Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Eötvös József Szakközépiskola (Székelyudvarhely)
28 tétel
1992. december folyamán
Az 1992. évben is több új magyar nyelvű lap, időszaki kiadvány jelent meg. Ezek között vannak a következők. Egy újabb csoportosulás lapja, a Csík-Platform /Csíkszereda/. Nagyváradon a Peceparti Párizs kulturális magazint a Kelet-Nyugat Társaság adta ki. Taekwon-Do címen sportlapot akartak indítani Marosvásárhelyen, de csak egyetlen szám látott napvilágot. A Tinivár Kiadó indította el a Diákabrak /Kolozsvár/ című folyóiratot. Az Apáczai Csere János Baráti Társaság tagsága tájékoztatására indította Remény (Kolozsvár) címmel a közlönyét. A Rhododentron Eco Club Rhododentron Hírek (Marosvásárhely) címmel közlönyt adott ki. Megjelentek tudományos közlönyök is. Az Erdélyi Múzem-Egyesület újraindította a Természettudományi és Matematikai Szakosztályának Közleményei (Kolozsvár) című kiadványát, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományi Szakosztálya ebben az évben elindította Műszaki Tudományos Füzetek (Kolozsvár) címen tanulmánysorozatát, az EME Orvostudományi Szakosztálya pedig az Orvostudományi Értesítőt (Kolozsvár). Székelyudvarhelyen a Matrica Rt. Műszaki Osztálya kiadta a Műszaki Tájékoztatót. Ugyancsak 1992-ben látott napvilágot a Műemlékvédő Hírek (Szatmárnémeti), a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társasághelyi csoportjának hírlevele. Az év során négy hírlevél jelent meg. Egyházi lapok is indultak ebben az évben. Megindult az Értesítő, az Erdélyi Református Egyházkerület hivatalos lapja /Kolozsvár/. Szeráf /Szatmárnémeti/ a címe a Ferences Világi Rend szatmárnémeti helyi közössége értesítőjének. Helyi lapok is születtek, például a Nagyernyei Híradó. A Szentegyházi Hírlap címen indított tájékoztatót a Gyermekfilharmónia Alapítvány Szentegyházán. Szórakoztató lapok indultak, például: Corvina Útitárs /Kéthetente megjelenő rejtvénymagazin, Kolozsvár/, Horoszkóp Füzetek /Csíkszereda/, Tromfmagazin /Csíkszereda/, a Tromf melléklapja Újabb diáklapok is születtek az év folyamán, például: Hétforrás /Zajzoni Rab István Középiskola, Hétfalu/, 2X2 Néha Több /Ady Endre Ált. Iskola VII. A. osztály diáklapja, Csíkszereda/, Kópé /12. sz. Ált. Iskola VII. A. osztály diáklapja, Arad/, Murokfőzelék /Mezőgazdasági Szakközépiskola lapja, Székelyudvarhely/, Suli Lapi /Baróti Szabó Dávid Középiskola, Barót/, Vándortarisznya /7. sz. Ált. Iskola VIII. o., Marosvásárhely/, Vidám Képek /Ady Endre Líceum, Bukarest/, Zizi /Unitárius hallgatók teológiai önképző köre, Kolozsvár/
1998. szeptember 30.
Székelyudvarhelyen a mezőgazdasági szaklíceum ünnepség keretében Eötvös József Mezőgazdasági Szakközépiskola nevet vette fel. A névadó szobrát, Bodó Levente /Szentegyháza/ szobrászművész alkotását is ekkor avatták fel. /Világi és egyházi ünnep. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 30./
2000. június 5.
A budapesti Szűcs Ildikó előadóművész Magyarország határain túl élő magyar költők verseiből állította össze Határon című műsorát. A műsorral a következő napokban fellép Gyimesfelsőlokon, az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban, Székelykeresztúron, az Orbáb Balázs Gimnáziumban, Székelyudvarhelyen az Eötvös József Mezőgazdasági Szakközépiskolában, Gyergyóalfaluban a Sövér Elek Iskolában, Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnáziumban és Csíkszeredán a Venczel József Faipari Szakközépiskolában. /Szűcs Ildikó versműsora. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 5./
2000. szeptember 6.
Székelyudvarhely középiskoláiban is elkezdődött a tanítás. A Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában három kilencedik osztályt indítottak, nem teltek be mindenhol a helyek, a képzőművészeti osztályt leszámítva. A zeneosztály 22 diákkal indul, míg a színművészeti osztályban 20-an vannak. A Baróti Szabó Dávid iskolában beteltek a helyek, két osztályt indítottak 26-os létszámmal. Az egyik felekezeti, katolikus osztály, a másik pedig filológia. A Tamási Áron Gimnáziumban indított négy kilencedik osztályban beteltek a helyek. Mindössze három osztály indult a Benedek Elek Tanítóképzőben. A Kós Károly Szakközépiskola négy osztályt indított és a helyek beteltek, hasonlóan a Bányai János Szakközépiskolához, ahol hat líceumi és négy szakiskola osztály indult. Az Eötvös József Mezőgazdasági Szakközépiskolában a szakiskolásokkal együtt 226 kilencedik osztályos kezdi a tanévet: 126 líceumista és 100 szakiskolás. A helyek mind beteltek és egy esti osztályt is indítottak. Az Ucecom Szakközépiskolában még mindig vannak üres helyek. /Péter Attila: Iskolakezdés. = Udvarhely Szék (Székelyudvarhely), szept. 6./
2003. augusztus 27.
"Augusztus elsejétől új igazgatója a Csíki Székely Múzeumnak, Gyarmati Zsolt versenyvizsgával került az intézmény élére. Gyarmati Zsolt /sz. Székelyudvarhely, 1970/ a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem szakán szerzett tanári oklevelet 1997-ben, ugyanott egyéves magiszteri képzésen vett részt. Szülővárosában az Eötvös József Mezőgazdasági Szakközépiskolába kapott tanári kinevezést. Időközben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen három éves képzésen vett részt a doktori cím megszerzéséért, jelenleg írja disszertációját. Ugyanakkor a kolozsvári egyetem, valamint a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem közös programja keretében jogi tanulmányait végzi. Kutatási területe: A XIX.- XX. századi Erdély város- és társadalomtörténete. Több mint 20 tanulmánya és cikke jelent meg e témakörben. Úgy látja, hogy a múzeum kitűnő szakemberekkel rendelkezik. Gyarmati Zsolt egyelőre ingázik Székelyudvarhelyről, de ősztől Csíkszeredára költözik. /Kristó Tibor: A nyitottságra törekszem. Beszélgetés Gyarmati Zsolttal, a Csíki Székely Múzeum új igazgatójával. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 27./"
2005. január 18.
Régi vágya teljesült Szász Zoltánnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Udvarhely körzeti elnökének január 13-án, amikor az Eötvös József Szakközépiskola előcsarnokában méltó emléket sikerült állítani az iskola egykori tanárának, Szabó Dezsőnek. Az iskola magyar tanárainak, Magyari Tündének és Szilágyi Magdának segítségével megszervezett ünnepség keretében leplezték le a Székelyudvarhelyen, az egykori Állami Főreáliskolában 1909–1913 között tanító író emléktábláját. Az emléktáblát ifj. Andrási Gáspár, udvarhelyi kőfaragó készítette. Ugyanekkor avatták fel a Szabó Dezső emléksarkot is, ahol állandó kiállításra kerültek az író antikváriumokból összegyűjtött művei, továbbá egy kisebb fotókiállítás is helyet kapott, amely az 1945. január 13-án elhunyt író életútját mutatja be. Az emléknapon az udvarhelyi középiskolák egy részét képviselő csapatok vetélkedőt tartottak Szabó Dezső életútja, az Életeim c. regény alapján. /Kápolnási Zsolt: Szabó Dezső emléktáblájának leleplezése. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 18./
2005. május 25.
A második világháború után a Pénzügyminisztérium egy román–magyar tannyelvű középiskolát működtetett Székelyudvarhelyen. Kereskedelmi, majd pénzügyi jellegű volt, és Mezőgazdasági Könyvelési Középiskolának nevezték 1955-ben, amikor felszámolták. Az akkori három végzős osztály 78 növendéket bocsátott ki összesen, ők még 1955-ben megkapták az érettségi (könyvelői) bizonyítványt. Az elmúlt 50 év alatt a székelyudvarhelyiek ötévenként megszervezték érettségi találkozókat. /Gergely Géza, Gyergyóditró: Ősz a tavaszban. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 25./
2006. február 2.
A Szobraink Székelyudvarhelyen néven ismert rendezvénysorozaton egy olyan szoborról esett szó, mely már nem látható. Az előadáson Kápolnási Zsolt, az Eötvös József Szakközépiskola történelemtanára Petru Grozáról beszélt, életéről, pályafutásáról. Gróza Péter avagy a nagy átverés címen vezette be előadását. Petru Groza Hunyad megyében, egy Bácsi nevezetű faluban született 1889-ben. Egyetemi tanulmányokat Budapesten, Lipcsében és Berlinben végzett, jogi doktori címet is szerzett. 1919-ben részt vesz a román alkotmányozó nemzetgyűlésben, képviselő lett, majd Erdély és a kisebbségekért felelős tárca nélküli miniszteri státuszt kapta. 1933-ban létrehozta a magyarul Ekés Frontnak nevezett pártot (Frontul Plugarilor), a neki tulajdonított, az Antonescu-diktatúra elleni véleménye miatt bezárták – két-három hétre. Szovjet nyomásra 1945-ben a Groza lett a miniszterelnök, úgynevezett demokratikus kormányt alakított. 1948 után Groza már csak szimbolikus státust képviselt, 1952-ben pedig Gheorghiu Dej lett a kommunista miniszterelnök. Groza 1958-ban halt meg és szülőfalujában temették el. Groza közös sorsról, közös jövőről beszélt, légies határokról, s az volt a véleménye, hogy a nemzetiségi kérdés magától megoldódik. 1946–1947 között rengeteg rendszerellenes letartóztatást, kivégzést hajtottak végre, és magyarellenes atrocitásokról is voltak. Székelyudvarhelyen 1974. március 9-én leleplezték dr. Petru Groza szobrát a Tamási Áron Gimnáziumhoz vezető út bal oldalán. A szobrot 1990-ben eltávolították. /(bb): Petru Groza, akinek Arany János a kedvence volt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 2./
2006. február 16.
Kós Károly életművének bemutatásával folytatódott Székelyudvarhelyen az Ergo Egyesület, az UFF és a Művelődési Ház által szervezett előadássorozat. A sokoldalú Kós Károly – építészként, íróként, újságíróként, politikusként egyaránt jelentős volt – pályafutását Tifán Magdolna, az Eötvös József Szakközépiskola tanára ismertette. A jeles életművet három szakaszra osztotta. Tifán Magdolna előadását Kós-hangfelvétel színesítette, melyen a művész két regényének születéséről beszélt. Az utolsó Kós-alkotás 1994-ben született meg, a siklódi templom ugyanis a nagy építész tervei alapján készült, így joggal mondható, hogy Kós Károly még halála után is alkotott. /Kápolnási Zsolt: Aki halála után is alkotott. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 16./
2006. március 6.
Illyés Izabella, a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium magyar szakos tanára azok közé tartozik, akik sokat tettek és tesznek az ifjúság kulturális neveléséért. Ő volt a megálmodója és főszervezője az 1991-ben megrendezett és eddig 14 kiadást megért Hogy jusson vers mindenkinek elnevezésű szavalóversenynek, majd az 1997-ben lebonyolított kisvárosi középiskolás versmondók műhelytáborának. Ugyancsak az ő kezdeményezésére és szervezésében 1997 szeptemberében tartották meg Székelykeresztúron a Romániai Magyar Versért Egyesület alakuló ülését. A 2005-ben megrendezett, József Attila életművét bemutató Kozmosz éneke elnevezésű nemzetközi vetélkedőn a díjazottak között volt. Illyés Izabella újabban egy olyan irodalmi verseny gazdája és irányítója, amely az interneten keresztül zajlik. Minden évben egy olyan magyar alkotó munkásságát elemzik, akivel az iskolában kevesebbet foglalkoznak. Idén Kosztolányira esett a választás. A versenyt az interneten hirdették meg. A vetélkedőre 33 tanuló jelentkezett: a szatmári Hám János Katolikus Gimnáziumból, a nagykárolyi líceumból, a nagykárolyi Németh László Gimnáziumból, a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskolából, az ugyancsak udvarhelyi református gimnáziumból, Székelykeresztúrról /az unitárius gimnáziumból és az Orbán Balázs Gimnáziumból/, továbbá magyarországiak is voltak. A hatfordulós versenyből eddig négy fordulót tartottak, az ötödik forduló március 12-én és 13-án lesz. /László Miklós: „Egy másért” internetes irodalmi vetélkedő. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 6./
2007. december 12 .
A középiskolások műveltségi vetélkedője, a Tudász december 11-én a megszokott helyszínen, a székelyudvarhelyi Digital 3 televízió nagystúdiójában zajlott, ahol nyolc erdélyi középiskola képviseltette magát. Bár Udvarhelyen már hagyománya van a középiskolai tanárok szervezte Tudásznak, a rendezvény mégis újdonságnak számított, hiszen első ízben mérték össze tudásukat a diákok országos szinten. Kápolnási Zsolt szervező, a székelyudvarhelyi Eötvös József Középiskola tanára elmondta, a vetélkedő szervezői tavasszal döntöttek arról, hogy országos szintű versennyé fejlesztik a Tudászt. A vetélkedőt a kolozsvári Báthory István Gimnázium csapata nyerte, második volt a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium. /Tudász tizenötödször. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 12 . /
2008. június 9.
Negyvenkettedik alkalommal szervezték meg június 4–7. között a Szejke Népzene- és Néptánc- fesztivált. A meghívott együttesek gálaműsorát a változékony időjárás miatt a székelyudvarhelyi művelődési házban tartották. Színfolt volt a székelyudvarhelyi Boróka néptáncegyüttes egész estés műsora, az Eötvös József Mezőgazdasági Szakközépiskola néptánccsoportja mellett színpadra lépett az idén alakult, mintegy negyvenfős utánpótláscsoport is. /Szász Emese: Negyvenkettedik Szejke Fesztivál. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 9./
2008. november 27.
A számítógépet minden diáknak elnevezésű programban év végéig összesen 30 ezer 9-10. osztályos diák kap számítógépet, és a jövőre is folytatódó projekt, összesen 435 ezer középiskolást látnak el számítógéppel. A Hargita megyei iskolák közül elsőként a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola, Kovászna megyében pedig a baróti Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont tanulóinak osztják ki a gépeket. A 400 euró értékű számítógépeket használatba adják a diákoknak, és az iskola befejezésekor vissza kell majd adniuk – magyarázta Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő. /Horváth István, Kovács Zsolt, Totka László: Számítógépet kapnak a diákok. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./
2009. január 13.
Épület nélkül maradhat a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum, mert a szocializmus éveiben államosított épületet egykori tulajdonosa visszakapta. Zepeczáner Jenő, a múzeum igazgatója szerint a legmegfelelőbb hely az intézmény számára a Székelytámadt várban lévő Eötvös József Szakközépiskola épülete lenne. Az épületben létre kellene hozni egy kulturális-turisztikai központot, ahol helyet kaphatna a múzeumon kívül többek közt a városi könyvtár is. Ferencz Csaba, az Eötvös József Szakközépiskola igazgatója kivitelezhetetlennek tartja ezt az elképzelést. Bunta Levente polgármester közölte, a városnak közel ötvenmillió lejes adóssága halmozódott fel. /Bágyi Bencze Jakab: Otthontalan múlt: udvarhelyi ingatlangondok. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 13./
2013. május 17.
Ballagási ünnepségek Udvarhelyszéken
Idén jóval meghaladja az ezret a ballagók száma Udvarhelyszéken. Székelyudvarhely nyolc középiskolájában 827 ballagó diák van, Udvarhelyszék további öt középiskolájában még 328 végzős diákot csengetnek ki.
Székelykeresztúr három középiskolájában 2013-ban összesen 159 diák búcsúzik az alma matertől, továbbá Szentegyházán 77, Korondon 66, Zetelakán pedig 26 végzős közép- és szakiskolás diák van.
Udvarhely környéki iskolák végzősei
Keresztúron legkorábban az Orbán Balázs Gimnázium 48 diákja búcsúzik el iskolájától, kicsengetési ünnepségük május 25-én, szombaton 10 órától lesz az iskolaudvaron. Csütörtökön, azaz május 30-án 9 órától a Berde Mózes Unitárius Gimnázium 51 végzősének ballagási ünnepsége az unitárius templomban kezdődik, 10 órától pedig az iskola belső udvarán folytatódik. A Zeyk Domokos Iskolaközpontban idén több mint 60 diáknak szól utoljára az iskolacsengő, őket is az intézmény udvarán búcsúztatják. Alábbi táblázatunkban az udvarhelyszéki középiskolák kicsengetési ünnepségeinek kezdési időpontjait olvashatják.
Intézmény Dátum (nap) Óra
Orbán Balázs Gimnázium (Székelykeresztúr) május 25. (szombat) 10
Benedek Elek Pedagógiai Líceum május 29. (szerda) 10
Eötvös József Szakközépiskola május 29. (szerda) 10
Marin Preda Elméleti Líceum május 29. (szerda) 10
Berde Mózes Unitárius Gimnázium (Székelykeresztúr) május 30. (csütörtök) 9
Bányai János Műszaki Kollégium május 31. (péntek) 10
Gábor Áron Szakközépiskola (Szentegyháza) május 31. (péntek) 11
Korondi Szakközépiskola (Korond) május 31. (péntek) 10
Kós Károly Iskolaközpont május 31. (péntek) 9
P. Boros Fortunát Líceum (Zetalaka) május 31. (péntek) 10
Tamási Áron Gimnázium május 31. (péntek) 10
Zeyk Domokos Iskolaközpont (Székelykeresztúr) május 31. (péntek) 10
Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium június 1. (szombat) 10
Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola június 1. (szombat) 11
Simon Eszter
szekelyhon.ro
2013. július 9.
Érettségi: idén is sokan könnyeztek
Feszült várakozás, majd öröm- és bánatkönnyek áztatta arcok, ujjongó és együtt érző ölelések – az eredmények kifüggesztése után előtörtek az érzelmek az érettségizőkből. Volt bukásos viccelődés, de 9-es átlag miatti sírás is. A legtöbben nem mentek át.
Sok végzős diák már egy órával az érettségi eredmények hétfő déli kifüggesztése előtt a székelyudvarhelyi iskolák udvarán, vagy a tanintézetek előterében várakozott, hogy kiderüljön, sikerült, vagy nem az érettségije. Az értékelések közzétételét óriási tolongás követte, aki éppen nem az eredményeket fürkészte, az telefonált. A diákok többségének azonban csalódnia kellett, noha megyei szinten az átmenési arány 12 százalékkal magasabb, mint tavaly, de így is csak 42,49 százalékos, vagyis az vizsgázóknak több, mint a fele elbukott az idei érettségin. Az eredményről értesülve sokan könnyes szemekkel indultak haza, mások azonnal az iskola titkárságára mentek, hogy megóvják a kapott jegyeket. Több olyan osztály is volt, amelyből senki nem ért el átmenő jegyet, de olyanok is, ahol a diákok ujjongása még inkább fokozódott, amikor kiderült, minden osztálytársuknak sikerült az érettségije. Az eredmények megítélése iskolánként is változott, volt aki azzal viccelődött, hogy a bukás miatt mehet a szomszédos gyárba dolgozni, a jobban teljesítő iskolák diákjai között viszont olyan is volt, aki a 9-es érettségi átlaga miatt könnyezett. Ahogyan a megyei átmenési arány esetében, úgy az egyes középiskolákban összesített érettségi eredmények esetében is nézőpont kérdése, hogy azt hogyan értékeljük – derült ki az igazgatókkal folytatott beszélgetések során.
A középiskolák között idén is nagyok a különbségek az átmenési arány tekintetében: a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban 81%, a Bányai János Műszaki Kollégiumban 4,5%, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban 61%, az Eötvös József Szakközépiskolában 12%, a Kós Károly Szakközépiskolában 16,5%, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában 38,8, a Marin Preda Elméleti Líceumban 64,1%, a Tamási Áron Gimnáziumban pedig 86,9%-os az átmenési arány. Tőkés Zsolt, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója jónak értékelte az iskola érettségizőinek eredményét, amint azt elmondta, külön örvendetes, hogy a tanév végén sem kellett megbuktatni senkit a végzősök közül, így mind az 56 tizenkettedikes diák elmehetett érettségizni. Közülük 11 nem tudott átmenő jegyet szerezni a vizsgasorozaton.
Elveszett a munka becsülete
A Bányai János Műszaki Kollégiumban számítottak rá, hogy gyengék lesznek az érettségi eredmények, hiszen a próbaérettségin nem ment át egy diák sem, az érettségin a 68 vizsgázóból 3 ért el átmenő jegyet – mondta el Szakács Paál István igazgató. Szerinte az oktatási rendszer hibái vezetnek az ehhez hasonló eredményekhez, egyebek mellett az, hogy a nyolcadikos diákok 5-ös kisérettségi jeggyel is bejutnak a szakközépiskolákba, sőt, akkor is, ha nem vizsgáznak le. Az igazgató szerint az okok között szerepel az is, hogy a szakközépiskolába járó diákok csak tizedik osztályban kell eldöntsék, hogy szakiskolai, vagy líceumi osztályban folytatják tovább tanulmányaikat. Ugyanakkor Székelyudvarhely iskolahálózata már rég megújulásra vár, túl sok az elméleti osztály és mindössze két műszaki iskola maradt, de ezekben is megszűnt a fémipari és a mezőgazdasági képzés – fogalmazott Szakács Paál István, példaként hozzáfűzve, hogy ha egy székelyudvarhelyi munkáltató közgazdászt, vagy jogászt keres, valószínűleg talál, de egy hegesztőmunkást, vagy cnc-marós szakmunkást szinte biztosan nem.
A Benedek Elek Pedagógiai Líceumban idén gyenge átmenési arány született az érettségin, persze ez is viszonylagos, de a múlt évi 90 százaléknál is magasabb arányhoz képest kevés az idei 61 százalék – közölte Lukács István, a tanintézet vezetője. Az igazgató nem tudta megmondani, mitől gyengülhetett az eredmény, hiszen – amint fogalmazott – az oktatási és infrastrukturális körülmények nem változtak tavaly óta. A Benedek Elekben 51 diák érettségizett, 21 nem ért el átmenő átlagot a vizsgasorozaton, legtöbbjük románból bukott el.
Teljesen idegen számukra a román nyelv
Ferencz Csaba igazgató szerint nagy eredmény, hogy az Eötvös József Szakközépiskola diákjai jó eredményeket értek el fizikából, ami egy nagyon nehéz tantárgynak számít. A román vizsgán viszont elvérzett az érettségizők zöme, a vizsgasorozaton a 117 diákból csak 14 érte el az átmenő átlagot, ami 12 százalékos átmenési arányt jelent. Ez viszont majdnem a kétszerese az iskola tavalyi eredményeinek, a baj csak az, hogy a román nyelv teljesen idegen a diákok számára, ám miközben az elméleti líceumos, tehetős szülők gyermekeit magánórákra járatják, addig az ingázó, szakközépiskolai diákoknak erre nincs lehetősége, gyakran ideje sem – fejtette ki Ferencz Csaba.
A Kós Károly Szakközépiskolában a 194 végzős diákból 32-nek sikerült az érettségije, a 16,5 százalékos átmenési arány viszont majdnem a duplája a múlt évinek, így akár egy fejlődési folyamat kezdeteként is fel lehet fogni a jelenlegi helyzetet – közölte Végh Jenő igazgató, aki nagyjából erre az eredményre számított. Ugyanakkor hozzáfűzte, jó lesz ha minden évben ilyen arányban fog nőni a középiskola érettségizőinek eredménye.
A művészeti iskola diákjainak érettségi eredményeinek értékelésével kapcsolatban többször is kerestük Bodurián János igazgatót, ám cikkünk megjelenéséig nem értük el. 139-en érettségiztek idén a Tamási Áron Gimnáziumban, 14 diák kivételével sikerült is az érettségijük. Laczkó György, a tanintézet vezetője elmondta, az idei eredmények jobbak a tavalyiaknál, de reméli, az óvások kivizsgálása után 90 százalék fölé nő az átmenési arány a gimnázium érettségizőinek körében.
Széchely István
Erdély.ma
2013. december 17.
Fokozódó tendenciák
Idén is elemezte a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a középiskolát végzettek helyzetét. Az eredmények szerint fokozódtak a már előző években megmutatkozott tendenciák, tovább csökkent a továbbtanulók és nőtt a munkanélküliek aránya.
Hargita megyében ebben az évben 3183 diák végezte el a középiskolát, a végzősök 53 százaléka lány, 47 százaléka fiú.
Amint Bartolf Hedvig főtanfelügyelő és Hodgyai László szaktanfelügyelő kedden ismertette, az idén végzettek helyzetét elemző tanulmányuk eredményei szerint a fiatalok 38,39 százaléka munkanélküli (tavaly 37,59 százalék volt ez az arány), 34,81 százalék tanul tovább egyetemen vagy posztliceális oktatásban, és 26,99 százalék munkába állt (tavaly 26,34 százalék). Nemek szerint vizsgálva a fiúknál a munkanélküliek aránya a legmagasabb (42,07 százalék), több mint egyharmaduk (33,11 százalék) munkába állt, 24,82 százalékuk pedig továbbtanul. A lányoknál a továbbtanulók vannak többen (43,79 százalék), több mint egyharmaduk (35,08 százalék) munkanélküli és 21,48 százalékuk talált munkát.
A továbbtanuló lányok aránya az elmúlt években is magasabb volt a fiúkénál, idén azonban majdnem kétszeresére nőtt a különbség: a megyében végzettek közül továbbtanulók 66 százaléka lány és 34 százaléka fiú. Az egyetemre, posztliceális intézménybe felvételt nyertek aránya egyébként idén is csökkentést mutat, tavaly a frissen végzettek 36,11 százaléka választotta a továbbtanulást. A tanfelügyelőség illetékesei rámutattak, 2012-ben, az érettségi szigorítása után csökkent drasztikusan az arány.
A legtöbben a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium (98,54 százalék), a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely és Tamási Áron gimnáziumok végzősei (több mint 83 százalék) közül tanulnak tovább. Negyedik helyen nyolcvan százalék körüli aránnyal a csíkszeredai Octavian Goga Gimnázium, ötödik helyen közel hetven százalékos aránnyal a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium áll.
Összefüggésben azzal, hogy a legtöbb egyetemre jelentkező lány, a humán tudományok a legnépszerűbbek a választott egyetemi képzések között, a második helyen a reál tárgyak, harmadik helyen a gazdasági szakok állnak. Pedagógiai képzésére kizárólag csak lányok jelentkeztek, a továbbtanuló fiúk a reál és műszaki tárgyakat választották inkább.
A munkanélküliség azon középiskolák végzősei körében a legmagasabb, amelyek diákjai közül a legkevesebben tanulnak tovább: a zetelaki, a gyergyóalfavi és a korondi középiskolák végzősei közt van a legtöbb munkanélküli, több mint nyolcvan százalék. Ezen a listán a negyedik és ötödik helyet 75 százalék körüli aránnyal a gyimesfelsőloki és a szentegyházi középiskolák foglalják el. Amint Bartolf Hedvig rámutatott, főként vidéki szakközépiskolák a leginkább érintettek, ezeken a településeken kevés az elhelyezkedési lehetőség.
A munkát vállaló végzősök aránya a borszéki gimnáziumban a legmagasabb, itt azonban csak 11-en végeztek idén és ők is esti oktatásban, tehát vélhetően volt már munkahelyük korábban is. A székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskolában a második legmagasabb, 66,05 százalékos a munkába állt végzősök aránya, harmadik és negyedik helyen pedig, közel hatvan százalékkal a csíkszeredai Székely Károly és a székelykeresztúri Zelyk Domokos szakközépiskolák állnak. Ötödik a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskola, ahol a tanfelügyelőség adatai szerint a végzősök 52 százaléka állt munkába idén.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro
2014. február 12.
Átmenő a magyar osztályoknak
Az átszervezés és a csökkenő gyereklétszám ellenére a szórványmegyék többségében – akárcsak a tömbmagyar térségekben – a következő tanévre is sikerült megőrizni a jelenlegi magyar oktatási hálózatot. A nagyon kis létszámú vidéki iskolák is megmaradnak.
Bár az oktatásban bevezetett megszorító intézkedések miatt felmerült az összevonások lehetősége, egy kis odafigyeléssel mindenütt sikerült megőrizni a jelenlegi osztálylétszámot, és ugyanannyi előkészítő és kilencedik osztályt betervezni a következő tanévre, ahány jelenleg is működik.
Lőrincz Helga Fehér megyei tanfelügyelőtől megtudtuk, a nagyon kis létszámú magyar elemi iskolák is megmaradtak, az önkormányzatok ugyanis felvállalták a finanszírozási többletet, a tanfelügyelőség pedig rábólintott erre. A tanfelügyelő hangsúlyozta, csökkent a magyar gyerekek létszáma, de nem annyira, hogy ne lehessen megalakítani legalább egy osztályt minden intézményben és évfolyamon, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban két ötödik osztályt is sikerül beiskolázni. Kivétel Bethlenszentmiklós, ahol az V–VIII. osztályosok számára két összevont osztály működik.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Keresztes Kálmán Szeben megyei tanfelügyelő, aki szerint Vízaknán és Kiskapuson 3-4 gyerekkel is megalakultak a magyar osztályok. „Nem veszítettünk semmit. Valamenynyi magyar osztály, ami ebben a tanévben működik, megmarad a következő tanévben, és a kezdő évfolyamokon szintén megalakulnak az osztályok" – szögezte le Keresztes Kálmán. Osztatlan magyar osztályok alakulnak a nagyszebeni Octavian Goga Gimnáziumban és a medgyesi Báthory István Általános Iskolában is, tájékoztatott.
A tanfelügyelő szerint a magyar nyelvű szakoktatás sem csorbult, csupán Medgyesen az elektromechanikai szak átalakult környezetvédelmi szakká. Keresztes Kálmán kiemelte: a Szeben megyei főtanfelügyelő rendkívül rugalmas volt a magyar nyelvű iskolahálózat kérdésében, azt hangoztatta, hogy úgy kell viszonyulni a megyében élő magyarokhoz, ahogy szeretnék, hogy a külföldön élő románok helyzetét kezeljék.
Elenyésző a lemorzsolódás
Brassó megyében a magyar nyelvű szakoktatás került veszélybe a csökkenő gyereklétszám miatt, a hároméves szakmunkásképzőt magyar nyelven nem is tudták megalakítani, mert nem volt elég jelentkező, mondta el lapunknak Szabó Mária Magdolna főtanfelügyelő-helyettes. Brassóban az Áprily Lajos Főgimnáziumban és a Remus Răduleţ Szakközépiskolában indul egy-egy kilencedik osztály, Kőhalomban pedig egy szaklíceumi osztály.
Az általános iskolákban hasonlóképpen évről évre kevesebb a gyerek, az előkészítő osztályokban 10–15 diákkal van kevesebb, mint például a nyolcadik osztályokban, magyarázta Szabó Mária Magdolna. A főtanfelügyelő-helyettes hangsúlyozta, a negatív demográfiai mutatók ellenére próbálták megtartani a jelenlegi hálózatot, és remélik, hogy a beiskolázási tervben jóváhagyott osztályok meg is alakulnak. Az oktatási szakember szerint nem jellemző, hogy a magyar diákok átiratkoznak román tagozatra, a vegyes házasságban született gyerekeket ugyanis gyakran már román óvodába íratják.
Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű gimnáziumában, a dévai Téglás Gábor Iskolacsoportban ősztől két középiskolai osztályt indítanak. Marton Enikő, a tanintézet munkatársa lapunknak elmondta, egy matematika–informatika és egy turizmus osztályban hirdetnek helyeket. Jelenleg két kilencedik osztály működik az iskolában, ebből egyiket átalakítják hároméves szakmunkásképzővé szintén turizmus szakon, az 55 gyerekből 14 ebbe iratkozik. Hunyad megyében idén 49 magyar gyermek végzi el a nyolcadik osztályt, a dévai iskolában mindegyikükre számítanak, hiszen általában elenyésző a lemorzsolódás.
Megvan a helyük
Maros megyében minden egyes nyolcadik osztályos magyar tanulónak megvan a helye a közép- vagy szakiskolában – jelentette ki lapunknak Illés Ildikó. A főtanfelügyelő-helyettes szerint a megyében egyetlen iskola sem zár be, és összevonásokra sem kerül sor.
„A helyi közösségek és önkormányzatok kérésére még azokban a falvacskákban is sikerül megtartanunk az iskolákat, ahol a gyermeklétszám indokolná az összevonást. Ez viszont nem azt jelenti, hogy hasból felduzzasztott létszámmal osztályt lehet indítani" – tette hozzá Illés.
A tervek szerint megyeszerte mindössze 13 szakosztályt indítanak a magyar tagozaton, azonban a főtanfelügyelő-helyettes szerint még így is félő, hogy nem telnek be a helyek. A szakoktatás területén a legfőbb gondot azok a szülők okozzák, akik túlértékelve gyermekeik képességeit, elméleti gimnáziumokba íratják, számos kudarcra ítélve őket.
A Székelyföldön is csökken a gyereklétszám
A gyereklétszám csökkenése nemcsak a szórványra, a Székelyföldre is jellemző. Hargita megyében ősztől hárommal kevesebb középiskolai osztály indul, mint a jelenlegi tanévben, öszszesen 117 kilencedik osztály szerepel a beiskolázási tervben. Az induló osztályok több mint egynegyede szakmunkásképző, 92 líceumi és 25 szakmunkásképző osztállyal számolnak, mondta el lapunknak Görbe Péter szakoktatásért felelős tanfelügyelő. A székelyföldi megyében a nyolcadik osztályosok létszáma alapján határozták meg a beiskolázási tervet, és az évről évre csökkenő gyereklétszám miatt kevesebb osztály telik meg.
Leginkább Székelyudvarhelyen észlelhető létszámleépülés, az Eötvös József Szakközépiskolában, a Bányai János Műszaki Szakközépiskolában és a Kós Károly Szakközépiskolában egy-eggyel kevesebb osztályt indítanak. Görbe Péter szerint a szakok száma nem változik, hiszen az iskolák fizettek az akkreditálásukért, így felváltva, kétévente indítják a különböző szakokat.
Kovászna megyében a szakoktatás irányába sikerült elmozdítani a 2014–2015-ös beiskolázási tervet: a kilencedik osztályban a helyek 57 százalékát a szaklíceumokban, illetve az ősztől visszavezetett hároméves szakiskolai osztályokban hirdetik meg. Keresztély Irma főtanfelügyelő szerint a következő tanévben 24 elméleti kilencedik osztályt indítanak, és további hét osztályba lehet iratkozni a művészeti, felekezeti és pedagógiai szakokon. A szakosztályokból összesen 39 indul, 15 a szaklíceumokban, 24 pedig a hároméves szakiskolákban.
Nem történt magyarellenes intézkedés
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese bizakodó az oktatási átszervezés és az új beiskolázási tervek alakulása kapcsán. Mint lapunknak elmondta, csupán Fehér megyében szűnik meg egy középiskolai osztály, és vonnak össze másik kettőt. De a szórványbeli demográfiai csökkenés tükrében, ebben nincs semmi rendkívüli, vélte az illetékes.
Bár még nem rendelkezik valamennyi adattal, a jelenlegi állás szerint úgy tűnik, az átszervezés során egyetlen erdélyi megyében sem történt magyarellenes intézkedés. Ugyanakkor a háromhavonta bekért panaszlistára sem kerültek fel újabb tételek, magyarázta Magyari. Kérdésünkre, hogy mindez kinek az érdeme, az oktatási főtitkárhelyettes elsősorban a szövetség megyei vezetőit és a magyar tanfelügyelőket említette. Hozzátette, sehol nem volt szükség a felső vezetés beavatkozására.
Ugyan komolyabb visszalépés nem történt, haladás sem tapasztalható az évek óta megrekedt ügyekben. Továbbra sincs politikai egyezség a dicsőszentmártoni és a segesvári önálló magyar iskolák létesítéséről, ahogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium újjáalakítása is kérdőjeles maradt.
Szucher Ervin, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),
2014. december 23.
A felelőtlenség főiskolája
A helyi politikusok pitiáner csatározásán múlik, hogy elköltözhet tanítóképző egyetem Székelyudvarhelyről. Mindenki sáros.
A Szász Jenő-éra lecsengése óta jóval csendesebb a székelyudvarhelyi közélet. Úgy is mondhatnánk, jóval unalmasabb.
Az Eötvös József Szakközépiskola elköltözésének javaslata váltott ki először nagyobb politikai polémiát. Tavaly nyáron, két hónappal az iskolaév kezdete előtt röppent fel az iskola beköltözésének ötlete az akkor frissen megszerzett UCECOM épületébe. Kétharmados többség kellett volna az önkormányzati ülésen ahhoz, hogy szabaddá váljon az út a kulturális központ létesítése előtt a Székelytámadt várban.
Az EMNP tanácsosai nem szavazták meg a költözést, miután állításuk szerint a polgármester úgy egyeztetett velük, hogy azt mondta, ez lesz és kész. Zseniális politikai húzás volt az RMDSZ részéről, hogy egy hirtelen jött, kidolgozatlan ötletből politikai tőkét kovácsoljon magának, amivel folyton a kakaskodó ellenzék orrára lehet koppintani. Ám a város keveset nyert ebből a tőkéből.
Zsarolásból elégséges
Megismétlődni látszik a történet Kulcsár-Székely Attila és családja ANL-s lakásügye kapcsán. Az önkormányzati tanácsos nem jelentette be, hogy megürült az apartman. Valószínűleg mind az EMNP, mind az RMDSZ vezetői tudtak a dologról, hiszen nehezen elképzelhető, hogy a kollégák – akár a színháziak, akár a politikaiak – ne tudták volna, hogy a tanácsos hol él.
Különösen, hogy folyamatosan posztolta Facebook-oldalán új háza építésének és a költözésnek a fázisait. Jakab Attila buktatta le végül nyilvánosan az RMDSZ-es önkormányzati képviselőt egy csúnya tanácsülési konfliktus nyomán. Most az EMNP és az MPP hitte azt, hogy nyerő helyzetben van, politikai zsarolásra használták a még akkor is törvénytelenségnek minősülő esetet, ha elkövetésében a jó szándék vezérelte a tanácsost.
Választások előtt pattant ki a botrány. Az RMDSZ frakció megvárta a választások végét az álláspontja megfogalmazásával. Amikor végül megtették, elintézték annyival, hogy a helyi szervezet honlapján nyilvános bocsánatkérésre szólították fel Kulcsár-Székelyt, ő elegett is tett ennek szintén a honlapon. Se közlemény, se sajtótájékoztató, mint egyébként minden egyes, dicsőséget hozó rendezvény esetén lenni szokott.
Korlátolt felelőtlenek társasága
A decemberi tanácsülésen napirend szerint a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományi Karának adták volna át a tavaly megvásárolt UCECOM épületét, ám a Kulcsár-Székely ügyre hivatkozva az ellenzéki tanácsosok nem szavazták meg a határozattervezetet. Továbbra is „monnyon le".
Kulcsár-Székely nem mond le, az RMDSZ frakció ez alkalommal nem rest sajtótájékoztatót szervezni, hogy felelőtleneknek, együttműködésre képteleneknek nevezhesse az EMNP és MPP tagjait.
Ha Kulcsár-Székely felelősségteljesen lemondott volna, talán jövőre átköltözhetne a dicsőséges megvásárlása óta üresen álló UCECOM helyére az egyetem. Ha az EMNP és az MPP felelősségtudata teljében nem használná zsarolásra az általa kirobbantott lakásmutyit, talán nem lenne kérdőjeles a kihelyezett tagozat jövője.
Egyébként nem hiszem, hogy megszűnik, sokkal inkább azt, hogy kis idő múlva még zseniálisabb megoldási tervvel áll elő az RMDSZ frakció. És megmutatják, hogy ki a felelősségtudó.
Ha nem lenne politikai arrogancia, talán eddig készülne a sokak által támogatott kulturális-turisztikai központ a várban. Ha a döntéshozó meg a végrehajtó bátrabb, felelősségtudatosabb és kevésbé népszerűséghajhász lenne, konfliktusos döntéseket is meghozna, talán a város lenne, aki nyerne.
Csakhogy ebben a nagy egymásra mutogatásban, a sok vesztes-vesztes játszmában egy igazi vesztes van, és az a város lakossága. Azé a városé, ahol egyetlen egy dolgot tudnak magas szinten, hovatartozástól függetlenül az úgynevezett politikai elitek: a választóik faszra vevésének művészetét.
Pál Edit Éva
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
2015. június 21.
Terekbe és udvarokba rejtett múlt
Annyi kocsmája van, hogy a mókus kimehet a városból a cégértáblákon ugrálva – állították Székelyudvarhelyről a század elején. Nemcsak erről, hanem az ezekhez kötődő személyekről tudtak meg többet azok, akik részt vettek a Sétapálca-túrán.
Kávéscsészéből felhörpintett konyakkal indult a túra, amelyet dr. Gidó Csaba történész és Péter Ildikó, a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány PR-felelőse vezetett. A séta a Kossuth utca 20. szám alatti udvarból indult. A mintegy ötven érdeklődő többsége a helyszínen tudta meg, hogy a túra fizetős, mégsem mondtak le a felfedező sétáról. Nem is bánták meg, hiszen Gidó Csaba anekdotákkal, történetekkel és érdekes szereplőkkel fűszerezte a történelmi adatokat, mindezt pedig Péter Ildikó a korabeli életmódról és divatról mesélve egészítette ki.
A történetmesélés hangsúlyát a 19. századra tette Gibó Csaba, ugyanis mint mondta, ekkor kezdődött el Székelyudvarhely tényleges fejlődése, így a túra alatt számos olyan épület történetét fedte fel, amely az Osztrák–Magyar Monarchia idején épült, de beszámolójában természetesen a korszak kulturális életét is felelevenítette a történész. A túra kiindulópontja régen is közismert volt, hiszen vendéglő és kaszinó állt a helyén, ahol a város elitje, valamint az értelmiségiek előszeretettel töltötték az estéket. Az udvarról kitérve az egykori Botos utcába vezetett tovább Gidó Csaba és Péter Ildikó, a mai Kossuth Lajos utcából egykoron fiákerek indultak, ugyanitt korzóztak a fiatalok is, szüleik pedig az ablakokból figyelték az utca életét.
A séta következő állomása az egykori alsó piactér volt, a jelenlegi Emlékezés Parkja mellett. Itt derült ki, hogy a városháza eredetileg más helyszínen volt, amely egyben színházi esteknek és táncos mulatságoknak is otthont adott. Az 1880-as évek végére az utóbbiak megszervezését betiltotta az akkori alispán, ugyanis az épület életveszélyesen rossz állapotba került. Ennek ellenére a későbbiekben még számos táncmulatságot szerveztek ott. Egyébként nem volt hiány vendéglőkből és „bodegákból” a városban – árulta el Gidó Csaba –, a század elején úgy tartották számon, hogy annyi kocsma volt Székelyudvarhelyen, hogy ezek cégérein a mókus kimehetett volna a városból.
Továbbhaladva a sétáló társaság megismerhette az egykori Ferenczy Vendéglőt, melynek hírét messze vitte a kiváló bárányflekken és a csigabéles, de remek konyhája mellett híres volt arról is, hogy az Állami Főreáliskola (a mai Eötvös József Szakközépiskola) tanárai előszeretettel töltötték ott lyukasóráikat, és Tomcsa Sándor is gyakori vendége volt a vendéglőnek.
A következő állomás a hajdani alsó piactér kiemelkedő, eklektikus stílusú épülete volt, valamint az előtte található Millenniumi Emlékmű. A két világháború közötti adóztatás elfojtotta a dualizmus alatt elkezdődött látványos fejlődést, emellett a város lakossága is sokat csökkent. A keserű történelmi tények ellenére továbbra is maradtak derűs történetek, amelyeket Gidó Csaba és Péter Ildikó a következő és egyben utolsó állomásnál, a várossal egyidős felső piactéren osztott meg a sétáló társasággal. A mai Márton Áron téren a történész a huszadik század eseményeivel együtt vázolta, hogy miként módosult a tér arculata, a beszélgetéshez pedig a túrán sétáló Várday Zsolt építészmérnök is csatlakozott, beavatva sétálótársait a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium épületének titkaiba.
A polgárosodó Székelyudvarhely meglehetősen divatos volt, pesti szabók készítették a ruhákat, és számos irodalmi estre jártak az értelmiségiek – árulta el Péter Ildikó. A század elején a kisváros egyik legismertebb figurája nem is udvarhelyi, hanem a Kolozsváron született Szabó Dezső tanár volt. Noha a fiatal férfi csupán öt évig tanárkodott Udvarhelyen, bohém életvitelével, feltűnő ruházatával rendszeresen felbolygatta a kisváros életét, botrányaival tette emlékezetessé ittlétét. Amellett, hogy rohadt almákkal csalogatta a disznókat a város legtehetősebb családjának háza elé, a „tanár úrfi” híres volt arról is, hogy 16–17 éves lányokat csábított el. Annak ellenére, hogy valódi botrányhős volt, Szabó Dezsőt remek pedagógusként tartották számon, emellett a város irodalmi életét is gazdagította.
Mivel többnyire helybéliek alkották a sétáló társaságot, a múlt emlékeit a személyes emlékek egészítették ki. A séta alatt gyakran nevetett fel egy-egy részvevő a felidézett emlékek kapcsán, s olykor nosztalgiázva elevenítették fel a cukrászdákat és boltokat, amelyek ma már csak a múlt részei. Talán emiatt is több, mint egyszerű túravezetés, ezért is mehetnek haza többel azok is, akik már számtalanszor fordultak meg a város utcáin. Legközelebb csütörtökön, június 25-én lehet túrázni „sétapálcával”, ám ezúttal bringázva fedezhetik fel a város múltját a részvevők. A Márton Áron térről indulva kerekezve vezeti a túrát Gidó Csaba, az útvonal a Jézus-kápolnát és a Szejkét is érinti.
Veres Réka
Székelyhon.ro
2016. április 12.
Szeretik a székelyföldi gyakorlatot a veszprémi diákok
Az Erasmus Plus pályázatnak köszönhetően Székelyudvarhelyen végzi háromhetes szakmai gyakorlatát a Veszprémi Szakképzési Centrum tizenkét tanulója.
A tizenhét és huszonegy év közötti diákok itteni vállalkozásoknál dolgoznak autóelektronikai műszerész, karosszérialakatos, gépi forgácsoló, CNC-gépkezelő, valamint autószerelői munkakörökben. Nagyon jól érzik magukat Székelyföldön.
A veszprémi tanintézet az Eötvös József Szakközépiskolával testvériskolai kapcsolatban van. Korábban a „Határtalan” programnak köszönhetően már meglátogatták egymást. Így ismerkedett meg a veszprémi iskola vezetősége az Udvarhelyen rejlő lehetőségekkel. Pályáztak az Erasmus Plus ösztöndíjprogramra, és felvették a kapcsolatot a megfelelő profilú vállalkozásokkal, amelyek nagyon szívesen fogadták a kezdeményezést, hiszen a „cégeknek is érdekük, hogy legyen szakmai utánpótlás” – mondta Szaniszló László projektkoordinátor-helyettes, akinek segítségével találkoztunk a fiatalokkal és bepillanthattunk munkájukba.
Jánosi Gergő és Bauer Csaba – akik autó-, illetve motorversenyzéssel is foglalkoznak – otthon magasan felszerelt szakszervizben dolgoznak, ahol minden munkamozzanatra adott a célszerszám. Udvarhelyen különböző gyártmányú autókkal van dolguk, ami más kihívást jelent. Érkezésünkkor már önállóan javítottak egy gépkocsit. Jánosi Gergő elmondta, sok újat tanultak már itt. A nekik munkát adó AKS Auto Klinika ügyvezetője, Barabás Sándor távozásunkkor bizalmasan odasúgta: „ügyes ez a két gyerek”.
Pálffy Kristóf autóelektrotechnikai műszerészként gyakorlatozik az Autogroup Simónál. Elmondta, ha a munka olyan, akkor engedik önállóan dolgozni. Sok mindent tanultak a szakemberektől, akiktől kérdezhetnek, így amit nem értettek meg az elméleti oktatás során, most megfigyelhetik a gyakorlatban, szakmai tanácsokkal kiegészítve.
Petri Kornél karosszérialakatosként gyakorlatozik, és még a tízórai szünetben is egy autón dolgozott. A munkáját felügyelő szakember nagyon megdicsérte, elmondta, meg van elégedve vele. Arra is felhívta figyelmünket, hogy az ilyen munkához is kell egyfajta tehetség, ráérzés, hiszen volt már olyan gyakornokkal is dolga, aki azzal segített legjobban, ha inkább rendet rakott a műhelyben.
A Prospero Techniknél Kiss Norberttel találkoztunk, akinek már van egy gépi forgácsolói végzettsége, most CNC-gépkezelőként gyakorlatozik. A napokban észrevett egy hibát a rendszerben, és kijavította, amivel kivívta munkatársai elismerését. Mogyorósi Máté László síkköszörűgépen dolgozik a cégnél. Először jár Erdélyben, és nagyon tetszik neki, főleg a környezet, de a munkával is meg van elégedve. „Érdemes volt idejönni” – jegyezte meg búcsúzáskor.
A munkaidő után az Eötvös József Szakközépiskola tanárainak segítségével különböző programokkal teszik tartalmasabbá az itt töltött gyakorlati időt. Megnézték már a várost, és bejárják a környéket is.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2016. május 31.
Huszonhatodik Tudász Gimi-sikerrel
Huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Tudászt, a középiskolások általános műveltségi vetélkedőjét Székelyudvarhelyen, a volt Stúdió Mozi nagytermében. Az izgalmas verseny témája az első világháború volt.
A kérdések, feladványok, filmbejátszások segítségével a részvevők bejárhatták az első világháború helyszíneit Ojtóztól Gallipoliig, Doberdótól Verdunig, megismerkedhettek a Nagy Háború csatatereivel, a 82-es székely gyalogezred hőstetteivel. A vetélkedőn öt háromfős csapat mérte össze tudását a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola, az Eötvös József, valamint a Kós Károly szakközépiskolák, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium és a Tamási Áron Gimnázium diákjai.
Igazán szoros verseny alakult ki, hiszen már az első fordulóból 37, 38 és 31 ponttal jutott a villámkérdésekből álló másodikba a Tamási, a Refi és a Palló csapata. Végül a Tamási Áron Gimnázium képviselői a villámkérdéseknél fölényes győzelmet arattak, őket holtversenyben követte a másik két csapat. A játékban részt vevő diákok értékes történelmi tárgyú könyvjutalmakkal távozhattak. Ezúttal sem maradt el Miklós József katonadalainak előadása.
A színjátszópróbán minden csapat remekül teljesített, ezt a Dáné Szilárd tanfelügyelő, Pál János unitárius lelkész és Kápolnási Zsolt történelemtanár alkotta zsűri is maximális pontszámokkal értékelte.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2016. augusztus 24.
Európai Uniós támogatásból tataroznák az udvarhelyi várat
Uniós pályázati pénzből végeztetné el a szükséges állagmegőrzési és felújítási munkálatokat a Székelyudvarhelyi Székely Támadt-várban a helyi önkormányzat.
Erről a városi tanács keddi ülésén született döntés. Amennyiben támogatást tudnak lehívni a város egyik legfontosabb turisztikai látványosságának a felújítására – az előzetes felmérések szerint legalább 21 millió lejre lenne szükségük –, megnyitják a vár frontján lévő bástyánál a bejáratot, kiállítják a régészeti ásatások során feltárt falakat, illetve a Hajdú-bástyában egy kiállítófelületet hoznak létre.
Sinka Arnold RMDSZ-es tanácsos felszólalásában arra emlékeztetett, hogy a város idei költségvetésében a vár körül lévő magánterületek megvásárlására is különítettek el pénzt. A keddi tanácsülésen továbbá ötvenszázalékos épület- és telekadó-kedvezményt szavaztak meg azok számára, akik az országos bruttó minimálbérnél kevesebbet keresnek, illetve csak szociális segélyekből élnek. A hivatal 27 személy esetében hagyta jóvá a csökkentést.
Döntés született arról is, hogy a Hargita megyei és a helyi önkormányzat hozzájárulásának köszönhetően 90 ezer lejt költhet munkagépek vásárlására a Bányai János Műszaki Szakközépiskola. A tanintézet többek közt egy marógépet fog venni, amely az ősztől induló új műszaki szakosztályának működése szempontjából elengedhetetlen. A Kós Károly Szakközépiskola a bentlakásában üresen mAradt termek berendezésére költhet 18 ezer lejt.
Elhangzott továbbá, a csereháti sportpálya, valamint a II. Rákóczi Ferenc és az 1918. december 1. utcák kereszteződésénél megépült tér megvalósításai során megmAradt több mint 200 ezer lejt a villanytelepi napközi, az Eötvös József Szakközépiskola és a Haberstumpf-villa udvarainak fejlesztésére fogják fordítani. Arros Orsolya RMDSZ-es képviselő szóvá tette, miért nincs napirenden a tömbházak hőszigetelésével kapcsolatos határozattervezet. Orbán Balázs, a koalíció frakcióvezető-helyettese közölte: a munkálatok elvégzésére vonatkozó pályázatot október 16-áig nyújtják be, ezzel kapcsolatban azonban több részletet is tisztázniuk kell.
Fülöp-Székely Botond
Krónika (Kolozsvár)
2016. november 15.
Amikor fontosabb volt iskola és randevú helyett kimenni az utcára
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idei hatvanadik évfordulója alkalmából összeállított előadáson vehettek részt kedden a székelyudvarhelyi Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola, valamint az Eötvös József Szakközépiskola diákjai.
Tóth Péter magyarországi versmondó korabeli jegyzőkönyvek, visszaemlékezések, illetve filmfelvételek mellett Márai Sándor, Illyés Gyula, Buda Ferenc, Csics Károly írásaival idézte fel az 1956-os eseményeket. Úgy gondolja, versekkel az ember sokkal könnyebben kifejezheti magát, így a forradalmat kirobbantó fiatalok lelkületét is könnyebb ilyen formában bemutatni. Az előadással azt próbálta megértetni, miért volt fontosabb iskola és randevú helyett kimenni az utcára 1956 októberében, mi áradt meg akkor Budapesten úgy, mint a tenger. „A magyar szabadságharc csak úgy nyer értelmet, ha őrizzük a pesti srácok emlékét és kezdünk valamit azzal a szabadsággal, amit tőlük kaptunk örökségbe” – tette hozzá.
Tóth Péter testnevelő tanár volt, majd történelmet tanított Kunszentmiklóson, mielőtt versmondással kezdte járni a Kárpát-medencét. Tavaly József Attila költeményeit népszerűsítette a diákoknak, idén hatvanöt Kárpát-medencei és öt kanadai településen idézi fel az 1956-os eseményeket. Pedagógusként azt tapasztalta, hogy ezeket az eseményeket nemcsak a diákok, hanem a felnőttek sem ismerik igazán. Szerinte ennek az az oka, hogy történelmünknek ez a dicsőséges két hete nagyon sűrű volt, ezért nehéz egyben látni, ugyanakkor az alig több mint fél évszázada történteket a mindenkori hatalom saját szájíze szerint magyarázta.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro
2016. november 18.
„Fejetlenség” van az erdélyi magyar iskolákban az igazgatói versenyvizsgák után
Nagy a bizonytalanság azokban a magyar és vegyes tannyelvű iskolákban is országszerte, ahol senki sem jelentkezett az iskolavezetői tisztségekre kiírt versenyvizsgára. Olyan nagymúltú magyar intézmények vannak ilyen helyzetben, mint a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium, a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium. A főtanfelügyelők egybehangzóan állítják: a versenyvizsgát nem év közben kellett volna lebonyolítani, amikor fennáll a veszélye, hogy vezetők nélkül maradnak oktatási intézmények.
Az iskolavezetői tisztségekre kiírt versenyvizsgák jelenleg is zajlanak, jövő héten bírálják el az óvásokat. Hogy ezt követően mi lesz az üresen maradt helyekkel, még nem tudni, a minisztérium december elejére ígért erre vonatkozóan pontos tájékoztatást. Összeállításunkból kiderül, a vizsga feltételeit sokan saját hibájukon kívül sokan nem tudták teljesíteni.
Hargita megye: 62 százalék vizsgázott sikeresen
Hargita megyében közel 62 százalékos arányban vizsgáztak sikeresen az igazgatói valamint aligazgatói állásokra a tanintézményekben. 48 iskolában és óvodában nem teltek be a helyek. "Sajnálatos módon vannak olyan óvodák és iskolák, amelyekben senki nem jelentkezett a korábban meghirdetett igazgatói állásokra" – tájékoztatta a Maszolt Görbe Péter, Hargita megyei főtanfelügyelő.
Összesen 134 igazgatói és 66 aligazgatói helyet hirdettek meg a megyében. A főtanfelügyelő közlése szerint 24 igazgatói és 36 aligazgatói posztra senki sem jelentkezett. Mindössze tíz iskolában alakulhatott ki valós verseny az igazgatói tisztségre azzal, hogy legalább ketten jelentkeztek egy helyre, az aligazgatók esetében 34-en voltak 30 helyre.
A vizsgaeredményekből kiderül, hogy 89 igazgató és 24 aligazgató kapott átmenő jegyet. Azokban az iskolákban, ahol ugyanarra a posztra ketten is jelentkeztek, és mindkettejüknek sikerült a vizsgája, a közeljövőben dől el, hogy ki kapja meg a munkát.
„Országos viszonylatban nem rosszak a Hargita megyei eredmények, ebben köszönettel tartozunk az önkormányzatoknak is, mivel itt, más megyékkel ellentétben, nem kerültük abba a nehéz helyzetbe, hogy a vizsgáztató bizottság nem működhetett, mert a polgármesteri hivatal nem delegált tagot. Tehát minden vizsga a szabályoknak megfelelően zajlott” – ismertette a főtanfelügyelő. A be nem töltött állásokra valószínűleg jövő év tavaszán, március és május között újabb vizsgát hirdetnek meg.
Csíkszeredában jelenleg a Petőfi Sándor Általános Iskolában, a Nagy István Művészeti Líceumban, a Szent Anna Speciális Szakképző Líceumban, valamint két további óvodában nincs betöltve az igazgatói hely. Székelyudvarhelyen ugyanez a helyzet a Marin Preda Elméleti Líceumban, a Móra Ferenc Általános Iskolában, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban, valamint az Eötvös József Szakközépiskolában. Székelyudvarhelyen két óvodában maradt üresen a meghirdetett poszt.
Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnáziumban sem az igazgatói, sem az aligazgatói állást nem foglalták el, a Kós Károly Általános Iskolában az igazgatói állás maradt üresen. Székelykeresztúron a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban nem vizsgáztak sikeresen, és egy óvodában nem jelentkezett senki. Maroshévízen minden iskolában és óvodában beteltek a helyek.
Kolozsváron a Brassai is bajban van
Kolozs megyében 16 igazgatói állást hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű oktatási intézményekben. Összesen 16-an jelentkeztek, 14-nek pedig sikerült a versenyvizsgája - tájékoztatott Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatói tisztségére versenyvizsgázó nem vette sikeresen az akadályokat, a körösfői Kós Károly iskolában pedig a még állásában lévő igazgató nem jelentkezhetett a megmérettetésre, mert nem tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek.
Szintén 16 aligazgatói tisztséget hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű intézményekben, amelyre összesen tízen jelentkeztek. Egyetlen iskolát, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceumot leszámítva, a fennmaradó öt iskolában azért nem versenyvizsgázott senki, mert a jelenlegi vezetők nem tudták teljesíteni a jelentkezési feltételeket - hívta fel a figyelmet Török Zoltán. Az érintett iskolák: a Kolozsvári Református Kollégium, a bánffyhunyadi szakközépiskola, a magyarkapusi iskola, a dési általános iskola és a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája.
A feltételek között szerepelt például, hogy a pályázó tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek; hogy címzetes tanár a közoktatási rendszerben és legalább kettes fokozati vizsgával vagy doktori címmel rendelkezik. A legtöbben amiatt kerültek hátrányba, hogy nem tagjai az oktatásért felelős szakértői testületnek. Török Zoltán tájékoztatása szerint esélyük sem volt, hogy a versenyvizsga előtt az érintettek bekerüljenek a testületbe, hiszen oda legutoljára felvételt júliusban hirdettek, a versenyvizsgáról pedig szeptemberben szereztek tudomást az iskolák.
Az olyan vidéki iskoláknál, mint a körősfői vagy a magyarkapusi, a jelenlegi igazgatóhelyettes azért nem teljesíthette a feltételeket, mert nem címzetes tanár. Címzetes pedagógus csak az lehet, aki az adott iskolában heti 18 szakorát ad, az említett iskolákban viszont gyakorlatilag nem jön ki ennyi óraszám.
A Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes megítélése szerint a minisztériumban nem gondolták át alaposan a versenyvizsgát, annak következményeit, egyelőre ugyanis nem tudni, mi lesz a betöltetlen tisztségekkel maradt iskolákkal. Kérdés az is, mi lesz azokkal az oktatókkal, akik az igazgatót helyettesítik a katedrán. Török Zoltán szerint a versenyvizsgát ráért volna 2017. júniusában megtartani, amikor vakáción vannak a gyermekek.
"Kéréssel fordultunk a minisztériumhoz, azt szeretnénk, hogy azok a kollegák, akik nem jelentkezhettek, és ki voltak nevezve szeptember elsejétől, maradhassanak, ameddig megszervezik újra a versenyvizsgát. Az több mint valószínű, hogy akiknek nem sikerült a megmérettetés, nem maradhatnak tovább, és azok sem, akik jelentkezhettek volna, de nem tették meg. Hogy ezekre a helyekre kik kerülnek, még talány" - magyarázta a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Szatmár megyében Bogdándon van gond
Szatmár megyében összesen 162-en jelentkeztek az iskolavazetői versenyvizsgára, ebből 137-en sikeresen teljesítették az írásbeli szakaszt. Egy személy nem jelent meg. A második szakaszon, ahol már a jelentkezőknek önéletrajzzal, illetve fejlesztési és stratégiai elképzeléseik bemutatásával kellett jelentkezniük, a 137 vizsgázóból 12 személy bukott meg.
A Szatmár megyei vizsgázók összesen 178 tisztséget pályázhattak meg. Gnandt Zoltán főtanfelügyelő-helyettes a Maszol megkeresésére elmondta, hogy 44 igazgatói és 25 aligazgató tisztség maradt betöltetlenül. Többek között két magyar és egy vegyes tannyelvű iskola is igazgató nélkül maradt, mivel a jelentkező nem vette sikeresen az akadályokat.
Szatmár megyében szintén ugyanazok a nehézségek merültek fel, mint Kolozs megyében: a nehezen talált igazgató nem jelentkezhetett a versenyvizsgára, mert nem teljesítette a feltételeket. Ilyen például a magyar tannyelvű bogdándi általános iskola helyzete, ahol a jelenlegi vezetőnek nincs kettes fokozati vizsgája. Kérdéses, hogy kit találnak a helyébe - mondta Grand. Tájékoztatása szerint tanfelügyelőségnek kell majd megoldási javaslattal jönniük, amelyet a minisztérium vagy elfogad, vagy nem.
„Minisztériumi jóváhagyással a tanfelügyelőségek meghosszabbíthatnák ezen igazgatóknak a mandátumát, akár az év végéig, akár a következő versenyvizsgáig. Viszont ezzel még várnunk kell decemberig, amikor megkapjuk az útmutatót” - mondta Gnandt Zoltán, aki nehezményezi, hogy konkrétumokról még nem lehet beszélni. Szerinte a helyes megoldás az lenne, ha a tantestületeket kérnék fel, hogy jelöljenek valakit. „Amennyiben kapnánk egy nevet a tantestülettől, sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, mivel mindenki tudná, hogy az adott intézmény tanárai is hallgatnak a jelöltre. Ezeket a meglátásokat szeretnénk eljuttatni a minisztériumhoz, amelyeket nagyon remélünk, hogy figyelembe is fognak venni” - mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Biharban a vidéki iskolák vannak gondban
Bihar megyében 180 igazgatói, illetve aligazgatói tisztségére lehetett versenyvizsgázni, 19 iskolában viszont nem voltak jelöltek - tudtuk meg Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettestől. Mint mondta, jó lenne, ha a szakminisztérium mihamarabb kiírná a következő versenyvizsgát. Az újabb versenyvizsga előtt azonban lehetővé kellene tenni az oktatásért felelős szakértői testületbe történő beiratkozást - hangsúlyozta.
Bihar megyében 32 igazgatói és 31 aligazgatói álláshoz kellett egy kisebbségi szervezet ajánlása. Összesen 29 magyar vagy vegyes tanintézetben van már magyar igazgató és/vagy aligazgató, összesen 22 igazgatói és 12 aligazgatói állásra versenyvizsgáztak sikeresen. A három nagyváradi magyar tannyelvű líceumban – Ady Endre Líceum, Szent László Római Katolikus Teológia Líceum és Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium – betöltötték mindkét tisztséget, a Szacsvay Imre Általános Iskolába igazgató van, de nincs aligazgató - tájékoztatott a főtanfelügyelő-helyettes.
A nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban, a művészeti líceumban, a Lucreţia Suciu-iskolában, a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági Műszaki Líceumban, a tenkei líceumban, a belényesi Nicolae Popovicu-iskolában, Telegden, Fenesen és Bályokon senki sem jelentkezett az aligazgatói állásra. A nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum igazgatói posztjára nem volt jelentkező, az aligazgatói állást elfoglalták. A margittai Horváth János Elméleti Líceumban van igazgató, de nincs aligazgató, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban egy aligazgatói tisztség maradt betöltetlenül.
A szalacsi, a kereki, a tarcsai, a bogyoszlói, a szőllősi és a diószegi iskolában senki sem jelentkezett az igazgatói versenyvizsgára. Váradon a Dimitrie Cantemir és a Ioan Slavici nevét viselő iskolákban, a 11-es iskolában és az alsólugasi iskolában az aligazgatók, Körtvényesen, Biharon és Köröstárkányban pedig az igazgatók versenyvizsgája nem sikerült. „A legnagyobb gond jelenleg a Zelk Zoltán nevét viselő érmihályfalvi iskolánál van, ahol sem igazgatói, sem aligazgatói állásra nincs senkinek érvényes versenyvizsgája” – zárta a felsorolást Kéry Hajnal.
Arad megyében drámai a helyzet
Az Arad megyei magyar iskolákban nem tolongtak az igazgatói székekért. A megyében 21 oktatási intézményben folyik magyarul (is) a tanítás. Ebből 12 önálló magyar tannyelvű, vagy legalábbis nagyobb létszámú a magyar tagozat – mondta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Hozzátette, hogy sajnos kevés az olyan iskola, ahol vállalták a versenyvizsgát, az intézmények többségében senki sem pályázott az igazgatói vagy aligazgatói tisztségre.
„Várhatóan februártól, vagyis a második félévtől nevezik ki az új igazgatókat. Azokban az iskolákban, amelyekben a hivatalban lévő igazgató nem pályázott, vagy nem sikerült a versenyvizsgája, szinte biztos, hogy nem hosszabbítható meg a kinevezése, vagyis új személyt kell találnunk. Az viszont nem egyértelmű, hogy máshova kinevezhető-e az illető, vagy csak abba az iskolába nem. Kértük a tanügyminisztériumot, hogy pontosítsa ezt, de még nem kaptunk választ. Egyelőre keressük azokat a pedagógusokat, akik megfelelnek a feltételeknek, és – ami fontos – vállalják is a megbízatást. A tantestületekre bíztuk, hogy tegyenek javaslatokat, ha pedig több személy kerül szóba, szavazzanak róluk” - tájékoztatott Pellegrini Miklós.
A főtanfelügyelő-helyettes néhány példát emelt ki. A majláthfalvi általános iskolában lenne megfelelő személy, aki vállalná is a feladatot, ellenben a simonyifalvi általános iskolában – amelyben a jelenlegi igazgatónak nem sikerült a vizsgája – nem vállalja senki. Arad megye egyetlen magyar iskolaközpontjában, amelyben az óvodától az érettségiig anyanyelven folyik a tanítás, a Csiky Gergely Főgimnázium „vannak nevek”, de Pellegrini Miklós szerint korai lenne nyilvánosságra hozni, kik is azok. Hasonló a helyzet a kisiratosi, nagyzeréndi, erdőhegyi és a kisperegi iskolákban is.
A megyei tanfelügyelőségnek december közepéig kell előkészítenie a kinevezéseket, akkor válnak véglegessé az októberi versenyvizsgák eredményei. Pellegrini Miklós nem tartja szerencsésnek, hogy tanév közben kerül sor az intézményvezetői cserékre.
A vizsgaeredményekből kiderül, hogy 89 igazgató és 24 aligazgató kapott átmenő jegyet. Azokban az iskolákban, ahol ugyanarra a posztra ketten is jelentkeztek, és mindkettejüknek sikerült a vizsgája, a közeljövőben dől el, hogy ki kapja meg a munkát.
„Országos viszonylatban nem rosszak a Hargita megyei eredmények, ebben köszönettel tartozunk az önkormányzatoknak is, mivel itt, más megyékkel ellentétben, nem kerültük abba a nehéz helyzetbe, hogy a vizsgáztató bizottság nem működhetett, mert a polgármesteri hivatal nem delegált tagot. Tehát minden vizsga a szabályoknak megfelelően zajlott” – ismertette a főtanfelügyelő. A be nem töltött állásokra valószínűleg jövő év tavaszán, március és május között újabb vizsgát hirdetnek meg.
Csíkszeredában jelenleg a Petőfi Sándor Általános Iskolában, a Nagy István Művészeti Líceumban, a Szent Anna Speciális Szakképző Líceumban, valamint két további óvodában nincs betöltve az igazgatói hely. Székelyudvarhelyen ugyanez a helyzet a Marin Preda Elméleti Líceumban, a Móra Ferenc Általános Iskolában, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban, valamint az Eötvös József Szakközépiskolában. Székelyudvarhelyen két óvodában maradt üresen a meghirdetett poszt.
Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnáziumban sem az igazgatói, sem az aligazgatói állást nem foglalták el, a Kós Károly Általános Iskolában az igazgatói állás maradt üresen. Székelykeresztúron a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban nem vizsgáztak sikeresen, és egy óvodában nem jelentkezett senki. Maroshévízen minden iskolában és óvodában beteltek a helyek.
Kolozsváron a Brassai is bajban van
Kolozs megyében 16 igazgatói állást hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű oktatási intézményekben. Összesen 16-an jelentkeztek, 14-nek pedig sikerült a versenyvizsgája - tájékoztatott Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatói tisztségére versenyvizsgázó nem vette sikeresen az akadályokat, a körösfői Kós Károly iskolában pedig a még állásában lévő igazgató nem jelentkezhetett a megmérettetésre, mert nem tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek.
Szintén 16 aligazgatói tisztséget hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű intézményekben, amelyre összesen tízen jelentkeztek. Egyetlen iskolát, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceumot leszámítva, a fennmaradó öt iskolában azért nem versenyvizsgázott senki, mert a jelenlegi vezetők nem tudták teljesíteni a jelentkezési feltételeket - hívta fel a figyelmet Török Zoltán. Az érintett iskolák: a Kolozsvári Református Kollégium, a bánffyhunyadi szakközépiskola, a magyarkapusi iskola, a dési általános iskola és a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája.
A feltételek között szerepelt például, hogy a pályázó tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek; hogy címzetes tanár a közoktatási rendszerben és legalább kettes fokozati vizsgával vagy doktori címmel rendelkezik. A legtöbben amiatt kerültek hátrányba, hogy nem tagjai az oktatásért felelős szakértői testületnek. Török Zoltán tájékoztatása szerint esélyük sem volt, hogy a versenyvizsga előtt az érintettek bekerüljenek a testületbe, hiszen oda legutoljára felvételt júliusban hirdettek, a versenyvizsgáról pedig szeptemberben szereztek tudomást az iskolák.
Az olyan vidéki iskoláknál, mint a körősfői vagy a magyarkapusi, a jelenlegi igazgatóhelyettes azért nem teljesíthette a feltételeket, mert nem címzetes tanár. Címzetes pedagógus csak az lehet, aki az adott iskolában heti 18 szakórát ad, az említett iskolákban viszont gyakorlatilag nem jön ki ennyi óraszám.
A Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes megítélése szerint a minisztériumban nem gondolták át alaposan a versenyvizsgát, annak következményeit, egyelőre ugyanis nem tudni, mi lesz a betöltetlen tisztségekkel maradt iskolákkal. Kérdés az is, mi lesz azokkal az oktatókkal, akik az igazgatót helyettesítik a katedrán. Török Zoltán szerint a versenyvizsgát ráért volna 2017. júniusában megtartani, amikor vakáción vannak a gyermekek.
"Kéréssel fordultunk a minisztériumhoz, azt szeretnénk, hogy azok a kollegák, akik nem jelentkezhettek, és ki voltak nevezve szeptember elsejétől, maradhassanak, ameddig megszervezik újra a versenyvizsgát. Az több mint valószínű, hogy akiknek nem sikerült a megmérettetés, nem maradhatnak tovább, és azok sem, akik jelentkezhettek volna, de nem tették meg. Hogy ezekre a helyekre kik kerülnek, még talány" - magyarázta a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Szatmár megyében Bogdándon van gond
Szatmár megyében összesen 162-en jelentkeztek az iskolavazetői versenyvizsgára, ebből 137-en sikeresen teljesítették az írásbeli szakaszt. Egy személy nem jelent meg. A második szakaszon, ahol már a jelentkezőknek önéletrajzzal, illetve fejlesztési és stratégiai elképzeléseik bemutatásával kellett jelentkezniük, a 137 vizsgázóból 12 személy bukott meg.
A Szatmár megyei vizsgázók összesen 178 tisztséget pályázhattak meg. Gnandt Zoltán főtanfelügyelő-helyettes a Maszol megkeresésére elmondta, hogy 44 igazgatói és 25 aligazgató tisztség maradt betöltetlenül. Többek között két magyar és egy vegyes tannyelvű iskola is igazgató nélkül maradt, mivel a jelentkező nem vette sikeresen az akadályokat.
Szatmár megyében szintén ugyanazok a nehézségek merültek fel, mint Kolozs megyében: a nehezen talált igazgató nem jelentkezhetett a versenyvizsgára, mert nem teljesítette a feltételeket. Ilyen például a magyar tannyelvű bogdándi általános iskola helyzete, ahol a jelenlegi vezetőnek nincs kettes fokozati vizsgája. Kérdéses, hogy kit találnak a helyébe - mondta Grand. Tájékoztatása szerint tanfelügyelőségnek kell majd megoldási javaslattal jönniük, amelyet a minisztérium vagy elfogad, vagy nem.
„Minisztériumi jóváhagyással a tanfelügyelőségek meghosszabbíthatnák ezen igazgatóknak a mandátumát, akár az év végéig, akár a következő versenyvizsgáig. Viszont ezzel még várnunk kell decemberig, amikor megkapjuk az útmutatót” - mondta Gnandt Zoltán, aki nehezményezi, hogy konkrétumokról még nem lehet beszélni. Szerinte a helyes megoldás az lenne, ha a tantestületeket kérnék fel, hogy jelöljenek valakit. „Amennyiben kapnánk egy nevet a tantestülettől, sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, mivel mindenki tudná, hogy az adott intézmény tanárai is hallgatnak a jelöltre. Ezeket a meglátásokat szeretnénk eljuttatni a minisztériumhoz, amelyeket nagyon remélünk, hogy figyelembe is fognak venni” - mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Biharban a vidéki iskolák vannak gondban
Bihar megyében 180 igazgatói, illetve aligazgatói tisztségére lehetett versenyvizsgázni, 19 iskolában viszont nem voltak jelöltek - tudtuk meg Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettestől. Mint mondta, jó lenne, ha a szakminisztérium mihamarabb kiírná a következő versenyvizsgát. Az újabb versenyvizsga előtt azonban lehetővé kellene tenni az oktatásért felelős szakértői testületbe történő beiratkozást - hangsúlyozta.
Bihar megyében 32 igazgatói és 31 aligazgatói álláshoz kellett egy kisebbségi szervezet ajánlása. Összesen 29 magyar vagy vegyes tanintézetben van már magyar igazgató és/vagy aligazgató, összesen 22 igazgatói és 12 aligazgatói állásra versenyvizsgáztak sikeresen. A három nagyváradi magyar tannyelvű líceumban – Ady Endre Líceum, Szent László Római Katolikus Teológia Líceum és Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium – betöltötték mindkét tisztséget, a Szacsvay Imre Általános Iskolába igazgató van, de nincs aligazgató - tájékoztatott a főtanfelügyelő-helyettes.
A nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban, a művészeti líceumban, a Lucreţia Suciu-iskolában, a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági Műszaki Líceumban, a tenkei líceumban, a belényesi Nicolae Popovicu-iskolában, Telegden, Fenesen és Bályokon senki sem jelentkezett az aligazgatói állásra. A nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum igazgatói posztjára nem volt jelentkező, az aligazgatói állást elfoglalták. A margittai Horváth János Elméleti Líceumban van igazgató, de nincs aligazgató, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban egy aligazgatói tisztség maradt betöltetlenül.
A szalacsi, a kereki, a tarcsai, a bogyoszlói, a szőllősi és a diószegi iskolában senki sem jelentkezett az igazgatói versenyvizsgára. Váradon a Dimitrie Cantemir és a Ioan Slavici nevét viselő iskolákban, a 11-es iskolában és az alsólugasi iskolában az aligazgatók, Körtvényesen, Biharon és Köröstárkányban pedig az igazgatók versenyvizsgája nem sikerült. „A legnagyobb gond jelenleg a Zelk Zoltán nevét viselő érmihályfalvi iskolánál van, ahol sem igazgatói, sem aligazgatói állásra nincs senkinek érvényes versenyvizsgája” – zárta a felsorolást Kéry Hajnal.
Arad megyében drámai a helyzet
Az Arad megyei magyar iskolákban nem tolongtak az igazgatói székekért. A megyében 21 oktatási intézményben folyik magyarul (is) a tanítás. Ebből 12 önálló magyar tannyelvű, vagy legalábbis nagyobb létszámú a magyar tagozat – mondta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Hozzátette, hogy sajnos kevés az olyan iskola, ahol vállalták a versenyvizsgát, az intézmények többségében senki sem pályázott az igazgatói vagy aligazgatói tisztségre.
„Várhatóan februártól, vagyis a második félévtől nevezik ki az új igazgatókat. Azokban az iskolákban, amelyekben a hivatalban lévő igazgató nem pályázott, vagy nem sikerült a versenyvizsgája, szinte biztos, hogy nem hosszabbítható meg a kinevezése, vagyis új személyt kell találnunk. Az viszont nem egyértelmű, hogy máshova kinevezhető-e az illető, vagy csak abba az iskolába nem. Kértük a tanügyminisztériumot, hogy pontosítsa ezt, de még nem kaptunk választ. Egyelőre keressük azokat a pedagógusokat, akik megfelelnek a feltételeknek, és – ami fontos – vállalják is a megbízatást. A tantestületekre bíztuk, hogy tegyenek javaslatokat, ha pedig több személy kerül szóba, szavazzanak róluk” - tájékoztatott Pellegrini Miklós.
A főtanfelügyelő-helyettes néhány példát emelt ki. A majláthfalvi általános iskolában lenne megfelelő személy, aki vállalná is a feladatot, ellenben a simonyifalvi általános iskolában – amelyben a jelenlegi igazgatónak nem sikerült a vizsgája – nem vállalja senki. Arad megye egyetlen magyar iskolaközpontjában, amelyben az óvodától az érettségiig anyanyelven folyik a tanítás, a Csiky Gergely Főgimnázium „vannak nevek”, de Pellegrini Miklós szerint korai lenne nyilvánosságra hozni, kik is azok. Hasonló a helyzet a kisiratosi, nagyzeréndi, erdőhegyi és a kisperegi iskolákban is.
A megyei tanfelügyelőségnek december közepéig kell előkészítenie a kinevezéseket, akkor válnak véglegessé az októberi versenyvizsgák eredményei. Pellegrini Miklós nem tartja szerencsésnek, hogy tanév közben kerül sor az intézményvezetői cserékre.
maszol.hu
2016. december 30.
Lefejezhetik az iskolákat
Több székelyudvarhelyi iskola, de még napközi is elveszítheti a jelenlegi igazgatóját. Az új módszertan bekavar.
Elkezdődtek a kinevezések a tanintézmények igazgatói és aligazgatói pozícióira. Kiderült, több Hargita megyei iskola tantestülete ragaszkodik jelenlegi igazgatójához, ám ők nem maradhatnak tisztségükben, ha nem sikerült a versenyvizsgájuk, vagy nem jelentkeztek arra.
Törvény volt, csak módszertan nem
Görbe Péter főtanfelügyelőtől megtudtuk, a törvény mindig is előírta, hogy az igazgatói és aligazgatói állást versenyvizsgával kell elfoglalniuk a tanároknak, ugyanakkor azt is, hogy szükség esetén, amíg megszervezik a vizsgát, lehet ideiglenesen kinevezni tanárkollegákat ezekbe a pozícióba, viszont ezt legkésőbb az előző tanév zárásáig kell megtenni.
„Ennyi éven át egyik kormányzat sem intézkedett, hogy meglegyen a módszertana a kinevezéseknek, idén jutott a minisztérium oda, hogy kidolgozza azt. Augusztus végén érkezett a rendelet, és szeptember 12. és október 2. között jelentkezhettek az igazgatói állásokat betölteni kívánó tanárok az ennek érdekében rendezett versenyvizsgára"– mondta a főtanfelügyelő.
A részvételhez kritériumoknak kellett megfelelni. A jelentkezőknek a Hivatásos Oktatásvezetők Országos Testületének tagjainak kell lenniük. Ahhoz, hogy valaki tag legyen, legkevesebb el kell érnie a kettes fokozatot a minden évi kitűnő minősítés mellett, illetve oktatásmenedzsment mesterijének is meg kell lennie.
A rendelet szerint nem maradhat pozíciójában az, aki nem ment el a versenyvizsgára, vagy nem sikerült teljesítenie azt. Nem tesz különbséget aközött, aki nem teljesítette a részvételhez szükséges kritériumokat, vagy csak úgy döntött, nem vesz részt a vizsgán – magyarázta Görbe.
A szabály azt mondja, hogy azon iskolák posztjaira, amelyeknél az igazgatóság nem vett részt a versenyvizsgán az iskola tantestülete javaslatot tehet tanárkollégára, a tanfelügyelőség vezetőségének a beleegyezésével a főtanfelügyelő kinevezheti azt a következő vizsgáig, de nem később, mint a tanév végéig.
Ezek olyan személyek lehetnek, akik nem próbáltak versenyvizsgázni, avagy nem voltak ezelőtt funkcióban. „Ötvenen felül volt megyeszinten az olyan iskolák száma, amelyeknél nem volt az igazgató versenyvizsgázni, vagy nem sikerült neki, ezek közül huszonhárom tantestület érvényes javaslatot tett. Volt, aki azt mondta, hogy legyen, aki eddig volt, de a törvény, ha azt mondja, nem lehet, akkor se a tanfelügyelőség vezető tanácsa, se én nem tudok, amit csinálni – mondta Görbe.
Városunkban is vannak problémás esetek
Bartolf Hedvig tanfelügyelő kérdésünkre elmondta, megyeszerte 27 olyan igazgató és 11 aligazgató van, akihez ragaszkodik a tantestülete, de nem vett részt a vizsgán, vagy nem sikerült neki az. „Elég sok kellemetlenséggel jár, mert ha az iskola megszokott egy vezetőséget, akkor szeretne vele legalább a tanév végéig vagy még tovább együtt dolgozni, de jelenleg csak annyit tudunk, hogy ez így nem felel meg a módszertannak. Hogy a módszertan milyen, nem szeretném kommentálni" – mondta a volt főtanfelügyelő.
Székelyudvarhelyen a Móra Ferencz Általános Iskola és az Eötvös József Szakközépiskola a problémásabb esetek közé tartoznak, hiszen mindkettő intézményigazgató és aligazgató nélkül maradt. Nem sokkal jobb a helyzet a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban sem, hiszen Bálint Mihály igazgató szintén nem jelent meg a versenyvizsgán.
Mindhárom oktatási intézményben tartottak olyan jellegű megbeszélést, ami a hogyan továbbról szólt, de tudomásunk szerint változást nem szeretnének, a mostani igazgatókkal képzelik el a folytatást.
Alternatívát dolgozott ki a Benedek Elek Pedagógiai Líceum tantestülete, létezik elképzelés arra az esetre is, ha semmiképpen nem maradhatna Bálint Mihály az intézményvezető, de egyelőre nem nyilvános annak a személynek a neve, akiben a tantestület megbízna az igazgatói teendőket illetően. Kiválasztottak ugyan maguk közül egy személyt, aki – amennyiben minden kötél szakad és Bálint Mihály nem folytathatja igazgatóként – ideiglenesen vezethetné az intézményt.
Az Eötvös József Szakközépiskolában gyakorlatilag ugyanez a helyzet, az ottani tantestület szintén tartott ilyen jellegű megbeszélést és maguk közül kiválasztottak egy szintén „alternatív" intézményvezetőt és annak helyettesét, de ragaszkodnak ahhoz, hogy a neveik egyelőre ne kerüljenek nyilvánosságra. Mint ahogy ragaszkodnak a régi igazgatónőhöz, Trinfa Pálmához is.
A Móra Ferenc Általános Iskolában is ugyanez volt a forgatókönyv, tudomásunk szerint szintén tartott megbeszélést az ottani tantestület – az előző két iskolától eltérően azonban itt nem választottak ideiglenes vezetőt, mert továbbra is a régi vezetőséget, Ferencz Viola igazgatót és Tifán Irén aligazgatót szeretnék az intézmény élén látni.
Az aligazgatói állásokat illetően a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola, illetve a Tamási Áron Gimnázium érintett, hiszen sem Jakab Zoltán, sem Benczi Tibor nem voltak a vizsgán, viszont mindkettőhöz ragaszkodik iskolája.
Az ovisokat sem hagyják békén
A Csillagvár Napköziotthon tanévkezdéskor kinevezett igazgatója,Lukács Kinga sem volt versenyvizsgázni, hiszen nem tagja a Hivatásos Oktatásvezetők Országos Testületének. „Hogy ennek tagja légy, el kell végezned egy hatvankredites menedzsmentképzést, amit meg is csináltam, viszont az augusztusi testületi kiírásra nem tudtam jelentkezni, most lesz egy másik januárban, arra már fogok tudni" – magyarázta az igazgatónő, miért nem tudott részt venni a vizsgán.
Megtudtuk tőle, a kollegái nyilatkozatot írtak a tanfelügyelőség részére, amelyben leírják, ragaszkodnak Lukács Kingához, viszont amennyiben semmi esetre sem lesz kinevezhető, Gáll Anna, a napközi óvónője legyen az ideiglenes intézményvezető. „Ő, amikor aláírta a nyilatkozatot, megjegyezte, csak abban az esetben vállalja, hogyha nem bírálják el megfelelően a nyilatkozatot" – tette hozzá Lukács Kinga.
Görbe Péter azt is elmondta portálunknak, továbbították az intézmények pedagógusainak kérését a minisztérium felé, sürgetve a megoldást. Ennek várják jelen pillanatban az elbírálását, hiszen január 9-én megszűnik a jelenlegi igazgatók mandátuma.
GÁL ELŐD, KATONA ZOLTÁN uh.ro
2017. március 22.
Legendárium Karnevált szerveznek Székelyudvarhelyen
A Székelyföldi Legendárium, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalával közösen, valamint az Eötvös József Szakközépiskola hozzájárulásával, május 28-án, vasárnap tartja meg az első Legendárium Karnevált a Székelytámadt várban, közölték a szervezők.
Az egynapos, ingyenes, mindenki számára nyitott gyerek- és ifjúsági rendezvény fő programja a színjátszó fesztivál, illetve a jelmezes felvonulás lesz, amelyre 1-8. osztályos diákcsapatok jelentkezését várják a teljes Székelyföldről. Jelentkezni az info@legendarium.ro e-mailcímen vagy a 0749624728-as telefonszámon lehet, március végéig.
Legtöbb 10 fős diákcsapatok jelentkezhetnek kísérő pedagógussal, legfeljebb 7 perces legenda- vagy mondaadaptációkkal, saját településükről vagy annak környékéről származó történetek alapján. A résztvevők előzetesen készíthetnek díszletet, monda- vagy legendakompozíciót újrahasznosított anyagokból, amelyeket külön is díjaznak. Megfelelő időjárás és létszám esetén, a résztvevők a székelyudvarhelyi városközpontban jelmezben vonulnak fel, valódi legendás karneválhangulatot teremtve, olvasható a közleményben.
A programot Orbán Ferenc és az Evilági zenekar Zenerege című lemezbemutató koncertje színesíti, és más izgalmas programokat is kínálnak majd a látogatóknak, illetve bárki megcsodálhatja a helyszínen a Legendárium eddig elkészült makettjeit is. Nyárig 15 makett elkészítését vették tervbe, eddig Fogaras, Vajdahunyad, Törcsvár, Kolozsvár, a székelyudvarhelyi Jézus-kápolna, Székelyderzs temploma, Barcarozsnyó vára, Berethalom és Déva vára készült el.
maszol.ro
2017. március 28.
Új időszámítás kezdődik a Székelytámadt-várban – Pünkösdig rendet teremtenek
Kitakarítják a bástyákat, rendezik a terepet, tatarozzák a falakat, elszállítják a műanyag huszárt és lebontják a félkész pavilont – kiemelt helyszíne lesz a 2017-es székelyudvarhelyi városnapoknak, turistaszezonnak a Székelytámadt-vár.
Székelyudvarhely egyik legbecsesebb épített örökségének, a Székelytámadt-, más néven Csonka-várnak szán új és méltó szerepet a városvezetés azáltal, hogy a május 26.–június 2. között megrendezett városnapok ideje alatt több kulturális programot is betelepít a várfalak közé. A várral kapcsolatos tervek azonban nemcsak egy szűk hétre koncentrálódnak. – A városvezetés szándéka, hogy 2017-tel kezdődően a várat a lehető legnagyobb mértékben bevonja különböző kulturális-turisztikai jellegű projektek lebonyolításába. A vár egyik legfontosabb kulturális, épített örökségünk, amelynek – azon túlmenően, hogy oktatási intézménynek biztosít helyszínt – ideje hangsúlyosan bekerülnie a kulturális-turisztikai körforgásba – summázta a hosszú távú elképzelések lényegét Orbán Balázs, a projekt lebonyolításával megbízott önkormányzati képviselő.
Véleménye szerint a korábbi kísérletekkel ellentétben ezúttal nem hiú ábránd, hogy a nagyközönség előtt is kinyitja kapuit a vár, hiszen már tárgyaltak, egyezségre jutottakaz intézmények, amelyek aktív szerepet vállaltak a megvalósításban. A helyi önkormányzat, a várban levő Eötvös József Szakközépiskola, a várfalakat gondozó Haáz Rezső Múzeum, a programokat népszerűsítő Tourinfo, valamint a Székelyföldi Legendárium között megegyezés született, így pünkösdkor két, premiernek számító kiállítás is nyílik a várban. A Tompa László utca felé néző, nyolcszögű Fóris-bástyában Lázár Imre mérnök, harangöntő mester gyűjteményének darabjait, a Kornis utca felőli részen levő Telegdy-bástyában pedig az Erdélyi Mini Park elkészült makettjeit teszik közszemlére, ugyanakkor a várudvar lesz a helyszíne az első ízben megrendezett Székelyföldi Legendárium Karnevál színes forgatagának is. Úgy tervezték, hogy a kuriózumnak számító és minden bizonnyal sokak kíváncsiságát felkeltő kiállítások ne csak a városnapok ideje alatt, de a teljes turistaszezonban szeptember végéig látogathatók legyenek.
A pünkösdi nyitányig bőven van tennivaló, a terepet elő kell készíteni – közölte Orbán Balázs. Május közepéig kitakarítják a jelenleg szeméttelepnek is beillő Telegdy-bástyát, elszállítják a Fóris-bástyán 2010 óta éktelenkedő, Magyarországról ajándékba kapott és nagy csinnadrattával felavatott műanyag huszárt, valamint a háta mögött álló, a megfelelő engedélyek hiánya miatt csak félig elkészült pavilont is szétszedik. Azt, hogy a megfakult lovas huszárt hová viszik, még nem döntötték el, Orbán szerint „köztér, park, de oktatási intézmény udvara is szóba jöhet.” A romos és balesetveszélyes várfalak rendbetétele a Haáz Rezső Múzeum hatáskörébe tartozik, a munkát az udvarhelyi Berdia Kft. végzi el a megkötött szerződés értelmében – közölte Miklós Zoltán múzeumigazgató.
Orbán Balázs elmondta, a vár, továbbá az abban található épületek, területek tulajdonosa ugyan a város, de az Eötvös József Szakközépiskolának helyet adó központi épületet és az alatta lévő területet átadták az oktatási intézmény adminisztrálásába.
– Az egyeztetések során egyértelművé vált, hogy minden fél érdekelt a kulturális-turisztikai projektek sikeres lebonyolításában, így az iskola vezetésével is megnyugtató módon tudjuk rendezni az elképzelések sikeres kivitelezését – mondta Orbán Balázs, hozzátéve, hogy a tervezett munkálatokat úgy ütemezik, hogy május derekáig befejezzék a szükséges takarítást, tereprendezést, május 26-án pedig egy, a műemlékhez méltó helyszínen fogadhassa látogatóit, újra Udvarhely büszkesége legyen a Székelytámadt-vár.
Lázár Emese
Hargita Népe (Csíkszereda)