Az 1990-ben újraalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-Nyelv- és Történelemtudományok Szakosztálya febr. 22-én Kolozsváron tartotta első felolvasó ülését, Benkő Samu tartott előadást Nagy Géza literátor és művelődésünk mindenese címen. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 27./

"Dr. Egyed Ákos kolozsvári történészt főleg az 1848-49-es szabadságharc erdélyi vonatkozásainak elsőszámú szakértőjeként ismeri a közvélemény. Közel fél évszázadnyi munkássága ennél jóval több szakmai elismerést termett számára: a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, az Erdélyi Múzeum Egyesület Bölcsészet-Nyelv-Történelem Szakosztályának elnöke, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagja, a Romániai Népfőiskolai Szövetség elnöke, a Román Akadémia érdemérmese, Bolyai-díjas, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem díszdoktora és címzetes egyetemi tanára, a Kolozsvári Könyvszalon 1996-os Évkönyve díjazottja (A korszerűsödő és hagyományőrző Erdély című kötetéért), a sepsiszentgyörgyi A kultúra szabadságáért díjnak és Gyergyószentmiklós díszoklevelének tulajdonosa, Barót városának díszpolgára és a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület tiszteletbeli elnöke. Dr. Egyed Ákos az életéről beszélt. Bodoson született 1929. nov. 25-én. Sepsiszentgyörgyön, a Református Székely Mikó Kollégiumban végezte a középiskolát. A Bolyai Tudományegyetemen végezte a történelem-földrajz szakot. Az egyetemi évekről megjegyezte: "rengeteg időt veszítettünk a marxizmussal, politikai közgazdasággal, a szaktantárgyak rovására." Õ volt az első magyar, akit kineveztek a Történeti Intézetbe. 1978-ban született meg Háromszék 1848-1849 című történeti monográfiája, 1981-ben a Falu, város, civilizáció című munkája. Amikor megjelent a három kötetes Erdély története, neki mint főkutatónak bírálatot kellett volna írnia. Végül megúszta ezt a felszólítást. 1990 után megváltozott az élete. Vendégtanárnak háromszor meghívták a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre, utána kétszer az Eötvös Loránd Tudományegyetemre. Székely történelmet és Erdély újkori történelmét taníthatta. Kiadta 1996-ban tanulmányait /Korszerűsödő és hagyományőrző Erdély/. Erdély 1848-49-ben című munkájának első kötete 1998-ban, a második az idén jelent meg. - Egyed Ákos a mai erdélyi magyar történetírás utánpótlásáról elmondta, hogy kiesett néhány nemzedék, de egy-két év óta jó tollú, lelkes fiatalok jelentkeznek. Nagy gond, hogy a tehetséges fiatalok sokszor nem mutatkoznak kitartóknak. Megjegyezte: minden egyes kitelepedővel mi gyengülünk, szegényedünk. /Ördög I. Béla: Félszemmel jövőnket fürkészve. Pályája csúcsán múltunk egyik kutatója. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./"

"Okt. 13-án kezdődött a Kolozsvár 1000 éve konferencia a kolozsvári Protestáns Teológia dísztermében. Megnyitó beszédében Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület bölcsészet-, nyelv- és történettudományi szakosztályának elnöke emlékeztetett arra, hogy Kolozsvár mindig jelentős városa volt Erdélynek, Magyarországnak, majd Romániának. Jelenleg válságban van kultúrateremtő ereje. Benkő Samu EME-elnök a kommunista rendszerben volt romániai falurombolási jelszó árnyékában folytatott városrombolásra emlékeztetett, melynek hatásai a kincses várost sem kerülték el. Kötő József, arról beszélt, hogy a történelem során Kolozsvár az egyetemes kultúra továbbfejlesztője volt. Most pedig frontváros, az egyetemes kultúra és a barbárság közötti harc színtere. A főteret éppen sajátos transzszilván magyar kulturális jellege miatt akarják megváltoztatni. R. Várkonyi Ágnes (Budapest) az értékek túlélését szorgalmazó "tudomány munkásainak" önfeláldozó magatartását emelte ki. /Ördög I. Béla: Kolozsvár ezer évéről, tudományos szemmel. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14., Kolozsvár 1000 éve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./ A konferencia ötletgazdája, Egyed Ákos megállapította, hogy kevesen foglalkoznak alapvetően Kolozsvár történetével. Az elmúlt 55 évben nem is lehetett, mert ennek feltételei nem voltak adottak. Ezért kezdte szervezni Dáné Tibor Kálmánnak, az EMKE főtitkárával, és Wolf Rudolffal, az EME Bölcsészet-Nyelv és Történettudományi Szakosztály titkárával a konferenciát. A konferenciából kiderült, hogy Kolozsvár kultúra teremtő város volt, és erre igényt tart ma is. Ez a kultúra a magyar művelődéstörténetben nemcsak helyi jelentőségű értékeket hozott létre. Kolozsvár szerepének fenntartása összmagyar érdek! - hangsúlyozta. A konferencián elhangzottakat könyv formájában kiadják. - Növekszik az elvándorlás, ugyanúgy a vegyes házasságok száma is. Kolozsvár történelme nem helytörténet, mert Kolozsvárnak kisugárzó hatása volt Erdélyre és a magyar történelemre is. /Csomafáy Ferenc: Kolozsvár 1000 éve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./"

  Máj. 22-én Baróton tartotta meg idei vándorgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Bölcsész-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya. Előkészítője és lebonyolítója a helyi Gaál Mózes Közművelődési Egyesület volt.     Dr. Egyed Ákos, az EME elnöke és Demeter László, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke köszöntője után a magyarországi, kolozsvári, marosvásárhelyi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi előadók ismertették dolgozataikat, melyek a székelyek történetének egyes mozzanataival, a székelyföldi városok kiváltságos helyzetével, az erdővidéki református egyházmegyék életével, az 1762–1764-es határőrség erdővidéki szervezésével, Erdővidék önállósulási és függetlenségi törekvéseivel, a vargyasi Daniel családdal, Benedek Elek emlékirataival, az erdővidéki hely- és családnevekkel, az irodalmi gyakorlókönyvekkel, regionális történetekkel, a lokális balladák jelentőségével, a népi kultúra szerepével a globalizáció korában kérdéseivel foglalkoztak. Erdővidék központjában, Baróton mind a művelődés, mind a tudományos kutatás terén az utóbbi időben igen jelentős sikerekről számolhatnak be. Hetente tartják a Fókusz Klub változatos tudomány- és művelődésterjesztő műsorát, az Erdővidék című újság mellett évnegyedenként megjelenik az Erdővidéki Lapok, helytörténeti és néprajzi anyaggal, továbbá napvilágot látott tavaly novemberben az időszaki kiadvány, az Erdővidéki Történeti és Természettudományi Tár első kötete. A vándorgyűlés napján megalakították az Erdélyi Múzeum-Egyesület fiókszervezetét is. /(a–e): Vándorgyűlés Baróton. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 24./

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület /EME/ negyedfélszáz tagot számláló Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya február 22-én tartotta Kolozsváron éves közgyűlését, az elmúlt év eredményeit értékelték. A dr. Keszeg Vilmos szakosztályi elnök és Nagy Mihály Zoltán szakosztályi titkár által elkészített beszámoló öt konferenciáról számolt be. Vándorgyűlést szerveztek Baróton az EME és a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület, valamint Zilahon és Szilágysomlyón az EME, valamint Zilah és vidéke fiókszervezetének közös szervezésében. Egyed Emese kezdeményezte és szervezte meg a Variánsok címet viselő irodalom- és színháztörténeti konferenciát. Az Erdély a magyar középkorkutatásban konferencia a hazai és a magyarországi szakemberek találkozását tette lehetővé. Az EME és a Pósta Béla Egyesület közösen szervezte a II. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát, amely harminc szerző kutatási eredményeinek bemutatását tette lehetővé. Az egyesület legnagyobb méretű rendezvénye az immár hagyományossá és népszerűvé vált, kétnapos, többszáz előadót felvonultató őszi rendezvény, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben. A 2005-ös tervben szerepel a Haáz Rezső Múzeummal és Alapítvánnyal közösen, Székelyudvarhelyen szervezendő vándorgyűlés, a Zilahon és Szilágysomlyón sorra kerülő, a szilágysági kutatásokat, a Tordán sorra kerülő, az Aranyosszék-kutatás eredményeit bemutató konferencia, a szótárszerkesztés elméletéről és gyakorlatáról szóló nyelvészeti és két irodalomtörténeti rendezvény, Olvasás, színház, értelmezés, és Az emlékezet helyei címmel a III. erdélyi régészeti, egy, a kora újkorra összpontosító történész-konferencia, valamint egy interdiszciplináris rendezvény, Emberek, életek, élettörténetek címmel. Az EME tagjai az év során József Attilára, Orbán Balázsra, Mikó Imrére és Bocskai Istvánra emlékeznek. /(F. E.): Eredményes évet zárt az EME I. szakosztálya. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./

Március 5-én Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében zajlott le az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) rendes évi közgyűlése. Elnöki beszámolójában Egyed Ákos több tavalyi pozitív eredményt mutathatott fel. Sikerült megteremteniük az anyagi feltételeket az egyesületi munka folytatására (pályázatok lebonyolítása, infrastruktúra biztosítása a csoportos kutatómunkára stb.). Sikeres volt az ősszel harmadszor megrendezett Tudomány napja Erdélyben című konferencia, amelyet a Mindentudás Egyetemének első erdélyi előadása előzött meg. Szorosabbá fűzték a kapcsolatokat a Magyar Tudományos Akadémiával. Az EME Rhédey-házi központja egyre látogatottabbá vált, sok rendezvénynek adott otthont. A közgyűlésen Monok István, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója átnyújtotta az ő kezdeményezésére tavaly alapított Gróf Mikó Imre-díjakat. A kitüntetés olyan fiatalokat részesít erkölcsi és anyagi elismerésben, akik monográfiát közöltek Erdély múltjával kapcsolatban. A díjat Fejér Tamás Gábor, Rácz Etelka és Szász Anikó kapta meg közös munkájukért, melynek címe: Az erdélyi fejedelmek királyi könyvei (I.), és amelyet az EME jelentetett meg. Az EME jóváhagyta az EME-n belül a Matematika–Informatika és az Agrártudományi Szakosztályok, valamint a zenetudományi csoport létrehozását. Kezdeti szakaszában tart az Akadémiai Testület megalapítása. Régi törekvés a saját kutatóintézet létrehozása, amelynek érdekében első lépésként tudományos tanácsot fognak életre hívni. A közgyűlés tiszteletbeli tagokat választott. A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály javaslatára Magyari András és Kiss András, a Természettudományi Szakosztályéra Ajtay Ferenc és Nagy Tóth Ferenc, az Orvostudományi és Gyógyszertudományi Szakosztályéra László József, a Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályéra Szakács József részesült ebben a kitüntető címben. Az egyesület működési szabályzata értelmében szavazást rendeztek a választmány egyharmad részének felfrissítésére. Ennek eredményeként az új választmányi tagok a következők: Wolf Rudolf, Silye Lóránd, Feszt György, Prezenszky István és Talpas János. /Ördög I. Béla: EME – Útkeresés anyaországi segédlettel. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály Aranyosszék-konferenciát szervez június 10–11-én. Aranyosszék a Székelyföld legnyugatibb régiója. Átfogó kutatását Orbán Balázs kezdeményezte. Jankó János monográfiája /Torda, Aranyosszék, Torockó magyar (székely) népe. Budapest, 1893/ a szék határait „Torda, Aranyosszék és Torockó magyar (székely) népére” terjesztette ki. Demény Piroska: Aranyosszék népzenéje. Budapest, 1998; Keszeg Vilmos: Aranyosszék népköltészete I–II. Marosvásárhely, 2005. /Aranyosszék-konferencia előkészítése. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./

Június 10–11-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Bölcsészet-, Nyelv- és Irodalomtudományi Szakosztálya, valamint a tordai Petőfi Társaság Aranyosszék-konferenciát tartott, amelyen áttekintették a térség szinte minden tudományágra vonatkozó témáját. A főszervező Keszeg Vilmos többek között arra emlékeztetett, hogy bár 1989 után a civil társadalom részéről történtek lépések a regionális tudat feltámasztására, a politikum még nem fedezte fel Aranyosszéket. Neményi József Régiófejlesztés, regionalizáció az EU-integráció jegyében című értekezését Neményi Ágnes ismertette. Keszeg Vilmos Torda és Aranyosszék újrafelfedezése kapcsán méltatta a XIX. századi kutató- és népszerűsítő munkák szerzőinek (Orbán Balázs, Jankó János, Kőváry László, Jókai Mór, Benedek Elek) érdemeit. Egyed Emese gróf Teleki Domokos Torda vármegyei főispán 1815-ben kiadott vaskos verseskönyvéről beszélt. Bálintné Kovács Júlia az Aranyosszéken otthonra lelt örmények kiemelkedő sarjainak életművét méltatta. 1894-ben volt hasonló méretű rendezvény Tordán: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület vándorgyűlése. Dr. Egyed Ákos, az EME elnöke leszögezte, a gyakran emlegetett nemzedékváltás hiányára cáfoltak rá a kétnapos fórum résztvevői. A párhuzamosan zajló előadások történelmi, hely- és kultúrtörténeti, néprajzi, szocio-antropológiai és nyelvészeti témájú értekezései között nehéz volt válogatni, jelezte Nagy Albert ótordai református lelkész, a helybeli Petőfi Társaság elnöke. Tordai XIX. századi színházélet, Thália két világháború közötti jelenléte, Balázs Ferenc alakja, a város és vidéke fazekassága, az oktatástörténeti kronológiák, a Jósika Miklós Irodalmi Kör megalakulása, tánckultúra, torockói építészet: megannyi izgalmas témakör. A konferencia előadásait kötetben kiadják. /R. P. I., Ördög I. Béla: Gazdag mozaikkép Aranyosszékről. Monstre konferencia a régió múltjáról, társadalmáról, kultúrájáról. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./

Murádin János Kristóf tartott felolvasást Kolozsváriak a Gulágon címmel december 5-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történelemtudományi Szakosztályának ülésén, az EME-székházban. Murádin János Kristóf doktorandusz a Babes–Bolyai Tudományegyetem Jelenkor Tanszékén, közölte: rejtett történelmet tárnak fel. 60 éve hurcolták el a kolozsvári magyarokat az oroszok, azzal áltatva őket, hogy tulajdonképpen csak néhány munkálatot kell elvégezniük Sokan vissza sem tértek, akik mégis, azok hamarosan itthon lelték halálukat. /Török Á. Rebeka: Most már szabad beszélni róla? = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./

A Mezőség-kutatás eredményei címmel interdiszciplináris konferenciát szervez az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya október 20–22-én Kolozsváron és (esetleg) egy mezőségi településen. /Konferencia a Mezőség-kutatásról. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 27./

Szabó T. Attila, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár anyagának összegyűjtője és az első hét kötet szerkesztője mintegy másfél millió nyelvi adatot gyűjtött össze 50 évi munkával. A Szótörténeti Tár interdiszciplináris felhasználhatóságáról a BBTE bölcsészkara és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet, nyelv és történettudományi szakosztálya szervezett konferenciát, november 23-án. Szabó T. Attila életművét egy mondatban Erdélyi Enciklopédiának lehetne nevezni, mondta el a konferenciát megnyitó Péntek János professzor. Vekov Károly hangsúlyozta, hogy Szabó T. Attila munkájának precizitása, elszántsága irigylésre méltó. A tár a történészeknek, a néprajzosoknak, illetve a különböző kiegészítő tudományok művelőinek segítségére válhat. B. Gergely Piroska, valamint Kiss Gábor a szótörténeti tárat nyelvészként közelítették meg, míg Csomortáni Magdolna Interdiszciplináris törekvések és a Szótörténeti Tár címmel tartott előadást. A. Molnár Ferenc előadásában Illyés Gyula és Szabó T. Attila barátságát taglalta, ifj. Szabó T. Attila pedig a Szótörténeti Tár digitalizált változatáról, illetve annak jövőjéről értekezett. /kb: Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya azzal a szándékkal írt ki 2006 tavaszán debüt-díjat, hogy kiosztása évről évre alkalmat teremtsen arra, hogy a figyelem az új tudósgeneráció tagjaira irányuljon. A díjra négy kutató adta be pályázatát. Killyéni András-Péter /sz. 1979/ Kolozsvárt szerzett oklevelet a Műszaki Egyetemen. A MOL romániai adatbázis kezelő mérnöke, a Református Kollégium oktatója. Kutatási területe a kolozsvári sportélet története. A pályázatra A kolozsvári sportélet életrajzi gyűjteménye című összefoglaló munkáját nyújtotta be. Murádin János Kristóf /sz. 1980/ a BBTE történelem-filozófia karán szerzett oklevelet, jelenleg ugyanitt a doktori iskola hallgatója. A pályázatra Ercsey Gyula Farkasok árnyékában. Kolozsváriak a Gulágon című emlékiratát nyújtotta be, melyet sajtó alá rendezett, előszóval és jegyzetekkel látott el. Simon Zsolt /sz. 1975/ a BBTE történelem szakán szerzett egyetemi oklevelet, jelenleg az ELTE medievisztikai doktori programjának hallgatója, a marosvásárhelyi Gheorghe Sincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa. Tanulmányokat, recenziókat publikált. A pályázatra a Századok című szakfolyóiratban 2006-ban megjelent, A baricsi és kölpényi harmincadok a 16. század elején tanulmányát nyújtotta be. Sófalvi András /sz. 1973/ az ELTE történelemtudományi karán végzett, jelenleg ugyanezen egyetem doktori programjának hallgatója, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársa. Sóvidék a középkorban. Fejezetek a székelység középkori történelméből című összegző munkája a Haáz Rezső Múzeum kiadásában jelent meg 2005-ben. Forrásfeltáró, feldolgozó, a tudományosság elvárásait következetesen érvényesítő munkájáért az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának Debüt-díját 2006-ban Simon Zsolt kapja. /Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya: Az EME Debüt-díj első kiosztása. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./

Tinódi Lantos Sebestyén művét sokak csupán nyelvi emlékként, vagy kezdetleges irodalomként kezelik – tévesen. A Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának, illetve az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Irodalomtudomány Szakosztályának közös szervezésében Kolozsváron, december 9-én zajlott Tinódi és az epikus énekköltészet című konferencián a mester sokszínűségéről, illetve a korához képesti modernségéről is szó esett. A rendezvényen nem csak kolozsvári előadók (Egyed Emese, Gábor Csilla, Farmati Anna, Keszeg Vilmos, Vajda András) vettek részt, hanem számos külföldi előadó is. Tinódi művei Kolozsváron láttak napvilágot. /K. B.: Tinódi és a históriás énekek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./

A korábbi években sikeres volt, nagyon hamar elfogytak a Művelődés folyóirat romániai magyar képzőművészeti életet bemutató antológiája, a Művelődés Galéria (2000), az amatőr színjátszó csoportok repertoár-gondjain enyhítető Művelődés Játékszín (2006) című kötet, előzőleg a Kórustár (2004) és Gitáriskola (2005) volt sikeres. A mostani összevont Művelődés Az erdélyi Mezőség címen jelent meg, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya által 2006. október 20–22-én Kolozsváron Mezőség néprajzáról tartott konferencia anyagát tartalmazza. Néhány cím a konferencia előadásaiból. Keszeg Vilmos: A Mezőség felfedezése; Barabás László: A Mezőség néprajzi körvonalai és belső tagolódásának kérdései; Tánczos Vilmos: Archaikus népi imák a Mezőségről; Rüsz-Fogarasi Enikő : A Mezőség és Mezőség-széli középkori vásárok; Varga Sándor: Néptánckutatás az erdélyi Mezőségen; Hoffmann Siglinda: Vajdakamarás község monográfiája /Szabó Zsolt: Mezőségi néprajzi összeállításunk elé. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. 6-7-8-9. június-szeptember/

November 23-24-én immár hatodik alkalommal szervezték meg az Erdélyi Múzeum- Egyesület és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság irányításával a Magyar Tudomány Napját. A tudományos fórum központi témája tudomány és társadalom volt. Görömbei András, a Magyar Tudományosság Külföldön nevű Elnöki Bizottság elnöke kifejtette, számára érthetetlen, hogy a magyar kormánykörök miért akadályozzák meg a Magyar Tudományos Akadémiát abban, hogy megfelelő anyagi és szellemi támogatásban részesítse a határon túli magyar kutatóintézeteket, a tudományszervezést felvállaló intézményeket. Péntek János egyetemi tanárnak, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnökének az előadása /Az (anya)nyelv szerepe a tudományos képzésben és a tudományművelésben/ a romániai magyarság tudományos intézményeinek a kialakításáért folytatott harcát mutatta be. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület szakosztályai sorra tartottak tudományos ülésszakokat. A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály az erdélyi magyar iskolai oktatás történetével foglakozott. A Természettudományi Szakosztály négy témakörben szervezett tudományos előadásokat: a biológia, a kémia, a környezettudomány és a földtudomány témakörében. Az Orvos és Gyógyszerésztudományi Szakosztály már korábban, november 16-án tartotta tanácskozását a marosvásárhelyi Unitárius Egyházközség Bolyai téri tanácstermében. A Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztály november 24-én szervezte meg ülését a Sapientia EMTE központi épületében. Hasonló volt a helyzet a Műszaki Tudományok Szakosztálya esetében is. A Matematikai és Informatikai Szakosztály november 16-17-én tartotta meg előadássorozatát, míg az Agrártudományi Szakosztály a tudományos előadássorozat időpontját november 24-re tette. A szakosztályok keretén belül 157 tudományos előadás hangzott el, melyek átfogták az erdélyi és a Kárpát-medencei tudományos kutatás legfőbb területeit. /Dr. B. Garda Dezső országgyűlési képviselő: Magyar Tudomány Napja: = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), nov. 29. – 48. sz. /

Az egyetemi és doktori tanulmányait az 1989-es romániai változásokat követően végzett/végző generáció jelen van a tudományos életben. Tudományos pályán keresi a helyét, alapkutatásokat kezdeményez és végez, konferenciákat, szakmai rendezvényeket szervez, kutatási eredményeit publikálja. Ennek az ifjú generációnak a jelenléte tapasztalható az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) konferenciáin, felolvasóülésein, az Erdélyi Múzeum hasábjain. Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya azzal a szándékkal írt ki 2006 tavaszán debüt-díjat, hogy kiosztása évről évre alkalmat teremtsen arra, hogy a figyelem e tudósgeneráció tagjaira irányuljon. A díjra négy kutató adta be pályázatát. Fazakas Emese magyar-francia szakos tanári oklevelet szerzett a BBTE-n. 1994–1995 között mesterképző programot végzett a Közép-Európai Egyetem középkori tanulmányok szakán. 2005-ben doktori címet szerzett. 1995–1998 között a Román Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti és Nyelvtudományi Kutatóintézete kolozsvári fiókjának munkatársa, 1997-től a BBTE Bölcsészettudományi karának óraadó tanára, tanársegéde, egyetemi adjunktusa. A médiában állandó rovatokat lát el, tanári továbbképző programok előadója. Nyelvészeti szakkönyvek lektora, szerkesztője, két önálló kötet szerzője. Fazakas Emese legmerészebb vállalkozása az Erdélyi magyar szótörténeti tár főszerkesztői szerepének végzése, írta Péntek János akadémikus. Dóczy Örs 1994–2000 között a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett latin, 1998–2005 között a kolozsvári BBTE-n történelem szakos oklevelet. 2002-ben a Messina-i tudományegyetem ösztöndíjasa volt. 2006-tól a BBTE Hungarológiai Doktori Iskola hallgatója. Történelmi, régészeti tárgyú tanulmányai, szakcikkei, recenziói és fordításai hazai lapokban láttak napvilágot (A Hét, Korunk). Történelmi, irodalomtörténeti tárgyú konferenciák előadója. Vida Erika a BBTE-n szerzett 1996-ban magyar-angol szakos tanári oklevelet. 1998-tól a Mentor Könyvkiadó olvasószerkesztője, 2003-tól felelős szerkesztője. Közel 30 kötet szerkesztője. Dóczy Örs és Vida Erika közös pályázatot nyújtott be, ez pedig Koncz József A Marosvásárhelyi Evang. Reform. Kollégium története (1557–1895) (Marosvásárhely, Mentor, 2006) című monográfia. A szöveget szerkesztette és átdolgozta, a mutatókat összeállította Dóczy Örs és Vida Erika, a latin szövegeket fordította és jegyzetekkel ellátta Dóczy Örs, az utószót Sebestyén Mihály írta. László Márton 1997–2001 között a BBTE történelem szakán alapképzést, 2001–2002 között mesteri programot végzett. 2004-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori iskolájának doktorandusza. 2001–2007 között tanár, szakmai referens, könyvtáros, levéltáros. 2003–2005 között a Magyar Autonóm Tartomány kutatócsoport tagja, 2006-ban az Észak-Erdély 1940–1944 közötti történetét kutató csoport munkatársa. Pályamunkája a Pro-Print Kiadónál, a „Források a Romániai Magyarság Történetéhez” sorozatban megjelenés előtt álló kézirat, amely az 1889–1986 között élt magyarhermányi történész, Máthé János két, mindeddig kiadatlan munkáját, valamint a pályázó két tanulmányát tartalmazza. A bizottság mind a négy pályázó munkáját elismeréssel értékeli. Tekintve, hogy Fazakas Emese életműve, teljesítménye messze kilép a díj által értékelhető keretből, a 2007-es debüt-díj nyertesei Dóczy Örs és Vida Erika. A szakosztály a pályázatot a 2008-as évre is meghirdeti. /Dr. Keszeg Vilmos, egyetemi tanár: A Debüt-díj második kiosztásakor. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./

Aranyos-vidék az Aranyos folyó mentén elterülő tájegység. Aranyos-vidék konferenciát tartottak 2005 júniusában az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya szervezésében. Az előadások összegzéseképpen Keszeg Vilmos és Szabó Zsolt szerkesztésében, 2006-ban megszületett az Aranyos-vidék magyarsága. Aranyosszék, Torda és vidéke a változó időkben /Kriterion Kiadó, Kolozsvár/ c. tanulmánykötet. A rendezvényt az ösztönözte, hogy Aranyos-vidék szakirodalmának nincs összefoglalója, nem jellemző a kutatás Az utóbbi másfél évszázad alatt többen foglalkoztak Aranyosszék kutatásával, jellegzetességeivel, így például Orbán Balázs, Jankó János, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (Tordán tartotta 1938-ban vándorgyűlését), a Művelődés folyóirat egy külön számot szentelt a vidéknek (1971), továbbá Kósa László és Filep Antal, a tordai születésű Kőváry László és Keszeg Vilmos. /Vetési Júlia: Aranyos-vidék magyarsága. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 5./

A Mezőség-kutatás eredményei címmel újabb interdiszciplináris konferenciát szervez az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya és a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke. A régióra a 19. században irányult rá a figyelem. Az első feljegyzések a mezőségi magyar társadalom fogyatkozását, nyelvi és kulturális erózióját tették szóvá. Ezt követően a szépirodalom (Petelei István, Makkai Sándor, Wass Albert, Sütő András) és az etnológia a mentalitás, az életforma, a társadalmi viszonyok archaikus jellegét emelte be a köztudatba. Az 1970-es évektől kezdve a Mezőség a táncházmozgalom jelszavává alakult. Az összefoglaló nagy mű, a „Mezőség leírása” hiányzik. A konferencia október 17-én lesz Kolozsváron. A szervezők saját kutatási eredménnyel rendelkező előadók jelentkezését várják. Az erdélyi Mezőség leírásai: Gilyén Nándor: Az Erdélyi Mezőség népi építészete. Budapest, 2005; Keszeg Vilmos: Mezőségi hiedelmek. Marosvásárhely, 1999; Kós Károly: A Mezőség néprajza I–II. Marosvásárhely; Makkai Gergely: Az Erdélyi-Mezőség tájökológiája. Marosvásárhely, 2003; Palotay Gertrúd–Szabó T. Attila: Mezőségi magyar hímzések. Erdélyi Tudományos Füzetek. 159. Kolozsvár, 1943; Tagányi Károly–Dr. Réthy László–Pokoly József: Szolnok-Doboka vármegye monographiája. I–VII. Deés, 1901; Az erdélyi Mezőség (tematikus összeállítás). Művelődés (Kolozsvár), 2007. 6–9. sz. /Felhívás. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

Dr. Wolf Rudolf, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója és történelemtanára 57. életévében hirtelen elhunyt /Nagyvárad, 1951. máj. 7. – Kolozsvár, 2008. szept. 8./. 1995 óta állt az iskola élén. Tanulmányai jelentek meg folyóiratokban, az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történelemtudományi Szakosztályának titkára volt. /Butyka Anna, egykori tanítvány: Túl sokat halasztgatott beszélgetés. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

Október 17-én és 18-án két konferenciát is rendeztek Kolozsváron, amelyet a néprajzosok találkozója követett. Az első konferencia a tavalyi előzményeket maga mögött tudó A Mezőség-kutatás eredményei II. címmel az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Jókai utcai székházában zajlott. A konferencia szervezője az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya, valamint a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke volt. Keszeg Vilmos tanszékvezető professzor bemutatta az utóbbi 150–170 év Mezőségre vonatkozó kutatástörténetét. Fülöp Mónika néprajzkutató a múlt század közepén kibontakozott bálványosváraljai falukutatás kapcsán beszélt a váraljaiak hitét vizsgáló hagyatékról. Könczei Csongor egy mezőségi cigánymuzsikus család másodlagos etnikai- és vallási identitásváltását vizsgálta. Pozsony Ferenc, a kolozsvári Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének professzora a Pusztakamaráson a XX. század folyamán végbement etno-demográfiai folyamatokról beszélt. Kallós Zoltán neves folklórkutató mezőségi gyűjtését idézte fel. Másnap volt a kolozsvári néprajzoktatás 110. évfordulója alkalmából rendezett megemlékező konferencia. Kósa László akadémikus bemutatta azon tanszékeket és egyetemeket, ahol felsőfokon folyik néprajzoktatás. Végül a nyugdíjba vonuló Gazda Klára egyetemi docenst köszöntötték. /Dénes Ida: Néprajzos hétvége Kolozsváron. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 22./

November 22-én, szombaton az Erdélyi Múzeum-Egyesület /EME/ szakosztályi előadásaival folytatódott a magyar tudomány napja Erdélyben rendezvénysorozat. Kolozsváron a Műszaki Tudományok Szakosztálya a Bocskai-házban tartott konferenciát, Bitay Enikő elnök az intézményközi kutatások, a kutatók közötti kapcsolattartás fontosságára emlékeztetett. Az EME-székházban a Bölcsészet-, Nyelv- és Történelemtudományi Szakosztály tanácskozott, ennek bevezetőjében Kovács András igazgató a kutatóintézet munkáját mutatta be. Osváth Imola és Berecki Sándor fiatal kutatóknak Debüt-díjat adományoztak. Az Apáczai-líceumban a Természettudományi Szakosztály munkálatait Egyed Ákos EME-elnök nyitotta meg. A Jog-, Közgazdaság és Társadalomtudományi Szakosztály szekcióüléseit a BBTE közgazdasági karán tartották meg, az Orvos- és Gyógyszerészeti Szakosztály pedig a Szentegyház utca 2. szám alatti előadóteremben ülésezett. Az Agrártudományi Szakosztály Marosvásárhelyen tartotta meg konferenciáját. A Matematikai és Informatikai Szakosztály már korábban, november 14-én tanácskozott. /Ö. I. B. : Konferenciák szombatja. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./

A múlt év tudományos tevékenységét összegezte a hét végén az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókszervezete. Pál-Antal Sándor, az EME bölcsészeti, irodalmi és történeti osztályának vásárhelyi elnöke, számba véve a tavalyi eseményeket, legjelentősebbként a Marosvásárhelyi személyiségek címet viselő tudományos ülésszakot jelölte meg. Az idénre tervezett két nagyobb rendezvény: a marosvásárhelyi személyiségekről szóló tudományos ülésszak, illetve egy, a székelység történetét bemutató rendezvény. /Antal Erika: EME-tervek Vásárhelyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./ Fennállásának 150. évfordulóját ünnepli idén a gróf Mikó Imre által alapított, kolozsvári központú Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Az évforduló alkalmából 14 erdélyi személyiségről jelentetnek meg kötetet, kiadják Mikó Imre beszédeit, bemutatják az EME különböző intézményeknél, szervezeteknél még fellelhető, értékes gyűjteményeit, folytatják a Romániai magyar irodalmi lexikont, valamint a Magyar Szótörténeti Tár köteteinek kiadását, elkészítik az EME internetes adattárát. A szervezet Maros megyei fiókját Pál-Antal Sándor nyugalmazott levéltáros, történész vezeti, az EME hét szakosztálya közül az orvostudományi, valamint agrártudományi székel Marosvásárhelyen, ezek élén Kovács Dezső fogorvos, illetve Jakab Samu agrármérnök áll. László Márton történész-levéltáros tartott beszámolót a történelem részleg tudományos tevékenységéről: 2008-ban négy kötetet adtak ki, 27 jelentősebb tanulmány született, ugyanakkor számos bel- és külföldi konferencián vettek részt a vásárhelyi történészek, és folyamatban van Marosvásárhely átfogó történelmének megírása. Pál-Antal Sándor tanulmánykötetet adott ki a Maros megyei magyarság történetének egyes részleteiről, és hamarosan nyomdába kerül Spielmann Mihály marosvásárhelyi kronológiakötete, és az 1956-os erdélyi mártírokkal foglalkozó sorozat részeként megjelenik Tófalvi Zoltán harmadik kötete is. Balás Árpád nyugalmazott földrajz és geológia szakos tanár a természetrajz terén elért eredményekhez sorolta a Bolyai Farkas Gimnázium szervezte erdélyi szintű Teleki Sámuel-vetélkedőt, ő maga pedig a Pallas–Akadémia Kiadónál most készíti elő a Maros megyei útikalauz harmadik, javított kiadását. Simon Zsolt, a Maros megyei EME titkára elmondta, az EME kolozsvári vezetősége semmilyen kapcsolatot nem ápol a vásárhelyi EMÉ-vel, sőt amikor az sikeresen pályázott, akkor a rendezvényükre kiutalt pénz is bent maradt a központi kasszában, a fiókszervezetnek ugyanis nincs jogi személy státusa, ezért közvetlenül nem pályázhat. /Máthé Éva: 150 éves az Erdélyi Múzeum-Egyesület. = Krónika (Kolozsvár), jan. 19./

A lap részletet közölt dr. Kovács Kiss Gyöngy történész az Erdélyi Múzeum helye és szerepe az erdélyi magyar tudományos életben című tanulmányából. Az 1859-ben létrejött Erdélyi Múzeum-Egyesület közlönye, az Erdélyi Múzeum 1874-ben indul, Finály Henrik nyelvész- és történészprofesszor szerkesztésében. A folyóirat története hét szakaszra tagolható. I. (1874–1892) Finály Henrik nevével fémjelzett korszak. II. (1884–1891) A folyóirat borítójára hosszabb cím kerül: Az Erdélyi Múzeum-Egylet Bölcselet-, Nyelv- és Történelemtudományi (1888–1891 között: Történettudományi) Szakosztályának Kiadványai. Visszatérnek a hagyományos évkönyv-forma füzetes kiadványokhoz. Ezekben az években a szerkesztést Schilling Lajos egyetemi tanár, szakosztályi titkár végzi. Hegedüs István kolozsvári egyetemi tanár 1888-tól vette át a redakciós munkát. Az ő helyét Szinnyei József egyetemi tanár vette át 1891-től. III. (1892–1905) 1892-ben az első két füzet újra Erdélyi Múzeum címmel jelenik meg, a következő 14. évfolyamon keresztül a lap borítóján címként az Erdélyi Múzeum. Az Erdélyi Múzeum-Egylet Bölcselet-, Nyelv- és Történettudományi, Szakosztályának kiadványa megnevezés szerepel. Azt követően, hogy Szinnyei József 1893-ban a budapesti egyetemre távozott, Szádeczky Lajos egyetemi tanárt választották meg szerkesztőnek. A Szádeczky szerkesztette Múzeumban a történeti irány uralkodott. IV. (1906–1917) Az 1906. ében az akadémiai és a muzeális irányzat közti vita az utóbbi győzelmével lezárult. Erdélyi Pál szerkeszette 1906–1917 között a köteteket. Amikor 1919-ben az Erdélyi Múzeum-Egyesület szellemi vezérkarából sokan elhagyták Kolozsvárt, még nem lehet látni, milyen jövő vár az Erdélyi Múzeumra. V. (1930–1941) Az 1918-tól 1929 végéig tartó években az Erdélyi Múzeum megjelenése szünetelt. 1930-ban György Lajos szerkesztésében az Erdélyi Múzeum, újraindult. VI. (1941– 1947) E szakaszban a Szabó T. Attila szerkesztette az Erdélyi Múzeumot. Az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek a hatalom általi felszámolásával az Erdélyi Múzeum is megszűnt. VII. (1991–től) Indulásától kezdve a leghosszabb kényszerszünetet az 1947–1991-es periódus jelentette az Erdélyi Múzeum életében. Az LIII. kötetével induló legújabb folyam címoldalán az alábbi megnevezés szerepel: Erdélyi Múzeum. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi, valamint Jog- és Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályainak Közlönye. Az évente négy lapszámba szerkesztett folyóirat szerkesztői: Benkő Samu, Dávid Gyula, Faragó József, Mócsy László. Az 1994. 3–4. füzettel felelősszerkesztő-váltás következett be a lap életébe, Benkő Samut Csetri Elek követte. 1995-től a Múzeum angol, román, magyar tartalomjegyzékkel, valamint az egyes tanulmányok végére csatolt angol nyelvű kivonatokkal jelenik meg. 1997-től újra módosul a szerkesztőség összetétele, Csetri Elek felelős szerkesztői munkáját Faragó József, Egyed Emese, Vetési László és a szerkesztőségi titkári teendőket felvállaló Kerekes György segíti. 1998-ban a Múzeum felelős szerkesztői feladatainak ellátásával az Egyesület Antal Árpádot bízta meg, aki Egyed Emese, Kovács András, Tánczos Vilmos, Veress Károly, Vincze Mária és Kerekes György szerkesztőkkel végzi a redakciós munkát. Az 1999. 3–4. füzettől a felelős szerkesztői megbízatást Kovács Kiss Gyöngy vette át. Az 2004. 3–4. füzettől a folyóirat címe: Erdélyi Múzeum. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Elnökségének és Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi, valamint Jog- és Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályainak Közlönye. /Az Erdélyi Múzeum helye és szerepe az erdélyi magyar tudományos életben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./

Az elhivatottságról - Antal Árpád emlékezete
Antal Árpád egyetemi professzor, szerkesztő 2010. július 6-án hunyt el Kolozsváron. Koporsóját a család apraja-nagyja és egykori diákjai vették körül, maguk is többnyire már idős emberek. Túlnyomórészt a magyar irodalom erdélyi tanárai.
A professzor hosszas, de türelemmel viselt betegség után hunyt el. A rá emlékezők arcán a tőle tanulható békesség és remény látszott, az elválás szomorúsága mellett a megtanulható jövőépítés bizonyossága. Innen a teljesség érzete, ha Antal Árpád emlékét idézzük.
Ő maga azt mondotta néhány éve, pályafutására visszapillantva: „megkíséreltük kompromisszumot vállalva is becsületesnek maradni”.
A tanár mint ember. A tanári szerep mint etikai kérdés… Ennek mibenlétéről gondolkozom a következőkben. Antal Árpád a székelyföldi Nyujtódon született Antal Árpád földműves és Török Mária varrónő fiaként. A Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát. Tudni kell, hogy magyar-francia-néprajz szakra iratkozott a kolozsvári egyetemre 1945-ben. Kedvenc tanárai (Gunda Béla, Zolnai Béla) távozásával aztán maradt a magyar szak egyedül, de az irodalmat mindvégig társadalmi összefüggéseiben kívánta szemlélni. Rövid középiskolai tanári munka után (Kézdivásárhely, Nagy Mózes Gimnázium) 1950-től 1987-ig, betegség miatti nyugdíjazásáig tanította a kolozsvári egyetemen a magyar irodalom történetét (főleg a XIX. század első felének irodalmát), a bevezetést a filológiába, rövid ideig a magyar művelődéstörténetet is.
Egy olyan korszakban, amelyben a hozzá hasonló helyzetű és meggyőződésű ember nem utazhatott külföldre (Magyarországra sem…), magyar irodalmat tanított Romániában, s ennek az egyetemi katedra mellett olyan lehetőségeivel is élt, mint a kommentált szövegkiadás (Katona, Vörösmarty, Arany, Vajda, Jókai, Mikszáth, Gárdonyi művei), ami iskolai segédkönyvként is felhasználható volt, de ami főleg a Tanulók könyvtára sorozatnak köszönhetően a klasszikus magyar műveltség jelentős forrása volt a magyarországi könyvkiadástól és könyvforgalomtól elzárt Románia magyar olvasói számára.. Tankönyvírásban meg kellett tapasztalnia a totalitárius rendszer alapvető kultúraellenességét: már kinyomtatott tankönyvét bezúzták, nem követhette használatát a középiskolai gyakorlatban. Egyetemi jegyzetét elkészíthette, 1979-ben jelent meg A magyar irodalom a reformkorban és az 1848-49-es polgári demokratikus forradalom idején című, 1959-es egyetemi jegyzetének átdolgozott kiadása (A magyar irodalom a reformkorban és 1848-49-ben címmel).
A nagy hagyományú középiskolai irodalomoktatást a tanárképzés iránti figyelmével szolgálta, az egyre romló iskolaviszonyok idején az olvasáshoz való rendíthetetlen jóviszonyban látta a közművelődés sarkalatos kérdését. Nem rajta múlt, hogy a magyar nyelvű könyvkiadás az 1980-as évek végére minimálisra csökkent. Nem annyira falusi származása, mint inkább a népi írók iránti fiatalkori lelkesedése, a falukutató mozgalmak iránti érdeklődése, néprajzkutató hajlama magyarázza a falusi olvasókörök múltjára vonatkozó kutatásait. Néprajzi jellegű kutatásaiban a történeti esemény folklorizálódásával és az egyetemes mondakincs erdélyi magyar jelenlétével foglalkozott. Éppen abban az évben tanította nekünk a reformkori magyar irodalmat, és arra emlékszem, megállt az előadásban és verset kezdett mondani. A kurzusillusztráció, A magyar költő című Vörösmarty-vers („Jár számkiűzötten az árva fiú…”) annyira váratlanul hatott ránk, akik a versmondásban kortársi szövegekhez vagy iskolai egyvelegekhez szoktunk, hogy nem túlzás talán, ha a szépség pillanatára ébredésnek nevezem azt a szerepből kiesést vagy éppen a személyesített tanítás lehetőségének megvillantását. Vörösmarty nyelvi varázslatához (annak közvetítéséhez, életre keltéséhez) az ő félig mosolygós lénye, tudós humora, halksága, áhítatos hangja kellett. A magyar nyelv és irodalomtudományi szakot ellátó tanszéket felelősségtudattal vezette, a munkahelyi feszültségeket mint örökös békítő enyhíteni próbálta. Nem volt rebellis alkat, igényességét a meghittség köreiben személyes lelkesedéssel, azon túl is felelősségtudattal és következetesen képviselte. És hogyan viselkedjék a tanár a nagy katasztrófák idején? Sirasson? Lázadjon? Meneküljön? Helyén maradt, belső tusakodással bizonyára, de a jövő nemzedékének fenntartva és éltetve az oktatásnak a politkumtól ritkán függetleníthető intézményét. Nem volt könnyű dolga, a diáklétszám alacsony volta mellett a középiskolai személyzetpolitika a beolvasztás (ellehetetlenítés) jeleit mutatta. (A reformkor irodalmi életének lelkesedése a mindennapi oktatási tárgya volt évtizedekig: a személyi kultusz Romániájában élve hogyis ne vezetett volna ez meghasonláshoz? Nála szívbetegséghez vezetett.) Határozott történelem-érzékelését tapasztalhatjuk abban a döntésében, hogy idős korban, gyönge egészségi állapotban is vállalta egy időre a tilalom évtizedei után 1990 újjáalakult Erdélyi Múzeum Bölcsészet-, Nyelv- és Irodalomtudományi Szakosztálya irányítását, azok közé tartozott, akik tudták, hogy több intézmény együttes, összehangolt működése nélkül a magyarságnak nincs jövője Erdélyben sem. Érdemes megvizsgálnunk, milyen személyiségeknek szentelt különös figyelmet. Élete nagy példaképét – immár a XXI. századba érve – Márton Áron püspökben jelölte meg. Monográfiát készült írni a szent életű, szabadságától, hatásköre gyakorlásától a zsarnoki hatalom által megfosztott püspökről, de néhány közlemény után kedvét szegték az ellentmondásos visszajelzések, a téma divatba jövetele. Egykori tanárai közül a már említett Gunda Béla, a nyelvész Gombocz Zoltán, Harkai Schiller Pál, György Lajos volt rá különös hatással (György Lajos irodalomtörténész, könyvtáros, tanár munkásságával külön is foglalkozott: György Lajos 1992). Szentiváni Mihálynak, az unitárius kollégium egykori nagy reménységének, népdalgyűjtőnek monográfiát szentelt, amelyet elismerően fogadott a kritika (Szentiváni Mihály. Monográfia. Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Bukarest, 1958). Szentiváni eszmetársáról, kortársáról, a püspökké lett Kriza Jánosról Faragó Józseffel együtt írtak könyvet (Bukarest, 1965). Saját kortársai közül Márton Áron püspök mellett Szabó T. Attiláról írt méltatást, írt a fiatal Gyulai Pálról, pedagógus pályákat vizsgálva Nagy Gézáról. A művelődési és tudományos intézményeket mint különböző nemzedékek együttműködésének ideális terepét tekintette. Fiatal korában a Móricz Kollégium révén ismerte meg a társadalmi dialógus lehetőségeit (1945–48), ennek továbbvitelében reménykedve lett szervezője és vezetője a kolozsvári Szabó Dezső kollégiumnak is (1946–47). A gyülekezési szabadságot korlátozó időben az irodalom szeretete révén kísérelte meg közvetlen környezetének, tanároknak, diákoknak, olvasóknak átadni tudását, egyszersmind az érzelmi intelligencia ajándékait. Szerkesztőként a Román Akadémia magyar nyelvű lapját, a kolozsvári székhelyű NyIrK-et szerkesztette, rövid ideig az Erdélyi Múzeum megbízott főszerkesztője is volt. Többszáz, általa irányított szakdolgozat jelzi lelkiismeretes egyetemi tanári munkáját és 1990-2008 között több sikeresen megvédett doktori disszertáció is (Benedek Elek levelezése; Széchenyi István naplói; Barcsay Ábrahám költészete; Jósika Miklós műveinek fogadtatása; a felvilágosodás erdélyi írónői; az érzékenység színháza; a katolikus népénekek forrásai; Shakespeare műveinek korai magyar recepciója; és a sort hosszan folytathatnók). Biztos értékrend, önképzés, a hétköznapok lelkiismeretes munkája: ez jellemezte témavezetői munkáját, s aki ismeri a tudományos kutatás természetét, tudja, hány elbizonytalanodás, visszatérés, tévedés árán lehet eljutni a legkisebb eredményig is. Ebben az egyénre szabott és láthatatlan munkában volt páratlan tehetségű tanárunk, Mesterünk. Ebben a versenyre épülő és magát sokféle technikával kényeztető, gúzsba kötő világban a beszélgetések híve maradt. Valami régesrégi intézmény ez, semmivel nem pótolható. Nemcsak az információk cseréje: a sejtések megfogalmazása, a bizalom révén a vélemények békés ütköztetése, szellemi útkeresés, társkeresés. Élete utolsó évtizedében a verskedvelő professzor Tóth Árpád és Novalis költészetében jelölte meg a szépség otthonos teljesítményeit. Naponta sétált – korábban ilyen sétákon ő próbálta feleségét, Jancsó Lya tanítónőt depressziójából visszabűvölni; immár őt, a fizikailag egyre erőtlenedőt kísérte valamelyik családtagja, ismerőse. Nem érhette meg 85. születésnapját (1925. július 24-én született, jaj, a sírkő 1924-et jelző felirata korrigálandó!...)
Immár más útra hívtak, drága Tanárunk. Hitedet, mint energiáidat is, szétosztottad, hogy biztos értéket örököljünk Tőled. Ennek a gazdagságnak a tudatában maradunk áldott ösvényeden.
Antal Árpád /Nyujtód, 1925. július24. – Kolozsvár, 2010. július6./
Egyed Emese, Helikon (Kolozsvár)

Ketten kaptak debüt-díjat 2010-re az EME-től
Kinda István Csaba néprajzkutatónak, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum munkatársának, valamint a finnek nemzeti eposzát, a Kalevalát kutató Varga P. Ildikónak ítélte oda 2010-es debüt-díját az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya. Az elismeréssel járó oklevelet és pénzjutalmat szombaton délután, az EME Jókai/Napoca utcai székházában tartott rendezvényen adták át. A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepség a délelőtti órákban is tartalmas programmal szolgált az érdeklődőknek: az EME és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) jóvoltából a BBTE Bölcsészkarárak épületébe betérők Szegedy-Maszák Mihály magyarországi akadémikus, egyetemi tanár Babits Mihály nemzetfelfogása és neoklasszicizmusa című előadását hallgathatták meg.
Középiskolai tanárok, egyetemi oktatók, diákok, valamint a kolozsvári kulturális élet személyiségei gyűltek össze szombaton délelőtt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának épületében, hogy Szegedy-Maszák Mihály magyarországi akadémikussal, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagjával találkozzanak. A 2003-ban Széchenyi-díjjal kitüntetett irodalomtörténész a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) tanít, pályája során számos külföldi felsőoktatási intézménynek volt előadótanára (Cambridge King’s College, American Council of Learned Societies stb.). Kolozsváron ezúttal Babits Mihály nemzetfelfogása és neoklasszicizmusa címmel értekezett.
– Tudománnyal ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, ugyanakkor – a jövőbe tekintve – újragondoljuk örökségünket, irodalmi hagyományainkat – magyarázta köszöntőjében Egyed Emese költő, irodalomtörténész. Lévén, hogy Babits Mihály életműve még nem teljesen hozzáférhető, Szegedy-Maszák az értekező prózájára támaszkodva ismertette a témát, a faj és az osztály, a saját és az idegen, a kelet és a nyugat, valamint a történetiség vonatkozásában.
„Én a magyarságban kultúrát láttam; de lehetetlen volt nem éreznem, hogy más nézőpontok is vannak. Az idő végzetes volt, valami készülődött, amit mi még nem sejtettünk”, írta egykoron Babits, Szegedy-Maszák pedig ebből az idézetből kiindulva tárgyalta a huszadik század eleji magyar irodalom jelentős alakjának nemzetfelfogását. Előadásában többek között Széchenyi, Kosztolányi, Ady, Márai és Krúdy neve is szóba került, párhuzamba állítva az általuk képviselt értékeket, kultúra-, társadalom- és nemzetértelmezést a Babits által vallottakkal.
A tehetséggondozás és a fiatalok kutatási eredményeire való odafigyelés jellemezte az ünnepség folytatásaként, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jókai utcai székházában délután 4 órától tartott programot. Pöllnitz Boróka (fuvola) és Farkas Barabás Szabolcs (gitár) muzsikája után Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár kifejtette: örvendetes, hogy a rendszerváltás után egyetemi és doktori tanulmányait végző generáció jelen van a tudományos életben: keresi a helyét ezen a pályán, alapkutatásokat kezdeményez és végez, konferenciákat, szakmai rendezvényeket szervez, és kutatási eredményeit közzéteszi.
– Ennek az ifjú generációnak a jelenléte tapasztalható az EME konferenciáin, felolvasóülésein, az Erdélyi Múzeum hasábjain. A tudós társadalom újratermelődése egyaránt tapasztalható az irodalom-, a nyelvészet-, a történettudomány területén. Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya meg van győződve arról, hogy az új generációnak a romániai magyar tudományos életben helye van, amit felkészültsége és munkája alapján érdemel ki – mondta Keszeg, majd az elsőként 2006-ban kiírt debüt-díj odaítélésének körülményeit ismertette, kiegészítve ezt az elmúlt négy évben pályázott és kitüntetett személyek névsorával. Mint kiderült, az elismerést az EME azon tagjai pályázhatják meg, akik kötet, tanulmány közzétételével, egy bizonyos kiadvány tudományos igényű gondozásával, szakmai rendezvény megszervezésével stb. a közelmúltban beléptek a tudós társadalomba.
2010-ben négy személy jelentkezett az EME debüt-díjára: Bartha Katalin Ágnes, Biró Annamária, Kinda István Csaba és Varga P. Ildikó. Bartha Katalin Ágnes, a Szabédi-emlékház tudományos kutatója, Szabédi László életművének értelmezője és a Szabédi-napok szervezője az Argumentum Kiadó gondozásában tavaly megjelent Shakespeare Erdélyben – XIX. századi magyar nyelvű recepció című kötetével pályázott, Biró Annamária, az EME kiadójának vezetője pedig az általa sajtó alá rendezett Aranka György Erdély-története (EME Erdélyi Tudományos Füzetek sorozat, 2010.) című kötetet nyújtotta be. Kinda István néprajzkutató, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum munkatársa a Mentor Kiadónál 2010-ben napvilágot látott Ellenőrzött közösségek – Szabályok, vétkek és büntetések a moldvai csángó falvakban című kötetével és az Acta Siculica 2009-es kiadványával, a Helsinkiben tartózkodó Varga P. Ildikó pedig Hiisi szarvasától a csodaszarvasig – A Kalevala magyar fordításai (EME Erdélyi Tudományos Füzetek sorozat, 2010.) című munkájával jelentkezett.
Keszeg Vilmos azt is elmondta, hogy a pályázatokat a szakosztály tagjaiból álló bizottság bírálta el, amely valamennyi jelentkező munkáját elismeréssel értékelte. A bizottság döntése értelmében Kinda István Csabának és Varga P. Ildikónak ítélték oda a debüt-díjat, távollétükben Egyed Emese vette át az ezzel járó oklevelet. A debüt-díjhoz társuló anyagi juttatást Székely Tibor és felesége, Székely Zsuzsa ajánlotta fel a díjazottaknak.
A másik két pályázónak sem kell szomorkodnia: Bartha Katalin Ágnes és Biró Annamária között egy egyhavi Szabadság-előfizetés, valamint egyenként kétszemélyes belépő talál gazdára a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Kolozsvári Magyar Opera egy-egy előadására. A vigaszdíjként szolgáló ajándékokat Egyed Emese a nagyenyedi Papp Péter pincéjéből származó borral toldotta meg.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Díjazták Kinda Istvánt
Az Erdélyi Múzeum Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya idén ötödik alkalommal ítélte oda a hazai magyar tudományos életben kiválóan teljesítő fiatalok számára létrehozott Debüt-díjat, amelyet a Magyar Kultúra Napján adtak át az EME kolozsvári székházában. Az oklevéllel és kutatásra fordítható összeggel járó díjat négy pályázó közül idén ketten kapták meg: Kinda István, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzosa és Varga P. Ildikó Kalevala-kutató.
Az erdőszentgyörgyi származású Kinda István egyetemi tanulmányait a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén végezte, 2009 októberében summa cum laude minősítéssel szerzett doktori címet a Debreceni Egyetem Multidiszciplináris Bölcsészettudományok Doktori Iskolájában. 2005-től a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzos muzeológusa, az első két esztendőben a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum vezető muzeológusa volt. Az elmúlt évtizedben a moldvai csángó településeken, a Kis-Küküllő menti falvakban és Orbaiszék, tágabban Székelyföld falvaiban végzett társadalom-néprajzi és gazdaságantropológiai terepmunkát — tájékoztat dr. Keszeg Vilmos egyetemi tanár, a bírálóbizottság tagja. Pályázata szerint 2002—2010 között huszonhat hazai, tizenhat nemzetközi konferencián, tizenkét szakmai rendezvényen tartott előadást. Egy önálló kötetet, ötvenegy tanulmányt, hét recenziót közölt, hét kötetet szerkesztett. Tagja a Kriza János Néprajzi Társaságnak, a Pro Museum Egyesületnek, a Székely Nemzeti Múzeum Alapítványnak, a Romániai Etnológiai Társaságnak, a Magyar Néprajzi Társaságnak, valamint külső köztestületi tagja az MTA-nak, a Székely Nemzeti Múzeum Tudományos Tanácsának elnöke, az SZNM Acta Siculica évkönyvének főszerkesztője.
A pályázót dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár és dr. Tánczos Vilmos egyetemi docens ajánlotta Debüt-díjra.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

EME: tanulmányi napok Nagyenyeden
Az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) vándorgyűlései tudományos és honismereti célokat szolgáltak – 1906-ban és 1931-ben éppen nagyenyedi „kiszállás” révén. Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi szakosztálya ennek a hagyománynak a jegyében szervezte tanulmányi napjait 2012. június 14. és 16 között Enyeden és Torockón. Mindhárom napon könyvtári kutatásra is lehetőség volt a Bethlen Gábor Kollégium neves könyvtárának könyv- és kéziratanyagában. (Az olvasóteremben még megtekinthető a Bod Péter emlékkonferencia alkalmára készült helyi kiállítás Bod kézirataiból és nyomtatványaiból ).
A tudományos találkozások több színhelyen zajlottak. Június 14-én délután a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban lezajlott szakmai tanácskozásnak tudományos előadások adtak keretet. Az EME nevében Egyed Emese szakosztályi elnök köszöntötte a jelenlévőket, majd “enyedi részről” Kerekes Hajnal, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház vezetője, az RMDSZ Fehér megyei ügyvezető elnöke, Győrfi Dénes főkönyvtáros és Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója szólalt fel.
Buzogány Dezső egyetemi professzor előadásában Bod Péter tudományos munkásságát méltatta, egyszersmind az erdélyi református lelkészek és családjuk sajátos helyzetére is rávilágított az erdélyi társadalom történetében. Győrfi Dénes Kolozsvár és Enyed kulturális kapcsolatairól beszélt, külön figyelmet szentelve az EME vándorgyűléseknek és a Református Kollégium Könyvtára kutató könyvtárőreinek, köztük is különösen Vita Zsigmondnak és Dankanits Ádámnak. A harmadik előadást Keszeg Vilmos professzor tartotta Lokális emlékezet, lokális történelem címmel, közelebb hozva az érdeklődőkhöz az emlékezetkutatás és a történetírás teóriáit és jelenlegi gyakorlatát – például a közösségteremtő eseményekben. Az előadások sorát Szabó Emília magyartanár Virágkosár című értekezése zárta, amely az enyedi diákok által összeállított 1835, 1836 és 1837-ban kiadott évkönyvek bemutatására összpontosított
Az előadásokat követő vita a történetírás és a közösségi lét, az értelmiség szerepe és a közösség átalakulása kérdései körül folyt, ennek részét képezte Bodó Márta Egyház és színház című könyve bemutatása is. A vitában az előadókon kívül felszólalt többek között Csávossy György költő, borász szakember, Simon János, a Bethlen Kollégium volt igazgatója, Bodó Márta főszerkesztő, Bartha Katalin Ágnes tudományos kutató, az EME I. szakosztálya titkára, Dvorácsek Ágoston tanár, Józsa Miklós nyugalmazott magyartanár.
Másnap délelőtt az EME kutatócsoportja Torockóra utazott, a néprajzi múzeum, a temető megtekintése után Szőcs Ferenc polgármesterrel találkoztak, aki a település helyzetéről számolt be, majd megtekintették az unitárius templomot, a Kis Szent Teréz gyermekvédelmi központot, és részt vettek a helybeli Sebes Pál Általános Iskola nyolcadikosainak ballagási ünnepélyén. A torockói iskolalátogatás szervezője a helybeli magyartanár, a Bethlen Kollégium végzettje, jelenleg a BBTE mesterképzős hallgatója, Szabó Emília EME-tag volt.
Délután enyedi városnéző séta következett Józsa Miklós vezetésével, irodalomtörténeti nevezetességekkel a középpontban: Áprily Lajos egykori lakóházai, a Kemény–Zeyk-ház, az iskolamúzeum, tárgyi és szöveges emlékekkel, az önképzőkörök mára igen értékessé lett jegyzőkönyveivel.
Szombat délelőtt a könyvtári kutatás után Dvorácsek Ágoston fizikatanár, a Fenichel Sámuel Önképzőkör elnöke vezetésével rövid tárlatvezetésre került sor az iskolaépületben levő régi természetrajzi és kuriózumtárban, majd a kolozsvári vendégek a Fenichel Sámuel Önképzőkör tudományművelése és tehetséggondozása tíz évével ismerkedtek, amelynek során nemcsak ígéretes indulások színterének bizonyult a schola tudós műhelye, hanem például a Természet Világa, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Magyar Hivatalos Közlönykiadó folyóirat, a Művelődés és más fórumok helyet is adtak a fiatal kutatók eredményeinek.
Az enyedi tanulmányi napok baráti légkörben teremtettek alkalmat a szakmai találkozásokra és ismeretgyűjtésre, kapcsolatteremtésre. Köszönet illeti a résztvevőket – a mintegy harminc lelkes tanárt, kutatót, művelődéspártolót – Enyedről, Kolozsvárról, Torockóról, Marosvásárhelyről. Fontos a folytatás is – az EME Erdélyi Tudományosság Napja novemberi fóruma (enyedi meghívottakkal), a könyvtári kutatások folytatása és publikálása, közös helytörténeti-irodalomtörténeti témákban, enyedi diákok egyetemi tanulmányainak, szakmai pályájának közös elősegítése.
EGYED EMESE. Szabadság (Kolozsvár)

Dr. Szabó Miklós köszöntése
Dr. Szabó Miklós tudományos kutató, neves történész nyolcvanéves. Ez alatt a több mint háromnegyed évszázad alatt – amikor hatalom- és rendszerváltozások tragikus körülmények között követték egymást – nemegyszer megpróbáltatásoknak kitéve ténykedett egy jobb, emberibb társadalomban való helytállásért. Tette ezt diákként, főiskolai oktatói, majd kutatói tevékenységével, magánéletével, az emberi közösségekhez való viszonyulásával. Kutatói tevékenységének köszönhetően az erdélyi magyar tudományos élet kimagasló képviselőjévé vált, és írásaival jelentősen hozzájárult történelmi ismereteink gazdagításához, feledésbe merült múltunk feltárásához.
Marosvásárhely mellett, Sáromberkén született sokgyermekes családban 1932. november 13-án. Elemi tanulmányait szülőfalujában végezte. Tehetségére már akkor felfigyelt tanítója, szülei pedig vállalták a továbbtanulás feltételeinek biztosítását. Középiskolába a neves Marosvásárhelyi Református Kollégiumba iratkozott be, és annak jogutódjában, a 2-es Számú Fiúiskolában folytatta. Pályaválasztásában jelentős szerepet játszott egykori iskolája, ahol kiváló tanárok oktattak. Itt bontakozott ki a társadalomtudományok iránti érdeklődése, történelemszeretete. Ehhez hozzájárult az is, hogy – vallomása szerint – matematikából nem mindig jeleskedett, ami befolyásolta későbbi szakmai irányultságát. Középiskolai tanulmányai után beiratkozott a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemre, ahol a nagy tekintélyű tudós történészprofesszoraink – Jakó Zsigmond, Pataki József, Bodor András, Imreh István és mások – óráit hallgathatta, megtöltve tarsolyát a tudományos élet elkezdéséhez szükséges ismeretekkel. 1957-ben államvizsgázott a Filozófia- Történelem Kar történelem szakán.
Történelemtanári oklevéllel és levéltárosi kinevezéssel 1957. július 15-én jelentkezett a Belügyminisztériumhoz tartozó Állami Levéltár marosvásárhelyi hivatalánál, ahol levéltárosként több évig tevékenykedett. Jakó Zsigmond professzor jóvoltából már egyetemista korában betekintést nyerhetett a levéltárba, a levéltárosi munka világába, amelyet megszeretve, örömmel választotta munkahelyeként. Első munkahelye tehát a levéltár lett.
Levéltárosként aktívan kivette részét az ötvenes években felmerülő levéltári kérdések intézéséből. Az 1952-ben alakult marosvásárhelyi Állami Levéltár (mai megnevezéssel Nemzeti Levéltár) akkor még a kezdeteknél tartott. Nem volt saját székhelye, nem rendelkezett megfelelő raktárakkal a begyűjtött levéltárak és iratok tárolására, és hiányoztak az egészséges, higiénikus munkafeltételek is. Mindezen hiányosságok ellenére az ott dolgozó néhány levéltáros méltányolandó munkát végzett, amely során Szabó Miklós az intézmény egyik alapemberévé vált. Ellenőrizték az akkori Magyar Autonóm Tartomány területén működő intézmények kialakulóban lévő irattárait, rendezték, cédulázták és leltározták a begyűjtött iratokat, és sok száz munkaigazolást adtak ki nyugdíjba készülő embereknek. Az akkori egészségtelen körülmények között végzett munka megviselte egészségét, és kénytelen volt más, egészségére kevésbé káros munkahelyet keresni. Végzettségének és képességeinek megfelelő új munkahely akkor adódott, amikor megalakult a marosvásárhelyi 3 éves Pedagógiai Főiskola, a mai Petru Maior Tudományegyetem jogelődje. Így ötévi levéltárosság után, 1962. október 1-től másfél évtizeden át főiskolai tanárként tevékenykedett. A levéltárral azonban szoros kapcsolatban maradt továbbra is, hiszen tudományos munkáinak fő forrása máig a levéltár maradt.
A főiskolán számtalan diák kapott tőle útravalót, amelynek birtokában tanárként oktathatták a történelmi ismeretek elsajátítására a tanulókat. Főiskolai oktatói pályafutása 1975 végéig tartott, addig, amíg az 1975/1976-os tanévben a főiskolán önkényesen fel nem számolták a magyar nyelvű oktatást. De nem vált munkanélkülivé. Elismerve eredményes oktatói tevékenységét, kutatói állást ajánlottak fel neki, amit szívesen vállalt, hiszen már a levéltárban, és ha jobban utánanézünk, diákként is kezdett forrásfeltárással foglalkozni.
1975. december 1-jén került a Társadalomtudományi Akadémia marosvásárhelyi részlegéhez, amely a továbbiakban meghatározta élete folyását. 1989 után az intézetet a Román Akadémiához csatolták, így akadémiai kutatóként folytatta tevékenységét 2003 decemberéig, nyugdíjazásáig. Nyugdíjazása azonban nem az aktív tevékenység végét jelentette, hanem annak folytatását, intézménnyel való munkaviszony nélkül. Csak egészségi állapotának a megromlása miatt kényszerült az utóbbi időben tevékenysége leszűkítésére.
A kutatóintézetben lehetősége adódott kutatói hajlama érvényesítésére, kedvenc kutatói témáinak ápolására. Származásánál fogva is érdekelte a falusi élet múltja, a paraszti gazdaság története, de emellett magáévá tette az oktatás- és értelmiségtörténethez kapcsolódó külföldi egyetemjárás kérdését. Ez utóbbit előbb munkahelyi feladatként végezte, de hamar megszerette, és máig tartó, pályafutását meghatározó kutatási témájává vált.
Már évekkel nyugdíjazása előtt, magyar történésztársaival együtt, bekapcsolódott az Erdélyi Múzeum Egyesület tevékenységébe. A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály, majd 1997-től a marosvásárhelyi fiókegyesület választmányi tagjaként aktív tevékenységet fejtett ki a tudományos ülésszakokon, a fiatal kutatók szakmai felkészítésében és irányításában.
Időközben, 1970-ben doktorátusra jelentkezett. Andrei Otetea bukaresti akadémikusnál felvételizett, ahol vizsgáit sikerrel letette. Az 1789-es nagy francia forradalom erdélyi hatásáról írt doktori disszertációját 1975-ben elkészítette és megvitatásra, illetve elfogadásra benyújtotta, de megvédenie hosszú ideig nem volt alkalma, mivel professzora időközben elhunyt, és nem volt aki átvegye azt. Hosszas halogatás után végül 1994-ben Kolozsváron, Camil Muresan akadémikus tudományos vezetése alatt sikerült megszereznie a történelemtudományok doktora címet.
Tudományos tevékenysége rendszeresen a munkahelyhez kötődött. Olyan kérdésekkel kellett foglalkoznia, amelyeket a munkaadó intézmény tervbe vett, igényelt vagy elfogadott. Első tanulmányát levéltárosként a marosvásárhelyi városi levéltár történetéről közölte 1960-ban. A pedagógiai főiskolán munkásmozgalmi, iparosodástörténeti, falusi gazdaságtörténeti és társadalmi kérdésekre vonatkozó cikkeket közölt. Meg szeretném jegyezni, hogy azok csak a korabeli ideológiai elvárások kielégítésével jelenhettek meg. Szerzőjük azonban a történelmi igazságot szem előtt tartva, mindig ügyelt az objektivitás kereteinek betartására.
Új munkahelyén, a kutatóintézetben bekapcsolódott az erdélyiek külföldi egyetemjárását feltáró tevékenységbe. Ez a nagy horderejű feladat csapatmunkát igényelt, hiszen – amint később beigazolódott – több évtizedes kitartó kutatás hozta meg az összességében értékelhető eredményt. A kérdés kutatásának elindítása Tonk Sándor nevéhez fűződik, aki kidolgozta a vizsgálódás módszertanát és megtette az első lépéseket. Feldolgozta az erdélyiek középkori külföldi egyetemjárásának történetét. A kutatóintézet új munkatársa, Szabó Miklós ezután kapcsolódott be a kutatásokba, és folytatja azt máig. Mivel a kutatóintézetben végzett kutatások eredményei többnyire kiadatlanok maradtak, ez a sors várt az egyetemjárás terén végzett kéziratokra is. Közben az intézet változó – a pártpolitikai útmutatásokat követő – elvárásai miatt kénytelen volt egyéb kérdésekkel is foglalkozni. Így került sor a falujegyzők, paraszti gazdálkodás, mezőségi életforma stb. kutatására, illetve egyes régebbi témák kutatásának folytatására is.
Az egyetemjárásra vonatkozóan az első, rövidebb lélegzetű munkáját, az Erdélyi diákok külföldi egyetemjárása a XVI–XVIII. században c. tanulmányát 1980-ban sikerül magyar nyelven közzétennie a Művelődéstörténeti Tanulmányokban. Munkái zömének a közzétételére az 1989 utáni megváltozott viszonyok teremtettek megfelelő körülményeket. Elsőként 1992-ben, Szegeden sikerült megjelentetni a Tonk Sándorral közösen összeállított kötetet, az Erdélyiek egyetemjárása a korai újkorban 1521–1700 címen. A szerzőtárs Marosvásárhelyről való távozása után tovább folytatta a szívügyévé vált oktatástörténeti kérdés vizsgálatát. Tisztában volt azzal, hogy nem lesz ideje egyedül befejezni ezt a rendkívül időrabló munkát. Ezért szívesen vette a hasonló kérdésekkel foglalkozó magyarországi kollégák közeledését és együttműködését. Máig tartó szoros szakmai és baráti kapcsolatba került Szögi László egyetemi tanárral, az ELTE könyvtárának és levéltárának igazgatójával és másokkal. Közös munkájuk eredménye az Erdélyi diákok európai egyetemeken 1701–1849 c. munka, amelyet a marosvásárhelyi Mentor Kiadó tett közzé 1998-ban.
Szükségesnek vélve az anyaországi egyetemeken tanult erdélyiek megismerését és a felsőoktatásban résztvevők között elfoglalt helyét és szerepét, külön kötetet szentelt e témának, amelyet 2005-ben közölt ugyancsak a Mentornál. Egyetemjárási kutatásainak befejező részeként az 1850–1918 időszakot kutatta, és folyó év elején sikerült befejeznie azt. Ez a hatalmas terjedelmű kézirat mintegy 9.500 erdélyi diák nevét tartalmazza, amelyben az egyetemjárási adatokat kiegészítette a diákok személyére vonatkozó egyéb információkkal is. Ilyenek a születési hely, az előtanulmányok, a hazatérés ideje, az itthoni pályafutás, az elhalálozás ideje stb.
Összességében nézve, a külföldi egyetemjárás feltárása terén kifejtett tevékenysége felbecsülhetetlen értékű, hiszen neki köszönhető, hogy ma már rendelkezünk azokkal a felsőfokú végzettségű erdélyi értelmiségiekre vonatkozó – mintegy négyszáz évet felölelő – forrás jellegű adatokkal, amelyek nélkülözhetetlenek az értelmiségtörténeti kutatások számára.
Amint már említettem, a paraszti gazdálkodás történetének kutatásáról sosem mondott le. E kérdésről több tanulmányt is írt, amelyeket többnyire román nyelven sikerült értékesítenie. A nyugdíjba vonulása előtti években elkészítette több tanulmánya magyar nyelvű változatát, és 2003- ban Művelődés és gazdálkodás az újkori Erdélyben címen tanulmánykötetben közzétette azokat.
Szabó Miklós tudományos tevékenységének a sommázását nem fejezhetjük be anélkül, hogy ne szólnánk helytörténeti kutatásairól, amelyek eredménye több falutörténet (Sáromberke, Csíkjenőfalva, Székelykál, Mezőmadaras). Írásai főként levéltári forrásokra alapozott magas tudományos szintű dolgozatok, amelyek követendő példaként szolgálnak a hasonló kérdésekkel foglalkozók és foglalkozni szándékozók előtt. Ő egyike a legalaposabb és legképzettebb helytörténet- kutatóinknak. És arról sem feledkezhetünk meg, hogy számos alkalommal irányított, tanácsokkal látott el vagy véleményezett helytörténet tartalmú kéziratokat, így igyekezve emelni azok tudományos értékét.
Szabó Miklós pályafutása során példamutató tevékenységet fejtett ki. Főiskolai tanárként tanítványai alapos felkészítését tekintette feladatának, és mindig támogatta azok szárnybontogatását. Kutatóként rendkívüli igényességgel készítette dolgozatait. Mindig a levéltári forrásokra alapozott. A más munkákban fellelhető adatokat – levéltárosi vénával megáldva – rendszeresen ellenőrizte, sohasem elégedett meg azok egyszerű idézésével, minduntalan az eredeti forrásokhoz fordult megbizonyosodás végett. Ezért vált a levéltárak állandó látogatójává itthon és külföldön. Következésképpen írásai nagyon jól dokumentáltak, megbízhatók és a tudományos igényeket kielégítők. Munkássága pedig követendő példa a pályafutásuk elején járó történészeknek.
Nem fejezhetem be köszöntőm kapcsolatunk, barátságunk megemlítése nélkül. Szinte ötven éve ismerjük egymást. A levéltár kutatótermében ismerkedtünk meg, ő mint kutató és én mint kezdő levéltáros. Kapcsolatunk szakmai vonalon indult, ami időközben személyes barátsággá vált. Történetírásunk, közművelődési tevékenységünk kérdéseit, tennivalóit – a konkrét lépések előtt – előbb megbeszéltük, és csak azután cselekedtünk. Több alkalommal szerveztünk tudományos ülésszakot, készítettünk tanulmányokat és ismertetőket, szerkesztettünk tanulmányköteteket. Őbenne mindig megbízhattam, vállalásait példamutatóan elvégezte. Jó volt vele barátként és szakemberként is együtt dolgozni. És szeretném, ha együttműködésünk tovább folytatódna, még ha öregesebben is, nem a valamikori fiatalos hévvel.
Pál-Antal Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

Éjszaki Károly, az elfelejtett mérnökíró
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának rendezésében hétfő este Gaal György tartott előadást az egyesület székházában Éjszaki Károly vígjátékszerző, mérnök, Sztána alapítója címmel.
Éjszaki Károlyt, aki 1818–1907 között élt és alkotott, alig emlegetik tájainkon, kiesett a köztudatból. Pedig életműve sokoldalú. Életrajzából kiderül, hogy Bakony egyik Eszterházy-birtokán született, mérnöki és jogi tanulmányait magánúton a magyar irodalom megismerésével egészítette ki. 1848-ban hadimérnök a forradalom és szabadságharc oldalán, ezért annak leverése után néhány hétig börtönbüntetést kell elviselnie. 1867-ben a közlekedési minisztérium főmérnöke, 1868–1871 között a Nagyvárad–Predeal vasútvonal megépítését készíti elő. Sztánánál egy évet töltött el a munkatelepen, ott villát épített magának, és ezzel lerakta a település alapjait. Mérnöki munkássága mellett íróként és irodalomszervezőként is tevékenykedett: tizenöt darab (vígjátékok, történelmi darabok, népszínművek), elbeszélések, emlékidézők, beszédek, felolvasó ülések fűződnek nevéhez, de volt elnöke az Írók és Művészek Társaságának, alelnöke a Petőfi Társaságnak (Jókai elnöksége alatt), és miután Kolozsvárra költözött, a Dávid Ferenc Egylet egyik alapítójaként, EME- és EKE-tagként, az Erdélyi Irodalmi Társaság tiszteletbeli tagjaként ismerték, miközben a vasútigazgatóság hatszáz kilométernyi vonalát is irányította. Köztiszteletben álló személyként halt meg, a Házsongárdban temették el.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár),

Konferencia néprajzkutatásról: „Már nem csak sztori, de hisztori”
A kolozsvári néprajzoktatás 110. évfordulója alkalmából tartott 2008-as értekezlet folytatásaként évenként szerveznek konferenciát a néprajztudomány és -kutatás jegyében. Az idei konferencia, a sorban a hatodik éppen a magyar néprajz kolozsvári főiskolai képzésének 25. tanévére esik. A konferencián előadást tartott Péntek János is, aki nem csak kezdeményezte, de létrehozta 1990-ben a Babeş-Bolyai Tudományegyetem keretében a néprajz tanszéket, amelyet több mint tíz éven át vezetett is.
A kolozsvári magyar néprajzoktatás és -kutatás: tudománytörténet és kulturális örökség című konferenciát, amelyet a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézete, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság és az Erdélyi Múzeum Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya közösen szervezett, Keszeg Vilmos nyitotta meg, ismertetve a tematikát. Az előadások középpontjában a néprajzoktatás neves személyiségei, intézményei, eseményei, eredményei és fordulópontjai, kutatói életpályák, a népi kultúra reprezentatív hordozóinak életpályája, kapcsolathálója, tudása, szolgáltatása, a médiának a populáris kultúrákról forgalmazott képe áll többek között.
A 25. évforduló alkalmából Szikszai Mária, a Magyar Néprajz és Antropológia Intézet igazgatója köszönetet mondott a már 51. éve oktató Péntek Jánosnak, akinek kezdeményezése és erőfeszítései nyomán indult be a néprajzi felsőoktatás 1990-ben, köszönetet mondott Keszeg Vilmosnak, aki 2002 és 2012 közt volt tanszékvezető, és rengeteget dolgozott a kar építésén. Szikszai Mária megköszönte a valaha volt és a jelenlegi diákok munkáját is: „nélkülük nem lenne néprajzi szakmai közösség ma Erdélyben” - mondta. Az intézetigazgató ígéretet tett arra, hogy lesz még külön ünnepi alkalom a tanév folyamán, amely kimondottan az évfordulóra fokuszál majd. A tudománytörténeti konferencia legszorosabban ide kötődő előadása a Péntek Jánosé volt, Szakadékok fölött, a harmadik (újra)kezdés címmel.
1990-ben felmerült a kérdés, hogy lesz-e Bolyai Egyetem, és akkor született meg az a vágy is, sőt elhatározás, hogy ha lesz, akkor azon belül néprajz szaknak is indulni kell – emlékezett vissza Péntek János, aki akkor már 15 éve tanított fakultatív tárgyként általános etnológiát mint az akkori magyar tanszék legfiatalabb oktatója, és az 1980-as években néprajzi tudományos diákkört is szervezett.
Egy-egy történelmi katakizmához kapcsolódik a néprajzi oktatás elkezdődése és abbamaradása – hívta fel rá a figyelmet Péntek János, aki visszautalt a korábbi kezdetekre. A kolozsvári egyetemen 1898-tól folyik néprajzoktatás. A tanszék Szegedre költözése után (1919) e folyamat megszűnt, majd 1940-ben éledt újjá és 1948-ig tartott, bár 1954-ig még tanítottak néprajzi tárgyakat. A következő kegyelmi pillanat 1990-ben érkezett el, nyilván a szünetek alatt is sok minden történt – mondta az előadó, amiről még többet kellene beszélnünk, mert a közelmúltat hajlamosak vagyunk elfelejteni, míg a régmúltat megszépítjük, mitizáljuk.
„Nem szerveződött meg” - jelentette ki Péntek János egy írott megfogalmazást helyesbítve: nem magától történt. A fiatalabbak kedvéért elmondta: neki magának nem amolyan menedzseri szerepe volt a folyamatban, hanem igen aktívan hozzájárult a néprajz tanszék megalakulásához. „Nem kezdeményeztem: megcsináltam” - fogalmazott. Felsorolta azok neveit is, akik korábban tanítványai voltak, 1990-től pedig oktatókként vettek részt a tanszék életében, így Keszeg Vilmos, Tánczos Vilmos, Pozsony Ferenc, Könczei Csilla, ekkor hívták meg tanítani a már nyugalmazott Gazda Klárát is. Kezdetben csak mellékszakként lehetett néprajzot tanulni, 2003 óta főszakként is választható volt, 2007 óta pedig monoszakos képzés zajlik.
A kolozsvári magyar néprajzi tanszék országos szinten az egyetlen – tehát mi vagyunk a legjobbak, ugyanakkor rendszeridegen a felsőoktatási szisztémában– könnyedén kialakult a jó kapcsolat a magyarországi oktatókkal is, folyamatosan vannak cserék, mennek innen oda, onnan ide tanítani és tanulni is. Péntek János jelenleg etnobotanikát oktat a harmadéves néprajzhallgatóknak. „Szoktam mondogatni, hogy ez még csak sztori, nem history, de most már úgy látom, ez bizony történelem” - jelentette ki.
Azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a magyarországi néprajzi felsőoktatási intézményekkel már kezdetektől szoros kapcsolatot ápoltak a kolozsváriak, folyamatosan jöttek onnan oktatók és diákok, illetve innen is mentek oda tanítani és tanulni egyaránt. A pénteki konferencián is jöttek Magyarországról: Gráfik Imre néprajzkutató mellett előadást tartott Nagy Janka Teodóra, a Pécsi Tudományegyetem oktatója, Kuti Klára, a tatai néprajzi múzeum munkatársa és Bereczki Ibolya, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum megbízott főigazgatója. Rajtuk kívül nem csak kolozsvári oktatók és doktoranduszok voltak jelen, hanem Erdély különböző pontjairól érkeztek kutatók.
Az első két rendezvény előadásai 2010-ben, a következő három rendezvény anyagai pedig 2012-ben a KJNT évkönyvében láttak napvilágot, a 2013-as konferencia előadásai 2014-ben kerülnek közlésre.
Zsigmond Júlia
maszol.ro