A nagyváradi Bibó-emlékkonferenciáról
Bibó István (1911–1979) jogi doktor, egyetemi tanár, majd könyvtáros, államminiszter, 56-os politikai fogoly emlékére szervezett rendezvénysorozatot Nagyváradon és Kolozsváron a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, a Partiumi Keresztény Egyetem, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) A bonis bona discere – Jótól jót tanulni címmel.
2011 novemberében az ELTE Állam és Jogtudományi Karán Az államtudós és államférfi címmel kétnapos konferenciát tartottak Bibó születésének 100. évfordulója alkalmából. Azóta több helyen és alkalommal is bemutatták a centenáriumra készült kiállítást, az ELTE ÁJK Perjátszóköre Bibóakták című előadását, levetítették a Hanák Gábor történész-rendező által összeállított Bibó-interjúkat, továbbá kerekasztal-beszélgetést szerveztek a tudós gyermekei, Bibó Borbála és Bibó István, illetve Gyarmati György történész, Zsidai Ágnes és más kutatók szereplésével. 2015 novemberében a Sapientia EMTE által szervezett, A magyar tudomány napja Erdélyben című rendezvényen felmerült, hogy a határon túli magyar társegyetemeket is bevonják az emlékezéssorozatba.
Ennek eredményeként 2016. március 21-én megnyitották a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem aulájában a nemzetközileg kimagasló, magyar viszonylatban pedig az egyik legnagyobb demokrata politikai gondolkodó, Bibó István életét és munkásságát bemutató, több pannóból álló tárlatot. Április 1-jén emlékkonferenciát tartottak a PKE dísztermében, amely Tőkés László európai parlamenti képviselőnek, az egyetem Alapítók Tanácsa elnökének üzenetével kezdődött. Mivel ő ekkor a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán vett részt az Országházban, szavait Tolnay István, a Tanács alelnöke tolmácsolta. A Királyhágó-mellék előző püspöke Bibó István példamutató munkásságát és helytállását méltatva idézte föl a magyar ’56 erdélyi vonatkozásait, személyes élményeit is megosztva: „Én magam a »családi folklór« révén szereztem meg első ismereteimet a forradalomról. Első gyermekkori emlékeim közé tartozik, amikor néhai Édesapám a pesti forradalom eseményeinek hallására családunk első rádióját megvásárolta. Maléter Pálék nevével együtt pedig minden bizonnyal drága Édesanyámtól hallottam első ízben Bibó István nevének említését. Amit ők egykor csak suttogva mertek elmondani: a félelemnek ez a hallgatása kísérte végig egész gyermek- és ifjúkorunkat. S mivel nem menekültünk – de nem is menekülhettünk – el, a hatalmi megfélemlítettségnek és az emberi gyávaságnak a pilléreire épülő kommunista, nacionalista diktatúrának ebben a fojtogató légkörében kellett megtalálnunk a módját és a lehetőségét annak, hogy mindennek ellenére, emberi és nemzeti méltóságunkat, hitünket és a reménységet megőrizve, mégiscsak teljes értékű emberi életet éljünk – Reményik Sándor szavával szólva: »ahogy lehet«.” A hallgatás falának leomlása után már prédikációiban idézhette Bibó talán leghíresebb, közszájon forgó mondatát a félelemről: „Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni” – írta a püspök, arra biztatva mindnyájunkat: legyünk Bibó István követői, azaz „javíthatatlan demokraták”, akik nem hajlandók félni! „Legyünk mindnyájan bátor szívű keresztény demokraták, akiknek legfőbb erkölcsi legitimációs alapja: a népük iránti szeretet. Íme, ezenképpen kerül közös nevezőre egymással a demokrácia és a szeretet, mintegy erkölcspolitikai hitvallás gyanánt. Ekképpen kövessük arra érdemes nagyjainkat és államférfiainkat, és szolgáljuk hűséggel nemzetünket.”
A továbbiakban az ELTE ÁJK Perjátszóköre előadta a Bibó-aktákat, levetítették a Bibó-interjúkat, majd pódiumbeszélgetésre került sor Bibó életművéről, illetve szellemiségéről.
A nagyváradi program után április 2-án délután Kolozsváron, a Sapientia EMTE Tordai úti épületének Aula Magna termében folytatódik a rendezvénysorozat, hasonló tartalommal. Ide kerül át a PKE-ről a vándorkiállítás is.
tokeslaszlo.eu/cikk

Perjátékban újrajátszott történelem
Rendhagyó előadást tartottak a kolozsvári Báthory István Líceum dísztermében: a budapesti ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Perjátszó Köre az Ezerkilencszázötvenhat című perjátékot mutatta be.
Erdélyben némileg ismeretlen műfajjal mutatkozott be az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hivatalos, kifejezetten perek előadására specializálódott színjátszó társulata. A román diktátorházaspár peréből készült ugyan egy „játék”, de magyar nyelven ilyenfajta előadást nem nagyon láthattunk eddig. Egyébként a perjáték a perszimuláció és a színjátszás olyan egyedi egyvelege, amit ezúttal a Kolozsvárra látogató egyesület egyedül képvisel egész Magyarországon.
A Kisteleki Károly tanár által vezetett társulat 11 esztendeje alakult, tagjai többségében az egyetemen tanuló diákok, jogász és politológus hallgatók vegyesen, de a csoportot színesítik olyan végzett jogászok is, akik egykor szintén az ELTE-n tanultak. Az elmúlt évek során számos előadást vittek színre, amelyekben olyan történelmi személyiségek nevezetes pereit dolgozták fel, mint Marie Antoinette, Stuart Mária vagy Charles Manson, Bibó István. De vannak Erdélyhez köthető perjátékaik is: Báthory Erzsébet, illetve Fráter György pereit is bemutatták a közönségnek.
Két per 1956-ból
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Kincses Kolozsvár Egyesület és az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara szervezésében a múlt hétvégén bemutatott Perjáték két pert ölelt fel: Angyal István, valamint az úgynevezett egyetemisták perét. Míg az elsőben valós személyeket jelenítenek meg, addig az egyetemisták perében képzelt személyek, vádlottak szerepelnek, de valódi peranyagok alapján. Ahogyan Kisteleki István hangsúlyozta: az előadás mindössze öt százalékban tartalmaz fiktív elemeket, a többi kutatásokon, dokumentumokon, beszámolókon alapul.
Mintegy hat évtized távlatából lebilincselően érdekes átélni az 1956-os és az azt követő eseményeket, ám a korabeli szereplők számára a perek az élet és a halál kérdését jelentették. Az 1928-ban született Angyal István a budapesti Tűzoltó utcai csoport vezetője volt, hithű kommunista, aki a forradalmi események alatt következetesen a proletárdiktatúra győzelméért harcolt, mind a szovjet megszállók, mind a kapitalista restaurátorok ellen. Idealizmusát mi sem mutatja jobban, minthogy – talán egyedüliként a forradalmárok közül – a Tűzoltó utcaiak által ellenőrzött házakra Angyal a magyar zászlók mellé a vörös zászlót is kitűzette, ezzel azt üzenve a szovjet katonáknak, hogy ők harcolnak a valódi munkásforradalom mellett. Később röplapokat, felhívásokat szövegezett, sokszorosított és terjesztett. Ahogyan a periratból is kiderült, Angyal abban bízott, hogy Kádár János majd igazolja őt, a kommunista vezető kiáll mellette, és felmentik a vádak alól. De a meghasonulásközeli állapotba jutott Angyalon semmi sem segíthetett, halálra ítélték, és alig 30 évesen kivégezték.
A második bemutatott per azért volt döbbenetes, mert a diákok, akiket elítéltek, egy normális társdalomban talán még egy intést sem kaphattak volna cselekedeteikért. De 1956-ban és az azt követő években normalitásról nemigen beszélhetünk. Egyetemisták voltak, akik utcára vonultak, és fájdalmukat, elkeseredettségüket szerették volna a forradalom, a változtatni akarás szolgálatába állítani. Egyiküknek például egyetlen bűne az volt, hogy az egyetemi újságban írogatott, interjút készített néhány forradalmárral, és ezért több éves börtönre ítélték.
Vád és védelem
Talán emlékszünk még az 1989 karácsonyán a román televízióban bemutatott Ceausescu-perre (az előadás megtekintése alatt óhatatlanul előjöttek ezek a párhuzamok), amikor a diktátorházaspár védőügyvédje dörgedelmes vádbeszédet tartott „védencei” ellen. Nos, az arányokat és az előjeleket betartva valahogy ilyeneknek lehet elképzelni az 56-os forradalmárok védőügyvédeit is. Akik, ha nem is licitáltak rá a vádakra, de sok hasznot sem hoztak a szerencsétlen vádlottaknak. Aki egyszer a népbíróságok elé került, annak legfeljebb az volt a kérdése, hogy életét megkímélik-e vagy sem.
Tanulságos előadás volt, ami a (sajnos) kevéske nézőt gondolkodásra késztette. Szükség van a történelem „újrajátszására”, talán éppen azért, hogy a rossz dolgok ne ismétlődjenek meg.
Nánó Csaba