Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Eho Moszkvi Rádió
2 tétel
2005. február 28.
Putyin árnyaltan fogalmazott – állapította meg Viktor Senderovics a liberális Eho Moszkvi Rádióban „Nem azt mondta, hogy bocsássanak meg nekünk ezért a bűntettért, hanem azt ajánlotta: fejlesszük úgy a kapcsolatainkat, hogy ez ne ismétlődhessen meg. Nehogy már megint tankokat kelljen küldenünk Budapestre... Egy szóval, viseljétek jól magatokat, különben meglátjátok! Erre mondják, hogy bocsánatot kért” – ironizált Senderovics. Gyurcsány Ferenc kormányfő moszkvai tárgyalásai során a magyar nemzet nevében kifejezte háláját a szovjet felszabadításért és kiváltott ezzel az enyhe gúnytól a rácsodálkozó meglepetésig terjedő reakciót Moszkvában. A Rosszijszkaja Gazeta írta: „ő az egyetlen kelet-közép-európai csúcsvezető, aki kezét a szívére téve ilyen kijelentést tehet a Kremlben”. A balti államok, Lengyelország stb. vezetői nem tettek volna ilyen nyilatkozatot. Mindenki tudja, hogy miből állt az orosz hadsereg „felszabadítása”. – Azt pedig kár feszegetni, hogy mi következett a felszabadítás után, hiszen az a rendszer, mely Gyurcsány elvtársat a tenyerén hordozta, másoknak államosítást, kollektivizálását, zárt határokat jelentett, írta Szondy Zoltán. Gyurcsány vérig sértette Szaúd-Arábiát, leterroristázva a legnagyobb olajtartalékkal rendelkező arab királyságot. Gyurcsány bocsánatot kért. /Szondy Zoltán: Több mint zavarórepülés. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 28./
2014. október 13.
A hétvége hírei
Moldovával való egyesülésért tüntettek
Háromezren vonultak fel tegnap Bukarestben, kérték Moldova Köztársaság egyesülését Romániával. A szervezők felszólították az államelnök-jelölteket, hogy ezt a kérdést is vegyék be célkitűzéseik közé.
A tüntetés résztvevői nemzetiszínű zászlókat lobogtattak és Nagyrománia újjászületésére célzó jelszavakat skandáltak, köztük olyanokat is, melyekkel Oroszországnak üzentek, például: „ne feledd, Besszarábia nem a tied”. A tüntetésen felolvastak egy kiáltványt is, melyet elküldenek az államelnöknek, a kormánynak és a parlamentnek, illetve a novemberi elnökválasztáson megméretkező 14 jelöltnek. A szervezők azt is kijelentették, hogy felkérik Moldova Köztársaság
Berényi: ne riogassanak az autonómiával
Nem kell állandóan riogatni az autonómiával, az ugyanis nem jelenti Szlovákia határainak megváltoztatását – idézte Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnökének kijelentését a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szombaton. A felvidéki magyar párt elnöke erről a szlovák hírügynökség internetes portáljának, a teraz.sk-nak – a Szlovákiában novemberben tartandó helyhatósági választások kapcsán – adott videointerjúban beszélt. „Még egyszer megismétlem, és ha kell, még százszor is elmondom, hogy elismerjük Szlovákia területi egységét” – válaszolt Berényi József az MKP autonómiatörekvéseit firtató kérdésre. A politikus ezzel arra utalt, hogy Szlovákiában a közvélemény gyakran az ország egy területi egységének kiválásával azonosítja az autonómia létrehozásának fogalmát. Ennek megfigyelők szerint részben az az oka, hogy a szlovák politikai szóhasználatban gyakori a két fogalom szándékos vagy véletlen összemosása.
Visszavonják az orosz csapatokat
Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítására visszavonják az orosz katonai egységeket az Ukrajnával határos délnyugat-oroszországi Rosztovi területről – jelentette az Eho Moszkvi rádió vasárnap. Előzőleg, szombaton Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter arról tett jelentést az államfőnek, aki egyben az orosz fegyveres erők főparancsnoka is, hogy befejeződött a Déli Katonai Körzetben nyáron elkezdett hadgyakorlat. Az államfő utasítása nyomán mintegy 17 600 katona tér vissza állandó állomáshelyére. Az ukrajnai válság, valamint a délkelet-ukrajnai szakadárok és az ukrán hatalom fegyveres konfliktusának kiéleződése idején Moszkvában először április 24-én jelentették be, hogy a Délkelet-Ukrajnával határos orosz régiókban hadgyakorlat kezdődött. A NATO tisztségviselőinek becslése szerint Moszkva mintegy 40 ezer katonát vezényelt az ukrán határhoz. Alig egy hónap elteltével, május 20-án az orosz védelmi tárca arról tájékoztatott, hogy az orosz katonai egységek parancsot kaptak: térjenek vissza állandó állomáshelyükre az ukrán határ közeléből, mintegy 20 ezer katona azonban az Ukrajnával szomszédos délnyugat-oroszországi területen maradt. Kijev és a nyugati államok azzal vádolják Moszkvát, hogy fegyverekkel támogatja a délkelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat, és augusztusban katonákat is küldött segítségükre. A Kreml tagadta a vádakat.
Fél éven belül lesz ebola elleni oltóanyag?
Oroszországban fél éven belül lesz oltóanyag az ebo­lavírus ellen – jelentette a Lenta.ru orosz hírportál tegnap. Veronyika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter ezt a Rosszija 1 állami televízió szombat esti adásának nyilatkozta. Azt mondta, hogy vezető orosz virológusok három oltóanyagon is dolgoznak. Az egyiket, amely inaktivált vírustörzsből készült, már klinikai kipróbálásnak vetették alá. A másik kettő úgynevezett genetikailag módosított vakcina. Szkvorcova szerint azért kell körülbelül fél év az oltóanyag kidolgozására, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék annak esetleges káros hatását. Az orosz egészségügyi miniszter közölte, hogy Oroszország lakosságának nem kell tartania az ebolavírus elterjedésétől. Elmondta azt is, hogy a veszélyes fertőző betegségnek az országban való megjelenése ellen május óta tesznek lépéseket, július óta járványvédelmi intézkedéseket vezettek be.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)