Febr. 7-20-a között tartotta az Egyházak Világtanácsa VII. konferenciáját Ausztráliában, Canberrában, melyen részt vett Tőkés László püspök. Tőkés Lászlót fogadták ausztráliai vezető politikusok és találkozott az ausztráliai magyar közösségekkel is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 23-24./

Testvéri felhívást intézett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a külföldi testvérekhez, a Református Világszövetséghez, az Egyházak Világtanácsához, kifejtve, hogy Romániában tovább tart a nemzeti kisebbségek elnyomása, feléledt az antiszemitizmus, az egyházi ingatlanokat nem adják vissza, nem hozták meg a vallásügyi törvényt. /Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 6./

A román görögkeleti egyház javasolta, hogy az Egyházak Világtanácsa Romániában tartsa 1998-as nagygyűlését, azonban erről a szándékáról nem értesítette a többi romániai felekezetet. A református és az evangélikus egyház elutasító állásfoglalását dr. Csiha Kálmán püspök ismertette: a görögkeleti egyház magát nemzeti egyháznak nyilváníttatta és ellene van az egyházi iskolák visszaadásának, ezért ellenezik a meghívást, amíg a görögkeleti egyház meg nem változtatja állásfoglalását. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 19./

Tempfli József és Tőkés László nagyváradi püspökök okt. 21-e és 26-a között a Svájci Magyar Egyesületek Szövetségének /SMESZ/ meghívására Svájcban ökumenikus szolgálati körutat tettek, több városban jártak. Ismertették egyházaik és a romániai magyarság nehéz helyzetét, az etnikai diszkrimináció tényeit, a svájci egyházak erkölcsi, politikai és anyagi támogatását kérték. Interjúkat adtak a lapoknak, hitet tettek a nemzeti és vallási megbékélés mellett. Svájci útjukon a püspököket vendégül látták dr. Benczédi Pál és dr. Sasvári László, a SMESZ elnöke és főtitkára, dr. Bagi Lajos, a Magyarok Világszövetsége /MVSZ/ nyugati alelnöke, valamint B. Szabó Péter, az MVSZ svájci szervezetének elnöke. Okt. 26-án a püspököket fogadták John Pace, az ENSZ Emberjogi Központja Technikai Együttműködési Osztályának igazgatója, továbbá Lee Swepston és Jane Hodges-Aeberhard, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet főtisztviselői. A két püspök nemzetközi sajtóértekezletet tartott, majd fogadta őket az Egyházak Világtanácsának főtitkára. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./

A kolozsvári evangélikus egyházközség pert indított Majális utcai ingatlana visszaszerzéséért. A tizennégyszobás épületet egy külföldre vándorolt evangélikus az egyházközségre hagyta. A városháza a jogos tulajdonos helyett az épületet az ortodox egyháznak adta, akik már haranglábat is építettek. Mózes Árpád evangélikus püspök elmondta, hogy már kétszer visszautasították az egyház keresetét. Minderről tájékoztatták az Egyházak Világtanácsát. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

Afrikába utazott a hét elején Tőkés László püspök. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke Zimbabwe fővárosában, Hararéban vesz részt a református egyházak világtanácsának konferenciáján. Távollétében a püspököt a nemrég megválasztott generális direktor, Csűry István helyettesíti. Időközben az egyházkerület tájékoztatási szolgálatától két személyi változás történt: a püspök javaslatára az Igazgatótanács a zilahi Forró Lászlót a közigazgatási osztály, míg Orbán Zoltán hegyközújlaki lelkészt a gazdasági osztály vezetésével bízta meg, egyelőre három hónapos próbaidőre. /Tőkés püspök Zimbabwéban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./

Az Egyházak Világtanácsának Hararéban véget ért 8. nagygyűléséről közleményt adott ki Tőkés László püspök hivatala. A püspök jelen volt a tanácskozáson. Sajnálattal állapíthatta meg, hogy a nagygyűlés szinte teljesen figyelmen hagyta a közép- és kelet-európai térség problémáit. /Figyelmen hagyta problémáinkat az Egyházak Világtanácsa. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./

A genfi székhelyű Reformátusok Világszövetségének (RVSZ) Európai Területi Tanácsa szeptember 15-18. között Párbeszéd vagy konfrontáció címmel nemzetközi kisebbségügyi értekezletet rendezett Szovátán. Az RVSZ európai régiója negyven református egyház mintegy tízmillió tagját tömöríti magában. Az értekezlet részvevői egyetértettek abban, hogy a Reformátusok Világszövetségének a jövőben hatékonyabb szerepet kell vállalnia tagegyházai kisebbségi problémáinak megoldásában. Ennek értelmében a Reformátusok Világszövetsége Európai Területi Tanácsa nevében Krister Andersson elnök írásbeli megkereséssel fordul Románia, Jugoszlávia, Litvánia és Ukrajna kormányaihoz, melyben az európai jogrendszer, a vonatkozó ENSZ-határozatok és nemzetközi egyezmények alapján az alapvető emberi és kisebbségi jogok, valamint a vallásszabadság betartására szólítja fel őket. A Romániai Református Egyház nevében Tőkés László püspök és Kovács Zoltán főgondnok átfogó dokumentációt mellékeltek a román kormányhoz írott megkereséshez, mely tételesen kitér a romániai kisebbségi történelmi egyházak legfőbb nehézségeire: a vallásügyi törvény és a kisebbségügyi törvény elszabotálására, a tanügyi törvénynek az egyházi oktatást diszkrimináló voltára, az egyházi épületingatlanok visszaszolgáltatását szabályozó törvény megakadályozására és késleltetésére, a hívek emberi és közösségi jogainak sérelmeire, a Román Ortodox Egyház egyeduralmi - ″nemzeti egyházi″ - törekvéseire. A melléklettel kiegészült megkeresését az elnök tájékoztatásképpen az Egyházak Világtanácsának, az Európai Egyházak Konferenciájának, az Európai Unióhoz és az Európai Emberjogi Törvényszékhez is elküldi, olvasható a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közleményében. /Párbeszéd és konfrontáció. Nemzetközi kisebbségügyi értekezlet Szovátán. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./

1966-ban az Egyházak Világtanácsa kiterjesztette az egész világ kereszténységére az imahetet, minden évben közösen választanak bibliai igét, mely az idén így szól „szüntelen imádkozzatok” (I Thessz 5,17). Kőrösfőn az idén egy héttel hamarabb, január 13–20 között szervezték meg a református imahetet. Ferencz László lelkipásztor, a kalotaszegi református egyházmegye esperese közölte, idén Kőrösfőn hazahívják a faluból elszármazott papokat, hogy az imahét keretében ők tartsák az istentiszteletet, utána elmondhatják életük alakulását. Kőrösfőről kilencen választották a lelkipásztori hivatást, közülük nyolcan szolgálnak Erdély különböző református gyülekezeteiben. Péntek Béla lelkészt súlyos betegség vitte el 1985-ben. /Péntek László: Ima az egységért Kőrösfőn. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./

Az egységre kell törekednünk
Római katolikus plébánosként református templomban vett úrvacsorát. Munkája során arra törekszik, hogy Isten igéje szerint éljen, tehát a felebarátot és ne a más vallásút lássa szomszédaiban, falustársaiban. Erdély-szerte egyetemes imaheteket tartanak, ennek kapcsán Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébánossal beszélgettünk.
– Egy gyergyószéki településen született, majd Gyulafehérváron tanult: mikor találkozott először a más felekezetű hívekkel?
– Borzonton születtem, a templom mellett laktunk, édesapám gondnok volt, sokat jártunk templomba, ministráltam is. Édesapám tizenhárom éves koromban halt meg, és már akkor elhatároztam, hogy Gyulafehérvárra megyek kántoriskolába, majd teológiára. A gyergyói falvak nagy része egynyelvű és egyvallású volt, de azért tudtam, hogy van református, evangélikus és unitárius egyház. Gyulafehérváron eléggé zárt életünk volt, mégis eljártunk a református lelkészhez és a templomba is, hogy megismerjük a közösségüket. Jakab Antal püspök 1984-ben szentelt pappá, utána Kolozsváron a Szent Mihály templomban voltam négy évig káplán. Kolozsvár lakosságának többsége ortodox, a katolikusokhoz képest többségben voltak a reformátusok is, és egy erős unitárius és evangélikus közösségeket is megismertem. Jó viszonyt építettem ki az evangélikus és az unitárius püspökkel, így a hívekkel is.
– Már akkoriban eljárt protestáns gyülekezetekbe?
– Akkor épült a Hajnal negyed. Főnököm, Czirják Árpád elküldött feltérképezni a területet, összegyűjteni a híveket és meglátogatni őket az új tömbháznegyedben is. Becsengettem a magyar nevű családokhoz, kerestem a katolikusokat. Sokan mondták, hogy ők evangélikusok, reformátusok vagy unitáriusok. Mivel az unitáriusok kevesebben voltak és az akkori lelkésszel, Bálint Benczédi Ferenccel jó viszonyt ápoltam, lejegyeztem az unitáriusok nevét és címét, s mindig betettem a postaládájába, hogy kiket látogasson meg. Kialakult egy gyakorlati ökumenia, hiszen a családok együtt éltek és én sokszor találkoztam különböző felekezetekhez tartozó hívekkel. Foglalkoztam a siketek és nagyothallók csoportjával: bejöttek a plébániára, volt közöttük más vallású is.
– Marosszentgyörgyön miként folytatódott ez a sokszínűség?
– Marosszentgyörgy kilencezer lakosú nagyközség, 14 felekezete van: 1600 római katolikus, 2200 református és unitáriusok is élnek a településen. Itt régóta működik az ökumenia. Amikor idekerültem, Adorjáni László református lelkészt kértem meg, hogy vezessen be a szentgyörgyi életbe, így közel kerültem a református hívekhez is. Pár év múlva felkeresett a székelykáli unitárius lelkész, hogy megszervezze az itteni unitárius egyház életét. Megkérdezte, adnék-e helyet számukra. Igent mondtam, és három évig nálunk tartották az istentiszteleteket. Három alkalommal magam tartottam az istentiszteletet, mert az unitárius lelkész nem tudott eljönni.
– A hívek hogyan élik meg az ökumeniát?
– Marosszentgyörgyön kevés a „tiszta” katolikus házasság, a családok többnyire vegyesek. Az ökumenia útja az is, hogy az egyházközségi csoportokban is különböző felekezetűek vannak együtt. A Hit és fény közösséget a református Pethő Mária doktornővel alakítottuk Marosvásárhelyen, majd itt folytatódott Marosszentgyörgyön: mindig Jézus Krisztus és a fogyatékos gyermek miatt szenvedő család maradt a középpontban, soha nem kérdeztük, kinek mi a felekezete. A megalakult cserkészcsapatunk kezdetben katolikusnak indult, de miután a helyi református cserkészcsapat megszűnt, ők is átigazoltak hozzánk, így most vegyes a csapat. A Kolping családba, illetve a Jubliláté csoportba is vegyes házasságban élő házastársak kapcsolódtak be. Jézus Krisztus azt mondja: aki hozzám jön, azt nem utasítom el. Minden egyes embernél azt kell meglátni, felfedezni, hogy ő elsősorban Isten gyermeke, Krisztusban testvérek vagyunk. Jó példa az ökumeniára, hogy a plébánia szomszédságában mindössze két katolikus család él, a többiek más vallásúak. Amikor az elején kalákára gyűltünk össze, a 10–12 emberből csupán ketten-hárman voltak katolikusok. Ha az életben közösen éljük a mindennapokat, akkor máshol sem szabad megélnünk az elkülönülést. Természetesen azt szeretném, ha vasárnap mindenki elmenne a maga templomába, hogy ott feltöltődjék, utána pedig ismét tudjuk élni közös hétköznapjainkat.
– Voltak-e a vegyesházasságok miatt vitái?
– Mindig azt kerestem, ami közös. Házasságkötéskor a katolikus egyházban van egy régi gyakorlat, amely azt kéri a jegyesektől, hogy ígérjék meg: gyerekeiket katolikusnak keresztelik. Ennek kapcsán mindig voltak nehézségek, mert a más vallású fél is azt szeretné, hogy az ő vallását vegye fel a gyermek. Elvileg szót értettünk, én azonban soha nem erőszakoskodtam, hogy katolikusnak kereszteljék a gyereket. Katolikus papként természetesen azt szeretném, hogy a gyerekek katolikusok legyenek, de ezt a családok belátására kell bízni. Ebből személyes konfliktusaim nem származtak, minderről a református és az unitárius lelkésszel egyaránt beszélgettem. Esetenként a temetések is elégedetlenséget szülnek. Káplán koromban Kolozsváron visszautasítottuk olyan személy eltemetését, aki nem tartozott az egyházhoz. Akkor döntöttem el, hogy ha önálló plébános leszek, mindenkit eltemetek. Ez szó szerint kiteljesedett. Ha valaki visszautasítja a halott hozzátartozóit, nyugodtan jöhetnek hozzám. Ezt a községben tudják, sőt a városi temetkezési vállalat is. Tavaly hat ilyen esetem volt. Úgy gondolom, az Úrra kell bízni az ítéletet, és amit emberileg meg kell tennünk, tegyük meg. A halottnak mindegy, hogyan temetik el, de ha emberséges körülmények között kerül erre sor és a gyászolók és hozzátartozók a hit jelével kísérik utolsó útjára, akkor ez számukra is egyfajta megnyugvás. Talán még egyházukkal is felveszik a kapcsolatot, hogy az ő esetükben ne legyen majd ilyen nehézség.
– Igaz-e, hogy ön református templomban úrvacsorázott?
– A 90-es évek elején, Gyergyószentmiklóson elindítottuk a pasztorálpszichológiai hetet Dósa Jenő marosvásárhelyi pszichológussal. Katolikus részről én voltam a szervezője. Amikor körbejártuk a templomokat, a katolikus templomban szentmise volt, utána elmentünk a református templomba is, ahol úrvacsorát osztottak, és én is részesültem belőle. Egy idősebb paptestvérem megszidott, hogy milyen magatartás ez. Azt mondta, rossz példát mutatok a katolikusoknak, hitközömbösségre vezethetem őket. Azt válaszoltam: a katolikus hitvallás szerint nem lehet a szent áldozáshoz járulni szentgyónás nélkül, ezért egy református ezt nem teheti meg. De a református egyházban mindenki magába száll, és ha elvégzi a belső tisztulást, a bűnbánatot, akkor úrvacsorához járulhat. Ezzel jómagam is megtiszteltem az istentiszteletet, illetve a szent eseményt. Igaz, egy darabig még beszéltek róla a városban.
– A római katolikus egyháznak mi a hivatalos álláspontja az ökumeniával kapcsolatban?
– A katolikus egyház már a harmincas években kiadott preorátorban – ami a református egyházban használt ágendás könyvhöz hasonlatos – megjelölte az egység imahetének különböző napjaira szóló imádságokat. Itt, a faluban hallottam, hogy bár meg volt jelölve a közös imádság, az idősebbeknek gyermekkorukban megtiltotta a katolikus pap, hogy bemenjenek a református templomba. Ugyanezt hallottam az idősebb reformátusoktól is, őket is eltiltották az ökuméniától. Ezen már rég túl vagyunk. Mindenki a maga hite szerint éli a keresztény életet. Keresni kell a lehetőségét annak, hogy megismerjük a másik felekezet tanításait, keresztény megnyilvánulásait, s ne előítélettel közeledjünk mások felé. A katolikus egyház minden új iránt nyitott. Jézus azt mondta: vizsgáljátok meg az írásokat, ami jó, tartsátok meg, és ami nem jó, utasítsátok el. 1948-ban jött létre az Egyházak Világtanácsa, aminek a katolikus egyház nem tagja, csupán megfigyelője, de ebben a minőségében is mindent megtesz azért, hogy a nagy krisztusi közösség közelebb kerüljön az egyházhoz. Azt valljuk, hogy Jézus Krisztus a főpásztor, a római pápa az ő földi helytartója, de nehéz elképzelni, hogy az egész kereszténység a pápához tartozzon. Mindenképp keresnünk kell a közös lehetőségeket, ahol együtt imádkozunk, ahol egymás szertartásain részt vehetünk és ezáltal a válaszfalakat megpróbáljuk lebontani és ösvényeket, hidakat építeni. A megosztottság a nem keresztények előtt szinte botrány. Egy Japánban élő és dolgozó jezsuita mesélte, hogy ottani egyetemi tanárok mondták neki, a keresztények előbb egyezzenek meg azon, hogyan nevezik Istent, s csak azután hirdessék. Tanúságot tenni Jézus Krisztusról valóban csak egységben lehet. Jézus egyetlen egyházat alapított, és ezt az egyházat kellene kifele mutassuk, befele pedig éljük.
– Mennyire erős ma a keresztény ember hite?
– Az európai kereszténység még a migránsok érkezése előtt elindult a szórványosodás felé: egyre kevesebb a hitét megélő, tanúságtévő keresztény. Ezt kellene újraértékelje mindenki magában, hogy közelebb kerüljön Istenhez és egyházához, és ezáltal közelebb kerüljön embertársához is. A mai helyzet részben arra kényszeríti a keresztényeket, hogy összefogjanak, és közösen éljék meg a hitüket, s ez által egységes frontot mutassanak a nem keresztényekkel, a muszlimokkal szemben. Ma jobban, mint bármikor, szükség van az összefogásra, ettől nem kell félnünk. Hiszem, hogy ez valamikor, valamiképp megvalósul: Jézus azért imádkozott főpapi imájában, hogy a benne hívők egyek legyenek.
Baricz Lajos
Borzonton született 1958-ban, általános iskoláit szülőfalujában végezte, Gyulafehérvárra került kántoriskolába, majd a római katolikus teológiára. 1984-ben szentelték pappá, pár évig káplánként tevékenykedett Kolozsváron, majd Marosszentgyörgyre helyezték, ahol napjainkban is szolgál. Több verseskötete is megjelent. 2015-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át az erdélyi magyarság, a Maros megyei magyar katolikus közösség érdekében végzett odaadó szolgálata és sokszínű civil tevékenysége elismeréseként.
Simon Virág. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tisztelt Tőkés László!
Temesváron ért minap a hír, hogy a román államfő visszavonta a hét évvel korábban neked megítélt Románia Csillaga érdemrendet.
Több mint két és fél évtizeddel ezelőtt te, mint egyszerű és nagyszerű lelkész, szembefordultál az akkor már hosszú ideje regnáló romániai zsarnokkal. Nem tudhattad, mi lesz kiállásod következménye. Nem te lettél volna az első, aki ilyesmi miatt az életével fizet. Ám csoda történt. Magatartásoddal kiváltottad Románia lakosságának lázadását, s nem te, a diktátor tűnt el a süllyesztőben. Húsz évvel később, a hálás román nép téged, magyart erre a legrangosabb román kitüntetésre érdemesített.
Utódod, Gazda István lelkész hívott meg a példátlan és világraszóló helytállásod városába, a Délvidéki Magyar Golgota című kiállítás megnyitására. Nyilván emlékszel rá, hogy a kiállítás létrejöttéhez neked is van valami közöd. Azokban az években, amikor mi itt a Délvidéken elkezdtünk nyilvánosan foglalkozni az 1944 végén, 1945 elején minket ért, a titói kommunisták vezérlésével lebonyolított vérengzéssel, neked volt már olyan tekintélyed, hogy küldöttként részt vehettél az Új-Zélandon szervezett vallási eseményen, az Egyházak Világtanácsának összejövetelén. Ott kaptad kézbe a levelemet, amely arról szólt, hogy a nagy vérengzésben lelkészeink vesztek el a legnagyobb arányban. Te voltál az első, aki névsorukat nyilvánosságra hoztad. A Temesváron most megnyitott kiállítás papjaink szenvedéseit is dokumentálja.
Tisztelt segítőnk, kedves barátom!
Átestél te már olyan megaláztatásnak szánt állami és egyházi intézkedéseken, amelyek végül dicsőségedet alapozták meg. Szent meggyőződésem, hogy ez most is így lesz. Nem biztos, hogy a mi generációnk megéri, de eljön az idő, el kell jönnie, amikor azt tanulják a diákok az iskolában – Romániában és másutt –, hogy volt Románia történetének egy olyan időszaka, amikor egy eszement diktátor a magyar falvaink lerombolásával is, meg más, hasonló intézkedésekkel akart bennünket a rá bízott országból eltüntetni. A szászokat meg az akkori szabad Németországnak kiárusította nemes német valutáért. Nota bene: saját népéhez sem volt jobb, megszámlálhatatlan példát erre a románok tudnának mondani. A magyar és a román nép viszonyát egyébként sok sérelem terhelte, éppen ezért fölbecsülhetetlen az értéke annak, hogy egy magyar lelkész váltotta ki a román népből a lázadást. Románia vezetői ezt az említett kitüntetéssel ismerték el.
Hét év múlva most visszavonták. Úgy vagyok én ezzel, mint az 1918-ban Gyulafehérváron megfogalmazott, az Erdélyt Romániához csatoló okmányba foglalt jogainkkal. Visszavonatlanságuk ellenére is baj van velük, ugyanaz, amit te néhány évvel ezelőtt megfogalmaztál róluk. Valójában azt közölted, valakinek számon kellene kérni őket.
Romániának a visszavonáshoz vitathatatlanul joga volt. Szuverén állam.
Te, Tőkés László szuverén ember vagy. Jogod van véleményt mondani a Románia területén élő magyarok sorsáról, hiszen egykor véleményt mondtál, messzehangzón és hatásosan az ott élő románokéról is. Meg a szászokéról is.
Azt hiszem, egyetértesz velem abban, hogy minden kitüntetéstől és visszavonástól függetlenül, annak ellenére is: érdemes volt negyed évszázaddal ezelőtt Románia népének példát mutatnod, néhány évvel ezelőtt pedig jogaink csorba voltát szóvá tenned.
Újvidéken, 2016. március 7-én.
Baráti tisztelettel: Matuska Márton. Magyar Szó (Újvidék)