Módosítani kényszerül a hangos utastájékoztatás formáját áprilistól a Magyar Államvasutak (MÁV), miután közfelháborodást keltett, hogy a magyarországi pályaudvarokon az adott ország hivatalos nyelvén mondják be a határon túli magyar városok elnevezését. A MÁV azzal indokolta az utastájékoztatásban bekövetkezett változást, hogy segíteni szeretné a nemzetközi járatokon utazók könnyebb eligazodását. A vasúti társaság érvelése azonban sántít, mivel számos európai főváros esetében nem alkalmazták a „nyelvújítást”, így például Prága és Varsó kapcsán a magyar elnevezést, és nem a hivatalosat, azaz Prahát és Warszawát használják. Értelmetlennek tartja a gyakorlatot Péntek János kolozsvári nyelvészprofesszor is, aki az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének havilapja, az Édes Anyanyelvünk hasábjain 2002-ben közölt írásában szóvá tette mindezt, akkoriban ugyanis szintén Cluj és Kosice volt hallható a pályaudvarokon. „Ez egyszerűen szamárság. A magyar nyelvű szövegekben a települések magyar elnevezését kell használni, hiszen aki érti a tájékoztatást, az ezt ismeri, és nem a menetjegy alapján tájékozódik, egy román anyanyelvű személy pedig úgysem érti a szöveget. Ha angol nyelven tájékoztatnák az utasokat, akkor elhangozhatna a városok román neve, ellenkező esetben viszont az eljárás nem szolgálja a tájékoztatást” – nyilatkozta a Babes–Bolyai Tudományegyetem nyelvészeti tanszékének vezetője. Az eljárást övező felháborodás nyomán Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter néhány nappal ezelőtt arra kérte a MÁV-START Zrt. vezetőit: a magyar nyelvű hangos utastájékoztatásban a lehető legrövidebb határidőn belül térjenek át a határon túli történelmi magyar városok nevének magyarul történő közlésére a magyarországi pályaudvarokon. Összehasonlításképpen: a székelyföldi vasúti állomásokon magyar nyelven is beharangozzák az érkező és induló vonatokat, a romániai nagyvárosok pályaudvarain pedig angol nyelvű utastájékoztató is elhangzik. /Rostás Szabolcs: MÁV: Cluj helyett Kolozsvár. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 1./

Hetvenéves Komoróczy György nyelvművelő
Hetvenéves február 10-én Komoróczy György erdélyi nyelvművelő. Ebből az alkalomból interjút közölt a Hargita Népe című székelyföldi napilap pénteki számában.
„A Hargita Népében – elődjét, a Hargitát is beleszámítva – bő 40 éve éltetem a heti rendszerességgel megjelenő anyanyelvápoló rovatot, a Helyesent. Ebben a munkában a korábbi és mostani szerkesztőségnek is érdeme van. Nyelvművelő írásokat szoktam még közölni a Székely Újságban, ritkábban a Krónikában, és erdélyi tudósítóként, munkatársként meg-megjelennek cikkeim a budapesti Édes Anyanyelvünk című folyóiratban is. A Székely Újságban, a korábbi Polgári Életben kulturális eseményekről szoktam írni” – foglalta össze eddigi munkásságát az 1942. február 10-én a Szatmár megyei Domahidán született Komoróczy György, aki további legalább 18 különböző újságban, folyóiratban, periodikában tette közzé eddig írásait.
Ahogy sajtóbeli írásai, úgy kötetei is többféle témával foglalkoznak. Első könyve 1975-ben Anyanyelvünk művelése címmel jelent meg.
Az interjúban Komoróczy elmondta, hogy hétéves korában, 1949-ben földbirtokos családja minden ingatlanját és ingóságát elkobozva kitelepítették, deportálták őket, így kerültek Székelyudvarhelyre. Később felsőfokú tanulmányokat származása miatt nem folytathatott.
A vegyésztechnikusi végzettségű nyelvművelő nyelvtudományi ismereteit autodidakta úton szerezte. Egyik nagybátyja magyar szakos tanárként, budapesti rokona, az ókortörténész Komoróczy Géza pedig minden, a magyar szakon szükséges egyetemi jegyzetet, tankönyvet és sok-sok nyelvészeti szakkönyvet megszerzett neki.
Komoróczy György munkásságában különösen a műszaki és a hivatalos nyelvhasználat sajátosságaival, hibáival foglalkozik, ugyanakkor kutatási területe a román–magyar kétnyelvűség, a nyelvi erózió kérdése is.
”Bármennyire derűlátó legyen is az ember, a nyelvromlást lassítani, esetleg megállítani csak a család–óvoda–iskola–egyház–tudományos műhelyek–tömegtájékoztatás nagyjából egybehangolt, összefogó munkájával lehet és lehetne. A baj a családban kezdődik. Sok helyen nem magyarul szól a rádió és a televízió, és nem jár magyar iskolába a gyermek. A hivatalokban és a közéletben még a Székelyföldön is számos helyen csak lélegeztetőgépen van a magyar nyelv” – mondta el az erdélyi magyarság nyelvi helyzetéről Komoróczy, hozzátéve, hogy szerinte „magyarként csak anyanyelvünkkel együtt tudunk megmaradni, ahhoz pedig a nyelvünk iránti hűségünkre, szeretetünkre, és a magyar nyelv presztízsének növelésére van szükség.”
Az interjúban felhívta a figyelmet arra, hogy az anyanyelv megtartásához úgy tudnak hozzájárulni Erdélyben, ha a magyarok élnek is törvény adta lehetőségükkel, és hivatalokban is használják a magyar nyelvet. „A hazai magyar politikának pedig egyebek mellett az volna a dolga, hogy szorgalmazza a törvényhozásban Bukaresttől Brüsszelig a magyar nyelv hivatalossá tételét az erdélyi régióban” – tette hozzá.
Terveiről Komoróczy György elmondta, hogy már nyomdába került a Székelyudvarhelyért Könyvek sorozatban megjelenő portrékötete néhai id. Hegyi István udvarhelyi református lelkipásztorról, és tervezi egy interjúkötet megírását is.
MTI
Erdély.ma

Az erdélyi versenyzők felzárkóztak az anyaországiakhoz (Anyanyelvi konferencia)
A címbeli örömhírt a múlt hét végén az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének ünnepi közgyűlését követő tanácskozáson fogalmazták meg, melyre a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében került sor. Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni! – az anyanyelvápoló mozgalom eme jeligéje is jelzi, mekkora nevelői potenciál rejlik tevékenységében.
Az eszmecsere a mozgalom plakátjait, kiadványait felsorakoztató kiállítás megnyitójával vette kezdetét, amit a vitát bevezető beszámolók követtek. Elsőként Kerekes Barnabás az anyaországi nyelvművelő moz­galom történetét foglalta össze, visszautalva Péchy Blanka színművész alapítványának és Lőrincze Lajosnak abban játszott szerepére. Az Édes Anyanyelvünk mozgalom azóta jócskán kiszélesedett, százezrekhez kíván eljutni, a nemzettudat ama kétségbeejtő helyzetén ugyanis, amire egy ’83-as felmérés vetett fényt – a megkérdezett diákok 97 százaléka nem tudta, mely országokban élnek nagyobb számban magyarok – sürgősen változtatni kellett. A legelőbb 1965-ben Egerben megtartott kiejtési konferenciát szinte fél évszázada minden évben új követi, közben új ágakat hajtva a mozgalom a gondolatok érthető megszólaltatásának szánt Kazinczy Versennyel, helyesírási vetélkedőkkel stb. gyarapodott, és fejlődése máig töretlen. A diákoknak, tanároknak szánt képzések mellett nyári táborozások élénkítik és jutalmazzák a versenyszellemet, s a nyelvművelés aktivistáinak mai fő törekvése, hogy növeljék a résztvevők számát a "tömegesedés" rendjén. Az előadó kiemelte az örvendetes tényt, hogy a határon túli közösségek és társmozgalmak ma már nem csupán bekapcsolódásuk örömét élvezhetik, hanem az erdélyiek például fel is zárkóztak teljesítményükben, a díjak számában az anyaországi versenyzőkhöz.
Péntek János megemlítette, milyen súlya van e versenyeredményeknek az erdélyi Nyilas Misi tehetség­támogató program ösztöndíjainak odaítélésében. Aggasztónak tartja viszont, a diákok helyesírási tudása gyatra, ez is a mélyebb merítésre, a minél nagyobb számú diák bevonására buzdít. Erdélyi Judit elmondta, milyen tapasztalatokkal járt az, hogy az Implom József helyesírási verseny erdélyi szakaszát évek óta a Mikes Kelemen Gimnázium szervezi meg.
Egy javaslathoz hozzászólva a jelenlévők nem helyeselték, hogy a helyesírási versenyben ezentúl megszüntessék a határon túli kategóriát, miként arra sem érett meg az idő, hogy szakirány szerint válasszák szét a versenyzőket. (Elegendő azt megemlíteni, hogy a mai erdélyi magyar földrajzkönyvekben hemzsegnek a nyelvi hibák.)
Egyed Emese jónak látná, ha a határon túli utaztatási alapokból a mozgalomnak is juttatnának, ennek hiánya ugyanis a legnagyobb anyagi akadálya a magyarországi versenyeken való részvételnek. Váradi Izabella minisztériumi tanácsos némileg meglepő kijelentése szerint bizonyos célokra még mindig sok a minisztérium elköltetlen pénze. Wacha Imre rádiósoknak, tévéseknek szóló szellemes előadását, sajnos, csupa nem-tévés hallgatta végig. Kifejtetlen téma maradt a sajtó szerepe a nyelvimodell-nyújtásban, ezzel a mozgalom hazai képviselői, persze, nem ok nélkül, elégedetlenek.
Végül Bodó Barna egyetemi tanár mondta el gondolatait a társadalom lelkiismereteként meghatározott civil társadalmi mozgalmakról, ezeken belül azok kisebbségi változatairól, melyekhez az anyanyelvápolók is sorolják magukat. Több kezdeményezés mostoha fogadtatása – például a magyar professzorok erdélyi tanácsának megalakítási javaslata – arra vall, a civil ethosz könnyen elvész, bénaság veszi át a helyét. Kiölhetik a civil jogigényt belőlünk – ennek következményei pedig fölöttébb aggasztóak – hangoztatták többen is nyelvi jogállapotunk kérdéséhez hozzászólva.
B. Kovács András. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)