Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Edda Művek
32 tétel
2017. szeptember 23.
Bánsági példamutatás: elkezdődtek a Temesvári Magyar Napok
Elkezdődött pénteken Temesváron a magyar napok rendezvénysorozata, amelynek keretében hagyományőrző, néptáncos, könnyűzenei, gasztronómiai, irodalmi, képzőművészeti, színházi és gyermekprogramokat is kínálnak a látogatóknak.
A péntek délutáni megnyitón Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a különböző népek békés temesvári együttélésének tulajdonította, hogy a Bánság fővárosa mindig egy lépéssel mások előtt járhatott a történelem folyamán. Mint felidézte: itt volt Európában először elektromos árammal táplált közvilágítás, itt épült meg az Osztrák-Magyar Monarchia első városi kórháza, itt indult el Magyarország első villamosa, és itt vette kezdetét 1989-ben az a forradalom, amely végül elsöpörte a romániai kommunista diktatúrát. Szilágyi Péter kiemelte:
kulturális sokszínűsége segítette a várost hozzá ahhoz, hogy 2021-ben Európa kulturális fővárosa lehet.
A helyettes államtitkár úgy vélte, a magyar napokon a bánsági magyarság azt mutathatja be, amit a térség egyedi képéhez hozzáadott. A rendezvénysorozat azt jelzi, hogy Temesváron működő magyar közösség van, melynek tagjai képesek a közös cselekvése - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
Tamás Péter, Magyarország tiszteletbeli temesvári főkonzulja, a rendezvény főszervezője az MTI-nek kiemelte: három napig ismét magyar szó tölti meg a város főterét.
Utalt arra, hogy a városon múlt vasárnap végigsöprő, két ember halálát és tetemes károkat okozó vihar megnehezítette a rendezők dolgát.
A belvárosban még csütörtök este sem működött a közvilágítás. Minden nehézség ellenére azonban büszkeséggel tölti el, hogy másodjára is sikerült megszervezni a magyar napokat, és sikerült bővíteni a programkínálatot - mondta Tamás Péter.
A közönséget köszöntő Nicolae Robu, Temesvár polgármestere hangsúlyozta: számít a város magyarságára, s a magyarok is számíthatnak rá.
A Temesvári Magyar Napokon vasárnapig színes programokkal várják az érdeklődőket.
A város főterén felállított nagyszínpadon koncertet ad a Kaláka együttes, az Edda és Zorán. A Budapesti Operettszínház Swingoperett című összeállításával vendégszerepel Temesváron, a budapesti Élőkép Színház pedig két produkcióját is elhozza a magyar napokra. A közönség találkozhat Nyilasi Tiborral, a 70-es, 80-as évek egyik legsikeresebb magyar labdarúgójával. Lesznek családi és gyermekprogramok, néptáncbemutató és táncház, de több könyvbemutató, kiállítás, történelmi séta, valamint török kori hagyományőrzők viselet- és fegyverbemutatója is szerepel a programban.
A 2011-es népszámlálás adatai szerint Temes megyében 5,43 százalék, Temesváron pedig 5,12 százalékos a magyarság aránya.
MTI; Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 25.
II. Temesvári Magyar Napok
Sikeres rajt, swingoperettel, néptáncgálával és fergeteges Edda-koncerttel!
A hűvös idő ellenére nagy volt a nyüzsgés ezen a hét végén Temesvár belvárosában, ahol a II. Temesvári Magyar Napok rendezvényei zajlottak. A pénteki ünnepélyes megnyitón részt vett dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Tamás Péter, Magyarország tiszteletbeli konzulja, Călin Dobra, a Temes megyei, Kakas Béla, a Csongrád megyei és Rideg László, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke, valamint Nicolae Robu temesvári polgármester és Farkas Imre alpolgármester.
A háromnapos rendezvény kezdetét a magyar hagyományőrzők (Losonczy István HSE, Tata várának Seymenjei, Gyulaffy Bandérium, Egri Vitézlő Oskola) középkori kosztümös felvonulása és díszsortüze jelezte. A történelmi egyházak képviselői ökumenikus istentisztelet keretében kérték Isten áldását a rendezvényre, igét hirdetett Gazda István, az Új Ezredév gyülekezet lelkipásztora.
A díszvendégeket és a megnyitó ünnepség résztvevőit Tamás Péter tiszteletbeli konzul, a főszervező Várbástya Egyesület elnöke köszöntötte. Nicolae Robu temesvári polgármester javaslatára a jelenlevők egy perces néma felállással adóztak a múlt heti temesvári vihar áldozatainak. A polgármester gratulált a rendezvény első kiadásának sikeréhez, és teljes támogatásáról biztosította a II. Temesvári Magyar Napok szervezőit, hangsúlyozva, hogy az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése során is meghatározó szerepet játszottak a városban békésen együttélő nemzeti kisebbségek. Ünnepi gondolataikat tolmácsolták a Temes megyei, a Csongrád megyei és a Bács-Kiskun megyei közgyűlések elnökei is, akik kiválóan együttműködnek a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégiós együttműködés keretében, a magyar kultúra temesvári ünnepe pedig jó alkalom a két magyarországi megye értékeinek a bemutatására is.
Farkas Imre temesvári alpolgármester ünnepi köszöntője során elmondta: nagyon büszke arra, hogy magyarként ennek a városnak az alpolgármestere lehet és minden tudását a város fejlődése és a temesvári emberek szolgálatába állítja.
A Temesvári Magyar Napok főtámogatója, a magyar kormány képviseletében dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár mondott ünnepi beszédet. „Temesvár különböző nemzetiségek közös erőfeszítésének köszönhetően vált Közép-Európa egyik legszínesebb kulturális központjává – mondta. Ennek köszönhető, hogy mindig egy lépéssel mások előtt járt a történelem folyamán. Európában itt volt először elektromos közvilágítás, itt indult el az Osztrák–Magyar Monarchia első villamosa és az első sörgyára is. Itt vette kezdetét 1989-ben a Forradalom, amely végül elsöpörte a kommunizmus diktatúráját. A nemzeti sokszínűség nem csak találmányokat és eszméket hozott ide, a Bánság fővárosába, de egyben olyan gazdag kulturális életet is, amely ma is kiemeli az európai városok sorából. Ennek is köszönhető, hogy a város 2021-ben viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet”. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: ez jó alkalom lesz arra, hogy Temesvár megmutassa az egész világnak, hogyan lehet a saját hagyományaihoz, nyelvéhez és kultúrájához ragaszkodó nemzetekből egy működő közösséget teremteni. Ugyanakkor jó alkalom lesz arra is, hogy az itt élő magyar közösség megmutassa magát a nagyvilágnak. „A Temesvári Magyar Napok programsorozatnak van egy fontos mondanivalója a számunkra – mondta dr. Szilágyi Péter: Temesváron újra vannak Magyar Napok! Brassó, Nagyszeben és Nagybánya után az erdélyi szórvány újabb központjában kerül sor egy olyan rendezvényre, ahol az itt élők meg tudják élni magyarságukat. Ez annak köszönhető, hogy van itt magyar közösség, van magyar összefogás!” Befejezésül dr. Szilágyi Péter azt is elmondta: a magyar kormánynak köszönhetően két olyan közösségi tér jön létre Temesváron, ahol az itt élő magyarok találkozhatnak, rendezvényeket szervezhetnek és megélhetik az összetartozást. Megépül az Új Ezredév Református Központ, ahol a templom református lesz, de az épület a teljes magyarság céljait hivatott szolgálni. Létrejön Temesváron egy magyar felsőoktatási kollégium, amely a város egyetemein tanuló magyar hallgatók számára biztosít lakhatást és közösségi teret. A kárpát-medencei óvoda fejlesztési programnak köszönhetően megújul a Bartók Béla Líceum óvodája és nemrég két Petőfi-ösztöndíjas érkezett Temesvárra, akik a bánsági szórványban élő magyarokat támogatják identitásuk megőrzésében, megerősítésében.
A megnyitó ünnepséget a Harmónia Tánccsoport Palotás tánca színesítette.
Az első este nagyszínpadi főeseménye a Budapesti Operettszínház Swingoperett című előadása volt. A folytatásban a Temes megyei felnőtt néptánccsoportok léptek fel a szabadtéri színpadon, kedvcsinálóként a Csiky Gergely Színházban péntek este megszervezett, hajnalig tartó táncházhoz, amelyen minden érdeklődő részt vehetett.
A szombat délelőtt a családi és gyermekprogramoké, a török kori viselet és fegyverbemutatóké, a városnéző sétáké volt, könyvbemutatókkal és kiállításmegnyitókkal tarkítva. A VV Delamarina utcában megnyílt a Hátrahagyottak emlékezete szabadtéri kiállítás, amely az aradi vértanúk szeretteinek – özvegyek és gyerekek – keserű sorsát mutatja be. A nagyszínpadon a Hollóének Hungarica és a Regélő Fehér Táltos Dobcsapata mutatta be a magyarságtudatot erősítő előadását. A délutáni változatos program során kiállításmegnyitó, könyvbemutató, Nőileg közönségtalálkozó, sör- és pálinkakóstoló, Funky Hats- és Twister-koncertek mellett Nyilasi Tibor egykori magyar válogatott labdarugóval beszélgethettek az érdeklődők, aki retró focibemutatóval színesítette előadását. A Csiky Gergely Színház Stúdió termében közben lejátszották a Szász Enikő rendezte Wiener Walzer című bűnügyi komédia második előadását.
Az est csúcspontja volt a legendás rockzenekar, az Edda Művek szabadtéri koncertje, amelyre több ezer temesvári és más településekről érkezett Edda-rajongó volt kíváncsi. Pataky Attila és társai fergeteges hangulatot varázsoltak Temesvár főterére, ahol ezrek énekelték együtt az örökzöld Edda-slágereket (Álmodtam egy világot, Hűtlen, A kör, Kölyköd, Mi vagyunk a rock) Az Edda összehozta a város főterén a temesvári magyarságot, régi ismerősök találtak egymásra, akik különben évente csak egyszer-kétszer futnak össze, akkor is véletlenül. A koncertbe belehallgatott Nicolae Robu polgármester is, aki maga is gitározik és nagy zenerajongó hírében áll. A polgármester elismerően megtapsolta Gömöri Zsolt billentyűs fergeteges szólóját.
A vasárnapi változatos műsorról és az esti Zorán koncertről egyik következő lapszámunkban olvashatnak beszámolót.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)