Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ecsetgyár (Kolozsvár)
6 tétel
2014. február 14.
Kötő József: SZAKPOLITIKAI VITAINDÍTÓ. Színimozgalmunk állapota
2015. március 1.
Vélt és valós multikulturalizmus Kolozsváron
Bár az interetnikus kapcsolatokban érezhetően csökkent a feszültség az elmúlt időszakban, a hatóságok viszonyulása azonban további problémákat szül – hangzott el többek között azon a csütörtök esti kolozsvári közvitán, amelyet a Musai-Muszáj civil csoport kezdeményezett a kolozsvári helységnévtáblák ügyében az Ecsetgyárban.
Noha Emil Boc polgármester nem tett eleget a szervezők meghívásának, a városházát Adrian Chircă, az elöljáró tanácsadója és Diana Apan, az ifjúsági fővárosprogram szóvivője képviselte.
A deklarált és a megélt multikulturalizmus témakörében megszervezett rendezvény moderátora, Szakáts István civil aktivista elmondta, 1987-ben költözött a kincses városba, és azt tapasztalta, nem feltétlenül igaz, hogy etnikai konfliktusok csak a politikusok fejében léteznek, inkább az igazság az, hogy többgenerációs trauma áll nézeteltérések mögött.
Szőcs Sándor, a Kolozsváron bejegyzett Minority Rights jogvédő egyesület elnöke – aki az Európai Magyar Emberjogi Alapítvány ügyvédi feladatait is ellátta a többnyelvű helységnévtáblák perében – ehhez kapcsolódva elmondta: valóban a múlt traumái határozzák meg a jelen a problémáit. Kifejtette: ma már nem beszélhetünk nyílt etnikai diszkriminációról Romániában, inkább néhány egyéni és közösségi jog megtagadásáról van szó.
„Az etnikumközi kapcsolatok javultak, a nagy gond igazából a hatóságok és a polgárok közötti kapcsolattal van. A hatóságok néha úgy viselkednek, mintha az lenne a feladatuk, hogy megnehezítsék az ember életét, és ez nemcsak a magyarokat, a románokat is érinti” – jegyezte meg.
Az ügyvéd emlékeztetett: a kétnyelvű helységnévtáblák perében az önkormányzat az „aranykorszakra” jellemző érvrendszerrel jelent meg a bíróságon. Például az hangzott el érvként, hogy „minél több jogot adsz egy kisebbségnek, annál több jogot fognak kérni”. „A nyelvi jogoknak azért kell érvényt szerezni, mert ennek segítségével tudjuk megőrizni nyelvi identitásunkat” – szögezte le Szőcs Sándor.
Eckstein-Kovács Péter szabadelvű RMDSZ-es politikus ugyanakkor arra figyelmeztette a felszólalókat, románul ne a „kétnyelvű táblácskák”, hanem a helységnévtábla szót használják, hiszen nem valami bagatell ügyről van szó. Eckstein ugyanakkor finoman beszólt Emil Bocnak is: megköszönte a polgármesternek, hogy „jelenlétével” megtisztelte az eseményt.
A politikus fia, Eckstein-Kovács Balázs egyébként az eseményt megelőző napon a Facebook-on azt írta, a Muszáj-Musai közvitáját azért nem lehet az esemény eredeti helyszínének kinézett Tranzit Házban megtartani, mert a civil mozgalomban szerepet vállaló Fancsali Ernő, az Autonomy for Transylvania csoport vezetője szerinte Jobbik-propagandista.
Csoma Botond RMDSZ-es önkormányzati képviselő felszólalásában úgy értékelte, ma is hatályban van a városi közgyűlés 2002-es határozata, amely elrendeli a háromnyelvű helységnévtáblák kihelyezését, csak a városvezetés eddig „nem merte” gyakorlatba ültetni.
Horia Nasra, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kolozsvári szóvivője leszögezte, nem ért egyet pártja a napokban kiadott közleményével, amelyben Horváth Anna alpolgármestert lemondásra szólítják fel, mert kiállt a tanácsülésen a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport mellett. „Sem a magyar, sem a roma közösség esetében nem integrációs kérdésről van szó, hiszen önök a közösség részei, nincs hová integrálódjanak” – mondta.
Adrian Chircă, Boc tanácsadója ugyanakkor úgy vélte, túlzás ennyit vitázni a táblaügyről, Kolozsvár nagyváradi kijáratánál ugyanis a városháza elhelyeztetett egy háromnyelvű molinót, azon szerepel magyarul és németül is a város elnevezése.
Sabin Gherman újságíró ugyanakkor úgy fogalmazott: „románokként kellene szégyelljünk magunkat azért, hogy több szempontból is még mindig 19. századi állapotok uralkodnak”. Szerinte elég lenne rávenni a városvezetést, hogy alkalmazza a 2002-ben a többnyelvű helységnévtáblákról elfogadott határozatot.
Kiss Előd-Gergely
Székelyhon.ro
2015. április 1.
Minőség csak egyféle létezik (Művészeti lapok bemutatkozója - Szent György Napok)
Népszerűsítő vagy kritikai szerepük van elsősorban a művészeti lapoknak? – ezzel a kérdésfelvetéssel hívta találkozóra az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) magyar kiadványok szerkesztőit szerda este. Az Artmagazin távol maradt, de bemutatkozott az Új Művészet, a  MúzeumCafé és a KorkéP.
Az ÚjMűvészet – a rendszerváltás előtt megjelenő Művészet utódja – olyan átfogó képet  kíván adni a kortárs magyar művészetről, amelyet beágyaz a magyar művészet egészébe és az egyetemes történésekbe is. Hiszik, hogy nincs szükség különböző mércére a hazai és külföldi alkotások megítélésében, mert csak egyféle minőség van – fogalmazott P. Szabó Ernő főszerkesztő. Beszélt a magyar művészet egyik jelentős gondjáról, hogy ezt a minőséget nem tudja elég hatásosan megmutatni külföldön. Ez jellemző az erdélyi művészekre is, kivételként említette a kolozsvári Ecsetgyárban működő Bázis csoportot, amely nagyon erőteljesen jeleníti meg a hétköznapjainkra jellemző posztszocialista életérzést, és talán éppen ezért sikerült eredményesen betörnie a nyugati művészeti piacra is. Meglátása szerint a magyar művészek jelentős része a nyugati irányzatokat próbálja követni, s mivel soha nem tudják utolérni azokat, kevés az esélyük az európai érvényesülésre. P. Szabó Ernő részletesen ismertette az Új Művészet novemberi számát, mely több mint harminc oldalon foglalkozik Erdéllyel. Sepsiszentgyörgyhöz három írás is kapcsolódik: egy interjú Vécsi Nagy Zoltánnal, az EMŰK vezetőjével, a másik cikk a Magmáról, a harmadik pedig a 70-es évek itteni pezsgő művészeti életéről szól. Ugyanebben a lapszámban szó van a csíkszeredai Új Kriterion Galériáról, beszélgetés jelent meg a kolozsvári Ecsetgyár Bázis csoportjának három művészével, alapos áttekintést közölnek az erdélyi művésztelepekről és a temesvári Gallasz Nándor munkásságáról. Lóska Lajos, a lap szerkesztője a magyarországi művésztársadalom két táborra szakadásáról beszélt, arról, hogy próbálják a lövészárkokat betemetni, és az ÚjMűvészet miképp igyekszik középúton maradni, a teljes spektrumot bemutatni. Ugyanakkor figyelnek a legjelentősebb európai kiállításokra, és a világhálón naprakészen jelentkeznek a magyarországi tárlatok bemutatójával is.   A Szépművészeti Múzeum kiadványaként kéthavonta megjelenő Múzeumcafé a magyar muzeológia igényes kivitelezésű lapja – mondta el a főszerkesztő Martos Gábor. Igyekeznek elegánsak lenni a vizuális megjelenítésben és tartalomban egyaránt – hangsúlyozta. Havonta egyszer vagy kétszer élő kiadással, beszélgetésekkel is jelentkeznek, és könyvsorozatuk első két kiadványa is napvilágot látott már. Ők is készülnek erdélyi tematikus lapszámmal, mely júniusban jelenik meg – derült ki. A székelyföldi KorkéP kitalálója, felelős szerkesztője, Siklódi Zsolt képzőművész a kezdetekről szólt. Két évvel ezelőttig a szárhegyi művésztábort vezette, akkor szembesült azzal, hogy a kortárs erdélyi művészeti törekvéseknek nincs hírverése sem itthon, sem Budapesten. Művésztelepi hírnökként kezdte el szerkeszteni saját cége pénzén, annak csapatával, és mivel ugyanezzel a problémával több intézmény is szembesült, igyekeztek bevonni őket is a Korkép munkájába, így kapcsolódott be például a szentgyörgyi Magma, majd a EMŰK is. 
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 5.
Csúnyán fest: belső viszályok a kolozsvári Ecsetgyárban
Komoly belső konfliktus árnyékolja be a kolozsvári Ecsetgyár kortárs kulturális központ sikereit. A 2009-ben egy elhagyott gyárépületben indított, párját ritkító kezdeményezés mára az ország egyik jelentős kulturális központja lett, amelynek külföldön is nagyon jó híre van.
Újszerűsége abban áll, hogy civil kezdeményezésből indult, a kortárs művészeket karolja fel, és alternatívát kínál a „hagyományos” művészeti intézményekkel szemben.
A központ eredeti vezetősége, az Ecsetgyár Föderáció szerdai közleményében arról tájékoztat, hogy három művész, Berszán Zsolt, Daria Dumitrescu és Florin Ştefan az év elején kivált a szervezetből, és két újat alapított, az Ecsetgyári Művészek Egyesületét és az Ecsetgyári Galériák és Művészek Föderációját. Emellett a központ életében részt vevő mintegy 60 művész és kultúraszervező tudta és beleegyezése nélkül mindössze hármuk nevében az EU Belső Piaci Harmonizációs Hivatalánál (OHIM) levédették az Ecsetgyár (Fabrica de Pensule) márkanevet közösségi védjegyként, illetve a központ logóját is, holott utóbbi az Ecsetgyár Föderáció szellemi tulajdonát képezi.
Az Ecsetgyár vezetősége, köztük Szakáts István elnök által aláírt közlemény kitér arra, hogy az Ecsetgyár Föderáció, valamint a központban működő független társulatok és szervezetek (ReciprocA, GroundFloor Group, Colectiv A, Plan B Galéria) jogi útra terelik az ügyet, az Ecsetgyár azonban addig is a megszokott módon működik tovább, és remélik, hogy a konfliktus nem ingatja meg a közönség bizalmát a központ iránt.
Az Observator Cultural című hetilap egyébként úgy tudja, hogy az intézményben elmérgesedő konfliktusok már közel egy éve rányomják a bélyegüket a hangulatra az Ecsetgyárban. A márkanevet önhatalmúlag levédő triumvirátus közül Florin Ştefan a Clujcultural.ro portálnak nyilatkozva elmondta, a márkanév levédése Daria Dumitrescu ötlete volt, aki szerinte elsőként karolta fel a kezdeményezést, sőt az épületet is ő találta meg hozzá, és a többi művészt is ő vonta be az új projektbe.
Szerinte Szakáts István önhatalmúlag nevezi magát a föderáció elnökének, holott soha senki nem választotta meg őt erre a tisztségre, sőt az úgynevezett vezetőtanács sem létezik. Szakátsék szemére veti ugyanakkor, hogy átláthatatlan módon kezelték az Ecsetgyár ügyeit, nem adtak információkat a hozzájuk befolyt támogatásokról – ezeket az aggályaikat pedig a városházával is közölték.
Florin Ştefan azt is kifogásolta, hogy Szakáts politikai botrányba „keverte bele” az Ecsetgyárat azzal, hogy befogadták a Musai-Muszáj Egyesület által a kolozsvári kétnyelvű helységnévtáblák ügyében szervezett közvitát, ahol nyíltan támadták a városházát, annak ellenére, hogy onnan jelentős támogatásokat kap az intézmény.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)
2017. április 27.
Formálisan kommunikálunk?
Ipszilonok gondjai
Lazán és álmatagon szövött cselekménynélküliséggel, videobejátszásokkal és zenével, virtuál-valósággal és némi szülői felügyelet(kísérlet)tel, egyszóval mindennel, ami az ifjúság sajátja, jelentkezett a kolozsvári GroundFloor Group hétfő este a Szent György Napok színpadán.
Nem is lehetett volna másképp, hiszen a rendező, Sinkó Ferenc munkamódszere szerint a szereplők – ezúttal három fiatal lány – meglátásai egyenrangú módon formálják az előadást. Félszavak, csak a közönség által gondolatban feltett kérdésekre adott igen-nem válaszok, grimaszok, testbeszéd, testfelfedezés és énekek, egyszóval színházi „nyelvleleményesség” jellemzi az előadók korosztályának, az Y-generációnak nevezett nemzedék problémáira reflektáló zenés színpadi produkciót.
Sinkó Ferenc a kolozsvári kortárs művészeti központ, az Ecsetgyár alapító tagjaként a virtuálfüggőségről, a generációk közti szakadásokról és szinte kötelezően laza kötelékekről rendezett előadást. Nézői vélemények szerint a felvetett problémák nemcsak két generáció sajátjai, több nemzedéken keresztül ismétlődnek: felszabadulni, lerázni a szülői felügyeletet minden felnőtté válás kísérőjelensége.
Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. szeptember 27.
Közönségek közössége – szövetségben a kolozsvári állami és független színházak
Közös honlapot, hűségkártyát és közönségszervező projektet indítottak a kincses városbeli teátrumok.
Nagyszabású közös közönségszervező projektbe fogtak a kolozsvári teátrumok, a két hivatalos állami színház és a független színházak egyaránt részt vesznek benne. A projekt keretében kedden elindították a Teatruincluj.ro című oldalt, ahol a kincses város valamennyi színházi produkciójáról egy helyen értesülhet a színházat kedvelő közönség. Nemcsak az előadások helyszínét és időpontját, hanem az előadások nyelvét és a rendelkezésre álló fordításokat is feltüntetik a honlapon.
Bár az ötlet a független társulatoktól származik, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Kolozsvári Román Nemzeti Színház is teljes mellszélességgel támogatja.
A két hivatalos állami társulat mellett a Reactor színházi központ, az Ecsetgyár és annak stúdiójában működő ColectivA és a GroundFloor Group, valamint a Váróterem Projekt és székhelyük, a ZUG.zone vesznek részt az össznépi színházi összefogásban. Kelemen Kinga, a projektvezetője elmondta: egyúttal hűségkártyát vezetnek be a kolozsvári kulturális piacra, amelynek neve Interdependent – nem kell szövegértelemező zseninek lenni, hogy értsük: a kulturális élet szereplőinek egymástól való függőségére utalnak vele. Az elképzelés egyébként egyszerű: ha valaki megnéz egy-egy előadást a kolozsvári magyar színházban, aztán a román színházban, a Reactor színházi központban, az Ecsetgyárban és a ZUG.zone-ban is, akkor a hatodik előadás ingyenes lesz számára. Az első jegy vásárlásakor a néző megkapja a kártyát is a kibocsátó intézmény pecsétjével, a cél pedig mind az öt intézmény pecsétjét megszerezni, ezután jár az ingyenelőadás.
Kelemen Kinga hozzáfűzte, az első ötven nézőnek, aki teljesíti a kolozsvári színházi túrát, meglepetéssel is kedveskednek majd. Az ingyenes előadás megtekintése előtt még annyi dolga van nézőnek, hogy a Teatruincluj.ro oldalon érvényesíti, azaz regisztrálja a kártyáját. Erre azért van szükség, hogy a projekt kezdeményezői pontosan lemérhessék, mennyiben sikerül növelniük a közönség érdeklődését. Összesen ötezer kártyát nyomtattak, de már azt sikernek könyvelnék el, ha legalább 50 néző beszerezné az évad során mind az öt pecsétet. „Mindennek helye van a nap alatt, csak meg kell találni a közönséget” – magyarázta Kelemen Kinga.
Oana Mardare, a Reactor színházi központ képviselője elmondta: fontos, hogy az állami és a független színházak együttműködjenek, céljuk, hogy részint láthatóvá váljanak a kolozsvári magyar és román független színházi produkciók is, másrészt egy közös közönséget szeretnének „kinevelni”.
A független színházak is megkezdték az új évadot, szerdán és csütörtökön a Reactor a Kolozsvári csoda (Miracolul de la Cluj) című dokumentarista előadását mutatják be. Az Ecsetgyárban a szintén dokumentarista Rabszolgák (Sclavi) című előadás bemutatójára kerül sor holnap. A Váróterem Projekt Unpredicted című előadását szeptember 29-én este nyolc órakor mutatják be Sinkó Ferenc rendezésében. Újságírói kérdésre azt is elmondták a független színházi társulatok képviselői, hogy három legnagyobb gondjuk a forráshiány, az adminisztratív személyzet teljes hiánya, illetve a rendelkezésükre álló infrastruktúra hiányossága.
Emellett a legnagyobb veszély a város „dzsentrifikációjában” látják, ugyanis attól félnek, hogy az egyre szaporodó ingatlanbe-ruházások, fejlesztések miatt még inkább a város perifériájára szorulnak. A projektet a kulturális minisztérium alárendeltségében működő Román Kulturális Alap és a kincses városbeli polgármesteri hivatal támogatta.
Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)