Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Duna-Maros-Körös-Tisza Eurórégió /DMKT/
56 tétel
2007. március 29.
Bajkó Károly, a magyarországi KITTI HÁLÓ egyik vezetője az aradi RMDSZ-kongresszus idején, március 3-án, amikor Resicabánya lényegesnek számító magyarjai javarészt távol voltak a várostól, Cziple Günther révén a törvényszéken bejegyeztette a fenti szervezet égisze alatt működni kívánó Resicai Magyar Ifjúsági Egyesületet (RMIE). Az RMDSZ országos csúcsberkeiben nem jó szemmel nézett KITTI HÁLÓ így Resicabányán is gyökeret kíván ereszteni. Hogy miért “non grata” a szervezet, nem tudja, írta Makay Botond, de a megye RMDSZ-szervezetének van egy (Új Hullám néven) működő ifjúsági egyesülete. Cziple – az RMDSZ-nek köszönhetően magas beosztást kapván – lépésével hálátlanságot követett el a helyi magyarság ellen, mivel Resicabányán nincs annyi magyar fiatal, hogy megengedhetné magyarságunk önmagának a különállás luxusát. /Makay Botond: Meg akarják osztani az RMDSZ fiatalságát. KITTI HÁLÓ Resicabányán is?! = Nyugati Jelen (Arad), márc. 29./; Előzmény: Az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) rendezésében, valamint az Erdélyi Hagyományokért Egyesület (EHE) és a DKMT Eurorégiós Ifjúsági Szervezet társszervezésében került sor Aradon ifjúsági találkozóra. A Jelen Házban zajlott eseményre negyven fiatal érkezett három régió ifjúsági szervezet képviseletében a Bánságból, Délvidékről és a Délalföldről. A találkozón a szórványban élő magyarság helyzetéről beszélgettek a fiatalok, s egy nyílt rendszerű koordinációs együttműködés született, amelyet a Kistérségi és települési Ifjúsági Hálózat (KITTI HÁLÓ) keretében valósítanak meg. A KITTI HÁLÓ fő célja összefogni a DKMT Eurorégióban működő magyar ifjúsági szervezeteket, közösségeket és a szervezeteken kívüli fiatalokat. /KITTI HÁLÓ-találkozó Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), 2004. máj. 26./
2007. április 4.
Tízéves a Temesváron és Szegeden készülő háromnyelvű eurorégiós rádióműsor, jubilál az Európa Hullámhosszán – Pe undele Europei – Na talasima Evrope magyar– román–szerb nyelven Dél-Alföldön, a Bánságban és a Vajdaságban sugárzott rádiós magazinműsor. A kéthetente jelentkező, 55 perces regionális műsor a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió eseményeiről, a határtérség közéleti, gazdasági, kulturális és civil kapcsolatairól szól. Az eurorégiós műsorok készítésére a szegedi és a temesvári rádió 1997-ben közös, kétnyelvű szerkesztőséget hozott létre. Ebben a szerkesztőségben magyar és román rádiósok dolgoznak együtt: Lang János, Kimpián Péter (Szeged), Agneta Nica, Lehőcz László (Temesvár). Valamennyien beszélik mindkét nyelvet. Az ilyen módon történő többnyelvű műsorkészítés Európában is egyedülálló. 2001-ben bevonták az együttműködésbe a Szabadkai Rádiót, megindították az Európa hullámhosszán harmadik, szerb nyelvű adását is. A temesvári, szegedi és szabadkai rádiósok március 29-én a temesvári rádió székházában megtartott tudományos ülésszak során mutatták be a tízéves együttműködés tapasztalatait. /Pataki Zoltán: Európa hullámhosszán. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 4./
2007. április 4.
Szomorúsággal töltötték el a Resicáról érkezett vádak, a Meg akarják osztani az RMDSZ fiatalságát – KITTI HÁLÓ Resicabányán is?! /Nyugati Jelen, márc. 29./című cikk, írta Bajkó Károly, az Erdélyi Hagyományokért Egyesület elnöke, a KITTI HÁLÓ főtanácsosa. Az Erdélyi Hagyományokért Egyesület 2002-ben elindított egy ifjúsági mozgalmat, melynek célja a magyar nemzeti egység megteremtése a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégióban. 2003 őszén szervezeti formát öltött, és útjára indult a DKMT-ben a Kistérségi és Települési Ifjúsági Hálózat (KITTI HÁLÓ). Megalakulásnál több mint 100 fiatal volt jelen 38 településről, mindhárom régióból (Dél-alföld, Délvidék és Bánság). Közösen döntöttek a mozgalom pártoktól és felekezetektől való függetlenségéről. Bárki csatlakozhat, aki szeretne valamit tenni a magyarság fennmaradásáért, az identitás megőrzéséért és a magyar nemzeti egység megteremtéséért. Mára több mint 100 település csatlakozott a mozgalomhoz. A KITTI HÁLÓ segíti a magyar ifjúsági szervezetek megalakulását, munkáját a cél érdekében mind Magyarországon, mind a határon túl. 2005-ben megalakult Gátalján a Gátaljai Magyar Ifjúsági Szervezet (GAMISZ), 2007-ben Resicabányán a Resicai Független Magyar Ifjúsági Egyesület. Tagjai közt nincsenek az Új Hullámhoz tartozó tagok, amely az RMDSZ ifjúsági csoportja, és nem jogi személy. Bajkó Károly meghívja Krassó-Szörény megye RMDSZ-elnökét, közösen az Új Hullám vezetőjével és a Nyugati Jelen munkatársával a legközelebbi KITTI HÁLÓ-rendezvényre. /Bajkó Károly, az Erdélyi Hagyományokért Egyesület elnöke, a KITTI HÁLÓ főtanácsosa: A válaszadás jogán. Magyar a magyar ellen Resicabányán? = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 4./
2007. szeptember 26.
Sikeres EU-s pályázat esetén, a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió magyar színházainak négynyelvű fesztiválját szervezné meg Temesvár. Szász Enikő temesvári színházigazgató elmondta, igazgatói pályázatának egyik fontos eleme volt a határokon átívelő régiós színházi együttműködés létrehozása. Az együttműködés konkrét eredménye az általuk szervezett Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégiós minifesztivál volt, amelyen idén részt vett a szegedi, újvidéki és a szabadkai társulat. Ezt 2008 májusában meg szeretnék ismételni. Jövőre meg kívánják hívni az eurorégióban működő valamennyi magyar színházat, Békéscsabától Szegedig és Kecskemétig, Újvidékig és Szabadkáig. Szándékában áll 2009-ben ezt négynyelvű fesztivállá szélesíteni. A vajdaságiakkal nemcsak előadáscserékben merült ki az együttműködésük, hanem színészcserékben is megnyilvánult. A temesvári István a király előadásban Kovács Nemes Andor újvidéki színész alakítja Koppányt az egyik szereposztásban. Öt temesvári magyar színművész részt vett a vajdasági Tanyaszínház egyik nyári produkciójában, huszonöt előadást játszottak le különböző településeken. László Sándor, az Újvidéki Színház vezetője tavasszal rendez Temesváron egy dán abszurd vígjátékot. /Pataki Zoltán: Eurokeresztbe áll Temesvár. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./
2007. november 13.
November 12-én a Temesváron tartott sajtótájékoztatón Csókási Eszter, a Duna–Körös–Maros–Tisza Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója és Constantin Ostaficiuc, a Temes Megyei Tanács elnöke, bemutatták az INTERREG III/A határon átnyúló együttműködési program két kiemelkedő projektjét. Az ERIC – Eurorégiós Információs Központ célja egy átfogó regionális adatbázis létrehozása, amely tartalmazza a térségről szóló valamennyi ismeretet és a potenciális fejlesztési lehetőségeket. A program keretében létrehoztak egy négynyelvű – magyar, román, szerb és angol –, az eurorégió életéről híreket szolgáltató eurorégiós hírügynökséget, a www.ericinfo.eu internetes hírportált. A Tematikus turisztikai útvonalak a DKMT Eurorégióban című projekt célja a magyarországi Dél-Alföldi Régiót, a romániai Nyugati Régiót és a Szerbiához tartozó Vajdaság Autonóm Tartományt magába foglaló 70 000 négyzetkilométernyi, 5,4 millió összlakosságú eurorégió közös elemeket tartalmazó turisztikai potenciálját megismertetni a nagyvilággal. /Pataki Zoltán: Ötmillió embernek a DKMT eurorégióban. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 13./
2007. november 21.
November 16–18-a között negyedik alkalommal gyűltek össze Magyarországon, Jánoshalmán a DKMT eurorégió Kistérségi és Települési Ifjúsági Hálózat (KITTI Háló) képviselői. Mindhárom régió (romániai Bánság, szerbiai Délvidék, a magyarországi Dél-Alföld) képviseltette magát. A résztvevők elemezték az eddigi eredményeket és megállapították, hogy a mozgalom befejezte az alapozást és a jövőben az építkezésre összpontosít. Jelenleg a KITTI Háló szálai több mint 100 településre eljutottak a DKMT-ben. A programok között szerepel 2008-ban a dél-alföldi régióban a Guruló Kistérség program, mely lehetőséget teremt a KITTI Háló mind a 24 kistérségben való eljutására. Délvidéken Zomborban február végén első alkalommal szemináriumot szerveznek, ahol kidolgozzák a kistérségi stratégiát. A Bánságban február elején anyanyelvápoló tábort szerveznek resicabányai, gátaljai, verseci fiatalok részére, május 1–4. között Hunyad megyében egy DKMT eurorégiós szeminárium lesz. Folytatják a képzési sorozatokat. Márciusban tervezik a középiskolák közötti színjátszó csoportok seregszemléjét. /Bajkó Károly: Négyéves a KITTI Háló. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21./
2007. november 30.
Bemutatták a Bánsági városok kronológiája című történelmi kiadvány szerb nyelvű változatát Nagybecskereken. A történelmi Bánság nyolc nagyvárosa – Temesvár, Lugos, Resicabánya, Karánsebes, illetve a szerb oldalon Nagybecskerek, Nagykikinda, Pancsova, Versec – történeti kronológiáját tartalmazó kötet a PROMINED román–szerb Phare CBC-projekt keretében, a temesvári Diaszpóra Alapítvány és a vajdasági Szórvány Alapítvány együttműködésének gyümölcse. Bozsidar Vorgics, a nagybecskereki múzeum igazgatója hangsúlyozta: a bánsági kronológia megjelentetése az első lépése a határ két oldalán élő történészek közös együttműködésének, egy hosszú évtizedekig „aláaknázott” területen. Bodó Barna projektvezető kiemelte: 1997 óta, a történelmi Bánság területét magában foglaló Duna-Körös–Maros–Tisza Eurorégió létrejöttétől politikai akarat is van a régi együttműködések új keretek között történő felélesztésére. Csömöre Zoltán nagykikinidai történelemtanár a román és szerb nyelven megjelentetett kronológia magyar nyelvű változatának kiadását kezdeményezte. /Pataki Zoltán: Identitást erősítő kiadvány. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./ A temesvári Szórvány Alapítvány és vajdasági partnere, a muzslyai Szórvány Alapítvány Nagybecskereken tartotta meg a Bánsági városok kronológiája című hiánypótló történelmi kiadvány szerb nyelvű változatának bemutatóját. A munka történész szakértők, történelemtanárok, a nyolc város iskoláiban létrehozott helytörténeti körök közös munkája gyümölcse. Dr. Bodó Barna, a BBTE professzora, projektvezető elmondta: a projekt kezdeményezői kutatásokkal bizonyították, hogy az államhatárokkal mesterségesen elválasztott közösségek tudatában tovább él a regionális identitás. Mióta 1997-ben létrejött a történelmi Bánság területét magába foglaló Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió, politikai akarat is van a régi együttműködések új keretek közötti felélesztésére. A mintegy száz évvel ezelőtt megjelent Borovszki Samu-féle monográfiák óta nem jelent meg olyan kiadvány, amely egységesen tárgyalja a Bánság történetét. Pacsa Árpád, a nagybecskereki gimnázium történelemtanára, aki maga is részt vett kronológia létrehozásában, elmondta: A kötet jelentősége elsősorban abban áll, hogy végre egy helyen található meg minden lényeges információ a bánsági városokkal kapcsolatban. /Pataki Zoltán: Bánsági kronológia-bemutató a nagybecskereki múzeumban. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 30./
2008. március 5.
Március 3-án tartották meg Szegeden a tíz esztendeje létrehozott Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégiós (DKMT) kamarai együttműködés jubileumi ülését. A rendezvény keretében Hármashatár Gazdasági Konferenciát szerveztek, magyar, román és szerb pénzügyi szakemberek és diplomaták részvételével. /Pataki Zoltán: DKMT jubileum és konferencia. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 5./
2008. május 12.
Május 10-én tartották meg Temesváron a Színház a régióban című konferenciát. Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Színház igazgatója elmondta, hogy a Duna-Körös-Maros-Tisza eurorégiós színházi együttműködést Szász Enikő volt színházigazgató indította el 2007-ben. Kötő József színháztörténész arra hívta fel a figyelmet, hogy Románia uniós csatlakozása nyomán új történelmi helyzetben jöhet létre a régió színházai közötti együttműködés. A konferencián részt vett színházak képviselői megállapodtak abban, hogy létrehozzák a Duna-Maros-Körös-Tisza Eurorégió területén működő színházak közötti együttműködés „kemény magját”, amelyhez később más régióbeli színházak is csatlakozhatnak. /Pataki Zoltán: Színház a régióban konferencia. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 12./
2008. május 24.
A DKMT Eurorégió – a kisebbségek eurorégiója című rendezvény keretében a Temes megyei RMDSZ közös reggelire invitálta a romániai és a szerbiai Bánságban élő kisebbségek képviselőit. Megjelent többek között a vajdasági Tóthfalu küldöttsége is Bata Ferenc polgármester vezetésével. „A Duna-Maros-Körös-Tisza Eurorégió Napjai alkalmából szervezett rendezvényünkkel arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a határokon átnyúló együttműködés létrejöttében és működtetésében kiemelkedő szerep jutott a három országban élő kisebbségeknek. ” – hangsúlyozta Halász Ferenc RMDSZ-elnök. /Pataki Zoltán: A Magyar Házban reggeliztek a bánsági kisebbségek. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 24./
2008. május 26.
Május 24-én, a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió Napja alkalmából 11. alkalommal nyílt meg a román-magyar-szerb hármashatár a Triplex Confinum nevű obeliszknél. Az év nagy részében az országhatárok még mindig elválasztják egymástól Óbéba, Kübekháza és Majdan Rábé lakóit, pedig annyira közel vannak egymáshoz, hogy a harangszó áthallatszik a határon túli szomszéd faluba. Idén Kübekházán ülésezett az eurorégiós együttműködés közgyűlése. Békés megye kilépett az eurorégiós együttműködésből. Békés megye tulajdonrészét eladta Csongrád megyének, amely továbbra is fantáziát lát az együttműködésben. /Pataki Zoltán: A DKMT Eurorégió Napja. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 26./
2008. július 22.
Aradon volt a következő állomása az EU által támogatott „Út a demokrácia felé” nevű ifjúsági projektet bemutató karavánnak, amelyen román, vajdasági, illetve magyarországi fiatalok találkoztak egymással, illetve az aradi önkormányzati vezetőkkel. A DKMT (Duna-Körös-Maros-Tisza) Eurorégión belül zajló programról a városháza dísztermében beszélgettek, a vendégeket Bognár Levente alpolgármester köszöntötte. Rajta kívül, az aradi ifjúsági problémákat felkaroló Albert László, az Arad Megyei Ifjúsági Igazgatóság elnöke, Szabó Mihály, az AMISZ vezetője, illetve Tóth Csaba, megyei önkormányzati tanácsos is jelen volt. /Sólya R. Emília: Eurorégiós találkozó. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 22./
2008. augusztus 22.
Az Arad Megyei Múzeum és a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága idén is részt vett egy közös PHARE CBC programban, ezúttal A kulturális identitás számít témakörben. A DKMT Eurorégióban meglévő szellemi örökség megőrzéséért folytatott határon átívelő program keretében az Arad megyei Nagylakon, Pécskán, Vingán, Fűzkúton (Fiscut) és Féregyházon (Firiteaz), valamint a Csongrád megyei Deszken, Kiszomboron és Magyarcsanádon a román és a magyar néprajzkutatók által végzett dokumentációs munka eredményeiről augusztus 22-én számolnak a résztvevők Aradon. Ez alkalommal mutatják be a kutatások eredményeit összefoglaló dokumentumfilmet és -kötetet is. /Kiss Károly: Számít a kulturális azonosság. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 22./
2008. november 25.
A határokon átívelő fejlesztések eredményeként ismét meghatározó szerepre tehet szert Európában a történelmi Bánság térsége, amely jelenleg Románia, Szerbia és Magyarország területén helyezkedik el – jelentette ki november 19-én Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai ügyek főosztályának főigazgatója. Ez volt a témája az egymás felé forduló régiók programja jegyében szervezett konferenciának, amelyen a résztvevők azt vizsgálták, miként lehetne élénkíteni a ma három országban – Romániában, Szerbiában és Magyarországon – fekvő történelmi Bánság térségének gazdaságát, miként lehetne bővíteni a határokon átnyúló együttműködést. A Miniszterelnöki Hivatal és Zsombolya város tanácsa által közösen szervezett tanácskozáson kifejtették, az együttműködést elengedhetetlenné teszi a régi történelmi sérelmek meghaladása. Törzsök Erika és Szabó Péter, a magyar Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkára beszámolt a régió stratégiai fejlesztésének lehetséges irányairól, az európai uniós támogatások hatékonyabb lehívásának lehetőségeiről. A tanácskozáson megállapították: egy földalap létrehozása révén meg lehetne akadályozni a termőföld áron aluli értékesítését. Nagy lehetőségeket rejt magában a háromoldalú magyar–román–szerb Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (EGTC) megalakítása, akárcsak a Duna–Tisza–Körös–Maros eurorégió további működtetése. A régió romániai oldalán található települések gyors gazdasági növekedése, pályázati és beruházási sikerei mutatják, hogy a tőkevonzó képesség növelése elképzelhetetlen a hosszú távú, integrált stratégiai tervek kidolgozása és érvényesítése nélkül – nyilatkozta Törzsök Erika a tanácskozás után. Remélhető, hogy a sikeres határokon átívelő fejlesztések eredményeként a régió ismét meghatározó szerepre tehet szert Európában, elsősorban az agrárinnováció vagy a megújuló energiaforrások felhasználásának területén – mondta Törzsök Erika. /A Bánságot felemelheti az együttműködés. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./
2009. március 30.
A DKMT régióból meghívott, több mint ötven hazai és magyarországi szülész, illetve nőgyógyász vett részt március 28-án az orvosi tudományos találkozón, amelynek fő témája volt a császármetszés. A szimpóziumra a májusban hivatalosan megnyíló, mikelakai Genesys magánklinikán került sor, az eseményen Arad, Temes, Hunyad, Krassó-Szörény és Szeged neves orvosai vettek részt. /Sólya R. Emília: Hazai és magyar nőgyógyászok találkoztak. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 30./
2009. május 25.
Tizenkettedik alkalommal nyílt meg május 23-án a román-magyar-szerb hármashatár Óbéb-Kübekháza-Magyarmajdány térségében, a Duna-Maros-Körös-Tisza Eurorégió Napja alkalmából. A hagyományos határnyitó ünnepségen részt vett a DKMT Eurorégió elnöksége, ott voltak a Csongrád, Temes megyei, illetve vajdasági hivatalosságok, a három országból érkezett környékbeli lakosok. Az iskolás gyerek jelképesen körbefutották a Triplex Confiniumnak nevezett hármashatárkövet, amely immár nem elválasztja, hanem összeköti egymással a román, a magyar és a szerb nemzetet. Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1920 júniusában felállított hármas-határkő a politikusok hibájából hosszú évtizedekig nem összekötötte, hanem elválasztotta egymástól a régió lakóit. /Pataki Zoltán: A határkő, amely három nemzetet összeköt. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 25./
2009. május 25.
Május 23-án csendült fel először a temesvári Csiky Gergely Színházban a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) hivatalos himnusza – Cári Tibor szerzeménye –, és ezzel kezdetét vette a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió színházi produkcióinak egy hétig tartó, maratoni seregszemléje. Balázs Attila fesztiváldirektor elmondta: egy hétig Temesvár lesz a Bánság színházi fővárosa, ahol három országból érkezett, négy nyelven (magyar, román, német és szerb) bemutatott 16 előadást láthatnak a temesvári nézők. A rendezvény költségvetése 90%-át biztosító városi önkormányzat nevében Szabó Ferenc tanácsos hangsúlyozta: a nemzetközi színházi találkozó szervezői azon munkálkodnak, hogy helyreállítsák a bánsági régió egységes kultúráját. Az idén harmadik alkalommal megrendezett eurorégiós színházi találkozó, amelyet Szász Enikő volt igazgató indított el 2007-ben, új nevet is kapott: TESZT. Újdonság a színházak zenekarainak bemutatkozási lehetőséget kínáló ”off” program. Az idén túlsúlyban lesznek a vajdasági előadások, de ez természetes, mert a régió vajdasági részén három magyar színház is működik, az egyik két tagozattal. /Pataki Zoltán: Eurorégiós színházi TESZT a Bánság fővárosában. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 25./
2009. május 27.
Félidejéhez érkezett a TESZT (Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó), amely a régió színházi produkcióinak legjavát igyekszik felvonultatni. A DKMT- (Duna–Körös–Maros–Tisza) eurorégióban – de nemcsak– működő tíz színtársulat tizenhat produkcióját láthatja négy nyelven (magyar, román, német, szerb) május 22–29. között a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) közönsége. A színházi seregszemle céljai között szerepel a sokszínű bánsági régió kulturális egységének a felmutatása, a szervezők ezért bővítették a fesztivál programját román, szerb és német nyelvű előadásokkal. Balázs Attila fesztiváligazgató szerint a harmadszor megszervezett eurorégiós színházi találkozó még nem verseny, de a régió színházi produkcióinak legjavát igyekszik felvonultatni. A temesvári Csiky Gergely Társulat Katona Gábor rendezte Prométheuszával indult a fesztivál. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Brecht – The Hardcore Machine című előadását hozta el. A temesvári német társulat az Alexandru Dabija rendezte Ionesco Kopasz énekesnőjével lépett közönség elé, az aradi Ioan Slavici Társulat Dekalog című előadásával. További előadások: Egressy Zoltán Sóska, sültkrumpli (Békés megyei Jókai Színház) és Müller Péter–Seress Rezső Szomorú vasárnap (Szabadkai Népszínház). /Pataki Zoltán: A közönség TESZT-je. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 27./
2009. november 23.
Legutóbbi ülésén a Hunyad megyei tanács megszavazta a Duna-Kőrös-Maros-Temes (DKMT) eurórégióból való kilépést. Hunyad megye nem húzott hasznot a magyarországi Csongrád és Bács-Kiskun, a romániai Arad, Temes és Krassó-Szörény megyékből, valamint a szerbiai Vajdaság autonóm tartományból álló DKMT eurórégióból. Mivel nem határmegye, Hunyad nem vehetett részt a határokon átnyúló projektekben. Hunyad megye és Vas megye évek óta testvérmegyei kapcsolatot épített ki. Noha az sem túl szoros, e téren lényegesen több konkrét együttműködés történt, mint az eurórégiós viszonyban. /Chirmiciu András: Hunyad megye kilépett a DKMT eurórégióból. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 23./
2009. december 7.
Először Jász-Nagykun-Szolnok lépett ki a Duna–Körös–Maros–Tisza (DKMT) eurorégióból, majd következett Békés megye, most pedig Hunyad önkormányzata intett búcsút az 1997-ben nagy tervekkel létrehozott eurorégiónak. A lap munkatársai utánanézett, mi a helyzet az eredeti funkcióját lassan elveszítő DKMT-vel. A magyarországi Csongrád és Bács-Kiskun, a romániai Arad, Temes és Krassó-Szörény megyékből, valamint a szerbiai Vajdaság autonóm tartományból állt a DKMT. Hunyad megye és a nyugat-magyarországi Vas megye évek óta testvérmegyei kapcsolatot épített ki. Noha az sem túl szoros, e téren lényegesen több konkrét együttműködés történt, mint az eurorégiós viszonyban. Az 1997. november 21-én létrehozott Duna–Körös–Maros–Tisza regionális együttműködés fő kezdeményezői és éltetői magyar részről Csongrád megye, román részről Temes megye, illetve a Vajdaság Autonóm Tartomány. A DKMT eurorégió napja alkalmából idén tizenkettedik alkalommal nyílt meg a román–magyar–szerb hármas határ. A Triplex Confinium határkőnél megtartott hagyományos határnyitó ünnepségen évente részt vesz a DKMT eurorégió elnöksége, a Csongrád, Temes megyei, illetve vajdasági elöljárók, a három országból érkezett polgárok. A folyamatban levő közös DKMT-projektek közül érdemes kiemelni az ERIC Információs Központot, amely négynyelvű – magyar, szerb, román, angol – folyamatosan frissülő online hírszolgálat. Az www.ericinfo.eu címen elérhető portál friss hírekkel, riportokkal, háttérelemzésekkel segíti a térség lakóinak tájékoztatását A DKMT eurorégió kronológiája: 1992 – együttműködési megállapodás Temes és Csongrád megyék között; 1992 – együttműködési megállapodás Arad és Békés megyék között; 1994 – javaslattervezet egy háromoldalú interregionális együttműködésre Arad, Temes, Bács-Kiskun, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok megyék és a Vajdaság között; 1994–1997– az együttműködés intézményi kereteinek létrehozását célzó folyamatos háromoldalú erőfeszítések történtek; 1997. november 21. – az együttműködés hivatalos alapokmányának aláírása Szegeden; 1997. december – megállapodás a DKMT szakszervezeteinek együttműködéséről; 1997– 1. soros elnök Lehmann István, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke; 1998. február – Kamarai Nyilatkozat a DKMT gazdasági kamaráinak együttműködéséről; 1998. május 30. – DKMT Napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a hármashatár-kőnél; 1998. nyara – DKMT Ifjúsági tábor Kishomokon; 1998 – 2. soros elnök Viorel Coifan, a Temes Megyei Tanács elnöke; 1999 – Az EURO-TRIO eurorégiós újság első számának megjelenése; 1999. március – Elnökök Fóruma temesvári ülésének döntése a közös pénzalap és a DKMT irodájának létrehozásáról; 1999 – 3. soros elnök Dan Ivan, az Arad Megyei Tanács elnöke; 2000. május 27. – a DKMT Napja, Hármashatár-találkozó, a DKMT irodájának ünnepélyes megnyitása; 2000. – 4. soros elnök Caius Parpala, az Arad Megyei Tanács elnöke; 2000. – A DKMT Gazdaságfejlesztési koncepciója elkészül; 2000. – Az EuroRégió című magazin első megjelenése PHARE-támogatással; 2000. – A DKMT Stratégiai koncepciójának elkészülte PHARE Credo- támogatással; 2000. október – A Kiszombor–Csanád határátkelőhely megnyitása PHARE-támogatással; 2001 – 5. soros elnök Gyorgye Dukics, a Vajdaság Autonóm Tartomány Végrehajtó Bizottságának elnöke; 2002. november 21. – A DKMT ötéves évfordulójának megünneplése Temesváron; 2002 – 6. soros elnök Dan Ioan Tipos, a Temes Megyei Tanács elnöke; 2002 – Megjelent az Eurorégió számokban című statisztikai kiadvány; 2002 – A DKMT elhatározza, hogy egy közös tulajdonú közhasznú társaságot hoz létre; 2003. május 24. – Megalakult a DKMT Fejlesztési Ügynökség Kht. Átalakul a Regionális Együttműködés, az Elnökök Fórumát felváltja a kibővült közgyűlés, melyhez csatlakoznak a kamarák, a civilszervezetek, az egyetemek, a szakszervezetek és az ifjúsági szervezetek is, valamint taggá válnak a városok (Békéscsaba, Szabadka, Szeged); 2004. május 22. – DKMT Napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a Hármaskőnél; 2004 – 7. soros elnök Varga Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke; 2004. november – A DKMT eurorégió bemutatkozik Berlinben; 2005 – Első magyar–román közös kormányülés; 2005. május 28. – Dr. Somogyi Ferenc magyar külügyminiszter, Mihai-Razvan Ungureanu román és Vuk Draskovics Szerbia és Montenegró külügyminiszterének találkozója; A DKMT stratégiai tervének elfogadása; 2005 – 8. soros elnök Bojan Pajtic, Vajdaság Autonóm Tartomány Végrehajtó Tanácsának elnöke; 2006 – 9. soros elnök Constantin Ostaficiuc, a Temes Megyei Tanács elnöke; 2006. április 19. – Második külügyminiszteri találkozó Újvidéken; 2006. május 27. – DKMT napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a Hármaskőnél; 2007. június 2. – DKMT napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a Hármaskőnél; 2007 – Harmadik magyar–román közös kormányülés; 2007. június 1. – Békés megye kilép a DKMT-ből; 2007. június 2. – DKMT napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a Hármaskőnél; 2007 – 10. soros elnök Magyar Anna, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke; 2007. november 21. – A DKMT tízéves évfordulójának megünneplése Temesváron; 2008 – a 11. soros elnök Bojan Pajtics, Vajdaság Autonóm Tartomány; 2009. május – A DKMT Kht. DKMT Nonprofit Közhasznú kft. -ként működik tovább; 2009. november – Hunyad megye kilép a DKMT-ből. /Pataki Zoltán, Chirmiciu András, Irházi János: Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió. Bomlás határok nélkül. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 7./
2009. december 9.
December 8-án Temesváron ülésezett a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió /DKMT/ közgyűlése,. Magyar Anna Csongrád megyei elnök elégedett volt az eurorégiós együttműködés konkrét, gyakorlati eredményeivel, az egészségügyi és a vasúti infrastruktúra fejlesztési terveivel, az új munkahelyeket ígérő Hármashatár Ipari Park létrehozásával. Csókási Eszter, a DKMT Közhasznú Társaság igazgatója három egészségügyi kisprojektről és tíz nagyprojektről számolt be. Hunyad megye levélben fejezte ki kilépési szándékát a DKMT Eurorégióból. /Pataki Zoltán: DKMT –közgyűlés. Felfügesztették Békéscsaba tagságát. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 9./
2010. május 31.
DKMT közgyűlés Nagyszentmiklóson – Hunyad megye és Békéscsaba is kilépett
A rossz idő nyomta rá a bélyegét a Duna-Maros-Körös-Tisza Eurorégió napja alkalmából szombaton a Triplex Confinium hármashatár-kőnél szervezett rendezvényekre.
Constantin Ostaficiuc Temes megyei elnök, valamint Zakar Péter Csongrád megye és Boris Barjaktarovic Vajdaság Autonóm tartomány alelnökei a határkő mellett felállított sátorban mondták el üdvözlő beszédeiket, majd ugyanott díjazták a DKMT mezei futóverseny győzteseit. A határ ünnepélyes megnyitása után – szombaton és vasárnap 10-től 18 óráig átjárható a román-magyar-szerb hármashatár Óbéb-Kübekháza-Magyarmajdány térségében – a nagyszentmiklósi Nákó kastélyban tartották meg a DKMT Eurorégiós együttműködés közgyűlését. A tagmegyék vezetői egyetértettek abban, hogy szükség van az eurorégió turisztikai marketing-stratégiájának kidolgozására, a turisztikai útvonalak (A bor útja, a Szecessziós épületek útja, stb.) hangsúlyosabb népszerűsítésére. Szó esett a DKMT Közhasznú Társaság nyertes európai pályázatainak megvalósításáról, amelyek a katasztrófavédelem és az eurorégión belüli vasúti közlekedés fejlesztését célozzák. A résztvevők megszavazták Békéscsaba város tagságának felfüggesztését, illetve Hunyad megye kilépését a DKMT Eurorégióból. A DKMT soros elnöki tisztsége a következő évre Csongrád megye elnökét illeti meg, a közgyűlés keretében Constantin Ostaficiuc Temes megyei elnök átadta a szimbolikus „stafétabotot” Zakar Péter Csongrád megyei alelnöknek. A DKMT Eurorégió Napjai alkalmából szombaton autós rally-t is tartottak Nagyszentmiklóson.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2011. május 30.
Hármashatár-nyitás és DKMT-közgyűlés Szegeden
Szombaton 14. alkalommal nyílt meg a Magyar–roman–szerb hármashatár és találkoztak a Triplex Confinium határkőnél Csongrád és Temes megye, valamint Vajdaság Autonóm Tartomány képviselői.
A határnyitási ünnepség résztvevőit Magyar Anna Csongrád megyei elnök, a Vajdasági Autonóm Tartományt képviselő Tomislav Stantic és Adam Crăciunescu Temes megyei alelnök köszöntötték. A három országbeli gyerekek részvételével megrendezett hagyományos mezei futóverseny után Szegeden ülésezett a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió közgyűlése.
Hunyad és Békés megyék tavalyi kiválása ellenére az Eurorégió tagjai optimisták az együttműködés jövőjét illetően, mert a DKMT-tagok már több mint 100 közös projektet valósítottak meg. A jelenlevők egyetértettek abban, hogy szükség van az infrastruktúra fejlesztésére, mint például a hármashatárhoz vezető utak leaszfaltozására, ahol ugyanakkor megvalósításra vár a Triplex Confinium Ipari Park is. A közgyűlésen Csókási Eszter, a DKMT Nonprofit Kht. ügyvezetője beszámolt a közös pályázatok helyzetéről, végül Magyar Anna átadta a DKMT soros elnökének üvegkockát a vajdasági Tomislav Stantic-nak.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2013. július 2.
Tudományos konferencia a bánsági vallások együttéléséről
Az épülő Új Ezredév Református Központ gyülekezeti termében június 29-én, szombaton került sor a Vallások együttélése a Bánságban című tudományos konferenciára, jeles hazai és anyaországi előadók részvételével.
A Vallási útvonalak a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégióban című európai uniós pályázat keretén belül megszervezett konferenciát rövid áhítattal nyitotta meg Gazda István református lelkipásztor.
Szekernyés János helytörténész A bánsági reformáció és keresztyénség a hódoltságban tartott előadásában egy olyan történelmi korszak eseményeit idézte fel, amelyről rendkívül kevés információ van birtokunkban. A reformáció tanításai már Temesvár eleste előtt eljutottak a Bánság fővárosába, de a török hódoltság idején a keresztyének nagy része elvándorolt a Bánság keleti részébe vagy Erdélybe. A török uralom alól való felszabadulás után is hosszú ideig a „kuruczok és a reformátusok” nem kívánatos személyek maradtak a Bánság területén.
Dr. Zakar Péter szegedi történész Egyházi és nemzetiségi viszonyok az 1848/1849-es forradalom időszakában című előadásában arról beszélt, hogy a csanádi egyházmegye katolikus papjai az egyházi életbe is átemelték a magyar forradalom 12 pontját és többek között a nemzeti nyelv bevezetését és a papi cölibátus eltörlését követelték. A szabadságharcban részt vett számos bánsági román ortodox pap is, akik a szerb csapatok elől menekülve álltak be a honvédségbe.
Dr. Bodó Barna egyetemi tanár Interkulturalitás és multikulturalitás a Bánságban című előadásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy létezik-e regionális identitástudat a Bánságban. A Szórvány Alapítvány elnöke kielemezte a sokat emlegetett bánsági tolerancia, multikulturalitás és interkulturalitás fogalmakat, amelyek szerinte valójában mást jelentenek, mint amilyen értelemben rendszeresen használják őket. Dr. Bodó szerint a bánsági nemzetiségek és vallások együttélési modellje addig működhetett jól, ameddig nem volt domináns nemzet a Bánságban.
Dr. Kovács Kálmán veszprémi történész A bécsi udvar vallási politikája a Temesi Bánságban című előadásában bécsi levéltárakban elvégzett kutatásai eredményéről számolt be, amelyek XVIII. századi bánsági egyházpolitikai döntések hátterére és következményeire világítanak rá.
A konferencia befejező részében Gazdáné Mátyus Melinda újmosnicai lelkipásztor mutatta be A Temesvári Református Egyházközség forradalma 1989-ben című könyvét, amely arra a „csodára” keres magyarázatot, hogyan indulhatott el a diktatúrát megdöntő, a romániai rendszerváltást elindító forradalom egy többszörös elnyomás alatt élő piciny református gyülekezetből.
A hozzászólások során dr. Higyed István ny. ref. lelkipásztor arra hívta fel a figyelmet, hogy a temesvári Piarista Líceum, amelynek diákjai valamennyi bánsági felekezethez tartoztak a két világháború közötti időszakban, kiváló példát mutatott a vallások együttélésének gyakorlatából.
A rendezvény befejező részében Gazda István református lelkipásztor elmondta: az épülő Új Ezredév Református Központ a bánsági magyarság lelki-szellemi központja szerepét tölti majd be a következő évtizedekben. „A vallási útvonalak uniós pályázat keretén belül egy ökumenikus épületet fogunk felépíteni és arra gondoltam, hogy az építkezés mellett helyet kellene teremteni a szellemi építkezésnek is” – nyilatkozta lapunknak Gazda István. „A vallások bánsági együttélésének a múltját és jelenét bemutató előadásokat hallgattunk meg ennek kapcsán a mai konferenciánkon. Szeretnénk a továbbiakban is hasonló témájú, a felekezetek egymáshoz való közeledését célzó, ökumenikus jellegű előadásokat szervezni, már most a pályázat lebonyolítása idején, ami jövő év június 30-áig fog tartani, de azt követően is, hiszen ebből a célból építjük fel ezt a létesítményt!”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2015. február 4.
„A tavalyi év legnagyobb megvalósítása: három új román–szerb határátkelő megnyitása!”
Temes – 2014 márciusában, az RMDSZ kormányra lépésének köszönhetően Marossy Zoltánt harmadszor nevezték ki Temes megye alprefektusi tisztségébe. A magyar alprefektusnak oroszlánrésze volt abban, hogy a kinevezése óta eltelt rövid időszakban megnyílt három állandó határátkelő a román–szerb határ Temes megyei szakaszán, és közelebb kerültek egymáshoz a határ két oldalán élő magyar közösségek. Marossy Zoltán a tavalyi év megvalósításairól és a 2015-ös esztendő kihívásairól nyilatkozott a Nyugati Jelennek.
– A prefektusi hivatalban a tevékenység attól érdekes, hogy rendkívül változatos! Olykor remélt vagy nem is remélt esélyeket kap az ember és az a közösség, amelyet képvisel, máskor hónapokig, évekig tartó munkával próbálunk egy keveset előrelépni. A tavalyi év legnagyobb megvalósítása a számomra a három állandó román–szerb határátkelő megnyitása 2014. november 12-én Fénynél, Kunszőlősnél és Valkánynál. Óriási szerencse és konjunkturális egybecsengések tették lehetővé, hogy ez meg is valósuljon. Semleges megfigyelők mondták, hogy pár hónap alatt annyit valósítottunk meg, mint mások az ország más régióiban 5 év alatt!
A határátkelők megnyitásának rövid története: 2009-ben írtuk meg az első leveleket Bukarestbe az Országos Határrendészet vezetőinek, hogy új határátkelőket kellene nyitni. A Vajdasági Bánsággal ugyanakkor kezdtük a kapcsolatainkat bővíteni. 2012-re aláírtunk egy egyezséget a Temes és Krassó-Szörény-i prefektúrák, illetve Észak-, Közép- és Dél-Bánát prefektusai között. Azután mennem kellett a prefektúráról, mire visszajöttem tavaly márciusban, az egyezmény alapján elkezdődött az együttműködés. Eugen Dogariu prefektus egyetértett azzal, hogy határátkelőket kell nyitni. Végül minden szerencsésen összejött! Ez óriási megvalósítás minden bánságinak, de a magyaroknak is, hisz Észak-Bánát körzetben (a volt Temes –Torontál vármegyében) a lakosság 70%-a magyar.
A magyar közösségek számára nagyon fontos, hogy átjárhatunk mindennap 5 határátkelőhelyen a Vajdasági Bánságba és fordítva. A következő lépés az lenne, hogy dolgozhassunk is a történelmi Bánságban bárhol, lakóhelytől függetlenül. 2014. november 28-án lépett életbe az új idegenrendészeti törvény, ebben szó esik a határon át ingázó munkásokról is. A Munkatörvényt is ezzel összhangba kell hozni és akkor remélhetjük, hogy nyugodtan átjárhatunk dolgozni és tanulni a szomszédos országba. 2015 eleje nem indult jól ebből a szempontból, mert Horváth Levente államtitkár, aki a Munkaügyi Minisztériumban dolgozott és sokat segített ebben a folyamatban, visszajött Aradra.
– Megvalósulni látszik Marossy Zoltán régi álma: az egykor virágzó történelmi Bánság területén élő magyar közösségeket újból összehozni, az erőszakkal elvágott szálakat újból összekötni.
– A Bánság egész területén elő magyar közösségeket próbáljuk összefogni, ezért tavaly nyáron harmadik alkalommal tartottuk meg a bánsági helyi közösségek vezetőinek a találkozóját Végváron. Itt döntöttük el, hogy ezentúl szakmai csoportokban fogunk együttműködni. Októberben Zsombolyán megalapítottuk az összbánsági gazdasági csoportot, ahová meghívtuk az Arad és a Krassó-Szörény megyei településeket is. Nem könnyű ez a folyamat, hiszen önkéntes munkát végez mindenki, aki ebben részt vesz, még akkor is, ha gazdasági együttműködésről lévén szó, egyszer talán majd pénzre válthatják ezt a tevékenységet. Február elején a vajdasági Torontáltordán találkoznak 16 bánsági település képviselői, ez alkalommal a néptánc-mozgalmak munkacsoportja fog létrejönni.
Nem felejtettük el a Csongrád megyei határszakaszt se, de ők az önkormányzati választások miatt még nem kapcsolódtak be ebbe az együttműködésbe. Nekem az a véleményem: ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a saját házában, ahhoz minden szomszédjával jóban kell lennie!
– Melyek a 2015-ös év legnagyobb kihívásai Marossy Zoltán számára?
– Ősszel megvoltak az önkormányzati választások Magyarországon is, újból lehetőség nyílik a hosszú távú együttműködésre. Csongrád megyei önkormányzatokkal léteznek testvérkapcsolataink a 90-es évek végétől. Ezek zömmel a közös pályázatokra korlátozódtak, most szeretnénk az együttműködésekbe a magyar közösségek közötti kapcsolatépítést beépíteni. Tavaly Zsombón (Csongrád megye) egyhetes iskolapótló tábort szerveztek olyan Temes megyei gyerekek számára, akik fakultatív órákon tanulják a magyar nyelvet. A zsombói polgármester úrnak köszönhetően idén is lesz ilyen tábor, ezt a programot szeretnénk kibővíteni és még három-négy ilyen tábort szervezni, hiszen sok gyerek jár Temes megyében a fakultatív magyar órákra. Ezeknek a határon átnyúló magyar–magyar együttműködéseknek a segítését fontos feladatnak tartom, ugyanakkor, mivel az új elnök Románia schengeni csatlakozását szorgalmazza, aktuális két új román–magyar találkozópont kiépítése Óbébánál és Pusztakeresztúrnál.
– Alprefektus úr, Ön hogyan látja a Duna–Maros–Körös–Tisza Eurorégió jövőjét?
– Az 1990-es évek közepén mi alkudtuk ki a DKMT Eurorégió alapszabályzatát, a programját és az elképzeléseit. 2015-re ezeknek az elképzeléseknek a 75-80%-a meg is valósult. A kapcsolatrendszert kiépítettük az egyetemek, kórházak és más intézmények között, ez már működik magától. Nincsenek új célok, csak pontszerű együttműködés van, legyen még egy közös projekt, esetleg még egy… Véleményem szerint le kellene ülni és a következő 15 évre – ahogyan ezt akkor tettük – meghatározni, hogy miért kell a DKMT! Amit eddig megvalósítottunk, arra kellene ráépíteni egy hosszabb távú programot.
Nekem a Prefektúrán akkor lehet ebben szerepem, ha sikerül a szerb megyékhez hasonlóan a magyar megyékkel is a prefektúrák közötti együttműködést intézményesíteni. Egy tervezetet el is küldtünk Szegedre dr. Juhász Tünde kormánybiztos asszonynak. Ez több mint egy tervezet, erre jóváhagyásunk is van Bukarestből. Az elképzelés az lenne, hogy Temes, Csongrád, Arad és Békés megyék kormányhivatalai között aláírnánk egy egyezményt, amelyet felhasználhatnánk a megyék közötti együttműködésben. Ez 2015 tavaszán meg kellene történjen, és akkor mi is rákapcsolódhatnánk a DKMT-re, beleszólhatnánk a játékba. Nekem ez nagy öröm lenne, mert annak idején én voltam az „eurorégiós alkusza” Temes megyének.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. május 23.
Elkezdődött a 10. TESZT
„Az emlékezés, a nosztalgiázás, a jövőbe tekintés jegyében”
Az EXIT című nemzetközi koprodukciós színházi előadás bemutatójával rajtolt május 21-én, vasárnap a tizedik Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. A május 21–28. között zajló fesztivál immár túlnőtte a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió kereteit, a hazaiak mellett 16 országból érkezett művészek 29 produkcióját láthatja a nagyérdemű ezen a héten.
„Az emlékezés, a nosztalgiázás, kicsit a jövőbe való tekintés jegyében fog zajlani a TESZT tizedik kiadása” – mondta a fesztivál megnyitóján Balázs Attila, a szervező Csiky Gergely Állami Magyar Színház direktora, aki át is adta a „TESZT-kormányt” Upor László dramaturgnak, a fesztivál régi barátjának, az előadások utáni éjszakába nyúló színházi beszélgetések moderátorának.
A magyar színház előcsarnokának falain és padlóján látható TESZT-kiállítást Gálovits Zoltán művészeti vezető nyitotta meg. „A korábbi évek TESZT-munkáiból Sándor Júlia és László Beáta készítette a falon látható kollázst –mondta Gálovits Zoltán –, a kiállítási anyag, ami a padlón látható évgyűrűk formájában szintén az ő munkájuk, illetve Benedek Levente grafikusé és azoké, akik kilenc éven keresztül folyamatosan eljöttek Temesvárra, hogy a fesztiválon részt vegyenek alkotókként. Volt egy javaslat, hogy tegyük interaktívvá a kiállításmegnyitót, és mindenki álljon oda a TESZT-fa évgyűrűire, ahol részt vett. Ez nyilván megvalósíthatatlan, mert sokan sok helyen voltak…”
Az évek során egyre terebélyesedő TESZT-fa keresztmetszetét ábrázoló kiállítást, amely a tíz év valamennyi előadását feltűnteti, Benedek Levente, a magyar színház grafikusa „leplezte le”. „A jövő is valamilyen formában megjelenik a fesztivál több előadásában, ugyanakkor mi is folyamatosan gondolkodunk azon, hogy mi legyen a jövőben. Benedek Leventével pár nappal ezelőtt arról beszélgettünk, hogy mi legyen a következő fesztivál logója és már annyira összeszoktunk, hogy ugyanarra gondoltunk. Most elhozta a fesztivál megnyitójára a jövő évi TESZT logóját, mi ezt is kiállítjuk és az igényeket mellé lehet írni, de lehet megjegyzéseket írni az évgyűrűkre és természetesen a hagyományos TESZT-FAL-ra” – mondta Gálovits Zoltán.
A fesztivál kezdetét jelző gongot idén is Upor László „kormányos” ütötte meg, méghozzá nem is egyszer, hanem tízszer, jelezve hogy jubileumi kiadásához érkezett a TESZT.
A színház nagytermében a legszebb eurorégiós színházi hagyományokat folytató, magyar, román, szerb és angol nyelven előadott, aradi, temesvári és zombori színművészeket felvonultató izgalmas előadást láthattunk, Schilling Árpád rendezésében, amely napjaink egyik fájdalmas, égetően aktuális kérdésére keresi a választ: itthon keressük a boldogulásunkat vagy az ígéret földjén, a gazdag Nyugaton, ahol – mint az előadásból is kiderül – nem várják tárt karokkal a közép-kelet-európai megélhetési bevándorlókat.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)