Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Duna Televízió Nonprofit Zrt.
14 tétel
2010. január 30.
A Duna Televízió a legkedveltebb és legnézettebb Erdélyben
A magyar és román nyelvű kereskedelmi csatornákat is megelőzve szilárdan őrzi vezető helyét a Duna Televízió az erdélyi televízió-szektorban – derült ki a Duna Televízió Zrt. megrendelésére a független Outdoor Media Audit Kft. által, 2009. november 11. és 2009. december 23. között, az erdélyi magyarság körében végzett reprezentatív, személyes megkeresésen alapuló kérdőíves felmérésből.
A kutatás eredményeit a Duna Televízió elnöke, Cselényi László és Katona Erika stratégiai igazgató Gyergyószentmiklóson jelentette be a sajtó képviselőinek. A Nemzet Televíziója munkatársai január 28-án érkeztek a Gyergyói medencébe, azzal a céllal, hogy az erdélyi közönséggel találkozhassanak.
„Számunkra nem a tiszavirág-életű, politikai szóvirágok a fontosak, hanem egyéb: a nemzeti együvé tartozás, a közös szellemi égbolt, a magyar kultúra, bárhol is éljünk a világon” – fogalmazott Cselényi László.
Katona Erika stratégiai igazgató kiemelte: a legfontosabb, legtárgyilagosabb és leghitelesebb hírforrásnak erdélyi magyar nézőink a Duna Televíziót tartják. „Hihetetlen büszkeséggel tölt el minket, hogy a felmérés szerint a Duna Televízió a legkedveltebb csatorna Erdélyben, hiszen nemzeti intézményként az a feladatunk, hogy tájékoztassunk, kulturális értékeket közvetítsünk, ami által összekötő kapocs lehetünk a világ magyarsága számára” – mondta Katona Erika.
A stratégiai igazgatója elmondta, hogy az Outdoor Media Audit Kft. reprezentatív kutatása bizonyította: a Duna Televízió érte el a legnagyobb közönségarányt Erdélyben a televíziók között, az erdélyi magyarság a Duna Televízió nézésére szánja a legtöbb időt naponta. Hozzátette: a szektorban a Nemzet Televízióját tartják a legigényesebb nemzeti kulturális csatornának.
A felmérés kimutatta, hogy a vallásos értékeknek is a Duna Televízió kedvez leginkább. Az erdélyi közönség pedig a közszolgálati csatornák közül a Duna Televíziót tartotta a legfiatalosabbnak, ráadásul az adatok szerint az igényes kulturális műsorkínálat is lehet vonzó a fiatalok számára.
Herczeg Dóra
Duna Tv. Forrás: Erdély.ma

2010. július 16.
HULLÁMTÖRÉS – Cselényi távozik, oda az igazság?
Közös megegyezéssel távozik a Duna Televízió elnöke. Botrányok, változó állami médiapolitika, konkurenciaharc: mi vezetett ide?
Tizennyolc évvel ezelőtt volt egy bizonyos nap, amikor az erdélyi családok a pár évesektől a nyolcvanon túliakig szinte kivétel nélkül a tévé elé ültek, és fölösleges lenne tagadni: jó pár könnycsepp is kihullt, amikor beindult az első, egész Erdélyben nézhető magyar televízió próbaadása.
Az elvárások nem voltak túl nagyok: épp elég volt az, hogy minden magyarul szólt hozzánk. Bevallhatjuk: a Dunán még a néma akváriumi aranyhalak is érdekesebbnek tűntek, mint ma az Animal Planet mélytengeri élővilágról szóló műsorai.
Aztán eltelt pár év, és megjelent a konkurencia. A Duna közben szépen fejlődött, de középtávon számolni lehetett vele: hamarosan ő is csak egy lesz a nálunk is fogható magyar adók közül. És most ugorjunk az időben.
A megváltó 2005-ben érkezett.
Megváltást ugyan nem hozott, viszont olyan személyi kultuszt alakított ki maga körül, amely minimum szokatlan egy közintézmény vezetőjétől. Vagy tudja valaki kapásból egy másik magyar közmédium vezetőjének a nevét? Igaz, neki ideje is volt felépítenie a piedesztált: uralkodása szokatlanul hosszú ideig tartott.
Cselényi Lászlót 2005. február 17-én választották meg a Duna Televízió Zrt. elnöki tisztségébe. A Fidesz emberének számító erdélyi filmes akkor meglehetősen nagy bizalomnak örvendett: a csatornát felügyelő, 31 tagú Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma 25 szavazattal választotta meg elnöknek, miután a pártdelegáltakból álló nyolctagú kuratóriumi elnökség hat vokssal szavazta meg elnökjelöltnek.
Egyértelműen politikai döntés áll annak a hátterében, hogy pont a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának fideszes tagja, Szabó László kezdte piszkálgatni a kényesnek vélt pénzügyeket. Szabó azzal vádolta meg a Duna-elnököt, hogy felelőtlenül kezelte a külső produkciókra szánt 1,4 milliárd forint több mint kétharmadát. A Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány ellenőrző testülete az ügyben levelet írt a közalapítvány elnökének és a tagoknak. Ebben az áll, hogy szerintük különösen nagy értékre elkövetett hűtlen vagy hanyag kezelés alapos gyanúja merül fel két szerződés esetében: mintegy 255 millió forint tűnt el két televíziós produkció, az Egy különleges ember és a Suli buli megrendelésekor.
Előbbi egy nyolc darab 30 perces részből álló játékfilmsorozat, amelyért a Duna Tv 205,2 millió forintot fizetett a Jadedragon TV Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek. A Suli buli című hatrészes sorozatot 162,5 millió forintért rendelték meg a See Walker Televison Szolgáltató Kft.-től. A Duna Tv közleménye szerint a sorozatokra kötött szerződések "a hasonló típusú műsorok hazai piaci árait tartalmazzák". A két produkciót azonban nem a szerződéses adatokban szereplő cégek, hanem a Megafilm Kft. adta be a Magyarországon készülő filmeket nyilvántartó állami szervhez, a Nemzeti Filmirodához – tudta meg az [origo] Elek András gyártás-ellenőrzési osztályvezetőtől.
A filmiroda adatai szerint a Suli Buli tervezett költségvetése 48 millió forint, az Egy különleges emberé a filmiroda szerint 68 millió. A Megafilm Kft. egyik tulajdonosa, Kálomista Gábor megerősítette az [origo]-nak, hogy ezekért az összegekért (illetve az Egy különleges ember esetében ennél 4 millió forinttal kevesebbért) szállítják le a kész sorozatokat.
Az [origo] utánajárt a Jadedragonnak és a See Walkernek: a cégnyilvántartás szerint mindkét cégnek Turi János Sándor a tulajdonosa, a bejelentett székhelyük pedig üresen áll. Pár nappal később, július 5-én a kuratóriumi elnökség egyhangú határozattal kérte fel a Duna Televízió elnökét, hogy három napon belül adjon részletes tájékoztatást a Szabó László elnökségi tag által kifogásolt szerződésekről. Hétfőn kelt közleményük szerint a testület egyúttal a felügyelő bizottságot is felkérte arra, hogy folytasson le részletes vizsgálatot a kifogásolt szerződések "jogszerűségéről, gazdasági hatékonyságáról, azok piaci ár-érték arányairól, beleértve a szerződő partnerek alvállalkozói szerződéseit is."
A kuratórium fideszes tagja közben újabb adalékokat szolgáltatott az egyre kényelmetlenebbé váló ügyhöz: szerinte a televízió a Gézengúzok című fikciós sorozatra 231 millió forint értékben szerződött az Arac produkciós irodával, amely a szerződést 72 millió forintért adta tovább egy gyártó cégnek. Így nagyjából 160 millió forintot "nyelt le" ez a cég, amely összesen három produkcióra szerződött a televízióval – mondta Szabó.
Hozzátette: a Meyer Consulting Kft. is – amelyet ugyanakkor jegyeztek be, amikor az Aracot, és tulajdonosuk is ugyanaz – százmilliós nagyságrendben szerződött a Duna Televízióval. A kurátor egy dokumentumfilmek és játékfilmek vásárlásával megbízott céget is említett, amely több százmilliós megrendelést kapott a Duna TV-től.
A Duna Televízió akkor közleményben reagált a kurátor állításaira. Ebben kifejtették: Szabó László "felelőtlenül terjesztett gyanakvásaival" súlyosan csorbította a Duna Televízió jó hírnevét. Kijelentették: a televíziónak semmiféle közvetítő céggel nincs szerződése, a tévé kizárólag produceri irodákkal szerződött konkrét produkciókra. A szóban forgó, műsorgyártásról szóló szerződések piaci árakat tartalmaznak, továbbá nyilvánosak, így a bennük foglalt teljesítés menete ellenőrizhető – írták.
Cselényi tagadott, a tévében vágott vissza, számlákat lobogtatva, az ősellenség MTV-re mutogatott, aztán egy másik közmédium, az MTI révén kiszivárgott: benyújtotta lemondását.
Az MTI értesülései szerint Cselényi László a július 8-i kuratóriumi ülésen nyújtotta be lemondását. A kuratórium tagjai abban állapodtak meg, hogy a következő, július 15-i ülésig nem nyilatkoznak az ülésen történtekkel kapcsolatban.
A Duna TV és a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége péntek délután közös közleményben reagált a kiszivárgott információra. "A Duna Televízió Zrt. elnöke, Cselényi László lemondásáról szóló MTI-hírt sem Cselényi László, a közmédium elnöke, sem a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány Kuratóriumi Elnöksége nem erősíti meg" – írták.
Cselényi: félreállok, ha nem tartanak igényt a szolgálatomra
"Amikor az emberrel folyamatosan közlik, hogy a jövőben nem tartanak igényt a szolgálataira, amikor elkezdődik a jégeső, először mogyoró-, aztán dió-, majd végül teniszlabda nagyságú, akkor félre kell állni" – mondta a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában csütörtök este Cselényi László, a televízió elnöke.
Hangsúlyozta: a lépésre nem önmaga védelmében szánta el magát, hanem azért az intézményért tette, amelyért "él-hal", és amelyben életének egy jelentős részét töltötte el.
A háttérműsorban a televízió július 22-én távozó elnöke kifejtette: a nap, amelyen távozik, szimbolikus, hiszen aznap fogadja el a parlament az új médiarendszert felépítő törvényt, amellyel nem ért egyet, véleménye szerint az új szabályozás elveszi a Duna TV gazdasági függetlenségét, és ezzel a szabad alkotás is megszűnik.
A Duna Televízió ügyvezetését a távozása után ellátó A. Szabó Magda Duna TV-alelnökről elmondta: örül, hogy ő képviselheti az kontinuitást, bár "keskeny ösvényen jár, nincs nagy mozgástere."
Az elnök a műsorban újfent hangoztatta: a közelmúltban megkérdőjelezett műsorgyártási szerződések "messzemenően jogszerűek, kizárólag a Duna TV érdekeit szolgálják, a műsorok rendben el fognak készülni."
Simkó János, a Duna TV-t felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöke a műsorban azt mondta, hogy "a nemzet televíziójából fontos európai televízió lett". Mint közölte, a testületet meglepte, de elfogadta az elnök döntését a távozásáról. Úgy folytatta: az elmúlt öt és fél évben Cselényi László elnöksége alatt a tévé eljutott mindenhova, ahol fontos a magyar szó, a magyar identitás. "A televízió sok díjat kapott, tevékenységével sokat tett a nemzetért és Európáért."
Simkó János a parlament által a tervek szerint a jövő héten megszavazandó új médiaszabályozásról elmondta: a törvény nem a közszolgálatról, annak autonómiájáról, nem a sajtószabadságról, nem annak kiteljesedéséről szól. A médiumok "összetolása" szerinte veszélyeket rejt. "Ha a Duna TV lemond gazdasági önállóságáról, lemond a szabadságáról is" – jelentette ki, hozzáfűzve: Cselényi László autonóm személyiség volt, és ezt az autonómiát a Duna TV-re is vonatkoztatta: "nem lehetett átgyalogolni a Duna TV-n."
Az MTI aztán július 15-én így tájékoztat a Hungária Televízió Közalapítvány (HTVKA) kuratóriuma elnökségének döntéséről:
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Cselényi László, a Duna Televízió elnöke - közölte a Duna Televízió Zrt. és a Hungária Televízió Közalapítvány elnöksége.
Az elnök és a Hungária Televízió Közalapítvány (HTVKA) kuratóriuma elnökségének döntése értelmében Cselényi László mandátuma elnökségének hatodik évében, július 22-ével, a médiatörvény parlamenti megszavazásának tervezett napján szűnik meg - olvasható a Duna Televízió Zrt. és a Hungária Televízió Közalapítvány elnökségének közleményében.
Mint írják, az elnök távozását követően a Duna Televízió Zrt. irányítását A. Szabó Magda ügyvezető alelnökként látja el.
A képlet lehetne akár egyszerű is: a Fidesz ki akarta ebrudalni az időközben a szocialistákkal lepaktáló Cselényit – nem az első eset lenne, amikor egy közintézmény vezetője távozni kényszerül a kormányváltást követően. De kötve hisszük, hogy csak ennyiről lenne szó.
Cselényi annyira összenőtt a Dunával az öt év alatt, hogy sokak számára a vezető bukása egyenértékű az intézmény bukásával. Ezért nehéz átlátni azon is, ami az igazi nagy kérdés: Cselényitől vagy a Duna Televíziótól akar megszabadulni a Fidesz? A lemondatás maga a cél, vagy az eszköz a közszolgálati műsorszórás átszervezéséhez?
Egy egyszerű bosszú ez, a revans azért, hogy tavaly novemberben az eredetileg az MTV-nek szánt 2,34 milliárd forintot a Dunának irányította át az MSZP? Akár erre is utalhat az, hogy most pont ennek a pénznek néz utána Szabó László.
De az is lehet, hogy hosszú távú tervek vannak e mögött, amelyekről az új médiaszabályozás nyújthat majd átfogó képet. Ennek ismeretében alkothatunk majd tisztább véleményt arról, hogy Cselényi az a kapitány volt, akit sikerült megállítani, mielőtt zátonyra vitte a hajót, vagy az a kapitány, akinek még az a tisztesség sem adatott meg, hogy utolsónak hagyhassa el a süllyedő hajót. Transindex.ro

2011. április 23.
„Világos már most is, mit kér Erdély: figyelmet és beleszólást”
Ókovács Szilveszter, a Duna TV új vezérigazgatója nem enged az igényességből
Ókovács Szilveszter 2010. november 18. óta a Duna Televízió Zrt. új vezérigazgatója. A korábban operaénekesként, közíróként, rádiósként és tévésként tevékenykedő Ókovács Szilveszter tavaly Cselényi Lászlót váltotta a Duna TV élén. Az új vezérigazgató és helyettese, Amin Zoltán nemrég erdélyi körúton tartózkodott, amelynek célja az itt élő magyarságnak a Duna TV jövőbeni műsorpolitikájával kapcsolatos elvárásainak és igényeinek a felmérése volt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében Kolozsváron is zártkörű megbeszélésre került sor, amelyen a Duna TV vezetői egyetemi oktatókkal, politológusokkal, szociológusokkal, a szakma és a civil szféra képviselőivel folytattak eszmecserét. Ókovács Szilveszter és kollégája beszámoltak a magyar közszolgálati médiában bekövetkezett változásokról, hangsúlyozva: a jövőben az anyaország határain kívül élő magyarság, és az itt működő tévés műhelyek fontos szerepet fognak kapni a nemzet televíziójában, amely a Kárpát-medence meghatározó csatornájává kíván válni. A jelenlévők az erdélyi magyar közösségnek a kisebbségi sorsból adódó sajátos helyzetére, problémáik, gondjaik kibeszélésének és megjelenítésének fontosságára hívták fel a Duna Tv vezetőinek a figyelmét.
– Milyen átszervezések zajlottak a közelmúltban a magyar közszolgálati médiában, s ez milyen mértékben érintette a Duna TV-t? – kérdeztük a Duna TV új vezérigazgatóját, Ókovács Szilvesztert.
– Az új médiatörvény 2011. január elsejei életbe lépésével alapvetően változott meg a közmédia szerkezete. Szemponttá vált az erők koncentrálása, a párhuzamosságok felszámolása és a források hatékonyabb felhasználása. Ha ez nagyon politikusan hangzik, akkor néhány példa: a „sok stáb ugyanoda megy” pénzpazarló metodikáját a „sok stáb sokfelé megy” gyakorlata váltotta fel, így több hírt kapunk több felől. Azután lehetségessé vált az átdolgozás, és a „több stúdió dolgozik keveset” elve helyébe a „kevesebb stúdió dolgozik többet” elvárását tettük. Ami pedig a szerkezeti vázat illeti: négy úgynevezett megrendelő Zrt. jött létre (MTV, MR, MTI és Duna), amelyek az ötödiktől, a szinte a teljes dolgozói állományt és közvagyont átvett MTVA-tól kapják a kívánság szerint elkészített műsorokat. És valamennyi híradásért, honlapért és flash-ért az MTI Hírcentruma felel.
– Várhatóak-e lényegi változások az eddigiekhez képest a Duna TV műsorpolitikájában, és ha igen, akkor melyek lennének ezek? Milyen elképzelésekkel és tervekkel vágott neki az új feladatnak?
– A Duna Televízió 1992 karácsonyán II. János Pál áldásával lépett a minőségi televíziózás útjára. Büszke vagyok rá, pedig tizennyolc éven át csak nézője lehettem, hogy sosem tért le erről a csapásról, az időnként vargabetűk dacára sem. Pedig sokszor kellett utat taposni a médiadzsungelben: Csíksomlyóról búcsút például senki sem közvetített a Duna előtt. Magam most is azon vagyok, hogy se az igényességből, se az áldás erejéből ne veszítsünk: a Duna a politikai határok nélkül kezelt magyar nemzet orgánuma marad, míg második, tematikus csatornája dunART néven a magyar kultúra prémiumszintű gyűjtőhelye lesz. Ősztől ez lép az Autonómia nevű ismétlőprogram helyébe.
– Hogyan képzelik el megjeleníteni a televízióban az anyaország határain túl – az utódállamokban – élő magyarság sajátos gondjait? Miként kívánják bekapcsolni az összmagyar vérkeringésbe Erdélyt, létezik-e erre vonatkozóan valamilyen stratégia?
– Igen, hogyne. Nem célunk, hogy szellemi skanzenbe zárjuk a kárpáti karéjban élő, de az anyaországtól csaknem száz éve elcsatolt magyarságot. Minden műsorunk úgy gondolkozik majd, hogy a határon túli tematika szerves része legyen, határon túli vendég oda behívható legyen. Nem kipipálni szeretnénk Erdélyt sem, mondjuk, egy napi tizenöt perces híradócskával, hanem organikusan kötni az óhazához. Ez Önöknek is múlhatatlanul fontos, de – és engedje meg, hogy tízmillió potenciális célszemély miatt ezt is hozzátegyem – Kis-Magyarországnak is lételeme, ha megmaradni akar.
– Erdélyi körúton tájékozódtak arról, hogy milyen elvárásai vannak az itteni magyarságnak a nemzet televíziójával szemben. Többnyire milyen kérések fogalmazódtak meg, illetve figyelembe fogják-e venni az elhangzott szempontokat?
– Azért jöttünk, hogy beszélgessünk. Tizennyolc kisebb-nagyobb találkozás nettó másfél nap alatt nagyon sűrű program, de az otthoni átszervezések, az intézményépítés és az őszre tervezett vadonatúj műsorszerkezetek miatt most többre nem volt idő. Hamarosan visszatérünk, például egy műsorvezetői casting miatt is. De a feszített menetrend ellenére világos már most is, mit kér Erdély: figyelmet és beleszólást. Mindkettőt szívből ígértük meg, annyit hozzátéve a rendszeresen ide kilyukadó disputához, hogy Erdély belső, intim ügyei viszont nem egy öt kontinensre szóró összmagyar adóra tartoznak. Véleményem szerint nem kerülhető meg egy potens és nézett erdélyi televízió felépítése. Ha viszont egy Kolozs megyei problémának van kitekintése, nagy a hatósugara, és megoldása valamennyi magyar ember számára hordoz megszívlelendőt Canberrától akár Csángóföldig, akkor annak természetesen a Dunán lesz a helye ezután is. Konkrét vitaműsort tervezünk – hadd ne improvizáljak, hisz szeretnénk komolyan venni a dolgot, a többiről majd később.
– Friss közvélemény-kutatás szerint tájainkon a Duna TV háttérbe szorult. Az emberek többsége az RTL-t és a TV 2 kereskedelmi adókat nézik inkább. Mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy a nézőket ismét visszacsábítsák a Duna csatornákra és növeljék a tévé nézettségét?
– Egész őszintén: még rosszabb helyzetre készültünk. Odahaza annyira nyomasztó a kereskedelmi fölény, és annyira lepusztult a közmédia televíziós szegmense, hogy ugyanazokat az arányokat vártam Erdélyben is. Meglepett, hogy még mindig mekkora nimbusza van a Dunának, és ezt Budapestről jőve most nagy pozitívumként élem meg. De világos, hogy a túldolgoztatott, válságoktól sújtott, nehezen élő magyar ember szemzsibbasztónak vagy háttérnek használja a televíziót a határ mindkét oldalán, és ezt a fura telekommunikációs ópiumot a kereskedelmi média nagy eredményességgel gyártja. Nekünk át kell mennünk a tű fokán: olyan csomagolásba tenni az igazi, nem évülő értékeket, mint hazaszeretet, család, istenhit, műveltség, hagyomány, művészet, sport és mások, hogy azok a toronymagasra felküldött ingerküszöböt valahogy átüssék. A Duna nem lehet lassú, áporodott, színtelen és halk. Mint az élet valamennyi területén, itt is az arányok helyes megtalálása lesz a mesterség lényege. Úgy érezzük, Erdélyben még megvan a bizalom, és mi nem szeretnénk eljátszani.
Ókovács Szilveszter 1969. december 31-én született Veszprémben. Operaénekes (lírai bariton), zenekritikus, publicista, rádiós és televíziós műsorvezető, szerkesztő. Tanult trombitán, harsonán, zongorán, több fúvószenekarral bejárta a fél Európát.
A Kincskereső című országos gyermeklap sci-fi pályázatán nyertes. Középiskolásként a Caranten és Tabu funky együttesek tagja (basszusgitár, szövegíró, énekes). A Győri Zeneművészeti Főiskolán 1992-től magán-énektanár és kamaraművész, majd 1997-től a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia operaénekese, énekművésze, magánének-művésztanár.
Énekesként Európa több országában fellépett (dalestek, oratóriumok, operák), 1996-tól a Budapesti Kamaraopera, 1997-től pedig a Nemzeti Filharmónia szólistája, 2000-ben színpadra állítja Mozart A színigazgató című darabját.
Oktatóként 1996–2000 között a váci konzervatórium tanára, 1999-től az Oktatási Minisztérium fejlesztési tanácsadója, 2000–2002 között a Miniszterelnöki Kabinet tanácsadója, 2001–2005-ben Operaházi tag, 2001-től az Erkel Színház vezetője, 2002-től a Magyar Állami Operaház kommunikációs igazgatója.
Közölt a Belváros, Heti Válasz, UFI, Gramofon, Operaélet, EMI-Hangjegyzet, Új Ember, Fidelio, Magazin, Magyar Nemzet, KépMás, Nagyítás című lapokban.
Rádiósként 1989-től a veszprémi Radio Jam-ben hallható, 2001 – 2004 között a Bartók Rádió, 2007-től a Lánchíd Rádió, 2009-től pedig a Klasszik Rádió munkatársa. Tévésként 1991-92 között a Magyar Televízió Mozart-vetélkedősorozaton győzelemre vezeti csapatát, majd 2001-től a Satelit TV riportere, a Hír TV műsorvezetője, szerkesztője.
Artisjus-díj-ban részesül 2007-ben, majd 2009-ben Mikszáth Kálmán-díjjal jutalmazzák, 2010-ben Szervátiusz Jenő-díjjal tüntetik ki. Ezen kívül az Országos Polgári Szövetség Sajtódíjában és Pest megye Sajtódíjában részesül.
Felesége Máthé Zsuzsa jogász, történész, három gyermek édesapja, Benedek 6, Zsombor 5 és Juliska 2 éves.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)

2012. augusztus 28.
Megalakul a közmédián belül a Kós Károly Kollégium
Megtartotta alakuló ülését csütörtökön a Kós Károly Kollégium, a közmédia külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testülete - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-vel.
A kollégium feladata a külhoni magyarsággal foglalkozó műsorok és hírügynökségi tartalmak elemzése. A testület figyelemmel kíséri a határon túl élők sokszínű megjelenítését, valamint a külhoniak tájékoztatásának szempontjait.
A testület javaslatokat tehet és véleményezheti a közmédia műsorpolitikájának egészét, de az egyes műsorokat is. Tagjainak célja a külhoni és az anyaországi magyarság kapcsolatának erősítése, ehhez javaslatokkal látják el a közmédiát.
A Kós Károly Kollégium ugyancsak feladatának tekinti a külhoni médiaműhelyek és a közmédia kapcsolatának erősítését.
A tizenegy tagú testület elnöke Barlay Tamás, az MTVA vallási, kisebbségi és határon túli főszerkesztője, titkára pedig Havasi János, az MTVA kabinetvezető-helyettese, határon túli különmegbízottja. A testületben hét tag a külhoni magyarságot képviseli, három az MTVA-t, egy pedig a Duna Televíziót.
Tagja Csermák Zoltán kommunikációs főmunkatárs, Gálfi Melinda, a Duna Televízió Zrt. kulturális főszerkesztője, Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes Stúdió vezetője, Jakab Endre, a székelyudvarhelyi Székelyföldi Stúdió vezetője, valamint Klemm József, az Újvidéki Rádió igazgatója.
A kollégiumban helyt kapott Kriján Krisztina, az eszéki Drávatáj című televíziós műsor, valamint a Képes Újság főszerkesztője, Zver Ilona, a Szlovén RTV magyar műsorokért felelős vezérigazgató-helyettese, Bartók Csaba, a Szlovákiai Magyar Televíziók Egyesületének alelnöke és Kulin Zoltán, a Kárpátalja Megyei RTV vezérigazgató-helyettese.
MTI

2013. május 28.
Média és identitás - Konferencia Budapesten
A határon túli magyarok egyre gyakrabban választják országuk többségi kereskedelmi csatornáit, csökkent körükben a magyarországi közszolgálati rádiók és televíziók népszerűsége, mindez jelentős hatással van a kisebbségek asszimilációjára - hangzott el a Médiatanács Médiatudományi Intézete által szervezett konferencián kedden, Budapesten.
A kisebbségek erózióját okozhatja a tömegmédia - mondta vitaindító előadásában Apró István, a Médiatudományi Intézet munkatársa a Média és identitás című tanácskozáson. A kutató szerint a határon túl élő magyar kisebbségeknek az autonómia sem biztosíthatja a történelmi fennmaradást, mégis ennek létrehozására kell törekedni, hiszen ez nyújthat megfelelő életminőséget a magyaroknak - mondta.
Dobos Ferenc, a B-Fókusz Intézet kutatási igazgatója egy 2011 novemberében és decemberében végzett, a határon túli magyarság médiafogyasztását bemutató kutatás eredményeit ismertette. Ezek alapján megállapította, hogy a média még azoknak az asszimilációjához is hozzájárul, akik őrzik identitásukat, vagyis homogén házasságban élnek és gyermeküket is magyar nyelvű iskolába járatják. Mint mondta, egy olyan műsort, amely anyanyelven és az adott ország többségi nyelvén is megnézhető - például egy futballmérkőzés - az erdélyiek 17 százaléka románul követ, a vajdasági, vegyes házasságban élő magyaroknak pedig csupán a fele választja a magyar nyelvű adást.
Apró István, a konferencia moderátora beszélt a Médiatanács Médiatudományi Intézete által rendezett, Média és identitás című konferencián a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Jakobinus termében 2013. május 28-án. Ezen részt vett Kitta Gergely, a Századvég Alapítvány vezető kutatója és Daru Gábor, a Duna Televízió Zrt. intendánsa, programigazgatója is.
A 2011-es vizsgálat eredményei összevethetők egy tíz évvel korábbi felmérés adataival. Abból kiderül, hogy a kisebbségek tagjai körében csökken a magyarországi közszolgálati média nézettsége, és egyre többször választják a többség nyelvén sugárzott kereskedelmi csatornák kínálatát - mondta. Beszámolt arról is, hogy az Erdélyben vegyes házasságban született gyermekek 95 százaléka románul használja az internetet.
Daru Gábor, a Duna Televízió intendánsa arról számolt be, hogy míg Nyugat-Európa több országában igen nézettek a közszolgálati csatornák, Közép-Európában - Lengyelország kivételével - a rendszerváltás népszerűségük esését hozta.
Szerinte egy magyarországi kereskedelmi csatorna műsorkínálata alapján egy külföldi vagy egy gyermek nem tud képet alkotni az ország jeles napjairól, történelmi évfordulóiról, a nemzeti identitás szempontjából fontos kulturális eseményekről, ezt kizárólag a közszolgálati médiában jelenik meg. Daru Gábor szólt az itt futó értékteremtő műsorokról, a többi közt A Dal vagy a Felszállott a páva című versenyről, valamint a Duna World csatorna speciális szerepéről, amely ugyan a világ más kontinensein élő magyarokhoz kíván szólni, ennek ellenére nézettsége itthon is folyamatosan növekszik.
Kitta Gergely, a Századvég Alapítvány vezető kutatója előadásából kiderült, hogy míg az internetet a fiatalok használják a legtöbbet - a 29 év alattiak 94 százaléka napi gyakorisággal -, addig a televízió, a rádió vagy a nyomtatott sajtó a körükben a legkevésbé népszerű.
A média fontos identitásképző erő - hangsúlyozta az előadó, hozzátéve: ezen belül a fiatalok számára egy sikeres médiatípus segít a frusztrációjuk leküzdésében, hiszen abban a médiaágban tágabb ismeretekkel rendelkeznek, mint az idősebbek - mondta.
Hirado.hu

2014. június 6.
Duna Ház kulturális központ Torockón
A Duna Televízió Zrt. Torockón június 6-án nyitja meg kulturális központját, a Duna Házat. A Duna Televízió több mint két évtizede azzal a küldetéstudattal végzi feladatát, hogy hiteles képet adjon a hazai és külföldi társadalmi, politikai és kulturális eseményekről a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyaroknak. Ennek a szervező, mozgósító, összekapcsoló erőnek lesz élő szimbóluma a Duna Ház Torockón. Egy hely, ahol nemcsak a Duna Televízió barátai találkozhatnak, hanem mindenki, akinek a magyar szó, a kultúra és a történelem fontos. Szabadság (Kolozsvár)

2014. június 10.
Duna-napokat tartottak Torockón
Duna-napokat tartott pénteken és szombaton Torockón a Duna Televízió, amely kulturális központ avatására készül a településen.
Dobos Menyhért, a Duna Televízió Zrt. vezérigazgatója elmondta, az intézmény tavaly vásárolt egy műemlék épületet a település központjában, amelynek felújítása a végéhez közeledik. A Duna-háznak elkeresztelt épületben olyan kulturális központot kívánnak létrehozni, amely a Torockó környéki kis magyar sziget lakói számára és a nagyobb térség számára szervez programokat. A Duna-házban vendégszobákat és egy ötven fő befogadására alkalmas közösségi termet alakítottak ki, amelyben konferenciákat, előadásokat, filmvetítéseket lehet szervezni. „Lesz konferencia az identitásról, a hungarikumokról és a történelemről, lesznek irodalmi estek, néprajzi előadások, a filmklubban pedig úgy szeretnénk dokumentumfilmeket, játékfilmeket vetíteni, hogy az alkotók és a közönség találkozására is lehetőséget teremtsünk” – vázolta a terveket. „A Duna-ház túl azon, hogy kulturális missziót teljesít, segít abban, hogy az itteni szórványmagyarság a szülőföldjén maradjon” – tette hozzá a vezérigazgató. Dobos azt is megjegyezte, hogy a kormány beiktatása miatt a házavatót július 4-ére halasztották. Azt tervezik, hogy ezentúl évről évre megtartják a torockói Duna-napokat a nemzeti összetartozás napja közelébe eső hétvégén. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. július 6.
Kövér: nincs már határon túli és határon inneni magyar ügy
Kövér László szerint nincs, és nem lehet többé határon túli és határon inneni magyar ügy. Az Országgyűlés elnöke az erdélyi Torockón a Duna Televízió Nonprofit Zrt. által létrehozott kulturális központ, a Duna-ház felavatásán mondott ünnepi beszédet.
Kövér László hozzátette, a nemzet közjogi egyesítése után immár „csak egyetlen szerves magyar ügy létezik: a magyar megmaradás és gyarapodás ügye".
A házelnök úgy vélte, a nemzet határokon átívelő egyesítése tulajdonképpen 1992-ben, a Duna Televízió létrehozásával kezdődött. Hozzátette, 2014-ben folytatódik a magyar állam négy évvel ezelőtt megkezdett újjáépítése, a magyar nemzet megerősítése.
„Senki jogos érdekét nem sértjük, csak a magyarok érdekét erősítjük, védjük" – fogalmazott Kövér László.
MTI, Erdély.ma

Kövér László Torockón: egyetlen magyar ügy létezik
Nincs, és nem lehet többé határon túli és határon inneni magyar ügy – jelentette ki Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke vasárnap Torockón, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. által létrehozott kulturális központ, a Duna-ház avatásán.
A magyar országgyűlés elnöke a Duna Televízió Nonprofit Zrt. által létrehozott kulturális központ, a Duna-ház avatásán mondott ünnepi beszédében hangsúlyozta: a nemzet közjogi egyesítése után immár „csak egyetlen szerves magyar ügy létezik: a magyar megmaradás és gyarapodás ügye”.
A házelnök úgy vélte, a nemzet határokon átívelő egyesítése tulajdonképpen 1992-ben, a Duna Televízió létrehozásával kezdődött. Hozzátette, 2014-ben folytatódik a magyar állam négy évvel ezelőtt megkezdett újjáépítése, a magyar nemzet megerősítése.
„Senki jogos érdekét nem sértjük, csak a magyarok érdekét erősítjük, védjük” – fogalmazott. A torockói Duna Ház célja, hogy felhívja a figyelmet a szórványban élő magyarság helyzetére. Szintén kiemelt cél a kulturális örökség, a térség magyar történelmének megismertetése.
Kövér László szombaton a Hargita megyei Tibódon egyházi ünnepen vett részt, ahol Csaba királyfi szobrát avatta fel, Blaskó János szobrászművész alkotását.
Székelyhon.ro

2014. július 7.
Kövér: az autonómiatörekvésekhez nagyobb támogatás kell az elszakított nemzetrészek politikai vezetőitől
A házelnök szerint a Trianonban szétszakított magyar nemzetnek van jogosultsága arra: egyként élje az életét az Európai Unió keretein belül.
Az Országgyűlés elnöke vasárnap a Duna World Heti hírmondó című műsorában a kérdésre, hogy kinek mi a teendője az autonómiáért folytatott küzdelemben, arról beszélt: Orbán Viktor miniszterelnök nemrég nyilatkozatban tette világossá európai szintéren is, hogy „számunkra létezik magyar kérdés".
Vagyis az, hogy a Trianonban szétszakított magyar nemzetnek van jogosultsága arra: egyként élje az életét az Európai Unió keretein belül – mondta Kövér László, rámutatva arra, hogy az unió keretein belül léteznek különböző autonómiaformák, amelyek megadják a nemzeti önrendelkezés lehetőségét. Példaként említette a Finnországban élő svédeket, a Svédországban élő finneket, valamint a baszkokat és a katalánokat.
A házelnök kijelentette: ez önmagában deklaráció által nem fog megvalósulni. Csak azt jelezte a kormányfői kijelentés, hogy ezentúl a magyar kormány „nagyobb hangsúlyt szeretne ebbe fektetni a nemzetközi viszonyrendszerében".
Kövér László szerint ehhez hátország kell, amely – mint mondta – nem mindössze abból áll, hogy az anyaország megfelelő gazdasági állapotban van-e, hanem abból is: az elszakított nemzetrészek politikai vezetői mennyire veszik komolyan ezt a stratégiai célt.
A mostani és a mindenkori magyar kormánynak, amelyek reményei szerint a célt folyamatosan napirenden tartják, nagyobb támogatást kellene kapniuk az erdélyi magyar közösség politikai vezetőitől és a többi nemzetrész politikai vezetőitől is – mondta a házelnök, hozzátéve: ahhoz, hogy ezt a segítséget megkapjuk, ezeknek a közösségeknek saját vezetőiken kellene ezt számon kérni.
Csak működtetnünk kellene azt a demokráciát, amelyben 1990 óta részünk van – jelentette ki Kövér László, akivel az erdélyi Torockón a Duna Televízió Nonprofit Zrt. által létrehozott kulturális központ, a Duna-ház felavatása alkalmával készítettek interjút.

2014. október 6.
Kopjafát avattak Torockón
Kopjafát avattak pénteken Torockón az 1848–49-es szabadságharc hőseinek emlékére, ezzel kölcsönözve ünnepi jelleget a témában a Duna Házban előtte rendezett tudományos konferenciának. A település főterén felállított kopjafa előtt Hernády Zsolt történész, a konferencia főszervezője örömét fejezte ki, hogy a Duna Ház éppen Torockón nyitotta meg kapuit, és hogy a kulturális központ első rendezvénye sikeresen zajlott le.
Beke Márton Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője idézte Széchenyi István szavait, miszerint „nyelvében él a nemzet”. Az ünnepi szónok hozzátette: szükség van erős gazdaságra és erős társadalomra is, amelynek tagjai összefognak. Egy ilyen társadalom viszont csak a szorosan együttműködő közösségek, családok talaján képes létrejönni, mindehhez pedig nélkülözhetetlen a szabadság. Beke Márton szerint 1848 üzenete az, hogy a nemzet a szabadságát kiharcolja, mert élhetővé akarja tenni saját világát. A torockói konferenciának a tanulsága, hogy a nemzet csak együtt lehet sikeres – jelentette ki a főosztályvezető, hozzétéve, a helyi közösségek szintjén kell megvalósulnia a közös gondolkodásnak és cselekvésnek, amelyet a magyar kormány is igyekszik elősegíteni. Erre törekszik a Duna Televízió is, amely a Torockón álló Duna Ház révén segít a helyiközösség megerősödésében – mondta Beke Márton Zoltán. A Duna Ház július 6-án nyitotta meg kapuit azzal a céllal, hogy kulturális központként működve elsősorban a szórványban élő magyarság szülőföldön maradását segítse. Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta: a kulturális intézmény az október 6-i nemzeti gyásznap előtti napokra időzítette első rendezvényét, melynek mottójául Görgey Artúr szavait választották: „Az igaz ügy örökre veszve nem lehet.”
Egyed Ákos bodosi származású történész, akadémikus a kétszáz évvel ezelőtt született Gábor Áron szerepéről beszélt Háromszék önvédelmi harcában. Felidézte, hogy a székelység annak idején fontos döntés előtt állt: vállalja fegyveresen az önvédelmi harcot, avagy behódol a császári seregeknek. A küzdelem ugyanis nehéztüzérség nélkül kilátástalannak tűnt. Ebben a helyzetben vállalta Gábor Áron az ágyúöntést, s ezek a fegyverek tették lehetővé a székelyeknek, hogy megküzdhessenek a náluk sokkal erősebb ellenséggel. Süli Attila őrnagy, budapesti tudományos kutató gróf Mikes Kelemen huszár ezredes katonai pályafutását idézte fel, emlékeztetve, hogy ő alakította meg a 15. Mátyás-huszárezredet. Csikány Tamás hadtörténész, egyetemi tanár emberközeli képet festett Bem Józsefről. Kedves Gyula, a Hadtörténeti Múzeum igazgatója az aradi vértanúk emlékét idézte fel, mégpedig az egykori aradi ereklyemúzeum gyűjteményei alapján, vetített előadás keretében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. december 12.
Az székelyföldi és az aranyosszéki székelyek találkozóját tartják Torockón
A székelyföldi székelyeket képviselő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az aranyosszéki székelyek képviselőinek találkozója kezdődött pénteken a torockói Duna-házban.
Megnyitóbeszédében Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a Duna Televízió szervező erő is, amely mozgósít és összekapcsol.
E szervező erőnek a megvalósulása a torockói Duna-ház, és a két erdélyi székely közösséget összehozó konferencia is – mondta.
A rendezvény pénteki napján Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke tartott vetített képes előadást a székelyföldi realitásokról, és Fodor Attila, a kolozsvári Néprajzi Múzeum muzeológusa foglalta össze az Aranyosszék történetével, hagyományaival kapcsolatos ismereteket.
Amint az utóbbi előadásban elhangzott, a Kolozsvártól délre eső, a Maros és az Aranyos folyó közötti területre a 13. század második felében két hullámban telepítettek kézdi székelyeket, akik évszázadokon át ugyanúgy katonai feladatokat láttak el, mint a székelyföldiek, és hasonló kiváltságokkal rendelkeztek. Noha Aranyosszék nem volt határos Székelyfölddel, az itteni 22 településen lakó székelyek a vármegyerendszer 19. századi bevezetéséig megőrizték sajátos közigazgatásukat. A ma Kolozs és Fehér megye között felosztott kisrégióban Torockó (Rimetea) és Várfalva (Moldovenesti) községekben van többségben a magyarság.
Izsák Balázs SZNT-elnök az MTI-nek azt emelte ki, hogy a magyarok egytizede székelynek vagy székely származásúnak tartja magát. Hozzátette, ez azt is jelenti, hogy a székelyeknek kevesebb mint fele él Székelyföldön.
„Az SZNT egyik küldetésének is tartom, hogy összefogjuk a nagyvilágban élő székelyeket. A demográfiai adatok alapján azonban ma már sajnos nem képzelhető el, hogy a majdani autonóm Székelyföldnek Aranyosszék is része legyen" – mondta Izsák Balázs.
Kolozsi Ernő, az Aranyosszék Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta egyfajta jóvátételnek is lehet tekinteni a mostani találkozót, hiszen az aranyosszéki székelyeket egy kicsit zavarta, hogy a Székely Nemzeti Tanács megalakulásakor őket számba sem vették.
A torockói rendezvény szombaton az SZNT állandó bizottságának ülésével és aranyosszéki kirándulással folytatódik. A torockói Duna-házban adják át szombat délután Tőkés Lászlónak a Duna-díjat. MTI
Erdély.ma

2014. december 15.
Székely–székely találkozó Torockón
A Székely Nemzeti Tanács és a Duna Televízió közös szervezésében Torockón kétnapos székely–székely találkozó zajlott a hét végén. Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a Duna Televízió szervezőerő is kíván lenni, amely mozgósít és összekapcsol.
A rendezvényen a Székely Nemzeti Tanács küldöttségét Izsák Balázs elnök vezette, a találkozón tíz aranyosszéki település képviselője vett részt. Az SZNT közleménye szerint Ferencz Csaba, a szervezet tájékoztatási alelnöke vetített képes előadáson mutatta be a mai székelyföldi valóság néhány vonatkozását, Fodor Attila, a kolozsvári Néprajzi Múzeum muzeológusa összefoglalta a Székelyföldtől a történelem folyamán mindig külön álló, ám székely jellegét mai napig megőrző Aranyosszék történetét. Elhangzott: a 13. század második felében, a Maros és az Aranyos folyó közötti területre két hullámban telepítettek kézdi székelyeket, akik katonai feladatokat láttak el, mint a székelyföldiek, és hasonló kiváltságokkal, illetve közigazgatással rendelkeztek. Ma a kisrégióban Torockó és Várfalva községben maradt meg a többségi magyarság. Izsák Balázs SZNT-elnök hangsúlyozta, a világ magyarságának egytizede székelynek vagy székely származásúnak tartja magát, ami azt jelenti, hogy a székelyeknek kevesebb mint fele él Székelyföldön. Az SZNT egyik küldetése, hogy összefogja a nagyvilágban élő székelyeket. Mindez akkor fontos, ha egyéb okok miatt már sajnos, nem képzelhető el, hogy a majdani autonóm Székelyföldnek Aranyosszék is része legyen. Kolozsi Ernő, az Aranyosszék Alapítvány elnöke, várfalvi önkormányzati képviselő, aki a sinfalvi Vernes Andrással együtt meghívottként részt vett az SZNT Állandó Bizottságának Torockón tartott ülésén, egyfajta jóvátételnek tekintette a találkozót, hiszen az SZNT megalakulásakor Aranyosszéket nem szólították meg. Az Állandó Bizottság ülésén döntés született arról, hogy az SZNT küldöttülésein meghívottként Aranyosszék képviselői is részt vehetnek, ismertethetik sajátos gondjaikat.

2015. június 7.
Potápi Torockón: ma már nem kell határt módosítani a nemzetegyesítéshez
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint ma már nem kell határt módosítani a nemzetegyesítéshez. Az államtitkár Torockón, a második Duna-napon mondott beszédet.
A nemzeti összetartozás napja utáni hétvégére időzített eseményen kijelentette: „sikerült átlépni a Trianonban húzott határokat”, nem harckocsikkal, katonákkal sikerült ezt elérni, hanem az összetartozásba vetett hittel.
Az államtitkár kijelentette, a nemzeti összetartozás forrás tudott lenni. „Forrás, ami elemi erővel tör fel, aminek nem állja útját semmilyen akadály, megtalálja a medreket, amelyekben haladni tud. Ilyen mederré vált az összmagyarság számára a Duna Televízió, immár öt kontinens magyarjaihoz jut el általa a magyar szó és kép” – fogalmazott Potápi Árpád János. Úgy vélte, új utakat kell építeni és találni, és a régieket pedig ki kell szélesíteni ahhoz, hogy a magyar egység teljesen le tudja győzni a trianoni határokat.
Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy egy éve azzal a céllal nyitották meg a torockói Duna-házat, és azért szervezték meg immár másodszor a Duna-napot, hogy közösséget építsenek, és segítsék a szórványban élő magyarság megmaradását.
A vezérigazgató az MTI-nek elmondta, a Duna-ház az elmúlt egy évben történészkonferenciának, nyelvi konferenciának, mezőgazdasági konferenciának, rendhagyó irodalomóráknak és filmvetítéseknek adott otthont. Itt tartották az aranyosszéki székelyek és a székelyföldi székelyek találkozóját, és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyik tanácskozását.
Hozzátette, az idei Duna-nap színpadára olyan előadókat hívtak, akik minden korosztálynak élményt nyújthatnak. A népzenei műsorban a helybeli és magyarlapádi előadók, valamint a Röpülj Páva tehetségkutató résztvevői: a Harmadik Zenekar, Nagy Noémi Kriszta és Vaszi Levente énekes, valamint Melles Endre szólótáncos léptek fel. Közönség elé állt még Janicsák Veca, Caramel, Péter Szabó Szilvia és a Kormorán együttes. A Duna-nap késő este tűzijátékkal zárult.