Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dresch Quartet/Quintet
8 tétel
2015. február 8.
Áder: a nemzeti összetartozás nem lehet divatjamúlt
A nemzeti összetartozás, a nemzeti kultúra épp úgy nem lehet divatjamúlt, mint ahogy a testvéri szeretet sem lehet az – emelte ki Áder János köztársasági elnök a XIX. Csángó bálon, szombaton Budapesten.
Az államfő megnyitó beszédében úgy fogalmazott: magyarságunkat az anyatejjel szívjuk magunkba. „Magyarnak lenni annyi, mint magyarul gondolkodni, magyarul imádkozni, magyarul vallani szerelmet, magyarul becézni gyermekeinket” – mondta a köztársasági elnök, hozzátéve: ebből fakad érzelmi világunk minden rezdülése, ez ad keretet gazdag és sokszínű kultúránknak. Megjegyezte: sokan mondják, hogy a globalizáció nem kedvez a nemzeti kultúráknak, de – mint mondta – ha körbenéznek itt, könnyen belátható, hogy tévednek, akik így gondolják.
Az államfő köszöntötte a műsorban a gyermekáldáshoz kötődő hagyományok világába elkalauzoló fellépőket, a bálra érkező csángókat és a csángó magyarságot, majd azt kívánta: a most felnövekvő nemzedékek tagjai megőrizve és megújítva adják tovább azt az egyedülálló kulturális kincset, amelyet szüleik is nagyszüleiktől és dédszüleiktől örököltek. Őrizzék meg a táncokban, népszokásokban, hagyományokban rejlő páratlan gazdagságot, a mesék szépségét, mindazt, amit szüleiktől hallottak egykor – kérte Áder János, aki köszöntőbeszédét egy gyimesi mesével zárta.
A rendezvényen megjelent Colleen Bell, új amerikai nagykövet, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnöke, és jelen voltak a határon túli magyarság képviselői is.
Áder János felidézte, hogy amikor az új nagykövet átadta megbízólevelét, arra biztatta, minél jobban ismerje meg a sokszínű, magyar népi kultúrát is. Köszönetet mondott, hogy a nagykövet ilyen hamar elfogadta a meghívást. Az idén a Csángó bál színpadi műsorán fiatal pusztinai-gyimesfelsőloki pár „babalátóba” invitálta a nézőket, ahol a szereplők saját maguk megélt élménye alapján tárták a közönség elé a csángó „radina” gazdag hagyományát. A „babalátóba” érkezők a gyermekágyas anyát segítendő élelmet, terményt vittek ajándékba, a boldog apa pedig pálinkával, kaláccsal kínálta a vendégeket. A látogatás jókedvű énekléssel és tánccal végződött.
A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség által Budapesten, a Petőfi Csarnokban megrendezett XIX. Csángó bálon Gyimes-völgyi, pusztinai, forrófalvi, magyarfalusi idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek mellett közreműködött Antal Tibor, Hodorog András, Legedi László István, Roman Stefan, Benke Róbert, Benke Viktor, Kovács Krisztián, Nyisztor Ilona és a Zerkula Zenekar. Fellépett Petrás Mária, Herczku Ágnes, Tintér Gabriella, Kacsó Hanga Borbála, valamint a magyarországi csángó muzsikát játszó zenekarok közül a Dresch Quartet, a Fanfara Complexa, a Tázló Együttes, a Mentés Másként Trió, a Somos Együttes, a Szigony Együttes és a Zurgó Együttes.
A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követték. A megrendezett kiállításon Petrás Mária keramikus alkotásait tekinthették meg, valamint bemutatták Oláh-Gál Elvira A moldvai magyarokról című könyvét. A fotókiállításon Takács Judit fotóművész, a csángó magyarok mindennapjait bemutató képeit láthatták a vendégek.
A Csángó bál szervezői évről-évre a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez.
MTI
Székelyhon.ro
2015. február 9.
Fókuszban a csángók
Az anyatejjel szívjuk magunkba magyarságunkat – fogalmazott Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a 19. alkalommal megszervezett Csángó bálon, Budapesten. Áder szerint a kulturális kincset nemcsak megőrizni, hanem újítani is kell. Eközben Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára bejelentette: 350 millió forintot fordítanak a szórványvidékeken élő magyarság asszimilációjának megállítására.
A nemzeti összetartozás, a nemzeti kultúra épp úgy nem lehet divatjamúlt, mint ahogy a testvéri szeretet sem lehet az – emelte ki Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a XIX. Csángó bálon szombaton Budapesten.
Az államfő nyitóbeszédében úgy fogalmazott: magyarságunkat az anyatejjel szívjuk magunkba. „Magyarnak lenni annyi, mint magyarul gondolkodni, magyarul imádkozni, magyarul vallani szerelmet, magyarul becézni gyermekeinket” – fogalmazott a köztársasági elnök, hozzátéve: ebből fakad érzelmi világunk minden rezdülése, ez ad keretet gazdag és sokszínű kultúránknak.
Megjegyezte: sokan mondják, hogy a globalizáció nem kedvez a nemzeti kultúráknak, de „ha körbenéznek itt, könnyen belátható, hogy tévednek, akik így gondolják”.
Az államfő köszöntötte a műsorban a gyermekáldáshoz kötődő hagyományok világába elkalauzoló fellépőket, a bálra érkező csángókat és a csángó magyarságot, majd azt kívánta: a most felnövekvő nemzedékek tagjai megőrizve és megújítva adják tovább azt az egyedülálló kulturális kincset, amelyet szüleik is nagyszüleiktől és dédszüleiktől örököltek.
„Őrizzék meg a táncokban, népszokásokban, hagyományokban rejlő páratlan gazdagságot, a mesék szépségét, mindazt, amit szüleiktől hallottak egykor” – kérte Áder, aki köszöntőbeszédét egy gyimesi mesével zárta.
A rendezvényen részt vett Colleen Bell, Magyarország új amerikai nagykövete, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, és jelen voltak a határon túli magyarság képviselői is.
Áder János felidézte, hogy amikor az új nagykövet átadta megbízólevelét, arra biztatta a diplomatát, minél jobban ismerje meg a sokszínű magyar népi kultúrát is. Köszönetet mondott, hogy a nagykövet ilyen hamar elfogadta az invitálást.
Az idei Csángó bál színpadi műsorában a fiatal pusztinai-gyimesfelsőloki pár „babalátóba” invitálta a nézőket, ahol a szereplők saját maguk megélt élménye alapján tárták a közönség elé a csángó „radina” gazdag hagyományát. A babalátóba érkezők a gyermekágyas anyát segítendő élelmet, terményt vittek ajándékba, a boldog apa pedig pálinkával, kaláccsal kínálta a vendégeket. A látogatás jókedvű énekléssel és tánccal végződött.
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség által Budapesten, a Petőfi Csarnokban megrendezett XIX. Csángó bálon Gyimes-völgyi, pusztinai, forrófalvi, magyarfalusi idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek mellett közreműködött Antal Tibor, Hodorog András, Legedi László István, Roman Stefan, Benke Róbert, Benke Viktor, Kovács Krisztián, Nyisztor Ilona és a Zerkula Zenekar.
Fellépett Petrás Mária, Herczku Ágnes, Tintér Gabriella, Kacsó Hanga Borbála, valamint a magyarországi csángó muzsikát játszó zenekarok közül a Dresch Quartet, a Fanfara Complexa, a Tázló együttes, a Mentés Másként Trió, a Somos együttes, a Szigony együttes és a Zurgó együttes. A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követték.
A rendezvényen bemutatott kiállításon Petrás Mária keramikus alkotásait tekinthették meg a résztvevők, és bemutatták Oláh-Gál Elvira A moldvai magyarokról című könyvét is. A fotókiállításon Takács Judit fotóművésznek a csángó magyarok mindennapjait bemutató képeit láthatták a vendégek.
A Csángó bál szervezői évről évre a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez.
Krónika (Kolozsvár)
2016. január 31.
Csángó Bál: egész Európát gazdagítja a csángók művészete
Elkezdődött a XX. Csángó Bált Budapesten Színpadra léptek idős hagyományőrzők és gyerekek is.
A fellépők Pusztinából, Magyarfaluból, Forrófalvából, Klézséről, Somoskáról, Trunkból, Gyimesből, Setétpatakáról, Hétfaluból érkeztek a Csángó Bálra, ami a SYMA Rendezvénycsarnokban szombaton kezdődött. A hivatalos programnak már vége, de még hajnalig tart a táncház. 
A jubileumi bált a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség közösen szervezte. A rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt. Trócsányi László igazságügyi miniszter ünnepi beszédében elmondta, hogy Magyarország felelősséget vállal a határon túli magyarok sorsáért, segíti közösségeik fennmaradását és fejlődését is. Azt mondta: „a csángó nyelvjárás és művészet nemcsak minket magyarokat gazdagít, hanem Romániát is, ahol élnek, és egész Európát."
Trócsányi László a magyar összefogás komoly eredményeként beszélt a moldvai magyar oktatási programról, amelyben 31 oktatási helyszínen 2064 gyereket tanítanak magyar nyelvre a szakemberek. Elmondta azt is, hogy nem szabad elkényelmesedni, mert az igazi érték ugyan örök, de nem elpusztíthatatlan. A csángó kultúra és nép fennmaradásához az elmúlt évtizedekben az alapokat tették le, most kezdődhet csak az építkezés, amelyhez mindenkire szükség van. 
A bálon fellépett többek között Antal Tibor, Bálint Erzse, Benke Róbert, Bolya Mátyás, Hodorog András, Kicsi Kóta Károly, Legedi László István, Nyisztor Ilona, Petrás Mária, Roman Stefan, Szokolay Dongó Balázs, Tímár Jánoska, Tímár Viktor, Dresch Mihály Quartet, Fanfara Complexa, Kőketánc Gyerektáncház, Naskalat Zenekar, Somos Együttes, Szigony Együttes, Tázló Együttes, Válaszút Táncegyüttes és a Zurgó Együttes – írja az MTI.
A színpadi műsorhoz – a hagyományoknak megfelelően – több helyszínen táncház, koncertek, énektanítás és más programok is kapcsolódtak. A hivatalos műsor után kezdődött a táncház, ami valószínűleg hajnalig fog tartani. 
MTI. Erdély.ma
2017. szeptember 16.
Tamási Áron-évfordulóval indul az új színházi évad
Az új évad első két fontosabb eseménye a sepsiszentgyörgyi színházban Tamási Áron 120 éves születési évfordulójának megünneplése, valamint a Bocsárdi László által rendezett Alice című előadás bemutatója lesz, melyet Lewis Carroll Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című meseregényei alapján a sZempöl zenekarral együttműködésben készít a társulat. „A 120 éve született Tamási Áron művei, szellemisége, szelleme az elmúlt évtizedekben tökéletesen beépültek a társulat működésébe, és utakat nyitottak afelé a korszerű és érvényes színjátszás felé, amit jelenleg képviselünk. Tamási Áron születésnapja kitűnő alkalom arra, hogy a város lakói szembesüljenek az írásaiban rögzített képekkel, sajátos humorával és éles párbeszédeivel” – áll a színház közleményében, mely a szeptember 20-ára időzített egész napos rendezvénysorozatot ajánlja a közönség figyelmébe. Mint írják, az egész várost behálózó események estére a főtérre, majd a színháztermekbe vezetnek: 18 órától a társulat színészei Tamási Áron válogatott novelláiból tartanak felolvasóestet a Kamarateremben, 20 órától pedig a színház Nagytermében a Dresch Kvintett Tamási Áron tiszteletkoncertjét tekinthetik meg az érdeklődők. A Liszt Ferenc-díjas Dresch Mihály sajátos zenei világával a nemzetközi kortárs dzsessz fontos úttörője, aki a magyar népi hangzásvilág és a dzsesszzene egyvelegét szólaltatja meg szaxofonjával. 1997-ben, a Tamási Áron centenáriumon is Dresch Mihály és együttese koronázta meg a rendezvénysorozatot, idén a művész újból vállalta, hogy megtiszteli Sepsiszentgyörgyöt egy ünnepélyes koncerttel az író születésének 120 éves évfordulója alkalmából. A Tamási-évforduló által megnyitott 2017/2018-as évadban más fontos események is várják a nézőket, a színház vezetősége úgy alakította az évadtervet, hogy ígéretes, a társulat és a közönség számára eddig még ismeretlen új hangok, valamint kiforrott, sajátos rendezői formanyelvek is teret nyerjenek az új produkciókban. Az Alice októberi bemutatóját Zakariás Zalán rendezése, Michel de Ghelderode Escorial című darabja követi, majd Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté-ját mutatják be szilveszteri előadásként Sardar Tagirovsky rendezésében. Tavasszal Mezei Kinga újvidéki rendező dolgozik a társulattal az Anna legenda című produkció színpadra állításán, végül pedig a többszörös UNITER-díjas Radu Afrim által jegyzett discOperett munkacímű produkció zárja az évadot. Az öt bemutató mellett továbbra is műsoron maradnak az elmúlt évadok fontos előadásai: Vízkereszt, vagy amire vágytok, Liliom, Évforduló, Norway.today, Pénz az égből, Az ezredik éjszaka, Kaisers TV, Ungarn, és a Rajtammaradt télikabát című Cseh Tamás-előadóestet is láthatják még a nézők. Az új évad előadásaira már árulják a bérleteket a Városi Kulturális Szervezőirodában és a www.biletmaster.ro weboldalon. A tavaly vásárolt bérletek – a Mecénás kivételével – az idei évadban is érvényesek. A jegyek és bérletek ára a tavalyi évadhoz képest nem változott, ez alól kivételt képez a diákjegy, amely idén 10 lejbe kerül, az Alice című produkciót pedig 10 lejes felár kifizetésével tekintheti meg a bérletes közönség. Az ősz folyamán több kiszállást is tervez a társulat: a Rajtammaradt télikabát című Cseh Tamás előadóestet szeptemberben az udvarhelyi színház által szervezett dráMa Kortárs Színházi Találkozón mutatják be, novemberben pedig Tiszaújvárosban játsszák az előadást a Színház Határok Nélkül rendezvénysorozat részeként. A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján többszörösen díjazott, és a Színházkritikusok Díjára felterjesztett Liliom című előadást októberben a gyergyószentmiklósi Nemzetiségi Színházi Kollokviumon mutatja be a társulat, az Alexandru Dabija által rendezett Évforduló pedig meghívást kapott a bukaresti Országos Színházi Fesztiválra, melynek idei kiadása október 20–29. között lesz. A korábbi évadok gyakorlatához hűen idén ismét bérletcserét tervez a színház vezetősége a Szatmárnémeti Harag György Társulattal, mely során a Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadásért cserében a Tévedések vígjátéka című Shakespeare-darabbal találkozhat a sepsiszentgyörgyi közönség. Az idei évadot a REFLEX 4 Nemzetközi Színházi Fesztivál zárja, amelynek programja egyelőre még nem nyilvános.
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 20.
Ősbemutatókkal ünneplik a magyar dráma napját az erdélyi színházak
Erdély-szerte megünneplik a teátrumok a magyar dráma napját annak emlékére, hogy szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját 1883-ban.
Kolozsváron drámaírás-műhellyel, Sepsiszentgyörgyön Tamási Áron születésének 120. évfordulója alkalmából szervezett programokkal, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában pedig magyar írók műveiből készült produkciókkal ünneplik a színházak a magyar dráma napját.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház már szerdán ünnepel, hiszen a szeptember 21-ére kitűzött magyar dráma napja szinte egybeesik a színház névadójának, Tamási Áron író születésének 120. évfordulójával. A jubileumon a Dresch Quintet Tamási Áron-tiszteletkoncertjén vehet részt a közönség.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2011 óta ünnepli rendszeresen a magyar dráma napját, amelynek alkalmából egy-egy erdélyi szerző drámájának felolvasószínházi ősbemutatóját tartják, írta az MTI. A program szerint csütörtökön megkoszorúzzák a magyar nyelvű színjátszást szorgalmazó Aranka György művelődésszervező és nyelvújító marosvásárhelyi belvárosi szobrát, majd Kincses Elemér Karácsony Benő Pjotruska című novellájából készült előadását mutatják be. A produkciót a színházi adaptációt készítő Kincses Elemér rendezi.
A csíkszeredai Csíki Játékszín csütörtökön és pénteken két magyar szerző művét játssza repertoárjából, Szép Ernő Vőlegény című színművét, majd Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiáját. A Kolozsvári Állami Magyar Színház szeptember 29-én ünnepli a magyar dráma napját. A korábban kétszer nagy sikerrel megszervezett egyéjszakás drámaírás-műhelyre bárki jelentkezhet egy rövid, általa megírt jelenettel, amelyet a társulat színészei a Drámai útvesztőnek elnevezett műhelyen adnak elő. A résztvevőknek egy-két oldalas, két szereplős jelenetet kell írniuk, ezeket a színház színészei a teátrum különböző helyszínein keltik életre.
A magyar dráma napja a magyarországi és a külhoni magyar drámairodalom ünnepe. Azért tűzték ki szeptember 21-re, mert 1883-ban ezen a napon tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját a Nemzeti Színházban.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 20.
Ezekbe az erdélyi színházakba térhetünk be a magyar dráma napján
134 évvel ezelőtt, 1883. szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját a budapesti Nemzeti Színházban. Ennek emlékére csütörtökön a romániai magyar társulatok is megünneplik a magyar dráma napját. Mutatjuk a programokat.
Csíkszereda
A Csíki Játékszín két magyar szerző művét játssza repertoárjáról a magyar dráma napján, valamint a következő napon: Szép Ernő színművét, a Vőlegényt, valamint Egressy Zoltán Portugál című vígjátékát. A Vőlegénynek nem csak a csíkszeredai közönség örülhet, az előadás ugyanis szerda este Székelykeresztúrra, vasárnap délután pedig Gyimesközéplokra is eljut.
Kolozsvár
A 2016-os egyéjszakás drámaírói műhelyt a Kolozsvári Állami Magyar Színház idén Drámai Útvesztővé alakítja. A program úgy módosul, hogy az előzőleg beküldött kétszereplős jeleneteket a társulat tagjai elő is adják a színház különböző helyszínein. Amennyiben valaki szeretné kipróbálni a drámaírást, még semmiről sem késett le, a beküldési határidő ugyanis szeptember 25., az eseményt pedig szeptember 29-én, pénteken szervezik meg.
Marosvásárhely
Aranka György művelődésszervező szobrának hagyományos megkoszorúzása mellett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata egy színpadra kevésbé alkalmazott kolozsvári író szövegéből készült előadást mutat be: Karácsony Benő Pjotruska című regényéről van szó.
Nagyvárad
A nagyváradi Szigligeti Színház olyan drámát tűzött műsorra csütörtökön, amely nem csak fiatalokhoz szól, hanem szerzője is pályakezdő drámaíró: a 2016-os dráMÁzat Debüt-díjasa. Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című szövegét Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében csütörtökön este hét órától láthatjuk.
Sepsiszentgyörgy
A Tamási Áron Színházban szerdán zajlik a 120 éve született névadó író tiszteletére szervezett rendezvénysorozat, amelynek csúcspontja a Tamási-novellák felolvasása, illetve a Dresch Quintet koncertje.
Szatmárnémeti
A Harag György Társulat rendhagyó felolvasószínházi előadással lakja be a színház büféjét csütörtök délután, miközben az épület amúgy sem kihalt, hiszen vasárnapig zajlik a Tranzit Feszt. Pintér Béla Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög című drámájának felolvasásával a fiatal rendezőket és drámaírókat is bevonó Havi Dráma sorozat indul Szatmárnémetiben.
Székelyudvarhely
A szombatig tartó dráMA9 fesztivál csütörtöki napját a magyar drámaírás ónneplésének szenteli a Tomcsa Sándor Színház. Délután négy órától Az égig érő fa című bábelőadást adják elő a színház előtti téren, este hat órától pedig Visky András Pornó című előadását tűzték műsorra, miközben a darab szerzője és rendezője éppen Szép Ernő-díját veszi át Budapesten. A dráMa9 csütörtöki napja az Evilági együttes Pilinszky-koncertjével zárul.
Temesvár
A Csíky Gergely Állami Magyar Színház a magyar dráma napjára időzítette az évad első bemutatóját. Görgey Gábor kortárs magyar szerző krimi-vígjátékának, a Wiener Walzernek színpadi változatát Szász Enikő jegyzi. A temesvári társulat hat színésze (Kiss Attila, Borbély B. Emília, Tar Mónika, Aszalos Géza, Molnár Bence, Mátyás Zsolt Imre) mellett két vendégművész is fellép az előadásban: Balázs Éva, aki nyugdíjazásáig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja és a Művészeti Egyetem tanára, illetve Bicskei István vajdasági származású színész, aki pályája során Szabadkától Párizsig több színházban is dolgozott már.. maszol.ro
2017. szeptember 21.
Ma van a magyar dráma napja
A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és új művek születését ösztönözzék.
A budapesti Bajor Gizi Színészmúzeumban díjátadóval ünnepelnek: csütörtök délután adják át a drámaírók számára alapított Szép Ernő-díjakat. Az elismerést ebben az évben Zalán Tibor, Visky András és Lengyel Anna veheti át.
Ezen a napon adják át a Színikritikusok Díját is, amelyet a Színházi Kritikusok Céhe adományoz az előző évad legjobbjainak tizenöt kategóriában. Az életműdíjat az idén Radnóti Zsuzsa dramaturg veheti át. A Budapest Bábszínházban tartott gálaesten adják át a Színházi Dramaturgok Céhének elismerését is, amelyet az évad legjobb magyar drámájának ítélnek oda, és amelyet idén Háy János A halottember című műve nyert el. Továbbá átadják a Bálint Lajos-vándorgyűrűt, amelyet szintén a Dramaturg Céh tagsága ítél oda minden második évben egy-egy kollégának. Az idén Török Tamara, a Katona József Színház dramaturgja veheti át az elismerést.
A magyar dráma napjára Magyarországon és a határon túl is számos színház készül ünnepi programmal. A budapesti Nemzeti Színházban Katona József Bánk bán című darabját mutatják be. Szombaton a teátrum nyílt nappal várja a látogatókat, gyermek- és ifjúsági programokat szerveznek, nyílt próbákat tartanak, kiállítással, kulisszajárással és ingyenes előadásokkal várják az érdeklődőket.
A Pesti Színházban Esterházy Péter Mercedes Benz című műve látható a Szlovák Nemzeti Színház vendégjátékában vasárnap. Az Átriumban Molnár Ferenc művével emlékeznek meg a magyar dráma napjáról: Egy, kettő, három című egyfelvonásos vígjátékát, Alföldi Róbert főszereplésével, kétszer is előadják ezen a napon. A József Attila Színház Petőfi Sándor elbeszélő költeményének, a János vitéznek, a PartVonal Műhely produkciójának nyilvános főpróbáját tartja az évfordulón.
A debreceni Csokonai Nemzeti Színházban az Akikre nem volt méltó e világ című pályázat győztes alkotásából, a Menekülőkből olvasnak fel részletet csütörtökön a társulat tagjai, akikkel beszélgetést is rendeznek az ősbemutatóról. Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színházban Fűszálszobám címmel Bereményi Géza dalszövegeit hallhatja Dégi János előadásában csütörtökön a közönség. A héten zajló Progress Sopron 2017 nemzetközi alternatív és amatőr színházi fesztiválon pedig a Klebelsberg Kamaraszínház Zrínyi Ilona című előadásával ünneplik a magyar dráma napját.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban már szerdán egész napos programmal várják a közönséget, hiszen a magyar dráma napja szinte egybeesik a színház névadójának, Tamási Áron író születésének 120. évfordulójával. Este Tamási Áron válogatott novelláiból készült felolvasóestet rendeznek és a Dresch Quintet koncertet ad.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata felolvasószínházi ősbemutatót tart: Kincses Elemér Karácsony Benő Pjotruska című novellájából készült színpadi adaptációját mutatják be csütörtökön.
A csíkszeredai Csíki Játékszín 21-én és 22-én két magyar szerző művét játssza repertoárjáról. Csíkszeredában látható csütörtökön Szép Ernő Vőlegény című színműve, majd pénteken a székelyudvarhelyi kortárs dráma fesztiválon mutatja be a társulat Egressy Zoltán Portugál című darabját.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház szeptember 29-én ünnepli a magyar dráma napját. Az Egyéjszakás drámaírás-műhely folytatásaként a nézőktől rövid jeleneteket várnak, amelyeket a társulat színészei el is játszanak 29-én.
MTI; itthon.ma/kult.php
2017. december 5.
Csángó bál Budapesten – Idén Lakatos Demeter költő előtt tisztelegnek
Idén is megrendezik a Csángó bált Budapesten; a pénteki rendezvényen Lakatos Demeter csángó magyar költő munkássága előtt tisztelegnek születésének 100. évfordulója alkalmából. Az eseményt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke nyitja meg.
A szervezők a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra akarják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, felemelkedését célzó erőfeszítésekhez. A rendezvény alapvető célja a moldvai és a gyimesi csángó magyarok rendkívül régies, páratlanul gazdag népművészetének – a viseletek, szokások, táncok – bemutatása.
A XVI. Csángó Bálon Lakatos Demeter csángó magyar költőnek állítanak emléket születésének 100. évfordulója alkalmából – közölte a szervezők nevében a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány az MTI-vel. Mint kiemelték, Lakatos Demeter volt az északi csángó nyelvjárás egyetlen szépirodalmi megörökítője. Versei – irodalmi értékük mellett – elsősorban tájnyelvi dokumentumként fontosak a magyar művelődés számára.
A csángó magyarok hagyományos budapesti fesztiválja, amelynek fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök, egész estés, párhuzamosan futó programokból álló rendezvénysorozat. A Petőfi Csarnokban színpadra lépnek hagyományőrző zenészek, énekesek és táncosok Forrófalváról, Budáról, Klézséből, Külsőrekecsinből, Pusztinából, Somoskáról, Gastenyből, Prajoaiaból, Setétpatakáról, Balahányospatakáról, Gyimesfelsőlokról.
A bál vendége lesz Legedi László István, Hodorog András, László Erzsébet, Nyisztor Ilona, László Paula, László Ioána, Mandache Aurel, Antim Ioan, Timár Viktor, Tímár János, Antal Tibor, Mojszi Gábor, Kicsi Kóta Károly, Petrás Mária és a Dresch Quartet. Fellép a Jászság Népi Együttes, a Berka Együttes, a Fanfara Complexa, a Tűz Lángja Zenekar, a Kőketánc Gyermektáncház, a Somos, a Zurgó Együttes. A műsorban részleteket vetítenek a „Messze hol nap szentül le” című, Lakatos Demeter emlékére készült filmből.
A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követik. Kiállítás nyílik Petrás Mária keramikus alkotásaiból, valamint Kocsán László és Mucsi Gyula fotóiból, amelyek a moldvai csángók életébe engednek bepillantást. Emellett fényképészek, textil- és kerámiaművészek is bemutatják be a csángó kultúrkörből merített munkáikat.
A színpadi műsort megelőzően tartják a Kőketánc Gyermektáncházat, amelynek minden évben hatalmas sikere van a kisgyermekes családok körében. erdon.ro