Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Dor Transilvan Néptáncegyüttes (Kolozsvár)
4 tétel
2006. március 28.
Március 25-26-án kétnapos fesztivállal ünnepelte Kolozsváron a Szarkaláb Néptáncegyüttes fennállásának tíz évét. Az első napon a „valamikori” szarkalábosok találkoztak, másnap a Szarkaláb Néptáncegyüttes barátaival telt meg a Magyar Opera terme. A gálaműsorban több együttes lépett fel, az előcsarnokban kiállították a Szarkaláb vendégszerepléseit dokumentáló fotóválogatást. A Szarkaláb indulásától fogva számíthatott a Heltai Gáspár Alapítvány támogatására, ahogy a megyei tanácséra is – fogalmazott Kerekes Sándor, a Kolozs megyei tanács alelnöke. A rendezvényt a 80. születésnapját ünneplő Kallós Zoltán néprajztudós is megtisztelte jelenlétével. Fellépett a Bogáncs, a Dor Transilvan, az Ördögtérgye, a Zurboló, a szamosújvári Kaláka, az apró Szarkalábacskákat is tapsolták. /F. I.: Tízéves a Szarkaláb Néptáncegyüttes. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./
2008. szeptember 1.
A felújítás alatt álló bonchidai Bánffy-kastély udvarán hetedik alkalommal szervezték meg augusztus 29-30-án a Bonchidai Kastélynapokat. Az érdeklődők megnézhették Hajdú Tamás fotóművész Emlék-kép című kiállítását, a Belső idők textil- és ékszerkiállítást, valamint hagyományőrző lovasbemutatón vehettek részt. A szamosújvári cserkészek foglalkoztak a gyerekekkel, másnap pedig játszóház, bábelőadás várta őket. Az ünnepségen fellépett a Passamezzo reneszánsz együttes, az Old Timers Dixieland Band jazz és blues zenekar, a Fűszál együttes és a Concordia vonósnégyes is. A néptánc kedvelői a Bogáncs, Kisbogáncs, Dor Transilvan és a bonchidai romák néptánc együtteseket tekinthették meg. A hagyományőrző lovasok bemutatták az őseink által alkalmazott fegyvereket, a Kalotaszegi Turul csapat vezetője, De Martin Lajos elmondta: az egyesület immár hat éve egy sztánai tanyán működik. /Braica Tünde, Kopacz Eszter: Minden, mi szem-szájnak ingere: kastélynapok Bonchidán. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./
2010. augusztus 21.
Kilenc ország kultúrája találkozott
Hajnali mulatozásba torkollott a kilenc országot képviselő, mintegy 380 hagyományőrző fiatal részvételével megrendezett kolozsvári Szent István-napi Néptánctalálkozó tizenkettedik kiírásának első napja. A Magyar est és táncház elnevezésű csütörtöki eseményen a tizenhárom vendég néptáncegyüttes gasztronómiai és folklórkultúrájába kóstolhattak bele az érdeklődők a Diákművelődési Házban.
Egymás kultúrájának és sajátosságainak a megismerésével vette kezdetét csütörtökön a már rendhagyó, idén a Kolozsvári Magyar Napok keretében megrendezett Szent István-napi Néptánctalálkozó. Az eseményen többek között mexikói rizzsel, olaszosan elkészített tésztával, a hazai különlegességek közül pedig töltött káposztával és túros puliszkával csillapíthatták étvágyukat a meghívott tánccsoportok és a helybéliek is. A menüből nem hiányoztak a különböző italkülönlegességek sem, nagy keletje volt többek között a lengyel vodkának és a magyarországi boroknak.
Az evés-ivást az együttesek néptáncbemutatója követte: az érdeklődők mintegy két órán keresztül csodálhatták – többek között – a Kolozsváron nem mindennap megtekinthető baszk, görög, olasz és mexikói táncokat. Minden együttesnek saját zenekara biztosította a talpalávalót. A táncház palatkai tánccal zárult, a nótázás és a mulatozás pedig hajnalig folytatódott a társszervező Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány székhelyén. Lengyelországot a lódzi Zespol Piesni I Tanca, Mexikót a Mexico Vivo, Szardíniát a Sa Jara Tuili, a baszk kisebbséget az Ikusgarri Danza Taldea, Görögországot az Association of citizens of Ilioupoli, a horvátországi magyar kisebbséget a Tragacs, a vajdasági magyar kisebbséget pedig a Csűrdöngölő és a Maroknyi együttesek képviselték. Magyarországról a méhkeréki Nyisztor György, a sváb származású táncosokat felvonultató Józsa Gergely és a Rába-vidéki Rába néptánccsoportok érkeztek. Erdélyből a társszervező Szarkalábon kívül további három kolozsvári együttes, a Zurboló, a Bogáncs és a Dor Transilvan, valamint a székelyföldi Bojzás vesz részt a néptánc találkozón
SALLAI ANDRÁS LORÁND. Szabadság (Kolozsvár)

2010. augusztus 23.
Pillich Balázs: remélhetőleg egy új folyamat indult be
Felvonulások, utcai táncok, gálaműsorok, hajnalig tartó mulatságok, valamint korlátlan jókedv és új kultúrák megismerése jellemezte a Kolozs és Szilágy megyében rendezett Szent István-napi Néptánctalálkozó hétvégi programját. Miután péntek délelőtt a Mexico Vivo, a görög Association of citizens of Ilioupoli és a magyarországi méhkeréki Nyisztor György néptáncegyüttesek táncoltak a Főtéren, szombat délelőtt az újvidéki Csürdöngölő, a Rába-vidéki Rába és a csíkkozmási Bojzás következett. Délután a tizenhárom vendégegyüttes Bánffyhunyadon, Várfalván, Zsobokon és Mákófalván szórakoztatta a közönséget.
A várfalvi közönség a méhkeréki Nyisztor György és a Rába-vidéki Rába Néptánccsoport, a zsobokiak az újvidéki Csürdöngölő és a horvátországi pélmonostori Tragacs, a mákófalviak pedig a magyarországi Józsa Gergely és a csíkkozmási Bojzás együttes táncaiban gyönyörködhetett. Bánffyhunyadon a baszkföldi Ikusgarri, a lengyel lódzi Zespol Piesni I Tanca, a szárd Sa Jara Tuili, a Mexico Vivo, a görög Ilioupol, valamint a szerbiai dél-bánsági Maroknyi együttes tánc- és zenekultúráját ismerhették meg a felvonulás alatt a járókelők. Az utcai táncokat szabadtéri előadás követte, amelyet a két helyi együttes, a román és a roma csoportok produkciója nyitott meg. Az est egyik színfoltjának a baszkföldi zene és táncok számítottak. – Hét tartományból származó táncot mutatunk be erdélyi tartózkodásunk idején, ugyanakkor fontosnak tartom megjegyezni: a baszk nyelv különbözik a spanyoltól, nem tartozik a latin nyelvcsoportba – emelte ki kultúrájának egyediségét és jelentőségét Miguel Aretxaga, a Portugaleteből érkezett baszkok vezetője. – Csoportunkban több korosztály táncol, Erdélybe többnyire fiatalok jöttek. Sajnos a globalizáció népi kultúrára való negatív hatása Baszkföldön is megérződött, a fiatalok többsége nem szereti a néptáncot – fejtette ki Aretxega.
A vendégtáncosok felvonulása szombaton Magyarfenesen folytatódott kalotaszegi népviseletbe öltözött lovasok kíséretében, miközben a magyarországi adácsi Zéta néptánccsoport is csatlakozott a menethez. A nemzetközi fesztivál együtteseinek táncbemutatója még gazdagabbá tette a falunapokat ünneplő Magyarfenest. A gálaműsor a helyi vegyes kar produkciójával kezdődött, a néptánctalálkozó résztvevőin kívül pedig színpadra lépett a Zéta és a Tordaszentlászlói Hagyományőrző Néptánccsoport. A fesztivál egyik legvonzóbbnak bizonyuló néptáncát és -zenéjét a külföldön először táncoló mexikói együttes szolgáltatta. Az előadás után a Knock Out zenekar tartott koncertet, a Kolozsvárra való visszatérés előtt pedig éjfél körül tűzijátékot rendeztek.
Az élénk érdeklődés nem hiányzott a vasárnapi rendezvénysorozatról sem. Miután minden együttes röviden megismertette táncát és zenéjét, a vendégek istentiszteleten vettek részt a Szent Mihály-templomban, végül a kolozsvári Magyar Napokkal való partnerségben megrendezett gála következett. A vendégeken kívül az előadáson fellépett a kolozsvári Szarkaláb, a Bogáncs és a Dor Transilvan néptánccsoport is. A zárógála, tavalyhoz hasonlóan ezúttal is Kalotaszentkirályon zajlott.
A főtéri gálát követően Pillich Balázs, a néptánctalálkozót szervező Szarkaláb együttes vezetője a Szabadságnak nyilatkozva kifejtette: „A Szent István-napi rendezvény hiánypótló jelleggel indult tizenkét évvel ezelőtt, ugyanis elsősorban a világ kisebbségeit hívjuk meg, de többségi csoportokat is fogadunk.” A tánccsoportvezetőtől továbbá megtudtuk: Németországon és Görögországon kívül Közép-Kelet Európában csupán Kolozsváron rendeznek ilyen rangos néptánc eseményt. Pillich sikerként könyvelte el az idei rendezvényt, elsősorban az egyre növekvő érdeklődés miatt, idén ugyanis Várfalva és Mákófalva is fogadott együtteseket. Jövőre tovább szeretnék bővíteni a felvonulásoknak és gáláknak otthont adó települések számát, a régi csoportok mellett további új csapatokat hívnának meg, valamint más kuriózumokkal várnák az érdeklődőket. „Remélhetőleg egy új folyamat elindítását jelenti, hogy a gálát először rendezhettük a Főtéren” – jegyezte meg a főszervező.