Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Domokos Pál Péter Női Kar (Gyergyószentmiklós)
22 tétel
1997. május 21.
"Máj. 18-án, pünkösdkor Gyergyószentmiklóson felavatták Kossuth Lajos egészalakos, műkőből készült szobrát, Miholcsa József szobrászművész alkotását. Márton Áron mellszobra és a Millecentenáriumi Emlékmű után a most fölállított szoborral a marosvásárhelyi művész már harmadik alkotásával kötődik Gyergyószentmiklóshoz. Az avatóünnepségen Pál Árpád polgármester köszöntötte a vendégeket, akik a csíksomlyói búcsú után eljöttek ide is, a magyarországiakon kívül jelen volt Bácstopolya küldöttsége és egy finnországi küldöttség is. Rokaly József történész tartott előadást Kossuth Lajosról, majd Dézsi Zoltán főispán mondott beszédet. Délután a Domokos Pál Péter Dalárda emlékezett névadójára, akinek öt évvel ezelőtt vették fel a nevét. Kiss Portik Irén néprajzkutató méltatta Domokos Pál Péter munkásságát. Fellépett az örmény katolikus egyház kórusa majd a három hónapja alakult református egyházi kórus. A Szent Miklós Kamaraegyüttes blockflöte számai után a 105 éves Ipartestület férfikórusa zárta a rendezvényt. A rendezvény lelke, szervezője, Páll Ibolya zenetanárnő, aki több kórust is vezet. /Gál Éva Emese: Rendhagyó pünkösd Gyergyószentmiklóson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./"
2000. október 9.
Okt. 7-én ünnepelte a gyergyószentmiklósi Domokos Pál Péter Női Kar 10. születésnapját. A helyi kórusok (Ipartestületi Férfi Dalárda, Örmény Vegyes Kórus és az ünnepelt női kar) mellett a gyergyószárhegyi Kájoni János Vegyes Kar, a gyergyóditrói Dalcsoport és Kolumbán István tekerőpataki fúvószenekara köszöntötte a Pál Ibolya tanárnő által alapított és vezetett kórust. Köllő Miklós műépítész az ezeréves évfordulónak tisztelgett rövid régizene-válogatással, majd Köllő Tündével népi hangszerek bemutatására és megszólaltatására is vállalkozott. Nagy Ferenc, a Seprődi János Kórusszövetség elnöke köszöntötte a női kart, majd díszoklevelet adott át a szövetség 250. tagjának, az ünneplő kórusnak. /Bajna György: Dalosok ünnepe Gyergyóban. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 9./
2000. október 19.
Okt. 21-én Gyergyószentmiklóson emlékeznek az 1956-os forradalom évfordulójára. Ünnepi beszédet mond Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke. Közreműködik az Ipartestületi Férfidalárda, a Domokos Pál Péter Női Kar, a gyergyószentmiklósi Egyesített Kórus, a Hóvirág Népdal- és Néptáncegyüttes és a Figura Stúdió Színház. A műsort a Duna Televízió közvetíti. Okt. 22-én millenniumi zászlóátadásra és -szentelésre kerül sor. Utána megkoszorúzzák a kommunizmus áldozatainak emlékművét a temetőben. /Bajna György: Hittel és reménnyel. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 19./
2001. június 11.
"Jún. 10-én Gyergyóalfalu nagybúcsúja alkalmából rendezett szentmise előtt millenniumi zászlóátadásra és a község zászlójának megszentelésére is sor került. A szentmise után helyi művelődési házban állandó képtárat avattak. A kiállítók között Alfalu (15) képzőművészeti tanulmányokat felsőfokon végzett alkotója mellett azok a tehetségek is helyet kaptak, akik műveikkel túlnövik az amatőr szintet. A megnyitón fellépett a gyergyószentmiklósi Domokos Pál Péter Női Kar is. Erre az alkalomra a elkészült az alfalvi képzőművészeket bemutató katalógust. /Búcsú és képtáravató Alfaluban. = Hargita Népe (Csíkszereda), 2001. jún. 11./"
2002. február 5.
febr. 8-án nyílik Gyergyószentmiklóson, a Pro Art Galériában Márton Árpád festőművész tárlata. Közreműködik a Domokos Pál Péter Dalegylet Páll Ibolya vezette női kara. /Márton Árpád festőművész gyergyói tárlata. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 5./
2002. március 15.
Egy éve Balázs József, Borsos Gábor és Karancsi Sándor közös tárlata volt Gyergyószentmiklóson az Ökumenikus Keresztény Ifjúsági Központ Pro Art Galériájában az első kiállítás. Tusa Lajos, a központ vezetője és Dézsi Zoltán, a tárlatok állandó házigazdája gazdagnak mondta az elmúlt évet. Márc. 14-én nyílt meg a Csíkszeredában élő Bartis Elemér grafikus kiállítása. A tárlatok alkalmával a helyi művészeti iskola kis muzsikusainak, de zenefőiskolai hallgatóknak is lehetőségük volt bemutatkozásra. Többször énekelt a Domokos Pál Péter Női Kar, sőt a gyergyóalfalvi Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egylet is fellépett. A Pro Art Galéria a Salamon Ernő Irodalmi Körrel többször közösen szervezett szerzői esteket. /Bajna György: Egyéves kiállítóterem. Bartis Elemér grafikus tárlatmegnyitójával ünnepeltek. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 15./
2002. május 27.
Fennállásának 110. évfordulóját ünnepelte máj. 25-én a gyergyószentmiklósi Ipartestületi Dalegylet férfikara. Az ünnepelteket a gyergyószentmiklósi Domokos Pál Péter Női Kar köszöntötte. Ambrus Éva karnagy a karéneklés gyergyószentmiklósi 110 évéről tartott rövid ismertetőt. /Bajna György: 110 éves dalárda ünnepe. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 27./
2002. július 1.
"Június 29-én Gyergyószentmiklóson, a Pro Art Galériában a 70 éves Karancsi Sándor festőművész rendezett összegző tárlatot. Nyugaton élő barátok anyagi támogatásának köszönhetően, a helyi Mark House Kiadó gazdag képanyagot és a művészről valló írásokat tartalmazó katalógust adott ki. Ezután megnyitották Gyergyói Nyári Fesztivált, fellépett a Nagyváradi Állami Filharmónia zenekara. Másnap fényképkiállításon, a sárrétudvari Parasztkórus, a kecskeméti Öregdiákok Kórusa, az Ipartestület Férfikara és a Domokos Pál Péter Női Kar, majd a szentegyházi Gyermekfilharmónia hangversenyén "töltődhettek" a gyergyóiak és nem gyergyóiak. /Bajna György: Gyergyói Nyári Fesztivál 2002. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 1./"
2004. június 2.
Pál Ibolya tanárnő, a gyergyószentmiklósi Domokos Pál Péter Női Kar vezetője kezdeményezésére máj. 30-án hagyományteremtő szándékú rendezvény színhelye volt a Római Katolikus Művelődési Központ nagyterme, a Korona. Dalosok és népi muzsikusok közös délutánja zajlott. Köllő Miklós műépítész hangszerkiállítás keretében tartott előadást régi, de ma is használt hangszerekről. A három gyergyószentmiklósi kórus: a Domokos Pál Péter Női Kar (vezető: Pál Ibolya), az Ipartestületi Férfi Kar (vezető: Ambrus Éva) és a Szent Miklós Kamarakórus (vezető: Kolcsár Árpád) pünkösdhöz illő egyházi énekekkel köszöntötte az ünnepet. /Bajna György: Dalosok és népi muzsikusok közös délutánja. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 2./
2005. október 3.
Fennállásának tizenötödik évfordulóját ünnepelte október 1-jén a gyergyószentmiklósi Domokos Pál Péter Dalkör női kórusa. A jubileumi kórustalálkozón a kórusokon kívül a gyergyóditrói Gáll Imre népi zenekara, valamint Ambrus Márta népdalénekes lépett fel. A Páll Ibolya vezette Domokos Pál Péter-kórus másfél évtizede a zenei anyanyelv ápolását tűzte ki célul. /Gergely Imre: Jubileumi kórustalálkozó Gyergyószentmiklóson. = Krónika (Kolozsvár), okt. 3./
2007. március 12.
Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékére Gyergyószentmiklóson egyhetes rendezvénysorozat kezdődött. Március 11-én Gyergyószentmiklóson a katolikus templomtól a Népművészeti Alkotóház udvarára vonultak az 1848–49-es forradalom és szabadságharcra emlékezők. A Ethnographia Gyergyoiensis Alapítvány és a város hagyományőrzői (Földváry Károly Lovas Bandérium, Csabafiak) által, az Ipartestületi Férfikar és a Domokos Pál Péter Női Dalkör közreműködésével gróf Batthyány Lajosra, a forradalom első miniszterelnökére és ideiglenes hadügyminiszterére emlékezett Török Zoltán. Laczkó–Szentmiklósi Endre történelemtanár a székelyeknek, elsősorban a gyergyóremeteieknek a szabadságharcban való részvételéről szólt. A Csabafiak hagyományőrzői ostoros bemutatót tartottak. /Bajna György, Sarány István: Ünnepségek a szabadságharc emlékére. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 12./
2007. március 12.
A kétszáz évvel ezelőtt született Batthyány Lajos miniszterelnök, valamint a gyergyóremetei szabadságharcosok emlékére szerveztek megemlékezést Gyergyószentmiklóson. A rendezvényt az Ethnographia Gyergyóiensis Alapítvány és a Hargita Megyei Kulturális Központ Szárhegyen működő művelődési központja szervezte. Laczkó Szentmiklósi Endre gyergyóremetei helytörténész beszédében a helybeli hősök – Portik Ferenc főhadnagy, Bernád Antal és Veres István honvédek – tevékenységét méltatta. Az emlékezésen fellépett az Ipartestület Férfikara és a Domokos Pál Péter Női Dalkör, az 1848-as hangulatot pedig a „barandások” – ostorral és pásztorbottal harcoló katonák – hagyományőrző csoportja, valamint a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület huszárjai biztosították. /J. A. : A helyi hősökre is emlékeztek. = Krónika (Kolozsvár), márc. 12./
2007. október 2.
Énekkarok, népdalénekesek, gyerekkórus, kamaraegyüttes és citerazenekar fellépésével rendeztek zenei fesztivált Gyergyószentmiklóson, Domokos Pál Péter, Kodály Zoltán és Gyergyószentmiklós város hármas emlékünnepsége alkalmából. „Majdhogynem felmérhetetlen érték, amit Domokos Pál Péter és Kodály Zoltán tettek a népművészet fennmaradásáért” – méltatta évfordulós zenetudósok, népzenekutatók munkáinak örökségét megnyitó beszédében Kiss Portik Irén néprajzkutató. Pál Ibolya főszervező, a Domokos Pál Péter Dalkör női kórusának karvezetője köszöntötte a részt vevő kórusokat. A kórusok előadásait a Mezeiné Fazakas Magdolna népdaléneklése színesítette. A százéves város ünneplése alkalmából Bajna György újságíró Gyergyószentmiklóst mutatta be a vendégeknek. /Barabás Márti: Gyergyó: énekkarok főszerepben. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 2./ A találkozón fellépett a Vaskertes Általános Iskola gyerekkórusa, a Domokos Pál Péter Női Kar, az Ipartestület Férfikara, a Szent Miklós Kamaraegyüttes Vegyes Kara, a gyergyószárhegyi Kájoni János Vegyes Kar, a nyárádszeredai Bocskai István Női Kórus, a gyergyóalfalvi Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület citerásai, továbbá a vendégek, a siaófokiak. /Baricz-Tamás Imola: „Legyen a zene mindenkié”. = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), okt. 2. – 40. sz. /
2007. december 28.
Gyergyószentmiklóson a helyi Domokos Pál Péter Dalkör női kórusa, az Ipartestület Férfikara és a Szent Miklós Kamaraegyüttes adott koncertet immár hagyományosan karácsony másodnapján a gyergyószentmiklósi római katolikus templomban. A koncert bevételét a Szent István-templom továbbépítésére ajánlották fel. /Hálaadás dalban. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 28./
2008. december 30.
Karácsony és szilveszter közötti időszakban koncertek sorozatán vehettek részt a gyergyószentmiklósiak: a gyergyószentmiklósi kórusok énekeltek a Szent Miklós-templomban, majd a gyergyóalfalvi Helikon Fúvószenekar és a gyergyóújfalvi Bel Canto kamarakórus lépett fel a Szent István-templomban. A Szent Miklós-templomban az Ipartestület Férfikarához, a Domokos Pál Péter Női Dalkörhöz és Szent Miklós Kamarakórushoz idén a Vaskertes Általános Iskola művészeti osztályainak kórusa is csatlakozott. A fellépés alkalmával begyűlt 1500 lejnyi adományt a szeretetkonyha, illetve az épülő Bucsin negyedi plébánia javára ajánlották fel. /Jánossy Alíz: Ünnepi dallamok Gyergyószentmiklóson. = Krónika (Kolozsvár), dec. 30./
2009. január 26.
„A világörökség részeként védetté kellene nyilvánítani a magyar kultúrát” – hangoztatta Balázs József gyergyóalfalvi festőművész a Gyergyói Magyar Kultúráért díj átvételekor. A Gyergyói Magyar Kultúráért díjat idén először adományozta a rendezvényt szervező gyergyószentmiklósi művelődési központ és a gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ. Ebben az elismerésben részesült Danaliszyn József, a Fábián Ferenc amatőr színjátszócsoport alapítója, Pál Ibolya, a Domokos Pál Péter Női Dalkör karnagya és Kolcsár Árpád, a Szent Miklós Vegyeskórus vezetője. /Jánossy Alíz: Védetté nyilvánítani a magyar kultúrát. = Krónika (Kolozsvár), jan. 26./
2009. június 22.
Öt országból érkeztek magyar kórusok a Gyergyószentmiklóson első ízben szervezett Kárpát-medencei Magyar Kórusok Találkozójára, melyet a helybeli Ipartestület Férfikara szervezett. “Egy ilyen találkozó magában hordozza a nemzet megújulásához szükséges gondolatok és lelki töltet megteremtését” – hangoztatta üdvözlő beszédében Patrubány Miklós, a június 20-án Gyergyószentmiklóson megrendezett Kárpát-medencei Magyar Kórusok Találkozójának védnöke, a Magyarok Világszövetségének elnöke. A rendezvény külföldi meghívottjai között szerepelt a délvidéki Csóka település Rákóczi férfikara, a Füleki Férfikar Felvidékről, Kárpátaljáról a Técsői Arany Ősz Művelődési Egylet Dalköre, valamint Magyarországról két kórus: a sárrétudvari Zagyva László Vegyeskar és az Egri Csillagok népdalkör. Erdélyből fellépett a marosvásárhelyi Cantuale Énekegyüttes, Székelyudvarhelyről a Székely Dalegylet Férfikórusa, illetve a helybéli Domokos Pál Péter Női Kar és a Szent Miklós Kamaraegyüttes, valamint a főszervező, a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara. /Jánossy Alíz: Kárpát-medencei magyar kórusok találkoztak Gyergyóban. = Krónika (Kolozsvár), jún. 22./
2015. július 2.
20 éves a Szent Miklós Kamaraegyüttes
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós Kamaraegyüttes július 4-én, szombaton 17 órától nagyméretű találkozóval ünnepli 20. születésnapját.
A dalkedvelőket a Figura Stúdió Színház nagytermébe várják, ahol fellép az Ipartestület Férfikara, a Domokos Pál Péter Dalkör Női Kara, a szegedi Vox Nova Kórus, a törökbálinti Cantabile Kórus és az ünnepelt Szent Miklós Kamaraegyüttes, illetve közreműködik a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar.
A város nevét viselő kamaraegyüttes 1995-ben jött létre Páll Ibolya zenetanár kezdeményezésére, első karnagya a gyergyóditrói Petres Csaba zenetanár, zeneszerző. A kamaraegyüttesben fúvós és vonós hangszerek találták meg a zenei összhangot, ugyanakkor létrejött az azonos nevet viselő vegyes kar is. A Szent Miklós Kamaraegyüttes irányítását Petres Csaba kiválása után Kolcsár Árpád gyergyószárhegyi zenetanár vette át, aki a mai napig a kórus és a zenekar karvezetője.
A Szent Miklós Kamaraegyüttes szinte törzsvendégnek számít a városi rendezvényeken, ugyanakkor évente ellátogatnak külföldre is. Sikerrel vettek részt több kórust minősítő hangversenyt is: Svájcban kitűnő minősítést, Prágában bronz, Egerben arany, idén szintén KÓTA-zsűri előtt arany minősítést szereztek. Számukra írták Sebestyén Rita és Cári Tibor zeneszerzők a Szent Miklós Legendája című előadást. Énekeltek a Csaba királyfi rockopera gyergyószárhegyi ősbemutatóján is. A kamaraegyüttesnek már kiadott CD-je is van.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro

2015. október 15.
Megnyílt a Boldogasszony kiállítás a Gyergyószentmiklósi múzeumban
Egy tárlat, melynek létrehozása összeköti a Kárpát-medence magyar lakóit, és melynek témája alkotókban és nézőkben egyaránt erősíti a hitet – ennek a kiállításnak ad helyet Gyimesfelsőlok után újabb állomásként a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum.
Ötvenöt magyar művész szemszögéből készült képekkel és kisplasztikákkal rendezték be a múzeum termeit a szerdai kiállításmegnyitóra. A Kárpát-haza Galéria vándortárlatának fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, védnöke Tamás József római katolikus püspök és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.
A tárlatnyitón a Domokos Pál Péter Női Dalkör tagjai léptek fel, Csergő Tibor múzeumigazgató, akinek éppen aznap járt le igazgatói mandátuma, elmondta, ennél szebben nem is végződhetett volna a tizenkét éves munka. Ugyanakkor megnyugtatta a jelenlévőket: másnaptól folytatja a munkát megbízott igazgatóként a versenyvizsga eredményhirdetéséig.
Kedves Boldogasszony-keresők! – szólította meg a megnyitón jelen lévőket Nagy Zoltán alpolgármester. Szerinte Boldogasszony szeretetének tudatában sokkal könnyebb járni mindenkinek külön-külön azt az útját, amit számára kijelölt e Teremtő, és az ő fényében meghatározni, ki vagyunk mi, mi számunkra az igazi érték.
Szász Jenő védnökként aktuális probléma tükrében világította meg a hitünkhöz való ragaszkodás szükségességét: „Ha mi, európai keresztények hátat fordítunk a Teremtőnek, jön a Jóisten helyett Allah”. Európa betegségének okát is meghatározta: a jelennek élést, a jövőkép és gyermekvállalási kedv hiányát. Történik mindez annak ellenére, hogy Szász szerint „fizikai jelenlétünk határozza meg Székelyföld etnikai jellegét.” Szólt a hűségről, ezen belül a Teremtő hűségéről teremtménye iránt, illetve a felelősségről, amely az ember válasza kell legyen a Jóistentől kapott küldetésre. „Ránk, magyarokra Isten a Kárpát-medencét bízta” – összegzett.
Tamás József püspök szintén védnökként szólt, örömét fejezve ki, hogy a Szűzanya-tisztelők körébe ezennel belépett az ötvenöt művész is. „Egy család édesanya nélkül csonka család. Különösen a gyermekek érzik meg a hiányát. Kereszténységünk nagy családjához tehát a Szűzanya hozzátartozik. (…) Vigyük hírét e kiállításnak, hogy minél többen láthassák és gazdagodjanak művészi és lelki értékekben!” – fogalmazott az egyházfő.
A Hegedűs Enikő művészettörténész által egyenként is méltatott alkotások november 8-ig tekinthetők meg a gyergyószentmiklósi múzeumban.
Balázs Katalin

2015. december 7.
Rendhagyó évet zár a „polgármester nélküli” Gyergyószentmiklós
Ez az év korántsem volt szokványos Gyergyószentmiklós számára, hiszen már januártól nincs polgármester a város élén, miután Mezei János ellen eljárás indult, hívta fel a figyelmet Nagy Zoltán alpolgármester a hétvégi városnapok alkalmával tartott dísztanácsülésen.
Elmondta, meglátása szerint szándékos a hatalom részéről, hogy az igazságszolgáltatási folyamat csigalassúsággal halad, és emiatt a polgármester a hétvégén sem lehetett jelen az ünnepi eseményen.
Nagy Zoltán azonban hozzátette, ugyan a polgármester hiányzik, de az élet nem állt meg, és ennek látható az eredménye. Az alpolgármester a korrupcióellenes ügyészség (DNA) januári akcióját és az azt követő időszakot olyan kihíváshoz hasonlította, mint amikor valaki megpróbál mezítláb átsétálni egy izzó parázsszőnyegen.
„Ha az emberben van hit, hogy képes rá, és van egy vezető, akiben megbízik, akkor meg tudja tenni, ellenkező esetben nem" – mutatott rá Nagy Zoltán, párhuzamot vonva a közösség és a városvezetés feladata között. Ha az emberek bíznak a vezetőben, akkor lehetnek eredmények, máskülönben nem, mutatott rá. „Voltak olyanok is, akik azt remélték, megégetjük magunkat, de láthatják, itt vagyunk" – jelentette ki az alpolgármester.
Az idei városnapokon azonban váratlan módon a képviselőtestület sem díszpolgári, sem Pro Urbe díjat nem osztott. Szűkítették azok körét is, akiket pedagógusi, illetve egészségügyben kifejtett tevékenységükért részesítettek életműdíjban. A rendezvényen a 25 éves Figura Stúdió Színház, a 20 éves Szent Miklós Kamaraegyüttes és a 25 éves Domokos Pál Péter Dalkör női kórus is kitüntetést kapott, a díjakat Nagy Zoltán alpolgármester és Simon Katalin ülésvezető adta át.
Gergely Imre
Krónika (Kolozsvár)

2017. március 14.
Kitűzik a kokárdákat Gyergyószéken
Ma már lehetőség van arra, hogy nyíltan emlékezzünk az 1848–49-es eseményekre, a forradalomra és szabadságharcra. Nincsenek tilalmak, csak az szabhat határt az ünneplésnek, ha egy településen kevésbé tartják fontosnak a megemlékező eseményeket. A nemzeti ünnep megélése lehetőség, de nem kötelesség.
Az alábbiakban összegyűjtöttük a gyergyószéki települések programjait, hol, hogyan és mikor emlékeznek a magyar nemzet nagy eseményére.
Gyergyószentmiklós Több rendezvény is része a gyergyószentmiklósi megemlékezésnek. A Fogarasy Mihály Szakközépiskolából indul a diákság és az érdeklődők 11 órakor a városi temetőbe, Kiss Antal őrnagy sírjához. Beszédet mond Máthé Árpád Zoltán, szaval Györfi Andrea, zenés műveket ad elő Ferencz Levente és kórusa. A megemlékezést koszorúzás zárja a temetőben. Szintén 11 órától kezdődik a Salamon Ernő Gimnázium 1848-as megemlékező irodalmi és zenés műsora a díszteremben, ugyanekkor emlékeznek a Vaskertes iskolások is tanodájuk dísztermében. Déli 12 órától ünnepi szentmisét tartanak a Szent Miklós római katolikus templomban, 13 órától a templomtól indul a felvonulás a Petőfi Sándor-szoborhoz, ezt követi a történelmi eseményre való megemlékezés és koszorúzás. Jelen lesz a szervező gyergyószentmiklósi önkormányzat és a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ képviselete mellett közreműködőként a Figura Stúdió Színház, a Gránátalma Egyesület, a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar, a Domokos Pál Péter Dalkör Női Kórusa, a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, a Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület.
Alfalu A diákönkormányzat szervezésében idén is Történelmi sétával kezdődik a március 15-i megemlékezés Alfaluban. 10 órakor indul a diákság az 1948-as feltárt síroknál virágot helyezve el a helyi temetőben. 11 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melyet követően a templomkertben lesz zászlófelvonás, műsor és koszorúzás. A községhez tartozó Borzonton 14 órától veszi kezdetét a megemlékezés, melynek helyszíne a templom. Szentmisét követően a helyi diákság ünnepi műsorára kerül sor, majd zászlófelvonás és koszorúzás lesz a Szent István-szobornál.
Csomafalva A nemzeti ünnep rendezvényei 9.40-kor zászlófelvonással kezdődnek a Borsos Miklós téren, tíz perc múlva, 9.50-kor a templomkertben is felvonják a zászlót, 10 órakor pedig az ünnepi szentmise kezdődik. 10.50-kor Tisztelet a hősöknek címmel lesz megemlékezés a Kossuth Lajos-szobornál méltató beszédekkel, diákok előadásával, majd koszorúznak a szobornál és a hősök emlékművénél. Szárhegy A községlakók 11 órakor találkoznak a plébániatemplomban, 12 órakor felvonulnak a hősök emlékművéhez, ahol az ünnep méltatásárára és koszorúzásra kerül sor. 12.30-kor a művelődési házban kezdődik az iskolások ünnepi műsora, 13.30-tól a Cika-terembe várják az érdeklődőket a Retrospektív grafikai kiállítás megtekintésére.
Ditró Déli 12 órakor ünnepi szentmise kezdődik a kéttornyú templomban, majd a templommal szemközti háborús emlékműhöz vonulnak koszorúzni a ditróiak. A megemlékezés a művelődési házban folytatódik a Puskás Tivadar Szakközépiskola szervezésében. A színes program részét képezik az ünnepi beszédek is.
Remete Reggel 8 órakor lovas toborzóval kezdődik a remetei megemlékezés, 11 órakor szentmise, majd utána koszorúzás lesz a hősök emlékművénél. A rendezvények kulturális műsorral folytatódnak a művelődési házban.
Újfalu Az ünnepi szentmise 11 órától kezdődik, melyet a templomkerti emlékmű megkoszorúzása és a diákság ünnepi műsora követ.
Kilyénfalván kedden emlékeztek az 1848-as eseményekre.
Tekerőpatakon csak az iskolában emlékeznek a szabadságharc eseményeire. Tavaly is csupán az iskola szervezett ünnepséget, a korábbi esztendőkben az akkori önkormányzati képviselők gondoskodtak a méltó főhajtásról. A szervezésben részt vett a helyi RMDSZ és az önkéntes tűzoltók is. Az iskolában szavalatok és énekek hangzanak el, de többen is jelezték, hiányolják a nemzeti ünnepen a faluszintű megmozdulásokat.
Balázs Katalin
szekelyhon.ro

2017. december 10.
Mindenkinek jutott a gyergyószentmiklósi gyertya lángjából
Hív minket most egy tiszta szó – énekelte a Domokos Pál Péter Dalkör Női Kórusa Gyergyószentmiklós központjában, a második adventi gyertya meggyújtásának ünnepségén.
A Jakab-Bálint Márta vezette kórus mellett advent második vasárnapjának a Caritas munkatársai voltak a díszvendégei, ők olvasták fel az egyetemes könyörgéseket és a hét minden napjára szóló üzeneteket, ők gyújtották meg a város adventi koszorújának gyertyáját is. Az adventi gyertya lángjából jutott mindenkinek, mint ahogyan a lelkipásztorok által osztott gondolatokból.
Ez alkalommal Korom Imre, a Munkás Szent József plébánia plébánosa szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, adventi idején még inkább keressük a válaszokat egzisztenciális kérdéseinkre. Így arra is, hogy honnan van a rossz? Isten ha jó, miért engedi meg a rosszat? Válaszként egy sztárt idézett, aki szerint Isten egy úriember. Az ember kiűzte őt az iskolából, a politikából, a családból, magánéletéből, és Isten kivonult, magára hagyta az embert bűneivel. De nem ment el nyomtalanul, az emberbe csepegtette a hitet, a szeretetet és a reményt, hogy élete nincs elveszve. Jézus a válasz a szabadulásra.
Fogadjuk vissza Istent a szívünkbe, hogy szülessen meg az üdvözítő reménységet, hitet, szeretetet hozva – ajánlotta Korom Imre plébános.
Bíró Sándor református lelkész múlt heti gyertyagyújtáskor elhangzott megjegyzést idézett: „ha valamire ki vagyunk éhezve, az a szép beszéd.” De elég-e a szép beszéd? – tette fel a kérdést a lelkész, jó-e az, ha elaltatnak, amikor ébredni kellene? Baj, ha egy mondatnak csak az egyik fele hangzik el, a többi elmarad. A mondat hiányzó része kiegészíthető, a gondolat tovább vihető, ha éberek maradunk. A várakozás kapcsán arról is szólt Bíró Sándor, hogy Jézus érkezésére készülünk, de kérdéses, miként várjuk őt. Mert a kinyújtott kezet el lehet fogadni, de el is lehet utasítani. Az ajtó, melyen belép életünkbe, belülről nyitható. Nem harsonával, néma öleléssel jön, és ha ezt az ölelést valóságként tudnánk megélni, lenne ünnepünk, békességünk, és olyan méltóságunk, amilyent csak ő tud nekünk megadni – hangzott el az emelvényről.
A következő hét minden napjára egy-egy üzenetet készítettek elő a szervezők, ezeket osztják-küldik a technikai eszközök és emberek segítségével. A kérés az, hogy akár az adventi gyertya lángját, ezt is aki kapja, adja tovább, így segítve a reménykedést, a várakozást, a megállást, az élet apró örömeire való rácsodálkozást. Balázs Katalin / Székelyhon.ro