Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Domokos Kázmér Művelődési Ház/Kultúrotthon (Szováta)
4 tétel
2004. február 2.
Január 30-án felavatták Szovátán a Domokos Kázmér Művelődési Otthont. Az épület felújítási munkálatai közel 4 milliárd lejbe kerültek. Megjelent Markó Béla, az RMDSZ elnöke is. – Nem annyira kultúrotthon-avatót tartunk, inkább színházi idénykezdést, mivel pillanatnyilag csak az épület belső részét sikerült felújítani – mondta Péter Ferenc, Szováta polgármestere. A tulajdonképpeni házavatót májusra tervezik. A művelődési hajlék egyharmada 2003 januárjában leégett. Az épületet a katolikus egyház építtette az 1940-es években, főleg a helyiek adományából. A kultúrotthon Domokos Kázmér katolikus püspök, Szováta szülöttjének nevét viseli. Szováta tízezer lakosának szüksége van kultúrára, egy olyan előadóteremre, ahol színházi előadást vagy más rendezvényt is meg lehet szervezni. Markó Béla szövetségi elnök az önazonosság megőrzésének fontosságát hangsúlyozta. /Kultúrközpontot avattak Szovátán. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 2./
2004. március 2.
Február 29-én, vasárnap Szovátán a Teleki Oktatási Központban összegyűlt érdeklődők kihangosított telefonon hallgathatták meg Bayer Zsolt magyarországi újságírót, aki többek között a szovátai autonómiakonferenciára utazott volna Romániába. A Magyar Nemzet publicistája a mintegy félórás telefonkapcsolat során elmondta, rendkívül rosszul esett neki a román hatóságok antidemokratikus lépése, ám örül annak, hogy az erdélyi sajtótársadalom megpróbál kiállni mellette, és egyben a sajtószabadság mellett. Bayer a választásokról szólva megismételte korábbi véleményét, miszerint Erdélyben eljött az idő, hogy a magyarság ne csak szavazzon, hanem szabadon válasszon. „A szabad választások még nem egyenértékűek a választás szabadságával” – hangsúlyozta Bayer telefonon. Szováta polgármestere, Péter Ferenc nem engedélyezte a rendezvény megtartását a helyi romai katolikus egyház tulajdonában lévő, de a városháza kezelésében lévő Damokos Kázmér Kultúrotthonban, ezzel voltaképpen kitiltotta Bayer Zsoltot – még mielőtt visszafordították volna őt a borsi határátkelőtől. A város elöljárójának döntése miatt a szervezőknek a Teleki Ház Bíró István termét kellett kibérelniük a vasárnapi rendezvényre. „Nem vagyok sem MPSZ-, sem autonómiaellenes, csupán az a véleményem, hogy Bayer Zsolt stílusa nem méltó egy művelődési otthonhoz. Főleg egy olyanéhoz, amit az RMDSZ segítségével sikerült rendbe tenni” – magyarázta Péter Ferenc, aki a múlt héten még biztos volt abban, hogy a Magyar Nemzet munkatársa „mocskolni fogja az RMDSZ-t”. A közel kétórás politikai lecke alatt a Magyar Polgári Szövetség meghívottai és a közönség sem bírálta az RMDSZ-t. /Szucher Ervin: Szováta polgármestere is kiutasította Bayer Zsoltot. = Krónika (Kolozsvár), márc. 2./
2005. szeptember 8.
Szükség van egy helyi vonatkozású újságra, írta Molnos Ferenc, a Szovátai Hírmondó főszerkesztője. Szeptember 1-jétől indult az első nemzetközi képzőművészeti tábor Szovátán. – A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház bérletet hirdet a szovátai Domokos Kázmér Művelődési Házban tartandó előadásokra. /Szovátai Hírmondó. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 8./
2017. január 25.
A népi értékeket adják át a gyerekeknek
Egy helyi néprajzkutató és néhány, a népi hagyományok fennmaradásáért tenni akaró önkéntes pedagógus kezdeményezésére 2007-ben indította tevékenységét a Szovátai Népi Játszóház, a néphagyományokba való „belenevelést”, a népi kultúra iránti érdeklődés felkeltését tűzve ki célul. A közelgő jubileum kapcsán a Játszóház és annak idei tevékenységeinek bemutatása céljából kerestük fel Kiss Enikő tanítónőt, programfelelőst.
A számítógép és média „lebilincselő” világában törekszenek a múlt örökségeinek, a tegnap maradandó értékeinek átadására óvodás és kisiskolás gyerekek számára. Teszik ezt azért, hogy előkészítsék a holnapot, megalapozzák nemzetiségi létezésünket. Céljuk olyan egyéni képességek fejlesztése, amelyek a gyerekek számára fontosak: közösségi beilleszkedés és viselkedési formák, érzelmi kultúra kialakítása, manuális készségek fejlesztése, hagyományos technikák elsajátítása, népzenei és néptáncműveltség megalapozása, nem utolsósorban nemzeti önazonosságtudatuk fejlesztése, maradandó értékek megismertetése, megszerettetése. A foglalkozások felépítésénél törekszenek a népművészet tiszta forrásaiból meríteni, ugyanakkor olyan módszereket, eljárásokat alkalmazni, amelyek a gyerekek életkorának megfelelnek, és a jelenkor vizuális hatásainak dömpingjében is élményszerűek számukra – sorolta fel dióhéjban a Játszóház lényegét és küldetését Kiss Enikő, hozzátéve, hogy programjaik zömét a helyi S. Illyés Lajos Általános Iskolában, a Domokos Kázmér Művelődési Házban, a városi sportpályán és a fürdőtelepen bonyolítják le, mindenik alkalommal 40-100 résztvevővel.
A 2017-es program megtervezésénél is hagyományosan a természeti év, jeles napok és ünnepek változásait vették figyelembe, elsősorban a sóvidéki néphagyományokra fektetve a hangsúlyt, de a gyerekek számára igyekeznek betekintést nyújtani más magyar tájegységek hagyományaiba is. Kiemelten foglalkoznak néhány, a Sóvidékre jellemző jeles népszokással: farsangtemetés, fonó, hesspávázás, szüreti bál. A gyerekek által kedvelt kézműves foglalkozásokon pedig hagyományos technikákat – szalma, gyékény, csuhé feldolgozása, agyagozás, nemezelés, bútorfestés, varrás stb. – ismertetnek meg velük.
Az előző évekhez hasonlóan több óvodás és kisiskolás csoport farsangi mulatságát színesítik hagyományos farsangi játékokkal, ál-lakodalmassal, Gyertyaszentelő Boldogasszony napja körül pedig medvés játszóházba csalogatják őket. Évente hagyományos farsangtemetéssel búcsúztatják a telet, elégetik Illés szalmabábut, aztán közös mulatságban, táncházban megülik a tort. Húsvét közeledtével hagyományos tojásfestéssel, az ünnephez kapcsolódó népszokásokkal ismertetik meg a résztvevőket.
Az évente megrendezett Medve-tó születésnapi rendezvényeken különböző kézműves tevékenységeket tartanak az érdeklődőknek, és szakmai szervezői a népművészeti programoknak. Nyári játszóházas tevékenységként két különálló néptánc- és kézműves tábor megszervezését tervezik Kőrispatakon, illetve Szovátán. A nagy érdeklődésnek örvendő táborok lehetőséget biztosítanak arra, hogy a gyerekek elmélyüljenek egy-egy tájegység táncában, illetve olyan népi kézműves foglalkozásokon vegyenek részt, amelyekre az iskolai keretek közt kevés lehetőség adódik. Őszi programjaikat a hagyományos szüreti bállal kezdik, amikor a táncos gyerekek, csőszök, szekereken felvonulva toborozzák a gyerekeket, városlakókat a mulatságba, majd szüreti játékokkal, csősztánccal, közös táncházzal folytatódik a bál. Év végi játszóházas és kézműves tevékenységeik a Tökfesztivál, Márton-napja, illetve az advent és karácsony köré szerveződnek.
A farsangi és a szüreti bál alkalmával szervezett táncházas programjaik fontos résztvevői a zenészek, akik az élő népzenét biztosítják. Ennek okán kezdeményezték egy gyerek zenekar létrehozását és hagyományos népi hangszerek oktatását szervezték meg több csoportban az S. Illyés Lajos Általános Iskolával együttműködve.
Mivel az idei évben van a Játszóház működésének 10. évfordulója, szeretnék ezt külön rendezvény keretében megünnepelni, meghívnának néhány olyan szakembert, gyerekcsoportot, akikkel az elmúlt idő alatt együttműködtek.
„Bízunk benne, hogy az elvetett mag, az átadott tudás, megismertetett néphagyomány gyökeret ver gyerekeink lelkében, tudatában, alakítja személyiségüket, a szülőföldhöz kötve őket” – fejezte ki Kiss Enikő. Reményeiket azonban aggodalom is övezi, ugyanis egyre nagyobb gondot okoz a hagyományőrző önkéntes tevékenységek megvalósításához szükséges anyagi háttér biztosítása. Rendszeres támogatójuknál, a Nemzeti Kulturális Alapnál a tavalyi év közepétől megszűntek az állandó táncházas tevékenységeket támogató pályázati kiírások. Szoros figyelemmel követik a megjelenő pályázatokat, hazai és anyaországi forrásokat, amelyek segítségével fedezhetőek lennének az oktatók, zenészek tiszteletdíjai, a kézműves foglalkozások szakmai anyagának költségei.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro