Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Domokos Géza Egyesület
17 tétel
2011. november 26.
Bemutatkozott Sepsiszentgyörgyön a Domokos Géza Egyesület
Domokos Géza íróról, művelődésszervezőről, az RMDSZ első elnökéről elnevezett civil szervezetet alapított fia, Domokos Péter a politikus barátainak, tisztelőinek támogatásával. Az egyesület a névadó szellemi hagyatékának megőrzésével, bemutatásával, a humanizmus, a különböző kultúrák közti párbeszéd értékének népszerűsítésével, tehetséges fiatalok felkarolásával, előadások, műhelyek szervezésével kíván foglalkozni. Domokos Géza szellemében a rugalmasság, nyitottság, empátia, társadalmi érzékenység elvei szerint kívánnak a közösség javára tenni – mondta el Domokos Péter november 25-én, pénteken, a Kovászna Megyei Tanács dísztermében szervezett bemutatkozó sajtótájékoztatón.
Tamás Sándor megyei tanácselnök felolvasta Kelemen Hunor szövetségi elnök üzenetét a jelenlévő értelmiségieknek, újságíróknak, politikusoknak. Domokos Géza mindig hangsúlyozta a romániai magyarság intézményei létrehozásának, megtartásának és működtetésének fontosságát – idézte fel Kelemen. A róla elnevezett egyesület egy új intézménynek tekinthető, ennél méltóbban nem is lehetne őrizni Domokos Géza emlékét, „ehhez kívánok sok sikert és sok cselekedetet” – zárult az üzenet.
Egyed Péter író, filozófus, Domokos Géza barátja a Székelyföld folyóirat számára írt szellemi portréból olvasott fel részleteket. Felidézte, Domokos Géza „pályaképének elővonalait” egy végül soha el nem készült portréinterjú helyett írta. Domokos életében meghatározóak voltak a Székely Mikó Kollégiumban töltött évek, a kolozsvári egyetemi évek, valamint a moszkvai tanulás időszaka. Az 1965-ben „majdnem-Nobel-díjas” Pausztovszkij volt rá nagy hatással. A Maxim Gorkij Irodalmi Intézetben mai megnevezéssel „kreatív írást” tanultak, modellül legtöbbször Csehov írásai szolgáltak. Itt, a szovjet metropoliszban, ahol színházba és koncertre lehetett járni, mélyítette el az erdélyi fiatalember a minőség iránti érzékét, innen ered kiadói irodalompolitikájának magva. 1989-ben már kész politikus volt, aki kilépett a művelődéspolitika mezejéről. A kilencvenes évek közepétől, visszavonulása után megírt könyvei nélkülözhetetlenek a romániai magyar társadalomban zajló folyamatok megértéséhez – méltatta Domokost Egyed Péter.
Lakatos Mihály író, a sepsiszentgyörgyi Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának igazgatója a Domokos Géza vezette Kriterion könyvkiadó felbecsülhetetlen művelődéspolitikai jelentőségét méltatta.
A kiadó könyvei csemegék voltak a könyvre éhes fiataloknak, és létfontosságú szellemi táplálékot jelentettek, a mentális egészség megőrzésének voltak garanciái. A Kriterion világítótorony volt a sötét évtizedekben, Domokos Gézának és kiváló szerkesztőinek köszönhetően, és ez a szellemi hagyaték mindig vállalható – szögezte le Lakatos. A Kriterionnal a világirodalom friss levegője áramlott be a Kárpát-medencébe, a magyarországiak számára is mértékadó kiadó volt.
Dávid Gyula irodalomtörténész beszédét László Károly színművész tolmácsolta. Dávid felidézte, politikai elítéltként 1968-ban került szerkesztőként a Kriterionhoz, amelynek igazgatója, az ő egykori kolozsvári szobatársa, olyan ember volt, hogy ha valamit ő nem tudott elintézni, azt nem is lehetett. A moszkvai tanulmányai során szerzett, az uralkodó ideológia műveinek, érvrendszerének ismeretei, hatalmas műveltsége, határozott személyisége olyan tárgyalópartnerré tették, akinek érvei előtt gyakran kénytelen volt meghátrálni a hatalom. Sokat is tanakodtak a pártszolgák és személyes ellenségei, vajon ki állhat mögötte, hogy ennyire nyíltan mer néha szembeszegülni vagy kritikát megfogalmazni egy-egy felülről jövő utasítással szemben.
Domokost kiváló román írok védőhálója óvta – idézte fel Dávid Gyula Az igazgató emberközelből című írása -, sajnos a 80-as években egyre vékonyult ez a háló, és 1989 után teljesen megváltozott minden; néha pont régi bajtársaival kerül szemben immár a kisebbségi politikus perspektívájából. (tudósítónktól)
Transindex

2011. november 29.
A Domokos Géza Egyesület megalakulására
Péntek délután a Kovászna megyei önkormányzat üléstermében ünnepélyes külsőségek között alakult meg a Domokos Géza Egyesület.
Egyed Péter filozófus – aki az áldatlan nyolcvanas években a Kriterion Kiadónál a néhai Domokos Géza közeli munkatársa volt – a Székelyföld folyóirat decemberi számában megjelenő esszéjéből olvasott fel figyelemre méltó részleteket, megvilágítandó az életút kényes kérdéseit. Az elemző esszé, amint címe is beígéri, a művelődéspolitikusról és az országos politikusról szól, érdekes adalékokkal járulva hozzá az ünnepelt szellemi portréjához. Az írópolitikus fia, Domokos Péter jelentette be az egyesület megalakulását. Kijelentette, hogy "A Domokos Géza Egyesület vállalt célkitűzése elsősorban a névadó szellemi hagyatékának, értékrendszerének és elveinek ismertetése, fejlesztése, illetve ápolása, a kulturális és humanista értékek ösztönzése, a művelődési sokszínűség, a nemzeti önazonosság megőrzése és ápolása mellett a nemzetiségek, nemzetek közötti párbeszéd, a különböző kultúrák párbeszédének, egymás gazdagításának, kölcsönhatásának támogatása és bátorítása. Kiemelt szerepet tulajdonít az egyesület a tehetséges fiataloknak..." Mindezen nemes célkitűzésekhez csak gratulálni lehet. Egyelőre konkrét programokról, arról, hogy a valóban a Névadó szellemiségéhez méltó elképzeléseket, programokat az egyesület hogyan, milyen formában szeretné megvalósítani, nem esett szó. De ami késik, vélhetőleg nem múlik.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. június 26.
Öt éve hunyt el Domokos Géza
Öt éve, 2007-ben hunyt el Domokos Géza erdélyi magyar író, politikus, műfordító. Szellemi hagyatékát a nevét viselő Domokos Géza Egyesület tevékenysége őrzi, melyet az író fia, Domokos Péter vezet.
2007-ben, öt éve hunyt el Domokos Géza erdélyi magyar író, politikus, műfordító. Nemrég az író, intézményalapító, politikus szellemi hagyatékát ápoló egyesület alakult Háromszéken. A neves közéleti személyiség fia, Domokos Péter által létrehozott egyesület célkitűzése a névadó szellemi hagyatékának, értékrendszerének és elveinek ismertetése, ápolása, a kulturális, humanista értékek ösztönzése, a nemzeti önazonosság megőrzése.
Domokos Péter a Székelyhon.ro-nak elmondta: az édesapja nevét viselő egyesület kiemelt szerepet tulajdonít a tehetséges fiataloknak, felkarolja őket érvényesülésükben a közjó érdekében, hiszen – mint minden korban – ez a korosztály igazságtalanul periférikus helyzetben találja magát életének, karrierjének küszöbén. Kiemelt helyszínhez jutnak hozzá a tehetséges fiatalok, az előadások, műhelygyakorlatok a kelet-háromszéki Papolc faluban található parasztház – Domokos Géza és felesége, D. Harasztosi Éva egykori vidéki nyaralója – vendégszeretetében. Inspiráló környezet ez, hiszen itt születtek meg az egyesület névadójának művelődési és politikai, életrajzi kötetei.
A névadótól jegyzett könyvek újrakiadása szintén szerepel a tervekben, ahogyan az életét, személyiségét, korabeli történelmi-kulturális-politikai mozgáslehetőségét kutató szakdolgozatok létrejötte is. A könyvkiadás része a Domokos Géza elhunytának ötödik évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozatnak. A sorozat első részét képezte az Ellenőrzött kiadók – Könyvvilág a hetvenes-nyolcvanas években Romániában és Magyarországon elnevezésű nyílt előadás. Ezt követik a csíkszeredai és zágoni megemlékezések július folyamán.
A megemelékező tevékenység augusztusban a papolci javításokkal folytatódik, a térségre egykor jellemző kalákarendszerben. Szeptemberben az egyesület folytatja a megemlékezések és könyvbemutatók megszervezését erdélyi városokban. Továbbá októberben fölveszi Domokos Géza nevét a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium új könyvtára. A novemberi budapesti megemlékezés és könyvbemutató záróakkordja kíván lenni a júniusban indult sorozatnak – tájékoztatott Domokos Péter, az egyesület vezetője.
„Domokos Gézát nem csupán a következetesség, elvszerűség, szakmai igényesség, tájékozottság jellemezte, hanem egyben a kísérletező kedv, kulturális rugalmasság és empátia, a nyitottság mindazzal szemben, ami új, szép, nemes és hasznos a közösségnek, egyénnek egyaránt” – méltatta édesapja életét Domokos Péter.
Bús Ildikó. Székelyhon.ro

2012. szeptember 6.
Domokos Géza művei adományba
Domokos Géza Éveim, útjaim, arcaim című memoárkötetéből álló adományt adott át a Bod Péter Megyei Könyvtárnak a Domokos Géza Egyesület vezetője.
Az öt éve elhunyt író emlékére több rendezvényt is szervez idén az egyesület, a napokban pedig Domokos Géza Éveim, útjaim, arcaim című memoárkötetéből álló adományt kapott a Bod Péter Megyei Könyvtár – tájékoztatott Domokos Péter, az egyesület elnöke. Az egytucatnyi könyvből álló adományt az író fia személyesen adta át Szonda Szabolcs könyvtárigazgatónak.
Az adományozás része a Domokos Géza író, művelődésszervező, a Kriterion Könyvkiadó alapító igazgatója, az RMDSZ első elnöke halálának ötödik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezés-sorozatnak. Júniusban második kiadására került az Éveim, útjaim, arcaim /Domokos Géza: Éveim, útjaim, arcaim, Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2012/, valamint a rendszerváltás előtti könyvkiadói cenzúra témakörében rendeztek előadást az egyesület kezdeményezésére. Októberben Csíkszeredában kerül sor előadásos megemlékezésre, várhatóan decemberben pedig konferencia keretében idézik föl Domokos Géza emlékét Budapesten.
Domokos Péter a Székelyhon.ronak azt is elmondta, hogy a mostani adományozás mellett 2007 novemberében egy háromezer kötetből álló könyvtárat adott át a Székely Mikó Kollégiumnak, apja óhajának megfelelően.
Bús Ildikó
Székelyföld.ro

2013. május 24.
Székelyföld esélyei és lehetőségei (Szakemberek a régiósításról)
Élettér és mozgástér címmel szervezett kétnapos konferenciát, műhelymunkát a Domokos Géza Egyesület, jeles hazai és magyarországi szakemberek tartottak és tartanak ma is előadásokat az erdélyi, a székelyföldi magyarság megmaradása szempontjából is jelentős, rendkívül aktuális kérdésekről. Tegnap a jelen romániai valóság nagy slágere, a regionalizáció szerepelt napirenden, ma a nemzeti kisebbségügy a fő téma. A rendezvény illeszkedik az egyesület által kezdeményezett megmozdulások sorába, a névadó Domokos Géza előtt is tisztelegnek, aki múlt héten töltötte volna 85. évét.
A Kovászna és Hargita megyei önkormányzatok képviselői elsősorban a jelenlegi rossz régiós felosztás hibáira, a román kormány tervezetének veszélyeire hívták fel a figyelmet. Tamás Sándor megyei elnök az egy nappal korábbi szakszervezeti konferencián bemutatott és lapunk által is ismertetett előadását ismételte meg, ezúttal magyarul. Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke nem lehetett jelen, helyette András Zoltán, az önkormányzat elemző csoportjának képviselője sorakoztatta fel Románia jelenlegi fejlesztéspolitikájának kudarcait, melyek tükrében még érthetetlenebb, hogy a rosszul működő fejlesztési régiókat közigazgatási szerepkörrel is felruháznák.
Az 1998-ban létrehozott nyolc nagy régió valamelyest a statisztikai adatgyűjtési szerepnek tudott megfelelni, sem a tervezésben, sem a forráslehívásban, sem a területfejlesztésben nem voltak eredményesek, színlelt konzultáció folyt, megalapozatlan dokumentumok készültek – hívta fel a figyelmet.
Tóth Norbert nemzetközi jogász, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa rámutatott: sem a nemzetközi, sem az európai jogrend nem kedvez a kisebbségeknek, néhány jogszabály született, de ezek hatásköre szűk vagy számonkérhetőségük korlátozott. Az Európa Tanács dokumentuma, a helyi önkormányzatok regionális chartája például csak településekre vonatkozik, nem megyékre vagy régiókra, s az utóbbiakra is érvényes dokumentum elkészült ugyan, de a mai napig sem sikerült elfogadtatni. Az EU-ban született jogszabályok előírják, hogy regionális átszervezés esetén ki kell kérni az emberek véleményét, s vannak eszközök is ennek számonkérésére, az EB kötelességszegési eljárást vagy akár pert is indíthat egy-egy állam ellen. Kevés lehetőséget nyújt a nemzetközi jog, a kisebbségi jogokat az emberi jogok, így az egyéni jogok közé sorolják, egyetlen közösségi jogot ismernek el, az önrendelkezési jogot, de ezt is elsősorban államokra vonatkoztatva, államon belül csak föderális berendezkedés esetében fogadják el egy népcsoport ezen jogát – fejtette ki Tóth Norbert. Mindezek dacára van ok a bizakodásra – mondotta –, változik a világ, a XXI. század Európájában az államoknak egyetlen szövetségesük lesz, saját polgáruk, és minden polgárnak számítania kell kultúrától, anyanyelvtől függetlenül. Ennek jegyében fejlődik majd a nemzetközi jog is, s bővülnie kell az önrendelkezési jognak is – derült ki a előadásából.
Bottlik Zsolt, az ELTE földrajztudományi karának adjunktusa a magyarság területi megoszlását mutatta be, a Kárpát-medence etnikai térképének évszázadokon átívelő alakulásával tette egyértelművé: Székelyföldön a XV. század óta kompakt egységben élnek magyarok. Novák Zoltán Csaba történész az 1948–89 közötti Székelyföldet is érintő közigazgatási reformokról tartott előadást, arról, hogyan jött létre és mit jelentett 1952-ben szovjet nyomásra a Magyar Autonóm Tartomány, majd a helyi ellenállás miatt hogyan volt kénytelen Ceauşescu beleegyezni a magyar megyék kialakításába 1968-ban. Kolumbán Gábor egyetemi tanár a régió, regionalizáció, regionalizmus tudományos definíciójára építette előadását, és arra a következtetésre jutott: régiókat nem lehet létrehozni, azok önmaguktól léteznek, jó regionalizáció pedig nem lehetséges, ameddig nincsenek működő régiók. Románia felépítését a történelmi régiókra kellene alapozni, és ez a kérdéskör addig nem oldódik meg, amíg egy politikai elit nem vállalja fel az ország föderális átszervezését – fejtette ki. Kolumbán Gábor szerint ez lenne a székely kérdés megoldása is, etnikai alapú területi autonómia Erdély föderális tartományon belül elérhető, Bukaresttől azonban hiába várjuk, véleménye szerint a más jellegű ez irányú erőfeszítések nem vezetnek eredményre.
Csutak István Hargita megyei regionalizációs szakember Székelyföld áldatlan helyzetére, rendkívül rossz és folyamatosan romló gazdasági, társadalmi mutatóira irányította rá a figyelmet, s következtetése drasztikus: ha 25–30 éven belül nem érjük el az autonómiát, utána már fölösleges lesz, nem marad haszonélvezője.
Farkas Réka

2013. június 26.
Megőrizni Domokos Géza szellemi hagyatékát
Hat éve hunyt el Domokos Géza erdélyi magyar író, politikus, műfordító. Az évforduló alkalmával fiával, Domokos Péterrel – aki egyben a Domokos Géza Egyesület alapítója – beszélgettünk.
– Milyen elgondolásból alapította meg a Domokos Géza Egyesületet?
– Az egyesület létrehozásának célja édesapám szellemi hagyatékának ápolása volt. Úgy éreztem, valamit kezdeni kell azzal, amit ő testesített meg, a sokféle, szerteágazó, mégis letisztult szellemi örökséggel. Rám hárult a feladat, hogy lebontsam szüleim sepsiszentgyörgyi életterét, így az egyesület tető alá hozása visszabillentette a mérleg nyelvét, helyet kapott az építkezés. Apám emlékének, szellemi hagyatékának megőrzésének gondolatát egymástól függetlenül sokan megfogalmazták, sokan segítettek egy-egy ötlettel, vagy egyszerűen csak bátorítottak.
– Közel két éves az egyesület, sok mindennel foglalkozott, szervezett kalákát a Domokos Géza papolci házának rendbetételére, konferenciát a régiósításról, a Székely Mikó Kollégiumnak adományozta a Domokos Géza könyvtárát, majd az iskola ifjúsági könyvtára felvette a Domokos Géza nevét. Hogyan állt össze az egyesület programja?
– Az összetett tevékenység részben tudatos, részben ösztönös építkezés eredménye, folytatása a hagyaték gazdag palettájának. Domokos Géza is ilyen volt, rengeteg minden érdekelte, tájékozott volt, szinte bármiről lehetett vele beszélgetni. A civil szervezet működtetése számomra teljesen új foglalkozást jelent, eltér az eddigi képzőművészeti, újságírói mozgásteremtől. Nehéz volt, mert menet közben kellett megtanulni a civil szervezet kezelését, mert ez egy külön világ, tankönyvből nem lehet elsajátítani. A megérzés jött be a képbe, ellestem miként csinálják mások. Aztán menet közben alakult, formát kapott, baklövésekkel, apró sikerélményekkel. Tapogatózva, jobbra-balra kérdezősködve és nézelődve, az interneten keresgélve kezdett körvonalazódni az apám szellemiségének otthont adó egyesület. Június 26-án hat éve hunyt el apám, megszakadt egy folyamat. Az RMDSZ megtette a magáét, folyamatosan fenntartotta emlékét, de úgy éreztem többre van szükség. Annak a szellemiségnek a gyakorlatba ültetéséről van szó, amelyet képviselt, ismerve a gondolkodásmenetét, az érdeklődési körét, mindazt az értéket, amelyet bátorított vagy önzetlenül teremtett maga körül.
– Az utóbbi években felerősödtek az autonómiatörekvések, Domokos Géza megítélése változik-e ennek fényében?
– Emlékszem, hogy az apám halálát követő napon, az Observatorul de Covasna című sepsiszentgyörgyi román napilap kért tőlem egy oldalnyi összefoglalót róla, akkor kezdtem keresgélni a világhálón, és az általa adott interjúk között találtam egyet, amelyben kifejtette: meglátása szerint lesz területi autonómia, de nem etnikai alapon. Ő akkor jól tudta, hogy a román társadalom nincs felkészülve az autonómiára, mint társadalomszerveződési alternatívára. Ebből származhatott az autonómiával kapcsolatos visszafogottsága. 1990 óta csak most érződik, hogy a román társadalom már nem utasítja vissza zsigerből az önrendelkezés fogalmát. Huszonnégy esztendőnek kellett eltelnie, ez valahol őt igazolja. A rendszerváltás előtt szívügyének tekintette, hogy, másokkal együtt, harcoljon a 70-es, 80-as években a romániai magyarság identitását jelentő intézményrendszerben "virágzó" kisebbségellenes megnyilvánulások ellen, elkötelezettje volt a közösségének, ennek megmaradásáért küzdött, és politikusként is ezt vallotta. A Kriterion Könyvkiadó tevékenyégéhez kötődő művelődéspolitika után sokkal nagyobb nyomással, több kihívással volt kénytelen szembesülni a rendszerváltás után. Meghaladta őt a megsokszorozódott munka és tempó, a különböző érdekek összeütközései, úgy érezte, a feje fölött összecsapnak a hullámok. A 90-es évek embert próbáló idők voltak, a szervezetét is kikészítette a folyamatos, nagy nyomással ránehezedő közéleti stressz.
– Milyen vonalon halad tovább az egyesület?
– Hangsúlyozom, ez nem a Domokos Géza személyi kultuszának háttérintézménye, hanem egyfajta műhelygyakorlat helye. Keresem a partnereket, és folyamatosan bővíteni szeretném a tevékenységet. Például foglalkoztat apám könyveinek újrakiadása, lefordíttatása, de úgy gondolom, esélytelen ez a vállalkozás, így inkább a digitalizálás felé orientálódnék. Ez az út költségkímélőbb, hiszen a nyomda sokba került, a könyvek igazságtalanul drágák, a terjesztés is nehézkesnek látszik. Eddig önerőből sikerült digitalizálnunk az Éveim, útjaim, arcaim című memoárkötetét. Igaz, digitális formában zökkenőmentesebben jut el az olvasóközönséghez, de az effajta érintkező felület híján van a könyv adta személyes kapcsolatnak.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

2014. június 5.
Feltérképezik a Székelyföld lehetőségeit
Cselekvési alternatívák Székelyföldön címmel szervez térségfejlesztési konferenciát és műhelygyakorlatot Sepsiszentgyörgyön a Domokos Géza Egyesület.
A kétnapos rendezvény csütörtökön 17 órakor kezdődik a megyei önkormányzat épületének kis üléstermében. Domokos Péter, az egyesület elnöke kifejtette: a konferencia célja – a teljesség igénye nélkül – felmérni a székelyföldi térség értékeit, forrásait, mozgásterét, valamint fejlesztési opcióit.
Az esemény emellett találkozási lehetőséget biztosít a különböző szakterületek képviselőinek, és népszerűsíti a régió értékteremtői által elért eredményeket. „A térségfejlesztés témakörével már a kilencvenes évek óta foglalkoznak kisebb műhelyek, politikai pártok. Eredményeiket fel kell mutatni, hiszen javuló életérzést, sőt gyarapodást biztosítanak a közösségnek” – mondta el Domokos Péter.
A konferencián vállalkozók, egyetemi hallgatók, köztisztviselők, civil szervezetek képviselői szólalnak fel, de a rendezvény minden érdeklődő számára nyitott.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

2014. december 6.
Könyvkiadás a diktatúrában (45 éves a Kriterion)
Jó hangulatú kerekasztal-beszélgetés helyszíne volt tegnap az árkosi kastély: a Kriterion Könyvkiadó régi munkatársai gyűltek össze a 45. évfordulóra, és bár hiányzók is voltak, a nap folyamán sikerült feleleveníteni a kezdeteket és azt a két évtizedes küzdelmet, amelynek során a romániai nemzetiségek kiadója a szakmának mérce, az olvasóknak öröm, az ott dolgozóknak második családja lett.
A rendezvényt nem pusztán a nosztalgia indokolja: tudományos kutatás tárgyát is képezi a 2007-ben elhunyt Domokos Géza irányítása alatt álló, jelentős kisebbségvédelmi feladatot vállaló intézmény, illetve az egész korszak. A szervező Domokos Géza Egyesület, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Szabédi László Emlékház, a Bukaresti Magyar Intézet és az Árkosi Művelődési Központ szakemberei arra keresik a választ, hogy a Kriterion által felkarolt kisebbségi kultúra hogyan, milyen módon erősödött meg és maradt talpon a diktatórikus kommunista rendszerben. A meglévő dokumentumok ugyanis éppen arra a háttérmunkára nem világítanak rá, ami az igény megfogalmazódásától a megvalósulásig – amelynek csak egyik lépcsője az akkor még Criterion nevű új kiadót engedélyező, a Hivatalos Közlönyben 1969. december 8-án megjelent miniszteri rendelet – vezetett, illetve ami egy-egy új könyv kinyomtatásához kellett. Ma már nevetve mesélik, hogy milyen módon sikerült a szerkesztői gárdát, a bukaresti és vidéki csapatokat összetoborozni – kit a kényszermunka után, kit korrektorként, kit könyvelőként vettek fel –, és az is derű forrása, hogy a nyílt és burkolt utasítások, a cenzúra és a szövevényes hatalmi viszonyok között milyen ügyeskedések, olykor véletlenek segítették az új kötetek, új kultúrák megjelenését. Domokos Géza tartotta a hátát mindenért, és együtt nőtt a feladattal – hangzott el a tegnapi találkozón; az is az ő érdeme volt, hogy a kiadó pár év után már 14 nyelven szólalt meg, és többek között a hivatalosan nem is létező romániai ukrán, szlovák, jiddis, lipován, tatár közösségeknek is anyanyelvű olvasnivalót adott. Ez a soknyelvű, sokszínű szerkesztőség olyan hangulatban dolgozott együtt, ami ma is megkapó és reményt keltő; jó néhány ízes történet is megéri, hogy átmentsék a következő generációknak. A Bartha Ágnes irodalomtörténész által vezetett műhelybeszélgetéseken Bálint Lajos, Dávid Gyula, Elena Diatcu, Kacsó Judit, Steva Lepoiev, Molnár Gusztáv, Panait Róza, H. Szabó Gyula, Szabó Zsolt mesélt az általuk megélt örömökről, nehézségekről, a nagy sikerű sorozatokról, a magyarországi és romániai könyvkiadás közötti különbségekről, magukról, a szerzőkről, az olvasókról és azokról az ünnepekről, amikor egy-egy könyvbemutatón mindannyian találkoztak. A demokráciában ez a viszony is megváltozott, de ez majd egy következő kutatás tárgya lehet. Egy tanulság mindenképpen adódik: a legnehezebb körülmények között is lehet értéket teremteni. Példa rá a Kriterion.
Demeter J. Ildikó

2015. június 1.
Székelyföld képes
A szórványt menteni kell – bármi áron
A külpolitika, a tudásátadás és a szórvány voltak a Cselekvési alternatívák Székelyföldön című tanácskozás második napjának középpontjában. A Domokos Géza Egyesület által szervezett találkozón elhangzott: a szórványt bármi áron meg kell menteni.
Barabás T. János, a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója azt mondta: a követező tíz évben olcsóbb lesz az energia, enyhülnek a feszültségek, és több nyugati cég költöztet gyárakat a térségbe.
Kolumbán Gábor, a székelyudvarhelyi Modern Üzleti Tudományok Főiskola tanára szerint előtérbe kell helyezni a „szociális gazdaságot”, amelynek nem a mindenáron történő profitszerzés a célja, hanem az, hogy értelmes munkát adjanak az embereknek.
– Székelyföld képes előállítani saját élelmiszerszükségletét. Ehhez fel kell tárni a hagyományos tudást és természetközeli, ún. low-technológiával, a saját értékek és érdekek menti összefogással be kell indítani a termelést – vélekedett az egyetemi oktató.
Demeter László, a megyei tanács szórványügyi programvezetője kijelentette: nincs az a pénz és energia, amelyet nem érne meg befektetni, hogy a szórványt megmentsük, mert „nélküle Székelyföld egy sziget lesz, amit lassan, de biztosan elnyel a tenger”.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. június 2.
Székelyföld helye a világban
A fejlesztéspolitikában szükséges szemléletváltásról, a székelyföldi társadalom szerkezetének jellemzőiről, a területi autonómia esélyeiről geopolitikai kontextusban, szórvány és tömb viszonyáról esett szó azon a kétnapos konferencián, amelyet a Domokos Géza Egyesület szervezett Cselekvési alternatívák Székelyföldön címmel Sepsiszentgyörgyön a megyeháza kis gyűléstermében szerény részvétel mellett csütörtökön és pénteken.
Behozni a lemaradást
Magyarország kormánya támogatja a Székelyföld gazdasági felemelkedését célzó kezdeményezéseket, az ugyanis a külhoni magyar régiók megerősödésének feltétele – jelentette ki Lukács Bence, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának képviselője. Biró A. Zoltán egyetemi tanár az általa vezetett székelyföldi kutatóintézet eddigi tapasztalatainak összegzésére tett kísérletet a térségi elitek szempontjából. Közép- és Közép-Kelet-Európában a vidéki térségek stagnálnak, ez jellemző Székelyföldre is: a fejlesztéspolitikai indexek nem túl jók, az életminőség nem változott jelentősen, a kilátások kedvezőtlenek. A vidéki térségek felzárkóztatásában megvannak a kedvező tényezők, az előnyök, de léteznek visszafogó tényezők is. Bár azt szokták mondani, hogy fejlesztéspolitikában a pénz, illetve a szakértelem hiánya a legnagyobb hátrány, a székelyföldi társadalom mélyszerkezetében van néhány olyan emberi tényező, amely adott helyzetben előny ugyan, de a technicista szemléletű fejlesztéspolitikában – amely pénzszerzésre, szervezésre, látható eredményre összpontosít, és abból indul ki, hogy a fejlesztésekhez majd igazodnak az emberek – visszafogó tényező lehet. Ilyen az egyén, a családok ciklikus tevékenységéből adódó rövid távú tervezés, amely, bár biztonságot jelent, nem kifejezetten kockázatvállalással járó piacgazdasági szemlélet. Változott a tanuláshoz való viszonyulás is: jelenleg csak annyit tanulnak az itt élők, amennyi rövid távon hasznos lehet számukra, és a megszerzett tudás hasznosítását is csak hivatalos munkaviszony keretei között képzelik el. Ezek a tényezők nem feltétlenül korlátok, hanem előnyök is, például biztonságot, egyensúlyt, természetközeliséget is jelentenek, de hátrányok lehetnek a jelenleg uralkodó technicista szemléletű fejlesztéspolitikában. Ezért Biró A. Zoltán úgy véli, a térségre, annak társadalmi szerkezetére ráépülő fejlesztéspolitikára lenne szükség. Példaként említette a biogazdák szervezkedését, amely a térség egyik jellemzőjére, a természetközeliségre épül.
A kisebbik rossz
Az autonómia hosszú folyamat eredménye, egynéhány példát leszámítva – például Grönlandot, amely nem kérte, mégis megkapta azt – ritkán fordul elő, hogy azonnal elérjék – mutatott rá Tóth Norbert. A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója geopolitikai szempontból latolgatta a székelyföldi területi autonómia esélyeit. A világból vett példák alapján kijelentette: az anyaország léte, támogatása sok esetben lélektanilag visszafogja az autonómiáért küzdő közösséget, több az olyan sikeres autonómiatörekvés, ahol nincs anyaország. Úgy vélte, a központi államvezetések autonómiával szembeni ellenállása akkor szűnik meg, amikor választásra kényszerülnek, és a kisebbik rosszat látják abban. Kérdés, hogy a területben gondolkodó Romániának lesznek-e a jövőben olyan igényei, amelyek nyomán választásra kényszerülhet – vetette fel. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a Moldovai Köztársaság és Románia viszonya csak azért is érdekes, mert Moldovában már van működő autonómia, a gagauzoké.
Mérsékelt derűlátás
A nagy államok kiváltsága a hosszú távú stratégia, a kis államok – mint Magyarország, Románia – legtöbb tízéves távokban gondolkodhatnak. Ekkora időszakra – a világban zajló események elemzése alapján – Közép-Kelet-Európa államainak lakói mérsékelten derűlátóak lehetnek – állapította meg Barabás T. János. A budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint a jelenlegi külpolitika startpontja 2008: az amerikai pénzügyi válság kezdete, az orosz–grúz háború, Kína gazdasági nyitása jelentette a fontosabb fordulópontokat. Azt követően az amerikai pénzügyi elit áttételes eszközökkel próbálja biztosítani elsőbbségét, az pedig, hogy az USA egyre kevésbé függ a külföldi energiaforrásoktól, azt jelenti, egyre távolságtartóbb lesz külpolitikai ügyekben. 2008 egyik következménye Oroszország agresszívvé válása, a Nova Russzija-álomról, úgy tűnik, lemondott Moszkva, de pénzügyileg egyre nagyobb bajban van, hiszen gazdaságát nagy részben az energiakivitelre alapozza. Az ukránkérdés – Barabás szerint – hibrid békévé alakul, Oroszország ugyanis azért ragaszkodik Ukrajnához, mert úgy érzi, ha csökken befolyása felette, megszűnik nagyhatalomnak lenni. Európa helyzetét elemezve, Barabás szerint az elkövetkező évtized során a gyáripar kitelepedik Kelet-Európába, emiatt Magyarország, de Románia is akkor lehet sikeres, ha fejleszti információs technológiáját. A két ország egymástól való függése megugrott, közös érdekeik is komolyak, emiatt az országok közti feszültség csökkenni fog, a gazdasági kapcsolatok pedig egyre erősödnek – vonta le a következtetést.
Székelyföldi modell
Ha a külpolitikai elemző a high tech szempontjából az információs technológiához való felzárkózás szükségességét hangsúlyozta, Kolumbán Gábor egyetemi oktató a low tech felől közelítve mutatott be egy lehetséges székelyföldi jövőképet. A globális gazdaság számára a profit a fontos – Kolumbán szerint viszont van értelme olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek nincsenek a globális gazdaságban. Ilyen az általuk kidolgozott székelygyümölcs- modell, melynek a lényege: megélhetést biztosító gazdálkodást fenntartani a hagyományos tudás segítségével. A gyümölcstermesztéssel foglalkozók számára kifejlesztenek néhány modellterméket, szakmai segítséget biztosítanak, ehhez hozzáteszik a marketingmunkát, a többi attól függ, hogy egy közösség képes-e összefogni, társulva előbb lépni. Jó példa akad most már erre (Székelyudvarhely, Székelykeresztúr környékén, Kolumbán szerint ott nyitottabbak az emberek), bizonyítván, a természetközeli megélhetési formának is van helye a globális világban. Szerinte az elkövetkezőben a székelyföldi emberek 20–30 százaléka integrálódik a globális gazdaságba, 15–20 százaléknyi a sikeres regionális és helyi gazdaságokban tevékenykedik (megjegyezte, Székelyföld önellátó lehetne, hiszen itt minden megterem, ami a megélhetéshez szükséges, a kényszerérett banánnál például egészségesebb az alma), a többiek a klasszikus gazdaságokban találhatják meg helyüket, mint a turizmus, szolgáltatások. Ennek eléréshez azonban magas minőségű oktatási és egészségügyi rendszer szükségeltetne. Élet szórványban
Az erdélyi magyarság stratégiája nem az kell hogy legyen, miként fogunk eltűnni innen vagy onnan, hanem erősíteni azt, ami van – hívta fel a figyelmet Demeter László művelődésszervező, Kovászna Megye Tanácsa szórványprogramjának felelőse. A szórványprogrammal immár hat éve foglalkozó Demeter László szerint a Kovászna és a Hargita megyei tanács kezdeményezése esetleges, nincsenek elegen ahhoz, hogy hatékonyan foglalkozhassanak a kérdéssel. Úgy látja, az erdélyi magyar szórványközösségek megmaradásához nem elég a „belső anyaország” felelősségvállalása, társulnia kellene Magyarországnak, illetve az egész Kárpát-medencének. Egymás öntudatának erősítését, a szórványbeli magyarok létének kiszámíthatóságát tartja megoldandónak, ehhez a család és az egyház mellett a gazdasági szereplők megjelenését véli szükségesnek. Példaként a piski csárda sorsát hozta fel: nemzeti emlékhelyünk egyre romosabb állapotú, és nem akad a turizmusban, vendéglátásban érdekelt magyar vállalkozó, aki működtetné. De keserű tapasztalatként hozta fel, hogy Hunyad megyében található olyan Mol-benzinállomás, ahol egyetlen alkalmazottt sem beszéli a magyar nyelvet, vagy magyar vállalkozó által működtetett panzió, ahol csupa román alkalmazott dolgozik. De ott van a magyar templomokban tartott kétnyelvű mise is. Különleges a szórványbeli magyar iskolák helyzete, melyek nem valamely stratégia mentén alakultak ki, hanem lelkes emberek – mint Böjte Csaba – kezdeményezésére, és a Nemzetstratégiai Kutató Intézet gyöngyhalászat-kezdeményezése e nehezen alakított és még nehezebben fenntartott kollégiumok felszámolásához vezethet. Mindezek olyan kérdések, melyeken jobban el kellene gondolkodni, Demeter László szerint ugyanis, ha a szórvány felszámolódik, Székelyföld elszigeteltté válik, és kérdéses, fenntartható lesz-e a nagy román tenger közepén.
FARCÁDI BOTOND, VÁRY O. PÉTER

2015. július 3.
Állami kitüntetést kapott a Kriterion Könyvkiadó
Klaus Johannis a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki a 45 éve alapított Kriterion Könyvkiadót, az erről szóló rendeletet szerdán írta alá az államfő.
Johannis a kisebbségek nyelvének és kultúrájának ápolásában játszott meghatározó szerepéért adományozta a kitüntetést az 1970-ben kisebbségi kiadóként alapított kiadónak. Az elnöki rendeletben olvasható indoklás szerint a Kriterion a kisebbségi és a román kultúra kölcsönhatását is előmozdította, és sikerült elfogadtatnia a párbeszédet, egymás értékeinek kölcsönös elismerését a jó együttélés feltételeként.
A Kriterion Könyvkiadó alapító főszerkesztőjének emlékét ápoló Domokos Géza Egyesület elnöke, Domokos Péter arról tájékoztatta az MTI bukaresti irodáját, hogy a Kriterion az egyesület felterjesztésére kapta meg az állami kitüntetést. A 2007-ben elhunyt Domokos Géza húsz éven keresztül, 1990-ig vezette a romániai magyarság és a többi nemzeti kisebbség egyik legfontosabb szellemi műhelyévé vált kiadót.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. augusztus 12.
Kányádi maga a vers
Ünnepélyes keretek között adták át szerdán Kányádi Sándornak a csíkszeredai Kriterion Házban a 2014-es Kriterion Koszorút, amellyel a Kriterion Alapítvány kuratóriuma a költő és közéleti személyiség sok évtizedes irodalmi, szerkesztői, műfordítói munkáját jutalmazta.
Kányádi Sándor életművének három kulcsszava van: a Vers, a Közösség és az Emberség. Kányádi Sándor mindenekelőtt maga a Vers – fogalmazott laudációjában Székedi Ferenc kuratóriumi tag.
„A szavakkal történő alkotásnak az a hihetetlen csodája, amely immár hosszú évtizedek óta a maga tömörségével, a maga utolérhetetlen értelmi és érzelmi ötvöződésével, a minden nemű és rangú közhelyek kerülésével, a bármiféle világi hatalom előtti hajthatatlanságával és ez irányú következetességével képes arra, hogy önmagát minden nemzedék, minden korosztály számára megossza, mégis mindig, ezernyi olvasás után is, újnak, frissnek, sziporkázónak hasson.”
A méltatásban Székedi kiemelte, hogy akárcsak Domokos Géza, a Kriterion Alapítvány létrehozója, Kányádi Sándor is mindig ott és akkor segített, ahol és amikor szükség volt rá, ott és akkor emelte fel a szavát, amikor úgy érezte, hogy megsértik, megtapossák az embert vagy alkotását, közösségi létét, rátelepednek hagyományaira.
Kányádi Sándornak Ferencz Imre kuratóriumi tag nyújtotta át az oklevelet és a koszorút, Szarka Gábor konzul Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa nevében köszöntötte a kitüntetettet. Kányádi Sándor Domokos Gézára emlékezett, néhány közös történetet osztva meg a jelenlevőkkel. Elmondta, nincs olyan hét, nap, hogy ne gondolna az ő jó barátjára, ugyanakkor szorgalmazta egy Domokos Géza Alapítvány létrehozását. „Egy méltó, anyagiakban is megbecsült dolgot kellene létrehozni, egy Domokos Géza Alapítványt. Én az első lépést megteszem, ezt, amit itt kapok – nem a koszorút, hanem még egyéb is van –, felajánlom alapítóösszegnek. Ezzel hozzájárulok, és amíg erőm lesz, máshol is megpróbálom ezt segíteni” – hangsúlyozta a kitüntetett.
A Kriterion Alapítvány 2007-ben elhunyt alapító elnökének, Domokos Gézának a kezdeményezésére húsz éve jutalmazza Kriterion Koszorúval az erdélyi magyarság azon kiemelkedő személyiségeit, akik értéket teremtenek és ezáltal a világ szellemi áramlataiba is bekapcsolják ezt a közösséget.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

2017. június 22.
Domokos Gézára emlékeznek halálának tizedik évfordulóján
Az erdélyi magyar művelődésszervező, író és politikus halálának tizedik évfordulója alkalmából nyilvános megemlékezést szervez a Domokos Géza Egyesület és a Kriterion Alapítvány június 26-án Csíkszeredában, valamint 27-én magánjellegű megemlékezést Zágonban, olvasható az egyesület közleményében.
Domokos Géza vezetése alatt (1969–1990) a Kriterion Könyvkiadó a magyar szépirodalom és tudományosság tekintélyes és sikeres műhelyévé vált. Saját vallomása szerint a Kriterion sikerét egyaránt köszönhette szerzőinek, szerkesztőinek, terjesztőinek, olvasóinak, valamint az önkéntes történészekből, írókból, műfordítókból, kutatókból álló tanácsadói testületének. Elkötelezett híve volt a magyar és román kultúra egymásrautaltságának. A magyar mellett, a Kriterion román, német, szerbhorvát, ukrán, jiddis, szlovák, orosz, tatár és török nyelven jelentetett meg műveket.
A romániai rendszerváltást követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyik alapítójaként és elnökeként (1989–1993) vallotta, hogy a romániai magyarság nemzeti céljai elválaszthatatlanok az ország jogállam-, gazdasági reform-, illetve a demokráciát és jólétet megalapozó polgári erény-igénytől.
A 2011-ben alakult Domokos Géza Egyesület a köz szellemi gyarapodását célzó szakmai beszélgetések, diákképzések, fiatalok támogatása, teljesítmény-jutalmazások és a névadó hagyatékának ismertetése révén kívánja ápolni Domokos Géza emlékét, olvasható a közleményben. Szabadság (Kolozsvár)

2017. június 26.
Domokos Géza emlékezete
Kisebb csoport gyűlt össze hétfő délután Csíkszeredában – a Petőfi utcai Kriterion Ház falán található – Domokos Géza emléktáblájánál, és koszorúzták meg azt.
A Kriterion Alapítvány és a Domokos Géza Egyesület szervezte eseményen a kiadó egykori igazgatója, az RMDSZ alapító elnöke halálának 10. évfordulójára emlékeztek. Hajdú Áron, az alapítvány ügyvezető igazgatója rámutatott, Domokos Gézát a századforduló legnagyobb magyarjai közé sorolhatjuk. Ehhez csatlakozott Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármesterének gondolata is.
A hatvanas-hetvenes évek Domokos Géza-i öröksége egészen '89-ig a harca és aztán 1990-ben az új dimenzióban vállalt szerepe valóban az elmúlt évszázad egyik fontos erdélyi, székelyföldi vezetővé nemesítette őt – fogalmazott.
Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ideiglenes ügyvivője úgy véli, Domokos Géza tevékenysége azt tanítja nekünk, hogy a legnehezebb korszakokban is szükség van az útkeresésre, arra, hogy építkezzünk, szellemi műhelyeket hozzunk létre, hogy ezek segítsenek megőrizni közösségeinket, identitásunkat. Az alapítvány részéről Székedi Ferenc osztotta meg gondolatait.
Péter Beáta Székelyhon.ro

2017. október 31.
Átadták a Domokos Géza-díjakat
A Domokos Géza (1928–2007) író, a bukaresti Kriterion Könyvkiadó alapító igazgatója, az RMDSZ első elnöke, parlamenti képviselő szellemi hagyatékának ápolására létrejött Domokos Géza Egyesület fennállásának hatodik esztendejét ünnepli. Ez alkalomból díjátadó gálát tartottak péntek este az Árkosi Művelődési Központban Sepsiszentgyörgyön.
Megnyitóbeszédében az áldatlan körülmények között, meg nem érdemelten lassan fejlődő erdélyi, szórványbeli és székelyföldi társadalmi, műszaki, művészeti és egyéb szakterületi kezdeményekről beszélt Domokos Péter, az Egyesület elnöke. Hozzátette: Karinthy Frigyes „Mire szerény Ön?” kérdésére sok esetben a válasz: van mire szerénynek lennie sok tehetséges kezdeménygazdának.
Flender Gyöngyi, Magyarország csíkszeredai konzulja köszöntőjében kiemelte: jelenleg is számos kihívással kell megküzdeniük a különböző művészeti és tudományágakban tevékenykedő tehetségeknek. Meglátásában az állam és a magánszemélyek patronálásán múlik, hogy felszínre kerülhessenek az embert emberrel összekötő, közvagyon számára is értékes alkotások.
Domokos Géza-díjjal jutalmazták a csíkszeredai Imets Tamás Agyhullámokkal irányítható multifunkcionális eszköz találmányát, Bodor Pál költő, író kulturális szervezői tevékenységét a Kriterion Könyvkiadónál és Román Televízió kisebbségi szerkesztőségében, Domokos János művelődési szervezői tevékenységét a budapesti Európa Könyvkiadónál, a sepsiszentgyörgyi Bordás Bea Erdélyi kastélyépítészet a historizmus korában (1804–1914) című kutatását, a bukaresti Humanitas Könyvkiadót, a sepsibükszádi KreaTúra összművészeti tábort, a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítóteret, valamint a Multi NR sepsiszentgyörgyi magánvállalkozás iskolaifelszerelés-újítási projektjét. A sepsiszentgyörgyi Hortigala Kft. és a marosvásárhelyi Ortoprofil Kft. Domokos Géza Egyesület-díjat kapott az egyesület indulásától napjainkig nyújtott anyagi támogatásáért. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. december 22.
Domokos Gézára emlékeznek halálának tizedik évfordulóján
Az erdélyi magyar művelődésszervező, író és politikus halálának tizedik évfordulója alkalmából nyilvános megemlékezést szervez a Domokos Géza Egyesület és a Kriterion Alapítvány június 26-án Csíkszeredában, valamint 27-én magánjellegű megemlékezést Zágonban, olvasható az egyesület közleményében.
Domokos Géza vezetése alatt (1969–1990) a Kriterion Könyvkiadó a magyar szépirodalom és tudományosság tekintélyes és sikeres műhelyévé vált. Saját vallomása szerint a Kriterion sikerét egyaránt köszönhette szerzőinek, szerkesztőinek, terjesztőinek, olvasóinak, valamint az önkéntes történészekből, írókból, műfordítókból, kutatókból álló tanácsadói testületének. Elkötelezett híve volt a magyar és román kultúra egymásrautaltságának. A magyar mellett, a Kriterion román, német, szerbhorvát, ukrán, jiddis, szlovák, orosz, tatár és török nyelven jelentetett meg műveket.
A romániai rendszerváltást követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyik alapítójaként és elnökeként (1989–1993) vallotta, hogy a romániai magyarság nemzeti céljai elválaszthatatlanok az ország jogállam-, gazdasági reform-, illetve a demokráciát és jólétet megalapozó polgári erény-igénytől.
A 2011-ben alakult Domokos Géza Egyesület a köz szellemi gyarapodását célzó szakmai beszélgetések, diákképzések, fiatalok támogatása, teljesítmény-jutalmazások és a névadó hagyatékának ismertetése révén kívánja ápolni Domokos Géza emlékét, olvasható a közleményben. Szabadság (Kolozsvár)
Az erdélyi magyar művelődésszervező, író és politikus halálának tizedik évfordulója alkalmából nyilvános megemlékezést szervez a Domokos Géza Egyesület és a Kriterion Alapítvány június 26-án Csíkszeredában, valamint 27-én magánjellegű megemlékezést Zágonban, olvasható az egyesület közleményében.
Domokos Géza vezetése alatt (1969–1990) a Kriterion Könyvkiadó a magyar szépirodalom és tudományosság tekintélyes és sikeres műhelyévé vált. Saját vallomása szerint a Kriterion sikerét egyaránt köszönhette szerzőinek, szerkesztőinek, terjesztőinek, olvasóinak, valamint az önkéntes történészekből, írókból, műfordítókból, kutatókból álló tanácsadói testületének. Elkötelezett híve volt a magyar és román kultúra egymásrautaltságának. A magyar mellett, a Kriterion román, német, szerbhorvát, ukrán, jiddis, szlovák, orosz, tatár és török nyelven jelentetett meg műveket.
A romániai rendszerváltást követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyik alapítójaként és elnökeként (1989–1993) vallotta, hogy a romániai magyarság nemzeti céljai elválaszthatatlanok az ország jogállam-, gazdasági reform-, illetve a demokráciát és jólétet megalapozó polgári erény-igénytől.
A 2011-ben alakult Domokos Géza Egyesület a köz szellemi gyarapodását célzó szakmai beszélgetések, diákképzések, fiatalok támogatása, teljesítmény-jutalmazások és a névadó hagyatékának ismertetése révén kívánja ápolni Domokos Géza emlékét, olvasható a közleményben. Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 23.
Bizakodó építkezés, kritikus empátia
Tervek a Domokos Géza Egyesületnél
Jövőre kilencvenedik életévét töltené Domokos Géza, a Kriterion Könyvkiadó alapító igazgatója, így a róla elnevezett Egyesület részére 2018 értelemszerűen Domokos Géza Éve, derül ki a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből. Egy esztendővel később, a Kriterion ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, így a Domokos Géza Egyesület a Kriterion Évének tekinti 2019-et.
„Idén szeptemberben az Egyesület Sepsiszentgyörgyön szervezte meg az Egy értékrendszer életképessége a 21. században – Domokos Géza és a Kriterion könvkiadó értékrendje című kerekasztal-beszélgetést, amelyet 2018-ban tető alá hoz Bukarestben is”, olvasható továbbá a közleményben. Hasonló címmel előadást és vetítést szerveznek továbbá Amszterdamban, valamint Athénben. Tavasszal időszerű témakörökkel folytatja éves munkálatait a harmadik kiadását megért, és az Egyesület keretében működő Dioméd elnevezésű szakmai műhely (think-tank). Újdonságként Gáspár Antónia Kamilla egyesületi munkatárs természetközpontú multimédiás előadássorozattal keres föl tömb- és szórványbeli óvodásokat, kisdiákokat jövő tavasszal és ősszel. Szintén ősszel kerül sor a Domokos Géza- és Domokos Géza Egyesület-díjak Gálája harmadik kiadására, amelynek keretében, többek között, elismerésben részesül emberléptékű diplomáciai szolgálatáért (1988–1993) a nemrég elhunyt Coen Stork volt bukaresti holland nagykövet. Az előző évek hagyományához híven, elismerésben részesülnek a magyar-román, illetve román-magyar közeledést, párbeszédet kezdeményező és, főként, folytató projektek is.
„Az Egyesület részére a Kriterion Könyvkiadó Éve lesz 2019, hiszen a rangos művelődési intézmény létrehozásának 50. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból az Egyesület saját és társszervezésben tető alá hozott rendezvényekkel kívánja reflektorfénybe állítani a Kriterion gazdag és feledésre nem érdemesült szellemi örökségét. Folytatja az Egy értékrend életképessége a 21. században című kerekasztal-beszélgetéseket és vetítéses előadásokat erdélyi városokban, de a határokon túl is. Az Egyesület önálló tervei között szerepel Bartha Katalin Ágnes kolozsvári irodalomtörténész A Kriterion Könyvkiadó (1970–1989) interjúkban. Egy kutatás keretei című könyvének, valamint Domokos Géza Igevár. Kriterion-történet tizenhat helyzetképben elmondva című kötetének (Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2000) lefordítása és publikálása holland nyelven”, áll a közleményben.
Az Egyesület felterjesztésére a Román Kulturális Érdemrend lovagi keresztjét kapta fennállásának 45. évfordulója alkalmából a könyvkiadó Klaus Johannis román államfőtől 2015 novemberében.
„Bizakodva építjük tovább névadónk szellemi hagyatékát, és kritikus empátiával viszonyulunk a világ történéseihez” – nyilatkozta Domokos Péter egyesületi elnök. Szabadság (Kolozsvár)