Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Doktoranduszok Országos Szövetsége /DOSZ/ (Budapest, Magyarország)
5 tétel
2011. szeptember 6.
Határok nélkül: összefognak a magyar doktoranduszok
2011. augusztus 26-án megalakult a magyarországi és határon túli doktorandusz szervezeteket tömörítő Magyar Doktori Közösség, amely egységes Kárpát-medencei magyar „tudástér" létrehozását tűzte ki célul.
2011. augusztus 25. és 28. között Sárospatakon zajlott a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) hagyományos nyári tábora, melyen először képviseltette magát a 2011 márciusában alakult Momentum Doctorandus, a kárpátaljai magyar, doktori képzésben résztvevő hallgatókat tömörítő szervezet. A tábor szakmai és kulturális részből tevődött össze. A szakmai rész a PhD hallgatók előtt álló problémák megoldásában próbált irányt mutatni, segítséget adni: a diákok csoportépítő foglalkozáson próbálkozhattak a személyiségtípusok megfelelő kezelésével, az együttműködés kialakításával. A doktori tanulmányaikat folytató hallgatók esetleges felmerülő problémáik megoldásával kapcsoltban a jogorvoslattal foglalkozó előadáson kérhettek tanácsot.
A Magyar Doktori Közösség fő céljai közé tartozik annak előmozdítása, hogy a határon túli doktoranduszok és doktorjelöltek is részt vehessenek a magyar egyetemek rendezvényein, közös projekteket indíthassanak, együtt pályázhassanak mind magyarországi, mid Európai Uniós szinten is. A szervezet vállalta továbbá, hogy próbálja ösztönözni és segíteni a határon túli szervezetek működését. A közösség céljaival a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium képviselői is egyetértettek. Biztosították a jelenlévőket arról, hogy a magyar kormány támogatja a térségi oktatási intézmények közötti átjárhatóságot és kooperációt mind a hallgatók, mind a kutatók számára. Mint elmondták, a XXI. század legfontosabb értéke a versenyképes tudás, amihez a kiemelkedő kapcsolati háló és az egységes Kárpát-medencei „tudástér" elengedhetetlen.
Kitekintő/karpatalja.ma. Erdély.ma,

2012. január 26.
Cél az anyaországi és határon túli doktoranduszok közös érdekérvényesítése
Tudományos kutatásokban való együttműködés, szakmai továbbképzések és egy kárpát-medencei doktorandusz online adatbázis létrehozása szerepel az anyaországi és határon túli hallgatókat tömörítő Magyar Doktorandusz Közösség (MDK) idei programtervében. A tömörülés összehangolná az egyes szervezetek érdek-képviseleti és pályázati tevékenységét is.
A szervezet MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a tervek között szerepel még a közös részvétel a kárpát-medencei rendezvényeken, tudományos és ifjúsági fórumokon.
Az MDK felidézte, hogy 2011 augusztusában a Doktoranduszok Országos Szövetségének kezdeményezésére Sárospatakon alakult meg a Magyar Doktorandusz Közösség. Az MDK tagjai a magyarországi DOSZ (Doktoranduszok Országos Szövetsége), a szlovákiai TéKa, a kárpátaljai Momentum Doctorandus, a Romániai Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége és a Vajdasági Magyar Doktorandusz Közösség együttműködési nyilatkozatot írtak alá, melyben kifejezték szándékukat a szervezetek szorosabb együttműködése iránt.
Az együttműködéssel létrejött a kárpát-medencei magyar doktoranduszhálózat, melynek elsődleges célja, hogy elősegítse a hazai és külföldi, illetőleg európai uniós tapasztalatok felhasználásával a doktoranduszok által végzett kutatások színvonalának emelését, valamint a határon túli doktorandusz- és fiatal kutatói szervezetek közös érdekérvényesítését. Az MDK létrehozásával céljuk továbbá, hogy a kárpát-medencei magyar doktorandusz szervezetek vezetőinek érdek-képviseleti, szakmai és pályázati tevékenységét összehangolják .
A korábbi szándéknyilatkozat megerősítésére a doktorandusz szervezetek képviselői idén január 18-án Séra Magdolnát, a kárpátaljai Momentum Doctorandus szervezet képviselőjét választották meg arra, hogy az elkövetkező két évben koordinálja az MDK tevékenységét, valamint együttműködjön a DOSZ elnökségével a határon túli magyar doktoranduszokat érintő kérdésekben.
MTI
Erdély.ma

2014. szeptember 12.
Debrecen–Kolozsvár: régészeti és történettudományi konferencia
Régészeti és történettudományi konferencia zajlott szeptember 8–9-én Kolozsváron a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara Történelem- és Néprajztudományi Doktori Iskolájának, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Filozófia és Történelem Kara Magyar Történeti Intézetének, valamint a Doktoranduszok Országos Szövetsége Történelem- és Politikatudományi Osztályának (DOSZ TePo) társszervezésében.
A rendezvény lehetőséget nyújtott a két intézmény alap-, mesterfokú és doktori képzésein résztvevő hallgatóinak, hogy megvitassák egymás kutatásait, adott esetben új szempontokat javasoljanak egymásnak.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. február 17.
Közösségben a tudás - Budapesten mutatkozott be a Magyar Doktorandusz Közösség
Nemzet és kisebbség – Társadalomtörténeti változások a XIX–XX. században című tanulmánykötet, a Kárpátaljai Tudományos Adatbank, az Innováció és kreativitás a tudományban című konferenciakötet, valamint a vajDaságigeneRáció című kiadvány
– ezeket a köteteket a Domus Café keretében február 13-án Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia Domus Vendégházában a Magyar Doktorandusz Közösség (MDK) tagszervezetei (TéKa – Szlovákiai Magyar Fiatalok Tudományos és Kulturális Társulása, Momentum Doctorandus Kárpátaljai Magyar Doktorandusz Szervezet, RODOSZ – Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége, VMDOK – Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete) mutatták be, ismertetve ezzel legfrissebb kiadványaikat, eredményeiket.
Az est moderátora Kohus Zsolt, az MDK koordinátora volt. A Kárpát-medence minden tájáról összegyűlt közönséget Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke és Bokor András, a Doktoranduszok Országos Szövetsége elnökségi tagja köszöntötte. Ezt követően Székely Tünde, a RODOSZ elnöke mutatta be az Innováció és kreativitás a tudományban című, már megjelenését tekintve is innovatív konferenciakötetet, mely a 2013 decemberében Kolozsvárott szervezett azonos című tanácskozás anyagát tartalmazza. A vajDaságigeneRáció című kiadvány a vajdasági magyar doktoranduszok helyzetével foglalkozó tanulmányokat és 127 fiatal kutató, PhD-hallgató bemutatkozóját foglalja magában. A könyvről, illetve a szerkesztés tapasztalatairól Novák Anikó, a VMDOK elnöke és a könyv társszerkesztője számolt be.
A Kárpátaljai Tudományos Adatbank fontos űrt tölt be a kárpátaljai tudományos életben. Egyrészt online, kereshető formában teszi közzé a kárpátaljai PhD-hallgatók bemutatkozóit, másrészt a már fokozattal rendelkező kutatók disszertációit és a Kárpátaljával foglalkozó tudományos műveket, elektronikus könyveket gyűjti egybe. A Momentum Doctorandusról röviden Kovály Katalin, a szervezet elnöke beszélt, majd a honlap felépítését és működését Horváth Attila ismertette. Végül, de nem utolsó sorban Bajcsi Ildikó, a TéKa új elnöke mondta el a legfontosabb tudnivalókat a szervezetről, majd Hajdú Anikó, a Nemzet és kisebbség című kétnyelvű tanulmánykötet egyik szerkesztője mutatta be magát a kiadványt. Az est hivatalos része után a résztvevők a Kárpát-medence különböző tájegységeiről érkezett finom falatok és borok mellett folytatták a beszélgetést, egymás megismerését, valamint a további közös programok tervezgetését.
A bemutatott kiadványok és az adatbank online elérhetősége: Nemzet és kisebbség – Társadalomtörténeti változások a XIX–XX. században
Felvidék.ma

2016. május 25.
Erősödik a székely identitás a fiatalok körében
Egyre erőteljesebbé válik a székely nemzeti identitás vállalása a fiatalok körében – erre a következtetésre jutott a Csíkszeredából elszármazott András Hanga egyetemi oktató, aki az ifjúságnak a nemzeti identitáshoz való viszonyulását kutatja.
A kutató a Sapientia EMTE vendégoktatójaként harmadik alkalommal tartott kurzust a hargitai megyeszékhelyen. „Konkrétan azt vizsgálom, hogy ez a korosztály hogyan tekint az ő nemzeti identitására, milyen fajta különbözőség figyelhető meg e téren a magyarországi, illetve a romániai ifjúság körében. Megfigyelésem szerint egyre erőteljesebbé válik a székely nemzeti identitás vállalása. Kicsit a politikai diskurzust is figyelembe vettem, de inkább az a lényeg, hogy a fiatalok mit gondolnak erről, és hogyan alakul az ő nemzeti identitásuk” – magyarázta lapunknak a budapesti Corvinus Egyetem társadalmi kommunikáció szakán doktori képzésben részt vevő András Hanga.
„Jelen voltam politikai rendezvényeken, részt vettem például a székelyek nagy menetelésén, a geertz-i értelemben vett résztvevő megfigyelő szerepében, és a tapasztaltakról a hallgatókat is megkérdeztem. Kevesen vettek részt ezen az említett korosztályból, viszont akik ott voltak, nagyon jó kezdeményezésként értékelték, szerintük felemelő volt reprezentálni a világ számára, hogy ők székelyek. Megfigyelésem szerint a fiatalok szeretnének elhatárolódni mind a román nemzeti identitástól, mind a magyartól” – tudtuk meg a fiatal vendég előadótanártól.
András Hanga korábban az idősebbek nemzeti identitáshoz való viszonyát is vizsgálta. „Végeztem ilyen kutatást a 40–60 évesek, illetve az 60 év fölöttiek körében is. Azt tapasztaltam, hogy előbbiek inkább a munkájukba vannak beletemetkezve, jobban érdekli őket, mint az identitás. A hatvan év felettiek pedig főként érzelmi oldalról közelítik meg, és a Nagy-Magyarország utáni nosztalgia dominál identitásukban. A fiatalabb korosztály az, amely az újfajta nemzeti identitást próbálja megerősíteni” – magyarázta a kutató. Mint kifejtette, utóbbiak nem nagyon kapcsolódnak be a rendezvényekbe, nem érzik azt a bizalmat a politikai diskurzusban, ami fontos lenne a tekintetben, hogy formálja az identitásukat.
„A politikát nagyjából kizárják az életükből, a különböző stand up comedyken meg hasonló rendezvényeken nyilvánul meg büszkeségük a székely mivoltukra, és próbálnak ebben a közegben mozogva előrébb lépni nemzetépítésük kapcsán. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom ugyanakkor a székely termékek vásárát, ha valaki a helyi terméket vásárolja, azt közvetíti a világ számára, hogy ő székelynek tartja magát. Szerintem mindenképpen hasznos lehet a kereskedelem oldaláról megfogni ezt az identitást, főleg a fiatalok esetében” – véli András Hanga, aki a nemzetépítés mint kereskedelmi tevékenység témával tart kurzust jelenleg a Nemzeti Tehetségprogram keretében elnyert Campus Hungary-ösztöndíjjal. Elmondta, kutatásából kiderül, hogyan viszonyulnak a fiatalok a nemzeti identitás kérdéséhez, melyek azok a gyengeségek, illetve erősségek, amik a nemzetépítésben megnyilvánulnak.
András Hanga Csíkszeredából származott el Magyarországra, Kaposváron kommunikáció- és médiatudományi alapképzésben részesült, televíziós és rádiós műsorszerkesztői diplomát szerzett, Pécsen a mesterképzés végén kitüntetéses diplomát kapott mint kommunikátor. Jelenleg a Corvinus Egyetemen folytat doktori tanulmányokat, kutatási témája a nemzetépítés és kisebbségi nemzeti identitás, 2013-ban részt vett az országos tudományos diákköri konferencián, ahol második helyezést ért el politikai kommunikáció szekcióban. A magyarországi Doktoranduszok Országos Szövetsége keretében két éve létrehozták a Kommunikáció- és Médiatudományi Osztályt, amelynek 2015 őszétől ő az elnöke. A későbbiekben itthon szeretné kamatoztatni tudását.
Izsák-Székely Judith |
Krónika (Kolozsvár)