Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Die Welt
18 tétel
1990. december 5.
Csurkin, a szovjet külügyminisztérium tájékoztatási főosztályvezetője dec. 3-án tiltakozott amiatt, hogy Románia vezetői szovjet Moldova kapcsán beavatkoznak a Szovjetunió belügyeibe. Csurkin Petre Roman miniszterelnöknek a Die Welt című lapban megjelent interjújára reagált. Ebben a román kormányfő Bukarest egyik legfontosabb feladatának a Moldovai Köztársaság függetlenné válásáért folytatott küzdelmet nevezte. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./
1993. április 6.
"A prefektusok kinevezésével kapcsolatos botrányról a nemzetközi média is tudósított. Az erdélyi prefektusok ügyében kirobbant vita akkor következett be, amikor "Romániának be kellene bizonyítania politikai jó szándékát, hogy megfeleljen az Európa Tanács által a nemzeti kisebbségek jogai terén támasztott feltételeknek" - állapította meg a La Croix francia lap. A Die Welt "És most Románia alázza meg nemzeti kisebbségét" címmel, "A magyarok védekeznek a megfigyelés és fenyegetés ellen -majdnem olyan a helyzet, mint Ceausescu idején" alcímmel közölt cikket. Megállapította, hogy ennek a politikának a célja "Erdély lopakodó románosítása". A Reuter idézte Markó Bélát, aki szerint a kormány a nacionalizmus kártyáját játssza ki. /Nemzetközi visszhang: "Erdély lopakodó románosítása". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./ "
1994. augusztus 27.
"A román külpolitika az utóbbi időben három irányban aktivizálódott, írja Tolnay László biztonságpolitikai szakértő: 1/ Igyekezett az ország geostratégiáját felértékelni, jelezve, hogy Románia segítséget nyújthat Nyugatnak a térség stabilitásának megteremtésében. 2/ Felerősödtek a Balkán irányába tett diplomáciai lépések, felkarolta a Törökország által kezdeményezett fekete-tengeri együttműködés gondolatát. 3/ A visegrádi csoport ellensúlyozására az "önerőből való szolidaritást" szorgalmazták, azt vallva, hogy minden ország nemzeti érdeke közvetlen környezetének stabilitása. Ez Magyarország ellen irányul, mert Románia Magyarországot tekinti külpolitikai törekvései legfőbb akadályának. Magyarország fejlettebb gazdasági, kulturális helyzete miatt hangsúlyozzák, hogy térségünkben a demokratikus erőfeszítésekben jelentkező fáziseltolódások időlegesek, és az országok fontossági sorrendjét a földrajzi adottságok fogják meghatározni. - Románia látja, hogy Európába az út Magyarországon keresztül vezet, ezért magyar viszonylatban is igyekszik kezdeményező lenni, kompromisszumkészséget mutat, de elzárkózik a magyar kisebbségek jogait biztosító javaslatoktól. A román propaganda a magyar területi igényeket emlegeti, igénybe veszi a nyugati tömegkommunikációs eszközöket is, jó példa erre a Die Welt és a Frankfurter Allgemeine Zeitung néhány magyarellenes cikke. Mindezek miatt a két ország közötti kapcsolatok csak hosszabb távon megoldhatók. Hiba lenne azt hinni, hogy az alapszerződés áttörést hozhat a kapcsolatokban. /Magyar Nemzet, aug. 27./"
1995. július 13.
A román és szlovák kormány meg akarja akadályozni, hogy országukban a kisebbségben élő magyarok anyanyelvükön beszéljenek, írja a Die Welt júl. 12-i számában Boris Kalnoky, majd ismerteti a román tanügyi törvény előírásait. A szlovák nyelvhasználati törvény tervezete még ennél is több hátrányos megkülönböztetést tartalmaz. A tervezet szerint a szlovákiai magyar hivatalnokoknak magyar nemzetiségű honfitársaikkal szlovákul kell beszélniük, s központi nyelvfelügyelőség fogja a törvény betartását ellenőrizni. Mindezek ellentétesek a magyar-szlovák alapszerződéssel. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 14., Magyar Hírlap, júl. 13./
2000. november 27.
"A nemzetközi sajtó a romániai választásokról. Euronews: "Románia újra megismétli a múlt hibáit, mivel a választásokon szereplők - bár a kommunizmusnak vége - ugyanazok maradtak. Ugyanakkor a második fordulóban a következő két jelölteket véli esélyesnek: Iliescu - " a volt ifjúsági miniszter Ceausescu idejéből", és Corneliu Vadim "a volt diktátor nacionalista udvari költője." - CNN: "az eredmények veszélyeztetik Románia integrációját az euro-atlanti struktúrákba." - New York Times: "C.V. Tudor hatással volt azokra, akik háborút akarnak Magyarországgal Erdélyért." - Le Monde: "Iliescu megválasztása a románok által egy szükséges rossz az aktuális kormány megbüntetésére, ugyanakkor a románok egy tíz éve halott ember megszavazására készülnek." - The Independent: " Ceausescu segédje elnök lesz. - BBC: "A jövő kormány rá lesz utalva külföldi támogatásra - a románok nem nőtték ki a kommunizmust." - The Times: "Ion Iliescu, Ceausescu volt szövetségese és a PDSR vezetője megnyeri az elnöki választásokat" címen arról ír, hogy a PDSR sikerének a titka az Iliescu által tett ígéretei a szegényeknek, mely le fogja állítani az ipari átszervezést, amit máskülönben még Adrian Nastase is szorgalmazott. - Agence France Presse: "A külföldi befektetők nem félnek a baloldali erők hatalomrajutásától." - Die Welt: "Romániában a volt kommunisták jutnak hatalomra." /RMDSZ Sajtószemle, nov. 27. - 471. sz./"
2002. október 11.
"A 2002. évi irodalmi Nobel-díjat a svéd Királyi Akadémia Kertész Imrének ítélte oda "munkásságáért, amelyben a történelem barbár önkényének kiszolgáltatott törékeny ember tapasztalatait mutatja fel". "Kertész Imre munkássága azt kutatja, lehetséges-e még az egyéni lét és gondolkodás egy olyan korban, ahol az emberek csaknem teljesen a politikai hatalom alávetettjeiként élnek" - fejtette ki indoklásában az akadémia. Kertész számára Auschwitz nem véletlen, kivételes esemény, hanem végső, logikus fázisa annak a megalázásnak és rombolásnak, amelybe a modern világ az emberi lényt veti - folytatódik az indoklás. Kertész Imre az első a magyar irodalomban, akit Nobel- díjjal tüntettek ki. A díjat december 10-én veheti át, a hagyományoknak megfelelően az Alfred Nobel halálának évfordulóján tartott ünnepségen. Kertész Imre 1929-ben született, 14 éves korában megjárta Auschwitzot. 1948-ban érettségizett Budapesten. 1948-1950 között a Világosság, majd az Esti Budapest munkatársa, 1951-ben gyári munkás volt, 1953-tól szabadfoglalkozású író és műfordító. Első regénye a Sorstalanság több évi várakozás után jelenhetett csak meg 1975-ben, s aratott sikert. A regény főhőse egy kamasz fiú, akit a náci haláltábor szörnyű tapasztalatai érleltek felnőtté. A Kaddis a meg nem született gyermekért (1990) folytatás is, válasz is az első regényre, amennyiben főszereplője a gyermektelen és ezáltal befejezett sors mellett dönt. Írásainak fő témája a XX. század szörnyűséges története, a gyűlölködés, a népirtás, az emberi lelkekben élő embertelenség. További művei: A nyomkereső, A kudarc, Detektívtörténet, Jegyzőkönyv, Az angol lobogó (elbeszélés), Gályanapló, A holocaust mint kultúra (esszé), Valaki más: a változás krónikája, A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt. Műveit több nyelvre lefordították. Ő maga németből fordít - többek között Freud, Hoffmannstahl, Nietzsche, Wittgenstein műveit ültette át magyar nyelvre. 1983-ban Füst Milán-díjat, 1989-ben József Attila-díjat, 1992-ben Soros- életműdíjat, 1996-ban Márai-díjat kapott. 1997-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1995-ben Brandenburgi Irodalmi Díjat, 1997-ben a lipcsei könyvvásáron nagydíjat kapott, elsősorban a Sorstalanság című művéért. 1997-ben a német kultúra külföldi terjesztéséért megkapta a Német Nyelvészeti és Költészeti Akadémia fődíját, a Friedrich Gundolf-díjat. 2000 májusában Herder-díjjal, majd novemberben a Die Welt című német országos hetilap irodalmi díjával tüntették ki. 2001-ben tagja lett a német Becsületrendnek (Pour le Mérite), amely a művészeknek adható legmagasabb németországi kitüntetés. /Magyar írónak ítélték az irodalmi Nobel-díjat. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 11./"
2007. július 5.
Sólyom László köztársasági elnök nem írja alá a Horn Gyula volt miniszterelnök kitüntetésére vonatkozó miniszterelnöki előterjesztést. Az államfő szerint Horn Gyula mostanáig fenntartott és képviselt nézetei az 1956-os forradalomban játszott szerepéről, és ezen keresztül a forradalomról, összeegyeztethetetlenek a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjével. „Horn Gyula karhatalmista volta 1956-ban, és különösen saját értékelése akkori szerepéről és vállalásáról a forradalom ötvenedik évfordulóján, 1956 értékeiről való állásfoglalás is” – olvasható a levélben. „Az 1956-os forradalom tagadása a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjének tagadása. A forradalmat eltipró Kádár-rendszer és a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendje viszont egymással össze nem egyeztethető. ” „Az alkotmánybíróság az alkotmány értékrendjével ellentétes tevékenységnek értékelte a karhatalmi alakulatban való szolgálatot 1956―1957-ben. ” „Horn Gyula a forradalom 50. évfordulója alkalmából azt nyilatkozta a Die Welt napilapnak, hogy a felkeléssel együtt sok bűnöző került szabadlábra, akik veszélyeztették a biztonságot. A pufajkás osztagban a törvényes rendet védte. ” „Egykori tette és mai állásfoglalása olyan alapvető ellentétben állnak a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjével, hogy Miniszterelnök Úr előterjesztését Horn Gyulának az indokolásban felhozott érdemeire tekintettel sem teljesíthetem. ” –– szögezte le Sólyom László. Gyurcsány Ferenc kitart álláspontja mellett, Sólyom levelére reagálva, úgy vélte, sokkal fontosabb az út, amelyet az ember bejár, mint az út kiindulópontja. /Sólyom László visszautasította Horn Gyula kitüntetését. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 5./
2007. július 11.
Sólyom László köztársasági elnök nem volt hajlandó kitüntetni Horn Gyulát annak 1956-os múltja miatt. Horn a 75. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen kiosztotta az elnököt, az ellenzéket s mindazokat, akik nem pufajkás-szemüvegen keresztül látják az elmúlt ötven esztendőt. A Die Weltben pedig kiosztotta az áldozatokat is, mondván, hogy a szovjet megszállókat támogató karhatalmisták „közönséges bűnözőkkel” szemben léptek fel s „nagyon fontos szerepük volt”. Az MSZP szempontjából a kitüntetési kezdeményezésnek az volt a célja, hogy az MSZP szavazóbázisában megerősítse: a párt vállalja a kádári hagyományokat most is, amikor éppen lebontja a társadalmi ellátórendszereket. /Borbély Zsolt Attila: Megátalkodottság. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 11./
2009. november 9.
„Ne minősítsen engem magyarnak” – jelentette ki Kertész Imre a Die Welt lapnak nyilatkozva. „Magyarországon az elmúlt tíz évben folyamatosan rosszabbodott a helyzet. Szélsőjobboldaliak és antiszemiták váltak hangadóvá” – jelentette ki a Die Welt című lapnak adott, az újság hétvégi számában megjelent interjújában Kertész Imre. A német konzervatív napilap abból az alkalomból kérdezte az irodalmi Nobel-díjas magyar írót, hogy Kertész Imre november 9-én tölti be 80. életévét. Az újság arról faggatta a német fővárosban élő írót, hogy berlininek vagy budapestinek érzi magát. Kertész kijelentette: „nagyvárosi ember vagyok, és mindig az is voltam. Egy nagyvárosi ember nem budapestinek vallja magát. A város ugyanis teljes mértékben balkanizálódott. Egy nagyvárosi ember Berlinhez kötődik. ” Az újságíró arra emlékeztetett, hogy amikor tíz évvel ezelőtt Kertész megmutatta neki a várost, az színesnek és boldognak is tűnt. Az író szerint ezt a benyomást Krause csak turistaként szerezte. „Ez azonban csak a látszat volt” – tette hozzá Kertész. „Az elmúlt tíz évben folyamatosan rosszabbodott a helyzet. Szélsőjobboldaliak és az antiszemiták váltak hangadóvá. A magyarok régi káros szenvedélyei – a hazugság, a dolgok elfojtására való hajlam – jobban jellemzők, mint valaha. Magyarország a háborúban, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: semmi nem kerül feldolgozásra, mindent csak megszépítenek” – jelentette ki. „Nincs az Ön, az irodalom terén rendkívül gazdag országában semmi olyan, amihez kötődne?” – kérdezte az újságíró. „Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne minősítsen engem magyarnak” – jelentette ki Kertész. „Elég, hogy az Ön honfitársai zsidóvá tettek engem. A faji, nemzeti hovatartozás rám nem vonatkozik. Ami pedig az Ön által említett gazdag magyar irodalmi tájat illeti, elárulok valamit: a szocialista évek alatt egyetlenegy államilag engedélyezett könyvet sem olvastam. Ízlésemnek ugyanis mindaz egyáltalán nem felelt meg. Mindig felfordult a gyomrom, amikor megpróbáltam” – hangoztatta Kertész, hozzátéve, hogy természetesen van néhány olyan magyar író, akiket nagyon tisztel, és közülük Krúdyt, Szomoryt és Márait említette. Saját irodalmi munkásságáról szólva kijelentette, hogy a holokausztról írt, mert – mint fogalmazott – át kellett élnie és át tudta élni a 20. századnak ezt az egyedülálló tapasztalatát, volt Auschwitzban és volt Buchenwaldban. „De nem holokausztirodalmat írtam, hanem regényeket” – tette hozzá. A totalitarizmus a náci uralom megszűnésével nem ért véget. „És egy olyan országon, mint Magyarország, ezenkívül még az is észrevehető, hogy a nácik bukásával az antiszemitizmus sem szűnt meg” – fogalmazott Kertész Imre. /A gyökerek nélküli Kertész Imre. = Krónika (Kolozsvár), nov. 9./
2009. november 11.
„Ne címkézzen engem Magyarországhoz” – ez az az ominózus mondat, amely a Nobel-díjas Kertész Imrétől hangzott el, éles vitákat váltva ki Magyarországon, az író szerint azonban szavai meghamisításáról van szó. A magyar származású, Németországban élő Kertésszel nyolcvanadik születésnapja alkalmából Tilman Krause, a német Die Welt című napilap riportere készített interjút az író Berlinhez fűződő viszonyáról, a holokauszt irodalmi feldolgozásáról, írói példaképeiről és a mai Magyarországhoz fűződő „feszült viszonyáról”. A fordítást a Magyar Távirati Iroda közölte először, majd több internetes portál. Kertész szavai meghamisításáról beszélt, november 10-én Gusztus Péter SZDSZ-es politikus „védte meg” az írót napirend előtti felszólalásában, a Die Welt pedig újabb Kertész-interjút közölt „Az egyik internetes portálon teljesen meghamisították a Die Welt című lapnak adott interjúm szövegét” – jelentette ki Kertész Imre a Duna Televízió Híradójának. Az író szerint a magyar nyelvű cikkben az szerepelt, hogy megtagadta Magyarországot, és gyökértelennek is nevezte magát. A Népszabadság és a Magyar Nemzet napilapok, illetve a 168 Óra című hetilap internetes változatáról van szó. „Természetesen voltak kritikus mondataim, de azok általában nem sértik sem a nemzetet, sem a népet, sem az embereket. Ezeket építő szándékkal mondtam, akármennyire is haragszanak rám egyesek. De az, hogy egy cikket meghamisítanak, és az ellenkezőjére fordítják, az felháborító” – mondta Kertész Imre. „Voltak már ilyen rágalomhadjáratok ellenem. Évekig tartott egy bizonyos kofferügy, amiről kiderült, hogy egy agyrém. Kitalálta valaki, és rám húzták azért, hogy rossz színben tüntessenek fel. A kritikáimat mindig nemzetellenes megnyilatkozásoknak veszik, ami nem igaz. Nagyon örülnék, ha valóban a javára lehetnék Magyarországnak, a hazámnak, mégpedig olyan módon, hogy az igazságot közlik, és nem hazudoznak rólam” – fogalmazott Kertész. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: „Elfordították” Kertész Imrét. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./ Magyarország a Die Weltben megjelent Kertész-interjúról vitázik címmel közölt újabb beszélgetést az irodalmi Nobel-díjas magyar íróval november 10-i számában a német konzervatív napilap. Az íróval ezúttal is az a Tilman Krause beszélgetett, aki az újság november 7-i számában megjelent interjút készítette. „A Nobel-díjas író élesen bírálta országát” – emelte ki a beszélgetés alcímében Krause. Arra a felvetésre válaszolva, vajon a magyarok nem viselnek-e el semmiféle kritikát, az író kijelentette: „vezető magyar médiumok, mint a Népszabadság és a Magyar Nemzet napilapok vagy a 168 Óra című hetilap internetes kiadásukban meghamisítva adták vissza beszélgetésünket. Abból a megfogalmazásomból, hogy a szélsőjobboldal és az antiszemiták a hangadók az lett, hogy Magyarországon a szélsőjobboldal és az antiszemiták uralkodnak. Vagy azt a megállapításomat, hogy a magyarok régi káros szenvedélyei, a hazugság, a dolgok elfojtására irányuló hajlamuk ugyanúgy jelen vannak, mint korábban, úgy rövidítették le, hogy Magyarország a hazugok országa. Ezek természetesen olyan kritikus pontok, amelyekre a magyarok érzékenyen reagálnak, a fordítások azonban apodiktikusabban csengenek, mint ahogy fogalmaztam. ” Kertész igennel válaszolt a Die Welt újságírójának arra a kérdésére, vajon az a gúny, amellyel újra és újra kollektív identitásokról beszél, egy tabu megdöntését jelenti-e honfitársai számára? „A magyarok nem ismerik az iróniát – a képzetteket kivéve” – tette hozzá az író. A Die Welt munkatársa a továbbiakban azt állította, hogy Kertész Imre polémiájával egy Németországban és Ausztriában erősen elterjedt irodalmi hagyományt követ, amely Thomas Mann vagy Karl Kraus és Thomas Bernhard alapján „a nemzeti önszidalmazáshoz való kedvnek” nevezhető. Kertész szerint „nem csak hogy nem létezik ez a hagyomány, Magyarországon nem is ismert, hogy más országok rendelkeznek ezzel a hagyománnyal”. „Thomas Mann és Karl Kraus a magyar polgárság körében egykor sokat olvasott szerzők voltak. A magyar polgárság azonban megszűnt. Megmaradtak a nemzeti örökség humortalan védelmezői, akik minden kritikát a saját fészekbe való piszkításként akarnak megtiltani” – mondta Kertész, aki arra is kitért, hogy „nem szabad megfeledkezni arról, hogy Magyarországon van egy olyan hű közönségem is, amely érti ezt az iróniát. Ez a közönség azonban nem rendelkezik a nagy internetplatformokkal. ” Krause azt is kérdezte, vajon az író a jövőben nagyobb tekintettel lesz-e a magyarok érzékeny pontjaira? „80 éves vagyok. Megvan a magam stílusa, és meg is fogom azt tartani. És remélem, hogy a jó szándékú emberek a jövőben is megértenek engem. Azzal is együtt kell azonban élnem, hogy továbbra is vannak olyan befolyásos magyarok, akik félre akarnak érteni és meghamisítanak” – jelentette ki válaszában Kertész Imre. /Újabb interjú Kertész Imrével: „Humortalan” magyarok? = Krónika (Kolozsvár), nov. 11./
2009. november 11.
A Nobel-díjas Kertész Imre arra a kérdésre, hogy berlininek vagy budapestinek érzi-e magát, a Die Welt lapnak azt válaszolta, hogy Budapesten ,,A helyzet az elmúlt tíz évben folyamatosan romlott. Szava a jobboldali szélsőségeseknek, illetve az antiszemitáknak van. A magyarság régi terhei, »a hazugság és az elfojtásra való hajlam« jobban érvényesül, mint eddig bármikor. Magyarország háborús szerepe, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: mindez nincs feldolgozva, mindezt csak kozmetikázzák és szépítgetik. ” Továbbá: ,,én az európai kultúra terméke vagyok. Egy dekadens, ha így akarja. Egy gyökértelen. Ne kössön engem Magyarországhoz. Elég az, hogy engem az ön honfitársai zsidóvá tettek. A faji és a nemzeti hovatartozás számomra nem érvényes, és hogy rátérjek az Ön által említett gazdag magyar irodalmi örökségre, elárulnék önnek valamit: a szocializmus évei alatt egyetlen, államilag engedélyezett könyvet sem olvastam el. Az én ízlésemnek ez nem felelt meg. Ha ezzel időnként meg is próbálkoztam, mindig kifordult a gyomrom. Természetesen van néhány magyar szerző, akiket én igen tisztelek. Ők a nyelv csodálatos művészei, dekadens játékos alakok, akiknek a neve önöknek itt, Németországban nem sokat fog mondani: például Krúdy Gyula, aki 1878 és 1933 között élt, vagy Szomory Dezső, a Krúdy kortársa volt. Mindketten ugyanakkor nagyszerű esszéírók is voltak”. A Népszabadságban Takács Ferenc írta ,,Nincs, aminek örülni és nincs, mit ünnepelni”, felköszöntő örvén pedig bocsánatot kellene kérnünk tőle, mármint Kertész Imrétől ostobaságunkért, gyávaságunkért és rosszhiszeműségünkért. Esterházy Péter még nem olvashatta a Die Welt-interjút, amikor az Élet és Irodalomban közölt jegyzetét lezárta: ,,Elvégzett egy munkát a magyar nyelvben, a magyar gondolkodásban, a nagy magyar irodalomban, a világirodalomban, amit senki más nem végzett el, igaz, nem is végezhetett. Munkánk személyes; hogy ez így legyen, azért kevesen tettek többet, mint Kertész Imre. ” Herta Müller bánáti születésű idei német és német nyelven író Nobel-díjas írónő és Kertész Imre között annyi hasonlóság van, hogy mindketten egykori életterük – szándékosan kerülöm a ,,hazájuk” szót – saját bűneivel és egyéb mulasztásaival való szembenézését hiányolják, és a mérhetetlen különbség köztük az, ami velük személyesen és felmenőik révén megesett: egyikük megjárta Auschwitzot, másikuk édesanyja németként a szovjet gulágot. Egyikük a Szekuritáté és a Ceausescu-diktatúra elől menekült Németországba, másikuk önként választotta a megtagadott Budapest helyett Berlint. /Sylvester Lajos: A magyarokhoz nem kötődő, magyarul író Nobel-díjas író. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 11./
2011. május 27.
Különös utazás egy képtelen világba
Egyre távolabb a demokráciától
Ara-Kovács Attila, Élet és irodalom
Egy román napilap – a WikiLeaks nyomán – a bukaresti amerikai nagykövetségről származó, a 2008-as választásokat megelőző politikai fejlődéssel foglalkozó táviratokat tett közzé. (...) A táviratokat jegyző nagykövet, Nicholas F. Taubman több esetben is érzékelteti, hogy az RMDSZ egyfajta királycsináló helyzetben van, ám azok a romániai magyar politikusok, akik bőséges információkkal látták el az amerikai diplomatákat, már jó előre jelezték Washingtonnak: a romániai magyar pártnak ebben rejlik fő gyengesége is.
Ugyanis Traian Băsescu államfő, aki 2008-ban végre kiragadhatta az irányítást az általa annyira gyűlölt – mert nagyszerűen és ráadásul tőle függetlenül működő – liberális kormányfő, Călin Popescu-Tăriceanu kezéből, mindent megtesz majd annak érdekében, hogy a 2008-as választások után felálló új kormányzatot teljes ellenőrzése alatt tarthassa. Ehhez persze nélkülözhetetlen volt az RMDSZ segítsége; a párt végül hátat fordított a liberálisoknak, és Băsescu populista Demokrata Liberális Pártjával (PDL) kötött koalíciót. Az akkor még Markó Béla irányítása alatt álló párt persze maradhatott volna ellenzékben.
Ám aki ismeri a kelet-európai állapotokat, az tudhatja, egy etnikai szervezet – szemben a magukat ideológiák vagy osztályképviseletek alapján meghatározó pártokkal – csak akkor képes politikai tényező maradni, ha része a kormányzó pártok koalíciójának. Illékony etnikai támogatottságát is csak ezen az úton tudja maradéktalanul megőrizni. Az RMDSZ helyzetét tovább komplikálta, hogy miközben a pártot Traian Băsescu a legvonzóbb ígéretekkel invitálta a hatalomba, mindent elkövetett, hogy aláássa a vele kapcsolatos választói bizalmat.
Egy pillanatig sem jött zavarba, hogy a legradikálisabb – sőt olykor a legszélsőségesebb – magyar csoportoknak tett hangzatos ígéretekkel próbálja ezeket egy olyan formációba átterelni, amelyet nem Erdélyben, hanem a Fidesz budapesti pártirodáiban találtak ki – és jobb híján Magyar Polgári Pártnak kereszteltek el. Eközben az MPP, a Fidesz segédletével, igyekezett csokorba gyűjteni azokat a célokat, amelyeket az RMDSZ tizenegy évnyi kormányzati jelenléttel sem tudott maradéktalanul megvalósítani – többnyire az olyan politikusok miatt, mint Băsescu.
Mindenekelőtt a „belső autonómia” követelését hangsúlyozták a „magyar polgári” radikálisok, s agyaltak ki ehhez újabb és újabb elvárásokat és feltételeket, miközben az RMDSZ miniszterei olyan távlatokat nyitottak meg a romániai magyar érdekérvényesítések előtt, amelyekről azelőtt az érintettek még csak nem is álmodhattak. Hogy beteljesült volna minden álom? Ugyan. Számos akadályt állított ezek elé az a politikus is, aki a választási kampány hevében oly könnyen ígért meg bármit befolyásolható hallgatóságának; azaz maga a román államfő.
Jelentős akadályokat görgetett a romániai magyar politikai, kulturális és gazdasági önérvényesítések elé a többségi, azaz román nacionalista hangulat is, amit nem utolsósorban épp Magyarországról korbácsoltak fel minduntalan, amint az lankadni látszott. Kiváló alkalmat szolgáltatott ezekhez az erdélyi Tusnádfürdőn évente megrendezett fideszes nyári tábor, ahonnan Orbán Viktor és Németh Zsolt nemcsak hazaüzent, de azoknak a román nacionalistáknak is, akik kárörvendve azonosították velük és tusványosi „szellemükkel” az egész erdélyi magyarságot; sőt, alkalmasint az egész magyarságot.
2008-ban, közvetlenül a június 1-jén megtartott romániai önkormányzati választások előtt a Fidesz és erdélyi szatellitpártja igencsak elszámította magát. A most közzétett amerikai diplomáciai iratokból kiderül: „még csak nem is törekedtek a megegyezésre az RMDSZ-szel, hogy egyedül indulva lemérhessék támogatottságukat” – tekintet nélkül arra, hogy ez több száz fontos önkormányzati poszt, polgármesteri szék elvesztését jelentheti –, és „ennek az erőnek a tudatában tervezzék majd meg stratégiájukat a 2008-as őszi parlamenti választásokra”.
Az akkori politikai jóslatok – írja az egyik idézett távirat – „arra számítottak, hogy az erdélyi magyarság mintegy kétharmada áll majd az RMDSZ mögé, egyharmaduk viszont a Magyar Polgári Pártra szavaz, ami komoly erődemonstráció lett volna ez utóbbi részéről”. Nos, nem így lett: a Fidesz által támogatott politikusok mélyen alulmúltak minden várakozást, szereplésük az őszi törvényhozási választásokon pedig még szánalmasabbra sikeredett.
Kiderült ugyanis, hogy a Fidesz hívó szavára csak olyan politikusok voltak fogékonyak Erdélyben, akik az 1989 és 2008 közötti közel húsz évben a feltétlen pártfegyelmen kívül sohasem tudták politikai képességeiket, közéleti elhivatottságukat, szavahihetőségüket bizonyítani, viszont így könnyen megérinthette őket a hívó hatalmi szó, érkezzék az Băsescutól, Bukarestből vagy Orbántól, Budapestről. Ám egyáltalán nem számíthattak azok bizalmára, akiktől a rájuk leadott voksokat remélhették.
A „polgári” manővernek azonban más következményei is voltak; az őszi választásokon számos olyan RMDSZ-es politikus is kiesett a parlamentből (illetve a szenátusból), aki korábban megpróbálta „középre” pozicionálni magát, azaz ha nem is egészen egyenlő, de majdnem egyenlő távolságot tartani a Fidesz-báb MPP és az RMDSZ Markó Béla által megtestesített főiránya között. Vagy fogalmazhatnánk úgy is: igyekeztek megőrizni az RMDSZ addigi reálpolitikáját, kiegészítve azt a Fidesz-elvárások által szentesített nacionalista-klerikális populizmussal.
Hogy mi áll mostanság a bukaresti amerikai nagykövetség távirataiban, azt persze nem tudjuk, de a 2008-as választás eredményei és az azóta – főként Budapesten – lezajlott események komoly óvatosságra inthetnének minden politikust a populizmus célszerűségét illetően. Markó múlt évben leköszönt az RMDSZ elnöki tisztségéről, az új vezetés pedig – tisztelet a kivételnek – rohant megdicsérni az épp berendezkedő Orbán Viktor minden valós és feltételezett lázálmát. A kisebbségi társadalmaktól korántsem idegen szolgai élvezettel üdvözölték a Trianon-törvényt, a kettős állampolgárság és a magyar szavazati jog megadásának perspektívájától pedig egészen megrészegültek.
Ha megfeledkeztek volna arról, mi történt 2008-ban, most eljött az alkalmas pillanat, hogy ismét felfrissítse memóriájukat a WikiLeaks! Vagy ha ez sem lenne számukra világos példázat, úgy okuljanak a néhány brosúrával előrébb járó Bugár Bélától, aki már megtanulta, hogy ne ugorjon be Orbán minden provokációjának, még ha azok első látásra oly mézédesnek tűnnek is, akár a Marica grófnő a kolozsvári operában. Bugár megértette a leckét: Orbánnak nem a határon túli magyarság politikai céljai a fontosak, hanem csakis azok, amelyek garantálják számára a hatalom minél autokratikusabb kiterjesztését. Azaz, hogy egyedül ő „képviselhesse” a határon túli magyarok ügyét, nem pedig azok demokratikusan megválasztott szervezetei.
Nem véletlen, hogy a 2010 májusa óta megszületett valamennyi budapesti politikai lépés időzítése olyan pozsonyi és bukaresti törvényhozási vagy önkormányzati döntést keresztezett vagy egyenesen lehetetlenített el, amelyek az ott élő magyarságnak kedveztek volna. A Trianon-törvény majdnem megtorpedózta a magyarok számára rendkívül előnyös romániai oktatási törvényt. A kettős állampolgárság provokatív erőltetése kivetette a szlovák parlamentből a Fidesztől egyébként vazallusi kegyeket, azaz pénzt és politikai támogatást kolduló Magyar Koalíció Pártját. A szavazati jog kiterjesztésével kapcsolatos harsány budapesti propaganda a szlovákiai nyelvtörvény, majd kisebbségi nyelvhasználati törvény vitájában erősítette a magyarellenes érveket.
Orbán és Băsescu politikai légyottjai olyan perspektívákkal terhesek, amelyeket nemcsak azoknak tanácsos elutasítani, akik komolyan veszik a demokráciát, de azoknak is, akiket csak néhány praktikus megfontolás vezet. Az említett két politikus nem áll egyedül térségünkben; számos olyan potenciális vezető van még itt, akinek hatalmát nem céljai legitimálják, hanem egyedül a hatalom legitimálja céljaikat.
Băsescu nemrég – igaz szűk párthívei körében – igencsak dicsérte a magyar médiatörvényt; ilyenre vágyna szerinte Románia is, ahol túl sok a szöveg és az okvetetlenkedés. Az sem véletlen, hogy – megint csak nem túl tág körben – Băsescu utalást tett egy új román alkotmány mihamarabbi megalkotására. Mikor történt ez? Április 17-én, azaz egy nappal az új magyar Alaptörvény parlamenti elfogadása előtt. Az, hogy egyelőre csak szűk körben került sor e témák felvetésére, azt jelzi, a román politikus elirigyelte ugyan Orbántól a hatalommaximalizálás eme remélt lehetőségeit, ám riasztja, sőt láthatóan egyelőre vissza is riasztja az a mód, ahogyan a nemzetközi közösség reagál a magyarországi fejleményekre.
Nemcsak az amerikai diplomaták küldözgetnek elemző táviratokat, de román kollégáik is, és ez utóbbiaknak sem kerülheti el figyelmét az a példátlan megvetés és viszolygás, amit a demokratikus világ minden mérvadó politikusa – egyre inkább ideológiai nézetre való tekintet nélkül – maradéktalanul oszt Orbánnal szemben.
Európa egyik legnívósabb, ennélfogva igen nagy befolyással rendelkező konzervatív-jobboldali lapja, a Berlinben megjelenő Die Welt a napokban ezt a címet adta egyik cikkének: Fidesz über alles – Ideológia diktálta törvény, hétköznapi fasizmus: Miként veszélyezteti az új magyar alkotmány a demokráciát – pillantás egy országra, ahol tombol a képtelenség. A baloldali érzelmekkel szintúgy nem vádolható Economist Intelligence Unit pedig az „alkotmányosság ledózerolását” emlegeti a húsvéthétfői parlamenti események – és persze az előzmények – kapcsán.
Mivégre ezek az erőteljes kijelentések – kérdezhetnénk –, hisz Orbán végül is egy jelentéktelen kis ország helyiérdekű vezetője. Nos azért, hogy elijesszék azokat, akik szívesen eveznének ugyan a Fidesz farvizein egyre távolabb a nyugati demokráciáktól, ám szeretnék elkerülni, hogy meg is kelljen fizetniük azt az árat, amit a Fidesz, Orbán és nem kevésbé Magyarország e különös utazásért már most fizet. Az intés persze nemcsak Băsescunak szól, akinek egyébként leáldozóban van politikai napja, de mindenki másnak is, aki e térség lakója.
[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. október 1.
Propaganda a romániai sajtóban, az 1950-es években
Az objektív valóság fogalma megszűnt létezni: a tények csak abban a formában léteztek, amelyben a hatalom létüket megengedte.
A második világháború után berendezkedő kommunista rendszerek ideológusai tisztában voltak azzal, hogy a hatalom megszilárdításához ki kell alakítaniuk a rendszer iránti hűséget. A meggyőzés teljes és folyamatos propagandát feltételezett, amelynek része volt a történelem újraértelmezése, a jelen egyoldalú bemutatása, valamint a tökéletes jövőkép ábrázolása. Az új történelemszemlélet az egész román nép akarataként fogalmazta meg a kommunista hatalomátvételt, amely a párt évtizedekig tartó hősi harca révén valósulhatott meg. Mindez történelmi szükségszerűségként jelent meg, és ilyen értelemben a hatalomra került kommunista párt feladata volt, hogy jóvátegye a történelem igazságtalanságait, megvalósítsa a tökéletes, kommunista társadalmi rendszert.
Az ideológia terjesztése az 1944–1953 közötti időszakban egyre tervszerűbben ment végbe és egyre agresszívabb formákat öltött. „Amilyen mértékben erősebbé vált, megszilárdult a népi demokratikus rendszer forradalmunk első szakaszában, olyan mértékben vált erőteljesebbé a szocialista ideológia offenzívája. A szocialista ideológia támadása nem torpant meg egy pillanatra sem” – emlékezik vissza Kallós Miklós 1959-ben másfél évtized propaganda tevékenységre.
Az 1947-ben induló Romániai Magyar Szó élen járó feladatként fogalmazta a „szocialista hazafiság és a proletár nemzetköziség szellemének ápolását a népi tömegek, és különösen az ifjúság soraiban.” Az ötvenes években a lapnak mozgósítania kellett az „ötéves terv és a villamosítási terv teljesítésére és túlszárnyalására”, rendszeresen ismertette a tömegszervezetek tevékenységét, az ifjúság és a nők tömegeinek politikai, kulturális és szakmai nevelésének kérdéseit.
A meghirdetett cél érdekében a sajtóban fontos szerepet kaptak a munkáslevelezők.
Cikkeik az ország különböző részeiről számoltak be a szocialista építőmunka eredményeiről, és hozzájárultak a propaganda hitelességéhez, amely ily módon a nép nyelvén, a nép képviselőinek közvetítésével szólalt meg. Válság- vagy konfliktushelyzetben látványos megnőtt az „ország minden részéből érkező” támogató táviratok száma, mellyel a különböző társadalmi csoportok egyhangú egyetértésüket fejezték ki a párt politikája iránt.
Az újságcikkek azt bizonygatták, hogy Románia „egész dolgozó népe a párt határozatainak megvalósításáért küzd”. A propaganda ugyanakkor megteremtette a szocialista munkamítoszt, amely szerint a szocializmusban a munka alapvető emberi szükséglet, ennek megfelelően alapvető jog, amelyet a szocialista társadalom biztosít tagjai számára, szöges ellentétben a kapitalizmusban végzett, kizsákmányoláson alapuló munkával.
A sajtóban elkezdődött a termelési propaganda, a munkafogadalmak sorra követte egymást, a mozgósítás kritériumai pedig a kötelező ünnepek szerkezete mentén bontakoztak ki.
Január elején a lapszámok az elmúlt év termelési mutatóinak túlszárnyalására vonatkozó fogadalmakkal indultak. Lenin halálának évfordulója január 22-én a marxizmus-leninizmus szellemében ösztönzött a Szovjetunió dicső példájának követésére. Március elején Sztálin halálának évfordulójáról emlékezett meg a sajtó, miközben a „dolgozó nők ünnepe” alkalmából megkezdődött a női munkaerő mozgósítása a szocialista munkaversenyben való részvételre. A párt meghirdette, hogy „a nők még elszántabban fognak harcolni a békéért, az új, boldog élet építéséért drága hazánkban, családjaik és gyermekeik ragyogó jövőjéért.” Áprilisban Lenin születésnapjának ünneplése szolgáltatott újra alkalmat arra, hogy a sajtó a győzedelmes szovjet nép példáját tárja az olvasók elé, közben pedig teljes gőzerővel folyt a május 1-jéhez kapcsolódó mozgósítás, melynek során „munkások és parasztok kiváló eredményekkel köszöntik” a munka ünnepét.
Az augusztus 23-i felszabadulás ünnepének előkészítése már hónapokkal előre elkezdődött. A nép szintén a munka jegyében fejezte ki „végtelen ragaszkodását felszabadítónk és nagy segítőtársunk, a Szovjetunió iránt”. Az elért eredmények és vívmányok arról beszélnek majd, hogy „népünk híven követi pártunkat, kormányunkat és minden tettével erősíti népi demokratikus rendszerünket.”
Október a szovjet–román barátság hónapja, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom megünneplését készíti elő. Az évet a munkatervek idő előtti teljesítésére vonatkozó mozgósítás zárta; az üzemek és gyárak, gazdasági egységek munkásai sorra jelentik, hogy a párt útmutatásainak köszönhetően idejében teljesítették az éves tervet, és már a következő évre termelnek.
Az RMP Propaganda és Agitációs Osztályának jegyzőkönyvei elárulják, hogy 1950-ben a propaganda tevékenységét konkrét feladatok vezérelték. A falvakban újult erővel folyt a mezőgazdaság kollektivizálásának népszerűsítésére és a kulákok leleplezése. Kiemelt helyet kapott a Duna–Fekete-tenger-csatorna építőtelepe, ahol 12 napos agitátori tanfolyamokat szerveztek, hogy megfelelő káderek segítségével mozgósítsák a nehéz körülmények között dolgozó, lakóhelyükről erőszakkal elhurcolt munkásokat. A propaganda céljait szolgálta a Canalul Dunăre–Marea Neagră című röplap, amely először 1949 szeptemberében jelent meg. A kommunizmus politikai és gazdasági integrációs propagandája mindenekelőtt azt próbálta az olvasóba sulykolni, hogy a szocialista országokban, így Romániában is megvalósult az a demokratikus rendszer, amely a lehető legnagyobb fokú jólétet és biztonságot garantálja a társadalom tagjai számára.
A kijelentés alátámasztásához a propaganda azt hivatott bizonyítani, hogy a szocialista gazdaságban nem létezik válság, nyomor és munkanélküliség, mivel ezek kizárólag a kapitalista rendszerek jellemzői. A negyvenes évek végén majdnem napi rendszerességgel jelentek meg a sajtó külpolitikai rovatában a kapitalista országokban kirobbant sztrájkokról szóló hírek. A kapitalizmusról szóló elméleti írások általános jelenségként mutatták be a munkanélküliek számának állandó növekedését és a nyomor fokozódását. „Mivel a termelés nem zajlik tervszerűen, sokszor hiány mutatkozik az alapvető termékekből” – írják a lapok. Az angliai üzemanyaghiányt sem a hideg tél okozta, hanem az anarchikus termelés. Az ötvenes évek elején, a háborús uszítók elleni harc időszakában az amerikai gazdasági válság okait abban látták az elemzők, hogy „haditermelés útjára terelték az ország gazdaságát.”
Ezen kívül a szerkesztőségek különböző tematikus terveket is készítettek, amelyek a szocializmus eredményeit igazolják.
A gazdasági propagandához kapcsolható például a kolozsvári Világosság 1951. januári negyedéves munkaterve, amely kitűzi, hogy a következő három hónapban 4 vezércikk, 11 riport, 17 véleménycikk, 1 vers, 7 grafikon és 3 visszhanglevél fog megjelenni a villamosítási tervvel kapcsolatban. A külpolitikai rovat három hónapos munkaterve ugyanarra az időszakra a következő témákat foglalta magába: A Szovjetunió eredményeinek, tapasztalatainak népszerűsítése; Népek harca békéért, a varsói határozat gyakorlatba ültetéséért; Hírek a népi demokráciákról; Hetente egyszer hírek a Szovjetunióból; Gyarmati népek felszabadító harca; A kapitalizmus általános válságával foglalkozó elvi-ideológiai cikkek.
A szovjet központi napilap, a Pravda álláspontja minden esetben általános érvényű igazságként jelent meg. Megszólatak azonban figyelmesen válogatott egyéni hangok is: például a Szovjetunióban élő Varga Jenő, akit a sajtó „világhírű magyar pénzügyi szekértőként” mutat be, és aki az Egyesült Államokat közvetlenül fenyegető gazdasági válságot prezentálja a romániai újságolvasók számára. Más esetekben a sajtó már nem is nevezte meg forrásait, hanem a „demokratikus közvélemény” hangjára hivatkozott, vagy egyszerűen azzal a szófordulattal vezette be kijelentését, hogy „amint köztudott”. A propaganda hatékony terjesztése azonban csak megfelelő irányítás mellett valósulhatott meg. Az útmutatások pontos értelmezése érdekében a lapszerkesztőknek részt kellett venniük a pártbizottság gyűlésein, valamint a Propaganda és Agitációs Osztály tanácskozásain. A pártszervek nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a lapok a szovjet sajtó szerint alakítsák arculatukat. Ezért a szerkesztőségekben orosz nyelvtanfolyamot tartottak, amelyeken az újságírónak kötelező módon részt kellett vennie. A pártbizottság jelentése elégedetten vette tudomásul, hogy a kolozsvári Igazság szerkesztőségében öt „elvtárs” már eljutott arra a szintre, hogy szótár segítségével olvassa a Pradvát.
A propaganda szerint az igazi politikai szabadság csakis a szocialista demokrácia feltételei között létezhet, hiszen csak itt számolták fel a kizsákmányolást és a gazdasági egyenlőtlenséget. A kapitalista országokban nem léteznek ezek a szabadságjogok, mivel hiányoznak hozzá az anyagi alapfeltételek; ezért „a valóságban még akkor sem létezhetnek, ha a néptömegek nyomására be is vezetik az úgynevezett demokratikus alkotmányaikba”.
A szocialista országok közötti barátságot maga a társadalmi berendezkedés, a politikai és gazdasági érdekközösség garantálja, hiszen „valamennyiük érdeke a béke a megszilárdítása, az új társadalmi felépítéshez szükséges kedvező külpolitikai előfeltételek megteremtése”.
A kapitalista világban viszont törvényszerűek a konfliktusok, hiszen az amerikai imperialista külpolitikát a „nagytőke motorja hajtja”. Az amerikaiak célja nem az, hogy Nyugat-Európa országain segítsenek, hanem az, hogy „politikailag és gazdaságilag leigázza ezeket az országokat”. A lapok szerint főleg az amerikai és angol imperialisták frontját „marcangolják széleskörű és kibékíthetetlen ellentétek.”
A szocialista rendszer felsőbbrendűsége a tudományos eredményekben is megmutatkozik, így a szovjet tudomány páratlan sikerekre képes: Filatov a világon először hajt végre szaruhártya átültetést, amit „csak abban az országban sikerülhetett megoldani, ahol semmi áldozatot nem kímélnek, amikor arról van szó, hogy az embereken segítsenek”. A propaganda szerint a tudományos kutatás terén lényeges különbség van a kapitalista és szocialista országok között. Az atommag kutatása például egészen más célokból történik a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban: „az amerikai tudósok kutatásait háborús célokra használják fel, és semmit sem tettek azért, hogy a békés termelés szolgálatába állítsák az atomenergiát. […] Egészen más a helyzet a Szovjetunióban, ahol a szocialista társadalmi berendezkedés lehetővé tette minden alkotó erő szabad kifejlődését.” A szovjet tudomány ugyanakkor a béke és a szabadság szolgálatában áll, minden egyes tudományos felfedezés, technikai újítás a nép közös java lesz, az életszínvonal emelése érdekében. Az amerikai tudósok pedig mind jobban kételkednek munkájuk értelmében és „iszonyodva látják, hogy kutatási eredményeiket az élet és a kultúra elpusztítására akarják felhasználni”.
Fontos eleme volt a kommunista sajtónak a sportpropaganda, amely a hazai sportolók különféle világversenyeken elért sikereiről számolt be. Tilos volt azonban részletesen írni az edzőtáborok időtartamáról és jellegéről, valamint a sportolóknak kiosztott anyagi juttatásokról. Az utóbbi rendelkezés a termelési propaganda kampányaival függ össze, amelyek az ötvenes években a munkafeladatok teljesítésére buzdítottak. Az aktuális ideológia szerint ezen kötelesség alól még az élsportolók sem vonhatták ki magukat, tehát nem lehetett arról írni, hogy edzőtáborokban töltik idejüket és ezért még pénzt is kapnak. A román sportolóról ily módon az a kép maradt meg az olvasóban, mintha egyenesen az esztergapad mellől menne versenyezni.
A kommunista propaganda még a természeti katasztrófákat is arra használta, hogy a szocialista rendszer felsőbbrendűségét hirdesse. A lapokban megjelent tudósítások szerint a Közép-Európát 1954-ben sújtó árvizek sokkal nagyobb károkat okoztak a kapitalista országokban, mint a szocialista tábor államaiban, ahol megfelelően szervezték meg a mentési műveleteket, és ahol megmutatkozott az egész nép szolidaritása. Az Előre híradása szerint Magyarországon a lakosság és a katonai egységek védőgátakat építettek, a hatóságok kitelepítették és biztonságba helyezték a lakosságot.
Csehszlovákiában is megfelelően folytak a mentések, a kitelepítettek időben részesülhettek orvosi ellátásban. A NDK-ban az egész lakosság a károsultak segítségére sietett, a szovjet katonai egységek pedig felmérhetetlen segítséget nyújtottak a mentések során. Bajorországban viszont ötvenezer ember vált hajléktalanná (a kifejezést csak a kapitalista menekültekre használja a sajtó), az áradások elleni küzdelmet rosszul szervezték meg, s a Die Welt című lap véleményét idézve még az kiderül, hogy a károkat el lehetett volna kerülni, ha a gátak karbantartását idejében elvégzik.
A propaganda tehát oly módon mutatta be alaptételként megfogalmazott igazságait, hogy ezek kikerüljenek bármilyen racionális ellenőrizhetőség alól. A bemutatott kijelentések csupán a rendszer ideológiáját voltak hivatottak alátámasztani. A propaganda szervei a pártapparátus struktúrája mentén bontakoztak ki, és meghatározták az adott időpontban érvényes igazságokat. Az objektív valóság fogalma megszűnt létezni: a tények csak abban a formában léteztek, amelyben a hatalom létüket megengedte.
Győrffy Gábor
Győrffy Gábor 1971-ben született Nagybányán. 1996-ben fizika szakos, 2001-ben bölcsész oklevelet szerzett. 2007-ben doktori fokozatot szerzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Hungarológia Doktori Iskolájában, 2008-tól a Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudomány Kar Újságírás szakán egyetemi adjunktus. Kutatási területe: sajtó- és médiatörténet Fontosabb publikációk: Cenzúra és propaganda a kommunista Romániában. A romániai magyar nyilvánosság korlátozása a kommunista diktatúra időszakában. Komp-Press, Kolozsvár, 2009. Az erdélyi magyar kultúra a cenzúra árnyékéban. Magyar Média, Budapest, 2001/1. 6–15.
Transindex.ro

2014. február 22.
Mosakszik a hóhér (Beszélgetés egy kommunista munkatábor parancsnokával)
Nemrég hozta nyilvánosságra a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet vezetője, Andrei Muraru a harmadik nevet arról a listáról, amelyen 35 olyan, még életben lévő személy szerepel, aki a kommunista rendszer elnyomógépezetéhez tartozott, és bizonyíthatóan emberiesség elleni bűncselekményeket követett el.
A most 87 éves Florian Cormoș a negyedik a listán, és egy nappal ügye nyilvánosságra kerülése előtt nagyváradi otthonában fogadta az egyetlen újságíróstábot, melynek hajlandó volt nyilatkozni életéről, múltjáról: Kálnoky Boriszt, a Die Welt riporterét, Nick Thorpot, a BBC munkatársát, a gyakornokként őket elkísérő Kali Ágnest és a tolmács szerepét vállaló Pap Istvánt. Cormoș 1953 elején mindössze négy hónapig volt a Cernavodă melletti Columbia munkatábor parancsnoka, és a bukaresti intézet kutatásaiból kiderült: az általa elrendelt embertelen bánásmód – erőszak, kínzás, éheztetés, orvosi ellátás megtagadása – miatt ebben az időszakban 115 politikai fogoly vesztette életét, és 400 vált munkaképtelenné. Gyakorlatilag naponta meghalt egy ember Cormoș kivégzőtáborában, és a táborparancsnok kegyetlenségét a kommunista hatóságok sem tűrték el: nem az elkövetett bűnök miatt, hanem azért, mert kitudódott, és felére csökkentette a Duna–Fekete-tenger csatorna építésén dolgozó tábor munkavégző képességét. Cormoș ellen – Sztálin halála után – fegyelmi vizsgálat indult, életfogytiglani kényszermunkára ítélték, de három év múlva, 1957-ben kiengedték, és 1972-ig különböző büntetés-végrehajtó intézetekben dolgozott kiképzőtisztként. A mostani beszélgetés során az idős, beteg ember zavaros, sokszor csapongó és önmagának is ellentmondó válaszaival ártatlanságát próbálta igazolni, mégis kikerekedik egy kép a Duna-csatorna kegyetlen munkatáborairól, az ott szolgálatot teljesítő parancsnokok viszonyulásáról. Ezért tartottuk érdekesnek és közlésre érdemesnek a február 10-én lezajlott beszélgetés Kali Ágnes által szerkesztett változatát.
– Igaz, hogy ön volt a columbiai táborban parancsnok 1952 végétől 1953 tavaszig? Florian Cormoș: Négy hónapig voltam ott, de nem is volt időm megismerni a munkatelepeket. A csatornánál nyolc egység volt. Én annál a kolóniánál találtam magam, ahová az összes, három év munka után legyengült, megbetegedett foglyot irányították. Éjszaka, amikor hozták őket a telepre, már a vonaton is meghalt egy. Hús sem volt már rajta, és ideadták nekem, hogy dolgozzak vele. – Hogyan került ön Cernavodă mellé, egy munkatábor élére? Önként vállalta a feladatot? – Nem, Nagyváradon végeztem a tiszti iskolát, és a milíciához helyeztek. Onnan kerültem át a munkatáborok igazgatóságához, aminek semmi köze nem volt a börtönökhöz. – Csak a tábor egy bizonyos részének volt a parancsnoka, vagy az egésznek? – Én Columbián voltam parancsnok, ott közel 2500–3000 fogoly volt, mindannyian nagyon legyengült állapotban. Behívták a parancsnokokat a Fegyházak Főigazgatóságához, a belügyminiszter, Pavel Ștefan ezt mondta: „elégedetlen vagyok magukkal, nem haladnak a csatorna munkálatai”. Mert az emberek valóban szabotálták a munkálatokat, és jól tették. Hogyan építsenek csatornát lapáttal és talicskával? És akkor Ștefan azt mondta: „elrendelem, hogy mától a fogolynál háromféle élelmiszer-fejadagot kell alkalmazni”. Napi 3200 kalóriából lett négyezer, másoknak 3200 kalóriát kellett volna kapniuk, és voltak, akik 2500 kalóriával maradtak. Azok közül haltak meg a legtöbben, akik 2500 kalóriát kaptak. Én nem ültettem gyakorlatba. Amikor később kérdezte a miniszter, hogy életbe ültettem-e utasítását, elmondtam, hogy nem sikerült, mert három konyhát kellett volna működtetnem, hogy teljesítsem ezeket a normákat. – A vád ön ellen úgy szólt, hogy a foglyok csak száz gramm kenyeret kaptak naponta, és több mint száz ember meghalt ebben a bizonyos táborban négy hónap alatt. – A 3200 kalóriás adagnál 750 gramm volt csak a kenyér. Hozták az egykilós kerek kenyeret, azt négybe vágták, és egy szeletet kivettek belőle. Egy fogoly három szeletet kapott. Kétezer kalóriával nem lehetett dolgozni.
– Volt-e írásos vagy szóbeli parancs Bukarestből vagy Pavel Ștefantól?
– Van jegyzőkönyv egy megbeszélésről a belügyminiszterrel.(egyelőre ilyen jegyzőkönyv nem került elő – szerk. megj.) A gyűlés 1953. január 19-én volt. Ott a parancsnokok feltették a kérdést: miniszter úr, nagyon sok betegünk van a csatornánál, mit tegyünk velük? Nincs orvosságunk, nincs semmink. Az volt a válasz, hogy munkával tegyük egészségessé őket. Vagyis haljanak meg minél hamarabb. Ez volt Pavel Ștefan akkori belügyminiszter rendelete. Később, amikor perbe fogtam a minisztert, az elnök megkérdezte: miniszter úr, önt azért hívtuk ide, mert Cormoș azzal vádolja, hogy törvényellenes rendeleteket adott, és ő ezt mondta: „Ez nem igaz. Minden, amit mondtam, mindaz, amit parancsba adtam, összhangban áll a szocializmus eszméivel.”
– Volt egy büntetőcella a táborban, és ha valaki valami szabályelleneset vétett, bezárták oda tíz, húsz, harminc napra...
– Ez is hazugság. Ezzel is vádoltak, de az egész per komédia volt. Semmi nem igaz. Életfogytiglani kényszermunkára ítéltek, és szabadlábra helyeztek, miután huszonhét napig nem vettem magamhoz ételt. Csont meg bőr voltam. Huszonhat éves voltam akkor. Jilaván töltöttem négy évet. A gyerekemet egy hónapos korában hagytam ott, és négyéves korában láttam viszont.
– Nem is létezett ilyen cella?
– Minden telepen volt zárka, ahol szigorúbbak voltak a büntetések. Én korábban a női tábor parancsnoka voltam. Felvetettem a főigazgatónak, hogy a nők nem képesek a csatornánál dolgozni. Megkérdezte, ki vagyok én, hogy ennyit akadékoskodom. Ott hat hónap alatt egyetlen nő sem halt meg, sőt, az egyik még szült is. Felvetettem, hogy szüntessék meg a tábort, és három hónap után megszüntették a hétszáz fős női telepet.
– Mennyire volt Columbia kegyetlen hely, és ön mennyire felelős azért, hogy ilyen volt? – 1949-ben létesítették a csatornát. Akkor nem haltak meg az emberek, 1950-ben nem haltak meg az emberek, 1951-ben sem, 1952-től kezdtek meghalni, mert nagyon le voltak gyengülve. A legfelháborítóbb rendelet a Pavel Ștefan belügyminiszteré volt.
– Volt-e lelkiismeret-furdalása abban az időben?
– Nem volt. Mint mondtam, Cernavodán nem volt időm az ujjamat sem rátenni semmire, mert látnom kellett az építőtelepeket, utána találkoztam a miniszterrel, sőt, elhívtak Konstancára is egy hónapra, úgyhogy három hónapot sem voltam ott.
– Teljesen ártatlannak érzi magát, és úgy érzi, nem követett el semmit?
– Hát persze hogy nem. Azt az ügyiratot nagyon sok gyűlölettel állították össze.
– Akkor mivel magyarázható, hogy most újra kutatnak?
– Nem tudom, mi fáj nekik. Miért nem nézik meg a jegyzőkönyvet? Tudom, mivel vádolnak, azzal, hogy meghalt tizenkét ember abban az időszakban. De már mondtam: az egyik már akkor meghalt, amikor én még nem is voltam ott. Ha valaki meghalt, akkor a törvényszéki orvos, az ügyész és a néptanács adott ki iratot. Ha én megöltem bárkit is, akkor azokban az iratokban szerepelniük kell. Csak egy ilyen iratot találjanak.
– Azt állítja, nem halt meg 112 ember Columbián ebben a négy hónapban?
– Hát hol voltam én, Auschwitzban?
– Milyen érzés volt önnek látni, hogy az elítéltek szenvednek? Milyen érzés volt, hogy nem tudott ez ellen semmit tenni?
– Mit tehettem volna, álltam volna a főnök elé? Lehet, hogy a kivégzőosztag elé küldött volna.
– De milyen érzés volt ott lenni?
– Csak én tudom. Ahogy az egyik parancsnok mondta: ti, foglyok egyszer kiszabadultok, de mi csak itt maradunk. – Az a háromezer ember, akiknek a parancsnoka volt, munkásemberek, polgárok, tanárok voltak?
– Nem, ott nem voltak politikaiak, csak köztörvényesek: zsebtolvajok, fatolvajok, verekedők. A nők között voltak köztörvényesek és politikai elítéltek is.
– Pedig, ha jól tudom, ezek voltak a kommunizmus legkeményebb évei Sztálin halála előtt. Nagyon sok ellenzője volt a kommunizmusnak?
– Tudják, kik kezdték a csatornát? Oda dugták az ellenséget. Elment Dej (a Román Munkáspárt főtitkára) Sztálinhoz, és megkérdezte: mit tegyünk? Nincs, mit tegyél? Építs egy csatornát, és küldj oda mindenkit, aki nincs veled.
– A Columbián fogva tartott háromezer ember közül voltak, akik ellenezték a kommunizmust? – Hát persze hogy voltak. De mégis bűnösök voltak, mert egy évet adtak nekik, kettőt, hármat, és nem politikai okokból.
– Ön volt párttag, hitt a kommunizmusban?
– Nem is tudtam, mi az. Mikor megkérdeztem apámat, mi az a párt, csak hümmögött.
– Úgy érzi, hogy egyfajta bűnbak volt a kommunizmus legszörnyűbb éveinek bűneiért?
– Én így hiszem.
– Ha jól emlékszem, azt mondta, csak tizenketten haltak meg ebben a négy hónapban. – Ma már nem is tudom. Mi következik most, vizsgálat? A Nagy Nemzetgyűlés határozata kimondja, hogy jelen rendelet alkalmazásának hatása nyomán fent nevezett elítéltek tettei jogilag megszűntnek tekintendők. Törvényes, hogy megint perbe fogjanak azért, amiért már elítéltek egyszer?
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2014. április 7.
Választás 2014 – Határon túli magyar és külföldi lapok a választásokról –
Az erdélyi magyar lapok szerint a Romániából leadott szavazatok is hozzájárultak a magyarországi országgyűlési választások eredményéhez, de „a tősgyökeres magyarországi szavazók" döntötték el, hogy továbbra is a Fidesz-KDNP szövetség kormányozzon Magyarországon.
Háromszék: megőrizték a lakosság bizalmát
A székelyföldi Háromszék napilap vezércikkében igazi hungarikumnak minősítette, hogy a kormányzó pártok „úgy vezették ki a legmélyebb gödörből az országot, hogy a lakosság bizalmát mindvégig megőrizték". Ezt a lap azért tartotta rendkívüli eredménynek, mert – mint fogalmaz – Európa legtöbb országában a kormányok megfizették az árát a sokszor elkerülhetetlennek tűnő kiigazító intézkedéseknek. A vezércikkíró a hungarikumot kiegészítő sajátosságnak, egyfajta „transzilvanikumnak” minősítette, hogy „a külhoni magyarság körében 95 százalék körüli a Fidesz támogatottsága". Szabadság: nem lehet a határon túliak szavazati jogával magyarázni az eredményt
A kolozsvári Szabadság napilap vezércikkírója szerint nem lehet a határon túliak szavazati jogával magyarázni a Fidesz nagy arányú győzelmét. A magyarországi „baloldal megnyugodhat: ezt a kormányt a tősgyökeres magyarországi szavazó választotta újra ekkora arányban" – olvasható a lapban. A Szabadság cikkírója szerint az erdélyi szavazók nem elsősorban az egyik vagy a másik politikai érdekcsoport győzelméhez akartak hozzájárulni. Szerinte a szavazást „afféle késve érkezett történelmi igazságtételként", „a magyar nemzethez tartozás szimbolikus gesztusaként" élték meg az erdélyi magyar választók.
Hargita népe: nem volt döntő a külhoni magyarok szavazata
A székelyföldi Hargita népe vezércikkírója szerint most még nem volt döntő a külhoni magyarok szavazata, de a későbbiekben lehet ez másképpen is. Azért tartotta fontosnak a külhoniak szavazati jogát, mert – mint írja – „így minden magyar politikusnak kötelező lesz eljönnie Erdélybe, szóba állni az itteni szavazókkal: ha színből, ha szívből".
Adevarul: antidemokratikus kisiklások
A román lapok többsége az AFP francia hírügynökségnek a – román Agerpres hírügynökség által is átvett – megfogalmazását használva az „antidemokratikus kisiklásokkal vádolt populista Orbán Viktor konzervatív pártjának" győzelméről számolt be.
Az Adevarul című liberális lap címsorban emelte ki a választásokról szóló tudósításában, hogy mintegy százezer Romániában élő magyar is részt vett a voksoláson, akiknek levélszavazatait főleg a csíkszeredai és kolozsvári főkonzulátus gyűjtötte össze. A Gandul című független lap azt hangsúlyozta, hogy a Jobbik „szélsőségesei" nagyon magas százalékot értek el.
Evenimentul: harmadszor nyert Orbán
A jobboldali román államfőhöz közel álló Evenimentul Zilei azt írta: Budapest „erős embere" harmadik mandátumára készül. A lap úgy értékelte: Orbán Viktornak, aki a pénzügyi katasztrófa küszöbén vette át az országot 2010-ben, sikerült rendbe tennie a gazdaságot, még ha a külföldi vállalatok kárára is, és újraválasztása elsősorban a rezsi húsz százalékos csökkentésének köszönhető. Romania Libera: oroszbarát politika nyert teret
A jobboldali Romania Libera arról közölt elemzést, hogy a Fidesz győzelmével és a Jobbik megerősödésével egy olyan „oroszbarát" politika nyert teret Magyarországon, amely a krími válság közepette a kétoldalú magyar-román kapcsolatokban is feszültségekhez vezethet.
Hospodárské Noviny: ráfizethet a gazdaság
A hétfői szlovákiai lapok a viszonylag korai lapzárták miatt többnyire csak eredmény ismertető, illetve a Magyar kormány elmúlt négy évére visszatekintő írásokban számoltak be a Fidesz-KDNP győzelméről. „Orbán egyértelműen nyert, ráfizethet a gazdaság" – címmel kétoldalas hétfői összeállításában a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti napilap a választások előzetes eredményeit ismerteti. A magyar kormány elmúlt négy évének legjelentősebb gazdasági lépéseit felidézve megjegyzi: a választás eredményei azt jelzik, hogy a magyaroknak megtetszett Orbán Viktor kormányának gazdaságpolitikája, amely egyebek mellett csökkentette a magánszemélyek jövedelemadóját, és új adókat vezetett be a nagy külföldi cégek és bankok, azaz „az állam első számú ellenségei" számára. A HN szerint a magyar gazdaság „hosszú távon rossz pályára van állítva", és ha nem változik az irány – írja -, akkor „déli szomszédainkra még nehéz pillanatok várnak." A HN hétfői, „Orbán mint Fico" című kommentárjában a magyar és a szlovák miniszterelnök, valamint a kormányaik politikája közötti „hasonlóságokra" mutat rá. Megjegyezi: „álszent módon" a Fidesz jobboldali, Fico kormánypártja pedig baloldali pártnak nevezi magát, holott a deficitcsökkentést Magyarország esetében részben az államosítás, Szlovákiában pedig részben a privatizáció segítségével valósították meg.
Pozsonyi Pravda: borostás lázítóból populista konzervatív
Orbán Viktornak vasárnapi győzelmével azt sikerült elérnie, amit még egy magyar kormányfőnek sem a történelmi Magyarország szétesése óta: harmadszor vezette győzelemre pártját a parlamenti választásokon – írta a pozsonyi Pravda. A lap megjegyzi: Orbán Viktor 1989 óta „borostás lázítóból és fékezhetetlen liberálisból, keresztény irányzatú populista konzervatívvá vált", ám egyben nem változott, vagyis „továbbra is csak a győzelmet tartja szem előtt."
Új Szó: a baloldalnak többet és jobbat kellene produkálnia
Nem volt tétje a vasárnapi választásnak, nem azért, mert a győztes biztos eleve befutónak számított, hanem mert „senki nem ígért semmit" a leváltáson vagy a folytatáson kívül – írta hétfői kommentárjában a pozsonyi Új Szó. A szlovákiai magyar nyelvű lap „Tét nélkül" című kommentárjának írója a jövőbeli lehetőségeket elemezve úgy véli: „nyolc év kormányzás után a legjobban kommunikáló pártot is megutálják az emberek", a baloldal pedig várhatóan külön-külön kezd majd új életet, a következő választáson e „logika alapján nekik kellene nyerniük." Hozzáteszi: ehhez viszont (a baloldalnak) többet és jobbat kellene produkálnia mint az utóbbi időszakban, mert ha nem, könnyen előfordulhat, hogy 2018-ban a Fidesz fő ellenfele a Jobbik lesz.
Lidové Noviny: Orbán belépett a történelembe
„Orbán Viktor belépett a történelembe. Hatalmas fölénnyel egymás után másodszor is megnyerte a választást Magyarországon, és harmadszor lesz miniszterelnök" – írja az Orbán újabb sikert ünnepel című riportjában a Lidové Noviny című prágai napilap. Azt is megjegyzi, hogy a választás új rendszer szerint zajlott le, amely bónuszt ad a legsikeresebb pártnak.
A konzervatív újság Orbán – egy férfi, aki megváltoztatja Magyarországot cím alatt portrét közöl a magyar miniszterelnökről. „Közép-Európa legsikeresebb politikusává válhat. Még egyetlen kormányfőnek sem sikerült háromszor győznie, még senkinek sem sikerült olyan hatalmas támogatást szereznie, még senki sem változtatta meg négy év alatt az országot úgy, ahogy Orbán Viktor" – írja Lubos Palata, a lap kiküldött tudósítója Budapestről.
Hospodárské Noviny: Orbánnak nincs egyenrangú vetélytársa
Orbán megerősíti hatalmát és az államot is, de nagyobb változásokat továbbra sem lehet kizárni – véli a Hospodárské Noviny. A következő négy év kulcsszava a konszolidáció lesz – írja magyarországi politikusokra és elemzőkre hivatkozva Martin Ehl, a gazdasági és politikai napilap külpolitikai rovatának vezetője. „Orbánnak a hazai politikai színtéren nincs egyenrangú vetélytársa" – jegyezte meg.
Právo: az urnáknál megjutalmazták Orbánt
A magyarok az urnáknál megjutalmazták Orbánt – e címmel számol be a voksolásról a Právo. A baloldali napilap összeállításában kiemeli, hogy most először szavazhattak a határon túli magyar állampolgárok is.
Corriere della Sera: Orbán Magyarország ura
A Corriere della Sera című olasz konzervatív napilap Orbán Magyarország ura, de a szélsőjobb nem tört át címmel közölt beszámolót. A győzelmet a populizmus, protekcionizmus és liberalizmus „furcsa receptjével" magyarázva megjegyezve, hogy Orbán eddigi kormánya 5 ezer milliárd euró EU-forrást „kasszírozott be, mégis az EU-diktatúrát ostorozta".
A balközép La Repubblica online kiadása Kumin Ferenc és Konrád György interjújával kommentálta az eredményeket.
La Stampa: Orbán új csodát ígért
Orbán győzelmének titka a gazdaságban rejlik – írta a La Stampa, mely szerint az utóbbi négy évben Magyarország kiemelkedett a válságból, nőttek a bérek és csökkent a munkanélküliség. „Most Orbán új csodát ígért, és a magyarok úgy döntöttek, hisznek neki" – szűrte le a torinói napilap. Il Giornale: Orbán megijeszti Brüsszelt
A Berlusconi család birtokolta Il Giornale szerint „Orbán megijeszti Brüsszelt, de tetszik Budapestnek". Il Messaggero: Orbán Oroszországot választotta
A római Il Messaggero úgy vélte, Orbán az EU helyett Oroszországot választotta partnerként. A római napilap hangsúlyozta, hogy a következő európai parlamentet az euroszkeptikusok fogják megtölteni. Az EUObserver című, uniós ügyekkel foglalkozó brüsszeli hírportál választási beszámolójában egyebek közt kiemelte Orbán Viktor beszédéből azt a részt, amelyben a miniszterelnök megállapította: a magyarok nemet mondtak az EU-ból való kilépésre, ha az országnak erős nemzeti kormánya van. Ez a szélsőjobboldali Jobbiknak szóló üzenet volt – olvasható a hírportál tudósításában, amely szerint a Jobbik által elért 21 százalék – szemben a 2010-es 17 százalékkal – jobb eredmény, mint amire a közvélemény-kutatások számítottak.
WSJ: mérsékelt reakciók várhatók a piacok részéről
A The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai politikai-üzleti napilap internetes beszámolója szerint a Fidesz győzelme megfelel az előzetes várakozásoknak, így csak mérsékelt reakciót vált ki hétfőn a piacok részéről. Timothy Ash, a Standard Bank közgazdásza úgy véli, egyelőre nem látható, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök vezette Fidesz az újjáválasztás nyomán békét akar-e kötni a nagy külföldi üzleti körökkel, amire szüksége lesz ahhoz, hogy felpörgesse a gazdasági növekedéshez nélkülözhetetlen beruházásokat.
Az elemzők és a kormányzat idén 2 százalék körüli GDP-növekedést vár, de közgazdászok szerint gyengék a növekedési kilátások, részben annak betudhatóan, hogy a kormány 2010 óta új adókkal terhelte a bank- és az energiaszektort, ahol a nagy külföldi cégek dominálnak – írta a The Wall Street Journal online kiadása.
FT: a budapesti nagykövetségeknél panaszkodott a baloldal
A Financial Times értesülése szerint a baloldali ellenzéki szövetség Budapesten működő külföldi nagykövetségeknek írt levélben sorolta fel panaszait a választási rendszerrel kapcsolatban. Kester Eddy, a londoni gazdasági napilap budapesti tudósítója az újság online kiadásán hétfő délelőtt megjelent cikkében idézett a Financial Times birtokába került levélből, amely szerint a baloldali szövetség nem tudta kommunikálni üzenetét, mivel az új választási törvények megtiltották a fizetett televízió- és rádióhirdetéseket, a szabadtéri reklámfelületeket pedig Fidesz-közeli cégek ellenőrzik.
A nagykövetségeknek küldött levél felveti az ellenzéki nagygyűlést közvetítő ATV-re tiltott politikai reklám címén kirótt egymillió forintos bírság ügyét, és kiemeli azt a rendelkezést, amely szerint csak akkor lehetséges miniszterelnök-jelölti vita, ha arra mind a 18 párt megvívást kap. A levél szerint a 18 párt közül nyolc „bizniszpárt", amelyeket csak az állami finanszírozásért és a Fidesz-ellenes szavazótábor megosztására hoztak létre. Az ellenzék a levélben felrója azt is, hogy az újonnan állampolgárságot szerzett külhoni magyarok levélben is szavazhattak, a külföldön dolgozó magyaroknak viszont a legközelebbi nagykövetségre kellett utazniuk.
The Daily Telegraph:
A The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap szerint „a bírálói által antiszemitizmussal vádolt" Jobbik választási eredményét szoros figyelem övezi abból a szempontból, hogy ad-e iránymutatást más nacionalista jobboldali pártok várható teljesítményére a jövő havi európai parlamenti választásokon. A Telegraph szerint a Jobbik már az előző választásokon is sokakat megdöbbentett Európában azzal, hogy parlamenti mandátumokhoz jutott.
Die Presse: nehéz feladat elé néz Orbán
A könnyű győzelem ellenére nehéz feladat elé néz Orbán címmel közölt írást a Die Presse című konzervatív osztrák napilap. „Ha a lakosság számára nem sikerül visszahoznia a fejlődést és a jólétet, az országot további politikai radikalizálódás fenyegeti – írja a szerző. Úgy véli, Orbánnak át kell gondolnia a külföldi vállalatokkal szembeni politikáját, mivel nemcsak a szakemberek, hanem a befektetők is kivonulnak az országból. A nemzetközi cégekre kivetett különadó csak egy a sok „önkényes" törvényalkotási gyakorlat közül. A választások előtt meghirdetett tízpontos programról megjegyzi: „Kétségtelenül nagyravágyó a politikai program. Azt azonban, hogy a nacionalista politika folytatása és a szükséges gazdasági nyitás között (Orbán) összhangot tud-e teremteni, nemcsak a legélesebb bírálói kétlik" – zárja írását a szerző.
Der Standard: „putyinizálódás" Közép-Európában
A Der Standard című osztrák liberális lap párhuzamot vont Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök politikája között. Ficót „Orbán baloldali párjának" nevezi. Az EU megint elfeledkezett Kelet-Európáról című cikk utal a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap tudósítójára, aki szerint Közép-Európában „putyinizálódás" figyelhető meg. Orbán rendszerének veszélye nemcsak Magyarországon érezhető, számos országban „repedés" keletkezett a demokráciában, főleg Kelet-Európában – véli a szerző. A probléma mélyebben gyökerezik, hiszen a magyar törvényeket mindig „javítani" és EU-konformmá kellett tenni. Ezt azonban Orbán nem látja be és „tovább provokál" – teszi hozzá a kommentárjában Thomas Mayer.
Kurier: semmit sem tudott felmutatni az erőtlen és egymással civakodó baloldal
Viktátor nem fog hidat építeni címmel közölt cikket a Kurier osztrák lap. A magyar miniszterelnök egy korábbi, a Kuriernak adott interjúját idézi, amelyben Orbán Viktor úgy megjegyezte: minden európai politikus titokban ilyen (kétharmados) hatalomról álmodik, mint amilyet most ő magánénak tudhat. A mostani választáson Orbán kezére játszott az erőtlen és egymással civakodó baloldali ellenzék, amely semmit sem tudott felmutatni az „öntudatos populistával" szemben – véli a szerző, aki szerint a győzelem mértékét viszont a kormányfő a rá és a Fideszre szabott választási törvénynek köszönheti. A magyar választók fele, akik nem rá szavaztak, arra készülhetnek, hogy Orbán nem fog hidat építeni ellenfeleihez, nem fog kompromisszumot keresni, ez távol áll „Viktator" Orbán természetétől – írta jegyzi meg a lap. Ellentámadásokkal, védekezéssel és agresszív retorikával mutatja meg majd az erejét – olvasható a vezércikkben.
FAZ: a Fidesz kétszer erősebb, mint a baloldali összefogás és a Jobbik
Németországban valamennyi sajtóorgánum közölt jelentést a magyarországi választásokról, kiemelve, hogy a Fidesz várhatóan ismét kétharmados parlamenti többséggel kormányozhat.
A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) Orbán megnyeri a választást Magyarországon címmel közölte nyomtatott kiadásában Stephan Löwenstein beszámolóját, aki kiemelte, hogy a Fidesz a szavazatoknak „csak" nagyjából a 46 százalékát szerezte meg, de így is majdnem kétszer erősebb, mint a baloldali összefogás és a Jobbik, és elérhető közelségbe került számára a kétharmados parlamenti többség. A baloldal egy „maroknyi" egyéni mandátumot visszahódított, és erősödött a „szélsőjobboldali" Jobbik is, amelynek keleten és délen vannak fellegvárai, de a „külsőleg mérsékelt" kampánya révén a fővárosban és a nyugati választókerületekben is előretört – tette hozzá.
Die Welt: összefogás nélkül bánkódott az ellenzék
A konzervatív Die Welt az online kiadásában Boris Kálnoky cikkét közölte Orbán a kétségbeesett ellenzéknek köszönhetően nyert címmel. A szerző kiemelte, hogy a baloldali ellenzék Összefogás néven kívánt indulni, de még ezt sem sikerült elérnie, mert a név már foglalt volt, és amikor az urnák lezárása után „kirajzolódott a totális vereség", az ellenzéki szövetség tagjai „mindenféle összefogás nélkül bánkódtak".
Az eredmények azt mutatják, hogy „a balliberális szellemiség" már csak Budapesten létezik, „és ott is csak a pesti belső kerületekben" – tette hozzá Kálnoky. Kifejtette, hogy a Jobbik „megfékezte a rasszista kirohanások iránti hajlamát" és „valamivel civilizáltabban lépett fel" a kampányban, ami hozzájárult „jelentősen javuló" eredményéhez. Ugyanakkor az is segített, hogy a Jobbikon kívül nem volt más választható párt azok számára, akik „nemrégiben csalódtak a Fideszben, de még mindig csalódottak a baloldalban", amely 2002 és 2010 között a „szánalmas" gazdaságpolitikájával és korrupciós botrányaival „alaposan lejáratta magát". Kiemelte: „a Fidesznek is meg kellett emésztenie néhány botrányt, de a gazdaság stabilizálódott, a munkanélküliség csökken, a foglalkoztatottság emelkedik", és „úgy tűnik, a választók mindezt honorálják".
Frankfurter Rundschau: rossz mellékíze van Orbán Győzelmének
A baloldali Frankfurter Rundschau Nem korrekt választás címmel közölte Ulrich Krökel kommentárját, aki kiemelte, hogy Orbán Viktor győzelmének „rossz mellékíze" van, mert a választás „ugyan szabad és titkos volt, de nem volt korrekt". Orbán az utóbbi négy évben „az egyeduralmát olyan irányított demokráciává alakította át, mint amilyet Vlagyimir Putyin hozott létre Oroszországban". A Kreml vezetője végül „autokráciát" épített rendszeréből, „amelytől Magyarország távol van".
A legfontosabb „fékező erő az EU", amely ugyan „tétován reagált Orbán antidemokratikus dühöngésére", de megakadályozta, hogy elfajuljon a helyzet. Ugyanakkor mindez nem elég Orbán „tartós hatalmának megakadályozásához" – tette hozzá Krökel, hangsúlyozva: „az lesz a döntő, hogy a megosztott baloldali ellenzék képes lesz-e végre újjászervezni magát".
SZ: Orbán kinyitotta Pandora szelencéjét
A liberális Süddeutsche Zeitung hírösszefoglaló mellett kommentárt is közölt Cathrin Kalhweittől, aki kiemelte, hogy Orbán Viktor szerint „15-20 évig" kell egyetlen politikai „erőtérnek" vezetnie az országot, és ezzel „a Fideszre és saját magára gondol", de „meglehet, hogy téved". Nem azért, mert „a kevéssé meggyőző baloldali ellenzék keresztülhúzza számításait", hanem azért, mert „soviniszta" politikájával „kinyitotta Pandora szelencéjét, ami a jobboldali radikális Jobbik megerősödésében mutatkozik meg" – írta a liberális lap szerzője, kiemelve, hogy Orbán „soha nem tett kifejezetten antiszemita vagy rasszista megjegyzéseket", de „megdöntött egyes tabukat", és „hosszútávon a Jobbik lehet az (a párt), amelyik megtorpedózza a jövőre vonatkozó terveit".
Rzeczpospolita: Egész Magyarország újra Orbán Viktoré
Ha az előzetes eredmények megerősítést nyernek, az egyéni választókerületekkel együtt a Fidesz 133 mandátumot szerezhet, éppen annyit, amennyi a kétharmados többséghez kell – jelentette helyszíni tudósításában Jaroslaw Gizinski, a konzervatív lengyel lap külpolitikai szerkesztője. A szerző politológusi véleményekre hivatkozva megállapítja: a Fidesz „győzelemre volt ítélve", mert csak egyedül kormányozhat. Ha 100 mandátumnál kevesebbet nyert volna, meg kellett volna ismételni a választásokat, hiszen nem tudott volna egyetlen párttal sem koalícióra lépni.
A lap egy másik cikkében Lukasz Kozlowski az Orbán-kormány gazdasági intézkedéseit veszi górcső alá abból a szempontból, hogy ezek közül melyeket lenne érdemes megvalósítani Lengyelországban. Bírálja a 2002 és 2008 közötti baloldali kormányokat, amelyek szerinte felelőtlenül költötték a közpénzeket, és hitelekből próbálták ösztönözni a gazdaságot. Amikor 2008-ban beütött a gazdasági válság, Magyarország már súlyosan el volt adósodva – írta.
Az Orbán-kormány által az elmúlt négy évben alkalmazott megoldások közül a legrosszabbnak a válságadókat tartja. Úgy értékeli, hogy ezen a területen a kormány gyakran kapkodva és meggondolatlanul intézkedett. Először azt ígérte, hogy ezek az adók átmenetiek lesznek, aztán meghosszabbította határidejüket, majd pedig állandósította őket. A kormánynak nem lenne olyan rossz a reputációja, ha azonnal bevezette volna, amit akart, és nem változtatta volna folyton a döntéseit, káoszt idézve elő.
A szerző bírálja a kormányt amiatt is, hogy hajlamos a gazdaság „kézi vezérlésére". A kamatok csökkentése érdekében nem riadt vissza a jegybank függetlenségének megsértésétől. A piacot egyre nagyobb mértékben az állam szabályozza, ennek egyik megnyilvánulási formája a rezsiköltségek csökkentése, ami a szerző szerint nyilvánvalóan választási célokat szolgált.
A költségvetési hiány és az államadósság csökkentésében a kormánynak vannak sikerei, de nem szabad elfelejteni, hogy a fiskális konszolidációt Magyarország részben a magán-nyugdíjpénztárak államosításának köszönheti – írja. Lengyelország által is követhető példának tekinti viszont a cikk szerzője a 16 százalékos egykulcsos adó bevezetését és a társasági adó 19-ről 10 százalékra csökkentését. Megjegyzi viszont, hogy az így keletkezett költségvetési hiányt a kormány az áfakulcs 27 százalékra növelésével és a jövedéki adó felemelésével pótolta, és ezzel a munka és a tőke helyett a fogyasztási adókra helyezte a hangsúlyt. Ezt a szerző nagyon jó megoldásnak tartja. Ugyancsak dicséri a munkára rakódó béren kívül adóterhek korlátozását, ami szerinte hozzájárul a foglalkoztatás növeléséhez.
Lukasz Kozlowski az Orbán-kormány legnagyobb sikerének éppen a foglalkoztatás folyamatos növelését tekinti. Az elmúlt évek gyenge gazdasági növekedése ellenére csaknem 300 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, és a kormány 2020-ig 75 százalékra akarja emelni a produktív korban lévő munkavállalók számát. Ezt Lengyelország számára is követendő példának látja.
Háárec: figyelmeztető a Jobbik eredménye
Izraelben nem elsősorban a Fidesz győzelmével, hanem legalább akkora mértékben a Jobbik előretörésével foglalkoznak a hétfői lapok.
A Háárec című újság nyomtatott változatának cikke „a szélsőjobb mérsékelt erősödése” címmel még csak a vasárnapi előrejelzéseket, de a hétfői internetes változata már az „antiszemita párt erősödését” ismerteti. Az újság a párt sikerének értékelésekor Móse Kantornak, az Európai Zsidó Kongresszus vezetőjének a véleményét idézi, amely szerint „egész Európa számára figyelmeztető jellé kell válnia a nyíltan antiszemita Jobbik eredményének”.
Jediót Ahronót: Európa legerősebb szélsőjobboldali pártja a Jobbik
A ynet, a Jediót Ahronót című lap internetes kiadása szerint hatalmas eredményt értek el a szélsőjobb antiszemitái, a Jobbik 21 százalékos sikerével Európa legerősebb szélsőjobboldali pártjává lett. A szerkesztőség jegyezte cikk emlékeztet Orbán Viktornak a zsidók védelmét ígérő kijelentéseire, Szegedi Csanád esetére és Jaír Lapid tavaly Budapesten elhangzott beszédére, amely szerint a második világháború idejének antiszemita törvénykezése miatt folt esett a magyar parlamenten. Jiszráél Hajóm: arculatváltás a Jobbiknál
A kormányhoz közeli Jiszráél Hajóm (Izrael ma) című lap a Jobbik és vezetője sikeres arculatváltását hangsúlyozza, ami szerinte a legnépszerűbb ellenzéki politikussá tette Vona Gábort.
MTI. Erdély.ma

2014. november 17.
Elnökválasztás: történelmi fordulatot emleget a sajtó
Címoldalon írtak a vezető európai lapok Klaus Johannis győzelméről – a legtöbb újság meglepetésként és szenzációként értékelte Nagyszeben polgármesterének államelnökké választását. A német lapok lelkes hangvételű cikkekkel ünnepelték, hogy szász államelnöke van Romániának.
„Német korrektség” és „igazi sikertörténet”
A Frankfurter Allgemeine Zeitung óriási szenzációként tálalta, hogy Nagyszeben polgármestere nyert vasárnap este a baloldal jelöltjével, Victor Pontával szemben, valamint hogy legelőször történik meg, hogy kisebbséghez tartozó politikus vezeti majd az országot.
A Die Welt meglepőnek és történelmi jelentőségűnek nevezte a fordulatot, és azt értékelte többek közt, hogy a látszólag verhetetlennek tűnő Pontával szemben kerekedett felül Johannis. A lap cikkírója, Boris Kálnoky kiemelte, bár a közvélemény-kutatások és a választás két héttel ezelőtti első fordulója a jelenlegi miniszterelnök győzelmét vetítette előre, sikerült Johannisnak legyőznie ellenfelét. Megemlítette azt is, hogy az új államfő győzelme fölötti örömben a német kancellár, Angela Merkel is osztozik, és hogy a fordulat annak tudható be, hogy Romániában az emberek alapvető változásokat várnak el Johannistól.
„Románia esetében ez a lehető legjobb eredmény” – mutatott rá Boris Kálnoky, aki szerint a német korrektség is hozzájárult az „igazi sikertörténethez”. Kitért arra, hogy Johannis polgármestersége, „tiszta vezetése” alatt Nagyszebenben gazdasági növekedés volt tapasztalható, és hogy románok választották meg újra meg újra elöljárónak – hiszen a városban alig élnek már németek.
„Egyedül a maffia ellen”
A Die Zeit című lap külön kiemelte, hogy az ortodox Romániának nem ortodox, német államfője lett. Az osztrák Der Standars a hatalmas részvételi arányra hívta fel a figyelmet, és emlékeztetett arra, hogy a külföldi szavazókörzeteknél hosszú sorok kígyóztak a választások mindkét fordulója alkalmával.
A Der Spiegel Egyedül a maffia ellen címmel írt Klaus Johannis győzelméről, rámutatva, hogy egyértelmű többséggel választották meg vasárnap államelnöknek. A lap emlékeztet, hogy mindenféle kampány és korrupció dacára sikerült Johannisnak győzedelmeskednie a választások második fordulójában, mindazok ellenére, hogy a posztkommunista hatalom minden eszközt bevetett, hogy megakadályozza győzelmét.
„A német származású politikus perpektívát nyújt majd az országnak” – fogalmazott a Der Spiegel. A cikk ismerteti az új államelnök életrajzát, azt, hogy az 1959-ben Nagyszebenben született Johannist negyedszer választotta meg szülővárosa elöljárónak, és hogy polgármestersége alatt felvirágoztatta az erdélyi várost, amely 2007-ben elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet. Mint a cikkíró fogalmaz, Johannis nem akar „látszatelnök” lenni, mint elődje, a „játékos” Băsescu, aki vitatkozó és intrikus stílusával szétszakította az országot. Viszont – fejezi ki enyhe aggodalmát – kérdéses, hogy sikerül-e ez neki, hiszen „a bukaresti politikai dzsungel nem az átlátható, áttekinthető Nagyszeben”.
„Stabilitás Európa egyik legszegényebb nemzetének”
A BBC arról írt a második forduló éjszakáján, hogy Victor Ponta elismerte vereségét Johannisszal szemben az a Ponta, aki jócskán legyőzte az első fordulóban a német származású polgármestert –, Johannis viszont most meglepő fordulatként határozott győzelmet aratott. Az angol és francia nyelvű lapok is kitértek arra, hogy a vasárnapi választást nagymértékben meghatározta, hogy a külföldön tartózkodó, szavazni akaró romániaiak rengeteg akadályba ütköztek.
A France Presse hírügynökség úgy fogalmazott, hogy sikerült Johannisnak meggyőznie a szavazókat azzal, hogy egy „normális”, „korrupciómentes” ország mellett kardoskodik. „A liberális párt vezetője úgy tűnik, abszolút atipikus figurája a volt kommunista ország politikai palettájának, hiszen Johannis a szász kisebbséghez tartozik. Egy olyan országnak lesz az elnöke, amely lakosságának szinte 90 százaléka ortodox vallású” – írta a francia hírügynökség.
A brit The Telegraph „látványosnak” nevezte Johannis győzelmét olyan körülmények között, hogy Ponta volt a közvélemény-kutatások „favoritja”, hatalmas pártgépezettel a háta mögött. A Euronews újságírói úgy vélekedtek, Johannis győzelme stabilitást kölcsönözhet majd Európa egyik legszegényebb nemzetének. A The New York Times arra emlékeztetett, hogy a romániai államelnök hatáskörébe tartozik a külpolitika, a védelmi terület, valamint a kulcsfontosságú ügyészek kinevezése. „Johannis azt mondta, hogy számára prioritás a korrupció felszámolása” – mutatott rá a The New York Times.
„Elsősorban Ponta vesztette el a választást”
Elsősorban Victor Ponta miniszterelnök vesztette el a vasárnapi elnökválasztást Klaus Johannis megválasztott elnökkel szemben azzal, hogy nem látta át, mekkora érzelmi hatása lesz annak, hogy a külföldön élő románok egy része nem szavazhatott – írta hétfőn a jobboldallal szimpatizáló román sajtó.
A Hotnews.ro hírportál szerint Ponta újból megalázta saját népét azzal, hogy brutálisan megfosztotta a szavazati jogtól. Ez volt az az utolsó „arroganciacsepp”, amitől betelt a pohár – írta a honlap, amely szerint a közösségi portálok fiatal nemzedéke döntötte el a választás kimenetelét, egy kisebb „szavazási forradalmat” szervezve.
A szintén a jobboldallal szimpatizáló România liberă szerint Ponta és a körülötte lévők alulbecsülték, milyen erős érzelmi hatást fog okozni Romániában, hogy több ezer román állampolgár nem tudott szavazni. Ha már az elnökválasztás első fordulója után megértette volna Ponta, hogy a tanult, nagyvárosi románok nem tudják lenyelni a külföldön élő barátaikat és rokonaikat ért megaláztatást, akkor részlegesen megoldotta volna a problémát: a kormány megnyitott volna néhány újabb szavazókörzetet, kitolta volna az urnazárás időpontját, és ezzel megmutathatta volna, érdekli a probléma – írták.
A szintén jobboldali Evenimentul Zileiben Dan Andronic, az újság igazgatója úgy vélte, hogy Johannis győzelme lényegében a leköszönő Traian Băsescu államelnök utolsó politikai győzelme. Szerinte ez az érdem azért a távozó elnöké, mert 2012-ben Pontáék elsöprő parlamenti választási diadala után nem adta fel a harcot a Szociáldemokrata Párttal (PSD), és utolsó pillanatig küzdött Ponta és az általa képviselt „korrupt” rendszerrel.
Kiss Judit
Székelyhon.ro

Így látta a világsajtó Klaus Johannis győzelmét
A világsajtó is felkapta a fejét arra, hogy Klaus Johannis legyőzte Victor Pontát a romániai elnökválasztás második fordulójában.
A német online sajtó még az éjszaka folyamán részletesen számolt be a romániai elnökválasztás eredményéről. A Die Welt szerint Klaus Johannis "történelmi győzelme" meglepetés. "Victor Ponta két hete még legyőzhetetlennek tűnt, a felmérések is a diadalát jósolták" – jegyezte meg a lap.
A Frankfurte Allgemeine Zeitung egyenesen szenzációként tálalta a szász polgármester elnökké választását, a Die Zeit pedig külön kiemelte, hogy az ortodox Romániának, egy nem ortodox, német államfője lett. Az osztrák Der Standars a hatalmas részvételi arányt emelte ki, és emlékeztetett a külföldi szavazókörzeteknél kígyózó sorokra.
A France Presse szerint is meglepetés volt Johannis győzelme. "A német származása miatt sokat támadott jelölt normalitást, korrupciómentes országot ígérve, meglepetésre győzni tudott" – írta a hírügynökség
maszol.ro

2015. március 19.
Marosvásárhely fekete márciusára emlékeznek
Több helyszínen, különböző politikai alakulatok és civil szervezetek szervezésében emlékeznek Marosvásárhelyen a következő napokban a fekete márciusra a pogrom 25. évfordulóján.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Kincses Előd, a huszonöt évvel ezelőtti események egyik szenvedő alanya szervezésében csütörtökön fél 11-től ökumenikus istentiszteletet tartanak a marosszentgyörgyi római katolikus templomban, 17 órától pedig Sütő András és Jakabffy Attila marosvásárhelyi sírjánál, a református temetőben koszorúznak. Az eseménysorozat 18 órakor, az Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínházban zárul. Itt a Fehér januártól a fekete márciusig című filmet vetítik le, majd bemutatják Kincses Előd Fekete március című könyvének bővített kiadását. A kötetet és szerzőjét Boris Kálnoky, a Die Welt újságírója méltatja, beszédet mond Tőkés László EP-képviselő és Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete.
Az RMDSZ és háttérszervezete, a Bernády György Közművelődési Alapítvány március 20-án, pénteken 1990–2015. március 19–20. – Visszatekintés és jövőkép címmel szervez kerekasztal-beszélgetést.
A 10 órakor kezdődő szemináriumon olyan elismert történészek értékelik a 25 évvel ezelőtti eseményeket, mint Novák Zoltán és László Márton, a fekete március eseményeinek történeti feltárására törekvő, A szabadság terhe című könyv szerzői, Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Gabriel Andreescu, a SNSPA Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem történelem szakának egyetemi oktatója és Vasile Cernat, a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem oktatója.
A rendezvényen a civil társadalom és politikai élet jeles személyiségei is felszólalnak: Emil Constantinescu, Románia volt elnöke, Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke, Alina Nelega, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatója, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Király István, Kolozsváry Zoltán és mások.
A beszélgetés célja közös, befogadó identitás kialakítása, a gyűlöletbeszéd és a szélsőséges megnyilvánulások elleni együttes fellépés, hiszen, a szervezők meglátása szerint ezen magatartásformák csak ártani tudnak egy olyan multikulturális városnak, mint Marosvásárhely.
17 órától az alapítvány székhelyén a marosvásárhelyi eseményeket feldolgozó Fehér Könyv bővített, második kiadásának bemutatására is sor kerül, amelyet az 1990-es eseményeket idéző fotókiállítás és a Marosvásárhely fekete márciusa című film rövid változatának levetítése követ majd. A helyi és a megyei önkormányzat közös rendezvényen eleveníti fel a tragikus eseményeket.
Pénteken, március 20-án 13 órától a Kultúrpalota Tükörtermében Identitás, etnicitás, etnocentrizmus, nacionalizmus az Európai Unió jelenlegi kontextusában címmel szervez konferenciát, amelynek tíz meghívott előadója közül mindössze Eckstein-Kovács Péter kolozsvári ügyvéd-politikus képviseli az erdélyi magyarságot.
Szabadtéri kiállítás Székelyudvarhelyen
A forradalomtól fekete márciusig című szabadtéri kiállítással emlékezik az 1989-es forradalomra és az 1990-es marosvásárhelyi márciusi eseményekre a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, a Haáz Rezső Múzeum és az Areopolisz Egyesület. A tárlatot vasárnap, március 22-én 12 órakor nyitják meg a székelyudvarhelyi Márton Áron téren. A pannós kiállítást Kápolnási Zsolt és dr. Gidó Csaba történész állította össze Balázs Attila, Balázs Ferenc, id. Csedő Attila, Szabó Károly és Zepeczáner Jenő székelyudvarhelyi, valamint Ábrahám Zoltán és Vajda György marosvásárhelyi fényképészek archív felvételeiből. A kiállítást Novák Károly történész méltatja, majd megkoszorúzzák a művelődési ház melletti Sütő András-szobrot. Beszédet mond Lőrincz György író.
Riportok, sorozat az ETV-ben
A marosvásárhelyi tragikus eseményekre reflektál a héten az Erdélyi Magyar Televízió több műsora is. A Híradó a szerdán kezdődött sorozatban emlékezik a konfliktusra, történészek, értelmiségiek, politikusok közreműködésével. Csütörtökön 21.30-tól a témába illő Holtpont című riportfilmet láthatják a nézők. Március 24-én a Metszet című magazin is a marosvásárhelyi szomorú eseményekkel foglalkozik.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)