Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2009. október 14.
Hónapok óta nem érkeznek a marosvásárhelyi civil szervezetekhez szociális projektekre jóváhagyott pénzösszegek a helyi önkormányzattól. A problémára a civil szervezetek és az önkormányzat illetékesei közötti találkozón hívták fel ismételten a figyelmet. A HIFA Románia megyei kirendeltségének vezetője, Simon Judit által kezdeményezett megbeszélésen többek között jelen volt a Caritas megyei kirendeltsége, a Cukorbetegek Egyesülete, az Alpha Transilvana Alapítvány, a Diakóniai Keresztyén Egyesület, a Talentum Alapítvány, valamint a helyi önkormányzat részéről Kolozsváry Zoltán helyi tanácsos. Kolozsváry Zoltán szerint a finanszírozás nem csak a civil szervezetek esetében késik, a polgármesteri hivatal adósságban úszik. Megoldásként azt javasolta, hogy összehívja a költségvetési bizottságot, talán lesz eredménye az egyeztetéseknek. /(bi): Üres a civil szervezetek számlája. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 14./
2010. augusztus 5.
"Kultúránkban hordozzuk..."
Szuicidprevencióról Mayer Tamással
Míg szűkebb környezetünkben a gazdasági válság kezdete óta nem nőtt az öngyilkossági ráta – a Maros megyei, csökkenő tendenciát mutató statisztikákat két héttel ezelőtt ismertettük mellékletünkben –, a világszintű felmérések ilyen értelemben igen elgondolkoztatóak. Az Egészségügyi Világszervezet adatai1 szerint 2000-ben egymillió befejezett öngyilkosságra került sor a világban, illetve kétmásodpercenként próbált meg valaki véget vetni az életének. Ilyen mutatók mellett fokozott felelősség hárul az idén 50 éves Nemzetközi Szuicidprevenciós Szövetségre, illetve az európai, országos vagy akár helyi szinten működő szervezetekre. Elejét lehet-e venni az öngyilkossági ráták további növekedésének, illetve sikerrel járhat-e a mutatók "visszabillentésére" irányuló törekvés? A jelenségről a svédországi SPES3 megbízott országos titkárságvezetőjével, Mayer Tamással beszélgettünk.
– Mire engednek következtetni a svédországi statisztikák?
– A legutóbbi hivatalos adatok 2008-ból származnak, melyek szerint 1970 óta az öngyilkossági ráta egyenletesen csökkenő tendenciája volt érzékelhető. 1970-ben százezer lakosból 22-23 vetett véget életének, 1980-ban 19-20, 1990-ben 17, 2000- ben és 2008-ban pedig 12-13. Tudomásom szerint az öngyilkossági ráta jelenleg nálunk kicsivel magasabb, mint Romániában. Svédországban az öngyilkosság férfiaknál kb. háromszor olyan gyakori, mint a nőknél, így a 15–44 éves korosztályon belül férfiak esetében ez a vezető halálozási ok, míg a nők körében "csak" a második leggyakoribb! Régóta világjelenség, hogy a szebbik nem képviselői közül ugyan többen kísérlik megtenni a végzetes lépést, de a férfiak impulzívabbak, drasztikusabb módszerekhez folyamodnak, s emiatt az ő esetükben sokkal gyakrabban végzetes a kísérlet. És ami igen figyelemreméltó: a teljes lakosság tekintetében folyamatosan csökkenő tendencia ellenére a 15–24 év közötti svédországi fiúk körében az öngyilkossági ráta hosszú ideje gyakorlatilag változatlan. Hogy mi ennek a magyarázata, arra még keresik a választ a kutatók.
– Ön jó húsz éve él Svédországban, de rendszeresen hazalátogat Magyarországra. Bizonyára figyelemmel kíséri az otthoni adatokat.
– Míg a nyolcvanas években Magyarországon nagyon magas volt, 40-45 között mozgott az öngyilkossági ráta, az utóbbi évtizedekben látványos csökkenés érzékelhető, de a ráta még mindig igen magas: 25 körüli. Számos, magyarságkutatással illetve szuicidológiával foglalkozó szakember megfogalmazta már, hogy az öngyilkosságra való hajlam feltehetőleg a kultúránkkal összefüggésben álló sajátosságunk. Ezért bizonyára ezzel is magyarázható, hogy nemcsak a magyarországi, hanem a világ bármelyik táján élő, magukat magyarként azonosító személyek körében4 – az adott ország fejlettségétől függetlenül – magasabb az öngyilkossági ráta, mint a lakosság egészében. Az öngyilkossági statisztikákat sajnos torzíthatja, ha a hátrahagyottak – netán a hatóságok alkalmazásában állók – valamiért eltitkolják az esetek egy részét, illetve, ha valahol korábban a nem teljesen egyértelmű eseteket is öngyilkosságnak számolták, egyszer csak elkezdik azokat balesetnek minősíteni.
– A SPES 1987-ben alakult, jelenleg 12 megyei szintű szervezettel és három járási szintű részleggel rendelkezik. Ön a Stockholm megyei szervezethez tartozik.
– Célkitűzéseink között szerepel, hogy mind a 21 megyének legyen saját SPES-szervezete. Helyi csoportjaink elsősorban a hozzátartozók számára igyekeznek támaszt nyújtani – országos szövetségünk jogelődje is kifejezetten ebből a meggondolásból alakult, csak 1997 körül bővült tevékenységi köre –, de ez is egyféle szuicidprevenciónak számít, a hátrahagyottak ugyanis sok esetben késztetést éreznek arra, hogy "kövessék" az elhunytat. Az öngyilkosság feldolgozása az egyik legnehezebb feladat, az érintettek folyamatosan azon tépelődnek, mit tehettek volna a kilátástalannak érzett helyzetből menekülni vágyó személy megmaradásáért. Az öngyilkosok meggyászolása legalább három évig szokott tartani, de vannak olyan tagjaink is – többnyire házaspárok –, akik már évtizedek óta így élnek, a gyász életformájukká, személyiségük részévé vált. Helyi csoportjaink legkomolyabb eredményének az számít, ha gyakorlatilag megmenthetjük valakinek az életét. Az elmúlt 2-3 évben ennek legalább három esetben magam is voltam szem- és fültanúja Stockholmban.
– Hogy zajlanak ezek a foglalkozások?
– Képzett személyek beszélgetnek a hozzátartozókkal. Aki nem akar a csoport előtt megnyílni, félrevonulhat az egyik irányítóval. A képzett beszélgetők is lehetnek érintettek, de fontos, hogy a feldolgozás előrehaladott szakaszában legyenek. Ezek a találkozások azért is fontosak a hátrahagyottak számára, mert megszüntetik lelkükben az elszigeteltség – netán: kitaszítottság – érzését, hiszen végre akadnak emberek, akik igazán megértik a fájdalmukat, s akikkel semmilyen idevágó beszédtéma sem tabu. Heti rendszerességű esti összejöveteleinken korábban nagyon szélsőségesen alakult a létszám, hol ketten, hol tizennyolcan voltunk a néhány képzett beszélgetőn kívül, de idén folyamatosan sokan jönnek hozzánk, és szinte mindig legalább két újonnan hátrahagyott is részt vesz a foglalkozáson. Ez minden bizonnyal annak is tulajdonítható, hogy tavaly ősz óta Stockholm megye valamennyi rendőrautójában van tájékoztató lap megyei szervezetünkről, amelyet az öngyilkosságról értesített hozzátartozóknak át tudnak nyújtani.
– A svéd kormányzat mennyire érzi szívügyének a szuicid-prevenciót?
– Ezen a téren az utóbbi fél évtizedben megtörtént a régóta várt nagy áttörés. 2003-2006 között átfogó felmérést végeztek a svéd pszichiátria helyzetéről, s javaslatcsomagban részletezték a szükséges tennivalókat5. A készítők mindvégig nagymértékben támaszkodtak a Nemzeti Mentál-higéniás Együttműködés nevű, pszichés betegek és hozzátartozóik szervezeteit egyesítő ernyőszervezetre is, melynek a SPES volt az egyik kezdeményezője. 2007-ben végre az illetékes miniszter is kiállt a SPES első számú szívügye: az öngyilkossági "Vision Zero" mellett. 2008-ban így a svéd közegészségügyi kormányprogramba is bekerülhetett egy új, szuicidprevenciós fejezet, benne a "Vision Zero"-val és kifejezetten a SPES számára megfogalmazott feladatokkal!6 Tavaly pedig nagyszabású, többéves multiplikátor-képző program indult annak érdekében, hogy megváltozzon a svéd lakosság hozzáállása a pszichés betegségekhez – s ez segíteni fogja mind a szuicidprevenció, mind a hátrahagyottak támogatásának ügyét.
– Mayer Tamás nem először jár Marosvásárhelyen.
– Tavaly is részt vettem a Segítők Baráti Körének konferenciáján, idén novemberben is eljövök. Nagyszerű dolgokat művelnek ezek az emberek! Eléggé nyilvánvaló, hogy Vásárhelyen is – és egész Erdélyben – jó szolgálatot tehetne egy szuicidprevenciós és hátrahagyottakat segítő szervezet. Múlt év tavaszán Faludi Csilla aneszteziológus asszisztenssel közösen elindítottuk hát a Marosvásárhelyi Szuicidprevenciós Kezdeményezést: internetes körlevelet küldtünk ki olyanoknak, akikről úgy gondoltuk, támogatnák az ötletet. 21 címzettnél jártunk sikerrel – nagy örömünkre két- két pszichiáternél illetve lelkésznél is –, s néhány találkozóra is sor került. Ugyan folyamatosan számíthattunk a Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Segítők Baráti Köre megértő és aktív segítségére, mégis már egy éve pihentetni kényszerülünk az ügyet, mivel a továbblépéshez már szükség lenne egy olyan szervezetre, amely "adoptálja" az "újszülöttet", anyagi hátteret és erkölcsi súlyt egyaránt biztosítva számára. Ami a – remélhetőleg hamarosan új erőre kapó – kezdeményezés legsürgősebb tennivalóit illeti: első lépésként egy nyitókonferenciára, távlatilag pedig egy telefonos lelkisegély-szolgálat beindítására gondoltunk. Tudományos kutatások eredményeire alapozva szinte biztosra vehető, hogy hatékony öngyilkosság-megelőző munkával Erdélyben mintegy 300-500 (!) magyar életét lehetne megmenteni évente. S mivel ráadásul a magyarságra vonatkozó öngyilkossági statisztikákban is bizonyára túl vannak reprezentálva a kollektív identitás megőrzése szempontjából kulcsfontosságú humán értelmiségiek és művészek: ennél jobb – netán még közös cselekvési programhoz is vezető – beszédtémát nemigen tudnék ajánlani az erdélyi magyarság politikusainak!
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

2011. március 23.
Civil offenzíva az egyházak szociális tevékenységének támogatása ellen
Miközben román állami pénzeket hozhat az egyházaknak, illetve az általuk működtetett, szociális szolgáltatásokat nyújtó alapítványoknak, egyesületeknek a parlament által nemrég elfogadott, Traian Băsescu államfő jóváhagyására váró törvény, a civil szférában óriási felzúdulást keltett a kezdeményezés. „Az egyházaknak monopóliuma lesz az állam által finanszírozott szociális szolgáltatások terén”, „Választási kampány íze van az egyház-hatóságok kapcsolatnak” – csak néhány azokból a civilek által hangoztatott szlogenekből, amelyekkel arra próbálják rávenni Traian Băsescu államfőt, hogy ne hirdesse ki a hamarosan asztalára kerülő, a parlament két háza által már elfogadott jogszabályt.
A törvény lényege egyébként az, hogy a Romániában hivatalosan elismert egyházak állami támogatásban részesülhetnek, amennyiben árvaházakat, öregotthonokat, fogyatékkal élők számára központokat vagy más szociális jellegű intézményeket szeretnének létesíteni. Ehhez a jogszabály hatálybalépését követően mindössze a projekt összköltségének 20 százalékát kell önrészként felmutatniuk, az állam pedig akár 80 százalékkal is hozzájárulhat a kiadások fedezéséhez. Bár a jelenlegi válságos helyzetben soknak tűnhet az állami finanszírozás összege, hosszú távon mindenképp kifizetődő lesz, véli Raluca Turcan demokrata-liberális képviselő, a jogszabálytervezet beterjesztője.
„Nem hiszem, hogy az egyház szerepe kimerülne a templomok építésében, illetve az ikonok készítésében. Szociális küldetésnek is eleget kell tenniük, Romániának pedig jobban kellene támogatnia a karitatív tevékenységet” – szögezte le Turcan. Mint hangsúlyozta, az államnak meg kell most engednie magának ezeket a kiadásokat. „Hosszú távon óriási előnyökkel járhat ez a kezdeményezés az állam számára, hiszen ha az állami szolgáltatások alternatívájaként létrejövő egyházi szociális ellátás jól működik, akkor fokozatosan – mint ahogy erről már tárgyaltunk is megyei önkormányzati vezetőkkel – a szociális ellátás egy részét át lehetne ruházni az egyházakra” – érvelt Turcan a jogszabály mellett.
Ugyanakkor arra is kitért, hogy valószínűleg évről évre változik majd a kormány által ezekre a projektekre költhető összeg, erről majd az éves költségvetés fog rendelkezni. Az egyházak átpolitizálását célzó vádakra pedig a képviselő leszögezte, ez a veszély elenyésző, mivel a projekteket szűrő mechanizmusok szakmaiak és átláthatóak lesznek. Pozitívum lehet ugyanakkor a romániai magyar egyházak számára a törvénynek azon előírása, miszerint a pályázatokat nem egy központi szerv bírálja majd el, hanem a helyi, illetve megyei önkormányzatok döntenek arról, hogy mely projekteket támogatják. Pontos részletek azonban egyelőre nincsenek, ugyanis miután Traian Băsescu kihirdeti majd a jogszabályt, s ezáltal az hatályba lép, a Munka-, Család- és Szociális Ügyek Minisztériumának 90 nap áll a rendelkezésére, hogy kidolgozza a törvény alkalmazási módszertanát, ezt pedig majd még a kormánynak is el kell fogadnia. Kérdésünkre, hogy az államfő aláírja-e, vagy sem a jogszabályt, Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsos elmondta, a törvény még nem érkezett meg az államelnöki hivatalba, így még nincs hivatalos álláspont.
Egymást segítheti az állam és az egyház
Böcskei László nagyváradi római katolikus püspök egyelőre fenntartásokkal fogadja a jogszabályt. Mint lapunknak elmondta, hallott róla, de kifogásolja, hogy az érintettekkel, tehát az egyházzal, jelen esetben a római katolikus püspöki konferenciával nem egyeztettek a törvény alkotói. Kifejtette: a szociális tevékenységet folytató, régóta működő Caritas Catolica munkatársait sem kérdezte meg senki arról, milyen támogatási rendszer felelne meg nekik, és az is igaz, hogy az egyházi kezdeményezések mindmostanáig nem kaptak sok állami segítséget. „Ahhoz képest ez egy igen nagy ugrás lenne” – fogalmazott a püspök, aki azt is elmondta, az első hallásra szépen hangzó törvénytervezetet szeretné alaposan áttanulmányozni, hogy meglássa, valójában hogyan segítené az az egyházak már folyó és a jövőben indítandó szociális szolgáltatásait.
A Gyulafehérvári Caritas eközben üdvözli az egyház-állam kerettörvényt. „A jogszabály lehetővé teszi az egyházaknak, hogy szociális szolgáltatóként is fellépjenek, hiszen egyes felekezeteknek több száz éves hagyománya van ezen a területen, számos európai országban az egyházak tették le a szociális állam alapjait” – szögezte le a Krónika megkeresésére Knecht Tamás. A Caritas PR-menedzsere ugyanakkor arról is tájékoztatott, hogy jelenleg egyeztetések zajlanak a politikummal a szociális szolgáltatások kiszerződését szabályozó 68-as kormányrendelet és a szociális szolgáltatások kerettörvénye kapcsán is.
Az egyeztetésekben a Gyulafehérvári Caritas szakemberei is részt vesznek, hiszen húsz éve foglalkoznak szociális szolgáltatásokkal. Knecht Tamás kifejtette, a kerettörvénynek akkor lesz pozitív eredménye, ha az egyházak szociális szolgáltatóként ugyanazoknak a standardoknak felelnek meg, mint a többi civil szolgáltató. Szerinte az alapvető kritériumnak a szakmaiságnak és a minőségnek kell lennie, nem pedig annak, hogy mi a szolgáltató státusa vagy működési formája. Ugyanakkor szerinte fontos, hogy a törvény a közpénzek átlátható elköltésével párosuljon. A Caritas több éve már közpénzekből is finanszírozza szociális tevékenységét. A szakember szerint hatékonyabb, ha a rászorulók szociális szolgáltatásokat kapnak szociális juttatások helyett, ebben pedig minden, szociális téren aktív társadalmi szereplőnek részt kell vállalnia.
Bár még nem látta a kérdéses törvénytervezetet, mindenképp szívesen fogadná az egyházi diakóniai, vagyis szociális projektekhez az állami támogatást Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) püspöke is. Mint arról lapunkban beszámoltunk, Csűry István már püspökké avatásakor bejelentette: fontosabb tervei között szerepel egy egyházi alapon működő kórház vagy kórházrendszer létrehozása, egy hozzá tartozó biztosítási hálózattal együtt. A püspök a Krónika kérdésére tegnap elmondta, egyházkerülete mindig is szívesen fogadta az állam segítségét, de mostanáig nem fordult elő túl gyakran, hogy közös projekteket vittek volna véghez – az egyetlen kivétel az a hajléktalanszálló volt, amely jelent pillanatban városi irányítás alatt működik a nagyváradi Gutenberg utcában, annak létrehozásában ugyanis a református egyház is fontos szerepet játszott. „Többször hangoztattuk, hogy az állam az egyház segítsége nélkül bizonyos dolgokat nem tud véghezvinni” – jegyezte meg Csűry István.
Hozzátette: a KRE a kórházon kívül öregotthonok és árvaházak működtetésében kérné az állam segítségét, ha kiderül, pontosan mi is áll a tervezett új törvényben. Egyelőre ugyanis az sem teljesen tiszta a püspök szerint, hogy pontosan milyen összegnek is a húsz vagy nyolcvan százalékáról van szó, de azt mondja, bízik benne, hogy az állam is belátja, az adófizetők pénzével felelősen kell bánni, értelmet kell adni az adózásnak. Megjegyezte: a kórházprojekt esetében kezdettől fogva azt hangsúlyozta, hogy mind a magyar, mind a román államot bevonná a megvalósításba, és a továbbiakban figyelemmel fogja kísérni ennek a tervezetnek az alakulását.
Borzási Mária, az Erdélyi Református Egyházkerület által működtetett Diakónia Keresztyén Alapítvány országos koordinációs irodájának képviselője lapunk kérdésére annyit mondott, egyelőre kivárnak, amíg az államfő ki nem hirdeti a törvényt, illetve amíg a szaktárca ki nem dolgozza az alkalmazási módszertant, nem foglalnak állást. A kivárás oka egyébként lapunk információi szerint az lehet, hogy az egyházak mellett működő szociális szolgáltatók néhány képviselője csapdahelyzettől tart.
Vehemens ellenkezés
A nemzeti liberális párti Ludovic Orban képviselő vehemensen ellenzi a jogszabályt, s egyike azon kevés politikusnak, aki érvekkel is alátámasztotta álláspontját. Szerinte ezzel a jogszabállyal az egyházak a politikum alárendeltségébe kerülnek. Ugyanakkor a liberális politikus úgy látja, hogy a jogszabály diszkriminatív, mivel nem biztosít egyforma elbírálást az egyházak és nem egyházi szervezetek által kidolgozott projekteknek.
A Romániai Szekuláris Humanista Egyesület szintén a jogszabály diszkriminatív voltát hozta fel döntő érvként, amikor azzal a kéréssel fordult az államelnökhöz, hogy ne hirdesse ki azt. „Most az egyházak egyenlőbbek lesznek az egyenlők között. S akkor felmerül a kérdés, hogy a kormány egyenlő távolságot fog-e tudni tartani a piac szereplői között, amikor az egyházakról különleges törvény rendelkezik” – hangsúlyozta Alexandru Toma Pătraşcu, a civil szervezet egyik alapítója.
Hasonló tartalmú üzenetet fogalmazott meg Traian Băsescu felé a Közpolitikai Intézet is, ehhez több civil szervezet, nem egyházi egyesület, alapítvány is csatlakozott, köztük az Alpha Transilvana Alapítvány. Andreia Moraru, a Marosvásárhelyen tevékenykedő alapítvány igazgatója a Krónika megkeresésére egyenesen anakronisztikusnak nevezte a jogszabályt. Szerinte azáltal hogy a szociális tevékenységet folytató állami intézmények 100 százalékos támogatásban részesülnek, az egyházak, illetve azok alapítványai 80 százalékosban, míg a civil szervezeteknek egyetlen fillért sem garantálnak, utóbbiakat komoly diszkrimináció sújtja.
„Nemcsak a civil szervezeteket részesíti hátrányos helyzetben a törvénytervezet, hanem elsősorban az említett alapítványok és egyesületek által ellátott személyeket. Mit vét egy olyan beteg vagy idős személy, akit egy nem kormányzati szervezet lát el, és nem egy egyházi alapítvány?” – tette fel a kérdést Andreia Moraru. A mintegy ezer, fogyatékkal élő gyermeket és fiatalt ellátó marosvásárhelyi alapítvány igazgatója szerint már az is furcsa, hogy éppen a legkomolyabb karitatív tevékenységet kifejtő római katolikus egyház képviselőivel sem konzultáltak a tervezet kidolgozásakor. Az egyházat illetőn Moraru szerint az is gondot jelenthet, hogy míg az Európai Unió az otthoni beteggondozást részesíti előnyben, az egyházak általában saját beteg- vagy öregotthonaikban kezelik a rászorultakat.
„Az is akadály lehet, hogy az egyházak kiejtenek bizonyos rászoruló kategóriákat. Nem hinném, hogy az ortodox egyház felvállalná a HIV-vírussal fertőzött betegek kezelését, mint ahogy azt sem, hogy segítene a terhességmegelőzést célzó szexuális nevelésben” – tette hozzá Andreia Moraru. Hozzátette: amennyiben törvényerőre emelkedik a tervezet, szociális téren Románia még inkább lemarad a többi uniós államtól. Míg nálunk a GDP 12,5–13, legfeljebb 14 százalékát fordítják szociális célokra, az EU tagállamaiban az arány a kétszerese, Franciaország esetében pedig eléri a 30 százalékot. A mintegy hatvan alkalmazottal és további harminc önkéntessel rendelkező Alpha Transilvana évi 500 ezer eurós költségvetéséhez a különböző állami hatóságok alig 13 százalékkal járulnak hozzá.
Nem mindenki kiált diszkriminációt
Nem minden nem egyházi szervezet száll ugyanakkor síkra a jogszabály ellen. Papp Adolf, a Vöröskereszt Kovászna megyei szervezetének elnöke például nem tart attól, hogy nem egyház mellé rendelt szervezetként hátrányos megkülönböztetésben lesz részük. „Szociális szolgáltatást az tud létrehozni, akinek pénze van, és biztos, hogy az egyházak jobb minőségű szolgáltatást nyújtanak, mint a közintézmények” – szögezte le Papp Adolf. (A Caritas a legjótékonyabb. A római katolikus egyház a Gyulafehérvári Caritason keresztül 12,97 millió eurót fordított 2009-ben különböző szociális tevékenységekre, amivel kiérdemelte a legjótékonyabb egyesület címet a Forbes Románia által tavaly összeállított toplistában. Ezzel szemben a jóval nagyobb ortodox egyház jóval kevesebbet, 10,6 millió eurót költött hasonló célokra. Érdekesség továbbá, hogy a Caritas bukaresti szociális tevékenysége 90 százalékának ortodoxok voltak a haszonélvezői. De egyébként a most elfogadott jogszabálynak is ez az egyik kitétele, hogy felekezettől, etnikai hovatartozástól, társadalmi helyzettől, nemtől, nemi irányultságtól, politikai gondolkodástól függetlenül ki kell szolgálniuk az egyházi szociális otthonoknak a rászorulókat.)
Bálint Eszter, Bíró Blanka, Nagy Orsolya, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

2012. április 4.
Magyar nyelvű képzés a Diakóniánál
Az otthoni beteggondozói szolgálathoz kötődik, mégis önálló ágazataként indult útjára az asszisztens-továbbképzés a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítványnál.
Az első tanfolyamot az Alzheimer-kórban szenvedők ápolása témában tartották március második felében. A Kovásznán, Baróton és Sepsiszentgyörgyön szervezett akkreditált képzésen száz asszisztens vett részt.
A DKA asszisztensei, ápolói havonta átlagban nyolcszáz háromszéki idős személyt gondoznak, közülük négyszázat hetente többször látogatnak. A szolgálat munkatársai a terepmunka alkalmával szembesültek azzal, érdemes felfrissíteniük ismereteiket, illetve átadniuk tapasztalataikat kollégáiknak, és ha már úgyis részt kell venniük kreditszerző továbbképzéseken, amire az asszisztensek országos rendje kötelezi őket, akkor jobb, ha a téma közvetlenül kötődik munkájukhoz, ráadásul anyanyelven értesülnek adott terület újdonságairól. A DKA ebből a meggondolásból pályázott a Bethlen Gábor Alapnál felnőttképzésre. Az elnyert 800 ezer forintos támogatásból sikerült összeállítaniuk román és magyar nyelven az Alzheimer-kórban szenvedők ápolása témájú kurzus anyagát, és akkreditáltatniuk a tanfolyamot az asszisztensek országos rendje által. A továbbképző elvégzése után a résztvevők a szakmai testület által elismert oklevelet kapnak.
Tóth Anna, az alapítvány otthoni beteggondozói szolgálatának irányítója lapunknak elmondta, az első tanfolyamot kezdetnek tekintik, szándékukban áll tájékoztatót tartani ugyanerről a témáról ápolók és az érintett betegek hozzátartozói körében is, de újabb kurzus megszervezésén is gondolkodnak. Közelebbről a daganatos betegek gondozásához kötődő továbbképzőt szeretnék akkreditáltatni, és segítő csoport létrehozását is tervezik a súlyos betegeket gondozó hozzátartozók számára.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. május 16.
A mozgalom erkölcsi felelőse (LAM-történet)
Kató Béla kuratóriumi elnök vallomása
Bárhonnan kezdjük legombolyítani a LAM-história fonalát, bárki meséli el a történtek rá eső részét, a szálak minden irányból és minden esetben egy központi személyiséghez, Kató Béla mai és akkori kuratóriumi elnökhöz vezetnek.
A munkatársai által ötletgazdának minősített úttörő, az Erdélyi Református Egyházkerület mai püspökhelyettese ezek szerint különös ihlető erővel bírt már egyszerű illyefalvi lelkész korában is, s e képessége még nagyobb személyes invenciójában gyökerezik. Tucatnyi olyan kezdeményezés fűződik ugyanis nevéhez, amely számára nagy hazai és nemzetközi elismerést hozott, s mely sajátos erkölcsiséggel feltöltött modernizációs vállalkozásainak vonzáskörébe ezreket vont be a Székelyföldön és azon kívül. Alábbi vallomásos szavaira érdemes fokozottabban odafigyelni, mert távlatos próbálkozásai ma több ágon is sikeres mozgalmak formájában futnak tovább az időben.
Mindennel el kell számolni
– Imponáló az ön által elindított programok száma, a puszta felsorolás is ámulatot kelt: imaterem – csűr átépítéséből – még a diktatúra utolsó évében, majd a középkori vár felújítása, az új konferencia-központ és szálloda, a gyermekfalu, a LAM, a falusi pékség, építővállalat stb., utóbb a Diakónia Alapítvány... és a sor korántsem teljes. Ma ön egyházának püspökhelyettese és a Sapientia Alapítvány kuratóriumának is elnöke, elkobzott egyetem helyett saját önálló felsőoktatási intézményt épít, ezúttal az egész erdélyi magyarságnak...
– A kérdés ugye az, hogyan is lehetett ennyi mindent csinálni és folyamatosan újakat kezdeni. Hogyan illeszkedik bele ebbe a LAM Alapítvány? Nos, több oka van, hogy létrejött. Az első: minket, református lelkészeket úgy neveltek, hogy nekünk a teljes emberrel kell foglalkoznunk, nem csak a lelkével. A másik pedig, ami engem determinált, az, hogy én Barátoson születtem, és Illyefalván lettem lelkész.
– Földműves családból?
– Oldalágon volt értelmiségi a családban a tipikus székely elosztás szerint, hogy kell egyet küldeni tovább tanulni, a többi pedig maradhat itthon. A nagyapám testvére így lett állomásfőnök, az ő gyerekei közül az egyik Kolozsváron bankigazgató, a másik a Kolozsvár–Brassó vonal főnöke. Édesapám testvére a háborúban meghalt, ő fogságba esett, s egyedül maradván, amikor hazajött, itthon kellett boldogulnia. Hogy földműves családban nőttem fel, önmagában még nem meghatározó arra nézve, hogy énbelőlem mi lett, és miként cselekedtem, de az viszont igen, hogy édesapám négy év és nyolc hónapot orosz fogságban töltött. Ott ő komoly "egyetemi" képzésben részesült... Én hazatérte után, 1954-ben születtem. Nos, ő ott a fogságban éli meg, mit is jelent a kommunizmus. Olyan elkobzott, kisajátított templomokban lapátolt búzát, ahova bejött a női nacsalnyik, ostorral vert végig a szentképeken, és köpött egy nagyot. Megdöbbentő volt a székely fiúnak. Északon, Arhangelszkben történt, a Dvina folyó torkolatánál. Fél idejét ott töltötte, a többit pedig a donbászi szénbányákban. Nos, mint minden ilyen megmenekült embernek, az élete tele volt csodákkal. A lényeg az: hazajött, és mindent tudott már arról, ami következni fog. És akkor ő ezért felvállalta a barátosi egyházközség gondnokságát! Fiatal emberként ő lett az egyházi gondnok. Ez mélyen meghatározta az én életpályámat, mert olyan tartós, mélyhitű embert keveset ismertem, mint amilyen ő volt. Nem az a kegyeskedő, áhítatoskodó típus volt, akiből szintén van az egyházban, hanem egy józan, reális gondolkodású ember, de akinél folyamatosan lehetett érezni, hogy el kell számolni mindennel. Tehát olyan kapcsolat Isten és ember között, amit mi normálisnak találunk. Erre lenne szükség igazából, s erre illik rá, hogy valakinek van hite, s hinni lehet!
Szabó Dezső nyomdokában
– Most a LAM-ra térve, nem az a fő motívum ebben, hogy én földműves családból származom, ez második helyre kerülhet. Hiszen édesapám a rendszerváltás előtt két évvel meghalt. De én tudtam, mit jelentett az ő életében a várakozás és a hit, hogy ennek egyszer véget kell érnie. Annyira, hogy amikor a kollektivizálás megkezdődött a hatvanas évek elején, kivitt engem a mezőre, a földjeink koordinátáit megjelölte, egy-egy cserefacöveket vert le mind a négy sarkukon fél méter mélyen.
– Amikor senki sem hitt benne?
– Ő tudta, hogy ennek vége lesz egyszer. Ebből adódott, hogy a földosztáskor, 1991-ben e cövekek sokaknak segítettek, mert azoktól el lehetett indulni. Én ezt a világot nagyon ismertem, és tudtam, mit jelent a székely gazdaembernek a tulajdon. Amiben ő maga fejleszt, dolgozik, elképzeli a jövőjét, és rendezi azt, amije van. És biztos voltam benne, hogy 1990-ben a helyzet valóban megváltozik. Viszont azt is láttam, mennyire tehetetlenek és képzetlenek az emberek. Annyira irányítottak voltak korábban, hogy vágytak valaki vezetésére. Nem tudták, merre kell menni. Akkora zűrzavar volt, annyifelé húzták-nyúzták őket, hogy fontossá vált a világos vezetés és látásmód. Hogy miért kellett ebbe egy református lelkésznek beleállni? Ahogy mondottam, úgy neveltek bennünket, hogy minket minden kell hogy érdekeljen, ami a népünkkel történik. És adott esetben be kell állni, rendkívüli időkben rendkívüli dolgokat kell végrehajtani.
– Annyi rosszat összeírtak arról a protestáns teológiáról, az utókor úgy átvilágította, és annyi hibát talált benne...
– Mégis élt benne ez a szellem. Ma már látjuk a szekusdossziékból, milyen gyarlók voltak egyes tanáraink, de ennek ellenére, amit lehetett, mások mégis átadták. Másik okom, amire utaltam az előbb, az volt, hogy Szabó Dezső bátyja, Jenő Barátoson volt lelkész, és utána Illyefalvára jött. Őróla mintázta az író Az elsodort falu hősét. Én még középiskolás koromban az indexen lévő, az akkori lelkésztől titokban ideadott könyvet elolvastam. És ahogy Illyefalvára helyeztek, még egyszer átolvastam. Szabó Dezsővel lehet vitatkozni sok mindenben, de ahogy ő az értelmiség felelősségét megfogalmazta, és ahogy ítéletét megalkotta: el fog veszni a falu, elsodródik, ha az értelmiség nem vállalja a maga szerepét – nos, ebben biztosan igaza van. Ezek azok a komponensek, amik miatt számomra nem volt kérdéses, hogy mivel kell foglalkoznom 1990-ben.
Az adomány első leckéje és a második
– Amikor januárban a nyugati segélyszállítmányok elindultak Románia fele, özönlött be a használt ruha és az élelmiszer.
– Ezek spontán módon az egyházakat keresik.
– Hozzánk is, a korábbi kapcsolatok révén, a községházára bejött két kamion áru. Akkor mindenki felbuzdult, és ebben az emberi bűn és a gyarlóság olyan elemeit fedeztem fel, amitől megrémültem. Ahogy az emberek megnyilvánultak, megdöbbentett, és nagyon korán azt mondtam: ezt nem szabad csinálni. Ezzel tönkre fogják tenni a népünket. Valami olyasmit éreztem, valami olyasmi történt, mint amikor a latin-amerikai indiánok közé bevitték az alkoholt és az üveggyöngyöket. Az embereknek, akik itt mindig serényen dolgoztak, a munkájukból éltek, ha most alamizsnát kezdünk osztani, abból nagy baj lesz. Erre három hónap múlva jöttem rá, amikor befejeztük az osztást, és azt kérdezték: mikor jön a következő? Megéreztem, koldussá fogjuk szegényíteni e népet, ha mindig ezt fogja várni. Annyit sose fognak hozni, hogy neki abból emberi, kellemes életvitele legyen, hanem olyan színvonal alatti életformát alakítanak majd ki, amely mindig a várakozásra épít. Ma már látjuk a válság sújtotta világban, hogy a munkanélküliség következményeként hány helyen csüggenek a segélyen, amíg van, elvagyunk vele, de utána marad a sóvárgás, esetleg a beletörődés, hogy nincs több. Ez volt az a felismerés, amely mindenki mástól megkülönböztetett engem. Kijelentettem: ezt befejeztük!
– Nem volt hajlandó részt venni a további kiosztásban?
– Nem! Azt mondtam: ide többet ne hozzanak segélyt. Ezt úgy általában jelentettem ki. Én a HEKS-szel (a svájci evangélium szerint reformált egyház segélyszervezetével) álltam kapcsolatban. Persze, az egész világot nem tudtam befolyásolni, az alamizsnaosztás tovább folyt, amíg volt, amit kiosztani. De azt mondtam: próbáljunk meg másként segíteni. Neveljük arra az embereket, hogy önmaguk tudják azt előállítani és megteremteni, amiből élni akarnak. Ez nagyon haladó cél volt, és megegyezett a svájci gondolkodásmóddal. Ők sem szerették volna száz évig finanszírozni az itteni életet, hanem abban kívántak segíteni az embereknek, hogy ők magukon tudjanak segíteni.
– Segíts magadon, az Isten is megsegít. A protestáns erkölcstan magja.
– Szerencsés dolog volt, hogy az én gondolatom találkozott az övékkel. Tulajdonképpen ez a LAM elindításának története. Persze, én 1990-ben még úgy hittem, léteznek erre alakított szervezetek, például a korabeli gazdaköri mozgalom, mely az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének nyomdokaiba kívánt lépni. Kinda Zalán utalt is rá, hogy ezek az emberek hozzám fordultak, de én elküldtem őket ehhez a szervezethez, mert úgy gondoltam, nem az én feladatom ezzel foglalkozni. Kézdivásárhelyen volt élénkebb a mozgás. A történetben a fordulópontot az hozta meg, hogy felismertem, látva, milyen formában és hogyan működik a mi életünk, hogy el fogjuk veszíteni ezt az ügyet, mert a korrupció és a hozzá nem értés mindent kisiklat. Meg fogja enni az egészet! Az első, Svájcba küldötteket nem azok szerint a kritériumok szerint válogatták, amit én később felállítottam, hanem belejátszott a kapcsolatrendszer, miegymás. Utólag azt mondom: nekik sem volt kárukra. De akkor láttam, más irányba csúszhat el a dolog, és megijedtem. Később a kirostáltaktól hallottam is olyasmit, lehet, korrupciós kapcsolat is szerepet játszott a válogatásban. Nos, ekkor vettem én vissza, és azt mondtam: tessék ide jönni, ettől a perctől kezdve az élére állok. Megalakult a LAM. Hivatalosan 1992 júniusában, de gyakorlatilag már 1990 közepétől működik a rendszer a segítségnyújtásban és a külföldi tanulmányutak megszervezésében.
Krédó
– Láthatjuk ma is, a korrupciós kérdés óriási probléma az országban. A svájciak is tele voltak kétellyel, mert nekik voltak előtanulmányaik erre vonatkozóan. Én erre próbáltam koncentrálni, és a mai napig úgy érzem, a mozgalomnak tulajdonképpen az erkölcsi felelőse vagyok. Nem vagyok közgazdász, bár sok mindent megtanultam, és van egy kis érzékem hozzá, de igazán szakember a lelkek ismeretében vagyok. Tudatában vagyok annak, nem a rendőröktől, ellenőröktől kell félni, hanem az Úristen előtt kell mindannyiunknak elszámolnunk tetteinkről. Ez a fajta felelősségvállalás a LAM szellemisége, mely mára a munkatársakra is átragadt, és kiválasztásuk is eszerint történik. Itt nem arról szól a történet, hogy azt nézzük: ki mennyit ül az íróasztal mellett. Itt mindenki szabad. A feladatot el kell végezni, de makulátlanul kell elvégezni, mert ha egyetlenegyszer is gyanú merül fel valakivel kapcsolatban, hogy nem a megegyezett rendszer szerint dolgozott, az tudja, örökre elveszít mindent.
– Létezik leépítés?
– Van és volt. Egy-két esetben. Nem is nagy dolgok miatt, de ebben a közösségben dolgozni kitüntetés. Aki ide beáll, annak nem csupán munkahelyi magatartása, de családi életvezetése is számít, és az, ahogyan eljár a világban. Nem mindenütt követelik meg, de itt férj-feleség sem dolgozhat együtt, de még szerető sem, mert az egy más viszony. Ami tehát elindította és működteti a LAM-ot: nagyfokú bizalom bent, és kifelé vetítve is nagyfokú transzparencia.
(folytatjuk)
B. Kovács András. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. június 26.
Kató Béla püspökhelyettes kapta az Európai Polgári Díjat
2012-től módosult az Európai Parlament által 2008-ban alapított Európai Polgári Díj odaítélését meghatározó szabályzat. Az új szabályok értelmében a díjat mostantól évente egyszer adják át, és az eljárást januárban kezdik el. Minden tagállamban felállítanak egy nemzeti bírálóbizottságot, amely az adott tagállamból öt lehetséges díjazottat választ ki. A díjazó hatóságként eljáró Kancellária ezt követően a 27 tagállamból összesen legfeljebb 50 jelöltet választhat ki, figyelembe véve a földrajzi eloszlás és a nemek közötti egyensúly elveit.
Mint ismeretes, a díjat minden évben olyan kivételes teljesítményt nyújtó személyeknek ítélik oda, akik munkájukkal hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az EU értékeinek képviseletére hivatott programok kialakításához. A tavaly Tőkés László erdélyi EP-képviselő kezdeményezésére Smaranda Enache emberjogi harcos, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga társelnöke részesült Európai Polgári Díjban.
Idén Tőkés László Kató Béla református lelkipásztort, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettesét és főjegyzőjét jelölte a magas rangú kitüntetésre, aki 2012-ben egyedüli díjazott Erdélyből, illetve Romániából.
Az sepsiillyefavai lelkipásztor az első nyugati segélyszállítmány dömping után a svájci HEKS-szel és más nyugati segélyszervezetekkel karöltve Illyefalván két alapítványt hozott létre: a KIDA-t (Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány) és a LAM-ot (Landwirtschaft-Agricultura-Mezőgazdaság). Felépíttetett egy Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Központot, ugyanakkor a LAM alapítványon keresztül több mint 600 fiatalt küldött ki Nyugat-Európába képzésekre, melyek elvégzése után a fiatalok visszatértek szülőföldjükre, és vállalkozásokat indítottak alapítványi támogatással. Ezek a fiatalok ma már képesek arra, hogy az Unió által nyújtott alapokat felhasználják és a falvakban a gazdaság és a társadalmi élet motorjaivá váljanak. Kató Béla ugyanakkor a Diakónia Alapítvány országos hálózatát építi, amely az idősek, betegek, fogyatékosok gondozásával foglalkozik, oly módon, hogy a gondozottakat és családjaikat az önsegítés útjára rávezesse. A díjazott továbbá hatékonyan részt vett és vesz a mai napig az önálló anyanyelvű egyetemi oktatás megszervezésében is a 2000-ben alapított Sapientia Egyetem kuratóriumának elnökeként.
A nemzeti díjátadó ünnepségre 2012 novemberében kerül majd sor. Erdély.ma

2012. december 15.
Kató Béla az új püspök (Erdélyi Református Egyházkerület)
Az Erdélyi Református Egyházkerület negyvenhatodik püspökének választották tegnap a barátosi születésű Kató Béla sepsiillyefalvi lelkipásztort, az egyházkerület 2006-ban kijelölt főjegyzőjét, aki a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban tartott közgyűlésen 116 szavazatból nyolcvankettőt szerzett meg Székely József, a kolozsvári Alsóvárosi Gyülekezet lelkipásztora ellenében.
Kató Bélát a tizenöt egyházmegyei tanácsból tizenkettő javasolta a hat esztendőre szóló tisztségre, az egyházkerület leköszönő vezetősége is korábban jelezte: az ő személyében látják biztosítani a folytonosságát annak a munkának, amit tizenkét évig Pap Géza püspök végzett. Kató Béla alapítója a LAM Alapítványnak, építője a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítványnak, indulásától elnöke a Diakónia Keresztyén Alapítványnak, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sapientia Alapítványának, idén Romániából egyedüliként kapta meg az Európai Parlament által 2008-ban alapított Európai Polgári Díjat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. február 17.
Sorsukra bízná a városi öregeket az új segélyszabályozás
Tömegesen csődbe mennek a segélyező civil szervezetek?
Összeomolhat a rászorulókat saját otthonaikban segítő civil szervezetek rendszere, ha a képviselőház is jóváhagyja a civil szervezetek állami szubvencióját szabályozó új törvényt, amely a korábbi 60 százalékról 50-re csökkentené az állami támogatás arányát a segélyszervezetek költségvetésében, és a szociális szubvenciót csak vidéken, illetve a 10 ezernél kevesebb lakosú városokban tenné igényelhetővé.
Az új szabály nem engedélyezi, hogy a segélyszervezetek a központi mellett helyi és megyei költségvetési támogatást is igényeljenek, bár a központi pénzösszegeket a jövőben a rászorulók közvetlen megsegítésére (élelmezés stb.) nem, csak fizetésekre költhetik – mondta Hegedűs Lajos, a Diakónia Keresztény Alapítvány országos koordinátora. A segélyszervezetek mintegy 10 százaléka már csődbe jutott az európai strukturális alapok sikertelen lehívása miatt. Ki fogja pelenkázni, mosdatni, etetni a magányos, beteg időseket?
Szabadság (Kolozsvár),

2014. augusztus 15.
Nem adott igazat a Diakóniának a diszkriminációellenes tanács
Nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek, hogy a civil szervezetek által működtetett szociális központok kevesebb állami támogatást kapnak, mint az állami hatáskörbe tartozó intézmények – döntött az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD).
A hivatalhoz év elején nyújtott be panaszt a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány, amely azt kifogásolta, hogy a támogatásbeli különbségek miatt hátrányos megkülönböztetés éri azokat a fogyatékos személyeket, akik számára alapítványi vagy civil szerveződési formában biztosítanak ellátást.
Makkai Péter, az alapítvány vezetője rámutatott: a Diakónia által működtetett központ a foglalkoztatott hátrányos helyzetű személyek után fejenként 65 lej támogatást kap, míg egy állami intézményben a finanszírozás értéke 170 lej. Elmondása szerint ehhez képest egy fogyatékos személy ellátása az általuk működtetett Írisz Házban havonta 300 lejbe kerül. „A helyzet felháborító, főként mivel az állam évente 24 ezer eurót hajt be adóként az alapítványtól” – panaszolta Makkai.
A diszkriminációellenes tanács ehhez képest úgy vélekedett: a támogatások közti szakadék ellenére nem történt hátrányos megkülönböztetés. Asztalos Csaba, a CNCD elnöke kifejtette: az állami finanszírozások mértékét a szociális munkások képzettsége alapján állapították meg. „A támogatást csak a felsőfokú alkalmazottak esetében biztosítják, a középfokú szociális munkásoknak nem jár a finanszírozás, ezt előre közölte is az állam” – magyarázta Asztalos. H
ozzátette: az alapítványnak továbbított válaszlevélben ugyanakkor javaslatot tettek arra, hogy az állam módosítsa a támogatási rendszert – a finanszírozást ne az ellátást végző intézmény háttere alapján, hanem a fogyatékosok száma, illetve állapota szerint ossza szét.
Makkai Péter a döntésre reagálva elmondta: a tanács indoklása helytálló, azonban nem világos, hogy tavaly miért kaptak jóval nagyobb támogatást, holott személyzetük összetétele nem változott. Kifejtette: a finanszírozás megvonása miatt kieső bevételt termelőegységeik átszervezése nyomán próbálják pótolni.
Az igazgató ugyanakkor üdvözölte a rendszer módosítására vonatkozó javaslatot, elmondása szerint számos civil szervezet már régóta kéri ezt. Mint kifejtette: a leghatékonyabb az lenne, ha a kormány a civil szervezetek bevonásával döntene a támogatási rendszerről. Makkaitól azt is megtudtuk: az alapítvány Kovászna megyében mintegy négyezer fogyatékost tart nyilván, azonban alig pár százan férnek hozzá az intézmények szolgáltatásaihoz.
Szabó Enikő
Krónika (Kolozsvár)

2014. augusztus 20.
Székelyföldieket is elismertek (Külhoni Magyarságért Díj)
Tizenegy szervezet képviselője, illetve személyiség vehette át a Külhoni Magyarságért Díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkártól tegnap Budapesten a Parlamentben. Elismerésben részesült a Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Gyulafehévári Caritas, illetve a csernátoni Haszmann Pál Múzeum is.
Semjén Zsolt köszöntőjében arról beszélt: a magyar nemzet egy és oszthatatlan, és csak akkor tudunk megmaradni csonkítatlanul, ha minden nemzetrész megőrzi örökségét. A díjról azt mondta: az annak az elismerése és köszönete, hogy a kitüntetettek megőrzik és továbbépítik sajátosságaikat, és ezzel az egyetemes magyarságot őrzik meg. Potápi Árpád János beszédében azt mondta: 2011 óta minden évben olyan személyeknek, illetve szervezeteknek adják át az elismerést, akik a Szent István-i örökség továbbörökítői, akik a határokon túl élő magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági életben kiemelkedő tevékenységet végeznek. Idén megkapta az elismerést az Erdélyi Református Egyházkerület által alapított Diakónia Keresztyén Alapítvány, amely az élet megóvását, a betegek és hátrányos helyzetűek segítését, keresztény értékek képviseletét, az egyén és közösségi felelősségvállalás erősítését vallja feladatának, és jelenleg négyszáz gyermekkel foglalkozik. Ugyancsak elismerést kapott a Gyulafehévári Caritas, amelynek célja a szegénységben élők társadalmi reintegrációja, motivált és szakképzett személyzet biztosítása, mindezek által a helyi közösségek fejlesztése. A csernátoni Haszmann Pál Múzeum szintén a díjazottak között szerepel, az intézmény 1973-ban nyitotta meg kapuját, azóta immár művelődési központként határainkon túl is számon tartják. Haszmann Pál pedagógus és Haszmanné Cseh Ida magángyűjteményüket ajánlották fel múzeumalapítás céljából a székely magyar közösségnek.
A 2005-ben alakult Alsózelei Zele törzs elsődleges feladatának hagyományaink megőrzését, a népi kultúra értékeinek gyűjtését és védelmét tekinti, munkájukat az elismeréssel jutalmazták. A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Csemadok méltatása során elhangzott: az 1968. márciusi Csemadok-program igazi demokratikus áttörés volt a kisebbségi magyar politikában. A nemzetiségi kérdés rendezésére vonatkozóan az önigazgatás és a kollektív kisebbségi jogok alapján fogalmazta meg javaslatait. A nemzetiségi alkotmánytörvény kidolgozása mellett javasolta az államhatalmi és végrehajtó szervek melletti nemzetiségi szervek, köztük nemzetiségi minisztérium létrehozását, a magyarok számára hátrányos, 1960. évi közigazgatási elrendezés kiigazítását, valamint az 1945 után hozott magyarellenes jogszabályok felülvizsgálatát. A Csemadok 1989-ben párttá alakult, ennek ellenére 50 ezres tagságát mindmáig hatékonyan képes mozgósítani. A díjazottak közt szerepel Tamás Aladárné Szűcs Ilona tanítónő, aki 2011-ben felvette a magyar állampolgárságot, ezt követően a szlovák kormány megfosztotta szlovák állampolgárságától. Az idén 70 éves Magyar Szó napilapot is elismeréssel jutalmazták, a méltatás során elhangzott: 1955-től a világ legjobb magyar nyelvű napilapjaként tekintettek rá, számított, mit ír a Magyar Szó. A vajdasági újság felemelte szavát a délszláv háború esztelensége, a kényszermozgósítások, a kisebbségi jogok durva megsértése, csorbítása ellen. A vajdasági magyar közösségért, nemzeti önazonosságának megtartásáért és fejlesztéséért kapott kitüntetést a 47 éve működő civil szervezet, a Középiskolások Művészeti Vetélkedője. A regionális vetélkedő évente 600 középiskolásnak ad alkalmat a bemutatkozásra, tudásuk összemérésére.
Szintén a díjazottak közt szerepel a Kárpátalja hetilap. A jelenleg 110 településre eljutó újságot a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapította, amely fontosnak tartja a magyar lakosság objektív tájékoztatását.
A kitüntetett svédországi Őrszavak Anyanyelvápoló Egyesületet a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége alapította 1996-ban azzal a céllal, hogy évente rendezzen anyanyelvi táborokat, valamint szakmailag hangolja össze a svédországi magyar anyanyelv oktatását. A 9–10 napos anyanyelvi táborok témája minden évben egy magyar történelmi kor, mely kiegészül a Kárpát-medence földrajzának oktatásával. Idén Hunyadi Mátyás és kora lesz a fő téma.
A Kanadai Magyar Kulturális Tanács szintén elismerésben részesült, a szervezet célja összefogni a Kanadában működő magyar szervezeteket felekezeti hovatartozástól függetlenül, magyarságmegtartó munkájuk segítése és támogatása, megakadályozni minden romboló törekvést, és segítő kezet nyújtani a problémák megoldására.

2014. augusztus 21.
Háromszékre is hoztak
Kiosztották a Külhoni Magyarságért Díjakat
Tizenegy személyiség, illetve szervezet, intézmény – köztük a csernátoni Haszmann Pál Múzeum – képviselője vehette át a Külhoni Magyarságért Díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkártól kedden, Budapesten a magyar Parlamentben.
„A díj annak az elismerése és köszönete, hogy a kitüntetettek továbbépítik sajátosságaikat, és ezzel az egyetemes magyarságot őrzik meg” – fogalmazott Semjén Zsolt. Az idén az Erdélyi Református Egyházkerület által alapított Diakónia Keresztény Alapítvány kapott elismerést, továbbá a Gyulafehévári Caritas és a csernátoni Haszmann Pál Múzeum is a díjazottak között szerepelt.
A háromszéki intézmény 1973-ban nyitotta meg kapuját, azóta immár művelődési központként határainkon túl is számon tartják. Haszmann Pál pedagógus és Haszmanné Cseh Ida annak idején magángyűjteményüket ajánlották fel múzeumalapítás céljából a székely-magyar közösségnek.
A Külhoni Magyarságért Díjat 2011-ben alapították. A hagyomány szerint augusztus 20-a előtt adják át azoknak, akik Szent István szellemiségében végzik tevékenységüket, és ezzel a nemzet fennmaradását szolgálják.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2014. október 13.
Civil sétány negyedszer
A szervezetek fele sem működik
Közel húsz civilszervezettel ismerkedhettek meg Sepsiszentgyörgy lakói pénteken a megyeháza előtti Szabadság téren. Főként a szociális szférában tevékenykedő karitatív alapítványok képviselőtették magukat, de ifjúsági szervezetek is bemutatkoztak.
A Civilek Háromszékért Szövetség negyedik alkalommal rendezte meg az akciót a megyeszékhelyen, idén szeptemberben pedig Kézdivásárhelyen lehetett tájékozódni a szervezetek tevékenységeiről. Opra Szende programvezető kérdésünkre elmondta, fontosnak tartják felmutatni azokat az értékeket, amelyeket a civil szféra képviselő. Idén főként arra fektették a hangsúlyt, hogy a szervezetek a megvalósított eredményeiket mutassák be.
A Turulmadár Ifjúsági Irodánál az önkéntességet népszerűsítették, a Diakónia Keresztyén Alapítvány, a Caritas, a Vöröskereszt a szociális szolgáltatásokra helyezték a hangsúlyt, de vérnyomást és vércukorszintet is mértek a helyszínen. A Civilek Háromszékért Szövetség katalógusában mintegy 200 civil szervezet adatai találhatók meg, de Kovászna megyében megközelítőleg 600 civil szervezet van bejegyezve; ezeknek közel fele aktív.
Lévai Barna

2014. október 18.
Diakónia Zágonban
Ünnepélyesen megnyitották tegnap Zágonban a Diakónia Alapítvány helyi kirendeltségét. Az idős- és beteggondozást nyújtó iroda az orvosi rendelő épületében, egyelőre egy alkalmazottal működik. Személygépkocsi is rendelkezésre áll, így nemcsak zágoni, hanem papolci rászorulókon is segíthetnek. Az előzetes becslések szerint a községben 40–50 személy szorul segítségre.
Megnyitóbeszédében Kis József polgármester azt mondta: Zágon mindig élen jár az új megvalósításokban, s bár a Diakónia szolgálatának honosításával kissé elmaradtak, de pótolják a hátrányt. Az elöljáró mindenkit biztosított: nem lesz gond az új intézmény finanszírozásával, akár helyi forrásokból is előteremtik a pénzt.
A Diakónia Keresztyén Alapítvány, az Erdélyi Református Egyházkerület Szeretetszolgálatának tevékenységét Tóth Anna, a megyei szervezet vezetője ismertette. 2002-ben indult a szolgálat, református szervezet koordinálja, de hovatartozástól függetlenül minden rászorulón segítenek. Kovászna megyében ma már 54 településen dolgoznak, ebből három város. Alapápolást nyújtanak olyan személyeknek, akik nem tudnak gondoskodni magukról, orvosi szolgáltatással, kezelésekkel segítenek egészségügyi asszisztensek együttműködésben a családorvosokkal. Közösségi szolgáltatást végeznek, vizet, fát hordanak be, recepteket, gyógyszert váltanak ki, kapcsolatot tartanak az önkormányzatokkal, orvosokkal, bevásárlásban segítenek, szükség esetén ágyneműt, pizsamát biztosítanak. Mosodát is működtetnek, segédeszközöket (mankókat, tolókocsit, speciális ágyat, járókeretet) kölcsönöznek.
A zágoni irodát a papolci Veres Jolán vezeti, napi nyolcórás alkalmazásban. Örvend, hogy elkezdheti a munkát, bízik a közösségi összefogás erejében – hangoztatta a megnyitón. Ördög-Gyárfás Lajos, az alapítvány kuratóriumának elnöke saját tapasztalatát osztotta meg: egyszer mindenki saját bőrén érezheti a szolgálat szükségességét. Márton Árpád képviselő szerint az egyházi vagyonok visszaszolgáltatása hozzájárult ahhoz, hogy a felekezetek szociális kérdések megoldásában is szerepet vállalhassanak. A jelen lévő lelkészek is méltatták a szolgálat beindulását, támogatásukról biztosították a működtetőket. Beszédében Hölgyesi Pál Zsolt plébános megfogalmazta a szeretetszolgálat lényegét: szabadon, örömmel, szeretettel fordulni a beteghez, rászorulóhoz. Tamás Sándor megyeitanács-elnök az összefogás fontosságát hangsúlyozta. Szeretetszolgálat, önzetlenség, felbecsülhetetlen munka, az erőfeszítés mellett szükséges az együttműködés. A megyeháza évi 300 ezer lejjel támogatja a hasonló szolgálatokat, jövőben 20 százalékkal növelik a keretet – jelentette be.
A létesítmény megáldása, az avatószalag elvágása után a jelenlévők szemrevehették a Diakónia új kirendeltségét. Az ünnepet szeretetvendégség zárta.
Bokor Gábor

2015. január 5.
Egyesületek, alapítványok támogatása
A 2015. évi helyi költségvetésből
A helyi költségvetésből 2015-ben anyagi támogatásban részesülhetnek szociális gondozással foglalkozó bejegyzett egyesületek, alapítványok, amelyek a Marosvásárhelyi Helyi Tanáccsal szerződéses megállapodást kötöttek. Az 1998. évi 34-es számú törvény, valamint az utólag módosított 2001. évi 1153-as számú kormányhatározat értelmében a támogatásban részesülő egyesületek jegyzékét, valamint a pénzsegély mértékét a decemberi helyi tanácsi határozattal fogadták el.
Az idei évre igényelt pénzsegély iratcsomóinak benyújtási határideje a helyi önkormányzat Ifjúsági, Kulturális és Sporttevékenységek, Lakásügyi Osztályára 2014. október 31-e volt. Október folyamán kilenc pályázatot nyújtottak be, a kritériumok alapján novemberben értékelte azokat a szakbizottság, ennek nyomán a támogatásra jogosult pályázatok pénzforrásának kiegészítésére 326.196 lejt különítenek el a helyi költségvetésből. Ezáltal 363 személy részesül szociális gondozói támogatásban, köztük idős személyek, cigánygyerekek, fogyatékkal élők, HIV- fertőzött, illetve AIDS-es kiskorúak/fiatalok, valamint szükségben élő családok tehetséges gyermekei.
A 2015 januárjától decemberéig folyósított pénztámogatást egyenlő részletekben minden hónap 25-éig juttatják majd el a nyertes pályázókhoz. A kilenc nyertes pályázó között van a görög katolikus Caritas Egyesület, amely 82 ezer lej összértékű pályázata kivitelezéséhez 41 ezer lejt kérelmezett a helyi tanácstól, a szakbizottság 28 ezer lejnyi finanszírozást ajánlott fel számukra. Az egyesület által felvállalt harminc idős embernek az otthoni gondozásához szükséges pénzsegély élelmiszerre, tisztálkodási szerekre, szállítóeszközök üzemanyag- költségének fedezésére stb. szükséges. Az UnitárCoop Alapítvány 43 ezer lejt igényelt a 63 ezer lejes pályázat kivitelezéséhez, a bizottság 32 ezret ajánlott a harmincöt idős személy otthoni szociális ellátására. A Hifa–Románia Egyesület a 104 ezer lej összértékű pályázatához a benyújtott 77 ezer lej helyett 50 ezret kap majd ötvennégy fogyatékkal élő személy saját otthonában való élelmiszerrel, tisztálkodási szerekkel, egészségügyi fogyóanyagokkal való ellátására, gondozására. A Családok és Nagycsaládok Marianum Egyesülete közel 29 ezer lej összértékű pályázatának finanszírozásához 14 ezer lejnyit igényelt és kapott a tizenöt idős személy saját lakásában való ellátására, gondozására. A Diakónia Keresztény Alapítvány 173 ezer lejes összértékű pályázatához 60 ezer lejt igényelt, a felajánlott összeg 46 ezer lej, ebből ötven idős személy részére juttatnak élelmiszert és tisztálkodási szereket, biztosítják az otthoni idősgondozást. A Szivárvány Alapítvány a 213 ezer lejes összértékű pályázatával szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis 49.800 lejt igényelt, a bizottság ezúttal majdnem a kért összegre bólintott rá, éspedig 49.792 lejre. A nappali foglalkoztató központban a Hidegvölgyben élő 98 roma gyerek számára biztosítják majd az étkeztetést, illetve tanszereket, tisztálkodási szereket, a szállítóeszközök üzemanyag- költségét, a személyzet bérét stb. A Talentum Alapítvány 99 ezer lej összértékű pályázatához 62 ezer lejt igényelt a helyi költségvetésből, a jövő évben közel 47 ezret kap majd a nehéz sorban élő családokból származó negyven tehetséges gyerek és fiatal támogatására. A Rhema Alapítvány – Ioana nappali foglalkoztató központ 91 ezer lej összértékű pályázatához 45 ezer lejnyi finanszírozásra számított, a bizottság által jóváhagyott összeg közel 33 ezer lej, ami a Hegy utcai huszonnyolc cigány gyermek nappali foglalkoztatására: étkeztetésére, szállítására, tisztálkodására, a szállítóeszközök üzemanyagköltségére fordítható. Ugyancsak a Rhema Alapítvány HIV-fertőzött, illetve AIDS-es kiskorúak és fiatalok számára igényelt a 176 ezer lej összértékű pályázata kivitelezéséhez 53 ezer lejes támogatást a helyi költségvetésből, ennek kevesebb mint felét ítélte meg a szakbizottság: 24.272 lejt. Ezt az összeget 13 HIV-fertőzött/AIDS-es kiskorú és fiatal étkeztetésére, tisztálkodási szerekre, üzemanyagra stb. fordítanak.
Ahhoz, hogy a helyi költségvetésből havonta pénzsegélyben részesüljenek a nemkormányzati egyesületek, alapítványok, annak feltétele az előző év decemberében a helyi tanáccsal kötött szociális ellátási megállapodás, illetve annak bizonyítéka, hogy legkevesebb egy éve szociális szolgáltatást nyújtanak, nincs tartozásuk stb.
A törvény értelmében az állami pénzsegély nem fedezheti teljes mértékben a szociális ellátóegységek tevékenységét, a cél az anyagi források kiegészítése. A marosvásárhelyi tanács szociális ellátási és gazdasági ügyosztályai havonta ellenőrzik majd a támogatásban részesülő alapítványok által felvállalt szolgáltatások kivitelezését, a pénztámogatásnak a pályázatban foglaltak szerinti felhasználását, valamint a törvényes előírások betartását. Abban az esetben, ha a finanszírozó helyi tanács rendellenességeket talál, felbonthatja a megállapodási szerződést.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

2015. január 16.
Felzárkóztató cigány missziós tevékenység
Nagyvárad- Csűry István püspök bátorítása és támogatása mellett az utóbbi években az Ora et labora gondolat jegyében jelentős fejlődésen ment keresztül a Királyhágómelléki Református Egyházkerület cigány missziós tevékenysége, köszönhetően a biztos szakmai háttérnek is.
Néhány évvel ezelőtt, vagyis 2011-ben egy olyan szakaszába jutott sajnos a 2002-ben útjára indított cigány missziós szolgálat, mely stagnáló állapotból a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jelenlegi vezetése valamilyen módon megpróbálta kimozdítani. Úgy is lehetne fogalmazni: a tevékenység bizonyos szinten megrekedt, így szükségét látták annak, hogy továbbfejlesszék. Ekkor határozta el a KREK, hogy továbblép, s kiterjeszti a szolgálatot- amennyire lehet- több Bihar megyei településre is. Farkas Zsolt közigazgatási előadó tanácsos honlapunknak felidézte: felvették a kapcsolatot a református Diakónia Keresztény Alapítvánnyal, és létrejött az a partnerség, amely már meghozta első gyümölcseit. Önmagáért beszél, hogy a kezdeti 15-20 gyermeklétszám napjainkra 249-re duzzadt megyei szinten, vagyis Váradon 81, Biharfélegyházán 24, Bihardiószegen 24, Csokalyon 24, Székelyhídon 48, Hegyközszentmiklóson 24, Szentjobbon pedig 24 gyermek részese már a programnak, néhány hét múlva pedig Monospetriben egy szintén 24 fős gyermekcsoport örülhet majd még a tevékenységeknek. A projektben ugyanakkor immár 23 alkalmazott érintett (többségük a PKE végzettje), s köztük kilencen roma származásúak. A szolgálat tehát nemcsak a gyermekre korlátozódik, hanem a roma családokra is. Ennek pedig egyik eredménye, hogy egyfelől a gyülekezetek is egyre befogadóbbak, másrészt pedig a roma közösségek is egyre élénkebb érdeklődést tanúsítanak a történtek iránt. Egyértelműen sikertörténetként könyvelhető el tehát a KREK cigány missziós programja, mely az átalakításnak köszönhetően egyre több eredményt tud felmutatni. Hétköznaponként olyan délutáni tevékenységek zajlanak a Kolozsvári úti nappali foglalkoztató-központban, melyeken szociális dossziéval rendelkező diákok vannak jelen, de emellett a szociális munkások ellátogatnak a családokhoz is, és a főbb keresztény ünnepeket is megülik közösen. Nem csupán arról van szó tehát, hogy délután tanulnak vagy enni kapnak a gyermekek, hanem ennél sokkal többről: gőzerővel zajlik a társadalmi felzárkóztatás, és ez a pozitív visszajelzésekből is kiderül.
Pozitív eredmények
Vinczéné Pálfi Judit missziói előadó tanácsos azt hangsúlyozta: az elmúlt években odáig fejlődött ez a tevékenység a KREK felkarolása révén, illetve a kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítvány váradi fiókjával partnerségben, hogy azon túl, hogy a gyermekekkel, illetve a családokkal foglalkoznak, az egyházkerület a munkatársakkal is tud törődni, mely azt jelenti, hogy szakmai beszélgetésekre hívja meg őket. Ezeken az összejöveteleken a vidéken munkálkodó alkalmazottak is olyan pozitív eredményekről tudnak beszámolni, melyeket megtapasztalnak, illetve átélnek a mindennapokban. Sok helyen ugyanis úgy végzik a délutáni szolgálatot, hogy például a negyedik osztályosok termeibe mennek be délután a roma gyermekek a „délutáni tanító nénivel”, a délelőtti tanító néni pedig kommunikál ezzel a roma projektben érintett munkatárssal, és megköszöni neki, hogy délután foglalkozott a gyermekekkel, mert nagyon sok esetben otthon nincsenek is olyan körülmények, hogy a gyermekek másnapra a feladataikat el tudják végezni. Tehát a tanulmányi előremenetelben is látszanak már az eredmények. Jelzésértékű továbbá, hogy Németországban is felfigyeltek már ezekre, és szakmai tanácsokat kérnek arra vonatkozóan, hogy kell a roma lakossággal foglalkozni. Ugyanakkor a közeljövőben arra is van kilátás, hogy más nyugati országbeli diakóniai szervezetek kérnek útbaigazítást tőlük, illetve a kolozsváriaktól. Szoboszlai Erzsébet szociális munkás, Bihar megyei koordinátor úgy emlékszik vissza: először nagyon rosszak voltak a gyerekek, nem fogadtak szót, nem tudtak viselkedni, el is volt kicsit keseredve: hogy tudják majd őket megnevelni? Manapság azonban be lehet nézni bármelyik osztályba, s látható, hogy milyen szép csendben tudnak maradni, s nagyon ügyesen megírják a házi feladataikat. Az újak is nagyon hamar beilleszkednek, megtanulnak szót fogadni, pedig előfordul, hogy másodikosok vagy harmadikosok már, s ideérkezésükkor nem ismerik még a betűket vagy a számokat. A munkatársak azonban külön foglalkoznak velük, s ezért elé rövid idő alatt sikerül ha nem is teljesen felzárkóztatni őket, de a minimális alapokat megtanítani nekik, hogy aztán onnan könnyebb legyen a továbbfejlődésük.
Két iskolából
Váradon két helyről, a Lucretia Suciu és a Ioan Slavici általános iskolákból járnak I-IV. osztályosok a Kolozsvári úti szociális foglalkoztató központba. A kézmosás, ima és ebéd után hozzáfognak a házi feladatok elkészítéséhez, majd ezután következik amire még marad idő: kézműves-foglalkozás, biblia óra, higiéniára való nevelés. Ugyanakkor egy játszótér is a rendelkezésükre áll az udvaron, ezt holland önkéntesek építették, illetve vásárolták.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2015. február 16.
Nehéz helyzetben a Diakónia (Csökkent az állami támogatás)
A többi segélyszervezethez hasonlóan a tavalyinál jóval kevesebb állami támogatással kezdte az esztendőt a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány, az idősgondozó szolgálatra 116 ezer lejjel kaptak kevesebbet, mint egy évvel korábban, a fogyatékkal élőket foglalkoztató központ pedig állami támogatás nélkül maradt.
Lapunk érdeklődésére Tóth Anna, az otthoni idősgondozó szolgálat vezetője elmondta, négyszázhúsz ellátottra pályáztak, de az elnyert finanszírozásból csak kétszázharmincnégyen részesülhetnek támogatásban. Az alapítványnak nem áll szándékában csökkenteni a gondozottak számát, ezért a hiányzó összeget többek között azoktól az önkormányzatoktól próbálja megszerezni, amelyekkel szerződéses viszonyban áll, néhány polgármesteri hivatal már pozitívan válaszolt, és megemeli a támogatást. A Diakónia Háromszék negyvenkét falujában és három városában lát el idős betegeket, egyedül élő öregeket, a rendszeresen (hetente 1–5 alkalommal) gondozott személyeken kívül ötszáz háztartásban segédkeznek havonta egy-két alkalommal. A szervezet szociális mosodát, segédeszköz-kölcsönzőt és távfelügyeletes jelzőrendszert működtet, Baróton és Sepsiszentgyörgyön nemrég létrehozta a nyugdíjasok körét, tavaly decemberben gyászfeldolgozó önsegítő csoportot indított.
A Diakónia Keresztyén Alapítvány másik tevékenységi területe, a fogyatékkal élők foglalkoztatása már tavalytól csökkentett állami támogatással működik, a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház nappali foglalkoztatottjai után 2014-ben személyenként 170 lej helyett csak 40 lejt kaptak, a többit az alapítványnak kellett kigazdálkodnia. Makkai Péter egységvezető lapunknak elmondta, januártól teljes egészében állami támogatás nélkül működik a központ, a harmincöt foglalkoztatott hozzájárulásán kívül a szükséges összeget a védett egységben dolgozó tizenkét fogyatékkal élő teremti elő. Bár tavaly a Diakónia beadványára válaszolva az országos diszkriminációellenes tanács javasolta az állami és alapítványi, valamint egyesületi gondozóközpontok részfinanszírozásának egységesítését, ha azok azonos szolgáltatást nyújtanak, és tájékoztatta az érintetteket, hogy kilencven napig követi a vonatkozó intézkedések meghozatalát, a finanszírozás egybehangolása máig sem történt meg, és amíg az állami ellátóegységek normatív támogatásban részesülnek, a civil szervezeteknek pályázniuk kell a központi költségvetésből folyósított részfinanszírozásra. A forrásmegvonás érinti az összes segítő tevékenységet folytató civil szervezetet (kivétel a Vöröskereszt, amely korábban sem részesült állami támogatásban), a Caritas háromszéki szervezete például az igényelt összeg kevesebb, mint felét kapta meg, ami azt jelenti, hogy az alapítványok, egyesületek új programokat nem indíthatnak, de még a működő szolgáltatásaik egy része is veszélybe került.
Fekete Réka

Sorsok emberközelből
Összefogás egy többgyermekes családért
Vannak esetek, amikor a közvetlen szomszédságunkban élő emberek nehéz, esetenként rendkívül nehéz élethelyzetbe jutnak, s csupán a véletlen vezet oda, hogy sorsukkal magunk is szembesüljünk. Utána pedig már jobbára a lelkiismeretünkön múlik, mit teszünk: sajnálkozunk egyet rajtuk, vagy pedig minden követ megmozdítunk, hogy segítő kart nyújtsunk feléjük…
A baróti Incze István és felesége ez utóbbit választották, amikor meglátták, milyen sorba jutott a velük szinte átellenben lakó többgyermekes anyuka, Fancsali Lilla Olga. A történet szinte hihetetlen: a Fancsali család egykori tagjai, Olga néni és Béla bácsi valamikor Barót köztiszteletben álló, jómódú polgárai voltak, szép házban laktak, melynek szobái zsúfolva voltak könyvekkel, szép bútorokkal, minden egyébbel. Béla bácsi már korábban meghalt, Olga néni néhány éve. Leányuk, Lilla vagy Licike, ahogy szólítják a szomszédok, élettársul szegődött D. B.-hez, akitől hat gyermeke született. Az apa azonban egy adott ponton magára hagyta a családját, és miután támaszként már a nagymama sem volt a háznál, a dolgok nagyon rosszra fordultak. Olga néni halála után ugyanis a szép házból fokozatosan minden eltűnt: ahogy mondani szokás, még az utolsó kanál is.
– Teljesen véletlenül léptem egyszer be a kapun, akkor láttam meg, hogy mi van ott. Szó szerint kell érteni azt, hogy még evőeszközük sem maradt, ágyról, egyéb bútorzatról, élelemről nem is beszélve. Az előszobába eszkabáltak téglákból egy kályhát, ott tüzeltek, melegedtek – mesélte Incze Pista bácsi.
Öten egy szobában
Az útról még csak sejteni sem lehet a benti körülményeket, melyek még most is szinte leírhatatlanok. Koszos falak, félhomály, az egyik egykori perzsaszőnyeges, parkettás szobában ma a tüzelőt aprítják, a másikban összezsúfolva laknak öten: Licike, három gyermeke és az élettárs, aki időközben visszajött hozzá. A másik három gyermek Kovásznán lelt menedékre, Böjte Csaba atya intézményében. Az anya havonta 127 lej gyermekpénzt kap, és további 320 lej gyermektartási pénzt az élettársa nyugdíjából. Ennyi pénzből él öt ember.
Hogy miként állt elő ez az áldatlan helyzet, arról nehéz pontos képet kapni. Az élettárs (aki már 70 éves) az elmondások szerint „rendetlen társaságba keveredett”, akik mindenéből, még a nyugdíjából is kifosztották. A nagyobbik fiú, István, aki már 23 éves, bár dolgozott imitt-amott, szintén felelős a szerencsétlen helyzetért. Pénzforrás híján ők adhattak el mindent a házból, sok minden mást pedig elloptak – legalábbis ezt tartják a szomszédok.
Incze István és felesége, ahogy világossá vált előttük, milyen helyzetbe kerültek Fancsaliék, azonnali segítséget nyújtottak, de mások is adakoztak: összesen húsznál több magánszemély és intézmény fogott össze, élelmet, ruházatot, bútorokat, kályhát vittek nekik, beszerezték számukra a téli tüzelőt, mi több, még karácsonyfával és karácsonyi ajándékokkal is megörvendeztették őket. Hamarosan ismét lesz villanyáramuk, rádiót, tévét, mosógépet is kapnak.
Még segélycsomagot sem kaptak
A tét azonban a jövőbeli megélhetésük biztosítása is lenne. A szomszédok szeretnék, ha valahogy talpra állnának. Pista bácsi jelenleg abban próbál segítségükre lenni, hogy az itthon levő két kiskorú gyermeket szakorvos vizsgálja meg, ugyanis ők fogyatékkal élnek. Ha ez hivatalosan is elismerést nyerne, az anya gondozói támogatást kaphatna utánuk. A nagyobbik fiúnak, Istvánnak külföldi munkát szervez. A Kovásznára került gyermekekkel nincsenek gondok, egyikük már elvégezte az iskolát is, egyetemre készül.
A családnak több mint háromezer lej adóhátraléka is van: ha ez nem is, de az már biztos, a rendszer számlájára írható, hogy a Fancsali család még az uniós élelmiszercsomagok listájára sem került fel.
– Rá kellett jönnünk, hogy csak úgy tudunk segíteni rajtuk, ha közel megyünk hozzájuk. Ezt felvállaltuk – mondta Pista bácsi, egyúttal köszönetet mondva mindazoknak, akik összefogással segítettek a Fancsali családon.
Név szerint felsorolta őket: a helyi polgármesteri hivatal, a Máltai Szeretetszolgálat, a Diakónia Egyesület, a Simonffy Alapítvány, a vöröskereszt helyi szervezete, a Laura Ház, a gyermekjogvédelem nappali központja, a Z Construct Kft., a Gaál Mózes-iskola V–VIII. osztályos tanulói, a nagybaconi közbirtokosság, valamint Kakucs Károly, Simon Gábor, Leitmann Dániel, Bartha Albert, Incze Zoltán, Bereczki László, Tókos Éva, Csepei Endre, Vida András, Komporály Viktor, Asztalos Gábor, Borbáth Sándor, Ágoston István gazdálkodók, Zajzon Judit, Bán Annamária, Kovács Antal, Farkas Mózes és dr. Dienes Judit magánszemélyek. Támogatásukra továbbra is számítanak, és másoktól is szívesen veszik a segítséget.
Böjte Ferenc

2015. április 17.
Hatalmas űrt pótolnak a civil szervezetek (Szociális ellátás)
Közel kétezer háromszéki idős beteg otthoni ápolását, gondozását vállalják a megyében működő civil szervezetek, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeket segítenek a tanulásban, testi, lelki, szellemi fejlődésben, fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok számára működtetnek nappali központokat, részt vesznek a romaintegrációban, olyan szociális feladatokat látnak el, amelyek terén az erre hivatott hatóságok nem tudják lefödni a teljes szükségletet.
A szervezetek tevékenységét Kovászna Megye Tanácsa 2007 óta támogatja, tegnap az idei szociális pályázat eredményeit ismertette a megyei önkormányzat. Induláskor 110 ezer lejjel járult hozzá a megyei tanács a háromszéki civil szervezetek szociális programjainak lebonyolításához, idén 400 ezer lej a kiosztott keret, ennek közel felét az otthoni betegápolásra utalják ki – ismertette Henning László alelnök. Vass Mária, a megyei szociális gondozói és gyermekjogvédelmi igazgatóság vezetője hangsúlyozta, elsősorban olyan szociális területeken nyújtanak támogatást, ahol hiány mutatkozik, majd a civil szervezetek számoltak be röviden tevékenységükről. A Diakónia Keresztyén Alapítvány ötvenkét településen (köztük három városban) havonta több mint ezer idős beteget lát el, ötszázötvenet szinte napi rendszerességgel, két szociális mosodát működtet, valamint jelzőrendszeres szolgálatot. Évi költségvetése 1,2 milliárd lej, ennek harmada állami szubvenció, 480 ezer lejjel a helyi önkormányzatok járulnak hozzá, 90 ezer lejjel a megyei tanács támogatja ezt a tevékenységet, a többit adományokból gyűjtik össze – ismertette Nyíri Katalin. Az alapítvány másik tevékenységi köréről Makkai Péter számolt be. Elmondta, harmincöt fogyatékkal élő fiatallal működik a nappali központ, Sepsiszentgyörgyön és Sepsikőröspatakon szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását segítik a Kapernaum Alapítvánnyal közösen, mindezt olyan körülmények között, hogy az állami támogatás esetükben megszűnt, ami 70 ezer lejes kiesést jelent számukra. A Gyulafehérvári Caritas helyi szervezete harminc településen több mint hatszázötven beteget gondoz otthonában, általános iskolás roma gyermekek integrációját segíti, és bárhol, ahol szolgáltatásaival megjelenik, többrétű feladatot lát el a hátrányos helyzetű közösségek megsegítésére. Egyik legújabb megelőző programjának célja visszaszorítani a gyermekelhagyást és a kiskorúak gyermekvállalását – tájékoztatott Hubbes Kinga. Az Izabella Alapítvány huszonhét ágyhoz kötött beteget ápol – közölte dr. Szígyártó Ernő, a Kovászna Megyei Vöröskereszt pedig közel kétszáz betegről gondoskodik otthonában. Pap Adolf elmondta, a Vöröskereszt programjai révén évente négyezer háromszéki rászorulón segít, a szervezet állami támogatásban nem részesül. A baróti Laura Ház Egyesület tizennyolc fogyatékos gyermek és fiatal számára működtet nappali központot, részt vesz a sérült gyermekek korai fejlesztésében. Cseresznyés Emília beszámolt arról, alapításuk óta a térségben sikerült hozzájárulni a másság elfogadásához. A felső-csernátoni Háromszéki MÁRA Egyesület sokrétű foglalkozást és meleg ebédet biztosít harminckét, nehéz sorban lévő családból származó gyermeknek, szabás-varrást tanítanak, a főzés alapismereteibe is bevezetik őket, hogy később könnyebben boldoguljanak a házi teendőkkel, táborokat, egyéni és közösségi fejlesztő programokat szerveznek – ismertette Szőcs Ilona. A dévai Szent Ferenc Alapítvány a négy Háromszéken működő nappali foglalkoztató számára kapott támogatást a megyei tanácstól, a szervezet Esztelneken, Kézdiszentléleken, Sepsibükszádon és Kovásznán száz gyermekről gondoskodik – tájékoztatott Vass Mária. A tegnap bemutatott beszámolóból is kiderül, az említett civil szervezetek hatalmas űrt pótolnak a szociális ellátásban, nem egymással versenyeznek, hanem területi megoszlás és tevékenység szempontjából is kiegészítik egymást.

2015. április 20.
Civil licit, másodszor (Háromszéki Közösségi Alapítvány)
A tavalyi siker után a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) ismét megszervezi a Civil licit nevű adománygyűjtő akcióját. Az esemény elsődleges célja, hogy erősítse a kapcsolatot a civil szféra és a vállalkozói réteg között. Előbbi újabb forráslehetőséghez jut tervei megvalósításához, utóbbi több információ birtokában növelheti közösségi felelősségvállalását. A licitet nyilvános esemény keretében tartják április 23-án Sepsiszentgyörgyön az új stúdióban.
A tavalyi Civil liciten három projektet mutattak be, és jelentős támogatást kaptak a Sepsi Zöldút felújítására, egy szakbetegápolói képzésre, illetve Mozgópont nevű mobilalkalmazás elkészítésére. A CIVEK, az EMI és a sepsiszentgyörgyi Caritas összesen 9100 lejt nyert. Az idei licitre három projektet jelöltek: Kalandozás a Kiwanissal! – szociálisan hátrányos helyzetű, tanulmányaikban kiemelkedő sepsiszentgyörgyi diákok számára egynapos szabadidős tevékenység szervezése, amit a Kiwanis Klub Sepsiszentgyörgy Egyesület kíván megvalósítani. A tanév végére tervezett kirándulás jutalmazza a nehéz családi körülmények között élő fiatal diákokat. A Balu Kalandparkba tervezett csoportos kikapcsolódás révén 43 diák kalandos, személyiségpróbáló feladatok által fejlesztheti képességeit, felelősségét. A Lajtha László Alapítvány projektje, Székelyföldi legényes-verseny címmel már-már feledésbe merülő táncok átörökítését tervezi, motivációs és szakmai visszaigazolás kíván lenni a fiatal táncos generációnak a népzene- és néptánchagyományok megőrzése és továbbadása szellemében. A verseny során a fiatal táncosok elismert szakmai zsűri előtt bizonyíthatják tehetségüket, így a bemutatkozási lehetőség mellett szakmai támogatás és visszajelzés is ez egyben számukra. A rendezvényt hagyományteremtő szándékkal indítják útjára, és 2015-től minden évben szeretnék megszervezni. A harmadik program a Diakónia Keresztyén Alapítvány által működtetett Sepsikőröspataki Közösségi Ház szerepének hosszú távú biztosítása, nehéz sorba került családok, idősek, gyermekek helyzetét próbálják megoldani szabadidős és nevelői tevékenységek által. A liciten a javaslattevők röviden bemutatják pályázatukat, ezután a jelenlévők egy szabályzatnak megfelelően felajánlásokat tesznek. A tét a főtámogatói jogosultság megszerzése a támogatott projekt megvalósításában, amit a legnagyobb összeget felajánló vállalkozó nyer el. Az eseményre a Háromszéki Közösségi Alapítvány székhelyén naponta 9–17 között, illetve telefonon (0267 351 959) és elektronikus levélben (hka@hka.ro) lehet bejelentkezni. További részletek a HKA honlapján.
Ferencz Csaba

2015. május 16.
Szeretethidat ácsolnak önkéntesek a Kárpát-medencében
Erdély második alkalommal kapcsolódik be idén a Szeretethíd építésébe, azaz a Kárpát-medencei református önkéntes napok programjába. Ezidáig közel 15 500-an regisztrálták, hogy május 29–30-án lakóhelyük közelében szociális, területfejlesztési, környezetvédelmi munkát végeznének. Hivatalosan hétfőig lehet regisztrálni, de az utolsó pillanatban is összeállhatnak segíteni vágyó csapatok.
Tavaly közel 16 ezeren önkénteskedtek a Szeretethíd hétvégéjén szerte a Kárpát-medencében. A megvalósításokból csak néhányat sorolunk: játszótérépítés, kerítésfestés, szeretetotthonokban látogatás és műsor, kutyasétáltatás, étel- és süteményosztás hajléktalanoknak, „ingyenölelés” (free hug), temetőrendezés, falfirka-mentesítés, cigarettacsikkek gyűjtése, különböző felekezetű egyháztagok egymás templomát tették rendbe és még megannyi szép kezdeményezés született. Erdélyben 11 regisztrált csoport önkénteskedett: idős-és gyermekotthonokat látogattak, kaput festettek, kerítést javítottak, templomkertet és temetőt takarítottak, szemétgyűjtést végeztek.
„Nagyon jó élmény volt mindenkinek. Kicsit negatívan talán az hatott, hogy sok helyen eső miatt vesztegeltek, máskorra halasztották a munkát, de mindenhonnan pozitív visszajelzés jött” - mondja Gyéresi Blanka, az erdélyiek koordinátora, aki számon tartja az innen bejelentkezett csoportokat és vállalt feladataikat, az egyedül jelentkezőket valamely hozzájuk térben közeli csapathoz irányítja, illetve feladatot is ajánl azoknak, akik nem döntötték el, miben segítkeznének, velük megláttatja, hol lenne rájuk szükség. „a feladatokat többnyire szervezetek (idősotthonok, iskolák, árvaházak, alapítványok) regisztrálják. Ez azt jelenti, hogy lenne munka, de nincs emberük, és felajánlanak önkéntességi lehetőséget. Amennyiben egy csoport saját magának keres feladatot, ezt nem kell regisztrálnia, csak ha még szeretné esetleg, hogy más is csatlakozzon hozzá” – magyarázza a koordinátor.
Eddig hat településről összesen 230 fővel jelentkezett be egy-egy csapat, ők a tavaly is részt vettek az önkéntes napokon. „Sajnos idén kevesebben vállalkoztak a hétvégi ballagások miatt” – mondja Gyéresi Blanka. De az eddig kialakult csoportokhoz lehet még csatlakozni: Kolozsváron a Diakónia Keresztény Alapítvány időseit viszi ki egy csapat a botanikus kertbe, Bánffyhunyadon Ravasz László halálának 40. évfordulójára szülőházán végeznek karbantartási munkálatok, majd udvartakarítást, Kalotaszentkirály–Zentelke frissen festett parókiakapuval és -kerítéssel büszkélkedhet a munkálatok nyomán, Kalotadámos–Jákótelke határában szemétgyűjtés zajlik majd, Mérán a Diakónia szervezésében a gyerekek meglátogatják az időseket, és segítenek nekik a takarításban, a háromszéki Kálnokon pedig sportpályát létesítenek a két nap alatt. A következő két hét alatt még létrejöhetnek spontán csapatok, kapcsolódni lehet a szeretet lánchídjához, jövőben pedig aki hamarabb regisztrál, pólót is kap ajándékba, amely még inkább kifejezi az összetartozást a közös önkéntesség mentén (idén már kifogyott a tízezer darabos készlet).
Zsigmond Júlia
maszol.ro

2015. július 7.
Magyar–roma együttműködés (Sepsikőröspatak)
A Diakónia Keresztyén Alapítvány, a Háromszéki Közösségi Alapítvány, a Margit Román Hercegnő Alapítványa, illetve a kezdeményezést támogató Raiffeisen Bank és helyi tanács összefogásának köszönhetően jött létre a sepsikőröspataki Gyermek- és Családsegítő Központ közösségi háza.
Céljuk, hogy a község roma és magyar közösségét megismertessék és együttműködésre ösztönözzék: a fiatalok közös foglalkozásokon vegyenek részt, az idősebbek pedig tapasztalatuk átadásával segítsék a cigányság integrálását. A munkába sikerült bevonniuk Sepsikőröspatak református, unitárius és katolikus nőszövetségét és a Kálnoky Ludmilla Egyesület fiataljait is.
A roma gyermekek az iskolában is jobban odafigyelnek
A közel fél éve tartó munka során roma világnapot ültek, amelyre tizenegy ország területéről érkeztek a téma iránt érdeklődő fiatalok. A gyermeknapot huszonöt fiatal és közel félszáz idősebb helybeli magyar bevonásával tartották meg, s néztek bábelőadást, kézműveskedtek és együtt fogyasztották el a finomabbnál finomabb süteményeket. A nemrég befejeződött ottalvásos táborból ugyan a roma gyermekek zöme szüleik ellenkezése miatt hiányzott, ám Torma Vera projektvezető és Apor Zsuzsa helyi pedagógus szerint így is hasznos volt, hiszen az együtt végzett munka, a játékok és a kreativitásukat felszínre hozó tevékenységek során igazi csapattá formálódott a kis közösség. „A falu népétől és az iskolától kapott visszajelzések szerint munkánk eredményes. A roma gyermekek az iskolában jobban odafigyelnek és fegyelmezettebben is viselkednek, sőt, az iskola kapuján kívül is megfigyelhető magaviseletük javulása. Örvendünk annak is, hogy a magyarok részéről sem a fiatal, sem az idős nemzedék nem volt elutasító, ha hívjuk, jó szívvel jönnek segíteni sütni és együtt tanulni is. Azt reméljük, ezt az együtt való munkálkodást sikerül minél jobban, akár napi szintre is kiterjesztenünk, így csak mindenki nyerhet” – mondotta Torma Vera.
Hecser László

2015. szeptember 21.
Székföldi Magyar Napok Erősdön
Egész napos műsora volt szombaton a Kovászna Megye Tanácsa által kezdeményezett idei székföldi rendezvénynek is. Akárcsak tavaly, Erősd volt ebben az évben is a kezdő, hamarosan következik Árapatak és Hidvég.
A délelőtti toborzót a kálnok-sepsikőröspataki fúvósok fújták. A rendezvény kezdő helyszíne a református templom volt. Kettős ünnep ez számunkra – hangsúlyozta Ráduly-Baka Zsuzsanna helybeli lelkipásztor a megnyitó istentiszteleten –: emlékezés a gyülekezet egykori lelkipásztorára és közös együttlét. A templom udvarán állított emlékkopját az egyházközség néhai lelkipásztorának, Erdélyi Lajosnak (1920–1970) családja és leszármazottjai. A lelkipásztor életéről, munkásságáról Kozma Csaba tanár tartott rövid előadást. A lelkész tizennyolc évet szolgálta az erősdi magyarságot az egyház számára nehéz, 1952-ben kezdődő időszakban, amint az kiderül az előadó által az eklézsia tizennyolc évéről összeállított tanulmányból is. A leleplezett emlékkopja Szőcs Levente sepsiszentgyörgyi sporttanár munkája. A koszorúzással egybekötött emlékezésen beszédet mondott Kovács László, Előpatak község polgármestere és Grüman Róbert, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Az ünnepi műsor során fellépett a sepsiszentgyörgyi Pitypang vegyes kar (karvezető zenetanár: Sebestyén Lajos), a Kincskeresők néptáncegyüttes (tánckarvezető: Tőkés Zsolt), szavalt Ráduly-Baka Bíborka és Kozma Orsolya. Az ünnepség szeretetvendégséggel és táncházzal zárult. A vasárnap sem telt el esemény nélkül a faluban, ugyanis meglátogatta Erősdöt a Diakónia Alapítvány fogyatékosokkal foglalkozó csoportjának motoroskaravánja, s a bátorkodó fogyatékkal élők meggyőződhettek arról, milyen is kiválóan szép időben motorbiciklivel utazni. Az alkalmi vendégek részt vettek a vasárnapi istentiszteleten.
Kisgyörgy Zoltán

2015. november 7.
Fogyatékkal élőkért cselekvő gyülekezet (Kovászna-Vajnafalva)
Elég volt egy kétnapos nyári foglalkozás a fogyatékkal élőkkel, egy munkatársképző tanfolyam, ahol a segítés különböző lehetőségeivel ismerkedett a presbitérium diakóniai csoportjának egy tagja, és a Kovászna-vajnafalvi református gyülekezet máris szívügyének tekinti, hogy támogassa ezt a hátrányos csoportot az integrálódásban, a minden ember értékes és hasznos érzetének megélésében. A sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány Írisz Házával együttműködve ennek érdekében indítanak munkahelyteremtő és közösségerősítő programot.
Orbán Judit református lelkész lapunk érdeklődésére azt mondta, míg Háromszéken több helyen vannak pozitív példák, Kovászna fehér folt a fogyatékkal élőkre figyelés tekintetében. Leszögezte, a nőszövetség által szervezett nyári foglalkozáson szembesültek igazán azzal, hogy mennyire nincs lehetőségük a fogyatékkal élőknek az integrálódásra, legtöbben visszavonultan, közösségektől távol, elkeseredetten, kilátástalanul élnek, igen nagy szükség van arra, hogy valakik felkarolják őket. Ezt erősítette meg Deák Judit, a presbitérium diakóniai csoportjának tagja, aki szintén a nyáron vett részt a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány által szervezett munkatársképzőn, ahonnan azzal a meggyőződéssel tért haza, hogy az ő csoportjuk is tud tenni a többszörösen hátrányos helyzetű emberekért. A megyeközponti Írisz Ház és az Írisz bolt pozitív példáján elindulva lehetőséget kívánnak teremteni munkaképes fogyatékkal élőknek, hogy hasznosan tölthessék napjaikat, emellett olyan találkozókat terveznek, ahol szakemberek segítségével a pozitívabb gondolkodás, a cselekvőszándék irányába terelik az érintetteket.
A szervezés elkezdődött, a nyári foglalkozások résztvevőit értesítették a lehetőségről, de meggyőződésük, hogy ennél sokkal többen érdeklődnek a program iránt, amely felekezettől független, nyitott. A legközelebbi találkozót hétfőn 17 órától tartják a vajnafalvi református gyülekezet imatermében.

2015. december 17.
Ajándékcsomagok roma gyerekeknek
Nagyvárad- Szerda délután a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának dísztermében a Diakónia Alapítvány cigánymissziós programjában részt vevő nyolcvanhárom gyereket ajándékozták meg.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület évtizedeken keresztül komolyan vette a diakóniai munkát, mindig keresték azt a legoptimálisabb módot, illetve struktúrát, melynek keretében meg tudják valósítani ezen szolgálatukat. Ennek a gondolatnak a mentén néhány évvel ezelőtt létrehozták a Lámpás Alapítványt, mely a KREK-ben gyülekezetekként működő diakóniai csoportokat, közösségeket próbálja egymás mellé helyezni. A kezdetek után alkalom adódott arra, hogy melléjük álljon a német Diakónia, mely már régóta üdvös munkát végez Kolozsváron, illetve az Erdélyi Református Egyházkerületben. Így végzik napjainkban azt a munkát, mely három pillérre- Németország, EREK és KREK- támaszkodik. A nagyváradi cigány missziós központnak a KREK a védnöke, illetve ugyanakkor a Lámpás Alapítvány ennek a nagyobb csapatnak a munkáját igyekszik valamilyen formában koordinálni.
Fejlődés
Csűry István királyhágómelléki református püspök azt nyilatkozta az Erdély Online-nak: az utóbbi három esztendőben rengeteget fejlődtek, a kezdeti 20-25 gyermeklétszámot 83-ra sikerült bővíteniük, és stabil alapokkal rendelkeznek, ami az étkeztetésüket, valamint a délutáni tanításukat, a velük való foglalkozást illeti. „Azért nagyon fontos érzékelni ennek a munkának a lényegét, mert a KREK nemzetstratégiában gondolkodik, ami egyúttal azt is jelenti: meg kell látnunk, tapasztalnunk azt, hogy nem lehet úgy továbbmenni, hogy azokat a roma testvéreket ne próbáljuk meg magunkhoz állítani, akik itt élnek körülöttünk, és többnyire magyarul beszélnek. Ezeknek az embereknek a sorsa, életminősége a mi sorsunkat, és a mi életminőségét is befolyásolja, hiszen nem mindegy, hogy a szomszédban ki lakik. Látva Európa siralmas helyzetét, éppen az idegenek áramlása, letelepedése ás befogadása terén, megmutathatjuk azt, hogy ami tőlünk telik, azt a feladatot elvégezzük, mert a vendégszeretet nálunk nyilvánvaló- hangsúlyozta az egyházi vezető.
Ünnepség
A szerda délutáni ünnepségen Szoboszlai Erzsébet, a Diakónia Keresztény Alapítvány kolozsvári fiókja váradi munkapontjának Bihar megyei koordinátora köszöntötte az egybegyűlteket, majd rövid áhítatot tartott Csűry István püspök. Levetítették Ady Endre Karácsonyi regéje alapján készült rövidfilmet, és felléptek a központ munkatársai, valamint a roma gyermekek.

2016. január 8.
Egyre kevesebb az állami támogatás (Szociális ágazat)
A karácsonykor hozott döntés alapján a család- és munkaügyi minisztérium több háromszéki civil szervezet 2016-ra vonatkozó támogatási igénylését utasította el, ezáltal lehetetlen anyagi helyzetbe sodorta az otthoni betegápolás rendszerét, kevesebb jut a fogyatékkal élők programjaira és a roma felzárkóztatást célzó tevékenységekre. A vesztesek között szerepel a Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA) és a Caritas helyi kirendeltsége is.
A szaktárca az 1998/34-es törvény alapján támogatja azokat a civil szervezeteket, amelyek különböző hátrányos helyzetű kategóriák gondozását végzik szervezetten, ilyen jellegű egységeket működtetnek. A támogatás nem pályázati jellegű, minden olyan szervezet jogosult a részfinanszírozásra, amely igazolni tudja, hogy említett szakterületen tevékenykedik, és a kéréshez betart minden törvényi előírást. A 2016-ra vonatkozó igénylést tavaly október 30-áig kellett benyújtani, az első szintű elbírálás és a fellebbezési időszak utáni végleges döntés december 24-én született meg. Támpa Ödön, a megyei szociális kifizetési ügynökség igazgatója lapunknak elmondta, a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat már az első szitán kiesett, a Diakónia és a Caritas beteggondozói programjára vonatkozó igénylést formai okokból elutasították, előbbi dokumentációjából hiányzott egy okirat, utóbbi esetében a berecki szolgálat székházának telekkönyvezése körüli tisztázatlanság volt az indok. A Diakónia több százezer lejes támogatástól esett el, ami az otthoni gondozószolgálat évi költségvetésének közel harmada. Tavaly 333 360 lejt kapott az alapítvány erre a célra, egy évvel korábban 420 612 lejt, s bár számítottak arra, hogy a támogatás tovább csökken, arra nem gondoltak, hogy egyáltalán nem kapnak. Ráadásul fura helyzet állt elő, mert az alapítvány a februári második fordulóban szeretné újból benyújtani igénylését a március–decemberi időszakra, de ha a szervezetnek van már egy nyertes szerződése erre az esztendőre a 34-es törvény alapján, akkor nem jelentkezhet. Tekintve, hogy a Diakónia fogyatékkal élő fiatalokat foglalkoztató nappali központja megnyert egy 73 500 lejes támogatást, említett célból vissza kell lépnie a februári lehetőség érdekében, ezért Makkai Péter programigazgató, az Írisz Ház vezetője – a DKA kuratóriumával egyeztetve – január 4-én nem írta alá a támogatási szerződést, a Diakónia mindkét ágazata februárban ismét próbálkozik. „Tudatában vagyunk, hogy ennek a lépésnek kockázatai vannak, megtörténhet, hogy egyik ágazat kérelmét sem fogadják el, vagy csekély összeget kapunk, de ez az egyetlen lehetőség, hogy az otthoni gondozószolgálat elkerülje a működését is veszélyeztető megszorításokat” – állítja Tóth Anna programigazgató. Az már biztos, hogy januárban és februárban legalább 30 százalékos hiánnyal kell számolniuk, erre ráadódik, hogy a velük együttműködő önkormányzatok csak utólag fizetik ki az elvégzett szolgáltatásokat, a kisebb helyi és megyei pályázatokból remélhető összegeket is később kapják meg. Ezért az alapítvány arra kényszerül, hogy a dolgozóitól vonjon meg juttatást, az alkalmazottak ezentúl nem kapnak ebédjegyet, és a fizetésük is csökken, ennek módozatát a szakszervezettel és a DKA kuratóriumával egyeztetik. A Diakónia Keresztyén Alapítvány jelenleg három városban és ötvenegy háromszéki faluban kilencszáz idős beteget gondoz, akik közül több mint ötszázat heti rendszerességgel látogat a huszonhét terepező szakember. Az Írisz Ház esetében már tavaly megtettek minden lehetséges megszorító intézkedést, mert akkor sem kaptak támogatást, de azt nem rejtik véka alá: az igényelt több mint hetvenezer lejre nagy szükségük lenne. Ők havi hatezer lejes, a beteggondozó havi huszonnyolcezer lejes hiánnyal kezdi az esztendőt.
Nincs más helyzetben a Caritas sem, egyházmegyei szinten is keveset kaptak, Háromszéken pedig két programjuk maradt állami támogatás nélkül. Hubbes Kinga regionális képviselő lapunknak elmondta, csak a kézdiszentléleki Szent Klára Idősotthon működtetésére kaptak támogatást, a beteggondozásra és a roma programra ellenben nem ítéltek meg semmit. Előbbi esetében százharminc ellátottra kértek 187 ezer lejt, bár több mint hatszáz beteget látogatnak, utóbbira százötezer lejre nyújtottak be igényt, amit indoklás nélkül elutasítottak.
A Caritas helyi képviselője leszögezte: évek óta egyre kevesebb a támogatás, úgy tűnik, a hatalom a helyi önkormányzatokra kívánja átruházni ezeket az anyagi terheket, és bár többségük pozitívan áll hozzá a gyarapodó kihívásokhoz, nincs elegendő pénzük a programok támogatásához.

2016. január 12.
Háromszéken veszélybe került az otthoni betegápolás
Háromszéken veszélybe került az otthoni betegápolás. A munkaügyi minisztérium visszautasította a Diakónia Keresztény Alapítvány és a Caritas háromszéki szervezeteinek állami részfinanszírozásról szóló pályázatát, emiatt kérdésessé vált az otthoni betegápolási szolgáltatás.
A 950 háromszéki beteg ápolását végző Diakónia azért nem kapta meg az állami támogatást mert a szaktárca hiányolt egy olyan dokumentumot, amit törvény szerint nem is kellett csatolni a pályázati iratcsomóhoz. A civil szervezet később elküldte a kért dokumentumot és megfellebbezte a pályázata visszautasításáról szóló döntést, de a munkaügyi minisztérium ezeket nem vette figyelembe. A több mint 600 beteg otthoni ápolását végző háromszéki Caritas pedig azért nem kapta meg az állami részfinanszírozást, mert nem találták rendben az egyik székházuk telekkönyvét.
A háromszéki civil szervezetek által végzett otthoni betegápolási szolgáltatást a megyei és helyi önkormányzatok is támogatják, de azok csak később fizetik be részüket, magyarázta a sajtónak Tóth Anna A Diakónia háromszéki programigazgatója szerint állami támogatás hiányában kénytelenek csökkenteni alkalmazottaik bérét és nem tudnak ebédjegyeket sem biztosítani számukra.
A háromszéki civil szervezetek a februári második pályázati fordulóban ismét benyújtják finanszírozási igénylésüket a munkaügyi minisztériumhoz.
Kovács Zsolt
marosvasarhelyiradio.ro. Erdély.ma

2016. január 15.
Szolgálni a világnak (Ökumenikus imahét Sepsiszentgyörgyön)
Mától tíz estén keresztül templomról templomra vándorolnak a sepsiszentgyörgyi református, katolikus, unitárius és evangélikus gyülekezetek, amelyek az „Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!” (1 Pt. 2, 9) mottóval szervezett ökumenikus imahéten együtt hallgatják az igét. A kereszténység egyetemes egységét hirdető eseménysorozat alapgondolatát idén a lettországi keresztények választották ki, az imahét bibliai alapvetését lapunk számára Zelenák József evangélikus lelkész, püspökhelyettes magyarázta.
„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket, akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.” (Péter 2, 9–10.) Zelenák József kifejtette: „Péter apostol arról beszél, hogy a korai egyház az evangéliummal való találkozást megelőzően nem volt egy nép. De miután meghallották Isten elhívását arról, hogy ők egy kiválasztott nemzetség, és elfogadták Isten Jézusban adott megváltásának erejét, Isten népévé váltak. Ezt a valóságot fejezi ki a keresztség, amely minden keresztyén számára közös, amelyben víztől és Szentlélektől születünk újjá. A keresztségben meghalunk a bűnnek, hogy Krisztussal új életre támadjunk fel. Mindennap folyamatos kihívást jelent, hogy tudatosítsuk magunkban ezt az új, krisztusi identitásunkat.”
A lelkész szerint „Isten nem érdemeink szerint választott ki minket. Szentté tett minket, de nem abban az értelemben, hogy a keresztyének erényesebbek lennének, mint mások. Azért választott ki minket, hogy betöltsük, beteljesítsük célunkat. Csak annyiban vagyunk szentek, amennyiben elkötelezettek vagyunk Isten szolgálatában, ami azt jelenti, hogy minden embert igyekszünk elérni Isten szeretetével. Királyi papságként élni annyit jelent, hogy szolgálunk a világnak. A keresztyének ebben az elhívatásban élnek, és számos különböző módon tesznek bizonyságot Isten hatalmas dolgairól. Közös krisztusi identitásunk tudata arra hív minket ezen az imahéten is, hogy közösen keressük a válaszokat a minket keresztyénként még mindig megosztó kérdésekre. Arra hívattunk – mint az emmausi tanítványok –, hogy tapasztalatainkat megosszuk, és így felfedezzük, hogy Jézus Krisztus is ott van velünk közös zarándokútunkon.”
A Gyöngyvirág utcai református templomban kezdődő és jövő vasárnap a belvárosi református templomban végződő imatized estéin (mai s holnapi program lapunk 12. oldalán) a Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Gyulafehérvári Caritas helyi kirendeltsége otthoni beteggondozói szolgálata javára gyűjtenek, amelyek idénre nem kaptak állami támogatást, s emiatt súlyos anyagi nehézségeik vannak. Tavaly az imahéten egy sokgyermekes családokat segítő alapítvány számára gyűjtöttek, amelynek bejegyeztetése bürokratikus okok miatt késik, de folyamatban, a rendelkezésre álló pénzt e célra letétbe helyezték – tájékoztatott Zelenák.

A Diakónia is kiveszi a részét az idősgondozásból Udvarhelyen
Az Erdélyi Református Egyházkerület Szeretetszolgálata, a Diakónia Keresztyén Alapítvány 2016. január elsejétől Székelyudvarhelyen is elindította az otthoni idősgondozó szolgálatot. Több erdélyi városhoz hasonlatosan itt is küldetésüknek tekintik az idős betegek kiszolgáltatottságának csökkentését, a szenvedés enyhítését és a szociális segítségnyújtást – tudtuk meg Papp Csillától, a helyi koordinátor-igazgatótól.
Célkitűzéseik között elsődleges a betegek, idősek és rászorulók saját otthonukban való egészségügyi, lelki és szociális segítése, illetve a gondozottak felügyeleti igényének csökkentése, ezáltal az ápoltak családtagjainak szakszerű tehermentesítése.
Az illetékes szociális intézmények által akkreditált idősgondozás szakképzett ápolóval és szociális munkással, valamint önkéntesekkel történik, szem előtt tartva a igénylők szükségleteit. Induláskor a tevékenység két csoportba sorolható: közösségi szolgáltatások, illetve otthoni alapápolás – részletezte Papp Csilla. Elkísérik a beteget orvoshoz, gyógyszertárba, vagy éppen kiváltják a receptet. Segítenek a hivatalos ügyek intézésénél vagy a bevásárlásnál. Igénylés alapján elkísérik a kérelmezőt, ahova menni szeretne, és lehetőség szerint egyéni kérésekben (például temetőlátogatás) is mellettük állnak. A kórházban meglátogatják a betegeket, beszélgetnek velük. Bővebb információt a 0754-828 612-es telefonszámon adnak.
Molnár Melinda. Székelyhon.ro

2016. január 21.
Idősek kálváriája készül?
A bürokrácia diszkrét bája
A több mint 50 településen kilencszáznál több háromszéki idős embert gondozó Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA) munkáját minisztériumi bürokraták készülnek lapátra tenni. Ezt Tóth Anna igazgató egy mondatban így foglalta össze: „a minisztérium azért nem adott nekünk támogatást, mert mi nem bizonyítottuk, hogy kértünk tőlük egy olyan licencet, amit ők adtak nekünk. Ugye, nem érti?” A történet nemcsak papírokról szól, hanem terepező ápolókról, és kilencszáz idős ember sorsáról a román bürokrácia útvesztőjében.
– Szóval – kezdte elölről lassabban – hátha a mindenben valami logikát kereső újságíró is megérti a történetet: a tavaly megváltozott törvény szerint egy szervezet csak úgy kérhet támogatást szociális tevékenység folytatására, ha minden tevékenységre (öregotthon, betegápolás, otthongondozás, stb.) külön-külön engedélye, úgynevezett licence van, amit december 30-a előtt kérni kell a következő évre. Minthogy én tudtam, hogy mi majd kérünk támogatást, már októberben összeállítottam a megszámlálhatatlan dokumentumból álló dossziét, és licencet kértem 2016-ra. A paksamétát tértivevénnyel postáztam a minisztériumnak, és annak rendje és módja szerint, megkaptam az igazolást, hogy a küldeményt átvették. A támogatásért október 30-i határidővel kellett folyamodni ugyanahhoz a minisztériumhoz. Van erre vonatkozó törvény (1998/34), van annak egy melléklete, hogy mi minden kell hozzá, nem először csináljuk, egyenként vettünk minden pontot, összeállítottuk, hiánytalanul leadtuk, és vártunk. És kaptunk választ, hogy elutasítottak, mert hiányos a dokumentáció. Ugyan minden benne van, amit a törvény kér, de a minisztérium, az igénylési időszak vége fele egyszer csak feltett egy „pontosítást” a honlapjára, amely szerint mindazokon kívül, amit a 34-es törvény előír, még csatolni kell egy bizonylatot, miszerint a szervezet kért licencet. Ez nem volt benne, a dokumentáció hiányosnak találtatott, meg sem nézték a tartalmát, elutasították – részletezte az igazgató a hatóság észveszejtő trükkjeinek egy részét.
– Próbáltam én magyarázni, hogy minden dokumentumot, amit kér a jogszabály, csatoltunk, hogy egy minisztériumi „pontosítás” nem írhat felül egy törvényt, hogy a szóban forgó kérést hetekkel korábban, ugyanabba a minisztériumba leadtam, akár megkérdezhették volna a szomszéd irodában, hogy a „hiányzó” igazolás itt van a kezemben, bármikor kiegészítem vele a dokumentációt, hiába, mert „utólag nem fogadhatjuk el” alapon elutasítottak – elevenítette fel Tóth Anna.
A DKA, amely több mint ötven településen, 27 terepező ápolóval, kilencszáznál több háromszéki idős embert gondoz annak otthonában, a tavalyi válságköltségvetéssel számolva, havi 33 ezer lejt bukott, és az önkormányzatok hozzájárulásából túlélésre rendezkedett be. Ez a fizetések azonnali csökkenését okozta a személyzetnél. Persze, a munkaórák számát csökkentették, amitől azonban a munka nem lett kevesebb. Ezt két hónapig, mert – elvben – februárban ismét pályázhatnak, hiszen közben a licencet formailag is megkapták. Hogy mi lesz akkor, ha valamiért akkor is elutasítják támogatási kérelmüket, Tóth Anna arra kért, egyelőre ne kérdezzük…
Erdély András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. február 1.
A közösségépítés éve Háromszéken (Kovászna megye költségvetése)
A közösségépítés évének nevezte az idei esztendőt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a megyei közgyűlés pénteki soros ülésén, melynek keretében elfogadták a 2016-os költségvetést. Az önkormányzati vezető előadásában elmondta, hogy a fejlesztési összegeket elsősorban a megyei utakba és hidakba fektetik, majd az egészségügybe, mert felmérésük szerint ezt várják el az emberek. A harmadik fejezet megjelölését a végére hagyta. Elmondta, tavaly ilyenkor azt ígérték, 2015 a gyarapodás éve lesz, és 90 százalékban sikerült megvalósítani terveiket, sőt, az útépítésben túl is szárnyalták. Egy éve még 70 kilométer utat ígértek, később felemelték 100-ra, és lám, 102 kilométert sikerült felújítaniuk. Az elnök hozzátette, az útépítők elfuseráltak egy szakaszt Angyaloson és mintegy két kilométernyit Zágon Nagyborosnyó felőli bejáratánál, de azt újraaszfaltozzák (nem csak foltozzák – hangsúlyozta).
A megyei tanács és alárendelt intézményeinek idei összköltségvetése 197 millió lej, mintegy kétharmada a tavalyinak, de akkor európai uniós programok futottak. Az összeget szinte fele-fele arányban fordítják működtetésre és fejlesztésre. A fejlesztési részben 41 millió lejt szánnak útjavításra. Ez valamivel több, mint a tavalyi összeg, ám kilométerben kevesebb lesz, mert két költséges útépítést terveznek: a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván át Brassó megyével összekötő utat és az új hulladéktározót kiszolgáló szakaszt, mely Maksát köti össze a kovásznai országúttal, Cófalva előtt torkollik abba. Befejezik a Nagyajta és Apáca közötti Olt-hidat. Az építmény már áll, ma kezdik el a korlátok felszerelését. Idénre maradt a Kilyént Uzonon és Bikfalván át Brassó megyével összekötő felújított út mentén a sáncok kialakítása a településeken. Kommandón a régi tábor helyén újat építenek. A jogi gubancok kitisztázásával csúszott a terv, de ebben az évben meglesz. Közel 6 millió lej fordítanak rá. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház felújítására 6,7 millió lejt, a hulladékgazdálkodási tervre 2,6 milliót szánnak. Más beruházások: a Bod Péter Megyei Könyvtár fejlesztésére 3 milliót, az ojtozi megyehatárjelző építményre 102 ezret, a kézdivásárhelyi Ady Endre utcai gyermekközpontra 239 ezret, a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc utcai központ bővítésére 462 ezer lejt szánnak. Hozzájárulnak a baróti tűzoltóság létesítéséhez.
Utak, hidak és egészségügy mellett szociális védelemre, kulturális intézményekre is fordítanak. A megyében jelenleg 1340 árva gyerekről és a hidvégi otthonban 106 idős emberről gondoskodnak. A szociális pályázati alapba idén 400 ezer lejt különítettek el, de szándékukban áll ezt növelni. Igyekeznek támogatni a gyulafehérvári Caritas segélyszolgálat megyei szervezetét és a Diakónia Keresztyén Alapítványt, amelyek több mint 120 emberről gondoskodnak, és a kormány megnyirbálta állami támogatásukat.
Továbbra is támogatják a vidéki kultúrotthonok felújítását, az önkormányzati tulajdonban levő orvosi rendelők korszerűsítését, hagyományőrző egyesületek ruházatát, és pályázhatnak civil szervezetek, egyházközségek, sportegyesületek és ifjúsági szervezetek támogatásra. Az idei év harmadik prioritása az emberekbe való befektetés, azaz a képzés és a továbbképzés támogatása, hiszen, mint a tanácselnök fogalmazott, közösséget keresettel rendelkező, képzett emberekkel lehet építeni.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)