Szept. 30. - okt. 1-jén tartották a Margittai Napokat. Az új római katolikus templomban kisplasztika és fotókiállítás nyílt, Mészáros Zoltán helyi tanár-művész fafaragásait, valamint Ozsváth Judith matematikatanárnő fotóit láthatták az érdeklődők. Felléptek a helyi középiskolások táncműsorukkal, valamint a monospetri és bodonosi fiatalok német és szlovák népitánc bemutatóval. Sikeres volt a székelyhídi Tini Dance gyermek táncegyüttes, Márk Attila gitárművész és a vendégek, a debreceni Református Kollégium gimnazistáinak verses-zenés műsora. Volt ifjúsági focibajnokság és ügyességi autóverseny is. /Albert Attila: / Margittai Napok 2000. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 7./

"Okt. 26-28-án, három napon át emlékeztek Reményik Sándor költőre halálának hatvanadik évfordulóján, az EMKE, a Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány, a Reményik Sándor Jótékonysági és Művelődési Egyesület Kolozsvárról, valamint az óradnai Reményik Sándor Tanulmányi Ház szervezésében. A Kolozsváron lezajlott koszorúzási ünnepséget másnap Óradnán versmondó vetélkedő követte, melyen húsz, határon túli és hazai diák vett részt. A költő különös kötöttséget érzett Óradna és Borberek iránt, ahol többször is időzött. Ez a vidék a csángó települések sorsára jutott: vallásukban megmaradtak ugyan, de nyelvüket lassan elveszítették. Ezért is fontos az a nyelvápoló, nyelvfejlesztő mozgalom, melyet a Bauer házaspár a helyi katolikus egyházzal közösen indított el és ápol mai napig is ezen a vidéken. Felavatták a borbereki katolikus kápolna oldalára elhelyezett emléktáblát. Az emléktáblát több egylet és magánszemély koszorúzta meg, így az Erdélyi Kárpát Egyesület, a Beszterce Művelődési Alapítvány, a besztercei RMDSZ, a debreceni református kollégium tanári küldöttsége, Pécs város képviselői, a Magyar Írószövetség, az óradnai római katolikus plébánia, a Reményik Sándor ház, a Caritas Nőegylet és a kolozsvári Reményik Sándor Egyesület. Az ünnepség irodalmi konferenciával folytatódott. A felszólalók között volt Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke, Tüskés Tibor pécsi irodalomtörténész, Lászlóffy Csaba és Molnos Lajos. Márk Attila brassói zeneszerző adta elő hat dalát, melyet a költő verseire írt. A versmondó verseny résztvevői értékes könyvjutalomban részesültek. /Horváth Gyöngyvér: Reményik Sándorra emlékeztek Radnaborbereken és Óradnán. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./"

"Sánta Ferenc Kossuth-díjas író /Az ötödik pecsét, a Húsz óra, Az áruló című emlékezetes művek alkotója/ 1927. szept. 4-én született Brassóban. Gyermekkorát Sepsibükszádon és Marosvásárhelyen töltötte, Kolozsváron járt gimnáziumba. 1945-ben a debreceni református kollégium diákja lett, de tanulmányait félbehagyta. Számos foglalkozást kipróbált: dolgozott traktorgyárban, bányában, majd katonatisztként. 1958 és 1968 között a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárosa volt. 1954-ben egy irodalmi esten elhangzott hozzászólása feltűnt Szabó Pálnak, aki megérezte benne az írót. Ekkor még csak egyetlen írása volt, a Sokan voltunk. Az elbeszélés 1954-ben az Irodalmi Újságban jelent meg, s azonnal az irodalmi élet középpontjába került. Egyik novellájának címe, az Emberavatás a fiatal írók antológiájának névadója lett. Első elbeszéléskötete, a Téli virágzás (1956) igazolta a pályakezdéséhez fűzött reményeket. 1956-ban a Petőfi-kör vezetőségi tagja volt. Sánta Ferenc 1970-ben adta ki Isten a szekéren című novellaválogatását. Kicsik és nagyok címmel 1982-ben újabb válogatott novellái jelentek meg, válogatott alkalmi írásait Halálnak halála és A szabadság küszöbén címmel publikálta 1994-ben. 1973-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. Nagy regényei óta új írással nem jelentkezett, megkezdett kéziratai töredékben maradtak. /Fábri Ferenc (MTI): Sánta Ferenc hetvenöt éves. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./"

"Okt. 30-án Szilágypéren a református templomban megtartott ünnepi istentisztelet után, a templomkertben avatták fel Budai Ézsaiás bronzból készült mellszobrát. Tőkés László püspök hirdetett igét. A püspök nem maradhatott ott a szobor leleplezésénél, mert néhány órával később részt vett Budapesten azon az ünnepségen, amelyen édesapjának, dr. Tőkés István professzornak a Károlyi Gáspár-díjat adták át. A szoboravatási ünnepség egyik kezdeményezője, Tolnai Ferenc református pap 1991 óta lát lelkipásztor a gyülekezetben. Budai Ézsaiás 1766-ban született Szilágypérben. Tanulmányait a híres debreceni református kollégiumban kezdte, majd Göttingában és Oxfordban folytatta. Visszatért Debrecenbe, ahol élete végéig tevékenykedett a tudomány és a református egyház szolgálatában. Nevéhez fűződik az első magyar nyelvtankönyv szerkesztése és kiadása is. 1822-ben, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökévé választották. Szilágypéri szobrát a debreceni Kövér József készítette. /E. Gy.: Szilágypér: Felavatták Budai Ézsaiás szobrát. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 31./"

"Okt. 18-19-én került sor Debrecenben a kolozsvári Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány, a Debreceni Református Kollégium és az Országos Református Tanáregyesület Debreceni Humán Műhelyének szervezésében a Reményik Sándor Emléknapokra. A Művészstúdió kezdeményezésére elindított emléknapokra immár ötödik alkalommal kerül sor, évente más helyszínen. Előadást tartott többek között Kántor Lajos irodalomtörténész, Dávid Gyula irodalomtörténész és Pomogáts Béla irodalomtörténész. A Művészstúdió Alapítvány létrehozói, Essig József és Essig Kacsó Klára, valamint az alapítvány igazgatója, Farkas Zoltán Reményik-emlékplakettel tüntetett ki számos kolozsvári és debreceni személyiséget, valamint könyvvel és Reményik Sándor verseit tartalmazó CD-vel ajándékozta meg a konferencián résztvevő diákokat. /Köllő Katalin: A továbbadott láng. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./"

"Nov. 28-án a román külügyminisztérium jóváhagyta Cseh Áron Gusztáv főkonzuli működési engedélyét. Cseh Áron már szeptember elsejétől, Alföldi László távozását követően ellátta a főkonzuli teendőket, román részről viszont csak most jött meg a beleegyezés. A diplomata 1972 júliusában született Kolozsváron, 1992-ben érettségizett a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában, 1998-ban az állam és jogtudományok doktorává avatták a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 2001-ben pedig politológusi oklevelet szerzett ugyanott, a Politológia Karon. Cseh Áron 1999-2000 között a magyar külügyminisztérium román referense volt, 2000-től főkonzullá történő kinevezéséig a kolozsvári külképviselet első beosztottja, konzulja. /Hivatalosan is főkonzul Cseh Áron. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./"

"Simon János, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója beszámolt arról, hogy Debrecenben jártak, ahol az iskola három diákja mutatta be tudományos dolgozatát. Debrecenben a református kollégium vezetőségével megállapodtak a kölcsönös látogatásban. Nagyenyeden a kollégiumban vissza szeretnék állítani a több száz éves hagyományokkal rendelkező református felekezeti oktatást. A nagyenyedi kollégium 1 milliárd lejt kapott a Tanügyminisztériumtól, amit a központifűtés-hálózat csőrendszerének felújítására használnak fel. /N. T.: Évharmad végén, ünnepek előtt. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 18./"

Áll két palota a kolozsvári Főtér és a Jókai utca sarkán. Az egyiket Rhédey-házként emlegetik. A másikat az idősebbek ma is New York Szállónak hívják, a széles közönség számára pedig csak egyszerűen "a Continental". Mindkettőt a kisrédei Rhédey grófok építették. A kolozsvári Rhédey-házat a családhoz tartozó utolsó tulajdonos, báró Horváth-Inczédy Ödönné gróf Rhédey Johanna az egykori New York szálló épületével együtt a Debreceni Református Kollégiumra testálta. A Rhédey-palota telekkönyvileg mindvégig a debreceniek birtokában maradt. A Rhédey-házba költözött be az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Gaal György, Kolozsvár közismert helytörténésze Ház a Főtér sarkán. A kolozsvári Rhédey-palota /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2004/ című könyve sok évi levéltári és könyvtári búvárkodásra enged következtetni. /Tibori Szabó Zoltán: Míves könyv a Rhédeyek főtéri palotájáról. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./

Közel egymillió forintnyi segély gyűlt össze a debreceni Református Kollégium szeptember 19-i jótékonysági koncertjén, amelyet az udvarhelyszéki megrongálódott református templomok javítására, illetve a székelyudvarhelyi református gimnáziumba járó árvízkárosult gyerekek családjainak ajánlottak fel. A debreceni kollégium dísztermében megrendezett koncert vendége volt Tőkés Zsolt, az udvarhelyi egyházi oktatási intézmény igazgatója. Tőkés Zsolt tájékoztatása szerint a koncerten és az előtte szervezett gyűjtésen összegyűlt közel egymillió forintot a bikafalvi, hodgyai és siménfalvi református templomok felújítására, illetve az udvarhelyi református gimnáziumba járó 12 árvízkárosult diák családjainak megsegítésére ajánlották fel. /Rédai Attila: Újabb református segítség az árvízkárosultaknak. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 27./

Megjelent a Rhédey-palota monográfiája Gaal György művelődéstörténész tollából Ház a Főtér sarkán /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár/ címmel. „Ennek a háznak „lelke” van, élete és története, amely századokat ölel fel” – írta a kötet előszavában dr. Fekete Károly rektor, az épület tulajdonosának, a debreceni Református Kollégium Igazgatótanácsának elnöke. Ez a könyv egy csöppnyi Kolozsvár-történet. Egy ház, a kincses város Főterét alkotó 34 épület egyike, amely falai, tulajdonosai és lakói által sajátos keresztmetszetét nyújtja mindannak, amit Erdély jelenlegi fővárosa az utóbbi 500 esztendőben megélt. A Rhédey-palota az erdélyi magyar színészet kegyhelye. Egykori tulajdonosa, gróf Rhédey Mihályné Bánffy Terézia érdeme, hogy 1792-ben, egy évre ingyen felajánlotta a ház báltermét színielőadások tartására, hozzájárulva ezáltal a hivatásos erdélyi magyar színjátszás kibontakozásához. Az indulás jeles dátumát ma is látható emléktábla jelzi, amely a százéves évforduló alkalmával került a ház Jókai utca felőli szárnyának falára. Falai közt lelt otthonra egy ideig az Erdélyi Kárpát Egyesület, újabban pedig az Erdélyi Múzeum-Egyesület bérli az egykori főúri lakosztály helységeit /N. J.: Egy sarokház fél évezrede, avagy a Rhédey-palota lelke. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./

Debrecenben, a Református Kollégium dísztermében istentisztelettel kezdődött meg július 6-án a Magyar Református Középiskolák XI. Találkozója. A vasárnapig tartó rendezvényen mintegy 180 diák és tanár vesz részt, 35 magyarországi, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki iskola képviseletében. /Református középiskolák találkozója Debrecenben. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 7./

Nagyváradi műemlékvédők Debrecenben
A cívis városban csütörtökön került sor az MTESZ Műemléki Albizottságának 10. ünnepi tisztújító ülésére, amelyen egy háromtagú nagyváradi küldöttség is részt vett.
A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének (MTESZ) Hajdú-Bihar megyei Műemléki Albizottsága Debrecenben a Református Nagykollégium imatermében tartotta meg 10. tisztújító ünnepi ülését. Nagyváradot a bizottság tiszteletbeli tagjai közül hárman képviselték: Tempfli József nyugalmazott római katolikus megyéspüspök, Dukrét Géza nyugalmazott tanár, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) elnöke és Fleisz János egyetemi tanár, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke. Az ülést Újváry Zoltán, a debreceni Néprajzi Intézet igazgatója nyitotta meg, majd Angyal László András alapító elnök tartotta meg számos kiemelkedő eredményt felmutató beszámolóját, amelynek végén javaslatot tett az alapszabály és a név megváltoztatására, amelyet egyhangúan megszavaztak.
A vezetőség megválasztása előtt köszöntök hangzottak el. Deme Péter, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal helyi igazgatója kiemelte, hogy egy olyan szervezet tartja az ülését, amely 1958 óta tevékenykedik és – a rendszerváltást is túlélve – különösen gazdag tevékenységet fejt ki. Tájékoztatott arról, hogy 2011. január 1-jétől a magyarországi kulturális intézmények átalakulása várható, így a műemlékvédelem is a megyei kormányhivatalokhoz kerül.
A nagyváradi küldöttség nevében Fleisz János történész üdvözölte a jubileumi ülés résztvevőit. Beszédében többek között kiemelte, hogy megható olyan teremben ünnepi ülésen részt venni, amely egy nemzeti emlékhely, és ahol annak idején, 1849 januárjában, Szacsvay Imrét az Országgyűlés jegyzőjének választották. Ugyanitt olvasta fel Szacsvay, majd írta alá és fogadták el az 1849-es Függetlenségi Nyilatkozatot, amiért lényegében mártírhalált kellett halnia. Aláhúzta azt is, hogy a küldöttség jelenléte az összetartozást mutatja, hiszen a nemes célokhoz a nagyváradiak mindig is szívesen csatlakoznak. Megfogalmazta, hogy példaértékűnek tartja a debreceni műemlékvédők tevékenységét mind mennyiségi, mind pedig minőségi szempontból, másfelől azt is, hogy kitartóan kiállnak a műemlékvédelem mellett, akár egyes intézményekkel, hivatalokkal szemben is. Kifejezte örömét, hogy egy új civil kezdeményezés jön létre, sok sikert kívánva a további tevékenységhez.
Az MTESZ Műemlék-tudományi bizottsága elnökének ugyancsak egyhangúlag Angyal László Andrást választották meg (újra), aki ismertette a következő időszak feladatait és irányait. Az új szervezet országosan is egyedülálló, de a jövőben lehetőség lesz további hasonló szerveződések kialakítására. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Nagyvárad első református énekeskönyve
Nagyvárad – Nagyvárad történetének viharos időszakában, az 1560-as évek kemény hitvitái közepette „született meg” 1566-ban a Váradi énekeskönyv Raphael Hoffhalter nyomdájában. Erre emlékeztek a Festum Varadinum keretében múlt szombaton délután a nagyvárad-olaszi református templomban.
1561-ben, a Czeglédi György váradi házában tartott lelkésztalálkozón fogalmazódott meg az a hitvallás, amit később a debreceni 1562-es zsinaton el is fogadtak, és amelyből való a következő részlet: „Az éneklést az istentisztelet alkotó részének tekintvén, hibáztatjuk azokat, akik némán ülnek a templomban, az éneklésben nem vesznek részt, csak hang nélkül akarnak a szívökben mormolni, holott az Úrnak lelke azt parancsolja, hogy lélekkel, azaz szívvel, éretelemmel, oktatólag s intőleg zengedezzük az énekeket a gyülekezettel együtt”.
Őszintén Isten előtt
A fentebb leírtak abban az Emlékkönyvben olvashatóak, amelyet a Váradi énekeskönyv– amely csak egyetlen példányban maradt fenn, s a Wolfenbüttel-i (Németország) egyetemi könyvtárban őrzik – jubileumának alkalmára adtak ki, s amelyet szintén bemutattak a szombati rendezvényen. A várad-olaszi templomban Veres-Kovács Attila lelkipásztor köszöntötte a jeles eseményre összegyűlteket, hangot adva véleményének, miszerint a Festum Varadinumból „nem szabad kihagyni az Urat”, hiszen csak így lehet igazán szép és nemesítő. Igehirdetésében Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke arra hívta fel a figyelmet: egy jobb világ elérése érdekében, amely mindannyiunk vágya és álma, saját magunkkal is őszintén szembe kell néznünk, és feltennünk a kérdést: mi mennyire voltunk igazak? „Isten előtti őszinteség szükséges ahhoz, hogy a gyógyulás bekövetkezzen”, hangsúlyozta a KREK püspöke.
Az esemény keretében Várad és énekeskönyve címmel dr. Fekete Csaba debreceni egyházzenész, kutató könyvtáros tartott elődást, míg Brúgós Anikó, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója a jubileumi alkalomra megjelenő emlékkötetet mutatta be. Ez tanulmányokat, interjúkat tartalmaz, gyakorlati és elméleti kérdésekkel foglalkozik az egyházzene területéről, rálátást nyújtva a gyülekezeti éneklés múltjára, jelenére és jövőjére, annak a gondolatnak a szellemében, hogy „nem hagyhatjuk, hogy elvesszen egy szó sem, egy hang sem – egy dallam sem”. Az ünnepi eseményre egyébként a szervezők kiállítással is készültek: a régi és egyedi kivitelezésű énekeskönyvek mintegy két hétig lesznek megtekinthetőek a templomban.
„Szólj ötágú síp…”
Valódi lelki és szellemi feltöltődést nyújtott a rendezvényen a Debreceni Református Kollégium Magyar Örökség díjas énekkarának, a Kántusnak a fellépése. Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagy, illetve Baliga Kálmán vezényletével a Váradi énekeskönyvből szólaltattak meg gyönyörű alkotásokat, mély átéléssel közvetítve azokat a hallgatóságnak. Az Istent dicsőítő dallamok így valóban életre keltek, és közösséget is kovácsoltak, hiszen az egyiknek a refrénjét Berkesi Sándor gyors „énekórájának” köszönhetően már együtt énekelték a debreceni vendégek és a nagyváradiak: „Szólj ötágú síp, / Zengj magyar ének, / adj hálát az ég nagy Istenének!”
Tököli Magdolna
erdon.ro

A hétvége hírei
A kisebbségi jogok megvonása ellen
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) moszkvai kongresszusán határozatban ítélte el a román kormánynak a közelmúltban született kisebbségellenes intézkedését.
Az előterjesztés azt követően készült, hogy a FUEN elnöksége a romániai politikai fejlemények megismerése után sürgősségi határozati javaslat megalkotására kérte az RMDSZ küldöttségét. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő pénteki megnyitóbeszédében az új kormány kisebbségellenes intézkedéseiről tájékoztatta a kongresszust. A szombaton egyhangúan elfogadott dokumentumban a szervezet mély aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a román kormány már meglévő jogot vont meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű kar létrehozására vonatkozó kormányhatározat érvénytelenítésével. Európa legnagyobb nemzeti kisebbségi ernyőszervezete szerint bármilyen, már meglévő jog visszavonására irányuló lépés meghátrálást jelent a demokráciában. A határozat emlékeztet arra, hogy a kisebbségi jogok egyik alapvető eleme épp annak biztonsága, hogy a meglévő jogokat nem lehet politikai döntésekkel eltörölni vagy korlátozni az illető kisebbségi szervezet beleegyezése nélkül. A kormány legutóbbi döntése és nyilvánosan megfogalmazott szándékai alapján úgy tűnik, hogy figyelmen kívül hagyják az ET ajánlásait, az EU ezen a téren alkalmazott eljárásait, valamint a Románia által a csatlakozási szerződés során elfogadott Koppenhágai Krité­riumokat – áll a dokumentumban.
Vona Gábor a régi-új elnök
A Jobbik tisztújító kongresszusa újraválasztotta az egyedüli jelöltként induló Vona Gábort a pártelnöki tisztségbe, a hat alelnöki poszt egyikén változás történt, Szegedi Csanád helyére Volner János került. Az elnökségnek továbbra is tagja Balczó Zoltán, Gyüre Csaba, Murányi Levente, Novák Előd és Sneider Tamás alelnökként, Szabó Gábor pedig az országos választmány elnökeként. A pártelnök megköszönte az egységes és nagyszámú támogatást, amely szerinte komoly visszajelzés a pártvezetés számára, hogy folytassák jelenlegi munkájukat. Ez szerinte "radikális, tabudöntögető, szókimondó, de az ország kormányzására képes" erő felépítése. Az újraválasztott elnök hangsúlyozta: a Jobbik számára a radikalizmus és kormányzóképesség nem egymást kizáró fogalom.
Horthy-táblát avattak
Felavatták Horthy Miklós néhai kormányzó, a debreceni Református Kollégium egykori diákja emléktábláját szombaton. A kollégium árkádjai alatt elhelyezett táblát Bölcskei Gusztáv református püspök leplezte le. Győri János, a kollégium baráti körének elnöke felidézte, hogy az emléktábla egy raktárból került elő, s azt valamikor 1938 és 1943 között helyezhette el a kollégium falán az akkori diákszövetség a volt diáknak, "a hazája iránt elkötelezett embernek méltó emléket állítva".
Nem kell temetni a sajtót
A magyar nyomtatott sajtótermékek mintegy hetven százalékát ismerhették meg szombaton a látogatók a hatodik Sajtófesztiválon a budapesti Vörösmarty téren. A Magyar Lapkiadók Egyesületének rendezvényén negyvenkét kiállító volt jelen. Hiába temeti az internet és a televízió a sajtót, továbbra is mintegy négyezer termékkel vannak jelen a nyomtatott lapok a médiapiacon, annyival, mint ahány Németországban jelenik meg – mondta Kovács Tibor, a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke a rendezvényen. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jobboldali kurzus – baloldali akciózás
Néhány évtizednyi tiltás, majd tűrés után minden jel arra mutat, hogy a jelenlegi magyar vezetés támogatja a Horthy-kultusz újjáéledését. A két világháború közötti magyar kormányzóról közterületeket neveznek el, szobrokat és emléktáblákat avatnak – s a korszakához kapcsolódó személyek is hasonló elismerésben részesülnek.
Jövőre lesz húsz esztendeje, hogy a portugáliai Estorilból – ahol a kormányzó a második világháború után emigrációban élt, s ahol 1957 februárjában (állítólag 1956 kudarca fölötti elkeseredésében életkedvét vesztve) elhunyt – hazaszállították Magyarországra a hamvait, és egykori birtokán, Kenderesen újratemették. Az évforduló jó alkalmat kínál a szélsőséges Jobbik számára, hogy egyenesen azt javasolja: 2013 legyen Horthy-emlékév. E sorok írásakor a javaslattól nem határolódott el a kormánypárti szövetség, a Fidesz–KDNP, mint ahogy nem, vagy csak nagyon erőtlenül hallatja a szavát a Horthyval kapcsolatos egyéb eseményekről is. Sőt: épp a Horthyval való titkos rokonszenvezésre tartják a baloldalon bizonyítéknak, hogy a Parlament előtti Kossuth Lajos teret épp az 1944-i állapotnak megfelelően rekonstruálják, e hét keddjén pedig bejelentették, hogy a kormány újralapítja a Corvin-lánc nevű kitüntetést, amelyet 1930-ban Mátyás király emlékére Horthy Miklós alapított. (Ebbe a jobboldali kurzusba illik bele egyébként a Nyirő József újratemetésével kapcsolatos terv is.)
A Jobbik helyi képviselőjének indítványára és a többségében független tagokból álló képviselőtestület támogatásával Gyömrőn Horthy Miklósról nevezték el a város főterét, amely 1945-ig Horthy Miklós nevét viselte, a javaslatot benyújtó önkormányzati képviselő szerint a mostani határozattal csak ezt az állapotot állítja vissza a város képviselőtestülete. Sas Zoltán szavai alapján itt az ideje, hogy Horthyra mint „Magyarország egyik meghatározó történelmi személyiségére” gondoljanak az emberek, ám az szerinte is természetes, hogy tevékenységének megítélése különböző lehet.
A „különböző megítélés” legkirívóbb példája azonban a Somogy megyei Kerekiben, a „főméltóságú úr” – ez volt Horthy hivatalos megszólítása – egyik valamikori vadászhelyén történt. A település a napokban egész alakos Horthy Miklós-szobrot avatott, bár az esemény megosztja lakosságát. Egész alakos Horthy-szobrot 72 esztendő óta először állítottak az országban. Marton Lajos, az 570 lakosú somogyi falu független polgármestere pedig arról számolt be, hogy a település öt független tagból álló testülete jóváhagyta a szoborállítást, amit ő maga ugyan nem támogatott, de elfogadja a testület többségének akaratát.
Vörös festék
Gyömrőn még mintegy 80-100 ember békés megmozdulással tiltakozott a közterület elnevezése ellen, a demonstrálók Radnóti Miklós Töredék című versének sorait tartalmazó zászlókkal fejezték ki tiltakozásukat. Kerekiben azonban ennél látványosabb, mondhatni bolsevik akciózásra került sor. Az avatás éjszakáján valaki vörös festékkel öntötte le a kormányzó faszobrát, Kücsön Norbert alkotását, és a nyakába „Tömeggyilkos, háborús bűnös” feliratú táblát akasztott. Mint utóbb kiderült – maga is büszkén hirdette –, mindezt Dániel Péter ügyvéd követte el, aki egyebek mellett arról vált ismertté, hogy kaszinótojással kente be a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának egy középületben kifüggesztett példányát.
Dániel lefényképezte magát akciója közben, a fotót közszemlére tette az interneten, és megígérte, a jövőben is hasonlóképpen fog cselekedni, amennyiben újabb szobrokat állítanának fel. Az ügyvédet a Jobbik feljelentette, és a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, korábban baloldali országgyűlési képviselője, Bánáti János közölte, Dánielt akár ki is zárhatják a kamarából. Érdekes fejlemény, hogy még a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) is elítélte az életnagyságú Horthy Miklós-szobor meggyalázását. (A hét elején egyébként szintén vörös festékkel öntötték le a kérlelhetetlenül antikommunista és ezért évtizedekig indexen tartott Tormay Cécile írónő józsefvárosi emléktábláját is.)
Újraavatták a napokban Debrecenben – tiltakozások közepette – Horthy Miklós, a debreceni Református Kollégium egykori diákja emléktábláját is, a tudományegyetem épületében. A kormányzó személye más alkotáson is feltűnik, sőt: már korábban látható volt. Szegeden, az ugyancsak az egyetemhez kapcsolódó Hősök Kapuja boltívének freskóit Aba-Novák Vilmos készítette, akit ezért a második világháború után nem is tartottak művésznek, egyéb alkotásait is agyonhallgatták. A freskón 1945-ben előbb csak Horthy alakját fedték be, majd 1949-ben az egészet bevakolták cementtel és le is meszelték, mivel a volt kommunista rendszer nem tűrhette. A képek szinte teljesen elpusztultak, mert a cement tönkretette a freskók felső festékrétegét, a rendszerváltozás után feladatot adva a restaurátoroknak. Egyébként a kurzusváltás példája, hogy közadakozásból visszaállítják a Horthy Miklós kormányzó fiának, Horthy Istvánnak az emlékművét Siófokon, a régi helyén. (Igaz, Siófok fogadja be a Kossuth térről eltávolított Károlyi Mihály-szobrot is.)
Gy. Z. Új Magyar Szó (Bukarest)

In memoriam: dr. Könyves Tóth Kálmán (1929–2007)
Jelen írás az öt éve elhunyt dr. Könyves Tóth Kálmán matematikus, nyelvész, tankönyvírónak szeretne emléket állítani. Mikor a Népújság olvasóinak hat évvel ezelőtt röviden bemutattam Űrtan elemei kezdőknek című írásomban dr. Könyves Tóth Kálmánt (Népújság, 2006. október 21.), akkor még közöttünk volt, és éppen készült, hogy életében először és sajnos utoljára eljöjjön Erdélybe.
Szeretném felhívni az olvasók figyelmét, hogy e nevet több jeles személyiség is viselte. Az ismertetendő matematikus, dr. Könyves Tóth Kálmán unokabátyja is Könyves Tóth Kálmán nevet viselt, református pap volt, ugyancsak jeles író, akinek az apja Könyves Tóth Mihály, a debreceni Nagytemplom papja abban az időben, amikor Kossuth Lajos Debrecenben, éppen a Református Kollégiumban kihirdette a Habsburgok trónfosztását. (A református pap Könyves Tóth Kálmánról a következőképpen emlékezik meg Szinnyei lexikona: „Könyves Tóth Kálmán, ev. ref. lelkész, Tóth Mihály ev. ref. lelkész és Medgyessy Eszter fia; szül. 1837. aug. 31. (szept. 8. kereszteltetett) Debrecenben; tanulmányait nagyrészt szülővárosában végezte. A szabadságharc alatt a szatmári katonai intézetben volt. A világosi fegyverletétel után apja fogságra jutván (anyját már 9 éves korában vesztette el), ő és három testvére a rokonoknál találtak menedéket. Gimnáziumi tanulmányai közben a német, francia s angol nyelvet is elsajátította. 1860-ban elvégezte a teológiát és egy évig Szepes megyében időzött. 1861 őszén az utrechti egyetemre iratkozott be; két évet itten, felet Párisban, felet Londonban töltött. Hazatérte után 1863 őszén kunszentmiklósi lelkész lett, míg 1866. Laczháza, 1883. Debrecen hívta meg papjául, hol 1884-ben a tiszántúli egyházkerület megválasztotta tanácsbírónak.”)
2006-ban a Sapientia Egyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának matematika-informatikai tanszékcsoportja emlékkonferenciát szervezett Bolyai Farkas halálának 150. évfordulójára. Kellemes meglepetést akartam szerezni a résztvevőknek, és ezért meghívtam Budapestről dr. Könyves Tóth Kálmán nyugalmazott matematika-fizika szakos tanárt. Ugyanis olvasmányaimból tudtam, hogy akkor már 50 éve, Szegeden, Bolyai Farkas halálának 100. évfordulóján az akkor fiatal Könyves Tóth Kálmán kőszegi matematikatanár bejelentette, hogy a mai fiatalság számára átdolgozta Bolyai Farkas utolsó magyar nyelvű hattyúdalát, az Űrtan elemi kezdőknek című tankönyvét. Bolyai Farkas utolsó műve a német nyelvű Kurzer Grundriss Eines Versuchs volt. Sajnos Könyves Tóth Kálmán művének kiadása elmaradt. Így meg kellett találnom Könyves Tóth Kálmánt, és szerencsémre a Bencés Öregdiákok Szövetségének honlapján viszonylag hamar rá is leltem. Kiderült, hogy családja ősi erdélyi család, egyik őse még Rákóczi Zsigmond fejedelemtől kapta nemesi oklevelét, de ő maga sohasem járt még Erdélyben. Így aztán meghívtuk, és a 2006 novemberében tartott csíkszeredai konferenciánkra az akkor 78 éves idős tanár el is jött.
Könyves Tóth Kálmán 1929. május 1-jén született Budapesten. A bencések pannonhalmi kétnyelvű (magyar-olasz) gimnáziumában érettségizett 1947-ben. Ugyanott novícius is volt, de végül nem lett szerzetes. A matematika és a nyelvészet mellett nagyon szerette a zenét, és élete során kapcsolata e három tudománnyal mindvégig megmaradt. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika-fizika-ábrázoló geometria szakán végzett, majd 1954-ben Kőszegen kezdett el tanítani. Az akkori Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokban találkozhatunk is a nevével, szívesen küldött kitűzendő feladatot a lapnak. Kőszegen került kapcsolatba az akkor már idős Visnya Aladárral, tőle kapta Bolyai Farkas: Űrtan elemei kezdőknek könyvecskéje eredeti példányát. Visnya Aladár Fejér Lipót pécsi iskolatársa volt, mindketten Maksay Zsigmondtól tanultak matematikát. Könyves Tóth Kálmán mesélte, hogy úgy tartották, Visnya Aladárból valószínűleg nagyon jó matematikus válhatott volna, 1896-ban még az Eötvös-versenyt is megnyerte. Később azonban a természettudományok felé fordult, botanikus és zoológus lett, ő alapította a kőszegi Jurisich Miklós Múzeumot.
Könyves Tóth Kálmán nagy lelkesedéssel tanított, még zenekart és énekkart is szervezett a gimnázium tanulóiból. Évente nívós hangversenyeket tartottak. Később, Budapestre kerülve, az Egyetemi Számítóközpontban dolgozott, főként az akkor már népes családja jobb ellátása érdekében. Itt írta meg az egyetemi felvételikkel kapcsolatos könyvét, a Szándék és valóságot. Nyelvészekkel közös munkában részt vett a magyar Szóvégszótár szerkesztésében. Matematika tagozatos tanulók részére készített tankönyvekbe írt fejezeteket a geometria axiomatikus felépítésével kapcsolatban, valamint az integrálszámításról.
Csíkszeredában mindenki számára feledhetetlen előadást tartott a fél évszázada Csipkerózsika-álmát alvó munkájáról. Hallgatva őt, az volt az érzésünk, hogy személyében akkor Bolyai Farkas járt ott közöttünk. Előadása végén könyvének kéziratát és a hozzá kapcsolódó anyagokat átadta e cikk írójának, annak reményében, hogy a könyv majd egyszer valamikor meg fog jelenni.
Könyves Tóth Kálmán ugyanekkor magával hozott egy másik könyvet is a konferenciára. Luca Pacioli 1494-ben megjelent nagy matematikai enciklopédiáját, a Summa de Arithmetica, Geometria, Proportioni e Proportionalità (Az aritmetikának, geometriának, mértékeknek és aránylataiknak foglalata) c. kötet 1994-ben megjelent reprint kiadását. Őt kérték fel ugyanis arra, hogy amikor a British Library engedélyt adott a magyarországi hasonmás kiadásra, akkor a kettős könyveléssel kapcsolatos részeket magyar nyelvre lefordítsa. E fordítás meg is jelent egy, a könyvhöz tartozó külön füzetben. Kálmán Szabó Péter Gábor szegedi matematikatörténésznek az értékes kötet egyetlen saját példányát is odaajándékozta. Hosszan elbeszélgettünk, mesélt az életéről, családjáról.
Élmény volt Kálmánnal együtt lenni, nagy ajándék az élettől, hogy megismerhettük.
Sajnos a csíkszeredai kirándulása után, éppen 5 éve, 2007. szeptember 26-án hunyt el Budapesten.
Örömmel írhatom, hogy sikerült teljesíteni Könyves Tóth Kálmán kívánságát, és 2009-ben a szegedi Polygon Kiadó megjelentette Bolyai Farkas Űrtan elemei kezdőknek c. könyvének Könyves Tóth Kálmán általi feldolgozását. Köszönet illet mindenkit, aki melléállt a kiadás ügyének, így dr. Kincses János főszerkesztőt, aki felvállalta a kézirat gondos megjelentetését, dr. Prékopa András és dr. Hatvani László professzorokat, hogy az MTA Matematikai Osztályán támogatásukkal biztosították a kiadás anyagi hátterét, és dr. Szabó Péter Gábor matematikatörténészt, aki lektorálta és a kiadást előkészítette.
Dr. Könyves Tóth Kálmán egyik legértékesebb munkája pe'l FRATE LUCA detto el PACIOLO, az AMA KIS JÁMBOR néven ismert LUKÁCS barát, Toscana SZENTSÍR városkájából, a KISEBB ATYAFIAK RENDJE tagjának, Leonardo da Vinci tanárának és barátjának, a gazdasági könyvelés első alapművének a fordítása.
IRODALOM
Oláh-Gál Róbert – Szabó Péter Gábor: Előhang. In: Könyves Tóth Kálmán: Elemi geometria kezdőknek. Bolyai Farkas Űrtan elemei kezdőknek című könyvének újrafogalmazott, jegyzetekkel ellátott kiadása (A sajtó alá rendezésben közreműködött: Szabó Péter Gábor), Szeged, 2008. Polygon. pp. 1-3.
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái: http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/k/k12541.htm
OLÁH-GÁL RÓBERT
Népújság (Marosvásárhely)

Ünnep – „Tavaszcsináló emberekké kell válnunk”
Koszorúk lepték el Petőfi emléktábláját a Biasini-szállón
A március 15-i kolozsvári megemlékezés a Biasini-szállónál folytatódott tegnap délben, ahol a Petőfi-emléktábla megkoszorúzását megelőző ünnepi beszédek sorát Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke nyitotta meg. – Nehéz olyat mondani nemzeti ünnepünk alkalmából, ami kibillent bennünket hétköznapi fásultságunkból – jegyezte meg, majd hangsúlyozta: az egymás iránti tisztelet szellemében, közösen kell érvényt szereznünk jogainknak. – Olyan országot akarunk, amely nem félti jövőjét, hanem megalapozza azt, illetve olyan országot, ahol otthont teremthetünk, családot alapíthatunk, és anyanyelvünket szabadon használhatjuk – fejtette ki az RMDSZ-elnök.
Vuşcan Gheorghe Kolozs megye prefektusa Victor Ponta miniszterelnök beszédét olvasta fel, míg Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök ünnepi beszédét Magdó János kolozsvári főkonzul tolmácsolta.
Horea Uioreanu, a Kolozs Megyei Tanács elnöke beszédében hangsúlyozta: az 1848-as szabadságharc teljesen átalakította a magyar polgári társadalmat. – A magyar és román nemzet évszázadokon keresztül együtt dolgozott, és kívánom, hogy – amint azt a szabadságharc vezérei is megfogalmazták – továbbra is békében, szabadságban és egyetértésben éljen – mondta a tanácselnök.
Emil Boc polgármester a város kulturális sokszínűségében rejlő értékek kiaknázását hangsúlyozta, amelyet csupán az Erdély fővárosában együtt élő nemzetek összefogásával lát megvalósíthatónak. – Együtt sikerült kivívnunk az ifjúsági főváros címet és közösen pályázzuk meg a kulturális fővárosi címet is, hogy Európának is megmutathassuk: a tolerancia és az egymás iránti tisztelet jegyében lehet eredményesen dolgozni – beszélt a közös tervekről a polgármester a magyar nemzeti ünnep alkalmából.
Simon Csaba, a Magyar Polgári Párt (MPP) alelnöke kiemelte: az MPP azért jött létre, hogy legyen, aki nemzeti politikusainkat a helyes útra kényszerítse. – Keresni, meglátni, segíteni, a közös ügyet szolgálni, ez március 15-e üzenete – foglalta össze.
– A behavazott, zimankós időjárás ellenére nekünk, magyaroknak megérkezett a tavasz – mondta Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke. – Minden nemzet életében léteznek termékeny és terméketlen időszakok – hasonlította az évszakok váltakozásához a társadalmi ciklusokat az EMNP-elnök rávilágítva, hogy míg az évszakok váltakozása elkerülhetetlen, a társadalmi időszakot befolyásolhatjuk. – Ha véget akarunk vetni a belénk költözött szimbolikus télnek, közönynek, akkor elsősorban magunkban kell mérlegelnünk, átértékelnünk, hogy mi is tavaszcsináló emberekké válhassunk – fogalmazott a politikus.
Panek Zsuzsa a kolozsvári ifjúság üzenetét tolmácsolta az ünnepségen, amelyen a Kolozsvári Református Kollégium énekkara közreműködött alkalomhoz illő forradalmi dalokat énekelve, a történelmi egyházak képviselői pedig áldást mondtak.
Az ünnepi megemlékezés záróakkordjaként az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, a Kolozs megyei prefektúra, a Kolozsvári Magyar Konzulátus, Kolozsvár Polgármesteri Hivatala, az MPP, az EMNP, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, László Attila szenátor, az Erdélyi Magyar Ifjak, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a Kolozsvári Ifjúsági Fórum, a Kolozsvári Helyi Tanács, a Kolozs Megyei Diáktanács, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Magyar Ifjúsági Tanács, Sógor Csaba EP-képviselő, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyesület, az Országos Magyar Diákszövetség, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, a Romániai Magyar Fiatal Kutatók és Doktoranduszok Szövetsége, a Protestáns Teológiai Intézet és a Debreceni Református Kollégium képviselői helyeztek el koszorút az emléktáblánál.
Szabadság (Kolozsvár),

Református Egység Fesztivált tartottak Debrecenben
Református Egység Fesztivált tartottak Debrecenben, az egységes Magyar Református Egyház létrejöttének ötödik évfordulója alkalmából megrendezett szombati esemény résztvevőit Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök és Kósa Lajos, a város polgármestere köszöntötte.
Bölcskei Gusztáv püspök emlékeztetett arra, hogy öt évvel ezelőtt, 2009. május 22-én alakították meg Debrecenben a Kárpát-medencei magyar református egyházak az egységes Magyar Református Egyházat.
"Krisztus a jövő, együtt követjük őt" – idézte a püspök az öt évvel ezelőtti egyesítő zsinat jelmondatát a magyar reformátusok hetedik világtalálkozója egyik központi eseményeként megrendezett fesztivál megnyitóján.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere köszöntőjében kijelentette: a Kárpát- medencei református egységnek most van igazán jelentősége, amikor "az Európai Unió olyan mély válságban szenved, hogy elfelejti, hol vannak a gyökerei".
Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke kiemelte: 2009-ben egy igazi, valós, történelmi közösség talált újra egymásra, s "a református egyház olyan példát mutatott, ami kiteljesedett a politikai összefogásban".
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke felolvasta azt a nyilatkozatot, amelyet az egységfesztivál alkalmából fogadott el a Generális Konvent elnöksége.
A nyilatkozatban azt írták: "a politikai határok elválasztó valóságát is meghaladhattuk a Magyar Református Egyház közösségében. Ugyanaz a zsinati közösség, amely kimondta az egységes Magyar Református Egyház létrejöttét, 2013-ban elfogadta és új fordításban hitvallásaként megerősítette a Heidelbergi Káté szövegét, melyre nemcsak keresztyén tanításként, hanem mint a reformáció kulcsfontosságú, Európa egyéni és közösségi értékeit gyökeresen megújító dokumentumára is tekintünk".
A megnyitó után a Református Kollégium dísztermében nyolc magyarországi, illetve határon túli magyar református püspök részvételével rendeztek fórumot az egység eddigi tapasztalatairól és jövőjéről. Az egyházi vezetők egybehangzóan történelmi tettnek nevezték a Magyar Református Egyház öt évvel ezelőtti magalakítását.
Az egységes egyház jövőjével összefüggésben a gyülekezeti élet fontosságát, a hűséget, a reményt, a gyógyítást, az építkezést, a nagyobb szervezeti egységbe tömörülést, a missziós munkát, az őszinteséget, a gondoskodást, a hitelességet, a sokkal inkább Krisztus-arcú, a hitet hitelesen kommunikáló Magyar Református Egyházat jelölték meg.
A fesztivál résztvevői egész nap kulturális programokon – kiállításokon, tánc- és zenekari bemutatókon, irodalmi műsorokon, játszóházakon – vehettek részt a város több pontján. Az öt évvel ezelőtt elfogadott egyházi alkotmány szerint a Magyar Református Egyház tagja minden keresztyén, aki ahhoz tartozónak vallja magát, éljen bárhol a világban és legyen magyar vagy más anyanyelvű. Népújság (Marosvásárhely)

Református egység: összenő, ami összetartozik
Református Egység Fesztiválon találkozhattak újra a Kárpát-medencei reformátusok május 24-én Debrecenben. A magyar nemzetrészek öt évvel ezelőtt fektették le az egységes magyar református egyház alapjait, ami nemcsak lelki, hanem a hétköznapokban is tetten érhető egyházi egységet jelent.
A 90. zsoltár jó íze legyen a fülünkben, szívünkben! Isten hozott mindenkit, Isten legyen velünk – köszöntötte a Református Egység Fesztivál résztvevőit Bölcskei Gusztáv, a házigazda Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a zsinat lelkészi elnöke. A Kárpát-medencei és a nyugati diaszpóra református magyarságát átfogó, mintegy nyolcezer résztvevővel megtartott fesztivál a 2009-ben létrejött egységes magyar református egyház nagy sikernek örvendő rendezvényévé vált. A debreceni egységfesztivál a magyar reformátusok 7. világtalálkozója is volt egyben: az öt évvel ezelőtt megalakult magyar református csúcsszerv, az egységes magyar református egyház operatív testülete, a Generális Konvent a két rendezvényt összevonta.
A debreceni fesztiválon jelen volt a magyar református egyház valamennyi püspöke, de számos politikus is. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere arról beszélt, hogy a református összefogásnak nagy jelentősége van egy olyan Európában, ahol a keresztény identitás válságba került. „Európa a mammon előtt térdel, és nekünk meg kell mutatnunk, hogy van még Európában hit, mely az Isten előtt hódol!” – fogalmazott a Fidesz alelnöke.
Az egész napos rendezvény gyerekekhez, fiatalokhoz, felnőttekhez egyaránt szólt. A nagyszínpadon, a kisszínpadon, a gyerekkertben, a nagytemplomban és kistemplomban, valamint a Református Kollégiumban egymást érték a fellépések, így a bőség zavarában szenvedett az, aki több helyre is el szeretett volna jutni. Néhány cím és előadó az igen gazdag választékból: A táncos bárány (a nagyváradi Csillagocska néptáncegyüttes műsora), Mészáros János Elek koncertje, a kolozsvár-belvárosi református egyházközség ifjúsági csoportjának Légy jó mindhalálig musicalfeldolgozása, a nagytemplomban megtartott több orgonakoncert, a gyerekkert egész napos, változatos felhozatala vagy éppen a Kossuth téren megrendezett Lehetőségek piaca a különböző egyházi szolgálatok bemutatkozására csupán szerény ízelítő a több tíz, színes programot kínáló egységfesztiválból. Az egész napos rendezvényt este több ezer résztvevő előtt megtartott közös istentisztelet és úrvacsoraosztás zárta.
A külhoni területekről érkező legtöbb résztvevő erdélyi volt: az erdélyi és királyhágómelléki egyházmegyék közös, buszos kiutazást szerveztek, így több százan látogathattak el Debrecenbe. Kolozsvári résztvevők szerint a rendezvény tematikájában és szervezettségében egyaránt kiemelkedő élményt jelentett. Generális Konvent: a megoldás
„Amióta történelmi okokból Magyarország népességének jelentős része a határon kívülre került, ott munkál a szándék, a vágy, a reménység, hogy a magyar református egyház közösségében valamilyen formában létrejöhet az egység. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ez 2009-re megvalósulhasson a magyar református egyház új alkotmányának elfogadásával” – magyarázta a Református Egység Fesztivál előzményeit Tarr Zoltán, a magyarországi református egyház zsinatának tanácsosa, a debreceni rendezvény főszervezője.
A második világháborút követő évtizedekben, a kommunizmus idején szóba sem jöhetett egyházi egységről beszélni, ezért a rendszerváltás után merült fel annak a lehetősége, hogy a református egyház próbálja meg egyesíteni szétszakított közösségeit. Az első kezdeményezések nem mentek simán: valamennyi próbálkozás abba az emberi gyarlóságba torkollott, hogy a létrejövő új közösségnek ki legyen a vezetője? Az egyházi tanácsos szerint ezt az állapotot a kétezres évek elejére sikerült meghaladni, amikor megszületett a Generális Konvent gondolata. Az új kezdeményezés lényege, hogy az éppen hivatalban levő egyházmegyei és egyházkerületi vezetők Kárpát-medence-szerte jelentik azt az egyházi közösséget, amelynek feladata közös ügyekben ülésezni, tanácskozni és döntéseket hozni. „A zsinati egység a református teológiából származó gondolat. A magyar református egyháznak részegyháza valamennyi határon túli magyar református egyházkerület. Immár van közös zsinatunk is, ahol olyan dolgokról döntünk, amelyek a részzsinatok számára iránymutatóak” – sorolta az egység gyakorlati megvalósulásának lehetőségeit Tarr Zoltán. Itt már nem az a fontos, hogy kik a vezetők, hiszen egyértelmű, hogy az egyházkerületek és az egyházmegyék vezetői alkotják az immár egységes református egyház vezetőtestületét, a Generális Konventet.
Gyakorlati lépések
A magyar református egyház egységének megvalósulásához sok gyakorlati lépésre van szükség. Az öt évvel ezelőtt elkezdődött folyamat javában zajlik: közös istentiszteleti renden, közös új énekeskönyvön dolgozik a Konvent liturgiabizottsága. Az új, egységes szabályozások célja, hogy a Kárpát-medencében és a nyugati diaszpórában ugyanazzal az istentiszteleti renddel és ugyanazokkal az énekekkel találkozzon a református hívő. Tavaly fogadták el a Heidelbergi Káté új magyar fordítását, ami az egység egyik legfontosabb jelzése.
De más területeken is folyik a közös munka, például a választójogi törvények egységesítésében, hogy a választott tisztségviselők ciklusa mindenhol ugyanaz legyen. Tarr szerint a Generális Konvent több területen alapvetően kereteket próbál alkotni, amelyben ki-ki a saját politikai kontextusának, történelmi fejlődésének megfelelően tud részletszabályokat hozni. A 2009-ben megtartott első református egységfesztivál óta óriási előrelépésnek számít, hogy e közös szándékkal immár mindenki egyetért. A rendszerváltás utáni nézeteltéréseken túljutva a magyar református egyház politikai határokkal elválasztott részei a Trianon óta eltelt közel száz esztendőben először lépnek minden szempontból szoros egységre.
A világba kisugárzó egység
A magyar reformátusok új egységgondolata jótékony hatással van a több kontinensen lakó református hívőket egybefogó Református Egyházak Világközösségére is. Indonéziában él a legnagyobb református közösség, ugyanakkor hozzánk közelebb, Németországban találunk nagyobb létszámú református gyülekezeteket. A több országban és világrészen fellelhető protestáns egyház számára hagyományai, történelme, világos és egyértelmű karakteres kiállása és kitartása miatt a magyar reformátusok nagy tiszteletnek és elismerésnek örvendenek. „A világ reformátussága figyel a magyar református egyházra, követnek bennünket, példának tartják a magyar egység megvalósítását. Ezért is fontos, hogy jó kapcsolatban legyünk valamennyi református egyházzal szerte a nagyvilágban” – magyarázta a budapesti egyházi tanácsos.
Debreceni sikertörténet
Az egység gondolata tehát nem csak papíron, hanem a gyakorlatban is mindenhol jelen van, ahol a magyar nemzetrészek protestáns egyháza napi munkáját végzi. Ennek egyik legszebb bizonyítéka volt a Kárpát-medencei közös szervezőbizottság által tető alá hozott debreceni egységfesztivál megszervezése. A kommunikáció, a fizikai távolság nehézségei okoztak ugyan döccenéseket a szervezésben, de a résztvevők ebből semmit sem tapasztalhattak. Sok programjavaslat érkezett szerte a Kárpát-medencéből, amelyeket valamennyi egyházkerület által delegált közös szervezőbizottság ékelt be a végleges programba. „Akik Debrecenben voltak, felhőtlen örömünnep részesei lehettek: hálát tudtunk adni Istenünknek azért az ajándékért, hogy egységben és közösségben élhettünk. Minden magyar református elfogadta, hogy ez a közösség nem valaki ellen, hanem a békesség érdekében jött létre. Nagyon hálás vagyok, hogy a csodálatos élményt nyújtó záró istentisztelet az úrvacsorai közösséggel a rendezvény tényleges betetőzésévé, a hálaadás csúcspontjává vált, illetve eligazodási pontja lett a következő esztendők rendezvényeinek” – fogalmazott Tarr Zoltán.
Egyelőre csak találgatni lehet a következő egységfesztivál időpontját. Az öt évvel ezelőtti rendezvényt követően levelek özöne érkezett a szervezőkhöz, hogy évente kerüljön sor hasonló fesztiválra Debrecenben vagy más Kárpát-medencei településen. Az egyházi tanácsos szerint egy ilyen világtalálkozó megszervezése túl sok energiát igényel, ezért kevés az esélye annak, hogy akár évi rendszerességűvé váljon. Valószínű azonban hogy ismét öt év múlva találkoznak Debrecenben, a magyar protestánsok székesfővárosában a világ református magyarjai.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyarok a magyarokkal a magyarokért
A trianoni diktátum aláírásának évfordulóját, június 4-ét 2010-ben az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. Ebből az alkalomból a Rákóczi Szövetség a diákok határok feletti kapcsolatépítésére helyezi a hangsúlyt.
A Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak kínál utazási lehetőséget a budapesti Rákóczi Szövetség minden év június 4-e körül, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. A program célja, hogy a Kárpát-medence különböző országaiban élő magyar középiskolások ellátogassanak egy másik Kárpát-medencei ország településén működő magyar középiskolához, és így minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között. A pályázat feltétele, hogy az utazó középiskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amihez a Rákóczi Szövetség utazási támogatást ajánl fel.
Marosvásárhelyről a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Gimnázium diákjai vesznek részt a programban – tájékoztatott a helyi Rákóczi Szövetség elnöke, Benedek Zsolt. „Negyven-negyven diák utazik a program révén. A bolyaisokat Debrecenben a Református Kollégium, a marosvásárhelyi Református Kollégium diákjait pedig az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközépiskola fogadja. Vásárhelyre a Bolyaiba zentaiak érkeznek. A fogadó városokban rövid megemlékezéseken veszünk részt, majd városnézés, kapcsolatépítés és ismerkedés következik a három nap alatt, péntektől vasárnapig. A zentaiak megtekintik Marosvásárhely nevezetességeit, majd koszorúznak a temetőben” – vázolta Benedek Zsolt. Hozzátette, a diákutaztatási program nagyszerű lehetőség a magyar-magyar kapcsolatok ápolására.
„A kirándulás lehetőséget biztosít arra, hogy a magyar iskolák diákjai elhagyják az országhatárt és felvegyék a kapcsolatot egy másik országban található magyar iskolával. Ezek a kirándulások erősítik a nemzeti öntudatot, annál is inkább, mert június 4-e körül kerül erre sor” – fogalmazott a történelemtanár, akitől azt is megtudtuk, hogy a marosvásárhelyi diákok hasonló céllal évente legalább kétszer átlépik az országhatárt.
A Magyar Országgyűlés 2010-ben fogadta el a XLV. törvényt a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről. A jogszabály 3. paragrafusa kimondja, hogy a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme. Ennek szellemében az Országgyűlés június 4-ét, az 1920. évi trianoni békediktátum aláírásának évfordulóját a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította.
Marosvásárhelyi események
Marosvásárhelyen a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából megemlékezést szervez az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete június 4-én 17 órától a Bolyai téri unitárius templom udvarán. Az emlékünnepségen részt vesznek a történelmi egyházak képviselői, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Toró T. Tibor, valamint kiemelt vendége Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. A megemlékezésen ünnepi műsorra is sor kerül, a Református Kollégium Vegyeskara is fellép, elhangzik Kárpáti Piroska Üzenet Erdélyből című verse Nagy Árkosi Árpád tolmácsolásában. Az egyórás megemlékezés után levetítik az egyházközség tanácstermében Koltai Gábor Trianon című filmjét.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Jobbik Magyarországért Mozgalom marosvásárhelyi szervezetei, valamint az Új Magyar Gárda Mozgalom Székely Szakasza a trianoni diktátum aláírásának évfordulóján szerdán 17.30-tól tart megemlékezést a református temetőben a Világháborús Hősök emlékművénél.
Gáspár Botond. Székelyhon.ro

Én Udvarhelyhez tartozom
Itt van a nyelvi és szellemi bölcsőm Székelyudvarhelyen – kezdte a beszélgetést Tömöry Péter –, s még akkor is, ha Kolozsváron anyakönyveztek. A sokoldalú alkotóval életútjáról, megvalósult álmairól és elképzeléseiről beszélgettünk. A több műfajban és több művészeti szakterületen is jelentőset alkotó művésszel udvarhelyi tartózkodásai alkalmával beszélgettünk. Nem Udvarhelyen született, de itt töltötte életének első meghatározó tíz esztendejét. A kincses városban látta meg a magyar világot 1943. július 11-én. Tíz éves koráig Székelyudvarhelyen élt szüleivel és testvéreivel együtt. A család később Kolozsvárra költözött. Székelyföldre a diplomaszerzés után került vissza (1966), Sepsiszentgyörgyre, ám az ottani tartózkodás nem tartott túl sokáig, hiszen a marosvásárhelyi rendezői tanulmányok után útja Bukarestbe vezetett (1974), ahonnan Magyarországra (1978), majd több ottani állomás után Németországba vezetett az útja (1989). Jelenleg Bonn, Veszprém és Székelyudvarhely – felváltva – egyaránt otthonának számít. Német nyelvterületen Peter Wallner néven publikál. Száznál több színpadi művet, több rövid- és dokumentumfilmet, tévéjátékot rendezett, románból magyarra, németből románra, franciáról magyarra, magyarról románra fordít verseket, színműveket és esszéket. Nagyon korán felfedezte a ma már világhírű Matei Vişniec, Párizsban élő román drámaíró különleges tehetségét, több művét fordította és rendezte magyar színházakban. Az ő bátorságának és hozzáállásának köszönhető – magyar és német nyelvterületen egyaránt – Szolzsenyicin egyetlen színpadi munkájának viszonylag korai bemutatása…Tömöry Péter íróval, költővel, rendezővel, a különleges sorsú, több műfajban is jelentőset alkotó szerzővel először a Míves Emberek Sokadalmán találkoztunk Székelyudvarhelyen, majd a G. Café teraszán beszélgettünk, a Szentimre utcában. Ez az interjú néhány fontosabb mozzanatot idéz a lassan ötvenéves pálya állomásairól.
– Talán kezdjük a gyökereknél. Honnan származik az apai ág, honnan az anyai, és hogyan kerül a család Székelyudvarhelyre?
– Én székelyudvarhelyinek tartom magam, bár nem itt születtem, hiszen annak idején engem felvittek „születni” Kolozsvárra. Édesanyám torjai, édesapám debreceni származású. Édesapám a második bécsi döntés után pályázott tanári állásra a székelyudvarhelyi református kollégiumban, ahol akkor tanítóképző is működött.
Édesanyám már korábban itt tanított, ő még a régi román világban végzett matematika-fizika szakot. Az anyai nagyapám korán meghalt, így a torjai birtokot el kellett adni. A család felköltözött Kolozsvárra, ahol a nagyanyám bátyja lakott, aki a híres Dermata-gyár vezetőtanácsának elnöke volt. Olyan ember, aki Svájcban tanulmányozta a munkások szociális körülményeit, azt, hogy ott mit tesznek a dolgozók szociális integrálásáért, aki szolgálati lakásokat építtetett az alkalmazottaknak, aki kulturális, szociális és egészségügyi programokat szervezett a munkásoknak, bár soha nem vallotta kommunistának, talán még szociáldemokratának sem magát. Jogvégzett ember volt, s igen népszerű az akkori Kolozsváron. Soha nem volt politikailag elkötelezett, de 1945 után mégis retorzió érte, még Nagy István, az író is támadta, de nem sokáig, mert az államosított Dermata munkásai azzal fenyegetőztek, hogy amennyiben az igazgatójukkal udvart sepertetnek, akkor ők nem veszik fel a munkát a szocialista építés érdekében. Egyébként a múlt század harmincas éveiben emelt szolgálati lakások ma is megvannak, bár azóta a Dermata sok változáson esett át, s mára teljesen elsorvadt… Szóval, édesanyám a nagybátyja segítségével végezte el az egyetemet, s aztán visszatért a Székelyföldre… Édesapám egy kézműves család sarja, az apja, nagyapja kovács volt Nagylétán – az egy nagyközség Biharban, Debrecen mellett, közel a mai román határhoz –, aki aztán az 1800-as évek végén családjával Debrecenbe költözött. Édesapámat keményen nevelték.
Azt tartották a nagyszüleim, hogy a debreceni református gimnázium túl laza, túl gyenge, igen erősen liberális, így édesapámat katolikusként nevelték, katolikus iskolákba járatták, ami aztán őt egyáltalán nem akadályozta a későbbiekben, hogy beiratkozzék a református teológiára, de emellett elvégezte a bölcsészkart is, és pszichológiából doktorált. Mindemellett országos hírű sportoló is volt, atletizált, kiválóan vívott és futballozott… Kilencvenhét évet élt, de még ennél is több életerő volt benne, hiszen kilencven fölött járt, amikor súlyos autóbalesetet szenvedett, és tulajdonképpen az akkor szerzett sérülései, a részleges bénulása okozta korai halálát… Segédlelkészként szolgált apám két helyen is Debrecen környékén, de amikor a visszatért területeken állásokat hirdettek, ő azonnal a tanítást választotta. Neki családi kötődése nem volt ugyan a Székelyföldhöz, csak elhivatottságot érzett, kötelességnek érezte az itteni szolgálatot. Udvarhelyen akkor egy igen sokrétűen rétegződött kistársadalmat talált, s abban egy nagyon művelt református és katolikus tanári társaságot.
Ott ismerkedtek meg és házasodtak össze heves udvarlás után. Édesanyám egy idő után engedett az ostromnak, hiszen vége-hossza nem volt az éjjelizenének, ami zavarhatta az iskola rendjét, hiszen ő bent lakott a református kollégium egyik szolgálati lakásában. Én 1943. július 11-én születtem, tulajdonképpen nászéjszaka-gyerek vagyok, a Hargitán fogantam a Csoma Pista bácsi házában, a házasságkötés dátuma alapján könnyű kiszámolni azt a napot. Az öcsém egy évvel később. Egy csodálatos helyen, valóságos tündérvilágban éltem tízéves koromig. Ha valaki megkérdi, mindig azt mondom, hogy az életem első tíz éve, a székelyudvarhelyi gyermekkor határozta meg egész későbbi életemet, itt eszméltem, itt tanultam meg azt a szép magyar beszédet, amelyre máig büszke vagyok. Egyébként tízéves koromig meg voltam győződre tízéves arról, hogy mi ugyan Romániában élünk, ahol bizonyára vannak románok is, de azért mindenki tud magyarul! Hatalmas kisvilág volt a miénk, barátaimmal, a tanítók, a tanárok gyerekeivel csatangoltuk be a katolikus temető, a Pap-kert, a Varga-patak, a Csere utca közti területet, de ki nem hagyhatom a kalandok felidézésekor a cigánygyerekeket, a Csapai-fiúkat sem, akikhez ugyancsak szoros kapcsolat fűzött. Ez egy szilajon megélt gyermekkor volt. Nekem itt van a nyelvi és szellemi bölcsőm, ez az első „akadémiám” is ugyanakkor, hiszen minden lényeges az ember első tíz életévében vésődik be a lelkébe. Én azóta is református székely embernek tartom magam, akinek az a dolga, hogy szolgáljon, s minél többet tegyen népe javára. Én ma is így élek.
– Az 1940-es évek második fele azonban már nem ilyen volt. Talán a legszűkebb családi körben fennmaradt a hagyományos polgári-értelmiségi értékrend, kifelé viszont más arcot kellett mutatni. Mi történt a családotokkal ebben az időben?
– Édesanyámat semmi bántódás nem érte, ő a régi román impérium alatt szerzett diplomájával megmaradhatott az állásában. Édesapámnak sokkal bonyolultabb volt a helyzete, hiszen ő a magyar időben levente-oktató volt, majd tartalékos tisztként bevonult a hadseregbe, szovjet fogságba került, ahonnan csak négy év múltán szabadult. Egyébként nekem voltak róla halvány emlékeim, de öcsém számon kérte anyánktól, amikor visszajött, hogy ki az az idegen bácsi az ágyában? Ráadásul magyar állampolgárként került vissza, hiszen addigra lezajlottak az automatikus honosítások, úgyhogy egy jogi hercehurca következett, megtörtént a családegyesítés, de őt, mint reakciós-klerikális elemet, nem engedték tanítani. Könyvelőként helyezkedett el a helyi Alimentaránál, de egy idő után letartóztatták, s ki is rúgták. Voltak emberek, akik túllihegték a rendelkezéseket, nagyon meg akartak felelni a pártnak, s a Magyarországról itt maradt betelepedőket, mint amilyen apám is volt, még inkább igyekeztek ellehetetleníteni. Kőhalomba került, ahol egy tanítványa révén sikerült elhelyezkednie.
De ez sem tartott sokáig, folyton jelentgettek, hiszen az ateista nevelés dacára is mi minden vasárnap ott ülünk a református templomban, és a szüleink javíthatatlanoknak látszottak, akik fertőzik az ifjúságot a keresztyéni magatartásukkal. Volt egy jóindulatú pártaktivista, a családunk barátja, aki figyelmeztetett minket, hogy mi készül ellenünk, és tulajdonképpen az ő segítségével tudtak a szüleink aztán elköltözni és letelepedni Kolozsváron.
– Ott már hagyták a szüleidet a tanügyben dolgozni?
– Édesanyámat igen. Édesapámat soha. Ő mindig valamilyen szövetkezetnél talált magának elég alantas és rosszul fizető hivatalnoki állást, de ez különösebben nem bosszantotta, hiszen továbbra is sportolt, s ez által igen sok helyre bejutott, a pártos emberek közül is sokan tisztelték és becsülték.
– A Dermata akkor állami kézben volt, gondolom, a nagybácsi is hátrányos helyzetbe került?
– Így van, már nem volt olyan beosztásban, hogy lényeges segítséget kapjunk tőle, de a szüleim azért feltalálták magukat ebben a környezetben is. Mindenekelőtt azt észlelték, hogy az öcsémmel mi nem beszéljük az állam hivatalos nyelvét, úgyhogy gyorsan román iskolába írattak.
Én az ottani volt református gimnáziummal szemben levő román általánosban végeztem az ötödik és a hatodik osztályt. Ennyi elég is volt, mert került egy kiváló tanárnő, doamna Benga – a keresztnevére már nem emlékszem –, aki valamiért megszeretett, és elkezdett engem külön tanítani. Hosszú Eminescu és Coşbuc verseket hagyott fel, s én azokat kiválóan megtanultam, sőt jó szavaló lettem hamarosan. Annyira megfogant bennem a tudás magva, hogy még az egyetemen is abból éltem, azokra a nyelvtani elemzésekre emlékeztem, amelyeket Benga asszonnyal tanultunk. Ez a tanárnő egyébként aromán származású volt, akit a Dunától déli vidékről telepítettek be Moldvába, Besszarábiába, aztán onnan jött át Kolozsvárra, s korábban egyetemi előadótanárként dolgozott, de úgy látszik, hogy rossz volt a „vérvonala”, akárcsak nekünk, vélhetően a sorsközösség kötött minket össze, de az biztos, hogy neki sokat köszönhetek. Hetediktől immár visszamentem a magyar iskolába, ott érettségiztem az Ady-Şincai Líceumban. Magyar-román szakra felvételiztem. Akkor találták ki, hogy jó lenne a nemzetiségieknek, ha az ország nyelvét és anyanyelvet egyaránt jól ismerő tanáraik és kutatóik lennének. Meg is hirdettek abban az évben, amikor érettségiztem negyven magyar-román helyet a Babeş-Bolyai Egyetemen. Az volt az elképzelés, hogy mind a két szak főszak lesz, de szép lassan a magyar elsorvadt, úgyhogy én román szakos tanárként végeztem.
– Az egyetemen kerültél kapcsolatba a szépirodalommal vagy később, már a diplomaszerzést követően?
– Az úgynevezett második Forrás-nemzedék tagjai – más egyetemi szakokon ugyan – mind kollégáim voltak: Farkas Árpád, Magyari Lajos, Áros Károly, Király László, Csíki László.
Ekkortájt, az 1963 és 1965 közötti időszakról beszélek – már túl voltunk az első publikációkon és éppenséggel a világ megváltásával foglalkoztunk, mint ifjú titánok.
– A legenda szerint a Forrás második nemzedéke, mint eléggé markáns és viszonylag összetartó irodalmi csoportosulás a Madarasi Hargitán jött létre? Állítólag egy közös kiránduláson fogalmazódott meg a gondolat. Legalábbis ezt vallja , aki ugyancsak tagja ennek a csoportnak.
– Igen, Czegő is „tag” volt, s a mai napig benne van ebben a társaságban. Volt ugyan egy kirándulás a Hargitára, de én oda végül nem jutottam el. Azt tartom, hogy a Forrás második nemzedékét tulajdonképpen Raffai elvtárs alapította. A keresztnevére ma már nem emlékszem. Ez az ember akkortájt az Új Idők című Brassóban megjelenő politikai hetilapnak volt a főszerkesztője. Arról volt szó 1964-ben, 1965-ben, hogy az Új Időkből napilap lesz, és ő jó tollú munkatársakat szeretett volna a lapja köré csoportosítani. Arra kért, hogy amikor végzünk, válasszuk majd tanárként Brassó tartományt, mert akkor ő onnan könnyebben be tud minket vinni a szerkesztőségbe. Ez a régió akkor nem volt része a Maros Magyar Autonóm Tartománynak, hatalmas, két-három mai megyényi terület volt, odatartozott Kézdi- és Sepsiszék jelentős magyar többségű lakossággal, de a szórvány is, maga Brassó, a Barcaság, a Királyföld, el egészen Segesvárig. Egy itteni terjesztésű magyar napilapnak valóban megvolt a létjogosultsága, ám 1968-ban bekövetkezett a megyésítés, s ez a közigazgatási forma megszűnt, úgyhogy akkor már Sepsiszentgyörgy lett a cél, a nehezen összehozott Kovászna megye székhelye. Dali Sándort vezényelték át az Ifjúmunkástól, hogy szerkesszen ott megyei lapot. A Megyei Tükör is kezdetben hetilap volt. A mi kis társaságunk testületileg oda került. Én a sepsiszentgyörgyi könnyűipari szaklíceum román szakos tanáraként működtem egy ideig. Zsehránszky Pista Illyefalvára, Farkas Árpi Kovásznára, Magyari Lajos Segesvárra, Czegő, aki öt évvel idősebb volt, s kicsit megkésve végezte az egyetemet, ő Málnás-fürdőre került, Csíki Laci is ott volt valahol.
Egyedül Király szakadt el tőlünk, akit felvettek az Utunk szerkesztőségébe gyakornoknak. Úgyhogy Szentgyörgy környezetében voltunk, és kezdetben tanárként írtunk újságot, másodállásban. Ez volt a hőskor. Meg is kérdezte Király Károly, a megyei párttitkár Dalitól, hogy mit kezd ennyi költővel? Figyelmeztette a főszerkesztőt, hogy nem elég az, hogy mindannyian költők, de kivétel nélkül ott vannak az állambiztonságiak látóterében, mindeniknek dossziéja van a szekuritáténál! A fáma szerint erre Dali azt mondta, hogy pontosan ezért, illetve amiatt, „mert újságírásunknak szüksége van a költészetre, és költészetünknek is az újságírásra”. Úgy éltünk és működtünk Sepsiszentgyörgyön, mint a vadkutyák, tele voltunk ifjúi lendülettel és tenni akarással. Amíg hetilap voltunk, addig hatalmas irodalmi mellékletekkel jelentünk meg. Úgy éreztük, hogy mi vagyunk a székelység ébresztői. Emlékszem, hogy volt a Petőfi évforduló, az 1848-49-es forradalomra való emlékezés lehetősége, s bizony elég éles hangon engedtek akkor megszólalni. Szép sorjában megjelentek a köteteink… Én verset publikáltam először. Engem elsősorban költőnek tartanak. Először az Ifjúmunkásban jelentem meg, majd az Egyetemi Lapokban, Debrecenben, az Utunkban 1963-ban, aztán folyamatosan publikáltam, még az Előre, a Falvak Dolgozó Népe is kérte a tőlem a kéziratokat. Az akkori régi vágású szerkesztők valósággal kihegedülték az emberből a szövegeket. Sepsiszentgyörgyön azonban kezdett engem a színház megfertőzni. Ez egy új szerelem volt. Szívesen írtam verset, de a líra iránt mindig volt bennem egyfajta szemérem, mert az volt az érzésem, hogy a versek által levetkőzöm. A Banditák nyomában című riportregényem (1969) folytatásokban jelent meg a Megyei Tükörben. A „székely betyárok” legendáriuma igen élénken jelen volt akkortájt a háromszéki köztudatban. Dézsi-Jeges-Pusztai jóvoltából én annyira népszerű lettem – nyilvánvaló, hogy nem lehetett azt megírni, hogy ők tulajdonképpen a rendszer ellenségei voltak, talán az utolsó betyárok –, a történeteket adagolni kellett. Kéthetente, összesen huszonhat epizódban jelent meg, s így kitartott egy éven át.
Népszerűségem vetekedett a Elekes Gyurka bácsiéval, aki a harmincas években legalább háromezer oldalon publikálta a Szívek harcát. Benne voltam az irodalomban, az irodalmi köztudatban, csak éppen képtelen arra, hogy adminisztráljam magam és az életművem. Nem szerettem kiadókhoz járni, szerkesztőségekben kilincselni. Aztán csak felkérésre adtam irodalmi munkát közre, pedig folyamatosan írtam, és most is napi rendszerességgel írok; évtizedek óta naplót is vezetek. Én a mai napig büszke vagyok arra, hogy a Tamási Áron Színház már akkor bemutatta a színművemet, s nekem, aki tudatosan készültem a költői pályára olyan Forrás-kötetem van, hogy abban dráma és próza, novellafüzér található, és én abban az időben komoly visszhangot kiváltó esszéket is írtam… Időközben Marosvásárhelyen beiratkoztam a rendező szakra, mert akkor volt erre lehetőség és – mivel elfogadták a bölcsészkari vizsgáim egy részét – két év alatt színházi rendezői szakképesítést is szereztem. És ráadásul: nem színházhoz, hanem a televízióhoz kerültem.
– Az egy teljesen más világ. Le kellett költöznöd Bukarestbe?
– Bukarestben éltem pár éven keresztül. A Román Televízó magyar szerkesztősége, Bodor Pál vezetésével akkortájt egy fontos szellemi műhely volt. A központi vezetés egy kicsit elengedte a gyeplőt, pénzt, lehetőséget is biztosítottak. Ráadásul Bukarestben én bekerültem az ottan világszínvonalú színjátszás körforgásába is. Dan Micu barátom, aki korábban Marosvásárhelyen dolgozott, bevitt a Nottara Színházhoz, ahol a legnevesebb színművészek és rendezők dolgoztak.
Néhány szép évet töltöttem el ott, de 1978 tájékán érezni kezdtem a levegőtlenséget, úgy tűnt, hogy itt nagy baj lesz, mert a kormányzat erősen szorongatja a művészeteket. Az akkori feleségem kettős állampolgár volt, úgyhogy kihasználva a lehetőséget, magyar konzuli útlevelet kértem és kitelepedtem Magyarországra. Nagyon nehezen sikerült, s érdekes módon nem azért, mert a hatóságok betartottak, hanem amiatt, hogy szerették volna, ha a Bulandra Színházban is rendezek. Engem a művészi világ kedvelt Bukarestben és többen is akadályoztak a távozásban, szerették a munkámat, a rendezői stílusomat és a módszereimet, de a szorongás, a menekülési kényszer jóval erősebb volt bennem.
– Melyik tevékenység, a színházi munka vagy az irodalom művelése vált dominánssá ebben az életszakaszban?
– Nagyon hosszas lenne ezt most részletezni. Mostanság visszatértem a prózához, a regényíráshoz és az önéletíráshoz is. Naplót mindig vezettem. Sorra kerül ennek az életszakasznak a feldolgozása is. Egyértelműen a színház világa vonzott Magyarországon is. A debreceni színház volt az első állomás. Bényi József vett a szárnyai alá. Debrecen nekem második szülővárosom, hiszen gyermek- és diákkoromban még éltek a nagyszüleim, akiket Kolozsvárról rendszeresen látogathattam. Emlékszem, apámat temetésekre se engedték kiutazni. Tulajdonképpen én oda „repatriáltam”. Az ottani egyetemi lapban már diákkoromban is többször publikáltam, úgyhogy szerzőként sem voltam ismeretlen. Nagy fájdalmam volt, hogy nem rendezőként, hanem dramaturgként foglalkoztattak. Eszembe jutott, hogy a Temesváron tartott nemzetiségi színházi fesztiválon a saját darabomat rendeztem nem sokkal azelőtt, s az ott hatalmas siker volt, mindenféle díjat megnyert, úgyhogy azt én magyar színpadra is alkalmaztam. A következő színházi állomás Kecskemét volt. Ott egy évig rendező voltam, aztán a következő szezontól főrendező lehettem. Addig éreztem ott jól magam, amíg Jancsó Miklós oda nem került Budapestről, akivel egyáltalán nem tudtam szót érteni, ő teljesen rákényszerítette a társulatra a maga ma is vitatható és megkérdőjelezhető koncepcióját. Én Csíki László-, Páskándi-, Tolnai Ottó-darabokat mutattam be. Talán az is baj volt, hogy „tiszta forrásból” érkező, más levegőjű műveket és szerzőket vittem színre? Az is gond volt, hogy én „magyarosítani” akartam Pannóniában! A gulyáskommunizmus fénykorában megrótták azt, aki a magyarság sorskérdéseivel, aki a nemzeti tematikával foglalkozott.
Veszprémbe azzal a feltétellel mentem át, ha lakást kapok. Rendes méretű szolgálati lakást adtak, úgyhogy végre méltó módon elhelyezhettem a könyvtáramat és azt a népi bútort is, ami édesanyám számára készült Székelyudvarhelyen 1933-ban. Veszprémből két év múlva aztán eltávolítottak, pedig azelőtt igazgatónak szerettek volna kinevezni. Nem politikai oka volt a távozásomnak, hanem szemléletbeli, bár volt akkortájt bajuk velem a belügyeseknek ott is, minden megtörtént, ami ezt motiválta, s hívogattak a szervek, és házkutatásban is volt részem. Zalaegerszegre kerültem, s onnan aztán át Ausztriába. Ez az időszak eléggé közel volt már a rendszerváltoztatáshoz, 1988-at írtunk. Arra gondoltam, hogy ott közel a határ, s ha minden kötél szakad, akkor átmegyek Ausztriába, s onnan át Nyugat-Németországba. Át is jutottam.
– Miért éppen német nyelvterületre?
– Elsősorban azért, mert arra gondoltam, hogy amennyiben nem boldogulok a magyarok közt, akkor a németek kultúrája sokkal tágasabb és szabadabb. Nekem jól ment a német. Gyermekkorunkban, mint „deklasszált elemek”, mint „úri gyerekek” a testvéreimmel mindannyian külön francia- és németórákra jártunk. Csakazértis. Én Sepsiszentgyörgyről minden télen feljártam Brassó Pojánára, ahol profi síoktatóként működtem, hiszen megvolt hozzá a felkészültségem.
Ott rendbetettem a német nyelvtudásomat, rengeteg német turistával találkozhattam, meg ott voltak még a szászok is. Apám egyébként, aki rengeteg sportágban kiváló volt, hozzájárult ahhoz, hogy mi is gyakoroljunk ezt-azt, amihez kedvünk és tehetségünk volt. Sízésben igen komoly eredményeim voltak, de a húgom még jelentősebb karriert futott be, őt nemcsak országos szinten, hanem a nemzetközi mezőnyben is jegyezték, román bajnok volt többször, s hosszú ideig benne volt világszinten a legjobb százban. El kell mondanom, hogy 1988-ban a családunk nagy része, az apám, az öcsém, a húgom már Németországban élt. Jót tett, hogy németet is tanultunk, illetve az is, hogy debreceni, kálvinista gyökereink mellett megvolt a német „vérvonal” is, hiszen bizonyítani tudtuk, hogy az egyik nagyapa németes hangzású nevét magyarosította, s éppen ebből a szándékból maradt ránk az anyai ágról való nevünk, amelyet a mai napi visel a család. Ennek köszönhető, hogy mi kvázi szabadon masírozhattunk át a határon, akárcsak a drága pénzen megvásárolt szászok és svábok. Hosszú készülődés után, még Zalaegerszegen világpremierként színpadra állíthattam Alexander Szolzsenyicin egyetlen egészestés színpadi művét, A kopasz és a lágerkurva, avagy A munka köztársasága című darabját, amely igen szép sikerrel futott. Erről az előadásról tudott egy nyugat-berlini színház igazgatója. Az történt, hogy átvette a darabot és megkért, hogy rendezzem. Úgyhogy, amikor kint maradtam Ausztriában, mint politikai menekült, kéthetes procedúra után szabadan járhattam-kelhettem, és hamarosan mint német állampolgár, ingáztam Zalegerszeg és Berlin között. Kétségtelen, hogy egy izgalmas és szép időszaka volt ez is az életemnek. Utána egy év szabadúszás következett, egészen addig, míg Bonnban találtam egy kis stúdiószínházat, amelynek a vezetését elvállaltam. Az Euro Theater Central Bonn vezető-rendezője vagyok.
Tíz éve úgy élek, hogy időm egy részét Németországban töltöm, inkább a téli hónapokat, a többit pedig megosztva Veszprém és Erdély között. Visszaköltöztem Veszprémbe, vettem ott egy házat, úgyhogy azt a helyet tekintem most igazi otthonomnak. Időnként vállalok Magyarországon is egy-két rendezést, de manapság inkább az írásnak élek.
– Székelyudvarhelyen is dolgoztál 1990 után. Vannak még terveid, amelyeket itt szeretnél megvalósítani?
– Két darabomat mutatta be a Tomcsa Sándor Színház, én rendeztem a Máréfalvi Mirákulomot, és egy egy alkalommal egy várjátékot. Hogyha hívnak, szívesen jövök. Egyébként olyan ötletem is támadhat, amit itt tudok megvalósítani. Rendezőként nem vagyok túl termékeny. Betöltöttem a 70. életévemet – szerencsére nem érzem ennek a következményeit, de ez már egy tisztes kor –, s be kell vallanom, hogy rendezőként sosem voltam nagyon termékeny, egy évben nem voltam képes soha három darabnál többet színpadra vinni, s ezután sem szeretnék. A mennyiség nálam a minőség rovására megy.
– Mostanában erősebb az írói véna?
– Igen. Egyértelműen erősebb. Több megkezdett kéziratom van. Többnyire próza, de vers is akad. Egyébként volt olyan időszakom, hogy elfelejtettem adminisztrálni bizonyos kéziratokat. Most az is előkerült, amire csak halványan emlékeztem. Egy 1973-ban megkezdett nagyregényt folytatok. Ebből negyven oldal hiányzik.
– Biztos, hogy ennyi?
– Igen! A zárófejezet már megvan. Minden nap írok. Két-három sort. Olykor csak szavakat. Ezt a regényre mondom, a napló, az rendesen halad, ahogy telik az élet. Öt megjelent kötetem van, több műfajban, de külön verseskönyvem még nincs, holott én folyton költőnek készültem és ma is elsősorban annak tartom magam. De van tizenhárom színpadi művem, ennyit előadtak, és ötlet szintjén is van még pár.
– Melyik műfajt érzi a legközelebbinek?
– Én magam vagyok a legkedvesebb, a leginkább ismerős és izgalmas figura.
– Hol érzed magad igazán otthon?
– Útközben. Ezt annak idején Gálfalvi Gyurkának is kifejtettem [„… véleményem szerint az otthon fogalma – csakúgy, mint a szülőföldé – nem kötődhet egyetlen helységhez. Ezért szívesen fogalmazok így: idevalósi vagyok. Ezt akarom minden munkámmal bizonyítani.” In: Gálfalvi György: Marad a láz? – Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977.Tömöry Péter, 94. old.] Irodalmi munkásságomra és emberi hitvallásomra a mai napig érvényes ez az evidencia.
A beszélgetést lejegyezte Simó Márton
Székelyhon.ro

„Mindig is izgatott a Faust-motívum”
Orbán János Dénes művének díszelőadásával ünnepelt a Csokonai színház
Orbán János Dénes A magyar Faust című tragikomédiájának díszelőadásával ünnepelte fennállásának 150 éves jubileumát szerdán este a debreceni Csokonai Nemzeti Színház.
A magyar Faust ősbemutatóját múlt pénteken tartották, a szerdai díszelőadás a debreceni kőszínház 1865 október 7-i megnyitóját napra pontosan 150 évvel követte. Orbán János Dénes az MTI-nek elmondta, hogy a darab színrevitelére ez a tökéletes alkalom, témája ugyanis Debrecenhez köti: a 18. században élt Hatvani István professzor a főszereplője, aki 1740 és 1780 között a Debreceni Református Kollégiumban tanított, Európa-szerte híres volt, az elektromossági kísérletek egyik úttörője. Felidézte, hogy a művet a budapesti Nemzeti Színház kortárs dráma pályázatára írta 2004-ben.
– A Faust-motívum mindig is izgatott. Jókai Mór A magyar Faust című, a Hatvani István körüli legendákat feldolgozó novelláját már gyerekkoromban olvastam, és igen-igen felcsigázta az érdeklődésemet, azóta izgalomban tart ennek a titokzatos professzornak a figurája – részletezte a szerző. Hozzátette: elektromossági kísérletei miatt terjedt el a professzorról az a legenda, hogy az ördöggel cimborált. Halála után alakult ki a mítosz, amelyet feldolgozott Jókai mellett Mikszáth Kálmán Az ördöngös professzor című művében, valamint Arany János is írt verset róla Hatvani címmel.
Szabadság (Kolozsvár)

Sok a megmAradt végleges tanári állás Maros megyeben
Közel száz végleges pedagógusi állás mAradt betöltetlenül Maros megyeben a hétfői szétosztást követően. A megyei tanfelügyelőség idén 169 végleges pedagógusi állást hirdetett meg, azonban a sikeresen vizsgázók mindössze 79-et foglaltak el a hétfői szétosztáson – számol be Hajnal Csilla a kronika.ro. A fennmAradt 90-et iskolakezdésig kell elfoglalniuk a pedagógusoknak. A legtöbb szabad állás a szaktantárgyak és a művészeti oktatás terén mAradt, míg a legkelendőbbek idén is az óvónői és tanítói állások voltak, a magyar és a román tagozaton egyaránt.
Csekély az esély arra, hogy valaki kilences alatti átlaggal tanítónői állást kapjon Marosvásárhelyen, általában kétszeres vagy háromszoros a túljelentkezés, tudtuk meg Ştefan Someşan főtanfelügyelőtől. „Nem találkozott a kereslet a kínálattal, ezért mAradhatott üresen ennyi meghirdetett állás, de az elkövetkezendő hetekben ezeket is elfoglalják majd” – tette hozzá. A pedagógusoknak hetes fölötti átlagot kell elérniük ahhoz, hogy meghatározatlan időre szóló végleges tanári álláshoz juthassanak. Helyettesítőként legkevesebb ötöst kell kapniuk a vizsgázóknak. Az érintettek a jegyek függvényében választhatnak a felkínált helyek közül. Maros megyeben az idei versenyvizsgára 696-an jelentkeztek, közülük 308-an teljesítettek hetesen felül, 251-en ötösön felülit, utóbbiak csupán helyettesítő állásokra pályázhatnak. A megyében 381 helyettesítői állás van, ezen kívül több mint 2300 félnormás vagy még ennél is kevesebb órás állásra pályázhatnak a jelentkezők – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Nagy István református esperes, a forradalmár prédikátor
Szerda este a Szent László Líceumban szokásos havi találkozójukat tartották a Premontrei Öregdiákok Egyesületének tagjai. Kovács Károly öregdiáktárs tartott előadást forrásmunkák alapján, Nagy István református esperes, a forradalmár prédikátor címmel.
A megjelenteket Vonház Antal egyesületi titkár üdvözölte, Zilahi Bertalan az októberben születés- vagy népnapjukat ünneplőket köszöntötte, míg Miklós Mihály Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz című költeményét olvasta fel. Ezúttal Kovács Károly öregdiáktárs tartott előadást forrásmunkák alapján, Nagy István református esperes, a forradalmár prédikátor címmel.
Többek közt elhangzott: Komádiban született 1807. október 30-án, lelkész családból. Iskoláit a Debreceni Református Kollégiumban végezte, ahol jeles professzorok oktatták. Kisebb kitérők után rendes lelkészi állást nyert Kisszántón, az esperes 1836. március 19-én iktatta be hivatásába. Műveltségével, szerénységével és szolgálatkészségével csakhamar megnyerte környezete tiszteletét, tanult, igazi tiszteletes tudós volt, nem fenyegette az a veszedelem, hogy falun begyepesedik. Figyelemmel kísérte korának egyházi és szépirodalmi munkáit, könyvtárát állandóan gyarapította, nem hiányoztak belőle korának neves íróinak művei. Azonban nemcsak a tudomány és költészet barátjának bizonyult, hanem a természetnek is. Híres pomológus volt, gyümölcskertészete ismert volt az alföldön, e téren elért sikereinek híre eljutott a fővárosba, a Magyar Gazdasági Egyesülethez is.
Szoros barátság
Szoros barátságot táplált Beöthy Ödön alispánnal, a múltszázad első felének reformmozgalmaiban vezető szerepet vitt politikussal. Egyházi körökben is egyre nagyobb megbecsülés vette körül Nagy Istvánt, gyakran hívták lelkészi szolgálatra más egyházközségbe. Munkába állította a bihari egyházmegye is, előbb jegyzőjének, majd tanácsbírájának, 1848-ban esperesnek választják meg. A szabadságharc idején az új alkotmányos, vallásügyi miniszterrel tárgyaló küldöttségben a bihari egyházmegye részéről lelkészi tagnak őt választják.
A szabadságharc kitörésekor hadba vonult. A forradalom bukása után, az osztrák önkényuralom elfogatta, a váradi vár börtönébe zárta, majd halálra ítélte. Az ítéletet később várfogságra változtatják, melyet a váradi várban töltött. Fogságának idején az addig is kedvelt famunkával foglalkozott. Fogolytársai között volt Teleki Blanka grófnő, akit azzal gyanúsítottak, hogy összeköttetésben állott az emigráció tagjaival. 1851-ben szabadult a várfogságból, Esztárba internálták, ahol nevelősködéssel tartotta fenn magát. 1855-ben Biharkeresztes megválasztotta papjának, és a közbizalom ebben az évben visszaültette az esperesi székbe, majd Zilahy József halála után, 1863-ban megválasztották Várad-Olaszi lelkésznek.
Szerényen, csendben építette meg váradi otthonát, a Körös-parti parókiát (ahol jelenleg a volt püspök lakik). Az udvart parkká alakította át, tele gyümölcsfával, rózsabokrokkal, szabad óráiban, még a várfogságban megszokott, kedvelt munkájával foglalkozott, fúrt, faragott, esztergált. Nem nősült meg, de otthona tele volt árva gyerekek kacagásával. A maga körül áldást munkáló lelkipásztort tisztelettel vette körül a váradi társadalom, felekezeti különbség nélkül. Nagy idők tanúját, Beöthy Ödön bizalmasát látták benne, mint a szabadságharc egyik nemes alakjára tekintettek föl reá, akit a kivégzéstől a halálos ítéletet feloldó kegyelem mentett meg.
Templomtorony és iskola
1870-ben lejárt esperesi megbízatása, és annak ellenére, hogy az egyházmegye túlnyomó többsége újból őt választotta, nem vállalta többé az esperességet. 1882 első presbiteri gyűlésén javaslatot tett, hogy az egyházközség második felállásának századik évfordulója alkalmából, 1884-ben, rendezzenek jubileumi ünnepséget, építsék fel az Olaszi templom tornyát és a református iskolákat állítsák vissza. Álmai megvalósultak, de ő már ezeket nem érhette meg, 1883. június 12-én, 76 éves korában hunyt el. Márványsírkövére, amit 1894. június 14-én lepleztek le az olaszi temetőben, az utókor nem volt hálás Nagy Istvánnak, sírja és emlékműve a temetőpusztításnak esett áldozatául.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Pörgő, dinamikus, időnként vehemens előadást ígérnek
Jakab Melinda számára nagy kihívás gyermekmusicalt koreografálni, rengeteg türelemre és humorérzékre van szükség annak érdekében, hogy a társaságot „felneveljék”. Nem csupán a táncról szól, hanem helyzetek vannak, a gyerekek énekelnek, táncolnak, a drámát és a humort is növelik a jelenlétükkel. A Légy jó mindhalálig című musical szombati bemutatóját beharangozó sajtótájékoztatón beszélt erről tegnap, a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában. Mint mondta, nagy kihívás volt elérni, hogy egyszerre lépjenek, egyszerre érezzenek, viszont egyértelműen látszik, hogy megérte: összeállt a csapat, amelyre már most fölöttébb büszke. (A borítóképen: Béres László és Ábrahám Gellért a sajtótájékoztatón, Biró István felvétele)
Horváth Zoltán zongoraművész, a produkció korrepetitora, zenei vezetője óriási élménynek nevezte, hogy részese lehetett a folyamatnak; még nem volt dolga ilyen népes gyermekcsapattal, a munkája nehezét azonban nem ez jelentette. Kifejtette: a zeneszerző az entertainment részében rejtette el mindazt, ami a magvát képezi a zenének.
Visky András, a színház művészeti vezetője arra utalt, hogy az 1920-ban megjelentLégy jó mindhaláligcímű kötetet, bár kitűnő gyermekregényként tartják számon, Móricz Zsigmond társadalmi regénynek szánta. Az előadás, amely a Kocsák Tibor és Miklós Tibor által készített musical hagyományait követve született, a reformáció ötszázadik évfordulójával is rímel, a történet helyszíne ugyanis a Debreceni Református Kollégium – Debrecen városát pedig a „kálvinista Rómaként” is szokás emlegetni. Visky továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy a musical a színház családi produkciói közé tartozik, egyformán ajánlják a gyermekeknek és a felnőtteknek is; így volt ez A kétbalkezes varázsló című, tavaly januárban bemutatott előadás esetében is, és remélik, hogy ezúttal is sikerül bevonzani a különböző korú nézőket.
Meglepetéssel készültek az alkotók a sajtó képviselőinek: „A felnőttek tudják, / Mi rossz és mi jó... Csak kisgyereknek mondják, / Ez nem való!” kezdetű dalt a Nyilas Misit alakító Ábrahám Gellért adta elő, akit Horváth Zoltán kísért zongorán. Béres László rendező megjegyezte: a dal alapgondolata nagyban kapcsolódik az előadás színreviteléhez, hiszen a produkciót egyfajta figyelemfelhívásnak szánják. Ebben a jelenetben a gyerekek vehemensen kiállnak az igazuk mellett, napjainkban is időszerű felkiáltással fordulva szülőkhöz és pedagógusokhoz egyaránt: hagyjátok, hogy még egy darabig gyerekek maradjunk, ne akarjatok idő előtt felnőttet „gyártani” belőlünk! Ezen felül pedig az értékeknek a súlyát is szeretnék visszaadni az előadással, mintegy bebizonyítva: Misi, aki becsületes értékrendet hoz otthonról, korántsem elveszett ember, akit meg kellene mosolyogni. Bár részben szembemegy ez a létezéshez való jog mindenáron történő kiharcolásának gyakorlatával, ha komolyan gondolkodunk, ez a legtisztességesebb út, amelyet követni érdemes.
A rendező pörgő, dinamikus, időnként vehemens előadást ígér, amely ugyanakkor az alkotócsapat felnőtt tagjai – beleértve természetesen a színészeket – számára is elégtétellel szolgálhat: bár kőkemény kihívás volt, a felkészülés során olyan energiákat, szeretetet kaptak, ami pótolhatatlan, kegyelmi állapotot jelentett a gyerekekkel együtt dolgozni.
Ábrahám Gellért elárulta, hogy sok tekintetben hasonlít a jelleme a Nyilas Misiéhez, neki voltak már hasonló gondjai az iskolában, mint a történet debreceni másodikos kisdiákjának. Mint kiderült, időnként az osztálytársai is érdeklődnek, kíváncsiak arra, hogy haladnak, úgy érzi, „valahol büszkék rá”.
A bemutatót január 14-én, szombaton este 7 órától tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében, következő előadások: január 21-én este 7-től és január 28-án délelőtt 11-től. 
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

Mozaikok 500 év protestáns történelméből
Az oktatás kötelesség
Pénteken délután a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház közösségi termében, a reformáció 500. évfordulójáról megemlékező rendezvénysorozat keretében iskolatörténeti kiállítás nyílt a híres protestáns felekezeti tanintézményeket, neves tanáraikat ábrázoló pannókból, korabeli szemléltetőeszközökből. A látogatók felpróbálhatják a régi diákok viseletét, a tógát, valamint digitális oktatófilmek is kiegészítik a látottakat.
A megnyitón jelen volt Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Incze Zsolt esperes, Győri József, a magyarországi Református Tehetséggondozó Alapítvány elnöke, valamint számos tanár, érdeklődő.
Egyed Júlia, a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium iskolalelkészének bevezetője után Kató Béla mondott köszöntőt, melynek alapgondolata az, hogy a protestáns egyház a kezdetektől fogva elválaszthatatlan az oktatástól, a talentumok gyarapítása volt és marad elsőrendű feladata, e nélkül nincs jövője sem, és aggodalomra ad okot, hogy az utóbbi évtizedben visszatérő gyakorlat a magyar történelmi egyházak akadályoztatása abban, hogy a saját hitük szerint neveljék a gyermekeket. Ezt az aggodalmat Incze Zsolt esperes is osztotta, ezért különösen értékelte azon pedagógusok munkáját, akik a mindennapokban végzik a nehezét: „Legyetek erősek, hűségesek!” kérte tőlük.
Győri József, a Református Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumi tagja, a Debreceni Kollégium igazgatója vázolta a tárlat létrehozásának előzményeit. Lépésről lépésre alakult ki az az elgondolás, hogy a bemutatott anyag vándorkiállításként összekösse azokat a városokat, neves intézményeket, amelyek szerepelnek benne, hozzájárultak létrejöttéhez. Ugyanakkor azokhoz is szól, akik ismeretek nélkül, vagy éppen előítéletekkel közelednek a múlt századok protestáns felekezeti oktatásához. Ma is kísért az iskola- és kultúrtörténet meghamisításának veszélye – hívta fel a figyelmet.
Nagy Éva kabinetigazgató a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárság nevében szólalt fel, majd Czimbalmos Csaba városmenedzser tolmácsolta Antal Árpád polgármester üdvözletét, és mondott köszönetet a kiállítás lelki befogadását megkönnyítőknek. Magyarósi Imola, a Református Kollégium történelem szakos tanárának az elmúlt 500 évet átfogó iskolatörténeti összefoglalója után a Református Kollégium diákjai mutattak be rövid összeállítást Ady Endre istenes verseiből, őket Mágori Ágnes magyartanárnő készítette fel. A kiállítás, amely idén 15 helyszínen mutatja be a magyar protestáns iskolák értékteremtő munkáját, Sepsiszentgyörgyön vasárnapig tekinthető meg az unitárius egyház közösségi termében, 9–17 óra között.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Színvonalas rendezvények a kerek évfordulón
A reformáció 500 éve
Hétvégén Háromszék több településén szerveztek rendezvényeket, ünnepségeket a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódóan. Összeállításunkban igyekeztünk visszaadni az események hangulatát, tolmácsolni az ott elhangzottakat azok kedvéért, akik nem lehettek személyesen is jelen.
A reformáció és következményei
A reformációról és annak sepsiszentgyörgyi és háromszéki hatásáról, valamint Sütő András Csillag a máglyán című drámájának teológiai és világi vonatkozásairól hangzottak el előadások a hétvégén, Sepsiszentgyörgy belvárosi református templomában. A genfi zsoltárokat is megszólaltató, Századok élő öröksége nevet viselő kétnapos rendezvényre a reformáció 500. évfordulója alkalmából került sor.
Az eseménysorozat péntek délután indult istentisztelettel, amelyen a rendezvény egyik mozgatórugója, Pap Attila belvárosi lelkész az egyetemes egyház megújulásához vezető folyamatként értelmezte a Luther által 1517-ben elindított reformációt. Az ünnepi rendezvény mozzanatait annak társszervezője, Sánta Imre bikfalvi tiszteletes vázolta fel, majd felkérésére a jelenlévők néma főhajtással emlékeztek az akkor alig három órája utolsó útjára kísért Dezső András néhai vártemplomi lelkészre.
Dr. Kolumbán Vilmos József egyháztörténész, teológiai tanár előadásában rámutatott, hogy a reformációt tulajdonképpen a 15. és 16. század fordulója körül uralkodó pápáknak Krisztus tanításaira fittyet hányó viselkedése váltotta ki. Nem hallgatta el ugyanakkor a változás és változtatás nevében elkövetett visszaéléseket sem. Megtudhattuk továbbá, hogy Magyarországon a reformáció már Mohácsot megelőzően szárnyát bontogatta, terjesztői viszont az új tanokat részben vagyonszerzési vágyból elfogadó főnemesek voltak.
Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész az új tanok sepsiszentgyörgyi és háromszéki terjedéséről beszélt, ami elsősorban a Brassóban Johannes Honterus által 1544-ben létrehozott középiskola működésének és az ott végzett székely diákoknak volt köszönhető.
Nyelvünk első reneszánsza a reformáció hatására ment végbe – jelentette ki többek között Szabolcs Attila magyar országgyűlési képviselő szombati felszólalásában. Ezt követően dr. Buzogány Dezső egyháztörténész figyelmeztetett Sütő András Csillag a máglyán című drámája teológiai és világi értelmezésének fontosságára, amellyel elkerülhetők a tájékozatlanságból születő félreértések.
Délután Kerezsi János nyugalmazott tanár a helyszínen mutatta be Bikfalva udvarházait, Sánta Imre lelkész pedig műemléknek számító református templomát. Ez utóbbi adott otthont az ünnepi rendezvényt záró hangversenynek is, amelyen a Codex régizene együttes a reformáció zenéjéből nyújtott ízelítőt, játékával nagy elismerést aratván a hallgatóság soraiban. A két nap alatt elhangzottakra egy későbbi lapszámunkban még visszatérünk.
Zenei hitvallások
A Reformáció 500. évfordulójára Zenei hitvallásaink – Zsoltárok a reformációban címmel rendezett koncertsorozat részeként a budapesti Psalterium Hungaricum és a Debreceni Kántus közös koncertjét hallhatták az érdeklődők a kézdivásárhelyi református templomban a Ruszka Sándor lelkész által celebrált, vasárnap délelőtti zenés istentiszteleten. A Berkesi Sándor és Arany János karnagyok vezette összevont kórusok által nyújtotta zenei élményt a zsoltárokat orgonán kísérő Pálúr János orgonaművész improvizációi tették teljessé.
A Debreceni Református Kollégium 1739-ben alapított Kántusa Magyarország leghosszabb ideje folyamatosan működő zenei együttese, míg a 2001-ben alakult és a Psalterium Hungaricum nevet 2003 óta viselő budapesti kórus az elmúlt tizennégy év alatt a fővárosi református zeneélet egyik vezető együttesévé vált. Pálúr János a Liszt Ferenc Akadémia orgona szakvezető- és improvizációtanára, emellett a Budapest-Fasori református gyülekezet orgonistája, akinek huszonnégy CD-je jelent meg.
Baróti reformátusok ünnepe
Zsúfolásig megtelt a tekintélyes befogadóképességű baróti református templom szombaton, amikor ünnepi istentiszteletet tartottak a reformáció kezdetének fél évezredes évfordulójára emlékezve. Az ünnepségen az eredeti szándék szerint Bethlen Gábor mellszobrát is le kellett volna leplezni a templom előtt, azonban ez az esemény egy későbbi dátumra halasztódott, lévén, hogy a szükséges engedélyek még nem érkeztek meg. A szobrot egyelőre a templomban helyezték el. A templomi ünnepség után felavatták az erdővidéki református egyházmegye új székházát is.
Igét az istentiszteleten ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett, figyelmeztetve az erdélyi reformátusokat arra, hogy bár ünnepi évforduló van, nem szabad csak a múlt dicséretének élniük – a református vallás megélt ugyan húsz generációt, ezzel bizonyítva létjogosultságát, – de fontosabb az egyház híveinek megvizsgálniuk ma azt, hogy mit kell a jelenben tenniük, hogy a református hitvallás megmaradjon és élet származzon belőle.
– Ne csak a külsőségeknek éljünk, mert jövőnket lelkületünk, hitbeli látásunk dönti el. Ne legyünk elfogultak, hiszen a küzdelemnek nincs vége. Ne ítélkezzünk egymás felett, hanem segítsük, bátorítsuk egymást – mondotta.
Berszán István, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese köszöntőbeszédében azt hangsúlyozta, hogy a reformáció egy örökös folyamat, és ebben a folyamatban nekünk itt és most, a magunk idejében van feladatunk, mely feladatoknak az örök értékekre kell rávilágítaniuk. Tordai Árpád baróti református lelkész úgy fogalmazott, a reformáció fél évezredes évfordulóján nem lezárni kell egy fejezetet, hanem ellenkezőleg, azt tovább kell írni, és tovább kell harcolni azért, hogy ez a hit, mint a reformátusok számára az egyetlen járható út, megmaradjon. Hasonlóképpen Bíró Béla Dávid, az Erdővidéki Egyházmegye főgondnoka is a reformációhoz kapcsolódó gondolatait osztotta meg az ünneplőkkel, hangoztatva, hogy a reformátusok méltán lehetnek büszkék egyházukra.
Miután a szószék mellett felállított Bethlen Gábor-mellszobrot a püspök megáldotta, a további felszólalók már a fejedelem tetteit, életét is méltatták. Bővebben az uralkodóról Kolumbán Vilmos József, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet egyháztörténeti tanszékének professzora és a szobrát bronzból elkészítő Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója beszélt. Hangsúlyozták, hogy Bethlen fejedelemként egy élhető Erdélyt hagyott maga után, ami köszönhető volt toleranciával, a kultúra szeretetével megáldott jellemének, de nem utolsósorban ügyes diplomáciai érzékének is. Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke úgy fogalmazott: Bethlen Gábor nagy érdeme, hogy Erdély akkori szétzilált társadalmát egységes célok mögé tudta felsorakoztatni. Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere beszédében Bethlent a hitét rendszeresen gyakorló nagy államférfinak nevezte, és úgy vélte, a reformáció nem csak a vallásban, de az élet minden területén forradalmi változásokat eredményezett, vívmányai pedig kiteljesedtek, köszönhetően azoknak, akik számára mindig a Biblia mutatta a követendő utat.
A templomi ünnepség után, amelynek hangulatát a Kájoni Consort régizene együttes és a Refo 500 néven egyesített kórusok előadásai emelték, a jelenlevők a közeli Kossuth utcában található új esperesi székházhoz vonultak, amelyet ezennel használatba vett az egyházmegye. Avatóbeszédet Kató Béla püspök tartott, kiemelve, hogy az új hivatali épület csak erősítheti a régió helyzetét, a közösség, amelyet egy erős hivatal szolgál, pedig csak nyerhet azáltal.
A jövő gyülekezetét nevelik
Szombaton a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye szervezésében tartották meg az Őszi Ifjúsági Találkozót Orbaiteleken, ahol a fiatalok az előadások mellett különböző vetélkedőkön is részt vehettek. A rendezvény a helyi református templomban áhítattal rajtolt, majd Dezső László Levente ifjúsági előadó és egerpataki lelkipásztor tartott előadást „Mesét hallgatni jó” címmel, amiben azt mutatta be, hogy a népmesék világa miként reflektál a jelen korra. A nap további részében műhelymunka és csoportos játékok, valamint vetélkedők várták az ifjakat.
Kérdésünkre Dezső László Levente elmondta: az Őszi Ifjúsági Találkozó része annak az ifjúsági programsorozatnak, aminek a keretében többek közt színjátszó találkozót, bibliaismereti vetélkedőt, IKE tábort tartottak, és amit idén decemberben a Várom az Urat című előadással zárnak.
– Az Őszi Ifjúsági Találkozó célja, hogy a fiatalokat ránevelje az aktív gyülekezeti életre és a közösségben való munkára – részletezte Dezső, megjegyezve, hogy a táborban Kovászna, Telek, Dálnok, Ikafalva, Cófalva és Várhegy fiataljai vettek részt.
A reformáció elhozta Erdély aranykorát
Vasárnap hálaadó ünnepet tartottak a kökösi unitárius templomban is, felavatták a felújított XIX. századi harmóniumot és a frissen készült egyházközségi címert. A reformációról dr. Tăraș Silviu, az egyházközség keblitanácsosa tartott előadást. Bartha Alpár unitárius lelkész Lukács evangéliumából idézett, amikor Jézus meggyógyított tíz leprás férfit, de csak egy adott hálát a jótettért.
– Sportnyelven azt mondhatnám, hogy 9-1-re győzött a hálátlanság a hála ellen, mégis fontos, hogy helyesen döntsünk arról, melyik csapatban játszunk, és Isten szeretetéből nem lesz hiányunk – fogalmazott a fiatal lelkész.
A reformációról, annak előzményeiről és következményeiről, erdélyi és háromszéki elterjedéséről dr. Tăraş Silviu tartott izgalmas, érdekes, jól dokumentált szabadelőadást. A reformáció túlmutat a hiten, egy új világ kezdődik az emberi társadalomban a politika, a gazdaság, a jog, az irodalom és a zene terén egyaránt. A protestáns etika megváltoztatta az emberek életét, kimutatható, hogy a korabeli Európában a protestáns közösségek jobban éltek, gazdagabbak voltak, mint a katolikusok – mondta a történelemtanár.
– A reformáció nem csak reformátusokat jelent, hanem a többi protestáns egyházat is, amelyek – a lutheri alapelv szerint – kizárták Isten és ember közül a közvetítő papságot. A hit futótűzszerű terjedéséhez nagymértékben hozzájárult a Gutenberg által éppen abban az időben felfedezett nyomdagép, amely lehetővé tette az olvasottság terjedését – magyarázta Tăraş Silviu.
Ebből a szabadelvűségből nőtte ki magát Dávid Ferenc, aki az akkor gyakori, igen magas színvonalú hitvitákon folyamatosan az igazat és Istent kereste, és ezáltal természetes módon sodródott a katolicimusból, a lutheránus és református hiteken át az unitarizmus fele. Az új vallási irányzatot elfogadó erdélyi főurak tevékenységének eredményeként (is) következett be az az időszak, amit ma is büszkén nevezünk Erdély aranykorának – mondta el a történész.
Felújították a rétyi templomot
Az Árpádkori templom felújításának alkalmából vasárnap hálaadó Istentiszteletet tartottak Rétyen, majd a templomkertben felavatták a reformáció elindításának 500. évfordulója tiszteletére állított kopjafát. A liturgiai bevezetést Nt. Incze György, a Sepsi Református Egyházkerület esperese tartotta, majd Ft. Kató Béla, Erdély református püspöke emelkedett szóra, aki a hit megtartásának fontosságára és a templomba járás szükségességére figyelmeztette a szép számban jelenlévőket.
A szertartás végeztével Deák Botond helyi lelkipásztor számolt be Isten házának 6 éven keresztül tartó felújítási folyamatáról és az elvégzett munkáról. Ezután Péter Janka diáklány és Gazda Zoltán színművész szavalata következett, a Rétyi Református Egyházközség Dombora Anna zenetanárnő által vezetett dalárdája pedig egyházi énekeket adott elő.
A Balázs Antal tanító által Bukur Béla egyházi gondnok megrendelésére faragott kopjafát annak állíttatója és Ft. Kató Béla püspök leplezte le. A felemelő ünnepség a Rétyi Kováts András zenekar által Maksai József vezényletével eljátszott himnuszainkkal ért véget. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A csoda nem Balin van, hanem a Hója erdőben
Húsz éve kihozza tanárból, diákból a kreativitást a Xantus verseny
Színes falevelek, ágak, diók, nád, papír, laska szolgált természetes alapanyagul az előzetes feladathoz: a négytagú csapatoknak sárkányt kellett készíteniük a 20. Xantus János Természetismereti Vetélkedőre. Aggódtak is a körösfői Ződek, amikor a falumúzeumtól a verseny helyszínéig gyalogolva nagyot reccsent kezükben a méteres ládából faragott-tűzdelt sárkányuk. Debrecenből Ferenc a nagyapjával együtt készített hatszögű sárkányt hozott, ez volt azon kevesek egyike, amely repült is. Gyakorlati tudást bővít a Xantus vetélkedő, a főszervező Apáczai-líceum igazgatója, Vörös Alpár szerint a pedagógusokból is kihozza a kreativitást, amire nagy szükségük van. Mint ahogy arra is: ne csak a Bali szigeteket tekintsük csodának, hanem vegyük észre a tőlünk tíz percre rejtőző csodákat is, például a Hója erdőt. Szilágyság, Nagyenyed, Kalotaszeg, Mezőség mellett az idén Debrecenből és Budapestről is jöttek a diákok.
A szászfenesi Ágopcsa Évike a szombati verseny előtti éjszakán Újvári Rhonánál aludt, Kolozsváron, így elmehettek együtt úszni pénteken iskola után, és összeszedegethették a repülő mókusuk alapanyagait. Ahogy egy éppen repülő mókushoz illik, rombuszos formájú lett, csúcsain dió jelezte a fejét, végtagjait, tujából lompos farkat kapott, ráadásul a részletekre is odafigyeltek a lányok: ragasztóként természetes anyagot, forró gyantát használtak, és a sárkány madzagját fenyőtobozra tekerték. Évike tizedikes, Rhona kilencedikes az Apáczai-líceumban, hát inkább csak szünetekben találkozhatnak, a csapatverseny azonban minőségi közös időt adott nekik. Éppen ez az előzetes versenyfeladat egyik célja: hogy a csapattagok jobban megismerjék egymást, mint ahogy a vetélkedő is jelentős részben ezt szolgálja: ismeretségek kialakulását, barátságok szövődését. Természetesen az elsődleges szándék immár húsz éve a Xantus-hagyaték és életpélda megismertetése által gyakorlati tudással gazdagítani a fiatalokat, szórakoztató módon. A verseny ötlete egy képzésen született, amelyet húsz évvel ezelőtt szervezett a Hero Alapítvány. Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Líceum igazgatója, a Xantus főszervezője a kezdetekről mesél.
– A képzésen volt egy parajdi házaspár, akik egy hasonló vetélkedőt mutattak be, és akkor hirtelenjében eldöntöttük egy pár kollégával – a Báthoryból Dezső András volt még ott, Kósa Dina a Brassaiból, később aztán csatlakoztak mások is –, hogy szervezünk egy ilyen vetélkedőt. Néhány tanár már 15 éve stabilan a szervezők közt van, igazából ez nem egy iskola szervezése, mert segítenek a Refiből, a Ghibuból nagyon komolyan már a kezdetektől. Az első két vetélkedő még teremben zajlott, nem mertünk egyből nagyot harapni, mindössze 5-7 csapat vett részt a kolozsvári iskolákból. A másodiknál úgy éreztük, hogy már nagyjából tudjuk, mit akarunk, és meggyőződésünkké vált, hogy egy környezetismereti vetélkedőt nem érdemes belső térben rendezni, ott eljátszani, hogy a hulladékot válogassák szét szelektíven, úgyhogy a harmadiktól kezdődően szabadtéri lett a Xantus, akkor nyitottunk két korosztályra, az első kettőt csak junioroknak (5–8. osztály) szerveztük. Az első szabadtéri vetélkedő 3 kategóriában zajlott, nagyon nagy volt az érdeklődés a kicsik részéről, ezért felosztottuk 5-6. és 7-8. osztályosokra. Fokozatosan bővült a vetélkedő, távolról sem így nézett ki, mint ma, nem volt térképünk hosszú ideig, hanem nagyon kis területen kellett megtalálják a csapatok a pontokat, és nem volt plusz célunk arra is nevelni a gyerekeket, hogy megtanuljanak tájékozódni, de amióta jó kapcsolatban vagyunk a tájfutókkal, egyre jobb térképeket kapunk, segítenek abban, hogy egyre precízebbek is legyenek a térképek – mondta Vörös Alpár.
De miről is szól ez a verseny? A csapatok részletes színes térképet kapnak a Hója erdő egy részéről, amelyen számokkal jelölik a feladatpontokat. A torlódás elkerülése végett sorshúzással döntik el, hogy melyik csapat hányas pontnál kezd, utána a diákok stratégiai érzékén múlik, hogyan haladnak tovább a pályán. A cél az lenne, hogy a rendelkezésre álló idő alatt (másfél óra az 5-8., két óra a 9-12. osztályosok számára) minden ponthoz eljussanak, az ott kiaggatott lapon szereplő feladatot helyesen megoldják. Természettudományi jellegű feladatokról van szó, kémia, fizika, logika, matematika, földrajz, biológia. Például harmatpontot kellett kiszámítani, a medve színét kitalálni, ha a vadász délnek, keletnek, majd északnak ugyanannyit haladva a kiindulási pontba jut vissza, és anagrammákba burkolták a Xantus feladványokat. A vetélkedő interaktív és interdiszciplináris jellege méltó emléket állít Xantus Jánosnak, aki már akkor interaktív módszerekkel oktatott, amikor ezt a szót még hírből sem ismerte a tanítási folyamat, az eszközhiány és pénzhiány miatt pedig maga a tanórai szemléltetés is gyerekcipőben mozgott.
– Túlzással azt mondanám, a feladatok egyhatoda olyan, ami tényleges tananyaghoz kötődik, a többi egyszerűen általános műveltségi kérdés, mint hogy mennyire ismerjük környezetünkben a növényeket. Végül is Xantusnak ez volt az életszemlélete, tanítási ars poeticája, hogy olyan tudást adjon át, amely hasznosítható és közel viszi a gyereket a természethez, ahhoz, hogy értékelni tudja a környezetünket, kimozduljon abból az épített környezetből, amiben az életünknek a 99 százalékát éljük le, és közben nem vesszük észre, hogy mennyi csoda van körülöttünk. Az elsődleges az, hogy ne azt tekintsék csodának, ami a Bali szigeteken van vagy Spanyolországban, Franciaországban, hanem lássák, hogy igenis itt, Kolozsvártól 5–10 km-re kimegyünk, és itt a csoda. Kijövünk egy októberi verőfényes napsütésben, beszívjuk a jó levegőt, és élünk, végre élünk – hangsúlyozza Vörös Alpár.
Az idén 48 csapat érkezett, Szamosújvárról, Zilahról, Körösfőről, Kalotaszentkirályról, Várfalváról, Tordaszentlászlóról, Magyarlónáról, Bánffyhunyadról, Varsolcról, Kolozsvárról, Nagyenyedről. Az apáczaisok meghívták testvériskoláikat is, a debreceni Református Kollégiumot és a Csokonai gimnáziumot, valamint a budapesti Madách gimnáziumot. Mészáros Csaba, a Madách gimnázium igazgatója földrajztanárként is úgy vélte, nem adták olcsón a győzelmet, akadt bizony olyan feladat, amellyel maga is nehezen birkózott volna meg. Számukra a vetélkedő most inkább a négy évvel ezelőtt megszakadt kapcsolat újraszövéséről szólt, ezért is érkezett tizedikes diákokkal, akik a testvériskolai kezdeményezésekben a következő években is részt vehetnek. – A verseny nagyon tetszett nekem, fárasztó volt, egy tizedikes fiúcsapatot kellett kísérnem a terepen. És a kis ebéd ott a mezőn, hát, megteltem az élménnyel – mondta az iskolaigazgató.
A vendégek városlátogatáson is részt vettek, megkoszorúzták Xantus János sírját a Házsongárdi temetőben, találkoztak a fiával, Xantus Gábor filmrendezővel, akinek az apjáról készült portréfilmjét később, a díjkiosztó előtt megnézték. A junioroknál elsők lettek a tordaszentlászlói Bimbikék, másodikok a kalotaszentkirályi Xantofilek, harmadikok a kolozsvári református kollégista Biokecskék. A szeniorok kategóriájában első díjas lett a Kolozsvári Református Kollégium Cincogók nevű csapata, második a bánffyhunyadi Gogaholik, harmadik a debreceni Református Kollégium Főnix nevű csapata.
Hogy a tanárok miért csinálják? Fehér Judit biológiatanár, az egyik főszervező például ezért: „Mert szeretem. Végre kint vagyunk, nem bent karikázzuk a megoldásokat.” Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)

Kerek évforduló Olasziban
A nagyvárad-olaszi református templom felépítésének 230. évfordulóján ünnepi istentisztelet, könyvbemutató és emléktábla avatás zajlott.
Amint Veres-Kovács Attila lelkipásztor a vasárnapi istentiszteleten bevezetőként elmondta, többszörösen is ünnepelnek vasárnap délelőtt a nagyvárad-olaszi református templomban, hiszen 230 éve épült meg a templom, s ennek alkalmából bemutatták Dr. Pálfi József nagyvárad-réti lelkipásztor, a Partiumi Keresztény egyetem rektorának Keresztesi József templomépítő prédikátorról írt könyvét, továbbá azt a három emléktáblát is felavatták, mely a templom összes tiszteletesének nevét megörökíti. A nagyvárad-réti lelkipásztor rendhagyó igehirdetése következett, melynek során Keresztesi Józsefnek, a várad-olaszi templom egykori tiszteletesének 1786-ban írt igehirdetését olvasta fel, melyben csak az archaikus kifejezéseket helyettesítette.
Noéról szólt
Az ige Noéról szólt, akinek Isten szólt – akkor az orákulumok ideje volt, most viszont Isten a Szentírás által tudatja velünk akaratát, s az ő döntését csak az nem látja, aki nem akarja. Isten nem rekesztette ki a többieket, hiszen ők is építhettek volna bárkát Noé után, de ehelyett kinevették intéseit, s így ők maguk tették magukat menthetetlenné. Lett volna idejük, hiszen a bárka száz évig épült, de elvesztek, mert bezárták füleiket minden jótanácsra. Hasonlóság van közöttünk és e történet szereplői között, hangzott el, hiszen az eklézsia is egy bárkácska, mely azért épül, hogy Isten tiszteltessék és az ő szava prédikáltassék. Mégis, vannak, akik a templom építését akadályozzák – s akiknek a képmutatása nem is derült volna ki másképp. S ez a templom még többeket fog kárhoztatni. „Ne keményítsétek meg szíveteket, meg ne csaljátok magatokat, ha földi bíró nem is vádol benneteket, ne gondoljátok, hogy nincs okotok a félelemre” – hangzott a több mint két évszázaddal ezelőtti igehirdetés szövege. Az ünnepi istentisztelet könyvbemutatóval folytatódott.
A kötet címe „Bátor szívvel és okos ésszel Isten nyája körül…”, s annak a Keresztesi Józsefnek az életét mutatja be, aki a várad-olaszi templomot felépíttette. Mint elhangzott, az 1748-ban született templomépítő prédikátor polihisztor volt, nemcsak teológus, hanem történész, nyelvész is, aki a numizmatikát is művelte, e mellett egyben költő és író. Élete során rengeteget alkotott, kéziratait Kolozsváron, Budapesten, Debrecenben, Sárospatakon, Prágában őrzik. Nagyon sok munkája maradt kézirat formában, s ezek értelmezése, megjelentetése nagy munka lenne.
Nehéz időszak
Dr. Baráth Béla Levente szólt a korszakról is, melyben Keresztesi József élt, s arról, hogy – amint a kötetből is kiderül – a tehetséges fiatalember Veszprém mellett született, Miskolcon járt gimnáziumba, s a Debreceni Református Kollégiumot végezte el, majd Hajdúböszörményen volt tanító, de Hollandiában is járt egyetemre. 1784-ben fogadta el a nagyváradi állást, s egy nehéz, bonyodalmas időszakot élt át itt, melynek eredményeként felépült a várad-olaszi templom; azonban a lelkipásztor életének sikertelenségei is voltak, például kevéssel a templom felépülése előtt összeveszett a presbitériummal, s Szalacsra távozott, ahol további két évtizeden át volt lelkipásztor. Ő indította el a születési és elhalálozási anyakönyvek vezetését Váradon, de hosszútávon nem ő vezette ezeket. A kötet első része Keresztesi József életét mutatja be: naplóíró ember volt, ezenkívül latin és magyar verseket egyaránt írt. A róla szóló könyv széles, áttekintő munka, mely a források szintjén mutatja be a prédikátort.
A későbbiek során felolvasta néhány versét is – a tiszteletes Váradról való elmenetelét is versben örökítette meg, de korábban annak kapcsán is verset írt, hogy a Habsburg hatalom megszüntette a debreceni diákok hagyományos, a magyar nemzeti függetlenséget is jelképező öltözetét. Ezért a verséért utóbb majdnem kirúgták az egyetemről.
A könyv megjelenését többek között a Szalacsi, a Nagyvárad-Olaszi, valamint a Nagyvárad-Réti Református Egyházközség támogatta. Amint a kötet elején olvasható: a szerző ezzel a kötettel tiszteleg az 500 éves reformáció emléke előtt.
Három emléktábla
A könyvbemutatót követően Veres-Kovács Attila parókus lelkész elmondta: a lelkipásztorok szolgálata nélkül a 230 éve felépített templom csak lakatlan ház lett volna, épp ezért fontosnak tartották, hogy a gyülekezetek közreműködésével begyűjtsék az emlékeket, s összeállítsák a Nagyváradon valaha szolgált református lelkészek névsorát. A sehol másutt fel nem lelhető névsort három emléktáblán örökítették meg: ezeken, merített papírra írva sorakoznak az 1557-től 1660-ig, azaz a török-vészig szolgáló lelkészek nevei, illetve az 1696-tól napjainkig az olaszi gyülekezetben szolgáló lelkészek nevei. Egyúttal köszönetet mondott a szentendrei Vinczemill tulajdonosának, Vincze László mérnöknek, aki önzetlenül, ajándékba készítette el a nagy értékű emléktáblákat.
Ezt követően a parókus lelkész átadta a Czeglédi György-díjat a nagyvárad-olaszi nőszövetség képviselőjének. Mint elhangzott, a Reformáció 500. évfordulója alkalmából tartott közös ünnepi istentiszteleten jutalmazták a nőszövetséget eddigi munkájáért. Neumann Andrea / erdon.ro

A magyar nyelv napja: több száz gyerek szaval a Csonkatorony mellett
A Csonkatorony mellett szavalnak, és virtuálisan kapcsolódnak be az Országházban tartandó rendezvénybe a nagyszalontai gyerekek. Erdélyben és Magyarországon közös versmondással, szavalóversenyekkel és díjkiosztókkal ünnepelik a magyar nyelv napját.
A magyar Országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává annak emlékére, hogy 1844-ben V. Ferdinánd magyar király ezen a napon szentesítette a magyar nyelvet hivatalossá - államnyelvvé – tévő törvényt. Az alkalomból számos rendezvényt tartanak Magyarország- és Erdély-szerte.
Az MTI beszámolója szerint az Anyanyelvápolók Szövetsége a Pesti Vigadóban tartja ünnepségét, amelyen átadják a Lőrincze-díjat és a Maróti István-emlékérmet. Kihirdetik a szervezet 2017. évi országos pályázatának és A Magyar Nyelv Múzeuma Írj levelet Kazinczy Ferencnek! című pályázatának eredményeit, valamint kiosztják Balatonfüred városának díjait a Kisfaludy Sándor versmondóverseny győzteseinek.
Az Országház ünnepi versmondó rendezvényén Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya mond köszöntőt. A magyar nyelv közös ünneplésében óvodáskorú gyermekek is részt vesznek Tamkó Sirató Károly, Kiss Dénes, Bella István, Fecske Csaba és Darázs Endre verseivel. Az Arany János-emlékévre tekintettel a központi ünnepségen Skype-on kapcsolják a nagyszalontai gyermekeket is.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium – Balassi Intézet rendhagyó szavalóversenyt hirdetett magyarul tanuló külföldi diákjai számára. Az Arany János verseit középpontba állító szavalóverseny döntőjén köszöntőt mond Hammerstein Judit helyettes államtitkár, az intézet vezetője, közreműködik a Makám együttes.
A debreceni Református Kollégium Oratóriumában és a nagyszalontai Csonkatorony mellett ma több száz diák együtt szavalja el Arany János A legszebb virág című versét.
A magyar nyelv napja debreceni programjaihoz számos helyi intézmény is kapcsolódik. Érdekes programokkal várják a fiatalokat és az érdeklődőket a Csokonai Színházban, a Déri Múzeum irodalom házában, a helyi közösségi házakban, könyvtárakban, a Kölcsey központban és az egyetemi közösségi térben, a nagyerdei víztoronyban, írta az MTI.
Balatonfüreden idén is csaknem száz helyi fiatal gyűl össze Magyarország első, egykori kőszínházának oszlopainál, hogy Balatonfüred kulturális partnervárosainak diákjaival egy időben szavalják el Kisfaludy Sándor néhány versét. A miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében ma rendezik a „Te aranyok Aranya!” című Arany János-szavalóverseny észak-magyarországi területi döntőjét.
Díjátadó Kolozsváron – Kolozsváron hétfőn 18 órától Bánffy-palotában ünneplik a magyar nyelv napját. Az alkalomból a Tonitza-teremben az Erdélyi Magyar Írók Ligáját díjazza az RMDSZ és a Communitas Alapítvány. A gálán felszólal Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke és Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke. Műveiből felolvas Karácsonyi Zsolt, Király László, Király Zoltán, Márton Evelin, moderál László Noémi. Részletek hangzanak el Laczkó Vass Róbert színművész és Nagy Gergő zongoraművész A legjobb ember – zenés Ady-fantázia című előadóestjéből. Krónika (Kolozsvár)