Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Dák és Római Civilizáció Múzeuma (Déva)
7 tétel
1990. február 23.
A Ceausescu-rendszer idején folyó történelemhamisításra emlékezett Firczák György, a Hunyad megyei Múzeum történésze. Radu Popa, Erdély középkori történetének kiváló kutatója mondta, hogy tizenöt évvel ezelőtt feltártak Déva város területén egy középkori temetőt, de erről mélyen hallgattak, egész mostanáig. A kőrösbányai ásatásokat pedig Radu Popa nem látogathatta meg, a Securitate utasítása értelmében. A Securitate megtiltotta Radu Popa könyvének /A címe magyarul: A román középkor kezdetei. Hátszeg vidéke/ népszerűsítését, mert tele volt magyar dokumentumokkal. Stefan Pascu kolozsvári egyetemi tanár kétnyelvű könyvéből /Ce este Transilvania? ? Wass ist Siegenbürgen?/ szándékosan kifelejtette a magyar civilizáció jelenlétét Erdélyben. /Firczák György, a Hunyad megyei Múzeum történésze: A történelem meghamisítása a Ceuasescu rendszer idején. = Hunyad Megyei Hírlap (Déva), febr. 23. ? 3. sz./
1991. július 18.
Nem kerültek elő Hunyadi János Zajkány faluban álló emlékművének tönkretevői, tájékoztatta az újságírót Hunyad megye helyettes főügyésze. Az emlékművet június 13-án ledöntötték. A megyei múzeum azt tervezi, hogy az emlékműnek a magyar felirattal ellátott középső részét a múzeumba szállíttatja, mert valakik a már ledöntött, buzogányától megfosztott emlékművet tovább bontják. /(Deák Levente): Egyelőre gyanúsítottak sincsenek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./
1992. július 18.
A Hunyadi János zajkányi emlékművét tönkretevő tettesek nincsenek meg, közölte a Hunyad megyei ügyészség helyettes főügyésze. A megyei múzeum azt tervezi, hogy az emlékműnek csak magyar felirattal ellátott középső részét múzeumba szállíttatja, mert valakik a már ledöntött, buzogányától megfosztott emlékművet tovább bontják. /Deák Levente: Egyelőre gyanúsítottak sincsenek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1992. júl. 18./
2012. október 6.
Nopcsa-kiállítás Déván
Kedden, október 9-én, délben 12 órakor nyitják meg a dévai Bethlen-kastélyban a Nopcsa Ferenc, világhírű paleontológus feljegyzéseiből és képeiből álló emlékkiállítást.
– A most bemutatásra kerülő hétkötetnyi kézirat az Albán Nemzeti Könyvtár tulajdonában van és első ízben kerül bemutatásra Romániában. A dévai múzeum tavaly indított egy hosszú távú projektet a hátszegvidéki Nopcsa Ferenc életének, munkásságának ismertetésére. A hónap végégig metekintehő kiállítás is szerves része a projektnek, ami remélhetőleg még újabb epizódokkal folytatódik– fogalmazott a kiállítást szervező dévai Dák és Római Civilizáció Múzeumának szóvivője.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
Kedden, október 9-én, délben 12 órakor nyitják meg a dévai Bethlen-kastélyban a Nopcsa Ferenc, világhírű paleontológus feljegyzéseiből és képeiből álló emlékkiállítást.
– A most bemutatásra kerülő hétkötetnyi kézirat az Albán Nemzeti Könyvtár tulajdonában van és első ízben kerül bemutatásra Romániában. A dévai múzeum tavaly indított egy hosszú távú projektet a hátszegvidéki Nopcsa Ferenc életének, munkásságának ismertetésére. A hónap végégig metekintehő kiállítás is szerves része a projektnek, ami remélhetőleg még újabb epizódokkal folytatódik– fogalmazott a kiállítást szervező dévai Dák és Római Civilizáció Múzeumának szóvivője.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2012. október 10.
Nopcsa Ferenc szavakban és képekben
Nopcsa Ferenc kalandos életének, sokrétű tudományos munkásságának újabb vetületeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a dévai Bethlen-kastély keleti szárnyában kedden megnyílt kiállításon.
– A tárlat egy hosszú távú terv “második felvonása”, az eredeti Nopcsa-fotókból összeállított tavalyi kiállítás után. A következő lépések már ennél sokkal merészebbeknek ígérkeznek: emlékmúzeumot és paleontológiai kutatóközpont létesítését tervezzük a Nopcsák szacsali birtokán, illetve ennek szomszédságában. A kivitelezhetőségi tanulmány már elkészült és reményeink szerint jövőre megpályázhatjuk a Norvég állam által elvileg beígért anyagi támogatást – fogalmazott Dacian Muntean, a bukaresti SENS (Societatea de Educaţie Nonformală şi Socială) lelkes munkatársa, aki eltökélten kutatja a Nopcsák gazdag kulturális hagyatékát.
Nopcsa Ferenc rendkívül sokoldalú személyisége különösképpen elbűvölte a fiatal kutatót, és néhány társával felkerekedett, végigjárni azokat a helyszíneket, melyeken a többek közt albán hősként számon tartott Nopcsa, száz évvel ezelőtt (1905 és 1921 között), lencsevégre kapta a csodálatos tájakat, életképeket, a sokszínű Albániában. Így a tegnap megnyílt tárlat első pannója egy évszázad távlatából készült fotó-párhuzam a Nopcsa-korabeli és a mai Albánia közt. A további kiállított anyag pedig végigvezet a nagy tudós – paleontológus, történész, régész, kartográfus, néprajzkutató, nyelvész – tudományos munkásságának kiemelkedő állomásain, amelyekről több mint 180 tudományos dolgozat, feljegyzés tanúskodik. 7 kötetbe foglalt albániai feljegyzéseit jelenleg az Albán Nemzeti Könyvtár őrzi. – Terepszemlénk alkalmával sikerült lefotózni a közel 3000 oldalnyi, térképekkel, vázlatokkal gazdagon illusztrált kéziratot is, ami alapjául szolgált a mostani kiállítás anyagának – magyarázza Dacian Muntean.
Nopcsa Ferenc azonban, kalandor természetű felmenőihez méltón valósággal megkoronázta a családnak e jellemvonását. Túlszárnyalva a Fatia Neagră regénybeli figuráját ihlető nagyapját, Nopcsa Lászlót, az unoka 1913-ban egyenesen albán királynak jelölteti magát, miután tíz évig a monarchia titkos ügynökeként kémkedik Albániában, sőt a helyi törzsek, etnikumok közti viszályokba is belekeveredik. 1907-ben egy hírhedt albán rablóvezér fogságába esik, ahonnan kedvenc fiatalkori olvasmányaiból ismert trükkel szabadul. Az első világháború idején pedig aktívan vesz részt a koszovói harcokban. Eközben azonban töviről-hegyire megismeri Albániát, s valósággal szerelmese lesz a vidéknek, a népnek, amely méltán tekinti nemzeti hősnek, hiszen a következő évtizedekben Nopcsa Ferenc mintegy 80 tanulmányt publikál az albán történelemről, néprajzról, nyelvjárásokról. Ebből három néprajzi témájú kötetét albán nyelven jelenteti meg. A dévai kiállításon e kiadványok kézirataiból, fotóiból is megtekinthetnek néhányat az érdeklődők. És persze elengedhetetlen tartozéka a kiállításnak néhány korabeli fegyver, amellyel Nopcsa legendásan ügyesen bánt. Nem csupán az albániai fegyveres összetűzései alkalmával, hanem vadászatokon is, amikor a Retyezát sűrűiben irigylésre méltó pontossággal találta el a kiszemelt vadat. Sajnos saját életének is fegyverrel vetett véget, 1933-ban, Bécsben. Sírját mai napig kutatják. – Most már úgy tűnik, nyomon vagyunk, s amennyiben sikerül beazonosítani örök nyughelyét, szeretnénk egy méltó emlékművet állítani a bécsi temetőben. Úgy vélem, Nopcsa Ferenc mindenképp olyan sokszínű és értékes személyiség, akivel méltán büszkélkedhet e vidék. – Ha ismertté tennénk kalandos életét, értékes tudományos munkásságát, melynek a világhírű törpedinók kutatása csak egészen kis szeletkéjét képezik, akkor egyedül Nopcsa Ferenc emléke elegendő lenne ahhoz, hogy turisták ezreit vonzza e vidékre, a szülővárosába, Dévára, illetve a Hátszegi medencébe – fogalmazott a fiatal bukaresti kutató, aki a dévai Dák és Római Civilizáció Múzeumának néhány munkatársával karöltve kitartóan halad a Nopcsa-örökség népszerűsítésében.
Nyugati Jelen (Arad)
Nopcsa Ferenc kalandos életének, sokrétű tudományos munkásságának újabb vetületeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a dévai Bethlen-kastély keleti szárnyában kedden megnyílt kiállításon.
– A tárlat egy hosszú távú terv “második felvonása”, az eredeti Nopcsa-fotókból összeállított tavalyi kiállítás után. A következő lépések már ennél sokkal merészebbeknek ígérkeznek: emlékmúzeumot és paleontológiai kutatóközpont létesítését tervezzük a Nopcsák szacsali birtokán, illetve ennek szomszédságában. A kivitelezhetőségi tanulmány már elkészült és reményeink szerint jövőre megpályázhatjuk a Norvég állam által elvileg beígért anyagi támogatást – fogalmazott Dacian Muntean, a bukaresti SENS (Societatea de Educaţie Nonformală şi Socială) lelkes munkatársa, aki eltökélten kutatja a Nopcsák gazdag kulturális hagyatékát.
Nopcsa Ferenc rendkívül sokoldalú személyisége különösképpen elbűvölte a fiatal kutatót, és néhány társával felkerekedett, végigjárni azokat a helyszíneket, melyeken a többek közt albán hősként számon tartott Nopcsa, száz évvel ezelőtt (1905 és 1921 között), lencsevégre kapta a csodálatos tájakat, életképeket, a sokszínű Albániában. Így a tegnap megnyílt tárlat első pannója egy évszázad távlatából készült fotó-párhuzam a Nopcsa-korabeli és a mai Albánia közt. A további kiállított anyag pedig végigvezet a nagy tudós – paleontológus, történész, régész, kartográfus, néprajzkutató, nyelvész – tudományos munkásságának kiemelkedő állomásain, amelyekről több mint 180 tudományos dolgozat, feljegyzés tanúskodik. 7 kötetbe foglalt albániai feljegyzéseit jelenleg az Albán Nemzeti Könyvtár őrzi. – Terepszemlénk alkalmával sikerült lefotózni a közel 3000 oldalnyi, térképekkel, vázlatokkal gazdagon illusztrált kéziratot is, ami alapjául szolgált a mostani kiállítás anyagának – magyarázza Dacian Muntean.
Nopcsa Ferenc azonban, kalandor természetű felmenőihez méltón valósággal megkoronázta a családnak e jellemvonását. Túlszárnyalva a Fatia Neagră regénybeli figuráját ihlető nagyapját, Nopcsa Lászlót, az unoka 1913-ban egyenesen albán királynak jelölteti magát, miután tíz évig a monarchia titkos ügynökeként kémkedik Albániában, sőt a helyi törzsek, etnikumok közti viszályokba is belekeveredik. 1907-ben egy hírhedt albán rablóvezér fogságába esik, ahonnan kedvenc fiatalkori olvasmányaiból ismert trükkel szabadul. Az első világháború idején pedig aktívan vesz részt a koszovói harcokban. Eközben azonban töviről-hegyire megismeri Albániát, s valósággal szerelmese lesz a vidéknek, a népnek, amely méltán tekinti nemzeti hősnek, hiszen a következő évtizedekben Nopcsa Ferenc mintegy 80 tanulmányt publikál az albán történelemről, néprajzról, nyelvjárásokról. Ebből három néprajzi témájú kötetét albán nyelven jelenteti meg. A dévai kiállításon e kiadványok kézirataiból, fotóiból is megtekinthetnek néhányat az érdeklődők. És persze elengedhetetlen tartozéka a kiállításnak néhány korabeli fegyver, amellyel Nopcsa legendásan ügyesen bánt. Nem csupán az albániai fegyveres összetűzései alkalmával, hanem vadászatokon is, amikor a Retyezát sűrűiben irigylésre méltó pontossággal találta el a kiszemelt vadat. Sajnos saját életének is fegyverrel vetett véget, 1933-ban, Bécsben. Sírját mai napig kutatják. – Most már úgy tűnik, nyomon vagyunk, s amennyiben sikerül beazonosítani örök nyughelyét, szeretnénk egy méltó emlékművet állítani a bécsi temetőben. Úgy vélem, Nopcsa Ferenc mindenképp olyan sokszínű és értékes személyiség, akivel méltán büszkélkedhet e vidék. – Ha ismertté tennénk kalandos életét, értékes tudományos munkásságát, melynek a világhírű törpedinók kutatása csak egészen kis szeletkéjét képezik, akkor egyedül Nopcsa Ferenc emléke elegendő lenne ahhoz, hogy turisták ezreit vonzza e vidékre, a szülővárosába, Dévára, illetve a Hátszegi medencébe – fogalmazott a fiatal bukaresti kutató, aki a dévai Dák és Római Civilizáció Múzeumának néhány munkatársával karöltve kitartóan halad a Nopcsa-örökség népszerűsítésében.
Nyugati Jelen (Arad)
2017. február 5.
Műemlékek közt Dél-Erdélyben – Magas Déva vára (1.)
Már hónapokkal ezelőtt terveztük ezt az utazást. Déva jó kiindulópontnak mutatkozott, s praktikus okokból kifolyólag azt terveztük, hogy itt lesz a bázis, ahonnan majd megközelítjük a célba vett dél-erdélyi helyszíneket.
Úgy gondoltuk, hogy innen kiindulva megtekintünk néhány a Maros-mentén elhelyezkedő magyar vonatkozású emlékhelyet, majd úgy járunk-kelünk Hunyad és Szeben megyékben, majd másutt is, hogy valamelyest beletekintsünk az ott élő emberek életébe, de ugyanakkor információkat szerezzünk a magyar, a román és - esetleg - a szász közösségek múltjáról, ittlétük tárgyi emlékeiről és ezek őrzéséről.
Mindezeken túl a természeti környezet is érdekelt, hiszen a Páring és a Retyezát hegységben egyaránt sok látnivaló kínálkozhat, ha időt szánunk a felkeresésükre és képesek vagyunk odafigyelni. A terv megvolt ugyan, de az időzítést és a kirándulás hosszúságát sem határoztuk meg pontosan és előre. Úgy gondoltuk, hogy majd igyekszünk maximálisan kihasználni a rendelkezésünkre álló időt és mindent megtekintünk, ami belefér ebbe a három napba, de kapkodni és sietni azért nem fogunk, hiszen jártunk már ezen a vidéken korábban is, s ami kimarad, az majd sorra kerül legközelebb.
A program eléggé képlékenyen működött, hiszen már az első napon - csütörtökön, február 2-án - változott, Déva és Vajdahunyad várát látogattuk meg, aztán másnap Marosillye, aztán a Retyezát meglátogatása, a Zsil-völgyének rövid szemléje, Őraljaboldogfalva felkeresése következett. Ezen a napon még lettek volna egyéb célkitűzéseink, de azokat ejtenünk kellett. A látottak-hallottak azonban kárpótoltak. Szombaton Sarmisegetusa Regia - és egy-két hozzá kapcsolódó dák vár - volt az úticél, aztán Marosszentimre református temploma és a keresdi Bethlen-kastély következett volna, de ekkor is egyszerűsítenünk kellett, s választanunk Marosszentimre és Keresd között. Időhiány miatt csak ez utóbbit tudtuk "abszolválni". Este fél kilenc óra tájt érkeztünk vissza Székelyudvarhelyre.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik vendégházában szálltunk meg, ahonnan pár percnyire található a várra feljáró sikló. Előbb azonban ejtsünk pár szót a vár történetéről.
A mai város fölé magasodó vulkanikus eredetű Várhegyen (371) már az ókori időkben - a dákok és a rómaiak korában bizonyítottan - erődítmény állott, amelyet IV. Béla magyar király a tatárjárás után újjáépíttetett. Itt zajlott le 1264-ben az a csata, amelyben a király hadvezére a szövetséges kunok élén vereséget szenvedett, az alkirály, IV. Béla fia, a későbbi V. István seregétől. 1302-től kezdődően a dévai vár az erdélyi alvajdák székhelye. 1333-ban Hunyad megye főispánjáé. 1453-ban Szilágyi Mihály birtokába jut, majd 1504-ig a Hunyadiaké lesz. 1526-ban Perényi Péter vajda tulajdona, három év múlva a Szapolyai Jánosé lesz, aki feleségének, Izabellának adja jegyajándékként (1539).
Az itteni várbörtönben raboskodott és itt is halt meg a vallásalapító Dávid Ferenc (1520-1579) Erdély első unitárius püspöke. Itt tartották egy ideig fogságban Dobó Istvánt (1502-1572), Eger hős védőjét, aki rövid ideig az erdélyi vajda címét is betöltötte.
1580 után bővítik és megerősítik. I. Rákóczi György idején épül a déli kerek bástya. 1657-ben a törökök elfoglalják, Apafi Mihály (1660-1690) visszaszerzi, ám az ő idejében többnyire börtönként funkcionál a vár. A Rákóczi-féle szabadságharc idején sikeresen kiállja a kurucok ostromát. 1717 és 1719 között Steinville tábornok végeztet osztrák megbízásra erődítési munkálatokat. Vauban-rendszerű várrá építteti át. 1733-től a Haller-család birtokolja, de ekkor már nem jelentenek veszélyt a törökök. A Horea-féle lázadás idején (1784) jut fontosabb szerep a várnak, hiszen menedéket biztosított a környék nemességének, majd ide szállították és itt végezték ki a véres magyarellenes pogromba torkolló felkelés vezetőit. Déva várát később elárverezték, új tulajdonosa, Pogány Franciska elhordatta, a mozdítható értékeket pedig elszállíttatta. Az 1848-49-es forradalom idején kisebb, helyi érdekű erődítményként osztrák császári kézben szolgált. A honvédek 1849. május 27-én foglalták el, Bem tábornok lőszerraktárt rendeztetett be a várban, amely aztán rejtélyes körülmények közepette augusztus 13-án felrobbant, több mint 100 fő halálát okozva. Öt nappal később Bem hadserege itt tette le a fegyvert.
Ezt követően a város kezelésébe került a vár és környéke, amelynek már csak a Várhegy ormán található épületei maradtak fenn erősen romos állapotban. 2007 után Európai Uniós források bevonásával a Hunyad Megyei Tanács végeztetett igen komoly felújítási munkálatokat, kiépültek a csúcsig vezető gyalogos-sétányok, az északi oldalon pedig siklót helyeztek üzembe, amely kiválóan alkalmas arra is, hogy az odalátogatók felvételeket készítsenek a városról és annak környékéről, majd bejárják a felújított részeket.
A tetőn levő zárt udvarban elhelyezkedő tömlöc, amelyben Dávid Ferenc meghalt azonban nem került felújításra, s nem is látogatható. Oda csak különleges alkalmakkor, kérésre lehet belépni. Ilyen ritka alkalmak a Magyar Unitárius Egyház által szerevezett megemlékezések (minden év november 15-én, Dávid Ferenc halála évfordulóján).
Úgy tűnik, hogy a felújítást nagyjából szakszerűen elvégezték. Egyébként nincsenek itt olyan építészeti emlékek, díszítőmotívumok és bizonyos kultúrtörténeti korok stílusához köthető épületrészek, amelyek különösebb művészi és restaurátori szakértelmet igényelnének. Kellő odafigyeléssel, betartva az anyaghasználat és a technológia szabályait, elvégezhető volt a helyreállítási munka. A kőművesek és ácsok elég tisztességes munkát végeztek. Kissé zavaró, hogy helyenként a tégla- és kőburkolatok teljesen újszerűek, hasonlóképpen a faszerkezetek is, de idővel az ódon falakhoz vénülnek, s akkor eltűnnek majd ezek a különbségek.
Külön említést érdemel, hogy a történelmi tények egy részének elhallgatása mellett, mégiscsak vannak magyar nyelvű tájékoztatók, s a kültéri feliratok és a nyomtatványok, illetve a használati utasítások szintjén is felbukkannak a magyar nyelvű szövegek.
Nem túl népes ma a város magyarsága, a 70 ezres lakosságnak mindössze 7,5 %-át képezi (mintegy 5500 fő). Nem néztük meg ugyan a pontos statisztikákat, de biztos, hogy éves szinten igen jelentős az idelátogató magyar turisták aránya is, úgyhogy az ilyen irányú gesztusok teljesen természetesek. Nem volt kifejezetten turistaszezon látogatásunk idején, de azért egyéni és csoportos látogatók folyamatosan érkeztek, gyakran lehetett magyar szót hallani, több magyarországi rendszámú autót fedeztünk fel a vár alatti parkolóban.
A gyenge ipari tevékenység mellett igen jelentősek megyeszerte a turizmusból származó bevételek, hiszen a várak és múzeumok látogatása mellett számos sportolásra alkalmas helyszínt is népszerűsítenek, amelyek a szolgáltatások minőségére is hatnak, hiszen szállást és étkezési lehetőséget is kell biztosítani a látogatóknak, ha itt kívánják őket pár napra tartani.
A vár könnyen megközelíthető a közelben elhaladó országútról. Úgyhogy tulajdonképpen kihagyhatatlan. Ajánlani merjük a Magna Curiában működö helyi múzeumot is (1882), amelyben ma a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat által létrehozott közgyűjtemény jogutódja, a Dák és Római Civilizáció Múzeuma működik (1938 óta) - lehet benne szelektálni és bizonyos kritikával szemlélni a kiállított anyagot, amelyet ott a látogató elé tárnak.
Simó Márton
eloszekelyfold.com
Már hónapokkal ezelőtt terveztük ezt az utazást. Déva jó kiindulópontnak mutatkozott, s praktikus okokból kifolyólag azt terveztük, hogy itt lesz a bázis, ahonnan majd megközelítjük a célba vett dél-erdélyi helyszíneket.
Úgy gondoltuk, hogy innen kiindulva megtekintünk néhány a Maros-mentén elhelyezkedő magyar vonatkozású emlékhelyet, majd úgy járunk-kelünk Hunyad és Szeben megyékben, majd másutt is, hogy valamelyest beletekintsünk az ott élő emberek életébe, de ugyanakkor információkat szerezzünk a magyar, a román és - esetleg - a szász közösségek múltjáról, ittlétük tárgyi emlékeiről és ezek őrzéséről.
Mindezeken túl a természeti környezet is érdekelt, hiszen a Páring és a Retyezát hegységben egyaránt sok látnivaló kínálkozhat, ha időt szánunk a felkeresésükre és képesek vagyunk odafigyelni. A terv megvolt ugyan, de az időzítést és a kirándulás hosszúságát sem határoztuk meg pontosan és előre. Úgy gondoltuk, hogy majd igyekszünk maximálisan kihasználni a rendelkezésünkre álló időt és mindent megtekintünk, ami belefér ebbe a három napba, de kapkodni és sietni azért nem fogunk, hiszen jártunk már ezen a vidéken korábban is, s ami kimarad, az majd sorra kerül legközelebb.
A program eléggé képlékenyen működött, hiszen már az első napon - csütörtökön, február 2-án - változott, Déva és Vajdahunyad várát látogattuk meg, aztán másnap Marosillye, aztán a Retyezát meglátogatása, a Zsil-völgyének rövid szemléje, Őraljaboldogfalva felkeresése következett. Ezen a napon még lettek volna egyéb célkitűzéseink, de azokat ejtenünk kellett. A látottak-hallottak azonban kárpótoltak. Szombaton Sarmisegetusa Regia - és egy-két hozzá kapcsolódó dák vár - volt az úticél, aztán Marosszentimre református temploma és a keresdi Bethlen-kastély következett volna, de ekkor is egyszerűsítenünk kellett, s választanunk Marosszentimre és Keresd között. Időhiány miatt csak ez utóbbit tudtuk "abszolválni". Este fél kilenc óra tájt érkeztünk vissza Székelyudvarhelyre.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik vendégházában szálltunk meg, ahonnan pár percnyire található a várra feljáró sikló. Előbb azonban ejtsünk pár szót a vár történetéről.
A mai város fölé magasodó vulkanikus eredetű Várhegyen (371) már az ókori időkben - a dákok és a rómaiak korában bizonyítottan - erődítmény állott, amelyet IV. Béla magyar király a tatárjárás után újjáépíttetett. Itt zajlott le 1264-ben az a csata, amelyben a király hadvezére a szövetséges kunok élén vereséget szenvedett, az alkirály, IV. Béla fia, a későbbi V. István seregétől. 1302-től kezdődően a dévai vár az erdélyi alvajdák székhelye. 1333-ban Hunyad megye főispánjáé. 1453-ban Szilágyi Mihály birtokába jut, majd 1504-ig a Hunyadiaké lesz. 1526-ban Perényi Péter vajda tulajdona, három év múlva a Szapolyai Jánosé lesz, aki feleségének, Izabellának adja jegyajándékként (1539).
Az itteni várbörtönben raboskodott és itt is halt meg a vallásalapító Dávid Ferenc (1520-1579) Erdély első unitárius püspöke. Itt tartották egy ideig fogságban Dobó Istvánt (1502-1572), Eger hős védőjét, aki rövid ideig az erdélyi vajda címét is betöltötte.
1580 után bővítik és megerősítik. I. Rákóczi György idején épül a déli kerek bástya. 1657-ben a törökök elfoglalják, Apafi Mihály (1660-1690) visszaszerzi, ám az ő idejében többnyire börtönként funkcionál a vár. A Rákóczi-féle szabadságharc idején sikeresen kiállja a kurucok ostromát. 1717 és 1719 között Steinville tábornok végeztet osztrák megbízásra erődítési munkálatokat. Vauban-rendszerű várrá építteti át. 1733-től a Haller-család birtokolja, de ekkor már nem jelentenek veszélyt a törökök. A Horea-féle lázadás idején (1784) jut fontosabb szerep a várnak, hiszen menedéket biztosított a környék nemességének, majd ide szállították és itt végezték ki a véres magyarellenes pogromba torkolló felkelés vezetőit. Déva várát később elárverezték, új tulajdonosa, Pogány Franciska elhordatta, a mozdítható értékeket pedig elszállíttatta. Az 1848-49-es forradalom idején kisebb, helyi érdekű erődítményként osztrák császári kézben szolgált. A honvédek 1849. május 27-én foglalták el, Bem tábornok lőszerraktárt rendeztetett be a várban, amely aztán rejtélyes körülmények közepette augusztus 13-án felrobbant, több mint 100 fő halálát okozva. Öt nappal később Bem hadserege itt tette le a fegyvert.
Ezt követően a város kezelésébe került a vár és környéke, amelynek már csak a Várhegy ormán található épületei maradtak fenn erősen romos állapotban. 2007 után Európai Uniós források bevonásával a Hunyad Megyei Tanács végeztetett igen komoly felújítási munkálatokat, kiépültek a csúcsig vezető gyalogos-sétányok, az északi oldalon pedig siklót helyeztek üzembe, amely kiválóan alkalmas arra is, hogy az odalátogatók felvételeket készítsenek a városról és annak környékéről, majd bejárják a felújított részeket.
A tetőn levő zárt udvarban elhelyezkedő tömlöc, amelyben Dávid Ferenc meghalt azonban nem került felújításra, s nem is látogatható. Oda csak különleges alkalmakkor, kérésre lehet belépni. Ilyen ritka alkalmak a Magyar Unitárius Egyház által szerevezett megemlékezések (minden év november 15-én, Dávid Ferenc halála évfordulóján).
Úgy tűnik, hogy a felújítást nagyjából szakszerűen elvégezték. Egyébként nincsenek itt olyan építészeti emlékek, díszítőmotívumok és bizonyos kultúrtörténeti korok stílusához köthető épületrészek, amelyek különösebb művészi és restaurátori szakértelmet igényelnének. Kellő odafigyeléssel, betartva az anyaghasználat és a technológia szabályait, elvégezhető volt a helyreállítási munka. A kőművesek és ácsok elég tisztességes munkát végeztek. Kissé zavaró, hogy helyenként a tégla- és kőburkolatok teljesen újszerűek, hasonlóképpen a faszerkezetek is, de idővel az ódon falakhoz vénülnek, s akkor eltűnnek majd ezek a különbségek.
Külön említést érdemel, hogy a történelmi tények egy részének elhallgatása mellett, mégiscsak vannak magyar nyelvű tájékoztatók, s a kültéri feliratok és a nyomtatványok, illetve a használati utasítások szintjén is felbukkannak a magyar nyelvű szövegek.
Nem túl népes ma a város magyarsága, a 70 ezres lakosságnak mindössze 7,5 %-át képezi (mintegy 5500 fő). Nem néztük meg ugyan a pontos statisztikákat, de biztos, hogy éves szinten igen jelentős az idelátogató magyar turisták aránya is, úgyhogy az ilyen irányú gesztusok teljesen természetesek. Nem volt kifejezetten turistaszezon látogatásunk idején, de azért egyéni és csoportos látogatók folyamatosan érkeztek, gyakran lehetett magyar szót hallani, több magyarországi rendszámú autót fedeztünk fel a vár alatti parkolóban.
A gyenge ipari tevékenység mellett igen jelentősek megyeszerte a turizmusból származó bevételek, hiszen a várak és múzeumok látogatása mellett számos sportolásra alkalmas helyszínt is népszerűsítenek, amelyek a szolgáltatások minőségére is hatnak, hiszen szállást és étkezési lehetőséget is kell biztosítani a látogatóknak, ha itt kívánják őket pár napra tartani.
A vár könnyen megközelíthető a közelben elhaladó országútról. Úgyhogy tulajdonképpen kihagyhatatlan. Ajánlani merjük a Magna Curiában működö helyi múzeumot is (1882), amelyben ma a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat által létrehozott közgyűjtemény jogutódja, a Dák és Római Civilizáció Múzeuma működik (1938 óta) - lehet benne szelektálni és bizonyos kritikával szemlélni a kiállított anyagot, amelyet ott a látogató elé tárnak.
Simó Márton
eloszekelyfold.com
2017. április 4.
Múzeumtörténeti kiállítás Déván
Kedden (április 4-én) délelőtt 11 órakor nyitják meg a dévai múzeumban az intézmény történetét bemutató tárlatot. A 30 pannót tartalmazó kiállításanyag Nagyszebenből érkezik, a Brukenthal Múzeum támogatásával. – A neves nagyszebeni múzeum tavaly kezdeményezett projektjének keretében került feldolgozásra és bemutatásra a legrégibb hazai múzeumok története. Ennek kapcsán keresték fel intézményünket is, és dr. Iosif Vasile Ferencz tudományos kutató segítségével állt össze a 19. század végén alapított dévai múzeum történetét bemutató anyag. Az erre épülő pannók tavaly október derekán kerültek kiállításra Nagyszebenben, most pedig „hazajönnek”, hogy a dévai közönség is megismerje intézményünk történetét – olvasható a dévai Dák és Római Civilizáció múzeumának közleményében.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)
Kedden (április 4-én) délelőtt 11 órakor nyitják meg a dévai múzeumban az intézmény történetét bemutató tárlatot. A 30 pannót tartalmazó kiállításanyag Nagyszebenből érkezik, a Brukenthal Múzeum támogatásával. – A neves nagyszebeni múzeum tavaly kezdeményezett projektjének keretében került feldolgozásra és bemutatásra a legrégibb hazai múzeumok története. Ennek kapcsán keresték fel intézményünket is, és dr. Iosif Vasile Ferencz tudományos kutató segítségével állt össze a 19. század végén alapított dévai múzeum történetét bemutató anyag. Az erre épülő pannók tavaly október derekán kerültek kiállításra Nagyszebenben, most pedig „hazajönnek”, hogy a dévai közönség is megismerje intézményünk történetét – olvasható a dévai Dák és Római Civilizáció múzeumának közleményében.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)