Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dacia Szálló (Szatmárnémeti)
3 tétel
2007. október 23.
Szabó István, a Szatmár Megyei Tanács elnöke egészségi okokból lemondott tisztségéből, négy nappal azelőtt, hogy a megye elhagyásának megtiltására vonatkozó, ellene kiadott DNA-határozat lejárt volna. Szabó István megyei tanácselnöknek az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szeptember 26-án tiltotta meg az ország, illetve Szatmár megye elhagyását 30 napig. A DNA ügyészei májusban kezdtek el vizsgálatot a Szabó István ellen befolyással való visszaélés, illetve nem a közvéleménynek szánt információk illetéktelen személyeknek való kiadása miatt. Szabó Istvánon kívül Riedl Rudolf alprefektust, Erdei- Doloczki István RMDSZ-es képviselőt, illetve Cseke Attilát, a kormányfőtitkárság államtitkárát is vizsgálják cinkosság vagy felbujtás vádjával. /A nap hírei. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./ „A szervezetünk egyik bástyája volt Szabó, akit most sürgősen pótolnunk kell – sajnálkozott Csehi Árpád a Szatmár megyei RMDSZ elnöke. Szabó István megyei tanácselnökként második mandátumát töltötte, előtte pedig nyolc évig alelnöke volt a testületnek. Személyét elsősorban a Szociáldemokrata Párthoz közel álló Gazeta de Nord-Vest vette célba. A lap heteken át rovatot tartott fenn a tanácselnök „viselt dolgai” számára. A román lap szerint az elnök több ízben is visszaélt befolyásával, például a Pannónia Szálló magánosítása során, amikor egy vállalkozó számára felvásárolta, majd továbbadta a vendéglátó-ipari cég részvényeinek 52 százalékát. Az ügyben vizsgálatot folytatott a DNA, de nem emelt vádat Szabó ellen. A város magyarságának körében nem aratott sikert, hogy az RMDSZ-es elöljáró egy román vállalkozó kezére játszotta Szatmárnémeti legimpozánsabb szecessziós stílusú épületét. Szabó Istvánt a megyei tanácsosi székben Veres István, a Szatmári Magyar Hírlap főszerkesztője követheti, Veres azonban még nem döntött arról, hogy vállalja-e a tisztséget. /Babos Krisztina: Betegséget okozó vizsgálatok. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./
2008. február 5.
Megnyílt Tillinger István és Gergely Csaba szatmárnémeti festőművészek kiállítása Szatmárnémetiben, a Pannónia (Dacia) Szálló előcsarnokában. /Kiállítás. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), febr. 5./
2014. május 10.
"Magyarságteljesítmény" - Pestről nézve
Néhány napig Szatmárnémetiben jártam egy tudományos konferencián, ezt az EMKE (az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) rendezte meg a Dózsa György által vezetett 1514-es parasztfelkelés ötszázadik évfordulója alkalmából. A parasztvezér alakja körül mostanság vagy nagy csend, vagy a csendet alig megtörő vita tapasztalható: hallok hangokat, miszerint a parasztháború korábbi egyértelműen pozitív megítélése alighanem revízióra szorul. Ezt a vitát most nem szeretném érdemben érinteni.
A valamikor szinte teljesen magyar lakosságú városban szerzett friss tapasztalataimat adnám elő. Vagy két évtizede járok oda, különféle történelemtudományi, irodalomtörténeti előadás-sorozatok vendégeként, ismerem a várost, számos barátot szereztem a múló évek során. Néhány esztendeje Szatmárnémetinek még magyar polgármestere volt, és a városi képviselőtestületben is tekintélyes számban foglaltak helyet magyarok.
Mára a helyzet megváltozott. Korábban ugyanis a magyar választópolgárok egyként a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mögött sorakoztak fel, a román választók pedig három vagy négy román párt körül tömörültek. Mára (nem kis részben a budapesti politizálásnak köszönhetően) három politikai erő verseng a magyar választók kegyeiért, a román pártok pedig összefogtak, így nem csoda, hogy a magyarokat szinte teljesen sikerült a városvezetésből kiszorítani.
Mindezzel együtt a város fejlődése is megakadt, a valamikor túlnyomó, majd relatív többségben (a huszadik század elején 98 százalékban, a trianoni békeszerződés után 66 százalékban, Észak-Erdély és a Székelyföld visszacsatolása után 92 százalékban, majd a kilencvenes években már csak 41 százalékban) magyar lakosságú város mára nemcsak a magyar városvezetését veszítette el, hanem korábbi történelmi karaktere is erősen megkopott.
A hajdan legendás szépségű főtér látványosan elhanyagolt, például a magyar szecesszió építészetének egykori remekműve: a Dacia szálloda már évek óta lakatlan és szinte romhalmazzá vált. Szatmárnémeti, mint magyar politikai és kulturális központ mára másodrendű helyzetbe került, a hazai politikai érdeklődés a Székelyföldet, Kolozsvárt, Nagyváradot célozza meg, és olyan egykor magyar történelmi és kulturális központok, mint Arad, Temesvár, Zilah és Szatmárnémeti tulajdonképpen kívül esnek a budapesti érdeklődés körén.
Közismert, hogy viszonylag jelentős támogatásban részesülnek bizonyos erdélyi szervezetek és programok, mindenekelőtt azok, amelyeket a budapesti hatalom a saját szövetségesének tekint. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, amely (leszámítva a kommunista uralom több mint égy évtizedét) 1885-ös alapítása óta folyamatosan és igen eredményesen működött, és a nyolcvankilences rendszerváltozás óta az erdélyi magyarság leginkább hatékony kulturális szervezete, sajnos nem tartozik ezek közé. Csak egyetlen fájdalmas példát említek meg: Muzsnay Árpád, az EMKE partiumi elnöke, több mint két évtized óta úgyszólván "társadalmi munkában" végzi feladatait, így a Szatmárnémetiben rendezett összejövetelek szervezését.
Évek óta tapasztalom, hogy egy régi belvárosi épületben lévő első emeleti lakását, minthogy az épület lépcsőháza egy korábbi földrengés következtében leomlott, csak egy "tyúklétrán" lehet megközelíteni. Nincs arra támogatás, hogy az erdélyi magyar művelődés egyik leginkább önzetlen és eredményes munkása emberi módon jusson el lakhelyére. Most meg arról szereztem tudomást, hogy a mögöttünk lévő télen (szerencsére ez Erdélyben is enyhének bizonyult) Muzsnaynak arra sem volt pénze, hogy kifizesse fűtési számláját, így aztán hónapokig fagyoskodott.
Eltűnődtem azon, hogy miközben csak úgy repkednek a milliók a kisebbségi világban élő familiárisok kezébe, miért kell a nemzeti kultúra és az erdélyi magyar identitás ügyének elkötelezett és bizonyítható módon hatékony intézményeknek és értelmiségieknek megalázó körülmények közepette dolgozniok.
A mögöttünk maradt évtizedekben igen sokszor került a közbeszéd terébe az a fogalom, amelyet használói "magyarságteljesítményként" értelmeztek. Valóban, szükség van ilyen "teljesítményre", nevezetesen arra, hogy kisebbségi magyarok és magyar intézmények, szervezetek őszinte elkötelezettséggel szolgálják a Kárpát-medencei magyar élet és megmaradás ügyét. (Ámbár ezt nem nevezném "magyarságteljesítménynek", ez a kifejezés idétlen és félrevezető lehet.)
Tapasztalataim szerint azonban nem mindig ez a teljesítmény részesül elismerésben és támogatásban, gyakran az összeköttetések, a retorikai teljesítmények szabják meg azt, hogy Budapest kinek a "magyarságteljesítményét" díjazza és ismeri el. Holott a kisebbségi magyar közösségek és kultúrájuk megmaradását nem a hangos retorika és nem az ügyes helyezkedés szolgálja, hanem a mindennapi szívós munka. Az a munka, amelyet a Muzsnay Árpádok végeznek, mindig személyes erőfeszítéseikkel, szorgalmukkal, áldozatvállalásukkal szolgálván a nemzeti-nemzetiségi megmaradást.
Az igazi "magyarságteljesítmény", legalábbis az én meggyőződésem szerint, nem a pártpolitikai felszínen, hanem a hétköznapok mélyebb (és emberpróbálóbb) világában található.
Pomogáts Béla. Népszava