Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Czegei Wass Albert Alapítvány
21 tétel
1998. február 21.
"Kilencven éves korában öngyilkos lett Wass Albert /Válaszút, 1908. jan. 8. - Astor, 1998. febr. 17./ író, életművének nagyobb része emigrációban keletkezett. A kolozsvári Ellenzék munkatársa, az Erdélyi Szépmíves Céh tagja volt. 1945-ben halálos ítéletet hirdettek ki ellene szülőföldjén, ezért kellett emigrációba vonulnia. Még a hetvenes években is több merényletet kíséreltek meg ellene a diplomata-útlevéllel fölszerelt Securiate-ügynökök. 1956 után megalapítója volt az Amerikai Magyar Szépmíves Céhnek. 1994-ben az összmagyarság kultúrájának támogatására létrehozta a Gróf Czegei Wass Albert Alapítványt. A hallgatás köré emelt falát nehezen lehetett áttörni, az Új Magyar Irodalmi Lexikon mindössze kilenc sort szentelt neki, műveit is hiányosan sorolta fel. Az újabb nemzedék fölfedezte Wass Albertet, elbeszélései, meséi iskolai olvasókönyvekbe kerültek. Inámi Zsófia irodalomtörténész gyűjteni kezdte az anyagot az íróról szóló monográfiájához. Wass Albert 88 évesen, 1997-ben levelet írt a magyar belügyminiszternek: magyar állampolgárként kíván hazalátogatni, hogy alapítványát bemutassa. Jó fél esztendeig válasz sem érkezett, bár Tar Sándor tiszteletbeli konzul is sürgette az intézkedést. A belügyminisztériumi állampolgári főosztályon azt állították, hogy csak a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorából értesültek a kérelemről, ekkor válaszoltak az írónak: csak akkor lehetséges a visszahonosítás, ha Magyarországon lakik. Ekkor Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke 1997. máj. 26-án levélben fordult Kuncze Gábor belügyminiszterhez, kérve a méltányosságot. Erre a levélre 1997. júl. 4-én született válasz, a belügyminiszter arról tájékoztatott, hogy megküldték Wass Albertnek a magyar állampolgárságának fennállását tanúsító állampolgársági bizonyítványt. Wass Albertnek nagyon fájt, hogy az állampolgársági bizonyítványon az szerepelt: kiállításától egy évig érvényes. /Lőcsei Gabriella: "Pusztuló gyümölcsfák vagyunk..." Wass Albert örökre elbujdosott. = Magyar Nemzet, febr. 21./"
1999. október 16.
"Wass Albert a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja. Hangadó szerepet töltött be a magyar szellemi emigráció életében, részt vett több lap (Ahogy Lehet, Új Magyar Út, Magyar Könyvbarátok) szerkesztésében. Létrehozta és működtette az Amerikai Magyar Szépműves Céhet. Ceausescu "diplomatái" sokat zaklatták, egy alkalommal floridai kertjében rálőttek az íróra. A kilencvenéves korában, 1998-ban elhunyt erdélyi magyar író emlékét ápoló alapítvány Wass Albert szellemi és politikai hagyatéka a Kárpát-medencében címmel hirdetett pályázatot. A pályázatot 1998-ban írta ki, amelyre több százan jelentkeztek. Munkáikat a floridai székhelyű gróf Czegei Wass Albert Alapítvány bírálta el. A nyertesek Budapesten, a Magyarok Házában vehették át a díjakat. /Átadták a Wass Albert Alapítvány díjait. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 16./"
1999. december 29.
Szamosújváron, az erdélyi örmények fővárosában november 20-21-én tudományos ülésszakot tartottak Az erdélyi magyar-örmények társadalmi szerepe, örmény katolikus egyháza és identitástudata régen és ma címmel. Az első tanácskozást Budapesten tartották 1997. A mostani konferencia fővédnökei Dr. Jakubinyi György érsek, örmény apostoli kormányzó és Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter voltak. Az előadók között volt ifj. Kabai Ferenc református lelkész, dr. Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek alapítója, Tarisnyás Csilla, az ARMÉNIA időszaki szemle főszerkesztője. Előadást tartott még Péter Emese Szamosújvárról, Jakobovits Miklós Nagyváradról, Starmüller Géza Kolozsvárról. A megjelentek megnézhették a Szamosújvár képekben és Szemelvények az örmények múltjából és jelenéből című kiállításokat. Megkoszorúzták a Szongott Kristóf emléktáblát a helyi koszorúzási ünnepségére, ahol a helyi Czetz János Cserkészcsapat is felsorakozott. /A magyar ajkú örmények Romániában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 29./
2001. február 6.
"Az életműsorozatban jelent meg Wass Albert Az antikrisztus és a pásztorok /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című regénye, a Czegei Wass Alapítvány (Florida) jóvoltából. Szomorú és témájánál fogva az erőszak ellen lázító írásmű. Egy kis erdélyi faluba megérkeznek a felszabadító szovjet katonák, az erőszakkal boldogítók. A falubeli gazdák, a pásztorok külön kis társadalma az erőszakkal szembeállva válik egységesebbé, lázadásuk azonban eleve kilátástalan. /P. Buzogány Árpád: Az eszme torz valósággá vált Erdélyben is. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 6./"
2002. augusztus 27.
"A szamosújvári 51. számú Czetz János cserkészcsapat meghívására érkezett Erdélybe a lyoni "Szent Szív" plébánia 10 cserkésze, azzal a céllal, hogy megismerkedjenek Erdély jellegzetességeivel és együtt táborozzanak a magyar cserkészekkel. A mozgótábort 3 nagy rész alkotta: egy magashegyi cserkésztábor a Gutin hegységben, a Kakastarély alatt, egy régésztábor Bálványosváralján és egy kis körút Kolozsvár környékén. Élményt volt a Romániai Magyar Cserkészszövetség tagjainak. Egy alkalommal a nagybányai Teleki Magyar Ház vált otthonunkká, vendéglátóik pedig a 15. sz. Teleki Sándor cserkészcsapat tagjai voltak. Bekapcsolódtak a III. Bálványosváraljai Cserkésztáborba, amelynek célja, immár harmadik éve, a vár romjainak felszínre hozása. /Kasza Tamás: Cserkésztestvériség-mozgótábor francia vendégekkel. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./"
2003. április 26.
"Ápr. 26-án Szamosújváron negyedik alkalommal kerül sor a Csodaszarvas nyomában elnevezésű Országos Rovásírásversenyre. A helybeli 51. számú Czetz János cserkészcsapat által szervezett rendezvény re Erdély minden sarkából érkeznek vendégek. Délután a Téka-házban a gyergyószentmiklósi Tölgyesi András Béla rézdomborításaiból nyílik kiállítás, majd ugyanott három érdekesnek ígérkező előadást hallgathatnak meg a résztvevők. A szokásos könyvbemutatón Friedrich Klára-Szakács Gábor Kárpát medencei birtoklevelünk a rovásírás című kötetével ismerkedhetnek meg a jelenlévők. /Erkedi Csaba: Országos Rovásírásverseny. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 26./"
2003. április 29.
"A múlt hét végén a cserkészek ellepték Szamosújvárt. Az ország 16 helységéből gyűltek össze, hogy részt vegyenek a negyedik alkalommal kiírt, Csodaszarvas nyomában elnevezésű országos rovásírás-versenyen. A szervezőknek, a helybeli Czetz János cserkészcsapatnak köszönhetően a háromnapos találkozó jól sikerült. Több mint 140-en vettek részt a versenyen. Gazdag és változatos program várta a résztvevőket /kézműves foglalkozások, kiállítás, előadások, könyvbemutató és baráti megbeszélések/. A könyvbemutatón Friedrich Klára/Szakács Gábor Kárpát-medencei birtoklevelünk - a rovásírás című kiadvánnyal ismerkedhetett a népes közönség. /Erkedi Csaba: Csodaszarvas nyomában Szamosújváron. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 29./"
2005. február 3.
Wass Albert igazsága – A gróf emigrált, az író otthon maradt című könyv jelent meg a Szabad Tér Kiadó és a Czegei Wass Foundation közös kiadásában. A könyv Wass Albert öt fia megbízásából íródott, akik felkérték a magyarországi Raffay Ernő történészt és Takaró Mihály irodalomtörténészt, hogy tisztázzák Wass Albert háborús bűnösségének, illetve antiszemitizmusának vádját. A kötet harmadik szerzője Vekov Károly, aki az elmúlt ciklusban romániai parlamenti képviselőként hozzájuthatott a Securitate archívumában lévő Wass-anyagokhoz, az 1946-os úgynevezett népbírósági per kihallgatási jegyzőkönyveihez és több más fontos dokumentumhoz. Ezek alapján bebizonyította, hogy a Wass Albert és édesapja elleni kolozsvári per a kormány tudtával meghozott koncepciós intézkedés volt. Mit sem törődve a tényekkel, a főügyészség nemrégiben visszautasította a család nevében benyújtott perújrafelvételi kérelmet. /Bizonyíték Wass Albert ártatlanságáról. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 3./
2005. október 18.
Káli Király István, a Mentor Könyvkiadó vezetője beszámolt arról, hogy eddig 29 Wass Albert-kötetet adtak ki, több mint 440 000 példányban. Ennek jó részét sikerült Magyarországon is értékesíteniük. Elmondta, hogy 1996 augusztusában megkeresték a kiadót Wass Albert fiai azzal a kérdéssel, hogy elvállalnák-e a Kard és kasza erdélyi kiadását. Ezt örömmel vállalták, azzal a feltétellel, hogy a szerzőtől erre írásbeli meghatalmazást kapjanak. Megérkezett Wass Albert felkérése, decemberre kész volt a könyv. 1997-ben még 2 könyvét adták ki – Farkasverem, Adjátok vissza a hegyeimet! –, majd 1998-ban, már a szerző sajnálatos halála után, megkötötték a szerződést a teljes életmű kiadására a Czegei Wass Alapítvánnyal. A nagyobb baj az, hogy olyanok is becsmérlően szólnak róla, akik egyetlen sorát nem olvasták. Ha valaki attól jobboldali, hogy szereti azokat, akikhez tartozónak vallja magát, akkor Wass Albert is az volt. A Mentor mellett a magyarországi Kráter Kiadó ad még ki Wass-könyveket. A kiadási jogokért folyó hosszadalmas jogi vita rendeződött. A Legfelsőbb Bíróság idei február 28-i ülésén kimondták, hogy Szász Lóránd és a Kráter Műhely Egyesület követelése nem jogszerű, ezért a Czegei Wass Alapítványnak, ezáltal a Mentor Kiadónak is joga van a Wass Albert-művek kiadására és magyarországi forgalmazására. /Mentor: közel félmillió Wass Albert-kötet. Káli Király István könyvkiadó a holtmarosi találkozóról, az értő emberekről és a kiadási jog rendeződéséről. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 18./
2005. december 6.
December 5-én felavatták Verőcén a Wass Albert parkot és szobrot a katolikus plébániahivatal mögött. A mű Tóth Dávid szobrászművész alkotása. Az ünnepség fővédnöke Beer Miklós váci megyéspüspök volt, az ünnepi beszédet Bartha József református lelkész, a Czegei Wass Alapítvány elnöke mondta el. Az avatáson jelen voltak a felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és délvidéki magyar egyházi és politikai vezetők, valamint Wass Albert fiai is. A rendezvényen közreműködött Budai Ilona Magyar örökség-díjas népdalénekes és Ferenczy Csongor színművész. /Wass Albert-szobor Verőcén. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 6./
2007. július 5.
Szerte a világon készülnek megemlékezni Wass Albert író születésének (1908. jan. 8.) 100. évfordulójáról és az író halálának (1998. febr. 17.) 10. évfordulójáról, akinek munkássága mind a Kárpát-medencében élő, mind pedig a világon szétszéledt magyarság köreiben egyre népszerűbb. A Czegei Wass Alapítvány a Czegei Wass családot képviseli, akik az író életművének jogutódai és missziójának folytatói immár egy évtizede. Ebben az évben megalakul a Wass Albert Szellemi Örökségét Ápoló Egyesület. Mivel az író családja távol él az óhazától, szükség van arra, hogy az írót szeretők nagy tábora egy virtuális baráti közösséget alkosson és összefogjon a 2008. év emlékező programjai és eseményei koordinálásában. Ezt fogja segíteni két szervezés alatt álló honlap: www.czegeiwassalbert.hu és www.czegeiwass.org – az információk és híradások közzétételével. A Czegei Wass Albert Alapítvány nevében fiai arra kérik a magyarság szervezeteit, intézményeit, iskolákat, mindazokat, akik Wass Albert tisztelői, műveinek olvasói, hogy méltóképpen emlékezzenek rá a különféle rendezvényeken. /Ünnepeljük együtt Wass Albert születésének 100. évfordulóját! = Népújság (Marosvásárhely), júl. 5./
2008. január 9.
A Czegei Wass Alapítvány 1999-től működtet egy árvaházat, amelyet a református egyház gondoz. Jelenleg tizennégy lakója van a holtmarosi otthonnak. Családias körülményeket teremtettek számukra, tizenhárom alkalmazott neveli, gondozza őket. A falubeliek is befogadták a gyermekeket. A tanév elején hét gyerek iratkozott első osztályba, így a holtmarosi iskola magyar alsó tagozatát nem számolták fel, mert teljes a diáklétszám. /(vagy): Családias körülményeket teremtettek az árvaházi gyerekeknek. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 9./
2008. február 1.
A magyar kultúra napját ünnepelték január 30-án Marosvásárhelyen a Kultúrpalota kistermében. Simó Józsefnek, a Czegei Wass Alapítvány elnökének Maradnak az igazak című előadóestjével az író születésének századik, halálának tizedik évfordulójára emlékeztek. Ábrám Noémi elmondta: Marosvásárhelyen 2004 óta ünneplik a magyar kultúra napját, s ebben az EMKE úttörő szerepet játszott, hisz évekig csak ők szerveztek ünnepséget ez alkalomból. Az EMKE emléklappal jutalmazta Lokodi Editet, a Maros megyei önkormányzat elnökét a közművelődés érdekében kifejtett eddigi munkájáért s a Kultúrpalotában folyó újjáépítés kezdeményezéséért. Lokodi elmondta: a nagyterem után – amelyet nemrég avattak fel – idén a tükörteremmel, valamint a kisteremmel folytatják, és az orgonával fejezik be. /Király K. László: „Maradnak az igazak” = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 1./
2008. július 8.
Az erdélyi származású Péterffy Gyöngyi 1995-ben írt levelet Wass Albert írónak, ezzel kezdődött két erdélyi magyar lélek barátsága, derül ki az megemlékező kötetből (Péterffy Gyöngyi: Vezérlő csillag. Dr. Gróf Czegei Wass Albert emlékezetére, Hoppá Kiadó, Marosvásárhely, 2008). A védnökök, támogatók jegyzéke mutatja, milyen sokan szeretik Wass Albertet. Neves személyiségek írnak kedvező méltatásokat: Nagy Pál irodalmár Marosvásárhelyről, Simó József, a Czegei Wass Alapítvány elnöke Budapestről, dr. Lukácsy Éva Miamiból. Péterffy Gyöngyi kronológiai sorrendben és tematikus egységben ismertette a Wass Alberthez írott versei világát. /Kajcsa Jenő: Személyes emlékkönyv Wass Albertről. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 8./
2009. március 18.
Fennállásának tizenötödik évfordulóját ünnepli a Partium egyetlen megszakítás nélkül működő, magyar nyelvű magánszínháza, a nagyváradi Kiss Stúdió Színház. 1994. március 26-án, alakította meg a két állandó taggal működő társulatot a Kiss Törék Ildikó–Varga Vilmos színész házaspár. Az évfordulóra kétnapos ünnepséggel készülnek: 26-án és 27-én egy-egy gálaműsort adnak elő. A társulat történetében sok hazai és külföldi színművésszel, rendezővel, zenésszel működött együtt a házaspár, s közülük sokakat várnak a gálára. Eljön a rendezvényre Pomogáts Béla irodalomtörténész, Simó József, a Wass Albert Alapítvány budapesti irodájának vezetője és Czencz József rendező, aki a társulatról forgatta Koptatott szavak című filmjét. /Évforduló a váradi Kiss Stúdiónál. = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./
2010. január 18.
Wass Albertre emlékeztek az Erdélyi Magyar Ifjak
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) marosvásárhelyi szervezete Wass Albert író, költő születésnapjára emlékezett múlt hét végén. "A Wass Albert-ügy ma nem Wass Albert- ügy, hanem magyar nemzeti ügy" – hangzott el a rendezvényen.
Telt ház volt a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban péntek este az EMI rendezvényén. Erdélyi írónk, Wass Albert születésnapjára (1908. január 8., Válaszút) emlékeztek a résztvevők, zömében idősebb polgárok. A Floridában 1998-ban elhunyt íróról, aki több mint harminc regényt, sok verseskötetet, elbeszélést, színművet írt, kinek regényeit több nyelvre lefordították, Simon Zsolt, az EMI tagja beszélt: "Wass Albert életét a szeretet és gondosság hatotta át, a világot vallásos áhítattal szemlélte. Történetei azért kelnek életre, mert abból az életből merítette őket, amely őt magát is betöltötte. Hősei drámai küzdelmek között hűek maradnak önmagukhoz mostoha sorsuk és a rajtuk esett igazságtalanságok ellenére. Prózája és versei a lélekhez szólnak és megindító szívközelbe kerülnek". A rendezvény főmeghívottja, Bartha József holtmarosi református lelkész, a Czegei Wass Alapítvány elnöke Wass Albert, az író műveinek aktualitását firtatta. Mondta ugyanis valaki, hogy Wass Albert már nem aktuális író. "Ne féljetek, magyarok! Szeressétek egymást, magyarok! Tartsatok össze, magyarok! Segítsék egymást, magyarok!" – idézte az írót. Ezekből a szavakból is látszik, hogy művei által igencsak aktuális író. "Aktuális, mert egyet akarunk: itthon, szülőhazánkban egyenrangúnak érezni magunkat a más nemzetiségűekkel! Jogunk van e röghöz őseink révén" – tette hozzá. Beszélt az Erdélyben található három Wass Albert-szoborról: egyik Szászrégenben egy imateremben, a másik Vicén egy iskola raktárában és a harmadik a holtmarosi református templomban található. Jobban mondva ide menekített emlékművekről van szó, hiszen a román hatalom nem tolerálja az író kultuszát, és miközben "marosvásárhelyi tanácsosok egy tömeggyilkos szobrát állíttatják fel, Holtmaroson egy koncepciós per áldozatának szobrát nem lehet köztéren elhelyezni. Hol itt az igazság?!" – tette fel a kérdést Bartha József, arra a meggyőződésre jutva, hogy "Románia még mindig nem jogállam". A lelkész szerint a "Wass Albert- ügy ma nem Wass Albert-ügy, hanem magyar nemzeti ügy".
A rendezvényt Karácsonyi Tímea és Szabó Szende szavalatai színesítették, végül pedig Koltay Gábor Adjátok vissza a hegyeimet! című Wass Albertről készült filmjét vetítették le.
Antalfi Imola. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2014. június 9.
Wass Albert-szobrot avattak Szovátán
Új emlékhellyel gazdagodott a Wass Albert-kultusz, ezúttal Szovátán avattak mellszobrot. Tóth Ferenc szovátai lakos saját ingatlanában ajánlott fel helyet erre a célra.
Nemcsak helyiek gyülekeztek a Sómező utcai magánterületnél június 8-án, vasárnap, hanem a csíksomylói búcsúról visszatérő balassagyarmati turisták is ünnepelni álltak meg. „Wass Albert olyan gyökerekkel rendelkezett, amelyek életében soha nem tudtak elhalni. Olyan irodalmi értéket képviselő személyiségről emlékezünk, aki műveivel bizton került a világirodalom nagyjai közé, bárki olvassa bármelyik művét bármilyen fordításban, Wass ott van az írók első sorában a világon” – mondta Kozsik József színművész a rendezvény megnyitóján. A tömegben ott voltak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Jobbik Magyarországért Mozgalom marosvásárhelyi szimpatizánsai is, de az Erdélyi Magyarok Ausztriai Egyesülete tagjai is érdemesnek találták eljönni Szovátára.
Wasstól is, tőlünk is félnek
Kozsik József szavalata mellett a marosvásárhelyi származású, Stockholmban élő Publik Antal adta elő az Adjátok vissza a hegyeimet című „kiáltást”, majd Bartha József, a Czegei Wass Alapítvány elnöke lépett mikrofonhoz, és olyan dolgokat mesélt Wass Albertről, amelyeket a nagyközönség kevésbé ismer. Felesége nagymamája, Éltető Mária és Wass között egykor „dühöngött a szerelem”, őróla mintázta az író a funtineli boszorkány, Nuca arculatát. De nem rejtette véka alá elégedetlenségét Bartha József, amiért elnyomott, gyarmatosított, másodrendű állampolgárként kezelnek minket ebben az országban, mert nemcsak Wass Alberttől, hanem tőlünk is félnek: olyan dolgokat tanultunk újra Wass műveivel, amelyeket igyekeztek „kiszárítani” belőlünk. A magyarságot halálra ítélték, de nem halt meg, mert halhatatlanságra és a világ megmentése hivatott el. Jó szándékkal keresve egymást megtalálja magyar a magyart – figyelmeztetett Batha, aki arra is rámutatott: Wass Albertet csak a román hatóságok tartják háborús bűnösnek, az amerikai katonai és titkosszolgálatok is átvizsgálták őt, de bűntelennek találták, fia a West Point katonai akadémián tanulhatott és az amerikai hadsereg nyugalmazott tábornoka.
A műkő mellszobrot készítő Miholcsa József művész, huszár alezredes azt a hat évvel ezelőtti pillanatot idézte fel, amikor iskolatársa, Tóth Ferenc felvetette egy szobor készítésének gondolatát. A most felállított mű fiatal katonatisztként, bajusszal ábrázolja Wass Albertet, aki „itt van közöttünk”.
A városé lehetne a szobor
A leleplezett alkotást Bajkó Norbert szovátai katolikus segédlelkész és Bartha József holtmarosi református lelkész szentelte fel, illetve áldotta meg. Az ember úgy tud megmaradni, ha ráfigyel mindenkire és nem tekint el gyökereitől – intett Bajkó, míg Bartha úgy véli: az összetartozás gyümölcseként ez a terület hamarosan búcsújáró hely lesz, ahová ünnepelni, emlékezni vagy egy csendes imára érkeznek közeliek és távoliak.
A szobrot megrendelő, illetve saját épületében annak helyet adó Tóth Ferenc művész Wass Alberttel együtt félti a magyar földet, és hazaárulóknak tartja mindazokat a szovátaiakat, akik birtokaikat idegeneknek adják el. A szovátai városvezetőknek viszont azt üzeni: Wass Albert szobra nemcsak az övé, ezért azt szeretné, ha közterületre kerülne. Amennyiben a városháza méltó fogadója lesz és méltó helyet talál, a szobrot a városnak adományozza. A saját pénzén készíttetett Wass-szobor után Tóth Ferenc Horthy Miklósnak is emlékművet szeretne készíttetni, és ezennel gyűjtést is hirdetett erre a célra.
„Egyre többen vagyunk”
Bartha József számára megelégedettséget és örömet jelent a szovátai szoboravatás, azt jelenti, hogy a Czegei Wass Alapítvány nem maradt egyedül, Pakó Benedek plébános sem maradt egyedül a Wass-szobor meghurcoltatott mivoltával. Bartha meghajtja fejét Tóth Ferenc bátorsága és szoborállító akarata előtt. „Boldog vagyok, hogy most már többen vagyunk, akik a nemzetért, önmagunkért, Wass Albertért teszünk, aki megérdemli hogy emléket állítsunk. Hogy végre ne csak a szívünk mélyén állítsunk emléket, hanem ilyen kis helyeken is megálljunk, meghajoljunk egy olyan ember emléke előtt, aki minket, mint nemzetet nagyon sokkal ajándékozott meg meg könyveivel, tanításaival, írásaival” – nyilatkozta portálunknak Bartha József, a Czegei Wass Alapítvány vezetője.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro
2015. augusztus 10.
Zászlót szentelt a Hazajáró Honismereti és Turistaegylet
Várják az új tagokat
Bár a Duna TV Hazajáró című honismereti és turisztikai műsorának szerkesztői és a rajongók kezdeményezésére aHazajáró Honismereti és Turistaegylet idén április 3-án alakult meg Budapesten, az első Kárpát-medencét is átfogó eseményére július 31-e és augusztus 1-e között a Pilis hegységben levő Csobánkán került sor, amikor a Böjte Csaba testvér által támogatott Prohászka Ottokár Élet Házának udvarán tartott rendezvényen felszentelték az egylet zászlaját, és a kezdeményezők mellett jelen levő Kárpát- medencei tagok, érdeklődők arról döntöttek, hogy mozgalommá bővítik ki a tavaszi kezdeményezést.
Az alapítók, Erdélyi Rudolf, Farkas Zoltán, dr. Gyimesi Kende, Jakab Sándor, Kenyeres Oszkár, Molnár Roland, Moys Zoltán, Schödl Dávid, Thuma Róbert, dr. Tihanyi István és Vándor Attila közös meghívására július 31-én, pénteken a csobánkai gyerekotthonba érkeztek azok, akik a Hazajáró műsor szerkesztőit barangolásuk útján segítették, együttműködtek a stábbal annak érdekében, hogy sikeres legyen a Kárpát-medence szépségeit, kulturális örökségét és természetvédelmi értékeit népszerűsítő műsor. Az egybegyűltek pénteken ismerkedő szabad programon vettek részt, majd dr. Thuma Róbert elnök vezetésével vasárnap a település melletti Oszoly csúcsra kirándultak. A zászlószentelési ünnepség 10 órakor kezdődött. Többek között felszólalt Bartha József holtmarosi lelkipásztor, a Czegei Wass Alapítvány elnöke, aki az összefogás jelentőségéről beszélt. A Kárpát- medence magyarjainak egységét, a sokakat összefűző baráti köteléket említette beszédében Moys Zoltán, a turisztikai magazinműsor rendezője, forgatókönyvírója, az egylet egyik alapítója. Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor, a Hazajáró "túrázói", a Magyar Televízió Rt. műsorigazgatója a 127 adást megért műsorról beszélgettek. Jó hír, hogy az állami televízió képviselője azt ígérte, 260 adásig finanszírozzák a barangolást. A hivatalos felszólalásokat követően az otthon udvarán "spontán ötletbörze volt", ahol a jelenlevők elmondták véleményüket arról, hogyan lehet a mozgalmat fellendíteni. Többek között elhangzott az is (Székely László – Marosvásárhely), hogy évente az "elszakadt" régiókban is lehetne találkozókat szervezni, ahol alkalmat teremtenének arra, hogy a természetjárásban otthonosan mozgók kicseréljék tapasztalataikat, egymásnak ajánljanak barangolásra alkalmas helyeket.
Délután ökumenikus istentisztelet keretében a zászlót Böjte Csaba atya, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője szentelte meg, majd a jelenlevők az összetartozás jelképeként hársfákat ültettek.
Erdélyből nemcsak Marosszékről, hanem többek között Csíkszékről, Máramarosból, a Zsil völgyéből is voltak résztvevők. Megyénkből Bartha Józsefen kívül Suba Gyöngyvér Nyárádszeredából, Varga Sándor Szovátáról és Székely (Indián) László Marosvásárhelyről voltak jelen.
Székely László a Népújságnak elmondta: a Hazajáró Honismereti és Turistaegylet mozgalmának célja, többek között, hogy a tagok minél több, a műsorban látott helyeket bejárjanak, megismerjék a Kárpát-medence történelmi, természeti és kulturális értékeit, emlékhelyeit és az ott élő emberek mindennapjait. A www.hazajaroegylet.hu honlapon megtalálható az egyesület célkitűzése, alapszabályzata és az az elérhetőség, ahol online is lehet regisztrálni, beiratkozni. Nemcsak magánszemélyek, hanem intézmények, más egyesületek jelentkezését is várják. A tagsági díj magánszemélyeknek évi 3000 Ft, amelyet a bejegyzést követően a megadott számlaszámra kell átutalni. Eddig közel ezren csatlakoztak az egylethez, köztük az a mintegy 300 résztvevő is, aki elment Csobánkára. A Semsey Andor Mecénáskör felajánlotta azt is, hogy az általuk Székelyvéckén fenntartott kisebb házban legyen "hazajáró pont".
A honlapon a tagok által javasolt helyszínek leírását, térképét, fényképét lehet majd elérni, ugyanakkor 2015 őszétől indul a Hazajáró jelvényszerző mozgalom, amely arra ösztönzi majd a benevezőket, hogy a látogassák meg a Hazajáró című honismereti és turisztikai magazinműsorban bemutatott helyszíneket, s egy később kidolgozandó szabályzatnak megfelelően a "hű-séges" turistákat négy fokozatban – bronz, ezüst, arany és gyémánt – és két kategóriában – természeti és kulturális – tüntetik majd ki. Várják a mozgalomhoz csatlakozókat!
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)
2017. május 13.
Aki a világot hozta
Születésnapi beszélgetés a 70 éves Káli Király István íróval, szerkesztővel, irodalomszervezővel
– Már az elején tisztázzunk egy dolgot: honnan jön a Káli név, mert az Ön családi neve Király.
– Amikor szóba került, hogy az Utunk közölné az írásaimat, keresni kellett egy nevet – a Király István név a neves irodalomtörténész, az Ady-monográfia írója által foglalt lévén az irodalomban. „Keresztapám”, Vári Attila 1973 októberében elsőként olvasta az írásaimat. Ő vitte el őket Hornyák Józsefnek, aki tudta, hogy Székelykál az édesapám szülőfaluja, az ő anyai ágának is oda nyúlnak vissza a gyökerei.
– Marosvásárhelyen született, ott is érettségizett, milyen volt a gyermekkora, hogyan emlékszik iskolás éveire, Bolyai szellemiségére?
– Bármiféle szellemiség csak utólag fogalmazódott meg, körvonalazódott bennem. Tizenegy évig abba az iskolába jártam, el sem tudtam volna képzelni, hogy másmilyen is lehet. Tanultunk, sportoltunk, színházat csináltunk, vásottkodtunk, nevettünk, izgultunk a jegyekért, ahogy a gyermekek, aztán a kamaszok szoktak. Fegyelem volt és közben nevelés. Osztályfőnöki órán olykor enni, viselkedni, vagyis illemet tanultunk. És mindig volt akire felnézzünk. És azokra, akik jók voltak, fel is néztünk. Volt egy értékrend, amit érdemes volt tisztelni és megtartani.
– Sokan nem tudják: 1970-ben vegyészmérnök lett, s csak jóval később adta fejét irodalomra. Minek vagy kinek a hatására választotta a temesvári Műszaki Egyetemet?
– Az irodalomra még azelőtt adtam a fejem, hogy mérnök lettem volna, hála magyartanárnőmnek, Kálmán Viktóriának, aki nem rikácsolva volt szigorú, és ezért el tudtuk hinni neki mindazt, amit arról mesélt, ami szép. Az érettségi előtt csak a megélhetés volt az egyedüli szempont. Viszonylag jól tudtam a mateket, fizikát, kémiát, s mert úgy gondoltam, a kombinátban mérnökként munkát, fizetést kaphatok, az ipari vegyészetet választottam. Temesvár úgy került a képbe, hogy elég jól fociztam is, oda hívtak az első ligás csapathoz. A felvételin nem segítettek, de nem is volt szükségem rá, az iskolából vittem magammal annyi tudást, ami elég volt ahhoz, hogy bejussak.
– Első írása az Utunkban jelent meg 1975-ben. Mivel dobbantott, s azelőtt próbálkozott-e kisebb elbeszéléssel vagy novellával a hazai magyar sajtóban?
– Akit a mezei nyúl szeret című írásom volt az első, amit az Utunk közölt abból, amit Vári Ata leadott. Sokáig kéthetente jelen voltam a lapban. 1968-tól szerkesztője voltam a temesvári napilap Diákszó című mellékletének, közöltem néhány versnek gondolt kis szöveget, egyikkel harmadik díjat nyertem egy pályázaton.
– Első kötete 1979-ben jelent meg a Forrás-sorozatban, amely abban az évben KISZ-díjat nyert. A következő négy évben egy regénye, két kisregénye és egy újabb novelláskötete jelent meg, a ‘89-es változásokig pedig mérnök-író és író-mérnök volt marosvásárhelyi vállalatoknál. Hogyan tudta párhuzamosan végezni mindkettőt?
– Húsz évig e kettősségben élve nem volt arra energiám, hogy az irodalom ágán az érvényesülésre gondolhassak. A mindennapi kötelező munka, ami a szakmámnál, a beosztásaimnál fogva szellemi megerőltetést igényelt, a családdal kapcsolatos gondok, a gyerekeim iránt érzett szeretet, amely mindenekfölötti volt, nem hagyott sok esélyt irodalmárkodni. Amikor éreztem a túltelítődést, tudtam, hogy a szelepnek ki kell fújnia, ha nem akarok becsavarodni. Olyankor, a napi csatazaj elülte után nekiveselkedtem, és írtam, amiről úgy gondoltam, segít rajtam, s talán másokon is, ha elolvassák. Nem vágytam különösebb érdemekre, tudtam, mire vagyok képes és azt is, hol a helyem.
– A ’89-es fordulat politikai, kulturális és irodalmi téren is meghozta a nyitás lehetőségét. Az RMDSZ egyik alelnöke lett, de egy bírósági döntés miatt nem indulhatott a városi polgármesteri székért. Miért?
– Különös és nagy kegye a sorsnak az a három év, amíg ezt a hármasságot élhettem. Minden pillanatomban hasznosnak érezhettem magam. Voltak, akik szerették, hogy olyan vagyok, amilyen, voltak, akik nem. Amikor én már nem szerettem magamat, mert éreztem, hogy lélekben túl kevés vagyok a nagy feladatokhoz, visszavonultam. Ez volt a meghasonulás szakasza, amibe majdnem belepusztultam. De addig hittem, hogy akár jó polgármester is lehetek. Lehet, odaát, az elleneink is ráéreztek erre. Az mindenképpen nyilvánvaló volt, hogy nincs olyan múltam, amivel zsarolhatnak, és érdeklobogtatással sem vagyok befogható. Ilyen emberre akkor, a manipulációk korában, nem volt szükség. Találtak egy ürügyet, amivel törölhettek a választási listáról. Olyan súlyosat, hogy azzal a váddal egy igazi bűnperben életem végéig hűvösön ülhettem volna. A mai napig sem rehabilitáltak, senki nem tett egy lépést sem ezért.
– 1990-ben Sütő Andrással együtt ott volt azon 77, padlásra felszorult személy között, akiket a felbőszített, manipulált, Bolyait kereső tömeg a szó szoros értelmében el akart tiporni.
– Azt nem lehet néhány szóban elintézni úgy, hogy mindenki értse. Előzménye és következménye volt. Valamennyit megfogalmaztam belőle a Marosvásárhely fekete márciusáról szóló Fehér könyvben, az Ellopott tavasz című írásomban, amelynek második kiadását én szerkesztettem. A tények 27 év után is tények maradnak, noha ma már mélyebben belelátok az okokba. Senkinek nem kívánom, hogy azt átélje, amit mi ott fent hetvenkilencen. A 77-es szám azért maradt fent, mert én annyi nevet jegyeztem fel bezártságunkban a kis zöld noteszembe. Volt, aki egy karcolás nélkül megúszta közülünk. Én nem. Nem szívesen vállaltam volna mártíromságot. Mégis lejöttem, át a véres szeműek dühöngő kordonján, egyik felől Judea ezredes fogta a karomat, hogy ne védekezhessem, a másik felől a derék Moldovan Mihai rendőr alezredes fogta fel a nekem szánt ütéseket, rúgásokat. Abban a néhány percben ők voltak számomra a jó és a rossz megtestesítői. De az már a múlté. Vannak vélemények, amelyek csak egy adott pillanatra érvényesen egyértelműek.
– Kulturális téren új lehetőségek adódtak a nemzeti kisebbség szellemi értékeinek új alapokra helyezése terén. Elsősorban az oktatást, a korábban visszaszorított magyar kultúra kiteljesedését, a történelmi értékek egy nemzethez való tartozását hozom fel. Ön hogyan látta akkor, és hogyan látja most ezt a fontos kérdéskört?
– Akkor is úgy láttam, ahogyan most. A kultúrák békében élhetnek egymás mellett, de a békés együttélésnek kicsi az esélye. Akárha pusztán azért is, mert az azonos szótári alakoknak kultúránként más-más a tartalmi töltetük. Mindegyik kultúrában megvannak az értékek. És azt elvitatni, hogy melyik érték a nagyobb, fölösleges: mindenkinek a magáé. A ‘89-es fordulat után természetes volt, hogy vissza kell szereznünk, állítanunk mindazt, ami a miénk. Időben eszméltünk, a nagy és ellenséges nekünk feszülés dacára sikerült sok intézményünket viszonylag „olcsón” visszaszereznünk, visszaállítanunk. És ehhez nem kellett ténylegesen a vérünket áldoznunk, csak a szellemi és a lelki vérünket! Sajnos, olykor egymás ellenében is, mert ilyenkor mindig kerül olyan egyén, aki azt hiszi, nem az a fontos, hogy a közös célt elérjük, hanem az, hogy az ő szerepe mindenek fölötti legyen.
– Harmadikként a irodalmi élet béklyóktól való „felszabadulását” látom – gondolok elsősorban a Mentor Kiadó megalakítására, a félretolt anyagok megjelentetésére, a pályázatok beindítására és a könyvterjesztésre.
– Ezt én is úgy tekintem, mint életem egyik nagy, ajándékba kapott esélyét. A Látó és annak szellemi köre határozta meg ezt az esélyt. Voltak ott néhányan, jobbak, mint én, akik gondolkodtak. Menet közben szállt át rám a döntés terhe. Merem remélni, hogy sokat tanulván tőlük, helytálltam. Abban nem kell győzködnöm magam, hogy a legjobb tudásom, mérhetetlen szellemi energiám van benne a kilencszáznál több Mentor-kötetben. Hogy mindez mennyit ér, nem tisztem megítélni. Volt egy kitűnő csapat, s ami utánunk marad, az közös érdem. Amit a Romániai Magyar Könyves Céh jelentett és jelent ma, abban egy nagyon kevéssel több az érdemem. De a hangsúly ott is a közösségen van. Erre éreztem rá, amikor az alapszabályt írtam, abban nincs jelen a demokratikus többség uralma, addig beszélünk mindenről, amíg konszenzussal eldöntjük, hogy mi a legjobb mindnyájunknak.
– Erdélyi irodalmi életünk egyik fontos színfoltja a Wass Albert-művek kiadási jogának megszerzése és a kötetek megjelentetése.
– 1996 nyarán, gróf Bethlen Anikó javaslatára, megkerestek az író fiai – először és utoljára voltak együtt Erdélyben, Holtmaroson találkoztam velük –, hogy kiadnánk-e Wass Albert valamelyik művét; az apjuk nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy itt jelenjen meg, s a bevételt erdélyi jótékonysági célokra fordítsuk. Eleinte bizalmatlanok voltak, aztán a közel háromórás beszélgetés feloldotta bennük a bizalmatlanságot, megegyeztünk a Kard és kasza kiadásában. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy személyesen a szerző kérjen fel minket. Akkor még egy kiadói tanács – Gálfalvi György, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Markó Béla, Vida Gábor – döntött a kiadásról. Szeptember 19-én megkaptuk a levelet, és Láng Zsolt szerkesztésében december 11-re elkészült a kétkötetes könyv. Heroikus munka volt! Ezt követte a Farkasverem, majd az Adjátok vissza a hegyeimet! Az életműsorozat kiadásáról és az európai terjesztéséről szóló szerződés megkötésére a jogutód Czegei Wass Alapítvánnyal az író halála után, 1998. március 17-én került sor.
– Gondolom, nem titok: a Mentor Kiadó egyik legsikeresebb vállalkozása volt a Wass-kötetek kiadása, tegyük hozzá, szép, tetszetős kötésben. Mire fordították az innen származó jövedelmet?
– Az erdélyi magyar könyvkiadásban kevés az olyan könyv, amelyik „eltartja önmagát”, azaz van belőle annyi bevétel, hogy a ráfordítás megtérüljön. Ez főleg az értékes, de nem piacos könyvek esetében érvényes. Jól jött az a kis többletbevétel, hogy az Erdélyről szóló, hiánypótló történelmi, néprajzi, művészettörténeti, egyéb humántudományi műveket megjelentethessük.
– 1998-tól évi 40-50 kötet jelent meg a Mentor Kiadó égisze alatt, ami a magyar könyvkiadók legnagyobbjai közé emelte a céget. Meséljen az alakulásról, a kiadó arc-éléről, nehézségeiről…
– 1991 végén Gálfalvi Györggyel és Markó Bélával – én akkor a Látó szerkesztőségi titkára voltam – úgy láttuk, hogy sürgősen kellene a lapnak egy kiadóvállalat, mert a Román Írószövetség megvonta támogatását. 1992 februárjában már – az akkor éppen a Látónál dolgozók személyes befektetésével – létre is hoztuk, bejegyeztettük a Mentor Kiadót. A krízishelyzet közben megoldódott, a megyei tanács vállalta a lap kiadását. Adott volt a lapnál egy kiváló szerkesztőségi struktúra, arra gondoltunk, bizonyára rengeteg a fiókokban heverő kiadatlan, eredeti erdélyi szépirodalmi mű, mi lenne, ha ezeknek az új kiadóval, ha már bejegyeztük, teret biztosítanánk. Másfél évnek kellett eltelnie, hogy az első könyvünk – Egyed Emese: Madárcsontú versek – megjelenjen. Ezt abban az évben másik négy követte, a címek száma évről évre emelkedett, közben kiderült, hogy nincs annyi a fiókokban, mint amire számítottunk, és az új művek sem hemzsegnek, adott volt viszont a kiadó kapacitása, illett kihasználni, így kalandoztunk el az értékes tényirodalom felé is. 1998-ban értük el a 45-50-es kiadványszámot. Ezt a szintet tartottuk 2010-ig, akkor vált egyértelművé a hanyatlás, amely már 2007-ben jelentkezett.
– 2015 elején zárolták a kiadó vagyonát, ami azt jelentette, hogy egy csődbiztos előkészítette a cég állóalapjának és könyvkészletének elárverezését. Jelenleg mi a helyzet a Mentor Kiadóval?
– A felszámolási folyamat a végénél tart, remélem, nemsokára megszületik a végleges ítélet, hogy törlik a cégjegyzékből, mert számomra ez így már lelkileg és fizikailag is nagyon terhes. Az elárverezett készletet, 68.000 kötetet, ami ténylegesen nagyjából az én tulajdonom volt – egy élet alatt gyűjtött megtakarításommal hiteleztem meg 2007-től kezdődően a céget ahhoz, hogy működőképes maradjon –, visszavásároltuk a közben a fiam által létrehozott Mentor Könyvek Kiadó nevére, mert sajnáltam volna, hogy akkora érték a bezúzás sorsára jusson.
– Irodalomszervezői munkásságának egyik legismertebb színfoltja az 1995-ben indult, idén a 23. évébe lépő Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megszervezése és éltetése, amelynek minden alkalommal a Nemzeti Színház ad otthont.
– A Romániai Magyar Könyves Céh 1994. évi megalakulását követően, amelynek már a kezdetkor elnökévé választottak, a szakma előtt egyértelművé vált, hogy komolyak a tennivalók, ha fel szeretnénk zárkózni az európai vagy a világszínvonalhoz. A ‘90-es évek elején, amikor az olvasáséhség óriási volt, az avatatlanok azt gondolták, hogy a papírra nyomtatott betű már kész könyv, s a meggazdagodás reményében belekontárkodtak a szakmába, az emberek pedig mindenre – jóra, rosszra – vevők voltak. Tudtuk, hogy meg kell ismertetnünk az olvasni vágyókkal, milyen egy jó könyv. Nem lehetett mindenkit kivinni a világba, a világot kellett ide hozni, mintegy mércét állítva magunk elé, hogy mit, milyen színvonalat követeljenek tőlünk. Erre a legalkalmasabbnak az a helység ígérkezett, ahol Erdélyben a legtöbb magyar lakik. A kezdeti vegyes vásár alakult át aztán jobbára a magyar könyv seregszemléjévé, 2012-től pedig, amikor a Marosvásárhelyi Kulturális Központot is bevontuk a szervezésbe, megújhodott az arculatunk, és egy kicsit fesztivál jellegűvé is alakult a rendezvény.
– Fennáll a veszély, hogy előbb-utóbb ez is veszteségessé, netán kevésbé látogatott könyvvásárrá váljék, ami az esemény megszűnéséhez vezetne?
– Egyelőre nem hiszem. Ez a vásár maga a csoda! Ezt a marosvásárhelyi magyarok tartják el azzal, hogy ott és akkor könyvet vásárolnak. A látogatók száma az utóbbi években fokozatosan növekedett, ezzel párhuzamosan az összforgalom is, megéri a kiadóknak standot bérelni. Nem tudjuk eléggé áldani az eszünket, hogy a fiatalok számára annyi csalogató rendezvényt kitaláltunk. Hihetetlenül nagy elégtétel ez! Talán a legnagyobb. Ma, amikor az elektronikus információdömping mindent felülír, a mi gyermekeink kézbe veszik és olvassák a könyvet. Valamilyen hallgatólagos büszkeség is van a marosvásárhelyiekben, tudják, hogy az ő érdemük ez a hagyomány, az összmagyar nyelvterület harmadik legrangosabb rendezvénye.
– A családban ketten is kötődnek a könyvhöz: lánya, Király Kinga Júlia befutott író, műfordító, István pedig a Mentor Könyvek Kiadó vezetője, aki csak nemrég úszott be a könyvkiadás, -forgalmazás mélyvizeibe. Kérem, meséljen családjáról.
– A ‘80-as évek második felében, amikor a kövesdombi tömbházlakásunkban délutánonként, esténként áramszünet volt, azt mondtam: a 20. század végén nem fogtok petróleumlámpa fényénél tanulni, tessék az iskolában úgy odafigyelni, hogy ne legyen baj. A főtérre mentünk, ott volt áram, beültünk valamelyik moziba, megnéztünk minden színielőadást, meghallgattunk minden koncertet. A gyermekeink a kultúrától fertőzötten nőttek fel. Ez lett életük kegye is, átka is egyben, mert azt csinálják, amit szeretnek – Kinga író, műfordító, dramaturg, István színházi rendező, zenét is szerez, a közeljövőben egy meseregénye is megjelenik –, csak éppen megélni nem tudnak belőle. Fohászkodom, hogy boldoguljanak, mert tudom: a teljes élethez másfajta feltételek is szükségeltetnek.
– Milyen tervei vannak, amelyeket a közeljövőben szeretne megvalósítani?
– Az idei Ünnepi Könyvhétre, vagyis május végén jelenik meg a válogatott novellákat tartalmazó kötetem Megvárom, amíg fütyül a feketerigó címmel, és egy nagyobbacska regényem, A szemfényvesztett címmel. Nem tervezek, csak remélek. Szeretném a megjelent könyveimet dedikálni, majd még újabbakat írni, ameddig van mondanivalóm, ihletem és józan tudatom. És szeretném megérni, hogy a most négy és fél éves unokám, az egyedüli, akivel életemben eddig a konfliktusmentességet megéltem, nagykorú lesz. Persze ez nem tőlem függ... Egyetlen konkrét tervem így az lehet, hogy minden napomat teljessé tegyem.
SZÉKELY FERENC / Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 22.
Önzetlen barátság a tulipános láda körül
Évek óta túráznak a jótékonykodó motorosok különböző székelyföldi árva gyerekekhez, hogy pénzadományt, valamint a motoroztatás felejthetetlen élményével ajándékozzák meg őket. A magyarországi és hazai motorosokat a székelyudvarhelyi ifj. Pállfy Béla verbuválja össze minden évben. Az elmúlt szombaton negyven motoron indultak el Udvarhelyről meglátogatni a holtmarosi gyerekeket.
Tizenkét éve, a Gyurcsány-kormány pénzzel járó kitüntetését visszautasító Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és árvái megsegítésére verbuválódott össze a magyarországi motoros csapat, gesztusuk azóta évente megismétlődő hagyománnyá vált. Tizenkét éve, a Gyurcsány-kormány pénzzel járó kitüntetését visszautasító Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és árvái megsegítésére verbuválódott össze a magyarországi motoros csapat, gesztusuk azóta évente megismétlődő hagyománnyá vált.
Bujdosó Janó, magyarországi szabadmotoros döntött úgy 2005-ben, hogy barátaival és társaival együtt meglátogatják a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonait, majd minden évben megismételték ezt. Az akcióhoz később elkezdtek csatlakozni a hazai motorosok is, 2008-ban heten, közöttük ifj. Pállfy Béla is, aki 2009-ben átvette a szervezést. Mint elmondta, sorra látogatták meg a gyergyószárhegyi, torockói, dévai, csíksomlyói, gyimesbükki, legutóbb pedig a holtmarosi árva és nehéz sorsú gyerekeket. Ő volt az, aki tíz éve egy tulipános ládát faragott, azóta minden évben abban helyezik el az adományként felajánlott, legalább egy tanknyi benzin árának megfelelő összegeket a túrához csatlakozó motorosok. Pállfy Béla számára fontos volt, hogy megismertesse az emberekkel az összes gyermekotthont. Sosem csak egy pillanatnyi látogatás volt, egyesek keresztgyermekükké fogadták az otthonok lakóit, még a főiskolai tanulmányaikat is támogatták a látogatások után – magyarázta. A szervezések során elkezdett figyelni arra, hogy olyan otthonoknak gyűjtsenek, amelyek tényleg rászorulnak arra. Akadtak is olyan helyek, ahol kopott, lyukas ruhákban, cipőkben jártak a gyerekek.
Tavaly óta nem csak Böjte atya „gyerekeinek” segítenek. Akkor a Czegei Wass Albert Alapítvány és a Holtmarosi Református Egyházközség által létrehozott Tulipán Gyermekotthont látogatták meg, az elmúlt szombaton szintén oda tértek vissza a jótékonykodó motorosok, mintegy negyven motorral. Sok intézmény van, amely nem annyira ismert, ahova nem jut annyi segítség. Holtmarosra azért is esett a választás, mert Székelyföld peremvidékén van, ahol a gyerekek oktatásával és felkarolásával próbálják megtartani a magyar közösséget – magyarázta Pállfy, aki arra is figyel az intézmények kiválasztásakor, hogy megbízható segítőkhöz kerüljön a pénzadomány. Idén láthatták, hogy Holtmaroson az intézmény fürdőit, illetve csatornahálózatát újították fel a motorosok tavalyi adományából.
Pállfy Béla szerint a szombati nap egyik legmeghatóbb jelenete az volt, amikor az otthon kis lakói az ajándék szereplésük részeként az Ismerős Arcok Nélküled című dalát énekelték, amihez a motorosok is csatlakoztak. „A helyi tiszteletes úr azt mondta, hogy nők szemében látott még könnyeket, de ennyi férfit egyszerre sírni még sosem. Valószínűleg amekkora élményt nyújtunk nekik, akkorát kapunk mi is tőlük cserébe” – összegezte a szervező, visszaemlékezve arra, az egyik gyerek azt mondta, hogy amikor egy motor hangját hallják, mindig a jótékony látogatóikra gondolnak.
„Idén 3800 lejt gyűjtöttünk, régebb több is összejött, amikor többen mentünk el. De a gyerekek nem azt látják, hogy mennyit rakunk a ládába vagy hány motorral érkezünk, ők azt látják, hogy elmentünk hozzájuk, motoroztatjuk őket, és ők a legfontosabbak” – tette hozzá. Az adományozás előtt Béla egyedül is meglátogatja az adományozásra esélyes intézményeket, és azt is számításba veszi, hogy az anyaországiak számára is új útvonal és célpont legyen, valamint a utak állapota se legyen túl rossz. Szeretné, ha az elkövetkezőkben sérült gyerekeket is meglátogatnának.
Megmutatjuk nekik, hogy nincsenek egyedül. Lehet, hogy egy évben csak egyszer sikerül meglátogatni őket, de gondolunk rájuk, és segítjük a nevelőiket is, hiszen mi csak egy napot állunk mellettük, ám ők minden nap – folytatta.
A hétvégi túrán a korábbiaknál kevesebben, negyven motoron mintegy nyolcvanan vettek részt. A szervező felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ötszázan is voltak, köztük kétszáz-háromszáz anyaországi és határon túli magyar motoros. Szerinte annak is tudható a számbeli csökkenés, hogy a kezdetekben ez volt az első erdélyi jótékonysági motoros túra, azóta viszont a székelyföldi motorosklubok java része saját karitatív akciókat szervez, azokra is sokan járnak.
Ennek ellenére úgy érzi, hogy határokon átívelő barátságok születtek az árvák érdekében megszervezett segélytúrának köszönhetően, a magyarországi motorosok rendszeresen visszatérnek, az új résztvevők pedig újból megtapasztalnák az élményt.
„Egyedi gesztus, amikor két ismeretlen motoros int egymásnak az úton, de nem csak egymással vagyunk így, hanem a gyerekekkel is: ők is integetnek nekünk az út széléről, és mi visszaintegetünk nekik. Ezt a különleges kapcsolatot ápoljuk. Ők nem tehetnek a sorsukról, nem ők a hibásak, hogy rászoruló családba születtek, ezért próbáljuk jobbá és szebbé tenni az életünket, ahogyan ők is cserébe a miénket” – magyarázta.
Még nem tudja, jövőre hova indulnak a segélytúrával, ám egyik nagy terve, hogy emlékművet állít az elhunyt motorosoknak, és azzal köti össze az akciót, hiszen így biztosan többen csatlakoznak majd a nemes célú túrához.
Veres Réka / Székelyhon.ro
2017. szeptember 19.
FELHÍVÁS WASS ALBERT NEVÉT VISELŐ TÁRSASÁGOK ÉS AZ ÍRÓ TISZTELŐI RÉSZÉRE
Kedves Wass Albert Tisztelők!
Miami – Budapest, 2017. szeptember 18.
MIT ÉR WASS ALBERT AZ ŐT TISZTELŐ MAGYAR KÖZÖSSÉGEK ÉS EGYÉNEK SZÁMÁRA?
Ez a kérdés most azt is jelenti, hogy megjelenhet-e tiszteletére a Wass Albert Örökségkönyv, mellyel az író születése 110. (1908. január 8.) és halála 20. évfordulója (1998. február 17. alkalmából rendezendő Emlékév keretében tisztelgünk szellemi nagysága előtt. Ez csak úgy lehetséges, ha összefognak az őt tisztelő közösségek és egyének – munkásságával Ő egész életében az összefogásra buzdított, most rajtunk a sor… A Czegei Wass Alapítvány és a Panoráma Világklub is felajánlotta támogatását, de a könyv megjelenéséhez kérjük mások szíves anyagi közreműködését is, kinek-kinek saját lehetőségei szerint.
A kiadvány a Kárpát-medencében és a világon élő magyarság Wass Albert iránti tiszteletét, életműve és sorsa iránti vonzalmát mutatja be; az emlékezés szellemi és tárgyi bizonyságait. A jeles évforduló alkalmából színes képet ad a Wass Albert hagyatékát őrző személyekről, szervezetekről, azok irodalmi rendezvényeiről, az emlékműsorokról és egyéb kulturális programokról; sok személyes vallomást és visszaemlékezést is olvashatunk majd az íróról és a vele kapcsolatos eseményekről. Továbbá emlékhelyek, szobrok képei is megtalálhatók lesznek a könyvben. A beszámolók folyamatosan érkeznek szerte a nagyvilágból, s továbbra is várjuk azoktól, akik fontosnak tartják az íróval, a műveivel kapcsolatos élményeket megírni és beküldeni a könyv szerkesztőinek!
Egy egyedülálló könyvről van szó, amely az emlékév alkalmából jelenik meg, várhatóan több ezer példányban, s tartalmazza az emlékév eseménysorozatának fontosabb programjait is.
Tisztelettel felhívjuk az író munkásságát tisztelő és szerető nemzettársainkat a könyv költség-hozzájárulásának védnöki támogatására: nyújtsanak anyagi segítséget e történelmi jelentőségű munka megvalósításához. A támogatók nevének felsorolását a könyv is tartalmazza majd, valamint a kiadó Emléklappalköszöni meg a támogatásokat!
A támogatási összeg személyesen átadható a Világklub-rendezvényeken, valamint csekken vagy az OTP Banknál vezetett bankszámlára történő utalással is lehet fizetni. A Magyarságszolgálati Alapítvány számlaszáma: 117 86001- 20171993-00000000 (IBAN: HU75 117 86001- 20171993-00000000, BIC (swift) kód: OTPVHUHB). (a befizetésről az alapítvány igazolást ad a befizető részére). A külföldi fizetés a MIXMEDIA INC (JPMorgan Chase Manhattan Bank NY, account number: 000239500308965, swift code: CHASUS33) számlaszámra is lehetséges. Postacím: Panoráma Világklub – 1581 Budapest, Pf. 100. További információért az alábbi elérhetőségeken lehet érdeklődni: vilagklub@vilagklub.hu, Telefon: 1-20 928 0088.
Tájékoztatásul közöljük, hogy az Emlékkönyv kiadása mellett még számos egyéb kezdeményezésre is sor kerül:
Január 7-én, Budapesten, a Duna Palotában Díszünnepséget rendezünk, amelyen neves előadók, egy gálaműsor keretében – versekkel, dalokkal, előadásokkal- emlékezünk az íróra;
– Átadásra kerülnek a Wass Albert Örökség Díjak, amelyeket azoknak ítélünk oda, akik méltó módon őrzik és ápolják Wass Albert szellemi örökségét;
– Megalakul a Wass Albert Tisztelőinek Társasága, a WATT, amely az író művei iránt érdeklődőket és a szellemi örökségét tovább vivőket fogja majd össze – a Panoráma Világklub öt kontinens 95 országát átölelő 230 társklub kereteiben;
– Wass Albert emlékszobrot állitunk fel Szegeden – László Levente székely faragóművész alkotása- a VIII. Magyar Világtalálkozó emlékműveként kerül felállításra, 2018. május 21-én.
Tisztelettel és köszönettel a Czegei Wass Alapítvány nevében Wass Albert fiai; Vid, Huba, Miklós, Géza és Endre
A könyv szerkesztői: Bartha Kata, Bodó Julianna és dr. Lukácsi Éva
Főszerkesztő: dr. Tanka László, a Panoráma Világklub alapító elnöke. Erdély.ma