Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Czárán Gyula Alapítvány
6 tétel
2008. augusztus 16.
Néhány hete új országos elnöke van az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek. A gyergyószentmiklósi illetőségű Dezső László folyamatosan jelen van írásaival Erdélyi Gyopár című kiadványnak. Dezső László elmondta, nagyon sok fiatal EKE-tag van a különböző osztályokban, és tevékenységük sem merül ki pusztán a kirándulásban. Múlt század eleji megalakulásakor az EKÉ-nek nagyon sok menedékháza volt, napjainkra ezek megszűntek, nagyon kevés osztály rendelkezik saját menedékházzal. Ismét menedékházakat kell építeni. Összesen 16 EKE-osztály működik, de ezek jogi státusa nem egységes. Az országos EKÉ-nek vannak úgynevezett leányvállalatai, ugyanakkor működnek saját jogi személyiséggel rendelkező osztályok, és olyanok is, amelyeket még nem jegyeztettek be. Az EKÉ-nek ezenkívül négy társszervezete van Erdélyben: a nagyváradi Czárán Gyula Alapítvány, a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület, a szintén csíkszeredai Gentiana Természetjáró Egyesület és a Brassói Turista Egyesület. Nagyon aktív a Marosvásárhelyen működő EKE-osztály, de említhető a gyergyói és székelyudvarhelyi is, a szatmárnémetieknek van a legszélesebb tevékenységi körük. A környezetvédelemben a szatmáriak jeleskednek: a Túr menti környezetvédelmi terület kiépítésén dolgoznak. A székelyudvarhelyiek is sokat dolgoztak legutóbb a Zete-tanösvény létesítésén. – A legnépesebb a kolozsvári osztály, viszont itt nagy az elöregedés is. 1891-ben alakult meg az Erdélyi Kárpát-Egyesület, a következő év januárjában megjelent a jelenlegi Erdélyi Gyopár jogelődje, az Erdély, amely folyamatosan tájékoztatta a tagságot az egyesületi élet híreiről, eseményeiről. A kényszerszünet után 1990-ben indult újra, 2002-től pedig színes borítóval és négy színes belső oldallal jelenik meg. Az EKÉ-nek jó a kapcsolata a Magyarországi Kárpát Egyesülettel. /Sándor Boglárka Ágnes: A természetjárást kisgyermekkorban kell elkezdeni – vallja Dezső László, az Erdélyi Kárpát-Egyesület új országos elnöke. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./
2008. október 7.
A korábbi sikertelen próbálkozások után, elkészült a Czárán Gyula (1847-1906) halhatatlanságát hirdető szerény szobor Nagyváradon. A szobor avatása október hó 18-án lesz, a Szacsvay-szobor, illetve a Garasos-híd szomszédságában. Erre hív mindenkit Egri Ferenc, a Czárán Gyula Alapítvány elnöke. /Meghívó. = Reggeli Újság, 2008. okt. 7./
2013. január 9.
Czárán Gyulára emlékeztek
Nagyvárad- Kedd este névadójuk váradi mellszobránál a híres természetjáró temetésének 107. évfordulójára emlékeztek a Czárán Gyula Alapítvány tagjai, illetve szimpatizánsai. Mécseseket gyújtottak.
Hagyományaikhoz híven a Czárán Gyula Alapítvány tagjai, illetve szimpatizánsai idén is fényekkel emlékeztek meg névadójukról, a tavalyi év után másodjára. Temetésének 107. évfordulója alkalmából kedd este több tízen gyűltek össze, hogy az emlékezés mécseseit gyújtsák meg és helyezzék el a híres természetjáró váradi mellszobrának talapzatára. Megjegyzést érdemel, hogy ugyanakkor a bihari turistatörténelem nagyjai iránti tiszteletből, illetve a kiemelkedő hagyományok és megvalósítások ápolása érdekében a Czárán Gyula Alapítvány turista szakosztálya a Bihari Turista Club (BTC) nevet vette fel, és ennek hagyományait felelevenítendő elkészült a régi BTC lobogó mintájára az új kitűző is.
Egri Ferenc alapítványi elnök az Erdély Online-nak egy másik fejleményről is beszámolt. Arra utalva, hogy körülbelül két évvel ezelőtt a Czárán felirat C és N betűjét ismeretlen tettesek ellopták, mivel azt hitték, hogy bronzból vannak, nemrég pedig az egyik természetjáró, Nagy Attila „Elvis” aranyozott fóliával helyettesítette ezeket, arra hívta fel a figyelmet: Kristófi Kristóf az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nevében felajánlotta, hogy finanszírozzák a pótlási munkálatokat. Mivel azonban a kivitelezést végző olasz temetkezési cég januárban nem dolgozik, csak februárban, esetleg március 15-ig készülhetnek el a betűk. „Nem akarom átpolitizálni a rendezvényt, de betyárbecsületből ezt is meg kellett említenem, mert majdnem két évig vártam arra, hogy valaki jelentkezzen”, mondta Egri Ferenc.
Munkássága
Amint az alapítvány honlapján is olvasható, Czárán Gyula elsőnek tárt és térképezett fel három szintet a Meziádi cseppkőbarlangban. Bejárta Olaszországot, Németországot, Ausztriát, járt a Francia Alpokban, a Magas Tátrában, beutazta Erdélyt. Édesapja halála után bérbe adta az örökölt Seprősi birtokot és annak jövedelmeit a továbbiakban a Béli- és a Bihar-hegység feltárására, illetve turista utak építésére fordította. Figyelme fokozatosan az akkor még igen rusztikus Biharfüredre irányult. Hetekig tartó bolyongásai és jegyzetelései közepette találkozott és kötött egy életre szóló barátságot dr. Pethő Gyulával, a Magyar Földtani Intézet geológusával, akitől nagyon sokat tanult. 1897 végén bejárta és elkészíttette a Retyiceli-vízesést is érintő „Próba körutat”. 1898. július 17-18-19-ére hirdette meg az első kirándulást a három hónapi munkával készült Szamosbazár körútra. 1901-ben fejezte be és június 29-én adta át a Galbina felső medencéjében kiépített és robbantott körutat, melyet élete végéig folyamatosan alakítgatott, bővített. 1902-ben készült el a Csodavár körút, 1903-ban pedig megjelent Biharfüred turista útjait ismertető könyvecskéje „Kalauz Biharfüredi Kirándulásokra” címmel. 1903. május 1-én felavatták Réven a körútját, novemberben pedig robbantásokkal megnyitotta az addig ismeretlen Révi-barlang bejáratát. 1905 tavaszán ismét a Galbináriába vonult útépítőkkel, ácsokkal, bányászokkal és kovácsokkal, hogy beteljesítse terveit. Ez év szeptemberében bejárta Remec környékét, feltárta a Kissebes három vízesését, és októberben kisebb csoportnak be is mutatta legújabb körútját. A Magyarországi Kárpát Egyesület rendes tagja, a Magyarhoni Földrajzi Társulat rendes tagja és az Erdélyi Kárpát Egyesület tiszteleti tagja volt. 1906. január 5-én délután hunyt el és 8-án temették el, kívánsága szerint egyszerű tölgyfa koporsóban, ott ahol a halál utolérte.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro,
2013. március 6.
Ismét teljes a váradi Czárán-szobor felirata
Az idei év elején tett ígéretet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nagyváradi szervezete arra, hogy helyreállítja a Czárán Gyula-szobor talapzatán szereplő, a neves turisztikai szakember nevét jelző betűket.
A feliratot ismeretlenek rongálták meg, eltüntetve a C és az N betűket. Az ígéretet tett követte, és a tegnap délelőtt sor kerülhetett a hiányzó két betű pótlására, amelyeket Kristófi Kristóf, az Erdélyi Magyar Néppárt váradi elnöke, Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke és Nagy József Barna, az EMNT régióelnöke ragasztották a helyükre. A betűket ugyanattól a vállalkozástól rendelték meg, amely a felirat többi részét is készítette, így most már ismét az eredeti formájában és teljességében olvasható Czárán Gyula neve. Kristófi Kristóftól megtudtuk azt is: fotókiállítással és vetített képes előadással tisztelegnek a bihari turizmus atyja előtt március 11-én, hétfőn 18 órai kezdettel. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen zajló rendezvény szervezője a Partiumi Magyar Művelődési Céh, a Czárán Gyula Alapítvány és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.
erdon.ro,
2016. január 6.
In memoriam Czárán Gyula
110 éve halt meg Czárán Gyula. A természetjárás apostolára, „Oncsásza hercegére”, a Bihar-hegység legnagyobb turisztikai mecénásáról a hétvégén emlékeznek meg a Partiumban.
Czárán Gyula, vagy Seprősi Czárán Gyula (Seprős, 1847. augusztus 23. – Menyháza, 1906. január 6.) az egyik első magyar turisztikai szakember, útépítő, barlangkutató és szakíró volt, akit „a magyar turizmus atyja” néven is emlegetnek. Az Erdélyi Kárpát Egyesület tiszteletbeli tagja, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat és a Magyarhoni Földrajzi Társulat rendes tagja. Főképp a Bihar-hegységben végzett úttörő feltáró és turistaút építő munkát. Jelentős szerepe volt a révi Zichy-barlang feltárásában, de karszt- és barlangkutató munkássága szerteágazó, tartalmas és maradandó.
Halála után 102 évvel a Czárán Gyula Alapítvány kezdeményezésére, engedélyeztetésével, anyagi támogatásával és szervezésében avatták fel mellszobrát Nagyváradon az Ezredévi Emléktéren.
December 8-án délután 18 órakor gyertyagyújtás lesz a váradi Czárán-szobornál. Másnap kirándulást szervez az alapítvány az Arad megyei Menyházára, ahol koszorúzás lesz a temetőben. Vasárnap 10.30 órakor istentisztelet és megemlékezés lesz Réven.
Emlékeztető: 2008. október 18-án avatták fel Czárán Gyula mellszobrát Nagyváradon az Ezredévi emléktéren.
Az ünnepélyes szoboravatón Egri Ferenc, a Czárán Gyula Alapítvány elnöke köszöntötte a jelenlévőket, az erdélyieket és magyarországiakat egyaránt, akik eljöttek tisztelegni a magyar turizmus atyjának nagysága előtt. Dezső László, az Erdélyi Kárpát Egyesület országos elnöke is megosztott néhány gondolatot az ünnepségen. Hangsúlyozta, hogy a hagyatékkal, amit Czárán ránk testált, okosan kell sáfárkodni.
A szobor Máté Gyula alkotása.
Ezt követően mindenki elhelyezte az emlékezés koszorúit és virágait, majd a közös fotózások után a szervezők a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ alagsorába állófogadásra invitálták a részvevőket.  /Létai Tibor, Reggeli Újság: Czárán Gyula-szobrot avattak Nagyváradon. = Erdély.ma, 2008. okt. 20./ itthon.ma
2017. október 27.
Pezsgőcímke, iránytű és 120 éves táncrend az EKE-múzeumban
Virtuális kirándulók az 1902-es Mátyás-házi múzeum utódintézményében
Hatalmas szervezet volt az 1891-ben alakult Erdélyrészi Kárpát Egyesület (EKE) még száz évvel ezelőtt is. Aki ebben kételkedne, azt is meggyőzi az országos EKE által a tagszervezetek közös projektjeként létrehozott virtuális múzeum emlékgyűjteménye. 1948-as megszűnéséig az egyesület tömeges kirándulásokon kutatta fel a közeli és távolabbi látnivalókat, tagjai barlangokat fedeztek fel, kerékpártúrákra mentek, de számtalan bált is szervezett – erős közösséget épített. Úgy gondoljuk, hogy napjainkban a kommunikáció, a PR, a reklám sose látott magaslatokban szárnyal, ezzel szemben a múzeum fotóit nézegetve rádöbennünk, hogy bizony 1900-ban is tudták az elődeink, hogy „mitől döglik a légy”; hogy a közönséggel kapcsolatot kell tartani, hogy közösséget kell építeni, az EKE-tagságot vonzóvá, státusszimbólummá tenni. És tették ezt munkával, szervezéssel, de akár gyújtós reklámokkal, jelvényekkel, EKE-pezsgővel.
Gyönyörű virágkorát élte az Erdélyi Kárpát-Egyesület a boldog békeidők utolsó évtizedeiben. Az erdélyi, a kolozsvári társasági életnek már-már kötelező hozadékát jelentette a kirándulóhelyek, természeti szépségek felfedezése. A téma fontosságát pontosan jelzi, hogy az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) által 1891-ben létrehozott Erdélyrészi Kárpát-Egyesület (EKE) első elnöke nem kisebb személy volt, mint gróf Bethlen Bálint, „a hazafias eszméknek lelkes, buzgó és kipróbált híve”, akit „a nagy-enyedi választó kerület 1892-ben orsz. képviselővé választott, és e minőségében is minden befolyását egyesületünk érdekében hasznosította. A kormányhoz intézett kéréseinknek ő a szószólója és több ízben küldöttséget is vezetett az egyes szakminiszterekhez. Ennek eredménye, hogy portomentességet élvezünk, hogy a menedékházak építésénél segélyt kapunk és kiadványaink a hatósági könyvtárak részére megrendeltetnek és minden téren érezzük a kormány tagjainak lekötelező támogatását.” Az 1856-ban született gróf Bethlen Bálint „Modora a tagokkal és tisztikarral szemben szíves és megnyerő. Különösen jó hatással van, hogy kirándulások alkalmával a mulatságokban élénk részt vesz. Mint szónok kevés szavú, de gondolatokban tartalmas és kényes helyzetekben is szerencsésen oldja meg a kérdéseket.” Az idézetek az Erdély 1894/5. számából származnak. Az 1892–1948 között megjelent Erdély (amelynek a Szabadság Erdély című melléklete az utóda kíván lenni, de e címre joggal pályázik az 1991 óta kiadott Erdélyi Gyopár is), tehát az EKE turistasági, fürdőügyi és néprajzi folyóiratának teljes digitalizált gyűjteménye egyébként mostantól ismét elérhető megújított tálalásban az erdelyigyopar.ro oldalon.
Létrehozása után tíz év alatt az EKE olyannyira megerősödött, hogy 1902. október 12-én Kolozsváron a Mátyás király szülőházban megnyitotta a néprajzi múzeumát, amely később a történelmi körülmények áldozataként végezte. Idén októberben, 115 évvel a 20. század eleji múzeumalapítás után az Erdélyi Kárpát-Egyesület újra múzeumot alapított: a virtuális térben. Ily módon a muzeális darabokat mindenki számára hozzáférhetővé – de legalábbis megtekinthetővé – teszik. „Nem polcokon porosodnak a relikviák, nem tárlókban találhatóak a dokumentumok, hanem a világháló adta lehetőségek mentén bekerülnek mindannyiunk szobájába. Közkincs mostantól az Erdélyi Kárpát-Egyesület és ettől elválaszthatatlanul az erdélyi turistaság történelme, sok kiadvánnyal és tárgyi hagyatékkal.” – olvasható az ekemuzeum.ro honlap beköszöntőjében. Mit láthatunk hát a folyamatos bővítésre váró múzeumban?
Igazi kuriózum az EKE 12. báljának táncrendje 1896 februárjából, a Czárán Gyula iránytűjét és barlangász sisakját bemutató fénykép, az aradi Czárán Gyula EKE-osztály zászlója 1932-ből, az EKE-pezsgősüveg címkéje, az EKE-gyújtós, az egyesület által kiadott német nyelvű idegenforgalmi-turista reklámfüzet, báli meghívó 1936-ból, illetve az a fénykép, ahol például Orosz Endre, az EKE főtitkára látható 1930-ban a budapesti turista kongresszus résztvevőivel az Országház lépcsőin. A menüben kiadványok (könyvek, folyóiratok, képeslapok, aprónyomtatványok, oklevelek, igazolványok), relikviák (jelvények, botjelvények, felvarrók, turista személyiségektől származó ereklyék), az EKE-osztályok fotói között lapozhatunk (az utóbbi még az egyes helyi osztályok hozzájárulásával alapos bővítésre vár). Természetesen az anyag mind fényképeken jelenik meg számunkra, az eredeti tárgyak Orosz Endre unokáinak, a Czárán Gyula Alapítványnak, Deák László nagybányai EKE-alelnöknek a birtokát képezik, valamint a Debrecenben élő, de a gyergyói EKE-hez kötődő Nyisztor Miklós magángyűjteményét gazdagítják. A múzeum anyaga a gyűjtők előzetes engedélyével felhasználható, ugyanakkor folyamatos bővítésre vár és számít: ez a múzeum olyan lesz, amilyenné a mai erdélyi utódok tenni tudják. Az 1891–1948 közötti időszak relikviáit továbbra is örömmel fogadják az eke@eke.ma címen.
Feltárulkozik a múzeumlátogató előtt az élénk társasági élet, az a nyüzsgő közösség, amelyet maga köré teremtett az EKE, és amelynek sikerült fennmaradnia a Trianon után drasztikusan megváltozott körülmények közepette is, amelyhez alkalmazkodni kellett. Fényképeket láthatunk az EKE forrásligeti, egyeskői, tordai, Nagy-kőhavasi, radnaborbereki menedékházairól, a Lujza-lakról, azaz az EKE turistavendéglőjéről a révi Zichy-barlangnál, de láthatunk kirándulókat kisvasúton, majálisozókat, a hölgyek kalapban, hosszú szoknyában főznek a szabadban. Fényképek rég elporladt épületekről, emberekről. Az ily módon elénk kínálkozó nagyszerűség pedig kiváló biztatást, kapaszkodót jelenthet a mának és a jövőnek. Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)