Márai Sándor regénye, az Eszter hagyatéka jelent meg nemrég román fordításban Mostenirea Eszterei címen a Curtea Veche bukaresti könyvkiadó gondozásában. A fordító ezúttal is Anamaria Pop, aki az előző Márai-könyv, A gyertyák csonkig égnek román fordítását is jegyezte (Lumanarile ard pana la capat, Humanity Könyvkiadó 2004). A Mostenirea Eszterei is egy új sikertörténetnek ígérkezik, ahogy azt Radu Ciobanu neves irodalomtörténész méltatja a Romania Literara című irodalmi hetilap egyik augusztusi számában. Az Eszter hagyatéka német és olasz fordítását 2000-ben az év könyvének nyilvánították Németországban és Olaszországban. Akkoriban a Die Zeit című lap többek között a következőket írta: “A 20. század irodalma, melyet már eltemetettnek és kiszikkadtnak hittünk, most egy posztumusz ajándékot kapott egy olyan új nagy mester személyében, akit a jövőben olyanok mellé állítunk, mint Joseph Roth, Stefan Zweig, Robert Musil, vagy éppen olyan néhai félistenek mellé, mint Thomas Mann, Franz Kaffka. Az ő neve: Márai Sándor. ” Anamaria Pop nemcsak a Márai-regények kitűnő román tolmácsolója, hanem a kortárs magyar irodalom elkötelezett népszerűsítője is. Fordításában adta ki a pitesti-i Paralela 45 Könyvkiadó a marosvásárhelyi születésű, Magyarországon élő Bartis Attila (a nemrég elhunyt Bartis Ferenc erdélyi író fia) A nyugalom című regényének román változatát (Tihna). Bartis Attila ma az egyik legtöbb nyelvre lefordított kortárs magyar író, aki a Déry Tibor- és József Attila-díjak mellett 2002-ben éppen a Márai Sándor nevét viselő irodalmi díjat is megkapta. /Toró Tibor akadémikus: Új Márai Sándor-regény románul. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 9./

Hamvas románul
A 2014. évi bukaresti nemzetközi könyvvásáron, a sorban a kilencedik Bookfest-en – amelyet május 28. és június 1. között tartottak – került sor a Balassi Intézet bukaresti és sepsiszentgyörgyi intézetei szervezésében, a Donau Lounge Standon, Hamvas Béla A bor filozófiája című művének román nyelvű “ősbemutatójára”. Ennek aműnek a fordítója dr. Hubbes László Attila, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa. Hamvas könyvét a bukaresti székhelyű Curtea Veche Kiadó jelentette meg 2013. decemberében, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának támogatásával.
Azt mondják a szakemberek, hogy A bor filozófiája című Hamvas-mű lefordítása több szempontból is jelentős teljesítménynek számít: egyrészt műfajából, nyelvezetéből adódóan igen nehéz feladat elé állítja a mindenkori fordítót, másrészt Hubbes László nem anyanyelvére, hanem egy idegen nyelvre ültette át ezt a magyar nyelvterületen oly nagyon kedvelt és ismert munkát. A román kritikusok is méltatják a fordítás kiváló minőségét, amely minden bizonnyal áttörést jelenthet a román nyelvterületen ismeretlen szerző életműve szempontjából is, de ugyanakkor – bár ennek az irodalomhoz nincs köze – kitűnő marketing-eszközként használható a magyar borok romániai népszerűsítése során. Itt azonban nemcsak erről van szó. A könyv, Hamvas, illetve Hubbes László vállalkozása is sokkal több (lehet) ennél. A fordítóval a könyv előtörténetéről, a saját pályaívről és a lehetséges folytatásokról beszélgettünk.
- Honnan ez a Hamvas Béla-rajongás? Hamvast “készen” kapta már gyermek- és ifjúkorában, vagy diákkorában kezdett megismerkedni véle?
- A rajongás talán erős szó. Nagy tisztelettel viseltetek Hamvas Béla iránt, de a rajongáshoz túlságosan óvatos vagyok. Olyannyira, hogy, amikor a kilencvenes évek közepe táján egy lelkendező Hamvas-divat kezdett elharapózni Kolozsváron a diákság körében, én egy kicsit vissza is riadtam, és hosszú ideig nem vettem aztán a kezembe. Szerencsére csak átmeneti időszak volt ez – később éppen az ellenségesen elfogult és felületes vagy tájékozatlan, rosszmájú lejárató szövegek nyomán kezdtem újra olvasni. Azt mondanám inkább, hogy amolyan első tanítómnak tartom őt: nála olvastam először sokmindenről, amiről korábban tudomásom sem volt. És persze a szellemi meg a morális magatartása is megragadott, bár néha kissé merevnek éreztem. Személyes viszonyom alakult ki vele a könyvei olvasása során – gyakran éppen a vitázgató morfondírozásommal. Azt nem mondanám, hogy állandóan őt olvasom, de ott van mindig a kezem ügyében. Az életmű-sorozatát összegyűjtöttem a polcra az évek során – ha ez rajongásnak számít…
A különleges szellemi kalandokra mindig fogható voltam; Weöres Sándort, Várkonyi Nándort már középiskolás koromban otthon kedveltem meg – így aztán, amikor elsőéves bölcsészhallgatóként a barátaimtól kezembe került a harminchárom esszé, már „be voltam törve”. (Csak jóval később szereztem tudomást a barátságukról.) Onnantól kezdve kerestem, kerestük, akkoriban valósággal habzsoltam… Igen, mondhatom, rajongtunk érte. Az egyetemi évek alatt végigolvastunk mindent, amit addig kiadtak tőle.
- Erdélyben alakult ki ez a Hamvas iránti rajongás? Vagy másutt járva, új környezeti hatások is erősítették? Magam szegedi diákként találkoztam először a nevével. Olyan sikeresen elhallgatták, hogy 1990 előtt csak némi halvány sejtésem volt arról, hogy létezett egy ilyen nevű “író”.
- Kolozsváron, 1990-ben találkoztunk először az írásaival az akkor frissen kialakult baráti körömben (és talán az sem egészen véletlen, hogy az eszeveszett marháskodás és szójátékok mentén az Éber lett e baráti társaság neve, ami Hamvas egyik alapterminusa – bár mi nem azzal a jelentéssel vagy szándékkal használtuk ezt a szót, de bizonyára tőle került be a szókészletünkbe). Mint említettem, a harminchárom esszé volt az első, ami a kezünkbe került, és aztán sorra az akkoriban már Erdélybe is átszivárgott művei: az Öt géniusz, A láthatatlan történet, a Scientia Sacra, s persze, a Karnevál, és így tovább – az egyetemi évek alatt végigolvastuk, végigvitattuk a főbb alapmunkáit. A bölcsészkaron akkor sem került még be a kánoni irodalomtörténetbe, de volt olyan tanárunk már – például a Magyarországról hazatérő Kiss Mihály, aki Hamvas Béla esszéiről szépen beszélt. Külön emlékezetes számomra az az előadás, amit egyszer meghívottként Szőcs Géza tartott róla – ő ugyanis már jóval korábban, még a szamizdat-időszakban megismerkedett Kolozsváron az írásaival.
Bizonyos tekintetben döntően befolyásolta az életemet – legalábbis szakmai téren: a Henoch apokalypsise, Hamvas fordításában és bevezető kommentárjával volt az a könyv, ami engem elindított az apokaliptikum kutatása felé, és kezdeti értelmezésemet nagymértékben meghatározta az ugyancsak akkoriban olvasott A világválság című esszé-trilógiája. Az apokaliptikának szentelt szakdolgozataimat még az ő szemléletmódjának erőteljes (és emiatt eléggé egyoldalú) hatása alatt írtam; különösen a mesteri értekezésemet. Ennek az elfogultságomnak az utólagos felismerése és a már említett, számomra zavaró divathullám miatt is torpantam vissza a „rajongásból”.
- Ön nemcsak rajongott Hamvas iránt, hanem egy idő után elhatározta, hogy románra fordítsa. Honnan vette a bátorságot? Szakmailag eleve felkészült volt erre, vagy évekig érlelte magában az ötletet?
- Úgy alakult, hogy 1998-tól (film)fordítóként kezdtem dolgozni Bukarestben, a fordítás a mindennapjaim részévé vált, elsősorban magyarra, vagy néha angolra fordítottam. Román nyelvre is ott fordítottam először, a stúdióban. (Megjegyzem, hogy soha nem jelentett nekem gondot a román nyelv, hiszen Galacon és Zsilvásáron nőttem fel, iskolakezdésre költöztünk haza Sepsiszentgyörgyre, és már gyerekkorom óta nagyon sokat olvastam románul is. Bukarest pedig egy eszményi közeg volt számomra. A – fordítói – szakmai felkészültség tehát csak a gyakorlatban alakult ki tehát az évek során, tudatosan nem készültem soha fordítónak, még kevésbé műfordítónak. Egyes könyvek olvastán fel-felbukkant ugyan bennem a gondolat, hogy ezt érdemes lenne románul is, vagy magyarul is, vagy éppen angolul is olvasni – és arra, hogy vajon képes lennék-e lefordítani? Néha neki is gyürkőztem egy-két mondatnak, de aztán többnyire – inkább idő és motiváció hiánya miatt – annyiban is hagytam…
Visszatérve Hamvasra, ugyanez a kihívásszerű gondolat motoszkált bennem: érdemes lenne román nyelvre átültetni néhány fontos írását. De mindjárt el is bátortalanodtam az elején – nagyon nehéz szöveg, nem is tudnék megbirkózni vele. Meg lehet, hogy nem is olvasnák szívesen –, s akkor pedig minek?
Ez utóbbi kételyemet egy román ismerősöm oszlatta el, aki hosszabb ideig Olaszországban élt, ott olvasta Hamvast olaszul, és nagyon tetszett neki. Azt hiszem, ő ültette el a bolhát a fülembe, hogy próbálkozzak a fordítással – talán még fel is ajánlotta, hogy publikálja. Akkor lefordítottam a Meteóra esszét, aztán részben, vagy egészen a Bizáncot; oda is adtam neki, de azóta sem tudok róla, hogy megjelentek volna valahol. Azt hiszem, tapintatlan választás volt részemről ez a két esszé, és persze én is csak műkedvelő kísérletező voltam még. Ez valamikor ’99-ben vagy kétezerben volt, azóta a fordítás-szövegek sincsenek meg és a kapcsolatot is elvesztettem.
- A bor filozófiáján kívül más hosszabb munkát is fordított?
- Csak azt a két említett esszét fordítottam le korábban – és aztán sokáig nem is gondoltam rá, hogy megpróbálkozzam. Már itthon éltem Sepsiszentgyörgyön a kétezres évek elején, könyvtárosként dolgoztam (ami nyugalmasabb időszakom volt), valamikor akkoriban frissen újraolvasva A bor filozófiáját, megint kezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy vajon milyen lenne az románul, hogyan lehetne átültetni. Azt hiszem, kezdő lökést adott nekem az is, hogy ugyancsak akkoriban olvasgattam Radu Anton Roman költői gasztro-etnográfiai munkáját a román tájegységek hagyományos konyhájáról és borvilágáról, és úgy éreztem, hogy Hamvas borfilozófiája is éppen olyan jól csengene románul. Kezdetben inkább ezt akartam kipróbálni, semmint céltudatosan „Hamvast fordítani”. Nem is tudom, pontosan mikor szántam rá magam, hogy az első mondatot lefordítsam… De aztán napi programom része lett, hogy reggeli ujjgyakorlatként azzal kezdjem a napot, hogy egy-egy mondatot még a család ébredése előtt lefordítsak. Később már – a Hamvas iránti elkötelezettségem révén is – tudatosan törekedtem arra, hogy meglegyen a borfilozófiából a „napi penzumom”, és ha valamiért nem sikerült reggel, akkor este nem tértem aludni, amíg nem teljesítettem. Persze, ez az egy mondat fordítás nem mindig jelentett kimondottan fordítást; olyan is volt, amikor egyszerűen kitöröltem két-három előző napi mondatot, hogy aztán másnap újraírhassam.
Egy év is eltelt talán, vagy még hosszabb idő, amikor azon vettem észre magam, hogy a könyv utolsó mondatát fordítom… Aztán nem tudtam mihez kezdeni vele, hiszen nem erősségem az önbizalom, és nem is ismertem senkit, akihez fordulni mertem volna. Régi barátaim, természetesen, és a családom is váltig biztattak, hogy ki kell adni. Én is éreztem, hogy most már tétje van a dolognak, hiszen Hamvas általam kerülhetne először a román olvasóközönség elé. Miközben (éveken át sikertelenül) kiadót kerestem a kéziratnak, kétszer is újraírtam-újrafordítottam, mert nem voltam elégedett az előző munkámmal. Sok segítőm volt ezalatt az idő alatt – és nekik köszönhető, hogy immár könyvként kerülhet a román olvasók asztalára.
- Mi a véleménye, vannak-e Hamvasnak román megfelelői? Esetleg rokonai?
- Vannak. Végső soron azért mertem mégis hozzáfogni Hamvast románra fordítani, mert eredeti kételyeim valóban megfontolatlanok voltak, hiszen a két világháború közötti román szellemi elit jelentős része fordult a René Guenon, Julius Evola által is képviselt tradicionalizmus felé, akárcsak Hamvas Béla. Olyan neveket említhetek itt, mint Nae Ionescu, Mircea Vulcanescu, Vasile Lovinescu, Constantin Noica, Emil Cioran vagy akár Mircea Eliade. Azzal a különbséggel, hogy a román tradicionalisták egyrészt elsősorban a nemzeti ortodoxia és a népiség révén kapcsolódtak be ebbe az irányzatba, így szinte elkerülhetetlenül adódott a korabeli (szélső)jobboldallal való összefonódásuk, Hamvas viszont kritikusan viszonyult mindenféle politikai ideológiához vagy formációhoz.
- Ismerték Hamvast a románok? Milyen volt a recepciója?
- Eltekintve néhány magyarul is olvasó erdélyi román útkeresőtől, vagy azoktól a kevesektől, akik esetleg francia vagy olasz fordításban találkoztak az írásaival, Hamvas Béla mondhatni teljesen ismeretlen volt a román olvasóközönség számára. Viszont a hosszú kiadókeresési folyamat során, amikor különböző hazai és nyugati román szellemi személyiségekhez fordultam segítségért, azok, akik elolvasták a kéziratot, nagy lelkesedéssel beszéltek róla, és a művet népszerűsítendő még kisebb részleteket vagy ismertetőket is közöltek belőle honlapjaikon, vagy a folyóiratokban.
A nyelvi lektor, Nina Tintar – akinek itt is szeretném megköszönni a hihetetlenül sok segítségét – egyenesen rajongással dicsérte, barátai közt népszerűsítette még a megjelenés előtt, és teljesen önzetlenül, elkötelezetten kereste ő is a kiadási lehetőségeket kapcsolatain keresztül.
Természetesen, mások is fordítottak már Hamvastól szövegeket, esszéket – itt mindenképpen meg kell említenem Boér Hunort, de másoktól is ismerek szövegeket, töredékeket: Adrian Bude, Dénes Ilona román fordításai megtalálhatók a Sütő Zsolt által fenntartott háromnyelvű www.hamvasbela.org portálon. Zsolt egyébként is rengeteget tett Hamvas Béla romániai népszerűsítéséért, nekem is sokat segített – és neki is köszönhető az, hogy A bor filozófiája nem egészen légüres térbe érkezett: a honlapjának szép számban vannak román olvasói. A könyv megjelenése óta – amit végül is Lakatos Mihály éveken át kitartó korrespondenciája tett lehetővé a Balassi Intézet révén – nagyon jó visszajelzések érkeztek, úgy az olvasók, mint a kritika részéről. Több lelkes olvasói levelet is kaptam, amelyekben csodálattal dicsérték Hamvas gondolatait, költői nyelvezetét, és biztattak a folytatásra, hangsúlyozván, hogy kíváncsian várják a számukra új magyar gondolkodó további műveit. Az első irodalmi kritikák (nem meglepő módon) borkedvelő közegben jelentek meg, de a könyvszakma is pozitívan reagált, méltatva a művet magát és a fordítást egyaránt.
- Vannak még fordítói tervei? Esetleg kész munkái? Hamvas műveit lefordítani elég egy emberi élet? Mennyire nehéz a sajátos nyelvezet “rekonstruálása”?
- Be kell vallanom, hogy a kézirat hosszú ideig tartó látszólagos kiadhatatlansága igencsak elvette a kedvemet, másrészt pedig a másfelé kanyarodó pályám – az egyetemi oktatásban és kutatásban folytatott munkám minden időmet felemészti –, így jó néhány éve nem fordítottam már Hamvast, a régen elkezdett esszéfordításaim is félbemaradtak. (Néhány töredék olvasható a már említett Hamvas Bélának dedikált honlapon.) Írtam viszont két tanulmányt Hamvas Béláról: egyet angol nyelven, amit egy nemzetközi konferencián be is mutattam, és a Semeia sorozatban fog hamarosan megjelenni; valamint románul egy utótanulmánnyal egészítettem ki A bor filozófiája fordítását a kötetben, amiben igyekeztem bemutatni a román közönség számára ismeretlen szerző munkásságát és életútját.
Most, a könyv végre megvalósult kiadása és a számomra is meglepő kedvező fogadtatása visszahozta a kedvemet és a régi elképzeléseimet. Ahogy időm engedi – vagy inkább, ahogy szakítok rá magamnak időt – szeretnék újra fordítani, ezúttal immár nagyon céltudatosan. Vagy a Láthatatlan történetet, vagy pedig egy saját válogatású gyűjteményt, olyasmit, mint amilyen a Harminchárom esszé, ami átfogó képet nyújtana életműve minden korszakáról. Bármelyikre is vállalkozom, mindenképpen az lenne a célom, hogy a „komolyabb” írásait tárjam a román olvasóközönség elé, hiszen a borfilozófia a könnyedebb művei közé tartozik. A nagyobb munkáinak, mint a Scientia Sacra vagy a Tabula Smaragdina meg a Mágia Szútra, vagy akár a Karnevál és a más regényei, még nem mernék nekilátni. Nyelvileg is igencsak nagy megpróbáltatás elé állítanának; és idő, nyugalom, rengeteg kellene hozzá, hogy tartalmilag megfelelő módon tudjam harmonizálni a román nyelvű hagyományközpontú irodalom világával. Ehhez már valóban egy élet munkája kellene, mint a Sava Babičé, aki az egész hamvasi életművet átültette szerbre – és nem tudom, hogy képes lennék-e rá. A vágy azért megmarad.
Simó Márton, Székelyhon.ro

Magyar irodalom románul, román irodalom magyarul
A kelet-közép-európai, de főként a magyar írók könyveinek a román könyvpiacon való jelenlétéről a Balassi Intézet bukaresti központja és a Román Kulturális Intézet szervezésében tartott megbeszélésen az állami támogatással működő műfordítói programok fontosságát hangsúlyozták a román kiadók képviselői. Javaslatként elhangzott az is, hogy a Balassi Intézet javasoljon tíz olyan könyvet, amit érdemesnek tart lefordítani románra, a románok pedig szintén tízet, és mindkét fél tegyen meg mindent, hogy ezek kiadása megtörténjen.
A beszélgetésen Stefania Nalbant, a Curtea Veche Kiadó képviselője elmondta, hogy ők a 2000-es évek elején kezdték kiadni magyar írók műveit. Márai Sándorral kezdték, majd Esterházy Péterrel folytatták. Kezdetben nagy volt a lelkesedés, és nem folyamodtak állami támogatásért, de a 2008-ban kirobbant gazdasági válság több mint 30 százalékkal vetette vissza a román könyvpiacot. Ettől kezdődően létfontosságúvá váltak az állami műfordítói programok – magyarázta –, hiszen ezek nélkül a magyar írók szinte egyáltalán nem jutnának el a román olvasókhoz, ugyanis a kisebb kiadók számára önerőből szinte lehetetlen veszteség nélkül kiadni magyar írók könyveit.
Hozzátette: általában a kelet-közép-európai írók, így a magyarok iránt is alacsony az érdeklődés a román piacon, egy kötetet legjobb esetben öt év alatt kétezer példányban lehet eladni. Ezt nagymértékben befolyásolja, hogy a román kiadók becslése szerint a 19 milliós lakosú Romániában mintegy egymillióra tehető az aktív könyvvásárlók száma. Nalbant szerint Romániában Esterházy Péter és Nádas Péter a legismertebb kortárs magyar író, ami eredményes népszerűsítésük mellett annak is köszönhető, hogy többször jártak Romániában.
Ioan Cristescu, a Tracus Arte Kiadó képviselője szerint hibát követnek el a román és a magyar kiadók, hogy elsősorban kortárs írók munkáit akarják megismertetni olvasóikkal, hiszen a románok és a magyarok nem ismerik egymás klasszikusait sem, így a kortárs írók iránt sem fognak érdeklődni. Dan Croitoru, a Polirom Kiadó képviseletében megerősítette: annak ellenére, hogy nagyon sok jó kelet-közép-európai író van, a román nyelven kiadott könyveik iránt csekély az érdeklődés Romániában. Mint mondta, a román olvasók sokkal jobban érdeklődnek az ázsiai, a dél-amerikai és a nyugat-európai szerzők iránt.
MTI
Erdély.ma

A MOGYE-n felavatták Mihai király domborművét
A magyar oktatók nem vettek részt az ünnepségen
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) előcsarnokában tegnap Mihai román király lánya, Margit trónörökös hercegnő és férje, Radu herceg jelenlétében felavatták Mihai király domborművét. A román uralkodó 70 évvel ezelőtt királyi rendelettel hozta létre a Kolozsvári Magyar Állami Egyetemet, annak keretében az orvosi fakultást. Tegnap A királyság napja című ünnepségen a MOGYE 70 évvel ezelőtti megalapítására emlékezett az egyetem vezetősége. A rendezvényen nem vettek részt a magyar oktatók.
A hercegi párral rektori szobájában folytatott rövid beszélgetést dr. Leonard Azamfirei, a MOGYE rektora, ezt követően Margit hercegnő és férje, Radu herceg a kiváló tanulmányi eredményeket elért hallgatókkal találkozott, amelyen a sajtó képviselői nem vehettek részt. Ezt könyvbemutató követte, amelyen dr. Maria Sanda Copotoiu professzor asszony méltatta Sandra Gatejeanu Gheorghénak a trónörökös hercegnő élete utóbbi 25 évét bemutató, gazdagon illusztrált könyvét. A Curtea Veche kiadó gondozásában idén megjelent kiadvány dokumentumok, újságcikkek gyűjteménye, amelyek a királyi család életéről adnak hírt. A könyvbemutatón Radu herceg megtisztelőnek és nagy örömnek nevezte, hogy Margit hercegnővel részt vehet a MOGYE ünnepségén, és hangsúlyozta, a román királyok jelentősen hozzájárultak az ország modernizálásához, kiemelt fontosságúnak tartották az oktatás, a kultúra fejlesztését. A rövid rendezvényt a Mihai királyról mintázott dombormű leleplezése követte. Az egyetem előcsarnokában elhelyezett alkotás kizárólag román nyelven adja a jövő generációk tudtára, hogy I. Mihai román király 1945-ben írta alá a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem létrehozásáról szóló törvényerejű rendeletet. Ebből az alkalomból Cornel Sigmirean, a Petru Maior Egyetem szenátusának elnöke tartott rövid történelmi beszámolót a királyi család életéről, Mihai király szerepéről a MOGYE megalapításában, hangsúlyozva, 1931. szeptember 26. után "királyunk szimbolikusan visszatért Marosvásárhelyre". A dombormű leleplezését követően a hercegi pár sietve távozott, sajtónyilatkozatok nem voltak.
Újságírói kérdésre dr. Leonard Azamfirei rektor elmondta, fontosnak tartja a királyi ház képviselőinek látogatását az egyetemen a különleges alkalommal, a tanintézmény létrehozásának 70. évfordulóján. A királyi ház és a MOGYE közötti kapcsolat szoros, 1945-ből ered, amikor Mihai román király rendelete alapján megalakult a MOGYE. Erre emlékeztet Mihai király felavatott domborműve – jelentette ki a rektor. Leonard Azamfirei sajnálatosnak nevezte a magyar oktatók távolmaradását a rendezvényről, hiszen, mint hozzátette, ez nem a románok ünnepe, hanem az egész egyetemé, és különbséget kell tenni az egyetem életében fontos és kevésbé fontos események, pillanatok között.
"Cinizmus, durva történelemhamisítás"
A magyar oktatók testületileg távol maradtak. Dr. Szilágyi Tibor professzor lapunknak elmondta, ő is sajnálja, hogy nem lehettek jelen az ünnepségen,"cinizmusnak, durva történelemhamisításnak" nevezte, hogy az Állami Magyar Egyetem létrehozását 1945-ben Kolozsváron úgy állítja be az egyetem vezetősége, mint a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem megalapítását. "Egy magyarnak indult egyetemen történik jelen pillanatban az, hogy a gyógyszerészeti kar akkreditációját nem akarják jóváhagyni, arra hivatkozva, hogy újonnan indult karról van szó. Ezt a szintű cinizmust nem tudjuk szó nélkül lenyelni. Továbbra is tiltakozni fogunk, királyi protokollhoz méltó módon, valószínűleg sajtónyilatkozat formájában" – tette hozzá a professzor.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar és román újságírók Dózsa falujáról
Azok számára, akik nem ismerik Dálnokot és a dálnokiakat, iránytű a falu felfedezéséhez, az ott élőknek pedig lehetőség arra, hogy újra felfedezzék a benne rejlő szépségeket, értékes kincseket – magyar és román újságírók kötetbe foglalt látleletet fogalmaztak meg a faluról. A Dálnok felfedezése című könyvet szombaton mutatták be a dálnoki Barabás Miklós Központban.
A kolozsvári Közösségért Alapítvány kuratóriuma újságíró és kommunikációs szakemberei, valamint temesvári és bukaresti kollégáik tavaly októberben az alapítvány által szervezett riporttáborban ismerkedtek Dálnokkal. Felfedezték maguk számára, és a magyarul, valamint románul megjelent (előkészületben az angol nyelvű változat – szerk. megj.) kötetek által minden bizonnyal a helyieknek is kínálnak rácsodálkoznivalót saját értékeikre – hangsúlyozta Gazda Árpád, a Közösségért Alapítvány kuratóriumának elnöke, a kötet egyik szerkesztője, aki András Imre, az alapítvány ügyvezetője és Bartók Ede Ottó polgármester köszöntője után ismertette a kötet megszületésének történetét és rövid tartalmát.
Brînduşa Armanca társszerkesztő tréfásan jegyezte meg, ha a könyvet sokan olvassák itthon és az angol változat segítségével a nagyvilágban, vége Dálnok nyugalmának, mert az emberek majd látni akarják ezt a falut és ideutaznak.
Ruxandra Hurezean A szabadság szele Dózsa falujában című írásában így fogalmaz: „A dálnokiak belevaló, egyenes embereknek tartják magukat, akik nem félnek a nehézségektől, s ha valamit a fejükbe vesznek, azt véghez is viszik.” A szerző ír a falu 2004-es önállósodásáról – amikor levált Maksáról –, a jelenlegi munkás hétköznapokról és a vasárnapi istentiszteletről, végül megjegyzi: „A lelkész tisztában van vele, hogy faluja egyetlen apró darabja a világ kirakójátékának, ahol úgy élnek, mint bárhol máshol. Háborúságban és békében, bőségben és szegénységben. Szeretetben és ellenségeskedésben egyaránt. De élnek.” Minden bizonnyal azzal a szándékkal indítanak a szerkesztők ezzel az írással, mert itt fogalmazódik meg leginkább Dálnok igazi vonzereje: az élni akarás. A kúriák földjét és a kúriák lakóinak meghurcoltatását Andreea Pora dolgozza fel, Veress Lajos és Miklós Béla, a második világháborúban a magyar hadsereg két dálnoki származású parancsnoka történetét Gazda Árpád tanulmányozza, Dózsa György történetét és kivégzésének körülményeit Marius Cosmeanu ismerteti A nap, amikor Isten szabadságra ment című írásában. Mona Dîrţu A másik Dózsa címmel a Dózsa György-kultusz történetét dolgozta fel, hogy a kommunista időkben miként próbálták kommunista hőssé, mintaképpé alakítani.
„Mint bármelyik régi erdélyi települést, Dálnokot a határain és híres szülöttein túl a legendái is jól azonosíthatóvá teszik. Ez nem is történhetett volna másként. Hogyne születtek volna mondák egy olyan településen, amelyet dombok, erdők és a földből minden »előzmény« nélkül előtörő források öveznek?” – fogalmazza meg Liviu Iolu jelenlegi kormányszóvivő a Kincsek, gyógyító források és egyéb csodák című írásában.
Brănduşa Armanca több dálnoki történetet gyűjt egybe Mesék a ház körül címmel, többek között annak az ágyúgolyónak a történetét is, amelyet a Barabás Miklós Központnak otthont adó Gál-kúria mellől ástak ki az épület felújítói, és amely bizonyítottan Gábor Áron ágyúiba találó golyó. A szerző egy interjúban Bánffy Farkast faggatja a kúria felújításáról, és Katica néni receptjeiből is közöl egy csokorra valót. A kötetből természetesen nem marradhat ki Barabás Miklós életútja, munkássága sem, amit Tofán Koós Imola ismertet. A Curtea Veche Kiadónál megjelent kiadvány román nyelven megírt szövegeit Csinta Samu fordította.
A tavalyi riporttábor egy másik termése a Dálnokot és a dálnoki emberek hétköznapjait megörökítő fotósorozat, amelyet Bíró István kolozsvári fotóművész készített, szombaton ezt is bemutatták. Az alkalomból Forró Ferenc, aki 1927-ben született a Gál-kúriában, üknagyapja (Gál Miklós, a kúria építtetője) Barabás Miklós által festett portréjának fotóreprodukcióját és a Gálok családfáját adományozta a kúria jelenlegi tulajdonosának, a Közösségért Alapítványnak.
Dálnokról és a dálnokiakról nem csak a messziről jött újságírók állítják, hogy életképes közösség, bizonyította ezt szombaton a Darkó Jenő Általános Iskola kisdiákjaiból álló Nefelejcs néptánccsoport is, a gyermekek rövid bemutatója pontosan illett mindahhoz, amiről szombaton szó volt a Barabás Miklós Központban.
Fekete Réka
Háromszék Erdély.ma

Román és magyar újságírók könyve népszerűsíti Dálnokot
Magyarul, románul már olvasható, és nemsokára angolul is megjelenik az a kötet, amely a háromszéki Dálnok kulturális és turisztikai értékeit, érdekességeit mutatja be riportok formájában – mondta el a Dálnok felfedezése – Román és magyar újságírók Dózsa falujáról című, nemrég bemutatott kiadványról szerkesztője, Gazda Árpád újságíró.
A kolozsvári székhelyű Közösségért Alapítvány kuratóriumának elnöke kifejtette, a kiadványnak köszönhetően nemcsak a hazai és külföldi turisták számára tűnhet vonzónak a település, de a helyiek is rácsodálkozhatnak a Dálnokhoz kötődő értékekre. A Közösségért Alapítvány két évvel ezelőtt megvásárolta a dálnoki Gál-kúriát, amelyben a magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mestere, Barabás Miklós nevelkedett, a kiadványt az itt székelő Barabás Miklós Központban mutatták be nemrég a szerzők: az alapítvány újságíró és kommunikációs szakemberei.
„Miért kellene 2016-ban felfedezni egy olyan székelyföldi települést, amelynek első írásos említése 1334-ből való? Miért kellene felidézni a faluban született Dózsa György hadvezér alakját, az itt felnőtt Barabás Miklós festőművészét, a közelben eltemetett Gábor Áron ágyúöntőét, akinek az ágyújából Dálnokban is előkerült egy golyó? Miért is kellene beszélni a mondabeli Darius kincséről vagy a II. világháború két nehéz sorsú tábornokáról: Miklós Béláról és Veress Lajosról, akiknek felmenői e faluból származtak, és akik büszkén viselték a dálnoki előnevet; miért a kúriákról és lakóik deportálásáról vagy a község 21. századi önállósodásáról? A dálnokiak és talán még a háromszékiek, a székelyföldiek is úgy gondolhatják: ismerik e történeteket; tanulták az iskolában, hallották a szülői házban, magukba szívták az anyatejjel. Tévednek azonban, ha legyintenek. E kötet szerzői messziről jöttek Dálnokba, és olyan dolgokra is rácsodálkoztak, amelyek fel sem tűntek a helybéliek számára; olyan dolgoknak is utánanéztek, amelyek nem kerültek eddig a helyi érdeklődés homlokterébe” – írta Gazda Árpád a kötet előszavában.
A kötetben 9 szerző – két magyar és hét román újságíró – járja körül a településhez kötődő, figyelemfelkeltő témák különféle vonatkozásait, szó esik többek közt Barabás Miklósról, a biedermeier festészet székely mesteréről, Dózsa György kivégzéséről, a környékbeli mondákról, medvés történetekről és gyógyító forrásokról, de helyi receptekről is. A kiadvány szerzői: Brînduşa Armanca, Marius Cosmeanu, Mona Dîrţu, Gazda Árpád, Ruxandra Hurezean, Liviu Iolu, Andreea Pora, T. Koós Imola. A román és magyar nyelvű kötet a bukaresti Curtea Veche kiadónál jelent meg lapunk munkatársa, Biró István fotóival.
Kiss Judit Krónika (Kolozsvár)

Három könyvet mutattak be
Dálnoki falunap
A tizenharmadik dálnoki falunap szombaton 6 órakor az eddigi hagyomány szerint a gidófalvi fúvósok ébresztőjével kezdődött. Az idei program két legfontosabb eseménye a hármas könyvbemutató és a Harmónia kórus zászlóavatója volt, de ezenkívül ingyen kínáltak babgulyást és noszvaji bort, megkoszorúzták Dálnoki Miklós Béla emléktábláját a művelődési központ homlokzatán, volt Role-, László Attila-, Szőcs Renáta-koncert és tűzijáték.
A Darkó Jenő-iskola kertjében a kézdivásárhelyi Constantin Pătru vállalkozó és csapata már kora reggel egy négyszáz literes üstben főzni kezdte az óriás babgulyást, amelyhez mintegy száz kiló sertéshúst, 20 kiló füstölt oldalast és csülköt, több kiló paprikát, paradicsomot és hagymát, valamint különféle fűszereket használtak. A nagy üst szomszédságában Banos György vállalkozó, az Utép 2006 cég tulajdonosa és csapata két kisebb üstben készített finomságokat. Délben Bartók Ede Ottó polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, azt hangsúlyozva, hogy azért szervezik meg minden esztendőben a faluünnepet, hogy a dálnokiak, az innen elszármazottak és a meghívottak vagy bárki jól érezze magát, kikapcsolódjon és szórakozzon. Ugyanakkor köszönetet mondott a támogatóknak, akik nélkül erre a rendezvényre nem kerülhetett volna sor. Az elöljáró köszöntője után Cserszegtomaj és Noszvaj testvértelepülés vezetője szólt a jelenlevőkhöz, Bartha Gábor, Cserszegtomaj nagyközség polgármestere hetedik, kollégája, Bóta Géza, Noszvaj elöljárója pedig tizenegyedik alkalommal ünnepelt együtt a dálnokiakkal. Előbbi elmondta: ezúttal sem érkeztek üres kézzel, a művelődési központ nagytermének falait a cserszegtomaji művészalapítvány tagjai által adományozott alkotásokkal díszítették fel. Utóbbi egy digitális képvetítőt adott át a testvérközség ajándékaként Bonda Anna Máriának, a Darkó Jenő-iskola igazgatójának. A helybeli óvodások és kisiskolások műsora után a jelenlevők a művelődési központba vonultak, ahol Benkő Rozália, a Harmónia Egyesület vezetője köszöntötte a résztvevőket, és bejelentette, hogy a 2011 februárjában vegyes kórusként alakult Harmónia énekkar életében a mai nap mérföldkő, hiszen régi vágyuk teljesült, Székelyudvarhelyen elkészült a kórus zászlója, amelynek egyik oldalán a kórus logója, a másik oldalán pedig egy arab közmondás olvasható: „Élj azzal, aki imádkozik, és te is imádkozni fogsz, élj azzal, aki énekel, és te is énekelni fogsz.” Az egyesület elnöke arra is emlékeztetett, hogy a kórus első karnagya néhai László Attila sepsiszentgyörgyi zenetanár volt, akire egyperces csenddel emlékeztek. A kórus jelenlegi karnagya Oláh-Badi Krisztina maksai zenetanár. Az új zászlót Marosi Károly református lelkipásztor áldotta meg. Az ünneplő kórus pár darabot adott elő, majd meghívottként a szentivánlaborfalvi Laborfalvi Róza Női Kórus lépett fel. Ezt követően tartották meg a hármas könyvbemutatót. Elsőként Armanca Brînduşa temesvári újságíró, egyetemi tanár magyarul mutatta be a Dálnok felfedezése című, tavaly a bukaresti Curtea Veche Kiadó által megjelentetett kiadványt, a román és magyar újságírók Dálnokról szóló könyvét, amelyet románul, magyarul és angolul nyomtattak ki. A Dózsa című kötetet, amelyet Dózsa György halálának 500. évfordulója alkalmából 2014. június 6-án Dálnokon végződött konferencia előadásait tartalmazza, a Hargita Népe Lapkiadó jelentette meg 2016-ban. A könyvet Sarány István főszerkesztő és a kötet szerkesztője, Balázs Lajos néprajzkutató, egyetemi tanár, az Erdélyi Múzeum Egyesület Csíkszeredai Fiókegyesületének elnöke mutatta be. A két héttel ezelőtt megjelent Dálnok képes albumát Bonda Anna Mária iskolaigazgató ismertette. A benti rendezvény himnuszaink eléneklésével ért véget. A könyvbemutatók után a Történelmi Vitézi Rend Sepsiszéki Állományának öt tagja és a jelenlevők a művelődési központ elé vonultak, ahol Dálnoki Miklós Béla (1890–1948) vezérezredes, miniszterelnök emléktábláját koszorúzták meg a Történelmi Vitézi Rend, a két testvértelepülés, az önkormányzat és az iskola képviselői. Délután a Fenyőcske Néptánccsoport lépett fel, majd a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület tartott bemutatót. Este az Open Stage művészei – Lung László Zsolt és Kozma Attila – tették próbára a nevetőizmokat, majd könnyűzenei koncertek következtek. A tizenharmadik falunap tűzijátékkal és utcabállal ért véget.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)