Megszervezték az amatőr néptáncegyüttesek év végi találkozóját
Zsúfolásig telt szombaton a Maros Művészegyüttes terme, amely nyolcadik alkalommal adott otthont a Gyöngykoszorúk Gyöngye néptánctalálkozónak.
Az 1991-ben indult Gyöngykoszorú-mozgalom túl van a századik találkozón, egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Most tizenhét amatőr néptánccsoport lépett fel.
A találkozó Kilyén Ilka színművésznőnek, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének elnöke szavalatával kezdődött, majd Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója szólt a közönséghez. „A néptánc, a népviselet, a népdal, a népzene, a hagyományaink olyan kincsei, amelyeket örököltünk, meg kell őriznünk, és tovább kell örökítenünk. Ha táncolunk, népdalainkat énekeljük, népviseletbe öltözünk, megtartjuk szokásainkat, akkor erősek vagyunk, ezt nem tudja elvenni tőlünk senki”.
Az igazgató megköszönte a szülőknek, hogy felismerték a táncban rejlő értékeket, és gyerekeiket taníttatják, egyszersmind az oktatók és csoportvezetők munkáját is méltatta. A találkozó keretében megemlékeztek a Gyöngykoszorú-mozgalom megálmodóiról, a Szabó házaspárról, majd Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei  elnöke szólalt fel. „Ezek a kincsek olyan értékhordozók, amelyek megtanítanak minket igaz, becsületes, tiszta szívű, jó magyar embernek lenni” – fogalmazott Brassai. Kecskés Csaba unitárius lelkész áldása után a Napsugár néptáncegyüttes tánca kezdte a délutánig tartó ünnepséget.
Barabási Attila Csaba érdeklődésünkre elmondta: a Szabó házaspár ötlete volt az is, hogy az év végi találkozókat Marosvásárhelyen szervezzék. „Amikor a betegeskedő Gyuri bácsi már nem volt az EMKE elnöke, a többi településen továbbra is zajlottak a néptánctalálkozók, viszont az évzáró vásárhelyi találkozók megszervezése elmaradt. Amikor 2007-ben vezetőként az együtteshez kerültem, úgy éreztem, itt a lehetőség, hogy visszahozzuk a városba a Gyöngykoszorú-mozgalmat. A közönség túlnőtte a terem befogadóképességét, és a találkozót vissza kellene vinni arra a helyszínre, ahova Szabó Gyuri bácsi és Éva néni elképzelte, a Kultúrpalotába” – mondta az igazgató.
A szombati találkozón fellépett a marosvásárhelyi Napsugár és a Csillagfény, a segesvári Kikerics néptáncegyüttes, a vajdaszentiványi Takács Mihály hagyományőrző néptánccsoport, a magyarói Csurgó, a marosludasi Hajdina, a nyárádszeredai Bekecs, a szabédi Fürgelábak, az erdőcsinádi Árvácska néptáncegyüttes, a mezőbándi Csipkebogyó Táncegyüttes, az erdőszentgyörgyi Százfonat néptáncegyüttes, a gernyeszegi Szőlőfürt néptánccsoport, a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes, a disznajói, kibédi, holtmarosi néptánccsoport és a sóváradi Szuszékdöngetők.
Felléptek a II. Széllyes Sándor Népdalvetélkedő nyertesei is: Gálfalvi Evelyn Rebeka, Berekméri Réka Beáta, Aszalos Erika, Páll Imola Gabriella. A Maros Művészegyüttes, az Erdélyi Közművelődési Egyesület Maros Megyei Szervezete és a Folk Dancing and Musik Egyesület által szervezett találkozó táncházzal ért véget.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Gyöngykoszorú- találkozó Erdőcsinádon
A virágzó természet és a népviseletek színkavalkádjában, gyönyörű tavaszi napon Erdőcsinádon XXII. alkalommal tartották meg a Gyöngykoszorú népzene- és néptánc- találkozót. Aki lelke felüdítésére kívánkozott, nem kívánhatott volna jobb programot, mint a több száz népviseletbe öltözött gyermek és fiatal látványában megmártózni, akik zsigereinkben hordozott népi kultúránkat, őseink táncát és zenéjét hívták elő és elevenítették meg.
A fiatalok – szívünk, lelkünk díszei
A szokáshoz híven a falu központjában gyülekeztek a csoportok, hogy aztán énekszóval, Miholcsa József huszárait követve megkerüljék a falu központját. A rendezvény nyitánya szemet gyönyörködtető, hiszen ekkor valamennyien együtt vannak, egymást követve vonulnak az együttesek. A szemlélőnek nem maradt más, mint leolvasni a helységtáblákat, s beazonosítani a vidék népviseletét. És persze megcsodálni a több mint hétszáz magyar gyermeket, a mieinket.
A felvonulást követően Csanád vezér mellszobra körül köszöntések és ökumenikus istentisztelet következett, melyet a házigazda szerepét betöltő Bálint Csaba erdőcsinádi lelkipásztor a 150. zsoltárral indított. Dicsérjétek az Urat!... Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával! Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával, dicsérjétek csengő cintányérral! – hangzott a biztatás. Majd köszönetek hangzottak el, elsősorban a megújult művelődési házért mondott köszönetet a lelkész, hiszen az idei rendezvényt már sokkal szebb hajlékban szervezhették meg. Köszönetet fogalmaztak meg Gernyeszeg község polgármesteri hivatalának, Kolcsár Gyula polgármesternek, a Marosszéki Kulturális Egyesületnek, Fazekas Jánosnak, Füzesi Albertnek, az EMKE-nek és Kilyén Ilkának, Szász Róbert tánctanárnak és a sok támogatónak, a számtalan helybélinek, református egyháztagnak, akik szívügyüknek és Erdőcsinád elmaradhatatlan kulturális rendezvényének tekintik az eseményt.
– Szívünk, lelkünk díszei ezek a gyermekek és fiatalok! Örülünk, hogy együtt lehetünk a XXII. Gyöngykoszorú találkozón, de meg kell emlékeznünk Szabó György Pálról és Éváról, akik elindították ezt a mozgalmat, s akik már nem lehetnek közöttünk. Becsüljük úgy a néptáncot és a népdalt, ahogyan ők tették! – mondta a lelkipásztor.
Lukácsi Szilamér, Erdőcsinád volt református lelkésze, a Gyöngykoszorú- találkozók hűséges szervezője megköszönte, hogy utódja tovább viszi a fáklyát, hálás Csinád templomos népének, hogy az ügy mellé állnak. – Ez a mi sorsunk, vállalnunk kell a többletmunkát, hogy hagyományainkat átörökítsük a következő nemzedéknek. Az a nemzedék, amellyel a szervezést kezdtük, kicserélődött, utódaik vették át a munkát – fogalmazott a lelkipásztor.
A székelykáli unitárius, a marosjárai katolikus lelkész szavai is hagyományaink további ápolására buzdítottak.
Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok!
– Tetszett, hogy a felvonuláson végig énekeltetek! Isteni adomány birtokosai vagytok. Énekelni, táncolni tudtok. Átvettétek ezt a tudást, és gyermekeiteknek tovább fogjátok adni – mondta Kilyén Ilka színművésznő, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet Maros megyei elnöke, majd elmondta, hogy egy Magyarországról idelátogató fiatal kirándulni ment az erdélyiekkel, akik végig énekeltek a buszban. A nap végén megkérdezték tőle, hogy mi tetszett legjobban. Azt felelte, hogy az éneklés, ami Marosvásárhelytől Kolozsvárig, Kolozsvártól Marosvásárhelyig  "nem fogyott el", annyi népdalt ismernek az erdélyi ifjak. S hogy minden gyermek, fiatal egyenként érezze személye fontosságát és súlyát ebben a nagy közösségben, a művésznővel együtt mondták el: büszke vagyok, hogy magyar vagyok! Hogy magyar táncot táncolok! Hogy magyar népdalt éneklek! S hogy ez valóban így van, bizonyította a hangerő és a taps. A török szokásból merített "minta" mindennapos, a gyerekek ezzel kezdik az iskolanapot. Mi elfelejtjük hangsúlyosan tudatosítani gyermekeinkben, hogy legyenek büszkék magyarságukra.
Új táborközpont lesz Csinádon
A köszöntések sorában Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ-szervezet elnöke elmondta, hogy a Gyöngykoszorú napja tökéletes összhang természet és a népviseletbe öltözött fiatalok között, s ahogy a természet örök, az lesz a magyar nemzet is. Az elnök elmondta, hogy Erdőcsinádon a régi hagyományt felelevenítve egy táborközpontot szeretnének létrehozni, amihez a magyar kormány támogatását kérték. Erre azért van szükség, hogy a népi kultúra jegyében egy évben ne csak egyszer teljen meg a falu, hanem folyamatosan legyenek rendezvények. Remélik, hogy ez megvalósul, s a régi helyére épülő táborközpont a magyar kultúra ápolásának helyszíne lesz.
– Fontos megmutatni a kultúránkat, fontos nekünk, hogy a gyermekekben, fiatalokban megerősítsük az összetartozás érzését. Ezért vállaljuk a református egyházzal közösen ezt a korántsem könnyű munkát – fogalmazott Kolcsár Gyula polgármester.
A rendezvény nyitóeseménye a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
22 néptáncegyüttes lépett színpadra
A művelődési házban egész délután és egész este folyt a tánc. Huszonkét együttes lépett fel. Elsőként a helyiek Árvácska néptánccsoportját láthatta a népes közönség. Következtek: a gernyeszegi Szőlőfürt, a búzásbesenyői és vajdaszentiványi hagyományőrzők, a marosvásárhelyi Csillagfény, a marosfelfalui Bíborka, a mező-bándi Csipkebogyó, a gyulakutai Szivárvány, a backamadarasi Kincses, a marossárpataki néptánccsoport, a gernyeszegi Nefelejcs roma csoport, a holtmarosi néptánccsoport, a szászrégeni Rügyecskék, a mezőmadarasi Árvalányhaj kis és nagy csoportja, a nyárádszeredai Apró Bekecs, majd a Kis Bekecs, a körtvélyfáji Bokréta, a székelykáli néptáncegyüttes, a magyarói Csurgó, a Napsugár nagy és középcsoportja, a huszadik alkalommal részt vevő soproni Pendelyes néptánc-együttes. A fellépők sorát a Maros Művészegyüttes zárta.
Ezt követően táncházban szórakozhattak vendégek és helybeliek egyaránt.
(mezey)
Népújság (Marosvásárhely)

Államalapító Szent Istvánt ünnepelték a Színház téren
Magyarnak lenni: hit
"Magyarnak lenni: hit. Hit a magyarság hivatásában. Hit abban, hogy az Isten akar velünk valamit, és hogy a magyarság képes megvalósítani ezt az isteni feladatot…" – ezt jelenti magyarnak lenni Szent István szerint, mondta köszöntő beszédében Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Színház téri Szent István-ünnepség szervezője.
A mezőcsávási fúvószenekar előadásában a Boldogasszony anyánk című dallal és a Szózattal kezdődött szombaton este a Marosvásárhelyen immár negyedik alkalommal köztéren megrendezett Szent István- napi ünnepség és az új kenyér ünnepe.
Cseh Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy Szent István és a magyar államalapítás ünnepe egyaránt alkalmas a múltra való emlékezésre és a jövőbe tekintésre. "Ezer esztendővel ezelőtt eleink keresztény és független magyar államot teremtettek. Keresztényt, mert érezték, csak a hitnek van teremtő ereje, és mert tudták, hogy a keresztény Európa talajába csak keresztény állam tud meggyökerezni. Független államot teremtettek, mert tudták, a függetlenségében sérült állam nem tudja ellátni legfőbb feladatát: nem tud megfelelő védelmet és oltalmat nyújtani az országban élő magyaroknak és nem magyaroknak."
Ugyanakkor rámutatott: "Ha Románia elismerné, hogy mi itt, Erdélyben őshonos nemzeti közösség, államalkotó tényezők vagyunk – az állam területi sérthetetlensége tiszteletben tartásával –, megilletnének mindazon jogok és önigazgatási lehetőségek, amelyek biztosítják anyanyelvünk és kultúránk megőrzését, akkor egy évszázados, mindenki életét megkeserítő viszály és konfliktus forrását lehetne kiiktatni".
A továbbiakban hitet és békességet kért Istentől, egy nyugodtabb, rendezettebb jövőbe vetett hitet. "Hitet ahhoz, hogy meg tudjuk teremteni magunknak és utódainknak a jólétet és a békességet. Hitet abban, hogy a határainkon innen és túl élő magyar egymásra talál. Adjon Szent István emléke reményt a békére, adjon reményt a nemzeti büszkeség visszaszerzésére (…) Adjon alázatot is, hogy értsük és értelmezni tudjuk mindazt, ami velünk történik. Adjon kitartást és erőt a változtatáshoz. És adjon türelmet, hogy ne ellenségként tekintsünk ellenfeleinkre és azokra, akik a dolgokat másként látják, másként értékelik."
Ünnepi köszöntőjét a Szent István imája című verssel zárta, hozzátéve: azt kívánja, hogy mindenki a Szent István-i alázattal, hittel szolgálja saját közösségét.
"A mélységből kiáltok fel Hozzád! Hallgass meg, Uram!
Taníts meg, hogyan kell könnyezni a meg nem érdemelt örömben,
s hogyan kell örülni a megérdemelt könnyekben!
Adj erőt, hogy kevélységem csillogását elhomályosítsam,
és az alázatosság szüntelenségét okosan csillogtassam!
Taníts meg, hogyan kell a gyengékhez lehajolni,
és hogyan kell a féktelen erővel szemben egyenesen állni!
Adj erőt, hogy fölényesen legyőzzem a testet,
és alázatosan megadjam magam a léleknek!
Taníts szelíd szóra, ha bántások érnek,
s hideg mosolyra, ha jogtalan dicsérnek!...
….Taníts meg lendülni, hogyha Rád találtam,
s hirtelen megállni, ha utat hibáztam!
Ne add meg mindig, amit nagyon kérek,
taníts bátor lenni, amikor nagyon félek!
Engedd a világot megvetve szeretni,
csak magadat ne hagyd soha elfeledni!
Ez a kiáltásom, s ez mAradjon végleg,
s ha másképp szólnék, nagyon szépen kérlek,
ne neheztelj rám, míg elfordítod orcád,
hiszen a mélységből kiáltok fel Hozzád!"
Az ünnepi rendezvényen, amelyre több száz vásárhelyi magyar eljött, a Csíkszeredai főkonzulátus részéről beszédet mondott dr. Flender Gyöngyi konzul. Fellépett Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművész, a Csillagfény néptáncegyüttes, a Domahidi lányok – Zsuzsa, Kata, Sára, Anna –, valamint Szabó Előd és a Titán együttes. Műsorvezető Kányádi Orsolya volt. Az eseményen kiállították Hunyadi László Szent István-szobrát, valamint a Szent Korona és a koronázási ékszerek Szabó Albert amatőr képzőművész által készített mását.
A székely és a magyar himnusz eléneklését követően került sor az Eldi pékség által felajánlott, immár hagyományos új kenyér megszentelésére. Áldást mondott Lőrincz István református, Nagy László unitárius lelkész és Oláh Dénes római katolikus főesperes. Az imát és áldást követően a hatalmas kenyereket szétosztották az ünneplők között.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Vásárhelyre vitt minden út
Intim terek nosztalgiája
Negyedszer hozta haza a Forgatag a világ számos országában, Európában vagy messzebb, a tengerentúl élő Marosvásárhelyieket.
A rendezvénysorozat kiemelkedő eseményének számító világtalálkozó a hagyományos forgatókönyv szerint a szombat délelőtti derűs időutazással indult. A gyülekezés, viszontlátás helyszíne ezúttal a Művészeti Líceum udvara volt, ahol több mint négyszázan lépték át az ez alkalomra állított jelképes kaput.
Szalmabála Székek és asztalok, a kockás abroszokon péksüteményes és gyümölcsöstál, a levegőben könnyed dallamok – ez a régi kirándulásokat idéző piknikhangulat fogadta az érkezőket.
Az egymásra találások pillanata után Kirsch Attila, a rendezvény főszervezője köszöntötte a hazatérőket és itthonmAradottakat. A főszervező a korábbi három világtalálkozó történéseit elevenítette fel, majd a jövő évi együttlétet sejtetve arra kérte a jelenlevőket, hogy a piknik alatt a bejáratnál elhelyezett üveghengerekbe aprópénzt – akár egybanist vagy egy centet dobva – szavazzanak arra, hogy az 1800-as vagy az 1900-as évek Vásárhelyére térnének-e vissza szívesebben. Ezt követően B. Fülöp Erzsébet, az idei képzeletbeli kirándulás "idegenvezetője" vette át az irányítást. A színművésznő örömmel jegyezte meg, hogy sok a visszatérő arc, majd az ünnepi teret előkészítő diákoknak mondott köszönetet.
– Mindez azt jelzi, hogy itt valami működik – tette hozzá, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a Marosvásárhelyiek Világtalálkozójának első alkalommal van díszvendége Kovács Levente rendező személyében, akiről ismeretségük elejétől úgy gondolja, hogy mindent tud a városról, "két lábon járó vásárhelyi enciklopédia"
"Vásárhelyikumok" és az induló Sörhajó
B. Fülöp Erzsébet az Ábel Amerikában című Tamási-műből vett idézettel teremtett emelkedett hangulatot az emlékezéshez: "– Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – ismételtem el magamnak. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával és a szemem megtelik a hajnal harmatával. Lassan felálltam, és azt mondtam: – Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon!"
A múltidézés felismerős játékkal kezdődött. Régi képek alapján egykori utcákat, tereket, épületeket – a főteret, a hajdani Bolyai-utcát, a Hirsch Mór könyvnyomdát, a Villamos Műveket, a Hangyaépületet, a lebontott Bolyai házat, az Apolló Palotát (ahol 1937-ben Tamási szólalt fel a román hatalom alatt élő másfél millió magyar érdekében) –, az Aranykakas vendéglőt kellett volna megnevezni a jelenlevőknek, a délelőtti fényben azonban a kivetített fotókból csupán a megfejtést eláruló feliratok látszottak. Kovács Levente szavai viszont annál több árnyalatot villantottak fel az egykori Vásárhelyből.
– Ennek a városnak voltak olyan intim terei, ahol otthon érezhettük magunkat. Ez az otthontudat ma már eltűnőben van – mondta a világtalálkozó díszvendége, majd az úgynevezett "vásárhelyikumokra", a Súrlott Grádics flekkenére és vargabélesére emlékezett, amely "olyan attrakció volt régen, mint most Horvátországba menni". A státusszimbólumnak számító Ritz vendéglő fénykorához nem kötik személyes tapasztalatok – tette hozzá később –, de tud az ott zajlott legendás römipartikról, és arról is, hogy Tompa Miklós két vásárhelyi színészt is ott fedezett fel. Az Aranykakas viszont még élénken él Kovács Levente emlékezetében.
– Őrzött valamit abból az intimitásból, amit gyermekkoromban az Orbán vendéglő képviselt – mondta Kovács Levente, majd a híres pincér, Seregi bácsi alakjának felidézése után a Hargita vendéglőről is szólt, ahol hajnalig folyt a tánc, és ahonnan taxi helyett stráfszekerek vitték haza a vendégeket.
– Olyan volt a város központja, mint egy nagy udvar, ahol mindenki mindenkit ismer – jegyezte meg a díszvendég, végül a régi Vásárhely utolsó fellegvárának érzett Maros vendéglőről és a víkendtelepi Sörhajóról szólt, amelyről úgy tartotta a vásárhelyi "etikett", addig kell inni benne, amíg el nem indul.
Az egykori városból tehetséges gyermekek és fiatalok – vonós hangszeren játszó művészetis diákok, a népdalénekesnek készülő Bordi Panna és a Marosvásárhelyi Csillagfény néptáncegyüttes – repítette vissza mindegyre a piknikezőket a mai Vásárhelyre. Ez alkalommal a keleti harcművészet szellemiségét terjesztő, vásárhelyi származású Veres Zoltán, a japán császári ház tagja, a hagyományőrző Közösségi Központ Alapítvány létrehozója is bemutatkozott.
Bársony Rózsi, virágárus Jócka
Az együttlét fontos mozzanatát a Mi a vásárhelyi? nevű interaktív vetélkedő képezte. A versenyzők távolabbi idők jellegzetes figuráit – Bársony Rózsi, Amerikából hazalátogató, ünnepelt színésznőt, Rezsőt, a Ritz vendéglő pincérét, Pattantyús Ferkó, egykeréken bicikliző, óriáskarikában pörgő mozgásművészt, Holdy Juci gyors lábú táncosnőt –, majd a mai vásárhelyiek körében is jól ismert virágárus Jócka – második vagy harmadik – unokatestvérét, Tibit, végül Keresztes Ildikó énekesnőt alakították. Bár a publikum nagy része amatőr produkciókra várt – és sokak véleménye szerint úgy izgalmasabb is lett volna a játék –, a tehetségpróbán "beépített" színházi emberek méretkeztek meg. Számos poén, dal, táncjelenet szerepelt a kínálatban, és természetesen a jellegzetes jóckás – "accegylejt", "accegycsókot"-féle – udvarlás sem mAradhatott ki. A piknikezők a játék végén kézfelemeléssel szavazhattak a legtetszetősebb fellépésre. Holdy Juci, Jócka unokatestvére, Tibi és Keresztes Ildikó alakítója között dőlt el végül a verseny. A legtöbben a híres szubrett nevére emelték fel a kezüket, és Kovács Levente is a táncosnőt játszó Deák Orsolya színésznőnek ajánlotta fel különdíját.
Őrzők ünnepe
Délután a Kultúrpalotában folytatódott a vásárhelyiek együttléte. A gála előtti percekben hosszú sorokban jelentkeztek be a vendégek a szervezőcsapathoz tartozó fiataloknál, de nem sokkal 5 óra után elsötétült a Palota nagyterme, majd Fodor Piroska és Nagy István színművészek léptek a telt házas közönség elé.
Cementlapok, Víkend, Hétfák, Somostető, Liget, Tornakert, Jazz, kicsi és nagy G – sorolták a műsorvezetők a vásárhelyi öntudat születésének egykori és mai színtereit.
– Mindig lesznek új helyek. A lényeg, hogy tovább lobogjon a vásárhelyiség huncut lángja, és úgy szőjük tovább a mesét, ahogy csak itt, a Maros és a Poklos-patak összefolyásánál lehet – mondta Nagy István. Kirsch Attila, a világtalálkozó főszervezője minden jelenlevőnek köszönetet mondott, amiért újból fontosnak tartották kifejezésre juttatni, hogy a vásárhelyiségnek van ereje.
– A város egy nyitott könyv, amelyet időnként újraolvasunk. Néha unjuk, néha fáraszt, de időnként magához ölel, mint édesanyánk vagy szerető kedvesünk. (...) Talán nekünk kell felnőni hozzá, megszeretni úgy, ahogy van – tette hozzá a főszervező.
A Magyarország Csíkszeredai konzulátusát képviselő dr. Farkas Balázs konzul arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülőfölddel való viszonynak több kell lennie érzelmi kötődésnél, ez erkölcsi kötelesség is egyben. Kerényi György, a Kecskemét–Marosvásárhely Baráti Kör elnökének köszöntője előtt Héjja Bella tanárnő játszott tárogatón.
– A csoportunkban sokan úgy érzik, hogy hazajöttek Marosvásárhelyre – hallhattuk Kerényi Györgytől, aki az elmúlt két évtizedben mintegy száz alkalommal indult városunkba.
– Úgy látom, hogy azokat a megrögzöttségeket, amelyeket csak a civil társadalom képes átlépni, itt sokan átlépték. A civil gyökér az, ami reményt ad. A nemzeti összetartozásnak sok személyes gyökere, de számos kis köre is van. Mi is egy ilyen kör vagyunk Marosvásárhely számára – tette hozzá a baráti társaság elnöke, végül a Kecskeméti forgatagos rendezvények kétnyelvű, román-magyar szórólapjáról is szólt. Beszéde végén a vendég jelképes ajándékot, egy Kecskemét múltjához fűződő képet adott át Portik Vilmos főszervezőnek. Portik azért a professzionizmusért mondott köszönetet a Kecskemétieknek, amivel vásárhelyi jelenlétüket, programjaikat megszervezték.
A gála első felében még Marosvásárhely felé tartó Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár szavait Tóth László, a Nemzetpolitikai Államtitkárság erdélyi ügyekért felelős referense tolmácsolta. "Akik itt ülnek, sokféle utat jártak be, de mindannyiuk múltjában ott van egy darabka Vásárhely. A közös emlékek felidézése annak tudatosítása, hogy van egy közös múlt. Ugyanakkor ez a rendezvény azoknak is szól, akik itt mAradtak, kitartottak. (...) A jövőben se hagyják elszakadni a szálakat. Legyenek szülővárosuk őrzői" – hangzott az államtitkári üzenet. Később, érkezése után az államtitkár személyesen is szólt az egybegyűltekhez.
– Örülök, hogy sokan vannak, ez a Forgatag létjogosultságát bizonyítja. A szervezők 367 rendezvénnyel közel százezer embert mozgattak meg. Ez azt igazolja, hogy a magyar összefogásnak van létjogosultsága – jelentette ki Potápi Árpád, majd a 2017-es Forgatagra vonatkozó újságírói kérdésre utalva hangsúlyozta, hogy az idei rendezvénysorozat sem kizárólag a magyar állam támogatásával jött létre.
– Talán egy kis segítséget nyújtottunk. De mi ott tudunk segíteni, ahol vannak célok – mondta az államtitkár, majd arra kérte a vásárhelyieket, hogy fogjanak össze a városért, amelynek újra Székelyföld központjává kellene válnia.
– Mi ennek érdekében minden segítséget megadunk – ígérte Potápi Árpád.
Együtt versben, táncban, dalban
A háromórás gálát számos színvonalas műsorszám tette emlékezetessé. A Kecskeméti vendégek szavalattal, népdallal, színpompás néptáncelőadással ajándékozták meg a jelenlevőket, Kilyén Ilka Faludy György Óda a magyar nyelvhez, Csíki Hajnal Székely János Sajnálj meg engem című költeményét szavalta, Vajda Boróka művészetis diák saját versét adta elő. Az András Lóránt Társulat két művésze, Bezsán Noémi és Dabóczi Dávid Momentum duójában a tánc erejével állította meg a pillanatot, Bálint Örs és Gál Attila Csaba kabaréjelenettel szórakoztatta a nagyérdeműt. Az est talán legfelemelőbb pillanatát a dalcsokorral érkező Domahidi lányok legkisebbike, Anna éneke nyújtotta. A Kultúrpalotát betöltötte a kristálytiszta hang: "Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk" ( Ismerős Arcok – Nélküled). A negyedik világtalálkozót Máthé Péter zongorakíséretével Nemes Tibor, a Vecker énekese zárta.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Gyöngykoszorú-találkozó Mezőbándon
A hagyomány arra való, hogy visszavezesse az embert önmagához! E mottó jegyében tizenhárom évi szünet után Mezőbándon újraéledt a Gyöngykoszorú-találkozó mozgalom. A helyi Csipkebogyó tánccsoport és a református egyházközség közös erővel leheltek életet a rendezvénybe, tizenkét néptánccsoportot hívtak meg, s tették a találkozót a népi kultúra ünnepévé, amelynek legfőbb hozadéka az ősi hagyaték éltetése, gyerekek, fiatalok közösséggé kovácsolása a Székely-Mezőségen.
Csillagszemű gyermekekben gyönyörködünk
A találkozó a csoportok felvonulásával kezdődött, majd a református templomban istentiszteletet tartottak, ahol köszöntések hangzottak el. Lukácsi Szilamér, az egyházközség lelkésze hangsúlyozta, öröm, hogy van folytatás, hogy többéves vágyuk teljesült, hiszen tovább vihetik Böjthe Zoltán és Judit munkáját. Mezőbándon ma több mint 50 gyerek kapcsolódott be a néptáncoktatásba, a Csipkebogyó három csoportjába, sok a fiatal, a lelkes szülő, akik fontosnak tartják a hagyomány éltetését. A csoportokat Szabó Éva vezeti fáradtságot nem ismerő buzgalommal. Körülötte egy olyan közösség állt össze, amely összetart, s aminek gyümölcsei ma már nyilvánvalóak. Azon túlmenően, hogy a nagyszámú közönség gyönyörűségére táncolnak, egymástól is tanulhatnak a fiatalok, főként a székely-mezőségi régió táncaiból.
– Azért szerveztük a Gyöngykoszorú- találkozót, hogy felszínre hozzuk az igazgyöngyöket, támogassuk csillagszemű gyermekeinket, csodáljuk a mélyről fakadó rátermettségüket, s együtt örüljünk velük! Mutassuk meg Európának, hogy vannak gyökereink, amiből táplálkozzunk, van élő népi kultúránk, amit nem engedünk megtépázni. Addig vagyunk erősek ezeken a tájakon, amíg gyermekeink táncolnak, szól a szívből jövő népdal! – fogalmazott a lelkész a találkozó megnyitóján.
Köszönet a szülőknek, az édesanyáknak
Kilyén Ilka, Magyar Örökség díjas színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke főként a gyerekekhez szólt, hangsúlyozva, mennyire büszkék lehetnek arra, hogy megadatik nekik néptáncot tanulni. Olyan gazdag magyar néptánckincsünk, hogy egy emberélet nem lenne elég valamennyit elsajátítani. Ami a miénk, annak megőrzésére igyekezni kell, hogy az anyanyelv mellett a zenei anyanyelvünket, a mozgáskultúránkat is sajátjának érezze a felnövő nemzedék. Ennek a megtartása, továbbadása az ő feladatuk lesz – fogalmazott az EMKE elnöke, aki köszönetet mondott a szülőknek azért, hogy szép ruhába öltöztetik és elküldik a gyermeket táncolni, és hogy áldozatot hoznak e mozgalom éltetéséért, amelyet Szabó György Pál és Szabó Éva indított el Maros megyében.
Erdély új nemzedékének zászlóvivői
– A magyar népi kultúrában valami olyan hatalmas erő és minőség van, ami újjá tud születni – fogalmazott Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. – Biztos vagyok abban, hogy ti, fiatalok, akik gyönyörű népviseletet öltöttetek, akik megtanultátok a táncokat, a muzsikát, nem valami gyászmenetbe álltatok be, hanem ti vagytok Erdély új magyar nemzedékének a zászlóvivői. Minden táncotok, fellépésétek legyen az élet nagy öröme! – hangzott a biztatás.
Dr. Vass Levente, az RMDSZ képviselőjelöltje a közösség erős érdekképviseletére hívta fel a figyelmet, akárcsak Böjthe Zoltán, a helyi RMDSZ elnöke, aki a decemberi választásokon való részételre is buzdította a jelenlevőket.
A rendezvény résztvevőit a község elöljárói, Horváth Árpád alpolgármester és Radu Mircea polgármester is köszöntötték.
Tánc, mulatság, jókedv
A tánccsoportok a református közösségi otthon színpadán léptek fel. Bevezetőül Balázsi János, a falu kántora népdalokat énekelt. A színpadon a helyi Csipkebogyó csoportjait, a mezőmadarasi Árvalányhajt, a medgyesi Gyöngyvirág néptánccsoportot, a Csillagfény és a Szivárvány néptánccsoportot, a felfalusi Bíborkát, a szabédi Fürge Lábakat és a mezőbergenyei Kincsásót láthatta a közönség. Népdalt énekelt még Barabás Beatrix.
A fellépések mögött álló rengeteg munkát oklevéllel jutalmazták a szervezők.
Délután mindenki táncházba volt hivatalos, ahol jókedvvel, örömmel táncolhatott.
A helyi közösség, az asszonyok nagyon kitettek magukért, az eseményre nagy adag töltött káposztát főztek. Hat nagy fazékban 1800 töltelék rotyogott, amihez 65 kg húst használtak fel. A táncosok, a vendégek jóízűen falatoztak belőle. Ezenkívül házi sütemény, kalács és egyéb finomságok is kerültek az asztalra, ami ismét a helyiek összefogását, a közért tenni akaró hajlandóságát bizonyítja.
Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely)

Volt egyszer egy gyermekegyüttes
Jövőben lesz 60 éve…
Az ötvenes, hatvanas évek Marosvásárhelyének különleges színfoltja volt a Székely Népi Gyermekegyüttes. Az egykori kis énekesek, zenészek, táncosok 2007-ben a Maros Művészegyüttes termében ünnepelték az együttes megalakulásának ötvenedik évfordulóját. A jövő évi 60. évforduló emlékezetessé tételére múlt kedden a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében gyűltek össze először a szervezést felvállalt tagok.
– A marosvásárhelyi Székely Népi Gyermekegyüttes 1957-ben alakult, egy közel száztagú kórus, egy 40 tagú tánckar tartozott hozzá, illetve saját gyermekzenekara is volt – idézte fel kérésünkre az indulást Cseh Gábor, a 60 éves találkozó kezdeményezője, aki kilencéves korától táncolt az együttesben. – Tízéves működése alatt több nemzedék életében játszott fontos szerepet az együttes, az évek során közel négyszáz kisiskolás és tizenéves tagja volt. Ha jól emlékszem, a tizennégy évesek voltak a legidősebbek. Az első bemutatóra 1958-ban került sor, ezt követően minden évben legalább egy új előadással színpadra álltunk. A legsikeresebbek a táncjátékok voltak, a Bíborkáné lánya és a román Poarta de aur, azaz Aranykapu című előadás. Mindig telt ház előtt léptünk fel, és sohasem maradt el a vastaps. Egyedülálló volt, szenzációnak számított akkoriban ez az együttes. Nemcsak itthon és a környező településeken, hanem távolabbi román vidékeken, például Moldvában is szeretettel fogadtak. A legnagyobb sikere Bukarestben volt a gyermekegyüttesnek. Az előadás után a Román Kommunista Párt első titkára száz szál rózsával jutalmazta a produkciót, az elkövetkezőkben pedig fenti utasításra a fővárosban megalakult a pioníregyüttes, amelynek tagjaival később Prahova megyébe, a Cheia nevű településen szervezett közös táborozásra is elvittek. A gyimesi táborok emléke is felejthetetlen számunkra.
Cseh Gábor az oktatókról is szívesen beszélt. Birtalan József a kórust, a néhai Székely Dénes, azaz Dini bácsi és Domokos István a tánckart irányította, és az oktatók közé tartozott többek között Orbán Ottó és Márton Mihály is.
A gyermekegyüttes a felnőttegyüttes mellett, annak utánpótláscsoportjaként működött, az államhatalom azonban a Pionírházhoz csatolta. Ez lett az együttes veszte. Tagjai azonban a későbbiekben is megőrizték, továbbvitték mindazt, amit a tíz év alatt tudásban, szellemiségben kaptak, sokan közülük művészi pályára léptek, színészek, táncosok, balett-táncosok lettek. Az együttes tagja volt Kilyén Ilka, Toszó Ilona, Bálint Márta színművésznő, a szintén Thália szolgálatába állt Buzogány testvérpár, Márta és Béla, Áment István balettművész, Kincses Elemér író, rendező, Molnár H. Lajos néhai közíró – sorolta a jövő évi ünnepség főszervezője. Könyvbemutató és kopjafaállítás
– Az ötvenéves találkozóra kiadtunk egy emlékkönyvet Gyöngyvirágtól lombhullásig címmel. Kuti Márta szerkesztette, hatalmas munkát foglal magába. A gyermekegyüttes 385 tagjáról emlékezünk meg a kiadványban, a 2007-es ünnepségen azonban kiderült, hogy egyes énekesek, táncosok kimaradtak. Ezért érezzük szükségesnek az új, bővített kötet kiadását, amelyben az új írások mellett a bővített névsor is helyet kap. Ennek az emlékkönyvnek a bemutatója képezné a 60. találkozó egyik fontos mozzanatát. Emellett kopjafát szeretnénk állítani valamelyik marosvásárhelyi temetőben az együttes elhunyt tagjainak emlékére. Erről az elkövetkezőkben az egyházakkal kell egyeztetnem – mondta Cseh Gábor.
A 60. évforduló alkalmából megszervezendő délutáni gálaműsor helyszíne a Kultúrpalota vagy a Maros Művészegyüttes terme lenne. A szervezők azt szeretnék, ha az ünnepségen a Maros Művészegyüttes utánpótláscsoportja, a Napsugár néptáncegyüttes, illetve a szintén marosvásárhelyi Csillagfény gyermekegyüttes is fellépne, hiszen mindkettőt a Székely Népi Gyermekegyüttes jogutódjának tekintik.
– Ünnepi, ugyanakkor családias legyen a rendezvény. Olyan, amilyen az együttesünk volt – összegzett a megbeszélés végén Kelemen Ferenc nyugalmazott rádiószerkesztő, aki hatodikos korában lett a Székely Népi Gyermekegyüttes tánckarának tagja. A jelenlevők elhatározták, hogy az elkövetkezőkben kéthavonta találkoznak, addig pedig mindenikük igyekszik felvenni a kapcsolatot a külföldön, Magyarországon, Ausztriában, Izraelben, illetve a világ más tájain élő egykori gyermekművészekkel.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Isten, áldd meg nemzetünket!
Szent István-napi megemlékezés és az új kenyér ünnepe a Színház téren
A marosvásárhelyi magyarok összefogása jegyében szervezte meg a Színház téren az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a Szent István-napi ünnepséget.
Az immár hagyományosnak nevezhető rendezvényre augusztus 20-án, vasárnap 19 órától került sor.
Az idén ötödik alkalommal köztéren megtartott Szent István-napi ünnepség a Boldogasszony anyánk című dallal indult a mezőcsávási fúvószenekar előadásában.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, dr. Sándor Krisztina betegség miatt nem lehetett jelen. Államalapító királyunkra emlékező ünnepi beszédét Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke beszédében hangsúlyozta: „István igazi politikai nagysága abban nyilvánult meg, hogy éles szemmel meglátta a váltás szükségességét, és volt ereje változtatni. Ő jelölte ki számunkra azt az irányt, amelyet – leszámítva az idegen hódítások idejét – már több mint ezer esztendeje követünk. A magyar nemzet a kereszténység felvételének és az ő életművének köszönhetően vált azzá, ami ma is: európai magyar nemzetté” – mondta a szónok. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa képviseletében dr. Flender Gyöngyi konzul méltatta a nap jelentőségét.
A rendezvényen fellépett Sorbán Enikő népdalénekes és Simó Annamária énekes, a Csillagfény néptáncegyüttes, amely mezőmadarasi, küküllőmenti magyar és szászcsávási cigánytáncokat adott elő (koreográfus Lengyel Ildikó).
Fellépett a Száztagú Székely Férfikórus marosszéki dalcsoportja, a Marosszéki Harmónia (karvezető: Biró Jenő csejdi református lelkipásztor), amely a Dal a hazáról (Karai József szerzeménye, szöveg Várnai Zseni 1927), illetve az Erdő, erdő, erdő... (Bartók Béla gyűjtése – 1914) című dalt adta elő.
Az ünnepség az új kenyér megszentelésével folytatódott, hiszen a kenyér az életet, a megélhetést, az otthont jelenti. A szervezők a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyérrel fejezték ki, hogy a haza és az élet összekapcsolódik.
Az óriáskenyereket az Eldi pékség készítette.
Történelmi egyházaink képviseletében a római katolikus egyház részéről főtisztelendő Oláh Dénes főesperes, a református egyház részéről Henter György lelkipásztor, az unitárius egyház képviseletében Nagy László lelkipásztor, az evangélikus egyház részéről Pap Noémi lelkipásztor mondott áldást.
Az esemény a székely himnusz, valamint nemzeti imánk, a magyar himnusz eléneklésével ért véget, majd a jelenlevők között szétosztották a megszentelt új kenyeret.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)

Hazahívó hangok ünnepe
Zenébe oltott gyermekkorok
Az ének és tánc bűvöletében töltött gyermekkor legszebb pillanatait hívták elő szombaton a hat évtizede született Székely Népi Gyermekegyüttes tagjai.
Délelőtt 10 óra körül zsúfolásig telt a Kultúrpalota előcsarnoka. Arcok, tekintetek keresték egymást, kezek lendültek egymás felé. Az üdvözlések után a szélrózsa minden irányából érkezett egykori gyermek táncosok, énekesek a kisterem felé vették az irányt, ahol kisebb csoportokban, halkan indult el a múltidézés.
„Te se tudtad, hogy én ki vagyok”, „Jóska bácsi de fiatal volt ezen a fényképen!” – hangzott fel mindegyre innen is, onnan is, aztán valaki azt is megemlítette, hogy 1957-ben ebben a teremben tartotta a gyermekegyüttes a legelső próbát, akkor énekelték először együtt, hogy A juhásznak jól megy dolga.
– Kezdjük a próbát – vetítette tréfásan egymásra az idősíkokat az egyik emlékező. Akkor már hetven-egynéhányan ültek a teremben, amelyet az elcsendesedés pillanatában egy régi kórusfelvétel fehér-fekete ünnepélyessége töltött be. Ezt követően Cseh Gábor, a találkozó főszervezője köszöntötte egykori együttestársait, pajtásait. A hajdani gyermek táncos csodálatos intermezzónak nevezte az együtt töltött éveket, majd a szépség örökkévalóságát tagadó Villont cáfolva mondta a Magyar- és Németországból, Svájcból, Svédországból, Izraelből, az Egyesült Államokból, Ausztriából és Ausztráliából érkezetteknek: – Mi szépek vagyunk ma is. Köszönöm, hogy hazajöttetek.
Kelemen Ferenc nyugalmazott újságíró, rádiós szerkesztő szintén táncosként vett részt a Székely Népi Gyermekegyüttes életében. A találkozóra számos fényképet gyűjtött össze, amelyeket kivetítve nézhettek végig a jelenlevők.
– Aki felismeri magát, álljon fel a színpadra – hangzott a jókedvű utasítás, de a jelenlevők ülve követték a gyimesi táborozások örömkockáit, a fellépések alatti és utáni pillanatokat, amelyeket egy tankként zúgó orosz készülék örökített meg annak idején.
– Itt azt hiszem magamról, hogy tudok táncolni. Most az unokám ötször olyan szépen táncol – jegyezte meg az egyik felvételnél Kelemen Ferenc.
A vetítés után Cseh Gábor a teremben jelen levő Székely Olgát, a gyermekegyüttes egyik táncoktatóját köszöntötte. A következő percekben egymás után léptek színpadra az emlékezők.
Gutfreund Lia Izraelből érkezett.
– Az együttes énekkarában kapott tanítás egy életre útmutató volt számomra. Minden hang külön-külön tanulta be a saját részét, és úgy álltunk a próbákon és az előadásokon, mint a katonák – idézte fel az egykori kórustag, akinek az elmúlt években Izraelben is voltak fellépései. Arra is emlékezett, hogy milyen dallal felvételizett a gyermekegyüttesbe. „Nyírfa ága, sej, kifaragva,/ abból lesz a jó balalajka” – énekelték vele együtt az egybegyűltek.
„Hogy kerültünk a dobozba?”
A gyermekegyüttes tagjai közül többen a művészi pályán maradtak. Szász Károly 30 éven át zenélt és konferált a Maros Művészegyüttes fellépésein. A találkozón egy tréfás, népmesei hangulatú szöveggel idézte fel az akkori produkciók hangulatát.
Bálint Márta Kossuth-díjas, Budapesten élő színművésznő Cseh Gábor kérésére lépett az emlékezés színpadára.
– Bennem a felvételi maradt meg a legélénkebben. Kudarcélmény volt, én ugyanis a tánckarba készültem, és a kórusba kerültem. De annak, hogy énekeltem, nagy hasznát vettem az évek során – mondta a színművésznő, majd a gyimesi táborozást, a nagy sikerű bukaresti fellépést és a televíziós élő adást is felidézte.
– Én, a nyolc-kilenc éves kicsi leányka, csak néztem bambán, hogy hogy kerültünk mi bele abba a zárt dobozba.
Márton Mária Magdolna a gyermekegyüttes utolsó nemzedékéhez tartozott. 1968-ig pergette vissza az időt, amikor tanítónője elvitte Székely Olga táncoktatóhoz.
– Emlékszem, hogy igyekeztem a Pionírházba fel, a kaptatón. Olga néni olyan csinos volt, és olyan szép.
– Most is az – hallatszott egy hang a teremből, majd újra az emlékezőé volt a szó.
– Olga néni elvitt Székely Dini bácsihoz, a tornakertbe. Az együttessel Dini bácsi koreográfiáit adtuk elő, Nagy Imre zongorán kísért. Kitűnő darabok voltak. Aztán eljött Birtalan Jóska bácsi, az énekkar vezetője a 12-es iskolába, ahova én is jártam, és kiválasztotta a jó hangú gyermekeket, közöttük engem is. Mezzoszoprán lettem. Így táncoltam és énekeltem is az együttesben. Amikor pioníregyüttessé alakítottak minket, fel kellett tenni a fehér hajpántot. Én azt is tiszta szívből viseltem, csak énekelhessek.
Utoljára a táncos gyermekek Dini bácsija, a néhai Székely Dénes lánya, Székely Mendel Melinda színművésznő, költő, képzőművész lépett az egybegyűltek elé.
– Nagyon boldog lenne édesapám, ha itt lehetne – mondta a művésznő, aki az együttes utolsó nemzedékéhez tartozott, ugyanakkor az elsőhöz is, hiszen már a babakocsiban is jelen volt a próbákon.
A délelőtti együttlét végén egyszer csak felhangzott a Pál, Kata, Péter. Többszólamú kórussá vált a publikum, és ebben a pillanatban már nem is az emlékezni vágyók ültek a széksorokban, hanem az egykori tiszta hangú, tiszta szívű gyermekek.
„Lányok, most!”
A közös emlékezés előtti percekben az együttes néhány tagja kérésünkre lapunk olvasóinak mesélt.
Király Lucia a kórus első szólamában énekelt. A Marosvásárhelyen élő hölgyet arról kérdeztük, mit adott neki leginkább a gyermekegyüttes.
– Fegyelemre és önbecsülésre tanított. Vasárnap délelőtt 10 órától voltak a próbák, a televízióban éppen akkor vetítettek egy ifjúsági filmet. Szívesen néztem volna, de indulni kellett énekelni. A különböző fesztiválokon díjakat is nyertünk. Három-négy autóbusszal mentünk a kiszállásokra, Bákóba, Szebenbe. A kórusvezetőt, Jóska bácsit, imádtuk. Ha pedig valamelyikünknek rossz kedve volt, Széllyes Sándor vigasztalta, szórakoztatta. A táborok is nagy élményt jelentettek, számomra a kiruji volt a legmaradandóbb. Hatodikosok, hetedikesek voltunk, akkoriban szövődtek a gyermekkori szerelmek. Esténként ültünk a tűbortűznél, és a San Remó-i fesztivál olasz dalait énekeltük… A Marosvásárhelyen élő együttestagokkal a mai napig találkozunk strandon, hangversenyen… A 25 éves találkozót a nyolcvanas évek elején a Grand Szállóban tartottuk, ott volt a Szekuritáté is. Egyszer aztán Jóska bácsi felállt, és azt mondta: lányok, most! Mi pedig énekelni kezdtünk.
Ábrahám Benedek minden nyáron hazatér Izraelből, és három hónapot szülővárosában tölt. Annak idején ő is az énekkar első szólamában szerepelt, az együttes első nemzedékének tagja. Kérésünkre azt a bukaresti fellépést idézte fel, amelyet Gheorghiu Dej száz szegfűből álló csokorral jutalmazott.
– Arra nem emlékszem, hogy busszal vagy vonattal mentünk-e a fővárosba, de azt tudom, hogy a pártvezér rendeletére hálókocsin utaztunk haza, ami teli volt Pepsi-Colával – mesélte az egykori gyermek énekes, akinek emlékezetében A búzakoszorú című előadás maradt meg a leginkább. Ő volt a négy fiú egyike, akiknek ki kellett vinni a színpadra a koszorút, de amikor lehajolt érte, elpattant a székely nadrágja kötője. Úgy ment ki a közönség elé, hogy közben fogta a kötőt, a publikum azonban nem vette észre, mi történt, csak az ijedtséget látták az arcán. Ami a zenével való későbbi kapcsolatát illeti, kilenc évet járt zeneiskolába, később pedig rockzenekarban játszott.
Koszta Gyöngyi Zalaegerszegről érkezett haza, családjával a marosvásárhelyiek és a bolyaisok világtalálkozóján is részt vett. Ő is a gyermekegyüttes énekkarában énekelt, és jól emlékszik még a bukaresti száz szegfűre. De nem csak a fővárosi fellépés jelentett számára maradandó élményt.
– A fellépéseken rendszerint sötétség volt fölöttünk, de amikor az előadás végén felkapcsolták a villanyt, láthattuk, hogy még a kakasülő is teli volt emberekkel. Akkor hangzott fel a taps, ami hihetetlen boldogsággal töltött el mindig.
Kötetbe zárt gyermekkor
Délután a Kultúrpalota kistermébe, a Gyöngyvirágtól lombhullásig című, tíz évvel ezelőtt született kötet második, bővített kiadásának bemutatójára tértek vissza az ünneplők. Cseh Gábor emlékeztette az egybegyűlteket, hogy eredetileg egy emlékfüzetet terveztek az 50 éves találkozóra, de Birtalan József egy albumnyi fényképet vitt az ötletgazdáknak, így a füzetből könyv lett. A bővített kiadásban több írás és fénykép található a gyermekegyüttesről, és a 400-nál több együttestag névsorát is kiegészítették. Azok nevét, akik a kötet nyomdába kerülése után jelentkeztek, a kiadványhoz mellékelt könyvjelzőn sorolták fel. A bővített kötet a Juventus Kiadó gondozásában jelent meg. Szucher Ervin, a kiadó igazgatója elmondta, hogy már az első változat kézbevételekor úgy érezte, hogy időutazáson vesz részt.
– Az átkos rendszernek voltak szép részei is, amelyeket nem a rendszer, hanem a rendszert alkotó emberek teremtettek meg. Ilyen volt a gyermekegyüttes – mondta Szucher, majd Kuti Mártának, a kötet szerkesztőjének adta át a szót. A szerkesztő azt a magas művészi színvonalat emelte ki, amelyet a kötetben időrendi sorrendben olvasható kritikák is megfogalmaznak, és amelynek köszönhetően a gyermekegyüttesnek nem volt hanyatlása.
– A bürokrácia és a politika volt az, ami a lombhulláshoz vezetett – szögezte le Kuti Márta, majd arra kérte az egykori együttestagokat, keressék meg a kötetben önmagukat, a gyermekkorukat, amely kivételes volt, mert a művészet vette körül.
A „Nagy” ölelésében
Az együttlétet megkoronázó gálaműsorra a palota nagytermében került sor. A házigazda szerepét betöltő Csíky Csengele színművésznő az 1956-ban alakult Állami Székely Népi Együttesből egy évvel később kinőtt Székely Népi Gyermekegyüttes történetét körvonalazta a kis énekesek, táncosok kiválasztásától a rendkívüli bemutatókon, fesztiváldíjakon át a felső irányítással történt megszüntetésig.
– Önök most visszatértek a nagy sikerek színhelyére. Isten hozta Önöket itthon – zárta a rövid összegzést a színművésznő, majd Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes vezetője szólt az egybegyűltekhez. Az intézményvezető kérésére a telt házas publikum egyperces csenddel adózott a földi létből eltávozott együttestagok emlékének. A továbbiakban Barabási Attila a hagyományőrzésnek, a magyar népi kultúra népszerűsítésének, az utánpótlás biztosításának a fontosságát hangsúlyozta, illetve azt is megemlítette, hogy második alkalommal ünnepel együtt az egykori Székely Népi Gyermek- együttes közösségével. A művészegyüttes vezetője ez alkalomból emlékplakettet adott át Cseh Gábornak.
Kelemen Ferenc, a gyermekegyüttes alapító tagja egykori szólótáncoshoz illő lépésekkel érkezett a színpadra.
– Mit mondhat egy olyan ember, aki a gyermekkorát a szülein kívül a muzsikáló léleknek köszönheti? – tette fel a költői kérdést az emlékező, majd egyebek mellett a felnőttegyüttes Viszik a menyasszonyt című előadását idézte fel, amelynek hatására ő is a gyermekegyüttesbe kívánkozott.
– Mint a szőlőfürtök, csüngtek mindenhol a páholyokban az emberek. Felment a függöny, és mi tátott szájjal hallgattuk a bihari vendégeket. Csodálatos volt ez a nagy együttes, amelynek dédelgető ölelésében képezhettük magunkat – mondta Kelemen Ferenc, majd azt is megjegyezte, hogy nemrég jött rá, mind a gyermek-, mind a felnőttegyüttest szakszerűen kidolgozott terv szerint rombolták a kommunizmus idején.
A délelőtti együttléten is felszólaló dr. Székely Mendel Melinda lírai pillanatokkal ajándékozta meg az egybegyűlteket, majd az est házigazdája színpadra hívta a jelen levő együttestagokat, akik egy szál piros szegfűt és emlékoklevelet vehettek át.
Ezt követően a jelen és jövő táncosnemzedékei töltötték be a teret. A Fagyöngy citerazenekar műsora után a Maros Művészegyüttes utánpótlás csoportja, a Napsugár néptánccsoport, illetve a Csillagfény néptánccsoport gyermekei és fiataljai ajándékozták meg színes, igényes műsorral az ünnepelteket. A gazdag produkció egyértelművé tette, hogy az egykori Székely Népi Gyermekegyüttes örökségének vannak és az elkövetkezőkben is lesznek őrzői.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)

Összefonó tánclépések
Gyöngykoszorúk Gyöngye
A múlt hét végén tartották a Maros Művészegyüttes székházában a XI. Gyöngykoszorúk Gyöngye Néptánc-találkozót. Az eseményen több mint 500 gyerek lépett színpadra.
A néptánctalálkozót több mint egy évtizede az EMKE Maros megyei szervezete kezdeményezte és tartja életben. A mostani rendezvény sikeréhez nem kis mértékben járult hozzá a Barabási Attila-Csaba vezette intézmény, a Maros Művészegyüttes. Nemcsak azáltal, hogy ideális körülményeket teremtettek a fellépőknek, hanem az igényes szakmai háttér biztosításával is. Az sem mellékes tényező, hogy az együttes tagjai szakoktatóként több csoport felkészítésében vesznek részt. Ilyen a tavaly ősszel alakult Borsika néptáncegyüttes, ahol 5-8 éves gyerekek ismerkednek meg a népi gyermekjátékok és a néptánc világával. Egy év után már 130 gyerek jár hétről hétre a Borsika próbáira, ezért egy újabb csoportot hoztak létre, ahol a 8-12 éves gyerekekkel foglalkoznak. A szombati rendezvényen ők léptek először színpadra.
Természetesen ott volt a több mint két évtizede alakult Napsugár is. A Maros Művészegyüttes utánpótlás csapata három korcsoportban közel száz tehetséges gyereket foglalkoztat. Ők számos külföldi fellépéssel dicsekedhetnek.
A Vándorcsizma és a Gyöngykoszorú rendezvények rendszeres fellépői közt van a nyolc éve alakult gyulakuti Szivárvány néptánccsoport is, melyet a művészegyüttes két hivatásos táncosa oktat. Mára utánpótlás csoportokat is létrehoztak.
A kibédi hagyományok folytatóit szintén a Maros Művészegyüttes táncosai oktatják. Így a Piros Koszorú nevet viselő csoport is beírta nevét a gyöngykoszorúsok táborába.
Vannak olyan csoportok, amelyekben több generáció van együtt. Közéjük tartozik az erdőszentgyörgyi Százfonat néptánccsoport. Az összefogás, hagyományőrzés és nemzeti identitás ápolásáért egyesületet hoztak létre. Mára öt néptánccsoport, furulyakör, vonóscsoport létesült, amelyek közvetlen környezetük és a Kárpát-medence különböző régióiban évente átlagban 30 fellépést vállalnak.
A gernyeszegi önkormányzat támogatásával működő Árvácska és a holtmarosi néptáncosok is rangjukhoz méltón szerepeltek. A mostani rendezvény üde színfoltja volt a körtvélyfájai Bokréta, a szabédi Fürge Lábak, a csittszentiváni Gyöngyvirág, a marosvásárhelyi Csillagfény, a Csipkebogyó, a búzásbesenyői hagyományőrzők. Talán már hangsúlyozni sem kell, hogy a ludasiak Hajdinája és a nyárádszeredaiak Bekecse, ide értve az Apró Bekecset is, növelte ennek a Gyöngykoszorú-rendezvénynek a sikerét. Karácsonyi Zsigmond / Népújság (Marosvásárhely)