Csíkszeredán a városi Dal- és Zeneegyesület 110 éves évfordulója tiszteletére jún. 2-án kórushangversenyt rendeznek és megnyitják az évforduló alkalmából összeállított dokumentumfotó-kiállítást. A gálaműsorban több kórus fellép, köztük a szentegyházai Canticum Novum kamarakórus, a közelmúltban alakult csíkszeredai Harmónia kamarakórus, a baróti református egyházközség Zatureczki vegyes kara, a csíkszentimrei katolikus egyházközség vegyes kara, a sepsibodoki református egyházközség ifjúsági kórusa, a csíkmadarasi katolikus egyházközség vegyes kara, a szentegyházai Vox Montana vegyes kar és a csíkszeredai Capella kamarakórus is. /110 éves a csíkszeredai dal- és zeneegyesület. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 31./

A Bukarestben élő Csire József, a zenetudomány professzora április 14-én betöltötte 80. életévét. Nagyváradon született, de 56 éve Bukarestben él: volt a Román Opera karmestere is, 1961-től tanít a Zeneakadémián, ismertté vált komponistaként is, miközben megalkotott számtalan zeneelméleti és -pedagógiai művet. Kádár Ferenc József tanár diplomadolgozatát Csire József irányítása alatt írta meg a Csíkszeredai Dal- és Zeneegyletről, és 1980-ban sikerrel védte meg a konzervatóriumon. A monográfia 1890-től, a dalegylet megalakulásától követte nyomon a város zenei életét. A vegyes kar 1940-ben Budapesten vendégszerepelt. A dolgozatban feltűnnek továbbá Csíkszereda áldozatkész zenetanárai, előadóművészei, külön fejezetben Sprencz György, a Dal- és Zeneegylet első karmestere, valamint az őt követő Domokos Pál Péter, 1926–1932 között a helybeli tanítóképző tanára, aki az itt töltött évek alatt jelentette meg nagy munkáit, mint A csíkcsobotfalvi Kájoni-kézirat felfedezése (1929) és A moldvai magyarság (1931). Az együttes zászlójára a csíki asszonyok a következő jelszót hímezték: „A Hargita alján míg dalnokok élnek, csak boldog időkről daloljon az ének!” Csire József felesége Csire Gabriella írónő, a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó házi szerzője. /Barabás István: Boldog zene. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 22./

Száz éve, látta meg a napvilágot Nagy István /Csíkszereda, 1907. júl. 5. – Kolozsvár, 1983. jan. 3./ karnagy, hegedűművész. A marosvásárhelyi városi konzervatóriumban érettségizett, majd Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneakadémián folytatta tanulmányait, ahol 1933-ban szerzett hegedűművészi diplomát. Tanítványi viszony kötötte Kodály Zoltánhoz. 1934-ben, a marosvásárhelyi zeneiskolába nevezték ki tanárnak, innen 1941-ben a kolozsvári tanítóképzőbe ment, ahol karnagyként 150 tagú vegyes kart szervezett. Nagyszerű kórus volt, Kodály 1942-ben nekik ajánlotta egyik művét, Balassi Bálint elfelejtett énekét. A már meglévő kolozsvári zeneiskolát főiskolai szintre emelte. 1945-ben Budapesten kinevezést kapott a Zeneakadémiára, viszont egy kolozsvári levél hatására visszament Kolozsvárra, otthagyva a zeneakadémiai állását, mert úgy gondolta, itthon többet tud tenni a zenéért A magyar főiskolát az időközben megalakuló Magyar Művészeti Intézethez csatolták, együtt zajlott a zeneművészeti és színi képzés (Magyar Zene- és Színművészeti Főiskola), ahol a zeneművészeti kar dékánja ő volt. Később ez az intézet megszűnt, szétvált, végül pedig (1950-től) a Dima főiskolával vonták össze. Az Állami Magyar Opera kórusát 1946 és 48 között hozta létre, és vezette nagy sikerrel. 1947-től a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke volt. Eközben, a háború következtében felmorzsolódott csíkszeredai Dal- és Zeneegyesület újraindulásában is segített. A romániai magyar kórusművészet kiemelkedő személyisége, rendkívül sokat tett Bartók Béla és Kodály Zoltán kórusműveinek népszerűsítéséért, a zenetanárképzés javításáért. Nevét többek között a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar, valamint az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület), kiemelkedő zenei teljesítményekért évente átadott Nagy István-díj is őrzi. /Cs. Szabó András, végzős főiskolai hallgató: 100 éve született Nagy István karnagy. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 5./

Ezer példányban (!) jelent meg a csíkszeredai Székely Károly Iskolaközpont és Alapítvány valamint a Nagybükki Néprajzi Társaság folyóirata, a Kútfő [2009. Tavasz – Tél, V. évfolyam 1–2., (910.) szám]. Néhány közlés a kiadványból: A csíki magyar örményekről ír Beder Tibor, illetve az Ajtony Gábor–Ajtony Zsuzsa szerzőpáros; a csíkszeredai dalegyesület történetét Gergely András taglalja; István Lajos a régi korondi lakodalom leírására vállalkozott; Adorjáni Károly a désfalvi aratókalákáról, Gidó Mária a Felső- Nyárádmente „Szentföldnek” is nevezett tájegységének határkerülési szokását idézte fel. /(bölöni): Gazdagon buzogó Kútfő. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 8./