Egy tiszteletbeli magyar
Még pár százezer (?) ilyen román ember, és megvan a független, multikulturális Erdély! Tetszik a Corbii albi. Azt hiszem, szükség van rá, és olyasmit tesznek, ami sokat segít. A románok körében sajnos, még léteznek előítéletek, sztereotípiák. Erre a legjobb példa, hogy a Corbii albi-n közölt bejegyzésem után egy mérges bácsi küldött egy üzenetet, hogy jobb lenne, ha abbahagynám, mert én román vagyok, és inkább a magam dolgával kellene törődnöm, nem pedig a magyarokat védenem.
Kitűnő dolog a Facebook-oldal, a honlap. Valakinek meg kell küzdenie a tudatlansággal, a szélsőségességgel. Le kell bontania az évek során felhalmozódott mítoszokat és sztereotípiákat. Nem vagyok történelemtanár, de igyekszem tisztelni mindazokat, akik mellettem élnek, megérteni történelmüket, kultúrájukat, hagyományaikat. Szeretem erdélyi multikulturalizmusunkat.
Örömmel megyek megünnepelni a magyarok napját, mint ahogy a románok napját is, és elmegyek a szászok ünnepeire is (az őseim ugyanis szászok). Bosszantanak az olyan városi legendák, mint az, hogy egy román azért nem kapott kenyeret a Székelyföldön, mert nem magyarul beszélt. Számtalanszor jártam ott, románul beszéltem, és ugyanolyan udvariasan válaszoltak, sőt, mosolyogtak. Megszoktuk, hogy mindent a politikusoktól várunk el. Azt hiszem, az igazi változást mindnyájunknak önmagunkban kell végrehajtanunk. Ha Emil Boc úr, Kolozsvár polgármestere nem tartja szükségesnek a kétnyelvű táblákat, akkor románként én sértőnek tartom a döntését. Annak ellenére, hogy nem Kolozsváron élek, ha kolozsvári román lennék, a magyar szomszédok, barátok vagy rokonok iránti szolidaritásból is jelképesen magyarnak vallanám magam, hogy meglegyen a 20 százalékuk. Egy csomó művet és dokumentumot kaptunk a magyaroktól és a szászoktól, nem utolsósorban azokat a középkori városokat, melyekkel dicsekszünk. Még ha 20 százalék alatt vannak is, az erődvárosokat felépítők, az erdélyi identitásunkhoz hozzájárulók iránti tiszteletnek arra kellene minket köteleznie, hogy akár német vagy magyar nyelvű táblákat is készítsünk. Míg egyesek Kínában gyártatnak le német nevű dolgokat, hogy jobban eladhassák őket, nekünk van egy Klausenburgunk/Kolozsvárunk – de megtagadjuk. Ezt szeretném látni: a román, magyar vagy szász kolozsváriak szolidaritását!
Răzvan Lupescu
Forrás: Corbiialbi.ro, Răzvan Lupescu: Solidaritate între clujenii români, maghiari ori saşi!
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A BBTE rektorának toleranciakiáltványa
A szavak fontosak, mert súlyosabb sebet ejthetnek a pofonoknál és az ökölcsapásoknál! Látszólag egyszerű a képlet: Románia és Magyarország szomszédok, az előbbit csaknem 90 százalékban románok lakják (ezért Románia a neve), a másikat pedig még nagyobb arányban magyarok, ezért hívják Magyarországnak; földrajzi és történelmi tényezőkből adódóan (általános értelemben) Magyarországon románok is élnek, Romániában pedig (sok) magyar is. Mindez egyszerűnek tűnik, de valójában igen bonyolult. Mert mi – és főleg a politikusok – azt akarjuk, hogy bonyolult és néha feszült legyen.
Először is őrülten tetszik a Corbii albi portál gondolata! Azt hiszem, a világon sok rossz dolog előítéletekből és tudatlanságból, vagyis a párbeszéd és a közvetlen tapasztalat hiányából születik. A sors úgy hozta, hogy együtt élünk, s ezért meg kell ismernünk egymást, egymás nyelvét, hitét és kultúráját, hagyományát, szokásrendszerét és ideáljait. Saját értékeink megbecsülése – ha az mások lenézése és gyűlölete nélkül történik – csak jót hozhat. A magyaroknak megvannak a saját történelmi értékeik, a románoknak szintén, de meglepően sok a közös vonás, a szavaktól a tettekig, a daloktól és táncoktól az ételekig. Az emberek, embercsoportok reakciói lehetnek zsigeriek, meredekek, fakadhatnak előre gyártott érzelmekből, ám léteznek nem is gyanított mélységek, melyeket tudatosan vagy sem, de figyelmen kívül hagyunk. Mennyire fontos lenne, hogy jobban ismerjük egymást! Hány román tudja, mit írt Petőfi és Ady? Hány magyar tudja, mi a Sărmanul Dionis vagy a Dăscăliţa? Ismerjük meg jobban egymást a kölcsönös tiszteletből kiindulva, előbb az országot, aztán kultúráját, értékeit… És természetesen szükség van a két közösség egymás iránti tiszteletére. Egyszerűnek tűnik, de nem az! A Corbii albi portál által hirdetett párbeszéd azonban reményekkel tölthet el bennünket! Talán nem szeretjük meg egymást hirtelen, nem lesznek ugyanazok az ünnepeink, és nem is dicsőítjük majd kölcsönösen hőseinket, de legalább jobban megértjük, kik vagyunk, hogyan viszonyulunk a világhoz, és miért kell mindnyájunknak helyet engedni a nap alatt. Másként kockáztatjuk, hogy kihuny az értelem, márpedig, mint régóta tudjuk, ez szörnyeket szül.
Ioan-Aurel Pop
(Gând bun pentru dialog – Corbii albi/Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)