"Nagy port kavart fel a román sajtóban Méray Tibor Párizsban élő magyar újságíró Budapesta 1956. Atunci si dupa 44 de ani című könyve, amely nemrég jelent meg a bukaresti Compania Kiadónál, Marilena Alexandrescu, Vlad Ranetescu és Tibori Szabó Zoltán fordításában. A mű eredeti (francia nyelvű) változata 1966-ban látott napvilágot a Robert Laffont Kiadó gondozásában. A szerző kibővítette könyvét olyan információkkal, amelyekre az eltelt 44 év alatt derült fény. Könyve írásakor Méray felhívást intézett a forradalom résztvevőihez, hogy tanúvallomásokat, dokumentumokat küldjenek neki. A felhívás eredményeként egy vaskos füzetet kapott, Sámson Mihály egykori egyetemista feljegyzéseit, ennek tartalmát a könyv megírásakor felhasználta. Sámson Mihály a forradalom áldozata lett, még október 23-án. A szerző kitért Romániára is. Nemcsak azért, mert Nagy Imrét Snagovra hurcolták, hanem azért is, mert a magyar forradalomnak romániai következményei is voltak. Az akkori román vezetőség határozatot hozott egy főparancsnokság alakításáról, amelynek feladata a rend fenntartása volt a Román Népköztársaság területén; intézkedéseket hoztak, hogy a magyar nyelvű lapokat (Előre, Utunk) "megbízható aktivisták″ őrizzék. - Méray többször említést tett Valter Roman (Petre Roman DP-elnök apja) forradalom utáni szerepéről. A könyvből kiderült az is: Valter Roman csupán halála előtt merte elmondani fiának, hogy magyar származású. /Mezei Kinga: A hitelesség hullámhosszán. Kényelmetlen történelmi "tanúvallomás″. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./"

"A magyarországi történészek számára van lehetőség arra, hogy a romániai levéltárakban, archívumokban is kutassanak a Nagy Imrével és társaival kapcsolatos dokumentumok után - jelentette ki nov. 12-én Ion Iliescu államfő. Bátorítani kell a magyar kutatókat, hogy vizsgálják ezeket a dokumentumokat. Természetesen, az archívumok használatára vonatkozó érvényes rendszabályokat be kell tartani. 1956-ban Valter Roman volt az összekötő a román és magyar kommunista vezetés között, ezért főként az ő emlékiratai mondhatnának sokat. Valter Roman emlékiratainak egy része megjelent, de a témával foglalkozó kutatók szerint az emlékiratok ki nem adott része Valter Roman fiának, Petre Romannak a birtokában vannak. Nagy Imrét és társait 1956. nov. 22-én szállították Romániába. A főváros közelében fekvő Snagov üdülőtelepen álló egykori pártüdülőkben tartották őket házi őrizetben, majd 1957 áprilisában a román kommunista vezetés Nagy Imrét, Losonczy Gézát, Donáth Ferencet, Jánosi Ferencet, Szilágyi Józsefet, Tánczos Gábort és Fazekas Györgyöt kiadta a Kádár-rezsim bíróságának. Az akkori román titkosszolgálat Nagy Imréék minden lépését figyelte, beszélgetéseiket lehallgatta, feljegyzéseikről másolatot készített. Méray Tibor a magyar forradalomról tavaly román nyelven, Bukarestben a Compania Kiadónál megjelent könyvéhez írt utószavában példaként említette, hogy csak a román Nemzeti Levéltárban és az egykori román titkosszolgálat, a Securitate irattárában legalább 11 - egyenként 200-250 oldalas - dosszié található Nagy Imréről. A szóban forgó levéltári anyaghoz magyar kutatók mindmáig nem fértek hozzá. /Kutathatók a Nagy Imre-dokumentumok. Ion Iliescu szerint bátorítani kell a magyar kutatókat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./"

Megjelent Tibori Szabó Zoltán kötete Frontiera dintre viata si moarte. Refugiul si salvarea evreilor la granita romano–maghiara (1940–1944) címmel a bukaresti Compania Kiadónál. A könyv a 2001-ben kiadott, a Minerva által megjelentetett Élet és halál mezsgyéjén Zsidók menekülése és mentése a magyar–román határon 1940–1944 között című kötet bővített, román nyelvű változata. /Kishírek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./

Romániában a történetírást a kelet-európai átlagnál jóval nagyobb mértékben fertőzte meg a mítosz, az egyoldalúság, a manipulatív érdek. Amikor e mítoszok közül egyiket-másikat román tudósok megpróbálták lebontani, a felhördülés hatalmasnak bizonyult. Jó példa volt erre Lucian Boia Istorie si mit in constiinta romaneasca (Történelem és mítosz a románság tudatában. Editura Humanitas, Bukarest, 1997.) című könyve, ugyanígy a romániai holokausztnak a román történelemírás által tagadott valóságait összegező ún. Wiesel-bizottság jelentése (Comisia Internationala pentru Studierea Holocaustului in Romania [A Romániai Holokausztot Tanulmányozó Nemzetközi Bizottság], Raport final [Zárójelentés]. Editura Polirom, Iasi, 2005.). Ellentmondásos a román történetírásban dr. Petru Groza megítélése. Magyarul is remekül beszélt, Budapesten szerzett doktorátust, miniszter volt a Trianont követő időszak több román kormányában, képviselő a bukaresti parlamentben Dúsgazdag volt az 1930-as években. Később balra sodródott, az Ekés Frontnak nevezett, a kommunistákhoz közel álló parasztmozgalom vezére lett, baloldali és zsidókat pártoló tevékenységéért 1943-ban bukaresti börtönbe került, onnan 1945. március 6-án egyenesen „az első demokratikus román kormány” kormányfői székébe ült, majd 1952-től 1958-ban bekövetkezett haláláig a Nagy Nemzetgyűlés elnökségének elnöke, azaz államfő lett. Két könyv jelent meg róla az elmúlt években a bukaresti Compania Kiadónál. Az első könyv (Petru Groza, Adio lumii vechi! [Agyő, régi világ!]. Editura Compania, Bukarest, 2003. – a következőkben: Groza, 2003.) Petru Groza memoárjait tartalmazza. A második könyv Dorin-Liviu Bîtfoi fiatal történész munkája, Groza politikai életrajza (Dorin-Liviu Bitfoi, Petru Groza, ultimul burghez. O biografie [Petru Groza, az utolsó nagypolgár. Egy életrajz]. Editura Compania, Bucuresti, 2004. – a következőkben: Groza, 2004.). A hatvanas években azt mondták, róla: kommunista. Később, a kilencvenes évek elején, pedig: nem volt kimondott kommunista. Petru Groza a Piskihez nagyon közel fekvő Bácsi faluban született 1884-ben, régi ortodox (görög keleti) papcsaládban. A szászvárosi Református Gimnáziumban magyar tanult, ahol 1903-ban érettségizett. Ezt követően jog- és gazdaságtudományi tanulmányokat folytatott Budapesten, Berlinben és Lipcsében, s 1907-ben Budapesten szerzett jogi doktorátust. Később az erdélyi románok autonómiájáért küzdő Román Nemzeti Pártban politizált, részvevője volt az Erdély Romániával történő egyesítésével végződő politikai akcióknak. Román nemzetisége miatt a magyarok sokszor megalázták, ezt soha nem tudta elfelejteni. Mégis vallotta, hogy a két nép megbékéléséért harcol. Groza 1919 végén utazott Bukarestbe, hogy az egyesülés utáni Nagy-Románia első, alkotmányozó nemzetgyűlésében képviselője legyen. Megdöbbentette a regáti korrupció, az erkölcstelen élet, a mocsok és a szegénység. Fő céljának tekintette, hogy a Regátot a „nyugatias” erdélyi szintre felemelje. Erőfeszítései sikertelennek bizonyultak, ezért kivonult a politikából, évekre visszavonult dévai ízlésű villájába. A baloldali eszmék híve lett, 1933-ban a dévai központú Ekés Front elnökévé választották, s így közelebb került a Kommunista Párthoz. Ion Antonescu marsall, a román diktátor idején őrizetbe vették, ezután lett az új rendszerben miniszterelnök. A kommunisták nem szerették: benne az osztályát eláruló nagypolgárt látták. Groza kijelentette: az erdélyi magyarok legyenek nyugodtak, mert Románia és Magyarország között nemsokára létrejön a vámunió, és a határokat el fogják törölni. Groza miniszterelnökként 1947 után aktívan részt vett a történelmi román pártok felszámolásában, a magyarokkal történt leszámolásban, a kommunisták választási csalása fölött szemet hunyt. A kommunista vezetők nem mozdították el Grozát, mert tudták, hogy az erdélyi tömegek tisztelik, ezért fölfelé, a pusztán dekoratív államfői székbe buktatták. Maradék befolyását az egykori polgári osztály azon exponenseinek börtönből való kiszabadítására fordította, akik iránt valamennyi tiszteletet érzett. Szobrait 1990-ben Románia-szerte ledöntötték, a dévait és a székelyudvarhelyit is, a róla elnevezett erdélyi város pedig visszakapta régi nevét: Stei (Vaskohsziklás). /Tibori Szabó Zoltán: A nagypolgárság kommunistája, a kommunisták nagypolgára. Petru Groza történelmi szerepének átértékelése. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12., folyt.:15., 16./