Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Collegium Geologicum
4 tétel
2000. december 8.
" A november 25-én lezajlott Treiber János-konferencia zárta az Erdélyi Múzeum-Egyesület Természettudományi és Matematikai Szakosztályának 2000. évi tudományos programját és egyben a szakosztály újraalapításának 10 éves évfordulóját. Dr. Uray Zoltán, a szakosztály elnöke leszögezte, hogy a szakosztály főbb céljai: előadói és szakmai vitafórumot biztosítani a romániai magyar oktatók és kutatók számára, felolvasóülések, kerekasztal-megbeszélések és tudományos ülésszakok szervezésével; ugyanakkor a Múzeumi Füzetek szakfolyóirat újraindításával anyanyelvű szakmai publikációs lehetőséget biztosít, és támogatja a magyar anyanyelvű szakkönyvek megjelentetését/kiadását; emellett szakkönytárakat alapít, megőrzi a visszavonult vagy elhunyt szakemberek könyv- és kézirathagyatékát; támogatja a kolozsvári egyetemek diák kutatócsoportok munkáját, pályázati lehetőséget, szakkönyvtárakat, előadótermet, vendégszobát biztosít számukra, és a meghívott előadóknak a lehetőségekhez mérten a szakmai műhelyeket; végül kölcsönös segélynyújtási kapcsolatokat épít ki a romániai magyar és magyarországi természettudományokkal foglalkozó civil szervezetek, kutatóintézetek és egyetemek között. - 1990 és 2000 között a szakosztály 97 havi felolvasóülést tartott, 74 hazai és 23 magyarországi előadó részvételével, 1994 és 2000 között 7 alkalommal évi tudományos ülésszakot rendezett. Eddig a Múzeumi Füzetek 9 száma jelent meg, főleg a hazai, de néhány külföldi kutató közleményeivel. Az EME közreműködésével két kémia-, egy fizika- és két biológiakönyv jelent meg magyarul. A diákcsoportok közül az 1995-ben alakult, biológusokból álló Öko-Stúdium a Collegium Biologicum három számát, az 1996-ban alakult geológusokból álló GEKKO csoport a Collegium Geologicum két számát, és az 1998-ban alakult földrajz szakos hallgatókból álló Cholnoky csoport a Collegium Geographicum első számát jelentették meg. A természettudományi könyvtár fejlesztése és számítógépes feldolgozása folyamatos. 12 alkalommal rendeztek megemlékező előadásokat, könyvbemutatókat és közös tudományos ülésszakokat más civil szervezetekkel (EMT, EKE, Bolyai Társaság). - A szakosztály publikációs tevékenysége volt a legsikeresebb. A Múzeumi Füzetek rendszeres évi megjelenése, a természettudományos szakkönyvek megszerkesztése és kiadása jelentősen hozzájárultak a romániai magyar anyanyelvű tudományos irodalom fejlesztéséhez. A havi felolvasóülések jól szolgálták a tudománynépszerűsítést és a magyar szaknyelv gyakorlását. A tudományos ülésszakok jó alkalmat teremtenek a hazai és külföldi magyar kutatók eredeti munkáinak megismerésére és új szakmai kapcsolatok létesítésére. - Megfogalmazódott az igény az a jövőben egy szakterületet öleljenek fel az értekezletek. /Tíz év mérlege. Interjú Uray Zoltán szakosztályvezetővel. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./"
2001. május 16.
"Május 12-én Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartotta évi közgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Elnöki megnyitójában Benkő Samu kifejtette: a 142 éve alakult és 12 éve újjáéledt tudományos egyesület a mostoha körülmények közepette is él, működik. Sipos Gábor előzetesen írásban ismertetett főtitkári beszámolóját szóbeli kiegészítéssel tette teljessé: kiemelte az utóbbi időben egyre aktívabb szatmárnémeti fiókszervezet eredményeit. Megvitatták az EME választmányi gyűlésén jóváhagyott társadalomtudományi kutatóintézet szervezeti és működési szabályzatát. Az intézet rendeltetése szakembereket képezni a nemzeti önismereti tudományszakok művelésére, a múzeumi, könyv- és levéltári örökség szakszerű őrzésére. Már működő három szakosztálya: történettudományi, nyelv- és irodalomtudományi, társadalomismereti. Feladatait főállású tudományos kutatókkal és alkalmi munkatársakkal végzi. Igény mutatkozik a természettudományok és a műszaki tudományok szakosztályainak beindítására is, de ennek egyelőre anyagi korlátai vannak. Többen kifogásolták, hogy az utóbbi időben az EME-kiadványokkal olyan más kiadványok versengnek, amelyek gyenge színvonaluk mellett valamilyen erős pénzforrás támogatását élvezik. Visszatérő közgyűlési téma a tagság fiatalításának szükségessége. A gombamódra szaporodó hazai tudományos társaságokkal az EME jövőre tanácskozást kíván tartani. - Az EME szolgáljon háttér-intézményként azon tagjai számára, akiknek nincs lehetőségük, hogy egyszerű felszerelések beszerzése végett pályázatokon induljanak. A létrejövő magyar egyetem tudományos hátterét leginkább az EME biztosíthatja. A közgyűlés módosításokat fogadott el a tagsági díjak mértékével kapcsolatban: ezután az aktív tagoknak évente 100 ezer, a nyugdíjasoknak 50 ezer, a diákoknak és főiskolai hallgatóknak 15 ezer lejt kell befizetniük. 2002-ben általános tisztújítást tart az Erdélyi Múzeum-Egyesület, és a közgyűlés előkészítése céljából a szakosztályok elnökeiből és titkáraiból álló tíztagú bizottság alakult. Utána pedig következhet az alapszabályzat megújítását végrehajtó rendkívüli közgyűlés. A mostani ülésen egy évre részleges választásokat tartottak. Az új választmányi tagok a következők: 1. szakosztály - Pál-Antal Sándor; 2. szakosztály - Szilágyi Pál, Nagy-Tóth Ferenc, Kiss Szidónia; 3. szakosztály - Péter Mihály; 4. szakosztály - Szabó Árpád; 5. szakosztály - Kerekes László, Sándor László. /Ördög I. Béla: EME-közgyűlés: Társadalomtudományi Kutatóintézet alakul. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./ Az EME titkársága 2000 nyarán a kolozsvári Rhédey-házba /Jókai/Napoca u. 2./ költözött. Az EME honlapja március óta használható /www.eme.ro/. Jelenlegi taglétszámuk 4351, ebből 2277 egyetemi hallgató. - A könyvtár helyhiánya nyomasztó. A jövőben az EME és a Sapientia Alapítvány közös könyvtárat létesít. Az EME rendszeres kiadványai: Erdélyi Múzeum, Múzeumi Füzetek /Természettudományi és Matematika Szakosztály évkönyve/, Orvostudományi Értesítő, Erdélyi Tudományos Füzetek, új kiadány a Collegium Geographicum ifjúsági folyóirat és a Collegium Biologicum. /Sipos Gábor főtitkári jelentése az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2000. Évi munkájáról. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 11./ Gaal György többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy nem működik a romániai magyar kiadványok könyvtári begyűjtése. Vincze Mária arról a jelenségről számolt be, hogy amint megindult a magyar nyelvű közgazdászképzés, félszáz egyetemi hallgató iratkozott be a társadalomtudományi szakosztályba, de hamarosan alábbhagyott a lelkesedés. Kötő József, az EMKE elnöke a Kisebbségkutató Intézet kolozsvári megalakulásában rejlő lehetőségekre irányította a figyelmet. Ki kell járni, hogy az EME - a kis transzszilván akadémia - részesüljön az intézet költségvetéséből, és az így nyert összegeket az erdélyi magyar tudományos élet fejlesztésére fordíthassa. Tonk Sándor alelnök hangsúlyozta, hogy az alakuló magyar magánegyetem elképzelhetetlen az erőteljes tudományos kutatási háttér nélkül. /Kis transzszilván akadémia. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 15./ Az Erdélyi Múzeum Egyesület, mint megalakulása óta minden évben, rendes évi közgyűlése alkalmából az EME elnöke, Benkő Samu nyilatkozott. Kifejtette, hogy a jövő évben általános tisztújítás lesz. Azt szeretnék, hogy a távozó idősebb nemzedéktől fiatalabb, tetterős tagok vegyék át az EME vezetését. Módosítani kell az 199-ben elfogadott alapszabályzatot. Akkor azt hitték, hogy a magyarságtól elorzott nemzeti jellegű művelődési javak visszakerülnek az EME tulajdonába. Ez nem történt meg. A magyar múzeumok kincsei, a régi könyvek, épületek mind román állami tulajdonba mentek át. Benkő Samu úgy látta, hogy az erdélyi magyar képzőművészek időtállóbb értékeket hoztak létre, mint mondjuk az ötvenes-hatvanas években a magyar írók. Egy Nagy Imrének, egy Szevátiusznak a művei időtállóak. Jelenleg folyik a magyar néprajzi értékek utolsó darabjainak elkótyavetélése. Emellett betörnek parókiákra, plébániákra, kegyszereket, keresztelőmedencét, szárnyasoltárt stb. visznek el. Benkő elnöki megnyitóbeszédében kiemelte, hogy az EME értékes könyveket, tanulmányokat tett le a magyar tudományosság asztalára. /Csomafáy Ferenc: Nem vagyunk elefántcsonttoronyban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 16./ "
2001. június 29.
"Az RMDSZ és az EMKE által folyó év februárjában meghirdetett, a Kisebbségi Tanács 2001. évi célalapjából a sajtótermékek támogatására kiírt pályázaton - melyet az idei esztendő június 1-től a Communitas Alapítvány gondoz - a június 22-én hozott kuratóriumi döntés értelmében, a következő hazai magyar kiadványok részesülnek támogatásban: Zarándi Zarándoklat - Arad Belvárosi Református Egyházközség kiadványa (Arad); Matlap - Radó Ferenc Matematika Társaság kiadványa (Matematikai Lapok, Kolozsvár); Helikon (Kolozsvár); Levél - Diaszpóra Alapítvány szórványkiadványa (Kolozsvár); Látó (Marosvásárhely); Interaktív - EMT szerkesztette Szabadság melléklet (Kolozsvár); Firka (Kolozsvár); LélekJelenLét - Pro Studium et Practicum Psychologiae Egyesület kiadványa; Erdélyi Pszichológiai Szemle - Pro Studium et Practicum Psychologiae Egyesület kiadványa (Kolozsvár); Korunk és Magropress (Kolozsvár); Mi magunkról - Moldvai Csángómagyar Szövetség lapja (Klézse); Erdélyi Gyopár (Kolozsvár); A Hét (Bukarest); Mégis mozog a Föld - Kéthavonta megjelenő egyházi ifjúsági kiadvány (Kolozsvár); Moldvai Magyarság (Csíkszereda); Székelyföld (Csíkszereda); Napsugár és Szivárvány (Kolozsvár); Kríza János Néprajzi Társaság Értesítője (Kolozsvár); Diákabrak (Kolozsvár); Quo Vadis - Protestáns Teológiai Intézet negyedévi kiadványa (Kolozsvár); Művelődés (Kolozsvár); Kalotaszeg (Bánffyhunyad); Közgazdász Fórum - Romániai Magyar Közgazdász Társaság kiadványa (Kolozsvár); Erdélyi Híradó - Szabadság melléklet (Kolozsvár); Armenia - Magyarörmény időszaki szemle (Szamosújvár); Partium - Partium és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság (Nagyvárad); Erdővidéki Lapok - Gaál Mózes Közművelődési Egyesület negyedévi kiadványa (Barót); Lk.k.t. - Láthatatlan Kollégium egyesület kiadványa (Kolozsvár); Erdélyi Kórus - Seprődi János Kórusszövetség negyedévi kiadványa (Marosvásárhely); Szászrégen és Vidéke (Szászrégen); Nagykároly és Vidéke (Nagykároly); Szigeti Turmix - Máramaros Publicisztikai és Művelődési Egylet hetilapja (Máramarossziget); Collegium Geologicum - EME kiadvány (Kolozsvár); Collegium Geographicum - EME kiadvány (Kolozsvár); Collegium Biologicum - EME kiadvány (Kolozsvár); Erdélyi Múzeum - EME negyedévi kiadványa (Kolozsvár); Református Szemle - Erdélyi Református Egyházkerület kiadványa (Kolozsvár); Közbirtokossági Hírvivő (Kézdivásárhely); Hunyad Megyei Hírvivő - Hunyad-megyei havi kiadvány (Vajdahunyad); Antropológiai Műhely - KAM - Regionális Antropológiai Központ kiadványa (Csíkszereda); Romániai Magyar Szó - Törvénytár (Bukarest); MMDSZ Hírlap - Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség kétheti kiadványa (Marosvásárhely); Hírhordó - Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége kéthavi kiadványa (Sepsiszentgyörgy); Filmtett (Kolozsvár); Tasnádi Tükör (Tasnád) ; Brassói Lapok (Brassó); BeMonDo - Brassói Magyar Diákszövetség (Brassó) ; Nyugati Jelen (Arad); Értesítő - Magyar Újságírók Romániai Egyesületének havi kiadványa (Marosvásárhely); Cimbora (Sepsiszentgyörgy); Kellék - Pro Philsophia Alapítvány kiadványa (Kolozsvár); Új Majomsziget - Nagyváradi Magyar Diákszövetség havi kiadványa (Nagyvárad); Szatmári Figyelő (Szatmárnémeti); Pulzus (Marosvásárhely); Üzenet - Erdélyi Református Egyházkerület kéthetenként megjelenő kiadványa (Kolozsvár); Erdélyi Nimród (Székelyudvarhely); Érted Szól - Temesvári Magyar Diákszövetség (Temesvár); Szemfüles (Nagyvárad); EMKE füzet - Balázs Ferenc memento (Kolozsvár). /A Kisebbségi Tanács 2001. esztendőre kiírt sajtópályázatának támogatott kiadványai. = RMDSZ Tájékoztató, jún. 29. - 1929. sz./ "
2001. október 20.
"Az Erdélyi Múzeum-Egyesület /EME/-kiadványokból okt. 20-án kiállítás nyílik Kolozsváron. Ebből az alkalomból bemutatta a kiadványokat Benkő Samu, az EME elnöke. Kelemen Lajos Művészettörténeti tanulmányai vagy Szabó T. Attila Erdély magyar szótörténeti tára első kötete sokatmondásukkal hirdették, hogy az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesület működését be lehetett tiltani, páratlanul gazdag gyűjteményeit el lehetett orozni, de a szellemissége kiirtását célzó igyekezetek hiábavalónak bizonyultak. Az 1990-es újjászerveződés után "legfontosabb teendőink egyikének tartottuk, hogy nyomtatott betűkkel adjunk hírt az erdélyi magyar tudományosság életrevalóságáról." Újraindították nagy múltú folyóirataikat az Erdélyi Múzeumot, a Múzeumi Füzeteket, az Orvostudományi Közleményeket és sorozataikat: az Erdélyi Tudományos Füzeteket és az Erdélyi Történelmi Adatokat. A műszaki tudományok eredményeinek közzétételére fórumot teremtettek Műszaki Tudományos Füzetek címmel. Romániai Magyar Bibliográfiák címmel sorozatot indítottak. A fiatalok kutatási eredményeinek a publikálására fórumokat teremtettek, így jelentek meg sorra: a Collegium Biologicum, Collegium Geologicum, Collegium Geographicum füzetei. /Benkő Samu: EME-kiadványok. = Szabadság (Kolozsvár). okt. 20./"