Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
CNN
9 tétel
2006. szeptember 25.
Budapesten szeptember 23-ára megszűntek az atrocitások, megsokszorozódott a Kossuth téren békésen tüntetők száma, és megsokasodtak a zászlók. A zászlóknak a magyar história egészének tanulságaira alapozott üzenete van: nemzetibb Magyarországot és magyarabb nemzeti képviseletet kíván. A tiltakozó hullám átcsapott a határokon, és kiterjedt a Kárpát-medence egészére, főleg Erdélyre és a Vajdaságra. Tőkés László püspök Budapesten hatalmas ováció közepette a baloldali médiák szerint harminc-, mások szerint ötvenezer ember és több millió tévénéző előtt a magyar nemzet egészének együvé tartozását és a gyurcsányi hazugságözönnek a nemzet egészére kivetített ártalmát tudatosította. A CNN riportere, Nic Robertson interjút készített a kormányfővel. a hazugságmotívumot a végsőkig kiélezte. N. R.: ,,Elfogadható, hogy hazudjon”? GY. F.: Ez sokkal bonyolultabb. N. R.: „Elfogadható, hogy hazudjon” Gy. F.: Ha ön – ha, ha – feleségével vagy barátaival beszél… stb. Göncz Kinga külügyminiszter Clevelandban Orbán Viktort s a Fideszt pimasznak nevezte, akikkel az Országgyűlésben nem lehet szót érteni, s ha az utcán vannak, folyamatosan hazudnak. Mára már nem csak a Kárpát-medence magyarságának jobboldali kötődésű tömegei, hanem a baloldal prominens képviselői közül is egyre többen vallják, hogy Gyurcsánynak távoznia kell. Lengyel László politológus beismerte, betelt a pohár, Gyurcsánynak egy idő után mennie kell. /Sylvester Lajos: A zászlók üzenete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 25./
2009. december 22.
A romániai forradalom húsz éves évfordulójáról a nemzetközi média is megemlékezett. A franciaországi France 24 tévécsatorna december 21-én egész napos műsort szentelt Romániának. A legismertebb amerikai hírcsatorna, a CNN december 19-én premierként sugározta A változások tavasza: Románia című, a kommunista éra romániai bukásáról szóló műsorát. A Duna Televízió december 14-től folyamatosan sugározza a forradalommal kapcsolatos műsorait. A France 24 tévé megszólaltatta Christian Delporte médiatörténészt, aki szerint a romániai forradalom azért tudott olyan nagy médiavisszhangot szerezni magának, mert tudatosan manipulálták a Nyugatra kijuttatott, illetve az országban közvetített anyagokat. Akik eljuttatták Nyugatra a híranyagokat, profi manipulátorok voltak, ugyanis sokáig elhitették úgy a távoli, mind a közeli országok (Magyarország, Jugoszlávia) hírügynökségeivel, hogy több ezerre rúg a temesvári halottak száma, és hogy a katonai válaszlépések sokkal hangsúlyozottabbak, mint amilyenek a valóságban voltak. Most, húsz év után, a francia sajtó megpróbálja rehabilitálni magát azáltal, hogy újraértelmezi az 1989-ben tanúsított magatartását, és korrekt, dokumentált riportsorozatot közöl a romániai véres eseményekről. /Péter Árpád: Manipulált forradalom. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./
2011. január 10.
Ismét a magyaroké lehet Erdély?
A kommunizmus ideje alatt elkobzott családi vagyona visszaszerzését kezdeményezte több erdélyi, nemesi család örököse, és a visszaigénylési folyamat számos esetben sikerrel is járt. Több ezer hektárnyi földterületről, erdőkről, udvarházakról és fontos épületekről van szó Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen is, írja a România Liberă napilap. A kiadvány az erdélyi nemesek tulajdonát érintő visszaszolgáltatásokról közölt egy terjedelmes írást.
A Csiszár család – ezer hektár erdő és Bálványosfürdő
2005-ben Johann Taierling Németországban volt egyetemista, ekkor kapcsolódott be nagyszülei, Csiszár Dénes és Nagy Ferencz egykori vagyonának visszaszerzésébe. A család már korábban, 2000-ben indította el a visszaigénylési folyamatot, de jelentősebb sikerek nélkül. „Öt évvel ezelőtt megjelent egy új törvény, ami lehetővé tette, hogy minden földterületünket visszakaphassuk. Csak Kovászna megyében 410 hektárnyi erdőt kell visszaszolgáltassanak számunkra", nyilatkozta Johann a România Liberă napilap érdeklődésére. A fiatalember kezdetben többször megtette a Románia-Németország közti utat, egyetemi tanulmányai befejeztével pedig Kézdivásárhelyre költözött, az egyik visszaszolgáltatott családi ingatlanba. „A befektetett pénzemet áldoztam erre a célra, majd úgy döntöttem, hogy itt maradok, mert lehetőséget, jövőt láttam itt. Mivel Bálványos egy részét is vissza kell kapjuk a román államtól, a turizmusban látok lehetőséget, és az életemnek is inkább itt van értelme, mint Németországban” – magyarázta Johann Taierling.
Az egykori egyetemista Bákó megyében is visszaigényelt egy 317 hektáros erdőt. „Kovászna megyében is végleges döntés született, bár különféle kifogások merültek fel annak érdekében, hogy ne kaphassunk tulajdonjogot. Az elmúlt 5 évben több akadályt gördítettek az utunkba, gondot jelent a hatalmas bürokrácia, valamint az, hogy a törvényeket nem alkalmazzák megfelelőképpen. Ezek a területek nagyon értékesek, így érdekek ütköznek fölöttük”, mondta az örökös. Szilveszter előtt azonban jó hírt közöltek a fiatalemberrel a Kovászna megyei erdészeti hivataltól, egy újabb erdőterületet vehet birtokba. Johann Taierling azt reméli, egy hektár erdőért 3000 eurót kaphat majd. Ioan Niculaie üzletember háromszéki érdekeltségei
A Csiszár családnak Bálványoson is vannak érdekeltségei. „Dédapám 1850-ben vadászni érkezett ide, akkor még épületek sem voltak a környéken. Pihenni szeretett volna, így kért egy széket, majd leült és észrevette, hogy a szék lábánál víz tört fel a földből. Azonnal felismerte a mélyből feltörő víz értékét, s üzletember lévén, a torjai Apor báróktól megvásárolta a területet. Hat medencét, illetve több épületet és házakat építtetett fából”, mesélte Johann Taierling. Az épületek nagy része ma már nem is áll, a medencék pedig elhanyagoltak.
„Mi a földterületet szeretnénk visszakapni, és csak egyetlen épület visszaszolgál- tatását kértük, mert a többi faépítmény már összedőlt. A kommunisták a ‘60-'70- es években üdülőket építettek a mi területeinken. Többet kétes körülmények között értékesítettek, ezek most lepusztult állapotban vannak. Hiába újítanánk fel őket, nem felelnek meg a mai követelményeknek", nyilatkozta az örökös. Követve a család tulajdonainak adásvételét, Taierling felfedezte, hogy az ingatlanok egy része egy brassói üzletember, Ioan Niculaie tulajdonába kerültek, akivel felvette a kapcsolatot, és akitől ígéretet kapott arra, hogy a Csiszár család tulajdonát képező épületeket átadja az örökösöknek. „Mindeddig nem történt előrelépés az ügyben, jómagam pedig a kormánybiztosi hivatalhoz és a többi illetékes hatósághoz fordultam. A jogszabályok szerint a cég vissza kellett volna szolgáltassa a tulajdonunkat, de erre nem került sor”, mondta Csiszár Dénes örököse. Johann Taierling szerint az érintett ingatlanok egy része banki jelzálog alatt van, és szándékosan hagyják őket tönkremenni.
Ioan Niculaie üzletember a România Liberă napilapnak úgy nyilatkozott, már nem tulajdonosa annak a társaságnak, amelynek Bálványoson érdekeltségei vannak. Mindezek ellenére, Johann Taierling úgy döntött, nem adja fel a küzdelmet. Visszaigénylendő tulajdonai közé tartozik a kézdivásárhelyi strand is, amelyet családja épített még a kommunizmus ideje előtt.
Mikes család – tízezer hektárnyi erdő és egy kastély
Egy másik grófi család leszármazottai tízezer hektárnyi erdő és mezőgazdasági terület visszaszerzését intézik. A Mikes grófok örököse, Roy-Chowdhury Katalin fiaival együtt visszakapott már egy kastélyt valamint a hozzá tartozó, 34 hektárnyi erdőt és tavakat, a Kovászna megyei Zabola községben. Az 500 évvel ezelőtt épült kastélyban a kommunizmus idején, illetve a ’89-es fordulat után kórház, gyerekotthon és iskola is működött. A kastélyhoz tartozó, 300 éves egykori gazdasági épület 2006 óta luxuspanzióként működik.
A felújítást követően olyan lapok cikkeztek turisztikai rovatukban a panzióról, mint a The Guardian, a The Independent, valamint a New York Magazine, a Financial Times és a CNN Traveller. A kommunizmus előtt Mikes Ármin gróf az egyik legnagyobb kiterjedésű, magánerdő tulajdonosa volt Erdélyben. A román visszaszolgáltatási törvényeknek köszönhetően, örökösei újraindíthatják azt a virágzó erdőgazdálkodást, amit a család folytatott a XX. század elején, idézi a zabolai kastély honlapján közölteket a bukaresti napilap.
Mikes Ármin egyik dédunokája, valamint a zabolai kastély egyik tulajdonosa, Gregor Roy-Chowdhury, a londoni School of Economics tanulója volt és négy évig az amerikai Salomon Brothers bank londoni kirendeltségének munkatársaként dolgozott. „Az elmúlt 15 évben édesanyámmal és testvéremmel folyamatosan dolgoztunk azon, hogy visszaszerezzük és helyreállítsuk dédapám örökségét. Mindannyian Romániába költöztünk, és az a célunk, hogy a kastély ismét visszanyerje régi csillogását, hogy stabil munkahelyeket és barátságos turisztikai környezetet hozzunk létre” – magyarázta Gregor.
A Mikes-örökösöknek közel tízezer hektárnyi erdő- és mezőgazdasági terület visszaszerzésére van esélyük Kovászna megyében, de Erdély szerte másutt is több jelentős ingatlant visszaszolgáltathatnak számukra; Sepsibükszádon például egy 2000 hektáros területet visszaszolgáltatásáról döntöttek a család javára. Az örökösök a Mikes Ármin hagyatékát képező területeknek csupán egyharmadát kapták eddig vissza.
Gregor Roy-Chowdhury elmondta: felesége, Ugron Zsolna is olyan erdélyi nemesi családból származik, amely több ingatlantulajdonnal rendelkezett Hargita, Maros és Kolozs megyékben.
A Bánffy család tulajdona – Kolozsvár központja és százezer hektár terület
A Bánffy grófok örökösei is azok közé tartoznak, akik Erdély szerte több épületet és mezőgazdasági területet igényelnek vissza. A család összesen százezer hektár erdő- és mezőgazdasági területet kíván visszaszerezni a román államtól. Az örökösök egy része épületeket igényelt vissza Kolozsvár központjában és Erdély más városaiban is.
Az Bánffyak leszármazottai olyan Maros megyei erdőket igényelnek vissza, melyekben eddig nem kezdődtek kitermelési munkák. A helyi hatóságok szerint a legnagyobb fejfájást a Bánffy Dániel örököseinek követelése jelenti számukra. A család több mint 30 ezer hektáros terület visszaszolgáltatását sürgeti, de érkezett visszaigénylési kérelem más részéről is a területre. Az erdélyi nemes rokonai, Bethlen Anna és Zsuzsanna jelezték először visszaigénylési szándékukat, 2005 után pedig Bánffy Miklós magyar állampolgár – Dániel fia – kérte vissza a hatóságoktól ugyanazt a területet, közvetlen örökösként.
Maros megye kormánybiztosi hivatala szerint a család két ága között megállapodás született, hogy a Bethlen testvérek fogalmazzák meg először visszaigénylési kérésüket, román állampolgárok lévén. 2005 után azonban létrehoztak egy alapítványt unokatestvérükkel, így most közösen igénylik vissza a szóban forgó területet. „Jogaik érvényesítését az 1945-ből származó kisajátítási dokumentumok alapján kérik, ám ezek az iratok nem szolgálnak pontos adatokkal a területek tulajdonosairól. Az 1921-es kisajátítási törvény szerint, senkinek sem lehetett 200 holdnál nagyobb tulajdona hegyvidéki erdőkben, ami közel 100 hektárt jelent. Nem tudjuk, hogy mi alapján követelnek ők most több ezer hektárt„ idézi a România Liberă a kormánybiztosi hivatal álláspontját.
A hivatal egyik munkatársa, aki neve elhallgatását kérte a bukaresti napilaptól, így nyilatkozott: vizsgálódásaik során több fiktív irattal találkoztak, melyből kitűnik, hogy a nagy nemesi családok csupán papíron értékesítették területeiket egymás közt, annak érdekében, hogy azoknak nyoma vesszen. „Ők lassították az 1921-es agrárreformot is, mert soha nem felelt meg nekik az éppen aktuális helyzet. És ezt megtehették, mert fontos tisztségeket töltöttek be Erdély Romániához való csatolása után is”, nyilatkozta ugyanaz a forrás. A visszaigénylési dosszié iratai szerint, a grófok nagy pénzösszegeket kaptak a román államtól 1921-ben, a kisajátítások után.
Bánffy Dániel soha nem veszítette el magyar állampolgárságát. „A hortista Magyarország kormányának agrárminisztere volt, és kiderült, hogy a román állam ellen harcolt, és rá is vonatkozott Mihály román király 1945-ös rendelete, mielőtt a kommunisták hatalomra kerültek. A jogszabály leszögezte: azoknak, akik ellenséges magatartást tanúsítottak a román állam iránt, minden tulajdonát kisajátították „ nyilatkozta a Maros megyei kormánybiztosi hivatal munkatársa, akit a România Liberă napilap idéz. A Bánffy-hagyaték így a háborús ellenségek vagyonáért felelős hatóság kezelésébe került, akárcsak azok a német és olasz állampolgárok vagyona is, akiknek volt romániai tulajdonuk, de ellenségnek minősítették őket.
„Mindeddig nem született olyan jogszabály, ami a hasonló esetben történt vagyonfosztás tárgyát képező ingatlanok visszaszolgáltatásáról rendelkezik”, derült ki a prefektúra nyilatkozatából. Az RMDSZ-képviselők 2005-2006-ban egy indítványban próbálkozták ezen tulajdonok visszaszolgáltatásának ügyét rendezni, de a képviselőház elvetette a javaslatot arra hivatkozva, hogy erkölcstelen törvényről van szó.
Erdészre bízott nemesi vagyon
A Bánffy család egy másik ága is több ezer hektárnyi erdőt igényel vissza. A tavaly elhunyt Bánffy Éva teljes vagyonát két unokájára, ügyvédjére és Ratosnya erdészeti hivatalának egykori igazgatójára hagyta. Utóbbiak azért kerültek be az örökösök közé, mert különféle iratokkal segítették a családot. Azok a területek, amit az érintettek visszaszereznének, most a háborús ellenségek vagyonáért felelős hatóság kezelésébe tartoznak. Visszaszolgáltatás tárgyát képezik Bánffy Zoltán erdőterületei is, annak ellenére, hogy ő jelentős anyagi kárpótlást kapott, aranyban, 1921-ben. Bánffy Zoltán véglegesen átköltözött Magyarországra és a párizsi békebíróságon pereskedett a román állammal. Az ügyben hozott döntés a Maros megyei Kormánybiztosi Hivatal tulajdonában van, és ebből kitűnik, hogy Románia kárpótolta őt” – nyilatkozta a hivatal vezetősége.
A Bánffy nemesek leszármazottainak jogi képviselői nem nyilatkoztak a visszaszolgáltatásokról a România Liberă napilapnak, és megtagadták azt is, hogy a lap megbízóikkal felvehesse a kapcsolatot, mondván: a média képviselőivel csak ügyvédein keresztül folytat párbeszédet a család.
57 kastély örökösei
A kolozsvári Kerekes Mária, a Beldi grófok leszármazottja, egy udvarházat igényelt vissza egy Kolozs megyei községben, írja a bukaresti napilap, idézve a Clujeanul kiadványt. Utóbbinak a hölgy úgy nyilatkozott: 1630-ig vezette vissza családfáját, és kiderült, elődei abban az időben Székelyföldön éltek.
A Kemény család is számos tulajdonát szeretné visszaszerezni. Egyik marosvásárhelyi örököse visszaigényelte és vissza is kapta a család egykori felsőzsuki ingatlanát, ami addig a település kulturális központjának számított: iskola, óvoda, könyvtár és művelődési ház működött benne.
A dálnoki Gaál grófok több száz hektárnyi terület visszaszolgáltatását kérték a Kolozs megyei Korpádon, valamint egy épületet is, melyen most is látható a család címere. Az ingatlan a helyi óvodának és iskolának adott helyet. A család másik tulajdonát, egy épületet, a kommunisták lebontották. 15 évvel ezelőtt az örökösök egy része Castellum néven alapítványt létesített, hogy megkönnyítsék a visszaszolgáltatási folyamatot. A Clujeanul lap szerint a szervezet 57 kastélyt és udvarházat azonosított, ami a néhai nemesi családok tulajdona volt és visszaigénylés tárgyát képezte.
A Teleki grófok örökösei beperelték a gernyeszegi TBC- elkülönítőt, mert a Maros megyei egészségügyi intézmény a család egykori kastélyában működik, írja citynews.ro. Szintén a Teleki örökösök 100 hektárnyi területet is visszaigényeltek a Maros megyei erdészeti igazgatóságtól.
romanialibera.ro Fordítás: Demeter Virág-Katalin , Erdély.ma
A kommunizmus ideje alatt elkobzott családi vagyona visszaszerzését kezdeményezte több erdélyi, nemesi család örököse, és a visszaigénylési folyamat számos esetben sikerrel is járt. Több ezer hektárnyi földterületről, erdőkről, udvarházakról és fontos épületekről van szó Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen is, írja a România Liberă napilap. A kiadvány az erdélyi nemesek tulajdonát érintő visszaszolgáltatásokról közölt egy terjedelmes írást.
A Csiszár család – ezer hektár erdő és Bálványosfürdő
2005-ben Johann Taierling Németországban volt egyetemista, ekkor kapcsolódott be nagyszülei, Csiszár Dénes és Nagy Ferencz egykori vagyonának visszaszerzésébe. A család már korábban, 2000-ben indította el a visszaigénylési folyamatot, de jelentősebb sikerek nélkül. „Öt évvel ezelőtt megjelent egy új törvény, ami lehetővé tette, hogy minden földterületünket visszakaphassuk. Csak Kovászna megyében 410 hektárnyi erdőt kell visszaszolgáltassanak számunkra", nyilatkozta Johann a România Liberă napilap érdeklődésére. A fiatalember kezdetben többször megtette a Románia-Németország közti utat, egyetemi tanulmányai befejeztével pedig Kézdivásárhelyre költözött, az egyik visszaszolgáltatott családi ingatlanba. „A befektetett pénzemet áldoztam erre a célra, majd úgy döntöttem, hogy itt maradok, mert lehetőséget, jövőt láttam itt. Mivel Bálványos egy részét is vissza kell kapjuk a román államtól, a turizmusban látok lehetőséget, és az életemnek is inkább itt van értelme, mint Németországban” – magyarázta Johann Taierling.
Az egykori egyetemista Bákó megyében is visszaigényelt egy 317 hektáros erdőt. „Kovászna megyében is végleges döntés született, bár különféle kifogások merültek fel annak érdekében, hogy ne kaphassunk tulajdonjogot. Az elmúlt 5 évben több akadályt gördítettek az utunkba, gondot jelent a hatalmas bürokrácia, valamint az, hogy a törvényeket nem alkalmazzák megfelelőképpen. Ezek a területek nagyon értékesek, így érdekek ütköznek fölöttük”, mondta az örökös. Szilveszter előtt azonban jó hírt közöltek a fiatalemberrel a Kovászna megyei erdészeti hivataltól, egy újabb erdőterületet vehet birtokba. Johann Taierling azt reméli, egy hektár erdőért 3000 eurót kaphat majd. Ioan Niculaie üzletember háromszéki érdekeltségei
A Csiszár családnak Bálványoson is vannak érdekeltségei. „Dédapám 1850-ben vadászni érkezett ide, akkor még épületek sem voltak a környéken. Pihenni szeretett volna, így kért egy széket, majd leült és észrevette, hogy a szék lábánál víz tört fel a földből. Azonnal felismerte a mélyből feltörő víz értékét, s üzletember lévén, a torjai Apor báróktól megvásárolta a területet. Hat medencét, illetve több épületet és házakat építtetett fából”, mesélte Johann Taierling. Az épületek nagy része ma már nem is áll, a medencék pedig elhanyagoltak.
„Mi a földterületet szeretnénk visszakapni, és csak egyetlen épület visszaszolgál- tatását kértük, mert a többi faépítmény már összedőlt. A kommunisták a ‘60-'70- es években üdülőket építettek a mi területeinken. Többet kétes körülmények között értékesítettek, ezek most lepusztult állapotban vannak. Hiába újítanánk fel őket, nem felelnek meg a mai követelményeknek", nyilatkozta az örökös. Követve a család tulajdonainak adásvételét, Taierling felfedezte, hogy az ingatlanok egy része egy brassói üzletember, Ioan Niculaie tulajdonába kerültek, akivel felvette a kapcsolatot, és akitől ígéretet kapott arra, hogy a Csiszár család tulajdonát képező épületeket átadja az örökösöknek. „Mindeddig nem történt előrelépés az ügyben, jómagam pedig a kormánybiztosi hivatalhoz és a többi illetékes hatósághoz fordultam. A jogszabályok szerint a cég vissza kellett volna szolgáltassa a tulajdonunkat, de erre nem került sor”, mondta Csiszár Dénes örököse. Johann Taierling szerint az érintett ingatlanok egy része banki jelzálog alatt van, és szándékosan hagyják őket tönkremenni.
Ioan Niculaie üzletember a România Liberă napilapnak úgy nyilatkozott, már nem tulajdonosa annak a társaságnak, amelynek Bálványoson érdekeltségei vannak. Mindezek ellenére, Johann Taierling úgy döntött, nem adja fel a küzdelmet. Visszaigénylendő tulajdonai közé tartozik a kézdivásárhelyi strand is, amelyet családja épített még a kommunizmus ideje előtt.
Mikes család – tízezer hektárnyi erdő és egy kastély
Egy másik grófi család leszármazottai tízezer hektárnyi erdő és mezőgazdasági terület visszaszerzését intézik. A Mikes grófok örököse, Roy-Chowdhury Katalin fiaival együtt visszakapott már egy kastélyt valamint a hozzá tartozó, 34 hektárnyi erdőt és tavakat, a Kovászna megyei Zabola községben. Az 500 évvel ezelőtt épült kastélyban a kommunizmus idején, illetve a ’89-es fordulat után kórház, gyerekotthon és iskola is működött. A kastélyhoz tartozó, 300 éves egykori gazdasági épület 2006 óta luxuspanzióként működik.
A felújítást követően olyan lapok cikkeztek turisztikai rovatukban a panzióról, mint a The Guardian, a The Independent, valamint a New York Magazine, a Financial Times és a CNN Traveller. A kommunizmus előtt Mikes Ármin gróf az egyik legnagyobb kiterjedésű, magánerdő tulajdonosa volt Erdélyben. A román visszaszolgáltatási törvényeknek köszönhetően, örökösei újraindíthatják azt a virágzó erdőgazdálkodást, amit a család folytatott a XX. század elején, idézi a zabolai kastély honlapján közölteket a bukaresti napilap.
Mikes Ármin egyik dédunokája, valamint a zabolai kastély egyik tulajdonosa, Gregor Roy-Chowdhury, a londoni School of Economics tanulója volt és négy évig az amerikai Salomon Brothers bank londoni kirendeltségének munkatársaként dolgozott. „Az elmúlt 15 évben édesanyámmal és testvéremmel folyamatosan dolgoztunk azon, hogy visszaszerezzük és helyreállítsuk dédapám örökségét. Mindannyian Romániába költöztünk, és az a célunk, hogy a kastély ismét visszanyerje régi csillogását, hogy stabil munkahelyeket és barátságos turisztikai környezetet hozzunk létre” – magyarázta Gregor.
A Mikes-örökösöknek közel tízezer hektárnyi erdő- és mezőgazdasági terület visszaszerzésére van esélyük Kovászna megyében, de Erdély szerte másutt is több jelentős ingatlant visszaszolgáltathatnak számukra; Sepsibükszádon például egy 2000 hektáros területet visszaszolgáltatásáról döntöttek a család javára. Az örökösök a Mikes Ármin hagyatékát képező területeknek csupán egyharmadát kapták eddig vissza.
Gregor Roy-Chowdhury elmondta: felesége, Ugron Zsolna is olyan erdélyi nemesi családból származik, amely több ingatlantulajdonnal rendelkezett Hargita, Maros és Kolozs megyékben.
A Bánffy család tulajdona – Kolozsvár központja és százezer hektár terület
A Bánffy grófok örökösei is azok közé tartoznak, akik Erdély szerte több épületet és mezőgazdasági területet igényelnek vissza. A család összesen százezer hektár erdő- és mezőgazdasági területet kíván visszaszerezni a román államtól. Az örökösök egy része épületeket igényelt vissza Kolozsvár központjában és Erdély más városaiban is.
Az Bánffyak leszármazottai olyan Maros megyei erdőket igényelnek vissza, melyekben eddig nem kezdődtek kitermelési munkák. A helyi hatóságok szerint a legnagyobb fejfájást a Bánffy Dániel örököseinek követelése jelenti számukra. A család több mint 30 ezer hektáros terület visszaszolgáltatását sürgeti, de érkezett visszaigénylési kérelem más részéről is a területre. Az erdélyi nemes rokonai, Bethlen Anna és Zsuzsanna jelezték először visszaigénylési szándékukat, 2005 után pedig Bánffy Miklós magyar állampolgár – Dániel fia – kérte vissza a hatóságoktól ugyanazt a területet, közvetlen örökösként.
Maros megye kormánybiztosi hivatala szerint a család két ága között megállapodás született, hogy a Bethlen testvérek fogalmazzák meg először visszaigénylési kérésüket, román állampolgárok lévén. 2005 után azonban létrehoztak egy alapítványt unokatestvérükkel, így most közösen igénylik vissza a szóban forgó területet. „Jogaik érvényesítését az 1945-ből származó kisajátítási dokumentumok alapján kérik, ám ezek az iratok nem szolgálnak pontos adatokkal a területek tulajdonosairól. Az 1921-es kisajátítási törvény szerint, senkinek sem lehetett 200 holdnál nagyobb tulajdona hegyvidéki erdőkben, ami közel 100 hektárt jelent. Nem tudjuk, hogy mi alapján követelnek ők most több ezer hektárt„ idézi a România Liberă a kormánybiztosi hivatal álláspontját.
A hivatal egyik munkatársa, aki neve elhallgatását kérte a bukaresti napilaptól, így nyilatkozott: vizsgálódásaik során több fiktív irattal találkoztak, melyből kitűnik, hogy a nagy nemesi családok csupán papíron értékesítették területeiket egymás közt, annak érdekében, hogy azoknak nyoma vesszen. „Ők lassították az 1921-es agrárreformot is, mert soha nem felelt meg nekik az éppen aktuális helyzet. És ezt megtehették, mert fontos tisztségeket töltöttek be Erdély Romániához való csatolása után is”, nyilatkozta ugyanaz a forrás. A visszaigénylési dosszié iratai szerint, a grófok nagy pénzösszegeket kaptak a román államtól 1921-ben, a kisajátítások után.
Bánffy Dániel soha nem veszítette el magyar állampolgárságát. „A hortista Magyarország kormányának agrárminisztere volt, és kiderült, hogy a román állam ellen harcolt, és rá is vonatkozott Mihály román király 1945-ös rendelete, mielőtt a kommunisták hatalomra kerültek. A jogszabály leszögezte: azoknak, akik ellenséges magatartást tanúsítottak a román állam iránt, minden tulajdonát kisajátították „ nyilatkozta a Maros megyei kormánybiztosi hivatal munkatársa, akit a România Liberă napilap idéz. A Bánffy-hagyaték így a háborús ellenségek vagyonáért felelős hatóság kezelésébe került, akárcsak azok a német és olasz állampolgárok vagyona is, akiknek volt romániai tulajdonuk, de ellenségnek minősítették őket.
„Mindeddig nem született olyan jogszabály, ami a hasonló esetben történt vagyonfosztás tárgyát képező ingatlanok visszaszolgáltatásáról rendelkezik”, derült ki a prefektúra nyilatkozatából. Az RMDSZ-képviselők 2005-2006-ban egy indítványban próbálkozták ezen tulajdonok visszaszolgáltatásának ügyét rendezni, de a képviselőház elvetette a javaslatot arra hivatkozva, hogy erkölcstelen törvényről van szó.
Erdészre bízott nemesi vagyon
A Bánffy család egy másik ága is több ezer hektárnyi erdőt igényel vissza. A tavaly elhunyt Bánffy Éva teljes vagyonát két unokájára, ügyvédjére és Ratosnya erdészeti hivatalának egykori igazgatójára hagyta. Utóbbiak azért kerültek be az örökösök közé, mert különféle iratokkal segítették a családot. Azok a területek, amit az érintettek visszaszereznének, most a háborús ellenségek vagyonáért felelős hatóság kezelésébe tartoznak. Visszaszolgáltatás tárgyát képezik Bánffy Zoltán erdőterületei is, annak ellenére, hogy ő jelentős anyagi kárpótlást kapott, aranyban, 1921-ben. Bánffy Zoltán véglegesen átköltözött Magyarországra és a párizsi békebíróságon pereskedett a román állammal. Az ügyben hozott döntés a Maros megyei Kormánybiztosi Hivatal tulajdonában van, és ebből kitűnik, hogy Románia kárpótolta őt” – nyilatkozta a hivatal vezetősége.
A Bánffy nemesek leszármazottainak jogi képviselői nem nyilatkoztak a visszaszolgáltatásokról a România Liberă napilapnak, és megtagadták azt is, hogy a lap megbízóikkal felvehesse a kapcsolatot, mondván: a média képviselőivel csak ügyvédein keresztül folytat párbeszédet a család.
57 kastély örökösei
A kolozsvári Kerekes Mária, a Beldi grófok leszármazottja, egy udvarházat igényelt vissza egy Kolozs megyei községben, írja a bukaresti napilap, idézve a Clujeanul kiadványt. Utóbbinak a hölgy úgy nyilatkozott: 1630-ig vezette vissza családfáját, és kiderült, elődei abban az időben Székelyföldön éltek.
A Kemény család is számos tulajdonát szeretné visszaszerezni. Egyik marosvásárhelyi örököse visszaigényelte és vissza is kapta a család egykori felsőzsuki ingatlanát, ami addig a település kulturális központjának számított: iskola, óvoda, könyvtár és művelődési ház működött benne.
A dálnoki Gaál grófok több száz hektárnyi terület visszaszolgáltatását kérték a Kolozs megyei Korpádon, valamint egy épületet is, melyen most is látható a család címere. Az ingatlan a helyi óvodának és iskolának adott helyet. A család másik tulajdonát, egy épületet, a kommunisták lebontották. 15 évvel ezelőtt az örökösök egy része Castellum néven alapítványt létesített, hogy megkönnyítsék a visszaszolgáltatási folyamatot. A Clujeanul lap szerint a szervezet 57 kastélyt és udvarházat azonosított, ami a néhai nemesi családok tulajdona volt és visszaigénylés tárgyát képezte.
A Teleki grófok örökösei beperelték a gernyeszegi TBC- elkülönítőt, mert a Maros megyei egészségügyi intézmény a család egykori kastélyában működik, írja citynews.ro. Szintén a Teleki örökösök 100 hektárnyi területet is visszaigényeltek a Maros megyei erdészeti igazgatóságtól.
romanialibera.ro Fordítás: Demeter Virág-Katalin , Erdély.ma
2013. január 31.
Nacionalisták arroganciája
Ady Endre 1905-ben a nacionalizmus alkonyáról írt pamfletet: „Lidércnek mondjuk, de több, mint lidérc. Egyik boldogtalansága az emberiségnek.” Írását azzal kezdi, hogy megjósolja „az örvendetes elmúlást. Öregnek csúfolt, de egyre ifjodó Európánk lehesseget végre egy utálatos lidércet a melléről: a nacionalizmust.”
Ady Endre sok jóslata beteljesedett, ez nem! Históriai gazságokról beszél, de mennyi történt még 1905 után: két háború, lágervilág, kitelepítések. Egy másik író, a német Günter Grass a huszadik századot a kitelepítések évszázadának is nevezi. Uralgott az őrület, a nacionalizmus fantomja kísértett, folytatódott a „népek összeuszítása, a világosság-oltás, szabadságtiprás.” S folytatódik ma is. Nincs megállás.
Mostanság, ahogy elkerülhetetlenül a hazai politika napirendjére kerül az ország területi-közigazgatási átszervezése, az új régiók kialakítása, ismét megjelenik a horizonton, az euró-ázsiai hazugságládák képernyőin a román politika és „közgondolkodás” sokat idézett, elhessegethetetlen mumusa: a területi autonómia. Ha valamiben, ebben aztán egyetértenek a dacos román honfiak, kortól, nemtől, pártállástól, pártdoktrínáktól függetlenül (vannak ilyenek? Mindenesetre beszélnek róla!), hogy a legnagyobb veszély, amely az új évezredben a románságra (így, egészében!) leselkedik, jövőképektől, életeszményektől, sőt, élettapasztalattól is függetlenül, az ország szuverenitását aláásó magyar területi autonómia. Illetve az erre irányuló elképzelések, törekvések, tervek. Láthattuk ezt szerda este az Antena 3 műsorában. Tamás Sándorra – amikor kimondta, hogy igen, fő terv a területi autonómia létrehozása – úgy rontottak rá a tévé állandó munkatársai, szakértői, de prefektusok, sőt, történész és miniszter is, érvelésére nem figyelve, hogy egy pillanatig nem is tudtuk, mégis hányban vagyunk, visszafordult volna az idő szeszélyes kereke? A magát a CNN nevével fémjelzett tévécsaládban elgondoló tévéadó legnépszerűbb és legnézettebb műsorvezetője és vezető munkatársai példát mutattak! No, nem a tárgyilagosságról, melyre az adó, bizonyos műsorai kapcsán joggal rátarti, hanem abból, hogy miként kell frontális támadással ellehetetleníteni a vitapartnert, jelen esetben a háromszéki önkormányzat elnökét. Érvek nincsenek, hiszen a nacionalista, érzelmi alapon megnyilvánuló „vita” nem tűri az érveket, csak a kinyilatkoztatásokat. Persze, az Antena 3 nehéz helyzetbe került, tulajdonosuk, az utolsó mogul, Voiculescu (Felix fedőnéven a Szeku volt ügynöke) lemondott mandátumáról, bírósági eljárás indult ellene, ők pedig, miután elérték céljukat, és hatalomra segítették – az eszközökben nem nagyon válogatva – a szocialista-liberális koalíciót, most bizonyíthatnák azt az alapigazságot, hogy a valamit magára adó média mindég ellenzéki, hisz nem lehet a végtelenségig a tegnapi politika bírálatából megélni. Azt is vizsgálni kellene, mit tesz a kormány. De nem. Még nem. Jöjjön inkább a mindig beváló nacionalista maszlag. A meggyalázott zászlók, megalázott szimbólumok, a retusált tusák, a hősi történelem. Kiállás balszerencsés hazánk másfél millió magyarja autonómiatörekvései miatt végveszélybe kerülő szuverenitása mellett. Arrogánsan és a vitapartnerbe fojtva a szót. Mert ehhez, láthattuk, értenek, miközben ködképek gomolyognak a jövő láthatárán, s nem eltüntetésükben, előidézésükben érdekeltek!
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Ady Endre 1905-ben a nacionalizmus alkonyáról írt pamfletet: „Lidércnek mondjuk, de több, mint lidérc. Egyik boldogtalansága az emberiségnek.” Írását azzal kezdi, hogy megjósolja „az örvendetes elmúlást. Öregnek csúfolt, de egyre ifjodó Európánk lehesseget végre egy utálatos lidércet a melléről: a nacionalizmust.”
Ady Endre sok jóslata beteljesedett, ez nem! Históriai gazságokról beszél, de mennyi történt még 1905 után: két háború, lágervilág, kitelepítések. Egy másik író, a német Günter Grass a huszadik századot a kitelepítések évszázadának is nevezi. Uralgott az őrület, a nacionalizmus fantomja kísértett, folytatódott a „népek összeuszítása, a világosság-oltás, szabadságtiprás.” S folytatódik ma is. Nincs megállás.
Mostanság, ahogy elkerülhetetlenül a hazai politika napirendjére kerül az ország területi-közigazgatási átszervezése, az új régiók kialakítása, ismét megjelenik a horizonton, az euró-ázsiai hazugságládák képernyőin a román politika és „közgondolkodás” sokat idézett, elhessegethetetlen mumusa: a területi autonómia. Ha valamiben, ebben aztán egyetértenek a dacos román honfiak, kortól, nemtől, pártállástól, pártdoktrínáktól függetlenül (vannak ilyenek? Mindenesetre beszélnek róla!), hogy a legnagyobb veszély, amely az új évezredben a románságra (így, egészében!) leselkedik, jövőképektől, életeszményektől, sőt, élettapasztalattól is függetlenül, az ország szuverenitását aláásó magyar területi autonómia. Illetve az erre irányuló elképzelések, törekvések, tervek. Láthattuk ezt szerda este az Antena 3 műsorában. Tamás Sándorra – amikor kimondta, hogy igen, fő terv a területi autonómia létrehozása – úgy rontottak rá a tévé állandó munkatársai, szakértői, de prefektusok, sőt, történész és miniszter is, érvelésére nem figyelve, hogy egy pillanatig nem is tudtuk, mégis hányban vagyunk, visszafordult volna az idő szeszélyes kereke? A magát a CNN nevével fémjelzett tévécsaládban elgondoló tévéadó legnépszerűbb és legnézettebb műsorvezetője és vezető munkatársai példát mutattak! No, nem a tárgyilagosságról, melyre az adó, bizonyos műsorai kapcsán joggal rátarti, hanem abból, hogy miként kell frontális támadással ellehetetleníteni a vitapartnert, jelen esetben a háromszéki önkormányzat elnökét. Érvek nincsenek, hiszen a nacionalista, érzelmi alapon megnyilvánuló „vita” nem tűri az érveket, csak a kinyilatkoztatásokat. Persze, az Antena 3 nehéz helyzetbe került, tulajdonosuk, az utolsó mogul, Voiculescu (Felix fedőnéven a Szeku volt ügynöke) lemondott mandátumáról, bírósági eljárás indult ellene, ők pedig, miután elérték céljukat, és hatalomra segítették – az eszközökben nem nagyon válogatva – a szocialista-liberális koalíciót, most bizonyíthatnák azt az alapigazságot, hogy a valamit magára adó média mindég ellenzéki, hisz nem lehet a végtelenségig a tegnapi politika bírálatából megélni. Azt is vizsgálni kellene, mit tesz a kormány. De nem. Még nem. Jöjjön inkább a mindig beváló nacionalista maszlag. A meggyalázott zászlók, megalázott szimbólumok, a retusált tusák, a hősi történelem. Kiállás balszerencsés hazánk másfél millió magyarja autonómiatörekvései miatt végveszélybe kerülő szuverenitása mellett. Arrogánsan és a vitapartnerbe fojtva a szót. Mert ehhez, láthattuk, értenek, miközben ködképek gomolyognak a jövő láthatárán, s nem eltüntetésükben, előidézésükben érdekeltek!
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2015. január 6.
A Duna TV lesz a főadó
A Duna TV lesz a nemzeti főadó, az M1 pedig március 15-től a napi aktuális csatorna – közölte a Duna Televízió Zrt., a Magyar Televízió Zrt., valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója kedden.
Az M2 csatorna esti sávjában márciustól létrejön a Petőfi TV és a júliusban induló M4 Sport csatorna, az eddig vegyes műsortartalmat sugárzó M1 pedig teljes kínálatában megújul.
A tervek szerint az M1 a továbbiakban folyamatos hírszolgáltatást biztosít, továbbá hírháttér- és magazinműsorokat sugároz. Az alkotóknak tematikában a BBC, a brit közszolgálati aktuális csatorna, míg a napi adásszerkezetben az amerikai CNN televízió műsorszerkezete jelenti a mintát – írták.
A közleményben újdonságként említették, hogy az M1 éjszakai adásának zárásaként egy új, angol nyelvű híradó jelentkezik majd. Azzal, hogy a digitális átállás révén mindenki számára fogható Magyarországon – az M1-hez hasonlóan – a Duna TV adása, megteremtődött annak lehetősége, hogy a Duna TV, amelyet korábban Európa legjobb kulturális televíziójává is választottak, a továbbiakban nemzeti főadóként tegyen eleget a törvény által előírt közszolgálati követelményeknek, társadalmi, nézői elvárásoknak – olvasható a vezérigazgatói közleményben.
Ennek megfelelően a Duna TV az egész Kárpát-medencei magyarságnak lesz képes teljes, közszolgálati, kulturális és szórakoztató tartalmat sugározni. A tájékoztatás szerint a közszolgálati tartalom mellett a Duna TV adásai közt megtalálhatók lesznek a közönség által kedvelt szórakoztató műsorok is. Itt lesznek láthatók mások mellett a Magyarország szeretlek!, a Fábry, a Szálka, a Ridikül, a Maradj talpon!, a Hacktion, a Fapad című sorozatok és a Gasztroangyal, a Családbarát, az On the spot, illetve Bábel is.
Székelyhon.ro
A Duna TV lesz a nemzeti főadó, az M1 pedig március 15-től a napi aktuális csatorna – közölte a Duna Televízió Zrt., a Magyar Televízió Zrt., valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója kedden.
Az M2 csatorna esti sávjában márciustól létrejön a Petőfi TV és a júliusban induló M4 Sport csatorna, az eddig vegyes műsortartalmat sugárzó M1 pedig teljes kínálatában megújul.
A tervek szerint az M1 a továbbiakban folyamatos hírszolgáltatást biztosít, továbbá hírháttér- és magazinműsorokat sugároz. Az alkotóknak tematikában a BBC, a brit közszolgálati aktuális csatorna, míg a napi adásszerkezetben az amerikai CNN televízió műsorszerkezete jelenti a mintát – írták.
A közleményben újdonságként említették, hogy az M1 éjszakai adásának zárásaként egy új, angol nyelvű híradó jelentkezik majd. Azzal, hogy a digitális átállás révén mindenki számára fogható Magyarországon – az M1-hez hasonlóan – a Duna TV adása, megteremtődött annak lehetősége, hogy a Duna TV, amelyet korábban Európa legjobb kulturális televíziójává is választottak, a továbbiakban nemzeti főadóként tegyen eleget a törvény által előírt közszolgálati követelményeknek, társadalmi, nézői elvárásoknak – olvasható a vezérigazgatói közleményben.
Ennek megfelelően a Duna TV az egész Kárpát-medencei magyarságnak lesz képes teljes, közszolgálati, kulturális és szórakoztató tartalmat sugározni. A tájékoztatás szerint a közszolgálati tartalom mellett a Duna TV adásai közt megtalálhatók lesznek a közönség által kedvelt szórakoztató műsorok is. Itt lesznek láthatók mások mellett a Magyarország szeretlek!, a Fábry, a Szálka, a Ridikül, a Maradj talpon!, a Hacktion, a Fapad című sorozatok és a Gasztroangyal, a Családbarát, az On the spot, illetve Bábel is.
Székelyhon.ro
2015. február 24.
Gyalázgatnak, gyalázgatnak…
Szombaton múlt egy hete, hogy meggyalázták az aradi Szabadság-szobrot. Lefestették az aradi vértanúkat piros-sárga-kékre, és még rá is pingáltak néhány keresetlen szót. Vártam egy hétig, hogy tudósít-e róla a román közszolgálati média vagy a hírtelevíziók, de nem. Gondolom, a CNN-t vagy más, nagy európai tévétársaságokat sem foglalkoztatott az eset.
Nem olyan nagy ügy a tizenhárom aradi vértanú kivégzésének és az 1848-as forradalomban elesett több tízezer magyar szabadságharcosnak is emléket állító szoborcsoport megbecstelenítése. Ez itt, a román sajtóban nem hír.
Az viszont bejárta a világsajtót, és nálunk is mutatták a múlt héten, hogy az elzászi Sarre-Union zsidó temetőben körülbelül 200 sírkövet borogattak fel valami huligánok. A francia belügyminiszter rögtön elítélte a gyalázatos cselekedetet, és a francia elnök, Francois Hollande tüstént oda is látogatott, bátorítva a zsidókat: „Az állam minden erejével megvédi önöket. Mert önökön keresztül a köztársaságot támadják, annak értékeit, elveit, ígéreteit. A sírgyalázással minden vallást megsértenek”… stb. Az öt fiatalkorú elkövetőt már őrizetbe is vette a rendőrség. Az Aradon történt gaztettről csak a romániai magyarok és a magyarországiak szereznek tudomást. Ha más nem is, de a magyarok szorgalmasan elítélik itt és ott is, aztán feledésbe merül az egész. Megszokhattuk volna eddig, hiszen sok magyar emlékművet és szobrot megcsonkítanak, lefestenek. (Most csak a Segesvár melletti ispánkúti Petőfi-emlékművet említem.) De ezekből a történésekből nem lesz hír nálunk. Ha viszont egy román emlékművet mázolnának piros-fehér-zöldre, akkor a román köz-, és hírtelevíziók, a rendőrség, csendőrség legalább egy hétig foglalkozna vele. Az aradi szoborgyalázókat nem veszik őrizetbe, mert fényes nappal cselekedvén, nem tudják azonosítani őket. A belügyminiszter nem ítéli el a barbár cselekményt, az államelnök nem megy Aradra és nem tesz a francia elnökéhez hasonló nyilatkozatokat.
A német kancellár asszony, Angela Merkel, a nemrég történt párizsi lövöldözés után, melyet iszlám szélsőségesek követtek el, megvédte a Németországban élő békés iszlám közösséget, mondván: az iszlám Németország része. Kis különbség van, ugyebár, az első vagy második generációs bevándorló iszlám vallásúak és az ezer éve itt élő magyarok közt. Őket a német vagy más európai országok részének tekintik, míg minket Románia nem. Mi nem férünk bele Romániába, hiszen az egységes nemzetállam.
Ezt az aradi szoborgyalázást nagyon rosszul tálalta a magyar sajtó. Azt kellett volna kiemelni, hogy a szent román nemzeti színeket magyar szabadságharcosokkal gyalázták meg, és akkor rögtön kézre kerítették volna a tetteseket, és a sajtó is mindjárt felkapta volna a hírt. Mert a nemzeti színeket és az egységes román nemzetállamot mindig meg kell védeni. Miként a székely zászló ellen küzdenek hős prefektusaink, s a cluj-napocai polgármester az ellen, nehogy magyarul is kiírják a város nevét, vagy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román vezetősége a magyar karok ellen harcol.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Szombaton múlt egy hete, hogy meggyalázták az aradi Szabadság-szobrot. Lefestették az aradi vértanúkat piros-sárga-kékre, és még rá is pingáltak néhány keresetlen szót. Vártam egy hétig, hogy tudósít-e róla a román közszolgálati média vagy a hírtelevíziók, de nem. Gondolom, a CNN-t vagy más, nagy európai tévétársaságokat sem foglalkoztatott az eset.
Nem olyan nagy ügy a tizenhárom aradi vértanú kivégzésének és az 1848-as forradalomban elesett több tízezer magyar szabadságharcosnak is emléket állító szoborcsoport megbecstelenítése. Ez itt, a román sajtóban nem hír.
Az viszont bejárta a világsajtót, és nálunk is mutatták a múlt héten, hogy az elzászi Sarre-Union zsidó temetőben körülbelül 200 sírkövet borogattak fel valami huligánok. A francia belügyminiszter rögtön elítélte a gyalázatos cselekedetet, és a francia elnök, Francois Hollande tüstént oda is látogatott, bátorítva a zsidókat: „Az állam minden erejével megvédi önöket. Mert önökön keresztül a köztársaságot támadják, annak értékeit, elveit, ígéreteit. A sírgyalázással minden vallást megsértenek”… stb. Az öt fiatalkorú elkövetőt már őrizetbe is vette a rendőrség. Az Aradon történt gaztettről csak a romániai magyarok és a magyarországiak szereznek tudomást. Ha más nem is, de a magyarok szorgalmasan elítélik itt és ott is, aztán feledésbe merül az egész. Megszokhattuk volna eddig, hiszen sok magyar emlékművet és szobrot megcsonkítanak, lefestenek. (Most csak a Segesvár melletti ispánkúti Petőfi-emlékművet említem.) De ezekből a történésekből nem lesz hír nálunk. Ha viszont egy román emlékművet mázolnának piros-fehér-zöldre, akkor a román köz-, és hírtelevíziók, a rendőrség, csendőrség legalább egy hétig foglalkozna vele. Az aradi szoborgyalázókat nem veszik őrizetbe, mert fényes nappal cselekedvén, nem tudják azonosítani őket. A belügyminiszter nem ítéli el a barbár cselekményt, az államelnök nem megy Aradra és nem tesz a francia elnökéhez hasonló nyilatkozatokat.
A német kancellár asszony, Angela Merkel, a nemrég történt párizsi lövöldözés után, melyet iszlám szélsőségesek követtek el, megvédte a Németországban élő békés iszlám közösséget, mondván: az iszlám Németország része. Kis különbség van, ugyebár, az első vagy második generációs bevándorló iszlám vallásúak és az ezer éve itt élő magyarok közt. Őket a német vagy más európai országok részének tekintik, míg minket Románia nem. Mi nem férünk bele Romániába, hiszen az egységes nemzetállam.
Ezt az aradi szoborgyalázást nagyon rosszul tálalta a magyar sajtó. Azt kellett volna kiemelni, hogy a szent román nemzeti színeket magyar szabadságharcosokkal gyalázták meg, és akkor rögtön kézre kerítették volna a tetteseket, és a sajtó is mindjárt felkapta volna a hírt. Mert a nemzeti színeket és az egységes román nemzetállamot mindig meg kell védeni. Miként a székely zászló ellen küzdenek hős prefektusaink, s a cluj-napocai polgármester az ellen, nehogy magyarul is kiírják a város nevét, vagy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román vezetősége a magyar karok ellen harcol.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 4.
Szép helyen lakunk – Erdély és Madagaszkár a legjobb
Van ízlésük a székelyeknek, állapíthatják meg az objektív külföldi szemlélők, hisz a CNN hírcsatorna mind jelenlegi hazájukat, Erdélyt, mind az elkövetkezőt, Madagaszkárt beválogatta a 2016-os év legjobb úti céljai közé.
Mint ismeretes, pár éve Orbán János Dénes, Muszka Sándor, György Attila, Sántha Attila, Fekete Vince székely írók meghirdették a Székelyföld és Madagaszkár közti lakosságcsere programját, mivel úgy látták, a Földön egyetlen olyan hely van, ahol a székelyek egyaránt élvezhetik a trópusi tengerpart szépségeit, és a hagyományőrző székely hokistársadalom is kedvére vacoghat a 3 ezer méter magas hegyekben.
Nos, a CNN munkatársa, Anisha Shah szerint a világ legjobb 16 turisztikai célpontja között mind Erdély, mind Madagaszkár ott szerepel. Madagaszkáron 106 fajta lemúrt tartanak számon a nyolcezer állatfaj között, amelyek sehol máshol a világon nem találhatóak meg.
A tévériporter és fényképész javaslata szerint április-május, illetve augusztus–október a legmegfelelőbb időpont Romániába látogatni. Az idegenforgalmi látványosságok közül elsőként a Kárpátokat említi, a sízést és a hegymászást, a zöld erdőket, a hegyi túrákat. A felsorolásából nem marad ki a törcsvári kastély, amelyet természetesen a vérszívó Drakula-mítosszal párosít.
Székely Hírmondó. Erdély.ma
Van ízlésük a székelyeknek, állapíthatják meg az objektív külföldi szemlélők, hisz a CNN hírcsatorna mind jelenlegi hazájukat, Erdélyt, mind az elkövetkezőt, Madagaszkárt beválogatta a 2016-os év legjobb úti céljai közé.
Mint ismeretes, pár éve Orbán János Dénes, Muszka Sándor, György Attila, Sántha Attila, Fekete Vince székely írók meghirdették a Székelyföld és Madagaszkár közti lakosságcsere programját, mivel úgy látták, a Földön egyetlen olyan hely van, ahol a székelyek egyaránt élvezhetik a trópusi tengerpart szépségeit, és a hagyományőrző székely hokistársadalom is kedvére vacoghat a 3 ezer méter magas hegyekben.
Nos, a CNN munkatársa, Anisha Shah szerint a világ legjobb 16 turisztikai célpontja között mind Erdély, mind Madagaszkár ott szerepel. Madagaszkáron 106 fajta lemúrt tartanak számon a nyolcezer állatfaj között, amelyek sehol máshol a világon nem találhatóak meg.
A tévériporter és fényképész javaslata szerint április-május, illetve augusztus–október a legmegfelelőbb időpont Romániába látogatni. Az idegenforgalmi látványosságok közül elsőként a Kárpátokat említi, a sízést és a hegymászást, a zöld erdőket, a hegyi túrákat. A felsorolásából nem marad ki a törcsvári kastély, amelyet természetesen a vérszívó Drakula-mítosszal párosít.
Székely Hírmondó. Erdély.ma
2016. március 16.
Sajtószabadság
Március 15-e a sajtószabadság napja is, joggal merül fel tehát a kérdés: szabad-e a romániai sajtó? Ha azt nézzük, hogy a bukaresti kereskedelmi televíziók milyen szemérmetlenül hazudnak, azt mondhatnánk, talán túlságosan is szabad. Ha azt nézzük, hogy 15, vagy éppen 150 ezer magyar ember méltóságteljes felvonulása egy mínuszos hírt ér, vagy éppen agyonhallgatják, akkor nyilvánvaló a politikai befolyásoltság.
De jöjjünk közelebb: szabad-e az erdélyi és ezen belül a háromszéki magyar sajtó? Nehéz kérdés. Elsősorban azért, mert sok esetben kiszolgáltatottá válik gazdaságilag, és ha valamelyik párt vagy érdekcsoport pénze nélkül nem él meg, ott nehéz elvárni a pártatlanságot. Persze, az újságírók egyenként is felelősek azért, hogy híradásaik, tudósításaik kiegyensúlyozottak, objektívek, tárgyszerűek legyenek. Azonban a kiegyensúlyozottság sok kérdést felvet. Még a CNN-t is bírálták, amikor a lakosság 85 százaléka támogatta az iraki beavatkozást, hogy miért foglalkozik azzal a kéttucat emberrel, akik a Fehér Ház előtt a háború ellen tüntetnek. A számarány körülbelül 1:1 000 000-hoz volt.
A hazai magyar sajtót is sokszor megszólják, hogy nem „egyenlő” módon kezeli a pártokat. Mennyi vajon az annyi, ha egyikük a szavazók bizalmának több mint 80 százalékát bírja, a másik kettő összesen a maradék húszat? Nem mindig egyszerű eldönteni.
De sokat tehet a sajtó szabadságáért az olvasó. Ha van előfizető, ha van stabil eladott példányszám, akkor van reklám, és van bevétel. A Székely Hírmondó húszéves történelme alatt naponta nőtt az előfizetők száma. Köszönjük. Azt jelenti, hogy van igény a lapra, hogy írásaink érdeklik az olvasókat, és bár bizonyára többször hibázunk, kitartanak mellettünk. Csak ez biztosít függetlenséget számunkra. Mert szabad sajtó nélkül nincs szabadság – tudták ezt 168 évvel ezelőtt is. Nem lehet az véletlen, hogy az 1848. március 15-én kitört forradalom 12 pontos kiáltványának első tétele az volt: „kívánjuk a sajtó szabadságát, a censura eltörlését”.
Erdély András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Március 15-e a sajtószabadság napja is, joggal merül fel tehát a kérdés: szabad-e a romániai sajtó? Ha azt nézzük, hogy a bukaresti kereskedelmi televíziók milyen szemérmetlenül hazudnak, azt mondhatnánk, talán túlságosan is szabad. Ha azt nézzük, hogy 15, vagy éppen 150 ezer magyar ember méltóságteljes felvonulása egy mínuszos hírt ér, vagy éppen agyonhallgatják, akkor nyilvánvaló a politikai befolyásoltság.
De jöjjünk közelebb: szabad-e az erdélyi és ezen belül a háromszéki magyar sajtó? Nehéz kérdés. Elsősorban azért, mert sok esetben kiszolgáltatottá válik gazdaságilag, és ha valamelyik párt vagy érdekcsoport pénze nélkül nem él meg, ott nehéz elvárni a pártatlanságot. Persze, az újságírók egyenként is felelősek azért, hogy híradásaik, tudósításaik kiegyensúlyozottak, objektívek, tárgyszerűek legyenek. Azonban a kiegyensúlyozottság sok kérdést felvet. Még a CNN-t is bírálták, amikor a lakosság 85 százaléka támogatta az iraki beavatkozást, hogy miért foglalkozik azzal a kéttucat emberrel, akik a Fehér Ház előtt a háború ellen tüntetnek. A számarány körülbelül 1:1 000 000-hoz volt.
A hazai magyar sajtót is sokszor megszólják, hogy nem „egyenlő” módon kezeli a pártokat. Mennyi vajon az annyi, ha egyikük a szavazók bizalmának több mint 80 százalékát bírja, a másik kettő összesen a maradék húszat? Nem mindig egyszerű eldönteni.
De sokat tehet a sajtó szabadságáért az olvasó. Ha van előfizető, ha van stabil eladott példányszám, akkor van reklám, és van bevétel. A Székely Hírmondó húszéves történelme alatt naponta nőtt az előfizetők száma. Köszönjük. Azt jelenti, hogy van igény a lapra, hogy írásaink érdeklik az olvasókat, és bár bizonyára többször hibázunk, kitartanak mellettünk. Csak ez biztosít függetlenséget számunkra. Mert szabad sajtó nélkül nincs szabadság – tudták ezt 168 évvel ezelőtt is. Nem lehet az véletlen, hogy az 1848. március 15-én kitört forradalom 12 pontos kiáltványának első tétele az volt: „kívánjuk a sajtó szabadságát, a censura eltörlését”.
Erdély András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 17.
Sabin Gherman: Hajaj, kelj fel, Möriuka, mer’ nagy a baj!
Minden alkalommal, amikor fontos dolognak kell történnie ebben az országban, azonnal előmásznak a haza bérrettegői, hogy arra figyelmeztessék az erdélyieket: veszélyben Transzilvánia. Egyesek szűrbe bújnak, trikolórral a hajtókán, mások buszra szállnak, és mindenképpen Székelyföldön akarják megenni kolbászos babfőzeléküket – és őket mind a stúdiókban ücsörgő kinyalt figurák „elemezgetik”, arról mesélve, hogy a Facebookon azt olvasták, Erdélyben még egy veknit sem vásárolhatsz, ha nem mondod, hogy „kenyér”.
Egy közönséges plagizáló azon kesereg, hogy a külföldiek miatt nem épül a Kárpátokon átívelő autópálya, egy másiknak azért vannak hőhullámai, mert 2018-ra már nem lesz teljes az ország. Szerinte a megoldás, hogy Románia a románoké, és büszkén felmutatja a középső ujját – digitus impudicus, hiszen Róma örökösei vagyunk! – a sorosistáknak, a nem románoknak, a báránybőrbe bújt brüsszelieknek. Az a baj, hogy egyikükben sem merül fel a kérdés, vajon mit érez egy erdélyi, amikor azt látja a tévében, hogy az ő Erdélye rendszeresen a katasztrófa szélére sodródik. Vajon miről beszél Iuăn és Mărie, miközben a bukaresti urak azt hangoztatják habzó szájjal, hogy a falu jegyzője lopiban iratokat állít ki, és eladja az ősi földet – hajaj, kelj fel, Möriuka, mer’ nagy a baj! Mer’ Ianoş bacsi, aki már negyven éve aprítja a ződet a deznyónak, azért vett nagyobb taligát, hogy kihordja rajta Erdélyt Debrecenbe, nem azért, hogy Iuănnak segítsen kiönteni az ól alapját. Valójában egyes urak, bukarestiek, nem hallottak egy egyszerű dologról: Erdély már csaknem száz éve egyesült Romániával. Igen, egy sor nem román etnikai közössége volt, igen, más volt a múltja, igen, ezek az erdélyiek nem nagyon röhögtek a vicceken – de ettől még nem kell kételkedned az egyesülésben. Amit a politikus elvtársak most tesznek – igen, erdélyiek is – az, hogy kételyeket ébresztenek ezen egyesüléssel szemben. Politikailag legitimálják a feldarabolás témáját. És nem azért teszik, mert félnek, hanem azért, hogy a szavazók féljenek.
És hogy lásd, mennyire ostobák – és itt a romániai vezetők tettei érdekelnek, nem a magyarországiaké vagy a kongóiaké, mert román vagyok, nem magyar vagy kongói, az enyéimnek fizetek különleges nyugdíjat, nem a magyaroknak vagy a kongóiaknak. Nos, csapjunk a „lecsóba”: lehet, hogy holnap az egyik fontos újság oldalain vagy a CNN-en megjelenik, na, egy riport Erdélyről. Ott láthatjuk majd Pontát, aztán Egységes Románia Pártos szövetségesét, Dragneát is, meg Tăriceanut – az egész világnak beszélnek. Az interjút lepusztulni hagyott régi templomok, átadás után néhány hónappal visszabontott autópályák, településeket jelző táblák képeivel illusztrálnák, amelyeken a hazafiak piros-sárga-kék festékkel fújták le a nem román nyelvű feliratokat – mivel mással illusztrálnának egy összeesküvést, hisz csak nem visznek kísérteteket a képernyőre? Aztán azt látjuk, hogy Ponta örömmel veszi át Moldva zászlóját, a bölényfejest, hogy Tăriceanu ünnepélyesen felvonja Máramaros zászlóját, miközben más polgármestereket bíróságokra vonszolnak, mert kitűzték a székely zászlót. Ugyancsak itt láthatjuk Opreát is, amint Kovásznába viszi a hadsereget, a szélsőjobb tapsa közepette. „Kifelé, kifelé a magyarokkal az országból” – ez hangzik a háttérben, amit persze lefordítva feliratoznak. A stúdióban ülő meghívottak kiguvadt szemmel nézik, hogy Kolozsvár bejáratánál kínaiul is üdvözlet fogad, csak a magyar közösség nyelvén nem, pedig a román többség mellett csak ez maradt még meg a capital of Transylvaniában. Dan Puric is felbukkan, habzó szájjal védelmezve azt, ami szerinte egy ország, meg persze van mânz/barză/rânză is (a dákopaták állítólagos dák szavai – a szerk.). Hangsúlyosan szóba kerül az antiszemitizmus is.
Az ellenérvek már nem is számítanak, mert nem számítanak a 64 vármegyések hülyeségei sem, már nem számít, hogy Iuăn meg Ianoş bacsi elképedve nézi, miként kerültek be a tévébe csak azért, mert együtt vannak, amióta világ a világ – a bolygó éppen most tudta meg a román politikusoktól, hogy valami gond van Erdélyben, és hogy Bukarest képtelen azt másképp kezelni, mint erőszakkal és megfélemlítéssel. Ohó, meg ne feledkezzem róla: a riporter megemlíti, hogy a „Románia a románoké” a Ştefan Tătărescu ezredes által vezetett Nemzeti-Szocialista Párt (Nemzeti-Szocialista, Fasiszta és Keresztény Acélpajzs) szlogenje volt a 30-as években. A képernyőn nagyban megjelenik e párt jelképe és zászlója: fehér és vörös alapon fekete horogkereszt, körülötte a már említett szlogen: „Románia a románoké.”
Az eszmék? Tegnap is, ma is ugyanazok: forrásainkat elorozzák tőlünk, gyarmattá váltunk, tehát a nemzeti büszkeségnek muszáj legyőznie a külföldi senkiháziakat.
A két világháború közötti román nácizmus könnyen párhuzamba állítható Tăriceanu, Ghiţă vagy Ponta beszédeivel – és ennél több nem is kell. A riportot aztán több ezer jelentős újság és több száz tévé átveszi, Bukarestben és Erdélyben megjelennek az első állandó külföldi tudósítók, a diskurzusok élesednek, felemelkednek az első öklök, itt az idő, hogy… Ahaj, kelj fel, Möriuka, mer’ nagy a baj! Tetszik? Amikor már teljesen elveszett a történelmi idő érzékelése, egyesek csak azért kerülnek be a politikába, mert azt hiszik, ahhoz nem kell semmilyen képzettség. Ezek az emberek éhen halnak, ha elkobozod pénzüket, és bedobod őket a való életbe. Tedd fel magadnak a kérdést. Válaszolj magadnak. Még egyszer. És még egyszer. Mihez is értenének ezek? Több milliárdról rendelkezhettek, és autópályák – fityisz, kórházak – fityisz, iskolák – fityisz. A nemzeti sors körvonalazását várjuk el tőlük, miközben még nekik sincs sorsuk? Már attól boldogok, hogy állami „állásuk” van, boldogok, hogy milliókat kereshetnek csak beszélve. Hamar megtanulták, hogy az ostobaság gyorsabban visz sikerre, mint a munka, pontosan úgy, mint a hajdani bukováriak, az utolsó padban tanyázó csavargók. Nem maradt évismétlő Antonescu is kétszer, hogy aztán ideiglenes elnök, Románia fadörje meg madörje legyen belőle? Zgoneából, Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) kollégájából – szintén megbukott vagy háromszor – nem lett az állam harmadik legfontosabb embere? Na és Tăriceanu, szintén bukott, a második legfontosabb? Mind hazafi a bajsza alatt…
Olyan lett a hazafiság, mint egy étkezési jegy – nem kérnek érte semmit, sem autópályát, sem iskolát, sem kórházat, elég egy kicsit azon pörögnöd, hogy Erdély rrromán föld, és kész. Nem számít, hogy egy évtizede nem olvastál el egy könyvet, teljesítetted a kötelességed, nesze egy kis repeta, mert maradt némi kolbász a fazék alján.
(România liberă/Főtér) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Minden alkalommal, amikor fontos dolognak kell történnie ebben az országban, azonnal előmásznak a haza bérrettegői, hogy arra figyelmeztessék az erdélyieket: veszélyben Transzilvánia. Egyesek szűrbe bújnak, trikolórral a hajtókán, mások buszra szállnak, és mindenképpen Székelyföldön akarják megenni kolbászos babfőzeléküket – és őket mind a stúdiókban ücsörgő kinyalt figurák „elemezgetik”, arról mesélve, hogy a Facebookon azt olvasták, Erdélyben még egy veknit sem vásárolhatsz, ha nem mondod, hogy „kenyér”.
Egy közönséges plagizáló azon kesereg, hogy a külföldiek miatt nem épül a Kárpátokon átívelő autópálya, egy másiknak azért vannak hőhullámai, mert 2018-ra már nem lesz teljes az ország. Szerinte a megoldás, hogy Románia a románoké, és büszkén felmutatja a középső ujját – digitus impudicus, hiszen Róma örökösei vagyunk! – a sorosistáknak, a nem románoknak, a báránybőrbe bújt brüsszelieknek. Az a baj, hogy egyikükben sem merül fel a kérdés, vajon mit érez egy erdélyi, amikor azt látja a tévében, hogy az ő Erdélye rendszeresen a katasztrófa szélére sodródik. Vajon miről beszél Iuăn és Mărie, miközben a bukaresti urak azt hangoztatják habzó szájjal, hogy a falu jegyzője lopiban iratokat állít ki, és eladja az ősi földet – hajaj, kelj fel, Möriuka, mer’ nagy a baj! Mer’ Ianoş bacsi, aki már negyven éve aprítja a ződet a deznyónak, azért vett nagyobb taligát, hogy kihordja rajta Erdélyt Debrecenbe, nem azért, hogy Iuănnak segítsen kiönteni az ól alapját. Valójában egyes urak, bukarestiek, nem hallottak egy egyszerű dologról: Erdély már csaknem száz éve egyesült Romániával. Igen, egy sor nem román etnikai közössége volt, igen, más volt a múltja, igen, ezek az erdélyiek nem nagyon röhögtek a vicceken – de ettől még nem kell kételkedned az egyesülésben. Amit a politikus elvtársak most tesznek – igen, erdélyiek is – az, hogy kételyeket ébresztenek ezen egyesüléssel szemben. Politikailag legitimálják a feldarabolás témáját. És nem azért teszik, mert félnek, hanem azért, hogy a szavazók féljenek.
És hogy lásd, mennyire ostobák – és itt a romániai vezetők tettei érdekelnek, nem a magyarországiaké vagy a kongóiaké, mert román vagyok, nem magyar vagy kongói, az enyéimnek fizetek különleges nyugdíjat, nem a magyaroknak vagy a kongóiaknak. Nos, csapjunk a „lecsóba”: lehet, hogy holnap az egyik fontos újság oldalain vagy a CNN-en megjelenik, na, egy riport Erdélyről. Ott láthatjuk majd Pontát, aztán Egységes Románia Pártos szövetségesét, Dragneát is, meg Tăriceanut – az egész világnak beszélnek. Az interjút lepusztulni hagyott régi templomok, átadás után néhány hónappal visszabontott autópályák, településeket jelző táblák képeivel illusztrálnák, amelyeken a hazafiak piros-sárga-kék festékkel fújták le a nem román nyelvű feliratokat – mivel mással illusztrálnának egy összeesküvést, hisz csak nem visznek kísérteteket a képernyőre? Aztán azt látjuk, hogy Ponta örömmel veszi át Moldva zászlóját, a bölényfejest, hogy Tăriceanu ünnepélyesen felvonja Máramaros zászlóját, miközben más polgármestereket bíróságokra vonszolnak, mert kitűzték a székely zászlót. Ugyancsak itt láthatjuk Opreát is, amint Kovásznába viszi a hadsereget, a szélsőjobb tapsa közepette. „Kifelé, kifelé a magyarokkal az országból” – ez hangzik a háttérben, amit persze lefordítva feliratoznak. A stúdióban ülő meghívottak kiguvadt szemmel nézik, hogy Kolozsvár bejáratánál kínaiul is üdvözlet fogad, csak a magyar közösség nyelvén nem, pedig a román többség mellett csak ez maradt még meg a capital of Transylvaniában. Dan Puric is felbukkan, habzó szájjal védelmezve azt, ami szerinte egy ország, meg persze van mânz/barză/rânză is (a dákopaták állítólagos dák szavai – a szerk.). Hangsúlyosan szóba kerül az antiszemitizmus is.
Az ellenérvek már nem is számítanak, mert nem számítanak a 64 vármegyések hülyeségei sem, már nem számít, hogy Iuăn meg Ianoş bacsi elképedve nézi, miként kerültek be a tévébe csak azért, mert együtt vannak, amióta világ a világ – a bolygó éppen most tudta meg a román politikusoktól, hogy valami gond van Erdélyben, és hogy Bukarest képtelen azt másképp kezelni, mint erőszakkal és megfélemlítéssel. Ohó, meg ne feledkezzem róla: a riporter megemlíti, hogy a „Románia a románoké” a Ştefan Tătărescu ezredes által vezetett Nemzeti-Szocialista Párt (Nemzeti-Szocialista, Fasiszta és Keresztény Acélpajzs) szlogenje volt a 30-as években. A képernyőn nagyban megjelenik e párt jelképe és zászlója: fehér és vörös alapon fekete horogkereszt, körülötte a már említett szlogen: „Románia a románoké.”
Az eszmék? Tegnap is, ma is ugyanazok: forrásainkat elorozzák tőlünk, gyarmattá váltunk, tehát a nemzeti büszkeségnek muszáj legyőznie a külföldi senkiháziakat.
A két világháború közötti román nácizmus könnyen párhuzamba állítható Tăriceanu, Ghiţă vagy Ponta beszédeivel – és ennél több nem is kell. A riportot aztán több ezer jelentős újság és több száz tévé átveszi, Bukarestben és Erdélyben megjelennek az első állandó külföldi tudósítók, a diskurzusok élesednek, felemelkednek az első öklök, itt az idő, hogy… Ahaj, kelj fel, Möriuka, mer’ nagy a baj! Tetszik? Amikor már teljesen elveszett a történelmi idő érzékelése, egyesek csak azért kerülnek be a politikába, mert azt hiszik, ahhoz nem kell semmilyen képzettség. Ezek az emberek éhen halnak, ha elkobozod pénzüket, és bedobod őket a való életbe. Tedd fel magadnak a kérdést. Válaszolj magadnak. Még egyszer. És még egyszer. Mihez is értenének ezek? Több milliárdról rendelkezhettek, és autópályák – fityisz, kórházak – fityisz, iskolák – fityisz. A nemzeti sors körvonalazását várjuk el tőlük, miközben még nekik sincs sorsuk? Már attól boldogok, hogy állami „állásuk” van, boldogok, hogy milliókat kereshetnek csak beszélve. Hamar megtanulták, hogy az ostobaság gyorsabban visz sikerre, mint a munka, pontosan úgy, mint a hajdani bukováriak, az utolsó padban tanyázó csavargók. Nem maradt évismétlő Antonescu is kétszer, hogy aztán ideiglenes elnök, Románia fadörje meg madörje legyen belőle? Zgoneából, Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) kollégájából – szintén megbukott vagy háromszor – nem lett az állam harmadik legfontosabb embere? Na és Tăriceanu, szintén bukott, a második legfontosabb? Mind hazafi a bajsza alatt…
Olyan lett a hazafiság, mint egy étkezési jegy – nem kérnek érte semmit, sem autópályát, sem iskolát, sem kórházat, elég egy kicsit azon pörögnöd, hogy Erdély rrromán föld, és kész. Nem számít, hogy egy évtizede nem olvastál el egy könyvet, teljesítetted a kötelességed, nesze egy kis repeta, mert maradt némi kolbász a fazék alján.
(România liberă/Főtér) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)