Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Classical Együttes (Sepsiszentgyörgy)
2 tétel
2015. április 30.
Bizonyított a Classical
Az opera háromszéki hírnökei 
Pár hónapja Háromszéken hiánypótló jelleggel alakult meg profi énekesekből, énektanárokból a sepsiszentgyörgyi Classical együttes, és máris számos rajongót szerzett vasárnapi nyitókoncertjével, a Bod Péter Megyei Könyvtárban. A főként közismert operaáriákat előadó csapat tagjait faggattuk terveikről.
A szóban forgó énekes csapat, amelynek tagjai külön-külön már több mint tíz éve közreműködtek, újratársult együttesként jött létre, ám ebben a felállásban most először léptek színpadra. Egyórás előadásuk a klasszikus és romantikus opera kedvelőinek szólt, és közismert áriák csendültek fel benne Mozart, Puccini, Verdi, Bizet, Offenbach, Flotow, Rossini operáiból.
– Nagymértékben támogatjuk a helyi, fiatal, tehetséges énekeseket is, így már az első koncertünkön meghívottként mutatkozhatott be Bartos Barna tanítványom, aki számtalan énekverseny nyertese – mondta Sebestyén-Lázár Enikő szoprán, hangsúlyozva, az opera jelenleg Európában a reneszánszát éli, így küldetésüknek tekintik, hogy Háromszéken is népszerűsítsék.
Az első koncert után kapott pozitív visszajelzésekből pedig az olvasható ki, hogy van igény a minőségi, élő muzsikára vidékünkön is. Az együttes jelenleg hanglemezre készül rögzíteni az egyórás produkcióját. A Classical Együttes tagjai: Sebestyén-Lázár Enikő – szoprán, Szélyes-Babos Margit – szoprán, Oláh-Badi Alpár – tenor (mindhárman a brassói Transilvania Egyetem Zenei Fakultásán végeztek magánének-opera szakon), illetve Kőmíves Bokor Zsuzsa – zongora (ő a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia zongora szakán végzett).
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. május 17.
Magyar nap Fogarason
Második alkalommal – ezúttal gazdagabb műsorral, nagy sikerrel – tartották meg szombaton a fogarasi magyar napot, a fogarasföldi magyarok találkozóját abban a városban, amely sok-sok szállal kötődik mihozzánk.
Fogarasföld és a tágabb Olt-völgy magyarsága gyűlt össze a szervező helybeli református egyházközség régi iskolájának udvarán. Kóboriak, mohaiak, halmágyiak és helybeli vegyes felekezetű magyarok jelentek meg együtt ünnepelni, sátrak sora, gyereksátor, kirakóvásárosok tették mozgalmassá a tágas udvart, amelyre színpadot is építettek.
A házigazda református egyházközség nem maradt segítők nélkül, a rendezvényt támogatta a Petőfi Sándor Program és az Összetartozunk Székelyföld–Szórvány Partnerségi Program, szorosan együttműködve a többi magyar történelmi egyház képviseletével. S mert az erdő is csak sok-sok fával erdő, a találkozó a magyar együvé tartozás sikeres kifejezője és bizonyítéka volt, amelyet a Magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alap, Kovászna megye tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Magyar Unitárius Egyház Háromszék-Felsőfehéri Egyházköre s Barót Polgármesteri Hivatala is támogatott. Édes anyanyelvünkön hangzott a város szívében a magyar muzsika, az ének, és a népi táncosoké volt a színpad. Az ünneplőket Szász Tibor református lelkipásztor és Török István unitárius köri esperes, a partnerségi program fogadó mentora köszöntötte, Isten áldását kérve a rendezvényre. A Petőfi-program anyaországi képviseletéhez, a jelen levő vendég személyiségekhez, a helybeli történelmi magyar felekezetek lelkészeihez a műsort felvezető Hollanda Tímea és Bokor Csongor, a program fogarasi ösztöndíjasai szóltak. Miként Szabó Gábor, az RMDSZ fogarasi szervezetének elnöke kérdésünkre elmondta, a két fiatal önkéntes tevékenysége révén fakultatív magyar nyelvű oktatás indult a városban, harmincnyolc elemista- és öt-nyolc osztályos gyerek tanul magyarul írni-olvasni és számolni. Gazdag ünnepi műsorral szerepeltek a fogarasi nap színpadán Bokor Csongor és Hollanda Tímea vezetésével. Tartalmas repertoárjával nyitott a fogarasi ökumenikus dalárda (karnagy: Palkó Sándor), a nagybaconi és a brassói néptáncegyüttesek, a baróti Csala kürtje fúvószenekar (karnagy: Vágási István), énekelt a fogarasi Fehér Katalin, verset mondott Kocsárdi Manyika szavalóművész. Estbe hajlóan nagy sikert aratott operettegyvelegével a sepsiszentgyörgyi Classical együttes s az udvarbál magyar retróslágereivel.
Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)