Figyelemfelkeltő szándékkal osztogattak kérdőívet a marosvásárhelyi székhelyű Civil Elkötelezettség Mozgalom Egyesület (CEMO) tagjai a március 15-ei ünnepségeken. A kérdőív a kétnyelvűséggel kapcsolatos problémákra kérdezett, illetve világított rá. A kérdőíven tíz pontból álló kvíz szerepelt Nyelvében él a nemzet címmel. A kérdőív olyan kérdéseket tartalmazott, mint: ki van-e írva utcájának a neve magyarul is, lát-e magyar feliratokat a tömegközlekedési eszközökön, az iskolák falain, kap-e magyar nyelvű tájékoztatókat az energiaszolgáltatóktól, anyanyelvén intézi-e hivatalos és bankügyleteit stb. A kérdőívet senkinek sem kellett leadnia, mindenki saját maga számára töltötte ki azt, s kiértékelőt is talált a kérdések után. Eszerint ha tíz kérdésből hétre igennel válaszolt, akkor nyugodtan kijelentheti, hogy létezik kétnyelvűség Marosvásárhelyen. „Figyelemfelkeltő akciónk célja az volt, hogy rávilágítsunk azokra az óriási hiányosságokra, amelyek a kétnyelvűség terén tapasztalhatók Marosvásárhelyen, és hogy tudatosítsuk a város polgáraiban: a kétnyelvűség kivívása mindannyiunk közös feladata és kötelezettsége” – nyilatkozta Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója. /Szász Cs. Emese: Van-e kétnyelvűség Marosvásárhelyen? = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 19./

Valamikor a lármafák arra szolgáltak, hogy a közelgő veszélyt jelezzék. A Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) szeretne egy kortárs, elektronikus lármafát felállítani, amellyel jelezni szeretné, hogy veszélyben van a magyar nyelv, identitásunk alapköve, amely nélkül nehezen lehet létezni. A CEMO úgy látja, hogy a magyar nyelv majdnem teljes mértékben kiszorult a publikus szférából, a hétköznapi élet minden fontos színteréről és majdhogynem a privát szférában beszélt nyelv lesz. Mindezzel együtt Románia példaértékű törvényháttérrel rendelkezik, az ország ratifikált és életbe léptetett számos olyan nemzetközi egyezményt, amelyek a kisebbségeket és azok nyelvét védelmezik. A valóság másként fest. Az intézmények falai kizárólag egynyelvűek, a magyar gyerekek nem találkoznak anyanyelvű faliújságokkal román nevű iskoláikban, az állami intézményekben az ügyintézés román nyelven zajlik, a szolgáltatások teljes mértékben egynyelvűek. Élni kellene a törvények adta lehetőségekkel. Remélik, hogy csoportjukhoz mindenki csatlakozik, aki úgy érzi, hogy véleménye van ebben a témakörben és tenni is szeretne valamit. Feliratkozáshoz a következő linkre kell kattintani: http://groups. yahoo.com/group/larmafa /Levelezőlista anyanyelvi jogainkért. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 31./

Elégedetlenségét fejezte ki a Marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom amiatt, hogy a „Boldog Új Évet” feliratú díszkivilágítások csak román nyelven olvashatóak, holott 2007-ben a fényfeliratok kétnyelvűek voltak. A mozgalom emiatt nyílt levélben fordult Marosvásárhely polgármesteréhez, kiemelve, hogy a polgármesteri hivatal ezzel megszegi a közigazgatási törvény előírásait, mely szerint kötelező kétnyelvű feliratot használni minden olyan helyiségben, ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere válaszul azt ajánlotta a Civil Elkötelezettség Mozgalom tagjainak, figyelmesebben nézzenek szét a városban, a magyar nyelvű fényfeliratok ugyanis fel vannak szerelve, csak a tavalyival ellentétben nem a román feliratok mellé helyezték azokat. /Berszán Réka: Magyar nyelvű jókívánságokat követelnek Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), dec. 18./

A nagy múltú marosvásárhelyi Művészetek Iskoláját Virginia Zeani operaénekesnőről nevezik el, ez a névadás jogosan kérdőjelezhető meg, hiszen sok marosvásárhelyi sohasem hallott róla. A Civil Elkötelezettség Mozgalom közleményében kifogásolta, hogy a város nem követte a törvényes előírásokat, ugyanis a névadást nem előzte meg szakbizottsági vita. Ezért beadvánnyal fordultak a prefektushoz, amelyben kérik, hogy a tanácsi határozatot érvénytelenítését. /(mezey): Törvénytelen a Művészetek Iskolájának névadása. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 15./

A Maros Megyei Tanfelügyelőség a következő tanévre olyan beiskolázási tervet állított össze, amelyben a magyar nyelvű szakközépiskolai oktatást alaposan csökkentették, több mint 400 magyar nyelven tanuló nyolcadik osztályos számára korlátozzák az anyanyelven való továbbtanulást. Tiltakozásul a Maros Megyei Magyar Pedagógus-szövetség és a CEMO aláírásgyűjtést kezdeményezett. Az aláírásokat összesítik, és a tanfelügyelőségen a vezetőtanács elé fogják terjeszteni, tájékoztatott Horváth Gabriella, a pedagógus-szövetség megyei elnöke. /(mezey): Aláírásgyűjtés a magyar szakközépiskolai osztályokért. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 24./

Hivatalból eljárást indított az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a Maros megyei beiskolázási terv miatt, mely mindössze 1400 helyet biztosít a továbbtanuláshoz a 8. osztályt 2009-ben befejező több mint 2000 magyar diák számára, a 3700 román anyanyelvű tanuló számára pedig 4200-at. „Az eset az anyanyelven való tanulási jogot sérti, a többségével szemben” – nyilatkozta Asztalos Csaba, a tanács elnöke. Ha a diszkrimináció gyanúja beigazolódik, pénzbeli büntetést – legtöbb nyolcezer lejt –, vagy megrovást kap a főtanfelügyelő. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) és a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) az általuk is diszkriminatívnak tartott jelenlegi beiskolázási terv megakadályozására aláírásokat is gyűjtött. – A törvény szerint, mindenkinek jogában áll anyanyelven tanulni – jelentette ki Horváth Gabriella, az (RMPSZ) Maros megyei elnöke. /Antal Erika, Oborocea Mónika: Diszkriminál a beiskolázási terv? = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 26./

Módosított a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) és a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) nyomására a Maros megyei tanfelügyelőség a beiskolázási terven. Az új tervezet szerint 136 román, 60 magyar és 3 német tannyelvű IX. osztály indul ősztől a megyében – jelentette be Ioan Tusnea főtanfelügyelő, azt követően, hogy az RMPSZ és a CEMO heves vita után benyújthatta a beiskolázási terv ellen általuk összegyűjtött közel tízezer aláírást. A korábbi terv ugyanis mindössze 1400 helyet biztosított volna a továbbtanuláshoz a 8. osztályt 2009-ben befejező több mint 2000 magyar diák számára, a 3700 román anyanyelvű tanulónak pedig 4200-at. Először Tusnea viszont arra hivatkozva, hogy nem tiszte az aláírásokat átvenni, elutasította azt. Végül egyik szaktanfelügyelő vette át az iratköteget. Tusnea kitérő választ adott arra, hogy miért készítettek olyan tervezetet, amely lehetetlenné teszi több mint négyszáz magyar gyermek anyanyelven történő továbbtanulását. Arra hivatkozott, hogy minden évben volt rá eset, hogy magyar gyerekek román osztályokba iratkoztak. A főtanfelügyelő elmondta, válaszolni fog a Diszkriminációellenes Tanácsnak, de tárgytalannak tartja a vizsgálatát. – Hivatalból eljárást indított az Országos Diszkriminációellenes Tanács a Maros megyei beiskoláztatási terv miatt. /Antal Erika, Oborocea Mónika: Beiskolázási iskolapélda. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 27./ Kétszáz hellyel növelte a magyar tagozatnak jutó kilencedik osztályos helyek számát a Maros megyei tanfelügyelőség. Egyes magyar pedagógusok szerint a terv így is diszkriminatív, hiszen a román diákoknak arányaiban továbbra is több hely jut, mint a magyaroknak. Az ezt korrigáló döntést a tanfelügyelőség vezetőtanácsi ülésén hozták meg, miután figyelembe vették Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) vezetőjének álláspontját, aki az intézmény tudtára adta, hogy a testület hivatalból eljárást indított ellenük az ügyben. A változtatással az 1892 magyar gyereknek így is csupán 1680 hely jut, míg a 3565 román tagozaton tanuló diák 3836 hely közül válogathat. Annak dacára, hogy évek óta komoly igény mutatkozik rá, Maros megyében egyetlen magyar tannyelvű mezőgazdasági, kereskedelmi vagy textilipari osztályt sem hoztak létre. /Szucher Ervin: Visszaszerzett osztályok. = Krónika (Kolozsvár), jan. 27./

Az Oktatásügyi Minisztérium közbenjárására úgy döntöttek, további hét, magyar tannyelvű 9. osztályt indíthatnak a következő tanévtől Maros megyében. Az intézkedés a magyar pedagógusokat is meglepte, mivel a tanfelügyelőség által tervezett 50 osztály helyett ők 60-at kértek, nem 67-et. A tárca az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) állásfoglalása után vette rá Ion Tusnea főtanfelügyelőt, hogy módosítsa a beiskolázási tervet. Előzőleg a Maros megyei tanfelügyelőség vezetősége még csak átvenni sem akarta azt a közel tízezer tiltakozó aláírást, mellyel a magyar Pedagógus Szövetség és a Civil Elkötelezettség Mozgalom az egyértelmű diszkriminációra kívánta felhívni az illetékesek figyelmét. Az újabb hét újabb osztály sem fedi a teljes palettát, állategészségügyi vagy erdészeti szakokon továbbra is csak románul tanulhatnak a magyar diákok. /Szucher Ervin: Újabb hét magyar osztály indulhat Maros megyében. = Krónika (Kolozsvár), febr. 2./

A magyar nyelvhasználat hiányát kifogásolja Marosvásárhelyen a Civil Elkötelezettség Mozgalom. A szervezet nyílt levélben szegezte Dorin Florea polgármesternek kérdéseit: miért nem kerültek magyar nyelvű közhasznú és tájékoztató jellegű feliratok a Tudor Vladimirescu negyedben nemrég megnyitott munkaponton, az itt dolgozó alkalmazottak miért nem tudnak válaszolni a magyar adófizetők nyelvén és miért nincsenek magyar nyelvű feliratok sem kifüggesztve? A szervezet figyelmeztet: az irodában elhelyezett egynyelvű táblák diszkriminálják a város magyar lakosságát. /A kétnyelvűséget kérik számon Dorin Floreatól. = Krónika (Kolozsvár), febr. 17./

Ilyen még nem volt a rendszerváltás után: nincs magyar alprefektus Maros megyében. Feltevődik a kérdés: jó volt, hogy volt? Biztosan előny volt a korábbi megyei önkormányzati vezető, Virág György, majd utóda, Lokodi Edit Emőke számára, hogy az élen nem voltak egyedül, volt kihez magyarul szólniuk. Azonban függetlenül attól, hogy létezett-e magyar alprefektus vagy sem, a kormány megbízottja mindenkor azt csinált, amit éppen akart. Igaz, lélektanilag nem mellékes, hogy az intézmény élén ott van-e egy magyar. Azonban visszanézve az utóbbi húsz évre: miként sikerült keresztülvinni a magyar lakosság akaratát? Csakis civil összefogással. Amikor idén a tanfelügyelőség nem akart elég kilencedik osztályt indítani ahhoz, hogy a magyar nyolcadikosok anyanyelvükön folytathassák tanulmányaikat, a magyar pedagógusszövetség, valamint a Civil Elkötelezettség Mozgalom aláírásgyűjtést szervezett. A sajtó világgá kürtölte ezt, így meglett a kellő osztályszám. Itt, Vásárhelyen 1990 óta nem tüntetett a magyarság. Ha létezik egy erős civil szervezet, akkor mellé állhatnak, ha felvállalja a civil ellenállást. Akkor a magyar közösség megmozdulása így nem lenne sem RMDSZ-, sem MPP-párti. Ez többet ér, mint egy hatáskör nélküli alprefektus. /Máthé Éva: Civil kurázsi. = Krónika (Kolozsvár), márc. 17./

A Maros megyei tanfelügyelőségen véglegesítették a korábban sok vitát kavart beiskolázási tervet a 2009–10-es tanévre. A dokumentumban 197 osztály szerepel a nappali és négy az esti tagozaton, ez utóbbiak azonban nem jöhetnek számításba a végzős diákok esetében. A nappali tagozatra tervezett 197 közül 131 román és mindössze 59 magyar tannyelvű osztály indul, ami messze elmarad a diákok létszámának megfelelő 67 osztálytól, és a későbbiekben ígért 60 osztálynál is eggyel kevesebb. A tanfelügyelőségnek nem sokat számított, hogy január végén több ezer szülő által aláírt petíciót nyújtott be a Civil Elkötelezettség Mozgalom és a Romániai Magyar Pedagógusszövetség megyei szervezete, amelyek hátrányos megkülönböztetésnek minősítették, hogy a kötelező tízosztályos oktatásban nem biztosítják minden magyar diák számára az anyanyelven történő továbbtanulás lehetőségét. /(bodolai): Messze az ígéretektől. 59 nappali és egy esti magyar osztály.= Népújság (Marosvásárhely), márc. 25./

Magyarul megcímzett leveleket továbbított a Román Postán keresztül az elmúlt időszakban a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo). A Kétnyelvűség Program keretében lebonyolított akció célja az volt, hogy teszteljék az erdélyi postai szolgáltatásokat, A Cemo magyarul címzett borítékokban brosúrákat küldött a Lármafa-levelezők címére. Egyetlen küldemény érkezett vissza a marosvásárhelyi Párkány sétányról (Aleea Cornisa), ennek magyar neve még a magyar lakosok körében sem közismert. „A Marosvásárhelyre küldött levelekre a postai alkalmazottak legtöbb esetben golyóstollal ráírták az illető utca román megfelelőjét. A Székelyföldre címzett levelek az eredeti állapotukban érkeztek meg” – mondta Szigeti Enikő, a Cemo ügyvezető igazgatója. A Cemo folytatni szeretné az akciót, felkéri az erdélyi lakosságot, kapcsolódjon be a Postai címzések magyarul mozgalomba. A Román Posta Társaság bukaresti sajtóirodája a magyar címzésre vonatkozó kérdésre csupán annyit válaszolt, hogy a levél- vagy más küldemény esetén mit kell tartalmaznia a címzésnek. Kifejtik, ennek olvashatónak kell lennie, és akkor is kikézbesítik a küldeményt, ha azon nem szerepel a postai irányítószám. Nicoleta Vartic szóvivő úgy vélte, a magyar nyelvű címzésekkel csupán az lehet a gond, hogy a postás, aki kézbesíti, nem ismeri a magyar nyelvet. /Máthé Éva: Magyar címzéssel tesztelik a postát. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 1./

A Kovászna megyei prefektus, Codrin Munteanu indítványozta – az Országos Diszkriminációellenes Tanács által kifogásolt – felméréshez hasonló összeírást készíttetett Marius Pascan, a Maros megyei kormánybiztos is. Pascan arra volt kíváncsi, hogy a közintézményeknek hány olyan alkalmazottja van, akik beszélik a magyar nyelvet. A prefektus bejelentette: a Maros megyei közintézményekben 784 alkalmazott beszél magyarul. Pascan szerint a más adatokat is tartalmazó jelentés a belügyi tárca felkérésére készült. A marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) ügyvezető igazgatója, Szigeti Enikő úgy véli: „Fel kell mérni, hogy mi történik az állami intézményekben a személyzeti politika címszó alatt. Mert a jelenlegi arány távolról sem tükrözi az egyes erdélyi megyék lakosságának nemzetiségi összetételét. ” Szigeti Enikő úgy tudja, ezek a felmérések azért készülnek, mert Románia hivatalos jelentést kell, hogy készítsen a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája előírásainak betartásával kapcsolatban. „Románia 2008 májusában ratifikálta a dokumentumot olyan formában, hogy kivette a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó legfontosabb részt. Románia megint azt a trükköt használta, hogy elsüllyesztette a magyart a többi 18 hazai népcsoport közé. Átvették a charta általános előírásait, de a közigazgatásnál úgy jártak el, hogy kivették a legelső passzust, ami szigorúan követeli meg a kisebbségi nyelvhasználat biztosítását a hivatalokban, önkormányzatokban. ” /Máthé Éva: Újabb etnikai összeírás. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 3./

Aláírásgyűjtéssel próbálja rávenni Sorin Apostu kolozsvári polgármestert a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO), valamint a Transindex internetes portál arra, hogy magyar és német nyelvű feliratok is szerepeljenek a kincses város műemlék épületeire felhelyezendő táblákon. Arra az újságírói felvetésre, hogy a táblákon miért nem lesz magyar felirat is, az elöljáró közölte: „a román frankofon nép, a magyar pedig nem világnyelv”. A kezdeményezők az elöljáróhoz intézett levelükben kifejtik: nem csak az angol és a francia világnyelv, és amennyiben a kezdeményezés célja csupán a Kolozsvárra látogató turisták tájékozódásának megkönnyítése, indokolt lenne statisztikákkal is alátámasztani a nyelvi opciót. Úgy vélik, Apostu „válaszának szellemisége azokat az időket idézi, amikor minden nyelven ki lehetett tenni Kolozsvár bejáratához az üdvözlő táblát, csak éppen magyarul nem”. Furcsállják, hogy „pont magyarul és németül nincs helye a tájékoztatásnak, annak ellenére, hogy Kolozsvár történelmében a magyar közösség ugyanolyan fontos szerepet játszott, mint a román, valamint a német közösség”. „Ez a város mindenkié, aki valaha benne élt, vagy jelenleg benne él és dolgozik” – jelentik ki a kezdeményezők, akik szerint a városvezetésnek hangsúlyt kellene fektetnie arra, hogy a sokszínű, multikulturális Kolozsvár jegyeit megjelenítse a város utcáin, épületein, állami intézmények homlokzatán. A petíciót a Transindex internetes oldalán lehet aláírni május 21-éig, a kinyomtatott íveket a CEMO iktatja a kolozsvári polgármesteri hivatalban. Lapzártáig mintegy hatezer-ötszáz aláírás gyűlt össze. /Pap Melinda: Aláírásgyűjtés a magyar feliratért. = Krónika (Kolozsvár), máj. 18./

A Civil Elkötelezettség Mozgalom és a Transindex képviselői május 21-én átadták Sorin Apostunak azt a 22 500 aláírást tartalmazó ívet, amelyet a magyar feliratok műemlékeken való elhelyezésének ügyében gyűjtöttek össze. A kolozsvári polgármester átvette a petíciót annak ellenére, hogy előző nap kijelentette: nem áll szándékában ezt megtenni. Amikor Horvát Ádám, a Civil Elkötelezettség Mozgalom elnöke átadta a dokumentumokat, a városvezető azt ígérte, megtárgyalják az ügyet a helyi tanácsban és a kulturális minisztériummal is egyeztet. /J. J. : Átadták Apostunak az aláírásokat. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./

Városi tanácsi határozattervezet benyújtása érdekében szervez aláírásgyűjtést az RMDSZ azért, hogy magyar feliratok kerüljenek a kolozsvári műemlékekre, a turistákat tájékoztató táblákra és a város szélén lévő településnév-táblára, jelentette be. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke. A Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) és a Transindex portál által korábban szervezett aláírásgyűjtés mellett azért indítanak újabb, hasonló kezdeményezést, mert ezúttal csak kolozsvári választópolgárok kézjegyére van szükség. A támogatóknak olyan városi tanácsi határozattervezet mellett kell állást foglalniuk, amely a magyar feliratok elhelyezéséről szól. Ha összegyűl 14-15 ezer kolozsvári aláírása – vagyis a törvény értelmében a szavazati joggal rendelkező kolozsváriak 5 százalékának a kézjegye –, akkor a tanácsnak kötelező módon napirendre kell tűznie a kérdést. Kelemen figyelmeztetett: a magyar az Európai Unió egyik hivatalos nyelve. „Nem szabad megengednünk, hogy visszatérjenek azok az idők, amikor bármilyen nyelven fel lehetett tüntetni városunk nevét, csak magyarul nem. Meggyőződésünk, hogy egy nyelvnek nyilvános feliratokon való használata az azt beszélő közösség identitásának, múltjának, kultúrájának tiszteletben tartását bizonyítja”– hangsúlyozta. /Ö. I. B. : Újabb aláírásgyűjtés a kolozsvári magyar feliratokért. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 25./

Nem szabad mereven értelmezni a műemlékek feliratozására vonatkozó rendeletet, mert az nem zárja ki, hogy azokon a településeken, ahol jelentős számú nemzeti közösség él, ennek nyelvén is fel legyen tüntetve a tájékoztató szöveg, ez a Művelődési Minisztérium álláspontja a többnyelvű feliratokról. A Transindex és a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) Sorin Apostuhoz benyújtotta petícióját, amelyben a magyar és német nyelvű feliratokat követelnek. Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsos közbenjárására foglalt állást a minisztérium a tábla-ügyben, véleményét Kolozsvár polgármesteréhez is eljuttatta. Májusi sajtóértekezletén Sorin Apostu bejelentette: többnyelvű ismertető táblákat helyeznek el minden kolozsvári műemléken. A felirat három nyelven – románul, angolul és franciául – lesz olvasható. Arra a kérdésre, hogy miért nem kerülhet fel magyar nyelvű felirat is a táblákra, Apostu azt válaszolta: mivel a magyar nem számít világnyelvnek. Kolozsvár polgármesterének a funári időket idéző álláspontja ellen több civil és politikai szervezet is tiltakozott. Aláírásgyűjtést kezdeményezett a Kolozs megyei RMDSZ. /Műemléktáblák: nincs szó a magyar feliratok betiltásáról. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 8./

A Civil Elkötelezettség Mozgalom nyílt levele Izsák Balázshoz
Tisztelt Izsák Balázs!
Örömmel vettük tudomásul, hogy amióta az Ön kezdeményezésére, Sepsiszentgyörgyön, 322 ember megszavazta a „magyar nyelv hivatalos” nyelvként való bevezetését, életünk minősége jelentősen megváltozott Marosvásárhelyen, pontosabban javult. A szavazás óta, az állami hivatalok, valamint az önkormányzatok alkalmazottai, helyi és megyei tanácsok képviselői fontosnak tartják Románia nyelvi jogokra vonatkozó törvényeit alkalmazni, a marosvásárhelyi és más, Maros megyei településeken; magyarul zajlanak a tanácsülések, többé már nem bocsátják útjukra azokat az ügyfeleket, akik magyarul fogalmaztak meg állami hivatalba benyújtott dokumentumokat, hanem kellő tisztelettel és odafigyeléssel iktatják azokat, és azt ígérik, hogy az állami intézmény válasza a beadványra két nyelven lesz megfogalmazva, hiszen ezt írja elő a Helyi Közigazgatási Törvény (215/2001) már jó ideje, pontosabban, 2001 óta. Marosvásárhely polgármestere, a román anyanyelvű városi és megyei tanácsosok, valamint a megye prefektusa magyar nyelvórákra járnak, és azt ígérték, hogy egy év múlva magyarul fognak beszélni a magyar ajkú lakosokkal megtisztelvén őket anyanyelv-használati törekvéseikben. Városunkban megjelentek a kétnyelvű utcanévtáblák, és a román anyanyelvű iskolaigazgatók magyarul köszöntik a magyar diákokat minden egyes reggel, nem beszélve az iskolák nyelvi tájképéről, amely egyik napról a másikra óriási módosuláson ment keresztül, az eddigi egynyelvű iskolák, minden nehézség és pénzügyi gond ellenére, kétnyelvűekké váltak. Az utcán sétálva az az érzésünk támad, hogy otthon vagyunk, nyelvünk és kultúránk ugyanolyan mértékben jelen van a város terein és utcáin, mint a többségi társadalomé. Marosvásárhelyen beköszöntött a demokrácia, és mindehhez egyetlenegy kézfelemelés volt szükséges, köszönjük, hogy megoldották ezeket az oly nehéz kérdéseket, és most már végre fellélegezhetünk és elmondhatjuk: „megy ez nekünk, kár, hogy hamarabb nem jutott eszünkbe, hiszen akkor annyi mindent megszavazhattunk volna, és most még jobb lenne.” Természetesen most sem rossz, hiszen a fent említett szavazás óta kicserélődött teljesen a város levegője, már a rosszhírű Vegyipari Kombinát sem a régi, városunkba beköszöntött a tavasz és vele együtt megjelentek a számunkra oly fontos emberi értékek: a tolerancia, a kölcsönös elfogadás és tisztelet.
Mindezeket köszönjük szépen!
Azért mégis lenne egy néhány apró megjegyzésem, fenntartásom az Ön által kezdeményezett szavazással kapcsolatosan. Amióta ez megtörtént, a romániai hírcsatornák folyton arról beszélnek, hogy ez a kezdeményezés alkotmányellenes és igazán felbőszülve, egyoldalúan tájékoztatják a közvéleményt, sajnos még azokról a törvényekről sem tesznek említést amelyek már meglehetősen régóta nyelvi jogokat biztosítanak az itt élő kisebbségek számára, amely törvények és nemzetközi egyezmények viszont támogatták annak idejét Románia EU-s csatlakozási szándékát, amelyek miatt az ország kivívta a „példaértékű kisebbségi és nyelvpolitikával rendelkező ország” státuszát és amelyeket valahogy aztán elfelejtettek alkalmazni. Négy napja semmi másról nem beszél a román média és politikum, mint arról, hogy ez már azért több a soknál.
Felmerül bennem a gyanú, hogy ez a szavazás elsősorban azt a célt szolgálta, hogy felbőszüljön a román sajtó és politikum, és újfent bebizonyítsa, mennyire „toleráns” és „demokratikus” az állam az itt élő kisebbségekkel. Nos, ha ez volt a cél, akkor szeretnék gratulálni. Viszont a többségi társadalom ezt a fajta nem túlzottan tiszteletteljes magatartását már ismerjük, rég lejárt lemez, és ettől nem lesznek a jogaink tiszteletben tartva, legkevésbé sem fognak érvényesülni. Az is félő, hogy egy reggel arra ébredünk, hogy megfosztottak egy részüktől, igaz ez csak papíron lehetséges, hiszen nem érvényesültek azok eddig sem, csak papíron és politikai kampányok során.
Ami a médiát és a tájékoztatásokat illeti azok természetesen méltatlan módon, és a kisebbséggel szembeni minimális tiszteletadás hiányában tájékoztatattak a fenti témakört illetően, ennek következtében szervezetünk úgy döntött, hogy hozzájuk is elküldünk egy nyílt levelet (tájékoztatásképp Önnek is elküldjük a román nyelvű sajtó számára elküldött nyílt levelünket), amelyben elítéljük azt, ahogyan a nyelvi jogok tematikáját bemutatták. Sajnálom, hogy ezt nem tették meg Önök, fontos lett volna ez a reakció. Sok erdélyi magyar érezte magát kellemetlenül a napokban a két országos hírcsatorna egyoldalú tájékoztatása miatt. Ismervén a román sajtó magatartását, amelyet ilyenkor – a magyar ünnepek alkalmával – tanúsít, talán nem kellett volna több okot adni nekik a tűzokádásra, mert ezek nélkül is találnak ürügyeket, és sajnos mindez csak hátráltatja a kisebbségi jogérvényesítést.
Szervezetünk (CEMO) az elmúlt három év során nyelvi jogérvényesítéssel foglakozik, és tesszük ezt napi szinten, kidolgozott stratégiák, és szigorúan összeállított cselekvési tervek lépéseinek a megvalósításán keresztül, nem mondhatja magát ennyire sikeresnek, igaz lehet, hogy a szavazások több eredményt hoztak volna, mégis mi inkább más tevékenységeket választottunk. Azt viszont elmondhatjuk magunkról, hogy a kétnyelvűség és a nyelvi jogok jelenlegi fontossága talán egy kicsit a mi munkánknak és más, hasonló tevékenységet végző szervezetek munkájának is köszönhető részben, és még egyszer szeretném megismételni a „munka” szót.
Hisszük és valljuk, hogy nyelvi és kisebbségi jogokat nem lehet nyilatkozat és szavazások szintjén érvényesíteni, a sikerhez kemény, hosszú ideig tartó, következetesen és lépésről lépésre megvalósított munka és áldozathozatal szükséges.
Ezt tették más közösségek is, olyanok, akik ma valóban hivatalosan használhatják nyelvüket, kisebbségi közösség tagjaiként.
Jelenleg Romániában rengeteg nyelvi jogokra vonatkozó jogszabály, kismillió törvény létezik, valamint mindezekhez, mint a hab a tortán hozzáadódik a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, ezek a dokumentumok együttesen szabályozzák, és KÖTELEZŐ jelleggel előírják a kisebbségi nyelvhasználatot, viszont sajnálatos módon nincs Erdély szinten egyetlen egy helyi önkormányzat vagy más állami intézmény sem, ahol ezek a törvények teljes mértékben érvényesülnének. Részleges és majdhogynem kizárólag beszélt kétnyelvűségről beszélhetünk és a munkám során azt a szomorú tényt is megtapasztaltam, hogy a valós szándék is nagyon erősen hiányzik a magukat magyarnak, vagy székelynek valló felelős tisztséget betöltő személyek szintjén is. Természetesen vannak nagyon pozitív példák is, de lévén, hogy 2010-et írunk, ezekből még mindig nagyon kevés van. És a fent említett szavazás következtében sem várható több siker, mert nagyon hétköznapi és objektív akadályok állnak a hivatalos magyar nyelvhasználat elterjedésének útjába.
Szeretném tájékoztatni, hogy jelenleg nincsenek megfelelő magyar nyelvű, jól bejáratott és mindenki által ismert, valamint használt közigazgatási, jogi, orvosi stb. hivatalos magyar szakkifejezések. Ezek kidolgozása, és ami a legfontosabb, elsajátítása jelenleg nyitott kérdés, nem tudni, hogy megvalósul-e vagy maradunk a „két nyelven” zajló tanácsüléseknél (jelenleg ez a példa jut eszembe) amelyeken a következők hangzanak el: „Ma ki írja a procseszt? A notár kellene írja, de ma nincs itt, delegációban van. Hozzunk egy decsíziót közösen, mert másképp nem tudjuk eldönteni?” És így tovább, de talán nem untatnám Önt ezzel a konyhanyelvvel.
Ennek a jelenségnek a kialakulásáért – véleményem szerint még nagyon hosszú ideig történő fennmaradásáért – nem csupán az „ördögi” tulajdonságokkal megáldott román anyanyelvű többséget terheli felelősség. Nemrég Csíkszeredában jártam és a nyelvi jogokról beszélgettem emberekkel, és ezen a találkozón beszélgettem egy jogász hölggyel akik elmesélte, hogy ő már nyugdíjas, viszont az előző rezsimben jogtanácsosként dolgozott a „tanácsnál” és bizony minden két nyelven készült, határozattervezetek, döntések stb. voltak 40-50 oldalas két nyelven megírt dokumentumok, sajnálatos módon, a magyar nyelvű anyagok rendszerint a kukában végezték rövid életüket, és nem a gonosz többségi társadalom tagjai juttatták őket oda. A szemétbe kerülés oka egy mentalitás, egy nem túl szerencsés gondolkodásnak a következménye, valamint a nem kismértékű félelem volt. Kétségtelen az akkori félelmek abban a politikai rendszerben majdhogynem elfogadhatóak voltak, de az a fajta rendszer és annak megfélemlítő mechanizmusai már jócskán elavultnak tekinthetők és mégis ez a mentalitás a hétköznapok valósága mindmáig.
Az elmúlt napokban azon gondolkodtam, hogy ezt a mentalitást, amely azóta sem változott túl sokat, és amely jelenleg is megtalálható az állami – és nem csak- alkalmazottak magatartásban, meg lehet-e változtatni egy szavazással és arra hajlok, hogy azt gondoljam, hogy teljesen kizárt.
A magatartásváltozás nehéz és hosszú folyamat, rengeteg áldozatot és még több munkát követel azok részéről, akik esetleg a munkájukon keresztül azt a célt tűzték ki, hogy hozzájárulnak egy közösség megerősödéséhez, amihez valljuk be őszintén, elsősorban mentalitásváltozás szükséges. Ennek megvalósulása hiányában, nem lehet eredményesen szavazni, tartalom nélküli célokat kitűzi és azokat soha nem megvalósítani, lévén, hogy nem lesz, ki megvalósítsa.
Erre a legjobb példa a fent említett marosvásárhelyi magyar „nyelvhasználat”. Higgye el, kérem, hogy a hatvanas években kinyomtatott kétnyelvű buszjegyek olyan távolinak tűnnek itt, ebben a városban, mintha nem is ezen a településen lettek volna azok a jegyek felhasználva, az itt élő lakosok még ezeket is elfelejtették, de nem azért, mert jelenleg szabadabban használhatják az anyanyelvüket. Ami az elmúlt évtizedekben, ebben a városban történt az nem egyedi eset és sajnos nem kerülte el a román többséget sem, annak mentalitásában is a rossz beidegződéseket erősítette meg, ahogy a magyar kisebbség sem mer magyar nyelven ügyintézni.
Ennek megváltoztatása nem egyszerű munka, mindamellett, hogy létezik egy kitűnő jogi háttér, azonban a valódi szándék mindkét közösség tagjainál megkérdőjelezhető, a magyar nyelvhasználatot nagyon sokan konfliktusteremtő eszköznek élik meg, többség kisebbség egyaránt.
Azt gondolom, hogy mielőtt hangzatosnak tűnő szavazatok meghozatala mellett döntünk, fontos betekinteni a hétköznapok valóságába, ahol nem az a legnagyobb vágya a kisebbségnek, hogy hivatalos lesz-e anyanyelve vagy sem. Természetesen meg kell tanulni élni az anyanyelvi jogainkkal, mert ha nem tesszük meg azt, félő, hogy azok elsorvadnak, viszont ezt sajnos nem lehet szavazással megejteni.
Ehhez folytonos és következetes munkára van szükség, nem kis mértékben egy jól kidolgozott stratégiára, amely figyelembe veszi a többség-kisebbség jelenlegi „viszonyát” és azt igyekszik jó irányba terelni.
Az anyanyelvi jogaink jelenleg is élnek, igaz papíron, lehet nem jók és nem reálisak, és nem épültek az esélyegyenlőség elvére, de nem is használjuk őket, még meg sem próbáljuk érvényesíteni azokat a saját cselekedeteinket keresztül. Tudatosítani kellene a magyar közösségben, hogy kisebbségként vannak anyanyelv-használati jogai és ezzel napi szinten próbáljon meg élni, ha atrocitás éri jogainak érvényesítése közben merjen fellépni. Első lépésként azt kellene tennünk, hogy megtanulunk élni elsősorban a már létező jogainkkal, ugyanakkor ez tudatosíthatja többségi társadalom tagjaiban is, hogy vagyunk, létezünk, és nem teszünk mást, mint hogy jogainkkal élünk. Minden más üres szópuffogtatás és provokáció, amely hasonló állapotokhoz vezet, amelyben esélyünk sincs megvédeni állásainkat, legfeljebb megalázva visszahúzódhatunk „csigaházainkba”, vagy valamilyen terrorszervezetté alakulva közmegvetés tárgyává válunk, ami szintén nem segíti „közös dolgaink” rendezését.
Ahhoz, hogy valóban élhessünk anyanyelvi jogainkkal, talán érdemes egy kicsit megfontolni lépéseinket és mérlegelni azokat, mert nem kizárt, hogy már valamelyik fiókban ott hever a román nyelvtörvény is, amely arra vár, hogy megérkezzen a megfelelő pillanat és nem lesz nehéz megszavazni azt.
Addig talán el kell kezdeni kétnyelvű formanyomtatványokat, használni mindennapos ügyintézéseink során, ezek már léteznek régóta, de valahogy kevesen használják őket, és az adóbevallásunkat készítsük el magyar nyelven, hiszen erre lehetőségünk van tavalyi év óta.
Ha időközben kiderül, hogy az anyanyelvi jogérvényesítés során egyik vagy másik törvény nem igazságos ránk nézve, akkor lehet törvénymódosítást javasolni, csak kérem, ne kezdjük a cserepek megvásárlásával, mert az alapot még nem öntöttük ki.
Munkájukhoz sok sikert és megfontoltságot kívánok,
Szigeti Enikő, Ügyvezető Igazgató
Civil Elkötelezettség Mozgalom. Forrás: Erdély.ma

Háromszék: harc a kétnyelvűségét
Több mint húsz háromszéki civil szervezet írt alá egy, az anyanyelv védelmében megfogalmazott kiáltványt. A marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) kezdeményezésére a civilek a kétnyelvűség betartását kérik a közintézményeknél és a gazdasági életben egy ötpontos dokumentumban, az érvényes jogszabályokra hivatkozva.
A kiáltvány szerint „élni kell azzal, ami van, és ki kell vívni azt, ami nincs”. Felkérik a vállalkozókat, hogy a termékeket magyarul is feliratozzák, a szolgáltatásokat magyarul is kínálják.
A lakosságot bojkottra szólítják fel: ne vásároljanak olyan boltból, ahol nincs magyar felirat. „Oda kell figyelni, hogy senkit ne érjen hátrányos megkülönböztetés, a szlovák nyelvtörvény negatív példájából kiindulva ki kell védeni minden, magyar közösséget érintő diszkriminatív rendelkezést” – áll a dokumentumban.
A kiáltvány szerint a pedagógusoknak és a szülőknek kell tudatosítaniuk a fiatalokban: az anyanyelv nem hátrány az érvényesülésben, a többnyelvűség érték. Ugyanakkor a civilek felszólítják a magyar elöljárókat, hogy fokozottan figyeljenek a törvény által szavatolt nyelvi jogok betartására.
A Civilek Háromszékért Szövetség arra figyelmeztet, az anyanyelvhasználat a szórványosodás fokmérője, minél nagyobb mértékben rongálódik a nyelv, annál nagyobb mértékű a beolvadás.
Bíró Blanka. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Valódi kétnyelvűséget kérnek a szülők
A marosvásárhelyi Dacia, Európa és Liviu Rebreanu Gimnáziumok valamint a 2-es Számú Általános Iskola szülői közösségének tagjai az elmúlt napokban kérelemmel fordultak a felsorolt iskolák vezetőségéhez. Beadványukban azt kérték, hogy a vegyes tannyelvű iskolákban a magyar gyermekek nyelvi jogait ne korlátozzák csak az anyanyelven való tanulásra, s a szóban forgó iskolák kommunikációja, feliratai tükrözzék azt, hogy az együtt élő nemzetiségek mindenikének a nyelve jelen van a tanintézményben.
Bár Románia büszkén hirdeti, hogy megvalósította a multikulturalizmust, egyes iskolákban látható módon korlátozzák a nyelvhasználatot. Az egynyelvűség pedig nem tanítja meg a többséget, hogy tisztelje a másik nyelvét, a kisebbségi gyerekek pedig nem élhetik meg, hogy az ő nyelvük és kultúrájuk is értékes – olvasható a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) tájékoztatójában, amely Ghandit idézi: "Legyünk mi a változás, amit látni szeretnénk a világban."
Az iskolákhoz írt kérelem szövegében pedig a következők olvashatók:
"...A gyerekeink egészséges személyiségfejlődése érdekében kérjük Önöktől, hogy a (címzett) iskolában a román feliratok mellett a magyar feliratokat is jelentessék meg. Meggyőződésünk, hogy a multi-kulturalitás, többnyelvűség ösztönzése az iskolákban – a sokszínű Európai Unióban – gazdagítja a gyerekek személyiségét és a maga során erősíti a toleranciát és a kölcsönös tisztelet kialakulását mindkét közösség tagjaiban. Felmérést készítettünk, és az alábbi lista azokat a helyeket, táblákat, hirdetéseket tartalmazza, amelyek esetén nem létezik magyar nyelvű tájékoztatás. Kérjük, hogy az általunk összeállított lista alapján az alábbi helyekre helyezzenek ki magyar, illetve kétnyelvű feliratokat: homlokzati táblák, osztálytermek, laboratóriumok, irodák, raktárak, műhelyek, tornacsarnok, biztonsági táblák, faliújságok.
Kérjük mindezt a közintézményekre vonatkozó 2001/215-ös Helyi Közigazgatási Törvény (1) értelmében, a Románia által a 2007/282-es Törvénnyel ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája (2) céljainak és elveinek betartásával.
Ugyanakkor kérjük, hogy minden közérdekű ideiglenes információt a román mellett közöljenek és tegyenek ki magyar nyelven is, tekintettel arra, hogy az iskola román és magyar tannyelvű egyaránt, tehát a magyar anyanyelvű gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy minden információhoz anyanyelvükön is hozzáférjenek.
Kérjük a kétnyelvű feliratokat román és magyar nyelven azonos méretben és színben feltüntetni.
… Amennyiben a feliratok magyar nyelvű kifüggesztésének anyagi akadályai lennének, kérjük, e célra használják az iskolapénzalapot, amelyhez a magyar szülők is hozzájárulnak. Szükség esetén a fentiek megoldására az iskola vezetőségét további támogatásunkról is biztosítjuk".
A 200 szülő (iskolánként 50) által aláírt kérelmet mind a négy iskolában kisebb- nagyobb kifogások után átvették.
Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója elmondta, az iskolákban kifogásolták, hogy magyar nyelven íródott a kérelem, holott a 2001. évi 215-ös közigazgatási törvény 76. cikkelye lehetővé teszi az anyanyelv használatát a helyi közigazgatási hatóságoknak alárendelt közintézményekben. Amikor kiderült, hogy a magyar nyelvű kérelemhez a román megfelelőjét is csatolták, arra rátették az iskolák pecsétjét.
A törvény által előírt 30 napon belül pedig közölni kell az iskolák hivatalos álláspontját. Abban az esetben, ha elutasítják a beiktatott kérést vagy a törvény által megszabott határidőn belül semmilyen válasz nem érkezik az intézmények részéről, a szülők készen állnak arra, hogy jogos követelésükkel más szervekhez forduljanak, és további lépéseket tegyenek gyermekeik (anya)nyelvhasználati jogainak, a valódi multi- kulturalizmusnak és többnyelvűségnek az iskolákban való megvalósulása érdekében. Ezen jogokat a közintézményekre vonatkozó 2001/215-ös helyi közigazgatási törvény, az Alkotmány valamint a Románia által a 2007/282-es törvénnyel ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája egyaránt garantálja.
Mivel van olyan iskola, ahol kérdőre vonták a kérelmet aláíró pedagógusokat, a Civil Elkötelezettség Mozgalom támogatásáról biztosítja azokat, akiket támadás ér emiatt. Ugyanakkor felhívja a szülők figyelmét arra, hogy segítségért fordulhatnak a szervezethez, ha úgy érzik, hogy gyermekeik anyanyelvi jogai sérülnek az iskolákban. (Kapcsolattartó: Szigeti Enikő, tel: 0758-924- 454.) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Kétnyelvűséget követelnek az iskolákban a marosvásárhelyi szülők
Magyar nyelvű feliratok elhelyezését kéri marosvásárhelyi szülők egy csoportja a megyeszékhely több vegyes tannyelvű tanintézményének vezetőségétől. A gyermekeiket a Dacia Gimnáziumba, az Európa Gimnáziumba, a Liviu Rebreanu Gimnáziumba, illetve 2-es Számú Általános Iskolába járató szülők a kétnyelvűség szempontjából mérték fel az iskolákat, és azt tapasztalták: a hasznos információkat közzétevő táblákon nincs magyar közlemény, felirat. A helyzet orvoslása érdekében a vásárhelyi polgárok a Civil Elkötelezettség Mozgalomhoz (CEMO) fordultak támogatásért.
A vásárhelyi szülők a CEMO szakmai, jogi és technikai segítségével fogalmazták meg kérésüket, és a több mint 200 aláírással ellátott kérést (iskolánként 50 aláírás) átnyújtották a tanintézetek vezetőségének, amelyek a törvény szerint 30 napon belül kötelesek válaszolni.
A szülők kérik, hogy a homlokzati táblákra, osztálytermekre, laboratóriumok ajtajára, irodákra, raktárakra, műhelyekre, tornacsarnokokra, biztonsági táblákra helyezzenek el magyar, illetve kétnyelvű feliratokat, ugyanakkor a faliújság is tükrözze az iskolák tanulóközösségének etnikai összetételét.
„A jelzett hiányosságok miatt nem biztosított az esélyegyenlőség, ami kedvezőtlenül befolyásolja a magyar nemzetiségű gyermekek egészséges személyiségfejlődését. Meggyőződésünk, hogy a multikulturalitás, a többnyelvűség ösztönzése az iskolákban – a sokszínű Európai Unióban – gazdagítja a gyerekek személyiségét és a maga során erősíti a toleranciát és a kölcsönös tisztelet kialakulását mindkét közösség tagjaiban” – állapítja meg a kezdeményezők levele.
Abban az esetben, ha az iskolák elutasítják a kérést, vagy a törvény által megszabott határidőn belül semmilyen válasz nem érkezik az intézmények részéről, a szülők jogos követelésükkel más szervekhez fordulnak, és további lépéseket tesznek gyermekeik anyanyelv-használati jogainak érvényesítése érdekében. A CEMO egyébként szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében emlékeztet: ezeket a jogokat a közintézményekre vonatkozó 2001/215-ös számú Helyi Közigazgatási Törvény, az Alkotmány, valamint a Románia által a 2007/282-es törvénnyel ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája egyaránt garantálja.
„Az a tény, hogy a magyar gyermekek vegyes tannyelvű iskolákban anyanyelvükön tanulnak, nem jelenti azt, hogy a magyar közösség nyelvi jogait teljes mértékben tiszteletben tartják. Marosvásárhely vegyes tannyelvű iskolái a magyar gyermekek nyelvi jogait csupán az anyanyelven való tanulásra korlátozzák, és az iskola kommunikációja, nyelvi képe nem tükrözi a magyar gyermekek jelenlétét az adott iskolákban, az iskolák homlokzata, faliújságjai, kiadványai ugyanis kizárólag román nyelvűek” – hívja fel a figyelmet a civil szervezet.
Az általa támogatott szülők ugyanakkor tudatában vannak annak, hogy a fent leírt körülmények Marosvásárhely más iskoláiban is előfordulnak, ezért arra kérik őket: ha úgy gondolják, hogy gyermekeik iskolájában sérülnek vagy egyáltalán nem érvényesülnek az anyanyelv-használati jogok, segítségért forduljanak a CEMO-hoz.
Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Kétnyelvűség – feszültségforrás vagy a tanárok hanyagsága
Maros megye – Négy iskola vezetőségének küldött levelet január elején a Civil Elkötelezettség Mozgalom, (CEMO) levél amelyben az iskolákban tanuló diákok szülei kérik, hogy a szóban forgó iskolákban és azok homlokzatán helyezzék el a kétnyelvű feliratokat, A levelet Maros Megyei Tanfelügyelőségnek nem küldték el a kérelmet.
„Nem kaptam semmit úgy, hogy nincs mire válaszoljak. A Tanfelügyelőségen működik már a kétnyelvűség, már vannak kétnyelvű feliratok. Sőt a kolleganőket a magyar tagozatról megkértem, hogy a különböző értesítéseket tegyék ki anyanyelven is. Azokban az iskolákban ahol kétnyelvű oktatás van, a Tanügyi törvény javasolja, hogy az oktatási intézmény egyik igazgatója ismerje a kisebbség nyelvét. Az iskoláinknak többségében mi ezt betartottuk, az igazgató vagy aligazgató magyar. Ebben az esetben az igazgatónak vagy aligazgatónak lenne a feladata, hogy kövesse az ilyen eseteket. Ezeket az igazgató vagy aligazgató kéne jelezze a tanári ülésen. Ez nem az én feladatom. Mindenki csak reklamál de senki nem vállal semmit. A két vagy háromnyelvű oktatás, nem kötelező de már egy büszkeség és előny annak az iskolának”, mondta Illés Ildikó a Maros Megyei Tanfelügyelőség kisebbségekért felelős tanfelügyelője. Szerinte a problémára a kérelmezők, és az iskolák vezetősége kel megoldást találjon, civilizáltan, felesleges feszültségek keltése nélkül.
A Dacia gimnázium az egyik iskola amelyhez eljutott a levél. Ennek igazgatója, Saveta Evi, elmondta, hogy az egyik szülő valóban gyűjtött egy pár aláírást. „Jelenleg a folyosókon található feliratok úgy román mint magyar nyelvűek is. Az iskolában rövidesen megkezdődnek a javítási munkálatok, ezt kővetően pedig homlokzatra is kitesszük akétnyelvű feliratokat. Értelmetlen lett volna most feltenni és két hónap múlva, a javítások miatt leszerelni ezeket”, mondta az igazgató.
A 2-es számú általános iskolához eljutatott, kétnyelvű kérésre adott válaszában, az iskola vezetősége ígéretet tett, hogy amint lesz rá pénzük, kiteszik a magyar feliratokat is. Az iskola igazgatója szeretné kicserélni a román nyelvű feliratokat is, hogy a két felirat legyen egyforma így próbálva kivédeni egy újabb elégedetlenséget. Kihangsúlyozta, felkérte a tanárokat, hogy az iskolában helyezzenek el ismertető anyagokat úgy román mint magyar nyelven de a felkérése nem járt eredménnyel. Forrás: erdon.ro

A többnyelvűség többletköltséggel jár
Anyanyelv-használati konferenciát tartottak csütörtökön a Hargita megyei önkormányzati és közintézmény-vezetőknek, valamint képviselőknek és szenátoroknak a csíkszeredai megyeháza épületében. A rendezvény célja szakértők közreműködésével tájékoztató kampány elindítása a lakosság körében az anyanyelvhasználat jogáról. A konferencián többek között jelen volt Ladányi László Zsolt, Hargita megye prefektusa is, aki köszöntőjében kiemelte a kisebbségi nyelvhasználat fontosságát. „A kisebbségi nyelvhasználat olyan vívmány, amivel feltétlenül élni kell” – hangsúlyozta.
Kimutatás. A felmérés szerint a megyei közintézmények 90 százalékában ki vannak függesztve a kétnyelvű feliratok. Borboly Csaba szerint a közigazgatásban biztosított többnyelvűség többletköltséget jelent, de megéri, mert a megyei tanács megkönnyíti a valamely kisebbségi közösséghez tartozó állampolgárok életét. „A kisebbségi nyelvek közigazgatásban való használata nem irányul senki ellen” – hívta fel a figyelmet a megyei önkormányzat elnöke. Elmondta, a konferencia és felmérés az első komolyabb lépés az anyanyelvhasználat fontosságának bemutatásában.
Az elnök ugyanakkor reméli, lesz folytatás, hiszen amint kiderült, a Hargita Megyei Tanács létrehozott egy speciális munkacsoportot, amely kizárólag ezzel a problémával foglalkozik, és segíteni próbál az embereknek a mindennapi érvényesülésben.
Horváth István egyetemi tanár, a Nemzeti Kisebbségkutató Hivatal elnöke ismertette a Közigazgatási nyelvhasználat Hargita megyében az önkormányzati és a központi kormányzat megyeszintű intézményeiben című felmérést. Ebből többek között kiderült, hogy írásban kevésbé érvényesül az anyanyelvhasználat a közintézményekben – például kérvények esetében –, mint szóban, több köztisztviselő bizonytalan a magyar nyelv használatát illetően, és hatékonyabbnak, célravezetőbbnek érzi, ha román nyelven fogalmazza meg kérelmét.
A tanulmány készítői azt javasolják: a nyelvi jogok intézményes érvényesítése érdekében erősíteni kell a dekoncentrált intézményekben a többnyelvű írásbeli ügyfél-tájékoztatást. A Hargita megyei közintézmények 90 százalékában ki vannak függesztve a kétnyelvű feliratok, ami több szempontból is fontos. „A tábla jelzésértékű is, az érdeklődő számára kiderül, milyen nyelvet használnak, és ő milyen nyelven beszélhet az illető közintézményben” – jegyezte meg a szociológus.
Tódor Erika Mária, a Sapientia-egyetem tanára Közigazgatási nyelvhasználat és életképes kétnyelvűség címmel tartott előadást, amelynek mottója egy Márton Áron püspöktől vett idézet volt: „Nem kell az a magyar iskola, amely élhetetleneket képez.” Az előadó egyebek mellett rámutatott a szaknyelv fordítási nehézségeire, valamint a nyelvi frusztrációkra.
„A nyelvi kompetencia megteremtése elengedhetetlen feltétele az esélyegyenlőségnek” – hangsúlyozta Tódor Erika Mária. Batizán Emese Emőke, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) aktivistája Mit tehet egy vezető a magyar nyelvhasználatért? című előadásában bemutatta a szervezet tevékenységét. Mint elmondta, a közigazgatásban való anyanyelvhasználat közösségépítő hatású, erősíti a közösségi tudatot. „Elsősorban nem a jogszabályokkal van gond, hanem hogy sokan nincsenek tisztában jogaikkal, illetve nem tudják vagy nem akarják érvényesíteni azokat” – fogalmazott a CEMO munkatársa.Veress Dávid, az Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnöke úgy véli, a sajtó sokat tehetne a magyar szaknyelv meghonosítása ügyében nyelvművelő rovatok indításával.
Forró Gyöngyvér
Krónika (Kolozsvár)

Anyanyelvhasználat a közintézményekben: nem irányul senki ellen
Anyanyelvhasználat a közintézményekben címmel szervezett konferenciát a Hargita Megyei Tanács április elsején, csütörtökön a tanács márványtermében. Az eseményen önkormányzati és intézményvezetők, illetve parlamenti képviselők jelenlétében taglalták, hogy a helyi közigazgatásban milyen mértékben biztosítják a kisebbségi nyelvi jogok érvényesülésének előfeltételeit.
A konferenciát Ladányi László Zsolt, Hargita Megye prefektusa nyitotta meg, majd Sógor Csaba, európai parlamenti képviselő köszöntötte a jelenlévőket, aki a kisebbségben lévő anyanyelvek használatára külföldi példákat említett. Dél-Tirol helyzete mellett Finnország esetét is kiemelte, ahol a törvényi előírások meghatározzák: ha egy kisebbségi nyelvet a lakosság 8%-a gyakorol, akkor biztosítani kell a nyelvhasználatot.
– A soknyelvűség európai érték, és egyben a demokrácia alapfeltétele. Abban az országban, ahol a kisebbségi nyelvek nem érvényesülnek, nem beszélhetünk európaiasságról. Romániának is át kell vennie ezt az európai értéket, és lépéseket kell tennie a soknyelvűség felé, csak így válhat valódi uniós állammá – magyarázta Sógor.
Politikamentesíteni kell az anyanyelvhasználatról szóló vitákat - vélekedett Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, aki felhívta a figyelmet: A kisebbségi nyelvek közigazgatásban való használata nem irányul senki ellen.
Az előadássorozat keretében elsőként Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke tartott ismertetőt. Felmérésükre hivatkozva kifejtette: a magyar nyelv szóbeli használata ebben a térségben kifogásolhatatlan, azonban az írásbeli megjelenés tekintetében még itt is mutatkoznak hiányosságok. A konferencia további részében Tódor Erika Mária, a Sapientia EMTE előadója az életképes kétnyelvűségről beszélt, hangsúlyozva, hogy mindezt csak akkor tudjuk hatékonyan kimunkálni, ha megfelelő oktatásszervezési intézkedéseket eszközölünk.
Az eseményt Batizán Emese Emőke, a Civil Elkötelezettség Mozgalom munkatársának ismertetője zárta, aki az általuk nemrégiben végzett felmérés eredményeit taglalta, amely során 66 Maros megyei intézményhez írtak magyar nyelvű kérvényt, amelyre csupán 19 intézménytől kaptak magyar nyelvű választ, 11-en pedig eleve elutasították az igénylésüket, mert az nem az ország hivatalos nyelvén íródott. (hírszerk.)
Transindex.ro

OKTATÁSI KEREKASZTAL – Erős magyar intézményrendszer kell
A pedagógusok társadalmi megbecsülésre vágynak, a diákoknak nehezebb a felvételi első osztályba, mint egyetemre.
Mi is ez?
A Közéletre Nevelésért Alapítvány, Transindex és az Erdély FM kezdeményezte, a Janovics Jenő Alapítványnál tartott kerekasztal-beszélgetés témája az oktatási törvénytervezet, ezen belül pedig az általános és középiskolai oktatás volt. A beszélgetésen részt vett Batizán Emese szociológus, CEMO-aktivista, Bartos Miklós, az erdőszentgyörgyi iskolaközpont volt igazgatója, Bodolai Gyöngyi, a Népújság szerkesztője, Beke Gyöngyi, az Erdőszentgyörgyi Iskolaközpont földrajztanára, Csegzi Sándor marosvásárhelyi alpolgármester, tanár, Horváth Gabriella, a Bolyai Líceum igazgatója, Kacsó Erika iskolapszichológus, Talentum Alapítvány, Kupán Edit, a Bălcescu iskola igazgatója, Pethő László, az Elektromaros Líceum tanára, valamint Szigeti Enikő CEMO-aktivista. Moderált Kósa András László szociológus, a Közéletre Nevelés Alapítvány kutatója. Portálunkon a vita szerkesztett átiratát közöljük.
Kósa András: Állandóan változik a tanügyi törvény. Most úgy tűnik, a kormány igazán nagy fába vágta a fejszéjét, és a teljes struktúrát átszabta: kiterjesztette az általános iskolát, a középiskolát három évesre csökkentette, illetve a tankötelezettséget 16 éves korban rögzítette. Továbbá meg lett szabva, hogy általános iskolában csak heti 20 órájuk lehet a diákoknak, míg középiskolában 25 órát lehet tanítani. Hogyan látják, ez sok vagy kevés?
Horváth Gabriella: – A heti 25 órás előírás szerintem irreális: ebben nincsenek benne a magyar órák. Utánaszámolva kiderül, magyar tagozatú líceumok esetében 32-33 körül mozog az óraszám. Ott vannak ugyanakkor a kétnyelvű vagy intenzív osztály-típusok, melyek eleve nagyobb óraszámmal működnek. Ilyen szempontból tehát sajnos nincsen nagy változás.
Az óraszám csökkentését a tananyag átstrukturálásával kellene megoldani: ki kellene venni olyan dolgokat, melyeket később, a szakosodás folyamán ráérnek megtanulni a diákok. Még egy megjegyzés az óraszám-csökkentéssel kapcsolatosan: mivel évek óta folyt a cirkusz emiatt, a minisztériumnak tavaly zseniális megoldása volt: kivett egy testnevelés-órát a heti kettőből, valamint összevonta a rajz- és zeneórát. Nem kell tehát zenekultúra, művészeti kultúra, és testnevelés sem kell. Ez volt a megoldás.
Bartos Miklós: – Szerintem a jelenlegi óraszám túl sok: a tanulók túlterheltek, és ezt el kell kerülni. Az egyik lehetséges megoldás az lehetne, ha általánossá tennék és kiterjesztenék a délutáni oktatást. A foglalkozások egy része átcsúszhatna délutánra, másrészt csökkenhetne a kötelező tantárgyaknak a száma is: enélkül nem tudunk zöld ágra vergődni. Persze mindenki félti a katedráját, de össze lehetne hozni az interdiszciplináris oktatást: meghatározott óraszámot egyik tantárgy keretében, és ugyanazon a vonalon mehetne a rokon tantárgyak oktatása is.
Horváth Gabriella: – Bizonyos humán osztályokban van “tudományok” néven ismert tantárgy, ami matematika, fizika, biológia és kémia kombinációját jelenti. Azonban a tankönyv nem lett lefordítva magyarra, továbbá túlságosan magas szintű: például nagyon sok kemény biológiát tartalmaz, olyasmiket, amiket biológia órán sem tanulnak a diákok. Ilyesmit nem lehet humán osztályoknak megtanítani. Tehát jó lenne ez a tantárgy, de megfelelő tartalommal.
Valóban túlterheltek a diákok?
Pethő László: – A diákok túlterheléséről sokat beszélnek, de én nem tudok egyetérteni ezzel: a diákok nincsenek túlterhelve, a diákok nem tanulnak. Az otthoni tanulás napi 10-15 percet jelent egy átlagos diák számára. Persze vannak csúcsdiákok is: csakhogy számukra szinte lehetetlen megtanulni azt a tananyagot, ami le van írva a tantervben. A tanár sem tudja leadni az anyagot.
Szakoktatás ma
Pethő László: – Én megkérdőjelezem, Romániában van-e jelen pillanatban szakoktatás? A szakoktatás 8 éve kapott egy súlyos, övön aluli ütést, amikor megszüntették a csoportbontást. Szlovákiában 30-as osztálylétszámnál három csoportban folyik a munka; Magyarországon és Szerbiában két csoport van biztosítva. Nálunk megszűntek a csoportok, és ehelyett modulrendszerű szakoktatásra tértünk át: a tizenegyedikeseknek például tizenegy moduljuk van az év folyamán, azonban a modulokat csak az év végén zárják le – és nincs félévi értékelés. Ez szerintem katasztrofális következményekkel jár.
Az új tanügyi törvénytervezet a csoportbontásról nem ír, ugyanakkor a tervezetben olyan aberrációk vannak, hogy a mérnökképzésben nincsen érettségi matematikából és fizikából. Hiába tömjük elmélettel annak a diáknak a fejét, aki nem akar tanulni: annyit érünk el vele, hogy 15 percet fog otthon készülni. Ha a gyakorlat érdekli a diákot, akkor inkább építsen egy villanycsengőt, mint hogy fizika- vagy elektrotechnika feladatokat oldjon. Ehhez képest 5-8. osztályban már nincsen kézimunka-óra.
Hol vannak a tanárok?
Csegzi Sándor: – Nem csak a diák oldaláról kell nézni a problémát: a legnagyobb gond az, hogy nincsenek olyan tanárok, akik eléggé műveltek ahhoz, hogy átfogóbb típusú tantárgyakat le tudjanak adni. A jelenlegi oktatási rendszer nem ezt követi. Romániában ma jószerével nincsen pedagógus-képzés: a szerencsésebbeknek van némi pedagógiai érzéke és meg tud élni a pályán. Akiknek nincsen érzékük ehhez, egy csomó roncs gyermeket nevelnek. Ez szerintem egy fontos aspektus amiről gondolkodni kéne, annak ellenére, hogy a tanügyi törvény-tervezet ezekről a kérdésekről egyáltalán nem beszél.
Iskola és valós világ
Kacsó Erika: – A régi és az új pedagógiai szakkönyvek is azt írják le, hogy az iskola elsődleges célja olyan attitűdök, készségek, kompetenciák kifejlesztése, melyek révén a gyermekek meg tudnak felelni a mindennapi élet elvárásainak. A valóság azonban gyökeresen más: az iskolákban információk leadása folyik, mely nagyon távol áll a kompetenciák fejlesztésétől.
Vannak 9,70-es médiával rendelkező, nagyon jó képességű gyermekek, akik azonban szociális kompetencia szempontjából hátul kullognak. Őket az életre nem készíti fel az iskola. Hiába rendelkeznek megfelelő képességekkel ezek a gyermekek, fontos, hogyan élnek az adottságaikkal: hogyan kommunikálnak, hogyan tudnak kapcsolatokat létesíteni, hogyan “adják el” önmagukat.
Csegzi Sándor: – Megfigyelhető, hogy miközben interneten nagyon jól kommunikálnak a gyermekek, ha négyszemközti beszélgetésre kerül sor, nem tudnak épkézláb mondatokat megfogalmazni, nem tudnak viselkedni.
Kacsó Erika: – Nagyon szépen le van írva mindez a pedagógiai könyvekben, azonban szerintem nagyon nehéz a váltás a pedagógusok részéről. Miután az ember harminc évig alkalmazott egy módszert, nem mehet be, és nem állhat a feje tetejére. Nem megy a bohóckodás, a gyermekek figyelmét felkeltendő. Ahhoz, hogy ez a váltás sikerüljön, a pedagógusnak a mentalitásán, attitűdjén, életfelfogásán, értékrendjén kell változtatni. Ez hatalmas rugalmasságot igényel részéről.
Csegzi Sándor: – '96-ig a magyarországi fizika-kémia versenyeket uralták az Erdélyből jövő diákok: az első tíz helyen alig lehetett magyarországi diákot találni. Mára sikerült lerontani a romániai oktatást, így a magyarországi versenyeken nem tudunk ilyen mértékben tarolni. Ilyen téren tehát nincs előrehaladás. Persze ez nem azt jelenti, hogy rossz irányba tartunk olyan szempontból, hogy lehet, a megélhetésre kezdtük el felkészíteni a diákokat a tantárgyversenyeken való győzelem helyett.
Csakhogy azt látjuk, hogy míg a múltban egy 17-18 éves, érettségizett fiatal már készen állt a munkaerőpiacon való részvételre, addig ma ott tartunk, hogy a fiatalok 27-28 éves korukig tanulnak, és még így sem felelnek meg a piac elvárásainak: a munkahelyükön kell tovább képezni őket.
Kósa András: Kiváltható-e azzal a délutáni oktatás, hogy a civil szervezetek valamilyen oktatási tevékenységet folytatnak a kötelező órákon túl?
Szigeti Enikő: – A CEMO az elmúlt években megpróbálta bevinni az iskolákba az emberjogi nevelést. Ehhez létezik uniós szintű támogatottság, az EU minden országában megjelent egy Compass című könyv, mely több korosztálynak kidolgozott, személyiségfejlesztő és attitűdformáló interaktív gyakorlatokon és közös munkán alapszik. Ez az emberi jogi képzések képzési könyve.
Azonban nagyon fontos, hogy az iskola befogadó legyen: nem ismerem más szervezetek tapasztalatait, azonban mi azt láttuk, hogy vannak akadályok ilyen téren. Nem alakult ki ilyen gyakorlat, dolgozni kell az együttműködésért, fel kell építeni a bizalmat. Egyébként az ilyesfajta kezdeményezések nem csak emberjogi nevelés, hanem más tematikákban – például környezeti nevelés terén – is fontosak lennének.
Jó lenne, ha a civil szervezetek aktivistái nem csak ad hoc módon jelennének meg, hanem folyamatos jelenlétük lenne az iskolákban. Egyébként én szülőként is hiányolom az extrakurrikuláris tevékenységeket: gyermekem nagyon sok körre jár iskolán kívül.
Olyan tevékenységek ezek, melyeket iskolák is könnyen megszervezhetnének: sem a gyermeknek, sem pedig a tanítónak nem jelentene plusz terhet, az iskola pedig szélesíthetné a tevékenységi körét. További szempont, hogy használni lehetne a tantermeket – az iskolán kívül a civil szervezetek ugyanis sokkal szerényebb infrastruktúrával rendelkeznek.
Kósa András: Hadd kérdezzem meg, van-e értelme a 16 éves tankötelezettségnek ebben az értelemben, vagy az csak valamiféle fejkvóta, iskolafenntartási szempontból szükséges?
Pethő László: – Van. Tanítani kell a gyerekeket, de minőségi oktatás kell. Jelenleg nincsenek minőségi tanárok, sem a modern, sem pedig a szó klasszikus értelmében. Áprilisi tréfaként például a gyerekek eltüntették az egyik tanár régi, megsárgult cetlijét: az beleőrült, hogy cetli nélkül ő honnan adja le az anyagot?
Bartos Miklós: – Még Andrei Marga minisztersége idején volt egy olyan elképzelés, hogy a német modellt vezetik be. Ennek az a lényege, hogy megmarad az óvodai-elemi oktatás, és az elemi oktatáshoz kapcsolódik az 5.-6. osztály. Hatodik osztályban aztán szétválik a tanítás, szak- illetve elméleti oktatásra. A jó képességűek elméleti líceumban folytatják tovább tanulmányaikat, míg a gyengébbek szakmát tanulnak.
Bodolai Gyöngyi: – Szerintem a 16 éves tankötelezettség a legnagyobb problémája ennek a törvénynek. Ceauşescu idején is volt ilyen próbálkozás: vidéken bevezették a kötelező tíz osztályt, aminek az lett az eredménye, hogy a tizedik osztály után tömegesen hagyták ott az iskolát a diákok. Szerintem bűn egy jó képességű gyereket még egy évig egy olyan vidéki településen, olyan környezetben tartani, ahol egyedül csak ő akar tanulni. Régebben már 6.-7. osztályban kiválasztották a tehetségesebb diákokat, akik aztán tovább tanulhattak.
Bolognai folyamat és a diákok “parkoltatása”
Bartos Miklós: – Ebben az esetben a tanügyi törvénynek van egy pozitívuma is. Van ugyanis egy olyan kitétel, hogy az egyetemi hároméves, általános képzéshez még hozzáadódik két év mesteri, ami lehetővé teszi a szakemberek kiképzését.
Csegzi Sándor: – Igazából itt a bolognai folyamatról van szó: adnak mindenkinek három évet, aztán elválik, hogy kiből mi lesz. Annyit értek el, hogy most a fiatal nem 18 évesen érik be, hanem 22-23 évesen.
Bodolai Gyöngyi: – A bolognai rendszer azon az elgondoláson alapul, hogy parkoltatni kell a fiatalokat, hiszen nem tudunk nekik munkát biztosítani. Elküldjük őket mesterizni, aztán doktorálni, majd miután letette a doktorátust, a munkaadó azt veti a szemére, hogy túlképzett, nem tudják megfizetni.
Csegzi Sándor: – Ugyanakkor nem biztos hogy mindenki egyetemet kell végezzen. Ráadásul a jelenlegi rendszer olyan aberráns helyzeteket szül, hogy a Bolyaiba első osztályba felvételivel lehet bejutni, míg egyetemre pusztán csak kérvényezni kell a felvételt.
Tanárok megbecsülése
Csegzi Sándor: – Felmerül, hogyan lehetne a jó pedagógusokat megtartani? Meg kell őket fizetni – a pedagógusok közül sokan azért menekülnek a tanügyből, mert nem tudnak megélni abból a fizetésből, amit kapnak. A tanároknak is vannak igényei, méghozzá intellektuális munkájuk révén úgymond költségesebb igényeik vannak. Persze itt nem az autó minőségére gondolok.
Valamikor a pap mellett a tanító volt a legfontosabb ember a faluban. Mindenki ismerte és számon tartotta azt a két-három tanárt, aki kiemelkedett a közösségből. Most ki foglalkozik a tanárokkal? Az új oktatási törvény ilyen szempontból sem hoz megoldást.
Kósa András: Provokatív leszek: mi az a pénz, amivel meg lehet fizetni egy pedagógust? Gondolom, mindenki azt mondaná, ha egy kicsivel többet keresne, már jobb lenne. De ha mindenki többet keres, az infláció révén ez lenullázódik, és akkor újból meg kellene növelni.
Csegzi Sándor: – Nagyon rosszul fejeztem ki magam: nem pénzt kellett volna mondjak, hanem megbecsülést, melynek egyik része az anyagi kompenzáció. A pedagógusok elsősorban társadalmi megbecsülésre vágynak.
Oktatási nehézséggel küzdő gyermekek
Kacsó Erika: – Bár a törvénytervezet megemlíti az oktatási nehézségekkel küzdő gyermekeket, azt hiszem, ezen a téren nagyon rosszul állunk. Nem léteznek ilyen gyermekekkel foglalkozó intézmények, alternatív oktatási eszközök, és a jogi háttér sem világos. Diszlexiás gyerekekkel például országos szinten egyedül a mi iskolánk foglalkozik.
Pethő László: – Az a baj, hogy miközben ezek intelligens, értelmes gyerekek, a sor végén kullognak, majd kiszorulnak az oktatási rendszerből, mert nem képesek felvenni a versenyt a többi diákkal.
Szigeti Enikő: – A magyarországi rendszerben a diszlexiásokat differenciáltan értékelik: a tanár nem ugyanazokat a módszereket használja számonkéréskor. Az osztályon belül is lehetőséget kapnak a többiekkel együtt dolgozni. A törvény Romániában nem beszél diszlexiáról, hanem “különleges szükségletekkel rendelkező gyermek” megfogalmazás van érvényben: kicsit olyan ez, mintha Romániában nem lennének diszlexiás gyermekek. Ezt tehát még nem sikerült tudatosítani a civil szférának.
Kacsó Erika: – Mi írtunk ez ügyben a minisztériumba, de nem jött válasz rá.
Bartos Miklós: – Ceauşescutól származik az az elgondolás, hogy fel kell számolni az oktatási nehézségekkel küzdő gyermekek számára létesült iskolákat, mert Romániában nincsenek ilyen gyermekek. Képzeljék el hogy ha Marosvásárhelyen is gondot jelent ezeknek a gyermekeknek a kezelése, akkor mi a helyzet a falusi iskolákban?
Kósa András: – Hadd világítsam meg a kérdést finanszírozási oldalról. Járjon-e a tanulási problémákkal küzdő gyermekek után nagyobb fejkvóta? Elvileg ez indokolt lenne, hiszen nagyobb odafigyelést, ráfordítást, több pedagógust igényelnek. Csakhogy a magyarországi példa azt mutatja, hogy ahogy bevezették a diszlexiások után járó magasabb fejkvótát, egyes vidékeken 200 százalékkal nőtt a diszlexiás gyermekek száma.
Helyi iskola vs. iskolaközpont
Csegzi Sándor: – A mostani finanszírozási rendszer lehetőséget ad arra, hogy egy közösség – akár egyház vagy civil szervezet – fenntartsa a saját iskoláját. Így nem a tanfelügyelőség fogja eldönteni, hogy egy osztály megmarad-e hat gyerekkel vagy sem. Ebben én főként a kisebbségi oktatás szempontjából nagy lehetőséget látok, hiszen ilyen körülmények között a szociális igények mellett a tehetséggondozást is lehetne kezelni.
Kósa András: Épp Erdőszentgyörgy kapcsán merül fel a kérdés, hogy ha a megye hatáskörébe kerülnek a középiskolák, akkor például egy erdőszentgyörgyi líceum leépülhet, pusztán amiatt, hogy a megyei önkormányzat politikai összetétele nem kedvező?
Bartos György: – Valószínű, hogy a megyei tanácsnak való alárendelés ellehetetlenít erdőszentgyörgyi, szovátai vagy nyárádszeredai líceumokat. Amúgy távlatilag szerintem iskolaközpontokat kellene létrehozni – nem lehet középiskolákat fenntartani vidéken akkor, amikor a tanács saját alkalmazottait sem tudja fizetni.
Gondot okoz a gyermekek száma is: míg korábban Erdőszentgyörgy környékén még három általános iskola volt, mára már egyet is alig tudnak fenntartani a törvényben megszabott osztálylétszámmal. Sem Gegecen, sem Rigmányban, vagy Havadon nincs több tíz-tizenöt helyben dolgozó családnál. Rajtuk kívül mindenki a központok felé igyekszik, mivel itt lehet megélhetésre szert tenni. A megoldás tehát az, hogy buszokkal vigyük a gyerekeket a legközelebbi iskolaközpontba. Rosszabb esetben a bentlakás is felmerülhet.
Kósa András: Az iskolaközpontok létrehozása ellentmond annak a törvénytervezetben szereplő megjegyzésnek, vagy ha úgy tetszik, kiskapunak, miszerint bármely közösség fenntarthatja a tanintézményét. Kolozs megyében például szintén hiába próbálják megszervezni az iskolaközpontokat, a szülők inkább a helyi román iskolába íratják gyereküket, hogy ne kelljen ingázzanak. Kolozsváron egyébként kiürülőben vannak a nagy múltú tanintézmények, mert a város akkora lett, hogy komoly logisztikai kérdéssé vált valamelyik külvárosból naponta eljuttatni a gyermekeket a Brassaiba vagy Apáczaiba.
Kupán Edit: – Szerintem már csak azért is meg kellene tartani az iskolákat, mert a jövő a vidéken maradásról szól, arról, hogy az emberek helyi szinten szervezik meg életüket. Persze most finanszírozás szempontjából nem könnyű, de ezt az átmeneti időszakot át kell tudni vészelni.
Bartos Miklós: – Csakhogy itt felvetődik az, hogy mennyire hatékony egy vidéki iskola mondjuk Bözödön? Milyen tanerő kerül ki Bözödre, és milyen színvonalon zajlik az oktatás? Nem jobb behozni a gyermekeket az iskolaközpontba? Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy az iskolaközpont-modell elsősorban magyar többségű vidéken működik, ilyen szempontból a szórványvidék problémás. Illetve az elemi oktatást mindenképpen helyben kell tartani, hiszen az a falu, ahol megszűnik az elemi oktatás, el van veszve.
Iskolafenntartás
Csegzi Sándor: – A törvénytervezetben eléggé homályosan van megfogalmazva, hogy pontosan hogyan is alakul majd a tulajdonviszony? Egyes paragrafusokban azt olvashatjuk, hogy az iskola állami tulajdon. Máshol kimondják, hogy a központi tulajdon mellett egyes esetekben a megyei és helyi tanács is tulajdonos lesz. Kérdés, hogyan lesz ez leosztva – erre valamilyen metodológiát ki kell dolgozni.
Nem vagyok meggyőződve arról, hogy finanszírozást tekintve jobb helyzetben lesz bármelyik líceum, ha átkerül a megyei tanácshoz. A megyei tanács kasszájába ma kevesebb pénz folyik be, mint a városi kasszákba, tehát ha fejkvótát kell adni, akkor a város könnyebben elő tudja teremteni a szükséges pénzt, mint a megye.
Az iskolákkal együtt mindenképpen központi támogatás is szükséges: ha ma megkapnánk az iskolákat és csak az önkormányzaton állna a finanszírozás, akkor bebukna minden iskola. Az egészségügyi minisztérium például az iskolaorvosokkal együtt átadta a vonatkozó költségvetést is – ennek így van realitása. Ha azonban ez nem így alakul, akkor visszafele léptünk.
Kósa András: Hogy látja a Bolyai aligazgatója ezt a fejkvótás-fenntartós-épület-tulajdonjogos kérdéskört?
Horváth Gabriella: – A Bolyai számára ez egy kettős helyzet: az épület nem a miénk, nem állami, hanem egyházi tulajdon, de ugyanakkor két állami iskola működik benne. A fejkvóta nekünk is jár ugyanúgy, mit bármelyik más iskolának. Számításaink szerint a jelenlegi fejkvótával nem kerülünk bajba, azonban sok iskolának gondot fog okozni a fejkvóta. A Művészeti Líceumnál kiszámolták, fél évre elég az összeg, mivel ott nagyobb az önköltség. A városi és vidéki kis iskoláknál biztosan lesznek gondok, hiszen ha a fejkvóta rendszer a jelenlegi állapotában marad, akkor sem tanárok fizetésére, sem iskolafenntartásra nem lesz elég pénz.
Mi az, hogy magyar osztály?
Pethő László: – Fel kell tenni a kérdést, pontosan mit is értünk a magyar osztály megnevezés alatt? A tanügyi törvény szerint magyar osztályokban a román irodalmon kívül minden tárgyat magyarul oktatnak. Maros megyében, ahol a magyar ajkú lakosság számaránya 43 százalék, a szakoktatásban a szaktantárgyak 80 százalékát románul oktatják, román ajkú kollégák. Ez eleve jogtalan, arról nem is beszélve, hogy ez megyei szinten 30-35 magyar mérnök számára jelentene állást. A román kolléga amúgy lehet, hogy jó tanár, de az Elektromaros líceum diákjainak 40 százaléka nem vásárhelyi: vajon hány felső- vagy közép-nyárádmenti diák ért annyira románul, hogy a szakszöveget megértse?
Kacsó Erika: – Sajnos nem csak a szaktantárgyakat, hanem elemi osztályokba az idegen nyelvet, választott tantárgyat, informatikát románul tanulják a diákok.
Szigeti Enikő: – Ha a finanszírozás helyi szintű lesz, lehet, hogy ez megváltozhat. Sokat jelent az, hogy az ember olyan hivatalnokhoz fordulhat, akiről tudja, hogy érti a problémáját. Nehéz elmagyarázni egy más közösségben élő, más problémákkal küszködő embernek azt, hogy miért gond az, hogy a gyermekem már első osztályban román anyanyelvű tanárral tanulja az angolt, vagy hogy a tornatanár is románul beszél és a gyerek nem érti mit mond.
Kósa András: Egy iskolavezetőnek milyen mozgástere van ebben a kérdésben?
Kupán Edit: – Szerintem a legfontosabb az, hogy a szülők tudják, milyen jogokkal rendelkeznek. Tudják, hogy nekik joguk van ahhoz, hogy a gyerekeik az anyanyelvükön tanulják ezeket a tantárgyakat. Mivel az igazgató általában nem akar konfliktushelyzetbe kerülni, ezért rendszerint a szülők kell lépjenek.
Csegzi Sándor: – Nem kell elfelejteni, hogy a szülő egyben választópolgár is. Tehát a szülőnek nem csak annyi szerepe lesz, hogy bemegy és vitatkozik az igazgatóval vagy a tanfelügyelővel, hanem eljöhet a polgármesteri hivatal elé és elmondhatja, hogy legközelebb a szavazatát másképp irányítja.
Szigeti Enikő: – Maros megyében a magyar gyermekek opciói igencsak leszűkültek. Marosvásárhelyen két iskola, a Bolyai és a Művészeti Líceum között lehet választani, illetve ha a szakoktatásra esik a választás, akkor nagyjából román nyelven fog tanulni a gyerek négy éven át.
Míg több helyen zajlik román nyelvű művészeti oktatás, a Művészeti Líceumban lecsökkentették az osztályok létszámát. 15 helyet szerettek volna biztosítani, annak ellenére, hogy ebben a líceumban bizonyítottan 20-25 gyermek szeretne tovább tanulni ötödikben és kilencedikben is. Azoknak a gyerekeknek, akik nem jutnak be a művészetibe, nagyon leszűkül a mozgásterük: a Bolyain kívül nincsenek erős és jó magyar gimnáziumok. Ugyanakkor nem feltétlenül akar mindenki a Bolyaiba menni.
Second hand érzés a diákok között
Pethő László: – Marosvásárhelyen akkut problémává vált az, hogy nincsen magyar szaklíceum. Itt-ott van ugyan egy-egy magyar osztály, azonban egy magyar tantestület kialakításához minimum három párhuzamos magyar osztály kellene működjön a szaklíceumokban. Más a hangulat egy olyan iskolában, ahol a feliratok magyarok, mindenki magyarul beszél. Ezekben a szaklíceumokban egy second hand érzés alakul ki a magyarokban.
Horváth Gabriella: – Amikor mi, bolyaisok elmegyünk egy vegyes tannyelvű iskolába, akkor gyakran meglepődünk, hogyan is tudnak kollégák létezni egy ilyen vegyes iskolában. A szünetben a gyerekek meghúzódnak a folyosón vagy az udvaron, rosszabb esetben az osztályteremből sem mennek ki, mert nem beszélhetnek magyarul. Épp ezért nem rossz a magyar szakiskola ötlete, ahol tömöríteni lehetne ezeket az osztályokat.
Szigeti Enikő: – Normális helyzetben nem célszerű szegregálni, elkülöníteni a gyermekeket, hiszen sokkal jobb, ha a magyar és román gyermekek együtt vannak: így tanulhatnak egymástól. De mivel a tapasztalat azt mutatja hogy a két tannyelvű intézményeken belül is elindul egy furcsa szegregálódás, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy a magyar közösségnek egy erős saját intézményrendszert kell kialakítania. Ezekkel a feltételekkel, ezzel a bánásmóddal a magyar gyermekek nyelvi jogai sérülnek a rendszerben. Arról nem is beszélve, hogy mivel nem anyanyelvükön tanulják a szaktantárgyat, a magyar gyermekek nem tudják ugyanazt a szintet hozni, mint a román nyelvű diákok.
Kupán Edit: A magyar gyermek nem úgy érzi magát mint egy román: végigmegy a folyosón, mindenhol román feliratok, a hirdetések románul jelennek meg, az iskola épületén románul van kitéve a tábla, az iskolai rendezvény románul folyik. Ez igazából rajtunk, vagy az iskola vezetőségén múlik, de gyakran nem tudatosul az emberek nagy részében, hogy ez mennyire fontos.
Transindex.ro,

Szakoktatás anyanyelven?
Ezekben a napokban kezdődik el a tanszemélyzet mozgása az oktatásügyben, ezért tartjuk fontosnak, hogy a Civil Elkötelezettség Mozgalom felmérései alapján felhívjuk a figyelmet egy olyan jelenségre, ami általánossá kezd válni a megyei szakoktatásban. Miközben egyre több magyar tannyelvű osztályt hirdetnek meg, iskolakezdéskor derül ki, hogy valójában becsapják a szülőt és a diákot is. Az úgynevezett magyar osztályokban ugyanis nyolcvan százalékban román anyanyelvű, a magyar nyelvet alig vagy egyáltalán nem ismerő mérnökök, mesterek oktatják a szaktantárgyakat, sőt, az idegen nyelvet és más diszciplínákat is. Van, ahol meg is magyarázzák, hogy ez mennyire jó a diákoknak, hisz az egyetemen, felsőbb iskolában könnyebben tudnak érvényesülni. Csakhogy ezekbe az osztályokba többnyire a jó közepes vagy közepes képességű, sőt, a tanulásban gyengébb, de jó kézügyességgel, műszaki és egyéb érdeklődéssel bíró tanulók jelentkeznek, akik nem a szellemi teljesítményre összpontosítanak. Nos, az a tény, hogy megyénkben, az országos átlagtól eltérően, éppen számukra nem biztosítják az anyanyelvű oktatást, a tanulók jogainak igen súlyos megsértését jelenti.
Vegyük például a marosvásárhelyi faipari iskolát, ahol a most zárult tanévben 235 diák tanult a szaklíceumi képzésben négy román és öt magyar tannyelvű osztályban. 86-an jártak a román s 149-en a magyar tagozatra. Míg a magyar osztályok teljes létszámmal működtek, a román osztályok foghíjasok (15-22 tanuló) maradtak, s a diákok közül 19 magyar anyanyelvű volt. Hasonló vagy még rosszabb az arány a szakosztályokban és az esti tagozaton. Ez utóbbi esetében a diákok fele magyar, mégsem működik magyar osztály. Amit szinte fölösleges annak nevezni, hisz az iskolában a szaktantárgyakat csak románul tanítják, mert nincs magyarul beszélő szaktanár, a hat mester közül is mindössze kettő magyar. Az iskolában nincs magyar aligazgató és a kisegítő személyzet sem ismeri a diákok több mint felének az anyanyelvét. Hasonló példákat a többi szakközépiskolából is idézhetnénk, de e jegyzetnek most nem a statisztikai felmérés a célja.
E példa felvillantásával arra szeretnénk felhívni az illetékesek figyelmét, hogy be kellene tartani a szabályokat, és az áthelyezések, a pedagógus-mozgás során olyan szaktanárokat alkalmazni, akik ismerik, beszélik, oktatni képesek a szakoktatásban magyar tagozatra jelentkező diákok nyelvén is. Ahogy egyébként az ország más megyéiben történik.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Tőkés, Markó, Szőcs Géka, Hobo: a szabadegyetem első hete
A szervezők néhány napja bőségesen adagolják a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programját, mi szemelgetünk.
A Csík Zenekar és a Role koncertjével indul idén Tusványos: mindkét együttes népzenei alapokról építkezik, azonban míg a Csík Zenekar ismert együttesek dalait népzenésíti meg, a Role éppen fordítva, népdalokat rockosít meg. A koncertek július 20-án, kedden 20.30 órakor kezdődnek, azonban utánuk sem kell lefeküdni indulniuk a táborlakóknak: a MISZSZ sátorban Huli Buli lesz, a Design Pont & Kreatív Műhely sátrában Mush up buli várja őket.
A MISZSZ, azaz Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége sátrában szerdán többek között a Bálványos Intézetről és a Kárpát-medencei ifjúsági nagypolitikáról, csütörtökön Ifjúsági támogatáspolitikákról és a gazdasági válságról, pénteken az erdélyi magyar könyvkiadásról és könyvterjesztésről, szombaton drogokról és szexkultúráról esik majd szó, számos meghívott előadóval. Ugyanitt tart majd humorestet Felméri Péter, az Open Stage, Zsók Levente és a Szomszédnéni Produkciós Iroda - és persze lesznek esti bulik is.
Szerdán, július 21-én a tábor első előadása a Fősátorban máris sokak érdeklődésére tarthat számot: 10.30-tól Az EU és a nemzeti gazdaságok – béklyó vagy kitörési lehetőség a válságból? címmel László János (vállalkozó, az EMNT székelyföldi régió elnöke, Székelyudvarhely), Mendelényi Dániel (informatikai megoldások és szolgáltatások terület vezetője, Siemens Zrt.), Becsey Zsolt (államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium), Juhász Jácint (dékán-helyettes, BBTE, Közgazdasági és Gazdálkodástudományi Kar), Szatmáry Kristóf (elnök, BKIK) beszélgetnek, Mátis Jenő (elnök-vezérigazgató, BGA Mikrohitel Rt., Kolozsvár) moderálásával.
A Corvina-sátorban Nyelvi jogaink. Ha vannak, miért nincsenek? címmel Szigeti Enikő (ügyvezető igazgató, Civil Elkötelezettség Mozgalom, Marosvásárhely), Batizán Emese (programfelelős, CEMO), Horváth István (egyetemi tanár, BBTE), Cúth Csaba (elnök, Anyanyelvünkért Polgári Társulás, Komárom) válaszolnak Balogh Levente (újságíró, Krónika) kérdéseire.
A nagyszínpadon 20 órától a régi kedvenc: a Bikini lép fel, őket a Magashegyi Underground követi. Az alternatív-elektronikus magyarországi együttes énekesnője az erdélyi Bocskor Bíborka, akit a Megasztár tehetségkutató műsorban ismert meg a szélesebb közönség.
Csütörtökön, július 22-én 10 órakor a Fősátorban egy asztalhoz ül Markó Béla és Tőkés László, hogy a nemzetpolitikai rendszerváltásról beszélgessenek Ágoston Andrással (elnök, VMDP), Brenzovics Lászlóval (alelnök, Kárpátalja Megyei Tanács), Kovács Miklóssal (elnök, KMKSZ), Pásztor Istvánnal (elnök, VMSZ), Izsák Balázzsal (elnök, SZNT), Jakab Sándorral (elnök, HMDK). A beszélgetés tiszteletbeli meghívottja Semjén Zsolt (miniszterelnök-helyettes, Budapest), moderál Répás Zsuzsanna (államtitkár-helyettes, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Budapest).
Míg 16 órától a nemzettudat és lelkiállapot témáját járja körül Czakó Gábor (író), Böjte Csaba (lelkipásztor, Déva) és Szőcs Géza (államtitkár, Nemzeti Erőforrás Minisztériuma) Gazsó L. Ferenc (újságíró) moderálásával, 18 órától a verespataki állóháborúról osztja meg godolatait Tőkés László (európai parlamenti képviselő) és Remus Cernea (elnök, Romániai Zöld Párt) a moderátor Kovács Zoltán Csongor (elnök, Zöld Erdély Egyesület) lesz.
Az E-MIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) szervezésében Bayer Zsolt és Méry Gábor beszélgetnek Nádasdy Borbála grófnővel, illetve bemutatják Demeter Szilárd Lüdércnyomás című prózakötetét és L. Simon László A római szekér (Kulturális politika - politikai kultúra) című könyvét. Este az egyik legsikeresebb magyar rockzenekar, a Hooligans lép fel, majd az erdélyi Tündérground zárja a bulit a nagyszínpadon. A szervezők legfrissebb jó híre, hogy Hobo is jön Tusványosra - Földes László pénteken, július 23-án lép fel Rúzsa Magdolna koncertje után. Transindex.ro

Marosvásárhelyen a polgármesteri hivatalhoz fordultak a tanintézmények kétnyelvű feliratozásának ügyében
Valós kétnyelvűséget kér a marosvásárhelyi polgármesteri hivataltól az iskolák feliratozása ügyében a Civil Elkötelezettség Mozgalom. Úgy tudják, az önkormányzat tervei szerint a homlokzatokon csak az iskola, gimnázium kifejezések szerepelnének magyarul.
Valós kétnyelvűséget kér a marosvásárhelyi polgármesteri hivataltól az iskolák feliratozása ügyében a helyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO). A civil szervezet hivatalos forrásra hivatkozva azt állítja, hogy a szülők és a civil szféra nyomására a marosvásárhelyi önkormányzat ugyan tervezi a tanintézetek elnevezésének kétnyelvű megjelenítését, azonban a homlokzatokon csak az iskola, gimnázium kifejezések szerepelnének magyarul. A civil szervezet szerint ez az eljárás kísértetiesen hasonlít a marosvásárhelyi utcanevek „kétnyelvű” megjelenítéséhez, valamint a nemrég „álkétnyelvűvé” átalakított Unirea/Egyesülés Főgimnázium homlokzati táblájához.
Fordítsanak le minden szót!
A CEMO közleményében emlékeztet, hogy a kétnyelvű iskolai feliratozást a tíz évvel ezelőtt életbe léptetett helyi közigazgatási törvény is szabályozza. Ezért a szervezet képviselői tegnap folyamodványt küldtek a város polgármesteréhez és alpolgármestereihez, amelyben kérik, hogy az iskolák kétnyelvű feliratozását illető határozattervezet megtárgyalásakor, valamint ennek életbeléptetésében tartsák tiszteletben a magyar közösség nyelvi jogait, és az iskolák magyar nyelvű homlokzati táblái tükrözzék a valós kétnyelvűséget. A civil szervezet emellett azt is kéri, hogy az iskolákra kihelyezendő magyar nyelvű homlokzati táblákon megjelenített információk legyenek azonosak a román nyelvű táblák feliratozásával, és ez alól csak a névadó személyiségek neve képezzen kivételt.
Tájékoztatás csak románul
Marosvásárhelyen a kétnyelvű iskolatáblák „kálváriája” tavaly januárig nyúlik vissza, amikor szülők egy csoportja azzal a kéréssel fordult a civil szervezethez, hogy segítsenek nekik gyerekeik nyelvi jogainak érvényesítésében. Gyermekeik ugyan kétnyelvű iskolák magyar tagozatára jártak, azonban az iskolákban minden tájékoztatás, feliratozás egynyelvű, figyelmen kívül hagyva a magyar közösség nyelvi jogait, amelyeket hatályban levő törvények és nemzetközi egyezmények szabályoznak. Ennek következtében a város négy általános iskolájában (Dacia, Európa, Liviu Rebreanu, valamint a 2-es Számú Általános Iskola) több száz szülő aláírásával ellátott kétnyelvűséget igénylő petíciókat nyújtottak be. „A kéréseket követően az érintett intézmények kitérő válaszokat adtak, az iskolák nyelvhasználatát illetően semminemű változás nem történt, ennek következtében a szülők úgy döntöttek, hogy egy újabb kérelmet nyújtanak be az iskolák igazgatóságaira” – írja közleményében a szervezet. Tájékoztatásuk szerint azonban a második levélre küldött válaszok nem sokban tértek el az első körben megfogalmazott elzárkózó és elhárító hangnemű dokumentumoktól.
A kétnyelvűséget illető kérelmekkel szembeni elzárkózást látva a CEMO tavaly novemberben panaszlevelet nyújtott be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, a testület azonban még nem tárgyalta az ügyet. Krónika (Kolozsvár)

„Kétnyelvűség” program
A folyó héten zajlik a Civil Elkötelezettség Mozgalom képzéssorozata melyet a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiuma támogat, melynek helyszíne a Sepsiszentgyörgy. A „Magyar nyelvű ügymenet a Gyermekvédelemben és a Szociális gondozásban” elnevezésű projekt, a „Kétnyelvűség” Programunk szerves része. 
A projekt azzal a céllal született, hogy egyrészt állami valamint közigazgatási intézmények szintjén tudatosítsa a magyar nyelvhasználatot szabályozó jogi hátteret, másrészt aktívan hozzájáruljon az érvényben lévő kétnyelvű formanyomtatványok gyakorlati és széleskörű intézményes használatához. A jelen projekt partnere a Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság. A partnerség előzetes megbeszélések és egyeztetések alapján jött létre. A képzés célja, hogy az intézmény munkatársaival közösen kialakítsunk egy olyan egységes ügyrendet, amely a kétnyelvű nyomtatványok használatát három nagyon fontos területen elősegíti. Ez a három terület a következő: 1. Az állampolgárok és a hivatal közötti kommunikáció.
2. A hivatalos ügyek megvitatásával kapcsolatos információk magyar nyelven történő tárolása és az ehhez kapcsolódó formanyomtatványok kialakítása. 3. Nyilvánosság magyar nyelven történő tájékoztatása. 
A program keretében tehát a fent megjelölt három területen a Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság eddigi egynyelvű írásbeli (román nyelvű) gyakorlatának módosítására, illetve a már kidolgozott kétnyelvű formanyomtatványok gyakorlati használatára kerül sor. A program elsődleges eszköze tematikus képzések tartása. A képzések célja egyrészt az anyanyelv/magyar nyelvhasználat fontosságának tudatosítása elsősorban az írott hivatalos dokumentumok és az intézményi ügymenet során valamint olyan gyakorlati tudás és eszköztár kialakítása, amelynek során a képzések résztvevői megismerkednek a már 2008 óta érvényben lévő kétnyelvű dokumentumokkal, valamint elsajátítják a kétnyelvű dokumentumokhoz kapcsolódó gyakorlati tudást.
A képzések két különálló tematika köré csoportosulnak:
• Egyik fő tematikája a nyelvi jogi háttér bemutatása valamint a nyelvi jogok használatának fontosságának a tudatosítása. • A képzés második gyakorlatra épülő tematikája az intézmény ügyintézésében használatos kétnyelvű formanyomtatványok valamint a használatukhoz kapcsolódó ügyrend kialakítása. 
Mindezek mellett, a képzésekkel párhuzamosan, sorozatos személyes és telefonos konzultációk alapján a CEMO szakemberei, az Igazgatóság munkatársaival közösen összeállítanak egy, a kétnyelvű ügymenetet elősegítő stratégiát, amelynek elkészítésénél felhasználásra kerülnek majd egyrészt a képzések során összegyűjtött és feldolgozott információk másrészt, a képzésben résztvevő szakemberek és a gyermekvédelemben dolgozók kiscsoportos munkái, projektjei. 
A képzések célcsoportja a Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság • köztisztviselői
• szakemberei (pszichológus, pszicho pedagógus, logopédus, szociális munkás) • illetve adminisztratív dolgozói.
Az igazgatóság feladatokat lát el felnőtt védelem, fogyatékkal élő személyek, valamint a gyermekvédelem terén. Ezen intézmény esetében kiemelten fontos szerepe van a kétnyelvű ügyintézés megvalósításának, hiszen az intézmény ügyfeleit halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, fogyatékosok, illetve idős személyek képezik, akik sérülékeny társadalmi csoportok tagjai. A román nyelv nem (megfelelő szinten) való ismerete általános az ő körükben és a román nyelvű ügyintézés nagyban akadályozza a valós, mély tartalmakhoz való hozzáférést és a problémák sokszor felszíni és ideig-óráig tartó kezelését eredményezi csupán.
„Legyünk mi a változás, amit látni szeretnénk a világban.” GANDHI
Erdély.ma

Hivatalosan magyarul
Dicsőszentmártonban indult tegnap a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) Hivatalosan magyarul képzéssorozata, mely május 10–27. között zajlik Maros megye kiemelt központjaiban. Szerdán Kerelőszentpál, csütörtökön Ákosfalva, majd Erdőszentgyörgy, Körtvélyfája, Nyárádszereda, Szászrégen, Mezőpanit és Szováta a következő állomások. A dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes termében 22-en voltak jelen a Kis-Küküllő menti városban és vonzáskörzetében levő helyhatóságok képviselői, ügyintézési szakemberei.
A képzéssorozat célcsoportját elsősorban, de nem kizárólagosan, az önkormányzatok adminisztratív dolgozói, valamint a helyi tanácsok képviselői és a közigazgatási intézmények közjegyzői alkotják. A cél: tudatosítani a kétnyelvűség fontosságát és annak – a magyar közösség jövőjét érintő – hosszú távú előnyeit, serkenteni a magyar nyelvhasználatot az önkormányzatoknál, növelni a magyar nyelven is elérhető ügyiratok és formanyomtatványok számát, valamint azok használatát.
A képzések egyik fő tematikája a nyelvi jogi háttér bemutatása, a közigazgatási intézmények ügyintézésében használatos kétnyelvű formanyomtatványok, valamint a használatukhoz kapcsolódó ügyrend kialakítása, második tematikája a hivatalos közügyek megvitatása és a nyilvánosság tájékoztatása kapcsán használatos nyomtatványok magyar nyelvre történő fordítása és használata.
A program olyan gyakorlati ismereteket (best practice) biztosít, amelyek más megyék számára is hasznosak lesznek, és amelyek más közigazgatási egységek általi átvétele tovább erősíti majd a magyar anyanyelv-használattal kapcsolatos jogok gyakorlatba ültetését, a magyar nyelvhasználatnak a közigazgatásban való alkalmazását. A példákhoz való nyilvános hozzáférését a CEMO honlapján keresztül biztosítják.
A projekt támogatója a Bethlen Gábor Alap (Szülőföld Alap) Önkormányzati Együttműködési és Informatikakollégiuma, együttműködő partner a Maros megyei RMDSZ. A képzés trénerei és előadói a CEMO munkatársai, a Babes–Bolyai Tudományegyetem nyelvész szakembere, valamint a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
Bővebb információk az info@cemo.ro e-mail címen.
(b.gy.)
Népújság (Marosvásárhely)