Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ciszterci Szent István Gimnázium (Székesfehérvár, Magyarország)
2 tétel
2004. május 19.
Székesfehérvárra látogatott a Gyulafehérvári Katolikus Szeminárium X. osztálya, eleget téve az ottani cisztercita Szent István Gimnázium meghívásának. A királyok városának, Székesfehérvárnak a megismerésén kívül sor került Budapest fontosabb nevezetességeinek megtekintésére, valamint egy Balaton-parti kirándulásra is, ahol a tanulók Tihanyt és az apátságot látogatták meg. /Bakó Botond: Együtt imádkozott a két Fehérvár. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 19./
2014. július 31.
Sok magyar darab az új évadban
A váradi közönség igényeinek eleget téve több magyar darabot játszik, és könnyedebb darabokat magában foglaló bérletházat is kialakít következő évadjára a nagyváradi Szigligeti Színház – hangzott el a csütörtökön tartott évadismertető sajtótájékoztatón.
„A Szigligeti Színtársulat következő évadjában tizenöt cím lesz a repertoáron, ugyanis az új produkciók mellett egy sor, a tavalyi évadban készült előadást is színen tartunk” – mondta Szabó K. István, a színház Szigligeti Társulatának leköszönő művészeti igazgatója. Megtudtuk azt is: az új évad első premierje Molnár Ferenc Liliom című külvárosi legendája lesz Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház főigazgatójának rendezésében. Idén szilveszterre is egy zenés vígjátékkal készül a társulat, ugyanis Kellér-Szenes-Horváth: A szabin nők elrablása című előadást viszi színpadra Halasi Imre rendezésében. A harmadik nagyszínpadi bemutató jövő februárban lesz: Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című drámáját Anca Bradu rendezésében láthatja majd a nagyérdemű.
Stúdióelőadások
A stúdióelőadások sorát Balogh Attila rendező műhelymunkája nyitja majd, aki A hetedik lépcsőfok címmel Hrabal meséket állít színpadra. Várhatóan áprilisban mutatják be Parti Nagy Lajos-Darvas Ferenc Ibusár című darabját Szabó K. István rendezésében, ezt követően pedig a kassai Thália színház igazgatója, Czajlik József rendezi meg az Álom(város)nézés című darabot, mely Ady Endre és Márai Sándor életútját állítja párhuzamba. Ennek az előadásnak a bemutatójára várhatóan jövő májusban kerül sor. Mint Szabó K. István elmondta, a következő évadban Firtos Edit színművésznő készül önálló esttel, aki Tasnády Sáhy Péter F.E. vallomások című munkáját fogja előadni.
Vendégelőadások
Az elmúlt évek örvendetes hagyományát követve a következő évadban is lesznek a váradi színházban bérletcserés előadások. A szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Bertolt Brecht – Kurt Weill Koldusopera című előadását hozza el Babarczy László rendezésében. Szintén visszatérő vendég Váradon a debreceni Csokonai Színház, amely a következő évadban Nancy Huston Iokaszté királyné című előadását kínálja fel a váradi közönség számára. A Gemza Péter rendezte darab érdekessége, hogy az Oedipus történetet Iokaszté királynő szemszögéből láttatja. A következő bérletcserés rendszerben bemutatott darab Sütő András Advent a Hargitán című előadása lesz, amelyet a békéscsabai Jókai Mór Színház hoz el Nagyváradra. A felsorolt új előadásokon kívül műsoron maradnak a Szigligeti Társulat Világcirkusz, Godot-ra várva, Szigligeti és Hazatérés című produkciói, valamint Gajai Ágnes Piaf et Ágnes című önálló estje is.
Bérletházak
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, az évad összeállításában figyelembe vették azt, hogy milyen jelzéseket kaptak a közönség köréből: ennek köszönhető az, hogy több magyar előadás került a repertoárba. Czvikker Katalin elárulta, többen jelezték azt, hogy több vidám, táncos darabot szeretnének látni. Szabó K. István közölte, még nincsenek véglegesen kialakítva a bérletházak, de az biztos, hogy lesz felnőtt-, ifjúsági-, diák- és kisdiákbérlet. Az elképzelések szerint a felnőttbérletházakat úgy fogják csoportosítani, hogy legyen egy külön bérletház azok számára, akik csak a könnyedebb előadásokat szeretnék megtekinteni. Czvikker Katalin bejelentette, hogy a bérletárak nem változtak, továbbá a bérletházak közötti átjárást úgy biztosítják, hogy a bérletesek mindig árkedvezménnyel vásárolhatnak jegyet a színházban bemutatott, de a saját bérletházukban nem szereplő előadásokra. Olyan bérletház nem lesz, ami minden előadást magában foglal, szögezték le.
Színház az iskolában
Jövőre is folytatódik az Iskola a színházban, színház az iskolában nevű programsorozat. A Szigligeti Színtársulat a 450. éves Shakespeare évfordulóra való tekintettel a nagy drámaíró Rómeó és Júliáját dolgozza majd fel váradi iskolásokkal. A programba a következő évadban bekapcsolódik a Lilliput Bábtársulat is, mely a Diótörőt rendezi meg. A produkcióban huszonhat, tizennyolc év alatti diák fog szerepelni. Az előadás rendezője Tóth Tünde, a Szigligeti Színház színművésze lesz, vendégként pedig fellép majd Peller Károly a budapesti Operettszínház szólistája. Ennek az előadásnak a premierje november végén lesz.
Bábtársulat és táncegyüttes
Szőke Kavinszki András, a Lilliput Társulat művészeti igazgatója ismertette, hogy mivel készülnek még a következő évadban. A bábosok első bemutatója október végén Petőfi Sándor A helység kalapácsa című előadása lesz, Bartal Kis Rita rendezésében. Jövő év februárjában kerül először színpadra a Szent László csudatettei című előadás, melynek szövegét a fiatal váradi Bíró Árpád írta, a zenéjét pedig Lászlóffy Zsolt jegyzi. És végül 2015 áprilisában mutatja be a társulat a Brémai muzsikusok című bábelőadást Rumi László rendezésében. Egy új koprodukcióról is beszámolt Szőke Kavinszki András: a debreceni Vojtina bábszínházzal együttműködve készül el a Két mese a hársfa alatt című előadás, valamint továbbra is játszák a debreceniekkel tavaly közösen elkészített Tündérléptefű és Genezis című előadásokat. Vendégelőadások is lesznek Nagyváradon: a debreceniek ismét elhozzák Váradra Boldog képek című előadásukat, míg a miskolci Csodamalom Bábszínház A kiskakas gyémánt félkrajcárja című darabját fogja bemutatni nálunk.
Nagyvárad Táncegyüttes
Czvikker Katalin főigazgató a Nagyvárad Táncegyüttes jövő évadjának programját ismertette. A táncegyüttes első bemutatója a Pomádé király új ruhája lesz szeptember végén, Dimény Levente rendezésében, majd következik várhatóan decemberben Euripidész Elektrájának mozgásszínházi előadása Győrfi Csaba rendezésében, 2015 februárjában pedig a Rózsa Sándor alakját megidéző Betyárvilág című előadást mutatják be, melynek rendezője László Csaba lesz.
Új stúdió
Új stúdiótermet bérel a nagyváradi Szigligeti Színház. A helyiség a Sonnenfeld-palota földszintjén van. Itt kapnak helyet a társulat kamara- és stúdióelőadásai, de próbákat is tudnak itt tartani, illetve raktárként és kelléktárként is tudják hasznosítani az ingatlanrészt. Czvikker Katalin elmondta, hogy ez ideiglenes megoldás, hiszen azt szeretnék, ha nem kellene bérelt épületben dolgozniuk, hanem a megyei tanács biztosítana a színház számára stúdiótermet. Mint ismeretes, a volt Transilvania mozi épületét szemelték ki erre a célra a színház számára, de annak az ingatlannak a felújítása folyamatosan késik.
Személyi változások
Szabó K. István művészeti igazgató közeljövőbeli távozása mellett további személyi változások is történtek a Szigligeti Színház háza táján. Szabó K. István elmondta, hogy Varga Balázs színművész a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházhoz szerződött, míg Pál Hunor a következő évadban már a debreceni Csokonai Színházban folytatja pályafutását. Szőke Kavinszki András bejelentette: Gnadig Kornélia elhagyta a Lilliput Társulatot, ő szabadúszóként kíván a továbbiakban dolgozni. Helyette a bábtársulat átigazolta Csepei Róbertet a Szigligeti Színtársulattól, aki a Helység kalapácsában máris főszerepet fog kapni.
Együttműködések, fesztiválok
A nagyváradi Szigligeti Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház közös produkcióban idézi fel Szent László alakját, tudatta Czvikker Katalin menedzser. A székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közreműködve tartják meg augusztus 16–19. között Székesfehérváron a Szent László alakját megidéző Koronázási Ünnepi Játékokat. A darab rendezője Szikora János, a Vörösmarty Színház főigazgatója, az előadás hanganyagát a Nagyváradi Állami Filharmónia tagjaiból álló együttes játszotta és vette fel, a játékban részt vesz a Nagyvárad Táncegyüttes tíz táncosa, valamint Dobos Imre színművész, a játék Angyalkórusát a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium és a nagyváradi Szent László római-katolikus teológiai Líceum kórusainak tagjai fogják alkotni. Az együttműködés folytatásaként augusztus 23-án délután Szent László családi napot rendeznek a nagyváradi római katolikus püspöki palota kertjében, amelyen egy liturgikus játékot adnak elő: fellép a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium és a váradi Szent László iskola kórusa. A családi nap alkalmával felállítják azokat a mintegy öt méter magas bábokat, amelyeket a székesfehérvári koronázási játékon is felhasználnak.
Projektek
A Szigligeti Színház más projektben is szerepel: az egyik az augusztus 3-10. között megrendezendő Esztergomi Bábtábor, amelyen a Lilliput Társulat vesz részt hatvan gyerekkel. Itt a bábtársulat a Regélő és a Paprika Jancsi kalandjai című előadásait mutatja be. Szőke Kavinszki András, a Lilliput Bábtársulat vezetője elmondta, hogy idén szeptember 1–8. között szervezik meg Havasrekettyén a Diótörő alkotótábort, amelyen összesen mintegy ötvenen vesznek részt. A továbbiakban Czvikker Katalin emlékeztetett arra, hogy a színház drámaíró pályázatot hirdetett három kategóriában. A debüt kategóriába 82 pályamunka, a drámaíró pályázatra 35, a román nyelvű drámapályázatra pedig szintén 35 pályamű érkezett. Eredményt szeptember végén vagy október elején hirdetnek.
Gazdag programkínálat
A Szigligeti Színház a különböző előadások színrevitele mellett a következő évadban is számos egyéb programmal kedveskedik a nagyváradi kultúraszerető közönségnek. Ismét megrendezik a Holnap Után Fesztivált, melyet jövő év április 15–19. között bonyolítanak le. Új fesztivált alapít a Nagyvárad Táncegyüttes: a Nemzetközi Tánc- és Összművészeti Fesztivál elnevezésű rendezvénysorozatra 2015. május 19–24. között kerül sor, ennek szakmai-művészeti vezetője Novák Péter lesz. A fesztivál keretében táncművészeti intézmények mutatkoznak be workshopok, konferenciák keretében, jelentős táncművészeti társulatok adják elő saját előadásaikat, az összművészeti részt pedig performanszok, kiállítások stb. képviselik majd. Jövő év októberében újra megrendezik Nagyváradon a Fux Bábfesztivált, amelynek lesz egy versenyprogramja és egy off programja is. Ezen a fesztiválon a szervezők számítanak a hat romániai magyar bábtársulat részvételére, emellett elképzelhető, hogy külföldi társulatok is fellépnek majd.
Pap István, erdon.ro