Székely fotóművészek nyerték meg a romániai fotóklubokat egyesítő szervezet versenyének nagydíját. Kovács László Attila, a Camera Club Siculorum, a sepsiszentgyörgyi székhelyű klub elnöke elmondta: az Országos Fotóklubok Egyesülete nemrégiben alakult, és célja, hogy tömörítse a romániai szakmai szervezeteket. A Camera Club Siculorum fotóművészeti társulás tavaly márciusban alakult, Kovászna, Hargita és Brassó megyei aktív fotóművészek részvételével. /K. Zs. : Nyertek a székely fotósok . = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 18./

Újkori vándorfotósok Háromszéken (Szacsva napjai képeken)
Békebeli időket idéz a mai digitális képkészítés forgatagában Henning János sepsiszentgyörgyi fotográfus, akinek rendhagyó kezdeményezése a legeldugottabb, legkisebb háromszéki falvak lakóit ajándékozza meg a műtermi fotózás élményével. Így történt, hogy egy nemzetközi mozgalom irányvonalához csatlakozhatott Szacsva is, a településről tucatnyi fotós készített kordokumentumnak is beillő fényképsorozatot a napokban.
Szürke, esős délelőttön térünk le a Rétyi-tó mellett haladó főútról, néhány kilométernyi kavicsos szakaszon, időnként lépésben haladva érjük el a dombok közt megbúvó kis települést. A szacsvai óvodának is otthont adó művelődési ház kerítésén plakát hirdeti az ingyenes fotózkodási lehetőséget, s mire felállítják a rögtönzött műtermet, feszül a háttérként szolgáló ponyva, készenlétben a megvilágítást szolgáló állványok, fényforrások, bemelegszik a méretes csempekályha is. Piros kis ruha, fehér harisnya, alkalmi cipő – a hatéves Szilvási Kamilla Kriszta az elsők közt ünneplőben, nagymamájával áll a fényképezőgépek elé, s néhány perc múlva már kézbe is vehetik a műtermi felvételt. Mosolyogva nézik, láthatóan örülnek az ajándéknak – hasonló nem készült még róluk, de a felmenőkről sincs régi fotográfiájuk – mondják.
Lenyomat a mindennapokról
Henning János elképzelése mögé közel húsz amatőr és profi fotós, önkéntes sorakozott fel – Ábrahám Piroska, Kiss Bence, Sánta István, Antal Levente, Antal Attila, Sebestyén Béla, Kovács László Attila, Fogarasi Hannika, Kocsis B. János, Sándor Laura, Dénes Kinga, Nagy D. István, Henning Emese, Madarasi Csilla, Tóth Szabolcs, Kónya Albert Attila, Baricz Szidónia –, az alapötletet pedig a Help Portrait nemzetközi mozgalom szolgáltatta.
– Az év bizonyos napján egy fotós stáb felállít egy műtermet, s bárki, aki arra jár, készíttethet magáról egy fényképet, amit helyben, díjmentesen kézhez kap. Ezt dolgoztam át egy kicsit a saját formánkra – magyarázza Henning János. – Vándorfotósok járták a múlt század elején a falvakat, és csűrkapura szegezett, csiricsáré faliszőnyeg előtt fényképezték az arra járókat. Mi a lassan elnéptelenedő falvakba megyünk ki, dokumentum jellegű fényképeket készítünk, felállítunk egy műtermet, s akit ott lefényképezünk, ahhoz egyik fotósunk hazamegy, otthonában is felvételeket készít róla. Tulajdonképpen dokumentáljuk, hol, hányan és miként élnek, próbálunk adatokat is gyűjteni – hol születtek, fotózták-e őket műteremben, vannak-e régi felvételeik, a család szokásait próbáljuk feltárni, megtudni, hogy járnak-e fényképészhez. Akik eddig betértek hozzánk, azoknak nagyon tetszett a kezdeményezés, színes fényképeket kaptak, s ha már be mertek ide jönni, azt jelenti, nyitottak – vélekedett a kezdeményező.
Kincsek, sorsok, jövőkép
Sajátos módon jutalmazták az otthoni környezetüket is lencsevégre kapó csapatot a szacsvaiak, pár óra alatt több száz fotó készült a faluban. Néhány pillanatra megállt az élet, az emberek hagyták a munkát. Így nyílt meg a település 1300-as években épült, kicsiny templomának ajtaja, a mennyezet hatvan festett kazettáját, az 1795-beli Úr asztalát, a feltárt és látható falfreskókat, harangokat, a toronyból nyíló látványt, a szomszédos temetőt egyaránt megörökíthették a fiatalok. Tavaly nyáron kicsit felújítottuk a templom külsőjét, vakoltunk, meszeltünk, elvezettük a vizet, hogy ne ázzon, gombásodjon a fal – meséli Gál Zsigmond. Miközben felszabaduló fényképészre várunk a meleg csempe előtt, a gondnoki teendőket közel egy éve ellátó férfi bizalmasan ecseteli: nagy gond, hogy öregszik a jelenleg 126 fős közösség, kevés gyermek születik. A legidősebb lakos Tímár Anna néni, 94 éves.
Úgy nézek ki, mint egy öreg ember, de né’, itt van a ló és a csikó is – sorolja mosolyogva Fodor Antal, a lencsék előtt történteket a művelődési ház türelmesen várakozó, Bóklász névre hallgató kutyájával osztja meg. Úgy dereng, egyszer már készült róla kép műteremben, de azt már nem tudja felidézni, mikor is. Holnap hazajön édesanyám is, most a lányoknál van a városban, bemutatom nekik a képeket – szól vissza, aztán elbúcsúzunk, traktor érkezik, nyitni kell gyorsan a kaput. A 62 éves férfi a családi portán gazdálkodik, korábban közel negyven évig járt be a megyeszékhelyre dolgozni. Nyugdíjazásról is faggatom, bizonytalan választ kapok. Közben újabb csoport érkezik a szitáló esőben, a tízéves Ráduly Kingát édesapja kíséri, együtt lépünk be a rögtönzött műterembe. Egyszer jött egy bácsi, ő is fényképezett, voltak fények, esernyő is, de az a fotó nem tetszett – mondja kacagva. Ezúttal több felvétel is készül a kislányról, akit közben a bámészkodó falubeliek bátorítanak: „mosolyogj szépen”. Fotósok noszogatására végül többgenerációs felvétel is készül, édesapja és nagyapja is a lányka mögé áll egy pillanatra. Ebédidő előtt aztán mintha egymásnak adnák a kilincset a fényképezkedni vágyó szacsvaiak – néhány óra alatt közel ötvenen fordulnak meg a kamerák előtt –, a nyomtatókkal, fényképezőgépekkel, számítógépekkel megrakott asztalnál önkéntesek rögzítik az érkezők adatait. Fotózkodás után Berde Ferenc kedélyesen hívja a csapatot, nézzenek be hozzá, a nagyszülei házán dolgozik már egy ideje.
Nyugdíjasok vagyunk, nyáron inkább itt tartózkodunk, a feleségem közben az unokákra is vigyáz Sepsiszentgyörgyön – meséli. Takaros portán tornácos, tapasztott faház áll, vele szemben felújításra váró gazdasági épület, mely egykor gabonásként szolgált, s ugyanott kapott helyet a nyári konyha is. A szülői ház hátrább, de ezen még az eredeti, százéves ablakok vannak, s meg lehet nézni, a gerendák is szépek és épek – mutatja büszkén. A tágas ház tiszta szobáját egy régi bútordarab uralja, a szemközti sarokban pedig nagy gonddal őrzött, régi lámpát akasztottak szegre. Nagyméretű keretbe foglalva az első szoba falát is fényképek sokasága díszíti, az egyiken ünneplőbe öltözött nagynénit fényképeztek évtizedekkel korábban a tornác előtt. A legújabb felvétel immár a ház uráról készül – kezében régi fotókkal, a gabonás előtt, vasvillát tartva örökítik meg az utókornak.
Értéket rejtő falvak
A szacsvai megmozduláshoz amatőr fotósként csatlakozó Antal Attila első alkalommal dolgozott csapatban. – Nagyon közel áll hozzám minden, ami régi, házak, emberek, és itt bőven adódott ilyen lehetőség, így egyfajta lazításként éltem meg a mai napot – mondta el az ebéd utáni pihenő alatt. Úgy érezte, a helybeliek jobbára nyitottak voltak, és szakmai vonatkozásokban is jól sikerült a csapattagokkal egyeztetni.
– Ezt az egyszerűséget, őszinteséget, amit ezekben a falvakban találni, valósággal vadásszák a fotósok – állítja Kovács László Attila, a kezdeményezéshez társuló Camera Club Siculorum elnöke. – Nagyon sok magyarországi szakmabeli barátom van, akik éppen ezért, az itt még fellelhető nyitottságért jönnének hozzánk fényképezni. Itt bemehetsz az udvarra, behívnak a házba, a padlásra, a kamrába, pincébe, enned is adnak, ha kell. Székelyföldön még nagyon vendégszeretők az emberek, s azt tapasztaltam, hogy ez az emberszeretet, az idegenekkel szemben tanúsított öröm még inkább felszínre tör az eldugott falvakban. A templom gondnokát fotóztam, aki azt mondta, azzal, hogy ma ide jöttünk, felpezsdült az élet a faluban. Ilyen helyen, ahol szinte nem történik semmi, ilyenkor beszédbe elegyednek az emberek a fotóssal, értékelve érzik magukat. S igazából az a szép, amikor meg is kapják a fényképeket, ahogyan ma is történt.
– Volt olyan hely, pillanat, ember, ami/aki a mai akció alatt megfogott? – faggatom.
– Érdekes közeg ez a falu, bár jobbára idősek lakják, a fiatalok elmentek, viszont rengeteg a nyaraló – azt mondják a helybeliek, hogy számuk meghaladja a lakott házakét. Láttam ugyanakkor, hogy az emberek elszomorodottak, nehezen tudnak megélni a mezőgazdaságból, hiszen közel az erdő, a vadak tönkreteszik a termést. Mindez hozzánk tartozik, Háromszék egy szelete, ez, sajnos, az eldugott falvak sorsa.
A rögtönzött műtermi akciósorozatot idén további három-négy háromszéki kis településre terjesztené ki a kezdeményező Gyulai Ferenc Fotóművész Egyesület a megyei önkormányzat mellett működő Europe Direct Iroda, illetve a megyei turisztikai egyesület támogatásával, a stáb pedig díjmentesen, önkéntesként dolgozik. Az elkészült anyagot archiválják, Európa napjára pedig nagyméretű összeállítást terveznek a szacsvai fotókból. A kiválasztott településeket megörökítő fényképekből a tervek szerint album és kiállítás egyaránt készül majd.
Demeter Virág Katalin. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megnyílt a Camera Club Siculorum éves tárlata
Tizenhat nagyszerű fotós munkájából nyílt kiállítás tegnap este a sepsiszentgyörgyi Köntés Pincegalériában. A Camera Club Siculorum (CCS) éves tárlatának tematikája a természetfotótól az etnofotóig számos területre kiterjed. A „klub” megnevezés helyett inkább „csapatot” kellene használnunk, mondta Kovács László Attila, a CCS elnöke, hiszen rendszeresen találkozunk, értékeljük a fotókat, segítjük egymás munkáját. Megnyitóbeszédében Kovács István unitárius lelkész, aki – mint kifejtette – a szakralitás okán volt jelen, azt mondta: a fotográfus azzal alkot maradandót, hogy „megragadja a folyamat időtlen pillanatiságát”.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kulcsfontosságú közösségi lét Nagyszebenben
Tizenegy éves a Nagyszebeni Magyar Kulturális Központ, amelynek tevékenységét Serfőző Levente értékelte a Krónikának. A központ vezetője kifejtette, elégedett az eddigi eredményekkel, hiszen egyre többen kapcsolódnak be rendezvényeikbe, ugyanakkor új terveik is vannak.
Tizenegy éves immár a Nagyszebeni Magyar Kulturális Központ, amelynek vezetője, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke, Serfőző Levente a Krónikának kifejtette, már azt is nagy teljesítménynek tekinti, hogy az egyesület megérte a szép kort, és megállt, megáll a saját lábán.
A vegyes házasságban élőket is megszólítják
„A helyi és megyei tanács is támogat, de a pályázataink által elnyert összegek segítségével szervezzük eseményeinket. Éves költségvetésünk 60%-át a helyi támogatásokból nyerjük" – mondta el Serfőző Levente, aki önkéntesként vezeti a kezdetektől a kulturális központot. Kitért arra is, hogy bár a hivatalos statisztikák szerint Nagyszebenben 2200 magyar él, a valóságban ennél sokkal többen vannak, hiszen egyre több magyar család és fiatal tartózkodik időlegesen, ideiglenes tartózkodási engedéllyel a városban és a környékbeli falvakban gyakran évekig, évtizedekig is, arányuk pedig nem látszik a hivatalos statisztikákban.
„Az is számít, hogy a város épített környezete nagymértékben fejlődött, a környéken is rengeteg új lakás épül, ami idevonzza a magyar fiatalokat is. Központunk kulturális programjaiba pedig egyre többen igyekeznek közülük bekapcsolódni, de ők maguknak is szerveznek külön találkozásokat, eseményeket. Például azok a magyar fiatalok, akik szebeni nagy cégeknél dolgoznak, rendszeresen összejárnak szerdánként, ugyanakkor a gyerekek számára is szerveznek programokat az itt élő magyarok" – mondta Serfőző Levente.
A kulturális központ vezetője úgy fogalmazott, igyekeznek nemcsak a helybeli magyarok, de a városba érkezők számára is gazdag, átfogó kulturális programokat szervezni, ugyanakkor kiemelten fontosnak tartják, hogy – mivel nagyon sok a vegyes házasság a környéken – a román–magyar családok tagjait is megszólítsák. Serfőző szerint nem feltétlenül az a záloga a megmaradásnak, hogy magyar iskolába járjanak a gyerekek, Nagyszebenben például a magyar központ tehet nagyon sokat azért, hogy kialakuljon és megmaradjon a magyar közösség.
Új székhelyet szeretne a központ
„Az elmúlt évek során már kikristályosodott számunkra, hogy milyenfajta programokra vevő a közönség, mit igényelnek a különféle korosztályok. Természetesen vannak olyanok, akik magasabb kulturális igényekkel rendelkeznek, és olyanok is, akik a könnyedebb, szórakoztatóbb műfajokat részesítik előnyben. Mi mindenképpen igyekszünk az egész nagyszebeni magyar közösséget megszólítani rendezvényeinkkel. Így gyerekeknek, fiataloknak, idősebbeknek szóló programokat is hozunk, és nem véletlenül mondom, hogy hozunk, hiszen a fellépők máshonnan érkeznek, Székelyföldről, egész Erdélyből, Magyarországról" – fejtette ki Serfőző Levente.
Mint mondta, sikerként értékeli, hogy tíz évvel ezelőtt még ők fizettek a rendezvényekért, mostanra pedig már a fellépők, résztvevők keresik meg a központot, amely így befogadó intézményként működik. A vezető kifejtette, fontos tervük, hogy végre állandó székhelyen működjön az egyesület, hiszen mostanig 3-4 évig maradtak egy épületben, aztán költözniük kellett, ugyanis nincsen saját ingatlanjuk.
„Egyesületünk tiszteletbeli elnöke Guttman Szabolcs műépítész, műemlékvédelmi szakember, 3-4 évig ő bocsátott rendelkezésünkre egy ingatlant. Jelenleg a református egyház régi felekezeti iskolájának visszaszolgáltatott épületében működik a központ, egyetlen teremben. Az a szándékunk, hogy ugyanebben az épületben felújítsuk a 250 négyzetméteres manzárdfelületet, és abban legyen a székhelyünk. Nyilván a visszaszolgáltatott ingatlan nincsen a legjobb állapotban, úgyhogy pályáztunk, hogy megfelelőképpen fel tudjuk újítani. Igazi kulturális és ifjúsági központot szeretnénk, és itt az ifjúságin is óriási a hangsúly, hiszen a fiatalok nélkül nyilván nincsen magyar jövő” – fogalmazott Serfőző Levente.
Születésnapi rendezvényekkel ünnepel hétvégén a szebeni központ
A 11. születésnapját ünneplő Nagyszebeni Magyar Kulturális Központ eseménysorozattal jubilál a hétvégén. Az intézményt 2006. március 11-én indították útnak, az ünnepi rendezvény keretében filmvetítéseket, kiállításmegnyitókat, könyvbemutatót szerveznek pénteken és szombaton. Pénteken a Habitus könyvesboltban vetítik Szőts István: Emberek a havason (1942, 89 perc) és Fábri Zoltán: Hannibál tanár úr (1956, 90 perc) című klasszikus filmjeit.
Szombaton fotókiállítás lesz Varázsképek címmel, majd egy másik fotótárlat is várja a közönséget, Nagy Lajos fotóművész jelenlétében Kovács László Attila, a Camera Club Siculorum Fotóklub elnöke nyitja meg a kiállítást. A Habitus könyvesboltban bemutatják Dimény H. Árpád: Levelek a szomszéd szobába című kötetét, a szerzővel Szonda Szabolcs a Sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója beszélget. D. Haszmann Orsolya múzeológus vetített képes előadás keretében mutatja be a csernátoni Haszmann Pál Múzeumot, majd levetítik Jancsó Miklós: Szegénylegények (1965, 90 perc) című alkotását.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldi varázsképek Nagyszebenben
A nagyszebeni városházán ma délután nyitják meg a Varázsképek, Székelyföld című, székelyföldi fotósok alkotásait bemutató vándorkiállítást – közölte lapunkkal Toró Attila, a kiállítás társkurátora.
A tárlat része a Nagyszebeni Magyar Kulturális Központ tizenegyedik születésnapja alkalmából szervezett rendezvénysorozatnak. Mint Toró hangsúlyozza, a 2011 óta több erdélyi és magyarországi településen bemutatott tárlat lehetőséget teremt arra, hogy a térség negyven fotóművésze 74 alkotásával érzékeltesse, milyennek látják Székelyföldet, továbbá a program és a kiállítás egy Székelyföld fotóarchívum létrehozásának lehetőségére is rámutat. A kiállítást a háromszéki Camera Club Siculorum és a KépVidék Alkotócsoport szervezi. Közleményükben idézik Orbán Balázs sorait is: „mintha e varázsképeket azért állította volna a hon határaihoz, hogy azok a honvágynak magasztos érzetét ébresszék fel a távozó honfikeblekben, hogy azoknak emlékbe vésődő képletei édes vissza-emlékeket költsenek a távozó lelkében, s azt visszavonzzák, visszaédesgessék e szép hazához”. (mol)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)