Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. március 6.
Magyar hangosbemondás a vasútnál – mikor?
Tíz hónap elteltével úgy tűnik, hogy egy lépéssel sem vagyunk közelebb a hiányzó magyar nyelvű hangosbemondás visszaállításához a csíkszeredai vasútállomáson. A Román Vasúttársaságtól (CFR) most kaptunk még egy ígéretet, de konkrétumok nélkül.
A Csíki Hírlap több alkalommal fordult már a vasúttársaság illetékeseihez azért, hogy megtudja, mi a módja annak, hogy a csíkszeredai vasútállomáson ne csak román nyelven történjen a hangos utastájékoztatás, hanem magyarul is, ahogy korábban. Az elmúlt tíz hónapban ellentmondó válaszokat kaptunk azzal kapcsolatban, hogy ki az illetékes a hangosbemondáshoz használt számítógépes program magyar nyelvű fordításának elkészítésében.
A napokban a CFR sajtóosztályától érkezett válasz a megkeresésre, amelyben azt írják, hogy a Brassói Területi Vasútigazgatóság figyelembe vette arra vonatkozó kérésünket, hogy a csíkszeredai vasútállomáson az utastájékoztatásban a magyar nyelvet is használják. „A szoftver fordítását az Informatică Feroviară Rt. brassói ügynöksége végzi, amelynek már továbbították az erre vonatkozó kérést” – áll a hivatalos levélben, amelyben nem térnek ki arra, hogy mikorra várható a magyar változat. Ez az állítás viszont ellentmond annak, amit a brassói területi igazgatóság vezetője, Ioan Pintea közölt érdeklődésünkre még ez év januárjában. Az igazgató akkor azt mondta: „A szoftver módosítására van szükség, Bukarestben foglalkoznak ezzel”.
A csíkszeredai vasútállomás vezetői tavaly júniusban, az új rendszer bevezetése után jelentést küldtek a brassói igazgatósághoz arról, hogy van igény az utasok részéről a magyar nyelvű hangos tájékoztatásra, ezért az angol és francia változat mellett a program magyar változatát is el kellene készíteni – ezt azóta is várják az utasok. Az hangos utastájékoztatási rendszer előre elkészített hanganyagokból játssza le az információkat, a korábbitól eltérő hangjelzés után női hang sorolja, hogy melyik vonat érkezik vagy indul, és melyik vágányról. Ez tisztább, érthetőbb tájékoztatást eredményez, mint korábban, amikor a forgalomirányítók végezték ezt a feladatot, csak éppen nem magyarul van.
Kovács Attila. Székelyhon.ro
Tíz hónap elteltével úgy tűnik, hogy egy lépéssel sem vagyunk közelebb a hiányzó magyar nyelvű hangosbemondás visszaállításához a csíkszeredai vasútállomáson. A Román Vasúttársaságtól (CFR) most kaptunk még egy ígéretet, de konkrétumok nélkül.
A Csíki Hírlap több alkalommal fordult már a vasúttársaság illetékeseihez azért, hogy megtudja, mi a módja annak, hogy a csíkszeredai vasútállomáson ne csak román nyelven történjen a hangos utastájékoztatás, hanem magyarul is, ahogy korábban. Az elmúlt tíz hónapban ellentmondó válaszokat kaptunk azzal kapcsolatban, hogy ki az illetékes a hangosbemondáshoz használt számítógépes program magyar nyelvű fordításának elkészítésében.
A napokban a CFR sajtóosztályától érkezett válasz a megkeresésre, amelyben azt írják, hogy a Brassói Területi Vasútigazgatóság figyelembe vette arra vonatkozó kérésünket, hogy a csíkszeredai vasútállomáson az utastájékoztatásban a magyar nyelvet is használják. „A szoftver fordítását az Informatică Feroviară Rt. brassói ügynöksége végzi, amelynek már továbbították az erre vonatkozó kérést” – áll a hivatalos levélben, amelyben nem térnek ki arra, hogy mikorra várható a magyar változat. Ez az állítás viszont ellentmond annak, amit a brassói területi igazgatóság vezetője, Ioan Pintea közölt érdeklődésünkre még ez év januárjában. Az igazgató akkor azt mondta: „A szoftver módosítására van szükség, Bukarestben foglalkoznak ezzel”.
A csíkszeredai vasútállomás vezetői tavaly júniusban, az új rendszer bevezetése után jelentést küldtek a brassói igazgatósághoz arról, hogy van igény az utasok részéről a magyar nyelvű hangos tájékoztatásra, ezért az angol és francia változat mellett a program magyar változatát is el kellene készíteni – ezt azóta is várják az utasok. Az hangos utastájékoztatási rendszer előre elkészített hanganyagokból játssza le az információkat, a korábbitól eltérő hangjelzés után női hang sorolja, hogy melyik vonat érkezik vagy indul, és melyik vágányról. Ez tisztább, érthetőbb tájékoztatást eredményez, mint korábban, amikor a forgalomirányítók végezték ezt a feladatot, csak éppen nem magyarul van.
Kovács Attila. Székelyhon.ro
2016. március 29.
Hosszúra nyúlt fordítás után magyarul is szól a hangosbemondó
Több mint tíz hónap szünet után ismét bemondják magyarul a vonatok érkezését és indulását a csíkszeredai vasútállomáson.
A változás még múlt héten, húsvét előtt következett be. Kérdésünkre Cornel Roșu, a vasútállomás infrastruktúráért felelős vezetője azt mondta, a hangos utastájékoztatáshoz használt számítógépes program fordítását Brassóban végezték el.
A magyar szó azután tűnt el a csíkszeredai vasútállomás hangosbemondásából, hogy tavaly májusban bevezették az új utastájékoztatási rendszert, amely előre elkészített hanganyagokból játssza le az információkat. Azóta a korábbitól eltérő hangjelzés után női hang sorolja, hogy melyik vonat érkezik vagy indul, és melyik vágányról. Mivel azonnal felmerült az igény az utasok részéről a magyar nyelvű tájékoztatásra, a vasútállomás vezetői tavaly júniusban fordultak a brassói területi vasúti igazgatósághoz, kérve a szoftver magyar nyelvre történő fordítását.
Mivel nem történt változás, idén januárban a brassói vezérigazgatót, majd Bukarestben a Román Vasúttársaságot is (CFR) kerestük az ügyben. A CFR sajtóosztálya március elején azt közölte, a szoftver fordítását az Informatică Feroviară Rt. brassói ügynöksége végzi. Határidőt nem jelöltek meg, de a fordítás elkészült, és már alkalmazzák.
Kovács Attila. Székelyhon.ro
Több mint tíz hónap szünet után ismét bemondják magyarul a vonatok érkezését és indulását a csíkszeredai vasútállomáson.
A változás még múlt héten, húsvét előtt következett be. Kérdésünkre Cornel Roșu, a vasútállomás infrastruktúráért felelős vezetője azt mondta, a hangos utastájékoztatáshoz használt számítógépes program fordítását Brassóban végezték el.
A magyar szó azután tűnt el a csíkszeredai vasútállomás hangosbemondásából, hogy tavaly májusban bevezették az új utastájékoztatási rendszert, amely előre elkészített hanganyagokból játssza le az információkat. Azóta a korábbitól eltérő hangjelzés után női hang sorolja, hogy melyik vonat érkezik vagy indul, és melyik vágányról. Mivel azonnal felmerült az igény az utasok részéről a magyar nyelvű tájékoztatásra, a vasútállomás vezetői tavaly júniusban fordultak a brassói területi vasúti igazgatósághoz, kérve a szoftver magyar nyelvre történő fordítását.
Mivel nem történt változás, idén januárban a brassói vezérigazgatót, majd Bukarestben a Román Vasúttársaságot is (CFR) kerestük az ügyben. A CFR sajtóosztálya március elején azt közölte, a szoftver fordítását az Informatică Feroviară Rt. brassói ügynöksége végzi. Határidőt nem jelöltek meg, de a fordítás elkészült, és már alkalmazzák.
Kovács Attila. Székelyhon.ro
2017. január 21.
Kolozsvári emléktábla: sok az ismeretlen állomásfőnök
Nincsenek adatai a Román Állami Vasúttársaságnak (CFR) a kincses városi regionális kirendeltségét a két világháború között igazgató tisztségviselőinek kilétéről. Ez az oka annak, hogy késik az állomásfőnökök nevét sorjázó, a kolozsvári pályaudvaron eredetileg három évvel ezelőtt elhelyezett emléktábla visszahelyezése.
Továbbra is késlekedik a kolozsvári pályaudvart irányító egykori magyar állomásfőnökök nevét is tartalmazó emléktábla elhelyezése, mivel egyszerűen nem találják a két világháború között szolgálatot teljesítő intézményvezetők kilétére vonatkozó adatokat.
A Krónika írásban fordult a Román Állami Vasúttársasághoz (CFR), azt tudakolva: mi az oka annak, hogy közel két évvel a sokat vitatott tábla levétele óta sem sikerült kiegészíteni a hiányzó adatokat, és visszahelyezni a plakettet. A CFR sajtóosztályától azt a választ kaptuk, hogy nem áll a vasúti társaság rendelkezésére valamennyi hivatalos adat a kolozsvári pályaudvart 1919 és 1940 között igazgató állomásfőnök nevével kapcsolatban. (A jelzett időszakban a regionális igazgatóság Romániához tartozott.) A társaság közölte, az emléktábla csakis azután kerül vissza a helyére, miután kiegészítik a névsort, továbbá amikor beszerzik a szükséges jóváhagyásokat, tekintve, hogy a szóban forgó épület műemléknek számít.
A CFR kincses városi regionális kirendeltsége 2014 májusában helyezett el márványtáblát a helyi pályaudvar épületének homlokzatán, felsorolva az egykori állomásfőnökök nevét és tevékenységük időszakát. Csakhogy az 1870 és 1945 közötti időszakban – vagyis az Osztrák–Magyar Vasúttársaság, majd a Magyar Királyi Államvasutak működése idején – szolgálatot teljesítő vezetőket „ismeretlenekként” tüntették fel a plaketten, a mulasztás pedig értetlenkedést váltott ki magyar és román körökben egyaránt. A CFR illetékesei azzal védekeztek, hogy nem álltak rendelkezésükre a szóban forgó adatok, mivel a társaság területi kirendeltségének levéltára a két világháború között megsemmisült.
A széles körű felháborodás hatására 2015 márciusában eltávolították a kifogásolt plakettet, és a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) Debreceni Területi Igazgatóságához fordultak a hiányzó adatok azonosítása érdekében. A MÁV Zrt.-nek a központi irattárában fellelhető, részleges adatok alapján az 1877–1879, az 1887–1919 és az 1941–44 közötti időszak kolozsvári állomásfőnökeinek nevét és működésük évét sikerült kiderítenie, és át is adta a listát a román vasútnak. 2015 márciusában a CFR sajtóosztálya lapunkkal közölte: kiegészítik a kapott adatokkal a márványtáblán szereplő névsort, a plakettet pedig újra elhelyezik a pályaudvar épületén, amint beszerzik a helyi hatóságoktól a szükséges engedélyeket.
Lapunk egyébként úgy tudja, hogy a CFR regionális kirendeltségének vezetősége már a magyar állomásfőnökökkel kiegészítve, az 1919–1940 közötti időszakot „átugorva” is elhelyezné a táblát. Viszont a mai napig nem kaptak választ a kolozsvári polgármesteri hivatal műemlékvédelmi bizottságától ama kérdésükre, hogy milyen engedélyekre van szükségük a plakett ismételt leleplezéséhez. Különben nem hivatalos források alapján 1870–1878 között Virányi István, 1880-tól Kugler Mihály, 1882–1888 között Egedy Lajos, 1889–90-ben Hauda Nándor, 1890–1893 között Krimszky Géza, 1893–1911 között Lósy Béla, 1912–1918 között Asztalos Sándor, míg az 1941 és 1943 közötti időszakban Elekes András irányította a kolozsvári pályaudvart.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Nincsenek adatai a Román Állami Vasúttársaságnak (CFR) a kincses városi regionális kirendeltségét a két világháború között igazgató tisztségviselőinek kilétéről. Ez az oka annak, hogy késik az állomásfőnökök nevét sorjázó, a kolozsvári pályaudvaron eredetileg három évvel ezelőtt elhelyezett emléktábla visszahelyezése.
Továbbra is késlekedik a kolozsvári pályaudvart irányító egykori magyar állomásfőnökök nevét is tartalmazó emléktábla elhelyezése, mivel egyszerűen nem találják a két világháború között szolgálatot teljesítő intézményvezetők kilétére vonatkozó adatokat.
A Krónika írásban fordult a Román Állami Vasúttársasághoz (CFR), azt tudakolva: mi az oka annak, hogy közel két évvel a sokat vitatott tábla levétele óta sem sikerült kiegészíteni a hiányzó adatokat, és visszahelyezni a plakettet. A CFR sajtóosztályától azt a választ kaptuk, hogy nem áll a vasúti társaság rendelkezésére valamennyi hivatalos adat a kolozsvári pályaudvart 1919 és 1940 között igazgató állomásfőnök nevével kapcsolatban. (A jelzett időszakban a regionális igazgatóság Romániához tartozott.) A társaság közölte, az emléktábla csakis azután kerül vissza a helyére, miután kiegészítik a névsort, továbbá amikor beszerzik a szükséges jóváhagyásokat, tekintve, hogy a szóban forgó épület műemléknek számít.
A CFR kincses városi regionális kirendeltsége 2014 májusában helyezett el márványtáblát a helyi pályaudvar épületének homlokzatán, felsorolva az egykori állomásfőnökök nevét és tevékenységük időszakát. Csakhogy az 1870 és 1945 közötti időszakban – vagyis az Osztrák–Magyar Vasúttársaság, majd a Magyar Királyi Államvasutak működése idején – szolgálatot teljesítő vezetőket „ismeretlenekként” tüntették fel a plaketten, a mulasztás pedig értetlenkedést váltott ki magyar és román körökben egyaránt. A CFR illetékesei azzal védekeztek, hogy nem álltak rendelkezésükre a szóban forgó adatok, mivel a társaság területi kirendeltségének levéltára a két világháború között megsemmisült.
A széles körű felháborodás hatására 2015 márciusában eltávolították a kifogásolt plakettet, és a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) Debreceni Területi Igazgatóságához fordultak a hiányzó adatok azonosítása érdekében. A MÁV Zrt.-nek a központi irattárában fellelhető, részleges adatok alapján az 1877–1879, az 1887–1919 és az 1941–44 közötti időszak kolozsvári állomásfőnökeinek nevét és működésük évét sikerült kiderítenie, és át is adta a listát a román vasútnak. 2015 márciusában a CFR sajtóosztálya lapunkkal közölte: kiegészítik a kapott adatokkal a márványtáblán szereplő névsort, a plakettet pedig újra elhelyezik a pályaudvar épületén, amint beszerzik a helyi hatóságoktól a szükséges engedélyeket.
Lapunk egyébként úgy tudja, hogy a CFR regionális kirendeltségének vezetősége már a magyar állomásfőnökökkel kiegészítve, az 1919–1940 közötti időszakot „átugorva” is elhelyezné a táblát. Viszont a mai napig nem kaptak választ a kolozsvári polgármesteri hivatal műemlékvédelmi bizottságától ama kérdésükre, hogy milyen engedélyekre van szükségük a plakett ismételt leleplezéséhez. Különben nem hivatalos források alapján 1870–1878 között Virányi István, 1880-tól Kugler Mihály, 1882–1888 között Egedy Lajos, 1889–90-ben Hauda Nándor, 1890–1893 között Krimszky Géza, 1893–1911 között Lósy Béla, 1912–1918 között Asztalos Sándor, míg az 1941 és 1943 közötti időszakban Elekes András irányította a kolozsvári pályaudvart.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 24.
Először ünneplik munkaszüneti nappal Havasalföld és Moldva egyesülését
Romániában először ünneplik munkaszüneti nappal kedden az egykori román fejedelemségek, Havasalföld és Moldva 1859-es egyesülésének 158. évfordulóját, amelynek alkalmából Iași-ban szerveztek központi ünnepséget.
A román történelemben „kis egyesülésként” is emlegetett évfordulón Klaus johannis államelnök egy közösségi oldalon tett bejegyzésben kifejtette: a román fejedelemségek egyesülése azoknak az elődöknek az érdeme, akik megértették, hogy egy nemzet java az intrikák és az egyéni érdekek fölött helyezkedik el. A nemzeti ünnepen Strasbourgban hivatali úton levő elnök úgy vélte, akárcsak a múltban, most is a legnagyobb fenyegetések az országból és nem külföldről érkeznek.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata miniszterelnök emlékeztetett, hogy Románia jövőre fogja ünnepelni az 1918-as „nagy egyesülés” századik évfordulóját, és úgy vélte, most, amikor az egész világban jelentős változások történnek, a románoknak szolidaritásra van szükségük. Hozzátette: a szolidaritás nem személyek és intézmények körül kell kialakuljon, hanem értékek és nemzeti célok körül. A kormányfő az állampolgárok és Románia történelmi régiói közötti kapcsolatok erősítésére buzdított üzentében.
A parlament tavaly szeptemberben nyilvánította munkaszüneti nappá a január 24-ei ünnepet, és ezzel évi 13-ra növelte a hivatalos szabadnapok számát. A bukaresti kormány a közszférában a hétfőt is munkaszüneti nappá nyilvánította, így az állami alkalmazottak négynapos hosszú hétvégének örvendhettek.
A Román Államvasút az ünnep alkalmából először indította útnak Bukarest és Iași vonalon az úgynevezett egyesülés vonatot, amelyet egy román nemzeti színekre festett mozdony vontatott. Szentes József, a Román Államvasutak utasszállító részlegének vezérigazgatója kifejtette, az ünnepi járat azt jelképezi, hogy a vonat több mint egyszerű utazási eszköz, hiszen sorsokat, embereket és helyeket is összeköt.
MTI
Krónika (Kolozsvár)
Romániában először ünneplik munkaszüneti nappal kedden az egykori román fejedelemségek, Havasalföld és Moldva 1859-es egyesülésének 158. évfordulóját, amelynek alkalmából Iași-ban szerveztek központi ünnepséget.
A román történelemben „kis egyesülésként” is emlegetett évfordulón Klaus johannis államelnök egy közösségi oldalon tett bejegyzésben kifejtette: a román fejedelemségek egyesülése azoknak az elődöknek az érdeme, akik megértették, hogy egy nemzet java az intrikák és az egyéni érdekek fölött helyezkedik el. A nemzeti ünnepen Strasbourgban hivatali úton levő elnök úgy vélte, akárcsak a múltban, most is a legnagyobb fenyegetések az országból és nem külföldről érkeznek.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata miniszterelnök emlékeztetett, hogy Románia jövőre fogja ünnepelni az 1918-as „nagy egyesülés” századik évfordulóját, és úgy vélte, most, amikor az egész világban jelentős változások történnek, a románoknak szolidaritásra van szükségük. Hozzátette: a szolidaritás nem személyek és intézmények körül kell kialakuljon, hanem értékek és nemzeti célok körül. A kormányfő az állampolgárok és Románia történelmi régiói közötti kapcsolatok erősítésére buzdított üzentében.
A parlament tavaly szeptemberben nyilvánította munkaszüneti nappá a január 24-ei ünnepet, és ezzel évi 13-ra növelte a hivatalos szabadnapok számát. A bukaresti kormány a közszférában a hétfőt is munkaszüneti nappá nyilvánította, így az állami alkalmazottak négynapos hosszú hétvégének örvendhettek.
A Román Államvasút az ünnep alkalmából először indította útnak Bukarest és Iași vonalon az úgynevezett egyesülés vonatot, amelyet egy román nemzeti színekre festett mozdony vontatott. Szentes József, a Román Államvasutak utasszállító részlegének vezérigazgatója kifejtette, az ünnepi járat azt jelképezi, hogy a vonat több mint egyszerű utazási eszköz, hiszen sorsokat, embereket és helyeket is összeköt.
MTI
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 24.
Csak románul „tud” a megújuló marosvásárhelyi állomás
Jócskán kifutottak a marosvásárhelyi pályaudvar korszerűsítésének eredeti, tavaly augusztusi határidejéből, úgy tűnik azonban, már csak napok kérdése, hogy az utasok használatba vehessék a megújult létesítményt, az ígéretek szerint ugyanis március végén, illetve legkésőbb április elején átadják a nagyállomást.
Roberta Cătărescu, az állami vasúttársaság (CFR) brassói regionális központjának szóvivője kifejtette: felújították és kibővítették a várótermet, elektronikus kijelzőket szereltek fel, amelyeken követni lehet a vonatok menetrendjét, az információs pultnál pedig maguk az utasok kereshetnek rá különféle információkra. Kicserélték a vágányokat is, a talpfákat vasbeton elemekkel helyettesítették, és egy gyalogosaluljárót is kialakítottak. A mozgássérült utasokra gondolva ugyanakkor akadálymentesítették a peronok környékét.
A szóvivő rámutatott: már csak az utolsó simítások vannak hátra. A hivatalos átadásig a volt áruraktár épületében lehet jegyet váltani, ez viszont nem mindig megy zökkenőmentesen, egy olvasónk elmondása alapján ugyanis többször próbálkoznia kellett, amíg Budapestre szóló jegyet tudott váltani, mivel az alkalmazottak szerint nem működött a nemzetközi informatikai rendszer. A jegyiroda munkatársai viszont most arról számoltak be, hogy minden az előírás szerint működik.
Nem lehet tagadni ugyanakkor a kétnyelvűség hiányát, leszámítva ugyanis a Târgu Mureş és a Marosvásárhely megnevezést tartalmazó helységnévtáblát, nyoma sincs a magyar nyelvű feliratoknak. Az ügyben egy helyi lakos, Rheinfelder Richárd már petíciót indított, amelyben azt kéri: vegyék figyelembe, hogy Maros megyének több mint 228 ezer, Marosvásárhelynek pedig mintegy 27 ezer magyar anyanyelvű lakosa van, „akik jogosan várják el, hogy minden tájékoztató tábla kétnyelvű legyen, s a hangosbemondóból anyanyelvükön is hallhassák a fontos tudnivalókat”.
Ennek kapcsán Roberta Cătărescu szóvivő mindössze annyit mondott: a helységnevet románul és magyarul is kiírták, a többi felirat esetében pedig a törvény által előírt standard vasúti feliratokat használták. Lapcsaládunk írásban kereste meg Szentes Józsefet, a vasúttársaság személyszállító részlegének (CFR Călători) igazgatóját, azonban szerda estig nem válaszolt.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)
Jócskán kifutottak a marosvásárhelyi pályaudvar korszerűsítésének eredeti, tavaly augusztusi határidejéből, úgy tűnik azonban, már csak napok kérdése, hogy az utasok használatba vehessék a megújult létesítményt, az ígéretek szerint ugyanis március végén, illetve legkésőbb április elején átadják a nagyállomást.
Roberta Cătărescu, az állami vasúttársaság (CFR) brassói regionális központjának szóvivője kifejtette: felújították és kibővítették a várótermet, elektronikus kijelzőket szereltek fel, amelyeken követni lehet a vonatok menetrendjét, az információs pultnál pedig maguk az utasok kereshetnek rá különféle információkra. Kicserélték a vágányokat is, a talpfákat vasbeton elemekkel helyettesítették, és egy gyalogosaluljárót is kialakítottak. A mozgássérült utasokra gondolva ugyanakkor akadálymentesítették a peronok környékét.
A szóvivő rámutatott: már csak az utolsó simítások vannak hátra. A hivatalos átadásig a volt áruraktár épületében lehet jegyet váltani, ez viszont nem mindig megy zökkenőmentesen, egy olvasónk elmondása alapján ugyanis többször próbálkoznia kellett, amíg Budapestre szóló jegyet tudott váltani, mivel az alkalmazottak szerint nem működött a nemzetközi informatikai rendszer. A jegyiroda munkatársai viszont most arról számoltak be, hogy minden az előírás szerint működik.
Nem lehet tagadni ugyanakkor a kétnyelvűség hiányát, leszámítva ugyanis a Târgu Mureş és a Marosvásárhely megnevezést tartalmazó helységnévtáblát, nyoma sincs a magyar nyelvű feliratoknak. Az ügyben egy helyi lakos, Rheinfelder Richárd már petíciót indított, amelyben azt kéri: vegyék figyelembe, hogy Maros megyének több mint 228 ezer, Marosvásárhelynek pedig mintegy 27 ezer magyar anyanyelvű lakosa van, „akik jogosan várják el, hogy minden tájékoztató tábla kétnyelvű legyen, s a hangosbemondóból anyanyelvükön is hallhassák a fontos tudnivalókat”.
Ennek kapcsán Roberta Cătărescu szóvivő mindössze annyit mondott: a helységnevet románul és magyarul is kiírták, a többi felirat esetében pedig a törvény által előírt standard vasúti feliratokat használták. Lapcsaládunk írásban kereste meg Szentes Józsefet, a vasúttársaság személyszállító részlegének (CFR Călători) igazgatóját, azonban szerda estig nem válaszolt.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)
2017. június 1.
Beszélgetés Deáky Andrással Gyimesbükk zarándokhellyé válásáról
Romjainkat sem hagyhatjuk pusztulni, hol a csodát megéljük
Zarándokhellyé azok a helyszínek válnak, ahol csoda történik, a csodák pedig szentekhez köthetők. Gyimesbükkön Deáky András nyugalmazott iskolaigazgató szavai szerint „másképp esett meg a csoda”: kilenc évvel ezelőtt akkora érdeklődés és összefogás telepedett rá az ezeréves határra, amekkorától még mindig könnybe lábadnak a szemek. A zarándokhellyé válás folyamatáról beszélgetett Kovács Hont Imre Deáky András tanárral, panziótulajdonossal.
– Az utóbbi évtizedben teljesen megváltozott az ezeréves határként emlegetett gyimesbükki szoros környéke, ennek a változásnak pedig Ön a szíve, lelke. Mi volt az a szikra, ami a szűnni nem akaró tüzet fellobbantotta?
– Valamikor 2005 környékén kezdett egyre jobban foglalkoztatni a gondolat, hogy valamit kellene szépíteni a határon. Egyre több vendég érkezett hozzánk a panzióba, és egyre nyilvánvalóbb volt számomra, hogy mennyire érdekli őket a helyi emberek élete, a helyi történelmi örökség. De valósággal szégyelltem, hogy a vasúti őrházat vécének használják, és a Rákóczi-vár lépcsőjét is ellopkodták, még a romok is veszélyben voltak. Mesélés közben forrott ki az ötlet, hogy rakjuk vissza a lépcsőket! A vendégek is kezdték egyre komolyabban venni, mígnem egyik évben Budakesziről szimbolikusan hoztak egy méretre szabott követ lépcsőnek. Ez sajnos nem vált be, mert puha kőzetből készült, viszont kiállítottuk a panzió udvarán a Trianon-emlékműnél. Jelképesen ez a kő indította el a gyimesbükki folyamatokat.
– Az első nagy megvalósítás mégis az őrház lett, és a zarándokhellyé válás is ehhez köthető. Hogyan sikerült felújítani a házat?
– Egy darabig a román vasúttársaság használta, de úgy, hogy a benne állomásozó őr kalasnyikovval riogatta azokat, akik meg akarták látogatni a Rákóczi-várat. Később gazdátlanná vált az épület, az állapota leromlott, és a vasúttársaság eladta egy alkalmazottjának, építőanyagnak. Amikor ezt meghallottam, rémülten siettem a vasutashoz, és az épület árának többszörösét ajánlottam fel neki, így megvásároltam. Egyre szélesebb körben hangoztattam, hogy az őrházat fel kellene újítani, és egy alkalommal öt budakeszi vendégnek meséltem erről az álmomról. Egyikük felállt, és azt mondta: hagyjunk itt fejenként 100 ezer forintot erre a célra. Meg is tették, majd otthon gyűjtést szerveztek, és a Gyimesbükki Polgármesteri Hivatal is mellénk állt. Így nagyon gyorsan összegyűlt a szükséges pénz, és 2008 pünkösdjére elkészült az őrház.
– És hogyan történt a csoda?
– Magam is számítottam rá, hogy az avatáskor nagy lesz az érdeklődés, gondoltam, hogy legalább 2-3 ezer ember eljön ide. Azt viszont nehéz elmondani, hogy mi történt aznap. A román hatóságok berendeltek másnap, pünkösd hétfőjén, Bákóba, meg akartak bírságolni, amiért bevallásuk szerint a közel 40 ezer ember (!) teljesen megbénította a Gyimesi-szoroson átvezető országút forgalmát. Az az igazság, hogy erre nem voltunk felkészülve. Több mint 200 buszt és 1000 személygépkocsit számoltunk meg, a hegy aljáig álltak az autók. Az utasok kiszálltak és gyalog jöttek idáig, esetenként akár 15 km-t is, mert egyszerűen nem tudtak közelebb jönni. Fantasztikus volt az az óriási érdeklődés, az a hatalmas összefogás, ami aznap betöltötte a Gyimesi-szorost. És a nagyvilág magyarsága élőben követhette az eseményeket a Duna TV-nek köszönhetően. Ahhoz, hogy értsük, mi történt, látni kellett az emberáradatot, a tapsvihart, a zászlólobogtatást, amikor 65 év után a magyar Nohab mozdony berobogott az őrház elé. Szem szárazon nem maradt. Gyimesbükkön így esett meg a csoda, amely zarándokhellyé tette az ezeréves határt.
– Azóta az idei lesz a tizedik alkalom, hogy zarándokok tízezrei özönlik el Gyimesbükköt, és szinte minden évben találkozhatnak valami újdonsággal. Mi mindent sikerült megvalósítaniuk az őrház óta?
– A következő évben felújítottuk a kontumáci kápolnát, később az itt elesett hősök tiszteletére alakítottunk ki szakrális emlékhelyet a kápolna szomszédságában, az egykori vesztegzár romjainak felújításával. Több mint ötszáz nevet sikerült összegyűjtenünk, és a hősök névsorát gránittáblák őrzik. A másik évben a Tatros hídját festettük le. Létrehoztuk az Élet, hit és nemzet kapuját a kápolna melletti dombon. A kopjafasor állomásaira olyan kulcsszavakat faragtunk, mint például: Isten, haza, anyanyelv, szülőföld… Olyan szavak, amelyek politikai nézeteken és nemzetiségeken felüli értékeket közvetítenek. Közben a panzió udvarán is újabb és újabb szobrokat, emlékműveket avattunk. És mindezekben benne van rengeteg ember szíve, szeretete és pénze.
Az őrházzal kezdődött, az őrtoronnyal tetőzik. A gyimesbükki csoda íve
– Idén számos kerek évfordulót ünnepelhetünk a gyimesbükki pünkösd alkalmával. Melyek ezek?
– Az idei háromnapos rendezvényt Szent László király trónra lépésének 940., Kodály Zoltán zenetudós halálának 50., Domokos Pál Péter néprajzkutató halálának 25., és a csíksomlyói búcsújárás 450. évfordulójának szenteljük. Ugyanakkor ez lesz a tizedik alkalom, hogy Gyimesbükkön pünkösdi napokat szervezünk.
– Többször is kifejtette, hogy munkájuk megkoronázása lenne a Rákóczi-vár felújítása. Úgy tűnik, végre célegyenesbe értek. Mikor kezdődhet a romok újjáépítése?
– Amikor már kezdtem lemondani erről az álmomról, tavaly végül megkaptuk az építkezési engedélyt. Hét éven át küzdöttünk ezért, végül ketten maradtunk: a Gyimesbükkért Egyesület és a polgármesteri hivatal, amelynek egyébként tulajdona a Rákóczi-vár. Görbe Vilmos polgármesternek is nagyban köszönhető az előrelépés, mert az önkormányzat becsülettel állta a tervezési, engedélyeztetési költségeket. Nagyon sok munka volt ezzel, úgy kellett tárgyalni az emberekkel, hogy senkit se sértsünk meg. Figyelembe véve az állapotokat, a megosztottságot, nehéz volt legyőzni az ellenállást. Sajnos sokan meg akarták akadályozni helyi szinten is, mert ki kell mondani: a hatalomnak nem érdeke megmenteni egy magyar műemlék épületet. Egy jó belátású román szenátor közbenjárása kellett az engedélyhez, majd következett az egy éven át tartó közbeszerzési eljárás. A tervek alacsony árat vetítettek elő, nem találtunk kivitelezőt, aki vállalta volna. Végül a helyi Pál Péter elvállalta a munkát olyan összegért, hogy neki szinte semmi haszna nem származik az egészből. Már nekifoghattunk volna, de akkor a pünkösdi zarándokok elől elzártuk volna az őrtorony romjait. Ezért úgy döntöttünk, hogy pünkösd után fogunk neki a kivitelezésnek. Abban bízok, hogy sikerül értékesítenünk sok téglajegyet, és további adományokkal is megsegítenek bennünket.
– Mi az üzenete az őrtorony felújításának?
– Sokan kérdezik, hogy mi értelme van várakat újjáépíteni, amikor ennyi gond van a világban. Két üzenete van ennek. Az egyik a világ magyarsága felé: mi itt, a végeken nem adjuk fel magunkat, ezért nekik sem szabad lemondaniuk az identitásukról. A másik a románságnak üzen: üzeni, hogy a magyarok a romjaikat sem hagyják! Mi igenis itthon akarjuk érezni magunkat a szülőföldünkön, ahol temetőinkben nemzedékekre visszamenően nyugszanak a felmenőink. Hargita Népe (Csíkszereda)
Romjainkat sem hagyhatjuk pusztulni, hol a csodát megéljük
Zarándokhellyé azok a helyszínek válnak, ahol csoda történik, a csodák pedig szentekhez köthetők. Gyimesbükkön Deáky András nyugalmazott iskolaigazgató szavai szerint „másképp esett meg a csoda”: kilenc évvel ezelőtt akkora érdeklődés és összefogás telepedett rá az ezeréves határra, amekkorától még mindig könnybe lábadnak a szemek. A zarándokhellyé válás folyamatáról beszélgetett Kovács Hont Imre Deáky András tanárral, panziótulajdonossal.
– Az utóbbi évtizedben teljesen megváltozott az ezeréves határként emlegetett gyimesbükki szoros környéke, ennek a változásnak pedig Ön a szíve, lelke. Mi volt az a szikra, ami a szűnni nem akaró tüzet fellobbantotta?
– Valamikor 2005 környékén kezdett egyre jobban foglalkoztatni a gondolat, hogy valamit kellene szépíteni a határon. Egyre több vendég érkezett hozzánk a panzióba, és egyre nyilvánvalóbb volt számomra, hogy mennyire érdekli őket a helyi emberek élete, a helyi történelmi örökség. De valósággal szégyelltem, hogy a vasúti őrházat vécének használják, és a Rákóczi-vár lépcsőjét is ellopkodták, még a romok is veszélyben voltak. Mesélés közben forrott ki az ötlet, hogy rakjuk vissza a lépcsőket! A vendégek is kezdték egyre komolyabban venni, mígnem egyik évben Budakesziről szimbolikusan hoztak egy méretre szabott követ lépcsőnek. Ez sajnos nem vált be, mert puha kőzetből készült, viszont kiállítottuk a panzió udvarán a Trianon-emlékműnél. Jelképesen ez a kő indította el a gyimesbükki folyamatokat.
– Az első nagy megvalósítás mégis az őrház lett, és a zarándokhellyé válás is ehhez köthető. Hogyan sikerült felújítani a házat?
– Egy darabig a román vasúttársaság használta, de úgy, hogy a benne állomásozó őr kalasnyikovval riogatta azokat, akik meg akarták látogatni a Rákóczi-várat. Később gazdátlanná vált az épület, az állapota leromlott, és a vasúttársaság eladta egy alkalmazottjának, építőanyagnak. Amikor ezt meghallottam, rémülten siettem a vasutashoz, és az épület árának többszörösét ajánlottam fel neki, így megvásároltam. Egyre szélesebb körben hangoztattam, hogy az őrházat fel kellene újítani, és egy alkalommal öt budakeszi vendégnek meséltem erről az álmomról. Egyikük felállt, és azt mondta: hagyjunk itt fejenként 100 ezer forintot erre a célra. Meg is tették, majd otthon gyűjtést szerveztek, és a Gyimesbükki Polgármesteri Hivatal is mellénk állt. Így nagyon gyorsan összegyűlt a szükséges pénz, és 2008 pünkösdjére elkészült az őrház.
– És hogyan történt a csoda?
– Magam is számítottam rá, hogy az avatáskor nagy lesz az érdeklődés, gondoltam, hogy legalább 2-3 ezer ember eljön ide. Azt viszont nehéz elmondani, hogy mi történt aznap. A román hatóságok berendeltek másnap, pünkösd hétfőjén, Bákóba, meg akartak bírságolni, amiért bevallásuk szerint a közel 40 ezer ember (!) teljesen megbénította a Gyimesi-szoroson átvezető országút forgalmát. Az az igazság, hogy erre nem voltunk felkészülve. Több mint 200 buszt és 1000 személygépkocsit számoltunk meg, a hegy aljáig álltak az autók. Az utasok kiszálltak és gyalog jöttek idáig, esetenként akár 15 km-t is, mert egyszerűen nem tudtak közelebb jönni. Fantasztikus volt az az óriási érdeklődés, az a hatalmas összefogás, ami aznap betöltötte a Gyimesi-szorost. És a nagyvilág magyarsága élőben követhette az eseményeket a Duna TV-nek köszönhetően. Ahhoz, hogy értsük, mi történt, látni kellett az emberáradatot, a tapsvihart, a zászlólobogtatást, amikor 65 év után a magyar Nohab mozdony berobogott az őrház elé. Szem szárazon nem maradt. Gyimesbükkön így esett meg a csoda, amely zarándokhellyé tette az ezeréves határt.
– Azóta az idei lesz a tizedik alkalom, hogy zarándokok tízezrei özönlik el Gyimesbükköt, és szinte minden évben találkozhatnak valami újdonsággal. Mi mindent sikerült megvalósítaniuk az őrház óta?
– A következő évben felújítottuk a kontumáci kápolnát, később az itt elesett hősök tiszteletére alakítottunk ki szakrális emlékhelyet a kápolna szomszédságában, az egykori vesztegzár romjainak felújításával. Több mint ötszáz nevet sikerült összegyűjtenünk, és a hősök névsorát gránittáblák őrzik. A másik évben a Tatros hídját festettük le. Létrehoztuk az Élet, hit és nemzet kapuját a kápolna melletti dombon. A kopjafasor állomásaira olyan kulcsszavakat faragtunk, mint például: Isten, haza, anyanyelv, szülőföld… Olyan szavak, amelyek politikai nézeteken és nemzetiségeken felüli értékeket közvetítenek. Közben a panzió udvarán is újabb és újabb szobrokat, emlékműveket avattunk. És mindezekben benne van rengeteg ember szíve, szeretete és pénze.
Az őrházzal kezdődött, az őrtoronnyal tetőzik. A gyimesbükki csoda íve
– Idén számos kerek évfordulót ünnepelhetünk a gyimesbükki pünkösd alkalmával. Melyek ezek?
– Az idei háromnapos rendezvényt Szent László király trónra lépésének 940., Kodály Zoltán zenetudós halálának 50., Domokos Pál Péter néprajzkutató halálának 25., és a csíksomlyói búcsújárás 450. évfordulójának szenteljük. Ugyanakkor ez lesz a tizedik alkalom, hogy Gyimesbükkön pünkösdi napokat szervezünk.
– Többször is kifejtette, hogy munkájuk megkoronázása lenne a Rákóczi-vár felújítása. Úgy tűnik, végre célegyenesbe értek. Mikor kezdődhet a romok újjáépítése?
– Amikor már kezdtem lemondani erről az álmomról, tavaly végül megkaptuk az építkezési engedélyt. Hét éven át küzdöttünk ezért, végül ketten maradtunk: a Gyimesbükkért Egyesület és a polgármesteri hivatal, amelynek egyébként tulajdona a Rákóczi-vár. Görbe Vilmos polgármesternek is nagyban köszönhető az előrelépés, mert az önkormányzat becsülettel állta a tervezési, engedélyeztetési költségeket. Nagyon sok munka volt ezzel, úgy kellett tárgyalni az emberekkel, hogy senkit se sértsünk meg. Figyelembe véve az állapotokat, a megosztottságot, nehéz volt legyőzni az ellenállást. Sajnos sokan meg akarták akadályozni helyi szinten is, mert ki kell mondani: a hatalomnak nem érdeke megmenteni egy magyar műemlék épületet. Egy jó belátású román szenátor közbenjárása kellett az engedélyhez, majd következett az egy éven át tartó közbeszerzési eljárás. A tervek alacsony árat vetítettek elő, nem találtunk kivitelezőt, aki vállalta volna. Végül a helyi Pál Péter elvállalta a munkát olyan összegért, hogy neki szinte semmi haszna nem származik az egészből. Már nekifoghattunk volna, de akkor a pünkösdi zarándokok elől elzártuk volna az őrtorony romjait. Ezért úgy döntöttünk, hogy pünkösd után fogunk neki a kivitelezésnek. Abban bízok, hogy sikerül értékesítenünk sok téglajegyet, és további adományokkal is megsegítenek bennünket.
– Mi az üzenete az őrtorony felújításának?
– Sokan kérdezik, hogy mi értelme van várakat újjáépíteni, amikor ennyi gond van a világban. Két üzenete van ennek. Az egyik a világ magyarsága felé: mi itt, a végeken nem adjuk fel magunkat, ezért nekik sem szabad lemondaniuk az identitásukról. A másik a románságnak üzen: üzeni, hogy a magyarok a romjaikat sem hagyják! Mi igenis itthon akarjuk érezni magunkat a szülőföldünkön, ahol temetőinkben nemzedékekre visszamenően nyugszanak a felmenőink. Hargita Népe (Csíkszereda)
2017. augusztus 3.
Hőség sújtja az országot – Korlátozások az országutakon és a vasúton
Korlátozásokat helyeztek kilátásba az elsősorban az Erdélyt sújtó hőség miatt az országutakon és a vasúton. A vasúti infrastruktúrát kezelő CFR Infrastructura társaság közleményben tudatta: ahol és amikor a helyzet megköveteli, csökkentik a vonatok sebességét a közlekedés biztonsága érdekében. A hét végéig folyamatosan ellenőrzik a vasúti pályát, és azokban az időintervallumokban, amelyekben a sínek szintjén a hőmérséklet meghaladja az 50 fokot, és a helyzet megköveteli, óránkénti 20-30 kilométerrel csökkentik a vonatok sebességét. A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) is tudatta, hogy korlátozásokat vezethetnek be az országutakon: a legmelegebb órákban betilthatják a 7,5 tonnánál nehezebb járművek közlekedését azokban a térségekben, amelyekre vonatkozóan az országos meteorológiai szolgálat másodfokú (narancs színű) figyelmeztetést bocsátott ki a hőség miatt.
A CNAIR közleménye szerint az esetleges tilalom nem vonatkozik a személyeket, élő állatokat, romlékony élelmiszert, postát vagy üzemanyagot szállító járművekre, valamint azokra, amelyek sürgősségi beavatkozások helyszíneire tartanak. „A korlátozás az aszfaltozott utak megóvása miatt szükséges. A hőség miatt megolvadt útburkolat ugyanis deformálódhat a nehéz járművek súlya alatt” – szól az indoklás.
A meteorológiai szolgálat másodfokú (narancs színű) figyelmeztetést bocsátott ki tegnapra és mára Erdély szinte valamennyi megyéjére és a Vaskapu Duna-szoros térségére. Az ország többi megyéjében, valamint Hargita, Kovászna és Brassó megyében első fokú, sárga figyelmeztetés van érvényben. Az előrejelzés szerint ma Erdélyben 36-39 fok közötti hőmérsékleti csúcsértékek várhatók, a hőség a hét végéig kitart. Székely Hírmondó; Erdély.ma
Korlátozásokat helyeztek kilátásba az elsősorban az Erdélyt sújtó hőség miatt az országutakon és a vasúton. A vasúti infrastruktúrát kezelő CFR Infrastructura társaság közleményben tudatta: ahol és amikor a helyzet megköveteli, csökkentik a vonatok sebességét a közlekedés biztonsága érdekében. A hét végéig folyamatosan ellenőrzik a vasúti pályát, és azokban az időintervallumokban, amelyekben a sínek szintjén a hőmérséklet meghaladja az 50 fokot, és a helyzet megköveteli, óránkénti 20-30 kilométerrel csökkentik a vonatok sebességét. A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) is tudatta, hogy korlátozásokat vezethetnek be az országutakon: a legmelegebb órákban betilthatják a 7,5 tonnánál nehezebb járművek közlekedését azokban a térségekben, amelyekre vonatkozóan az országos meteorológiai szolgálat másodfokú (narancs színű) figyelmeztetést bocsátott ki a hőség miatt.
A CNAIR közleménye szerint az esetleges tilalom nem vonatkozik a személyeket, élő állatokat, romlékony élelmiszert, postát vagy üzemanyagot szállító járművekre, valamint azokra, amelyek sürgősségi beavatkozások helyszíneire tartanak. „A korlátozás az aszfaltozott utak megóvása miatt szükséges. A hőség miatt megolvadt útburkolat ugyanis deformálódhat a nehéz járművek súlya alatt” – szól az indoklás.
A meteorológiai szolgálat másodfokú (narancs színű) figyelmeztetést bocsátott ki tegnapra és mára Erdély szinte valamennyi megyéjére és a Vaskapu Duna-szoros térségére. Az ország többi megyéjében, valamint Hargita, Kovászna és Brassó megyében első fokú, sárga figyelmeztetés van érvényben. Az előrejelzés szerint ma Erdélyben 36-39 fok közötti hőmérsékleti csúcsértékek várhatók, a hőség a hét végéig kitart. Székely Hírmondó; Erdély.ma
2017. augusztus 28.
GYANÚS A VASÚTI INGYENJEGY. Nem tetszik a közúti fuvarozóknak az egyetemistáknak biztosított ingyenes vonatjegy: szerintük ez hátrányos megkülönböztetést jelent velük szemben. A hivatásos fuvarozókat tömörítő COATR szervezet beadványban fordult a pénzügyminisztériumhoz, amelyben azt kérik, hogy a szaktárca tisztázza, hogyan biztosítják az egyetemisták ingyenes vasúti közlekedéséhez a szubvenciót, és hogyan számolják el a vonatjegyeket. „Úgy gondoljuk, hogy ez az ingyenesség törvénytelen és diszkriminatív, mivel csak a vasúti közlekedésre vonatkozik, a román vasúttársaságra (CFR) és a magáncégekre egyaránt, ám kizárja a közúti vagy vízi közlekedést, pedig vannak olyan országrészek, ahová a diákok nem tudnak eljutni vonattal. Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy az év elején elindított stratégia politikai jellegű, célja bizonyos fuvarozói kategóriák támogatása” – írják a közúti fuvarozók. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 30.
Múzeumot kaphat az egykori Zaránd vármegye
Az év végéig újjávarázsolhatják Brád 1896-ban épült vasúti állomását. A kastélynak is beillő, monarchiabeli ingatlan emeletén a Hunyad megyei település önkormányzata az egykori Zaránd vármegye múzeumát rendezné be
Teljesen lepukkant állapotából igyekszik újjáéleszteni a műemléknek számító brádi pályaudvart az állami vasúttársaság (CFR). Noha a munkálatokat elnyerő dévai Industrial Construct Gedi Kft.-nek nem sikerül tartania a júliusi határidőt, az évtizedekig elhanyagolt, impozáns épület renoválása jól halad. Az alapot körülvevő vízelvezető rendszertől a tornyocskák kupás cserepéig minden megújul.
A megrendelő, a tervező és az építő igyekezett minden apró kis részletre odafigyelni: például a vajdasági Kikindán készíttette el a stilizált kereszttel ékesített cserepek mását. Az anyagok kiválasztásánál sem szűkösködtek, ezt a nyílászárók elkészítésénél is meg lehet tapasztalni. A manapság oly divatos – és lényegesen olcsóbb – műanyag-keretek helyett rétegelt fából gyártatták le az összes ajtót és ablakot.
Szépséghibák, hiányosságok
A restaurálásnak viszont szépséghibája is van, hisz az állomás közvetlen szomszédságában lévő kis melléképület kimaradt a finanszírozási projektből. A négy cifra kis toronnyal ékesített egykori műhely szomorkásan várja, hogy ismét nyíljon meg a szállításügyi minisztérium kasszája. Úgyszintén csúfítja a pályaudvar képet a főépülettől alig száz méterre fekvő mozdonygarázs is. Raul Florin Matei, aki egyszerű brádi lakóként sokat küzdött a vasútállomás megmentéséért, nem érti, miért nem lehetett belefoglalni a raktár restaurálását is a tervbe, hisz egyértelmű, hogy ugyanannak az épületegyüttesnek a része.
A helyi férfi, aki civilként az elmúlt években több beadvánnyal fordult az illetékes szervekhez, ismételten megpróbálja rávenni a CFR vezetőit, hogy a társaság költségvetéséből szakítsanak még egy bizonyos tételt, és tegyék teljessé azt a munkát, amibe belevágtak. Még így is jó, hogy a minisztérium végül rászánta magát a főépület megmentésére. Ha elkészül, ismét városunk egyik büszkesége lesz. Remélem, hogy a CFR illetékesei is felkarolják az ötletünket, miszerint a régió helytörténeti múzeumát rendeznénk be. Elvégre egy ekkora állomás túl nagy az ilyen csekély utasforgalomhoz” – fejtegeti lapunknak Florin Cazacu polgármester.
Azon túl, hogy a restaurálási munkálatokkal sikerül megmenteni az Osztrák–Magyar birodalom egyik legszebb vasútállomását, a múzeum ötletének létrehozása is számos magyar turistát vonzhat a térségbe. Zaránd vármegyét Szent István király hozta létre az államalapítás és a királyi vármegyerendszer kialakításakor. A dualizmus és a megyerendszer bevezetésekor, 1876-ban számolták fel. Nagy része a mai Hunyad megye északi oldalához, kisebb pedig Arad megyéhez tartozik.
Állomás vonatok nélkül
Miközben az állomás épülete megszépül, szinte semmi esély nem mutatkozik arra, hogy a vasúti forgalom is növekedjék. Mióta a dévai szárnyvonalat felszámolták, és a Zaránd vidékére is inkább autóval utaznak az emberek, Brádról jelenleg mindössze három személyvonat indul Arad irányába. Ehhez még hozzáadódik az a két, gőzmozdony által vontatott turistavonat, mely kizárólag a nyári idényben közlekedik a Brád és a közeli Kristyor között megmentett keskeny nyomtávú vasúton. A helyiek azt mondják, lenne igény a 90-es évek végén felszámolt dévai járat újraindítására. A két települést felújított, végig kanyargós országút köti össze, de nem mindenki számára jelent élvezetes utazást egy kisbuszon zsúfolódva hol jobbra, hol balra düledezni.
Miközben a két várost összekötő 35 kilométeres vasutat negyven évig építették, mindössze tizennyolc esztendeig használták. A munkálatok még a második világháború kitörése előtt, 1939-ben elkezdődtek. Egy évvel később a németek orosz hadifoglyokat és kényszermunkára fogott zsidókat vettek igénybe a kettős cél mielőbbi teljesítéséért. Egyrészt a Mócvidék lakóit szerették volna közelebb hozni Dévához, illetve az Arad–Déva–Piski–Gyulafehérvár-fővonalhoz, másrészt a Brád környékén kitermelt aranynak igyekeztek ipari vasutat kialakítani.
A sziklás talajon végzett, rendkívül nehéz munka számos emberáldozatot követelt; egyesek több száz, mások ezer fogoly és kényszermunkás haláláról számoltak be. A háború befejeztével a munkálatok teljesen leálltak, és csak bő három évtized után, 1979-ben kezdődtek újra. A feszített iramban dolgozó építőknek egyetlenegy esztendő alatt sikerült befejezniük a négy alagutat, ugyanannyi hidat és tíz völgyhidat sorakoztató pályát. Az első vonat 1980-ban haladt végig a festői környezetben kanyargó vasúton.
A többszöri földcsuszamlás és az utazások egyre gyakoribb bliccelése 1998-ban arra késztette Traian Băsescu akkori szállításügyi minisztert, hogy felszámolja a két Hunyad megyei város, Déva és Brád közötti járatokat. A pályát később bokrok, fák nőtték be, aztán el-eltünedeztek a sínek, majd a talpfák. Kár, nagy kár ezért a szárnyvonalért, hisz eléggé forgalmas volt, számos személy- és tehervonat közlekedett itt naponta” – sajnálkozik Csáki Lóránd vasúti alkalmazott, a piski RMDSZ elnöke.
Kérdésünkre, hogy indokoltnak tartja-e a szárnyvonal felszámolását, Székely István Hátszegen élő nyugalmazott mozdonyvezető úgy véli, az állandó földcsuszamlások megállítása egy idő után nemcsak hogy rendkívül bonyolultnak és költségesnek bizonyult, de akár az utasok testi épségét is veszélyeztethette. „Biztos, hogy nagy áldozatok árán meg lehetett volna menteni a vonalat, de akkor, abban az időben geológiai szempontból már fenntarthatatlannak bizonyult” – állítja az egykori mozdonyvezető. Szerencse, hogy Arad irányában még nem szedték fel a szintén mesés környezetben haladó sínpárokat, megadva Brádnak, hogy legalább a végállomási státusát megőrizze.
kronika.ro; itthon.ma/erdelyorszag
Az év végéig újjávarázsolhatják Brád 1896-ban épült vasúti állomását. A kastélynak is beillő, monarchiabeli ingatlan emeletén a Hunyad megyei település önkormányzata az egykori Zaránd vármegye múzeumát rendezné be
Teljesen lepukkant állapotából igyekszik újjáéleszteni a műemléknek számító brádi pályaudvart az állami vasúttársaság (CFR). Noha a munkálatokat elnyerő dévai Industrial Construct Gedi Kft.-nek nem sikerül tartania a júliusi határidőt, az évtizedekig elhanyagolt, impozáns épület renoválása jól halad. Az alapot körülvevő vízelvezető rendszertől a tornyocskák kupás cserepéig minden megújul.
A megrendelő, a tervező és az építő igyekezett minden apró kis részletre odafigyelni: például a vajdasági Kikindán készíttette el a stilizált kereszttel ékesített cserepek mását. Az anyagok kiválasztásánál sem szűkösködtek, ezt a nyílászárók elkészítésénél is meg lehet tapasztalni. A manapság oly divatos – és lényegesen olcsóbb – műanyag-keretek helyett rétegelt fából gyártatták le az összes ajtót és ablakot.
Szépséghibák, hiányosságok
A restaurálásnak viszont szépséghibája is van, hisz az állomás közvetlen szomszédságában lévő kis melléképület kimaradt a finanszírozási projektből. A négy cifra kis toronnyal ékesített egykori műhely szomorkásan várja, hogy ismét nyíljon meg a szállításügyi minisztérium kasszája. Úgyszintén csúfítja a pályaudvar képet a főépülettől alig száz méterre fekvő mozdonygarázs is. Raul Florin Matei, aki egyszerű brádi lakóként sokat küzdött a vasútállomás megmentéséért, nem érti, miért nem lehetett belefoglalni a raktár restaurálását is a tervbe, hisz egyértelmű, hogy ugyanannak az épületegyüttesnek a része.
A helyi férfi, aki civilként az elmúlt években több beadvánnyal fordult az illetékes szervekhez, ismételten megpróbálja rávenni a CFR vezetőit, hogy a társaság költségvetéséből szakítsanak még egy bizonyos tételt, és tegyék teljessé azt a munkát, amibe belevágtak. Még így is jó, hogy a minisztérium végül rászánta magát a főépület megmentésére. Ha elkészül, ismét városunk egyik büszkesége lesz. Remélem, hogy a CFR illetékesei is felkarolják az ötletünket, miszerint a régió helytörténeti múzeumát rendeznénk be. Elvégre egy ekkora állomás túl nagy az ilyen csekély utasforgalomhoz” – fejtegeti lapunknak Florin Cazacu polgármester.
Azon túl, hogy a restaurálási munkálatokkal sikerül megmenteni az Osztrák–Magyar birodalom egyik legszebb vasútállomását, a múzeum ötletének létrehozása is számos magyar turistát vonzhat a térségbe. Zaránd vármegyét Szent István király hozta létre az államalapítás és a királyi vármegyerendszer kialakításakor. A dualizmus és a megyerendszer bevezetésekor, 1876-ban számolták fel. Nagy része a mai Hunyad megye északi oldalához, kisebb pedig Arad megyéhez tartozik.
Állomás vonatok nélkül
Miközben az állomás épülete megszépül, szinte semmi esély nem mutatkozik arra, hogy a vasúti forgalom is növekedjék. Mióta a dévai szárnyvonalat felszámolták, és a Zaránd vidékére is inkább autóval utaznak az emberek, Brádról jelenleg mindössze három személyvonat indul Arad irányába. Ehhez még hozzáadódik az a két, gőzmozdony által vontatott turistavonat, mely kizárólag a nyári idényben közlekedik a Brád és a közeli Kristyor között megmentett keskeny nyomtávú vasúton. A helyiek azt mondják, lenne igény a 90-es évek végén felszámolt dévai járat újraindítására. A két települést felújított, végig kanyargós országút köti össze, de nem mindenki számára jelent élvezetes utazást egy kisbuszon zsúfolódva hol jobbra, hol balra düledezni.
Miközben a két várost összekötő 35 kilométeres vasutat negyven évig építették, mindössze tizennyolc esztendeig használták. A munkálatok még a második világháború kitörése előtt, 1939-ben elkezdődtek. Egy évvel később a németek orosz hadifoglyokat és kényszermunkára fogott zsidókat vettek igénybe a kettős cél mielőbbi teljesítéséért. Egyrészt a Mócvidék lakóit szerették volna közelebb hozni Dévához, illetve az Arad–Déva–Piski–Gyulafehérvár-fővonalhoz, másrészt a Brád környékén kitermelt aranynak igyekeztek ipari vasutat kialakítani.
A sziklás talajon végzett, rendkívül nehéz munka számos emberáldozatot követelt; egyesek több száz, mások ezer fogoly és kényszermunkás haláláról számoltak be. A háború befejeztével a munkálatok teljesen leálltak, és csak bő három évtized után, 1979-ben kezdődtek újra. A feszített iramban dolgozó építőknek egyetlenegy esztendő alatt sikerült befejezniük a négy alagutat, ugyanannyi hidat és tíz völgyhidat sorakoztató pályát. Az első vonat 1980-ban haladt végig a festői környezetben kanyargó vasúton.
A többszöri földcsuszamlás és az utazások egyre gyakoribb bliccelése 1998-ban arra késztette Traian Băsescu akkori szállításügyi minisztert, hogy felszámolja a két Hunyad megyei város, Déva és Brád közötti járatokat. A pályát később bokrok, fák nőtték be, aztán el-eltünedeztek a sínek, majd a talpfák. Kár, nagy kár ezért a szárnyvonalért, hisz eléggé forgalmas volt, számos személy- és tehervonat közlekedett itt naponta” – sajnálkozik Csáki Lóránd vasúti alkalmazott, a piski RMDSZ elnöke.
Kérdésünkre, hogy indokoltnak tartja-e a szárnyvonal felszámolását, Székely István Hátszegen élő nyugalmazott mozdonyvezető úgy véli, az állandó földcsuszamlások megállítása egy idő után nemcsak hogy rendkívül bonyolultnak és költségesnek bizonyult, de akár az utasok testi épségét is veszélyeztethette. „Biztos, hogy nagy áldozatok árán meg lehetett volna menteni a vonalat, de akkor, abban az időben geológiai szempontból már fenntarthatatlannak bizonyult” – állítja az egykori mozdonyvezető. Szerencse, hogy Arad irányában még nem szedték fel a szintén mesés környezetben haladó sínpárokat, megadva Brádnak, hogy legalább a végállomási státusát megőrizze.
kronika.ro; itthon.ma/erdelyorszag
2017. november 1.
„Sínre tennék” a többnyelvűséget: magyar és német feliratot kérnek a CFR-től Kolozsváron
A kolozsvári és kelet-kolozsvári vasútállomásokról hiányzó többnyelvű városnévfeliratok kihelyezését sürgeti a CFR-hez küldött beadványában a Musai–Muszáj. A tervek szerint ma helyezik ki a Házsongárdi temető bejáratánál látható turistatáblák háromnyelvű változatát.
Kérvényt iktatott a Román Vasúttársaságnál (CFR) a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák ügyét felkaroló Musai–Muszáj civil kezdeményező csoport, amelyben a kolozsvári és kelet-kolozsvári vasútállomásokról hiányzó többnyelvű városnévfeliratok kihelyezését sürgetik. A szervezet keddi Facebook-bejegyzése szerint a Musai–Muszáj és az AGFI (Advocacy Group for Freedom of Identity/Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért) azt szeretné elérni, hogy a megyeszékhely mindkét állomásán három nyelven – románul, magyarul és németül – tüntessék fel a város nevét. Tekintettel arra, hogy Kolozsváron, a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére csak az elmúlt hat hónapban került sor, bízunk benne, hogy a vállalat mulasztásával állunk szemben és kérvényünk nyomán, rövid időn belül pótolni fogják a hiányzó feliratokat, ahogy azt más települések esetében is tették, például Nagyváradon, Szatmárnémetiben vagy Marosvásárhelyen” – jegyzi meg bejegyzésében a Musai–Muszáj. Kihelyezték a második többnyelvű kolozsvári helységnévtáblát Kikerült a román, magyar és német megnevezést tartalmazó többnyelvű helységnévtábla Kolozsvár apahidai – reptér felőli – be- és kijáratához.
Amint arról beszámoltunk, a kolozsvári bejegyzésű Minority Rights Egyesület pere következtében Emil Boc polgármestert a bíróság kötelezte a háromnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére. A városvezető úgy döntött, nem fellebbezi meg az alapfokon megszületett döntést, s április 7-én bejelentette: a bírósági ítélet értelmében egy hónapon belül ki kell helyeznie a helységnévtáblákat.
Azóta négy helyszínen helyezték ki a háromnyelvű – a román, a magyar és a német megnevezést, illetve egy latin szöveget tartalmazó – helységnévtáblákat: a Nagyvárad, az Apahida a Torda felé vezető ki- és bejáratnál, illetve Kisbács felől.
A Musai–Muszáj civil kezdeményező csoport képviselőitől egyébként kedden úgy értesültünk, várhatóan szerdán helyezik ki a kolozsvári Házsongárdi temető bejáratánál látható, a neves közéleti személyiségeket foglalkozásonként felsoroló, térképpel ellátott román nyelvű táblának a magyar és német nyelvű változatát.
A turistáknak szánt táblát egy évvel ezelőtt a Scena Urbană projektsorozat keretében állították fel, amelyet az építészek rendje mellett a kolozsvári önkormányzat is támogatott. Akkor a kezdeményezők azt ígérték, a fordítások elkészülte után háromnyelvű táblákat helyeznek ki. Gyergyai Csaba Krónika (Kolozsvár)
A kolozsvári és kelet-kolozsvári vasútállomásokról hiányzó többnyelvű városnévfeliratok kihelyezését sürgeti a CFR-hez küldött beadványában a Musai–Muszáj. A tervek szerint ma helyezik ki a Házsongárdi temető bejáratánál látható turistatáblák háromnyelvű változatát.
Kérvényt iktatott a Román Vasúttársaságnál (CFR) a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák ügyét felkaroló Musai–Muszáj civil kezdeményező csoport, amelyben a kolozsvári és kelet-kolozsvári vasútállomásokról hiányzó többnyelvű városnévfeliratok kihelyezését sürgetik. A szervezet keddi Facebook-bejegyzése szerint a Musai–Muszáj és az AGFI (Advocacy Group for Freedom of Identity/Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért) azt szeretné elérni, hogy a megyeszékhely mindkét állomásán három nyelven – románul, magyarul és németül – tüntessék fel a város nevét. Tekintettel arra, hogy Kolozsváron, a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére csak az elmúlt hat hónapban került sor, bízunk benne, hogy a vállalat mulasztásával állunk szemben és kérvényünk nyomán, rövid időn belül pótolni fogják a hiányzó feliratokat, ahogy azt más települések esetében is tették, például Nagyváradon, Szatmárnémetiben vagy Marosvásárhelyen” – jegyzi meg bejegyzésében a Musai–Muszáj. Kihelyezték a második többnyelvű kolozsvári helységnévtáblát Kikerült a román, magyar és német megnevezést tartalmazó többnyelvű helységnévtábla Kolozsvár apahidai – reptér felőli – be- és kijáratához.
Amint arról beszámoltunk, a kolozsvári bejegyzésű Minority Rights Egyesület pere következtében Emil Boc polgármestert a bíróság kötelezte a háromnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére. A városvezető úgy döntött, nem fellebbezi meg az alapfokon megszületett döntést, s április 7-én bejelentette: a bírósági ítélet értelmében egy hónapon belül ki kell helyeznie a helységnévtáblákat.
Azóta négy helyszínen helyezték ki a háromnyelvű – a román, a magyar és a német megnevezést, illetve egy latin szöveget tartalmazó – helységnévtáblákat: a Nagyvárad, az Apahida a Torda felé vezető ki- és bejáratnál, illetve Kisbács felől.
A Musai–Muszáj civil kezdeményező csoport képviselőitől egyébként kedden úgy értesültünk, várhatóan szerdán helyezik ki a kolozsvári Házsongárdi temető bejáratánál látható, a neves közéleti személyiségeket foglalkozásonként felsoroló, térképpel ellátott román nyelvű táblának a magyar és német nyelvű változatát.
A turistáknak szánt táblát egy évvel ezelőtt a Scena Urbană projektsorozat keretében állították fel, amelyet az építészek rendje mellett a kolozsvári önkormányzat is támogatott. Akkor a kezdeményezők azt ígérték, a fordítások elkészülte után háromnyelvű táblákat helyeznek ki. Gyergyai Csaba Krónika (Kolozsvár)
2017. november 11.
A MÁV stratégiáját dicséri a román államvasutak magyar igazgatója
A vasútnak juttatott állami és uniós támogatások növelését tartja szükségesnek egyebek között a román államvasutak személyszállítási vállalata, a CFR Călători vezérigazgatója a Vasutas magazinnak adott interjújában, amelyben jó példaként tekint a magyar vasúti személyszállítási rendszerre.
Szentes József székelyföldi származású mérnök, aki 2014 óta vezeti a 13 ezer alkalmazottat foglalkoztató CFR Călători-t, a lapnak elmondta: a cég több mint 2200 vagonra rúgó, de elöregedett járműparkjából alig 870-et közlekedtetnek, feleannyit, mint amennyivel a MÁV-START tesz eleget közszolgáltatási szerződésének. Megjegyezte: a magyar vállalat nagyobb állami támogatásban is részesül, hiszen járatai évente 80 millió vonatkilométert összesítenek, míg a román államvasutak személyszállítási részlegének szerelvényei évente csak 53 millió kilométert futnak. Szentes elmondása szerint a CFR több mint 400 kocsija óránként akár 200 kilométeres sebességgel is közlekedhetne, de Románia lemaradt a pályafelújítással. Egyedül a fővárost a Fekete-tenger partvidékével összekötő Bukarest–Konstanca-pálya alkalmas az óránként 160 kilométeres sebességű közlekedésre. Szentes József közolte, a CFR Călători átlagsebessége az óránként 50 kilométert sem éri el, Bukaresttől a magyar határig csaknem 13 óra alatt jut el a vonat. Ez is az oka annak, hogy a nemzetközi vonatok kihasználtsága alig 25-30 százalékos.
„Irigy vagyok a magyar állammal kötött, tíz évre szóló pályaműködtetési, illetve személyszállítási közszolgáltatási szerződéseikre is: a költségkiegészítés olyan stabilitást jelent a hosszú távú üzleti tervezésben, amire már nyugodtan lehet építeni” – fogalmazott a CFR vezetője. Irigylésre méltónak nevezte az IC+ vagonok gyártásának elindítását is, ami járműállomány cseréjében hoz kiszámíthatóságot.
„A magyar vasúttársaságnál hosszú távon terveznek, okosan gondolkodnak” – állapította meg Szentes József.
Emlékeztetett arra, hogy a CFR Călători gyártási kapacitásait, járműjavító üzemeit többnyire eladták vagy felszámolták, újak létrehozása pedig tízszer annyiba kerülne, mint amekkora megtakarítást hozott az értékesítés vagy a leépítés.
Elmondása szerint Aradon remek vagongyár működik, de 2011 óta a román állam nem támogatja a vasút járműbeszerzéseit, emiatt a CFR Călători tetemes adósságot halmozott fel. Bár a vállalat az elmúlt három évet pozitív szaldóval zárta, a megtermelt profitot mindaddig nem tudja visszaforgatni fejlesztésekre, amíg nem dolgozta le 1,8 milliárd lejes adósságát. Szentes József azt reméli: előbb-utóbb Románia is növeli a vasútnak juttatott állami és uniós támogatásokat. Románia a közlekedésfejlesztési stratégiában előirányzott 49 milliárd euró harmadát (17 milliárdot) szánná a vasútra. Az európai átlag 50 százalék.
A CFR Călători részesedése a romániai vasúti személyszállításban 85 százalékos. Romániában négy vasúti magánvállalkozás végez még személyszállítást, és további kettő készül belépni a piacra, egyikük az aradi vagongyár. MTI; Krónika (Kolozsvár)
A vasútnak juttatott állami és uniós támogatások növelését tartja szükségesnek egyebek között a román államvasutak személyszállítási vállalata, a CFR Călători vezérigazgatója a Vasutas magazinnak adott interjújában, amelyben jó példaként tekint a magyar vasúti személyszállítási rendszerre.
Szentes József székelyföldi származású mérnök, aki 2014 óta vezeti a 13 ezer alkalmazottat foglalkoztató CFR Călători-t, a lapnak elmondta: a cég több mint 2200 vagonra rúgó, de elöregedett járműparkjából alig 870-et közlekedtetnek, feleannyit, mint amennyivel a MÁV-START tesz eleget közszolgáltatási szerződésének. Megjegyezte: a magyar vállalat nagyobb állami támogatásban is részesül, hiszen járatai évente 80 millió vonatkilométert összesítenek, míg a román államvasutak személyszállítási részlegének szerelvényei évente csak 53 millió kilométert futnak. Szentes elmondása szerint a CFR több mint 400 kocsija óránként akár 200 kilométeres sebességgel is közlekedhetne, de Románia lemaradt a pályafelújítással. Egyedül a fővárost a Fekete-tenger partvidékével összekötő Bukarest–Konstanca-pálya alkalmas az óránként 160 kilométeres sebességű közlekedésre. Szentes József közolte, a CFR Călători átlagsebessége az óránként 50 kilométert sem éri el, Bukaresttől a magyar határig csaknem 13 óra alatt jut el a vonat. Ez is az oka annak, hogy a nemzetközi vonatok kihasználtsága alig 25-30 százalékos.
„Irigy vagyok a magyar állammal kötött, tíz évre szóló pályaműködtetési, illetve személyszállítási közszolgáltatási szerződéseikre is: a költségkiegészítés olyan stabilitást jelent a hosszú távú üzleti tervezésben, amire már nyugodtan lehet építeni” – fogalmazott a CFR vezetője. Irigylésre méltónak nevezte az IC+ vagonok gyártásának elindítását is, ami járműállomány cseréjében hoz kiszámíthatóságot.
„A magyar vasúttársaságnál hosszú távon terveznek, okosan gondolkodnak” – állapította meg Szentes József.
Emlékeztetett arra, hogy a CFR Călători gyártási kapacitásait, járműjavító üzemeit többnyire eladták vagy felszámolták, újak létrehozása pedig tízszer annyiba kerülne, mint amekkora megtakarítást hozott az értékesítés vagy a leépítés.
Elmondása szerint Aradon remek vagongyár működik, de 2011 óta a román állam nem támogatja a vasút járműbeszerzéseit, emiatt a CFR Călători tetemes adósságot halmozott fel. Bár a vállalat az elmúlt három évet pozitív szaldóval zárta, a megtermelt profitot mindaddig nem tudja visszaforgatni fejlesztésekre, amíg nem dolgozta le 1,8 milliárd lejes adósságát. Szentes József azt reméli: előbb-utóbb Románia is növeli a vasútnak juttatott állami és uniós támogatásokat. Románia a közlekedésfejlesztési stratégiában előirányzott 49 milliárd euró harmadát (17 milliárdot) szánná a vasútra. Az európai átlag 50 százalék.
A CFR Călători részesedése a romániai vasúti személyszállításban 85 százalékos. Romániában négy vasúti magánvállalkozás végez még személyszállítást, és további kettő készül belépni a piacra, egyikük az aradi vagongyár. MTI; Krónika (Kolozsvár)
2017. december 11.
Guruló szórványkavicsok
Elárvuló kövek
Prológus
Vannak helyek, ahol valamikor otthon voltunk. Aztán kisebbség lettünk, beszűkült a hazánk. A sors kegyetlensége-e ez, vagy a történelem osztotta ránk ezt a terhet, nem tudni. A nagy emberek felelős vagy felelőtlen politikai döntéseit mindig a kis emberek sorsa sínyli meg, legyen az háború, forradalom, országváltás, a hatalomátvétel bármely formája. A haza nemcsak országot, nemzetet jelent – mondják –, hanem a házat, a családot, a közvetlen környezetet, ahol élünk. A hangzatos beszédeken túl ott lent a mélyben, a kis közösségekben minden másként van. Mert a szabályokat, az együttélési normákat nem a törvényalkotók szabják meg, hanem maga az élet. Az (élet)történetek tanulságosak történelemcsinálóknak, közösségépítőknek, -rombolóknak, azoknak, akik törődnek vagy kevésbé figyelnek oda másokra, példaértékűek lehetnek nekünk, embereknek. Bárhol a világon.
Vannak vidékek, ahol lassan templomokba reked, elhalkul vagy kihal a magyar szó, ahol történelmi hagyatékunk halvány emlék lesz, ahol a kövek elárvulnak vagy romokká lesznek, ahol a magyar nevek levéltári dokumentumokba bújnak el, vagy gondozatlan sírkövek jelzései maradnak csupán, ahol kapaszkodnunk kell egymásba, hogy még megmaradjunk, ahol a sorsunk görög tragédiaként beteljesedni látszik.
Felesedünk
Vannak települések, ahol a hitet és a lelket a közösségekben szórványmissziós egyházi szolgálattal igyekeznek megtartani. A Maros völgyét elhagyva, az Egres-patak mentén haladunk, kopár mezőségi dombok között kanyarogva, a Mezőörményesi Református Missziós Egyházközség beszolgáló lelkészével, Szép Eduárd beresztelki református pappal. Elköszönni készül szórványgyülekezetétől, mert december elsejétől saját lelkésze annak a négy falunak, ahol alig néhány tucat magyar, református él. Átlépjük a Maros és Beszterce-Naszód megye közötti határt. Helyenként földúton haladunk. Jó látni, hogy egyes útszakaszokra a munkagépek is eljutottak, lesz aszfalt. A Nyulas-patak völgyébe jutunk, majd a hasonló nevet viselő községközponton áthaladva, Oroszfáját érintve, Komlódra érkezünk. Ez amolyan „zsákutca”, innen a műúton nem lehet továbbmenni. A falu ősi nemesi birtok volt. 1332-ben, Kökényesrenoldi Renold – a radnóti vár egykori tulajdonosa – halála után Károly Róbert a Kácsik nemzetséghez tartozó Mihály fia Simon székely ispánra hagyta a falut. 1504-ben a Radófi, Zalaházi, Zalai, Apafi, Ősi, komlódi Ősi, Jakabfi, Komlódi és Galaczi családok birtokolták. Apafi fejedelem 1684-ben Wesselényi Pálnak adományozta. Református gyülekezete 1766-ban 51 férfit és 40 asszonyt számlált, 1860-ig anyaegyházat alkotott. Közigazgatásilag Nyulas községhez tartozik. A 2011-es népszámlálás adatai szerint az 1559 lelket számláló községben 90,59%-ban románok, 4,67%-ban romák és 3,73%-ban magyarok laktak. A vallási elosztást illetően a lakosság 87,33%-a ortodox, 4,43%-a görögkatolikus, 3,73%-a református, 2,8%-a baptista. A jelenlegi egyházi nyilvántartás szerint Nyulason nincs magyar, Oroszfáján 26-an, Komlódon 19-en vannak. Az utóbbi faluban a templom gondnoka a 80. életévéhez közeledő Polgár Anna. Hozzá igyekszünk.
Két dombhát között szűk utca vezet Anna néni házához, amely nincs messze a dombtetőn levő templomtól. Kapujával szemben, gazos telken népi építészet jegyeit őrző ház áll romokban. Belépünk Anna néni rendezett udvarára. A házigazda a tornácon fogad. Mosolyogva szabadkozik: tudta, hogy jövünk, de még nem csinált rendet. Betessékel a házba, amely olyan, mint egy múzeum. Tűzifát tesz a kályhába, hellyel kínál. A falon családi képek, közöttük két színes katonai emléklap, amelyen Ferdinánd és Károly román királyok portréja között ugyanabba az egyenruhába öltözött férfi képe. A nagyapa, aki a román hadseregben szolgált. Az ágy melletti asztalról nem hiányzik az ablak a jelenbe: a televízió.
Az egyházi szolgálatról beszélgetünk. Anna néni elmondja, igencsak meg voltak elégedve a tiszteletes úrral, mert „olyan falusiasan beszélt az istentiszteleteken, és itt, ahol egy kicsit keveredünk, mindenki megérti”. Aztán a családra terelődik a szó. Anna néni édesapja a komlódi Szakács Mihály, édesanyja az oroszfájai Sóvárosi Anna volt, akiktől örökölte a „birtokot”. S bár jóval több magyar lakott a faluban, már a nagyapja korában a település vegyes etnikumú volt. „Annak idején megbarátkoztak a magyarok a románokkal. Régebb inkább barátságosak voltak az emberek, mint most. Egy-két kivétellel a szomszédok ma is jól egyeznek egymással.” A fia, Dezső Besztercén lakik. „Feles”, mert a menye román. Gyerekük nem lehetett, ezért árvaházból fogadtak örökbe egy lányt. Sajnos nem beszélnek vele magyarul. Ritkán jönnek látogatóba, akkor a „nagymama” próbálkozik.
– Mindig mondom a leánykának, na, most az apád nyelvén beszélek veled, hogy szokjad, de ő csak áll és gondolkodik. A fiamék szerint örvendeni kellene azért, hogy tud beszélni, mert amikor kivették az otthonból, alig tudott járni, pedig elég nagy volt már. Csak én beszélek vele magyarul. A fiam reggeltől estig dolgozik, nincs ideje a gyerekre. Amikor azt mondtam neki, hogy Dezsőke, miért nem foglalkozol vele, azt válaszolta, örvendjek, hogy nem maradt néma... A menyem ért mindent magyarul. Amikor összeálltak, Dezsőkém ábécéskönyvet is vett neki, hogy megtanuljon magyarul. Nem akart. Elkapott. Egy kicsit betyár fehérnép. Dezsőkémnek is mondtam: miért nem beszélsz te magyarul? Amikor konfirmált, azt írta nekem egy levélben, hogy édesagyám. Megmutattam neki, hogy ny betűvel kellett volna írja, és megszidtam: miért nem foglalkozol azzal, hogy magyarul írjál és olvassál! – meséli Anna néni, majd kezébe vesz egy magyar nyelvű egyházi könyvet, és büszkén újságolja, hogy minden este azt olvassa.
Aztán elmondja, hogy jelenleg 16-an fizetik az egyházadót. Vannak közöttük olyanok is, akik nem laknak a faluban. Anna néni 2001-től kurátor, lemondana megbízatásáról, átadná Polgár Gézának és feleségének, Rózának. „Mert Géza jól beszél románul, és az is kell, hogy tartsa a kapcsolatot a többségiekkel.” Megígérjük, hogy a Polgár családhoz is betérünk, de előtte Anna néni felajánlja, hogy nézzük meg a templomot és a mellette levő közösségi házat.
Kilépünk az ajtón. Kérdésünkre a kapuban elárulja, hogy a romokban álló szomszéd ház a korábbi harangozóé, Albert Sándoré volt, akinek a családja, leszármazottai végleg külföldre távoztak. Az árván maradt házat az idő megemésztette. Sándor bácsi után az Anna néni férje, Jancsi bácsi lett a harangozó, aki négy éve hunyt el. Közben autóba ülünk. A kurátor nem tart velünk. Azt mondja, „hamarabb akar odaérni”, mert úgy illik, hogy a házigazda fogadjon. S mire a szűk utcán odamanőverezünk, valóban tárt kaput és ajtót találunk a templomnál.
A kis templom tetőzete és falai újak, nemrég renoválták. Története a 14. századig nyúlik vissza. S bár a 19. században teljesen felújították, az avatottabb műépítészek észrevehetik a 15. századi gótikus stílus nyomait is. A harangtoronyhoz érdekes módon a karzatról lehet kijutni. Harangján középkori gót betűs felirat áll, nem véletlenül, hiszen a 16. század elejéről származik. A székek mögött, a falba építve címeres sírköveket találunk. Ez a Petrichevith Horváth család síremléke 1598-ból. Ide temették Petrichevith Horváth Kozmát, aki Báthory István királynak és utódainak szolgált, 1573-tól a fogarasi vár kapitánya, majd 1582-1587 között provizora és prefektusa volt, 1588-ban pedig „tanácsúr” lett. 1590. április 28-án hunyt el. Ugyanitt nyugszik felesége, Petki Borbála, aki 1595. február 7-én halt meg. A sírkövet Petrichevith Horváth Ferenc állíttatta szüleinek és Judit nevű kislányának, aki 1598. április 9-én távozott az élők sorából. A bejárat fölötti kő a családi címerekkel együtt a vargyasi Dániel Polixéniának és a hadadi Weselényi Istvánnak állít emléket.
Anna néni elmondta, hogy néhány éve három nagyváradi műemlékszakértő kutatta a templomot. Majd felemeli a szőnyeget, és a padlóköveken a mélyedést mutatja. Itt lehet a kripta lejárata, vagy azt is állítják egyesek, hogy innen alagút vezet a szomszédos dombtetőn álló kastélyhoz. A templom udvarán van a lelkészi lakás, amelyet az egyházközség és a görgényi egyházmegye közös hozzájárulásával felújítottak, és 2017. október 15-én egy kis ünnepség után avattak újra. Mivel nincs állandó lelkész, nem parókiaként használják, télen itt tartják az istentiszteletet. Nyáron cserkésztábort szerveznek itt.
Fele apă, fele víz
Ahogy ígértük Anna néninek, belépünk Polgár Gézához és feleségéhez, Rózához. A nyári konyhában szeretnénk leülni, de azonnal a tisztaszobába vezetnek. Róza néni büszkén mutatja a vetett ágyat, amelyen román hímzésmintájú párnák sorakoznak. Az ágy mögötti falon cseréptányérok, fölöttük díszes törölközők, a sarokban egy román népviseletbe öltöztetett, katrincás baba, mellette egy fényképen hasonló ruhát viselő kislány látható. A szobában van magyar vonatkozású tárgy is: kis pirospaprikás vászonzsák, amelynek zárszalagja piros-fehér-zöld.
Magyarul kezdünk el beszélgetni. Egyszer csak Géza bácsi román nyelvre vált. Elnézést kér, így jobban forog a nyelve. A Román Vasúttársaságnál (CFR) dolgozott, és ott csak románul beszéltek – mondja. Ennek ellenére mindketten magyaroknak vallják magukat, hiszen reformátusok. Róza néni az ortodoxokhoz is eljár. Ünnepnapokon tésztát süt, segít az előkészületekben. Házszenteléskor pedig az ortodox pap is eljön hozzájuk. A román asszonyok is bekapcsolódnak a református ünnepekkor a munkába, sütnek, főznek, mert így illik falun. Róza néni anyósa román volt, ezért ez az átjárás számára teljesen természetes.
– Nem tudok, hogy hogy mondják nekijek magyarul, én se tudak magyarul, úgy beszélek, hogy fele apă, fele víz... Amikor leány voltam, több volt a magyarság, mint a románság. Nem is fértünk a padokban a nagy ünnepeken, lábon álltunk a torony alatt. Most már a románok sincsenek olyan sokan, és mind idősek – mondja Róza néni, majd hozzáteszi, az 50-es években még volt I–IV. osztályos magyar nyelvű oktatás a faluban. Délelőtt a román, délután a magyar diákok jártak iskolába. (Sz. m.: Az állami iskolát 1896-ban alapították, Komlód és Oroszfája iskolaépülete Toroczkai Wigand Ede tervei alapján 1912-ben készült.)
Aztán lassan elvándoroltak a fiatalok. Aki egyszer városba költözött, az már nem tért haza. A fiuk is a faluban végezte a nyolc osztályt, majd Besztercén folytatta tanulmányait. Jelenleg is ott lakik, családot alapított. Géza bácsi mondja, hogy a besztercei börtönben dolgozott, nemrég nyugdíjazták. A mintegy 600 alkalmazott között ő volt az egyetlen magyar. Meg is becsülte a parancsnoka. Ő volt a magyar anyanyelvű fogvatartottak tolmácsa. Megtudjuk azt is, hogy míg a fiuk gyakran meglátogatja szüleit, lányuk, aki Brassóba került, ritkábban jár haza. Egyik unokájuk Angliában orvosi egyetemre jár. Valószínű, nem fog már hazajönni... – mondják Polgárék elkeseredve. Majd az egyházi feladatra terelődik a beszélgetés. Géza bácsi románul mondja, hogy ő a legidősebb presbiter, 16 éve szolgál, de nem akarja vállalni a gondnokságot, jöjjenek a fiatalok. Majd elgondolkodik és kifejti, öt fiatal család van a faluban, azok is 40 év fölöttiek, az átlagéletkor 70 év körül van – aztán hozzáteszi: kérjék fel Katona Jánost, az oroszfájai gondnokot, úgyis ott több a református (sz. m.: 26-an, de erről a későbbiekben).
(Folytatjuk) Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)
Elárvuló kövek
Prológus
Vannak helyek, ahol valamikor otthon voltunk. Aztán kisebbség lettünk, beszűkült a hazánk. A sors kegyetlensége-e ez, vagy a történelem osztotta ránk ezt a terhet, nem tudni. A nagy emberek felelős vagy felelőtlen politikai döntéseit mindig a kis emberek sorsa sínyli meg, legyen az háború, forradalom, országváltás, a hatalomátvétel bármely formája. A haza nemcsak országot, nemzetet jelent – mondják –, hanem a házat, a családot, a közvetlen környezetet, ahol élünk. A hangzatos beszédeken túl ott lent a mélyben, a kis közösségekben minden másként van. Mert a szabályokat, az együttélési normákat nem a törvényalkotók szabják meg, hanem maga az élet. Az (élet)történetek tanulságosak történelemcsinálóknak, közösségépítőknek, -rombolóknak, azoknak, akik törődnek vagy kevésbé figyelnek oda másokra, példaértékűek lehetnek nekünk, embereknek. Bárhol a világon.
Vannak vidékek, ahol lassan templomokba reked, elhalkul vagy kihal a magyar szó, ahol történelmi hagyatékunk halvány emlék lesz, ahol a kövek elárvulnak vagy romokká lesznek, ahol a magyar nevek levéltári dokumentumokba bújnak el, vagy gondozatlan sírkövek jelzései maradnak csupán, ahol kapaszkodnunk kell egymásba, hogy még megmaradjunk, ahol a sorsunk görög tragédiaként beteljesedni látszik.
Felesedünk
Vannak települések, ahol a hitet és a lelket a közösségekben szórványmissziós egyházi szolgálattal igyekeznek megtartani. A Maros völgyét elhagyva, az Egres-patak mentén haladunk, kopár mezőségi dombok között kanyarogva, a Mezőörményesi Református Missziós Egyházközség beszolgáló lelkészével, Szép Eduárd beresztelki református pappal. Elköszönni készül szórványgyülekezetétől, mert december elsejétől saját lelkésze annak a négy falunak, ahol alig néhány tucat magyar, református él. Átlépjük a Maros és Beszterce-Naszód megye közötti határt. Helyenként földúton haladunk. Jó látni, hogy egyes útszakaszokra a munkagépek is eljutottak, lesz aszfalt. A Nyulas-patak völgyébe jutunk, majd a hasonló nevet viselő községközponton áthaladva, Oroszfáját érintve, Komlódra érkezünk. Ez amolyan „zsákutca”, innen a műúton nem lehet továbbmenni. A falu ősi nemesi birtok volt. 1332-ben, Kökényesrenoldi Renold – a radnóti vár egykori tulajdonosa – halála után Károly Róbert a Kácsik nemzetséghez tartozó Mihály fia Simon székely ispánra hagyta a falut. 1504-ben a Radófi, Zalaházi, Zalai, Apafi, Ősi, komlódi Ősi, Jakabfi, Komlódi és Galaczi családok birtokolták. Apafi fejedelem 1684-ben Wesselényi Pálnak adományozta. Református gyülekezete 1766-ban 51 férfit és 40 asszonyt számlált, 1860-ig anyaegyházat alkotott. Közigazgatásilag Nyulas községhez tartozik. A 2011-es népszámlálás adatai szerint az 1559 lelket számláló községben 90,59%-ban románok, 4,67%-ban romák és 3,73%-ban magyarok laktak. A vallási elosztást illetően a lakosság 87,33%-a ortodox, 4,43%-a görögkatolikus, 3,73%-a református, 2,8%-a baptista. A jelenlegi egyházi nyilvántartás szerint Nyulason nincs magyar, Oroszfáján 26-an, Komlódon 19-en vannak. Az utóbbi faluban a templom gondnoka a 80. életévéhez közeledő Polgár Anna. Hozzá igyekszünk.
Két dombhát között szűk utca vezet Anna néni házához, amely nincs messze a dombtetőn levő templomtól. Kapujával szemben, gazos telken népi építészet jegyeit őrző ház áll romokban. Belépünk Anna néni rendezett udvarára. A házigazda a tornácon fogad. Mosolyogva szabadkozik: tudta, hogy jövünk, de még nem csinált rendet. Betessékel a házba, amely olyan, mint egy múzeum. Tűzifát tesz a kályhába, hellyel kínál. A falon családi képek, közöttük két színes katonai emléklap, amelyen Ferdinánd és Károly román királyok portréja között ugyanabba az egyenruhába öltözött férfi képe. A nagyapa, aki a román hadseregben szolgált. Az ágy melletti asztalról nem hiányzik az ablak a jelenbe: a televízió.
Az egyházi szolgálatról beszélgetünk. Anna néni elmondja, igencsak meg voltak elégedve a tiszteletes úrral, mert „olyan falusiasan beszélt az istentiszteleteken, és itt, ahol egy kicsit keveredünk, mindenki megérti”. Aztán a családra terelődik a szó. Anna néni édesapja a komlódi Szakács Mihály, édesanyja az oroszfájai Sóvárosi Anna volt, akiktől örökölte a „birtokot”. S bár jóval több magyar lakott a faluban, már a nagyapja korában a település vegyes etnikumú volt. „Annak idején megbarátkoztak a magyarok a románokkal. Régebb inkább barátságosak voltak az emberek, mint most. Egy-két kivétellel a szomszédok ma is jól egyeznek egymással.” A fia, Dezső Besztercén lakik. „Feles”, mert a menye román. Gyerekük nem lehetett, ezért árvaházból fogadtak örökbe egy lányt. Sajnos nem beszélnek vele magyarul. Ritkán jönnek látogatóba, akkor a „nagymama” próbálkozik.
– Mindig mondom a leánykának, na, most az apád nyelvén beszélek veled, hogy szokjad, de ő csak áll és gondolkodik. A fiamék szerint örvendeni kellene azért, hogy tud beszélni, mert amikor kivették az otthonból, alig tudott járni, pedig elég nagy volt már. Csak én beszélek vele magyarul. A fiam reggeltől estig dolgozik, nincs ideje a gyerekre. Amikor azt mondtam neki, hogy Dezsőke, miért nem foglalkozol vele, azt válaszolta, örvendjek, hogy nem maradt néma... A menyem ért mindent magyarul. Amikor összeálltak, Dezsőkém ábécéskönyvet is vett neki, hogy megtanuljon magyarul. Nem akart. Elkapott. Egy kicsit betyár fehérnép. Dezsőkémnek is mondtam: miért nem beszélsz te magyarul? Amikor konfirmált, azt írta nekem egy levélben, hogy édesagyám. Megmutattam neki, hogy ny betűvel kellett volna írja, és megszidtam: miért nem foglalkozol azzal, hogy magyarul írjál és olvassál! – meséli Anna néni, majd kezébe vesz egy magyar nyelvű egyházi könyvet, és büszkén újságolja, hogy minden este azt olvassa.
Aztán elmondja, hogy jelenleg 16-an fizetik az egyházadót. Vannak közöttük olyanok is, akik nem laknak a faluban. Anna néni 2001-től kurátor, lemondana megbízatásáról, átadná Polgár Gézának és feleségének, Rózának. „Mert Géza jól beszél románul, és az is kell, hogy tartsa a kapcsolatot a többségiekkel.” Megígérjük, hogy a Polgár családhoz is betérünk, de előtte Anna néni felajánlja, hogy nézzük meg a templomot és a mellette levő közösségi házat.
Kilépünk az ajtón. Kérdésünkre a kapuban elárulja, hogy a romokban álló szomszéd ház a korábbi harangozóé, Albert Sándoré volt, akinek a családja, leszármazottai végleg külföldre távoztak. Az árván maradt házat az idő megemésztette. Sándor bácsi után az Anna néni férje, Jancsi bácsi lett a harangozó, aki négy éve hunyt el. Közben autóba ülünk. A kurátor nem tart velünk. Azt mondja, „hamarabb akar odaérni”, mert úgy illik, hogy a házigazda fogadjon. S mire a szűk utcán odamanőverezünk, valóban tárt kaput és ajtót találunk a templomnál.
A kis templom tetőzete és falai újak, nemrég renoválták. Története a 14. századig nyúlik vissza. S bár a 19. században teljesen felújították, az avatottabb műépítészek észrevehetik a 15. századi gótikus stílus nyomait is. A harangtoronyhoz érdekes módon a karzatról lehet kijutni. Harangján középkori gót betűs felirat áll, nem véletlenül, hiszen a 16. század elejéről származik. A székek mögött, a falba építve címeres sírköveket találunk. Ez a Petrichevith Horváth család síremléke 1598-ból. Ide temették Petrichevith Horváth Kozmát, aki Báthory István királynak és utódainak szolgált, 1573-tól a fogarasi vár kapitánya, majd 1582-1587 között provizora és prefektusa volt, 1588-ban pedig „tanácsúr” lett. 1590. április 28-án hunyt el. Ugyanitt nyugszik felesége, Petki Borbála, aki 1595. február 7-én halt meg. A sírkövet Petrichevith Horváth Ferenc állíttatta szüleinek és Judit nevű kislányának, aki 1598. április 9-én távozott az élők sorából. A bejárat fölötti kő a családi címerekkel együtt a vargyasi Dániel Polixéniának és a hadadi Weselényi Istvánnak állít emléket.
Anna néni elmondta, hogy néhány éve három nagyváradi műemlékszakértő kutatta a templomot. Majd felemeli a szőnyeget, és a padlóköveken a mélyedést mutatja. Itt lehet a kripta lejárata, vagy azt is állítják egyesek, hogy innen alagút vezet a szomszédos dombtetőn álló kastélyhoz. A templom udvarán van a lelkészi lakás, amelyet az egyházközség és a görgényi egyházmegye közös hozzájárulásával felújítottak, és 2017. október 15-én egy kis ünnepség után avattak újra. Mivel nincs állandó lelkész, nem parókiaként használják, télen itt tartják az istentiszteletet. Nyáron cserkésztábort szerveznek itt.
Fele apă, fele víz
Ahogy ígértük Anna néninek, belépünk Polgár Gézához és feleségéhez, Rózához. A nyári konyhában szeretnénk leülni, de azonnal a tisztaszobába vezetnek. Róza néni büszkén mutatja a vetett ágyat, amelyen román hímzésmintájú párnák sorakoznak. Az ágy mögötti falon cseréptányérok, fölöttük díszes törölközők, a sarokban egy román népviseletbe öltöztetett, katrincás baba, mellette egy fényképen hasonló ruhát viselő kislány látható. A szobában van magyar vonatkozású tárgy is: kis pirospaprikás vászonzsák, amelynek zárszalagja piros-fehér-zöld.
Magyarul kezdünk el beszélgetni. Egyszer csak Géza bácsi román nyelvre vált. Elnézést kér, így jobban forog a nyelve. A Román Vasúttársaságnál (CFR) dolgozott, és ott csak románul beszéltek – mondja. Ennek ellenére mindketten magyaroknak vallják magukat, hiszen reformátusok. Róza néni az ortodoxokhoz is eljár. Ünnepnapokon tésztát süt, segít az előkészületekben. Házszenteléskor pedig az ortodox pap is eljön hozzájuk. A román asszonyok is bekapcsolódnak a református ünnepekkor a munkába, sütnek, főznek, mert így illik falun. Róza néni anyósa román volt, ezért ez az átjárás számára teljesen természetes.
– Nem tudok, hogy hogy mondják nekijek magyarul, én se tudak magyarul, úgy beszélek, hogy fele apă, fele víz... Amikor leány voltam, több volt a magyarság, mint a románság. Nem is fértünk a padokban a nagy ünnepeken, lábon álltunk a torony alatt. Most már a románok sincsenek olyan sokan, és mind idősek – mondja Róza néni, majd hozzáteszi, az 50-es években még volt I–IV. osztályos magyar nyelvű oktatás a faluban. Délelőtt a román, délután a magyar diákok jártak iskolába. (Sz. m.: Az állami iskolát 1896-ban alapították, Komlód és Oroszfája iskolaépülete Toroczkai Wigand Ede tervei alapján 1912-ben készült.)
Aztán lassan elvándoroltak a fiatalok. Aki egyszer városba költözött, az már nem tért haza. A fiuk is a faluban végezte a nyolc osztályt, majd Besztercén folytatta tanulmányait. Jelenleg is ott lakik, családot alapított. Géza bácsi mondja, hogy a besztercei börtönben dolgozott, nemrég nyugdíjazták. A mintegy 600 alkalmazott között ő volt az egyetlen magyar. Meg is becsülte a parancsnoka. Ő volt a magyar anyanyelvű fogvatartottak tolmácsa. Megtudjuk azt is, hogy míg a fiuk gyakran meglátogatja szüleit, lányuk, aki Brassóba került, ritkábban jár haza. Egyik unokájuk Angliában orvosi egyetemre jár. Valószínű, nem fog már hazajönni... – mondják Polgárék elkeseredve. Majd az egyházi feladatra terelődik a beszélgetés. Géza bácsi románul mondja, hogy ő a legidősebb presbiter, 16 éve szolgál, de nem akarja vállalni a gondnokságot, jöjjenek a fiatalok. Majd elgondolkodik és kifejti, öt fiatal család van a faluban, azok is 40 év fölöttiek, az átlagéletkor 70 év körül van – aztán hozzáteszi: kérjék fel Katona Jánost, az oroszfájai gondnokot, úgyis ott több a református (sz. m.: 26-an, de erről a későbbiekben).
(Folytatjuk) Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)
2017. december 12.
Marosvásárhelyről Budapestre csak átszállással
Megszűnt az egyetlen közvetlen vonatjárat, amely Marosvásárhelyről Budapestre tartott. A vonat-összeköttetés ezután kizárólag úgy lehetséges, ha az utasok Kolozsvárra mennek, és ott szállnak át a budapesti járatra.
A Magyar Állami Vasutak (MÁV) kommunikációs igazgatósága érdeklődésünkre közölte, azért döntöttek a Marosvásárhely–Budapest közvetlen járat megszüntetéséről, mert a román személyszállító vasúti társaság, a CFR Călători, a rendszeres nemzetközi konferencia keretében tájékoztatta a MÁV-START képviselőjét, hogy mozdonygondokkal küzd. Ennek következtében a Budapest–Marosvásárhely közötti kocsikra saját hálózatán csak olyan dízel-vontatójárművet tudna biztosítani, amely nem alkalmas a személykocsik megfelelő energiaellátására.
Ennek figyelembe vételével a román vasút a közvetlen kocsik továbbítását lemondja, a decemberi menetrendváltozástól megszűnik a közvetlen eljutási lehetőség Budapest–Marosvásárhely között – válaszolta a Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága. A Marosvásárhelyen is áthaladó Déda–Székelykocsárd közötti vasútvonalon nincs elektromos felsővezeték, emiatt dízelmozdonyok vontatják a szerelvényeket. Ez többek közt azzal is jár, hogy ezeken az állomásokon a szokásosnál többet időznek a vonatok, hiszen minden alkalommal mozdonyt kell cserélni. A Marosvásárhely–Budapest közötti közvetlen járat érdekében néhány évvel ezelőtt Kerekes Károly parlamenti képviselő szólalt fel. Néhányan a parlamenti képviselők közül megkeresésünkre korábban elmondták, az újabb megszüntetés kapcsán javaslatot tesznek le a szállításügyi minisztériumban, a Marosvásárhelyt is érintő vasútvonal használhatóvá tételéről, illetve fejlesztéséről. Csép Andrea RMDSZ-es parlamenti képviselő tájékoztatott, hogy a szllításügyi miniszterhez fordult kérdéseivel. Arra kért választ, hogy mikor szándékoznak korszerűsíteni a Déda–Székelykocsárd közötti vasúti szakaszt, a peronokat, illetve mikorra tervezik a vagonok akadálymentesítését is elvégezni. A Román Vasúttársaság elnökével is fogok találkozni, neki is felteszem ezeket a kérdéseket – mondta érdeklődésünkre a képviselő, aki a minisztertől egyelőre nem kapott választ. Antal Erika / Székelyhon.ro
Megszűnt az egyetlen közvetlen vonatjárat, amely Marosvásárhelyről Budapestre tartott. A vonat-összeköttetés ezután kizárólag úgy lehetséges, ha az utasok Kolozsvárra mennek, és ott szállnak át a budapesti járatra.
A Magyar Állami Vasutak (MÁV) kommunikációs igazgatósága érdeklődésünkre közölte, azért döntöttek a Marosvásárhely–Budapest közvetlen járat megszüntetéséről, mert a román személyszállító vasúti társaság, a CFR Călători, a rendszeres nemzetközi konferencia keretében tájékoztatta a MÁV-START képviselőjét, hogy mozdonygondokkal küzd. Ennek következtében a Budapest–Marosvásárhely közötti kocsikra saját hálózatán csak olyan dízel-vontatójárművet tudna biztosítani, amely nem alkalmas a személykocsik megfelelő energiaellátására.
Ennek figyelembe vételével a román vasút a közvetlen kocsik továbbítását lemondja, a decemberi menetrendváltozástól megszűnik a közvetlen eljutási lehetőség Budapest–Marosvásárhely között – válaszolta a Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága. A Marosvásárhelyen is áthaladó Déda–Székelykocsárd közötti vasútvonalon nincs elektromos felsővezeték, emiatt dízelmozdonyok vontatják a szerelvényeket. Ez többek közt azzal is jár, hogy ezeken az állomásokon a szokásosnál többet időznek a vonatok, hiszen minden alkalommal mozdonyt kell cserélni. A Marosvásárhely–Budapest közötti közvetlen járat érdekében néhány évvel ezelőtt Kerekes Károly parlamenti képviselő szólalt fel. Néhányan a parlamenti képviselők közül megkeresésünkre korábban elmondták, az újabb megszüntetés kapcsán javaslatot tesznek le a szállításügyi minisztériumban, a Marosvásárhelyt is érintő vasútvonal használhatóvá tételéről, illetve fejlesztéséről. Csép Andrea RMDSZ-es parlamenti képviselő tájékoztatott, hogy a szllításügyi miniszterhez fordult kérdéseivel. Arra kért választ, hogy mikor szándékoznak korszerűsíteni a Déda–Székelykocsárd közötti vasúti szakaszt, a peronokat, illetve mikorra tervezik a vagonok akadálymentesítését is elvégezni. A Román Vasúttársaság elnökével is fogok találkozni, neki is felteszem ezeket a kérdéseket – mondta érdeklődésünkre a képviselő, aki a minisztertől egyelőre nem kapott választ. Antal Erika / Székelyhon.ro