A Bukaresti Református Egyház elnöksége javaslatot tett a Bukaresti Református Püspökség (Helynökség) létrehozására. A javasolt püspökség magába foglalná a Kárpátokon kívüli református szórványokat, a Duna-Fekete-tenger-Prut közötti 24 megyében, Bukarest központtal. Szórvány bizottság létezik, de ez nem elég, olvasható az érvelésben. A statisztikákban nincsenek feltüntetve a más nemzetiségű reformátusok. Braila megyében 203-an vallották magukat magyarnak, reformátusnak pedig 412-en, Botosani-ban 107 magyar él, de 370 református. A javaslatban szerepel az egyházi alapirodalom kétnyelvű tömegkiadása, a Káté és az énekek románra fordítása. Bukarest kórházaiba is kell a lelkigondozó, éppúgy, mint a zsilavai fegyházba, vagy az ország egyetlen női fegyházába, a Ploiesti melletti Targusorba. A Kárpáton túli megyéből 14-ben van több olyan helység, ahol 100 főt meghaladó református gyülekezet él. Ezeken a helyeken körlelkészséget lenne szükséges létrehozni. Konstanca megyében és az egész román tengerparton közel 800-an vallották magukat reformátusnak. Bukarestben a magyar református egyház két parókiája több ezer lélekkel számol. A javaslat amellett érvelt, hogy az egyháznak Bukarestben legyen képviselete, ez kapcsolatokat jelentene az állam központi szerveivel és a nagykövetségekkel. /Javaslattétel a Bukaresti Református Püspökség (Helynökség) létrehozására. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 6./ A javaslatból sértődöttség is érződik, hogy a bukaresti egyházközségre eddig nem figyeltek kellőképpen.

"A Bolyai-évfordulóra és az öregdiákok világtalálkozójára készülve, az ünnepségek szervezői különböző hiánypótló kiadványokkal is előrukkolnak. A napokban Vivat Academia... címmel gyűjtötték egybe a volt Református Kollégium, a mai Bolyai Farkas Elméleti Líceum hírneves tanárainak és diákjainak arcképét, névsorát. Néhány név: Aranka György (1737-1817), az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság alapítója, Bernády György (1864-1938) gyógyszerész, jogász, közíró, Marosvásárhely polgármestere, Bolyai Farkas (1775-1856), Bolyai János (1802- 1860), Dósa Elek (1803- 1867) jogtudós, a szabadságharc alatt kormánybiztos, Farczády Elek (1890-1974) történész, Koncz József (1829-1906) könyvtáros, a kollégium történetének megírója, Koós Ferenc (1828-1905) pap, pedagógus, a bukaresti református egyházközség megszervezője, Laskai Csókás Péter (1550?-1587) iskolamester, hitvitázó, a tíznyelvű Calepinus szótár magyar részének megírója, Pápai Páriz Ferenc (1649- 1716) orvos, szótáríró, a Pax corporis szerzője. /Vivat Academia. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 10./"

A legendás hírű pap, lapszerkesztő, tanár, emlékíró, a magyarrégeni születésű Koós Ferenc halálának 100. évfordulóján emlékező rendezvényt tartott a hét végén a Calvineumban a bukaresti református egyházközség. Koósnak a bukaresti magyar közösséget szervező tevékenységét, illetve kétkötetes főművét (Életem és emlékeim) Zsold Béla, a Calvineum lelkésze, Demény Lajos akadémikus és Bántó István szerkesztő méltatta. /Koós Ferencre emlékeztek. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 28./

Elhunyt Vistai András János /Vista, 1926. ápr. 5. – Bukarest, 2006. márc./. A vistai földműves-család gyermeke, András János elvégezte a közgazdaság szakot, utána a minisztériumba került, először csak tolmács, majd az Irodalmi Kiadó, a Tanügyi Újság szerkesztője, hét esztendőn át, 1967-től 1974-ig a Művelődés folyóirat főszerkesztője, ezután leváltották. Vistai András János 1974-től a Kriterionban szerkeszthette a néprajzi, művelődéstörténeti és történelmi munkákat, közben fordított a román irodalomból. 1991-ben nyugdíjazták, ezután a bukaresti református egyházközség presbitere, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem román tanszékének a munkatársa lett. Egy hónapja szülőfalujában helyezték örök nyugalomra. /Krajnik-Nagy Károly: Vistai András János (1926–2006). = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 12./

Magyarok a Regátban – XIX. századi hírlapok tükrében
Románia déli vidékére, az egykor Regátnak nevezett országrészbe kivándorolt erdélyi magyarok élettörténetének igen gazdag irodalma áll az érdeklődő rendelkezésére. A bukaresti magyar református egyház, valamint a magyar nyelvű oktatás 200. évfordulója fontos alkalom arra, hogy ismételten előtérbe kerüljön – ezúttal a korabeli hírlapok adathalmaza alapján – a regáti vidékekre telepedett egykori magyarok tevékenységének sokszínűsége, gazdagsága, változatossága, a sikerekkel, örömökkel s néha kudarcokkal egyetemben.
Egyházról és iskoláról lévén szó, kezdeném a Budapesten megjelenő Ország Tükre című időszaki lappal, amely az 1864. évi 14-es számában, Szokoly Viktor tollából a bukaresti magyar református templom bemutatásával foglalkozik. Már a bevezetőből megtudjuk, hogy „a bukaresti református magyar egyház 1815. május 2-án alapíttatott szőkefalvi Sükei Imre által, ki bemenvén Erdélyből Oláhország fővárosába, darab ideig csak vasárnaponként tarthatott magyar istentiszteletet az ottani német lutheránusok templomában”. Közben bukaresti lakásán magyar iskolát nyit a helybeli gyerekek számára, s 1816-ban telket vásárol a jövendőbeli református templom számára 2650 piaszterért, melynek egy részét Erdélyben és Magyarországon gyűjtötte össze. A kis fatemplom alapját 1821-ben teszi le, a szükséges pénzt Jeremiás István nevű gondnoka segítségével szintén ő maga gyűjtötte össze. „Azonban Sükei – olvassuk tovább – a kis fatemplom tornyára keresztet tétetett, mert az oláhországi lakosok különben nem hitték volna el, hogy az keresztény egyház”.
Közben Sükei tovább munkálkodik. Konstantinápolyba utazik, s ott az angol nagykövetség útján orgonát szerzett hívei számára. 1830 és 1835 között Magyarországon fordul meg több ízben, majd Sziléziát, Württemberget, Németország, Franciaország, Anglia és Hollandia nagy részét járja be a bukaresti egyház megsegítése végett, minek eredményeként 37 111 frank gyűl össze. Munkálkodása teljében, életének 56., pásztorkodásának 34. évében, 1849. január 19-én viszont befejezi földi pályafutását. Sírja az általa alapított templom ajtaja mellett van, hová nejét, a bukaresti Kis Máriát ő maga temette el két évvel előbb.
Halála után két öreg lelkész következett. Az egyik Péterfi Albert nagyenyedi tanár, aki a forradalom elől vonult Bukarestbe, de még egy évet sem működhetett, elhalálozott 1850. március 29-én, 49 éves korában. Halála után az egyház Izsák Ede nagyszebeni lelkészt szerette volna meghívni a megüresedett parókiára, de az osztrák hatóságok politikai okok miatt nem adtak számára útlevelet. A helyzeten a kolozsvári püspökség kívánt segíteni: október 13-án Dimény József felvinci lelkészt küldte Bukarestbe, aki 1854-ig paposkodott, a következő évben viszont gyulafehérvári várfogságban halt meg. 1855 áprilisáig a lutheránus pap látta el a legszükségesebb teendőket. Ekkor Bodola Sámuel püspökhelyettes Székely János kolozsvári segédlelkészt szólította föl a bukaresti állás elfoglalására, de ő visszalépett. Így veszi át a megüresedett lelkészi hivatalt 1855. április 1-jén az erdélyi származású, magyarrégeni születésű (Szászrégen része) Koós Ferenc, aki emlékiratában így eleveníti föl bukaresti lelkészi pályájának első napját:
„Fölvirradt végre az a nagy nap is életemben, hogy beköszöntsek abba az egyházba, melynek felvirágoztatására hajtottam feláldozni életem hátralevő részét” – írta bukaresti szolgálata első napján, 1855. április 1-jén Koós Ferenc.
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár)