A Kolozs megyei Magyar Demokrata Tanács, amely a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szervezete kíván lenni, szakbizottságokban végzi tevékenységét: szervezési és ifjúsági, sajtó-, egyházügyi és adományozó, művelődési, jogi, gazdasági-pénzügyi, zenei bizottságban tevékenykedik, s külön csoport a Bolyai bizottság, amely az anyanyelven működő egyetem tervezetét dolgozza ki. /Kolozs Megyei Magyar Demokrata Tanács hírei. = Szabadság (Kolozsvár), 1990. jan. 4./

A kongresszust előkészítő bizottság határozata szerint Nagyváradon, ápr. 7-8-án tartják meg az RMDSZ kongresszusát. A kongresszuson küldöttek vesznek részt /minden 2000 tag után egy küldött/, továbbá a nemzetiségi létet meghatározó személyiségek, meghívják a vajdasági, kárpátaljai, szlovákiai magyarság képviselőit is. Elhatározták egy erdélyi központú sajtó- és propagandairoda felállítását Kolozsváron. Az RMDSZ Ideiglenes Intézőbizottságának tagjai /megválasztotta őket az RMDSZ sepsiszentgyörgyi, febr. 24-25-i küldöttgyűlése/ a következők. Tiszteletbeli elnök: Tőkés László /Temesvár/. Elnökség: Domokos Géza /Bukarest/ elnök, Balázs Sándor /Kolozsvár/ alelnök, Borbély Zsolt Attila /MISZSZ ? Temesvár/ alelnök, Folticska Ferenc /Szatmárnémeti/ alelnök, Formanek Ferenc /Szatmárnémeti/ alelnök, Verestóy Attila /Bukarest/ alelnök, Antal István /Székelyudvarhely/, Béres András /Marosvásárhely/, Nagy Béla /Nagyvárad/, Sylvester Lajos /Sepsiszentgyörgy/, Zólya László /Csíkszereda/. Intéző bizottsági tagok: Bodó Barna /Temesvár/, Csávossy György /Fehér/, Hosszú Zoltán /Arad/, Jakab Elek /Szeben/, Lányi Szabolcs /Bukarest/, Madaras Lázár /Brassó/, Szilágyi Zoltán /Beszterce/, Szilágyi Zsolt /MISZSZ ? Nagyvárad/, Takács Csaba /Hunyad/, Vida Gyula /Szilágy/, Zonda Attila /Máramaros/, Zöld Péter /Moldva/. Titkárság: Ágoston Hugo /Bukarest/, Bitay Ödön /Bukarest/, Czédly József /Bukarest/. /RMDSZ-dokumentumok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./

"Mihály volt román király a húsvéti ünnepekre szeretett volna hazalátogatni, de a román kormány ezt nem engedélyezte. A volt uralkodó interjút adott a Magyar Televízió Panoráma műsorának. Nem igaz az, amit Iliescu elnök állít, hogy népszavazás eredményeként távolították el a trónról, jelentette ki, hanem az akkor uralmon levők döntötték ezt el. A riporter Bukarestben terjesztett kiáltványból /a Vatra Romaneasca kiáltványáról van szó/ olvasott fel. Ebben szerepel: "Sajnos a szent román földet még ázsiai hunok és cigányok piszkos lábai tapossák. Összefogva erőinket, űzzük ki őket az országból! Ki veletek országunkból, hunok, akik sohasem voltatok őshonosok a földön! Tiszta és nagy Romániát óhajtunk. Most vagy soha! Ne féljetek harcolni és pogány vérüket ontani! Ceausescu nem élt eleget, hogy megsemmisítse őket, de népünknek nincs joga letenni a fegyvert. Nincs szükségünk egy Svájcra! Nincs szükségünk Európára! Csak a román nyelvnek kell uralkodnia!" A volt király szerint ez kőkorszakbeli emberek gondolkodásmódja. A Vatra Romaneasca szélsőséges szervezet. Végül románul szólt a román állampolgárokhoz, kifejtve, hogy békében kell élni összes szomszédainkkal. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 19./ A Vatra Romaneasca felhívását a bukaresti Adevarul közölte, ennek alapján vette át a Háromszék is. A vérlázító szöveg közzétételétől tartózkodtak, írta Simó Erzsébet, de az Adevarul után bemutatják ezt a fasiszta szöveget. /Ebből idézett a Panoráma műsorában is a riporter/. Ez előzőleg idézett rész még kiegészíthető a következővel: "bízunk a román népben, amely egész Nagy Románia földjén szétárad. Meghalunk, harcolunk. Erdélyt nem hagyjuk! Éljen a szabad Nagy Románia! Jellemző, hogy az Adevarul tudósítója felhívta a Vatra Romaneasca bukaresti fiókját, ahol semmit sem tudtak erről a nyilatkozatról. De valakik megírták és terjesztik mindenütt. /Simó Erzsébet: "Meghalunk, harcolunk?? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 20./"

Dr. Octavian Buracu válaszolt a személyét ért durva támadásokra: nem volt besúgó, apja nem volt legionárius, hanem parasztpárti képviselő, akit ezért 1949-ben bebörtönöztek. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./

"Victor Ciorbea miniszterelnök júl. 14-én kelt rendeletével kinevezte Niculescu Antalt a kormány főtitkárának helyettesévé, államtitkári rangban. Niculescu Antal hatáskörébe tartozik a Remus Opris által vezetett kormányfőtitkárságon, illetve a helyi közigazgatási szerveket koordináló kormányhivatalon belül három igazgatóság: a minisztériumok főtitkárainak munkáját irányító igazgatóság, a protokoll-igazgatóság és a jogszabályok alkalmazását felügyelő igazgatóság. Niculescu Antal kinevezésével az RMDSZ megkapta az 1996. novemberi választási eredmények alapján kialakult algoritmus, illetve a koalíciós egyeztetés szerint a szövetséget megillető nyolcadik államtitkári tisztséget. Niculescu Antal 1964. május 6-án született Marosvásárhelyen. A bukaresti Ady Endre Matematika-Fizika Líceumban érettségizett 1982-ben, majd vegyészmérnöki diplomát szerzett Bukarestben, a Műszaki Egyetem ipari vegyészeti karán, 1991-ben. Szerkesztőként /Valóság, Bukarest, 1990-1991/, majd 1991-1993 között a Friedrich Naumann Stiftung /német liberális alapítvány/ politikai tanácsosaként dolgozott, 1993-tól pedig az RMDSZ Szövetségi Elnöki Hivatalának politikai tanácsosa, Markó Béla kabinetfőnöke volt 1996. májusáig. Közben Frunda György államelnökjelölt szóvivőjeként és választási kampányfőnökeként, 1996. májusától pedig mostani kinevezéséig a Ciorbea-kormány szakértőjeként dolgozott. Alapító tagja és első elnöke volt a bukaresti MADISZ-nak /1989-1990/, tagja a MISZSZ elnökségének /1990-1992/, illetve SZKT-képviselő /1993. január ? 1995. májusa között/. A berlini Berghof Válságkezelő Központ kutatási ösztöndíjasaként etnikumközi válságkezelő tanfolyamot végzett 1994. júniusa és augusztusa között, illetve 1992-1995 között a KSZE Consult /Németország/ szervezésében etnikumközi válságkezelési tanfolyamot vezetett. Több belföldi és külföldi nemzetközi rendezvényen, értekezleten (ENSZ, EBESZ) képviselte az RMDSZ-t Budapesten, Genfben, Varsóban, részt vett a PHARE Democracy Program keretében szervezett politikai tanulmányutakon Nagy-Britanniában, Belgiumban, Németországban, továbbá az EU meghívására Dániában és Spanyolországban, illetve az amerikai kormány meghívására egyhónapos politikai tanulmányúton az Egyesült Államokban. Nős, felesége: Niculescu (Dezső) Olga, a Gallup bukaresti fiókintézetének vezetője. A magyar és román nyelv anyanyelvi szintű ismerete mellett angolul felsőfokon, németül középfokon ír és beszél, franciául alapfokon beszél. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 14., 1070. sz./"

A lap a választás előtt bemutatta Hargita megye RMDSZ-jelöltjeit. Verestóy Attila /sz. 1954. márc. 1., Székelyudvarhely/ 1978-ban szerzett vegyészmérnöki diplomát a bukaresti műegyetemen, majd 1999-ben megszerezte a vegyészeti és környezetvédelmi tudományok doktora címet. 1980-83 között a bukaresti műegyetemen tanársegéd, majd tudományos kutató a bukaresti Szervetlen Vegyipari Kutatóintézetben. 1989 decemberében az országos RMDSZ alapító tagja. 1990 januárjában a Nemzeti Megmentési Front tanácsosa, Király Károly szakértői irodájának tagja. 1990 februárjától májusáig az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács tagja, kisebbségi bizottságának elnöke. 1990-től Hargita megyei RMDSZ-szenátor, a szenátus RMDSZ-frakciójának elnöke, 1997-től az udvarhelyszéki RMDSZ elnöke. Verestóy kijelentette, hogy politikai tevékenysége az RMDSZ programjának megvalósítását szolgálta. A parlamenti küzdelem minden tisztességes eszközét felhasználta a romániai magyarság érdekeinek szolgálatában. Szükség van a nemzetállami koncepció lebontására és a szubszidiaritás elve alapján az önkormányzatiságra. "Nincs olyan területe a törvénykezésnek, amely jelenleg teljes mértékben kielégítené a romániai magyarság igényeit. Csak a felsorolás kedvéért: az európai jogrendbe illeszthető autonómiai formák jogszabályban rögzítése, az államosított ingatlanok visszaszolgáltatása jogos tulajdonosainak, az állami magyar egyetem kérdésének megnyugtató rendezése, az elkobzott egyházi vagyonok visszaszolgáltatása." Verestóy "harcos típusú reálpolitikusnak" mondta magát. Antal István /sz. Alsórákos, 1948/ a brassói műegyetemen diplomázott. 1972-től Székelyudvarhelyen él. 1990. február 15-én az udvarhelyszéki RMDSZ-fórum egyik szervezője volt. 1992-től parlamenti képviselő, az ipari és szolgáltatási szakbizottság tagja. Az Emberért, a holnapunkért Alapítvány kuratóriumi tagja, az Agyagfalva 1848 és az alsórákosi Bethlen-kastély Alapítvány elnöke. Ő volt az ipari parkokra vonatkozó jogszabály kezdeményezője, melyet már elfogadott mindkét ház. A jövőre nézve fontosnak tartja a helyi autonómiára vonatkozó törvény megszavazását, a nyugdíjtörvény módosítását, a helyi önkormányzatoknak kellene alárendelni a rendőrséget, égető kérdés az államosított egyházi javak és ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdése. Egy új szövetkezeti törvény elfogadását is szorgalmazza. A tervezet a nyugat-európai szövetkezeti törvények mintájára készült. - Támogatni kell a fiatalokat, akik itthon szeretnének maradni. Asztalos Ferenc /sz. 1945/ Kolozsváron, a filozófia szakon szerzett oklevelet. 1990-1992 között szaktanfelügyelő volt, majd 1992-ben parlamenti képviselővé választották. A képviselőház oktatási, kutatási, ifjúsági és sportbizottságának alelnöke, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) oktatási bizottságának elnöke. Az Erdélyi Iskola Alapítvány kuratóriumának tagja, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) oktatási szakértői bizottságának tagja. Az RMDSZ Székelyudvarhely városi és udvarhelyszéki szervezetének alelnöke. A képviselőházban mindeddig az oktatási szakbizottságban tevékenykedett, a jövőben is ezt folytatná. Nem sikerült változtatni azon, hogy a románok történelme, illetve a Románia földrajza tantárgyakat a VII., VIII., illetve a XII. osztályokban román nyelven kell tanulni. - Tény is, hogy a törvény nem mondja ki félreértelmezhetetlenül az önálló állami magyar egyetemhez való jogot. Törvénymódosítás szükséges. /Választás. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 22./

Október hónap folyamán rendkívüli veszteség érte Beszterce városát: hosszú betegség után elhunyt Lefelman Emil, Beszterce-Naszód megye egyik legismertebb műépítésze. Lefelman Emil /sz. Kolozsvár, 1954. dec. 28./ a bukaresti építészeti egyetemen szerzett oklevelet. Kinevezték Beszterce-Naszód megye főépítészének. 1990-ben önálló vállalatot létesített Arhi-Struct néven. Számtalan bankot, középületet tervezett, kivitelezett, alakíttatott át Beszterce-Naszód megyében. Temetése október 16-án volt a város központi sírkertjében. /Levey Ferenc: In memoriam Lefelman Emil 1954–2004. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./

Korodi Attilát /sz. Csíkszereda, 1977. jún. 23./ – nemrég nevezték ki a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium államtitkárává. Korodi a bukaresti Műszaki Egyetemen végzett, gazdasági mérnök szakon diplomázott német nyelven. 2003-ban mesterfokozatot szerzett a Politika és Közigazgatás-tudományi Intézetben. 2003-tól a magyarországi ÁPV Rt. romániai képviselője, 2004-től Hargita megyei önkormányzati képviselő volt. Elmondta, hogy államtitkárként a külkapcsolatokért, az integrációs kérdésekért, valamint az uniós pénzek felhasználásáért felel a tárcánál. További feladat, hogy ki kell alakítani az önkormányzati vezetőkben azt a készséget, hogy összefogjanak más településekkel a szemétgazdálkodás és a vízgazdálkodás területén megvalósítandó nagy beruházások kivitelezése érdekében. Hargita megyében is azt tapasztalta, hogy a kisebb önkormányzatok vezetőiben nincs meg az együttműködésre való hajlam. /Sarány István: Már csak dolgozni kell. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 3./

Traian Basescu államfő a felfüggesztéséről szóló népszavazási kampányban több alkalommal is oligarchaként emlegette Verestóyt, aki törvénytelen erdőkitermelésből, feldolgozásból gazdagodott meg. A köztársasági elnök egyebek mellett azt állította, hogy az RMDSZ-szenátor tulajdonában lévő Hungastro cég korábban versenytárgyalás nélkül, politikai egyezkedés révén jutott az ebédjegyek forgalmazási jogához. Verestóy a vádakra kijelentette: Hungastro-részvényeit rég eladta, a többi üzlete törvényes és tisztességes. A Capital című román magazin által összeállított, a háromszáz leggazdagabb romániait rangsoroló tavalyi listán az előkelő 68. helyen található az RMDSZ székelyudvarhelyi szenátora. A Gandul napilap szerint az elmúlt tizenkét hónapban részvények eladásából és osztalékokból közel 45 millió lejjel (13 millió euróval) gyarapította vagyonát. Sajtóbeszámolók szerint Verestóy komoly részvénypakettel rendelkezik a bukaresti tőzsdén is, 32 cég értékpapírjaiból tudhat a magáénak. Az üzletember az osztalékokból 13,5 millió lejt (négymillió eurót) bevételezett tavaly, miközben portfóliójának értéke elérte a 61 millió lejt (18 millió eurót). Az MSZP-vel közismerten jó kapcsolatokat ápoló szenátor egyebek mellett öt földterülettel is rendelkezik (egy mezőgazdasági és négy erdő). Verestóyt tavaly tavasszal tanúként hallgatták ki a román főügyészségen a Rompetrol olajcég ügyében. A korrupt körülmények között történt privatizáció főszereplője a Calin Popescu-Tariceanu liberális miniszterelnök jó barátjaként ismert Dinu Patriciu, Románia második legnagyobb olajipari vállalatának vezetője és főrészvényese, aki ellen adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt folyik eljárás. Verestóy RMDSZ-szenátor a Magyarországról érkező támogatásokból is hasznot húz. Az anyaországi juttatásokat kezelő erdélyi Communitas Alapítvány – amelynek egyik kurátora maga a székelyudvarhelyi politikus – 3,3 millió forintnyi lejt adott a Scripta Kiadó által megjelentetett Új Magyar Szó napilapnak és Erdélyi Riport hetilapnak. A szenátort egy évvel ezelőtt a román média Securitate-kapcsolatokkal hozta gyanúba. A Securitate Irattárát Tanulmányozó Tanács azonban úgy döntött, hogy a politikusról előkerült iratok nem jelentenek bizonyítékot arra, hogy együttműködött volna a kommunista hírszerzéssel. Verestóy 1978-ban Bukarestben szerzett diplomát a műszaki egyetem vegyészmérnöki karán, 1983-tól 1989-ig tudományos kutató az Elena Ceausescu által irányított Szervetlen Vegyipari Kutatóintézetben. A diktátor felesége a jelenlegi szenátor több munkáját a saját neve alatt jelentette meg, egyszer-kétszer társszerzőnek vagy konzultánsnak feltüntette Verestóy nevét. A politikus 1996 óta a Román Hírszerző Szolgálatot figyelő képviselőházi és szenátusi közös bizottságban tevékenykedik. /Pataky István: Vizsgálják az RMDSZ oligarcháját. = Magyar Nemzet, máj. 31./

Daniel, Moldova és Bukovina metropolitája lett a román ortodox egyház új vezetője. Szeptember 12-én ült össze a román ortodox egyház választó testülete, hogy megválassza a nemrég váratlanul szívrohamban elhunyt Teoctist pátriárka utódját. Három választási forduló után a román ortodox egyház Szent Szinódusa végül Daniel, Moldova és Bukovina, Bartolomeu, Kolozs, Fehér, Máramaros és Körös-vidék és Ioan, Kovászna és Hargita metropolitáját jelölte a pátriárka tisztségére. A szintén esélyesnek tartott Teofan ugyanis a második fordulóban visszalépett, döntését azzal indokolva, hogy vannak mások, akik alkalmasabbak a tisztség betöltésére. A Szent Szinódus elnökévé Nicolae Corneanut, Bánság metropolitáját választották, így ő már nem indult a pátriárka tisztség megszerzéséért folyó versenyben. Daniel a román ortodox egyházon belül a nyitást és az ökumenizmust vállaló irányvonal képviselője. Mindenki számára meglepetést jelentett az 56 éves Ioan Selejan jelölése, aki a bukaresti műszaki egyetemen végezte egyetemi tanulmányait 1976-ban, és 1980-ban szerzetes lett a Lainici kolostorban. 1994. július 9-én választották meg Kovászna és Hargita egyházmegye püspökének, és 1994. július 20-án szentelték fel a Hargita megyei Maroshévíz kolostorában. Traian Basescu székelyföldi látogatása során a magas rangú egyházi vezetőt is felkereste, aki több alkalommal is arra kérte az államfőt, amikor csak teheti, keresse fel a két megyét, mivel az itt élő románok „saját hazájukban elhagyatottnak érzik magukat”. /Daniel metropolita lett Teoctist pátriárka utódja. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./ Hírek szerint Daniel egyike azoknak az ortodox főpapoknak, akiknek szekusdossziéit Ceausescu bukása után elégették. Kapcsolatait az egykori politikai rendőrséggel nyilvánvalóvá teszi az is, hogy a diktatúra idején Svájcban taníthatott – ehhez elengedhetetlen volt a Securitate jóváhagyása. A Temes megyei Barafalván született, Nagyszebenben végezte el az Egyetemi Teológiai Intézetet. Két–két évig Strasbourgban, a Humán Tudományok Egyetemének protestáns teológiai karán, illetve a Freiburg im Breisgau-i Albert Ludwig Egyetemen tanult. 1980-ban lett az ortodox teológiai tudományok doktora, majd a svájci Bossey Ökumenikus Intézet lektoraként tevékenykedett. Ezt követően Daniel néven a sihastriai kolostorban kapcsolódott be a szerzetesi életbe. 1990-ben Iasi érsekévé, Moldova és Bukovina metropolitájává választották. /Daniel az új pátriárka. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./

A Szabadság 2008. május 3-án terjedelmes összeállítást közölt a Sapientiáról, két, Tibori Szabó Zoltán által készített hosszabb interjút, két Ercsey-Ravasz Ferenc által készített lényegesen rövidebb interjút, továbbá a Tibori által aláírt „tényfeltáró” vezércikket. Ez utóbbi látszólag az interjúk, valamint a szerző által „áttanulmányozott” dokumentumok alapján, a „kíméletlen tények nyelvén” kíván szólni, a gyakorlatban azonban a közölt tények ellenében, sokszor a nyilatkozókkal ellentétes, nyilván a szerző prekoncepcióját tükröző dolgokat állítva. Tibori kérdéseiből kiderül, hogy az újságíró nem pártatlan, hanem Sapientia-ellenes. A Tibori által jegyzett vezércikk tele van rosszindulatú ferdítésekkel. Az egyetem vezetői nem állították, hogy a magyar kormány megszegte az Orbán-kabinet ígéretét azáltal, hogy nem támogatja évente kétmilliárd forinttal a Sapientiát. A 2007-es évre vonatkozó, 1,4–1,6 milliárd forintos támogatásról szóló, budapesti ígéretek ellenére, az egyetemi intézményrendszer 2007-ben mindössze 1,28 milliárd forint támogatást kapott, és ennek a pénznek egy részét, 120 millió forintot csak 2008-ban utalták át. Emiatt az egyetem többször igen nehéz helyzetbe került. A finanszírozóval még 2000-ben kötött együttműködési megállapodásban a támogató kötelezettséget vállalt arra, hogy 2001-től „a Magyar Köztársaság költségvetésének kihirdetésétől számított tizenöt napon belül közli a […] tárgyévi támogatási összeget”. Továbbá a finanszírozó „az Alapítvány működését illetően részleges, az Alapítvány személyes joga szerinti önállóságát nem sértő, ellenőrzési jogkörrel bír. ” A szerződés szerint a MeH – felügyeli és ellenőrzi az Alapítvány szakmai, pénzügyi, műszaki, eszköz-beszerzési, valamint ingatlanforgalmazáshoz és -fejlesztéshez kapcsolódó tevékenységét. Tibori minden bizonyíték nélkül, közölte, hogy „az EMTE szórta a pénzt”, „megállapodásokat rúgott fel”, és a „fejlesztésekről nem konzultált a finanszírozóval”. Az Sapientia Alapítvány honlapjáról letölthető, hogy melyik évben mekkora összeget költöttek ingatlanberuházásra. A magyar kormány képviselői, a Sapientia Alapítvánnyal közösen, a vásárlások előtt minden ingatlant ingatlanszakértőkkel megvizsgáltattak és felértékeltettek. A beruházások legtöbb esetben a finanszírozó kezdeményezésére történtek. Tibori az általa „székelyföldi szállodaprivatizációként”, „botrányként” emlegetett vásárlásról ő maga írt „tényfeltáró” cikkeket a Népszabadságban 2001-ben és 2003-ban, az Adevarul nevű napilapból átvett „tények” alapján. A Beszerzési Szabályzatot minden esetben betartották. Minden eljárásbeli hiányosságot belső vizsgálattal feltártak. A magánzsebekbe, pártkasszákba került pénzekről szóló állítás rosszindulatú rágalom. „Az egyetem a hazai állami felsőoktatáshoz képest csaknem dupla béreket fizetett” – állítja a cikk. Valójában a román állami egyetemeken alkalmazott bérrendszer minden oktatói kategória esetében megállapítja a minimális és a maximális bért. Az EMTE és a PKE ennek a tartománynak a középértékét szorozta meg 1,5-del, ami akkor is távol állt a dupla bérektől, és amely nélkül nem lehetett volna megfelelő oktatókat toborozni. A Sapientián a bérek jelenleg az állami bérrács minimuma közelében mozognak, professzorok esetében pedig alatta vannak a minimális állami béreknek. Az erdélyi vállalkozói réteg felszereléssel, laboratóriumi eszközökkel, konferenciatámogatással és ösztöndíjak felajánlásával stb. – jelentős támogatást nyújtott az egyetemnek. A tavalyi évben az EMTE 8,7%-ban vont be saját forrásokat az egyetem működtetésébe, szemben a felvállalt 5%-kal. Az önkormányzatoktól számon kért támogatásra vonatkozóan tudni kell, hogy a román törvények nem teszik lehetővé a közvetlen pénzügyi támogatást. Tibori cikke egyértelműen durván és tendenciózusan egyházellenes. Tőkés László esetében, aki a Partiumi Keresztény Egyetem elnöki tisztségét töltötte be, azt írja, hogy „havi 4000 új lejt inkasszált”, miközben azt szándékosan nem közli, hogy ez bruttó összeg volt, tehát csak 2789 lej nettó bért jelentett. Kató Béla Sapientia kuratóriumi elnök esetében pedig még ennél is nyilvánvalóbb a lejárató szándék, hiszen kéthónapnyi összeget számított át forintra, így dupláját tüntette fel a havi elnöki fizetésnek. A szerző értesüléseivel ellentétben a kurátorok már jó ideje nem havi fizetést, hanem az üléseken való részvételtől függő havi juttatást kapnak. Nem igaz Tiborinak azon állítása sem, hogy a kuratóriumi tagok nem jártak el az ülésekre. Durva csúsztatás a Misovicz Tibortól idézett szöveg. Ezt Tibori ekképpen olvassa: „Az egyházaknak előbb-utóbb meg kell fogalmazniuk saját intézményeik és közösségeik szempontjából fontos igényeiket, cserében viszont éves finanszírozást vagy vagyoni támogatást kell nyújtaniuk. ” Ezzel szemben Misovicz Tibor ezt írja: „A magyar kormányzat nyilvánvaló tehetetlensége (nemtörődömsége?) azonban megerősíti azt az alapvető kérdést, hogy mire szánja az egyetemet az akkreditáció megszerzése után az alapítók köre, a szélesebb értelemben alapítónak és fenntartónak tekinthető magyar közösség, valamint annak politikai és akadémiai képviselete. Politikai szimpátiák ide, gyakorlati fenntartások oda, a jogi elismerés megszerzésével az egyetem teljesítheti az inkubációs szakasz fő célját, s innentől már nem lehet bizonytalanságra, s ebből adódó cselekvésképtelenségre hivatkozni. A működőképesség biztosítása most már évtizedekre szóló feladat. A jelenlegi finanszírozási gondok közepette az alapítói közösség nehezen kerülheti el, hogy nagyobb szerepet vállaljon az intézmény fenntartásában, üdvösebb lenne azonban, ha egyúttal a konkrét célok is világosabbá válnának. Az alapító egyházaknak saját intézményeik és közösségeik szempontjából is meg kellene fogalmazniuk a szociális gondozáshoz, az alsó- és középfokú oktatáshoz, a kulturális tevékenységhez kapcsolódó, a magyar közösség várható jövőbeli helyzetét is tükröző felsőoktatási igényeiket, s az ezért „cserébe” általuk nyújtott éves finanszírozást vagy vagyoni támogatást. ” Van egy különbség. Tibori szerint „sokan igyekeztek minél nagyobb hasznot húzni az egyetemből”, „az egyetemi stallumok aranybányának bizonyultak”, „érdek-összefonódás, nepotizmus, kompetencia-hiány tapasztalható”, stb. Mindezeket sehol nem támasztja alá. Továbbá „vitatható értékű diplomákról”, „diáksorsokkal való játszadozásról”, „kétes minőségű oktatásról” beszélni, miközben az akkreditációnak a hallgatókra vonatkozó szakmai feltételeit az EMTE magasan túlteljesíti, közönséges manipuláció. Az akkreditált állami egyetemeken elért államvizsga-eredmények magukért beszélnek: az előírt 50% sikeres államvizsgázóhoz viszonyítva minden szak esetében 95% feletti az arány! A Sapientia végzettjeinek az államvizsgáztató állami akkreditált egyetemek – Babes–Bolyai Tudományegyetem, Bukaresti Egyetem, Temesvári Nyugati Egyetem, Bukaresti Műszaki Egyetem stb. – adnak (vitatható értékű??) oklevelet. A cikkíró szerint „az intézmény elkezdett spekulálni a Budapestről érkező pénzekkel: az el nem költött összegeket letagadta, bankokban kamatoztatta, a román állam által visszatérített áfából, a finanszírozó beleegyezése nélkül, ötletszerűen és semmilyen pályáztatás nélkül ingatlanokat vásárolt stb. Amikor pedig mindezekre fény derült, és a finanszírozó azt kérte, hogy a szóban forgó anyagi eszközöket az akkreditációhoz szükséges költségek fedezésére fordítsák, az egyetemiek megsértődtek, és kezdetét vette a siránkozás, a panaszkodás, a vészkiáltások sorozata. ” Ez a passzus már önmagában megérne egy rágalmazási pert. A valóságban a Sapientia intézménycsoport igen szigorú szabályok szerint számol el a támogatás minden fillérével. A támogatási szerződésekben a finanszírozó azt is megszabja, hogy a kapott támogatásból származó kamatokat, áfákat mikor és mire szabad fordítani. Az egyetemen a vezetőket – a cikkben szereplő valótlan állításokkal ellentétben – a hatályos román törvények szerint választják. /Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, Dr. Dávid László professzor, a Sapientia EMTE: Kire öltik nyelvüket a kíméletlen tények? Válasz Tibori Szabó Zoltán vezércikkére. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./

„1989. december 23-át, szombatot írtunk, és az ajtó előtt négyen álltak: régi barátom, diáktársam, a Kriterion és A Hét történész szerzője, Demény Lajos, a futólagosan ismert sportpszichológus, Tüdős István, Simon Kinga szentgyörgyi műtörténész férje és két, eddig sosem látott fiatal férfi: Verestóy Attila és Lányi Szabolcs, később tudtam meg, mindketten tudományos kutatók. Szabolcs fején turbánnak is beillő kötés. ” Domokos Géza Esély címmel kiadott visszaemlékezéseinek első kötetében így írja le első találkozását az akkor 43 éves Lányi Szabolccsal, aki ma a Sapientia Egyetem professzora. A vegyész dr. Lányi Szabolcs 1989 júniusában még adjunktusként tevékenykedett a Bukaresti Műegyetemen, de néhány napra rá a belügyisek döntésére eltávolították munkahelyéről. Hónapok óta munkanélküliként tanúja volt Bukarestben a tüntetéseknek, a sortüzeknek, őt is betuszkolták egy rendőrségi kocsiba, bevitték őket, majd Lányit összeverve, véresen elengedték. Hazaindult, de újra elfogták, bevitték a szeku főhadiszállására, ott immár harmadszor megverték. Megint hazaindult, de nem volt szerencséje, most egy rendőrőrsre vitték. A teremben verni kezdték a lefogottakat, mire Lányihoz értek, belefáradtak, abbahagyták a verést, elszállították őket a jilavai börtönbe. Másnap szabadon engedték őket, Bukarest széléig visszavitték mindnyájukat egy rabszállító kocsival. Este Lányi hazament, találkozott Verestóy Attilával, mentek Demény Lajoshoz, aki már írta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kiáltványát. Innen Domokos Gézához mentek, aki Kriterion Kiadó élén elismert volt. „Mink – így, udvarhelyiesen: mink – azért jöttünk, hogy megbeszéljünk egy nyilatkozatot... – kezdte Verestóy Attila. – Kiáltványt! – helyesbített a turbános Lányi. Demény tanár úr elmosolyodott, és zsebéből előhúzta az RMDSZ 1989. december 25-i keltezéssel közismertté vált kiáltványának első fogalmazványát. ” / olvasható Domokos Géza: Esély, I. kötetében. /Székedi Ferenc: Az átélt órák hitelével. A húsz évvel ezelőtti eseményeket idéző, évfordulós beszélgetés Lányi Szabolcs egyetemi tanárral. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./

Növelték a tandíjakat az állami egyetemek
Emelkedtek az állami egyetemek tandíjai, de azok, akik a Hargita megyei vagy a háromszéki kirendeltségeken akarnak tanulni, általában nem kell többet fizessenek – tudtuk meg az érintett egyetemektől. Az egyetlen kivétel a Lucian Blaga egyetem csíkszeredai tagozatának jogi kara, ahol 1800 lejről 2100 lejre emelték az évi tandíjat. A Sapientia diákjainak sem kell többet fizetniük.
„Nincs rendjén, hogy a tandíjak emelkednek olyan körülmények között, amikor a legtöbb szülő jövedelme csökken. Az oktatás minősége sem javult, a tanárok teljesítménye ugyanaz, mint korábban, sok egyetemi jegyzet pedig már régi” – nyilatkozta az Evenimentul Zilei napilapnak Cristian Hatu, a Román Tudományos Akadémia oktatási szakértője. Hatu szerint az egyetemek autonómiája nem hozta magával az oktatás minőségének javítását, mert nem épült fel annak ellenőrzési mechanizmusa.
A Román Hallgatói Szervezetek Szövetségének (ANOSR) egyik felmérése szerint Romániában az egyetemi hallgatók mintegy 15 százaléka szakítja félbe tanulmányait anyagi okok miatt. Daniela Alexe, a szervezet elnöke szerint az egyetemi rendszer egyre inkább gazdasági alapelveken működik. Többek között akkor is, amikor egyes egyetemek tandíjas helyeket hirdetnek meg, de nincsenek felkészülve azok infrastrukturális kiszolgálására. A diákliga vezetője szerint az egyetemek a lehető legegyszerűbb megoldást választották az anyagi források kiegészítésére, a tandíjak emelése viszont kihat a felsőoktatáshoz való hozzáférés esélyeire, az oktatás minőségére, és sokakat a tanulmányok felfüggesztésére kényszerít. Cristian Hatu, az Akadémia szakértője szerint az egyetemek különböző mesteri képzésekkel is igyekeznek kiegészíteni bevételeiket, ezek a képesítések a hallgatók számára viszont vajmi kevés pluszlehetőséget jelentenek. Nem sikerült hallgatóközpontúvá reformálni a felsőoktatást – fogalmazott az Evenimentul Zileinek Hatu.
A Bukaresti Egyetem valamennyi fakultásán évi 3100 lej a tandíj, a Közgazdaságtani Akadémia iránt érdeklődők 2500 és 3000 lej közötti tandíjjal kell számoljanak fakultástól függően. A bukaresti Műszaki Egyetemen az évi 4500 lejt is elérheti a tandíj az idegen nyelvű mérnöki karokon. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) 2000 lejtől 5500 lejig emelkedhetnek az évi tandíjak. Utóbbi a színház és filmművészeti fakultás tandíjszabása.
Hargita megyében a BBTE gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatán nem emelkednek az előző tanévhez viszonyítva a tandíjak. Az ugyancsak állami Lucian Blaga Egyetem csíkszeredai tagozatán a közgazdasági képzés tandíja változatlan marad, a jogi karon viszont 1800 lejről 2100 lejre emelték az évi tandíjat. A sok Hargita megyei fiatal által is látogatott BBTE sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának közigazgatási szakán szintén nem változik a tandíj – tudtuk meg Ciprian Loránd dékántól. Hargita Népe (Csíkszereda)

Professzorok tiltólistán
Kényszernyugdíjba küldi a 65 éven felüli oktatókat a tegnap életbe lépett tanügyi törvény
Kényszernyugdíjba küldi a hazai felsőoktatásban részt vevő oktatók zömét a tegnap életbe lépett új tanügyi törvény: a 65 év fölötti professzorok már csak óraadókként vehetnek részt az egyetemi életben. A szigorítás az utánpótlást is veszélyezteti, a doktori iskolák zöme vezető nélkül maradhat.
Lefejezi az oktatási törvény a hazai felsőoktatást: a tegnap érvénybe lépett jogszabály nyugdíjba küldi a 65 évnél idősebb oktatókat. A rendelkezés 1500 személyt érint:, akik óraadókként még foglalkoztathatók, de teljes állást már nem tölthetnek be. A legérzékenyebben a doktori iskolákat érinti a reform, a nyugdíjköteles professzorok ugyanis a továbbiakban csak társult tanárként vehetnek részt a tudományos képzésben, a fiatalabb tanerőkkel együttműködve.
22-es csapdája, felsőfokon
Ha viszont nem sikerül helyettesíteni a leköszönőket, az utánpótlás sincs biztosítva: a doktori képzést vezetők nyolcvan százaléka távozni kényszerül. „Tény, hogy szigorú feltételei vannak a jogszabálynak, de az is biztos, hogy az idős tanárok tudásáról és tapasztalatáról nem szabad lemondani.
Egyelőre haladékot ígért az oktatási minisztérium a tanév végéig, utána meglátjuk, mi lesz” – nyilatkozta megkeresésünkre Veres Valér szociológus, az RMDSZ felsőoktatásért felelős szakértője, aki arra figyelmeztetett: az elöregedés súlyos problémákat jelent a román és a magyar nyelvű felsőoktatásnak egyaránt.
„Mi már évek óta készülünk erre a kényszerhelyzetre, most mégis nehézségekkel nézünk szembe. Az utóbbi három évben negyven százalékkal nőtt a fiatal kollégák száma, de azt a két oktatót, akiket nyugdíjba küld a törvény, nehezen tudnánk pótolni” – nyilatkozta lapunk megkeresésére Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, aki szintén bízik az oktatási minisztérium által ígért haladékban.
Magyari Tivadar, a Babe–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese arra figyelmeztet: a nyugdíjas oktatók óraadóként a professzori fizetés töredékét kaphatják csak meg. „A BBTE magyar tagozatán tizenöt személyt érint a törvény, közülük egyesek már rég betöltötték a 65. évüket. A szakemberhiányt újabb oktatók felvételével egyes szakokon lehet pótolni, de gazdasági okok miatt csak nagyon kismértékű létszámbővítésről lehet szó” – sorolja a nehézségeket az egyetemvezető, aki elmondta: kísérletet tettek a „gyorsított ritmusú” fiatalításra.
„Három éve kiegyeztünk a román tagozattal, hogy a magyar oktatói létszámhátrányt ellensúlyozandó gyorsított ütemben, arányon felül alkalmazunk fiatal magyarokat. Ezt az egyezséget a pénzügyi válság hiúsította meg” – emlékeztet az ÚMSZ-nek nyilatkozó Magyari.
Elhamarkodták?
Dávid László, a Sapientia EMTE rektora súlyosnak látja a helyzetet. „Ez a kitétel azt eredményezi, hogy kollégáink egyharmadát elveszítjük. Az egyetlen járható út a fiatalítás. Ezzel kapcsolatban vegyesek a tapasztalataim” – hangsúlyozta az egyetem vezető, aki elmondta: vannak tanszékek, ahol sikerült megfelelő tudományos fokozatot szerezniük a pályakezdőknek, és vannak olyanok is, ahol a folyamat akadozik.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektorhelyettese, Horváth Gizella szerint az oktatási törvény életbelépése nem befolyásolja jelentős mértékben az intézmény tevékenységét. Tájékoztatása szerint „csak egy-két tanárkollégát” érint a 65 éven felüliek nyugdíjaztatására vonatkozó előírás. Mindazonáltal Horváth Gizella szerint a jogszabályt elhamarkodottan léptették életbe.
„Szerintem a törvény sok szempontból komoly változásokat ír elő, amelyek akár javíthatják is a felsőoktatás minőségét. Kétlem viszont, hogy valamennyi előírását rögtön, az egyetemi év közepén életbe lehet léptetni úgy, hogy ez ne okozzon komoly problémákat az oktatási folyamatban” – mondta az ÚMSZ-nek a rektorhelyettes
Összeférhetetlenek
Nemcsak az oktatás minőségét érinti a kötelező nyugdíjkorhatár bevezetése, de az oktatás szervezését is, nyugdíjazás után ugyanis az érintettek már nem vállalhatnak semmilyen vezető beosztást. Az oktatási reform célul tűzi ki a hazai egyetemek „politikamentessé” tételét is, ennek értelmében nem vállalhatnak vezető szerepet politikai pártban a felsőoktatási intézmények vezetői.
A szigorítás szinte valamennyi hazai egyetem vezetőjét érinti: Ecaterina Andronescu, a Bukaresti Műszaki Egyetem rektora a Szociáldemokrata Pártban, Andrei Marga, a BBTE rektora a Nemzeti Liberális Pártban tölt be tisztséget. Sajátos „védettséget” élvez Tőkés László európai parlamenti képviselő, aki nem rektorként, hanem elnökként vezeti a Partiumi Keresztény Egyetem vezetőtanácsát. Új Magyar Szó (Bukarest)

Gyors eljárást sürget a Sapientia
Szükség van a gyors döntésre a Sapientia akkreditációjával kapcsolatban, mert félő, hogy politikai viták tárgyává válhat az intézmény jövőjét meghatározó folyamat – nyilatkozta tegnap az ÚMSZ-nek Dávid László, az intézmény rektora
Szükség van a gyors döntésre a Sapientia akkreditációjával kapcsolatban, mert félő, hogy politikai viták tárgyává válhat az intézmény jövőjét meghatározó folyamat – nyilatkozta tegnap az ÚMSZ-nek Dávid László, az intézmény rektora. Markó Béla miniszterelnök-helyettes kedden írta alá az akkreditációról szóló törvénytervezetet, az oktatási minisztérium által kedvezően értékelt jogszabály várhatóan hamarosan a kormány elé kerül.
Beláthatatlan érdekek
A romániai felsőoktatás minőségét biztosító intézmény az ARACIS már tavaly zöld utat adott az akkreditációhoz, az ehhez szükséges törvényalkotási folyamat azonban elhúzódott. Király András, a szaktárca államtitkára korábban úgy nyilatkozott, valóban hosszadalmas eljárásról van szó, de az eltelt idő megfelel az ilyenkor szokásos ügymenet tartamának. A tanügyminisztérium munkatársa úgy vélte, az év végén, a következő év elején megszülethet a várva várt jogszabály.
Dávid László emlékeztetett: a Sapientia hosszú ideje vár erre a törvénytervezetre, tapasztalatai szerint más egyetemek sokkal rövidebb idő alatt elérték ezt a státuszt. „A Sapientia esetében sem azért nehéz ez a folyamat, mert nincsenek meg a feltételek, vagy valami egyéb – az intézmény működését érintő – gond lenne, hanem azért, mert a parlamenti döntések mögött olyan érdekek vannak, amelyeket nehéz belátni. Nem az a kérdés, hogy megkapjuk-e az akkreditációt, hanem, hogy mikor?” – hangsúlyozta az egyetemvezető, aki abszurdnak nevezte a jogalkotási folyamatot, és hozzátette: a hosszadalmas eljárás oka valószínűleg az, hogy az illetékesek ellenőrizni tudják az egyetemeken folyó valódi munkát.
Nem mindegy, hogy mikor
„Számunkra azért fontos a gyors döntés, hogy ne vesszen ködbe a jó minősítés, amit az akkreditáció folyamán kapott a Sapientia. Azt szeretném, hogy ennek tudatában döntsön a parlament. Nem volna jó, ha senki sem emlékezne egy tíz évvel korábbi értékelésre. Tartok attól, hogy politikai kérdéssé válik az egyetem ügye, és nem arról fog szólni, hogy szakmailag kiváló teljesítmény van az intézmény mögött” – figyelmeztetett Dávid László.
Az egyetemen folyó munka szakmai hitelét bizonyítja az a felmérés – hangsúlyozzák a Sapientia munkatársai –, amelyet a bukaresti Ad Astra Egyesület a napokban tette közzé. A dokumentum a hazai egyetemeket értékeli, és az adatsor szerint a romániai magántulajdonban lévő felsőoktatási intézmények közül a legjobb eredményt a Sapientia érte el. Az egyesület 2002 óta követi az állami és magánegyetemek, valamint tudományos társaságok oktatóinak nemzetközileg jegyzett tudományos kiadványokban publikált tanulmányait.
A szakmunka 263 állami és magánegyetemet, illetve tudományos társaságot vizsgált: a legjobb minősítést az eltelt években a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Bukaresti Egyetem és a Bukaresti Műszaki Egyetem érte el. Idén a Sapientiát a magánegyetemek között az első, a teljes mezőnyben pedig a 38. helyen jegyzik.
Az akkreditációjára váró intézmény ebben az évben Kolozsváron jelentős volumenű beruházásba is kezd: a Tordai úton hétszintes épület felépítését tervezik. A Marosvásárhelyre tervezett campus felépítésére azonban – amelynek alapkövét tavaly Schmitt Pál köztársasági elnök rakta le – a magyar kormány ígéretei ellenére sincs fedezet. Új Magyar Szó (Bukarest)

Harmadik kategóriában a Sapientia
Első alkalommal osztályozták a romániai egyetemeket európai kritériumok alapján. A rangsorolást az oktatási minisztérium megrendelésére az Európai Egyetemek Szövetsége végezte, amely csupán 12 egyetemet értékelt úgy, hogy az első, legmagasabb szintű kategóriába tartozhat.
Az összes magánegyetemet, közöttük a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemet is a harmadik, legalacsonyabb kategóriába sorolta az Európai Egyetemek Szövetsége a román oktatásügyi minisztérium megrendelésére készült rangsorolásban.
Az első kategóriába azok az egyetemek tartoznak, amelyek az oktatás mellett magas szintű kutatómunkát is végeznek. Az ebbe a csoportba tartozó egyetemek idén 20 százalékkal több helyet kapnak mesteri és doktori képzésre, mint eddig. Ez azt is jelenti – közölte Daniel Funeriu oktatási miniszter –, hogy a doktori képzés 85 százaléka ezeken az egyetemeken fog zajlani.
A második kategóriába rangsorolt egyetemek, amelyek a tudományos nevelés és kutatás feladatát látják el, az eddigivel nagyjából egyenlő számban kapnak mesteri képzésre helyeket, a doktori képzésre viszont kevesebbet, mint eddig.
A harmadik csoportba tartozó egyetemek, amelyek csupán az oktatás feladatát látják el, csak a jó minőségű mesteri képzési programra kapnak engedélyt, a doktori képzések mintegy 1,6 százaléka jut ezeknek az intézményeknek.
Az első, magas szintű kutatómunkát és oktatást végző csoportba tartozik a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem mellett a Bukaresti Egyetem, a jászvásári Al. I. Cuza Egyetem, a bukaresti Közgazdasági Egyetem, a kolozsvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem, a bukaresti Carol Davila Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a kolozsvári Iuliu Haţeganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a jászvásári Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Bukaresti Műszaki Egyetem, a jászvásári Gh. Asachi Műszaki Egyetem, a kolozsvári és a temesvári Műszaki Egyetem.
A második csoportba rangsorolt egyetemek közül csak azokat említjük, amelyek a Hargita megyei diákok körében népszerűek: a brassói Transilvania Egyetem, a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Nagyváradi Egyetem, a bukaresti Ion Mincu Műépítészeti Egyetem, a kolozsvári Művészeti és Formatervezés Egyetem, a Gheorghe Dima Zeneakadémia (Kolozsvár), valamint a marosvásárhelyi színművészeti egyetem.
Takács Éva
Hargita Népe. Erdély.ma

Az erdélyi Sapientia Egyetem története – Kronológia
Elfogadta a képviselőház a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) akkreditálásáról szóló törvénytervezetet. Így a Sapientia teljes jogú felsőoktatási intézmény lett, amely államvizsgát szervezhet diákjainak, mesterképzést indíthat, ugyanakkor román állami támogatásra is jogosult. Az EMTE Erdély magyar nyelvű magánegyeteme a magyar állam támogatásából tartja fenn magát. Három oktatási helyszínén, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron négy kara működik, amelyek keretében 27 alapképzési szakon tanulhatnak magyar nyelven a hallgatók. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása a Sapientia egyetem történetének főbb állomásairól:
2000. január 13. – Az erdélyi magyar történelmi egyházak döntöttek a Sapientia Alapítvány létrehozásáról, amelynek célja a Romániai Alapítványi Magánegyetem szervezése és kiépítése volt. A magyar országgyűlés a 2000. évre szóló költségvetésben 2 milliárd forint támogatást hagyott jóvá az erdélyi egyházi hátterű magánegyetem felállításához.
2000. március 16. – Kolozsvári székhellyel hivatalosan is bejegyezték a Sapientia Alapítványt, amelynek vezető testülete a kilenctagú Kuratórium, a kuratórium elnöke Dr. Tonk Sándor lett.
2000. április – Az alapítvány és a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) között együttműködési megállapodás született az Erdélyi Magyar Magánegyetem finanszírozásáról.
2000. október 7. – A SA kuratóriuma elfogadta, hogy az indítandó egyetemen az oktatás négy helyszínen (Csíkszereda, Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad) folyik, s egyben döntöttek az alapítvány csíkszeredai és marosvásárhelyi fiókjainak létrehozásáról.
2000. december 6. – Kolozsváron létrehozták a Kutatási Programok Intézetét (KPI), amely az Alapítvány fiókszervezeteként működött.
2001. február – Döntöttek egy Marosvásárhely határában található telek megvásárlásáról a felépítendő egyetemi campus céljaira, majd márciusban megvásárolták a volt csíkszeredai Hargita Szálló épületét is. 2001. február – Létrejött a Sapientia Hungariae Alapítvány (SHA) az egyetemhez kapcsolódó magyarországi tevékenységek összehangolására.
2001. április l. – Arról döntöttek, hogy az Alapítvány elnöke egyben az Egyetem megbízott rektora is. 2001. május – A bukaresti Akkreditációs Bizottság megadta az ideiglenes működési engedélyt az Erdélyi Magyar Tudományegyetem első szakjainak.
2001. június 6. – Az alapítvány kuratóriumának határozata szerint a létrehozandó egyetem megnevezése Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (románul: Universitatea Sapientia) lesz. A Szenátus első ülésén elfogadta a Sapientia EMTE Chartáját, Felvételi Szabályzatát, valamint Ösztöndíjszabályzatát, s megkezdték a felvételik előkészítését.
2001. október – A hónap első napjaiban Románia négy városában: Kolozsvárott, Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Csíkszeredán nyitotta meg kapuit az Erdélyi Magyar Tudományegyetem, amelynek központja és rektori hivatala Kolozsvárott, a fenntartó Sapientia Alapítvány székhelyén működik. Az első tanévben Nagyváradon 800, Marosvásárhelyen 165, Csíkszeredán 209 diák kezdte meg felsőfokú tanulmányait.
2001. október 8. – Elindult az oktatás Csíkszeredában az agrár- és élelmiszeripari gazdaság, könyvelés és gazdálkodási informatika, szociológia, román nyelv és irodalom, valamint az angol nyelv és irodalom szakokon. Marosvásárhelyen pedig az informatika, mechatronika, automatika és alkalmazott informatika, számítástechnika és pedagógia szakokon.
2002. január 24. – A magyar Oktatási Minisztérium hozzáférési lehetőséget biztosított a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem számára az Elektronikus Információs Szolgáltatáshoz (EISZ), amelynek használata, a mintegy 1500 tudományos szakmai folyóirat, a kutatói adatbázis jelentősen segíthetik az intézményben folyó tudományos és kutatói munkát.
2002. május 23. – A román kormány határozatában engedélyezte újabb kilenc szak működését.
2002. október 10. – Bevezették a normatív finanszírozási rendszert a Sapientia EMTE működési költségeinek fedezésére.
2002. december 6. – Tonk Sándor lett a Sapientia Alapítvány új kuratóriumának elnöke.
2003. január 17-18. – Megállapodtak a Sapientia és a Debreceni Egyetem, majd áprilisban a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) közötti együttműködésről.
2003. szeptember 4. – Kató Bélát nevezték ki a Kuratórium új elnökének, majd a kuratórium kinevezte Szilágyi Pált a Sapientia EMTE rektori tisztségébe. (Augusztus 14-én elhunyt Tonk Sándor professzor, a Sapientia Alapítvány elnöke, a Sapientia EMTE első rektora.)
2004. június 11. Együttműködési megállapodást írtak alá a Pécsi Tudományegyetemmel.
2004. szeptember 20. – Csíkszeredában két különálló kar – a Gazdaság- és Humántudományok Kar, valamint a Műszaki és Társadalomtudományi Kar – jött létre.
2004. október – Együttműködési megállapodást kötöttek a Brassói Transilvania Egyetemmel.
2004. október 21. – A magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium e-Magyarország pontot hozott létre a marosvásárhelyi campus diákklubjában.
2004. november 7. – Marosvásárhelyen átadták a kar új épületét.
2005. július 1. – A Sapientia EMTE első végzősei sikeresen záróvizsgáztak a Babes-Bolyai Tudományegyetemen és a Bukaresti Egyetemen.
2005. október – Együttműködési megállapodást kötöttek a Bukaresti Műszaki Egyetemmel, majd 2006 tavaszán az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, illetve a Kecskeméti Főiskolával.
2006. október 2. – A Kuratórium kinevezte Dávid Lászlót az egyetem új rektorának, aki 2007. január 1-jén lépett hivatalba.
2007. március 6. – Együttműködési megállapodást írtak alá a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel.
2007. május 11. – Stratégiai együttműködési megállapodást kötöttek a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel.
2007. május 25. – A Szenátus jóváhagyta a Sapientia EMTE 2007-2011 közötti időszakra vonatkozó Fejlesztési Stratégiáját.
2007. november 5. – Együttműködési megállapodást írtak alá a szlovákiai Selye János Egyetemmel.
2008. február 22. – Együttműködési megállapodást írtak alá a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemmel. 2008. július 8. – A Szenátus jóváhagyta az első kutatóközpontok létrehozását.
2008. október 22. – Együttműködési egyezményt kötöttek a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetemmel. 2009. június 19. – A Sapientia EMTE kérvényezte az intézményi akkreditációt.
2010. június 11. – Együttműködési megállapodást írtak alá a Miskolci Egyetemmel, a Pannon Egyetemmel és a Budapesti Gazdasági Főiskolával.
2010. szeptember 19. – A tizedik tanévben a Budapesti Corvinus Egyetem kihelyezett képzéseként a csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kar keretében elindult a Vezetés és szervezés mesterképzés. 2011. február – A Budapesti Gazdasági Főiskola kihelyezett képzéseként Kolozsváron keresztféléves rendszerben elindult a Nemzetközi tanulmányok mesterképzés.
2011. szeptember 1. – A román kormány elfogadta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációjára vonatkozó törvénytervezetet.
2011. szeptember 19. – A tizenegyedik tanévét megkezdő egyetemen, három helyszínen összesen 1959 diák kezdte el tanulmányait. A Budapesti Corvinus Egyetem kihelyezett képzéseként a csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Kar keretében elindult a Szociológia mesterképzés.
2011. december 1. – Együttműködési szerződést kötöttek a gödöllői Szent István Egyetemmel.
2011. december 6. – A román szenátus megszavazta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálásáról szóló törvénytervezetet. A román kormány azután terjesztette a törvényhozói testület elé a tervezetet, hogy a román felsőoktatás minőségellenőrző és akkreditációs bizottsága elismerte, hogy az egyetem, amely Kolozsváron, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen működtet karokat, valamennyi minőségi követelménynek eleget tesz.
2012. február 15. – A magyar kormány nemzetpolitikai tárcaközi bizottságának döntése értelmében a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem felkerült a magyarság megmaradását és fejlődését szolgáló nemzeti jelentőségű intézmények listájára.
MTI
Erdély.ma

Alig változik az ingyenes helyek száma a BBTE magyar tagozatán
Közzétették az országos egyetemi beiratkozási számokat
Az oktatási minisztérium közzétette a Hivatalos Közlönyben a 2012/2013-as egyetemi tanév beiskolázási számait. A romániai állami egyetemek közül a legtöbb ingyenes hely a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemnek (BBTE) jutott: közel ötezren vehetnek részt ingyenesen az intézmény alapképzésében. A kolozsvári BBTE-t a Bukaresti Műegyetem követi 4750 hellyel, és a „dobogó” harmadik helyét is fővárosi egyetem foglalja el 4650 hellyel. Soós Anna, a BBTE magyar rektorhelyettese elmondta: az egyetemen 1140 ingyenes helyet hirdetnek meg a magyar tagozaton, ez valamivel több, mint tavaly. Ezzel párhuzamosan a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem a 2012/2013-as tanévre összesen 479 tandíjmentes, 611 költséghozzájárulásos és 80 teljes tandíjas helyet hirdet meg. A kolozsvári karon 130 elsőévest várnak az itt működő négy szakterületre, de ezek közül csak 68 ingyenes.
Liviu Marian Pop megbízott oktatási miniszter kedden kijelentette, hogy megjelent a Hivatalos Közlönyben az egyetemi alapképzésre vonatkozó, az ingyenes helyek számát szabályozó rendelet.
Az oktatási minisztérium által nemrég kibocsátott közlemény szerint a 2012/2013-as tanévre összesen 62 400 ingyenes helyet hirdetnek meg országos szinten. A román állampolgárságú jelentkezők mellett minden egyetemen külön helyekre felvételizhetnek azok a Moldova köztársaságbeli román származású fiatalok, akik érettségi diplomájukat Romániában szerezték. Szintén helyeket különítenek el azoknak a román nemzetiségű fiataloknak, akik külföldön érettségiztek.
Az ingyenes helyeket az egyetemek besorolásától (I-es, II-es, III-as kategória) függően állapították meg. A Hivatalos Közlönyben megjelent rendelet alapján a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) hirdetik meg a legtöbb ingyenes helyet: 4870-et. Ez részben azzal magyarázható, hogy a BBTE I. kategóriás, azaz kutatási és oktatási szempontból is kiemelt fontosságú tanintézmény. A BBTE ingyenes helyeiből 60 helyet különítettek el roma nemzetiségű jelölteknek. Ezen kívül 20 hely áll rendelkezésükre a Romániában leérettségizett, román származású moldovai állampolgároknak, és további 113 helyet hirdettek meg a diaszpórában élő román nemzetiségű fiatalok számára.
Soós Anna, a BBTE magyar tagozatért felelős rektorhelyettese lapunknak azt nyilatkozta: a magyar tagozaton 1140 ingyenes helyet hirdetnek meg, ez valamivel több, mint tavaly.
Ami a többi, Kolozsváron működő, állami felsőoktatási intézetet illeti, a Mezőgazdaságtudományi és Állatorvosi Egyetem 860, a I. Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 600, a kolozsvári Műegyetem 3200 ingyenes helyet hirdethet meg. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen 150, míg a Gheorghe Dima Zeneakadémián 161 ingyenes hely várja az érettségi diplomával rendelkező fiatalokat.
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem már ezt megelőzően közzétette a 2012/2013-as tanévre vonatkozó beiskolázási számot. Az egyetem rektori hivatala adatszolgáltatási irodája által a rendelkezésünkre bocsátott számokból kiderül: a Sapientia összesen 479 tandíjmentes, 611 költséghozzájárulásos és 80 teljes tandíjas helyet hirdet meg. Ebből a kolozsvári karon 68 ingyenes, 62 költséghozzájárulásos hely várja a gólyákat.
NAGY-HINTÓS-DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Plágiummal gyanúsítják Ecaterina Andronescut
Plágiummal vádolta hétfőn Ecaterina Andronescut az integru.org portál. A tudományetikai kódex megsértéseinek feltárására szakosodott internetes oldal szerint az oktatási miniszter neve három olyan nemzetközi publikáció alatt szerepel, amelyhez semmi köze nincs.
A portál tájékoztatása szerint a măgurelei anyagfizikai intézet kilenc fizikusa a Journal of European Ceramic Society lapjában számolt be kutatási eredményeiről 2006-ban. Ez a tanulmány 2006-2007 között további három lapban megjelent, más címmel és más szerzők – köztük Ecaterian Andronescu és Sorin Jinga, a Bukaresti Műszaki Egyetem tanárai – neve alatt.
Az integru.org szerkesztői leszögezik: a miniszter „az akadémiai etika súlyos áthágásával, a szerzői jogok többszöri megsértésével, plagizálással és önplagizálással" vádolható. A portál segítségül hívott a vád alátámasztására négy nemzetközi szaktekintélyt is, akik megerősítették a plágium tényét. „A négy tanulmány tartalma 90 százalékban azonos" – idézi az integru.org James F. Scottot, a Cambridge Egyetem fizika professzorát.
A portál szerint az esetet súlyosbítja, hogy Ecaterina Andronescu kutatási pénzt pályázott meg és nyert el a tanulmány megírásáért.
Az integru.org emlékeztet, hogy egy másik eset kapcsán is gyanúba keveredett az oktatási miniszter, aki doktorátusirányító tanárként szemet hunyt az egyik doktorandusza által elkövetett plágium felett. Aurelia Cristina Nechifor tudományos kísérleteit leíró doktori disszertációja egy részét az Analytical Chemistry folyóiratban 2003-ban megjelent tanulmányból vette át.
A miniszter közleményben reagált a vádakra. „Elfogadhatatlannak tartom a plágiumgyanút olyan tudományos cikkek kapcsán, amelyekben csupán a sajátos angol nyelvű kémiai szakkifejezések egyeznek meg" – fogalmazott állásfoglalásában.
Ecaterina Adronescut hétfőn Victor Ponta kormányfő is védelmébe vette. Kijelentette, hogy az oktatási miniszter az ország egyik legismertebb professzora, akinek a befeketítése a Demokrata Liberális Párt érdeke. „A PDL ezzel nem fog nyerni semmit, a választások eredményét ez nem befolyásolja, olyasmiről beszélnek ugyanis, ami az állampolgárokat nem érdekli, közvetlenül nem érinti" – jelentette ki.
Mint ismert, a Ponta-kabinet megalakulása óta a kormányfőnek gondot okozott az oktatási miniszteri tisztség betöltése. Az egyik jelöltje plágiumgyanú miatt visszalépett, még mielőtt letette volna az esküt, Ioan Mang miniszternek pedig le kellett mondania plágiumvádak miatt.
Maszol.ro

Összefognak a történelmi egyházak
Egységesen lépnének fel az erdélyi magyar történelmi egyházak, hogy a visszaszolgáltatás terén érvényesítsék érdekeiket, mivel ragaszkodnak a teljes restitúcióhoz. Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye általános helynöke a Krónikának elmondta, attól tart, hogy a kormány kirakatmegoldásokat keres, és a restitúciós törvény módosításával érdemben nem rendeződik az egyházi vagyon teljes visszaszolgáltatása. „Ismerem az RMDSZ által benyújtott módosító javaslatokat: amit abból el tudnak fogadtatni, azzal maradunk. Amit a történelmi magyar egyházak vezetői mondanak vagy javasolnak, az a kormány előtt nem sokat nyom a latban” – mondta lapunknak az egyházi elöljáró.
Potyó Ferenc szerint ideje volna valós megoldásokat keresni a visszaszolgáltatás elfogadható módon történő rendezésére, de nem tapasztalja, hogy a kormány komolyan foglalkozna a kérdéssel. Erdélyben a római katolikus egyház visszaigénylései mintegy 40 százalékban rendeződtek kielégítő módon, kéréseik többsége valamilyen formai hiányosság miatt függőben van, mondta Potyó Ferenc, aki szerint nincs akarat a teljes visszaszolgáltatásra.
Ötvenéves mulasztást kell pótolni
A református egyház csak a természetben való visszaszolgáltatást tartja elfogadhatónak – szögezte le a Krónikának Kató Béla. Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint 23 éve várnak arra, hogy visszakapják egykor elkobozott ingatlanjaikat, ha újabb további húsz évre kötelezik őket az ingatlanok jelenlegi rendeltetésének megtartására, egy emberöltő telik el, mire valóban birtokba vehetik épületeiket. A református egyház nem akarja megváltoztatni például az iskolaépületek rendeltetését, ám az ingatlanoknak a karbantartása a felhasználóra hárul. „Alaptalanok azok a gyanúsítások, hogy magas bért kérünk, ebből nem jövedelmet akarunk, hanem ezeket az összegeket mind, sőt még többet is, a gyakran leromlott állapotban levő épületek javítására fordítjuk. Sok esetben ötvenéves mulasztást kell pótolni” – szögezte le a püspök. Kató Béla úgy véli, az elmúlt években szándékosan késleltették a restitúciót, vagy perek sorozatával akadályozták meg, hogy birtokba vegyék épületeiket. A kárpótlással és a tervezett pontrendszerrel kapcsolatban is kétségeik vannak, hiszen például egy belvárosi, 100–200 éves ingatlant olyan kevésre értékelhetnek, hogy gyakran a terület többet ér, magyarázta Kató. Hozzátette, kulturális és tanintézményeknek épült ingatlanjaikról semmiképpen nem mondanak le, hiszen ezek a tevékenységek jelentik az egyház lételemét. „A módosítás nem lehet számunkra előnyös, a tervezett elhúzódó kárpótlási folyamat is erre utal, de mindenképpen a törvény gyakorlati alkalmazásakor derül ki, hogy az állam mennyire kötelezi el magát a valós visszaszolgáltatás mellett” – vélte a püspök. Kató Béla elmondta, 850 kérést nyújtottak be, ezek egyharmadában született döntés, ám ezen esetekben sem tudták mindig birtokba venni az épületeket. Főleg falvakon kapták vissza épületeiket, viszont szimbolikus ingatlanjaik esetében – mint például a kolozsvári Ady–Şincai iskola épülete, a marosvásárhelyi kórházépület, Désen a főtéri épületsor vagy a bukaresti Műszaki Egyetem egyik épülete – nem született döntés.
Csak a „restitutio in integrum” elvét tartja elfogadhatónak a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) is, erről közgyűlési határozat is tanúskodik – jelentette ki lapunknak Csűry István püspök. Kifejtette: a KRE nem adta fel azt a követelését, hogy természetben kapja vissza elkobzott ingatlanait, biztos benne, hogy a közgyűlés nem fogadná el a kormány legutóbbi felvetését, amennyiben az csak az állam számára lenne előnyös. Elmondta: ezután is békés eszközökkel tiltakoznak majd a hasonló intézkedések ellen, ha a kormány felelősségvállalással elfogadja a jogszabályt, levélben fordulnak majd a miniszterelnökhöz. A püspök egyébként úgy sejti, nemcsak a református egyházkerületeknek lesz majd ellenére a hétéves lejáratú kártérítés, a Ponta-kabinetnek az egyházak közös ellenállására kell majd felkészülnie. Biztos benne, hogy a magyar történelmi egyházak egységesen lépnek majd fel vagyonukért. A KRE által visszakövetelt ingatlanok közül a zilahi Wesselényi-kollégium a legnagyobb és legjelentősebb, a püspök szerint ennek visszaszerzése az egyházkerület erkölcsi kötelessége.
Meg kell találni a közös hangot
Bálint Benczédi Ferenc, a magyar unitárius egyház püspöke lapunknak elmondta, ideje volna, hogy végre gyorsabban rendeződjön az egyházi visszaszolgáltatás, amelyet az elmúlt években csak halogattak. „Ha az egyházi ingatlan már nem létezik, nincs tárgyalási alap, de ha megvan, minden esetben szeretnénk természetben visszakapni” – jelentette ki a püspök, aki a jelenlegi módosítás hatékonyságát is elgondolkodtatónak tartja. A történelmi magyar egyházaknak meg kell találniuk a közös hangot a hatékony érdekérvényesítésért, hangsúlyozta az egyházi elöljáró, aki szerint már folyamatban van az egyeztetés a többi erdélyi püspökkel. „Eddig hihetetlenül lassú volt az ügyintézés, aktatologatás zajlott, mintha időnyerésre játszottak volna” – mondta a püspök, aki szerint az államnak nem érdeke a teljes visszaszolgáltatás. Az unitárius egyház 55–60 százalékban kapta vissza egykor államosított vagyonát, sok esetben kárpótlásra várnak.
A kormány pénteken társadalmi vitára bocsátotta a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó új törvénytervezetet, amelyet a kabinet parlamenti vita nélkül akar elfogadni. A restitúciós hatóság honlapján közzétett tervezet általános elvként fogalmazza meg, hogy a természetbeni visszaszolgáltatást kell alkalmazni ott, ahol ez még lehetséges. Ugyanakkor a jelenlegi öt év helyett 25 évre terjeszti ki azt az időszakot, amely alatt az egészségügyi, oktatási és kulturális intézményeknek otthont adó épületek rendeltetése nem változtatható meg. Ez a rendelkezés magánszemélyi, egyházi és nemzeti kisebbségi közösségi vagyonra egyaránt vonatkozik. Ebben az időszakban a tulajdonos bérleti díjra jogosult. A tervezet szerint az állam 2017-től fizet pénzbeli kárpótlást azoknak a jogosultaknak, akik nem kaphatják vissza természetben ingatlanjaikat, ehhez hét év áll a rendelkezésére. Addig az igénylők úgynevezett árverési pontokban részesülnek, s azokat az állam által áruba bocsátott, más ingatlanok megvásárlására használhatják. A kormány várhatóan március 26-án vállal felelősséget a tervezetért. Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága szólította fel, tegye működőképessé az elkobzott ingatlanok restitúciójával kapcsolatos jogorvoslati rendszert.
Bíró Blanka, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár),

De miért engem?
Varga Gábor író, drámaíró, az Ady Kör egyik szervezője, az Irodalmi Kerekasztal házigazdája. Olykor-olykor a Securitate vendége. Közben főkutató egy vegyipari üzemben. 1990 után az RMDSZ egyik alapítója, majd egy évtizedig Bihar megyei elnöke. 1998-tól rövid megszakítással másfél évtizedig az Állami Találmányi és Védjegyhivatal (OSIM) vezérigazgatója. 2013. július 8-án jogerősen másfél év felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítéli a bukaresti Táblabíróság. Július végén a miniszterelnök meneszti, néhány nappal 65. születésnapja előtt. Szűcs László interjúja.
Hogy az olvasó megértse, mi is történt veled, hol keressük ennek az ügynek a gyökereit, meddig kell az időben visszamennünk?
Egészen 1996-ig, amikor még nem voltam az intézmény élén. Ekkor az OSIM akkori ideiglenes vezetője, később tizenöt éven át a helyettesem összeismerkedett egy informatikussal, aki a rendelkezésére bocsátott egy egyszerű fizetés-kiszámítási programot, ami az akkori gazdasági osztály hat-nyolc alkalmazottjának bőven megfelelt. Menet közben ez az együttműködés ezzel a céggel – Ecso&Exo Kft. – tovább fejlődött, s a program, amit Exman néven adtak el nekünk, egy komplex menedzsment programmá vált, már nem csak a fizetéseket számolta ki, hanem a teljes könyvelést ezzel végezték. A Szabadalmi Hivatal sokrétű kérésére különböző modulokat iktattak be ebbe a programba. Ebben benne volt az is, hogy Varujan Vosganian pénzügyminiszter kérésére közvetlen összekötetés jött létre a Pénzügyminisztérium és az OSIM adatbázisa között. Benne volt az is, hogy az Uniótól kapott szabadalmi és védjegykivizsgálási program (Jouve) és a pénzügyi program között kapcsolat jöhetett létre. Ha például valaki befizetést eszközölt a pénztárnál, a védjegyosztályon az illető munkatársunk tudomásul vehette, s beindulhatott a kivizsgálás.
Értsem úgy, hogy speciálisan az OSIM számára fejlesztettek ki egy más intézményekben is használható informatikai programot?
Volt egy alapprogram, ami kifejezetten a mi hivatalunkra lett méretezve. A fejlesztésekkel párhuzamosan természetesen nőtt az értéke is. Az a licensz, amit 2002-ben egy évre megvásárolt a hivatal, az mondjuk 2007-ben már nem volt érvényes, bármennyire is szerette volna a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ezt a nyakunkba varrni, a nyakunkba is varrta különben. Nem csupán fejlesztették, de egy egészen más számítógépes nyelvre is átírták. Közben az RMDSZ kikerült a kormányból, s engem egyik napról a másikra egy miniszteri rendelettel – amiről a mai napig nem tudom, mennyire volt jogos – leváltottak. Azért mondom ezt, hiszen első és második alkalommal is a miniszterelnök nevezett ki. Jött hát egy utódom, aki nagy élvezettel rendelt el egy kivizsgálást, aminek egyik célpontja ez a számítógépes program volt, amivel szerinte kárt okoztunk a hivatalnak.
Az illető addig is a hivatal munkatársa volt?
Én ezzel az úriemberrel addig nem találkoztam, ő egy futballbíró volt. A mai napig nem tudom, mi vezérelte őt abban, hogy gazdasági ellenőrzést tartson. Kihívatta a minisztérium ellenőrző testületét, mely megállapította, hogy hatalmas kifizetési hiányosságok történtek, s a DNA-hoz utalta a dossziét a gazdasági igazgatónőm felelősségét megállapítva. Ekkor a hivatalban dolgoztam, mint tanácsos, s bevallom, eléggé meg voltam zavarodva, mert a gazdasági igazgatónő, aki ellen a vád megfogalmazódott, egyszerűen eltűnt, egy reggel még beszéltem vele, majd – mint utóbb megtudtam – gyakorlatilag kirángatták az irodájából, ahonnan semmit nem vihetett magával. Telefonhívásaimra sem válaszolt, mind a két számát letiltották.
Ő korábban is veled dolgozott?
Igen, jól ismertem. Nem mondom azt, hogy a tűzbe tettem volna érte a kezem, de kisebb rendellenességeken, szokványos hiányosságokon túl nem volt panasz a munkájára. A történések 2009-ben jutottak oda, hogy a Szabadalmi Hivatal feljelentést tett a gazdasági igazgatónő ellen, eltávolításakor fel is függesztették. Amikor én 2010-ben visszakerültem a hivatal élére, azt kezdtem el keresni, milyen iratok nincsenek meg. Egy csomó irat, amelyről a számvevőszéki jelentés is, s a DNA jelentés is hosszas oldalakon át írta, hogy nem kapták meg többszöri kérés ellenére sem, egyszer csak szép csendben előkerült. Hogy eldugták vagy trehányság volt, hivatali nemtörődömség miatt nem adták át 2009-ben a vizsgálatot folytató szerveknek, ezt nem tudhatom.
A futballbíróval mi történt, amikor visszakaptad a vezérigazgatói megbízatást?
Ő előlépett a Szenátus főtitkárhelyettesének. Amikor a helyemre került, rettenetesen fel volt háborodva, el nem tudta képzelni, hogy lehet ebből a fizetésből megélni. Kérte, áruljam már el, milyen plusz bevételeim voltak nekem. Később megnyugodhatott, hiszen a Szenátusban jóval nagyobb fizetést kapott.
Gondolom, amikor 2010-től ismét te vezetted a hivatalt, tisztázni próbáltad az ügyet.
Pontosan. Bár akkor még nem voltam érintettje, de már folyt a kivizsgálás, jöttek a levelek a DNA-tól, amelyekre postafordultával válaszoltunk. Közben elrendeltem egy leltárt, mely során egy csomó irat került elő. Júniusban értesítették a hivatalt, hogy a DNA részéről elkészült a szakjelentés. Három jogtanácsosomat küldtem érte, el is hozták. A jelentést alaposan végigolvasva konstatáltam, hogy az egyik legnagyobb tétel, amit a hivatal rovására írnak, az az, hogy kifizetéseket eszközölt számítógépes programok plusz szolgáltatásaira, s a kifizetésekkel kapcsolatban semmiféle igazoló iratot nem találtak. Ezeket az iratokat többször is kérte a DNA 2009-ben, de nem kapta meg. Ekkor elrendeltem egy újabb leltárt, s horribile dictu hetven darabot meg is találtunk, de nem a gazdasági osztályon, hanem négy emelettel feljebb, a beruházási osztályon. Ezeket mind végig is olvastam, egy összesítő táblázatot is készítettem. Nem sokkal később – éppen a marosfői Miért-táborban voltam – jött egy telefon, hogy hétfőn, 2010. június 5-én várnak a DNA-nál. Megyek is be egymagamban, a táskámban az iratokkal. Ahelyett, hogy szóba álltak volna velem, a kezembe nyomtak egy papírt arról, hogy vád alá helyeztek. Utólag kiderült, még vagy hat embert a gazdasági igazgatónőn kívül, aki akkor már vád alatt volt.
Azt már tudtad, hogy ő vád alá lett helyezve?
Azt igen, de hogy engem is belesodortak, azt nem. Azért is találtam meglepőnek, mert az a bizottság, amely három héttel korábban átvette az iratokat, az arról értesült, hogy a DNA – lévén túl kicsi az összeg – az ügyet át fogja adni egy kerületi ügyészségnek. Augusztusban szabadságolások voltak a DNA-nál, szeptemberben pedig vártam, hogy behívjanak. Mert amikor júniusban már egy ügyvéddel mentem be, kérte, hogy szeretné elolvasni a vádiratot. Aztán szeptember 11-én ezt a házat, ahol most beszélgetünk, jelzálog alá helyezték, s közölték, minden kihallgatás nélkül, hogy elkészült a vádirat, bíróság elé küldenek. Azonnal fellebbeztünk ez ellen, ezt előbb Tuluş főügyész úr utasította vissza, majd ugyanezt tette Morar DNA-elnök úr. Október közepétől elkezdődött egy negyven tárgyalásból álló sorozat, ebből harminchat alapfokon, négy a Táblabíróság szintjén. Valamenyin jelen voltam, úgy éreztem, nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy nem vagyok ott. Kemény menetek folytak, az ellenségeimnek sem kívánom azt a hangulatot. Az első 24 tárgyalást egy Melania Bejenaru nevű bírónő vezette, aki az általunk benyújtott igazoló iratok ismeretében elrendelt egy informatikai szakellenőrzést. Ezt a Bukaresti Műszaki Egyetem informatika professzora Mihai Caramihai készítette el, aki kimutatta, hogy mind a 42 szerződés (proces verbal de asistenţă technică) mögött plusz munka áll, ezek értéket hoztak, s kifizetésük zömében jogos volt. Mindössze azt állapította meg, hogy egyes esetekben a vásárlás helyett a bérletszerződés érvényesítése lett volna a kívánatos.
A DNA a vádiratát arra alapozta, hogy fölösleges szolgáltatásokat vásároltatok?
Egyrészt, hogy túl drágán vásároltuk a licenszeket, s plusz szolgáltatásokat vásároltunk fölöslegesen.
Arról nem szólt a vád, hogy ebből anyagi hasznod származott volna?
Nem, fel sem merült. S mint mondtam, a huszonvalahányadik tárgyalásra tisztázódott, hogy az igazoló iratok mögött elvégzett munka van.
Mit lehetett ezen ennyit tárgyalni?
Egyik napról a másikra a bírónőt lecserélték, pontosan felfelé buktatták, a Táblabíróságra. Utána jött egy másik bírónő, aki eleinte szintén bizalmatlanul méregetett minket, de utána ő is elrendelte a gazdasági szakjelentést az informatikai mellé. Akkor őt is leváltották. Jött egy harmadik bíró, aki leseperte a gazdasági szakjelenésre vonatkozó igényünket. Két tárgyalás után már ítéletet is hirdetett alapfokon. Az ítélet oldalakon át szinte betűhíven megismételte a DNA vádiratát. Természetesen fellebeztünk mind a heten. A DNA is, mert végrehajtandó büntetést kért.
Ekkoriban már gondoltál arra, hogy többről van szó, mint egy vitatható közbeszerzési eljárásról?
Nem voltam olyan naiv, hogy ne érezzem, itt egyfajta külföldi nyomás is van, példát kell statuálni. De folyton az a kérdés fogalmazódik meg, miért éppen engem? Azzal is tisztában voltam, hogy itt egyfajta zsarolás is van. Szinte egy időben futott a Nagy Zsolt ügye, Kerekes Gábor ügye, majd Markó Attila ügye. Egyfajta móresre tanítása is folyik az RMDSZ-nek, méghozzá olyan emberek esetében, akik tisztességében eddig az RMDSZ nem kételkedett. S kiderül, hogy íme, ezek a nagy korruptak.
Jegyezzük meg, közben az RMDSZ szinte végig kormányon volt.
Igen.
Megfogható, hogy ki áll e dolgok mögött? Gondolom, nem Emil Boc miniszterelnök rendelte el, hogy vegzáljanak.
Már csak azért sem, mert akkor 2010-ben nem helyezett volna vissza. Ez az a hatalom, ami definiálhatatlan. Az a bizonyos Big Brother, akinek én, mi, valamiért az útjában voltunk.
Hogyan élted meg, hogyan élte meg környezeted, munkatársaid, hogy első fokon másfél évet kapsz, s közben, ha nem is vígan, de tovább vezérigazgatod a céget?
Munkatársaim nyilván mindenről tudtak, már csak az intenzív levelezés okán is. Tisztában voltak vele, hogy ehhez az egész mocsokhoz semmi közöm. Élveztem a hivatalom munkatársainak a bizalmát. De bennem korántsem volt már az a lelkesedés, az az ambíció, ami az első mandátumom alatt. Amikor arra törekedtem, hogy a hátrányunkat behozva ez a hivatal olyan szinten működjön, mint a prágai, a varsó, a budapesti.
Az elsőfokú ítélet után nem akartak leváltani?
Tudtak a feljebbvalóim erről az ítéletről, a hercehurcáról, de részben az ártatlanság vélelme miatt, jogerős ítélet hiányában, illetve látva, hogy jó néhány hasonló ügy futott, a végső döntésre vártak.
Gondolom, te is optimistán tekintettél a másodfokú tárgyalás elé.
Még jobban felkészültünk, újra leadtuk az összes iratot, csak annyit kértünk, hogy egy gazdasági kivizsgálással döntsék már el, könyörgöm, hogy az az egymillió lejes kár az húszezer lej, negyvenezer lej, vagy mennyi fejenként kiszámolva?
Mi történt közben magával az informatikai rendszerrel?
A rendszert az utódom felrúgta, minek következtében a cég, amely miatt engem elítéltek, beperelte a hivatalt, s arra fél évre, amikor az OSIM nem fizetett nekik, megnyerte a pert. A szabadalmi hivatal vagy három hónapja egy igen tekintélyes összeget ki is fizetett.
Aztán megszületett a másodfokú, jogerős ítélet.
Igen, július 5-én, de csak július 8-án tették közzé, s 30-án a miniszterelnök visszahívott a hivatalomból. Közben két hetet Nagyváradon töltöttem kórházban. Rettenetesen megviselt ez az ügy. Én, aki soha nem voltam kórházban, most három hét alatt kétszer is. Amúgy néhány nap múltán el is értem a nyugdíjkorhatárt. Azt reméltem, kedvező ítélettel s egy jó hangulatú búcsúpoharazással végződik ez az egész.
Találkoztál Ponta miniszterelnökkel?
Csak az egyik tanácsosával, akinek 9-én a kezébe adtam a felmondásomat. Ő azt javasolta, ne én mondjak fel, mert az azt jelentené, hogy elismerem, amivel vádoltak. Amúgy egész kafkai volt a leváltásom. Harmincadikán, kedd délután lóhalálában keresnek, hogy azonnal menjek a Victoria palotába, mert kormányülés van, most vitatják meg a hivatal átszervezésére vonatkozó javaslatot. Ezt előzőleg betegségem miatt nem tudtam aláírni, a helyettesem írta alá, de így nem fogadták el. Négy órakor értem az előcsarnokban, nagy csődület volt. „Jaj, de jó, hogy jött, vezérigazgató úr, itt írja alá” – fogadtak. Aláírtam. Este fél kilenc körül értesültem a leváltásomról. Megjelent a Hivatalos Közlönyben. Másnap reggel úgy is mentem be, hogy már nem írok alá semmit. Csütörtökre jött meg a hivatalos átirat.
Ebben szerepelt valami indoklás?
Annyi, hogy kaptak a minisztériumtól egy átiratot, hogy a hivataltól tájékoztatás érkezett jogerős elítélésemről. Ennek alapján váltottak le.
Te mit gondolsz erről az ítéletről?
Én ezt, akármennyire is nem comilfo így mondani, egy abszolút igazságtalan, részrehajló, a bírósági procedúrákat figyelembe nem vevő döntésnek tartom. Ha volna még hol, akkor fellebeznék. Sajnos Romániában nincs hol.
Függetlenül a te esetedtől, szerinted az RMDSZ hogyan tudná hasonló helyzetekben megvédeni az embereit?
Nagyon fontos lépés volt a jogsegélyszolgálat létrehozása, már azért is, hisz az önkormányzatokban folynak a perek polgármesterek, tanácsosok ellen. Nagyon gyorsan jogi megoldásokat kell kínálni az embereknek. Az ügyvédeket sem tudja mindenki megfizetni. Nekem is nagyon sokba fájt.
Mennyi pénzt kell az ítélet értelmében fizess?
Kamatokkal együtt úgy hetvenezer eurót. Hogy honnan kerítem elő, azt nem tudom. Én csak a hivatalomnak éltem, nem volt másodállásom. Még az írással is leálltam, mióta ez a cirkusz tart.
Volt olyan szituáció, amikor íróként, kívülről tudtál tekinteni erre az egészre?
Nem volt hozzá erőm. Ha egyszer lecsitul, talán. Ez egy diabolikus játék. Presztízs okok, politikai okok, vagy a kettő keveréke miatt egy fontos közhivatal, amit annak idején a nagy korrupció ellen hoztak létre, szóval a DNA képtelen volt felülbírálni azt, hogy rossz vádiratot fogalmazott meg. S nincs az a bíró, aki meg merné ma a DNA vádiratait kérdőjelezni. Kicsit elégtételül szolgál, hogy a Táblabíróságon a három bíró közül egy a teljes felmetésemet kérte. De csak egy.
A többiekről mit tudsz?
Még súlyosabbak az ítéleteik, ráadásul rendszeresen kell a rendőrségen jelentkezzenek, jelenteniük kell, ha elhagyják lakhelyüket.
Hogy vagy most?
Emberileg ez nagyon megviselt. Nyilván talpra kell állnom, mert az élet megy tovább. De hosszú hetek, hónapok kell elteljenek, amíg fel tudom ezt dolgozni. Egy halom iratot hoztam haza. Ma délelőtt is néztük a feleségemmel. Ahelyett, hogy egy regényt fogjak a kezembe vagy írjak. Lapozgatjuk, nem tudom feldolgozni.
A kollégáktól volt alkalmad elbúcsúzni?
Az utolsó nap aláírtam az átvételi-átadási okmányt, az igazgatókkal leparoláztam. A titkárságomon dolgozó legközelebbi munkatársaimmal átöleltük egymást, s minden jót kívántunk.
Mit tudsz most kezdeni, újra itthon, Váraddal?
Ugyanabba a folyóba nem lehet kétszer belelépni. Ez a város már nem az, amit én 1998-ban elhagytam, ha kéthetenként haza is jöttem. Ha akarnám sem tudnám ugyanott, ugyanúgy folytatni. Sajnos a látásom is nagyon megromlott, ez is beszűkíti azt a pászmát, amiben még működhetek. Hosszú heteknek kell még eltelnie ahhoz, hogy mosolyogva leüljek egy kávézóban a Fő utcán. De bízom abban, hogy el fogok jutni még addig.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Fodor Imre nem futamodott meg
Amikor magyarországi vendégek jönnek Fodor Imréhez, mindig elcsodálkoznak, hogy a csíksomlyói Fodor-ház tulajdonosa egyszerű tömbházlakásban éldegél Marosvásárhely központjában. Az egykori székely főváros utolsó magyar polgármestereként emlegetett Fodor Imrének azonban ez nem számít, szerinte az a fontos, hogy itthon maradjunk, és ne hagyjuk cserben a nemzetet. Ő pedig nem futamodott meg.
– Csíksomlyóról, méghozzá a Fodor-házból származik. Mit kapott ön attól a vidéktől?
– Ikertestvéremmel együtt úgy érezzük, adomány az élettől, hogy Csíksomlyón születtünk, s pont a Fodor-házban, és ott is nőttünk fel. Rengeteg szellemi és egyéb tudást, felfogást szedtünk össze 17 éves korunkig édesapánktól is, de nem csak. 17 éves korunkra kialakult egy olyan életszemléletünk, amelyen nem volt okunk változtatni később sem. Lehet nem jól van, de én most is ugyanúgy látom a világot, és ugyanazt találom fontosnak, mint 17 éves koromban. Akkor is minden reggel arra ébredtem, hogy azon gondolkodtam, hol rontottuk így el a sorsunkat.
– Mi mint erdélyi magyarok?
– Pontosan.
– Megtalálta a választ?
– Mindenképp a török idők alatti fogyás és az azután következő népességfeltöltődésnél kezdődött a baj. Abszolút hibásan történt, hogy mi befogadtunk nagyon sok idegen népességet, akik aztán ellenünk fordultak. Sohasem a minőséggel volt a baj, hanem a mennyiséggel. Márton Áron püspök szerint a román anyák szerezték meg Erdélyt, s ebben igaza van. Átgondoltam azt is, hogy melyek azok a legfontosabb tulajdonságok, amelyek segítenek bennünket. Első a hűség. Nem szerelmi, nem a politikai, hanem a népedhez való hűség. Nem lehet azzal megoldani semmit, hogy megfutamodom. Nem azt mondom, hogy könnyű itt maradni, de azt sem hiszem, hogy jobb élni máshol idegenként. Szerintem nem mindegy, hogy egy életnek milyen erkölcsi tartalma van, ha ezt itthon úgymond végigkínlódják, akkor tettek valamit a szüleikért, gyerekeikért, unokáikért. Ez az egyik fontos probléma, a másik az összefogás. Mert a politikában igaz, hogy aki mer az nyer, s egymást megesszük élve, de nem kisebbségi sorsban, úgy nem lehet csinálni. Én 2003-ig nagyon jó polgármesternek minősültem, de akkor a szatmári RMDSZ-kongresszuson kiálltam, és azt mondtam, hogy ez bűn, nem lehet megosztani kisebbségi sorsban a magyarságot, és hogy Tőkés Lászlóval bár nem könnyű, de lehet együttműködni. Attól a naptól én többet nem voltam jó polgármester, ugyanazért a dologért, amiért azelőtt agyba-főbe dicsértek, utána szidtak engem. A másik igen fontos probléma a kisebbségi létben a következetesség. Nem tudom, ki mennyire tudja, hogy mi magyarok kértük 1945-ben, hogy Észak-Erdélyt csatolják vissza Romániához. Utána azonban a Magyar Népi Szövetség lett a romániai magyarság vezető politikai ereje, és teljesen eladta a magyar igényeket. Fontos még a hit problémája, az egyházak sok mindenben segítettek, de nem eleget. Főleg az én egyházam.
– Visszatérve Csíksomlyóra, mi hozta el onnan?
– Somlyón nőttünk fel, oda is jártunk iskolába az ikertestvéremmel, aki egy életen keresztül segített mindenben és most is. 1957-ben azonban édesapámat letartóztatták, '58-ban 35 évi kényszermunkáéra ítélték mint az egyik erdélyi 56-os fővádlottat. Minket a testvéremmel a Bukaresti Műegyetemről kirúgtak ötödév végén emiatt. Vajdahunyadon dolgoztunk hengerművekben, aztán 1964-ben a politikai foglyokat hazaengedték, s akkor újrajárhattuk az ötödévet. Én szinte tíz évet éltem így Bukarestben. Az egyetem után elvittek egy bukaresti tervezőintézetbe, ahol automatizmussal foglalkoztam.
– Csíksomlyón azonban még ott a Fodor-ház, amely őrzi a család emlékét.
– Igen, mi visszakaptuk a Fodor-házat, de már azelőtt mind gondolkodtunk, hogy valami közösségi dolgot kéne csinálni belőle, így került bele a Csibész Alapítvány, s lett ifjúsági szálló belőle. A megnyitón mondták is, nem is az a legfontosabb, hogy ennek a családnak csak ez az egy ingatlanja volt, s azt is a köznek adta, hanem hogy ezzel példát mutatott a közösségnek.
– Önök járnak még Csíksomlyóra?
– Természetesen. Nekünk van egy szoba-konyhánk ott, de pünkösdkor, amikor nekünk is legjobban kellene, nagy szeretettel mindig el-el kérik. Amikor azonban én viszem az embereket oda, akkor mondom is, hogy úgy aludjon ebben az ágyban, hogy ebben Tőkés László, Kövér László, most pünkösdkor pedig Áder János aludt.
– Csíksomlyón már nincsenek Fodorok?
– Nincsenek. Van 17 halott a temetőben.
– S hogy került Marosvásárhelyre?
– El kellett jönnöm Bukarestből, mert megriadtam, hogy Bukarestben fogom végigélni az életem. Kérdezték is tőlem, hogy tudtam otthagyni Bukarestet, de hát édesapám Budapestet, édesanyám Berlint hagyta ott Erdélyért, miért ne hagyhattam volna én ott Bukarestet. Marosvásárhelyen '67-ben a vegyi kombinát automatizálási részlegén kezdtem el dolgozni, nyugdíjazásomig ott voltam, 1995-ig. A rendszerváltás után az első dolog pedig amivel, foglalkoztam az Outward Bound volt, én hoztam Romániába, majd megvettük Szovátán az istállókat és kiépítettük.
– Akkor önt a sport is érdekli...
– Hát az egész családot, de főként a feleségemet, sok díjat is nyert, versenyszerűen sízett. Ő mindig, most is sportos. Mind az öt unokája, még a kicsi négyéves is tud már úszni. Ilyen értelemben igenis sportos életet éltünk. Mert két gyerekünk és öt unokánk van, ez mind a legfontosabb abból, amit eddig mondtam.
– Hogy jött képbe a polgármesterség?
– Ez úgy jött, hogy voltak németországi kapcsolataim, hoztam mindenféle támogatást, ezeket bonyolítottam, amikor megyei tanácsosnak javasoltak. Utána több polgármesterjelöltet állítottak, és egy előválasztáson titkos szavazással döntötték el, hogy én leszek a jelölt, meg is nyertem a választásokat.
– Emlékszik azokra az első polgármesteri napokra?
– Az első napokban még nem is voltam tudatában annak, hogy mennyire fontos ez a tisztség, aztán ráébredtem. Ami nagyon érdekes volt, akármennyit dolgoztam, azt az érzést, hogy fáradt vagyok, azalatt a négy év alatt nem éreztem. Mintha a Jóisten betett volna valamilyen rakétát, és közben nagyon örvendtem, hogy csinálhatom ezt. Én, akit a társadalom a szélére nyomott az édesapám pere miatt, csinálhatom ezt, és akkor idejön Göncz Árpád és Emil Constantinescu, a román és magyar államelnök, és én fogadom őket. Göncz Árpáddal amikor találkoztam, rám nézett, és azt mondta: „nem ismerlek, de tudom, hogy ki vagy, légy szíves állj ide mellém, és két-három napot maradj mellettem”. Így kísérgettem én őt, Göncz Árpáddal együtt koszorúztunk a Székely vértanúknál is, amikor koszorúval a kezünkben meghajoltunk, csendben azt kérdezte: vajon édesapád lát most bennünket? Most is elérzékenyülök.
– Mit sikerült elérni az alatt a négy év alatt?
– Néhány dolgot csak sikerült csinálnunk. Az egyik az, hogy az európai uniós előcsatlakozás alatt uniós tőkéből kaptunk 27 millió eurót, amellyel korszerűsítettük az ívóvíztermelést és a szennyvízfeldolgozást. A másik volt a Gedeon Richter privatizálása. Másik nagyon fontos dolog a kétnyelvűség volt, megesett, hogy szombat este 11-kor hívtam fel magyar cégtulajdonosokat, hogy a cégtáblájuk miért csak egynyelvű. Akkoriban építettük ki a különböző testvérvárosi kapcsolatokat is.
– A Vásárhelyi Napok is az ön nevéhez kapcsolódnak.
– Igen, most megint kezdeményezik, hogy Mátyás király kiváltságlevelére hivatkozva szervezik a forgatagot. Emlékszem, mi Tonk Sándorral néztük, mi lenne az, ami régi és minden szempontból megfelel, hogy ahhoz kapcsoljuk a városnapokat. Akkor találtuk Mátyás király 1482-béli kiváltságlevelét. Elmentem Pál-Antal Sándorhoz, s ő megmutatta a kiváltságlevelet eredetiben, én úgy megvoltam illetődve.
– Ön szerint, mi lett a Vásárhelyi Napokból?
– Ezért csak mi vagyunk a hibásak. Miért táncoltunk vissza a napokat illetően?
– Emlékszik-e, milyen volt a második választási kampány, és milyen volt elveszíteni azt?
– Közvetlenül a választások előtt egy ilyen abszolút takony hatalmi harc miatt leváltották Kincses Elődöt mint megyei RMDSZ-titkárt, s helyébe tették Kelemen Atillát. Tudniillik Kincses Előd már akkor is a nemzeti vonalat képviselte, és szervezett egy belső szavazást, hogy milyen sorrendben induljanak a városi tanácsosjelöltek. Arra a szavazásra nem mentek el elegen, de neki az volt a véleménye, hogy a semminél mégis több az, amit ők ott kifejeztek. Ezért azonban Kincsest lemondatták, ami nagyon negatívan befolyásolta az embereket. Így is 168 szavazaton múlott, hogy elveszítettem a választásokat. Sokan pedig, hogy nagyon jól szavazzanak, a tulipánra akarták ütni a pecsétet, s így kikandikált egy milliméter mondjuk a pecsétéből, ami ugye érvénytelennek számított. 1800 szavazat veszett el így.
– Ez azt jelenti, hogy ön nem is kellett volna elveszítse a választásokat...
– Persze, hogy nem. Tudja, ebbe bele lehet betegedni. A poklok poklát éltem, s tán még ma is azt élem. Persze erre azt mondják, hogy aki nagystílű, az továbblép. Én is sok érdekességet csináltam, de továbbra sem könnyű elviselni.
– Sokan Vásárhely utolsó magyar polgármesterének is nevezik önt, a kifejezésben pedig benne van egy lemondás is, hogy nincs már esély visszanyerni a városvezetést. Hisz még abban, hogy lehet magyar polgármestere a városnak?
– Nehéz kérdés ez, de azóta megváltozott a választási törvény, elég az egyszerű többség is. Ha az én időmben lett volna ilyen választási törvény, biztos nem veszítek.
– Mivel foglalkozik manapság?
– Unokákkal, családdal vagyok, s megírom az akkoriban történeteket. Már elkezdtem, minden benne lesz, és mindenki név szerint. Októberben pedig elmegyek a székelyek nagy menetelésére.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro

Példák a díszdoktorságról
Lehet legyinteni, elítélően nyilatkozni a hírneves szívsebész professzor gesztusáról, aki április elsején visszaadta díszdoktori címét a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek. Mindez nem változtat azon a tényen, hogy dr. Péterffy Árpád, a Debreceni Egyetem emeritus professzora, aki gyermekkorától személyes tanúja volt a vásárhelyi egyetem történetének, ahol édesapja is kiváló sebészként, tanárként oktatott, szükségesnek érezte, hogy kifejezze tiltakozását a MOGYE diszkriminatív oktatáspolitikája ellen. Cselekedete nem hirtelen és meggondolatlan fellángolásból született, gesztusát hosszú vívódás előzte meg. 2005-ben ugyanis őszinte örömmel és reményekkel vette át a kitüntető díszdoktori címet, amellyel munkásságát elismerték, s lelkesen követte mindazt, ami az egyetemen történik. Az utóbbi évek botrányos eseményei, amelyek során a román törvényeket figyelmen kívül hagyva hátrányosan megkülönböztetik a magyar tannyelvű oktatást, a világjárt professzor szemszögéből ellentmondanak annak a légkörnek, amit egyetemi tanári köröktől joggal várna el az egykori diák, s a mai nyugalmazott professzor, akinek alkalma volt külföldön és Magyarországon is megismerni ezt a közeget. A csapást pedig érzésem szerint nem a régi "orvosdoktorok kihűlt arcára mérte", hanem a mai többségi egyetemi vezetésre, amely minden úton- módon igyekszik kitörölni az intézmény keletkezésének és múltjának számára lényegtelen és kellemetlen eseményeit, s megakadályozni a magyar oktatás folytonosságát. A szenátusi teremben szétnézve erről hamar meggyőződhet az, aki ismerte a múltat és látja a jelent.
Lehet Péterffy professzor gesztusát udvariatlanságnak nevezni, s hivatalban levő rektorként lekicsinylő undorral szólni a "mutikulturális" egyetemre magyarul benyújtott lemondó levélről (a lasat ceva documente în limba maghiara), amit törvényellenes módon nem iktattak be. A rektor nem először vall színt ilyen hangnemben a magyar nyelvről. Lehet fenyegetőzni is, hogy majd meghozzák a szükséges intézkedést a Debreceni Egyetemmel szemben, ahol Péterffy professzor oktatott, ha az egyetem is egyetért emeritus professzorának a gesztusával. Mindez nem változtat azon a tényen, hogy dr. Péterffy Árpád immár a második egyetemi tanár, aki ily módon fejezi ki tiltakozását. 2012-ben ugyanehhez a gesztushoz folyamodott dr. Tulassay Tivadar professzor is. A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem volt rektorát törekvéseik és gyümölcsöző együttműködési kísérleteik kudarca győzte meg arról, hogy orvosprofesszorként nem viselheti a vásárhelyi egyetemtől kapott díszdoktori címet, amit angol nyelvű levélben származtatott vissza.
Szóval lehet anyázni, gyűlölettel teli szavakkal fröcskölődni a különböző közösségi oldalakon, de azért el kellene gondolkozni azon, hogy a szomszédos ország egyetemei által felajánlott segítség, a lehetséges jó kapcsolatok helyett, érdemes-e a magyar tagozat elleni gyűlölet diktálta úton továbbhaladni. Mert egyelőre csak magyar egyetemi tanárok, de nem kizárt, hogy a jövőben más nációk professzorai sem tartják majd szalonképesnek a vásárhelyi egyetem által felkínált címet. Ahogy a minap Angela Merkel német kancellár sem kért a bukaresti Műszaki Egyetem díszdoktori kitüntetéséből.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Gazdaságilag is meg kell erősíteni a magyarságot a Kárpát-medencében
A szimbolikus jogszabályok után Magyarország gazdaságpoltikai eszközökkel is tenni akar a szülőföldön boldogulásért - mondta Potápi Árpád államtitkár a bukaresti RMÜE konferencián.
Romániában új növekedési ciklus vette kezdetét, és az elmúlt ciklusokat is figyelembe véve, rendkívül fontossá vált, hogy levonjuk a megfelelő tanulságokat. Következtetéseket kell megfogalmazni a prociklikus és anticiklikus gondolkodásmód alapján: ne adósodjunk el még jobban akkor, amikor már nem kéne, illetve próbáljuk meg a vállalkozásainkat úgy diverzifikálni, hogy abból hosszú távon is kiegyensúlyozott, saját, biztonságos növekedésünk lehessen - mondta Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója a Romániai Magyar Üzleti Egyesületáltal Magyarország Bukaresti Nagykövetségével, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Román Tagozatával és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság bukaresti fiókjával közösen, Bukarestben szervezett üzletember találkozón.
Ha a román gazdaság teljesítményét európai viszonylatban vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy nagyon szép gazdasági növekedésünk volt az uniós átlaghoz viszonyítva - mutatott rá Diósi. Hozzátette: Románia gazdasága természetes módon növekedett ilyen ütemben, ami különösen biztató, hiszen szinte semmi nem történik, ami ezt elősegítené: nincsenek nagy beruházások, nem beszélhetünk az uniós pénzek jelentősebb beáramlásáról, és nagyobb külföldi tőkeberuházásokról sem - fogalmazott a vezérigazgató, aki elmondta, a román gazdaság növekedését jelenleg a belső kereslet növekedése, a fogyasztás fűti.
A vezérigazgató előadásában arra is kitért, hogy bár a megyék egy része szépen kiveszi a részét Románia gazdasági növekedéséből, az ország harmada rendkívüli mértékben leszakadt az általános növekedési tempótól, ezt a változást pedig az ingatlanárak is jól tükrözik. Diósi szerint ez arra hívja fel a figyelmet, hogy az előző kormányok többsége nem sokat tett annak érdekében, hogy olyan fejlesztési programot dolgozzanak ki, amely a déli országrészben, Kovászna megyében, vagy az elmaradottabb területeken befektetőbarát környezetet hozzon létre.
Rámutatott, munkanélküliség tekintetében ugyan látszólag rendkívül jól állunk, hiszen EU-s összehasonlításban a 6,5%-os munkanélküliségi ráta alacsonynak számít, fontos ugyanakkor azt is figyelembe venni, hogy a munkaképes lakosság jelentős része külföldön vállal munkát, illetve nagyon sokan kiesnek a statisztikából. Elmondta, a foglalkoztatottság szerkezete sem mutat túl biztató képet, a lakosság mintegy 30%-a ugyanis mezőgazdaságból él Romániában, de  döbbenetesek azok az adatok is, amelyek szerint az Európai Unióban működő kis családi gazdaságok harmada nálunk található.
Diósi kifejtette, bár önmagában jó hírnek számítana, hogy az elmúlt időszakban növekedtek a munkabérek, de ront az összképen, és rendkívül veszélyes helyzetet teremt, hogy a hazai termelékenység növekedése nem tart ütemet a munkabérek emelkedésével. "Ugyanezt láttuk 2007-ben is, amikor a bérek elaszabadultak, és a termelékenység mögöttük maradt. Akkor ennek nagyon rossz vége lett" - mondta a vezérigazgató.
Diósi szerint problémát jelent az is, hogy az állam nagyon gyengén veszi ki a szerepét a gazdaságépítésből, illetve, hogy a külső befektetők számára rendkívül fontos jogi biztonság is nagymértékű csorbát szenvedett az elmúlt időszakban. Elmondta, a külföldi befektetők körében a túlzott bürokrácia, a korrupció jelenléte, illetve a jogrendszer kiszámíthatatlansága is jelentős kérdőjeleket vet fel. 
Pótápi Árpád: gazdaságilag is meg kell erősíteni a magyarságot a Kárpát-medencében
"Az elmúlt másfél évben radikális váltás következett be a magyar nemzetpolitikában. A szimbolikus jogszabályok meghozatala után ugyanis Magyarország egyre nagyobb figyelmet fordít a szülőföldön való boldogulás elősegítésére, amelyet immár gazdaságpolitikai eszközökkel is támogat. A cél az, hogy csökkentsük, vagy lehetőleg megállítsuk az elvándorlást, ami különböző mértékben, de azért mindenhol jellemző a magyarságra" - mondta Potápi Árpád János magyar államtitkár, aki előadásában Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának tevékenységéről is beszámolót tartott. 
Az államtitkár előadásában kitért azokra a határon átnyúló határmenti programokra is, amelyek a magyarság 80%-ának teremtenek lehetőséget arra, hogy az uniós pénzek lehívásába magyar-magyar együttműködés keretén belül tudjanak bekapcsolódni. A kapcsolatrendszer fejlődésében gondot jelenthet ugyanakkor, hogy a közép-erdélyi, illetve a székelyföldi magyarság ezekbe a határmenti programokba nem bevonható - mutatott rá az államtitkár, hozzátette viszont, hogy keresik a módját annak, hogy a Budapesten kiírt pályázatok lehívásába ezeket a térségeket is be lehessen kapcsolni.
Potápi elmondta, a gazdaságélénkítés egyik stratégiai alapillérét továbbra is a szakképzés támogatásában látják, hiszen a Magyarország által felvállalt gazdasági motor szerepet nem tudják teljesíteni, ha a szakemberek mennyisége és minősége nem növekedik. "Az elmúlt években egyre többet beszélünk a duális szakképzés jelentőségéről és megerősítéséről. Magyarország 2016-ban is, akárcsak 2015-ben, 500 millió forintot (mintegy 1,61 millió eurót) fordít konkrét határon átnyúló fejlesztésekre, tanműhelyek felújítására, illetve eszközök beszerzésére" - mondta az államtitkár.
Olti Ágoston: megéri lehetőséget adni a fiatal vállalkozóknak
Olti Ágoston, az OTP Consulting Románia vezérigazgatója a vállalat Bukaresti Műszaki Egyetemmel partnerségben 2015-ben lebonyolított vállalkozásfejlesztési projekjéről számolt be, amely alapvetően a bukaresti és a délvidéki régióra korlátozódott. A projekt keretében 400 személyt, köztük 200 egyetemistát képeztek vállalkozói alapismeretekre. A résztvevőkből 40 új vállalkozó került ki, akik egyenként 10 ezer eurós támogatást kaptak egy üzleti terv verseny részeként új vállalkozás indítására. 
A projekt részeként a 40 kezdő vállalkozás mellett 80 munkahely jött létre. A nyertes cégek között volt 7 informatikai vállalkozás, magas hegyvidéki turizmusban tevékenykedő cég, fogorvosi rendelő, de különböző kreatív szakmák képviselői is. Olti elmondása szerint, amikor a vállalkozásokat kiválogatták, elsősorban azt tartották szem előtt, hogy az üzleti ötlet életképes legyen, és egyedi.
A vezérigazgató kiemelte, a projekt egyik legsikeresebb részének azokat a rendezvényeket tartja, ahol a kezdő vállalkozások egymással találkozhattak, és egymás közt tanultak meg üzletelni. A projekt részeként ugyanis azon túl, hogy tanácsadással segítették a kezdő vállalkozókat, fontosnak tartották, hogy ne csak a POS DRU program keretén belül megnyert 10 ezer eurót adják, hanem hozzásegítsék a kezdő vállalkozásokat az új üzleti lehetőségekhez is.
Olti rámutatott, érdekes tapasztalat volt számukra is, hogy a vállalkozásaik az üzleti tervükben a támogatás jelentős részét fordították marketingköltségekre. "Eleinte szörnyülködtünk a reklámköltségek magas összegén, de később a vállalkozások online jelenléte és sikere is őket igazolta" - mondta. Hozzátette, sajnos a fiatalok még mindig félnek az EU-s forrásoktól és a bürokráciától, hiszen a tapasztaltabb vállalkozók és a média is gyakran nagyon negatív képet mutatnak a támogatásban rejlő lehetőségekről.
Tamás Péter: a magyarság még mindig kiaknázatlan üzleti lehetőség
Magyarnak lenni egy rendkívül jó üzleti lehetőség - hívta fel a figyelmet Tamás Péter, a temesvári székhelyű Tifel vállalat tulajdonosa, aki a romániai magyar üzleti vállalkozások elindulásának buktatóiról, illetve lehetőségeiről tartott előadást. Elmondta, a szórványban, vagy a nyugati országokban élő magyar közösségek nagyon gyakran nem vállalják fel az értékeiket, és nem ismerik fel az ebben rejlő potenciált. "Van bennük egy kis komfortizmus, miszerint egy magyar étterem például a románokat úgysem érdekli. Azt gondolom, ez egy hatalmas tévedés, és egy elszalasztott üzleti lehetőség" - mondta a vállalkozó.
Tamás rámutatott, azért is fontos lenne ezeknek az értékeknek a kiemelése, mert az infrastruktúra fejlődésével nem csupán a külföldről érkező, hanem a belföldi turisták száma is lényegesen növekedni fog. "Erre fel kell készülni. Székelyföldön például nagy előrelépések történtek ebben a tekintetben, egyre több a vendég. A szórványvidékekre azonban ez még talán nem jellemző" - fejtette ki. Hozzátette, nem feltétlen "magyarkodásra" van szükség, hanem egy olyan környezet kialakítására, amely a turizmus szempontjából célravezető lehet.
A networking nem más, mint a tudatos üzleti kapcsolatépítés megfűszerezve azzal, hogy bizalmi alapon, jutalékmentesen egymás kapcsolati hálóját megosztjuk, és ezen erősödünk - emelte ki előadásában Bács Ferenc, a BNI Észak-Kelet Magyarország regionális igazgatója. Rámutatott, az üzleti előrementelt gyakorlatilag nem a kapcsolatok mennyisége, hanem a minősége határozza meg.  Bács Ferenc: a legolcsóbb marketing a névjegykártya
"Nagyon sokan arra koncentrálnak, hogy minél több névjegykártyát gyűjtsenek. Nem ismerik fel, hogy stratégiailag kell összekapcsolniuk magukat erős vállalkozásokkal. Stratégiai partnerségnek pedig azt lehet nevezni, amikor ugyanazt az ügyfélkört több partner más-más szolgáltatásokkal egészíti ki" - mondta Bács. Kiemelte, a kapcsolatok minőségi irányba való elmozdítása azért is nagyon fontos, mert rengeteg felesleges kiadástól kímélheti meg magát a vállalkozó.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Román Tagozatának szerepéről beszélt előadásában Rák János Zoltán, a tagozat titkára. Elmondta, az 1999-ben létrehozott tagozat feladata a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősítése Románia és Magyarország egész területén. Kiemelte, hogy 2012-től minden Magyarországon jegyzett vállalatnak kötelező regisztrálnia a kereskedelmi és iparkamara valamely tagozatához. "A vállalatoknak a regisztrációhoz körülbelül 5 ezer forintos díjat kell fizetniük. Eleinte nehezen fogadták ezt a kötelezettséget, később azonban felismerték, hogy ezért a díjért cserébe az MKIK olyan szolgáltatásokat nyújt, mint a pénzügyi, adózási és hitelezési tanácsadás, üzleti partnerkeresés, illetve pályázatfigyélés" - mondta a tagozat titkára.
Rák János jelentős előrelépésként számolt be arról, hogy a kötelező regisztrációnak is köszönhetően, most már össze tudnak állítani egy olyan adatbázist is, amelyben kategóriákra bontva a tagok meg tudják tekinteni a leendő partnerek vagy ügyfelek adatait. Emellett naprakész információkkal is tudnak szolgálni azokról a területekről, amelyek iránt a tagozat tagjai érdeklődést mutatnak.
Kicsid Attila. Transindex.ro

Kisebbségben: Oktatási reform a Balkánon
Dr. Murvai László oktatásügyi szakember látogatott a közelmúltban Nagyváradra, ahol a Szacsvay Imre Általános Iskola pedagógusaival találkozott. A beszélgetés fontosabb kérdésköreit ezúton közöljük.
Nemrég alkalmam adódott arra, hogy a Nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola pedagógusaival találkozzam. Ők kérdeztek, én megpróbáltam legjobb tudásom szerint válaszolni. Jó két órát beszélgettünk. Miután visszatértem Bukarestbe, felötlött bennem a gondolat: mi lenne, ha a beszélgetésünk fontosabb kérdésköreit közzé tenném, hiszen az egyik nagy városunk eredményekben gazdag iskolájának pedagógusai kérdeztek. Az ő problémáik közérdeklődésre is számot tartanak. Másnap ebben a vonatkozásban az iskola igazgatónőjétől, Pásztor Gabriellától megerősítést kaptam. Ő is hozzám hasonlóan gondolkodott, ami bizonyára nem véletlen, hisz őt is a tanítványaim közé sorolom, bár a mindennapok oktatási gyakorlatában, nem az egyetemen tanítottam. Válaszaimat, itt és most, szerkesztett formában adom közre. Íme:
Pásztor Gabriella, magyartanár, igazgató
1. Dr. Murvai László oktatásügyi szakember, aki négy évtizede dolgozik a Tanügyminisztériumban, úgy , hogy a 70-es években, magyartanárként, csak egy kis időre hívták fel a fővárosba….. Mesélj kérlek mi változott azóta az oktatásunk házatáján!
Rögvest olyan kérdés, amelyről könyvet lehetne írni. A válasz már ezért sem lesz könnyű, de azért megpróbálkozom vele. Első feladatom a minisztériumban az volt, hogy a középiskolások számára készítendő magyar nyelv és irodalom tantervek és tankönyvek elkészítésének munkálatait koordináljam. Persze, a feladat megoldására egy esztendő nem volt elég. Röviden így lett belőlem bukaresti lakos. A minisztériumban az évek során voltam szaktanfelügyelő, osztályvezető, vezérigazgató, majd pedig néhai Kötő József, később Pásztor Gabriella államtitkárok tanácsosa. Gondolom, nincs miért külön hangsúlyoznom, hogy az államtitkár Pásztor Gabriella és az Önök igazgató asszonya egy és ugyanaz a személy.
Jelenleg Király András kisebbségi államtitkár tanácsosa vagyok. 2007-ben Maros megyébe költöztem. Kis megszakítással azóta is ingázom Bukarestbe és – több-kevesebb – sikerrel kisebbségi oktatási ügyekben tevékenykedem.
Ami a tanügyben történt változásokat illeti, voltak bőven. Elsőre
az oktatás politechnizálása
ötlik az eszembe. Ennek a feladatnak a megoldására a Bukaresti Politechnikai Egyetem rektorát, Suzana Gâdeát kérték fel, miután az akkori tárcavezető, Paul Niculescu-Mizil, nem volt hajlandó ezt a feladatot teljesíteni. Őt emiatt meg más okokból is, amelyeket most nem részletezek, mellékvágányra állították. Nekem, sok más véleménnyel ellentétben, Paul Niculescu-Mizil minisztériumi tevékenységével kapcsolatban csupa jó tapasztalatom van. Azon kevés miniszter közé sorolhatom, aki nem akart minden áron változtatni a tanügy menetén. Főképp azért nem, hogy ezzel „érdemeket” szerezzen. Kisebbségi hozzáállását illetően pedig csak egy példát mondok. Amikor a minisztériumba jött, az egész akkori vezetőség előtt kijelentette, hogy Hargita és Kovászna megyébe csak olyan minisztériumi kiküldött mehet, aki jól ismeri a magyar nyelvet. Ez az álláspont ma is példa lehetne, mert sajátos demokráciánkban már nem mindig volt jellemző.
A középiskolai oktatás átszervezésére
a legfelső pártvezetés adott Suzana Gâdeá-nak, írd és mondd, három egész hónapot. Vagyis időben behatárolva, júniustól szeptembeig. Nyilvánvaló, hogy a technológiai líceumok fölszerelése testvérek között is legalább pár évet igényelt volna. Azt is fölvetettük az újonnan kinevezett miniszter asszonynak, hogy a tantervek és a tankönyvek elkészítése sem megy máról holnapra. Mindhiába. Mert a Balkánon vagy azonnal belevágnak valamibe, vagy az a valami addig húzódik, amíg elpusztul.
Az „eredmény” nem sokat váratott magára. Szeptember elsejére a romániai elméleti líceumok 50%-a „átalakult” ipari líceummá. Mondanom sem kell, hogy valójában csak az iskolák átkeresztelése valósult meg. A szaktantárgyak oktatására a szaktárcának csak évek múlva sikerült tanterveket és tankönyveket biztosítania. Anyagi felszereltséget pedig ennél is később, ha egyáltalán sikerült. De a „pártfeladatot” a miniszternő teljesítette. Egyébképp az oktatás politechnizálását, bár a Suzana Gâdea égisze alatt, a legfelsőbb pártvezetés irányította. A minisztérumnak kevés beleszólása volt ebbe. Néhány év múltán viszont azt vettük észre, hogy a nem ipari középiskoláink országos líceumi hálózata, mind a román, mind a magyar líceumoké, 15%-ra zsugorodott. Nekünk magyar nyelven például csak két tanítóképző tagozatot sikerült megmentenünk. Az egyiket Székelyudvarhelyen, a másikat pedig Nagyváradon. Nagy hagyománnyal rendelkező elméleti líceumaink alig maradtak. Sorra ipari líceumokká alakultak.
Aztán elkövetkezett a nagy fordulat éve 1989. Sok minden az oktatásban is pozitív irányba mozdult el. Tartalmi és szervezési szempontból egyaránt. Rendre visszaszereztük nagymúltú iskoláinkat. Bukaresti román kollégáimat elég nehezen tudtam meggyőzni arról (ha egyáltalán elhitték ezt nekem), hogy a mi alma mater-jeink négy-öt évszázada nyitották meg kapuikat. Magyar alternatív osztályok alakultak, egyházi iskoláink, elméleti líceumjaink, szakiskoláink újra oktatni kezdtek. Ez utóbbiakkal ugyan volt egy kis gond,
hiszen az 1989 utáni oktatási kormányrendeletek, majd a 84/1995-ös tanügyi törvény azt írták elő, hogy a szaktantárgyakat a magyar iskolákban is románul kell tanítani. Ezeket és az ezekhez hasonló tiltó intézkedéseket aztán állami, politikai és civil szervezeteink nem kis erőfeszítéseinek eredményeként, csak a 36/1997-es Sürgősségi Kormányrendelet tudta helyrehozni. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy 1996 és 2000 között az RMDSZ kormányon volt, ami az ügyintézésben igen megérződött. Ilyenkor a minisztériumban nekünk is súlyunk volt.
Az oktatás fontosabb tartalmi vonatkozásában az alternatív tankönyvek megjelenését említem, amelyeket a kilencvenes évek elején-közepén a Világbank finanszírozott. Ami akkor furcsának tűnt, az az volt, hogy ezek a tankönyvek a régi tantervek követelményrendszerére épültek. Így aztán volt is meg nem is tartalmi reform, de azért valami csak megmozdult ezen a téren. És a könyvek maguk mégis csak újak voltak…
A felsőoktatásban az önálló magyar egyetem újraindítása volt a kitűzött cél. Erről a hatalom hallani sem szeretett, de kompenzálásként a felsőoktatási hálózatunk gyarapítása terén engedményekre volt hajlandó. 1993-tól egyre több magyar nyelven működő csoport, kar, oktatási vonal alakult, és ezáltal a magyarul tanuló egyetemisták száma is növekedett. Az 1/2011-es új tanügyi törvény pedig előírta a multikulturális egyetemek alakulásának/alakításának törvényi kereteit. Az a tény, hogy ez csak részben vált valóra (lásd a marosvásárhelyi orvosi helyzetét, amely a mai napig sem oldódott meg), azt a romániai helyzetet tükrözi, amelyben a törvényes előírások helyett sok esetben kiskapus megoldásokat szorgalmaznak. A törvények alkalmazására készülő metodológiák pedig ahelyett, hogy bezárnák a lehetséges kiskapukat, nem teszik ezt meg. Sőt, sokszor a törvény szelleme ellen irányuló megoldásokat sugallnak. Több ilyen példát említhetnék, de itt és most csak a versenyvizsgák szervezésének ellentmondásos voltára utalok (lásd erről bővebben: Murvai László: Versenyvizsgák és versenyvizsgák. In: Oktatásunk háza táján. Magister Kiadó. Csíkszereda. 2014.67-72.). A tanügyben, akár a közoktatást, akár a felsőoktatást nézzük, „reform” címen az elmúlt 26 esztendő fő jellegzetessége a kapkodás
volt. Ennek bizonyítását, gondolom csak az kérné számon, akinek nem volt az utóbbi 26 esztendőben iskolás gyermeke, rokona vagy ismerőse. Azért néhány szempontot csak tisztelt figyelmükbe ajánlok. 1990 óta 23 tanügyminiszter fényesítette az iroda kilincsét. Kis túlzással azt mondhatnám, hogy minden kalendarisztikus év meghozta a maga miniszterét. A tevékenység általában azzal kezdődött, hogy kicseréltették a bútorzatot, a tapétát. Azután igyekeztek valamit szorgosan és gyorsan, de főként látványosan lépni, hogy a párt, amely őket oda küldte, „értékelhesse” munkájukat. Azzal általában nem törődtek, hogy az elődjük milyen „reformot” indított el. Az érettségi vizsga megreformálása sokuknak az egyik elsődleges célja volt. Vagyis az „input” helyett az „output”. Miért? Mert másként nem lett volna annyira látványos, meg kiderült volna, hogy valójában az oktatás tartalmával kapcsolatban volna több megoldandó feladat, ami ugye, máról holnapra nem megy. Kevésbé látványos, mint az érettségi „megreformálása”.
Egyetlen alkalommal történt meg, hogy a miniszternek a kormánnyal szemben elvárásai voltak. Pontosítsunk. Hangzatos követelmények, főként a kormány kegyeit kereső televíziók képernyőjén, a tárcavezetők megfogalmazásában sokszor elhangzottak.
Kinevezése előtt a 23 miniszter közül egyedül Mircea Miclea fogalmazta meg azt a feltételt, hogy az ország költségvetéséből a tanügynek a törvényesen járó összeget adják meg. Amikor a költségvetési terv vitája során kiderült, hogy ez nem fog megtörténni, Mircea Miclea számon kérte az ígéretet és beadta lemondását. Pedig tőle az oktatási a rendszer hosszabb távon sokat várhatott volna. A romániai tanügynek építő és nem látszat tevékenységekbe burkolódzó vagy egyenesen romboló egyénisége volt és marad.
De mindez még a múlt.
Vessünk néhány pillantást a jelenre, mert a jövőt ebből sikerül vagy kevésbé sikerül kibontanunk. Miket tapasztalunk ma az oktatás házatáján? Sajnos nem sok pozitívumot sorolhatok, mert a tantervek követelményrendszerét még ma is a legjobb tanulóknak írják. Annak a 15-20%-nak, akik bármit képesek megtanulni. Az, hogy az elsajátított ismeretek szolgálják-e a tanulók testi vagy szellemi fejlődését, fölhasználják-e azokat az életben valaha, az nemigen merül fel. Másodszor pedig még mindig az oktatásban felgyülemlett információ özönt érzékeljük. Ezen változtatni, sajnos, 26 éve egyetlen „reform” vagy minisztercsere sem volt képes. Önök, akik általános iskolában tanítanak, egyet fognak érteni velem abban, hogy már ezen a szinten a tantervekben és a nagyon régen vagy újabban írott vagy újra kiadott tankönyveinkben olyan, többnyire fölösleges információs anyagmennyiség halmozódott fel, amivel a tanulók 50-60%-a nem tud, vagy csak részben tud, mit kezdeni. Innen az 54%-os funkcionális analfabetizmus, amelyet Romániában a PISA felmérések regisztráltak. Hogy ezeket a tanulókat ilyen vagy olyan formában elveszítjük? Nagy hiba lenne úgy tenni, mintha minket, oktató-nevelő szakembereket ez nem érdekelne.
Megbízható forrásokból arról értesülünk, hogy az általános iskola elvégzése után a tanulók 15-20%-a elhagyja az iskola padjait. Hogy ezeknek a gyerekeknek mi lesz a sorsuk? Azt csak találgatni lehet. Jó irányba azonban feltehetően kevesen fejlődnek majd. És még így is marad a középiskolások 40-45%-a, aki csak azért jár iskolába, mert más is jár, mert a szülei ezt jó szemmel nézik. Az órákon unatkozik vagy szorong és azért könyörög önmagában, hogy feleltetés nélkül megússza. Azt is el szeretném mondani Önöknek, hogy mindezért koránt sem ők a hibásak, hanem az az oktatási rendszer, amelyik nem a tanulók érdekeit tekinti elsődleges dolognak.
Tudjuk, hogy a tanügyhöz, mint a háborúhoz, három dolog szükséges.
Pénz, pénz és pénz.
Erről nem szeretnék külön értekezni, mert szorosan nem tartozik a fölvetett kérdéshez. Annyit azonban mégis el szeretnék mondani, hogy szerintem pénz az oktatásra a jövőben sem lesz több, mint eddig. Azt tudjuk, hogy a törvényes előírások szerint a nemzeti jövedelem 6%-a illeti meg a tanügyet. Azt Önök közül már bizonyára kevesebben tudják, hogy eddigelé ennek a százaléknak kb. a felét sikerült a tanügynek megkapnia. Ez pedig még a jelenlegi helyzet konzerválására sem igen elég. És akkor hol marad a fejlesztés? Lehangoló adatok ezek, de naivitás lenne figyelmen kívül hagynunk őket. Ugyanilyen naivitás lenne az igazság elhallgatása is. Persze azt tudnunk kell, hogy sikeres pályázatok révén európai pénzeket is nyerhet az iskola. Erre nem árt odafigyelnünk.
2. Ebben a tantestületben voltak és vannak tankönyvírók, nagyon jó potenciál van az alkotó munkára. Éppen ma derült ki, hogy egy olyan szerzőpáros tankönyve lett sikeres, akik közül Zahu Valéria a mi tanítónénink. Mi a helyzet a tankönyveinkkel?
Kezdjük a pozitívumokkal. Az elemi iskola számára az új tantervek elkészültek. Köztük a magyar gyerekeknek szánt sajátos román tantervek is, amelyek szerint a román nyelvet nem úgy tanítják, mint a román gyerekeknek, hanem a törvényes előírások szerint, mint „nem anyanyelvet”. Tehát az elemi iskolákban sajátos tantervek és tankönyvek alapján tanítják a román nyelvet. Ennek így kell folytatódnia az V-VIII osztályokban, majd pedig a líceumokban is. A tantervek új, kompetenciákra épülő követelmény rendszere biztos alapot jelentett az új tankönyvek kimunkálására. Így az első osztályos magyar gyermekek padjára került két új magyar ábécés könyv Magyar anyanyelvi kommunikáció címen és két sajátos román tankönyv. A másodikos gyerekek számára szintén elkészültek a fent említett tankönyvek.
A III. és IV. osztályok számára az új tantervek mellé az új tankönyvek csak készülőfélben leledzenek. Azt el kell mondanunk, bármennyire fájó is, hogy új matematika és környezetismeret tankönyvek még nincsenek a gyermekeink kezében. Tudomásom szerint a fordítások elkészültek, de a kiadók és a tankönyvekkel foglalkozó intézet közötti pénzügyi huzavona miatt késnek. Nincsenek új, sajátosan magyar gyerekek számára előirányzott Zene és mozgás illetve Vallás oktatására szánt új tankönyveink sem.
Itt egy kis kitérőt engedjenek meg nekem. A tankönyvek kérdése, amint arról már tettem említést, igen szerteágazó valami. Tudományos, didaktikai, meg főleg anyagi vonzatai vannak. Az elemi oktatás számára a tankönyvekkel foglalkozó országos hivatalnak sok esetben azért nem sikerült időben új tankönyveket biztosítania, mert a jogi belemagyarázásokat lehetővé tevő metodológia miatt mindenki mindenkit perelt.
A perek pedig, tudjuk, időigényesek, függetlenül attól, hogy az igazságot kinek ítélik majd. Az iskola pedig, akár létezik a per, akár nem, szeptemberben kezdődik. Mi megtettük, amit emberileg meg lehetett tenni. Javító javaslatokat fogalmaztunk meg, szóban és írásban egyaránt. Ezzel nem a „bizonyítványunkat” magyarázom, bármennyire is úgy tűnik, hanem csak a tényeket szerettem volna közölni Önökkel.
Egy dolgot azonban sehogyan sem sikerült elérnünk. Arról van szó, hogy 2012-ben egy Remus Pricopie nevű miniszter kötelezővé tette az új tankönyveink egészének a románra fordítását. Még a versekét, az énekekét vagy a népdalokét is. Sem 1989 előtt, sem 1989 után eddig erre nem volt példa. Több szinten is elpanaszoltuk többen is az ügyet. Szóban és írásban egyaránt. Király András államtitkár úr ebben az ügyben a miniszterrel többször beszélt. Politikai támogatottságot is igényeltünk. A kérdést azonban mind a mai napig nem sikerült megoldanunk, pedig Pricopie már régen nincs a minisztériumban, és a megoldás is kézenfekvő lenne. Arról van szó, hogy a tankönyveket értékelő bizottságokban minden licitre nevesítünk olyan pedagógusokat, akik mind a magyar nyelvet, mind a románt ismerik és a többi, rájuk háruló feladat megoldása mellett tájékoztatják a kollegáikat a magyarul írott tankönyvek tartalmáról is. Még egyszer mondom, így volt ez 1989 előtt és után, amíg 2012-ben a miniszter be nem keményített. A kérdés azért bonyolult, mert a tanítók, amíg meg nem kapják a tankönyveket, – akarva-akaratlanul – valahogy azok nélkül is boldogulnak. De mi lesz a eljövendő tanévek gimnazistáival?
Ha a tankönyvlicit változatlan marad, vagyis a magyar nyelvű könyvek román fordításától nem tekintenek el, az V. osztálytól elkezdve, nem lesznek új, magyar nyelvű tankönyveink.
Sajnos ebben a hajmeresztő állításban nincs egy piciny kis túlzás sem… Ezt az áldatlan állapotot még tovább fokozza az a tény, hogy az egyik miniszter, nem ismétlem a nevét, ugyancsak 2012-ben előírta azt, hogy a nyomtatott tankönyveknek digitális változata is legyen. Ez, ugye, első látásra igen tetszetősnek tűnik. Azonban a rendelkezés ugyanakkor a többszörösére emelte a kiadók licitre való jelentkezésének a díját. A befektetés, ugye, csak akkor térül meg, ha a liciten a kézirat nyer. A reszkír viszont megvan. Ne értsék félre, nem a technikai haladás ellen érvelek, de jelenleg a digitális tankönyveket éppen a technikai akadályok miatt, talán az iskolások 10%-a használhatja. Akkor érdemes már reszkírozni?
Addig is, amíg az elemisták új tankönyvei elkészülnek, a régieket 50%-ban újranyomták. Tudom, hogy ez kevésbé nyugtatja meg a tanítónőinket, mert a tantervek újak, követelményrendszerük kompetencia központú, más, mint az eddigi tankönyvek, de sajnos, jelenleg ez a helyzet.
3. A mi iskolánkban nagyon sok tevékenység zajlik. Jövő héten néhány ezekből egymásra is tevődik. A helyettesítések fontosságát kell hangsúlyoznunk akkor is, ha ez természetes, ám meg kell előzni bármely hibát, ami fennakadást okozhat. Ez olyan mint a törvénybe, szabályzatba foglaltak alkalmazása: betartjuk a törvényt, avagy kiskapukat keresünk.
Igen. Ezek szerint nemcsak a diákok túlterheltek.
A pedagógusok is. Erről legutóbb a Szabó Ödön képviselő úr tollából olvastam érdekes írást. Tökéletesen egyet lehet vele érteni abban, hogy a pedagógusok a tanítás mellett rengeteg olyan adminisztrációval birkóznak, amely mondjuk 10 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt. Országos és helyi felmérés felmérést, értékelés értékelést követ és ebből adódóan töméntelen a kimutatás, a fölösleges adminisztráció. Még ha az eredmények ezáltal javultak volna… Született viszont az illetékesek tollából néhány olyan országos beszámoló, amelynek adatrendszere jobbára formális, kivitele mutatós ugyan, de semmit sem javít a tanügy minőségén.
A helyettesítéseket az embereknek meg kell oldaniok, mert a gyerekek nem maradhatnak felvigyázás nélkül. Fel tudom tételezni, hogy egy helyettesítő, alkalom adtán, mondjuk két osztállyal foglalkozzon. Meg aztán az elmaradt órákat pótolni illik.
Persze én nem szeretnék itt recepteket megfogalmazni. Önök jobban tudják, mint egy külső intézmény képviselője, hogy mit és hogyan kell helyben megoldaniuk. Hogy ez így van, az a tény is bizonyítja, hogy az iskola épülete, a tantermek, az udvar rendezettek, tiszták. A gyermekek bizonyára már ezért is szívesen járnak ide. Az osztálylétszámok viszont talán emiatt nagyok. Sok harmincon felüli osztályt láttam. Ez két dolgot is jelent/jelenthet. Egyrészt azt, hogy a szülők a gyerekeiket szívesen íratják a „Szacsvay”-ba, ami jó dolog. Másrészt viszont harminc vagy ennél több tanulóval dolgozni nem könnyű.
Kecse Gabriella, magyartanár, aligazgató:
A szociológia választható tantárgyból érettségiző diákoknak nincs magyar nyelvű tankönyvük.
Ami a románból fordított és kevés példányszámú tankönyveket illeti, általában az a baj, hogy nagyon sokba kerülnek. Gondolom, a szociológia vonatkozásában, is az a helyzet, hogy a kis példányszám miatt a tankönyvek ára a csillagos égig emelkedne, és a kiadók a mi „vad” kapitalizmusunkban nem vállalják a ráfizetéses munkát. Ezért még el sem ítélhetjük őket.
De azért azt is gondolom, hogy a szociológia tanára bizonyára talál megoldásokat a tanítványai számára. Például egy hozzáférhető szakbibliográfia összeállítását és használatát lehetővé teszi. Tudom, hogy a tankönyv hiánya természetesen többlet munkát igényel mind a tanártól, mind a diáktól. Addig amíg a kérdés megoldódik, jobb híján azt is el lehet képzelni, hogy tankönyv ügyben egy biharkeresztesi vagy debreceni iskola segít.
Részemről annyit ígérhetek, hogy az első adandó alkalommal tudatom a problémát a minisztérium vezetőségével. Hátha találunk elfogadható megoldást.
Alföldy Andrea, tanítónő:
A MESÉK SZÁRNYÁN- XVII. MESEVETÉLKEDŐ idén bekerült a támogatott versenyek közé. Sajnos a verseny napjáig nem küldték el a megszavazott költségvetést.
Az én egypár évtizedes gyakorlatomban arra nem volt példa, hogy egy államilag finanszírozott versenyt a szaktárca pénzügyekkel foglalkozó osztálya ne fizetette volna ki. A pénzt bizonyosan megkapják. Remélem ez alkalommal a szervezőknek lesz annyi hitele, hogy az illetékesek részéről haladékot kapjanak. Különben azt megígérem, hogy megsürgetem a pénzügyek rendezését a minisztérium gazdasági osztályán. Ha megengedi, azt tanácsolom, hogy ha a jövőben szerveznek versenyeket, igyekezzenek a tavaszi vakációra vagy kissé utána időzíteni. Akkor nem fognak ilyenszerű csúszások előfordulni.
Ha már a versenyeknél tartunk, engedjék meg, hogy itt, így „szűk körben”, elmondjam ezekről a saját véleményemet. Megértem, hogy a pedagógusoknak jól fognak azok az írásbeli elismerések, amelyek arról tanúskodnak, hogy tanítványaik eljutottak egy verseny döntőjére és az méginkább, hogy ott díjakat is szereztek. Az még jobb, hogy ezek a díjak egy idő óta már jelentős anyagi juttatásokkal is járnak mind a tanulók, mind felkészítő pedagógusok részére.
Az én problémám csak az, hogy jelenleg a különféle versenyek száma már az év napjainak a számával vetekszik. Úgy hiszem, hogy nem fogják elhinni nekem, de összesen 317 iskolai versenyt számoltam össze. Mindez hiteles forrásból: a Tanügyminisztérium országos és nemzetközi, iskolák számára kiírt olimpiák és versenyek 2015—2016-os kalendáriuma szerint. Azt, hogy ezek közül hányat szerveznek magyar nyelven, már meg sem mertem számolni.
Először is, léteznek a minisztérium által finanszírozott versenyek. Ezekből 66 iskolás olimpiát szerveznek. Az iskolai, megyei, országos és nemzetközi szakaszt már nem is számítottam be a 317 versenybe. Pedig ezek a szakaszok több ezer tanulót foglalkoztatnak. Másrészt, ugyancsak finanszírozott, de már csak országos versenyt 70-et számoltam össze. Szerveznek azután ún. nem finanszírozott versenyeket is. Országos szinten 107-et. Az utolsó kategóriába a nem finanszírozott megyei vagy regionális versenyek tartoznak. A Kalendárium szerint ezekből 74-et lehetett azonosítani. Tegyük fel, hogy a versenyek javarésze nem megy a tanítás rovására, hiszen a tanulók ezek révén gyarapíthatják készségeiket, fejleszthetik adottságaikat, képességeiket. Csak azt nem tudom, hogy a gyerekeknek mikor jut fizikai idejük a tantervek követelmény rendszere szerint tanulni – illetve a pedagógusoknak tanítani?
És végül még egy vonatkozás: tapasztalataim szerint, ezeken a versenyeken az osztálynak mindig ugyanaz a 10-15%-a vesz részt. Akkor miről is beszélünk? Az osztály egy részét a versenyekre készítik, a többiek viszont tanulnak?
Fekete Erika, tanítónő:
Kérdésem az altenatív tanítási módszerrel (Step by step) dolgozó tanítók időszakos képzésére vonatkozik. Lehetséges-e magyar nyelven, magyar képzők előadását hallgatva, részt venni a képzéseken? (Kezdetben kielégítő lenne, bár egy modult elvégezni anyanyelven) Az értékelő füzetekkel kapcsolatban az alternatívában
(Step by step) írásos értékelést biztosítunk a tanulóknak – sajátos, egyéni értékelő füzet alapján-, bekerülhet-e az anyanyelvhez a magyar nyelvű kompetenciaszintek leírása? Az új program szerinti kompetenciaszintek fordítása elkészült és azokat a nagyváradi képzők rendelkezésére bocsájtottuk. Azzal is megelégednénk kezdetben, ha mellékletként szerepelne, egységesen az egész országban, akik step by step tanítási módszerrel dolgoznak.
Az alternativ oktatás
gyakorlatilag 1990 óta került be a romániai oktatási rendszerbe. A leggyorsabban a Waldorf oktatás külföldi hívei léptek. Megalakították a romániai szövetségüket. A részletek tisztázása végett szerződést kötöttek a minisztériummal. Magam is lelkesen támogattam az alternatív oktatási formák bevezetését, és ezeken belül a magyar osztályok elindítását, mert általuk az állami oktatás merev kereteinek a feszegetését véltem fölfedezni.
1990-ben Mihai Șora miniszter urat nem volt nehéz meggyőznünk az alternatív oktatási formák hasznos voltáról, hiszen ő amúgy ízig-vérig européer. Így rövid egy-két év alatt beindult az alternatív osztályok egész sora, köztük a Step by step is. Ez utóbbit azért szerette a tanító és a szülő egyaránt, mert egy osztály számára két tanítót biztosított. Vagyis a gyerekek délelőtt és délután egyaránt tanultak. Ma már bizton mondhatom, hogy nem csalódtam az oktatási alternatívákban.
Sajnálattal hallom, hogy a továbbképzést nem sikerült magyarul is megszervezniök. Pedig ennek törvényes akadálya nincs. Idézem az 1/2011-es Tanügyi Törvény 59/5-ös, erre vonatkozó cikkelyét: (5) „Az alternatív oktatási csoportokban vagy osztályokban tanító pedagógusok számára a megyei tanfelügyelőségek és az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium elismerik az illető oktatási alternatívát országos szinten fejlesztő szervezetek, egyesületek vagy szövetségek által szervezett felkészítést és továbbképzést.”
Sehol nincs arról szó, hogy a továbbképzést csak románul szervezzék. Márpedig, amit a törvény nem tilt, azt lehet.Vagyis Önnek a Step by step szövetséghez kell fordulnia a magyar nyelvű továbbképzés ügyében. Amennyiben ez valamilyen akadályba ütközik, szívesen segítek.
Reméljük, hamarosan beindul az a továbbképző intézet, amelyet a minisztérium éppen a magyar pedagógusok továbbképzésére szeretne létrehozni. Itt Váradon. Ha a Step szövetséggel tárgyaltak, az új váradi intézetet biztosan meg tudják majd győzni tevékenységük fontosságáról.
Csak érdekességként említem, hogy a kormányhatározat tervezet már a Munkaügyi Minisztériumnál van aláírás végett. Az ő kérelmeiket sikerült megoldanunk. Marad még a pénzügy. Aztán a miniszterelnök jóváhagyása következik, de az, szerintem, formaság. Ezzel feltehetően nagyot lépünk előre a minőségi munka biztosítása terén.
Lassan, de biztosan.
Azért mondom, hogy lassan, mert a továbbképző központ létrehozásához szükséges kormányhatározat-tervezet első változatát még 1997 elején, tehát majd húsz évvel ezelőtt, a Béres András államtitkár úr megbízásából, én írtam. Ezután legalább 16-szor fogalmaztam én vagy valamelyik kollegám azt újra, mert ennyiszer jött Virgil Petrescu után új miniszter. Mindeniknek volt a Központtal kapcsolatos javaslata. Aztán, mire minden aláírást megszereztünk, vagy a kormány bukott meg, vagy a minisztert váltották le. A biztosat pedig azért említettem, mert a többször is átfogalmazott, egyeztetett, stb. Kormányhatározat-tervezet immár a célegyenesbe érkezett. Reméljük, ezúttal semmiféle akadály nem jön közbe. Megalakulhat egy olyan intézet, mint amely 1989 előtt Kolozsváron a magyar iskolák jobbításával foglalkozott. Olyan tudós munkatársai voltak, mint Péterfy Emília, Kuszálik Piroska vagy Balla Sára.
Csorba Krisztián, történelemtanár:
A kisebbségi magyar történelem tanítása nem szerepel a közzétett kerettanterv változatok egyikében sem. Ezután nem taníthatjuk ezt a tantárgyat?
Erről szó sincs, hiszen ahhoz, hogy ezt a tantárgyat kivegyék a tanmenetből, törvénymódosításra lenne szükség. Az új kerettantervet pedig csak miniszteri rendelettel fogják jóváhagyni, ami nem változtathat meg egy kétharmados törvényt. Idézem az 1/2011-es törvény 46/6. cikkelyét: (6) „A közoktatásban az anyanyelvet és az anyanyelvű irodalmat, az adott nemzeti kisebbség történelmét és hagyományait, valamint a zenét az illető nemzeti kisebbség nyelvét és kultúráját jól ismerő szakértői csoport által kidolgozott és törvény szerint jóváhagyott külön tantervek és módszertan alapján kell tanítani.”
Az történt, hogy a kerettanterv két variánsát kidolgozó munkacsoport a sajátos kisebbségi tantárgyakat, köztük a kisebbségek történelmét, a végül elfogadásra kerülő kerettantervhez akarta hozzá illeszteni. Ezért nem szerepeltek a kisebbség történelmét előíró órák a közzétett tervezetek között. Ezzel természetesen sem mi, sem a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, de sok gyakorló pedagógus sem értett egyet. Közösen külön kerettanterv-változatot készítettünk és juttattunk el a munkacsoporthoz, annál is inkább, mert a hatályban lévő curriculumban is létezik a kisebbségi nyelven működő általános iskolai osztályok sajátos kerettanterve. A mi kerettanterv-változatunkban természetesen benne van a kisebbségi történelem, mint tantárgy, mind a VI. mind pedig a VII. osztály számára.
De ha már itt tartunk, engedelmükkel elmondok erről még egy-két dolgot. Amint már mondottam, az általános iskolák számára most készülnek az új kerettantervek. Itt szeretném megköszönni, hogy az Önök tantestülete érdemben hozzászólt azokhoz a kerettanterv változatokhoz, amelyeket a Neveléstudományi Intézet szakemberei a minisztérium honlapján tettek közzé. Az önök javaslatait a többi építő jellegű ötlettel együtt átküldtük a szerzőknek. Remélhetően ezekből is okulnak majd.
Sajnos, amint a sajtóból is értesültek az új, V—VIII. osztály számára készítendő, kompetencia alapozottságú curriculum helyett a neveléstudományi szakemberek által közvitára bocsátott kerettantervek nem többek heti órarendeknél. A curriculumnak első sorban azt kellett volna tartalmaznia, hogy milyen képességeket sajátítottak el a gyerekek az I—IV. osztályban, hogyan lehet arra építeni az V—VIII. osztályban, mire kell megtanítanunk az általános iskolában a tanulókat, hogy ne maradjanak funkcionális analfabéták, hogy az érettségi vizsgát ne csak a jelentkezők 50%-a tegye le sikerrel. Továbbá, olyan heti óraszámokat tártak elénk, amelyek épp annyi órát írnak elő hetente mint eddig. A parlament oktatási szakbizottsága pedig a kerettantervekbe újabb tantárgyakat betonoz be.
De ez még mindig a kisebbik baj. Félő, hogy a különféle tantárgyak új tantervei, akár az érvényben levők, túlterhelik majd a gyerekeket. Jobbára fölös információkkal. Tenni fogják ezt azért, hogy a tantárgyuk fontosságát illetve az azok számára biztosított órakeretet bizonyítsák. A matematika azért fontos, mert, a román, mert… és így tovább. Még, ha igazuk lenne, akkor is ebből egyenesen következik majd az a tény, hogy az az általános iskolás tanuló, aki napi 6-7 (hat-hét) órát eltöltött az iskolában, otthon még tanuljon három-négy órát. Magánórákra járjon. Vagyis a szüleinél többet dolgozzék. Fenntartásainkat szóban is közöltük és írásban is eljuttattuk a szaktárca vezetőségéhez. Sikernek mondható, hogy javaslatunkra a kötelező tantárgyak óraszámának rovására megnövekedett az iskolák számára fenntartott, ú.n. „opcionális” óráknak a száma. Ha szándékukban áll az iskoláknak, ílymódon sajátos profilt alakíthatnak.
Jelenleg ott tartunk, hogy a kerettanterv változatokat, amelyekbe a szerzők állítólag az országból érkezett 18000 javaslatot beépítették, egy ún. validáló bizottsághoz juttatják el. Bizonyára azon a szinten is lesznek majd észrevételek. Remélhetőleg. Mert, példának okáért, az eddigi kerettanterv javaslatok semmibe vették a törvény azon előírását, miszerint az oktatásban már a VI. osztálytól alkalmaznunk kell a transzdiszciplinaritás elvét. És még sorolhatnám a problémákat, de félek, negativistának tartanak majd.
Azt pedig csak halkan kérdezem meg, mert Önök ezen nemigen tudnak segíteni, hogy a tanárképzés berkeiben a transzdiciplinaritás problematikája megtalálta-e az őt megillető teret?
Dr. Murvai László
erdon.ro

Több magyar diákkal indul a tanév a BBTE-n
Közel 15 ezer elsőéves hallgató kezdi a tanévet október 3-án, köztük több mint kétezren magyarul, ez a szám pedig folyamatosan nőtt az elmúlt években – hangzott el a Babeș-Bolyai Tudomanyegyetem Magyar Tagozatának Kolozsvári sajtótájékoztatóján kedden.
Magyar nyelven 1678 diák kezdi tanulmányait alapképzésen, mesterképzésre pedig 458-an iratoztak be – jelentette be Soós Anna rektorhelyettes. A magyar tagozat vezetője elmondta: idén az előző évhez képest kevesebben érettségiztek, az egyetem iránti érdeklődés mégis megmAradt. Intézményi szinten 10980 hallgatatót várnak, akik közül 4915-en kerültek be tandíjmentes helyre.
Nőtt a kínálat is: az idei tanévben 243 alapképzéses szakra lehetett beiratkozni, 183-ra mesteri képzésen. A külföldi diákok érdeklődése szintén mAradt, magyar tagozaton a legkeresettebb a pszichológia szak a részükről, elsősorban Magyarországról. A magasabb évfolyamoknál az tapasztalható, hogy kevesebben hagyják el az egyetemet, mint korábban - hangzott el.
A közös évnyitóra október harmadikán reggel 9-kor, a magyar pedig délután 4-től az egyetemi díszteremben kerül sor.
Élvonalban a BBTE
A nemzetközi mezőnyben általában 5-6 egyetemet mérnek, a BBTE országszerte átlagosan az első helyen jön ki, kevéssel a Bukaresti tudományegyetem és Bukaresti Műszaki Egyetem előtt – számolt be Markó Bálint rektorhelyettes. Mint fogalmazott, az első ötszáz egyetem közé még nem kerültek be a globális felmérésekben, ennek azonban egyik magyarázata az intézmény költségvetése.
Létrehoznak egy posztgraduális intézetet, ahol a különböző kutatási programban résztvevők egységes pénzügyi támogatás alá kerülnek, a tervek szerint tíz külföldi szakembert vonzanak be.
Népszerűsítés, tehetséggondozás
A BBTE szeptemberben részt vett a Sportolimpia szervezésében, a Középiskolások Hosszú Hétvégéjét is tető alá hozták. Ennek folytatásaként november 7. és 9. között szervezik meg a BBTE Karavánt, amellyel erdélyi középiskolákba viszik el az intézmény ismertetőanyagait.
Kutatói ösztöndíj-lehetőségre és a szakkolégiumra is hangsúlyt fektetnek, a virtuális kutatóműhelybe is lehet jelentkezni – mondta el Soós. A BBTE Mentor Klub 2016 program interaktív foglalkozásokat ígér a hallgatóknak, erre október elejéig lehet jelentkezni.
Az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia sem mArad el, ezt májusban szervezik meg. A részképzés ugyanakkor idén a Makovecz Programmal bővül, az Iskola Másként héten is részt vesznek, és a Budapesti Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon is képviselik az intézményt – hangzott el.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Verestóy: nem jutottunk még el a magyarság megbecsüléséig, de a tiszteletet már ki lehetett vívni
Az RMDSZ-szenátor a kilenvcenes évek óta megkerülhetetlen szereplője a székelyföldi, erdélyi és romániai politikának. Kapott már hideget-meleget, de bírja a kritikát. Egyebek közt arról faggattuk, hogy nála miért nem kopogtatott még a DNA, mit remél az idei választásoktól, illetve milyen a viszonya az udvarhelyi polgármesterrel, a Fidesszel, valamint hogy mi változhat az eddigi kis lépések politikájához képest. Nagyinterjú Verestóy Attilával...
– Sokan azt mondják – én is többször leírtam –, hogy politikai szerepét Ön kiválóan tudta saját gazdagodására is használni…
– Addig, amíg a törvény megengedte, gazdasági érdekeltségeket is felvállaltam, építettem ki. Volt, ami nem volt eredményes, volt, ami az volt. Viszont bármilyen vállalkozásomat fokozott figyelem kísérte az állami ellenőrző szervek részéről. Egyik legsikeresebb vállalkozásomat, amit el is kellett adnom, mert politikai nyomást éreztem – azt, hogy nem engedi a közeg, amiben élünk –, megléte alatt évente tizenhét állami ellenőrzés lepte meg, közben a másik három konkurens vállalatnál összesen kettő volt. Ilyen körülmények között nehéz volt építkezni, de lehetett. Nagyon sok olyan magyar vállalkozó volt és van, aki sikeres és megfelelő anyagi feltételeket teremtett. Tegye mindenki azt, amit én is teszek, s akkor talán sokkal jobb lesz ez a mi kis világunk.
Jelenleg a vagyonnyilatkozatok nyilvánosak, és az is, hogy ki mire használja megteremtett pénzét. Nem azt mondom, hogy ugyanúgy kell követni a példámat, de a vagyonnyilatkozatokból kiderül, hogy bár én nem Székelyföldön teremtek jövedelmet, a megteremtett bevételem több mint nyolcvan százalékát közcélra itt fordítom. Alapítványra, a sportmozgalom támogatására, közösségi és egyházi támogatásra. Tegye ezt mindenki megteremtett jövedelmének legalább egy tizedével.
– Nagyságrendet mondana?
– Több százezer eurót fordítok közcélra.
– Egyre gyakoribbak az ügyészségi eljárások RMDSZ-es magyar tisztségviselők ellen. Ön nem számol további eljárásokkal?
– Úgy vélem, járulékos veszteségként mi is számolhatunk azzal, hogy az ügyészség csapkodó és ide-oda kapkodó szelekciója minket sem kerül ki. Félek attól, hogy szelektíven, torzítva, a tényeket messze nem tekintetbe véve indulnak vagy indulhatnak olyan eljárások, amelyek megalapozottsága kétséges.
– Számít arra, hogy akár Ön ellen is?
– Ellenem nincs miért. Nem foglalkoztam soha közpénzzel. Nem voltam olyan helyzetben, hogy közpénzekről döntsek. Hosszú évek óta nagyon jól tudom, hogy engem megfigyelnek.
– Nem azért lehet úgymond „védettsége”, mert a Román Hírszerző Szolgálatot felügyelő parlamenti bizottságnak is tagja?
– Ez kétirányú utca, ugyanis aki a titkosszolgálatokat ellenőrző bizottságban benne van, az óhatatlanul tudomásul veszi, hogy a megfigyelés rá is kiterjed. Két évig hivatalosan lehallgattak, amire akkor derült fény, amikor aláíratták velem, hogy vegyem tudomásul, hogy lehallgattak. Ennek oka az volt, hogy a politikai egyezségek során olyan feladatot kaptam, hogy a romániai költségvetésnél alakítsunk ki olyan megoldást, hogy az általunk képviselt magyar közösségek, önkormányzatok megfelelő költségvetési támogatást kapjanak. Az ügyészség által megfogalmazott vád az volt, hogy én így diszkrimináltam a magyar községek és adminisztráció javára a román adminisztrációjú polgármesteri hivatalokkal szemben. Mert feltételül szabtam – írja a jegyzőkönyv –, hogy csak akkor szavazzuk meg a költségvetést, ha a magyar adminisztrációk megfelelő anyagi támogatásban részesülnek. Hosszú idő kellett elteljen, és sok meghallgatást kellett elszenvednem, amíg kétségtelenül sikerült bebizonyítani, hogy ez járt nekünk.
– Az eddigi kis lépések politikája nem vezet átütő eredményre. A törvénykodifikációk megtörténtek ugyan, de betartatni nagyon nehéz. Mi változhat? A jelöltek nagy része nem cserélődött ki. Mitől lesz erősebb az RMDSZ?
– Kétségtelen, hogy az RMDSZ állandóan megújuló politikai szervezet, hiszen volt ereje jelöltjeinek több mint felét cserélni, miközben a nyugati demokráciákban általában húsz-huszonöt százalékos a mandátumonkénti csere. Ezt a vádat nem tudom elfogadni. Az biztos, hogy az utóbbi egy-két évben határozott csökkenését lehetett látni annak a politikai erőnek, amivel az RMDSZ-nek potenciálisan rendelkeznie kellene.
– Ennek mi lehet az oka?
– A politikai belharc jegyeit látta nap mint nap a választópolgár, és abból lassan elege lett. Azt látta, hogy van két-három olyan magyar politikai erő, amely egymás ellen próbál valamit megoldani, ahelyett hogy közösen, összefogva együtt lépne fel a közösség érdekében. Ennek feltételét most megteremtettük. Ez az első olyan esztendő a kilencvenes évek nagy összefogása után, amikor ismét esély van egy nagy összefogás jegyében megmozdítani a magyarságot, és nem olyan arányban, mint az országos átlag, hanem jóval nagyobb arányban. Ha ez megtörténik, annak következményei szerintem beláthatatlanul pozitívak lesznek a magyar közösség számára. Ha sikerül megmozdítani a magyarságot, akkor nem az ötszázalékos küszöb körüli eredmény várható, minőségi áttörést valósíthatunk meg, ha a hat, hat és fél százalék fölé tudjuk emelni a választási eredményeket.
Látszik a valós esélye annak, hogy a Romániai politikai belharc következményeként két nagyobb tömb alakíthat ki egy-egy negyven, negyvenvalahány százalékos jelenléti arányt a következő parlamentben. Ha mi öt százalék körül leragadunk, akkor beállunk egy sorba, ahol nem mi leszünk az élen, ha viszont hat százalék fölött sikerül teljesíteni, akkor annak több következménye is lehet. Az egyik az, hogy a nagy pártok után mi következünk, a másik az, hogy egy ilyen aránynál a különösen nacionalista pártok közül többet ki lehet szorítani a parlamentből.
– Ön ideális viszonyokról beszél, miközben a mai reálpolitika azt sugallja, hogy csak az erő számít a romániai belpolitikában, a román politikum már csak így működik. Vagy Ön ezt másképp látja?
– Én úgy látom, hogy a nemzeti ügy megoldása nem egy nulla összegű játék, és ezt bizonyítja a valóság, ha kicsit átlépjük az országhatárt. Ezt viszont itt megértetni a román politikummal csak akkor lehet, ha a romániai közhangulat is felfogja és támogatja. Óriási a változás ebből a szempontból, de még nem elég. A román közhangulatra – annak ellenére, hogy a média sok mindent tesz azért, hogy lerombolja – nem jellemző a magyargyűlölet. Nem jutottunk még el a magyarság megbecsüléséig és szeretetéig, de a tiszteletet már ki lehetett vívni. Ez az alapja a következő lépéseknek. Ez valójában a pozitív, konstruktív erő megmutatása, és ez lehetséges.
Első lépésként sikerült egyezséget megvalósítani a polgári párttal, ez egy nagyon fontos első lépés volt. Ezt követte a második lépés, aminek kialakításában józan magyar politikai vezetők jelentős szerepet játszottak. Féltem, hogy független jelöltek indulnak. Erről konkrét egyeztetés volt, és örülök, hogy végül nem történik meg.
– Jól érzékelem, hogy 2016-ban valamiféle hárompárti, konszenzusos érdekképviseletet vizionál a romániai magyarságnak?
– Volt idő, még a kilencvenes évek elején, amikor éppen Toró Tiborral értettem egyet abban, hogy a belső választások jegyében kell az RMDSZ-t kialakítani. Most ez az egyetlen esély.
– Apropó, kampány. Itt van a „botrányos óriásplakátok” ügye. Erről Önnek mi a véleménye?
– Egy jó figyelemfelkeltés volt, akkor is, ha tartalmilag vitatkozhatunk vele.
– Ön vitatkozott vele? Mivel győzték meg?
– Vitatkoztam vele, természetesen. Mint minden sarkításban, ebben is van támadási felület. De kiemel egy olyan dolgot, amire a közfigyelmet fel kellett hívni. Ha csak a puszta számokat nézzük: lehet, vitatható, hogy teljes egészében mi tartjuk el Bukarestet, de az tény, hogy az itteni emberek tisztességesebb és jobb adózók, mint a Kárpátokon túliak. És ezt valahol meg kellett mutatni. Ha már állandóan vitatják az állammal szembeni lojalitást, akkor itt látszik, hogy kik a lojálisak és a kevésbé lojálisak a román államot támogató, adózó polgárok szemszögéből. Mert az egyik legfontosabb szempont nem az, hogy hányszor énekeljük el a himnuszt egy rendezvényen, hanem az, hogy tisztességgel befizetjük-e az adót. Ez szerintem sokkal fontosabb tényező. Erre hívta fel a figyelmet ez a kis plakátháború.
– Sikeresnek tartja?
– Szükségesnek tartom.
– Milyen a viszonya a némileg független és önjáró udvarhelyi polgármesterrel, Gálfi Árpáddal?
– Többször találkoztunk, és úgy érzem, együtt tudunk dolgozni, mert mindkettőnknek fontos Udvarhely jövője, a város fejlődése. Azt szeretném, ha sikerülne néhány fontos projektben egyesíteni eszközeinket (például ipari park, terelőút), olyan életképes, megvalósítható tervek kellenének, amelyekhez Bukarestből megfelelő finanszírozást tudunk szerezni. Ahogy például a Kipi-Kopi óvoda építéséhez is sikerült több mint ötmillió lej kormánypénzt hozzátenni.
– Hosszú ideig az RMDSZ-nek nem volt jó kapcsolata a Fidesszel. Mi az, ami változott, és miért?
– Változott mind a két politikai erő filozófiája. A Fidesz végül is belátta, hogy az RMDSZ körül valósítható meg az a magyar összefogás, amit évekkel ezelőtt úgy látott, alternatívaként kell megfogalmazni az RMDSZ-szel szemben. Ez egy óriási előrelépés. És ehhez arra is szükség volt, hogy most arról beszéljünk, nem RMDSZ-listára kérjük a választók szavazatát, hanem az összefogás listájára, a magyar listára.
Életrajzi adatok
Verestóy Attila Székelyudvarhelyen született 1954. március 1-jén. A Bukaresti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karán diplomázott 1978-ban. 1994-ben fejezte be tanulmányait a bukaresti Nemzeti Védelmi Kollégiumban (Colegiul Național de Apărare), ezt követően a németországi George C. Marshall Stratégiai Tudományok Kollégiumában tanult. 1999-ben a Bukaresti Műszaki Tudományegyetem szervetlen kémia és környezetvédelem szakán doktori címet szerez. Gyakorlómérnökként kezd dolgozni 1978-ban, előbb a gyergyószentmiklósi Mecanica üzemben, majd a székelyudvarhelyi Gábor Áronban. 1980-tól tanársegéd a Bukaresti Műszaki Tudományegyetem vegyészmérnöki karán, majd ’83-tól ’89-ig a Bukaresti Szervetlen Vegyipari Kutatóintézet tudományos kutatója. 1990 januárjától a Nemzeti Megmentési Front tanácsosa, Király Károly alelnök irodája szakértőcsoportjának tagja. 1990 óta Hargita megye RMDSZ-szenátora, 2004-től az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője, és néhány év megszakítással 1997 óta az udvarhelyszéki területi RMDSZ elnöke. Verestóy Attila alapítója, elnöke és főtámogatója a Székelyudvarhelyi Kézilabda Club (SZKC), valamint a Dr. Verestóy Attila Alapítványnak. Nős, egy gyereke és két unokája van.
Szőke László
Székelyhon.ro

Befagyott politika
Nemrég Bukarestben tanácskoztak a Romániában gazdasági tevékenységet folytató magyar üzletemberek. Érdekes előadások hangzottak el, de amire az erdélyi magyar ember felkapta a fejét, az a „Románia és Magyarország, a 40 ezer kilométer távolságra eső szomszédok” címet viselte. Hát ez azért nagy táv két szomszédos ország között. 
Az előadó, Gabriel Petrişor Peiu a Bukaresti Műszaki Egyetemen tanít, a Fekete-tenger Egyetemen a gazdasági tanulmányok igazgatója. Két román miniszterelnöknek, Radu Vasilenak és Adrian Năstasenak volt a tanácsadója, akikkel több román–magyar tárgyaláson vett részt. De mi van ezzel a 40 ezer kilométerrel? Csak annyi, hogy a példaként említett francia–német együttműködéshez viszonyítva a román–magyar kapcsolat jó öt–hat éve be van fagyva. A múltban mindig akkor volt egy kis olvadás, amikor egymással tárgyaltak a politikusok, s olykor egymás közötti szimpátia is kialakult. S itt nem csak arról van szó, hogy egy-egy magyar politikus ellátogat Erdélybe az erdélyi magyarokkal beszélgetni, hanem az ország vezetői minél gyakrabban üljenek le a közös dolgokat, gondokat körüljárni.
Hát ilyesmi régen történt. Sőt. Amint annak idején, egy-egy találkozó záróképén Ceauşescu és Kádár igyekezett minél távolabb állni egymástól, most Johannis és Orbán keresi a távolságot. Miközben a német származású román megpróbál minél közelebb kerülni az őt – most például német tanácsadókkal – támogató Merkelhez.
Mindez persze kihat a gazdasági viszonyokra is. Amíg a magyar vállalkozók jelen vannak Romániában, addig román vállalkozót nagyítóval kell keresni Magyarországon. Pedig lennének olyan problémák, amelyeket együtt megoldhatnának. Gondoljunk csak a fatüzelés levegőszennyezésére, amelyet egy gázvezetékkel, legalábbis Magyarország keleti felében rendezhetnének. Meg aztán az autonómiát sem lehet csak tárgyalásokkal elérni. Ütheti bárki bárhogyan otthon az asztalt, ennyi nem elég. Hogy is írta száz esztendeje Ady Endre: „Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz / Végül egy erős akarat? / Hiszen magyar, oláh, szláv bánat / Mindigre egy bánat marad.” Hát addig nem lesz, ameddig 40 ezer kilométeres jeges kapcsolat választja el a két országot egymástól.
Román Győző 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Autonómiavita könny és romantika nélkül
Beszélgetés Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével
Magyar-e a székely? Magyar–román kérdés-e Székelyföld önrendelkezésének ügye? Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével együtt- és különállásról, térképrajzolásról, egymást kiegészítő párhuzamos próbálkozásokról – és a küszöbön álló SZNT-tisztújításról is beszélgettünk.
Milyen választást kíván az SZNT-nek?
– Meggyőződésem szerint bármilyen választásnak az alapelvek szilárdságát kell megőriznie. Egy mozgalmat csak olyan törvényre lehet építeni, amelyben mindenki megbízhat, az SZNT autonómiastatútuma pedig ilyen. Ez biztosíthat tiszta és világos jövőképet. Megalakulásától kezdve független közképviselet a Székely Nemzeti Tanács, semmilyen közhatalomtól, párttól, politikai karrierreményeket tápláló személyektől nem függött. Hiszem és remélem, hogy a jövőben sem kerül semmilyen közhatalom befolyása alá.
– A székely önrendelkezés megfogalmazása centenáriumának előestéjén, a megalakulás célkitűzéseinek tükrében hová helyezi ma a Székely Nemzeti Tanácsot? – Az SZNT-hez viszonyított pillanatnyi „távolságtól” függően különbözőképpen közelítenek hozzánk a politikai szervezetek, miközben – a mi felfogásunk szerint – soha nem tértünk el a kitűzött céltól. Észlelnünk kellett azonban, hogy az SZNT dokumentumait sokan nem olvassák el, ezért aztán egészen egyszerű megállapításokon lépnek túl. Például azon, hogy a Székely Nemzeti Tanács célja Székelyföld autonómiája és a székely nép magyar nemzeti önazonosságának védelme. Statútumunk első pontja leszögezi: történelmi önazonossága kifejezéseként Székelyföld közössége magyar nemzeti önazonossága védelmében önkormányzati közösséggé alakul.
– És már benne is vagyunk napjaink közbeszédének egyik hangyabolyában: magyar-e a székely? – Az említett passzus megfogalmazása előtt a történelmi hagyományból kiindulva – miszerint a székelység a magyar nemzet része – mértük fel Székelyföld falvainak népességét nemzeti önazonosság szempontjából. A székelység századokon át a magyarság, Magyarország határainak védelmezője volt, az autonóm Székelyföld földrajzi határai pedig egybeesnek azokkal a nyelvi határokkal, ameddig a magyar nyelv- és kultúrahasználat terjed. Akik ezt ma másképp gondolják, gyakran fogalmazzák meg azt a vádat, miszerint az SZNT vezetői eltávolodtak a kezdetben megfogalmazott céltól. Holott ezzel azt bizonyítják, hogy épp a célt nem ismerik, amelyet 2004. január 17-én Sepsiszentgyörgyön egyhangúlag szavaztunk meg.
– Mi táplálja a fel-fellángoló disputa alatti tüzet: provokáció vagy létező kettősség?
– A történelmi valóságból kiindulva van alapja a székely különállásnak. A székely jogrend egyes elemei részei a magyar alkotmánytörténetnek, sőt, a székelység az egyetlen közösség, amely saját jogrendjével megjelenik a magyar jogtörténetben. Történelmi gyökerekkel rendelkező különállásról beszélhetünk, amely magyarázható a katonai múlttal, az azzal járó adókedvezményekkel, bár a 16. századtól erőteljesen csorbult ez a jog. Orbán Balázs megállapításával élve, míg Csíkszék és Háromszék a külső országhatárokat védte, Marosszéknek a belső önkény ellen kellett megvédenie a székelység belső szabadságjogait. Elsősorban e történelmi hagyományok miatt nem helytálló hát a székelységet a magyar nemzet egyéb népcsoportjaival egyazon síkon emlegetni, ugyanakkor ez teszi a székelységet ragaszkodóvá a magyar nemzeti öntudathoz. Tamási Áron szerint azzal, hogy valaki székelynek vallja magát, nem elvesz, hanem hozzáad a magyar nemzethez való tartozáshoz. Irodalomtörténész édesapám, Izsák József egyik fiatalkori tanulmányában a székely-magyar „ellentét” taglalásából arra a következtetésre jutott: bár igazuk van azoknak, akik szerint nincs külön székely és külön magyar, együtt kezelve őket létezik különállás.
– A felsorakoztatott érvek még élesebbé teszik a kérdést: mi indukálja az identitásbeli különbségeket kihangsúlyozó nézeteket?
– Ha nagyvonalúan el is fogadjuk mindkét álláspont igazát, érdemes felidézni a kérdésfelvetés egyik fontos időpontját. Nicolae Ceaușescu az 1976-os népszámlálás alkalmával tüntette fel a magyar mellett választható opcióként a székely identitást. A lépés megosztó célzata egyértelmű volt, a székelyek azonban kiváló ösztönnel szúrták ki a veszélyt, elenyésző volt a magukat székelynek vallók száma. A román érdek azonban változatlan: a székelyeket elsősorban nem a magyarságtól kell leválasztani, hanem Magyarországtól. A nemzetközi jog alanyaként ugyanis Magyarország egyenrangú tagja Romániának, a félig titkolt román politika számára pedig nemkívánatos, hogy egy vele egyenrangú jogalany a székelyek védelmezőjeként jelenjen meg a porondon.
– Hogyan igyekszik kezelni az SZNT ezt a helyzetet?
– Az igazság kimondásával és tudatosításával. A közösségen belül el kell fogadni a magyarságon belüli székely identitás hagyományait, ugyanakkor nevén kell nevezni a fenyegető veszélyt. A közösségi tudat és identitás legjobb hordozója a szellemi kultúra, a székelyek legjobbjai is ebben a térben mozogtak és nyilvánultak meg. A székely önrendelkezési törekvések megfogalmazásának századik évfordulójára készülődve érdemes felidézni, hogy elődeink is az akkori legkorszerűbb eszmékre, a népek önrendelkezésének Woodrow Wilson-i elveire hivatkoztak. Nem tudva persze, hogy azokat nem a magyarok problémáira találták ki. Ellenkező esetben ugyanis egyszerűen nem történhetett volna meg, ami az első világháborút követően történt. Ha akkoriban Erdélyben is népszavazást tartanak, ma nemcsak Sopront titulálhatnánk a hűség városának.
– Hogyan tekint az SZNT elnöke a szervezet magyar politikai világba való beágyazásának tízéves történetére?
– A teljes történet jóval hosszabbra nyúlik vissza az SZNT történetének kezdeteinél. A kilencvenes évek első felében az RMDSZ-en belül is létezett egy autonomista tábor, a Csapó József-féle autonómiastatútumot – amelyet mi munkadokumentumként fogadtunk el – 1995-ben az RMDSZ székelyföldi területei szervezetei is megszavazták. Közvetlenül az SZNT 2003-as megalakulása után a bennünket célzó kritika egyik súlypontos eleme az volt, hogy az emberek nem is tudnak rólunk, hogy nincs sajtónk, nincsenek szövetségeseink. Ma Székelyföld valamennyi olyan térképen szerepel, amelyre az autonómiával rendelkező vagy arra aspiráló régiókat rajzolják fel. Az erdélyi közélet magyar pártjai számára megkerülhetetlen az SZNT, meggyőződésem, hogy nélkülünk az RMDSZ sem fogadott volna el Székelyföld autonómiájára vonatkozó statútumot. Markó Béla még úgy fogalmazott, hogy számára egy a zászló, a magyar, ma már a szövetség székelyföldi szervezetei is kiállnak a székely szimbólumok mellett.
– Sokak szerint az idők forrták ki ezeket a pozitív változásokat...
– Az idők kétségtelenül változtak, de ezek egyik legfontosabb gerjesztői mi voltunk, az emberi akarat. Amikor annak idején a horvátok egyértelműsítették a Jugoszláviából való kiválási szándékukat, a nyugati világ országai – köztük az Egyesült Államok – rendkívül kemény és rendreutasító üzenetet küldött, miszerint soha nem fogják elismerni a független Horvátországot. Mégis a horvátok akaratán és döntésén fordult meg saját történelmük. A realizmusra felszólítók ma arra kapacitálnak, hogy a mások akaratát tekintsük a jövő megalapozásának. Ez számunkra elfogadhatatlan. Bennünk kell élnie mindannak, ami meghatározza a holnapunkat, nem fogadhatjuk el, hogy mások szabályozzák a bennünk működő mát.
– Az érvényre juttató cselekvések módozatai nem vonatkoztathatók el azonban a mai külső keretektől és szándékoktól. A külső szemlélődő számára az SZNT európai polgári kezdeményezése, illetve az RMDSZ Minority SafePackje egymástól függetlenül vergődik az uniós jogrendszer útvesztőjében. Sokak kérdése: miért nem együtt?
– Mi, akik 2013-ban kidolgoztuk a kezdeményezés koncepcióját, illetve az RMDSZ programalkotói egybehangzóan nyilatkoztuk, hogy a két tervezet kiegészíti egymást. Az SZNT európai polgári kezdeményezése egy bizonyos területre, jogszabályra hivatkozik, amely a kohéziós politika keretében azokat a régiókat próbálja előnyhöz juttatni, amelyeket többségükben valamelyik nemzeti közösség polgárai lakják. A Minority SafePack a maga területén ugyancsak fontos általános kisebbségvédelmi elgondolás, az Európai Bizottsággal történt peren kívüli megegyezést pedig precedensként kívánjuk felhasználni a polgári kezdeményezés ügyében. A Minority SafePack elutasítása, majd elfogadása – miután a bíróság elégtelennek találta az Európai Bizottságnak a kezdeményezés elutasítására vonatkozó indoklását – abban is precedenst jelent, hogy a kezdeményezést részben bejegyezték. Korábban ilyenre nem volt példa. Mi is felajánlottuk a peren kívüli megállapodás lehetőségét, és javaslatunk arra is kitér, hogy foglaljuk bele közösen a hiányzó, illetve kifogásolt részeket.
– Céljaik elérésében milyen támogatásra számítanak, számíthatnak az anyaország részéről?
– Létező és megnyugtató a támogatás, főleg most, amikor olyan vélemények is napvilágot látnak, miszerint le kellene számolni a „skanzenpolitikával”, a székelyföldi magyarok pedig nem várhatják el a románoktól, hogy bármit is maguktól adjanak nekik. Ez az álláspont megfeledkezik arról, hogy mi valamennyien román állampolgárok vagyunk, és mint ilyen, nem a románoktól, hanem a román kormánytól várunk el valamit. A román nyelv alapos megtanulására vonatkozó vállveregető biztatások sem ritkák, miközben nyilvánvalóan nem ismerik a különböző politikai vagy közéleti formációknak a megfelelő románnyelv-oktatás érdekében tett erőfeszítéseit. Ma már ugyanis egyértelműek az érdekek, amelyek azt célozták, hogy a magyar gyerekek ne tanuljanak meg jól románul. A kolozsvári jogi egyetem első száz diákja között például nem találunk magyart, mert az nagyon jó románnyelv-tudást feltételez. Így aztán a marosvásárhelyi bíróság bírói karának 90 százaléka ma román nemzetiségű. Az autonómia kérdése nem román–magyar kérdés. Ez a „vita” alapvetően Székelyföld polgárai és a román kormány között zajlik. A jog oldaláról közelítve, könny és romantika nélkül.
IZSÁK BALÁZS
Mérnök, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák József irodalomtörténész fia, Sepsiszentgyörgyön született 1952-ben. 1971-ben érettségizett a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban, felsőfokú tanulmányait a Bukaresti Politechnikai Intézet energetikai karán végezte, 1976-ban diplomázott. 1997-ben rövid ideig az RMDSZ Maros megyei szervezetének ideiglenes elnöke volt, majd az RMDSZ Nemzetépítő Platformjának elnöke. 2002. december 2-án a Reform Tömörülés nevű RMDSZ-platform kolozsvári rendkívüli kongresszusán a marosvásárhelyi küldöttek nevében kijelentette: az elmulasztott belső választások miatt illegitimnek tartott szatmárnémeti RMDSZ-kongresszuson nincs mit keresnie a Reform Tömörülésnek. 2003 szeptemberében az SZNT kezdeményező testülete tagjává, majd alelnökévé választotta. A 2003. december 13-án megalakult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) jegyzője lett. 2008 óta az SZNT elnöke. Díjak, kitüntetések: Bethlen Gábor-díj (2013). Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)