Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Budapesti Műegyetem
71 tétel
2016. április 6.
Lakatos István kolozsvári zenetörténész levelei Vita Zsigmondhoz
„Először kocsin átutazva, kisgyermek koromban láttam meg a kollégiumot. A sarkon állott sötéten, csendben, komoran. Hatalmas és kissé félelmetes volt azon az őszbe hajló napon, de csak futó pillantást vethettem rá. Aztán továbbrobogtunk, mert sürgetett az idő, és akkor még nem sejtettem, hogy visszatérek ide, itt fogok otthont találni.”, írja visszaemlékezésében Vita Zsigmond (1906–1998).
Valóban a továbbiakban Nagyenyed biztosította számára az otthont egy életen át, a kollégium pedig hasonlóképpen életre szóló szellemi táplálékot szolgáltatott számára. Itt végezte középiskolai tanulmányait, innen ment a kolozsvári egyetemre, ahonnan magyar–francia szakos oklevéllel tért haza; innen ment franciaországi tanulmányútjára, majd a kollégium dísztermében megtartott székfoglaló beszéde után a kollégium kinevezett professzora lett s kezdte el életre szóló hivatását. Közben jött a világháború, az ezt követő katonai internálás, majd az új kor parancsa által tanári állásából való menesztése. A sors viszont másként akarta és nem szakította el egykori Alma Materétől. Ennek nagykönyvtárában, a Bethlen Könyvtárban talált új munkahelyet, amely már a háború előtt elkezdett irodalmi, művelődéstörténeti tevékenysége folytatásához ideális lehetőséget biztosított a továbbiak során. Igy lett a kollégium, a város krónikása, közismert és elismert irodalom- és művelődéstörténész, minek eredményeként tanulmányai, kötetei, cikkei előkelő helyet foglaltak s foglalnak el az erdélyi, és ugyanakkor az egyetemes magyar irodalmunkban. A Bethlen Könyvtárba beadott igen gazdag irodalmi, közművelődési hagyatéka is minden tekintetben állításomat igazolja. Sokszázan keresték föl, hazai és anyaországi tollforgatók, szakemberek leveleikkel, amelyekben szaktanácsot, felvilágosítást, tájékoztatást igényeltek, illetve saját tapasztalataikat, megvalósításaikat, örömeiket igyekeztek megosztani enyedi partnerükkel, barátjukkal, Vita Zsigmonddal. E röpke bevezető alapján úgy gondolom, születése 110. esztendejében ez alkalommal azon leveleket érdemes elsőként leközölni a levelesládából, amelyeket annak idején Lakatos István kolozsvári zenetörténész intézett barátjához, Vita Zsigmondhoz Nagyenyedre, s amelyek az említett hagyaték szerves részét képezik.
Lakatos István a kolozsvári unitárius kollégiumban végezte tanulmányait, a budapesti Műegyetemen építészmérnöki oklevelet szerzett, majd a Bolyai Tudományegyetemen művészettörténetből, etnográfiából és irodalomtörténetből doktori címet szerzett. Közben zenei tanulmányokkal is foglalkozott s így lett a Marianum zeneiskolájának hegedűtanára, majd a George Dima Zeneművészeti Főiskola zenetörténeti tanszékének előadó tanára, a Román Akadémia kolozsvári fiókjának főkutatója, melynek keretében az erdélyi magyar, román és szász zenekultúra történetével, kutatásával foglalkozott.
GYŐRFI DÉNES
Kolozsvári magyar muzsikusok emlékvilága - Szemelvények a XIX. század zenei írásaiból /Téka, Kriterion, 1973. – Szerk. Lakatos István.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 20.
Rendhagyó történelemóra
Európa meghatározó hatalma Berlin lesz
Európa és a migráció kapcsolata, a törökországi puccs utáni politikai helyzet, a NATO- bővítés, a Brexit voltak a fő témái Dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő Egy új Európa című, ezúttal is telt házas előadásának. A Rendhagyó történelemóra keretében megtartott 10. rendkívüli előadásra hétfőn este a Sapientia egyetemen került sor, szervező a Regeneráció Egyesület és Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa voltak.
Egy évvel korábban ugyancsak a Rendhagyó történelemóra keretében Nógrádi György a világpolitika helyzetét elemezte, a hétfői előadásán elsősorban az Európában bekövetkezett változásokra, politikai eseményekre összpontosított. A várakozásoknak megfelelően a migrációs kérdés volt a fő téma, ezt létfontosságúnak nevezte, amelynek kapcsán az európai nemzetek szembekerültek egymással, és Európa képtelen egységes álláspontot kialakítani. A migránsok által választható négy útvonal (Ausztrália, USA, a gazdag arab országok és Európa) közül Európa az elérhető úti cél, hiszen az EU határainál nincsen érvényben sem tűzparancs, sem éves bevándorlási kvóta, tehát Európa gyakorlatilag tehetetlen az emberáradattal szemben. Tavaly mintegy 1,4 millió migráns érkezett Németországba, és további tömegek érkezésére lehet számítani. 2020-ig a migránsok fogadásával járó költségek elérhetik a 93 milliárd eurót – jelentette ki Nógrádi György. E probléma kezelésére, úgy látja, továbbra sincsenek egységes koncepciók, a merkeli integrációs politika megbukott, de hangsúlyozta: "úgy tűnik, hogy Európa egyre nagyobb része gondolja úgy, hogy a schengeni határok védelme a cél". Ennek a megerősítését segítené a magyar kormány által képviselt gyakorlat, aminek a támogatása szempontjából kiemelt jelentősége lesz az őszi népszavazásnak. Míg az USA szemszögéből a biztonság fontosabb, mint az emberi jogok, Európa az emberi jogokat helyezi a biztonság elé – állapította meg az előadó.
A törökországi puccskísérletet szerencsétlennek és ostobának nevezte, amelynek következményeként teljes tisztogatást végeztek a hadsereg vezérkarában, mintegy hatezer személyt letartóztattak és háromezer bírót bocsátottak el. Nógrádi György szerint Törökországban Recep Tayyip Erdogan török államfő egyszemélyes diktatúrájának bevezetése a cél. "Erdogan célja megállítani a migránsokat, vízummentességet kialkudni a törököknek és az országot bevinni az EU-ba. Amikor Erdogan megérti, hogy Európa nem teljesíti kívánságait, Oroszország felé fog közeledni" – jelentette ki a szakértő, aki úgy véli, a nagyhatalomként viselkedni próbáló Törökország egyre inkább szembekerül az USA-val.
A NATO-bővítésre Nógrádi György szerint nem kerül sor, de a szervezet módosulására lehet számítani, az Amerikai Egyesült Államokat illetően pedig "minden alfa és ómegája az őszi választás", addig is Amerika kivár. "Az elnökválasztásokig telik az idő, és ezalatt erősödik az Iszlám Állam" – tette hozzá. Sajnálatosnak nevezte a "jelenlegi bizonytalan, nem túl rózsás helyzetet", azt, hogy a NATO és az EU "megosztott". A nizzai terrorcselekmény kapcsán a biztonsági szakértő kijelentette: a merényletekkel Európát tönkretenni nem lehet, de kultúrákat szembe lehet állítani egymással. Beszélt a szír kérdés megoldási lehetőségeiről, a visegrádi négyek szerepének lehetséges felértékelődéséről, a Brexit következményeiről Skócia, Wales és Észak- Írország, de az EU szempontjából is.
Az előadást követően a Népújság elsősorban a nagy-britanniai népszavazás várható következményeiről, a Brexit nyomán kialakult helyzetről kérdezte a biztonságpolitikai szakértőt.
– Minek a kezdetét és minek a végét jelenti ön szerint a Brexit?
– Gyakorlatilag az EU bővülési folyamatának a végét és annak kezdetét, hogy Európa vagy képes megtalálni önmagát és a jelenlegi, valóban komoly világpolitikai kérdésekre komoly választ adni, vagy Európa széthullása előtt állunk.
– Milyen területeket érintenek elsősorban a Brexit hatásai, és megfordítható-e a folyamat?
– Részint Nagy-Britannia kiesik az európai biztonságpolitikából, másrészt az új brit törvények szerint a Kelet-Európából érkezők számára rendkívül nehéz lesz a bevándorlás. Hogy Nagy-Britannia kiválása konkrétan mit jelent, senki nem tudja, hiszen még hivatalosan be sem jelentették, és a kilépési tárgyalások két évig fognak folyni. Ami a folyamat megfordítását illeti, Nagy-Britannia gyakorlatilag nem teheti meg, hogy visszakozzon. Az új miniszterelnök, Theresa May első nyilatkozata az volt, hogy "Brexit is Brexit", tehát a kilépés kilépést jelent. Európa döntő része sajnálja a brit kilépést, ezen mind Európa, mind az angolok veszíteni fognak, de a népszavazást visszacsinálni nem lehet. Theresa May természetesen nem siet a tárgyalásokkal, föl kell készülnie a brit pozíciók kialakítására, és mellesleg Brüsszel sem tudja még, mik lesznek az EU-pozíciók.
– Mi lehet az, amiben Anglia, illetve Európa nem enged majd a tárgyalások során?
– A britek szeretnék megkapni azokat a kedvezményeket, amelyekkel eddig rendelkeztek, az európai álláspont pedig az, hogy a Nagy-Britanniában levő EU-s állampolgárok ugyanazokat a lehetőségeket kapják meg, mint eddig. Úgy néz ki, hogy a brit miniszterelnök számára ez elfogadhatatlan, tehát kőkemény tárgyalások várhatók. A szabad mozgásnak vége, a Kelet- Európából érkezők szabad mozgását a jövőben drasztikusan csökkenteni akarják és fogják.
– Milyen időtávban áll vissza az egyensúly – főleg gazdasági téren? Gondolok itt a banki intézményrendszerre, azárfolyamváltozásra, a multi cégek helyváltoztatására.
– Gyakorlatilag az egyensúly nem fog visszaállni, hanem teljesen új helyzetek lesznek. Az angol font meggyengült, az arany ára felment, a dollár felerősödött, az euró válságban van, a schengeni határok válságban vannak, tehát ami volt, azt visszahozni sajnos már nem lehet.
– Mi várható a továbbiakban a francia–angol, illetve német erőviszonyok alakulása mentén?
– Gyakorlatilag Európa meghatározó hatalma Berlin lesz, a franciák alárendelt szerepben vannak, az olaszok messze le vannak mAradva. Ettől kezdve Európa német Európát jelent. Szinte mindenik tagállam kapcsolatot keres Berlinnel, azt nézi, hogyan tudná pozícióit javítani, és rendkívül félő, hogy kétsebességes Európa jön, ahol az államok döntő része a második kategóriába fog kerülni.
– Mi jelenti az EU számára a legnagyobb kihívásokat rövid, közép- és hosszú távon?
– Rövid és középtávon a migráció problémájának megoldása, amire jelenleg nincs válasz, középtávon az ukrán válság, amire Európa egyelőre szintén nem tud válaszolni, és hosszú távon Európa térvesztése sajnos folytatódik.
– A kulturális szembeállítódást említette előadásában a merényletek kapcsán. Meddig mehet el a kultúrák egymásnak feszülése?
– Bármeddig. Gyakorlatilag Európa ma, mint az EU28-ak, a működésképtelenség szélén van. Európa rövid és középtávon bármikor széteshet, a brit kilépés csak felgyorsítja ezt.
*
Nógrádi György 1949. május 22- én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait nemzetközi szakon végezte, 1974-ben írta meg doktori értekezését Az NSZK gazdaságpolitikája címmel. 1997-ben lett egyetemi tanár. A Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, a Közgazdaságtudományi Egyetemen, 1981-ben pedig a Budapesti Műszaki Egyetemen oktatott. 1989-től a Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökségénél dolgozik. 1989-ben jelentette meg Az NSZK biztonságpolitikája a ’80- as években c. könyvét. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára. Nógrádi György találkozott már szinte minden európai és észak-amerikai vezető politikussal. Azonban arra a legbüszkébb, hogy a NATOba is meghívták: tartson tájékoztatót a szövetség vezetői számára.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 30.
„Strasbourgban rettenetesen zavart, hogy a nemzeti kisebbségek ügyeivel alig-alig foglalkozott valaki”
A Brassói születésű Kalmár Ferenc civil szakmáját tekintve műszaki ember, jelenleg azonban a Külgazdasági és Külügyminisztérium szomszédságpolitika fejlesztésért felelős miniszteri biztosa. Az ő nevéhez fűződik a híres Kalmár-jelentés, amelyet az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése is elfogadott. Saját bevallása szerint megdöbbentette az a fejekben lévő káosz és tudatlanság, amely a nyugat-európai döntéshozókat jellemzi a Kárpát-medencei magyarság helyzetével kapcsolatban. A szakpolitikussal minisztériumi dolgozószobájában beszélgettünk.
Hogyan lesz egy alapvetően műszaki végzettséggel, és ilyen irányú érdeklődéssel rendelkező emberből kisebbségpolitikával, magyarságpolitikával foglalkozó szakpolitikus?
A sors sok mindent hoz az ember életébe, és való igaz, hogy műszaki végzettséggel rendelkezem. Az egyiket Bukarestben szereztem, mint fizikus, a másikat pedig Budapesten, a Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán.
Amikor 2010-ben országgyűlési képviselő lettem, akkor úgy láttam, hogy három olyan terület van, amellyel szakpolitikusként foglalkozhatnék, és úgy gondoltam, hogy ahová hív a szolgálat, ahol a leginkább szükség van a tudásomra és a tapasztalatomra, oda megyek. Az egyik terület a szakmámnál fogva – Szegeden dolgoztam az áramszolgáltatónál – az energetika lehetett volna. A 2010-es választások előtt volt lehetőségem találkozni Orbán Viktorral, aki akkor meg is jegyezte, hogy ő úgy tudja, én energetikával foglalkozom. Ekkor arra következtettem, hogy valószínűleg majd arra a területre fognak irányítani. Az köztudott, hogy két évtizeden át voltam önkormányzati képviselő Szegeden, így akár még a területfejlesztés is szóba jöhetett volna, mint szakterület, de végül – mivel életem első harminc évét kisebbségben, Erdélyben és Bukarestben éltem le – kézenfekvő volt az is, hogy kisebbségpolitikával, magyarságpolitikával foglalkozó szakpolitikus legyek. Úgy érzem, megvan hozzá a kellő tapasztalatom.
Az anyanyelvemen kívül angolul, franciául és románul is beszélek, és ennek a három nyelvnek az ismerete is közrejátszott abban, hogy a KDNP-frakcióban úgy látták jónak, hogy inkább ezt a tudásomat használjuk ki. Úgy fogalmaztak, hogy „villamosmérnököt bármikor lehet találni, de három nyelven beszélő villamosmérnököt nem.” Ez volt a döntő ok, hogy az Országgyűlés külügyi bizottságába, majd a 2011-es megalakulásától kezdve a Nemzeti összetartozás bizottságába kerültem, továbbá, hogy engem delegáltak az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésébe.
Milyen jogkörökkel rendelkezik egy miniszteri biztos?
Minden megilleti, ami egy helyettes-államtitkárt, azzal a különbséggel, hogy itt fél évre szól a kinevezés.
Beszéljünk egy picit erről az úgynevezett Kalmár-jelentésről. Hogyan, és milyen körülmények között született ez a dokumentum?
Már a parlamenti képviselői időszakomban elhangzott felszólalások is túlnyomó részt a kisebbségekről, a külhoni magyarságot érintő problémák felvetéséről szóltak. Strasbourgban engem rettenetesen zavart, hogy a nemzeti kisebbségek ügyeivel alig-alig foglalkozott valaki. Megdöbbentett, hogy amikor Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét elvittem az Esélyegyenlőség és Diszkrimináció-ellenes Bizottság elnök asszonyához – aki akkoriban egy finnországi születésű svéd hölgy volt– akkor közölte, hogy ő most hall először a székelyekről. Úgy gondoltam, hogy ezt a témát el kell kezdeni erőteljesen képviselni az Európa Tanácsban, de más ilyen – az előbb említettekhez hasonló – „élmények” is értek.
A fentebb megfogalmazott tapasztalatok sarkalltak bennünket arra, hogy Kovács Elvirával közösen elindítsuk a Kalmár-jelentés kezdeményezését, ami egyáltalán nem volt egyszerű. Azt fontos tudni, hogy mielőtt elindul egy jelentés, azt megelőzően valakinek kezdeményeznie kell a témát. Ha ez megtörtént, akkor meghatározott számú képviselőnek kell, meghatározott számú frakcióból aláírásával támogatnia. Ezt be kell nyújtani a Büro-nak, vagyis az irodának, ami az Európa Tanács vezetését jelenti, és ha ők is jóváhagyják, akkor elindulhat a jelentéskészítés. Így történt a mi esetünkben is, jóváhagyták a témát, és leadták az Esélyegyenlőség és Diszkrimináció-ellenes Bizottsághoz, hogy állítsanak egy raportőrt, azaz egy jelentéstevőt. Ekkor előállt az a helyzet, hogy versenyeznem kellett egy görög képviselő asszonnyal, aki szintén igényt tartott arra, hogy ő legyen a raportőr. Végül csak az a három-négy görög nemzetiségű, aki a bizottságban ült, szavazott rá, a többiek engem támogattak. Ez azért volt nagy dolog, mert magyar politikus ilyen jellegű megbízatást az elmúlt években nem kapott. Óriási lehetőség volt számunkra, mivel úgy fogalmazhattuk meg a címet, hogy Tradicionális nemzeti kisebbségek jogai és helyzete Európában. Arra láttunk lehetőséget, hogy a saját álláspontunkat is hangsúlyosan megjeleníthetjük a munkában. Ekkor jött egy kisebb vita a bizottság titkárságával, mivel jelezték, hogy ők ezt a jelentést majd elkészítik, de én ragaszkodtam a mi szakmai stábunkhoz. Úgy gondoltam, hogy van annyi tapasztalatom és elképzelésem a témában, hogy le tudunk tenni egy színvonalas dokumentumot az asztalra.
Hogyan látott neki a munkának, és mennyi időt vett igénybe a jelentés kidolgozása?
Először ki kellett alakítanom a csapatot magam körül, majd ezt követte mintegy másfél év munka. A szakmai stábot nemzetközi jogászok, parlamenti és egyetemi emberek alkották. A politikai harcot nekem kellett megvívni, de ezen kívül vállaltam részeket a jelentésből, amiket én fogalmaztam meg. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése végül 2014. április 10-én fogadta el a jelentést.
Mi a jelentősége a dokumentumnak, és mennyiben tér el a 2003-as Gross-jelentéstől?
Míg a Gross-jelentés az autonómiák stabilizáló szerepét hangsúlyozza, addig a Kalmár-jelentés, többek között a kollektív jogokat emeli ki, és az autonómiákat nemcsak mint stabilizáló, hanem mint az asszimilációt fékező, és a jogbiztonságot garantáló tényezőként ismeri el. Sőt, javasolja a tagállamoknak a fentiek alkalmazását.
Az Ön titulusa egészen pontosan a „Szomszédságpolitika fejlesztéséért felelős miniszteri biztos”. Mekkora az átfedés a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságával?
A Potápi Árpád által vezetett Nemzetpolitikai Államtitkárság a magyar-magyar kapcsolatokért felel, a pénzügyi-gazdasági támogatások elosztása ott történik. A nemzetpolitikának viszont van külügyi dimenziója is, és ezt a területet mi visszük. Magyarországnak a szomszédos országokkal kötött alapszerződések alapján van hat kisebbségi vegyesbizottsága. Ezek jelentik azt a bizonyos külügyi dimenziót, a magyar kormány, és a szomszédos államok közötti kapcsolatot. Mind a hat vegyesbizottságnak én vagyok a magyar társelnöke.
A hivatalos feladatkörömbe beletartozik az is, hogy a nemzetközi fórumokon én képviselem a magyar nemzetpolitikát, továbbá egyfajta koordináló szerepem is van. Ez egy nagyon nehéz terület, de azért beszámolhatok igen szép, és komoly eredményekről is. Amikor például Brüsszel kérte Szerbiától a kisebbségvédelmi akciótervet, akkor abba elég komolyan belefolytunk mi is.
A magyar-szlovák kisebbségi vegyesbizottság legutoljára 2013-ban ülésezett, és azon túl, hogy elég viharosra sikeredett, eredménytelenül zárult, a jegyzőkönyv nem került aláírásra. Lehet-e tudni valamit a következő ülésről, amelynek az előkészületei – nem hivatalos értesülések szerint – már zajlanak?
A magyar-szlovák kisebbségi vegyesbizottság ülését éppen most készítjük elő, ez év október 18-án kerül rá sor. A szabályoknak megfelelően először összehívjuk a magyar tagozatot, továbbá – mivel most mi leszünk a házigazdák – javaslatot teszünk a jegyzőkönyv-tervezetre. Ezt követi egy titkári találkozó, majd végül a bizottsági ülés.
Azért nagyon fontos, hogy a jegyzőkönyv alá legyen írva, mert abból készül egy előterjesztés a kormány számára, amelyik ezt megtárgyalja, és konkrét miniszteri szintű felelőst, valamint forrást rendel az egyes akciókhoz, kitűzött határidőkkel.
Vannak esetleg már információk, hogy szlovák részről kik foglalnak helyet ebben a bizottságban?
A szlovák társelnök Miroslav Mojžita, aki korábban Szlovákia minszki nagykövete volt. Decemberben volt szerencsém találkozni vele a Budapesti szlovák nagykövet jóvoltából, és ott néhány dologban előzetesen már megállapodtunk. Ezúton szeretném abbéli reményemet kifejezni, miszerint a vegyesbizottság magyar tagozatának megfelelően – ahová mindig meghívjuk az Országos Szlovák Önkormányzat vezetőjét, és a szlovák parlamenti szószólót – a másik oldalon is ott lesznek a magyar kisebbség képviselői. Bízom benne, hogy a Magyar Közösség Pártja is jelen lehet ebben a grémiumban, de meglátjuk, hogy a szlovák fél hogyan gondolja.
Felvidék.ma
2016. augusztus 7.
Felújítás előtt áll Kolozsvár ékessége
Uniós forrásokból tervezik felújítani Kolozsvár egyik fő látványosságát, a főtéri Szent Mihály-templomot – számol be Kiss Előd-Gergely a kronika.ro-n. Gondot okoz azonban, hogy a hazai törvényi előírások miatt a műemléképület restaurálásához szükséges 8–10 millió eurónak csupán a felét tudják lehívni az EU-s alapokból – közölte a Krónikával Kovács Sándor főesperes, kanonok, a Szent Mihály-plébánia vezetője.
Az egyházi elöljáró elmondta: másfél-két éve határozták el, hogy felújítják a római katolikus templomot. Mivel komoly restaurálást szerettek volna, először Mezős Tamással, a Budapesti Műszaki Egyetem professzorával beszéltek, aki nekilátott a munkának. Ő azonban nem romániai, ezért sok nehézségbe ütköztek, hosszú bürokratikus eljárás kellett volna ahhoz, hogy a hatóságok elfogadják a magyarországi szakember terveit. Ezért a főesperes úgy döntött, nem küzdenek tovább a bürokráciával és a Kolozsvári Maksay Ádám műépítészt kérte fel a munkára.
„Már korábban ismertem, és nagyon tiszteltem a munkáját, hozzáállását, hiszen amit mond, úgy is tesz. Amikor felkértem, megtiszteltetésnek vette, hogy ő foglalkozhat a Szent Mihály-templommal, igaz, megjegyezte: számítani kell arra, hogy sok irigyünk lesz. Azt válaszoltam: nem számít, ezt le lehet győzni, hiszen az a fontos, hogy a templom restaurálása jó irányba haladjon" – emlékezett vissza a kezdeti időszakra a főesperes. Hozzáfűzte, akiket Maksay Ádám munkatársként kiválasztott a feladatra, kivétel nélkül kiváló szakemberek.
Zajlik a régészeti feltárás
A római katolikus templomban jelenleg régészeti feltárás zajlik, a régészek hétvégéig befejezik a munkát, és közzéteszik az eredményeket összegző írásos beszámolót. A szakemberek négy helyen végeztek ásatásokat a műemlék épületben. Kovács Sándor arra is kitért, hogy bár a templom történetét megírták, az korántsem teljes, így a régészeti feltárás új információkkal szolgálhat. Például még mindig vita folyik arról, hogy hol volt az első templom a mai műemlék helyén.
Bonyolult procedúrák
Kovács Sándor szerint uniós forrásokból szeretnék finanszírozni a műemlék templom felújítását, azonban gondot jelent, hogy a romániai törvények szerint legfeljebb ötmillió euró uniós támogatást kaphatnak a célra. „Ötmillió euró kevés ehhez a templomhoz, a szakemberek szerint a teljes restauráláshoz 8–10 millió euróra lenne szükség" – magyarázta a főesperes. Az istenháza jelenlegi állapotáról elmondta: a Maksay Ádámék által végzett felmérések azt mutatják, hogy gondok vannak például az oszlopokkal, amelyek elcsúsztak vagy elferdültek. De a mennyezet és a tetőtér is javításra szorul. „Egy A kategóriába sorolt műemlék templom restaurálását nem egyszerű véghezvinni" – magyarázta. Felvetésünkre, hogy tervezték-e, hogy esetleg magyarországi alapoktól is kérnek támogatást, elmondta: nagyon ravaszul fogalmazták meg a hazai törvényeket, azok ugyanis előírják, hogy ha nyernek az uniós pályázaton, akkor más forrásokból, alapítványoktól nem kérhetnek támogatást. Sőt ha elfogy az uniós pénz, nem folytathatják azonnal a restaurálást. Legalább három évet kell várniuk, amíg más forrásokat felhasználva folytathatják a munkálatokat, ellenkező esetben vissza kell fizetniük az EU-s támogatást.
A főesperes elmondta: augusztus 25-én nyújtják be az uniós pályázatot, a tervek szerint a templom belsejét 2018-ban kezdenék el restaurálni, és 2020-ig szeretnék befejezni a munkát. „Azt mondták a szakemberek, hogy 2020 karácsonyán meg lehetne tartani a belül teljesen felújított templom megáldását. Ezért az első ötmillió euróból a legsürgősebb, legfontosabb munkálatokat végezzük el" – részletezte Kovács Sándor. Elmondta, abban bíznak, hogy a közbeszerzési eljárás zökkenőmentes lesz, és nem veszítenek időt azzal, hogy a versenytárgyalás vesztesei megóvják a döntést – írja a kronika.ro.
erdély.ma
2016. szeptember 13.
Elhunyt Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő, író
Életének 87. évében vasárnap éjszaka meghalt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író – közölte a Budapesti Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn az MTI-vel.
Az alkotót hosszan tartó súlyos betegség után érte a halál hétfő kora hajnalban. A magyar kormány Csoóri Sándort saját halottjának tekinti. „Csoóri Sándor életében a nemzet lelkiismerete volt" – fogalmaz közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Csoóri Sándor 1930-ban született Zámolyon, 1950-ben érettségizett a Pápai Református Kollégiumban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Orosz Intézetében tanult. Az irodalmi életbe 1953 augusztusában robbant be verseivel. 1958-tól szabadfoglalkozású író, 1968-tól 1988-ig a Mafilm dramaturgja. 1953-54-ben az Irodalmi Újság, ezt követően, 1956-ig az Új Hang munkatársa volt. Dolgozott a Műszaki Egyetem újságjánál, és 1968-tól húsz éven át a MAFILM dramaturgja volt.
1954-ben és 1970-ben József Attila-díjjal, 1981-ben Herder-díjjal, 1984-ben Bibó István-díjjal tüntették ki. 2005 óta a Magyar Írószövetség örökös tagja. Munkásságát 2003-ban Arany János-nagydíjjal, 2004-ben Magyar Művészetért Díjjal, 2008-ban Prima Primissima Díjjal is elismerték. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) nagydíjával, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze díjjal jutalmazták, és ugyanebben az évben lett Budapest díszpolgára.
Életét a diktatúra ellen folytatott küzdelem határozta meg, ezért a pártállam megfigyelés alá vetette – erről több ezer oldalnyi dokumentum tanúskodik –, szilenciummal sújtotta, az 1950-es évek közepétől évtizedeken át nem kaphatott elismerést, díjakat sem munkásságáért. A szellemi és politikai ellenzék egyik vezetőjeként részt vett az 1985-ös monori és az 1987-es lakiteleki tanácskozás előkészítésében.
1987-ben egyike volt a Magyar Demokrata Fórum alapító tagjainak, 1988 és 1993 között a mozgalom elnökségi tagja, 1988-tól 1992-ig a kéthetenként megjelenő Hitel című irodalmi és társadalmi folyóirat szerkesztő bizottságának elnöki tisztségét töltötte be. 1992 óta a Hitel főszerkesztője volt. 1991-2000 között a Magyarok Világszövetségének elnökeként tevékenykedett, és meghatározó szerepet játszott abban, hogy létrehozzák „a mozaiknemzetet egyben láttató" Duna Televíziót, amely ápolja és segíti a szomszédos országokban élő magyarok nyelvének és kultúrájának megőrzését.
MTI |
Krónika (Kolozsvár)
2016. szeptember 24.
Anyám fekete rózsa
Csoóri Sándor (1930–2016) emlékére
Hosszan tartó, súlyos betegség után, 2016. szeptember 12-én hajnalban elhunyt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Csoóri Sándor 1930. február 3-án született Zámolyon (Fejér megye), református parasztcsaládban. A Pápai Református Kollégiumban érettségizett 1950-ben, majd Budapesten folytatta tanulmányait az ELTE Orosz Intézetében. Betegsége miatt már az első éven ott kellett hagynia az egyetemet, és korán újságírásra adta fejét. Előbb a Pápai Néplapnál és a Veszprém megyei Népújságnál dolgozott, majd az Irodalmi Újság munkatársa (1953-54),és az Új Hang versrovatszerkesztője (1955- 56) lett. Az 1956-os események után tisztviselőként helyezkedett el a Lakatosipari Vállalatnál. 1958-tól szabadfoglalkozású író. Az 1960-as évek elején a Budapesti Műszaki Egyetem újságjának szerkesztő munkatársa, később pedig húsz éven (1968–1988) át volt a Mafilm dramaturgja.
Első versét 1953-ban közölte, amelyben bírálta a Rákosi-korszakot. Rá egy évre jelent meg első kötete, a Felröppent a madár, amely meghozza az első József Attila- díjat (a másodikat 1970-ben kapta).
A hatalom nem igazán kedvelte, sőt évekig volt megfigyelés és szilencium alatt. A Kádár-korszak egyik legmarkánsabb ellenzéki harcosa volt. Már fiatal korában barátkozott Konrád György íróval, Jancsó Miklós filmrendezővel, Orbán Ottó íróval, Kósa Ferenc rendezővel.
A hatvanas évektől megnőtt a népszerűsége, előadásai nagy tömeget vonzottak, jelentős szerepet töltött be a Kádár- korszak megbuktatásában. 1967-től forgatókönyvíróként közreműködött Kósa Ferenc (Tízezer nap, Ítélet, Hószakadás, Nincs idő) és Sára Sándor (Vízkereszt, Nyolcvan huszár, Elátkozva a hatodik napot, Tüske a köröm alatt) filmjeiben. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító tagja volt, majd később a párt elnökségi tagja. 1988-ban részt vesz a Hitel folyóirat elindításában, melynek előbb szerkesztőbizottsági elnöke, majd 1992-től főszerkesztője lett. 1991-ben a Magyarok Világszövetségének elnökévé választják, e funkciót 2000-ig tölti be. Ebben a beosztásában kezdeményezte 1992 nyarán a Duna Televízió létrehozását, a világban szétszóródott magyarság televízióját, mely azon év karácsonyától sugározza adásait.
Legnagyobb méltatói így jellemzik életművét: "Zrínyi kezéből vette ki a kardot, s Kosztolányi selyemsálát csavarta a nyakára" (Szakolczay Lajos); "költőként az a legnagyobb irodalomtörténeti érdeme, hogy összetéveszthetetlenül egyéni színnel vitte tovább költészetünknek azt a fő vonulatát, melyet elődei és kortársai Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig megteremtettek" (Görömbei András).
***
Csoóri Sándor gyakran járt Erdélyben, kiváló kapcsolatokat ápolt az erdélyi írókkal, művészekkel, közéleti személyiségekkel.
1994. augusztus 18-án részt vett a Székelyszentistvánon tartott első Szent István Napok ünnepségen, mely alkalommal beszédet is mondott. Marosvásárhelyen és Budapesten többször találkozott Sütő Andrással, akihez közeli, meghitt barátság fűzte. Sütő András temetésekor – épp tíz éve! – a Marosvásárhelyi Vártemplomban mondott beszédet a ravatalnál, amit a Duna TV élőben közvetített.
A Sütő András Baráti Egyesület által szervezett, 2009. június 27-28-án megtartott Sütő- megemlékezésen olyan személyiségek társaságában érkezett Marosvásárhelyre, mint Dobos László felvidéki író, Szakolczay Lajos irodalomtörténész és Pálfy G. István író-szerkesztő. Ez volt Csoóri Sándor utolsó erdélyi irodalmi útja. Előadásának címe: Beszélgetések és álmok – amelyben kiemelte, hogy a "trianoni mocskos ügynek" a mai napig érezhetők a következményei.
A kétnaposra tervezett megemlékezés első napján beszéltem vele a Bernády Házban, s kértem, hogy a közelgő 80. születésnapja alkalmából (2010. február 3.) adjon egy interjút, amit a hazai magyar sajtóban szeretnék közölni. Kérésemet elfogadta, de – bokros teendőire hivatkozva – másnapra "csúsztattuk". Akárcsak a Dobos Lászlóval való beszélgetést, aki szintén 2010-ben töltötte a 80. életévét. Sajnos sem a Csoóri-, sem a Dobos-interjú nem jött össze, ti. Dobos közbejött betegsége miatt hamarabb vissza kellett utazniuk Budapestre, így elmAradt a másnapra tervezett, pusztakamarási templomozáson való részvétel is. De addig, amíg tartott az intentisztelet, a Marosvásáráhelyről később érkező írócsapat autója – Pálfy G. István volt a sofőr –, miután utasai meglátogatták a Sütő-házat, a pusztakamarási templom előtti téren, a Magyar utcában állt meg, ahonnan jól lehetett hallani az orgonahangot, az együtt éneklést. Templomból való kijövetelünk után értesültem a korábban tervezett együttlét megváltoztatásának okáról.
Az interjúkérdéseket – mint megegyeztünk – végül is 2010. január elején küldtem át neki interneten, amire január 25-én válaszolt: Kedves Ferenc! Sajnos, az irodalmi életben is vannak karambolok, torlódások, ugyanúgy, mint a valóságos életben. Amikor tavaly nyáron megegyeztünk abban, hogy szívesen válaszolok a kérdéseire, január táján, ugyanis a születésnap kínált igazi alkalmat erre a beszélgetésre. És mi történt? A 2009-es év végén Kuvaitba utaztunk, a lányunk családjához. Ott voltunk Karácsonykor és szilveszterkor, majd január elején hazajöttünk. Nagyon jó volt együtt lenni a kisunokánkkal. Hóvári János, a vőnk, az ottani magyar nagykövet. Hazaérkezésünk után tapasztaltuk, hogy nincs internet-kapcsolatunk. Ennek a kijavítása hetekbe tellett, mert én nem értek hozzá, Balogh Juli pedig január első hetében eltörte a bokáját: műtét, fekvőgipsz stb., így csak ma második napja, hogy elolvashattuk egy havi üzeneteinket – 520 db e-mailt… De ettől még megcsinálhatnám az interjút, de napok óta mindenki ezzel gyötör: lapok, rádiók, televíziók, így nem tudok leülni az íróasztalom mellé, hogy a kérdéseire válaszoljak.
Két javaslatom van: Csendes Csaba készített velem egy interjút a Nagyítás c. új hetilapnak, ezt átküldhetnénk, hogy megjelenjen a születésnapra vagy miután elmúlik ez a "rohamozás", akkor tudok válaszolni átküldött kérdéseire. Várom a döntését! Baráti kézszorítással, Csoóri Sándor.
Még aznap válaszoltam. Döntésem: várjuk meg a nagyrumli végét…
Egy későbbi, március 21-én küldött levelemre aznap a következő válasz érkezett: Kedves Ferenc! Egyelőre Kuvaitban örvendezünk a 30 fok feletti meleg időnek, s még egy ideig ez így is mArad. Választani, természetesen, már otthon leszünk! Akkor jelentkezem majd. Addig is minden jót kívánunk, Júlia és Sándor.
Ez volt Csoóri Sándor utolsó nekem küldött levele. Az interjú – most már biztos! – végleg elmAradt. Életem egyik nagy szomorúsága… 1988-ban jelent meg aBreviárium c. kötete, melynek kezdőverse Anyám fekete rózsa. Utolsó szakasza így szól: "Anyámnak fáj a feje,/ anyámnak fáj a semmi,/ anyám fekete rózsa,/ nem tud kiszínesedni./ Egy éjjel földre roskad,/ megtört lesz majd, kicsi –/ Bejön egy madár érte/ s csőrében elviszi". Csoóri Sándort, aki rajongásig szerette édesanyját, hajnalban vitte el a madár.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 1.
Dicsőszentmártoni diákok Budapesten
Idén október 21–23. között, a Rákóczi Szövetségnek köszönhetően, részt vettem az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára szervezett eseményeken, mely különleges élmény és felejthetetlen esemény volt számomra.
1956 októberében a budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem diákjai kezdeményezték az akkor elnyomó politikát folytató kommunisták, valamint a sztálinista terror és a szovjet megszállás elleni tüntetést, ami szabadságharccá alakult.
Az 1956-os hősökre emlékezünk minden október 23-án. Egyik szemünk könnybe lábad a gyász miatt, a másik pedig nevet, mert látja, hogy még él egy maroknyi magyar, aki büszkén emlékszik vissza múltjára.
Péntek dél körül érkeztünk meg Budapestre, majd tanárnőmmel a díjátadásra siettünk a Magyarság Házába, mivel én történelmi pályázatot nyújtottam be, amit a zsűri pozitívan bírált el (dicséretben részesültem).
Az idei történelmi esszépályázat címe Nagy idők tanúi voltak, melynek keretén belül idősebb családtagokkal, barátokkal, az események még élő tanúival készült interjúk vagy memoárok alapján kellett beszámolni a történtekről. Én bekopogtam az idősebb falubeliekhez, akik nagyon sokat meséltek, így azt is megtudtam, hogy milyennek látták erdélyi szemmel az 1956-os forradalmat. Azt tapasztaltam, hogy ezek az idős nénik, bácsik nagyon megörvendtek annak, hogy egy XXI. századi diák az ő visszaemlékezéseikre kíváncsi. Nagyon hálás vagyok azért, amiért annyira lelkesek voltak és segítettek kutatómunkámban.
Később, a díjátadás után, megtekintettük a Mi, magyarok kiállítást, mely a magyarság kincseit mutatja be. A nap végén Hegedűs Endre zongoraművész koncertjén vettünk részt. Másnap, szombaton a budai várban ejtettük meg a reggeli sétát, minekutána a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen megtartott emlékünnepségen vettünk részt. Kevés szabadidőnkben meglátogattuk Budapest híresebb műemlékeit: a Hősök terét, a Terror Házát, a Corvin közt, a Szent István-bazilikát és a Dohány utcai zsinagógát, valamint végigsétáltunk a Szabadság hídon, a Lánchídon és nagyon sokat metróztunk, ami nagyon izgalmas volt. Az emlékünnepség után fáklyás felvonulás indult az egyetemtől, mely a Nagy Imre téren, a Forradalom lángja emlékműnél, végül a Bem-szobornál állomásozott. A hosszú sorban fáklyák fényei csillogtak és nemzeti színű zászlók lobogtak. Felejthetetlen élmény volt számomra egyik kezemben az égő fáklyával, másikban pedig a nemzeti színekben pompázó lyukas zászlóval felvonulni. Este ismét egy gyönyörű klasszikus zenei koncerten, a Weiner- Szász Kamaraszimfonikusok koncertjén vettünk részt, mely nyugalmat hozott rohanó életünkbe és egy másik világba vezetett át, ahol a hegedű szava jelentette az életben maradást.
Vasárnap részt vettünk a hivatalosan szervezett ünnepségeken, majd délután sok új élménnyel gazdagodva indultunk haza.
Mint minden évben, október 21–23. között a Rákóczi Szövetség idén is gazdag programokkal várta a határon túli diákokat: Gloria Victis történelmi vetélkedő, történelmi és irodalmi pályázat, számos kulturális műsor és persze a hivatalos megemlékezések.
Köszönjük a lehetőséget a Rákóczi Szövetségnek és az erdélyi Rákóczi Szövetségnek, hogy ott lehettünk.
E rangos eseményre felkészítő tanárnőm, Béres Ilona és iskolatársaim: Chetan Andreea, Bokor Borbála, Szentgyörgyi Ervin és Márton Norbert kísértek el. Nagyon jó volt velük együtt ünnepelni és egyben kirándulni is.
Budapest számomra egy olyan város, amely, valahányszor visszatérek, mindig egy újabb és újabb arcát mutatja meg, ezért is hordom örökre a szívemben.
Idéznék a nyertes dolgozatomból, amelynek egy részét felolvastam a zsűri kérésére: ,,Egyre többet és többet akartam megtudni az 1956-os forradalomról. Elindultam a faluba, és megkerestem azokat az öregeket, akik tanúi voltak annak az időszaknak vagy az akkori eseményeknek. Néhányan közülük még gyerekek voltak akkor, és csak az izgalmas estéli rádióhallgatásra emlékeznek. Sokak már csak szüleik meséléséből tudtak a történtekről, hisz az 1990-es évekig, a kommunizmus lejártáig, nem is volt szabad ezekről beszélni.(…)
…Én büszke vagyok arra, hogy magyarnak születtem, mert bárhogyan, bármekkora erőfeszítéssel, fenn tudott maradni ez a nemzet. Nem számít, hány forradalomba, csatába, vitába és mennyi energiába került, őseink megvédték hazánkat, nekünk is helyt kell állnunk érte!"
Gloria Victis!
Pataki Tímea XI. osztályos tanuló
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 5.
Örökségvédelem: Falkép alatt fürdőkád (Beszélgetés Benczédi Sándor műemlékvédelmi szakemberrel)
A műemlékvédelem ismert és elismert erdélyi szakértőjeként a sepsiszentgyörgyi Benczédi Sándor építész úgy tartja: az értékmegóvás dolgában felelősségteljes, ugyanakkor rugalmas kompromisszumokra van szükség, hogy kevesebb műemlék „gyászszertartásán” legyünk kénytelenek részt venni.
– Amolyan szakmai betegségként minden romban, minden kőben a rejtőzködő értéket véli látni? Vagy ennyire azért nem „súlyos” a helyzet...
– Mit tagadjam, a „gyanú” többnyire felmerül bennem. A vírus valamikor az 1970-es évek végén költözött belém. A csíkszeredai építésztechnikum elvégzése után visszakerültem a sepsiszentgyörgyi tervezőintézetbe, ahol legtöbb kollégámmal együtt a bizonyos szintű értelmiségi igénnyel rendelkező emberekhez hasonlóan egyre laposabbnak, szűkösebbnek kezdtem érezni a világot. Néhányad magammal ekkortájt kezdtünk el foglalkozni a népi építészettel. Akkoriban nem volt ez annyira evidencia, de fokozatosan kezdtünk ráébredni, milyen súlyos mértékben veszélyeztetett a pusztuló anyagból álló épületállomány. Talán még a konkrét pillanatot is fel tudom eleveníteni: bikfalvi csavargásból jöttünk vissza csíkszeredai komámmal, amikor találkoztunk Zakariás Attila építész kollégámmal, és hármasban beszélgetve merült fel a gondolata annak, hogy szervezettebb formában is oda kellene figyelni a romlásra, pusztulásra ítélt falusi épületekre. Innen indulva alakult ki egy baráti társaság heti rendszerességű elfoglaltsága. Kimentünk egy-egy településre, igyekeztünk szisztematikusan átnézni, részben felmérni. Arra is hamar rájöttünk, hogy térképpel kell nekivágnunk egy-egy helységnek, mivel nemcsak épületekről van szó, hanem beltelekről, faluszerkezetről, utcahálózatról, helynevekről, hogyan kapcsolódnak ezek a templomhoz, esetleg a helyi nemesi kúriához, kastélyhoz.
– A hetvenes-nyolcvanas évek közti átmenet társadalmi-politikai hangulata nem volt a legalkalmasabb pillanat a hasonló mentési akciókhoz. Nem váltak gyanússá a hatóságok szemében?
– Dehogynem, adódtak is kellemetlenségeim, a szervek többször is kifejezésre juttatták, hogy nem díjazzák a hasonló tevékenységeket. Túléltünk néhány házkutatást, beszervezési próbálkozást, aztán úgy döntöttünk, a legjobb védekezés a nyilvánosság, így a folytatásban sem titkolóztunk különösebben. Nem volt veszélytelen vállalkozás, de segített rajtunk, hogy a nyolcvanas évek elején az építésügyi kutatóintézetnél egy Călin Hoinărescu nevű ploiești-i építész programot indított el, amely a hagyományos népi építészetet igyekezett feldolgozni. Akkoriban már Riti Olivér volt a tervezőintézet igazgatója, évfolyamtársa volt Hoinărescunak, ezek a kapcsolatok – no meg hogy rendelkeztünk némi szakirányú múlttal – segítettek, hogy bekerüljünk a programba. Ez már kölcsönzött némi védettséget, immár munkaköri részkötelességként végezhettük ezt a munkát, nem pedig magántevékenységként.
– Az 1989-es változások pillanatában pedig ott állhattak olyan szakembercsoportként, amely megelőzte korát. Értékelte „hősiességüket” az új kurzus?
– Félreértés ne essék: nem voltunk mi nagy ellenállók. Ám amikor ’89 decembere pillanatában rengeteg ember – akik korábban éveken át hangoztatták, hogy a fióknak dolgoznak – fiókjáról kiderült, hogy üres, a miénkben több száz parasztház felmérése, kapuk, porták, közkutak dokumentációja lapult, a hagyományos népi építészet elemeinek írásos nyoma csűrtől a tisztaházig. Ennek első honorálása a Kós Károly-díj volt, amelyet az első magyar kormány ítélt nekünk. Jómagam meg igyekeztem mihamarább kihúzni néhányat a fiatalkori vétségeim listájáról, végre felsőfokú végzettséget szerezni. A budapesti műszaki egyetem építészeti karának dékánjával folytatott beszélgetés során kiderült, hogy némi különbözeti vizsga árán beszámítják a hajdani építészeti technikumot, rögtön a harmadéven kezdhettem volna, de az állandó ott-tartózkodást jelentett. Akkor indult a kimondottan műemlékvédelmet célzó szakmérnöki posztgraduális képzés, és a több mint tízéves építettörökség-kutatás után pillanatig sem volt kérdés, hogy ez irányú elhivatottságomat nem szabad hagyni.
– Milyen felismerésekhez segítette az újonnan szerzett tudás?
– Segített például rájönnöm, hogy a nyolcvanas évek falurombolási terveivel párhuzamosan bevezetett építési, javítási tiltásoknak furcsa módon némi megtartó erejű hatásuk is volt. A magyarországi településeken ugyanis már a hetvenes években eltűntek a hagyományos épületek, sátortetős kockaházak vették át a helyüket. Nálunk viszont még jelentős épített örökségi anyag maradt meg, ezt kellett megvédenünk a kilencvenes években. A politikai-társadalmi változások ugyanis hatalmas sebességváltást jelentettek a magánépítkezésekben. Új gondok tömkelege zúdult nyakunkba, és sajnos, a hétköznapibbakat sem tudtuk megfelelően kezelni. Olyan hirtelen kezdődtek a lebontások, az új építkezések, hogy a „mentsük a menthetőt” akciót is csak részben tudtuk végrehajtani. Amikor a kilencvenes években tömegesen kitelepülő erdélyi szászok német állami pénzen elvégeztették a szász települések teljes leltárát, akkor értettem meg igazából a hasonló léptékű felmérések gyors elvégzésének fontosságát, mert ellenkező esetben nem nyílik lehetőség az összehasonlító feldolgozásra. Akkoriban merült fel annak a gondolata is, hogy újra kellene járnunk a korábbi helyszíneket, de az időhiány, az egyéb prioritások erre nem adtak lehetőséget. Az azóta felgyorsuló pusztulást voltunk kénytelenek elkönyvelni.
– Milyen mértékben befolyásolta a helyzetet a birtok-visszaigénylési és visszaszolgáltatási folyamat?
– A szabad piacgazdaságba való átmenet kezdeti szakasza után egy ideig jól működött az egyházakkal és magántulajdonosokkal kiépített kapcsolat. Mára viszont ezt a szakmát is földbe döngölték. Ellentmondó, már-már antagonisztikus törvénykezés született rengeteg kiskapuval, értelmezhetőséggel. A nemesi kúriák esetében – ahogy dr. Radu Popa régészprofesszor még 1990 januárjában megfogalmazta – ugyanakkor kettős megkülönböztetésről is beszélhetünk: az „egészségtelen” társadalmi besorolást a kisebbségi helyzet súlyosbította. Pluszgondot jelent, hogy az épületek többnyire nem annak a nemzedéknek a kezébe kerültek vissza, amelytől elvették, a fiatalabbak pedig egészen más empátiával kezelik az örökséget. Nem beszélve arról, hogy a visszaszolgáltatási csomagban nem szerepeltek a hajdani földbirtokok, erdőbirtokok, amelyek a kastélyok, kúriák működtetését biztosították.
– Hol húzódnak az épülettulajdonosok és a műemlékvédők közötti legfőbb törésvonalak?
– Kezdjük onnan, hogy ha az ingatlant nem hasznosítják, halott üggyel van dolgunk. A kastélyok, kúriák mellől ugyanis hiányoznak a gazdasági életteret biztosítani hivatott kiegészítő épületek. Néhány lovarda próbálja ezt a szerepet betölteni, de egyrészt nem lehet mindenhol lovardát működtetni, másrészt valamennyi kastélyt vagy kúriát sem lehet idegenforgalmi célra hasznosítani. A negatív példák veszélyessége elsősorban a műemléki szempontok figyelmen kívül hagyásában jelenik meg. Minthogy nem lehet minden pofon mellé forgalmi rendőrt állítani, valamennyi műemlék mellé sem lehet műemlékvédőt, pedig reális a veszély, hogy lassan eltűnnek a műemlékek: hagyják az épületeket leromolni, vagy egyenesen lebontják azokat. A szakember félreállítása is roppant veszélyes, márpedig sokszor előfordult, hogy a tulajdonos úgy ítéli meg: innentől kezdve már én is meg tudom csinálni. Hasonló esetekben jelennek meg a műszakilag helytelen megoldások. Állandó kompromisszumkészségre van szükség, bár sok esetben a műemlékvédelmi gondolkodás csak odáig jut el, hogy az épületet „nem vettük ki a régi formájából”. Pedig egy műemlék igazi történelemkönyv, a kitépett lapot pedig legfeljebb újraírni lehet, az eredeti és az új lap közötti különbség pedig felmérhetetlen. Sok ember számára semmit sem jelent a hitelesség, s amikor minden újraépítés során lemondanak egy sor kényelmetlen vagy nem tetsző eredeti építészeti megoldásról, máris történelemhamisításról beszélhetünk. Hasonló gondolkodás következménye az eresztevényi Benke-kúria, amely úgy néz ki, mint akármelyik újonnan épített, igényesebb útszéli fogadó. És miközben bizonyos mértékig elismeréssel adózom az olaszteleki kastélyt felújító és kezelő házaspár szándékai előtt, kétségbeesetten gondolok arra, milyen fals kép alakulhat ki az unokámban, ha meglátja a falkép alatti fürdőkádat. Mert nem szabad elfelejteni: a műemlékvédő szakma a társadalmi igényszintet is hivatott fenntartani és alakítani – a hitelesség és a megmaradás elősegítése mellett. – Milyen mértékben találja és ítéli menthetőnek ezt a múltról, értékről, állandóságról árulkodó világot? – Ne ámítsuk magunkat: tudatunkban mindig is ott lesz, hogy egy elmúlt világ maradványaival van dolgunk, amelynek csak a töredékét vagyunk képesek megőrizni. Az épületeket élettel kell megtölteni, miközben roppant keskeny az értelmes kompromisszumos megoldások és a műemlék jelleg teljes felszámolása közötti határ. Ebben a tekintetben is válságban vagyunk, mert a társadalom igénye nagymértékben távolodóban van. Hiányoznak a megfelelő párhuzamos cselekedetek, tanulmányok, az intézményi háttér. Lebegjen a szemünk előtt a német példa: ha nincs az az aprólékos felmérés, műemlék-nyilvántartás, anyagismeret, amelyet a két világháború közötti Németországban végrehajtottak és felhalmoztak, a második világháború után képtelenek lettek volna újjáépíteni városaikat. Márpedig mifelénk nem ritka az olyan műemléki beavatkozás, amely mögött a dokumentálásnak nyoma sem lelhető fel. Nyilván mindez pénz és idő kérdése, de a felelősségé és a rugalmas kompromisszumoké is. Sokszor előfordult ugyanis, hogy a tulajdonos nem tartotta be a közösen felvázolt fázisokat, s csak utólag értesültünk, hogy itt boltozat volt, ott meg falkép. Ilyen esetben már csak az elveszett értékek siratása marad.
Benczédi Sándor
Műemlékvédelmi szakmérnök, minisztériumi műemlékvédelmi szakértő, 1952. október 19-én született Kovásznán. Tanulmányait a Székely Mikó Kollégiumban, a csíkszeredai Építészeti és Városrendészeti Technikumban, valamint a Budapesti Műszaki Egyetem műemlékvédelmi szakmérnöki szakán végezte. Több mint ötven restaurálási munka komplex tervfőnöke és építészeti tervezője, illetve társtervezője. A Transsylvania Trust Alapítvány alelnöke, az Erdélyi Restaurátori Egyesület alelnöke, a Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság programkoordinátora, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának tagja. Díjak, kitüntetések: Kós Károly-díj (1991), Schönvisner István-díj (2001), a segesvári Hegyi-templom helyreállítását vezető tervező csoport komplex tervfőnökeként Grigore Ionescu-díj (2003), Europa Nostra-nagydíj (2004), Ghica-Budeşti díj (2002), Kelemen Lajos-díj (2013).
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 9.
Székelyföldi csapat fejlesztett kiterjesztettvalóság-applikációt
A kiterjesztett valóság technológiája gyökeresen megváltoztathatja a mindennapjainkat, a bevásárlástól kezdve a nyaralásig minden szinten. Erre a trendre érzett rá egy csíkszeredai vállalkozás is, a Creative Technology Development a Vi-Wo applikációval. A telefonos fejlesztésről Kakucs Hajnallal, a cég szoftverfejlesztőjével és projektmenedzserével beszélgettünk el.
- Miből indultak ki az applikáció fejlesztésekor?
- Két technológiát ötvözünk: a second screen (második képernyő) és a kiterjesztett valóság technológiáját. Az emberek mostanáig is használtak második képernyős programokat, például tévéműsorok mellé, amikor szavazni lehetett vagy plusz információkat szerezni, megtekinteni mások véleményét stb. Úgy gondoljuk, hogy mostmár a mobiltelefon nem a második, hanem az elsődleges képernyővé vált, és nemcsak egy televízió, hanem többek között a turizmus mellé. Egy város is attól lesz érdekes, hogy folyamatosan új információk érkeznek róla, ráadásul izgalmasabb mások véleményét olvasni, mint egy unalmas turisztikai szöveget. Az applikáció maga azt teszi lehetővé, hogy változó – multimédiás, szöveges –tartalmak érkeznek, szavazások, push értesítések, ajánlatok és így tovább.
- Ki írja a tartalmakat?
- Részben a kliensek: ha turisztikáról beszélünk, akkor például a város szolgáltatja a tartalmakat, de tudjuk azt vállalni, hogy mi cseréljük le azokat.
- A másik technológia, amire építenek, a kiterjesztett valóság.
- Számos lehetőséget tartalmaz ez, megoldható például, hogy egy emléktábláról egy videó, egy 3D-s animáció jöjjön elő, vagy megelevenedjen egy turisztikai látványosság – mondjuk a Szent Anna-tónál megnézhetjük, hogy milyen, mára kihalt állatfaj élt ott, fényképeket is lehet készíteni, a gyerekek szelfizhetnek egy őslénnyel például. Egy fesztiválon vagy egy városban pedig lehetne úgy fotózni, hogy kiterjesztett valóságként megjelenik mellettünk egy híresség.
Bemutató demóink vannak egyelőre, a Budapesti Műszaki Egyetemmel együttműködve, két munkatársam pedig a grafikai tervezéssel és animációkkal foglalkozik – egyikük a 2D-s grafikát, a storyboardokat készíti el, másikuk a 3D-s animációkat és videoanyagokat gyártja a megrendelő igénye szerint.
- Mennyire szűkül le egy bizonyos földrajzi területre az applikáció?
- Eleve többnyelvűnek fejlesztettük, és bárki rácsatlakozhat helyszíntől függetlenül, de nemcsak: a turizmus mellett például szupermarketekkel is próbálkozunk. Most divatos az egészséges táplálkozás és a helyi termékek promoválása, a kiterjesztett valósággal pedig elő lehet hívni olyan információkat, amelyek nem férnek fel a csomagolásra, film, animáció vagy szöveges formában.
- A termékeken, helyszíneken található egy jelzés, hogy most érdemes használni a Vi-Wót, vagy az applikáció jelzi, hogy épp megfelelő helyen járunk?
- Az applikáció megmutatja a jelölőket, vagyis a képeket, amelyekhez tartalmaink vannak. Ezeket előre letölthetjük, így offline módban is használhatók, vagy egy legközelebbi alkalommal gyorsabban betölt. Ilyen módon ajánlhatjuk az adott kávézót, szupermarketet, akik aztán játékokkal, akciókkal is készülhetnek.
- Kikből áll a Creative Technology Development, mióta létezik a cég?
- Idén nyáron alakultunk, egyelőre le vagyunk foglalva ennek az applikációnak a fejlesztésével, a visszajelzések feldolgozásával, a regisztrált felhasználók összetételéből jelentés készítésével, amivel a klienseinket segíthetjük. Emellett tartalomkészítést szolgáltatunk, a technikai hátteret fejlesztjük.
A cégünk négy emberből áll, a cégtulajdonos és vezérigazgató mellett dolgozik még egy 3D-, illetve 2D-fejlesztőnk. Idővel szeretnénk bővíteni a csapatot, de ennek vannak nehézségei, 3D-fejlesztőt például nehezen találunk itthon.
Konferenciákon veszünk részt, legutóbb Budapesten a tárgyak internete (eszközök, épületek, autók stb. hálózatba kapcsolása, IoT) témájában szerveztek egyet, amelyen megjelentünk. Az IoT4U Infódélutánon betekintést nyertünk az IoT és az Ipar 4.0 által kínált lehetőségekbe és az ezen a területen elért eredményekbe. Inspiráló példákat láthattunk, különféle IoT megoldásokat az agrárium, erdészet, klíma, gyártástervezés a faiparban, heterogén szenzorkörnyezet, okos épületek és hasonló területeken. Ezek a megoldások a begyűjtött nyers és számított adatok alapján segítenek a törvénykezésben, tervezésben, döntéshozásban többek között a hatékonyság és energiatakarékosság érdekében. A jövőben is tervezünk részt venni hasonló témájú konferenciákon belföldön is.
Az okos város-projektek és a virtuális valóság irányába is szeretnénk majd elmozdulni, de most főként az applikáción illetve igény alapján annak bármilyen klónján, „saját Vi-Wókon” dolgozunk. 
Kustán Magyari Attila maszol.ro
2017. február 26.
A kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott nagyváradi rendezvényről
Az előző évekhez hasonlóan idén is megemlékezést szervezett Tőkés László európai képviselő nagyváradi parlamenti irodája és a bihari Magyar Polgári Egyesület a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én. 
Késő délután koszorúzásra került sor a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán, a kommunizmus áldozatainak emléktáblájánál, ahol Szilágyi Zsolt kabinetvezető, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke mondott rövid emlékbeszédet.
Ezt követőn a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében tartottak fórumot, az egybegyűlteket Nagy József Barna, az egyesület elnöke köszöntötte, bemutatva a meghívottakat.
Elsőként Tőkés László EP-képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét kérte szólásra. A püspök elöljáróban vázolta a történelmi-földrajzi, valamint politikai és lélektani kontextust, amelynek keretében sor került a rendezvényre. Utalt a tavalyi 1956-os emlékévre, illetve a most zárult Gulág-emlékévre, hangsúlyozta az emlékezés és múltidézés jelentőségét, sürgette a további feltárásokat, elszámoltatásokat, igazságtételt, hiszen mind a mai napi kettős mérce uralkodik a világban a fasizmus és a kommunizmus bűntetteinek megítélésében. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mai fiatalabb generációk milyen keveset tudnak a totalitárius rendszerek szörnyűségeiről, s azon belül is a kommunizmus népirtó, embernyomorító gyakorlatáról, ami pedig máig élő valóság a világ különböző tájain – példákat is említett a továbbélő kommunizmus egyes jelenségeiről mind Románia, mind Magyarország vonatkozásában, de nem hagyta ki Ázsiát sem, ahol manapság is egymilliárd ember él a vörös csillag árnyékában. A szovjet blokkban végbement, kellőképpen máig nem ismert törvénytelenségek és megtorlások egyik jelentős, magyar vonatkozású szegmensét jelentik a második világháború utáni munkatáborokban történtek; a Gulág-Gupvi-hálózatba kényszerített, ott szenvedett és elpusztult honfitársaink kálváriájáról ad egyfajta eligazítást az a kötet is, amit nemrég adott ki az MPE. Tőkés László méltatta az Amit a Gulágról mindenkinek tudni kell című kiadványt, ami elsősorban a romániai magyar ifjúságnak készült, de bárki haszonnal forgathatja.
Kitért arra is, hogy a mai Magyarország, de általában is a magyarok élen jártak és járnak a kommunizmus elleni harcban – lásd 1956-ot –, amely küzdelem békeidőben az emlékezetpolitika szintjén folyik. A magyar Országgyűlés elsőként a világon iktatta törvénybe 2000-ben a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját. Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947. február 25-én hurcolták el jogellenesen a Szovjetunióba a kommunistákkal szembeni kiállása miatt, ez a nap lett a hivatalos magyar emléknap, amikor is fel kell idéznünk: a kommunizmus fekete könyve körülbelül 100 millióra teszi a vörös diktatúra áldozatainak számát az egész világon.
Ugyanakkor mások mellett Tőkés László is kezdeményezője és sürgetője volt közel egy évtizede annak, hogy európai szinten is bélyegezzék meg a mindenkori diktatúrákat és szörnyűségeiket, s ne csupán a holokauszt essen e megítélés alá, hanem a kommunista népirtás is. Csupán 2011-re sikerült elfogadtatni – s ezt is csak az Európai Unióban –, hogy kodifikálják a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapjaként augusztus 23-át, a Molotov–Ribbentrop-paktum aláírásának napját. Ugyanebben az évben alakult meg Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja, amely európai szinten igyekszik koordinálni a totalitárius múlt feltárásával foglalkozó nemzeti intézmények tevékenységét. Tőkés László ennek egyik védnökeként azóta is szorgalmazza egy nemzetközi törvényszék felállítását, amelynek üldöznie és elítélnie kellene a kommunista bűnösöket. A püspök szem- és fültanúként idézte fel azt is, hogy a magyar származású néhai amerikai politikus, Tom Lantos már 2007-ben arról beszélt a kommunizmus áldozatai washingtoni emlékművének avatásán, hogy a fasiszta és kommunistaönkényuralom mellett egy harmadik típusú is leselkedik a modern világra, mégpedig az iszlám fundamentalizmus. S lám, míg az ateista diktatúrákban „a bűn és a Sátán ellen szabad lelkiismerettel” kellett viaskodniuk a jó keresztényeknek, ma élet-halál harcot kell vívniuk szerte a világban az Isten nevében vagy épp valamilyen obskurus ideológia jegyében fellépő fundamentalisták ellen.
Erdélyi EP-képviselőnk végül meleg hangon méltatta a rendezvény díszmeghívottját, dr. Kiss Tamást, aki 1956. október 10-e körül Szegeden évfolyamtársaival együtt egy hallgatói érdekvédelmi szervezetet alakított, majd egyik kezdeményezője és vezetője lett az október 16-án megalakult Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének. A 20-i szegedi nagygyűlés elfogadta azokat a politikai követeléseket, amelyek három nap múlva a forradalom követeléseivé váltak. Az ifjú joghallgató 22-én a Budapesti Műszaki Egyetem nagygyűlésén ismertette a Magyar Egyetemisták és Főiskolai Egyesületek Szövetsége megalakulását és az elfogadott követeléseket, csatlakozásra szólítva fel a részvevőket. Részt vett a forradalomban, nemzetőrként pedig a szabadságharcban, 1957-es letartóztatásáig Tapolcán és Szegeden bujkált. 1958-ban az ún. Kiss Tamás és társai perben első fokon nyolc, másodfokon öt év börtönbüntetésre ítélték. Amnesztiával szabadult, segédmunkásként, majd raktárosként dolgozott a fővárosban, később Balassagyarmaton. Csak 1976-ban fejezhette be jogi tanulmányait, 1990–1994 között a nógrádi város alpolgármestere volt. 1996–99 között kormány-főtanácsadóként a politikai üldözöttek ügyeivel foglalkozott. 2002-ben a Pofosz alelnökévé választották. Küldetése az 56-os forradalom és szabadságharc emlékének őrzése, a fiatal generációk felé való közvetítése. Mai napig rendszeresen ad elő és szerepel ez ügyben is rádió- és tévéműsorokban.
A püspök emlékeztetett: Kiss Tamás méltán kapta meg 2006-ban a kisvárdai Tőkés László Alapítvány díját s lépett a díjazottak illusztris seregébe. Az akkor őt laudálót idézve elmondta róla: a meghívott „nem magamutogató ember”, pedig „a forradalom viharmadara volt”. Hiszen például az október 23-i nagyszabású budapesti diáktüntetés – amely a Szegedről indult és Magyarország egyéb egyetemi városaiban már zajló forrongás csúcsosodása volt – úgy torkollott népfölkelésbe és szabadságharcba, hogy akkor már kidolgozott követelések találtak országos és lelkes helyeslésre. „Ezek az ifjak, s elsősorban a szegediek gyúrták és hajították el azt a hógolyót, amiből a sztálinista rendszert elsöprő hatalmas lavina támadt” – idézte Tőkés László a korabeli méltatást, emlékeztetve: 1956 Erdélyben is főként az ifjúság soraiban talált erősebb visszhangra, s a rezsim aránytalanul kemény megtorlása is rengeteg – magyar és román – fiatalt érintett, többnyire teljesen ártatlanokat.
Kiss Tamás Az 1956-os forradalom indító szikrája, a szegedi MEFESZ címmel tartott – értékes, kevéssé ismert kép- és hanganyaggal kísért – érdekfeszítő előadást úgy, hogy nem hazudtolta meg önmagát: „Sosem az Én került előtérbe, hanem mindig a Mi.” Visszaemlékezésében a múltbéli történések több, kevésbé ismert részletét domborította ki, majd reagált a hallgatóság felvetéseire, végül közösen állapították meg: bár a magyar forradalom és szabadságharc kitöréséhez több szerencsés véletlen egybeesése is hozzájárult, ám a korabeli társadalmi-politikai helyzet nagyon is megérett rá. A szerencsétlen geopolitikai körülmények és a vörös terror miatt nem győzhetett, ám a kommunista világrendszeren súlyos sebet ejtett. Megfogalmazást nyert az is, hogy a megtorlás kegyetlen volt, de aztán a diktatúra puhulni kezdett Magyarországon, míg Romániában az 56-os eseményeket arra is felhasználta az önkényuralom, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösséget megroppantsa, megfélemlítse.
A házigazdák végül azzal köszönték meg a 83 éves Kiss Tamásnak a jelenlétet és a beszámolót, hogy „fejére idézték” egyik korábbi méltatójának mondatát, amelyet amaz életpálya-összefoglalónak szánt: „Egyszer fenn, másszor lenn, de mindig felelősséggel egymásért és a hazáért.”
tokeslaszlo.eu/cikk
2017. március 24.
Fiatal műszakiak nemzetközi fóruma Kolozsváron
Tizenhárom egyetemről és hat kutatóintézetből érkezett mérnökhallgatók és kutatók, valamint a versenyszférát képviselők részvételével tegnap Kolozsvár adott otthont a 22. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakának. A hagyományos rendezvény szervezője az idén is az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya, társszervezője pedig a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara; fővédnöke Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, védnöke Gyulai József, a Novofer Alapítvány kuratóriumi elnöke. A megnyitóval egybekötött plenáris előadások délelőtt a János Zsigmond Unitárius Kollégium Dávid Ferenc dísztermében zajlottak, a szekcióelőadások pedig délután az EME és a Sapientia EMTE épületeiben hangzottak el. A harmadízben adományozott Maros Dezső-díjat Máriás Nimród fiatal hőerőgépész mérnök érdemelte ki.
A résztvevő fiatalok Budapestről, Gödöllőről, Miskolcról, Debrecenből, Kecskemétről, Nyíregyházáról, Veszprémből, Pécsről, Nagyszombatról, Marosvásárhelyről, Gyergyószentmiklósról és Kolozsvárról érkeztek. Érdekesség, hogy első ízben megjelent néhány, a budapesti és miskolci egyetemeken angolul tanuló külföldi diák Azerbajdzsánból, Egyiptomból, Irakból, Mexikóból, Nigériából és Pakisztánból, akik szintén kutatómunkájuk eredményeit mutatták be. A számbavételen a műszaki területek (anyagtudományok, biztonságtudomány, gépészet, informatikai alkalmazások, környezetvédelem, építészet, járműipar, mechatronika, mezőgépészet, vegyészet, villamosságtan stb.), a műszaki oktatás, a tudomány- és technikatörténet, az interdiszciplináris kutatások kerültek terítékre – hangsúlyozta megnyitó beszédében Bitay Enikő, a szervezőbizottság elnöke, az EME főtitkára, a Műszaki Tudományok Szakosztályának vezetője.
Sipos Gábor EME-elnök arra emlékeztetett, hogy induláskor a műszaki tudományosság magyar nyelven való művelése volt az eredeti cél, aztán az évek során az ülésszak örvendetesen kinőtte magát, ma már fontos kapocs az anyaországgal. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora szerint csak egyetlen Kárpát-medencei tudományosság létezik, ehhez kell az élő kapcsolattartás. Gyulai József (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) kijelentette: a tudományban elsődleges szerep jut az anyanyelvnek, ha ez nem nyomja el a nemzetközileg elfogadott kommunikációs úzust. Roósz András (Miskolci Egyetem) és M. Csizmadia Béla (Gödöllői Szent István Egyetem) a szakképzettségen a fiatalok számára a tudást meghaladó világnézet kialakítását érti (ide értve a humán tudástárat is), amelyben a kutatási eredményeket el kell tudni helyezni. Rajnai Zoltán (Óbudai Egyetem) és Danyi József (Kecskeméti Egyetem) szerint van utánpótlás a kutatómunkában, amit a fiatalok szívesen vállalnak.
Az EME nevében Sipos Gábor Gr. Mikó Imre-emléklapot adományozott Roósz Andrásnak az erdélyi magyar műszaki tudományosság szíves és kitartó támogatása elismeréséül.
Délelőtt plenáris előadások hangzottak el, és – kiemelkedő kutatási tevékenységéért, sikeres előadásaiért – Maros Dezső-díjban részesítették Máriás Nimród fiatal hőerőgépész mérnököt. Délután a szekció-előadásokon összesen 163 szerző 95 munkáját mutatták be, amit konferenciakötetben jelentettek meg, de a tanulmányok külön-külön is elérhetők online az Erdélyi Digitális Adattárban (eda.eme.ro/handle/10598/29716).
Szabadság (Kolozsvár)