A Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának nyárádszeredai levelező tagozatán zajlik a téli vizsgaidőszak. Az első évfolyamon 48, a másodikon 38, a harmadikon 30, a negyedik évfolyamon 31-en vizsgáznak. Dr. Jakab Sámuel tagozatvezető elmondta: eddig az első évfolyam hallgatói bizonyultak a legjobbaknak. Temes megye kivételével egész Erdélyből tanulnak fiatalok és idősebbek a nyárádszeredai levelező tagozaton. Ebben az évben újdonság, hogy sok csángó fiatal iratkozott be a szakképzésre. A kertészmérnöki szakon folyó képzés időtartama négy és fél év, az oktatás hétvégeken zajlik. A végzettek magyarországi diplomát kapnak, amit az egyetem és az RMDSZ oktatási osztálya hozzájárulásával honosítanak. Az elmúlt tíz évben a vizsgázottak 9%-a külföldre ment dolgozni. Nagyobb részük időszakosan dolgozik külföldön, majd hazatér és a megszerzett pénzt vállalkozásba fekteti. A végzettek legtöbbje munkahelyet talált, mások saját gazdaságaikban dolgoznak. Románia EU-csatlakozása újdonságot hozott a tanintézmény életébe, ugyanis akik a nyárádszeredai levelező tagozaton szereznek kertészmérnöki szakképzést, az EU országaiban is elismerik azt. /(kilyén): Vizsgalázban a kertészmérnöki szak hallgatói. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 30./

Negyedik alkalommal rendezték meg október 12–14-e között a Fehér megyei Magyarlapádon a hagyományőrző tánctáborral egybekötött szüreti mulatságot, melyen a szervezők meghívására részt vett a budapesti Kertészeti Egyetem mintegy 50 fős néptánccsoportja is. A vendégeket a helybeliek szállásolták el magánházaknál, A mulatságon a Rojtos és a lapádi Pirospántlikás együttesek szolgáltatták a talpalávalót majdnem hajnalig. Az esemény főszervezője, br. Bánffy Farkas a rendezvénnyel kapcsolatban elmondta: a helységben szervezett nyári tánctábor népszerűsége és sikerei adták az ötletet ahhoz, hogy csak kimondottan népzenés és néptáncos bált szervezzenek. Magyarlapádon a kilencvenes évek elején sikerült újraindítani az addig elhanyagolt hagyományápolást. /Szakács Bálint: Hagyományos őszi mulatság Magyarlapádon. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 16./

Húszéves a nyárádszeredai kertészeti egyetem
Szombaton nagyszabású "szülinapos hangulatú" rendezvény keretében ünnepelték meg a nyárádszeredai kertészeti egyetem megalakulásának 20. évfordulóját. Az egyetem hivatalos neve ma: a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara Határon Túli Levelező Tagozata, ahol eddig 414 diplomás kertészmérnököt neveltek. További 600-an fordultak meg még az egyetemen, akik nem szereztek oklevelet, de ők sem távoztak üres tarsollyal. A rendezvényre meghívták mindazokat, akik segítettek a tagozat létrehozásában, akik működéséhez hozzájárultak, akik tanítottak, akik anyagi és szellemi támogatást nyújtottak. Az ünnepség, amelyre a Bekecs étteremben került sor, Móré Levente lelkész, kertészmérnök igehirdetésével és a Bocskai Dalkar női karának fellépésével vette kezdetét.
– Húsz évvel ezelőtt egy szükségszülte oktatási formát indítottunk el az akkori Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Határon Túli Tagozataként, a hétvégeken működő kertészmérnök képzést. Szakadékot áthidaló, vagy űrkitöltő képzésnek is nevezhető. Azért volt szükség erre a képzésre, mert Erdélyben a Bolyai Egyetemmel egy időben megszüntették a magyar nyelvű felsőfokú agrároktatást. Mély szakadék, nagy űr keletkezett az erdélyi magyar agrárszakember- képzésben. Megöregedtek agronómusaink. Márpedig egy kiöregedett, kihalófélben lévő szakembergárdával nem lehet versenyképes, korszerű mezőgazdaságról álmodni, életképes magángazdaságot szervezni, működtetni. Ezt a szakadékot kellett valamiképpen áthidalni. Ez volt a 20 évvel ezelőtt megálmodott képzésünk célkitűzése, küldetése. Magyarügy, misszió a javából. Olyan felsőfokú képzési forma szervezésére kellett törekednünk, amely az adott politikai légkörben, gazdasági helyzetben megvalósítható, amely kis és gyorsan megtérülő befektetéssel rövid idő alatt jövedelmet, megélhetést biztosít a végzetteknek. Ezt ismerte fel az RMGE akkori országos vezetősége. Tudtuk, hogy az önálló Bolyai Egyetem, s a felsőfokú magyar nyelvű állami agrároktatás újraindítására sokat kell várni. Lépni kellett. Mi léptünk az aggályoskodók, a kishitűek, nemzetféltők riogatása, acsarkodása ellenére is. Idővel elcsitultak a nemzetféltők harsonái, mi meg végeztük csendben, szerényen, a jó ügy szolgálatának tudatában a magunk dolgát. Megteremtettük a magunk kis helyi autonómiáját. A semmiből indultunk, felkarolta ügyünket a Bocskai István Alapítvány, jól jött az anyagi támogatás az anyaországtól, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem szellemi segítsége, ami nélkül ma nem lenne mit ünnepelni. 414 diplomás magyar kertészmérnököt képeztünk Erdélynek, 95 százalékuk a szülőföldön maradt, tizenöt fiatal oktatót és volt tanítványt irányítottunk doktori iskolába, 13-an meg is szerezték ezt a tudományos fokozatot – mondta dr. Jakab Sámuel, a tagozat vezetője, aki hozzátette Nyárádszeredának köszönheti a Sapientia EMTE, hogy marosvásárhelyi karán ma akkreditált nappali kertészmérnöki képzés folyik. Tantestületének törzsgárdája az itt oktató konzulensek közül verbuválódott. S ha nincs az egyesek által "burjánegyetemnek" gúnyolt képzés, akkor ma nem lenne a Sapientián akkreditált nappali kertészmérnöki és tájtervezői szak.
Az ünnepi beszédek során elmondták, hogy a kertészmérnöki képzés révén Nyárádszeredát sokkal többen ismerik országszerte és a határon túl is, mint valaha.
– Hosszú távon biztosan megtérülő befektetés volt, nem volt elfecsérelt pénz, amivel az anyaországiak támogatták, hiszen nem csak az erdélyieket szolgálja, hanem az anyaországbelieket is. A végzettek számos magyarországi cég kihelyezett fiókvállalatainak vezetői, összeköttetői. Kitárultak a romániai piac kapui a magyarországi kertészek, faiskolások előtt, mindkét ország előnyére.
Az ünnepség során felszólalt még Tóth Sándor polgármester. Dr Hrotkó Károly dékán, Halászné Zelnik Katalin, aki oroszlánrészt vállalt a Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Határon Túli Tagozatának létrehozásában. Nevének említésekor, beszéde végén, a teremben helyet foglaló oktatók, volt és jelenlegi diákok a köszönet jeléül, hosszasan tapsolták.
Az üdvözlőbeszédeket követően számos oklevelet osztottak ki.
Az ünnepség díszebéddel és vigalommal folytatódott. Fellépett a Bekecs Néptáncegyüttes.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Több mint négyszáz végzőst tud maga mögött a nyárádszeredai kertészoktatás
12. alkalommal szervezték meg a múlt hét végén Nyárádszeredában a hagyományos kertésznapot, amelyen zömében olyan erdélyi vállalkozók, termelők mutatkoztak be, akik a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának a nyárádszeredai kihelyezett tagozatán szereztek oklevelet, illetve sajátították el a szakma gyakorlásához szükséges ismereteket. A szeredai tagozat tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját, új évfolyamokat viszont nem indíthatnak, így két év múlva megszűnik a nyárádszeredai kertészoktatás. A hétvégi kertésznapon az elmúlt húsz év tapasztalatairól kérdeztük dr. Jakab Sámuelt, a nyárádszeredai tagozat vezetőjét.
– Tavaly június végén ünnepelték a 20 éves jubileumot, két évtizeddel ezelőtt sikerült egy hiánypótló képzést elindítani itt, a nyárádmenti kisvárosban. Valójában kiknek is szólt ez a képzés?
– Annak idején az volt az elképzelés, hogy olyan erdélyi fiatalok részére indítsuk, akiknek valamilyen okból kifolyólag nem sikerült érettségi után továbbtanulniuk, de szeretnék folytatni tanulmányaikat, vagy már gazdálkodnak és szeretnék tökéletesíteni a szakmai tudásukat. Többségében harminc-, negyvenéves diákjaink voltak, ritkábban ugyan, de még ötvenévesek is végeztek nálunk. Az évek során eddig 430-an szereztek diplomát. Legtöbb végzősünk természetesen Maros megyéből származik, de sokan érkeztek Hargita, Kovászna megyéből, és a kezdetekben, még mielőtt beindult volna a Partium Egyetemen az agrároktatás a Debreceni Egyetemmel karöltve, nagyon sokan jöttek Szatmár, Nagykároly, Nagybánya, Zilah környékéről. Gyakorlatilag lefedik Erdély összes magyarlakta vidékét.
A Sapientián a kertészmérnöki kar csak 2002-ben indult, tehát addig valójában hiánypótló volt ez a szakterület a környéken. A kertésznapot is azért kezdtük szervezni tizenkét évvel ezelőtt, hogy hallgatóink, végzettjeink kapcsolatba kerüljenek magyarországi vagy hazai, a kertészet terén tevékenykedő cégekkel, amelyek révén munkalehetőséghez juthatnak. Ezelőtt tíz-tizenöt évvel főként magyarországi cégek igyekeztek kelet felé orientálódni, fiókcégeket hoztak létre és keresték oda a megfelelő szakembereket. A hallgatóink alkalmasak erre, és számos sikeres együttműködés született. Hallgatóink közül nagyon sokan saját vállalkozásba kezdtek azon a területen, amelyen képesítést szereztek.
– A Sapientia kertészmérnöki szakja konkurenciát jelentett-e a nyárádszeredai kertészeti tagozat számára?
– Szerintem a Sapientia nem jelent számunkra konkurenciát, mivel oda főleg fiatalok, azaz frissen érettségizettek jelentkeztek, ide hozzánk pedig olyanok, akik nem tudtak nappali képzésben részt venni. Idősebbek, családosok, akiknek munkahelyük van, vagy saját területükön, kertjükben már gyakorolták a kertészkedést, gazdálkodást. Amikor a Sapientián megnyílt a kertészmérnöki képzés, engem bíztak meg, hogy előkészítsem a beindítását, már akkor jelezték, hogy itt, Nyárádszeredában ne indítsunk első évet, mert át kell majd vegye a Sapientia. Igen ám, de én erre úgy válaszoltam, hogy a Sapientia nem működtethet hétvégi oktatást mindaddig, amíg a szakot nem akkreditálják. Márpedig egy új szak indítása után el kell telnie több évnek, amíg akkreditálásra kerül sor. Végül a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumától megérkezett az értesítés, hogy nem támogatják újabb évfolyamok indítását, hanem integrálnia kell a Sapientiának az itt folyó oktatást. A már megkezdett évfolyamok kifutnak, de újabb évfolyamokat nem indíthatunk. Még két év van, a mostani másod- és harmadév befejezi, és megszűnik Nyárádszeredában a kertészeti oktatás. Jelenleg már csak 50-60 diákunk van.
– A környékbeli, idősebb gazdákra nézve nem jelent-e veszteséget, hogy megszűnik a helyi képzés?
– Valamilyen szinten veszteség, de azt is el kell mondani, hogy az utóbbi években a jelentkezők száma nagyon megcsappant. Eleinte negyvenen-ötvenen is jelentkeztek, de az utóbbi időben ez a szám húsz, majd tíz alá esett, úgymond aki akarta, elvégezte, tehát a kezdeményezésünk eleget tett a maga feladatának. Négy-öt személyért anyagilag sem éri már meg tovább működtetni a tagozatot, hiszen öt diák számára is ugyanannyi tanárt kell fizetni, mint ötvennek. Voltak hangok, hogy egy emberért is tovább kell folytatni, de az anyagi szempont nem mellékes.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely),

Magyar állami kitüntetések példamutató munkákért
Magyar állami kitüntetéseket adtak át kedden délután Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán, melyeket Áder János köztársasági elnök adományozott a Magyar Állami Ünnep alkalmából.
Zsigmond Barna Pál főkonzul arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenki tegye a dolgát. Nehéz időket élünk, és összefogásra van szükség, de a megoldást ne csak kívülről várjuk, mert a megoldás bennünk is van. Mindenki tegye a dolgát, mert akkor a közösség felvirágzik, és így tudunk egyről a kettőre jutni, előre menni. „Mi most azért vagyunk itt, mert büszkék vagyunk arra, hogy van egy évezredes magyar kultúránk, vannak olyan személyiségeink, akik ezt a kultúrát viszik előre, ki-ki a maga sorsa, rendeltetése szerint, ki az oktatásban, ki a lelki életben, ki a gazdasági életben, ki a tájékoztatás világában, de mindenki teszi a dolgát, és a magyar kultúrát, a magyar nyelvet szolgálja. Akkor van magyar megmaradás a Kárpát-medencében, ha vannak olyan személyiségeink, akik példát tudnak mutatni” – mondta el a főkonzul.
Az erdélyi magyar nyelvű oktatás és nevelés számos területén végzett, fáradhatatlan és nélkülözhetetlen tevékenysége, valamint a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Háza létrehozása érdekében végzett példaadó munkája elismeréseként Burus Siklódi Botond a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Burus Siklódi Botond alapelve a minőség, a hitelesség és a tisztesség jegyében dolgozni nemzeti közösségünkért – hangzott el a laudációban, melyet Szarka Gábor konzul olvasott fel. „Emberi értékei, magatartása is példaértékű. A szakmai tudás és tájékozottság jellemző minden általa irányított területen. Munkabírása, pontossága közismert. Szolgálatra állította be életét, amelyet hivatástudattal teljesít.” Burus-Siklódi Botond kémia-fizika szakos tanár, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett tanári diplomát. 1983-1991 között a Maros megyei dicsőszentmártoni általános iskolában tanított, majd tevékenységét Hargita megyében folytatta. A Megyei Pedagógusok Háza igazgatójává való kinevezése után alkotta meg életművét, az Apáczai Csere János Pedagógusok Házát. Burus Siklódi Botond a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének tanácsosa, majd főtitkára lett. A Székelyföldi Területi Oktatási Központ vezetője, és a Bolyai Nyári Akadémia programmenedzsereként nélkülözhetetlen embere lett a pedagógusok szövetségének. 2011-ben az RMPSZ tisztújító közgyűlése elnökévé választotta, amelyet 2015-ben is megerősített újabb négy esztendőre. Elnökként a szövetség munkáját a magyar tannyelvű oktatás és nevelés hatékonyabbá tétele és minőségi fejlesztése érdekében szervezi és irányítja. A kitüntetett az Apáczai Csere János Pedagógus Ház létrejöttéről beszélt, majd köszönetet mondott a magyar kormánynak, családjának, mentorainak és munkatársainak. „Nehéz elfogultság nélkül erről a munkáról beszélnem. Számomra különös jelentőséggel bír az oktatás, nevelés, mert generációkon át valahol összenőtt velem, a családommal, a közeli és távoli múltunkkal” – fogalmazott.
Székelyföldi díjazottak
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült Feszt György, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nyugalmazott tanszékvezető professzora és Jakab Sámuel, a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar nyárádszeredai levelező tagozatának vezetője, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át Baricz Lajos szentszéki tanácsos, marosszentgyörgyi lelkész, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő (Népújság), valamint a Magyar Arany Érdemkeresztet Hegedűs Ferenc kézdivásárhelyi vállalkozó.
A csíkszeredai Lázár Házban tartott esemény ünnepélyességét a Codex együttes és a marosszentgyörgyi énekesek, zenészek, valamint Kosztándi Zsolt színész szavalata emelte.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Sikeres gazdálkodáshoz elsősorban tudás kell
Munkássága elismeréseként nemrég a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. Gyermekkorában meg kellett harcolnia azért, hogy tanulhasson és magyar iskolába is járhasson. Dr. Jakab Sámuel talajtani szakértő azt vallja, a tudás a legnagyobb érték, amit az ember felhalmozhat.
– Mikor kezdett érdeklődni a földrajz és a talajtan iránt?
– Szásznádason születtem: gyermekkoromban a település 75 százalékban szász volt, 20 százalékban román és a lakosság 5 százaléka – mintegy húsz család – volt magyar. Helyben csak román és német iskola működött, de német tagozaton csak minden második évben indítottak osztályt. Én épp román osztályban kezdhettem tanulmányaimat. Románul jól tudtam, így nem voltak nehézségeim. Apámnak elég sok birtoka volt. A négy elemi után 12 évesen már magas, erős gyermekként én végeztem el a földek ugarolását, az aratás utáni sekély szántást. Apám birtokán volt két nagy árok, ahol jól lehetett látni az üledékes kőzetrétegeket. Ez engem nagyon megragadott.
– Mennyire volt nehéz továbbtanulni?
– Elemi után a nagyenyedi református kollégiumban szerettem volna továbbtanulni. Akkor már Dél- Erdélyhez szakadtunk, ahol két magyar középiskola maradt: Nagyenyeden a Bethlen Kollégium és Brassóban a Római Katolikus Gimnázium. 1943-ban a Bethlen Kollégiumot bezárták, s mivel unitárius voltam, nem vettek fel a brassói katolikus gimnáziumba. Sírtam, így apám elvitt Erzsébetvárosba, a román gimnáziumba. Oda is csak úgy kerültem be, hogy a polgármester szásznádasi volt, s apámmal gyermekkoruk óta ismerték egymást, másképp magyarként fel sem vettek volna. Mindenképp szerettem volna magyarul is tanulni. Erre 1948-ban kínálkozott lehetőség. Akkor szűnt meg Marosvásárhelyen a református kollégium, a római katolikus gimnázium és a szászrégeni gimnázium, amelyek helyett létrejött a 2-es számú fiúlíceum. Nehezen engedtek felvételizni, de azzal volt szerencsém, hogy az iskolaigazgató és az aligazgató matematika tanár volt, nekem pedig az V.osztályos bizonyítványomban 10-esem volt matematikából. Sikeresen vizsgáztam és három év múlva leérettségiztem.
– Jött a katonaság, a munkaszolgálat. Miért nem sikerült első nekifutásra bejutni az egyetemre?
– Both Károly barátommal elmentünk Kolozsvárra felvételizni, én geológus vagy vegyész szerettem volna lenni. Mindketten kulákfiúk voltunk. A Bolyai Egyetemen a jelentkezési iratainkra egy római négyes került, ami azt jelentette, hogy „egészségtelen” származásúak, azaz osztályellenségek vagyunk. A titkárságon azt tanácsolták, próbálkozzunk a Babeşen. Annak ellenére, hogy a felvételi felkészítőn a legjobbak között voltunk, nem engedték meg ott sem, hogy vizsgázzunk. Hazamentem és a mezősámsondi iskolában tanítottam helyettesítő tanárként, amíg be nem soroztak. Három évig és három hónapig voltam munkaszolgálatos bányászkatona Lupényban. Közben szakmát tanultam, elvégeztem egy villanyszerelői tanfolyamot, majd pedig mesterit, mert tudtam, hogy ha lejár a munkaszolgálat, meg kell élni valamiből. De nem mondtam le az egyetemre való felvételizésről sem. Leszerelés után végül hidrológiára felvételiztem, sikeresen. Közben a hidrológusi szakot átalakították fizikai földrajz szakká. Harmadéven a talajtan-felszínalaktan szakirányt választottam, a szakdolgozatomat is ebből írtam.
– Az egyetem elvégzése után talajtérképészként dolgozott, felmérte a Nyárád- és Küküllő-mente termőföldjeit. Miről szólnak a talajtérképek?
– A talajt növényi tápanyagtároló természetes képződménynek tekintjük. Szárazföldünkön nagyon sokféle talaj található. Egy-egy község határán belül is akár 20–30 féle, más-más tulajdonsággal és termőképességgel bíró talajféleség van. A talajtérképezés ezeket hivatott feltárni, térképileg ábrázolni, leírni, ismertetni ésszerű hasznosíthatóságukat. A laikusok azt mondják, hogy a fekete föld a jó termő. Ez azonban nem mindig van így. Az igaz, hogy a sötét szín gyakran a talaj egyik legfontosabb, sajátos összetevőjének, a humusz bőségének tudható be, de nem minden esetben. Lehet néha káros is a sötét szín, különösen a fekete szín, ha például annak oka a gyakori vízfelesleg. Egy talaj akkor jó, ha van kellő mennyiségű felvehető növényi tápanyagkészlete, tehát ha jó a tápanyagfeltáró képessége. Az, hogy a növény mennyire tudja felhasználni a talajban levő tápanyagokat, függ a talaj fizikai és kémiai tulajdonságaitól: mennyire agyagos vagy homokos, de függ a talaj kémhatásától, mennyire savanyú, lúgos vagy éppen semleges. Egy agyagos talajban hiába van sok tápanyag, ha olyan erősen köti, hogy a növény sem azt, sem a vizet nem tudja onnan felvenni. A talajtérképek nemcsak a különböző talajokat tartalmazzák, hanem azt is, hogy a szóban forgó terület hol található, milyen kitettségben, mennyi napfény éri, mi történik a felszínre érkező csapadékkal. Napjainkban minden községnek van talajtérképe. Azt, hogy ezt mennyire használják/használták, elsősorban az ott dolgozó agrárszakemberektől függ. Az utóbbi időben sokan fordulnak hozzám – nemrég a Nyárád- és Kisküküllő mentén végzendő felmérés kapcsán kért adatokat a Milvus Madártani Egyesület. Jó tudni, hogy a talajféleségeket bemutató talajtérkép időtálló, több évtized múlva is érvényes.
– A Budapesti Corvinus Egyetem Kertésztudományi Kara nyárádszeredai tagozatának 1993-as megszületésénél bábáskodott, és huszonhárom évig vezette azt. Mennyire elégedett az itt végzett diákokkal?
– A változás után felvetődött annak a lehetősége, hogy az érettségizett magyar diákokat segítsük magyarországi továbbtanulásban. Közülük azonban kevesen jöttek vissza, így felmerült annak szükségessége, hogy itthon szervezzünk képzést. 1993-ban indult el Nyárádszeredában a kertészeti oktatás olyan meggondolásból, hogy a Nyárád-mentén hagyománya van a zöldség- és gyümölcstermesztésnek és a Küküllő-mentén a szőlőtermesztésnek. Eleinte Erdély valamennyi magyarlakta vidékéről jöttek tanulni vágyó fiatalok – Szatmárról, Nagykárolyból, Beszterce megyéből, Székelyföldről –, de legtöbben mégis Maros megyéből. A hétvégi képzések keretében a diákoknak szerencséjük volt azzal, hogy valamennyi tantárgyhoz volt egy budapesti és egy helyi tanáruk is, így egyszerre nyerhettek betekintést az ottani és a helyi viszonyokba. Körülbelül 2200-an fordultak meg a kertészeti tagozaton, ezek közül 460-an diplomáztak, s mintegy 95 százalékuk itthon maradt és a szakmában vagy azzal kapcsolatban levő szakmában dolgozik. Végzettjeink különösen a zöldség- és virágtermesztésben értek el szép eredményeket, kisvállalkozásokat indítottak, sokan kertépítéssel foglalkoznak. Vannak kiváló borászaink, szőlő- és gyümölcstermesztőink. Volt olyan év, hogy a piacokon csak a nyárádszeredai egykori tanítványoknak volt paradicsoma. Akik ott végeztek, tudják, hogy nem elég, amit apáinktól, nagyapáinktól ellestünk, nem elegendőek az általuk alkalmazott módszerek, másképpen kell gazdálkodni.
– A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karán is ön szervezte meg az okleveles kertészmérnöki szakot. Az ott elindított szak folytatása a nyárádszeredai tagozatnak?
– Nyárádszeredában huszonkét év képzés során elsősorban nem a legfiatalabbak szereztek oklevelet, hanem akik munkahely és család mellett tanultak. A Sapientián 2002-ben indult el a kertészmérnöki nappali oktatás, ahová elsősorban frissen érettségizettek jelentkeznek. A Sapientián a kertészmérnöki, majd tájépítészeti szak elindítása nagymértékben annak köszönhető, hogy Nyárádszeredában már volt egy jól felkészült oktatói testület, s ennek egy része a Sapientián folytathatta az oktatást. A nyárádszeredai oktatói gárdából 17 fiatal oktatót irányítottunk doktori képzésre, s ezek közül 15-ön megszerezték a tudományos fokozatot. Igény van a nappali képzésre, érdeklődnek a fiatalok: tudomásom szerint mind Marosvásárhelyen, mind a most indított sepsiszentgyörgyi agrármérnöki szakon beteltek a helyek. Azt hiszem, mégis bölcsebb lett volna a nappali agrármérnöki képzést inkább Marosvásárhelyre tervezni a frissen érettségizettek részére, a kertészmérnöki szak mellé, és Sepsiszentgyörgyön hétvégi képzést indítani az idősebb jelentkezők számára, elsősorban olyan gazdák részére, akik elvégezték Illyefalván a LAM alapítvány tanfolyamát.
– Vajon mennyire van a mai fiatalokban hajlandóság arra, hogy mezőgazdasággal foglalkozzanak?
– Sok olyan diákkal találkoztam, aki meggyőződésből jött kertészmérnöki szakra. Ha figyelembe vesszük, hogy mekkora mezőgazdasági terület kell egy család eltartására, akkor legkifizetődőbb zöldség- és dísznövénytermesztéssel foglalkozni: aránylag kis területet igényel és viszonylag hamar megtérül a befektetés. Igaz, sok munka van vele, és értékesíteni is tudni kell. Az állattenyésztéshez és a szántóföldi növénytermesztéshez jóval nagyobb földterületekre van szükség. Ahhoz, hogy valaki sikeres mezőgazdász legyen, tanulnia, képeznie kell magát.
– Mit tanácsolna azoknak a fiataloknak, akik a gazdálkodás mellett teszik le a voksot?
– Életemben megtapasztaltam, hogy a legfontosabb a tanulás, a folyamatos fejlődés. Igaz a mondás: a tudás hatalom. Ezt az értéket soha nem lehet elvenni az embertől. A pénzt ellophatják, a vagyont elveszíthetjük. De ha a legnagyobb vagyonunk a tudás, akkor gazdagok vagyunk.
Jakab Sámuel Erdélyi magyar geológus, földrajzi szakíró. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem természeti földrajz szakán (1960) végezte. 1961–1962-ben Kolozsváron geológus, talajkutató, majd a Talajtani és Agrokémiai Hivatal munkatársa Marosvásárhelyen. A marosvásárhelyi Gyümölcstermesztő Kutatóállomás munkatársaként is dolgozott. Az országos Talajtani Társaság talajgenetikai és rendszertani bizottságának tagja. A bukaresti egyetemen védte meg doktori dolgozatát. Részt vett a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) Maros megyei szervezetének megalapításában. 2002-ben a Magyar Tudományos Akadémia köztestülete tagjává fogadta. A 2004-ben alakult Magyar Kertésztársaság elnökévé választották a nyárádszeredai kertész tagozaton végzett öreg diákok. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Agrártudományi szakosztályának elnökségi teendőit is ellátta.
Simon Virág
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A talajtantól a magyar nyelvű szakemberképzésig
Ezzel a címmel jelent meg nemrégiben dr. Jakab Sámuel könyve, amely búcsút jelent életének egy fontos fejezetétől. Attól a 23 évtől, amelyet az erdélyi magyar nyelvű főiskolai kertészeti képzés megalapozásának, kibontakozásának és irányításának szentelt, és amely alatt hozzájárult a Sapientia EMTE okleveles kertészmérnöki szakának beindításához. A 85 éves tudományos kutató, népszerű szakíró, az erdélyi talajok kiváló ismerője rendkívül gazdag életművének fontosabb eseményeit próbáltam meg egy hosszú beszélgetés nyomán összefoglalni. 
– Bevezetőként kanyarodjunk vissza a múltba! Az egyik legemlékezetesebb vidéki utamra Jakab Sámuel tanár úr ösztönzésére, az ő kíséretében és hozzáértő magyarázatát hallgatva mentem el. Megható volt látni ragaszkodását a Nádasi-patak keskeny völgyében fekvő kicsi faluhoz, Pipéhez, ezért először is e szoros kapcsolat eredetéről kérdeztem.
– Szásznádason születtem 1931-ben. Dédapámnak Nádason és Héturon volt birtoka. Nagyapám, aki a dicsői járás főszolgabírója volt, Nádason lakott, édesapám ott jött a világra. Székely gyökerekkel (Homoródalmás, Szentábrahám) rendelkező szüleim unitárius vallásúak voltak, ezért a Nádassal szomszédos Pipe unitárius egyházához tartoztunk.
– A szászok lakta faluban járt-e iskolába? 
– Édesapám szerette volna, hogy németül tanuljak, de amikor iskolakötelessé váltam, a német nyelvű felekezeti iskolában nem indult osztály, így a román tannyelvű állami iskolába kerültem, ahol kijártam a négy elemit. Abban az időben Nádas Dél-Erdélyhez tartozott, ahol csak két magyar gimnázium működött. A négy elemi után apám a nagyenyedi református kollégiumba szeretett volna beíratni, de éppen akkor nem indult ott sem évfolyam, s unitárius vallásom miatt a brassói római katolikus gimnáziumban is visszautasítottak. Édesapám az erzsébetvárosi román iskolában próbálkozott, de oda sem akartak felvenni, csak miután gyermekkori iskolatársa, a nádasi származású polgármester szólt az érdekemben. Öt éven át az erzsébetvárosi Timotei Cipariu főgimnázium diákja voltam. Mivel szerettem volna már végre magyarul tanulni, a tanügyi reformot követően Marosvásárhelyen a 2-es számú fiúlíceummá átalakított volt református kollégium kilencedik osztályába felvételiztem. 
– Hogyan sikerült a váltás?
– Már a jelentkezésnél, aztán a felvételi vizsgánál is gondok voltak. Magyarul otthon tanultam meg írni-olvasni, ezért a helyesírás nem ment a legjobban. Bár matematikából meg kellett kérdeznem a kulcsszavakat, végül jó jegyet kaptam. A magyar írásbelin kitűnő erzsébetvárosi franciatanárnőm összefoglalóját fordítottam le francia nyelvből. A szóbeliken is túlesve a 140 jelöltből bekerültem a 40 fiú közé, akiknek sikerült a felvételi vizsgája. Bentlakóként osztálytársaimtól tanultam meg a magyar helyesírást, cserében segítettem őket a román nyelv tanulásában. Az érettségi vizsgán már nem voltak problémáim. 
– Említette, hogy az egyetemi felvételi sem ment gördülékenyen.
– 1951-ben apám kuláksága miatt azt sem engedték, hogy vizsgára álljak. A tanulás helyett három év és három hónap katonaság következett Lupényban munkaszolgálatosként. Egy jóérzésű bánsági katonaorvosnak köszönhetem, hogy az érettségizett fiúkkal együtt felmentett a föld alatti munka alól. Az anyagraktárhoz és a fatelepre kerültem, ez idő alatt elvégeztem egy hat hónapos villanyszerelői, majd egy villanyszerelő-mesteri tanfolyamot, és később a bányavállalatnál villanyszerelőként dolgoztam. Még katonaruhában mentem el az újabb felvételi vizsgára a Victor Babeş Egyetem földtan-földrajz karának hidrológia szakára, amit már a kezdetektől átalakítottak fizikai földrajz szakká. Harmadéves koromban talajtanra és geomorfológiára szakosodtam.
– Mi indokolta a választását?
– Időközben megkedveltem a geomorfológiát, domborzattant, felszíntant. Ebben nagy szerepe volt dr. Bulla Béla Általános természeti földrajz című könyvének, ami egy kiválóan szerkesztett didaktikus kiadvány. Ebből készültem a geomorfológia-vizsgára. Annyira megszerettem Bulla Béla könyvét, hogy attól kezdve elköteleztem magam a geomorfológia és talajtan mellett. 
– Mi történt az egyetem elvégzése után?
– A Kolozsvári Területrendezési és Talajtani Hivatalhoz kerültem talajtani szakértőnek. Négy hasonló vállalat volt az országban, amelyek 1962-ben megszűntek, és a tartományonként létesítettek hasonló profilú hivatalokba osztották szét a négy központ szakembereit. 12-en választottuk Marosvásárhelyt, én voltam közöttük az egyedüli talajtanos. Nekem kellett az új vállalatnál létrehoznom és megszerveznem a talajtani osztályt. 
– Mi volt a feladata?
– A mezőgazdasági területek, talajok feltérképezése.
– Hol van a legjobb talaj megyénkben?
– Körvélyfája és Gernyeszeg területén a Maros első teraszán, valamint a Kis-Küküllő mentén Sövényfalva és Ádámos között, szintén a folyó első teraszán.
– Miért jók ezek a talajok? 
– Elsősorban a szemcseösszetételük, kötöttségük miatt. Középkötöttek, nem túl agyagosak és nem túl homokosak sem. Jó a víz és a levegő mozgása bennük. A jól szellőző, jó mikrobiológiai élettel ellátott talajoknak nagyon jó a tápanyagfeltáró képességük, és könnyen művelhetőek.
– Gondolom, hogy a talaj minősége ma is nagyon fontos annak, aki jó termést szeretne elérni. Ismerik-e, tudják-e vidékenként, hogy hol mit érdemes termeszteni?
– Vannak évszázados tapasztalatok, de tudni kell azt is, hogy egy-egy falunak 30-40-féle talaja is lehet. A Mezőség déli-délnyugati kopott, kopár lejtői például mezőgazdasági termelésre kevésbé alkalmasak, legfeljebb hüvelyes takarmánynövényt lehetne ott termeszteni, ami jól hasznosítja a meszes, kopár talajokat. Az északi és keletre néző lejtők hosszan elnyúlóak, és fekete, nagyon kötött, agyagos a talajuk. Nemcsak a sárga föld agyagos, a fekete is lehet az. Ahhoz, hogy a növény fel tudja venni a tápanyagot, minél morzsásabb talajra van szüksége.
– Mi volt a feladata a talajtani hivataloknak? Tanácsot adtak a „kollektív gazdaságoknak”?
– Eleinte községenként készítettük a talajtanulmányt és -térképeket, amelyek tartalmazták, hogy bizonyos növényeket hol jobb termeszteni. Hasonlóképpen a talaj javításának lehetőségeit is. Tanácsot adtunk, hogy melyik talajt mikor nem szabad, és mikor a legjobb szántani, hol, mikor kell például mélylazítást végezni, és hol nem. Mindezeket elmondtuk, leírtuk, ami minden téeszhez, állami gazdasághoz eljutott.
– És figyelembe vették?
– Nem mindig, mert parancsra kellett termelni, kampányok voltak. Ebben az időben sokat mérgelődtem, mert értelmetlen utasítások jöttek Bukarestből, én pedig próbáltam a saját belátásom szerint cselekedni, amiből sokszor kellemetlenségeim származtak.
– Jelenleg számíthat-e ilyen tanácsadásra az, aki tudományos szempontok alapján szeretne nagyobb területen gazdálkodni?
– Néhány hivatal működik még, de a felszerelésük nem mindig megfelelő, és a szakemberek száma is kevés.
– Visszaemlékszem, hogy a rendszerváltás után milyen kitörő örömmel vettük birtokunkba nagyszüleink egykori földterületeit, és ma kiderül, hogy képtelenek vagyunk gazdaságosan megdolgozni. Hogyan látta a rendszerváltás után, és hogyan látja ma a mezőgazdaság helyzetét Erdélyben, ahol egyre több a parlagon hagyott terület? 
– Annak idején sokat hadakoztam, hogy hagyják egyben a földeket, a gépeket, a felszerelést, és válasszanak egy szakembert, akiben megbíznak. A szakszerű közös műveléssel és értékesítéssel sokkal többre mentek volna. A korszerű új agrotechnikát nem lehet nadrágszíjparcellákon folytatni, a gépeket nem lehet kihasználni, a vegyszerezést elvégezni, mert egyik keskeny csíkban egyféle növény van, amelynek vegyszerezése árthat a másiknak, s ilyen helyzetben nem lehet korszerűen gazdálkodni. Az eredmény a megműveletlenül maradt területek, amit előbb-utóbb elkótyavetyélnek, s újra kialakul a nagybirtok. A válasz az volt, hogy hagyjam a kommunista prédikációkat, holott, ha nem volna az EU-s támogatás, ma még elkeserítőbb lenne a helyzet. 
– Közismert, hogy a későbbiekben egy új szakma, az oktatás vette át a főszerepet Jakab Sámuel életében. 
– A Gyümölcstermesztő és Kísérleti Állomáson töltött tíz év után, ahol talajjavító főmunkatársként dolgoztam, 1993-as nyugdíjazásomat követően kezdtem el óraadó tanári tevékenységem. Tíz évig a Dimitrie Cantemir Egyetem földrajz-történelem karán tanítottam, 1994-től a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem földrajz, geológia és ökológia szakos hallgatóinak oktattam magyar nyelven a talajföldrajzot, talajtérképezést, talajjavítást.
– Erre az időszakra esik az újabb kihívás, amely a korszerű mezőgazdálkodás egy másik fontos feltételére, a magyar nyelvű szakemberképzésre vonatkozott. 
– Az 1989-es változások után a magyar nyelven végzett agrárszakemberek közül alig maradtak néhányan. A magyar középiskolában érettségizett székelyföldi fiatalok közül kevesen mertek román tannyelvű egyetemre felvételizni. Mivel korszerű mezőgazdaságot elit szakemberek nélkül nem lehet végezni, szükség volt egy olyan csapatra, amely az irányító szerepet vállalja. Hamar világossá vált, hogy az állami oktatás keretében a magyar nyelvű képzés bevezetésére hiába várunk, és az sem ígért biztos jövőt, hogy magyarországi egyetemekre küldjük tanulni a fiatalokat. A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) nagyenyedi tanácskozásán vetődött fel, hogy oktatókat hívjunk meg Magyarországról. Ahogy az is, hogy olyan szakembereket kellene képezni, akik kis területen, nem túl költséges befektetéssel hamar megtérülő vállalkozásba foghatnak, és gyors látszata van a munkájuknak. A kertészet ígérkezett a legelérhetőbbnek, ezen belül a zöldség- és dísznövénytermesztés. Székhelyül olyan települést kerestünk, ahol hagyománya volt a gazdasági oktatásnak, így esett a választás Nyárádszeredára.
– A sikertelen próbálkozások után a szavahihető partnert is megtalálták. A budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem vállalta a kihelyezett tagozat létrehozását.
– Dr. Bálint János dékán Halász Péterné Zelnik Katalint, a KÉE Gyógynövény Tanszékének adjunktusát bízta meg a nyárádszeredai központú erdélyi távoktatás szervezésével, a tanrend kidolgozásával, az oktatás irányításával és a működéséhez szükséges anyagi háttér előteremtésével. Hároméves időtartamú kertészeti üzemmérnök- (főiskolai) képzésnek indult a KÉE (majd jogutódjai, a Szent István Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem) határon túli kihelyezett levelező tagozata Nyárádszeredában. Az indítványozó RMGE Maros megyei szervezetének oktatási felelőseként rám bízták a szervezéssel és a képzés vezetésével járó feladatokat, amihez csak annyit tennék hozzá, hogy nem volt könnyű itthon szakembereket találni, de végül is sikerült. 
Összesen 23 évfolyam végzett, és az oktatás keretében megfordult 1200 hallgatóból 461-en kaptak oklevelet. A cél az volt, hogy a fiatalokat itthon tartsuk, s ez 437 esetben sikerült is. Mivel az oktatásban való részvétel nem volt korhatárhoz kötve, és péntek déltől vasárnap délig tartott, járhattak olyanok is, akik dolgoztak, családosok voltak. 
– A végzettek közül körülbelül hányan gyakorolják a mesterséget?
– A 2016. február 10-i adatok szerint az ismereteit hasznosítani tudó szakmában 385-en, a végzettek 83,5 százaléka dolgozik. Tanulmányait folytatja 35 (mesterizik, doktorál, a Sapientián oktat). A képzés fenntartásához a támogatást mindvégig magyarországi alapítványoktól, később az oktatási, majd új nevén az Emberi Erőforrások Minisztériumától kaptuk. 
– Milyen volt a színvonal?
– Nagyon vegyes, ezt bizonyítja a nagy lemorzsolódás. 23 évnyi tapasztalat szerint az idősebb hallgatók lényegesen jobban teljesítettek. Ennek két oka volt, egyrészt céltudatosan jöttek, hogy tökéletesítsék magukat a szakmában, új, korszerű módszereket tanuljanak. Határozottan érződött, hogy jobb volt a középiskolai felkészültségük, mint a frissen érettségizetteké, akik úgy gondolták, hogy Szeredában könnyebben oklevélhez juthatnak. Amikor szembesültek a valósággal, abbahagyták, vagy az első téli vizsga idején kiestek. Az utóbbi két-három évben megcsappant az idősebbek száma, akik a javát képezték a hallgatóknak. Ezért, ha nem kényszerítenek, akkor is abba kellett volna hagyni a képzést. 2016 januárjában államvizsgázott az utolsó évfolyam, február 9-én 15-en vették át a diplomájukat Budapesten – mondja nosztalgiával a hangjában Jakab Sámuel, aki a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara vezetőségének a felkérésére megszervezte és 2002-ben beindította az okleveles kertészmérnöki szakot az egyetemen is. 
Az alaposan megszerkesztett könyvből és szavaiból is kiderül: örömmel tölti el oktatásszervezői és oktatói munkájának eredménye, amikor a virág- és zöldségpiacon, a gombatenyésztők, borászok között volt tanítványaik munkáját, eredményeit veszi számba, amiről az elmúlt évek nyárádszeredai kiállításain is bárki meggyőződhetett. 
Tudományos munkásságának eredményét hat talajtani szakkönyv jelzi. Nagyon értékes a Füleky Györggyel közösen szerkesztett Környezetvédelem, talaj címet viselő fogalomtár, amely hat nyelven tartalmazza a talajjal kapcsolatos fogalmakat. Társszerzőként is több könyvet jegyzett, öt egyetemi jegyzetet készített, közel száz szakdolgozatot, 250 tudománynépszerűsítő írást közölt.
Dr. Jakab Sámuel 2002-től a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja. Munkásságát 2015-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével értékelte a köztársasági elnök. Megkapta a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának legmagasabb elismerését, a Pro Facultate Horticulturae kitüntetést, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának emléklapját és a címzetes egyetemi docens címet, a Gróf Mikó Imre-emlékérmet az EME megalakulásának 150. évfordulója alkalmából, a Nyárádmentéért érdemelismerést, 2000-ben Szásznádas község díszpolgárává avatták. 
– Hobbikertje volt-e Jakab Sámuelnek, ahol az elméletet a gyakorlatban is kipróbálhatta volna? – kérdezem befejezésképpen. 
– Nem, soha. Éva, a feleségem vágyott rá – mondja, amire érkezik is a biológia-földrajz szakos tanárnő válasza: amikor kertet szeretett volna, anyagilag nem volt rá lehetőségük, amikor már megengedhették volna, akkor a férje nem ért rá a sok munka mellett a kerttel is foglalkozni. Kérdésemre hozzáteszi, hogykét fiuk közül az egyik informatikusként környezetvédelemmel foglalkozik, a másik építőmérnök. 
BODOLAI GYÖNGYI Népújság (Marosvásárhely)

Keresettek a vásárhelyi kertészmérnökök
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának keretében 2002-ben jött létre a kertészmérnöki szak. A székelyföldi diákok körében népszerű mezőgazdasági képzés előzményeként távoktatási rendszerben működött a nyárádszeredai kertészeti főiskola. A marosvásárhelyi képzésről Balog Adalbert professzorral, kari kancellárral (portrénkon) beszélgettünk. 
– Mekkora az igény a magyar nyelvű mezőgazdászképzésre?
– A nagy érdeklődést mutatta az 1993-ban, Nyárádszeredában elindított kertészeti főiskola a budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, majd a névváltoztatást követően a Szent István, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karaként. A távoktatási rendszerben működő kertészmérnök-képzés első évfolyama az 1996-1997-es tanévben diplomázott, az utolsó pedig idén, 2016-ban. A főiskola hiánypótlónak bizonyult, hiszen az évek során sok olyan ember jelentkezett, aki korábban érettségizett, és nem volt lehetősége diplomát szerezni. Működésének 23 éve alatt összesen 461 diák államvizsgázott sikeresen, és ezek 83,5 százaléka dolgozik a szakmájában magánvállalkozóként vagy cégek és közintézmények alkalmazottjaként – idehaza. Ez volt tehát a sikeres kezdet. A Sapientián 2002 szeptemberében elindított kertészmérnökképzés szintén sikertörténetté vált. A diákok az első pillanattól megkedvelték, a kezdeti harminc helyet felemeltük ötvenre. A nappali tagozatos marosvásárhelyi szak elsősorban a frissen érettségizőknek szól.
– Nem érezték azt a nyárádszeredaiak, hogy a Sapientia Marosvásárhelyi Kara szüntette meg az immár 23 éves kertészeti képzésüket?
– A nyárádszeredai kar létrehozásának érdeme dr. Jakab Sámuel professzoré, aki dékánként a tagozat vezetője volt. A vele együtt oktató tanárkollégáim közösen ismerték fel, hogy a főiskola megtette kötelességét, és a jelentősen megcsappant érdeklődés miatt több évfolyamot nem indítottak. Egy idő után elfogyott az a tábor, amely a nyárádszeredai oktatás iránt érdeklődött. A távoktatás bezárása közmegegyezés alapján történt, marosvásárhelyi nappali tagozatunk továbbra is nyitott mindenki számára.
– Kik érdeklődnek a kertészmérnöki szak iránt?
– A jelentkezők között sokféle diák van. Egy réteg gazdálkodó családból származik, mások vállalkozó szülők gyerekei. De a Böjte Csaba ferences szerzetes által nevelt árvák közül is érkeznek hallgatók. Kevés az agráripari líceumból származó diákunk, ami azzal magyarázható, hogy Erdélyben alig létezik magyar nyelvű mezőgazdasági szakközépiskolai képzés. Érkeznek jó nevű magyar középiskolák végzettjei sokféle szakról – többek között humán és teológiai osztályokból is –, de vannak községi iskolákban végzett diákjaink is. Családi és iskolai háttér szempontjából tehát vegyes évfolyamok alakulnak.
– Milyennek tartja a középiskolai képzést? Hogyan tud az egyetem a diákok tudásával boldogulni?
– A kertészmérnöki szakon jó évfolyamok működnek. A diákok részéről pozitívumként értékelem a nagyfokú jóindulatot. A középiskolai képzés színvonalát mutatja, hogy első évben az alaptantárgyakból – matematika, fizika, kémia, talajtan stb. – sok a gyenge tanuló. Konkrét esetünk is volt, amikor azt gondoltuk, hogy az első évet nem tudja elvégezni egy diák. De amikor később a termesztési tantárgyak következtek, az évfolyam egyik legjobb hallgatója lett, mert gyerekkora óta gazdálkodott. A maga módján mindenki jó valamiben. Az idén nyáron végzett az egyik legjobb évfolyamunk: a diákok abban az évben kezdték el az egyetemet, amikor a tanügyben bevezették a szigorított érettségit. Közülük sok diákot elfogadnék kollégámnak az egyetemen.
– A Sapientián végzett hallgatókat gyakran az a vád éri, hogy rosszul beszélnek románul. Mit tud ezen az egyetem segíteni?
– A román nyelvismeret valóban gondot jelent. Ez annak ellenére is így van, hogy opcionálisan bevezettük a román nyelvet, illetve a tanárok románul is igyekeznek elmagyarázni a szaknyelvet. A diákok képviselőivel volt erről egy hosszas beszélgetésünk. Megegyeztünk abban, hogy ez nem az egyetem problémája. Sokan a középiskolából érkeznek a gyenge román nyelvtudással, de mi ezt a hiányosságot nem tudjuk pótolni. Ennek ellenére volt már olyan diákunk, akit egy bukaresti cég úgy válogatott ki 50 jelentkező közül, hogy a fiatalember sokkal jobban beszélt angolul, mint románul, és ráadásul elkésett a meghallgatásról. Mi a szakmai képzésre helyezzük a hangsúlyt, a nálunk végzettek jól felkészültek, a nyelvtudást pedig maguknak kell pótolniuk, mert különböző szintű román nyelvoktatást az egyetem nem tud bevállalni.
– Milyen a gyakorlati képzés? Sikerül-e farmokra eljutnia a diákoknak?
– Hosszú évek óta azzal próbálkozunk, hogy a diákokat kertészeti cégekhez vigyük szakmai gyakorlatra. Több gyümölcsöző kapcsolatunk alakult ki már környékbeli cégekkel, ahol a diákok a vállalkozások infrastruktúráját felhasználva végezhetnek kísérleteket. Úgy gondolom, a munkaerő-piaci elvárásoknak azzal is jobban megfelelünk, hogy helyben van egy 20 hektáros tangazdaságunk: a fóliasátor, a gyógynövénykert, a gyümölcsös és a szőlészet látókörön belül van, a gyakorlatok többségére a tangazdaságban kerül sor. Sok pozitív visszajelzést kapunk a cégek részéről, hogy a nálunk végzett és frissen alkalmazott szakemberek valamennyire értenek a szakma gyakorlati oldalához is. Persze az üzleti, a vállalkozói szféra mindig gyorsabban fejlődik, mint az egyetemi képzés. Elsősorban a műszaki oktatásban vezettük be a duális képzést. A Marosvásárhelyi Kar mintegy ötven céggel van szerződéses kapcsolatban, és a diákokat próbáljuk a cégekhez küldeni gyakorlatra. A kertészet esetében ez a kapcsolat most van kiépülőben.
– Hol tudnak elhelyezkedni a Marosvásárhelyen végzett kertészmérnökök?
– Többségük a termesztést választja: népszerű a zöldségtermesztés, a virágkertészet, a vetőmag-előállítás – ilyen profilú cégeknél dolgoznak többen –, de vannak borászati vállalatoknál alkalmazott diákjaink is. Végzőseink egy része eleve kertészeti magánvállalkozásba kezd: van, aki úgy jön az egyetemre, hogy odahaza 10–20 hektáron gazdálkodik. Kevesen telepednek le külföldön, és a nálunk végzettek mintegy nyolcvan százaléka a szakmában dolgozik.
– Az utóbbi években bővült a mezőgazdasági képzés. Milyen új szakok jelentek meg?
– Három évvel ezelőtt indítottuk el Marosvásárhelyen a tájépítészetet, és tavaly szeptemberben Sepsiszentgyörgyön avattuk az első évfolyamot az általános agrármérnöki szakon. A városi önkormányzat a volt agráriskola épületét bocsátotta rendelkezésünkre, ezt sikerült felújítanunk. Laborokat rendeztünk be, tangazdaságot alakítunk ki, új mezőgépeket próbálunk beszerezni. A gazdamérnökképzésre nagyon jó infrastruktúra áll rendelkezésre.
– Az erdélyi mezőgazdaságban óriási potenciál van, mégis messze elmarad a lehetőségektől. A közeljövőben lát-e valamilyen esélyt a változásra?
– Jól látható, hogy a mai kisparcellás erdélyi mezőgazdaság nem fog sokáig működni. A szerkezeti struktúra, a birtokviszonyok átalakítása lehet a megoldás. A termesztés mellett a szolgáltatóipar részeként kell kiépülnie többek között a növényvédelemnek, ahova képzett szakemberekre van szükség. Magyarország már ebben is rég lekörözött.
– Mekkora az igény a növényorvosok mesteri képzésére?
– A kétéves növényorvosképzést 2013-ban indítottuk el, és sokan érdeklődnek iránta. Az évi 15 helyre azok is jelentkeznek, akik korábban a nyárádszeredai főiskolán végeztek. Minden évfolyamon vannak egyéni agrárvállalkozók, akik saját gazdaságukban veszik hasznát.
– Többek között növényvédelmi előrejelzést oktat. Ezen a területen mekkora a hazai lemaradás?
– Akkora a lemaradásunk, hogy csak elméleti oktatásunk van, hiszen a gyakorlatban nem tudom bemutatni, mert az országban ez nem működik. A növényvédelmi előrejelzés számítástechnika alapján készül. Az előrejelzésben az a kérdés, mennyi adat áll rendelkezésünkre. Nálunk az a gond, hogy hiányoznak a többéves adatok. A doktori témavezetőmnek volt az ötlete, hogy minden magyarországi almaültetvénybe helyezzenek ki egy fénycsapdát. Ezek 20 éven keresztül begyűjtötték a lepkéket, és ezt laboratóriumokban fajszintig azonosították. A magyarországi egyetemnek olyan húszéves adatbázisa van, amely alapján nagy valószínűséggel meg tudja mondani a különböző hőmérsékleti és időjárási viszonyok között e kártevőknek az előfordulási valószínűségét. A britek ötven éve működtetnek szívócsapda-állomásokat levéltetvek vándorlásának mérésére. Az ilyen mérések nálunk hiányoznak, így adatok nélkül csak kezdetleges növényvédelemre futja.
– Mekkora hátrányt jelent a hazai termelők számára a korszerű növényvédelmi előrejelzések hiánya?
– Nyugat-Európában az előrejelzések lehetővé teszik a precíziós növényvédelmet, ami azt jelenti, hogy a gazdák már a kártevők és kórokozók megjelenése előtt tudnak védekezni. Ez sokkal hatékonyabb, környezetkímélőbb és olcsóbb megoldás. Mi csak akkor tudunk védekezni, ha a növényi betegségek és a kártevők megjelentek. Ha egy brit gazda betelefonál a növényvédelmi központba, megmondják neki, hogy a szél melyik irányból fog fújni, és milyen irányba sodródnak majd a levéltetvek. Ezt a sok éves mérésekre alapozó számítógépes előrejelzési technikát helyi adatbázis nélkül idehaza nem lehet alkalmazni. Nyilvánvaló, hogy a hazai növényvédelmet teljesen új alapokra kell helyezni. Mi a szakemberképzésben tudunk segíteni.
Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kertésznap Nyárádszeredában
Bár szerényebb a kínálat, továbbra is népszerű a vásár
Tizenötödik alkalommal tartották meg szombaton a hagyományos kertésznapot Nyárádszeredában. A környékbeli falvakból és a megyeszékhelyről is sokan látogattak el a vásárra, hogy beszerezzék a kertbe való facsemetéket, vetőmagokat, rózsatöveket, vagy éppen a nőnapi virágot.
Míg öt-hat évvel ezelőtt még zsúfolásig telt termelőkkel, kiállítókkal a nyárádszeredai művelődési ház előcsarnoka és az előtte lévő tér, a házilag termesztett gombától a mézig, a sajtkülönlegességekig, a szebbnél szebb tujákig, valamint a kisebb mezőgazdasági gépekig mindent meg lehetett itt találni a környékbeli, illetve a Székelyföld távolabbi részeiből érkező termelők asztalainál, az utóbbi években szerényebb a felhozatal, évről évre kevesebben hozzák el termékeiket. Ezt a visszajáró kiállítók is megerősítették.
Ennek ellenére a látogatók száma nem apad, szombaton már a délelőtti órákban nagyon sokan jöttek el vásárolni, a környező településekről érkező gazdák főként vetőmagokkal, facsemetékkel, rózsatövekkel a kezükben távoztak. Mivel az idényvirág-kínálat igen gazdag volt, a helybeli és környékbeli virágkertészek színpompás ciklámeneket, primulákat, jácintokat, tulipánokat, árvácskákat sorakoztattak fel, sokan kihasználták az alkalmat, és a közelgő nőnapra is bevásároltak. A kiállítók közül legtöbben virágot, facsemetéket és vetőmagokat kínáltak, de lehetett vásárolni finom nyárádmenti bort, pálinkát, hidegen préselt szörpöket, valamint mutatós szárazvirág-kompozíciókat is.
A kiállítók közül sokan a Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara nyárádszeredai kihelyezett tagozatának végzettjei. A marosvásárhelyi Makkai Tamás is itt szer-zett oklevelet, és az itt elsajátított ismereteket azóta is kiválóan kamatoztatja, bogyós gyümölcsöket termeszt és dolgoz fel. A szombati kertésznapon ízlésesen csomagolt szörpökkel, lekvárokkal várta vásárlóit. Mint mondta, Székelyhodoson gazdálkodik, ötven ár területen főként málnát, fekete ribizlit, szedret, epret termeszt, és fel is dolgozza. A hidegen préselt szörpöket, finom házi lekvárokat elsősorban piacokon, vásárokon kínálja, kialakult már egy állandó vásárlóköre, de tervezi, hogy a közeljövőben a biotermékeket kínáló boltokban is értékesíti. A termelő szerint nő a kereslet a bogyós gyümölcsökből előállított házi szörpök iránt, ugyanis ezeknek magas a vitamintartalma, és a vásárlók egyre inkább tudatosan választanak egészséges termékeket.
Nagyenyed mellől, Csombordról érkezett Zsigó István és felesége, akik rózsa-, egres-, málna-, ribizli- és szedertöveket forgalmaznak. Az áru mellé minden vásárlónak járt egy-két jó tanács is arról, hogyan kell elültetni, gondozni a kiválasztott tövet. A házaspár a kertésznap visszatérő vendége, mint mondták, a tavasz a csúcsszezon számukra, általában Marosvásárhelyen, Kolozs és Beszterce megyében piacokon árusítanak.
Tőlük nem messze dekoratív kis szekerek voltak kiállítva, mint kiderült, Nyárádmagyaróson készültek a munkák, amelyek igen jól mutatnak az udvaron, és virágtartóként is megállják a helyüket.
Sokan időztek el a nyárádszeredai Szeredai Zsuzsánna színpompás idényvirágokkal megpakolt ládái előtt. Nem csoda, hiszen igen gazdag volt a választék, és kedvező áron lehetett vásárolni tulipánt, cikláment, jácintot, primulát. A szomszédos asztalnál piros-fehér-zöld szalagos borokat lehetett kóstolni, és amennyiben az ízvilág elnyerte a látogató tetszését, meg is vásárolhatta. A borokat hűséges olvasóink, a marosvásárhelyi Kacsó házaspár készítette, jó házigazdaként kedvesen kínálgatták a látogatókat. Kacsó Zsigmond és felesége, Ibolya Marosvásárhelyen élnek, és Rigmányban termesztenek szőlőt negyven ár területen. Kacsó Ibolya alaposan kiveszi a részét az általában férfiak által űzött borászkodásból, néhány éve a nyárádszeredai kertészeti egyetemet is elvégezte, hogy elsajátítsa a szakszerű munkához szükséges elméleti tudást.
Szinte nem akadt látogató, aki ne állt volna meg a nyárádszeredai Szabó Botond asztalánál, ahol különféle szárazvirág-kompozíciók, húsvéti dekorációk sorakoztak. Az alig húszéves fiatalember kreatív munkái iránt egyre nagyobb a kereslet, felkérésre esküvőkre, különféle rendezvényekre is készít nagyobb tételben dekorációkat.
MENYHÁRT BORBÁLA
Népújság (Marosvásárhely)