Mit rejt a kárpátaljai megyei levéltár?
Most végre megtudhatjuk. A szakemberek által régóta várt kötet bemutatójára került sor múlt csütörtökön Beregszászban.
A Mihajlo Delehan és Kutassy Ilona nevével fémjelzett A Kárpátaljai Területi Állami Levéltár beregszászi osztályának magyar provenienciájú fondjai és leírási egységei 1919-ig és 1938-1945 között címmel megjelent tekintélyes terjedelmű kiadvány Budapest Főváros Levéltára gondozásában, az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelent meg a közelmúltban. A munkában a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola is közreműködött dr. Csatáry György tanszékvezető főiskolai tanár révén, aki a közzétett anyag fordításának nem egyszerű munkáját végezte, továbbá bevezetővel és útmutatóval is ellátta a kötetet.
A beregszászi főiskola könyvtárának olvasótermében megtartott könyvbemutatón Csatáry György elmondta: a beregszászi levéltári osztálynak ez idáig nem készült hasonlóan részletes, magyar nyelvű fondjegyzéke. A megyei levéltár 2004-ben ukrán és román nyelven napvilágot látott első, rövid fondjegyzékét csak kevesen ismerték, s a magyar kutatók csupán nagy nehézségek árán tudták használni azt, ezért vállalta Budapest Főváros Levéltára a feladatot, hogy egy modern módszertan alapján összeállított fondjegyzéket adjon a kutatók kezébe.
Dr. Soós Kálmán történész, a főiskola rektora örömmel állapította meg, hogy a Kárpát-medence Régiói sorozat Kárpátalját bemutató átfogó kötete után, melynek elkészítésében a Rákóczi-főiskola kutatói is közreműködtek, egy újabb hiánypótló kiadvány bemutatására kerülhetett sor e falak között. Annak, hogy hosszú ideig hiányoztak a Kárpátaljával foglalkozó monografikus munkák, éppen az volt az egyik oka, hogy a kutatóknak nem lehetett pontos képük a megyei levéltár anyagáról, amely közel 1600 magyar vonatkozású fondot őriz, többek között Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyék, a Munkácsi Görög Katolikus Püspökség, valamint számos települési önkormányzat, szervezet, egyesület és magánszemély iratait, hangzott el. "Túlzás nélkül állíthatom, hogy mérföldkő ez a kötet a kárpátaljai levéltárkutatás szempontjából azáltal, hogy egyáltalán kutathatóvá, megismerhetővé teszi a levéltár gazdag anyagát"- fogalmazott Soós Kálmán. Mint rámutatott, a kötet a fondok ismertetésén túl az azokhoz kapcsolódó úgynevezett opiszokat, azaz tartalmi leírásokat is közli két nyelven - magyarul és ukránul -, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy a kutatók tájékozódni tudjanak az általuk vizsgált témára vonatkozó anyagokat illetően.
A bemutatón ott volt dr. Szögi László, a Magyar Levéltárosok Egyesületének alelnöke, aki rámutatott: a kötet egy fontos kiadványsorozat része, melynek feladata bemutatni a magyarság történelmének alakulása miatt igen széttagoltan, több országban megmaradt forrásanyagát. A kiadvány rendkívüli módszertani újdonságként először tesz kísérletet arra, hogy a régi orosz levéltári rendszer alapján nyilvántartott kárpátaljai levéltári anyagot a magyar közigazgatási struktúrának megfelelően tegye megismerhetővé a kutatók számára, hangoztatta a szakember. Hozzátette: ez a kötet ily módon az ukrán levéltárügyben is szinte egyedülálló vállalkozás, s az ukrán és magyar szakemberek egyre javuló kapcsolatainak eredményeként jöhetett létre.
Varga László, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója, a kötet szerkesztője hozzászólásában mindenekelőtt a kárpátaljai magyar külképviseletek szerepét emelte ki a kötet létrehozását megelőző tárgyalásokban. Mint hangsúlyozta, Budapest a történelmi Magyarország fővárosa volt, így számára kezdettől természetesnek tűnt, hogy az általa vezetett intézmény felvállalja a határon túli részek levéltári anyagának bemutatását. Egyetérthetünk a szerkesztővel abban is, hogy a szakmai értékeken túl a kötet abból a szempontból is fontos mérföldkő, hogy az abban felsorolt fondok létét immár nem lehet letagadni.
Kárpátalja

Diákkutatások értékmérője
Tízéves a sapis TDK
Gólyák és ballagni készülők is megmérettetnek ma délelőtt a Sapientia marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának tizedik alkalommal megszervezett Tudományos Diákköri Konferenciáján.
Az egyetemmel egyidős ülésszak tegnap a hazai és külföldi meghívottak díszelőadásaival indult, a diákok dolgozatainak bemutatását és az eredményhirdetést a zárónapra időzítette a Hallgatói Önkormányzat. A részletekről Kovács Zsuzsa főszervezőt kérdeztük:
– 50 diák 42 bemutatóval nevezett be az erőpróbára, néhány szakon – a közegészségügyön, a fordítóin és a kommunikáción – többszerzős dolgozatok is születtek. A legtöbben a kertészmérnöki szakról jelentkeztek, a szakmához kapcsolódó témakörben 10 diák tart vetített képes bemutatót. Nagyon örültünk annak, hogy az idén indított közegészségügy szakról hat diák is vállalta a megmérettetést, ők hármas csoportokban működtek együtt, két dolgozatot mutatnak be. Az idén “kifutó” pedagógia szak három dolgozattal képviseltetik. Ami az értékelést illeti, szakonként lesz egy első, második, harmadik helyezett a nem ballagó, illetve – ahol esedékes – a végzős diákok köréből, persze csak akkor, ha a versenyzők elérik a megfelelő pontszámot – tette hozzá a főszervező, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a TDK nemcsak ismeret- és tapasztalatszerzés szempontjából fontos, az államvizsga-dolgozat megvédésére készülő diákok esetében akár főpróbának is tekinthető.
A konferencia első napján dr. Hidvégi Violetta, a budapesti Fővárosi Levéltár főigazgatója, dr. Urák István, a Sapientia Környezettudomány Tanszékének vezetője, dr. Bagány Mihály, Kiss László, dr. Pintér István, dr. Hegedűs Zoltán, a Kecskeméti Főiskola tanárai, Kutasi Zoltán, a főiskola hallgatója, illetve dr. Nagy Ágnes pénzügyi és gazdasági szakember tartott előadást. A jubileumi év tiszteletére az ülésszak hagyományos forgatókönyvét borkóstolóval színesítette a “sapis” diákok érdekképviselete.
A tizedik TDK kapcsán a marosvásárhelyi kar dékánja, dr. Székely Gyula is megosztotta velünk gondolatait:
– Vannak, akik megkérdőjelezik az ilyen jellegű rendezvények létjogosultságát, azt firtatják, mit is kutathatnak ezek a diákok, rendelkeznek-e egyáltalán a tudományos igényű munkához szükséges alapokkal? Én azt mondom, nem kell világrengető megvalósításokra várni, az a legfontosabb, hogy fiataljaink ezúton is kibontakoztathassák kreativitásukat, értékeik, alkotói képességük teret kapjon. A tudományos diákköri konferenciával egyszerre szeretnénk része lenni a magyarországi, illetve a romániai diákkonferenciás folyamatnak. A tizedik ülésszak megszervezéséért diákjainkat, elsősorban pedig Kovács Zsuzsa főszervezőt, illetve Pápai Kamilla HÖK-elnököt illeti dicséret.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Példátlan lehetőség a történelem dokumentált tanulmányozására
Magyar–román levéltári megállapodást írtak alá tegnap Gyulafehérváron
Gyulafehérváron került sor tegnap annak az együttműködési szerződésnek az aláírására, amely a Kárpát-medencében példátlan, és amelynek értelmében a Magyar Országos Levéltár, valamint a Román Nemzeti Levéltár kinyilvánítja azon szándékát, hogy az elkövetkező években kiemelt közös programnak tekinti az 1918–1919-ig keletkezett romániai, illetve magyarországi közlevéltárakban őrzött, Erdélyre vonatkozó levéltári fondok, állagok és sorozatok feltárását és megjelentetését, valamint azok hozzáférhetővé tételét a tudományos kutatás számára. A munkaterv 2012. január 1-jétől kezdődik, a kéziratoknak legkésőbb 2013. június 30-ig kell elkészülniük, és minden erdélyi megye levéltárban őrzött anyaga önálló kötetben jelenik meg, amely tartalmazza az iratok megnevezését, megjelenésének idejét és hozzáférhetőségüket. Az egyezmény célja a hozzáférhetőség megteremtése volt és lesz, aminek alapján a történelem értelmezése a szakemberekre hárul.
Majdnem egyórás késéssel kezdődött el az a sajtóértekezlet, amelynek fő pontja egy levéltári egyezmény aláírása volt Magyarország és Románia között. Az eddig páratlan együttműködési szerződés aláírására Gyulafehérváron a Középkori Szálloda (Castel Medieval) protokoll termében került sor. Magyar részről a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, Mikó Zsuzsanna, román részről a Román Nemzeti Levéltár igazgatója, Dorin Dobrincu látta el kézjegyével a dokumentumot. A magyar küldöttségben jelen volt Tyekvicska Árpád, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke és Varga László, Budapest főváros Levéltára főigazgatója, akikkel a sajtóértekezlet után igen tartalmas beszélgetést folytattunk. Főleg a helyi, továbbá a kolozsvári sajtó és rádió, valamint televízió voltak jelen, akik abban érdekeltek, hogy részleteket tudjanak meg a nem mindennapi egyeztetésről, mert az ismert mondás szerint: az „ördög mindig a részletekben rejlik.”
A gyorsan lebonyolított aláírás után Dorin Dobrincu igazgató tájékoztatta a média jelenlevő képviselőit. Azt hangsúlyozta, hogy ez az együttműködés most először öltött intézményes kereteket és ennek különös jelentősége van. Felöleli az első dokumentumok megjelenésétől egészen 1918-ig terjedő időszakot. Mikó Zsuzsanna kifejtette, hogy az egyezmény előkészítése nagy örömére szolgált a magyar félnek, és végig prioritásként kezelték a kérdést. Rövid idő alatt felleltározzák a jelzett okiratokat, és 2013. január 30-ig olyan köteteket adnak ki, amelyek tartalmazzák az iratok megnevezését, megjelenésük idejét és hozzáférhetőségüket, tehát nem magukat a dokumentumokat. Ez az egyezmény szerint mindkét fél számára kötelező, és a köteteket a jelzett időpontig kell elkészíteni. Az iratokhoz a jelzett levéltárban lehet majd szabadon hozzáférni. A kötetek kétnyelvűek lesznek, fejezetenként megfelelő bevezetővel. Felmerült egy angol nyelvű változat megjelentetése is, hogy a nyugati országok érdeklődő kutatói számára hozzáférhetővé váljanak az okmányok. A kutatók feladata lesz megkeresni és értelmezni ezeket a régi iratokat. A vezérigazgató asszony elmondta, hogy olyan írások feltárására lesz lehetőség, amelyek eddig nem voltak hozzáférhetők. Még hozzáfűzte, hogy végig élvezték a magyar kultúrszféra nagymértékű egyetértését és támogatását. Elérhetővé válnak azok az okmányok is, amelyek magyar területen vannak, de erdélyi jellegűek. A román küldöttségvezetőtől megtudtuk: az itt levő dokumentumok mennyisége több ezer oldal.
Újságírói kérdésre felmerült, hogy miért nem terjesztették ki az egyezményt 1956-ig vagy 1989-ig, amelyek a magyar és a román történelemben jelentős dátumok. A küldöttségvezetők felváltva adott válasza szerint egyelőre a régi dokumentumokra helyezik a hangsúlyt, a XVIII., XIX. illetve a XX. század elejéig. A vezérigazgató asszonyhoz intézett kérdésre, hogy mi a véleménye a közös történelem vitás kérdéseiről, például az 1300-as évek esetében, és ezek megoldódnak-e az okmányok feltárásával, a válasz egyértelmű volt: „nekünk a hozzáférhetőség megteremtése volt, és lesz a dolgunk, nem a történelem értelmezése”.
Felmerült a két ország irattárainak különbözősége is. Romániában központosított, Magyarországon pedig a budapesti levéltáron kívül megyei és helyi archívumokban is vannak értékes dokumentumok, amelyeknek szintén megoldják a hozzáférhetőségét. Mindkét küldöttségvezető megerősítette, hogy a viták és ellentmondások megoldása nem ennek az együttműködésnek a feladata. Tény az, hogy 1990-hez képest is már sokkal jobban ismerjük a történelmet, és van remény, hogy az újabb okmányok megnyitása még előbbre viszi majd a dolgokat. Erdélyben a legtöbb okirat Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Szebenben és Biharban található. Kérdésemre. hogy kormányváltás esetén mi történik az egyezséggel, azt válaszolták, hogy az intézményvezetők aláírásai biztosítják annak végrehajtását.
A sajtótájékoztató utáni beszélgetésen Mikó Zsuzsanna még elmondta, hogy a tárgyalások, intézményi egyeztetések 2009-től kezdődtek a magyar fél kezdeményezésére, de mindig egyenlő felek között. A következőkben, a kötetek megjelenési időpontjai között aktuális egyeztetésekre kerül majd sor. Ez mindkét félnek érdeke.
A zártkörű sajtóértekezleten, ahol a küldöttségen és a sajtó képviselőin kívül szinte senki nem volt jelen, egyértelművé vált, hogy a történelem tanulmányozásának egyedüli járható útja a bizonyító okmányok értelmezése. Ezt nevezzük dokumentált történelemnek, amelyhez a tegnap aláírt magyar–román levéltári egyezmény hatékonyan hozzájárulhat. A közeljövő kérdése marad, hogy ez mennyiben mérsékelheti a misztikus, legendákra épített (nagyrészt hazai) történelem hatását.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Példátlan lehetőség a történelem dokumentált tanulmányozására
Magyar–román levéltári megállapodást írtak alá tegnap Gyulafehérváron
Gyulafehérváron került sor tegnap annak az együttműködési szerződésnek az aláírására, amely a Kárpát-medencében példátlan, és amelynek értelmében a Magyar Országos Levéltár, valamint a Román Nemzeti Levéltár kinyilvánítja azon szándékát, hogy az elkövetkező években kiemelt közös programnak tekinti az 1918–1919-ig keletkezett romániai, illetve magyarországi közlevéltárakban őrzött, Erdélyre vonatkozó levéltári fondok, állagok és sorozatok feltárását és megjelentetését, valamint azok hozzáférhetővé tételét a tudományos kutatás számára. A munkaterv 2012. január 1-jétől kezdődik, a kéziratoknak legkésőbb 2013. június 30-ig kell elkészülniük, és minden erdélyi megye levéltárban őrzött anyaga önálló kötetben jelenik meg, amely tartalmazza az iratok megnevezését, megjelenésének idejét és hozzáférhetőségüket. Az egyezmény célja a hozzáférhetőség megteremtése volt és lesz, aminek alapján a történelem értelmezése a szakemberekre hárul.
Majdnem egyórás késéssel kezdődött el az a sajtóértekezlet, amelynek fő pontja egy levéltári egyezmény aláírása volt Magyarország és Románia között. Az eddig páratlan együttműködési szerződés aláírására Gyulafehérváron a Középkori Szálloda (Castel Medieval) protokoll termében került sor. Magyar részről a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, Mikó Zsuzsanna, román részről a Román Nemzeti Levéltár igazgatója, Dorin Dobrincu látta el kézjegyével a dokumentumot. A magyar küldöttségben jelen volt Tyekvicska Árpád, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke és Varga László, Budapest főváros Levéltára főigazgatója, akikkel a sajtóértekezlet után igen tartalmas beszélgetést folytattunk. Főleg a helyi, továbbá a kolozsvári sajtó és rádió, valamint televízió voltak jelen, akik abban érdekeltek, hogy részleteket tudjanak meg a nem mindennapi egyeztetésről, mert az ismert mondás szerint: az „ördög mindig a részletekben rejlik.”
A gyorsan lebonyolított aláírás után Dorin Dobrincu igazgató tájékoztatta a média jelenlevő képviselőit. Azt hangsúlyozta, hogy ez az együttműködés most először öltött intézményes kereteket és ennek különös jelentősége van. Felöleli az első dokumentumok megjelenésétől egészen 1918-ig terjedő időszakot. Mikó Zsuzsanna kifejtette, hogy az egyezmény előkészítése nagy örömére szolgált a magyar félnek, és végig prioritásként kezelték a kérdést. Rövid idő alatt felleltározzák a jelzett okiratokat, és 2013. január 30-ig olyan köteteket adnak ki, amelyek tartalmazzák az iratok megnevezését, megjelenésük idejét és hozzáférhetőségüket, tehát nem magukat a dokumentumokat. Ez az egyezmény szerint mindkét fél számára kötelező, és a köteteket a jelzett időpontig kell elkészíteni. Az iratokhoz a jelzett levéltárban lehet majd szabadon hozzáférni. A kötetek kétnyelvűek lesznek, fejezetenként megfelelő bevezetővel. Felmerült egy angol nyelvű változat megjelentetése is, hogy a nyugati országok érdeklődő kutatói számára hozzáférhetővé váljanak az okmányok. A kutatók feladata lesz megkeresni és értelmezni ezeket a régi iratokat. A vezérigazgató asszony elmondta, hogy olyan írások feltárására lesz lehetőség, amelyek eddig nem voltak hozzáférhetők. Még hozzáfűzte, hogy végig élvezték a magyar kultúrszféra nagymértékű egyetértését és támogatását. Elérhetővé válnak azok az okmányok is, amelyek magyar területen vannak, de erdélyi jellegűek. A román küldöttségvezetőtől megtudtuk: az itt levő dokumentumok mennyisége több ezer oldal.
Újságírói kérdésre felmerült, hogy miért nem terjesztették ki az egyezményt 1956-ig vagy 1989-ig, amelyek a magyar és a román történelemben jelentős dátumok. A küldöttségvezetők felváltva adott válasza szerint egyelőre a régi dokumentumokra helyezik a hangsúlyt, a XVIII., XIX. illetve a XX. század elejéig. A vezérigazgató asszonyhoz intézett kérdésre, hogy mi a véleménye a közös történelem vitás kérdéseiről, például az 1300-as évek esetében, és ezek megoldódnak-e az okmányok feltárásával, a válasz egyértelmű volt: „nekünk a hozzáférhetőség megteremtése volt, és lesz a dolgunk, nem a történelem értelmezése”.
Felmerült a két ország irattárainak különbözősége is. Romániában központosított, Magyarországon pedig a budapesti levéltáron kívül megyei és helyi archívumokban is vannak értékes dokumentumok, amelyeknek szintén megoldják a hozzáférhetőségét. Mindkét küldöttségvezető megerősítette, hogy a viták és ellentmondások megoldása nem ennek az együttműködésnek a feladata. Tény az, hogy 1990-hez képest is már sokkal jobban ismerjük a történelmet, és van remény, hogy az újabb okmányok megnyitása még előbbre viszi majd a dolgokat. Erdélyben a legtöbb okirat Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Szebenben és Biharban található. Kérdésemre. hogy kormányváltás esetén mi történik az egyezséggel, azt válaszolták, hogy az intézményvezetők aláírásai biztosítják annak végrehajtását.
A sajtótájékoztató utáni beszélgetésen Mikó Zsuzsanna még elmondta, hogy a tárgyalások, intézményi egyeztetések 2009-től kezdődtek a magyar fél kezdeményezésére, de mindig egyenlő felek között. A következőkben, a kötetek megjelenési időpontjai között aktuális egyeztetésekre kerül majd sor. Ez mindkét félnek érdeke.
A zártkörű sajtóértekezleten, ahol a küldöttségen és a sajtó képviselőin kívül szinte senki nem volt jelen, egyértelművé vált, hogy a történelem tanulmányozásának egyedüli járható útja a bizonyító okmányok értelmezése. Ezt nevezzük dokumentált történelemnek, amelyhez a tegnap aláírt magyar–román levéltári egyezmény hatékonyan hozzájárulhat. A közeljövő kérdése marad, hogy ez mennyiben mérsékelheti a misztikus, legendákra épített (nagyrészt hazai) történelem hatását.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Kevéssé ismert Kós Károly-munkák Szentgyörgyön
A Kós Károly Emlékév keretében a Székely Nemzeti Múzeumban megnyílik április 25-én, csütörtökön 12 órától a Kós Károly világa, 1912 című kiállítás, amelyet a háromszéki múzeum közösen szervez a Budapest Főváros Levéltárával.
A nagyszabású tárlat Kós Károly építészeti pályájának első hét évét és annak előzményeit, családi-baráti-kollegális kapcsolatait, mint alkotói hátteret, valamint szűkebb és tágabb hazáját mutatja be, vagyis mindazt, ami alkotói egyéniségét formálta. A kiállítás alapanyagát a budapesti Állatkert és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kevésbé ismert, részben eddig be nem mutatott dokumentumai képezik.
A vendégeket Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója és dr. Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltára főigazgatója köszönti.
A kiállítást megnyitják: Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Csomós Miklós, Budapest főpolgármester-helyettese, dr. Varga István országgyűlési képviselő és Anthony Gall építész.
Közreműködik Thiesz Katalin kovásznai népdalénekes.
Budapest Főváros Levéltára és a Székely Nemzeti Múzeum tárlatát Anthony Gall és Fabó Beáta rendezte.
Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Kovászna Megye Tanácsa és a csíkszeredai Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző.
A „Kós Károly világa, 1912” című kiállítás 2013. július 25-ig látogatható.
Maszol.ro.

Kós Károly-vándorkiállítás nyílt Kolozsváron
A Karolina téri ferences kolostor refektóriumában nyitották meg tegnap délután a Kós Károly világa 1907–1914 című vándorkiállítást.
Az ötödik helyszínéhez érkezett tárlat ötletgazdája Anthony Gall építész, Kós Károly-szakértő és Fabó Beáta, Budapest Főváros Levéltárának főlevéltárosa. Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja és Vargha Mihály, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának köszöntő szavai után Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának igazgatója kijelentette: Kós Károly ma is összeköti a magyar nemzet fővárosát Erdéllyel, Kalotaszeggel, Kolozsvárral és Székelyfölddel, mert emblematikus alkotásaira mindenhol mindenki büszke lehet. A kiállítás hétfőtől szombatig 11 és 17 óra között tekinthető meg, a március 11-i záróünnepségre, amelynek keretében a bővített katalógust bemutatják, Anthony Gallt is várják.
Szabadság (Kolozsvár),

Kiállítás a Kós Károly-i életmű legtermékenyebb szakaszáról
Közösségi eseménnyé vált a Kós Károly Vándorkiállítás kolozsvári megnyitója február 2-án a ferences rendi kolostor refektóriumában, hiszen nem csak a szűk szakma volt kíváncsi a tárlat anyagára.
Először archív felvételről hallgathattuk meg, amint Kós Károly Erdélybe való hazatérését indokolja, majd Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Vargha Mihály, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum (SZNM) igazgatója és Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának (BFL) igazgatója szólt az egybegyűltekhez.
Szabadság (Kolozsvár),

Kós Károly világa
2013-ban Fabó Beáta-Anthony Gall „Napkeletről jöttem nagy palotás rakott városba kerültem. Kós Károly világa 1907-1914” című könyvét Budapest Főváros Levéltára adta ki. A 186 oldalas könyv a pályakezdő, és korán sikereket elérő Kós Károly pályáját, életét, eleveníti fel.
Kidomborodnak azok a formáló hatások, melyek Kós Károlyra, mint fiatal, pályáját kezdő építészre jellemzőek, és meghatározzák későbbi életének menetét: a gyermekkori környezet, a műszaki egyetemi évek, a társadalmi gondolkozás, az egyetemi pályatársak, a társadalom megrendelői környezete, az elvárások.
A könyv egyik érdeme a rendkívül jól dokumentált volta, a szerzők gördülékeny stílusa. A nagyszámú dokumentum, metszet, rajzok, a megtervezett és megépített környezet akkori és jelenlegi állapota képet nyújt az építész munkájáról. Korabeli és jelenkori fotókat tekinthet meg az olvasó. Sok esetben olvashatók Kós Károly kézzel írott szövegeinek fakszimiléi. A szerzők nagy érdeme, hogy rendkívül ügyes válogatás következtében dokumentálni tudják azt az ambiciózus fiatal, de rendkívül jó, egészséges gondolkozású pályakezdő építészt, aki tehetsége következtében képes volt olyan épületeket tervezni, melyek több mint 100 évvel később is állnak a maguk egyéniségében, hirdetik az adott kor szellemiségét.
Az Osztrák-Magyar Monarchiában uralkodó gondolkodást visszaadja: a pályázatok kiírása. A beérkezett pályázati anyagok kezelése. Elbírálások komolysága, a határidők kijelölése, az építkezési szakaszok felbontása, a pontos költségek kiszámítása. A határidők betartása, az esetleges késések bírságolása.
A gazdag illusztrációs anyag, a korszerű nyomdatechnikával készült könyv megragadja az olvasót, felkelti az érdeklődését. De nemcsak Kós Károly építészeti munkáját, hanem az adott kor, a település „levegőjét” is érzékelhetjük.
A borítólapon „Erdélyország népének építése”- című, könyvben levő, Torony a dombtetőn-nevű rajza látható, mely 1909-ben a Ház című folyóiratban is megjelent. Előzékkép: Magyarvalkó. A hátsó borítón „A Varjúvár rajza” tekinthető meg. „Pályafutásának első korszakában (1907-1914) a kezdő, tehetséges építészhallgatóból családapa lett, megépítette az azóta legendává vált Varjúvárat, és több jelentős munkája megvalósult. A magyar építészeti és művészeti világ kiemelkedő alakjává vált.”
Kós Károly karrierjét befolyásoló tényezők
A „Távlati kép” illetve „Kós Károly korai munkássága” című fejezetekben a szerzők visszaadják azokat a tényezőket, melyek befolyásolták egyéniségét, személyiségét, karrierjét.
Temesvár, Kolozsvár, Budapest fontos szerepet játszott az életében. „Temesváron megszülettem, Kolozsvár szüleim városa és otthona, nekem jóságos és örökké kedves nevelődajkám. Budapest nyolc esztendeig érlelt látószellemi emberré, és utamat megértéssel egyengette.”
Érdekes figyelni, mit jelentett számára az adott közösség, település, hogyan értékeli hatásukat személyisége alakulásában. Kós szerint a szülői ház az alaptulajdonságokat fejlesztette. „ Építőanyagul az iskola adta hozzá a józanul nemzeti, reális történelem-szemléletet és irodalmi ízlést, a várostól kaptam az ő öntudatosan alkotó szellemét, polgári demokráciáját, befogadott haladó hatásokat asszimiláló képességét, a környezeti táj adta az ő színét és formáját, levegőjét és illatát, és a nép az ő sajátos, formáló hagyományait és szépséges tiszta nyelvét.”
1902-ben a család Budapestre költözött. Az ifjú Kós beiratkozik a Műegyetem mérnöki karára. Majd két éves tanulás után, átiratkozik az építészeti karra. 1907-ben befejezi az egyetemi tanulmányait.
A fiatal építész korai munkássága
1908-ban felkérést kapott, hogy Zrumeczky Dezsővel közösen a készítsék el a budapesti Állat és Növénykert tervét. Kapta a megrendeléseket. Györgyi Dénessel kastélyt, Gödre lakóházat, Vácra síremléket terveztek.
Kós Károly 1909-es évet tekintette szellemi munkássága legváltozatosabb és következményeiben legelhatároltabb évének. Az Óbudai református parókia építése befejeződik. A sztánai házat tervezi meg, megindul az építkezés. Marosvásárhelyen lakótelepet, Kecskeméten művésztelepet tervez. Kolozsváron is több építészeti tervet készített. 1911-ben megbízzák, hogy Sepsiszentgyörgyön tervezze meg a Székely Nemzeti Múzeumot. A következő évben megnyeri a Wekerle- telep főterének kialakítására kiírt pályázatot. Elkészíti a sepsiszentgyörgyi kórház tervét.
Közben ingázik Budapest és erdélyi települések között.
1919-ben végleges döntést hoz. Bár Budapesten meg van az O. M. Iparművészet Főiskolára a tanári kinevezése, lemond az állásról, és visszatér Sztánára. Azt írta az intézmény igazgatójának: „…hiszem, hogy Erdélyben nagyobb szükség lesz reám, mint Budapesten. És itt maradtam.”
Környezet és hatások
A „Környezet és hatások”- című fejezetben a szerzők a Kós személyiségét befolyásoló tényezőkről mutatnak árnyalt képet. Már gimnazista korában érdekelte Kalotaszeg világa. Egyetemista korában egyedül, vagy időnként néhány egyetemi társával Erdély egyes tájait járta be. Egy hónapot tartó utazása után megírja 1907-ben „Erdélyország népének építkezése” című könyvét, az illusztrációs anyagot Ő maga, rajzolja meg. Az egy példányban megjelenő könyvből a Ház című folyóiratban részletek jelentek meg.
Gyermekkori élményei közül jelentősnek tekinthetők a toronyélmények. A torony az erdélyi építészet gyökereinek egyike. Számára különös tapasztalatot jelentett egy vidéki városból Budapestre történő költözés. A fiatalember a fővárosban jár egyetemre, melynek elvégzése után, köszönhetően az akkori kor gondolkodásának, és főleg a technika fejlettségének, megnyilvánulási lehetőséget kap.
Önálló alkotói időszaka
Kós önálló alkotói időszaka című fejezetben nyomon követhető a sikeres fiatal építész munkássága. Az is jól tükröződik a könyvben, hogy Kós Károly nagyon szívós, kemény munkát fejt ki. Minden megbízatást elfogad. Lelkiismeretesen teljesít. Ugyanakkor, amit megtervez, annak minden részletét kidolgozza. Ez alatt azt is lehet érteni, hogy a belső díszítést is, valamint bútordarabokat, színes ablakokat. A munkafolyamatok részletes idejét megjelöli, hány ember kell, és mennyit kell fizetni mindeniknek, személyenként. Ha valamit nem úgy teljesítenek, azért mit kell vállalniuk. Érthető a siker titka. Kós Károly, amit elvállalt, azért felelt. De nem is voltak csúszások az építkezésben.
Ezek az évek voltak a legeredményesebbek. De talán a legzavartalanabbak is.
Új arculatot kapott az Állatkert és a Növénykert. A könyvben néhány érdekességet mutatnak be a Budapesti Állatkert épületének tervezésével és művezetésével kapcsolatban. A két fiatal építész a népies stílus híve volt. A bizottság tagjai külföldön állatkerteket tanulmányoztak- kezdve az állatok miként történő elhelyezéséről, az egyes férőhelyek anyagáról és elkészítési módjáról. Jegyzeteket készítettek, fényképeztek. Számukra tanulságos volt a hamburgi állatkert igazgatójával való találkozás, aki szerint az állatokat természetes környezetbe kell elhelyezni.
Betekintés kaphat az olvasó a varjúvári életről. Az akkori baráti körről, mindarról, ami meghatározta az akkori Magyarország életét. A család gyarapodása szükségessé tette a Varjúvár kibővítését. Az olvasó információkat kaphat a Varjúvár későbbi „sorsáról” is.
A történelmi események következtében nagyon sok minden történt, ami befolyásolta Kós Károly életutját.
Belakják a Varjúvárat. Majd szülei városában, Kolozsváron tevékenykedik. Nem csak épít, de tanít. Lapot szerkeszt. Kiadványokat illusztrál, és ad ki.
A könyvet gazdagítják nem csak a metszetei, hanem korabeli és jelenkori fényképek, melyek jól tükrözik Kós Károly tevékenységének időtállóságát.
A Függelékben megtalálható a könyv megírásához felhasznált irodalom jegyzéke. Az olvasó pontos képet alkothat a Kós Károly által, 1906-1914 közötti időszakban, tervezett épületek jegyzékéről (pontosítva: tervezés kezdetének évszámát, a könyvben bemutatott épületek képét).
Kós Károly világa 1907-1914 című könyv a 2013. évi Levéltári kiadások első helyezettje.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro,

Nemzetstratégia – kultúra és támogatás
L. Simon László Marosvásárhelyen
A magyarországi Nemzeti Kulturális Alap országos előadás-sorozata első erdélyi állomására került sor kedden délután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnokában. A rendezvény két felvonásának első előadásaként a Köteles utcai épületben délután fél öttől L. Simon László József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának volt elnöke ismertette a számos erdélyi egyesületet is támogató NKA tevékenységét, a magyar kultúrafinanszírozásban betöltött szerepét, az online pályázati rendszer bevezetését, illetve annak előnyeit. Szünet után az előadó Polgári kultúrpolitika –Eredmények és dilemmák című kötetét mutatták be a szép számban megjelent közönségnek, az estet pedig a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő erdélyi díjazottjainak műsora zárta Diószegi László, a vetélkedő zsűrijének tagja, a Teleki László Alapítvány igazgatója szerkesztésében és műsorvezetésével.
L. Simon László elmondta: annak ellenére, hogy már nem a NKA elnöke és idén februártól nem kultúráért felelős államtitkár, a kultúra szolgálatában folytatja a munkát. – Az új országgyűlési szerkezet szerint immár kétszáz képviselő dolgozik a parlamentben, és az új összeférhetetlenségi szabályok szerint aki képviselő, az más munkát nem vállalhat. Ezért le kellett mondanom, de az elmúlt három évben én álltam a Nemzeti Kulturális Alap élén – ezen előadásom ekképpen egyfajta búcsúelőadás. A NKA erőteljes változás alatt áll, a Bethlen Gábor Alap mellett a magyar állam egyik legfontosabb kulturálismecenatúra-szervezete. Évi 12 milliárd forintból gazdálkodunk, amit szét is osztunk a pályázók között, a határon túlra ennek negyven százaléka jut. Az állam költségvetésében ez nem nagy pénz, de kulturális szempontból kiemelkedő forrás. A NKA forrásait nem az állam költségvetése garantálja, hanem részben angol mintára működünk: a Szerencsejáték ZRT. Ötös lottójából kapunk pénzt, nem a befolyó adóforintokból. A lottó játék- és nyereményadójának 90%-a kerül hozzánk. Így a költségvetésünk attól függ, hogy hányan lottóznak és nyernek. 2009-ben ez az összeg évi 7 milliárd forintot tett ki, és 12 milliárd forintra emelkedett.
A Nemzeti Kulturális Alapot 1993-ban hozták létre, azóta nagyjából változatlanul működik, kiegyensúlyozott gazdasági környezetben osztottuk szét a forrásokat. Nem a politikusok, illetve az általuk létrehozott alapítványok kurátorai mondják meg, hogy ki kapjon támogatást, hanem a NKA szakmai kollégiumaiban tevékenykedő szakemberek. Persze ez is generál vitákat, de ennél jobb rendszert mindeddig nem tudtunk kitalálni. Működésének sikerességét igazolja a Román Kulturális Alap vezetőségének visszaigazolása is. Ez a modell működőképes, és más országok által is követhető. Észtországban például hasonlóan működik, csak ott a vodka utáni adót is belevonták ebbe a körbe. Ami a pályázatok elbírálását illeti, szakterületenként egy-egy kuratórium, kollégium (Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma, Folyóirat- kiadás Kollégiuma, Könyvkiadás Kollégiuma, Közgyűjtemények Kollégiuma, Közművelődés és Népművészet Kollégiuma, Kulturális Fesztiválok Kollégiuma, Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma, Színház- és Táncművészet Kollégiuma, Zenei Kollégium) dönt ezekről. Amikor három évvel ezelőtt kineveztek, változtattam ezeken a szakkollégiumokon, például csökkentettük a számukat és önálló zenei kollégiumot hoztunk létre, valamint meghirdettük a Cseh Tamás-programot, amely 400 millió forinttal támogatja a magyar könnyűzenét. A filmművészetnek nincs szakmai kollégiuma, mert azt az önálló Nemzeti Filmalappal segítjük. A Filmalap a mi mintánkra lottóalapból gazdálkodik, évi körülbelül 6 milliárd forintból. Más alapokkal pedig a magyar dokumentum- és tévéfilmkészítést támogatjuk, illetve éves szinten több mint egymilliárd forinttal segítjük a magyarországi könyvkiadást. A kurátorok két csatornából kerülnek a NKA döntéshozói közé: egy részüket a szakmai szervezetek delegálják, a másik részét a miniszter nevezi ki, de természetesen utóbbiak is szakmabeliek. Politikai közmegegyezés van arról, hogy ez a rendszer legnagyobb érdeme. A pályázatokat mindenki maga írja meg, az elbírálók között van Kossuth-díjas írónk, Munkácsy-díjas szobrászunk, Jászai-díjas színésznőnk, Ybl-díjas építészünk és képviselteti magát többek között a cirkuszművészet is. Minden kuratórium nagyfokú autonómiát végez, a döntéshozók között számos határon túli alkotó is megtalálható.
2010 után változott pár dolog, és most ott tartunk, hogy újra kell gondoljunk egy sor párhuzamosságot, például a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Kulturális Alap esetében.
Krucsainé Herter Anikó, a NKA jelenlegi főigazgatója hozzátette: az elmúlt évben, az Alap húszéves fennállásának évfordulóján határozták el, hogy elkezdik járni az országot. A visszajelzések alapján úgy döntöttek, hogy folytatják az előadás-sorozatot, elsősorban a támogatások ismertetése végett, az előadásokra igen részletes anyagot hoztak, amelyet bárki rendelkezésére bocsátanak.
A közönség kérdéseire válaszolva, illetve azok kapcsán L. Simon László elárulta: a Magyarországon tevékenykedő multinacionális cégek – a francia példával ellentétben – szinte egyáltalán nem támogatják a hazai kultúrát. Ennek ellenére az NKA számos eredményt ért el, a magyar kormány például elkészíti az összes hazai és határon túli magyar levéltár jegyzékét. – Ez a kormány nagyon komoly nemzetstratégiájának a része, amelynek segítségével mindenki láthatja, hogy mi rejlik ezekben a levéltárakban, és az iratokat ne lehessen belőlük eltüntetni. A budapesti Fővárosi Levéltár egybegyűjtötte az összes erdélyi levéltár anyagát, és óriási kötetekben adja ki azokat, nyomtatva és digitálisan egyaránt, az államalapítástól napjainkig. Az NKA támogatásával újult meg az Ady-kiállítás Csucsán, a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékházprogramja pedig már átlépte a magyar határt: lesznek meglepetések, de ezekről többet nem árulok el, nehogy mások felvásárolják előlünk ezeket a házakat. Az Irodalmi Emlékház programsorozat 5-10 millió forintból egész kiállításokat valósít meg, és számos emlékházat (például Ady, Gárdonyi, Lázár Ervin egykori szülő-, illetve lakóházait) támogat. Évi körülbelül 20 milliárd forintra lenne szükség az egész Kárpát-medencei magyarság kultúrájának támogatásához, nem normatív alapon. A gazdaság bizonyos területein nemzeti protekcionistának kell lenni. Például támogattuk azokat a magyarországi könyvkiadókat, amelyek magyar nyomdákkal nyomtattak. Persze ezt nem lehet kizárólagossá tenni az Unió miatt. De 800 millió forintot fordítottunk például folyóiratok támogatására, és ezen összeg 70 százaléka a nyomdaköltségekre fordítódott. Nyilván azt szeretnénk, ha az adott támogatás a nyomda adójának köszönhetően az országban maradna.
Ami a pályázatokat illeti, az a jó pályázat, amely nagyon konkrét és a költségvetése sem túlzó. Például a holokauszt-emlékév támogatására 1,5 milliárd forintot ítélt meg a kormány, amelyet én túl nagy összegnek tartottam. De a pályázóktól több mint 14 milliárd forintnyi igénylés érkezett különböző rendezvények megszervezésére. Alig tudtuk az 1,5 milliárdot szétosztani. De arra, amit a négy év alatt előre léptünk, nagyon büszke vagyok. A volt szocialista kormány egyik legnagyobb bűne, hogy olyan mértékben adósította el az országot (az államadósságot 2002 és 2010 között megduplázták), hogy nem láthattunk rögtön hozzá a saját nemzetpolitikai céljaink megvalósításához. Pedig egy erősebb Magyarország a határon túli magyarság megmaradásba vetett hitét is erősíti.
Polgári kultúrpolitika
Az est második felvonásaként L. Simon László kötete került bemutatásra. A meghívó szerint a könyvet Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesnek kellett volna bemutatnia, de ő az Amerikai Egyesült Államok alelnökének látogatása miatt mégsem vehetett részt a vásárhelyi előadáson. Így a kiadványt Király László költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának ügyvezető elnöke ismertette, a szerző az ő kérdéseire válaszolt. Mint azt Király László megjegyezte, a 340 oldalas kötet CV-szerű, L. Simon László névjegye az elmúlt négy év kultúrpolitikai tevékenységéről. Szokatlan, hogy egy miniszterelnök előszót ír volt államtitkára kötetéhez, és ezen előszóban a kultúrpolitika fenegyerekének nevezi és bevallja, hogy penge vitákat is folytattak különböző kérdésekben. A könyvben rengeteg adatot találhat az olvasó, tartalmaz interjúkat, vitaindító előadásokat (többek között az e-bookról, a digitális könyvről). A kötetben megvan a lehetőség arra, hogy a ma olvasójának aktuális kérdéseire válaszoljon. A könyv, illetve az abban közölt előadások kapcsán felmerült kérdésekre válaszolva L. Simon László elmondta, sok szellemi műhely, folyóirat nem tudott lépést tartani az internet megjelenésével, másoknak pedig csak ott lenne szabad létezniük. De a szakma inkább érdekelt a status quo fenntartásában, mint nem. Ezen néha az innovatív politika változtatott, amely ritka, mint a fehér holló. A kulturális területen mérhetetlen a hisztipotenciál, egy 1 millió forintos változtatás is nagyobb visszhangot generál, mint egy 1 milliárd forintos gazdasági jellegű módosítás. A könyv mint olyan messze túléli majd a folyóiratokat. Más a piaci mechanizmusa, és más érzés, ha az ember könyvet vesz a kezébe. Ez a harmadik kultúrpolitikai könyvem, amúgy a 14. kötetem. A könyvkiadás nehézségekbe ütközik, verseskötetet szinte nem lehet eladni, nagyon kevesen vannak, akik csak ebből élnek, és nem állnak öt-hat lábon egyszerre. Végül elárulta: az elmúlt három évben nem írt verset, de ez a közelmúltban megváltozott.
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Ars Hungarica: széles rétegeket szólítanának meg Nagyszebenben
Kilencedik alkalommal szervezi meg a HÍD – Szebeni Magyar Egyesület a térség közkedvelt magyar kulturális eseményét, az Ars Hungarica Fesztivált, amely szerdán veszi kezdetét, és vasárnapig várja az érdeklődőket számos nagyszebeni helyszínen.
Serfz Levente, a HÍD elnöke, a programsorozat főszervezje lapunk megkeresésére elmondta: elsősorban közösségi fesztiválként tekintenek az Ars Hungaricára, igyekeznek évről évre olyan kínálatot összeállítani, amely egyrészt a gyerekektől az idősekig mindenkit megszólít, másrészt a legkülönfélébb ízlésű emberek is találhatnak kedvükre való programot.
Kiemelte, hogy a legfiatalabb generációra igyekeznek mindig hangsúlyosan odafigyelni, így most hétvégére is számos gyerekprogramot kínálnak, Zerkóczy Zenóbia színművész például több, óvodásoknak és kisiskolásoknak készült eladást is bemutat pénteken és szombaton.
Serfz elmondta: bár a hivatalos megnyitóra szerda este héttől a Thália Színházban kerül sor, délután négytől a polgármesteri hivatalban már megnyitják a Budapest Főváros Levéltára és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum közös vándorkiállítását, a Kós Károly világa, 1912 című tárlatot, majd 16.30-tól a Habitus Könyvesboltban levetítik Csibi László kolozsvári rendező Kós Károly című dokumentumfilmjét, amely a neves építész, író portréfilmje.
Serfz kiemelte: az alkotást román felirattal lehet megtekinteni, hiszen a kezdetektl az a törekvésük, hogy a magyar kultúrát közelebb vigyék a román lakossághoz is, másrészt a vegyes házasságban élőkre is gondolnak ezzel a gesztussal.
Kérdésünkre a főszervező elmondta: a 2006-os első fesztivált rögtön egy „nagy dobás” követte, hiszen 2007-ben Nagyszeben Európa Kulturális Fővárosa volt.
„Akkor sokak érdeke volt, hogy az Ars Hungarica is komoly programot kínáljon, ezzel is megmutatva, milyen sokszínű a város kulturálisan. Sajnos azonban ez a következő évben már nem volt ilyen fontos, el nem tudom mondani, hogy az azt követő periódusban milyen komoly gondokkal kellett szembenéznünk. Szerencsére mostanra sikerült megértetnünk, hogy fontos ez a fesztivál, fontos, hogy megmutassuk az értékeinket” – fogalmazott Serfz Levente.
Kiemelte, hogy idén Márta István, a Magyar Fesztiválszövetség elnöke, a Művészetek Völgye igazgatója is eljön a rendezvényre, hogy értékelje azt, korábban ugyanis „már sok jót hallott” az Ars Hungaricáról.
Serfz Levente kitért arra, hogy rendezvényük annak ellenére sikeres, hogy a városban a „magyar ügyek”, például az oktatás egyre nehezebben mennek. „Van egy négyéves gyerekem, és nem tudjuk, hogy mire odanő, indul-e magyar nyelvű osztály az iskolában. Szembe kell néznem a kérdéssel, hogy inkább a gyermekem megfelelő oktatását választom, vagy azt, hogy tovább szervezem az Ars Hungaricát. Mégis fontosnak tartom azt, hogy megmutassuk magunkat és az értékeinket a velünk együtt el nemzetiségeknek” – magyarázta.
Serfz rámutatott: már évekkel ezelőtt azt a célt tűzték ki, hogy évente 10-20 százalékos látogatószám-növekedést tudjanak elérni, ezzel párhuzamosan pedig igyekeznek a programkínálat színvonalát is növelni. Jövőre a jubileumi 10. Ars Hungaricára készülnek, így – amint a főszervező fogalmazott – igyekeznek „legalább megközelíteni”, a 2007-es, az EKF jegyében lezajlott fesztivált, mindenképpen nagyobb szabású programot igyekeznek majd összeállítani az évfordulóra.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Vasszékelyek az első világháborúban
Harminc pannóra szerkesztve mutatja be az 1914 és 1918 közötti, összes székelyföldi kiegészítésű, különböző fegyvernemekhez tartozó gyalogezredek és zászlóaljak történetét a Székelyek az első világháború harcterein című kiállítás. Harminc pannóra szerkesztve mutatja be az 1914 és 1918 közötti, összes székelyföldi kiegészítésű, különböző fegyvernemekhez tartozó gyalogezredek és zászlóaljak történetét a Székelyek az első világháború harcterein című kiállítás. A március 2-ig a Magyarság Házában látogatható tárlat Nagy József gyergyóremetei történész kutatásaiból, a Hargita Megyei Kulturális Központ támogatásával jött létre 2014 decemberében a centenáriumi évforduló alkalmából. A többéves kutatómunkával összeállított és rendszerezett információhalmaz fényképekkel, térképekkel, korabeli újságcikkekkel kiegészülve tárja elénk a székelyföldi katonák háborús éveit a hadba indulástól a különböző frontok csatáin át a hadifogság tapasztalatáig.
Az alapos hadtörténeti kutatás egyik érdeme, hogy nemcsak a nagy háború kontextusában vizsgálja a székelyföldi alakulatok ténykedését, hanem azt is elénk tárja, hogy az adott korszakban mindebből mi volt érzékelhető a hátországban, a korabeli székelyföldi sajtó miről és hogyan számol be. Például Egy székely repülőtiszt bombázta Milanót címmel a Székely Napló hasábjain már másodjára méltatják a bethlenfalvi P. A. huszár főhadnagyot, „aki hadseregünknek talán egyetlen székely származású repülőtisztje”, és közlik a „Milanó ellen intézett dicsőséges, fényes sikerű támadásáról” írt eredeti feljegyzéseit: „Közelednek már a kérdéses kémények, de igen a zöld-fehér-piros gépek is! Jobbról egy, balról kettő! Az ember nem is akarja hinni, hogy gonosz szándékkal közelednek, olyan helyesek, színesek és könnyedek. Akárcsak játékszerek volnának. De bizony ülnek is benne! […] Már itt a cél. Újra eldob a szél, – nem vagyok pontosan felette. Na, ha ez folyton így fog menni?! A dóm még nem érdekel, van egyéb látnivaló. Most már három direkt engem követ. Mindegyikhez szóródik egy kis seria. – Kettőnél tisztán látom a bennülőket! Újra itt a cél. Intek: kicsit balra, kicsit vissza, jobbra célzok, – most! Le mind az öttel. Egy helyen már nagy füst. Ég valami. Nagy robbanást látok az enyéimből. Jó helyen vannak. Ezeket már nem tehetik más helyre. Hosszú, rechts um! Nem látok egy ellenséges gépet se! Fotografálom a célt! Most látom a várost, a dómot; felséges kép! Ezt is rákapom a lemezre. Adieu híres város. Most már történhetik bármi. Azaz inkább ne, – menjünk csak szépen haza!”A cs. és kir. 82. gyalogezred bakáit a „vasszékelyek” névvel illették, ennek emlékét őrzi az 1917. december 8-án felavatott (majd 2000-ben visszaállított) szobor is Székelyudvarhely főterén. Vitézségük legendájának egyik fontos pillére, hogy parancs nélkül soha, a legválságosabb helyzetben sem hátráltak meg. Tamási Áron író 1916-tól szolgált az ezred soraiban, több írásában megemlékezik az áldozatokról és a túlélők küzdelmeiről. De nemcsak szépirodalmi munkák teszik átélhetővé a háborús évek megpróbáltatásait, hanem naplók, levelek, emlékiratok által is kirajzolódnak a világégés szemtanúinak emberi tapasztalatai. Olvashatjuk Imets Béla 22-es honvéd hadnagy visszaemlékezését az 1914. december 12-i neusandezi bevonulásra, vagy 1915-ből egy ruszin parasztház lakóira, az anyára és a lányára, akik „félelem nélküli nyugodtsággal” tekintenek az otthonukba lépő, sáros, elrongyolódott egyenruhájú ellenséges katonára.
Érzékletesen mutatja be a lövészárokban zajló életet Kémenes Mór tanító, 22-es honvéd hadapród 1915. április 20-án keltezett levelében: „Éjjel 11 óra van most. Künn gyönyörűen világít a hold. A csillagok, mint valami mennyei őrszemek, vigyáznak a két alvó rajvonalra. Mert az őrszemeken kívül, akiket épp most vizsgáltam meg, alszik itt mindenki és minden. Én meg idehúzódom lakosztályom nyitott kandallójához és levelet írok. […] Most künn a futóárokban lépéseket hallok. Csak a fölváltott tábori őrs. A parancsnok jelentkezik. Idegesen zavarom tovább. Megint csend. A tüzem is lankad. Meglököm a legényemet: – Friss gallyat a tűzre! A legény felriad: – Hadapród úr, azt álmodtam, hogy béke volt, s mi zeneszóval vonultunk be Vásárhelyre, s minden virágos volt, s a leányok meg az asszonyok integettek. Mi meg örültünk.”
Nagy József a marosvásárhelyi 22-es gyalogezredről szóló előadásában hangsúlyozta, hogy azért fontos a háború tanulmányozása, mert így érthetjük meg, mire képes az ember a békéért. A történész úgy véli, mindig fel kell eleveníteni a világháborúk tapasztalatait, hogy megérthessük, mekkora árat fizettek a múlt században élők azért a békére törekvésért, amely a mai európai gondolkodást meghatározza. A korábban Csíkszeredában, Gyergyóremetén, Csíkmadéfalván és Budapest Főváros Levéltárában kiállított vándortárlat a Magyarság Háza után valószínűleg Ópusztaszerre és Egerbe érkezik, majd visszatér Erdélybe. eloszekelyfold.com

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (3.)
Az ellentétek városa
A bukarestiekre a csillapíthatatlan szórakozási kedv volt jellemző, nációtól vagy társadalmi pozíciótól függetlenül. A kerthelyiségekkel kiegészített vendéglők, kiskocsmák, kávézók éjfél után is tömve voltak törzsvendégekkel, és a tulajdonosok közt magyar is akadt. Már Cuza idejében nagyra tartották például Raşca (Hrtschka) Ignác kerttel övezett vendéglőjét.
A körülbelül a mai Műépítészeti Egyetem helyén álló vendéglőt a város krémje látogatta: a német konyha remekeit és magyar borokat szolgáltak fel. Itt lépett fel évekig a híres Ludovic Wiest, de sok más neves külföldi zenész is. Habár Raşca 1880-ban meghalt, a Raşca-terem fennmaradt, csak a kerthelyiség tűnt el, helyét beépítették. A román források Raşcát neve után csehnek könyvelik el, de Veress Sándor, miképp Le Cler is, állítja, hogy magyar volt: „...ez a nagyszerű magyar, aki estéről estére ínycsiklandozó fogásokat és kitűnő zenét kínál a korzózóknak. Az úri közönség már kezd betérni.” Koós Ferenc is magyarnak tartotta, a nevét Ráskaynak írta, és megjegyezte róla, hogy itt gazdagodott meg. Az évtizedek során több magyar kocsma- és vendéglőtulajdonos nyitotta meg egységét a főváros központjában, beleértve a Román Passzázst (Pasajul Român) is. Az 1879-es telefonkönyvben szerepel egy Magyar Huszár (Hussard Unguresc) nevű kocsma a Szent Apostolok (Sf. Apostoli) utca 29. szám alatt, ennek tulajdonosa Ferentz Cish (Kiss Ferenc) volt, míg a Bálinth tisztelendő által szerkesztett 1901-es könyvben négy kocsmárost vagy vendéglőst említenek. A leggazdagabb, úgy tűnik, Ránzinger Ferdinánd volt, a magyar dalkör elnöke.
Délutánonként az úri társaság kikocsizott a Főútra; itt azonban szolidan öltözött utcalányokkal is szembeakadhatott az ember, a belezavarodott Veress szerint nem is lehet megkülönböztetni a „kéjhölgyeket a becsületestől”. A város könnyű erkölcsű nőit (12 éves kortól törvényes volt a prostitúció), több idegen utazó is megemlíti. Derblich följegyezte, hogy a nagyvilági férfiakat különösen vonzotta a kerthelyiségek léhasága, az utcalányok mindenütt, utcán, vendéglőkben, szállodákban árulták bájaikat, úgyhogy teljes volt az „erkölcsi fertő”. A század vége felé a „bukaresti társadalom riasztó erkölcstelenségének” híre Viktória angol királynőig is eljutott, aki emiatt nagyon is aggódott, amikor értesült unokája, Mária Ferdinánd román herceggel kötött eljegyzéséről. Estére a Cişmigiu-kert – amelyet Wilhelm Meyer német tájépítész csapolt le és alakított ki, és amelyet hivatalosan 1853-ban adtak át – a legtarkább népséget vonzotta, lehetett katonazenekart hallgatni, csónakázni, télen korcsolyázni. Az is igaz, hogy nyaranta a tó kiszáradt és „bűzlő pocsolyává” változott. A Cişmigiuba elsősorban a középosztály járt, nem is annyira a séta, mint inkább a magakelletés végett. Vasárnaponként a város iparosai és a cselédség gyűlt ott össze, ezért a tisztviselők és kereskedők ilyenkor kerülték a parkot. A magyar cselédek (ugyancsak vasárnaponként) a Szent György téren is össze szoktak gyűlni, pár lépésre a Bărăţia-templomtól.
Veress tudta a választ, miért annyira vonzó ez a város az idegenek számára: „A munkát pedig jobban megfizetik, mint másutt, bőven van olcsó bor, olcsó hölgyek, alkalom kalandokra, mulatóhelyek.”. Az idő múltával a város látképe is alaposan átalakult. Az átalakulás az osztrák megszállás alatt kezdődött és Károly király uralkodása alatt tetőzött. Papazoglu is hasznosnak tartotta az osztrák megszállást a városfejlesztés szempontjából: ,,a lakosság sok építészeti műfogást tanulhatott a mérnökeiktől; alattuk készült el a főváros első térképe, és az egész ország topográfiai és földrajzi térképén is dolgoztak...”
Az egyre nyugatiasabb városképet meghatározta a számtalan új palota és impozáns középület, új szállodák, vendéglők, kávézók, cukrászdák és üzletek, magánházak, többségük I. Károly idejéből. A buzgalmat, amivel a király építkezett, talán az a kiábrándultság és szégyenérzet is okozhatta, ami akkor fogta el, amikor először meglátta a bukaresti „fejedelmi palotát”, amit neki szántak lakóhelyül. A király ugyanis nem tudta beazonosítani a palotát, kínos helyzetbe került kísérője mutatta meg „az alacsony épületet, amely a testőrség szerény házára és egy cigánysátorra nézett, ami előtt disznók fetrengtek a sárban”.
Majdnem minden épületet külföldi tervezett, franciák, osztrákok, németek vagy olaszok, de volt néhány magyar is; a fő munkaerőt az építkezésekhez a sok, nagyon sok magyar biztosította. Az is igaz, hogy a paloták mellett még több évtizeden keresztül álltak a bojárok túlcicomázott, hatalmas kertekkel, istállókkal és cselédlakásokkal övezett kúriái; az eldolgozás is sok kivánnivalót hagyott maga után, a nyílászárók rosszul voltak beszerelve, a tetőket meg egyszerűen csak pléhvel fedték, ahogy azt Veress aprólékosan feljegyezte.
Az építkezés mint üzletág rendkívül jövedelmező, óriási volt a román munkaerőhiány, mind a szakképzett, mind a képzetlen, így a mesteremberek majdnem kizárólag jól fizetett külföldiek voltak. Nem csak a mesterek voltak jól megfizetve, az egyszerű munkások is.
A szép épületek ellenére a luxus és nyomor közti ellentét még évtizedekig égbekiáltó. A Cuza udvarába hivatali úton érkező francia Le Cler az ellentétek városa láttán így kiállt fel: „...mennyi luxus és mennyi nyomor... lélekszomorító”; az okokra is rámutatott: „zűrzavar, pocsékolás, lopás, sikkasztás, káosz mindenütt...” Az utak továbbra is porosak vagy sárosak. (...) Már a század elejétől hatalmas összegeket emésztett fel a város pénztárából az utak kövezése és javítása. A vállalkozóknak erre a nagy hasznot hozó, tulajdonképpen a mai napig tartó, szüntelen lázas tevékenységére tanú Bukarest Város Levéltára. Derblich megállapította, hogy „nincs sehol ilyen szánalmas kövezet, mint az örömök ezen városában”, ugyanakkor ez a kövezet Európa egyik legdrágábbika volt, az első járdát 1867-ben építették.
A sokezer fogat, kocsi, de akár szekér városában a vállalkozó külföldiek nem is gyanított lehetőséghez jutottak, ugyanis senkinek a világon a kocsikázás nem volt olyan szenvedélye, mint a románoknak, állapította meg Veress Sándor. Ugyanakkor a fogatok nélkülözhetetlenek voltak: nemcsak a szórakozást szolgálták, hanem segítettek a mellékutcák porán vagy sarán átevickélni, hosszabb távolságokat csak így lehetett megtenni, mivel más közszállítás abban az időben még nem volt. Ilyen körülmények között az egyik legjövedelmezőbb mesterség a kocsigyártóké; a kocsinak, szekérnek nemcsak Bukarestben volt piaca, és a vevők mind bojárok, mind parasztok. A bukaresti magyar bevándorló kocsigyártók jó híréről képet alkothatunk már Sükei lelkészsége idejéből, aki egy kocsigyártót hatalmazott fel, hogy elintézze a formaságokat egy, az eklézsia számára vásárolt telek ügyében. Veress szerint a magyar kocsigyártók, mint például Szőllősi József, a leggazdagabb bukaresti magyarok közé tartoztak, és ezt a mesterséget városszerte majdnem kizárólag magyarok űzték. Nevezetes személy volt valamivel később Nagy István is, több éven keresztül a Magyar Társulat elnöke: kezdetben egyszerű fuvarozóként és kereskedőként járta Törökországot, majd az angol hadsereg beszállítója lett az orosz–török háborúban; presztízse vagyonával arányosan gyarapodott. A román társadalomnak nagy szüksége volt kocsigyártókra. 1854 táján a román szekerek még kezdetlegesek, valóságos kínzóeszközök voltak, ahogy azt Marsillac írja: „egy trapéz alapú faláda, egy szeg, mindenféle vasalat nélkül, amit faékekkel helyettesítenek. Ezt a dobozt négy sokszögű kerékre rakják, és megtöltik szénával. A fényűzés a sok széna. A páciens leguggol a szénába és a láda szélébe kapaszkodik; ekkor négy apró, csúf de fáradhatatlan lovacska rándítja meg a könnyű szekérkét, átzötykölve az út kövein, gödrein, az erdők rönkjein, a fából és nádból tákolt hidakon. (...) Az első pillanatban elkábulsz, a fejed kóvályog, az egész tested egyensúly után kapkod; egy óra múlva rettenetes ágyékfájás ér utol, beleid kavarognak; két óra után az inkvizíció kínzókamrái járnak a fejedben... de nem halsz meg azonnal...” A Győzelem út (Calea Victoriei) is annyira rossz állapotban volt, hogy Fr. Daménak, habár a színházzal átellenben lakott, kocsit kellett hívnia, hogy el ne süllyedjen a Színház Tér kátyúiban.
(...) A század második felétől a városkép látványosan megváltozott.... a Calea Victoriei pezsgő életéhez több magyar sorsa is kötődött, üzleteket és műhelyeket, a XIX. század közepén egyenesen szállodát is nyitottak itt. A Stadt- Pesth (Pest Város) Hotel Wilczek (Vilcek) nevéhez kötődik, aki Gh. Crutzescu szerint magyar zsidó régiségkereskedő volt a Lipscani utca közelében, külföldi üzletekkel zsúfolt részen (ahol – már 1846-tól – egy pesti magyar ékszerkereskedő is ügyködött). A Stadt-Pesth Hotel kilenc emeleti szobából állt, kávézóval a földszinten, valamint egy kerthelyiséggel. A Mogoşoaia hídon épült hotelek közül ez volt az egyik első; fénykép sajnos nem maradt fenn róla. A több mint három évtizedes fennállása során nagy forgalmat lebonyolító lokál a magyarok és németek kedvence volt. 1856-ban egy másik magyar, Antalfy Alajos (Alois) emeletes házat épített a Capşa-ház mellett, a földszinten rendezve be üzletét. A Színház tér környékén nyitottak műhelyt más magyarok is, mint Szathmáry és később Mándy, mindketten fényképészek, ez utóbbi idővel háztulajdonos is lett. A Bossel-házba, ahol Szathmárynak is volt a műhelye, költözött Szilágyi Lajos Lipót ékszerész a Francia utcából.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jubileumi Festum Varadinum lesz
Április 17-24. közt rendezik meg a XXV. Festum Varadinum ünnepségsorozatot. Több mint 70 program lesz az idén, melyeken ingyenesen lehet részt venni- mondták kedden a sajtótájékoztatón.
Koncsek Vadnai Zita, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy fogalmazott: a gazdag program azt mutatja, van mit mondanunk egymásnak, a kavalkádban pedig nemcsak elfér egymás mellett, hanem ki is egészíti egymást az egyházak, a civilek, az iskolák, a művészek és a szakemberek szava, illetve tudása. Szerinte az elmúlt 25 év alatt a Festum Varadinumot éppen az tartotta és tartja életben, hogy az egymáshoz közeledés felhívására az összmagyar közösség jelenléte válaszol.
Huszár István alpolgármester hangsúlyozta: az idei kínálat összeállításának fő szempontja a meglevő értékes, évtizedes hagyományokkal rendelkező programok, a történelmi egyházak rendezvényei mellett a helyszínek bővítése, több intézmény és civil szervezet bevonása volt azzal a szándékkal, hogy Várad közösségének minden tagja megtalálhassa benne a korosztályának, érdeklődési körének megfelelő művészeti ágat. Hozzátette: bízik abban, hogy a várbeli kiállítások látogatói hozzájárulnak ahhoz, hogy a középkori erődítményt ősökhöz méltó módon sikerüljön élettel megtölteni a következő héten.
Örömét fejezte ki ugyanakkor, hogy a Váradon féltve őrzött, hosszú évek óta elzárva tartott rézkarcok is megtekinthetőek lesznek, illetve hogy Szent László városába Szent István városának üzenetét hozzák a székesfehérvári önkormányzat képviselői és a váradi civil egyesületekkel közreműködő szervezetek, valamint az, hogy a Berettyóújfaluval folytatott testvérvárosi kapcsolat erősödik a Budapest Főváros Levéltára kiállítása kapcsán is.
Néhány a sok közül
Április 17-én, vasárnap 14 órától interaktív kiállítás nyílik magyar-zsidó focistákról a neológ zsinagógában. A Futballmágusok és labdazsonglőrök itthon és a nagyvilágban, Magyar-zsidó labdarúgók, edzők és az elit futball című interaktív tárlat (egy focipályát alakítanak ki élethű nagyságú kartonjátékosokkal) a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és az MTK Budapest tulajdona, és a magyar sporttörténet, a magyar labdarúgás romantikus, izgalmas és kiemelkedően eredményes, ám tragikus korszakát és személyiségeit tárja a közönség elé. Olyan zsidó embereknek állít emléket, akik egykor a futball csúcsút képviselték, és ugyanúgy vitték a magyar foci hírét a nagyvilágba, mint később Puskás Öcsi. Tizenegy játékos- köztük minden idők egyik legsikeresebb magyar trénere, Guttmann Béla, valamint a többek közt a milánói Internél is játszó, és edzősködő Weisz Árpád-, továbbá egy edző, a Real Madridot első bajnoki címéhez vezető Hertzka Lipót alakja elevenedik meg.
Április 18-án, hétfőn 15 órától Ybl Miklós épületi bemutató makett- és tablókiállítás nyílik a vár L épületében (északi kazamata), ugyanis Budapest Főváros Levéltára és a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karával és a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központtal együttműködésben az Építéstudományi Kar hallgatói által alkotott makettek bemutatásával emlékezett meg a nagymester születésének 200. évfordulójáról, a tárlatot pedig a mesterképzésben résztvevő fiatal építészek virtuális Ybl-épület modelljei, a belváros „Ybl-térképe”, a bemutatott épületekre vonatkozó részletes leírások teszik teljessé.16.30 órától pedig Madarassy István-kiállítás nyílik a római katolikus püspöki palotában, mely tárlat Berettyóújfaluból vándorol át Váradra. Az európai hírű művész, a ravennai Dante Biennálé aranyérmese, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, akinek kis- és nagyplasztikái, domborművei főként a szakrális ikonográfiából merítkeznek.
Fehérvári kapcsolat
Április 20-án és 21-én több olyan eseményre is sor kerül, melyek a Székesfehérvárral való kapcsolatot hivatottak erősíteni. Így szerdán 15 órától a Székesfehérvári Művészek Társaságának kiállítása nyílik meg a Tibor Ernő Galériában. Csütörtökön 10 órától dr. Cser-Palkovics András polgármester mond köszöntőt a városházán, 11.30-tól Civilek a Nagy Háború emléke ápolásában nyílik kiállítás a vár I épületében (katonai adminisztráció), 12.30-tól Az én váram az én hazám című kárpát-medencei gyermekrajz-pályázat bemutatója és díjkiosztása zajlik a vár L épületében (északi kazamata), 15-től Hősök arcképcsarnoka címmel nyílik tárlat a B épületben (fejedelmi palota), 16 órától pedig Mutasd be Szent László királyunk életét és Székesfehérvár nevezetességeit címmel szerveznek helytörténeti vetélkedőt a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében. 17 órától Magyar királyok kortárs érmeken címmel nyílik tárlat a vár B épületében (fejedelmi palota), majd 18 órától a Vox Mirabilis kamarakórus lép fel a Székesegyházban.
A pénteki Festum-programok közül kiemelendő a Nonkonformizmus és művészi szabadság- Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola pályaképe című kiállítás megnyitása a Darvas-LaRoche Házban, 15 órakor. Április 23-án pedig kiemelt figyelmet érdemel Rúzsa Magdi koncertje a Bémer téren 20 órától.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Tudományos ülésszak lesz Erdély történelméről Váradon
Erdélyi történetek – Történetek Erdélyről címmel kerül megszervezésre a II. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz-konferencia május 12–13-án Nagyváradon a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége szervezésében.
A tudományos ülésszak célja, hogy fórumot teremtsen a különböző felsőoktatási intézményekben és kutatóműhelyekben dolgozó, Erdély, a Partium és a Bánság történetét kutató doktoranduszok, doktorjelöltek és fiatal kutatók számára. Bemutatják és megvitatják a legújabb kutatási eredményeket.
A konferencia megnyitójára május 12-án, pénteken 15 órai kezdettek kerül sor a Partiumi Keresztény Egyetemen. Egyed Ákos történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, az Erdélyi Múzeum Egyesület korábbi elnöke „A Magyar Történelmi Társaság megalakulása és tevékenysége gróf Mikó Imre elnöksége idején (1867–1876)” címmel tart plenáris előadást. Ezt követően a kolozsvári Magyar Történeti Intézet „Fürdőélet Erdélyben” című évkönyvének ismertetésére kerül sor. A kötetet a főszerkesztő, Rüsz-Fogarasi Enikő történész, egyetemi tanár, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese mutatja be. A plenáris előadásokat a részvevők szekció-előadásai követik.
A rendezvény szombaton a Continental Hotel konferenciatermében folytatódik, ahol 9 órától Nagy Levente történész, egyetemi docens, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezetője „Lehetséges küldetés? Hitek és tévhitek a román reformáció körül” című plenáris előadására kerül sor. Az expozét szekció-előadások követik. Az ülésszak záróeseményeként bemutatásra kerül az Erdélyi Krónika tudományos-ismeretterjesztő portál. A fiatal történészek által idén útjára indított, Erdély első történelmi portálját az alapító-főszerkesztő Fazakas László és a jelenlévő szerkesztők, rovatvezetők mutatják be. Végül Török Péter történész, a Budapest Főváros Levéltárának főlevéltárosa „Online Bihar-kutatás: a Biharkutatas.hu és az Új Nézőpont online folyóirat” címmel tart vetített képes bemutatót. http://itthon.ma/civilifi