Román és magyar roma-kutatók, politikusok, roma közéleti személyiségek részvételével vitát rendeztek április 5-én Brüsszelben a romák európai integrációjának témakörében. Járóka Lívia néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő arról beszélt, hogy az Európai Uniónak elő kellene írnia a tagállamok számára azokat a minimális követelményeket, amelyek teljesítésére a romák kirekesztése elleni hatékony fellépéshez szükség lenne. A brüsszeli programsorozatot a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet, a brüsszeli Román Tájékoztatási Központ, a Nyílt Társadalom Intézete, valamint több roma szervezet állította össze. /Rendezvénysorozat Brüsszelben a roma integrációról. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 5./

Május 26-án nyílik meg az Európai Parlament brüsszeli székházában Ádám Gyula fotóművész Az én Erdélyem című kiállítása. A tárlat Sógor Csaba EP-képviselő szervezésében valósult meg és első részét képezi az RMDSZ-es politikus Erdélyi Napok című rendezvénysorozatának. Május 26–27-én a marosvásárhelyi Ariel Bábszínház bábművészei A vitéz szabócska című, magyar és francia nyelvű előadással lépnek fel a brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben. /Erdélyi Napok Brüsszelben. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 26./

Magyarfenesen a kórusmozgalom múltja 1876-ig nyúlik vissza. A jelenlegi kórus 2000-től működik, ami elsősorban a szerencsés karnagyválasztásnak köszönhető, hiszen Tóth Guttman Emese, a Romániai Dalosszövetség elnöke komoly szakmai hozzáértéssel végzi munkáját. A repertoár az évek során közel száz darabra bővült, melyek közül egy világi és egy egyházi jellegű csokorral készültek Belgiumba. Az első koncert helyszíne a brüsszeli magyar nagykövetség által működtetett Magyar Kulturális Intézet volt, június 18-án. A következő koncertnek Ottignies adott helyet. A házigazda, a wavre-i női kórus Kodály nevét viseli. Karnagyuk a kolozsvári származású zongoratanárnő, Veres Éva. A magyarfenesi kórus koncertkörútjának ő volt a helyi szervezője. A záró koncert színhelye ismét Brüsszel volt, az 56-os magyarok által vásárolt és fenntartott Magyar Ház. A házigazdák részéről dr. Kállay Oszkár üdvözölte a kórust, a belgiumi magyar közösség elnökeként beszélt az ott élő magyarok életéről. /Püsök Sarolta: Magyar dal Brüsszelben – „küldetésben” a Magyarfenesi Vegyeskar. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./

Böjte Csaba átvette az Európai Polgár Díjat
A mai napon Brüsszelben vette át Böjte Csaba ferences testvér az Európai Polgár Díjat. Gál Kinga fideszes EP-képviselő meghívására Csaba testvért közel húsz munkatársa, a napközi és bentlakásos otthonok vezetői is elkísérték a díjátadóra, hiszen a díj odaítélése az ő munkájuk elismerését is jelenti.
Az Európai Polgár Díj másodízben történő odaítéléséről az Európai Parlament elnöke, Jerzy Buzek vezette bizottság döntött idén áprilisban. Böjte Csabát Gál Kinga néppárti politikus jelölte a díjra, melynek átadására a mai napon a Fidesz Európai Parlamenti Képviselőcsoportjának ülésén került sor, ahol mindketten ünnepi beszédet mondtak.
A Gál Kinga meghívására érkezett csoport, Böjte Csaba vezetésével hétfőn este nagy érdeklődést kiváltó beszélgetést tartott a brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben. Böjte Csaba személyisége, szavaiból áradó derű iránytűként szolgál a válaszokat és iránymutatást kereső magyarok számára szerte a világban, ahogyan ez történt tegnap este Brüsszelben is.
Böjte Csaba 1992 óta végzett tevékenysége, azaz a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozása, fejlesztése, és ezáltal a mára már 62 helyszínen, közel 2200 gyermek számára nyújtott segítség európai értéket hordoz magában és európai figyelmet érdemel. Az Európai Polgár Díj odaítélése ennek a felbecsülhetetlenül fontos munkának az elismerése. Csaba testvér munkája az európai szellemiséget hordozza magában, hiszen hozzájárul a kölcsönös megértés és az integráció elősegítéséhez nem csak nemzeti, hanem nemzetközi szinten is. Böjte Csaba európai példakép, munkássága pedig mintául szolgál egész Európa számára.
erdon.ro

„Túl kicsi a mozgástér” – Az autonómiák esélyéről beszélt Markó Béla az Európai Parlamentben
„Az Európai Uniónak közösen kell megoldásokat keresnie a nemzeti, kulturális, nyelvi identitások védelmére” – jelentette ki Markó Béla tegnap Brüsszelben, az Európai Parlamentben. A miniszterelnök-helyettes az RMDSZ EP-képviselői, Winkler Gyula és Sógor Csaba által szervezett kisebbségi konferencián tartott előadást a nemzeti identitás kérdésének európai vonatkozásairól, a romániai magyar érdekvédelmi politizálás alapvető kérdéseiről.
Mint mondta, 1989 után a jogfosztott magyar közösségnek szinte a nulláról kellett kezdenie a kisebbségjogi keretek kialakítását. „Sokat léptünk előre főként az anyanyelvű oktatás, az államosított egyéni és közösségi tulajdonok visszaszolgáltatása, a magyar nyelv, illetve a nemzeti szimbólumok nyilvános használata terén. Ezzel szemben a kollektív jogok elfogadtatása és a különböző autonómia-formák kiépítése még mindig várat magára” – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.
„A magyar közösségeknek alapvető érdekük az általános demokratikus értékek mielőbbi kiteljesítése, és ezt, akárcsak a többségi társadalmak, az európai integrációtól remélték” – tette hozzá.
Markó felrótta: „mi, romániai magyarok rossznak tartjuk, hogy az Eurostat rendkívül kis mozgási lehetőséget hagyott a gazdasági fejlesztési régiók kialakítására, és nem vette figyelembe, hogy a mennyiségi kritérium mellett legalább olyan fontosak a történelmi vagy akár az etnikai szempontok is. Az Európai Unió távol áll attól, hogy elismerje: a sajátos megoldások, például az etnikai szempontot is érvényesítő autonómiák nagyon is működőképesek lehetnének” – szögezte le a politikus.
Mint hozzátette, „a jövő attól függ, hogy miképpen értelmezzük ezt az integrációt: a nemzeti identitások fokozatos feloldódását, közös európai identitásba való beolvadását tervezzük-e – és akkor esetleg kudarcot vallunk –, vagy pedig magát az európai identitást olyan mozaiknak látjuk, amelynek kívülről ugyan megvannak a közös azonosítási jegyei, belülről viszont színes, erőteljes tarkaságot jelent, amelyben minden nemzet és etnikum rendelkezik eszközökkel identitásának megőrzésére.”
Plakátbotrány Brüsszelben: bocsánatkérésre szólíthatják fel Tőkést
„Az Európai Parlament történetében nem volt példa eddig arra, hogy egy EP-képviselő plakátokat szaggasson, azokra sértő szövegeket ragasszon, úgyhogy az intézmény hirdetésekért felelős ügyosztálya egyelőre tanácstalan ez ügyben” – nyilatkozta tegnap az ÚMSZ-nek Sógor Csaba. Az RMDSZ EP-képviselőjét annak kapcsán kerestük fel, hogy Markó Béla brüsszeli jelenléte ellen tiltakozva Tőkés László EP-alelnök „Mit keres az EP-ben ciános Béla?” felirattal ragasztotta le a tegnap este a brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben szervezett könyvbemutatóra invitáló plakátokat.
„Polgári engedetlenségi akciójáról” Tőkés levélben tájékoztatta a Fidesz-frakció tagjait. Mint hangsúlyozta: a verespataki bányaberuházás miatt tartja elfogadhatatlannak Markó meghívását. Erről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ugyanazon címzettekhez eljuttatott reagálásában leszögezte, „Tőkés László tette és önökhöz eljuttatott levele túllép a jó ízlés, a politikai kultúra és a diplomácia határain. Tőkés László képviselő urat más szándék nem vezérelhette, csupán személyes bosszúvágya, felgyűlt frusztrációi és cselekvési képtelensége.” Sógor Csaba tegnap este, a könyvbemutató előtt lapunknak kifejtette: az EP hirdetésekért felelős ügyosztályát maga értesítette a kínos ügyről, a kivizsgálás tart.
Sógor szerint Tőkést várhatóan bocsánatkérésre szólítják majd fel, arról kérdésünkre nem tudott nyilatkozni, hogy ennek elutasítása fegyelmi eljárást von-e maga után. „Mindenesetre méltatlan egy EP-képviselőtől az ilyen hozáállás. Az EP alelnöke nem folyamodhat polgári engedetlenséghez, nem zavarhatja meg a rendet, hiszen neki éppen a rend őrének kellene lennie” – vélekedett Sógor, aki házigazdája volt a tegnap esti brüsszeli kulturális eseménynek, ahol Szávai Géza Székely Jeruzsálem című esszéregényének francia nyelvű változatát mutatták be Markó Béla részvételével.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Példaként szolgálhat Székelyföld a határon túli autonómiatörekvésekhez a helyi nemzeti tanács elnökének reményei szerint
A határon túli magyar közösségek autonómiatörekvéseinek zászlóshajója lehet Székelyföld Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének reményei szerint.
Brüsszelben, a Balassi Intézetben csütörtök este e témáról tartott előadásában Izsák Balázs megerősítette, hogy az SZNT élni kíván az Európai Unióban újonnan bevezetett jogszabály-kezdeményezési mód, az úgynevezett polgári kezdeményezés lehetőségével. Az a cél, hogy összegyűjtsék az ehhez szükséges egymillió aláírást, illetve - még ezt megelőzően - a kezdeményezést sikerüljön úgy megfogalmazni, hogy az elfogadható legyen az unió számára. Ehhez szerinte az szükséges, hogy az EU-szerződések kínálta jogi eszközöket tudják használni.
A kezdeményezés alapját jelentő kérdés a tervek szerint az EU kohéziós politikájával lesz kapcsolatos, és utal majd az unió kulturális sokszínűségére és az erdélyi terület regionális identitására - mondta el Izsák Balázs az MTI-nek. Mint fogalmazott, fontosnak tartják, hogy Székelyföld maradjon meg székelynek, de ne szakadjon le, gazdasági fejlődése is biztosított legyen. Azt lehetne uniós szintű jogszabályban szavatolni, hogy a térség gazdasági haladása mellett a regionális identitás ne sérüljön.
Az előadó kifejtette: nem felel meg Székelyföldnek az a jelenlegi besorolás, amelynek értelmében egy olyan statisztikai régió részét képezi, ahol a magyarság részaránya 30 százalék alatt van. Valójában ugyanis ez a legnagyobb, egy tömbben lévő határon túli közösség, 75 százalékos magyar lakossági részaránnyal.
Izsák Balázs úgy vélte, hogy Székelyföld mellett hasonló változásokat lehetne elérni más európai régiók esetében is, mint például Dél-Tirol, Skócia, Katalónia. Minden régiónak biztosítani kell az esélyt arra, hogy hozzáférjenek az unió strukturális alapjaihoz - hangsúlyozta.
Az SZNT elnöke fontosnak tartotta, hogy a mintegy 150 székelyföldi önkormányzat működjön együtt az autonómiatörekvések érdekében. Megemlítette azt is, hogy ez utóbbiakat nem zárja ki Románia jelenlegi alkotmánya.
Izsák Balázs Brüsszelben oklevelet nyújtott át több személynek, akik részt vettek a Szentegyházi Gyermekfilharmónia ottani koncertjeinek szervezésében.
MTI

Mit tekint hazájának az erdélyi magyar?
Csökken Romániában a magyarok lélekszáma, de mivel ugyanilyen negatív trend érvényesül az ország összlakosságának számát illetően is, a magyarok részaránya alig változik – derült ki Veres Valér kolozsvári szociológus hétfő esti brüsszeli előadásából, amelyet az erdélyi magyarság asszimilációja témakörének szentelt.
A kutató Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő és a brüsszeli Balassi Intézet meghívására tartott előadást a Magyar Nemzeti Kisebbségek Európai Érdekképviseleti Irodájának, a HUNINEU-nak a székházában. A 2011-es romániai népszámláláson az ország lakosságából 16 millió 870 ezren (88,6 százalék) vallották magukat románnak, 1 millió 238 ezren (6,5 százalék) magyarnak, 619 ezren pedig (3,2 százalék) romának, illetve cigánynak. Az előző, 2002-es népszámlálás óta a magyarok száma közel 197 ezer fővel csökkent. A magyarok részaránya azonban csak 0,1 százalékponttal volt alacsonyabb 2011-ben, mint közel egy évtizeddel korábban. 1992-ben a romániai magyarok részaránya még az ország lakosságának 7,1 százalékát tette ki, 2002-ben 6,6, 2011-ben pedig 6,5 százalékát.
A Veres Valér által ismertetett adatok szerint a román-magyar vegyes házasságok 27,5 százalékában lesz magyar az ilyen házasságból származó közös gyermek. A „normális”, vagyis asszimilációmentes állapot az lenne, ha ezen családok 50 százalékában nevelnének magyar nemzeti identitású gyermekeket. A kutató beszámolt az erdélyi magyarok identitáselemeinek változásairól, a regionalitás tudatának erősödéséről is. Míg 2007-ben a válaszadók 16,6 százaléka vallotta magát „erdélyinek”, 27 százaléka „erdélyi magyarnak”, 29 százaléka pedig „magyarnak”, a 2010-es felmérés alapján 29,6 százalékra emelkedett a magukat „erdélyiként” meghatározók aránya, és eközben 24,4 százalékra csökkent mind az „erdélyi magyar” definíciót választók aránya, mind pedig azok aránya, akik „jelző nélküli” magyarnak vallották magukat. 2007-ben 7 százalék, 2010-ben 9 százalék mondta magát székelynek. 2007-ben még a válaszadók 61 százaléka teljesen egyetértett azzal az állítással, hogy magyarnak született, és ez büszkeséggel tölti el, 2010-ben azonban már csak 39,1 százalék értett teljesen egyet ezzel a kijelentéssel.
A válaszadók közel 60 százaléka nem gondolja, hogy magyar származása hátrányt jelentene számára. 2007-ben a megkérdezettek 4,6 százaléka, 2010-ben már csak 3,3 százaléka értett egyet maradéktalanul azzal az állítással, hogy magyarsága hátrányt jelent. A 2007-es adatfelvétel során a válaszadók 46,6 százaléka Romániát, 31 százaléka pedig Erdélyt tekintette hazájának, míg Magyarországot mindössze 3,7 százalék. 2010-ben a hazájukként Romániát megjelölők aránya 40 százalékra csökkent, ám lényegesen megemelkedett – 45,5 százalékra – az Erdélyt válaszolók aránya. Más, lényeges elmozdulás e tekintetben nem történt. „Bár létezik az egységes kárpát-medencei magyar nemzettudat, ez nem a Magyarországgal való azonosulás útján történik” – olvasható a kolozsvári szociológus által a rendezvény résztvevőinek kiosztott összegző tájékoztatóban.
Székelyhon.ro

Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
Csángó Napok Brüsszelben
A csángó kultúra az európai kulturális örökség része, ezekkel a szavakkal nyitotta meg Francois Alfonsi, a Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoport (intergroup) társelnöke Tytti Isohookana-Asunmaa asszony moldvai csángókról írott könyvének brüsszeli bemutatóját.
Tőkés László európai parlamenti képviselő irodájának szervezésében, 2013. május 27–28-án Csángó Napokat rendeztek Brüsszelben. Ennek első napján a Nyisztor Ilona által vezetett pusztinai hagyományőrző csoport és a Brüsszelben erdélyi zenészek által, tavaly alapított Esztenka zenekar lépett fel a Balassi Intézet színpadán. A nagy sikerű előadást megelőzően Duma András, a Szeret-Klézse Alapítvány nevében az általuk létrehozott Kend kitüntetést adományozta Tytti Isohookana-Asunmaa asszonynak, „mindazért, amit a csángókért tett”. A finn és magyar nyelven íródott, csángó kézi szőttesű borítóban átadott oklevél átnyújtásakor Duma András az egész, tizenöt tagú utazócsoport érzéseit és gondolatait juttatta kifejezésre, amikor azt mondta: a csángók maguk közé valónak fogadják el Tytti asszonyt, hiszen finnországi támogatójuk – Finnország volt művelődési minisztere, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének volt tagja – is közösséget vállalt velük, és síkra szállt védelmükben.
Az esti műsort levezető Szilágyi Zsolt, Tőkés László brüsszeli irodavezetője, a szervezők nevében ekképpen méltatta a jeles vendéget: Tytti asszony a legmegbecsültebb és legszeretettebb nyugati személyiség a csángók körében, a csángók és az erdélyiek is mindig úgy fogják fogadni, mintha haza jönne…
Az Európai Parlament székhelyén másnap délután került sor a volt finn miniszter asszony könyvének bemutatójára. A könyv előbb finnül, tavaly pedig magyarul, majd angol nyelven is megjelent.
A szerző megköszönte Tőkés Lászlónak, hogy alkalmat teremtett a könyv európai parlamenti bemutatójára. Beszédében, a csángók jelenlegi mostoha sorsa ellenére, bizakodását fejezte ki jövőjüket illetően. A sorsüldözött moldvai csángómagyarok évszázadokon át megőrizték őseik hitét, kultúráját, anyanyelvét, és bízik abban, hogy most, amikor az integráció eszközei is rendelkezésükre állanak, ennek ők is haszonélvezői lesznek. Ugyanakkor az európai intézmények kötelességének nevezte, hogy mindazokat a kultúrákat és nyelveket, amelyek veszélyben forognak, védjék és biztosítsák fejlődésüket. „Megdöbbentő volt látnom, el sem tudtam képzelni, hogy valaki, egy nép, ne használhassa anyanyelvét a saját templomában, ne mondhassák, ne énekelhessék saját imádságaikat és énekeiket anyanyelvükön” – vallotta meg elérzékenyülve Tytti asszony.
Francois Alfonsi európai parlamenti képviselő, aki éppen a veszélyeztetett nyelvek védelméről készülő jelentés felelőse, ugyancsak az Unió és a tagállamok felelősségét hangsúlyozta. A Korzika szigetét képviselő politikus a korzikai és a csángó kultúra ellenében, az elmúlt évtizedekben folytatott nemzetállami elnyomást állította párhuzamba. Ezek a kultúrák az európai kulturális örökség részét képezik, semmivel sem alacsonyabb rendűek, mint akármelyik más európai nép kultúrája. Ezeket védelmezni nem mást jelent, mint az európai szellemiséget, Európa kulturális örökségét megvédeni – mondotta.
Házigazdaként Tőkés László, az említett jelentés társelőadójaként, szintén a veszélyeztetett nyelvek ügyének égető időszerűségére hívta fel a figyelmet. Mint mondotta, nem csupán a csángók szenvedő alanyai az erőszakos nemzetállami asszimilációnak, de hasonló sors jutott a szerbiai vlachoknak, valamint az ukrajnai magyaroknak és románoknak. Tytti Isohookana-Asunmaa asszony csángókról írott Európa Tanácsi Ajánlásának (1521/2001) meghagyásait a román állam sajnos mind a mai napig nem ülteti életbe. A kisebbségeket, az erdélyi és moldvai magyarokat Romániának nem veszélyforrásként, hanem veszélyeztetett közösségekként kellene kezelnie – hangsúlyozta erdélyi képviselőnk, majd külön is gratulált Tytti asszonynak azért, hogy az európai értékek rangos képviselőjeként nem csupán a csángómagyarok ügyét viseli a szívén, hanem amint azt az Európa Tanácsban végzett munkájával, ET-jelentéseivel is bizonyította, az elnyomott Ural-vidéki és a finn-ugor rokon népekre is gondja van.
A rendezvényen felszólaltak a klézsei Duma András alapítványi vezető és Nyisztor Ilona, a pusztinai közösségi ház vezetője, valamint az udvarhelyszéki Márton Attila, aki a moldvai tanítói program keretében végzi szolgálatát Lészpeden. A moldvai magyar nyelvű oktatásról szóló tájékoztatásában elmondta, hogy a Magyar Pedagógusok Szövetségének égisze alatt futó oktatási programnak köszönhetően immár mintegy kétezer csángó gyermek részesül magyar nyelvtanításban, és amint az utazócsoportban részt vevő fiatalok példája is mutatja, a gyermekek „kezdik visszatanulni szüleik nyelvét és énekeit”.
Sandra Kalniete és Sógor Csaba képviselők mellett Hannu Takkula és Anneli Jäättenmäki finn európai parlamenti képviselők is részt vettek a könyvbemutatón, akik külön is méltatták nemzettársukat a könyv megírásáért. A felemelő együttlétet a pusztinai hagyományőrzők éneke fogta keretbe. Tőkés László a Csángó körkép címet viselő könyv szerzőjét az ő nevükben is meghívta Erdélybe és Moldvába.
Brüsszel, 2013. május 29.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája

Dózsa
A Yorick Stúdió rendhagyó bemutatója
Nemes kezdeményezésbe fogott nemrégiben a Yorick Stúdió. A Sebestyén Aba vezette, igen sikeres marosvásárhelyi zsebszínház Történelmi személyiségek a Yorick színpadán címmel új projektet indított, amely – mint azt a cím is sugallja – híres személyiségeink alakját idézi meg. E kezdeményezés keretében mutatta be a Yorick Stúdió a Bolyai című, széles körben is nagy sikernek örvendő monodrámát, amely Bolyai János életét mutatja be, és hamarosan új premier születik: szintén Sebestyén Aba viszi színre a Dózsa című monodrámát, amely az idén pontosan ötszáz éve, 1514. július 20-án, Temesváron kivégzett Makfalvi Dózsa György, az 1514-es parasztháború vezérének emléke előtt tiszteleg. Az előadandó mű Székely János Dózsa György című drámai monológja, amelyet rendhagyó színházi eseményként, ezúttal a marosvásárhelyi Református Kollégiumban, a diákok körében mutatnak be május 28-án, szerdán délelőtt 10 órakor. A részletekről Sebestyén Aba számolt be.
– Monodráma formában, a Yorick Stúdió premierjeként adom elő Székely János Dózsa György című költeményét egy rendhagyó történelmi és irodalomóra keretében, elsőként a Református Kollégium diákjainak. Ezt a nyári, mikházi Csűrszínházi Napok keretében lezajló előadás követi, majd ősztől rendszeresen műsorra tűzi a Yorick Stúdió. Régóta tetszenek Székely János szövegei, legutóbb a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Hugenották című előadása kapcsán találkoztam a marosvásárhelyi költő és drámaíró munkásságával. Székely János zseniális szerző volt, műveiben örök érvényű kérdéseket feszeget, a Dózsa György a vezér alakjáról és az e mögött húzódó tartalmakról szól: mit jelent számára és számunkra a vezérség, ki és mi a vezér, mi volt akkor és mi ma, melyek az előnyei, melyek a buktatói? Az, hogy pontosan ötszáz éve végezték ki Dózsa Györgyöt, még aktuálisabbá teszi e kérdéskört, amelyet Székely János művének segítségével próbálunk bejárni, pedagógiai célzattal is – kivisszük a színházat az iskolába. A Történelmi személyiségek a Yorick színpadán című projektünk keretében ez a második bemutatónk, az első a Bolyai volt, amely nagy sikernek örvend: továbbra is műsoron tartjuk, előadtam Brüsszelben, az ottani Balassi Intézetben és készülök vele Amerikába: a detroit-i magyar közösség hívott meg. Remélem, hogy a Dózsa is hasonlóan sikeres lesz, a bemutatandó produkciót a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány támogatta.
Knb. Népújság (Marosvásárhely)

Művelődés mesterfokon
Nagy és felelősségteljes ágazat a magyar kultúra, amelynek közvetítésekor nemcsak a Kárpát-medence magyarságára, hanem a diaszpórában élőkre is gondolni kell – állapította meg pénteken Hoppál Péter a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik pénteki pódiumbeszélgetésén.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a Kultúra mesterfokon, versengés vagy kiegészítés című rendezvényen leszögezte: minden magyarlakta települést el kell érni a magyar kultúra minden egyes szegmensével. „A kulturális jelenlét idővel gazdasági előnyt, gyarapodást is eredményezhet” – hangsúlyozta.
A pódiumbeszélgetésen részt vett a Kárpát-medencén kívüli magyar kulturális intézetek több vezetője is. Vitézy Zsófia, a brüsszeli Magyar Kulturális Intézet igazgatója elmondta, munkájuk során legfőbb céljuk, hogy a kint élő 4-5 ezer fős magyarság ne csak a belga médiából értesüljön a magyarországi történésekről és a magyar kultúráról.
Ennek a törekvésnek a részeként az aktuális programokról közösségi oldalakon, valamint hírlevélben ad tájékoztatást az intézet, amely magyarórákat és cserkészfoglalkozásokat is szervez.
Doncsev Toso, a szófiai Magyar Kulturális Intézet igazgatója elmondta, hogy a balkáni országban hamarosan felavatják Nagy László Kossuth-díjas magyar költő mellszobrát. Beszélt arról is, hogy tavaly volt 30 éve, hogy a bolgár fővárosban az egyetemi oktatás keretében elindították a magyar szakot, amelynek jelenleg 60 hallgatója van.
Kósa András László, a bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója arról beszélt, hogy bár az intézet költségvetési kerete csak apró feladatok ellátását teszi lehetővé, az elmúlt két év alatt mégis sikerült 450 eseményt szervezniük. Kitért arra, hogy a kultúra közvetítésekor nemcsak a fővárosiakra kell gondolni.
Ezenkívül hangot adott annak a meggyőződésének, hogy a nemzetpolitikai célok megvalósulása mellett a román népnek is „el kell adni” a magyar kultúrát. A rendezvényen jelen volt Lövétei Lázár László, a Székelyföld című, Csíkszeredában megjelenő kulturális havilap főszerkesztője is, aki hungarikumnak nevezte a Kárpát-medencei folyóirat-kultúrát.
Gyergyai Csaba, Krónika (Kolozsvár)

A kultúra mint eszköz, avagy hogyan lehet Bercsényinek lovasszobrot állítani Bukarestben
Kultúra mesterfokon, versengés vagy kiegészítés címmel zajlott érdekes beszélgetés Tusványoson a Cseh Tamás-sátorban: ezúttal sem a címet teljesen fedő témában, hiszen az előadást levezető Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója eleve mellőzte a versengést – amúgy okkal, hiszen a bemutat(koz)ott kulturális intézmények az együttműködést választják szívesebben, semmint a versenyt.
Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kezdte a bemutatkozások sorát, kiemelve: feladata a magyar nyelv által összekötött népet kultúrája révén összetartani. Sokágú és nehéz ez, egyik súlyos gond a szórványban élő magyarság kérdése, e vonatkozásban az a legkevesebb, hogy a gyerekeket benne kell tartani a magyar nyelv által adott kulturális közegben. Másik gond a világsajtó által fakasztott, Magyarországot lejárató politikai hírek ellensúlyozása kultúrával – ilyen körülmények között felértékelődik a kultúra szerepe – hangoztatta az államtitkár.
Lövétei Lázár László főszerkesztő a Székelyföld kulturális folyóirat ismertetésekor kiemelte, a Kárpát-medencei magyar folyóirat-kultúra hungarikum, amennyiben tizenöt-húsz lapot szerkesztenek a magyar nyelvterületen ugyanazokkal a szerzőkkel, meg sem próbálva saját arculatot, identitást kialakítani, és ez „oltári nagy baromság”. Ezzel szemben a Székelyföld a nevében meghatározott régió sajátosságait igyekszik olvasói elé tárni, kiemelt helyet biztosítva például a helytörténeti írásoknak.
Vitézy Zsófia, a brüsszeli Magyar Kulturális Intézet igazgatója a belgiumi helyzetet vázolva elmondta, ez ideig többnyire más, nagyobb rendezvényekre rácsatlakozva próbálták „eladni” a magyar kultúrát, mostanában kezdik bejáratni a saját, magyar nyelven tartott rendezvényeiket, ezek közönsége a Brüsszelben dolgozó négy-ötezer magyarból, illetve az ott megtelepedett ‘56-os menekültekből, leszármazottaikból tevődik össze. Az intézet igazgatója is említette mint „kényesebb kérdést” az államtitkár által felvetett sajtóproblémát, hozzátéve, olykor elég nehéz bizonyítani: nem minden úgy van, ahogy a hírekben megjelenik. Doncsev Toso a bulgáriai Magyar Kulturális Intézet vezetőjeként teljesen más állapotról számolhatott be, Bulgáriában ugyanis nincs magyar kisebbség, olyan harminc, negyven család gyűl össze húsvétkor, karácsonykor, de a bolgárok kulturális nagyhatalomnak tartják Magyarországot, követendő és követhető példaképnek.
Ismét különleges a helyzete a bukaresti Magyar Kulturális Intézetnek, hiszen románoknak kell magyar kultúrát eladniuk Bukarestben – na jó, nemcsak a román fővárosban, hanem országszerte, Erdélyben kiemelten, de el egészen Kisinyovig is –, ismertette az intézet kihívásait Kósa András László. A számos, általa felsorolt példa közül kiemelendő az a kultúrdiplomáciai cselszövés, melynek eredményeként Bukarestben Bercsényinek lovasszobrot állíthatnak. A történet azzal kezdődött, hogy – most már a román történészek által is egyre inkább elfogadott változatként – a bukaresti Berceni lakónegyed a szabadságharc leverését követően ott állomásozó Bercsényi-huszárokról kapta a nevét, és a bukaresti Magyar Kulturális Intézet ennek tudatosítására szándékozott emléktáblát közterületre kihelyezni. Megelőzendő a „miért nem lehet” megközelítést, a bukaresti Francia Kulturális Intézettel, majd a nagykövetséggel is felvették a kapcsolatot, a Bercsényi név ugyanis Franciaországban nagybecsű: nem Bercsényi Miklós kuruc főgenerális, a Rákóczi-szabadságharc egyik irányítója, hanem László nevű fia révén, kit a francia huszárság megteremtésének elismeréseként 1758-ban Franciaország marsalljává neveztek ki. Nos, előadván a Bercsényi-emléktábla ügyét, a francia nagykövet azt mondta: nem, mi nagy nemzet vagyunk, nem egy táblát dugunk el valahol, hanem egyenesen lovasszobrot állítunk. Amit nekünk nem, a francia államnak minden bizonnyal sikerül kiviteleznie Bukarestben.
Mintegy összegzéseként az elhangzottaknak, Hoppál Péter államtitkár nyomatékosította: a magyarságnak lélekszámát meghaladó kulturális üzenete van a világban, és ezt gazdasági haszonra is lehetne váltani – ehhez pedig rengeteg eszköz áll rendelkezésre, csak tudni kell bánni velük, tette hozzá. Az erdélyi tárgyi és szellemi örökség például a helyi értékfeltárások révén bekerülhet az egyetemes magyar kultúra tárházába, így azt nem tudja kisajátítani a román állam.
Váry O. Péter, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bizonytalan tenni akarás – Interjú Csinta Samuval az Erdély újranemesítői című könyvéről
Hat erdélyi nemesi család – Kálnoky, Apor, Mikes, Haller, Bethlen, Teleki – történetével, az egykori tulajdonok visszaigénylésével és annak buktatóival, a hagyományok, értékrendek megőrzésével foglalkozik az Erdélyi Napló főszerkesztője, Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyve, amely a budapesti Heti Válasz Kiadó gondozásában jelent meg.
– Általános érdeklődés vagy személyes élmény alapján kezdte el érdekelni az erdélyi nemesség aktuális helyzete?
– Semmiféle arisztokrata leszármazással nem büszkélkedhetek, tehát nem innen fakad az érdeklődésem. Gyermekeim közül kettő is osztálytárs volt a Kálnoky-család két gyermekével, ennek révén megismerkedtünk a szülőkkel, elkezdtünk beszélgetni, egyfajta barátság alakult ki köztünk.
A beszélgetéseink során valami izgatóan különleges minőséget kezdtem érzékelni értékrendben, környezetben egyaránt, az általuk elmondott történetek is olyasmiről szóltak, hogy van, kell, hogy legyen valamiféle kötőanyaga ennek az osztálynak, amelyet annak idején felszámolásra, eltüntetésre ítélt a kommunizmus.
Mindenféle nyomor és nyomorgatás ellenére azok a nemesi származású emberek, akik itt maradtak, itt vészelték át a kommunizmust, és leszármazottaik mondhatni ugyanazt és ugyanúgy mondták, ugyanazokkal a hangsúlyokkal és meggyőződéssel, mint azok, akik már nyugaton születtek, ott szocializálódtak, és csak később jöttek vissza. Elsősorban ez a „kötőanyag” kezdett érdekelni.
– Ez a „kötőanyag”, az értékrend tehát az egyik közös elem a családokban. Milyen egyéb kritériumok alapján választotta ki épp ezt a hat családot?
– A sajátos értékrend valóban mindenképpen közös bennük, amely szóhasználatban, prioritásokban is megmutatkozik, de nagyon érdekes közös vonás a családi kapcsolatok ápolása és kezelése is. Hiszen miközben – és most az itthon maradottakról beszélek – sokukat úgy nevelték, hogy legszívesebben egy életen át letagadták volna, hogy grófi vagy bárói ivadékok – mert csupa hátrányuk származott belőle –, otthon egyfajta kettős beszédet folytattak.
Nem beszéltek a múltjukról, arról, hogy annak idején milyen életet éltek, már csak azért sem, nehogy elszólja magát valahol a gyermek, amiből aztán hátránya származna az iskolában vagy bárhol máshol, a családi, rokonsági kapcsolatok azonban mindig kivételt képeztek. Ezek az emberek leginkább úgy tudtak ráeszmélni a múltjukra, hogy sűrűn nézegették a családi fényképeket, a családról beszéltek az öregek a fiataloknak. De nemcsak úgy, hogy ez a nagyanyád, az a nagynénéd, hanem mindig abban a struktúrában, ahogy ők is megtanulták: „ő itt a nagymamád, gróf Mikes Mihályné, született Bánffy Eszter”.
A beszélgetések során szinte felrajzolták a családfájukat. Ez is egyfajta megtartó erő, volt mibe kapaszkodni. Az alanyok kiválasztásával kapcsolatban: ki akartam találni a téma nem szokványos megközelítését. Történelemkönyvet eleget írtak róluk, egy-egy személyiséggel készült interjúkötet is van bőven, genealógiai, családfakutatási munkát sem akartam írni. Lássuk, melyek azok a családok, gondoltam, amelyek visszaigényelték, részben vagy egészben vissza is kapták a dolgaikat, és elkezdtek valamit kezdeni velük. Akik nem eladták a kastélyt, a birtokot, nem hagyják összeomlani, az amúgy is omladozó örökséget, hanem megpróbálják megmenteni, és ezzel apránként, akarva vagy nem akarva, de kezdenek újra részévé válni az erdélyi társadalomnak.
– Némi családtörténet azért értelemszerűen mégis van a könyvben. Időben mennyit tekint át a családok történetéből?
– Először úgy képzeltem, hogy ’90 január elsejétől veszem a dolgokat, de a közel száz órás hanganyagból rájöttem, hogy legalább ’49 március 3-ig, a kitelepítések éjszakájáig vissza kell mennem, különben nem válik érthetővé, hogy honnan jön az a mentalitás, értékrend, aminek nem szabadott volna többé felbukkannia, mert eltemették, elásták, felszántották és beszórták sóval.
– A családi kapcsolatok tehát ma is nagyon erősek. Mi a helyzet a családok közötti kapcsolatokkal?
– Természetesen összejárnak, bár nem mindenki mindenkivel, hiszen azért ők is csak emberek. Közös fórumként ott van például az arisztokratákat tömörítő Castellum Alapítvány. Meglátásom szerint meglehetősen formális szervezet, igazából csak arra szolgál, hogy tagjai tudjanak egymásról.
Hathatós segítséget nem tudott nyújtani sem az egykori tulajdonok visszaszerzésében vagy kezelésében, és csak részben tudom elfogadni erre azt a magyarázatot, hogy minden család, minden ingatlan helyzete különbözik egymástól, így pedig képtelenség volt kidolgozni egy egységes jogi képviseletet. Amúgy nagyon összezáró társaság, szinte sehol nem hallani olyat, hogy az egyik család a másikat lejárató módon beszélne.
– Erdélyben nagy probléma, hogy az ellehetetlenített arisztokrácia helyére sosem lépett egy tehetős és művelt polgárság – megfelelő arányban semmiképp sem –, amely képes lett volna átvenni az elődök helyét például a művészeti élet szervezésében, a mecenatúrában, általában Erdély képviseletében. A gyökereit, hagyományait megőrizni képes nemesség ön szerint meg tud-e újra erősödni annyira, hogy az egykori szerepeit részben legalább újra gyakorolni tudja?
– Hogy meg tud-e, arra nem tudok válaszolni, de szeretném, ha meg tudna. Ezek a családok a magyar történelem nagyon sok vezetőjét adták vallási vezetőktől kezdve miniszterelnökig, jelen voltak, alakították a történelmet. De nemcsak a kirakatban lévő emberek képviselték a rájuk bízott közösségeket, hanem az arisztokraták többsége.
Egyfajta imperatívusz volt, hogy a gróf, a báró felelősséggel tartozik az uradalma falvai, népei iránt. A legtöbb helyen a gróf fizette az orvost, a gyógyszerellátást, úgy nevelték ezeket az embereket, hogy a saját érdekük előtt is elsősorban a közösség érdekeit nézzék. Küküllővár, a hajdani Haller-uradalom sosem volt például egy magyar közösség, Balázsfalva és környéke mindig román többségű volt, de itt is a közelmúltban még mindig azt mondogatták az idősek, hogy azok voltak a jó idők, amikor a gróf vigyázott rájuk, gondoskodott róluk.
Azt az örökséget a mostani nemesi leszármazottak is ismerik, csakhogy az elmúlt 50–60 év nemcsak a „civilekben” igyekezett minél alaposabb agymosást elvégezni, hanem bennük is nagyon mély nyomokat hagyott, a közéleti érdeklődés, szerepvállalási kedv szempontjából erős károkat okozott. Tele vannak kételyekkel, bizonytalansággal, aminek ugyan már nem nincs létjogosultsága, de magukkal hozták a gyermekkorból, amikor tudták, hogy bármikor beviheti a Szekuritáté a szüleiket, hogy titkolni kell a származásukat.
Nagy részük még mindig képtelen arra, hogy belenőjön a szerepébe. Pedig szükség lenne rá, hiszen ezek a családok világszerte hihetetlen kapcsolati tőkével rendelkeznek Bajorországtól Angliáig. Olyan lobbierő lehetne ez Erdély számára, amit bűn nem kihasználni.
Bemutatók, helyszínek
Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyvét Sepsiszentgyörgyön április 9-én,Kolozsváron pedig április 14-én 18 órától mutatják be, de szerveznek bemutatót Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Nagyváradon is, valamint a pozsonyi és brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben is. A könyv szakmai bemutatója április 24-én a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon lesz.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyt és kulturáját bemutató fotókiállítás nyílt Brüsszelben
Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti:
Erdély arcai címmel nyílt kiállítás a brüsszeli Balassi Intézetben Dávid Botond székelyudvarhelyi művész fotóiból kedden.
A szerdától látható kiállítás az erdélyi magyarság hagyományos népviseleteit, elsősorban Székelyföld öltözködési sokszínűségét mutatja be. A sorozatban feltűnnek Udvarhelyszék, Sepsiszék, Csíkszék és Marosszék lányai néprajzi hitelességgel összeállított népviseletekbe öltözve.
Dávid Botond szerint minden székely falunak és környékének megvan a maga jellegzetes székely ruhája. Elmondása szerint a viselet úgy működött, mint egyfajta személyi igazolvány. Tudták viselőjéről, honnan való, megállapítható volt családi és anyagi helyzete, sőt akár a vallása, egyszóval minden, ami annak idején fontos volt - mutatott rá a művész.
Az öltözetek kiválasztásánál elsősorban a környék, vagyis a székelyföldi viselet volt a fő szempont. A mintegy 12 500 négyzetkilométernyi térség népe mélyen gyökerező büszkeséggel kötődik szülőföldjéhez, itt él egy tömbben a legnagyobb számú határon túli magyar közösség, becslések szerint mintegy 650 ezer fő - tette hozzá a fotográfus.
A művész szerint a most megnyílt kiállítás egy sorozat kezdete. Tervei szerint dokumentálni fogja Erdély valamennyi női viseletét.
"A viselet tartást követel" - kezdte megnyitóbeszédét Gál Kinga fideszes EP-képviselő, a konzervatív Európai Néppárt, az EPP alelnöke, Vitézy Zsófia, a brüsszeli Balassi Intézet igazgatójának köszöntőjét követően.
A képviselő Kis Portik Irén néprajzkutatót idézte, aki szerint a székely ruhát csak tartással lehet hordani. A brüsszeli Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseleti Irodája (HUNINEU) által szervezett kiállítás Dávid Botond fotográfus képeiből ezt az állítást támasztja alá - mondta Gál Kinga.
"Erdély maga a tartás példája: az erdélyi magyar közösség a történelem során mindig autonómként lépett föl, döntéseit maga hozta, és ezért most is küzd. Ez nem könnyű ma sem, amikor a gyakorlatban derül ki, hogy az esélyegyenlőség csak szavakban létezik, vagy a már kivívott jogok, mint a vagyoni visszaszolgáltatások, egy politikai lépéssel semmissé tehetőek. Ezért fontos az autonóm kiállás. Hiszen ez a folyamatos küzdelem eredményezi a szülőföldön való megmaradást. Esélyt, jobb kilátást és fejlődést az ott felnövő fiatal generációknak" - hangsúlyozta az uniós képviselő.
Pappné Farkas Klára, az Országgyűlés pártjai által létrehozott Alapítvány a Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért igazgatóságának elnöke, a program szervezője modellértékűnek nevezte a kiállítást. Kiemelte, hogy a népzene, a néptánc és a viselet együttesével kívánják felhívni Európa és döntéshozóinak figyelmét a Kárpát-medence keleti felének lakóira, azok kultúrájára, hagyományaira.
Pataki Balázs, az unió csalás elleni hivatalának (OLAF) felügyelőbizottságának tisztviselője, egykori szabadúszó fotós a képekről elmondta, hogy Dávid Botondnak minden modorosság nélkül sikerült a XXI. század kifinomult szépségeit népviseletben és népi környezetben teljes hitelességgel lefényképeznie.
A kiállítás megnyitóján a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium négy, viseletbe öltözött diákja zenés bemutatót tartott Erdély különböző tájegységeiről hozott táncaival és énekeivel.
Az Erdély arcai című fotókiállítás január 26-ig tekinthető meg a brüsszeli Balassi Intézetben. MTI

Kincses Előd: Erdély autonómiájáról nem lehet lemondani
Erdély autonómiájáról nem lehet lemondani, hiszen ha nem lesz autonómia, akkor a kisebbségi sorba taszított magyarság hosszú távon nem fog fennmaradni - jelentette ki kedden Kincses Előd ügyvéd Brüsszelben, a Balassi Intézetben rendezett Marosvásárhely fekete márciusa című könyve második angol nyelvű kiadásának bemutatóján.
A szerző szerint az autonómia azt jelenti: az ország határai tiszteletben tartása mellett, a határokon belül jogot kap egy bizonyos kisebbség arra, hogy fennmaradjon, és hogy jól érezhesse magát saját szülőföldjén. Az erdélyi magyarság jelenleg jogos önvédelmet gyakorol, amit elismerni és támogatni kell - tette hozzá.
Kincses Előd elmondta: a migrációs válság közepette nagyon nehezen lehet megértetni a nyugati döntéshozókkal, hogy vannak olyan nemzeti kisebbségek, amelyek "feje felett áttolták a határokat". Az ilyen nemzeti közösségek helyzetét egészen más módon kellene vizsgálni, érdekeiket érvényesíteni - vélekedett.
A romániai magyarság helyzetével kapcsolatban azt mondta: nagy gond az a fásultság, amely az érdekérvényesítés sikertelensége miatt eluralkodott a magyarság körében. "Ezt a fásultságot kell leküzdeni ahhoz, hogy sikerrel küzdjünk az autonómiáért, a megmaradásunkért, a jogainkért" - szögezte le.
Úgy fogalmazott: Romániában az utóbbi két évben határozottan romlott a magyar kisebbség helyzete, ugyanakkor nem lehet a másfél milliós nemzeti kisebbséget és ügyét szőnyeg alá söpörni akkor sem, ha Brüsszel nem hajlandó az őshonos nemzeti kisebbségek jogaival foglalkozni - tette hozzá.
Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő az erdélyi magyarság ügyének nemzetközi ismertségével kapcsolatban az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett: a nemzetközi közvélemény nincs tisztában azzal, hogy mi történt Romániában 1989-ben, a mai napig nem szolgáltattak igazságot az akkori hatalom által elkövetett vérengzések áldozatainak.
Tőkés felhívta arra a figyelmet, hogy 1990 márciusi marosvásárhelyi megmozdulások áldozatai sem ismertek, mi több, a történtek hamisan kerültek bemutatásra nemzetközi körökben. Hozzátette, ide tartozik a bukaresti diáktüntetések mintegy száz halálos áldozata is.
"Fel kell hívni az Európai Unió figyelmét arra, hogy addig nem lehet szó Románia felzárkóztatásáról, addig nem beszélhetünk igazi európai értékekről Romániában, ameddig nem történik meg az igazságszolgáltatás és a jóvátétel legalább ezekben az ügyekben" - mondta.
Boris Kalnoky, a Die Welt című konzervatív német lap budapesti tudósítója a könyvbemutatóval egybekötött beszélgetésen azt mondta: a magyar kisebbség kérdését és az autonómia törekvés ügyét nem ismeri a német közvélemény.
A nyugat-európai ország esetében fennáll a veszély, ha a magyarok kiállnak a jogaik mellett, azonnal a nacionalizmus vádjával illetik törekvéseiket - tette hozzá.
Véleménye szerint a magyaroknak össze kellene fogni az erdélyi német kisebbséggel, hogy érdekeiket jobban tudják érvényesíteni, valamint önsajnálat helyett előre tekintve, látványos akciókkal felhívni magukra és törekvéseikre a nemzetközi figyelmet.
Brüssze(MTI)

Egy fontos könyvet mutattak be Brüsszelben
Tőkés László európai parlamenti képviselő irodájának szervezésében június 21-én a Balassi Intézet brüsszeli kirendeltségén mutatták be Kincses Előd Marosvásárhely fekete márciusa című könyvének második, bővített kiadását, különös tekintettel angol nyelvű fordításának megjelenésére.
Az 1990 márciusi véres eseményeket felelevenítő rövid dokumentumfilm levetítése után Boris Kálnoky németországi újságíró méltatta a marosvásárhelyi posztforradalmi közéletben vezető szerepet játszó szerzőt, majd kettőjük kötetlen beszélgetése nyújtott hiteles és érzékletes képet a román nacionálkommunista erők, nevezetesen a volt Securitate által kiprovokált román–magyar konfrontációról.
Megnyitó beszédében az erdélyi politikus a decemberi temesvári népfelkelés és a márciusi marosvásárhelyi magyarellenes pogromkísérlet közötti összefüggésekről szólt. Kincses Előd mindkét történelmi eseménynek cselekvő részese volt, amikor is előbb ügyvédi minőségében vállalt közösséget az önvédelmi harcát folytató temesvári református gyülekezettel és üldözött lelkipásztorával, utóbb pedig a visszarendeződő politikai viszonyok között a marosvásárhelyi magyarság egyik kiemelkedő vezetőjeként járt élen ugyanebben az önvédelmi küzdelemben.
Temesváron 1989-ben „történelmi csoda” történt – állapította meg Tőkés László –, amikor is „a történelem során talán először, teljes egyetértésben és érdekazonosságban küzdöttek egymás mellett a magyarok, románok, németek és a többi, hazánkban élő nép fiai és leányai” – idézte Kincsest. A csoda azonban csupán „történelmi pillanatnak” bizonyult, mivel utóbb beigazolódott, hogy Ion Iliescu és „elvtársai” csupán forradalomnak álcázott hatalomátvételt hajtottak végre, mely aztán egyenes úton vezetett el Marosvásárhely „fekete márciusához”, valamint az 1990 júniusi bukaresti diáktüntetésekhez és az azokat vérbe fojtó bányászjáráshoz. Kincses Előd könyve ennek az ellenforradalmi átalakulásnak a fájdalmas folyamatát mutatja be a marosvásárhelyi események tükrében, kiállva a történelmi igazság mellett, és kifejezve azon meggyőződését, hogy a kezdeti „csodálatos egyetértést meg kell mentenünk a jövőnek is, ennek záloga pedig a teljes és valóságos egyenjogúság…”
Az emlékidéző és helyzetelemző fórumbeszélgetést levezető Boris Kálnoky erdélyi gyökereihez való visszatalálása meghatározó élményeként emlegette az 1989-es történelmi fordulat utáni, első marosvásárhelyi látogatását, Kincses Előddel és a környezetében élőkkel való megismerkedését, majd további erdélyi és székelyföldi utazásait és találkozásait. A „fekete március” hosszúra nyúló árnyékából való szabadulás útját keresve az erdélyi magyarság jelenlegi helyzetéről, múlt és jelen összefüggéseiről faggatta a jeles jogászt és kisebbségi érdekvédőt.
Kincses Előd sajnálattal állapította meg, hogy az eltelt negyedszázad alatt lényegi kérdésekben kevés változás történt. Amiért annak idején a marosvásárhelyi diákság egyöntetűen kiállott: a teljes körű magyar felsőoktatás, az orvosi és gyógyszerészeti egyetemen való magyar nyelvű képzés azóta sem valósult meg. Az igazságszolgáltatás terén – ha lehet – még rosszabb a helyzet. Azokat a jogokat, amelyeket a magyarság a 2007-es EU-csatlakozásig elért, utóbb az igazságszolgáltatás eszközeivel próbálják visszavenni, melyeket nem egy esetben a magyarság megtörésére használnak fel. A joggal való hatalmi visszaélések kirívó eseteiként szólt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tartósan fennálló ex lex állapotáról, valamint a kézdivásárhelyi terrorvád mondvacsinált peres ügyéről, melyek egyértelműen a magyar közösség háttérbe szorítását, illetve megfélemlítését célozzák. Összességében nézve: az utóbbi években a magyarság helyzete határozottan romlik Erdélyben – jelentette ki Kincses Előd.
Boris Kálnoky és a fórumbeszélgetés részvevői elismeréssel szóltak a Maros megyei RMDSZ volt elnökének állhatatos jogvédő szolgálatáról, melyet – példának okáért – a Székely Szabadság Napja idei megünneplőinek a védelmében folytat. Tőkés László saját perei hosszú sorában nyújtott jogi képviseletéért mondott köszönetet volt temesvári ügyvédjének. Marosvásárhely fekete márciusának vonatkozásában egyöntetűen fogalmazódott meg az az igény, hogy az 1989-es forradalmi dossziék újratárgyalásához, valamint a bányászjárások felelőseinek az elszámoltatásához hasonlóan ez ügyben sem maradhat el az igazságtétel.
A rendezvény a bemutatott könyv dedikálásával és alkalmi fogadással zárult.
itthon.ma

Isten hűséges szolgája – Brüsszeli konferencia Márton Áron életéről
Az Európai Parlament brüsszeli székhelyén november 9-én rendezték meg a Márton Áron életéről és hitvallásáról szóló konferenciát Isten hűséges szolgája címmel, Tőkés László erdélyi képviselő irodájának szervezésében
A rendezvényre kiutazott egy székelyföldi látogatócsoport, amelynek tagjai részt vettek a brüsszeli magyar kulturális intézetben rendezett 56-os megemlékezésen is, amelyen a Balassi Intézet igazgatója, Vitézy Zsófia és a Magyar Köztársaság belgiumi nagykövete, Nagy Zoltán mellett felszólalt az 1956-os belgiumi magyar közösség képviselője is. A látogatócsoportot fogadta az európai püspökkari konferencia (COMECE) brüsszeli képviselete székhelyén a testület főtitkára, Olivier Poquillon is, aki bemutatta irodájának tevékenységét, és elmondta, hogy munkatársaival együtt az Európai Bizottság és az uniós intézmények döntési folyamatában igyekeznek a keresztény szempontokat érvényesíteni. Johanna Touzel, a COMECE szóvivője előadásában azt hangsúlyozta, hogy az európai intézmények immár partnerként, nem egyszerű lobbiszervezetként tekintenek képviseletükre, éppen ezért nagyobb esélye van annak, hogy különböző tervezetek, direktívák, európai normák kidolgozásánál érvényesíteni tudják a keresztény szempontokat.
Az Európai Parlamentet bemutató szeminárium keretében Láng Péter, a magyar látogatócsoportok felelősetartott szakavatott előadást, majd Hannu Takkula finn liberális képviselő köszöntötte a székelyföldi csoportot, aki barátjának és szövetségesének nevezte Tőkés Lászlót. Finnország sok tekintetben példa számunkra, elsősorban a svéd közösségnek biztosított autonómiája miatt, mondotta Gergely István (Tiszti), amikor a látogatócsoport nevében átadta a csíksomlyói kegytemplomot ábrázoló ajándékot.
A rendezvény házigazdája, Tőkés László EP-képviselő megnyitó beszédében a hit hősének nevezte Márton Áront, akire Székelyföld és Erdély népe valóságos szentként tekint. Mindszenty József hercegprímás, Ravasz László református és Ordass Lajos evangélikus püspökök mellett a magyarok méltán büszkék Erdély egykori püspökére. Majd így folytatta: „Kettős kisebbségben élő népét oltalmazva mind hitéért, mind magyarságáért börtön és egész életére szóló üldöztetés lett az osztályrésze. A kommunista internacionalizmussal éles ellentétben a román nacionálkommunizmus brutális módon elnyomta a közel kétmilliós magyarságot. (…) Hitvalló élete és példája legyen örök tanulság számunkra. A Gonosszal szemben soha ne hátráljunk meg. Mert: »mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk«” – zárta szavait erdélyi képviselőnk a Szentírást idézve.
A COMECE főtitkára előadásában példaképnek nevezte Márton Áront, mivel ő életével, tetteivel a közjóért és a békéért harcolt. Példája jól mutatja, hogy a keresztény élet mindennapi döntéseken alapul, ezért ő azt kéri, hogy Áron püspök példájához hasonlóan mi is legyünk aktívak a közéletben, családjainkkal egyetemben vegyünk részt a társadalmi döntések alakításában.
Ezt követően Máthé Vilmos brassói plébános, esperes az erdélyi püspök életét mutatta be, majd Csapai Árpád egyetemi lelkész beszélt azokról a meghatározó háborús élményekről, amelyek Márton Áron erős személyi karakterét formálták, és később a papság felé irányították.
A felszólalásokat Petényi Katalin és Kabay Barna Szigorúan ellenőrzött életek című filmjéből készített, Márton Áron börtönéveit bemutató összeállítás vetítése követte. A zsilavai és máramarosszigeti börtönökben készített megrázó képek jól érzékeltették azt a szenvedést, amellyel a kommunista hatalom meg akarta törni a hitéhez s nemzetéhez mindvégig hű püspököt.
Ezután a brüsszeli magyar közösség lelkipásztora, Havas István emelkedett szólásra. A kommunizmus alatt semmilyen hír nem jött a „szomszédos baráti országok” ellenállóinak szenvedéséről. Ki más mutassa be Brüsszelben Márton Áront, ha nem mi? Nekünk kell ismertté tenni példáját, ezáltal is felmutatva európai, demokratikus és keresztény gyökereinket és múltunkat – mondotta.
A felszólalók sorát a székelyföldi látogatócsoport vezetője, Gergely István zárta, aki egyebek mellett azt mondotta: „Köszöntöm a megidézett Márton Áront, emlékezésünk célja szellemi utódok nemzése. Emészteni, felszívni, új erőre kapni. A gyökérből így lesz magyar jövő” – zárta szavait az egykori csíksomlyói plébános.
A konferencia az ősi székely himnusz közös eléneklésével zárult: „Vándor székely reménységét, / Jézus, áldd meg Erdély földjét…”
tokeslaszlo.eu/cikk

Brüsszeli konferencia Márton Áron életéről
Az Európai Parlament brüsszeli székhelyén november 9-én rendezték meg a Márton Áron életéről és hitvallásáról szóló konferenciát Isten hűséges szolgája címmel, Tőkés László erdélyi képviselő irodájának szervezésében. A rendezvényre kiutazott egy székelyföldi látogatócsoport, amelynek tagjai részt vettek a brüsszeli magyar kulturális intézetben rendezett 56-os megemlékezésen is, amelyen a Balassi Intézet igazgatója, Vitézy Zsófia és a Magyar Köztársaság belgiumi nagykövete, Nagy Zoltán mellett felszólalt az 1956-os belgiumi magyar közösség képviselője is. A látogatócsoportot fogadta az európai püspökkari konferencia (COMECE) brüsszeli képviselete székhelyén a testület főtitkára, Olivier Poquillon is, aki bemutatta irodájának tevékenységét, és elmondta, hogy munkatársaival együtt az Európai Bizottság és az uniós intézmények döntési folyamatában igyekeznek a keresztény szempontokat érvényesíteni. Johanna Touzel, a COMECE szóvivője előadásában azt hangsúlyozta, hogy az európai intézmények immár partnerként, nem egyszerű lobbiszervezetként tekintenek képviseletükre, éppen ezért nagyobb esélye van annak, hogy különböző tervezetek, direktívák, európai normák kidolgozásánál érvényesíteni tudják a keresztény szempontokat.
Az Európai Parlamentet bemutató szeminárium keretében Láng Péter, a magyar látogatócsoportok felelőse tartott szakavatott előadást, majd Hannu Takkula finn liberális képviselő köszöntötte a székelyföldi csoportot, aki barátjának és szövetségesének nevezte Tőkés Lászlót. Finnország sok tekintetben példa számunkra, elsősorban a svéd közösségnek biztosított autonómiája miatt, mondotta Gergely István (Tiszti), amikor a látogatócsoport nevében átadta a csíksomlyói kegytemplomot ábrázoló ajándékot.
A rendezvény házigazdája, Tőkés László EP-képviselő megnyitó beszédében a hit hősének nevezte Márton Áront, akire Székelyföld és Erdély népe valóságos szentként tekint. Mindszenty József hercegprímás, Ravasz László református és Ordass Lajos evangélikus püspökök mellett a magyarok méltán büszkék Erdély egykori püspökére. „Kettős kisebbségben élő népét oltalmazva mind hitéért, mind magyarságáért börtön és egész életére szóló üldöztetés lett az osztályrésze. A kommunista internacionalizmussal éles ellentétben a román nacionálkommunizmus brutális módon elnyomta a közel kétmilliós magyarságot. (…) Hitvalló élete és példája legyen örök tanulság számunkra. A Gonosszal szemben soha ne hátráljunk meg. Mert: »mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk«” – zárta szavait erdélyi képviselőnk a Szentírást idézve.
A COMECE főtitkára előadásában példaképnek nevezte Márton Áront, mivel ő életével, tetteivel a közjóért és a békéért harcolt. Példája jól mutatja, hogy a keresztény élet mindennapi döntéseken alapul, ezért ő azt kéri, hogy Áron püspök példájához hasonlóan mi is legyünk aktívak a közéletben, családjainkkal egyetemben vegyünk részt a társadalmi döntések alakításában.
Ezt követően Máthé Vilmos brassói plébános, esperes az erdélyi püspök életét mutatta be, majd Csapai Árpád egyetemi lelkész beszélt azokról a meghatározó háborús élményekről, amelyek Márton Áron erős személyi karakterét formálták, és később a papság felé irányították.
A felszólalásokat Petényi Katalin és Kabay Barna Szigorúan ellenőrzött életek című filmjéből készített, Márton Áron börtönéveit bemutató összeállítás vetítése követte. A zsilavai és máramarosszigeti börtönökben készített megrázó képek jól érzékeltették azt a szenvedést, amellyel a kommunista hatalom meg akarta törni a hitéhez s nemzetéhez mindvégig hű püspököt.
Ezután a brüsszeli magyar közösség lelkipásztora, Havas István emelkedett szólásra. A kommunizmus alatt semmilyen hír nem jött a „szomszédos baráti országok” ellenállóinak szenvedéséről. Ki más mutassa be Brüsszelben Márton Áront, ha nem mi? Nekünk kell ismertté tenni példáját, ezáltal is felmutatva európai, demokratikus és keresztény gyökereinket és múltunkat – mondotta.
A felszólalók sorát a székelyföldi látogatócsoport vezetője, Gergely István zárta, aki egyebek mellett azt mondotta: „Köszöntöm a megidézett Márton Áront, emlékezésünk célja szellemi utódok nemzése. Emészteni, felszívni, új erőre kapni. A gyökérből így lesz magyar jövő” – zárta szavait az egykori csíksomlyói plébános.
A konferencia az ősi székely himnusz közös eléneklésével zárult: „Vándor székely reménységét, / Jézus, áldd meg Erdély földjét…”
Brüsszel, 2016. november10.
Tőkés László
EP-képviselő
sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)