A cenzúra természetéről
A cenzúra működése az 1950-es, ’60-as években témában tartott előadást Lázok Klára doktorandusz a fiatal történészeket tömörítő Borsos Tamás Egyesület április végi rendezvényén
A sajtóigazgatóság minden egykori szocialista országban körülbelül azonos elvek és felépítés szerint működött, ám az egyes cenzúrázható tartalmak tekintetében nagy különbségek mutatkoztak – ecsetelte Lázok Klára Marosvásárhelyen, az unitárius egyház Bolyai téri tanácstermében tartott rendezvényen. A zömében fiatalok alkotta közönség a román és a magyar sajtó- és könyvcenzúra rendszerével ismerkedett meg, például azzal, ahogyan egy kézirat eljutott a szerzőtől a cenzurális hatóságokon keresztül a megjelenésig, vagy a végleges elutasítás révén a szemeteskosárig.
A szerző és a kiadó között csupán az első szinten létezett kommunikáció, mert amint a kiadó továbbküldte, lektorok sokasága nézte át, vizsgálta, kötelező érvénnyel javasolt módosításokat. A cenzorok általában középszintű felkészültségűek voltak, a bonyolultabb szövegeket nem értették, éppen ezért gyanúval kezeltek minden intellektuális tartalmat.
Üldözendők voltak az ideológiailag a marxizmussal szemben álló szövegek, azok, amelyeket nacionalistának vagy sovinisztának minősítettek, illetve azok a lírai próbálkozások, amelyek nem sugalltak kellő optimizmust, és a befogadáshoz bizonyos intellektuális felkészültséget is feltételeztek. Éppen ezért a modern költészet nem kapott zöld utat az ’50-es, ’60-as évek kiadványaiban, derült ki Lázok Klára előadásából.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest),

Sepsiszentgyörgyiek előadása Marosvásárhelyen (A Magyar Tudomány Napja Erdélyben)
Két sepsiszentgyörgyi előadója volt az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) által 15. alkalommal meghirdetett Magyar Tudomány Napja Erdélyben című fórum marosvásárhelyi rendezvényének, amelyet múlt szombaton tartottak a Kultúrpalotában. A Marosvásárhely és a Maros megyei magyarság történetéből tematikájú, az EME helyi fiókja és a Boros Tamás Egyesület által szervezett konferencián hat helybeli és nyolc idegen (Budapest, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós) előadó osztotta meg kutatási eredményeit.
Sepsiszentgyörgyről Boér Máté, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem mesteri képzős hallgatója és Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke vett részt az eseményen. Előbbi Kovásznai Sándor, a marosvásárhelyi kollégium professzora egy Cicero- és egy Cellarius-fordítását elemezte akképp, hogy leszűrt belőlük egy olyan oktatási koncepciót, amely világosan eltér mind az Erdély-szintű oktatásügyi reformtervezetet (Norma Regia) védő katolikus, mind az azt támadó református állásponttól. Szekeres Attila István Címerek a marosvécsi református templomban című előadásában bemutatta a patrónus magyargyerőmonostori Kemény család tagjai emlékére állított címeres táblákat, a szószéket és az orgonakarzatot díszítő címereket. A Kemény család több címere mellett megjelenik a vajai Vajay, kisrédei Rhédey, hadadi Wesselényi, cegei Wass és homoródszentpáli Szentpáli család címere. Ugyanakkor a Kemény-kastélyban megmaradt egyetlen címert, Kendi Ferenc erdélyi vajda 1555-ből származó emléktábláját is bemutatta. A konferencián szó volt még Marosvásárhely jelképeiről (Mihály János, Simon Zsolt), a Borsos-hagyatékról (Rüsz-Fogarasi Enikő), Jeney József honvéd őrnagy életútjáról (Süli Attila), Dósa Elek marosvásárhelyi jogtudorról (Somogyi Gréta), a Marosvásárhelyi Önkéntes Tűzoltóegyletről (Petelei Klára), a búzaházi nyomdáról (Nemes Gyula), az 1913-as erdélyi katolikus zsinatot előkészítő marosi esperesi kerület koronagyűléséről (Tamási Zsolt), az 1916-os román betörésről (Pál-Antal Sándor, Garda Dezső), a marosvásárhelyi zsidók 1945–1948 közötti helyzetéről (Sebestyén Mihály), a marosvásárhelyi tudományos könyvtárakról (Lázok Klára). (M. I.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)