"Benkő Samu ismertette a jelentős intézmény, az Erdélyi Tudományos Intézet történetét. A mindig összmagyar kategóriákban gondolkodó Teleki Pál kezdeményezte 1940-ben /Észak-Erdély visszatérésekor/, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem újjászervezésekor, hogy hozzanak létre olyan új tudományos intézetet, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület mellett központi irányító műhelye legyen minden, a tájegység múltjára, jelenére és jövőjére irányuló kutató munkának. 1940 októberében hivatalosan megalakult az Erdélyi Tudományos Intézet /ET/, első kolozsvári munkaértekezletén maga Teleki Pál kormányfő elnökölt. Az ETI munkába állításának irányításával a miniszterelnök Tamás Lajos és Kniezsa István Kolozsvárra kinevezett egyetemi tanárokat bízta meg. Hat intézeti tanárt neveztek ki: László Gyula régészt, Nagy Zoltán szövetkezeti szakembert, Venczel József statisztikust, K, Kovács László etnográfust, Makkai László történészt és Teleki Géza geológust. Az ETI munkáját tizenegy szakosztályban kezdte el /földrajzi, néprajzi, történeti, régészeti, társadalomtudományi, nyelvészeti, magyar-román kapcsolatok, magyar-száz kapcsolatok, irodalmi, embertani és élettani/. Számba vették az anyaországban és Erdélyben készen levő vagy félig kész tudományos munkákat, és ezeket kellő szakmai megmérettetés után nyomdába küldték. A kezdeti tanári kart új tagokkal /Jancsó Elemér, Juhász István, Méri István, Nagy Jenő/ bővítették. Gazdag tartalommal jelent meg Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1940-1941, Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1942, a harmadik kötet /Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1943/ utolsó lapján a Megjegyzésben szerepelt, hogy a rendkívül viszonyok miatt az Évkönyv szedését bizonytalan ideig nem lehet folytatni, így a kötetnek csak az "első három tanulmánya jelenhetik meg /1944. október 1./" A rendkívüli viszonyok azt jelentették, hogy az ágyúk már Kolozsvár határában dörögtek. Évek múlva, 1947-ben, elsősorban Szabó T. Attila szívósságának köszönhetően megjelent az 1843-as Évkönyv II. kötete is. Közben 1945-ben az ETI útjára bocsátotta Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1944 című impozáns kiadványát. Amíg élt Teleki Pál, az ő szellemi irányításával működött az ETI. Tragikus halála után az ETI élén Tamás Lajos maradt az igazgató, tőle csak budapesti professzori kinevezése után, 1944 nyarán vette át a vezetést Szabó T. Attila. Az ETI első korszakának értékelését Mikecs László végezte el élete utolsó tanulmányában /Új erdélyi tudomány. Jegyzetek az Erdélyi Tudományos Intézet működéséhez, Erdélyi Múzeum XLIX (1944)/. Mikecs Lászlót 1944-ben kolozsvári otthonából elhurcolták a szovjet katonák sokezer kolozsvári polgári lakossal együtt, Mikecs szovjet fogságban halt meg. 1945-ben megalakult a Bolyai Tudományegyetem, az ETI szervezetileg átkerült az egyetem kötelékébe. Az ETI elnöke az egyetem rektora /Csőgör Lajos/, igazgatója az egyetem rektor-helyettese /György Lajos/ lett, új intézeti tanárként meghívták Faragó József folkloristát, Imreh István gazdaságtörténészt és Markos András szociológust. A háború után az egyetem, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Tudományos Intézet közösen munkálkodott azon, hogy biztosítsák az erdélyi magyar értelmiség utánpótlásának intézményes feltételeit. Szabó T. Attila 1946-ban azt javasolta, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület folyóirata, az Erdélyi Múzeum, önállósága megtartásával, legyen az ETI közlönye is. 1947 tavaszán azután megindult a hírhedt harc "az elvtelen magyar egység" ellen, és elkezdődött az erdélyi magyarság hagyományos intézményrendszerének módszeres felszámolása. A támadásokból kijutott az ETI-nek is, igazgatóját, György Lajost elsőnek vette célba a kommunista rendszer. Ekkor lett az ET igazgatója a marxista Gaál Gábor. Gáll Ernő világnézeti váltással biztosítottnak látta az ETI jövőjét: "Az Erdélyi Tudományos Intézet végre be kell törjön és ott irányadóvá kell váljék a dialektikus és történelmi materializmus." /Utunk (Kolozsvár), 1948. 2. sz./ Gaál Gábor azt a feladatot kapta, hogy az ETI-t építse be az akkor létrehozott kolozsvári Akadémiai Fiókba. Az induláskor azzal kecsegtették Gaál Gábort és az ETI-ből átvett magyar kutatókat, hogy ezek az új akadémiai intézetek kétnyelvűek lesznek, és az erdélyi magyarsághoz kötődő tudományos témáknak az új intézmény programjában helyük lesz. Ezt az ígéretet nem tartották meg. Az ETI-t formálisan nem szüntették meg. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület megszüntetését /1950/ és az ETI csöndes felszámolását követte a nagy tisztogatás a Bolyai Tudományegyetemen, 1952-ben Szabó T. Attilával és Jakó Zsigmonddal az élen éppen azokat távolították el, akik a legjobban tudták, hogy mi a feladata Erdélyben a magyar tudósnak, emlékezett Benkő Samu. /Benkő Samu: Az Erdélyi Tudományos Intézet. = Valóság (Budapest), ápr./"

A Bolyai Társaság máj. 6-án Kolozsváron ünnepséggel emlékezett meg Bolyai Tudományegyetemről. Horváth Andor egyetemi adjunktus, a Bolyai Társaság elnöke köszöntője után az egyetem egykori professzorai - Balogh Edgár, Bodor András, Dóczy Pál, Gáll Ernő, Kerekes Jenő, Imreh István - idézték fel az emlékeket. Balogh Edgár felhívta a figyelmet, hogy nem az alapításra, hanem a névadás aktusára kell emlékezni, hiszen 1945-ben a Groza-kormány az 1872-ben létesített, 1918-ban Szegedre költöztetett, 1940-ben visszatelepült Ferenc József Egyetemet törvényesítette, tehát a névadás és a jogfolytonosság kapott újra törvényes keretet. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./

Számos egyesület, társulat és intézmény támogatásával júl. 13-án Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tanszékén domborműves emléktáblát avatnak Szentkatolnai dr. Bálint Gábor nyelvésznek a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem orientalista tanszékének tanárává való kinevezésének 99. évfordulóján. A keletkutató Bálint Gábor munkásságát Bodor András történész és Péntek János tanszékvezető méltatja. A dombormű Vetró András /Kézdivásárhely/ alkotása,az emléktábla Zattler István /Kolozsvár/ kőfaragómester munkája, a térképgrafika pedig Turánicz Péteré /Kolozsvár/. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 3., Szabadság (Kolozsvár), júl. 12./ Szentkatolnai Bálint Gábor /Szentkatolna, 1844. márc. 4. - Temesvár, 1913. máj. 26./ 1897-ben lett Kolozsváron az ural-altáji nyelvek összehasonlító nyelvészet tanára.

Sas Péter /Budapest/ kutató Bíró Vencel és Balanyi György, a két piarista történész életútját vázolta fel, mindketten Kolozsváron professzorai voltak az egyetemnek 1943 és 1948 között. Bíró Vencel /Vértessomló, 1885. aug. 9. - Kolozsvár, 1962. dec. 2./ teológiai és egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, 1908-ban pappá szentelték, ugyanebben az évben summa cum laude minősítéssel bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Kolozsváron tanított a gimnáziumban és rendre írta történelmi tanulmányait. 1925-ben a kolozsvári főgimnázium igazgatója és az önállósult romániai piarista provincia rendfőnökének, Patay Józsefnek az asszisztense lett. Bíró Vencel kutatómunkájának eredménye Altorjai gróf Apor István és kora című monográfiája. Bíró Vencelt 1934-ben a piarista rend főnökévé választotta. Sok gonddal kellett megküzdenie, a román állam nem ismerte el a rend jogi személyiségét, sőt Onisifor Ghibu kolozsvári egyetemi tanár címbitorlás és államellenesnek nyilvánított rendi címer használata miatt bírósághoz fordult. Végül az ügyben felmentő határozat született, 1938-ban. 1940-ben a visszaállított Ferenc József Tudományegyetem Erdély és Kelet-Európa története tanszékén lett rendes tanár, egyben munkatársa az újonnan felállított Erdélyi Tudományos Intézetnek. Az MTA tagjának választotta. Bíró Vencel munkássága összefoglalásaként megírta Erdély története című munkáját. 1945-48 között a Bolyai Tudományegyetem dékán-helyettese volt, akkor nyugállományba küldték. 1946-ban ismét őt választották a romániai piarista rendtartomány főnökének. 1949. aug. 1-jén megszüntették a szerzetesrendeket, így a piarista rendet is. Bíró Vencel Kolozsváron, a Szent Mihály plébánián kapott szálláslehetőségeket. Tovább írta történelmi tanulmányait. Balanyi György /Kecskemét, 1886. febr. 10. - Budapest, 1963. máj. 4./ piarista történész 1824-től tanított a budapesti tudományegyetemen, majd 1943 és 1948 között Kolozsvárott volt a Bolyai Tudományegyetemen a történelem tanszék professzora. 1948-ban vissza kellett térnie Magyarországra. /Sas Péter: Bíró Vencel, a piarista rendfőnök és történetíró. = Művelődés (Kolozsvár), febr./

"A Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete és a Bolyai Egyetemért Alapítvány július 3-án, emlékülést rendez a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem elüldözésének 80., a Bolyai Tudományegyetem megszüntetésének 40. évfordulóján rendezett emlékülésen Elekes Botond, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma nemzeti és etnikai kisebbségek főosztályának vezetője a kolozsvári Magyar Tudományegyetem szerepéről és jelentőségéről tart előadást, majd a Ferenc József Tudományegyetem kolozsvári felszámolásának történetéről, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem létesítéséről, a Bolyai Tudományegyetem tudományos és oktatási eredményeiről a filozófia, társadalomtudományok, történettudományok, jog- és közgazdaságtudományok, irodalom- és nyelvészet, néprajz, nemzettudat építése, természettudományok, matematika, fizika és orvostudományok terén, a diák- és ifjúsági mozgalmakról, az egyetem utolsó évéről (1959), valamint a magyar nyelvű oktatás helyzetéről és távlatairól a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen témákról lesz szó. Az előadásokat jeles kolozsvári és magyarországi tudományos kutatók, egyetemi tanárok tartják: Antal Árpád irodalomtörténész (Kolozsvár); Faragó József etnográfus (Kolozsvár), a MTA tiszteletbeli tagja; Gábos Zoltán fizikus (Kolozsvár), a MTA külső tagja; Incze Miklós történész, akadémiai doktor, a Bolyai Egyetemért Alapítvány elnöke; Katona Szabó István író, a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete elnöke; Maurer Gyula matematikus, egyetemi tanár; Maros Tibor orvos, egyetemi tanár, akadémiai doktor (MTA), a Román Orvostudományi Akadémia tagja (Debrecen); Sebestyén Kálmán történész, kandidátus; Szilágyi Pál matematikus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem prorektora; Szögi László történész, a budapesti Egyetemi Könyvtár főigazgatója; Vincze Gábor kutató (Szeged); Wanek Ferenc geológus, egyetemi tanár, a kolozsvári Bolyai Társaság elnöke. /Emlékülés a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem elüldözésének 80., a Bolyai Tudományegyetem megszüntetésének 40. évfordulóján. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./"

A nyolcvanéves dr. Molnár Jenő /sz. Karánsebes, 1920. szeptember 24./ nyugalmazott egyetemi tanár előtt tisztelegtek tanítványai. Egyetemi tanulmányait, 1940-1944 között, a Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen végezte, már harmadéves korában gyakornoki kinevezést kapott. 1949-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem földrajz tanszékén nyert alkalmazást, 1953-ban docensi rendfokozatot nyert. Doktori oklevelet már 1945-ben szerzett Erdély népessége magassági övek szerint című disszertációjával, mivel azonban ez hivatalos elismerést nem nyert, 1972-ben újabb tézist védett meg Alkalmazott földrajzi kutatások Kolozs megyében címmel. Több mint három évtizeden át számos gazdaság- és kultúrföldrajzi kollégiumot tartott az egyetem természetrajz-földrajz, közgazdasági és filológia karain. 1982-ben nyugdíjazták. A rendszerváltás után az egyetemen beinduló oktatásban jelentős szerepet játszott, és az oktatói testületnek ma is aktív tagja. Tevékenysége elismeréseként tavaly elnyerte a professzori címet. - Teleki Pál felfogása befolyást gyakorolt földrajzi felfogására. Molnár Jenő kutatásainak eredményeit 1957-től rendszeresen közölt. Társszerzőként könyvekben, hazai és külföldi folyóiratokban, valamint sokszorosított formában kb. 100 szak- és ismeretterjesztő írást tett közzé. Jelentős a földrajztudományok népszerűsítésében kifejtett tevékenysége. A Múzeumi Füzetek természettudományi sorozata szerkesztőségének tagja. /Nagy Arisztid és Tövissi József: Szárkőtől az egyetemi katedráig. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./

"Gaal György Egyetem a Farkas utcában című kötetét, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) kiadványát, jún. 18-án mutatták Kolozsváron, a Phoenix könyvesboltban. Az eredeti elképzelés szerint a könyv részletesen tartalmazta volna az egykori magyar egyetem működésével kapcsolatos adatokat (tanárok névsora, órarend stb.), de a levéltári dokumentumokhoz nem lehetett hozzáférni. Égly János, az EMT Kiadó képviselője szerint az egyelőre ötszáz példányban megjelent könyv jól szolgálja az egykori és jelenlegi erdélyi magyar egyetem ügyét. A könyv végigköveti az 1872 előtti erdélyi magyar felsőoktatás történelmét, a Ferenc József Tudományegyetem hetvenhárom esztendejét, a trianoni trauma utáni korszakot, a két évtizedes szegedi időszakot, a bécsi döntés utáni visszaköltözést, majd a Bolyai Egyetem egyesülésnek nevezett felszámolását. Mindazt, ami ebből a műből kimaradt, talán majd egy későbbi kiadvány pótol. /Gaal György új könyve. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./"

"Gaal György új kötetének már címe is ígéretes: Egyetem a Farkas utcában. Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, Kolozsvár, 2001. A szerző képet adott a Ferenc József Tudományegyetem kezdeti és megerősödési időszakáról (1872-1897), virágkoráról (1897-1919), bujdosásáról-szegedi újraindulásáról (1921-1940) majd kitartási korszakáról (1940-1945). A kötet kitűnő korrajzzal szolgál a század eleji színmagyar Kolozsvár művelődési életéről, polgári mindennapjairól is. /Szabó Csaba: Egyetem Európa térképén Gaal György rendhagyó névsorolvasása. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./"

"Az erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés múltjáról és jelenéről hangzott el két előadás Marosvásárhelyen, a Kemény Zsigmond Társaság nov. 17-i összejövetelén. Dr. Feszt György nyugalmazott egyetemi tanár, az EMKE Orvostudományi Szakosztályának vezetője a múltba tekintett vissza, míg dr. Péter Mihály akadémikus a jelenkori statisztikákat ismertette a hallgatósággal. Az orvosképzés kezdetei az 1775. évig nyúlnak vissza Erdélyben, amikor a kolozsvári piarista intézetben a bonctan, a szülészet és a sebészet tanításával elindult ez a folyamat. A második mérföldkőnek számító adat 1872, amikor is a kolozsvári egyetemen megindul a valóban egyetemi szintű magyar nyelvű orvosképzés. 1919 májusában a Ferenc József Egyetem helyére a román I. Ferdinánd Király Tudományegyetem költözött. 1945 őszén a Groza-kormány döntése alapján Marosvásárhelyre költöztették a Bolyai Egyetem egyik fakultásaként működő magyar tannyelvű orvosi kart. Dr. Péter Mihály egyetemi tanár kifejtette: 2000-ig 10.925 általános orvost, gyógyszerészt és fogorvost képezett az egyetem. 1962. évben kezdődött a kétnyelvűség bevezetésével a magyar nyelvű orvos- és különösen a gyógyszerészképzés elsorvasztása. A rendszerváltás évében csak egy évfolyam tanult már a gyógyszerészetin, s az orvosi kar hallgatóinak is mindössze a tíz százaléka volt magyar. 1989 után jelentős mértékben megnövekedett a magyar hallgatók száma, s bár ma az összdiákság 44,76 százalékát teszik ki, az egyetemi oktatóknak továbbra is mindössze 26,2 százaléka magyar. Az egyetem életét érintő kérdésekben továbbra is az egyetemi szenátus román többség dönt. /(bodolai): Múlt és jelen. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 29./"

Kötő József EMKE-elnök elmondta, hogy a szervezet egykori kolozsvári székházában ma a vasúti igazgatóság található. Lukács János, Erdélyi Kárpát Egyesület /EKE/ országos elnöke közölte: a legtöbb menedékházat, amelyről a közvélemény úgy tudta, hogy az egyesület tulajdona, az EKE csak bérelte. A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) az Erdélyi Gazdák Egyesülete jogutódjának tartja magát, három székházat is visszaigényel, tájékoztatott Farkas Zoltán elnök. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) számára az 1999-ben kibocsátott sürgősségi kormányrendelet már visszaadta Kolozsváron a főtéri Wass Ottilia házat. Funar polgármester megfellebbezte a döntést a közigazgatási bíróságon, ezért nem kaphatták vissza a házat. Az EMÉ-nek továbbra sem áll módjában visszaigényelni az egykori Ferenc József Tudományegyetem által bérelt (ma a BBTE tulajdonát képező) ásvány-, növény- és állattani gyűjteményeket, vagy az Egyetemi Könyvtárban fellelhető 300 ezer kötetét, régi nyomtatvány- és kézirattárát. /Székely Kriszta: Államosított közösségi ingatlanok nyomában. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./

Hantz Péter, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa elmondta, hogy a napokban 25 európai kisebbségi egyetem részvételével tartott virtuális konferencián kidolgozták a kisebbségi felsőoktatás chartájának tervezetét. A dokumentum szerint a 100 ezer főnél nagyobb számú kisebbségeknek joguk van egynyelvű, az állam által fenntartott felsőoktatási intézményhez. Az erdélyi magyarságnak tehát önálló állami magyar egyetem járna. Románia lakosságának a népszámlálás adatai szerint 6,6-6,7 százaléka magyar nemzetiségű. A magyar egyetemi hallgatók aránya 4,3 százalék. Az ország egyetemi hallgatóinak mindössze 1,6 százaléka tanul magyar nyelven, ez mutatja, hogy nagy bajok vannak a romániai magyar felsőoktatással. A Babes–Bolyai Tudományegyetem egy román intézmény képét mutatja, mely a magyar nemzetiségűek számára sokszor megalázó. Az egyetem falairól hiányoznak a magyar nyelvű feliratok, egy kérvényt sem lehet magyarul benyújtani. A magyar oktatási vonal képviselői bármikor leszavazhatók. A rektori folyosón, az egykori román rektorok plakettjei mellett még csak mutatóba sincsenek kitéve a magyar rektorok képmásai. Hiányoznak mind a Ferenc József Tudományegyetem, mind pedig a későbbi Bolyai Egyetem rektorainak plakettjei. Amennyiben a Babes–Bolyai szétválik Babes Egyetemre és Bolyai Egyetemre, ragaszkodni kell az arányos elosztáshoz, és ahhoz is, hogy a központi épület fele a leendő Bolyai Egyetemhez kerüljön. A magyar oktatók 85 százaléka támogatja, hogy a Bolyai újraalapítása felé teendő első lépésként hozzák létre a magyar karokat. A virtuális konferenciát előnye: az összes anyag fent van az világhálón, a www.conf.bolyai-u.ro címen, és bármikor fel lehet használni a Bolyai Egyetemért folytatott harcban is. /Lázár Lehel: Nem mondhatunk le az önálló egyetemről. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./

A romániai rendszerváltás óta először tartott nagyszabású tanévnyitót a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozata, ebből az alkalomból Farkas Gyulának, az 1872-ben alapított Ferenc József Tudományegyetem egykori rektorának mellszobrát is felavatták. Farkas Gyula munkásságát az egyetem vezetősége részéről Andrei Marga, az intézmény akadémiai tanácsának elnöke, Nicolae Bocsan rektor és Simon Simion dékán is méltatta. Mindhárman bevallották: noha kiemelkedő munkássággal rendelkezett, a román értelmiségi körök mégsem ismerték kellőképpen Farkas Gyula munkásságát. Az ünnepségen Salat Levente rektor-helyettes elmondta, a jelenleg működő tanszékek magyar tagozatainak egyesítéséből tervezett önálló magyar karok létrehozásáról egyelőre nem lehet semmilyen előrelépésről beszámolni. Az RMDSZ csúcsvezetése ugyanis a BBTE magyar tagozata vezetőinek tudomására hozta, hogy a politikai prioritásaként kezelt kisebbségi törvénytervezet politikai partnereikkel való elfogadtatásának az erőfeszítései nem teszik lehetővé az egyetem magyar tagozata ügyének párhuzamos vállalását. Sikerült elérni két magyar tanszék létrehozását a Közgazdaságtudományi Kar Sepsiszentgyörgyön működő kihelyezett tagozata és a Pszichológia- és Neveléstudományok Kar keretei között. Az egyetem vezetősége jóváhagyta, hogy hozzák létre a magyar tagozat vezető testületét, amely mandátumot kapott a magyar tagozat működési szabályzatának kidolgozására. Az egyetem vezetősége jóváhagyott egy, a magyar tagozatvezetés által kidolgozott tervezetet, amely az egyetem kötelékébe tartozó épületek két, illetve háromnyelvű feliratozását, és az intézmény története magyar vonatkozásinak megfelelő tükrözését irányozza elő. Salat szerint a rektor egy történészbizottságot kért fel, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel. A rektor-helyettes a következő időszak kihívásaiként említette az egyetemi autonómia jelenleg adott kereteinek tágítását. Reményei szerint az idei tanév első felében már sikerül megteremteni az újságírói és informatika tanszéket. Emellett kérik az érintetteket, kezdjék el az egyeztetéseket, hogy a Bölcsészkar keretében működő három magyar tanszék Hungarológia vagy Magyarságtudomány Karrá egyesüljön. Fokozatosan próbálják meg leválasztani a BBTE magyar nyelvű oktatását a román oktatás kényszerpályájáról, anélkül, hogy ezzel a megnyert akkreditációkat kockáztatnák. /B. T.: Premiernek számító tanévnyitó a BBTE-n. Önálló Magyarságtudomány Kart terveznek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./ Salat Levente rektor-helyettes beszédében hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarságnak az önálló magyar egyetemhez való joga elvitathatatlan, ugyanakkor megkérdőjelezte egy esetleges önálló egyetemi struktúra versenyképességét. A kilencvenes évek elején elfogadható volt az állandó panaszkodás. Salat Levente kifejtette, nem biztos, hogy az erdélyi magyarság önálló erejére hagyatkozva saját egyetemének olyan nemzetközi státust vívhatott volna ki, mint amilyennel ma a BBTE rendelkezik. Borbély Tamás, a lap munkatársa szerint nem biztos, hogy a Sapientia Egyetem mintája lehet csak sikertörténet az erdélyi magyarság számára. A most körvonalazódó önálló magyar kar a Bölcsészkaron jelenleg működő irodalomtudományi, néprajzi és nyelvészeti tanszékek összeolvadásából jönne létre. Félő azonban, hogy az intézmény román többségű vezetősége ezt a lépést majd arra próbálja felhasználni, hogy elhitesse a nagyvilággal: a magyar karok kérdése is példásan oldódott meg a nagy múltú multikulturális kolozsvári egyetemen. /Borbély Tamás: Az önálló magyar egyetem dilemmái. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./

Október 23-án Szászvárosban Torma Zsófiára emlékeztek, akit autodidakta mivolta ellenére a világ első régésznőjének tartanak, és akit a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem díszdoktori címmel tisztelt meg. A Torma Zsófia-emlékünnepségen már román nyelvű felszólalások is voltak, mert a szászvárosi románok is egyre inkább fejet hajtanak a régésznő munkássága és emléke előtt. Fülöp Júlia, a rendezvény szervezője és Torma Katalin egyaránt elismerésüket fejezték a nagy régésznő munkásságával kapcsolatosan. Csicsókeresztúron (akkor Szolnok-Doboka vármegye, jelenleg Beszterce-Naszód megye) született 1840-ben, Szászváros mégis magáénak tartja Torma Zsófiát, aki az 1860-s években költözött ide. Itt fejtette ki az őskor feltárására összpontosuló tudományos munkásságát, hozta létre a város első történelmi múzeumát, illetve itt hunyt el 1899-ben, szögezte le Torma Katalin, a híres történész testvérpár Marosvásárhelyről érkezett oldalági leszármazottja. Torma Zsófia figyelme a tordosi neolitikus telep felé fordult. 1875-ben kezdte meg a terület majd egy évtizedig tartó rendszeres ásatását, a felszínre kerülő leletek gyűjtését. Az 1876-os budapesti Nemzetközi Régészeti és Antropológiai Kongresszus alkalmából – ahol szenzációt keltett a cseréptöredékeken, korongocskákon fellelt szimbólumokkal és írásjelekkel – őt kérték fel Hunyad megye régészeti adatainak összeállítására. A Tordos melletti, általa feltárt 4500 éves őstelep tordosi kultúra néven vonult be a régészetbe. Legjelentősebb és egyben legtöbbet vitatott, Ethnographische Analogien (1894) című művét Jénában adták ki. /Chirmiciu András: Torma Zsófia-emlékünnepség Szászvároson. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 24./

Megint napirenden a Bolyai-ügy. Most „helyzet” van. Az Európai Unióba lépés előtt kell dűlőre vinni a dolgot, különben elhúzódik beláthatatlan ideig. Az „ideiglenesen” Szegeden működő Ferenc József Tudományegyetem a második bécsi döntést követően 1940 őszén tért vissza Kolozsvárra. A román egyetem minden mozdíthatót magával vitt Nagyszebenbe, de az épületek maradtak. Amennyire lehetett, a magyar állam felszerelte, korszerű tanszerekkel látta el a hazatért egyetemet. A második világháború végén a város lakosságának kérésére az egyetem vezetősége megtagadta a kiürítést, elmenekítést: helyben maradt. Azután megszületett a Groza-kormány döntése, 1945. május 29-én. Ez egy szóban sem említette az 1872-ben alapított magyar egyetemet, hanem egy egészen új „magyar előadási nyelvű Állami Tudományegyetemet” állított fel Kolozsváron. Ezzel megszüntette a magyarok jogfolytonosságát, s minden épületet, felszerelést a román egyetemnek juttat. A magyar felsőoktatás újra kezdhette a berendezkedést. A korábbi 40 helyett kaptak egyetlen épületet, a sétatéri volt Regina Maria Líceumot (Felsőbb Leányiskola), s az egyetemi könyvtárat közösen használhatták a román egyetemmel. Utóbb még a Kereskedelmi Akadémiát, az egyházaktól elvett Marianumot és a piarista épületek egy részét is használhatták. Az 1959-es egyesítéssel ezek az épületek is beleolvadtak a közös felsőoktatási épületrendszerbe. A magyar orvosi kart egyetlen klinikára sem fogadták be, ezért kénytelenek voltak Marosvásárhelyre távozni. Azután megszületett a pótszer: a Sapientia Tudományegyetem, a magyar állam pénzén, a magyar támogatással emelt vagy restaurált épületekben. /Gaal György: Egyetem, épületek, osztozkodás. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

Szabó T. Attila száz éve született. Ünnepel a nyelvészvilág, de nemcsak ők, hiszen Imre Samu szerint „büszkén vallhatja őt magáénak – s úgy gondolom, vallja is – az irodalom-, a néprajz-, a történettudomány és művelődéstörténet egyaránt”. Szabó T. Attila egyaránt foglalkozott nyelvtörténettel, nyelvjárás, hely- és személynévtörténet kutatásával. Ő az erdélyi nyelvészeti iskola megteremtője, személyisége, munkássága meghatározó a XX. század nyelvészeti kutatásaiban. Szabó T. Attila /Fehéregyháza, 1906. jan. 12. – Kolozsvár, 1987. márc. 3./ egyetemi tanulmányait a Református Teológián kezdte, 1927 októberében azonban eldöntötte, hogy nem lép papi pályára. 1926–1927-ben Skóciában az egyetemen hallgatott előadásokat. Hazatérve a kolozsvári egyetemen szerzett magyar–angol szakos tanári oklevelet. 1940 őszén kinevezték a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem nyilvános rendkívüli tanárává, s ugyanakkor a Magyar Nyelvtudományi Intézet igazgatójává. 1951–1953 között politikai okokból visszaminősítették, két évig akkordmunkásként dolgozott az Akadémia Nyelvtudományi Intézetében. 1953-1971 között ismét taníthatott az egyetemen. Foglalkozott a helynévgyűjtéssel is. 1970–1988 között hét kötet jelent meg válogatott tanulmányaiból. Fő művéhez, az Erdélyi magyar szótörténeti tár szerkesztéséhez 1966 januárjában egymaga fogott hozzá. Közel negyvenéves munkával kb. egymillió cédulát készített. Az első kötet szerkesztését 1973-ban fejezte be, s a kötet 1975-ben látott napvilágot. Szabó T. Attila az első kötet szerkesztésének magányos munkája után határozott úgy: ahhoz, hogy a szótár mielőbb elkészülhessen, szerkesztői munkaközösséget szervez maga köré. A második kötet anyagát így már kis csapattal szerkesztette (Nagy Jenő, Kósa Ferenc, Vámszer Márta, Zsemlyei János, Vigh Károly). Ez a közösség tagjait tekintve később változott, gyarapodott, vagy éppen fogyott. Szabó T. Attila életében négy kötet jelent meg, a negyedik 1984-ben. A kommunista diktatúra lehetetlenné tette a további kötetek megjelenését. Az V. kötet végül csak 1993-ban látott napvilágot a budapesti Akadémiai Kiadó és a bukaresti Kriterion közös kiadványaként, míg a VIII. 1996-ban. Végül ennek a kötetnek a főszerkesztését Vámszer Márta végezte el, aki átvette Szabó T. Attila halála után az egész munkálat felügyeletét. A IX. kötettől kezdve az Akadémiai Kiadó és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadványaként jelenik meg a szótár. A XI. kötet 2002-es megjelenését már nem érhette meg Vámszer Márta sem. A főszerkesztés munkája Kósa Ferencre és Zsemlyei Jánosra hárult. Zsemlyei professzor halálát követően Fazakas Emese vette át a stafétabotot, 2005-ben megjelenhetett a XII. kötet. A Szótörténeti tár anyagának gyűjtése közben, levéltári búvárkodásai során Szabó T. Attila külön cédulákra jegyezte az erdélyi helyneveket is, jelentős helynévtörténeti gyűjteményt alakítva ki. Anyagát az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik, feldolgozása Budapesten most van folyamatban, néhány kötet már megjelent. Balassa Iván 1996-ban monográfiában mutatta be Szabó T. Attila páratlanul gazdag munkásságát. 1996-ban, születésének 90. évfordulójára az EME emléktáblát állított a fehéregyházi református templomban. Néhány évvel ezelőtt a Kolozsváron alakult nyelvi intézet Szabó T. Attila nevét vette fel. /Tamásné Szabó Csilla, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos kutatója: Szabó T. Attila születésének 100. évfordulója. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 11./

Dr. Oláh-Gál Róbert matematikus megdöbbenve olvasta Gyémánt László professzor nyilatkozatát, hogy a magyar karok beindítása veszélyezteti a judaisztikai központot (tanszéket). A hajdani Ferenc József Tudományegyetemet éppen a zsidó vagy zsidó származású magyar professzorok tették világhírűvé. A nagy professzorok – Riesz Frigyes, Haar Alfréd – végül inkább Szegedre vonultak az új román hatalom megaláztatásai elől. De bizonyára ismeri a judaisztikai tanszék Teller esetét is a lugosi román hatalommal. /Dr. Oláh-Gál Róbert matematikus: Zsidó professzorok a Kolozsvári Egyetemen. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./

Herrmann Antal /Brassó, 1851. júl. 30. – Szeged, 1926. ápr. 15./ a néprajzoktatás kezdeményezője. 1875-ben a Budapesten középiskolai tanári és levéltárnoki oklevelet, majd ugyanebben az évben egyetemi doktori címet szerzett. 1898-ban néprajz tárgykörből, a kolozsvári tudományegyetemen habilitált. 1886-tól két éven át az erdélyi letelepült és sátoros cigányság népköltészetét, szokásait és hiedelemvilágát tanulmányozta. 1887-ben a magyarországi néprajzkutatás nemzetközi elismertetése érdekében elindította és szerkesztette az Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn című folyóiratot. A kiadvány rövidesen a cigánykutatók nemzetközi társaságának (Gypsy Lore Society) hivatalos folyóiratává vált, őt magát pedig e társaság főtitkárává választották. Figyelemmel kísérte a cigányságra vonatkozó intézkedéseket, a cigány gyermekek iskolába járását szorgalmazta. Cigánykutatásaira felfigyelt József Károly királyi herceg. Együtt dolgozták ki a cigány nyelvtant, amelynek német nyelvű fordítását Herrmann végezte el. Időközben, 1887-ben, felkérést kapott az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című kiadvány néprajzi vonatkozású fejezeteinek szerkesztésére. 1889. január 27-én megalakult a Néprajzi Társaság, első közgyűlésükön (1889. október 27.) a társaság titkárává választották. A társaság 1890-ben elindította önálló folyóiratát az Ethnographiat, amely napjainkig a néprajzi tárgyú közlések legrangosabb fóruma maradt. Herrmann Antal részt vett a Magyar Zenetudomány, Kalotaszeg és Armenia című lapok szerkesztésében és/vagy nyomtatásában, valamint a budapesti néprajzi szervezetek megalakulása mellett a kolozsvári Erdélyrészi Kárpát-Egyesület (EKE) létrehozásában is. 1892-ben elindították az egyesület hivatalos lapját, az Erdély című honismertető folyóiratot, amely az EKE „turistai, fürdőügyi és néprajzi” értesítője lett, majd megalakították a néprajzi bizottságot, amelynek előadójává Herrmannt választották. Az EKE megalakulásakor annak alapszabályában megfogalmazta egy erdélyi néprajzi múzeum létrehozását. Az 1902 októberében rendezett ünnepség alkalmával az Erdélyi Kárpát Múzeum – amelyet értékes szakkönyvtárral gazdagított – Mátyás király szülőházában kapott helyet. A további vidéki múzeumok szervezésében Herrmann maga is tevékenyen kivette a részét, közreműködve a kalotaszegi, a szamosújvári örmény, a brassói szász, a dévai, a tordai és a dési történeti múzeumok életre hívásában. Herrmann a magyar nyelvű néprajzi képzés elindítója. Az 1897–98-as tanévben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karon az általános és hazai etnográfia magántanára lett. Egyetemi előadói tevékenysége Erdély néprajzát és a néprajztudomány általános kérdéseit ölelte fel. Az ő tanítványai voltak a magyar néprajztudomány későbbi nagy egyéniségei: Visky Károly, Györffy István, Szendrey Zsigmond, Seprődi János és Biró Lajos. A pályatársai közül Vikár Béla, Jankó János és Sztripszky Hiador is látogatta előadásait. Herrmann Antal a román megszállásig 21 és fél tanévet töltött a kolozsvári egyetemen. A kényszerű távozását követően, 1921-ben a Szegeden létesített Ferenc József Tudományegyetemen folytatta oktató munkáját. A szegedi egyetemen eltöltött néhány év alatt megalapozta a néprajztudomány iránti érdeklődést, tevékenységének hatására Magyarországon elsőként (1929-ben) itt létesült néprajzi tanszék. /Czégényi Dóra: A néprajzoktatás kezdeményezője. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./

Csőgör Lajos /Nagysármás, 1904. márc. 18.- Budapest, 2003. júl. 8./ a középiskolát Nagyenyeden végezte. Szegeden megszerezte a fogorvosi diplomát. Nagysármásra került általános orvosnak, majd a nagyenyedi kollégium fogorvosa lett. 1940-ben tanársegédnek nevezték ki a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemre. 1944-ben egyike azoknak a bátor férfiaknak, akik célul tűzték ki Magyarország háborúból való kiugrását. Csőgör Lajos a Békepárt javaslatára 1944 októberétől 1945 őszéig Kolozs vármegye alispánja lett, s közben 1944 telén őt bízták meg a magyar tannyelvű Bolyai Egyetem megszervezésével. 1945. június 1-jén bölcsész-, jogi, természettudományi és orvosi karral beindult az oktatás. Az orvosi kar kolozsvári elhelyezése gondot okozott, s így Marosvásárhelyre költöztették át, ahol Csőgör Lajos rektorként vezette az intézetet. Koncepciós perben bebörtönözték, 1949 őszétől 1954 tavaszáig raboskodott, majd a rehabilitálása után a fogászati karon lett tanszékvezető. A magyar egyetemet 1962-ben román tagozattal bővítették. 1964–1967 között újra megválasztották az egyetem rektorának. 1969-től az Orvostudományi Akadémia alelnöke. A professzor Budapestre települt. /Fodor Sándor (S.): Járom az utat… A MOGYE első rektora. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 22./

Az RMDSZ és a helybéli egyházak szervezésében a hét végén Marosludason találkoztak a Kárpát-medencében levő Ludas nevű települések képviselői. Eljöttek a magyarországi Heves megyében levő és a vajdasági ludasiak is. Július 23-án, vasárnap a találkozó emlékére állított kopjafát avattak a református templom udvarán. A Magyar Házban megnyitották Árkosi Enikő helybéli fiatal képzőművész kiállítását. Az ünnepi műsorban Varga Zsuzsanna, a helybéli líceum tanára és tanítványai szavaltak, zenés verseket adott elő Szőcs Ilka székelyudvarhelyi költő, majd a Hajdina és a Pohánka marosludasi néptáncegyüttesek mutatták be műsorukat. Fellépett még a református egyház vegyes kórusa is. Megkoszorúzták dr. Buday Árpád régészprofesszor szülőházát. A professzor Marosludason született 1879. január 17-én, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem történelem karán szerzett diplomát, majd ugyanazon egyetemen tanári állást kapott. 1914-1919 között az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke volt. Kutatási területe Dacia római kori hódoltságának kora. Tankönyvet írt és irodalmi alkotásai is voltak. A professzor 1927-ben karával együtt a szegedi egyetemre települt át, itt halt meg 1937-ben. Marosludas 2000-ben állított emléktáblát házának falára, azóta minden alkalommal kegyelettel emlékeznek meg a város nagy szülöttjéről. /Vajda György: Ludasok találkozója. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 25./

Sorin Mitu legújabb könyvét – Transilvania mea (Polirom Kiadó. Iasi) (A mi Erdélyünk) – fél évvel megjelenése után is vihar előtti csend övezi. 1999 őszén Sorin Mitu XII. osztályos történelemkönyvének bűnéül a román nacionalisták azt rótták fel, hogy lábbal tiporja a nemzeti érzelmeket. A valóságban kizárólag levéltári források alapján szertefoszlatta a román nacionalizmus rögeszméit. Végképp felháborította őket, hogy Sorin Mitu a nemzeti kisebbségeket nem jövevényeknek, hanem a románsággal egyenrangú sorstársaknak mutatta be. A lejárató kampányban maga Adrian Nastase, akkor az ellenzéki szocdemek első alelnöke készített vádiratnak beillő szintézist: a Cotidianul 1999. október 18-i számában háborgott a tankönyv ellen: „A tanulók öntudatát beoltja a magyar revizionizmus eszméivel, amelynek célja Erdély autonómiája és a Román Állam megcsonkítása. A fiatal nemzedék nem ismeri a magyar revizionizmus historiográfiai agresszióját, ezért a tankönyv téves eszméi könnyen befolyásolhatják.” Különösen veszélyesnek tartotta a roesleri tézist, miszerint a római uralom alatt és a népvándorlások során a dák nép kihalt, így az Ázsiából érkező honfoglaló magyarok a IX. században üres területre érkeztek, a románok csak azután vándoroltak be a Balkán-félszigetről. Adrian Nastase egyébként 1999. október 11-én Bukarestben, az európai geopolitikai nemzetközi szemináriumon kijelentette: Erdélyben rövidesen súlyos etnikai konfliktusok következnek be. Sorin Mitu történész, kolozsvári egyetemi tanár 1965-ben született. Mitu egyik őse 1628-ban Bethlen Gábor fejedelemtől nemesi oklevelet kapott, elismerésül a hadjáratokban szerzett érdemeiért, mintegy bizonyságául, hogy az erdélyi román családok sorsa egybefonódott a magyarságéval. Sorin Mitu megemlíti, hogy ilyen példák nyomán tudott mentes maradni a nacionalizmustól, de ebben döntő szerepet játszott házassága is Melindával, aki most pályatársa is: Mitu Melinda számos tanulmányt közölt a román-magyar művelődési kölcsönhatásokról. Sorin Mitunak meglepően sok műve jelent meg, például olyan alapvető munkák is, mint az Istoria modernizarii Romaniei (1800-1918); Geneza identitatii nationale la romanii ardeleni; Introducere in istoria Europei moderne stb. Mostani könyvében a szerző köszönetet mondott barátjának, Mihai Razvan Ungureanunak, a Polirom Kiadó Historia sorozata szintén történész szerkesztőjének (jelenleg külügyminiszter), valamint Silviu Lupescu igazgatónak azért, hogy könyve megjelenését lehetővé tették „nem Erdélyben, hanem Moldvában!” – tette hozzá a szerző, talán arra célozva, hogy ilyen könyv Kolozsváron, az ottani román környezetben nem láthatott volna napvilágot. Sorin Mitu már bevezetőjében rögzítette célját, eloszlatni az Erdéllyel kapcsolatos, eddigi rögeszmés ködösítéseket. Utalt Ion Lancranjanra, Stefan Pascura, Ilie Ceausescura, akiknek művei már címükkel is sugallják tartalmukat (Erdély, az ősi román föld), hogy szembeállítsa velük az új történész-nemzedék (Lucian Boia és társai) tárgyilagos szemléletét. Sorin Mitu szertefoszlatja a legismertebb közhelyeket, előítéleteket; ízelítőül csak néhány példa. Erdély története mintha 1918. december 1-jével kezdődne, a román történészek többsége vagy démonizálja mindazt, ami előtte volt, vagy egyszerűen nem vesz tudomást róla. Így történik többek között a kolozsvári egyetemmel. Sorin Mitu ezért külön fejezetet szentelt az egyetem történetének Az itteni felsőoktatás kezdetei 1581-ig nyúlnak vissza, mikor Kincses Kolozsváron (a szerző ezt így, magyarul írja) Báthory István jezsuita intézetet létesített. 1872-ben indult be Kolozsváron a magyar tudományegyetem, amely 1897-től Ferenc József nevét viselte. A román történetírás erről a korszakról nem akar tudomást venni – írta Sorin Mitu -, mintha Kolozsváron a felsőoktatás 1919-ben, a román egyetem megalapításával kezdődött volna. El kell mondani, hogy Kolozsváron létezett a Ferenc József Tudományegyetem, amelynek román utódja csak 1919-ben indult be, és 1927-ben kapta a Regele Ferdinand I nevet. Történetéhez hozzátartozik 1959 is, amikor a kommunista rendszer egyetlen tollvonással egyesítette a Babes és Bolyai egyetemeket, hogy engedményt tegyen a román nacionalizmusnak. Tudomásul kell venni azt is, hogy Románia mint országnév, csak 1833-tól létezik, míg Erdélyt első ízben 1190-ben említik források, írta. Ennek ellenére, némelyek fesztelenül emlegetik Románia első vonatját, első futballcsapatát, első villanyvilágítású városát, noha mindez Ausztria-Magyarország területén létezett. A Monarchia hatása nélkül Erdély ma a török és orosz befolyás nyomán úgy festene, mint Moldávia Köztársaság, azzal a különbséggel, hogy itt a román sovén-nacionalizmus nem az oroszok, hanem a magyarok ellen irányul. A regáti szellem és különösen a kommunista rendszer romboló hatása következtében a mai Erdély tökéletesen hasonult Románia többi részéhez. Sorin Mitu ebből az alapállásból vizsgálta az autonómia, illetve Erdély föderalizációjának „szép illúzióját”. Az előfutárok bemutatása után eljut a teoretikusok mai nemzedékéhez: Alexandru Cristelecan és Sabin Gherman után Molnár Gusztávhoz. A föderalizáció kérdésében Sorin Mitu nem ért egyet Molnár Gusztávval. Szerinte már az elképzelés kiindulópontja téves, miszerint Erdély különbözne Románia többi tartományától, mert ez csak 1918 előtt volt így, ma már Bukarest balkáni szelleme, a felületesség uralja Erdélyt is. A történetírással kapcsolatban Sorin Mitu a Köpeczi Béla nevével fémjelzett, Erdély története című háromkötetes monográfiát (1986) tartja legjobbnak. Ez a monumentális vállalkozás mutatja be legteljesebben és legkiegyensúlyozottabban Erdély román, magyar és szász közösségeinek múltját. /Barabás István: A mi Erdélyünk. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 26./

Kolozsvár más diszciplínák mellett, az erdélyi földtudományok központja lett. Sokan, nem alaptalanul „Kolozsvár földtani iskolájáról” beszélnek. Az 1872-ben itt megalapított Ferenc József Tudományegyetem már kezdetben fontos fórumává vált a geológiai, paleontológiai és geomorfológiai kutatásoknak. Így a város és környékének tanulmányozása és tudományos feldolgozása már ekkor nagy lendülettel bontakozott ki dr. Koch Antal (1843–1927), dr. Szádeczky-Kardos Gyula (1860–1935) geológusok, valamint dr. Cholnoky Jenő (1870–1950) földrajzos-geomorfológus tevékenysége által. A múlt század második felében, a Kolozsváron 1945-ben megalapított Bolyai Tudományegyetem Földrajz-Földtan karán újabb tudós nemzedék öregbítette az Erdély földjére vonatkozó kutatások és szintézisek tárházát. A sok név közül dr. Balogh Ernő (1882–1969) mineralógust, dr. Török Zoltán (1893–1963) geológust, dr. Tulogdy János (1891–1979) geomorfológust, dr. Mészáros Miklós (1927-2000) sztratográfust, dr. Fuchs Herman (1915–1996) paleontológust és dr. Újvári József (1928–2000) hidrológust kell megemlíteni. /Ajtay Ferenc: Kolozsvár és környéke geológus szemmel. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./

Tőkés László püspök a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem 11 magyar díszdoktorához fordult az egyetemi feliratok ügyében. Oláh György Nobel-díjas tudósnak, Erdő Péter bíboros-prímásnak, Bölcskei Gusztáv református püspök-zsinati elnöknek, Jakubinyi György gyulafehérvári érseknek, Abádi Nagy Zoltán, Bokros Lajos, Chikán Attila, Vajda Mihály és a norvégiai Csemay Lászó professzoroknak, valamint Pungor Ernő és Glatz Ferenc akadémikusoknak írt nyílt levelet Tőkés László, arra kérve őket, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktoraiként tekintélyüket latba vetve segítsenek a kolozsvári intézményben kialakult áldatlan helyzet megoldásában. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke úgy fogalmazott, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetemen olyan magyarellenes esemény bontakozott ki, amely felidézi 1919-et, amikor a bevonuló román karhatalom kilakoltatta székhelyéről az elődintézményt, a Ferenc József Egyetemet és tisztogatást hajtott végre a magyar oktatói karban, vagy azt, ahogyan 1959-ben Ceausescu vezényletével megszüntették a Bolyai Tudományegyetemet. Tőkés László kijelentette: napjainkban a multikulturálisnak álcázott kolozsvári intézményben szintén erővel akadályozzák meg az önálló magyar karok létrehozását, és nemhogy a Bolyai Tudományegyetem helyreállítására irányuló, jogos magyar követeléseknek nem tesznek eleget, hanem még az intézmény által előírt két- vagy többnyelvűségnek sem adnak teret. Elbocsátják állásukból, illetve a rendőrség kezére adják a törvényes jogokért, az ifjúság esélyegyenlőségéért kiálló magyar oktatókat – írta Tőkés László, súlyos etnikai diszkriminációnak minősítve Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok elbocsátását. Arra kérte a díszdoktorokat, hogy csatlakozzanak az Erdély-szerte kibontakozó, széles körű tiltakozó megmozdulásokhoz. Bodó Barna elmondta: ha nem sikerül előrelépni még idén, és nem változik meg az egyetem román vezetésének hozzáállása a kétnyelvűség és az egyenjogúság kérdésében, akkor azt tervezik, hogy az intézmény minden magyar vezetője lemond. (Magyar Rádió Online) /Erdély.ma, dec. 2./

Dr. Nagy Attila nyugalmazott tüdőgyógyász főorvos, dr. Péter Mihály nyugalmazott egyetemi tanár, akadémikus – a gyakorlati munkát ellátó orvos és a tudós kutató professzor szemszögéből tekintett vissza az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem történetére Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Házban. Péter Mihály professzor számolt be a második magyar felsőoktatási intézmény, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem alapításáról és a hatalomváltások miatti kényszerű költözéseiről, amíg orvosi és később a gyógyszerészeti kar 1945-ben Marosvásárhelyen végleges helyre talált. Az akkor 37. 000 lakosú egykori település önzetlen támogatással fogadta be az érkező 20 előadót, kutató tanárt, 40 tanársegédet, 50 gyakornokot és a diákságot. A nemzetközileg elismert oktatók hozzájárultak Marosvásárhely szellemi életének fellendítéséhez, gazdagításához. Az első marosvásárhelyi évfolyam végzőse, dr. Nagy Attila főorvos kiemelte, hogy felkészülés dolgában nem volt pardon, s akkoriban a 360 hallgatóból mindössze 140-en tudták elvégezni az egyetemet. A mával való összehasonlítás során Péter Mihály professzor a színvonal csökkenését említette. /(bodolai): Az orvostudomány szolgálatában. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 31./

Április 12-én tartották Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Orvos és Gyógyszertudományi Szakosztálya XVII. Tudományos Ülésszakának megnyitóját. A háromnapos rendezvényen díjakat is átadtak, április 13-án pedig plenáris ülés után az EME székházában felavatták dr. Genersich Antal mellszobrát. Genersich Antal /Nagyszombat, 1842 – Kolozsvár, 1918/ az 1872-ben felállított Kolozsvári Egyetemen a kórbonctan tanára lett és létrehozta a Kórbonctani Intézetet. 1895-től Budapestre, az egyetem Kórbonctani Tanszékére kapott meghívást. Később az egyetem rektora lett. A Magyar Tudományos Akadémia tagjává választotta, sírja a Házsongárdban található. A mellszobor eredetije (Pásztor János alkotása) Budapesten található, az itteni szobormásolat és posztamens készítője Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész. A szervező bizottság elnöke, dr. Bódizs György köszöntötte a szakosztály tagjait. Dr. Kovács Dezső, a szakosztály elnökének köszöntője után egy perces néma csenddel adóztak az utóbbi időben elhunyt tagtársaik emlékének. A Lencsés György-díjat idén dr. Feszt György professzornak adományozták, a Pápai Páriz Ferenc Alapítvány díját a kuratórium dr. Ferencz László és dr. Pongrácz Antal Sándor professzoroknak ítélte oda. A Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetem által adományozott díjat dr. Romics Imre magyarországi professzor kapta. A díjátadás után ünnepi műsorral zárult a kolozsvári Magyar Opera magánénekesei, valamint ének-, zenekara közreműködésével. /Köllő Katalin: Tudományos ülésszak az EME-nél. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 14./

Április 16-án Kolozsváron a Farkas utca 4. szám alatti épületben felavatták a Babes–Bolyai Tudományegyetem múzeumának új otthonát. A négy teremben, többek között, helyet kapott – néhány korabeli fényképfelvétel és dokumentum erejéig – az 1872–1918-as, 1940–45-ös és 1945–59-es időszakok méltánytalanul lecsökkentetett emléke is, „Ferencz József Tudományegyetem”, „A kolozsvári magyar egyetem” és a „Bolyai Egyetem” alcímek alatt. /Méltánytalan emlékek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 17./

Az egyetemlétesítés első alapelve az volt, hogy a hiányszakokat kell pótolni a Sapientia–EMTE-n. Másrészt azok a szakok valósuljanak meg, amelyek életképességét a helyi civil kezdeményezések biztosítják. Tonk Sándor rektor többször hivatkozott az egyetem történeti hivatására: a Ferenc József Tudományegyetem jogutódjaként kell tekinteni minden magyar nyelvű felsőoktatási kezdeményezés megvalósulását, emlékezett Tonk Sándorra dr. Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia–EMTE jelenlegi rektora. 2007-ben történik az ezelőtt hat évvel beindított szakok akkreditációja. A Sapientia Alapítvány kezdeti szakaszában több olyan programot működtetett, amelyek a kolozsvári magyar diákközösség javát szolgálják: például a jogász-, közgazdász-kollégiumi, a vendégtanár- és a könyvkiadási programokat. Az egyetem minőségi oktatást vállalt olyan korban, amikor a felsőoktatás versenyében a minőség háttérbe szorult, s a középiskolai képzéssel is gondok vannak. A Sapientia-rendszerhez tartozó Kutatási Programok Intézetén a mai napig érződik az intézményteremtő kezdeti lépések hatása. Az egyetem alapítása nem volt mentes a vitától, az irigykedéstől. Ma az egyetemet számon tartják, része az akadémiai közösségnek. /Tonk Sándor döntései az egyetem ügyét szolgálták. Beszélgetés Dávid Lászlóval, a Sapientia rektorával. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 2./

A Kolozsváron tartott kisebbségi és regionális nyelvű napilapok és a többnyelvűség az EU-ban témájú konferencia alkalmából a Szabadság összefoglalót mutatott be romániai magyar közösség vallási életéről, ezt angol és román nyelven is közölte. Romániában a román többség zömmel görögkeleti vallású. Ez a felekezet évtizedeken keresztül – egyfajta államvallásként – kiváltságos helyzetben volt. A románok között jelentős volt a görög rítusú katolikusok száma, ezt a felekezetet a kommunizmus idején törvényen kívül helyezték, templomaikat elkobozták, és a görögkeleti felekezetnek adták. A hívek egy része beolvadt a „nemzeti” egyházba, de sokan római katolikus hitre tértek. A románság keretében jelentős teret hódítottak az újprotestáns felekezetek is. A magyar lakosság zömmel a négy történelmi egyház híve, lélekszám szerinti sorrendben: református, római katolikus, unitárius ás evangélikus-lutheránus. Az újprotestáns felekezetek közül a magyarság körében a baptisták, illetve a hetedik napot ünneplő adventisták közössége számottevő. Az újság bemutatta a magyar lakosság hitéletét, felvázolva az egyes történelmi egyházak múltját. A Római Katolikus Egyházat illetően a kommunizmus idején az egyházi vagyont elvették, számos papot, püspököt bebörtönöztek, többen ott haltak meg. Megkísérelték létrehozni a Rómától független állami egyházat, de ez nem sikerült. Az ellenállás vezéralakja Márton Áron püspök megjárja a kommunista börtönöket, majd évekig házi őrizetben volt. Ő már a második világháború idején felemelte szavát az antiszemita rendelkezések ellen. A rendszerváltozás után lassan, nehezen megindul az ingatlanvagyon visszaszolgáltatása, az egyházi élet fejlődése. Az újság csak az Erdélyi Református Egyházkerületet mutatta be, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületetről nem adott számot. A kommunisták az egyházak iskoláit, intézményeit államosították. Az 1989-es változást követően lassan halad az államosított javak visszaadása. Ennek ellenére előbb Kolozsváron sikerült újraindítani a református kollégiumot, majd Marosvásárhelyen, Nagyenyeden, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen is indultak református osztályok, állami középiskolák keretében. Az Evangélikus Lutheránus Egyház jelenleg mintegy 32 500 tagot számlál. Az istentiszteletek látogatottsága megnőtt, megszervezték a vallásoktatást, a diakóniai munkát és a kulturális tevékenységet. Az unitárius vallás az egyedüli magyar, erdélyi alapítású keresztény felekezet. A rendszerváltás után lehetőség nyílt a fejlődésre, testvérkapcsolatok jöttek létre az angliai és amerikai unitárius egyházakkal. /A romániai magyar közösség vallási élete. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./ 6/ A Kolozsváron tartott kisebbségi és regionális nyelvű napilapok és a többnyelvűség az EU-ban témájú konferencia alkalmából a Szabadság összefoglalót adott az állami magyar felsősoktatásról Kolozsváron hat állami finanszírozású felsőfokú oktatási intézmény működik, magyar nyelvű képzést csak Babes–Bolyai Tudományegyetem biztosít. Az intézmény az egykori magyar Bolyai Egyetem, illetve a román Victor Babes Egyetem összeolvasztásából jött létre, és az elmúlt évtizedek során a magyar struktúrák mérete és helyzete sokszor változott. Az egyetem részben politikai nyomásra 1995 óta vállalta fel azt a programot, amit képviselői multikulturálisnak tartanak. A BBTE 21 karából jelenleg 17 biztosít román és magyar, 11 pedig román és német nyelvű képzést. Két karon (a Református-, illetve a Római Katolikus Hittudományi Karon) az oktatás kizárólag magyar nyelven folyik. Az egyetemi szintű képzés 157 szakot kínál (89-et román, 51-et magyar, 14-et német és 3-at angol nyelven). /Állami magyar felsőoktatás Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./ Az impériumváltás után, 1918-1919 volt a Ferenc József Tudományegyetem utolsó féléve. A beiratkozott 2570 diák 83%-a magyar volt. A második világháború után Bolyai Tudományegyetem néven Kolozsváron magyar tannyelvű egyetem létesült négy karral. 1958-ban a kommunista hatalom parancsára megkezdődtek a magyar és román egyetem egyesítését szorgalmazó gyűlések, amelyek néhány hónap alatt a két egyetem teljes összeolvadását eredményezték. A folyamatot Nicolae Ceausescu későbbi államfő és Ion Iliescu akkori KISZ-elnök vezette. Az így keletkezett Babes–Bolyai Tudományegyetemen fokozatosan megszűntek a magyar csoportok. Az 1989-ben lezajlott változások után követelték az önálló anyanyelvű oktatást, de az egyetem kérdésében nem születtek döntések. Az továbbra is összevont maradt, a magyar csoportok nem élvezhettek önállóságot. 1990-ben az erdélyi magyarság tízezres utcai tüntetéseken követelte az önálló romániai magyar oktatási hálózat megteremtését, a magyar tannyelvű állami egyetem újraindítását. 1992 és 1997 között az RMDSZ több mint 600 ezer aláírást gyűjtött össze ugyanezen célok támogatása érdekében. 2001-ben két, még 1998-ban benyújtott, erre vonatkozó törvénytervezetet utasított el a román parlament. 2006 februárjában 80 nemzetközi elismertségnek örvendő professzor, köztük 11 Nobel-, Fields- és Wolf-díjas tudós kérte a Bolyai Egyetem újraindítását. Petíciójukra, melyet Románia elnökének és miniszterelnökének, valamint az Európai Bizottság elnökének címeztek, nem érkezett válasz. Megalakult a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), amely kül- és belföldön látványos akciókkal próbálja tárgyalásra kényszeríteni az egyetem vezetőségét – mindmáig sikertelenül. Tavaly novemberben a szervezet egyik alelnöke, Hantz Péter az egyetemi vezetés és az adminisztratív személyzet ellenállása dacára magyar nyelvű feliratokat helyezett el három épületben. Ezeket leverték, összetörték és megtaposták, Hantzot pedig társával, Kovács Lehellel együtt, az általános hazai és külföldi tiltakozás ellenére azonnal elbocsátották. /Ercsey Ravasz Ferenc: Kollégiumtól a Babes–Bolyai Tudományegyetemig. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./

Veress Ferenc fotográfusi munkássága elválaszthatatlan Kolozsvár történetétől. Kevésbé ismertek azok a munkái, amelyek műtermeiben, híres vagy kevésbé híres emberek portréjaiként készültek el. A most zárult kiállításon több tucatnyi Veress Ferenc-fényképet mutattak be. Veress Ferenc (1832–1916) első állandó műtermét 1853-ban nyitotta meg Kolozsváron. 1859–1873 között öt város- és tájképalbumot állított össze. 1865-ben az Erdélyi Múzeum-Egyesület fényképésze lett. 1881-től a Kolozsvári Tudományegyetem magántanára. Megalapította az első magyar fényképegyesületet és megszervezte az első magyar csoportos fényképkiállítást. 1882-ben kiadta az első fényképészeti szaklapot Fényképészeti Lapok címmel, amelyet ő is szerkesztett (1888-ig folyamatosan megjelent). Veress Ferenc a Házsongárdi temetőben, a Khudy család sírboltjában nyugszik. /Egy kevésbé ismert Veress Ferenc (1832–1916). = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

Augusztus 27-én Kolozsváron bemutatták Bíró Vencel /Vértessomló, 1885. aug. 9. – Kolozsvár, 1962. dec. 2./ volt, piarista rendfőnök és történetíró Erdélyi piarista nagyok – kiadatlan életrajzok /Verbum Kiadó, Kolozsvár/ című kötetét, amelyet a budapesti Sas Péter művelődéstörténész szerkesztett. A bemutatón Bíró Vencel életrajzát Sas Péter ismertette. A szerzetes-történész 1885. augusztus 9-én született a Komárom megyei Vértessomlón, a tatai piarista kisgimnáziumba járt. A századfordulón, 1900-ban lépett be a kegyes tanítórendbe. Teológiai és egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte a Kalazantinumban, szaktantárgyként a történelmet és a latin nyelvet tanulta. Tanárai közül nagy hatással volt rá Szádeczky Kardoss Lajos, akinél magyar történelmet és diplomatikát tanult a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen. Az ő hatására terelődött figyelme Erdély történelme felé. Bíró Vencel első jelentős szakdolgozata az Erdély külügyi fejlődése a fejedelemség megalakulása korában 1541 – 1571 címet viselte. Tanári pályája a kolozsvári római katolikus főgimnáziumban kezdődött. Jelentős szerepe volt a piarista templom történetének összeállításában, a Szent-Mihály templom restaurálásában is. Jelentős munkát végzett az erdélyi katolicizmus története, valamint intézményei és nagyjai területén. A most bemutatott kötet két piarista tudós szerzetes életrajzát tartalmazza: Dániel Benedek István bölcsész-teológusét és Salzbauer Jánosét, aki a görög nyelv, a földrajz, a történelem, sőt, a számtan és a teológia tudora volt. Olvasható még a kötetben egy Balanyi György és Kolozsvár című tanulmány is. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Bíró Vencel: Erdélyi piarista nagyok. = Szabadság (Kolozsvár), 2007. aug. 29./

Kelemen Lajos emlékév volt az idei: 130 esztendővel ezelőtt született a már szinte életében legendává vált levéltáros-kutató. Kiss András nyugalmazott levéltáros nagy tisztelője és követője volt, munkája során példaképének tekintette Kelemen Lajost. Elmondta, hogy Kelemen Lajos közvetlen munkatársai közül ma már csak Jakó Zsigmond él. Erdélyben a levéltáros fogalma Kelemen Lajossal azonosult. Meghatározó szerepe volt az erdélyi történetkutatásban. Kelemen Lajos egy korszakot jelentett az erdélyi levéltártörténetben, amely azonban vele be is fejeződött. A nagy értékű levéltári anyagok gyűjtéséhez, megmentéséhez és biztonságba helyezéséhez szükséges volt az ő rendkívül nagy tudása, anyagismerete. A családok, akik rábízták a Kelemen Lajos vezette levéltárra családi irataikat, történeti forrásaikat, bíztak benne, nem adták volna ezeket akárkinek a kezébe. Példátlanul jó memóriája és hatalmas tudása volt. A levéltárban akkor nem készültek a ma szokásos és szükséges levéltári segédletek: ha valaki kért tőle valamit, pontosan tudta, hogy mit adjon oda. Kelemen Lajos elődei cédula katalógusokat akartak készíteni. Kelemen Lajos azonban tisztában volt azzal, hogy csak a teljes levéltár ismeretében lehet jól kutatni. Levéltárosként elsőnek alkalmazta ezt az elvet: teljes levéltári testeket vett át, ami óriási lépés volt. Jakó Zsigmond megírta az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárának történetét, kifejtve, hogy ez a levéltár Kelemen Lajos legszemélyesebb életműve. Sok olyan kutatót lehet felsorolni, akik ugyan nélküle is megállták volna a helyüket, de érezhető, hogy mindannyian kaptak tőle útmutatást, indíttatást. Ilyen például Balogh Jolán művészettörténész. A másik művészettörténész a nemrég elhunyt B. Nagy Margit, aki szerkesztette is Kelemen Lajos művészettörténeti írásait. Ő is bizonyos kutatásokat Kelemen Lajos útmutatásai alapján végzett. Még egy olyan kiforrott kutató is, mint Jakó Zsigmond, aki A gyalui vártartomány és urbárium című munkájában jegyzetben köszönte meg Kelemen Lajosnak, hogy felhívta a figyelmét erre az anyagra. A szabadegyetemi előadásait 1940–1944 között tartotta a Mátyás király Diákházban, előadásain zsúfolásig megtelt a terem. Külön sajátossága Kelemen Lajosnak a városkép ismertetés. Amikor 1940-ben újraszervezték a Ferenc József Tudományegyetemet, Kelemen Lajosnak felajánlották az egyetemi tanári állást, de ő, arra hivatkozva, hogy nem tudott lépést tartani a tudomány fejlődésével, nem fogadta el az ajánlatot, levéltáros maradt. Ez a szerénységét bizonyítja. Nyitott volt a más nemzetiségűek felé is. Ezt bizonyítja, hogy az 1957-ben kiadott Kelemen Lajos Emlékkönyvben jelen vannak a román és szász kutatók is, önkéntesen, tiszteletadásból. A kötet a 80 éves születésnapjára jelent meg. A 70. születésnapjára, 1947-ben az Erdélyi Múzeum folyóirat különszámot adott ki a tiszteletére, amelyet azonban az akkori művelődési-tudományos, magyarul beszélő vezetők zúzdába küldtek. Ennek megmaradt néhány behajtogatott példánya, amit 1990-ben reprintben adott ki a Magyar Néprajzi Társaság és a Magyar Nyelvtudományi Társaság. /Sándor Boglárka Ágnes: Erdélyben a levéltáros fogalma Kelemen Lajossal azonosult. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./