Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság marosvásárhelyi fiókszervezete és a Bolyai Csoport közösen létrehozott díját, a Signum-Pro Scientia Absoluta Vere-díjat elsőként vette át június 6-án Marosvásárhelyen Edmund Robertson matematikus, a skóciai St. Andrews Egyetem professzora, akinek a nevéhez fűződik a mintegy 2000 rangos matematikus életrajzát tartalmazó MacTutor matematikatörténeti internetes adatbázis létrehozása. Az internetes programot naponta több százezren veszik igénybe, a weboldal létrehozói pedig tovább folytatják kutatómunkájukat. Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság marosvásárhelyi fiókszervezete és a Bolyai Csoport párhuzamosan a hazai tudósok számára is díjat alapít, amelyet olyan matematikusoknak adományoznak, akik a legtöbbet teszik a Bolyai-hagyaték ápolásáért, feldolgozásáért. /Signum-Pro Scientia Absoluta Vere- díjat adományoztak. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 9./

Mire emlékeztet a sepsiszentgyörgyi emlékház?
A mindenkori emberi közösségek, a társadalom – csak úgy, mint ennek éltető szervei, a nemzeti, vallási közösségek, végül pedig a család – jelene a múlt fundamentumán áll szilárdan, vagy suvadásnak van kitéve attól függően, hogy hol és miből épült.
Hogy ez az eleven építmény szolgál-e még nemzedékeket, és hogyan szolgál, azt a múlt tapasztalatainak hasznosítása dönti el. A világháborút követően a Szovjetunió érdekzónájába került többi kelet-európai országhoz hasonlóan Románia is olyan erőszakos világnézeti átalakításon esett át, amely a lenini-sztálini terror eszközeivel a megosztást, a társadalmi béke helyett a bizalmatlanságot, a gyűlöletet tette a kommunizmus megvalósulásának módszerévé.
A polgárság intézményei és maga a polgári középosztály, az egyház intézményei és vagyona, amellyel iskolákat és szociális alapítványokat tartott fenn, a társadalom anyagi biztonságát szavatoló modern nagybirtok és európai szintű nagyipar ebek harmincadjára került, hogy majd a hozzá nem értés új arisztokráciája, a kommunista vezetés a javaiktól megfosztottak újkori rabszolgáira hárítsa a kommunizmus gazdasági alapjainak megteremtését.
A kiszolgáltatottság, a már-már elviselhetetlen megaláztatás és az egyre fokozódó lelki és anyagi nyomor miatt türelmüket vesztett emberek és csoportok a siker reménye nélkül emelkedtek fel tiltakozni. A hírhedt kommunista politikai rendőrség, a Szekuritáté és a felsőbb utasításnak szolgai módon engedelmeskedő „törvénykezés” feladata volt megteremteni a hallgatás csendjét börtönnel, súlyos, akár halálos ítéletekkel.
A sepsiszentgyörgyi emlékház – akárcsak a máramarosszigeti börtönmúzeum – a romániai ellenállóknak állít emléket, annak a több ezer magyar és román polgárnak, akik tiltakoztak a kommunista terror ellen. Természetesen nem mérhetjük a város Beör-palotájának a pincéjében berendezett élethű helyszínt és a látogatók őszinte megdöbbenését kiváltó dokumentumokat a máramarosszigetihez, de annyiban még több is, hogy míg a máramarosszigeti börtönmúzeum méltatlanul kevés helyet biztosít a magyar (és szász) nemzetiségű antikommunistáknak, a sepsiszentgyörgyi emlékház pótolja ezt a hiányosságot.
Amikor a Romániai Volt Politikai Foglyok Kovászna megyei szervezete a sepsiszentgyörgyi városháza rendelkezésére álló Beör-palotába költözött, a tágas és igen elhanyagolt állapotban lévő pince rendeltetése évekig csak a hasznosítás lehetőségének a témáját kínálta.
Miután meglátogattuk a máramarosszigeti börtönmúzeumot, szervezetünk vezetőségében felerősödött az az addig tétova szándék, hogy itt rendezzük be azt a székelyföldi emlékhelyet, ahol bemutatjuk a fél évszázados kommunizmus embertelenségét, megbocsáthatatlan bűneit, hangsúlyosan az erdélyi magyarság megpróbáltatását.
Ez a pincényi hely hitelesen bemutatja azt a cellát – a maga betonágyaival és asztalával –, ahol vizsgálati fogságban voltunk kettesben, többnyire egy „téglával” (besúgóval).
Mellette rendeztük be a végrehajtó börtön emeletes ágyakkal túlzsúfolt levegőtlen celláját az ürülékes, és az ivóvizes cseberrel.
A sarokban található a szigorított, egyszemélyes sötét zárka, ahova néha egymásnak háttal két foglyot is bezártak. Berendeztünk egy vizsgálótisztek birtokolta kihallgatószobát is, ahol az íróasztaltól távol, a szoba közepén padlóhoz rögzített szék (és az ezen gubbasztó rab) néz szembe a nagy fényerejű lámpával és a faggatózó tiszttel. Emellett egy tágasabb teremben – akárcsak a többi helyiségben – a fali pannók döbbenetes dokumentumokat kínálnak a szemlélődőnek a letartóztatásokról, a tanúvallomásokról, a besúgók jelentéseiről, a dossziék előlapjairól, továbbá a beismerésekről, az ítéletekről.
Megrettent arcú, még gyerekkorban lévő fiatalok néznek szembe a látogatóval személyi lapjukról. A munkálatokat vezető Török Józsefnek, szervezetünk megyei elnökének nem egykönnyen sikerült beszereznie a még élő egykori raboktól vagy családtagjaiktól a Szekuritáte Irattárát Átvizsgáló Tanács (CNSAS) irattárából származó dokumentumokat, fényképeket, tárgyi emlékeket, hogy kiállításuk minél hitelesebbé tehesse a múltbeli üzenetet. A büntetőcella (izolare) zárja a termek, szobák sorát, ahol láncra verve, bilincsben, nappal falra erősített ágyakkal kellett a zord szabályok ellen vétőknek napokig tengődniük alig koszton.
A román politikai rendőrség és a bűnügyekre (?) szakosodott tisztek, valamint a katonai ügyészség és bíróság azon volt, hogy egy-egy ügybe minél több személyt vonjon be, és lehetőleg „szervezetet” fabrikáljon az egymással olykor csak laza kapcsolatban álló gyanúsítottakból.
Ez ugyanis a hírhedt 209-es számú törvénycikkely alkalmazásával nagyobb büntetést, akár halálos ítélet kiszabását is lehetővé tette.
A pannókon is látható vezető személyek nevéhez csoportokat vagy fedőnevekkel ellátott szervezeteket kapcsoltak.
Például EMISZ (Erdélyi Magyar Ifjak Szervezete), SZIT (Székely Ifjak Társasága), SZVISZ (Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete), Fekete Kéz, Bíbor Banda, Bolyai 1. 2. 3. csoport, Kossuth Kör, Szoboszlai-csoport, Sass Kálmán-csoport, Puskás-csoport, Török József-csoport stb.; terünk korlátozottsága miatt csak a legfontosabb egyének, csoportok és szervezetek „bűnügyei” kerülhettek közszemlére.
De annyi érdeme mégis van a helynek, hogy a legrégibb (1947/49) ügyektől a nyolcvanas években történtekig (mert az 1964-es közkegyelemmel nem zárultak le a politikai jellegű cselekedetek és ítéletek) rendelkezünk anyagokkal, amelyek bizonyítják, hogy a rendszer pillanatig sem szüneteltette a letartóztatásokat megfélemlítés céljából.
Emlékeztető helyekre, a több évtizedig tartó embertelen kommunista rendszer bemutatására szükség van. Hiszen az eltelt 25 év nem bizonyult elegendőnek számon kérni, felelősségre vonni azokat, akik ártatlan embereket nyomorítottak meg lelkileg, testileg, akik családokat tettek tönkre, az elítéltek családtagjait pedig állandó zaklatással, a besúgásra késztetés zsarolásával környékezték nap mint nap.
Hiába ítélte el Traian Băsescu elnök a szavai szerint „bűnös és törvénytelen, gyilkos rendszert”, és kért bocsánatot a román állam nevében a 2006. december 18-án bemutatott Tismăneanu-jelentés alapján a meghurcoltaktól, ha ezt nem követte a bűnösök megbüntetése. És miután a több ezer végrehajtóból csak harmincöt került elő, viszont még egyet sem ítéltek el, az azt jelenti, hogy a demokratákká átvedlett kommunisták szolidárisak a feljelentések nyomán horogra került bűntársaikkal.
Éppen ezért szeretnénk felhívni az olvasók, a nyilvánosság figyelmét a kommunista rendszer borzalmaira a sepsiszentgyörgyi emlékházzal, az ott bemutatott fényképekkel, szemléltető anyagokkal, amelyeket kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken 10 és 13 óra között lehet megtekinteni a Martinovics Ignác utca 2. szám alatt.
Puskás Attila, Krónika (Kolozsvár)