"Egyesületbe tömörültek a kalotaszegi népművészek. A mákófalvi székhelyű Bokréta Kulturális Egyesület összefogja Kalotaszeg népművészeit. Az egyesület elnöke Kovács Pali Ferenc, alelnöke Kudor István. Stílusosan, Mákófalva utolsó pávás homlokzatú házát vásárolnák meg az egyesület otthonának, ám egyelőre nincs meg az ahhoz szükséges pénzösszeg. Türében a hétvégén régiók népművészeinek találkozójára kerül sor. A Bokréta Kulturális Egyesület első önálló rendezvényére Mákófalván, július 20-27. között kerül sor. A népi bútorfestő táborba olyan 15 éven felüliek jelentkezését várják, akik nem idegenkednek a falusi környezettől. /(ke): Egyesületet alapítottak a kalotaszegi népművészek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./"

"Régiók találkozója címen kézművesek seregszemléjére került sor Türében. A háromnapos eseménysorozat programjában kiállítás, néprajzi jellegű előadások, falulátogatás, illetve a kézművesek beszélgetése szerepelt. A találkozót a Bokréta Kulturális Egyesület, a Kalotaszeg Hagyományőrző Társaság és a helyi református egyházközség szervezte. A ma is többségében magyarlakta falu - több mint négyszáz lelket számlál a református egyházközség - százhúsz-százharminc román lakosa is beszél magyarul. Kovács Pali Ferenc, a Bokréta Kulturális Egyesület elnöke, a mindeddig utolsó mákófalvi bútorfestő elmondta: egyesülete tagja annak a hat évvel ezelőtt alakult szövetségnek, amely Romániai Magyar Népművészeti Szövetség név alatt összefogja az ország összes magyar kézművesét. A Bokréta még fiatal, idén tavasszal jegyezték be hivatalosan; célja, hogy a régió népi kézműveseit tömörítse. Első lépésként szervezték meg a türei találkozót, amelyet hagyománnyá szeretnének tenni. /V. K.: Kézművesek találkozója Türében. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26/"

Ötödik alkalommal szervezték meg Kalotaszegen a Régiók Találkozója nevet viselő rendezvényt, amelynek során Erdély népművészeti alkotói állították ki munkáikat. Voltak szakelőadások, ismerkedés kalotaszegi falvakkal, életmű díjak átadása, tájház látogatás, népzene- és néptánc előadások, táncházi mulatság. Az esemény szervezője a Bokréta Kulturális Egyesület volt, társszervező pedig az Inaktelki Református Egyházközség. Jún. 19-én átadták az életmű díjakat Nyárszón, majd Sárvásáron. Az egyiket Viskán László népi bútorfestőnek (post mortem), a másikat pedig Péntek Erzsébetnek, a pártakészítés mesterének. Délután volt a népművészeti kiállítás megnyitója az inaktelki művelődési házban. Neves néprajzkutatók tartottak előadást. Jún. 20-án, vasárnap istentisztelet után a helyi kórus egyházi énekeket adott előt. A tájházban beszédet mondott Tifán Irénke, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke, valamint Kudor István. A találkozót a Kalotaszeg Hagyományőrző csoport szervezte, amelyet 2003 áprilisában Bokréta Kulturális Egyesület néven jegyeztettek be mákófalvi székhellyel. Az egyesület elnöke Kovács Pali Ferenc, mákófalvi bútorfestő, alelnöke pedig Kudor István bánffyhunyadi fafaragó művész. /Valkai Krisztina: Régiók Találkozója Kalotaszegen. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

Szept. 23-26-a között a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ immár XII. alkalommal szervezte meg a műkedvelő színjátszók /MŰSZIT/ találkozóját. A helyi a Figura Stúdió Színház nyitott, a fellépők között volt a mákói Bokréta Kulturális Egyesület, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum Diákszínpada, a Dicsőszentmártoni Népszínház és a bukaresti Petőfi Színkör. /A XII. MŰSZIT. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 28./

Thália nyomdokain címmel első ízben szerveztek műkedvelő színjátszó találkozót Mákófalván. A szervező, Kovács Pali Ferenc, a Bokréta Egyesület elnöke elmondta, pályázat útján 70 ezer forintot nyertek a találkozó megszervezésére. A színjátszó találkozó az alig két éve alakult Bokréta Egyesület idei negyedik rendezvénye, a kalotaszegi szépségverseny, a Kalotaszegi csillagok című inaktelki régiók találkozója, a mákófalvi bútorfestő és fafaragó tábor után. A mostani találkozón fellépett a kolozsvári Horváth Béla Stúdiószínpad, a mákófalvi Bokréta Színkör, a szucsági Randevú színjátszó csoport és magyarországi színjátszók is szerepeltek. /K. E.: Amatőr színjátszók Mákófalván. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./

Elméleti és gyakorlati képzést egyaránt nyújt táborozóinak a mákófalvi Bokréta Kulturális Egyesület, huszonhét gyerek ismerkedett meg a bútorfestéssel, most pedig fiatalokat, felnőtteket várnak a kalotaszegi faluba. Kovács Pali Ferenc, az egyesület elnöke elmondta, a két-három éve visszajáró haladók közül többen már nagyobb feladatokkal is megpróbálkoztak. Kirándulással egybekötött tanulmányutakon a vistai kőfaragók és a mérai asszonyok munkáit tekintették meg. A múlt héten fellépett a helybeli színjátszó csoport. /R. P. E.: Kalotaszegi bútorfestők iskolája. = Krónika (Kolozsvár), júl. 18./

A Bokréta Kulturális Egyesület három éve alakult Mákófalván, a kalotaszegi falvak bútorfestőit, fa- és kőfaragóit, valamint a népművészet különböző ágaiban tevékenykedő művészeket gyűjti össze. Az egyesület gyűlései minden alkalommal más-más településen zajlottak. Ezért igényeltek székházat Mákófalván. Jóváhagyták, hogy a falu egyik üresen álló házát használhassák a Bokréta Kulturális Egyesület székhelyéül. A ház nincs rossz állapotban – mondta Kovács Pali Ferenc, az egyesület elnöke. Úgy tervezik, hogy különböző pályázati pénzekből fedezik az esetleges költségeket. /Dézsi Ildikó: Mákófalva. Jóváhagyták a Bokréta Kulturális Egyesület épületigénylését. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 21./

Évente két egyhetes tábornak ad otthont Mákófalva. Az első hétre meghirdetett gyerektáborban 16-17 éves fiatalok vettek részt. Mákófalván az 1800-as évektől a II. világháborúig bútorfestő iskola működött Csákány Károly és fia, Sámuel vezetésével, mesélte Kovács Pali Ferenc, a Bokréta Kulturális Egyesület elnöke, a bútorfestő műhely vezetője. A fafaragást a zsoboki Gál Potyó István oktatta. A felnőtt tábornak csak magyarországi résztvevői voltak. A tábor záróünnepségén a mákófalvi színjátszó csoport adta elő Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné és a két szeleburdiak című művét. /Dézsi Ildikó: Népművészeti tábor Mákófalván – negyedszer. Mindent a mákói bútorfestésről és kalotaszegi fafaragásról. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./

Bogártelkén tartották a Régiók Találkozóját, a kis faluban Székelyföldről, Kalotaszegről és más térségekből érkezett népművészek, kézművesek gyűltek össze szakmai hétvégére. A Bokréta Kulturális Egyesület volt a szervező. Kezdetben a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség rendezte, ma már a közel ötéves Bokréta Kulturális Egyesület is szervez találkozókat – mondta el Kovács Pali Ferenc népibútor-festő, az egyesület elnöke. Bánffyhunyadon szervezték az első Régiók Találkozóját, majd sorra Mákófalva, Türe, Inaktelke fogadta be a rendezvényt, most pedig Bogártelke. Minden résztvevő elhozza munkáit, majd az összegyűlt anyagból gazdag kiállítást is rendeznek. Kudor István, a Bokréta Kulturális Egyesület alelnöke nyitotta meg a kiállítást. Szatmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke beszámolt az egyesület munkájáról. Boldizsár Zeyk Imre Kalotaszeg tájegységről tartott helytörténeti előadást, Pap Gábor magyarországi irodalomtörténész pedig a templomkazetták motívumainak kialakulásáról beszélt. /-f-: Régiók Találkozója Bogártelkén. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./

A népművészeket tömörítő Bokréta Kulturális Egyesület szeptember 7-9. között a Régiók Találkozója keretében ünnepli meg a születésnapot, közösen a Romániai Magyar Népművészek Szövetségével, az Alterával, a Palóznoki Hímzőkörrel és az Erdélyi Kézmíves Céhhel. A vásáros kiállítással egybekötött háromnapos rendezvény Mákófalván zajlik, Kalotaszegi csillagok elnevezéssel. A kalotaszegi kézművesek mellett székelyföldi és magyarországi mesterek is érkeznek Mákófalvára. /Ötéves a Bokréta Kulturális Egyesület. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./

A mákófalvi Kós Károly Népházban ünnepelte működésének öt éves évfordulóját a Bokréta Kulturális Egyesület. Szeptember 8-án egész napos program várta az érdeklődőket, a kézműves egyesületek gyűlését Kovács Pali Ferenc rövid ünnepi beszéde nyitotta meg, majd a résztvevők tevékenységi beszámolói következtek. Az EMKE részéről Dáné Tibor Kálmán köszöntötte a jelenlevőket. Elmondta: az EMKE nem ernyőszervezet kíván lenni, partneri viszonyt tart fenn a művelődési egyesületekkel. Szatmári Ferenc, a Romániai Népművészek Szövetségének elnöke szólt az egybegyűltekhez, majd Molnár Attila az Erdélyi Kézmíves Céhet (EKC) ismertette, és bejelentette az EKC bekapcsolódását a Netkaláka programba, amelynek lényege az erdélyi települések honlapjának kiépítése és fenntartása (www.falu.ro). Este a helyi Színkör Csokonai Karnyóné c. színművével lépett színpadra, teltház előtt, a Szarkaláb néptánc együttes Együttélésben címmel mezőségi cigány és román, valamint kalotaszegi táncokat adott elő, a mákófalvi Kelemen Ferkő Jani kalotaszegi népdalokat énekelt. Másnap, vasárnap közös istentisztelettel zárult a rendezvénysorozat, amelyen a helyiek színpompás kalotaszegi viseletét is megcsodálhatták a jelenlevők. /V. G. : Ötéves születésnapját ünnepelte hétvégén a Bokréta Kulturális Egyesület. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

Május 17–18-án zajlott Mákófalván a Szépmíves Emberek találkozója, a Kós Károly Egyesület, valamint a Bokréta Kulturális Egyesület szervezésében. A környékről és Kolozsvárról is sokan kilátogattak a bútorfestőiről híres kalotaszegi faluba. A kézművesek asztalkáinál szőttesekben, fafaragásokban lehetett gyönyörködni, a gyermekek körében főként a faragott játékok örvendtek nagy népszerűségnek. Érkeztek a környékről a néptánc- és színjátszó csoportok, jöttek a magyarországi vendégek, a gyermekek számára táncházat, játszóházat szerveztek. Eljött az RMDSZ küldöttsége is, Markó Béla szövetségi elnök vezetésével. Ugyancsak Mákóban ünnepelt Simon Zsolt, Szlovákia egykori mezőgazdasági minisztere, aki elmondta: hazájában sokkal nehezebb a magyarság helyzete, amióta a Magyar Koalíció Pártja nem vesz részt a kormányzásban. Jelen voltak több Kolozs megyei tanácsosjelölt is. Dancs Annamari és Jocó koncertje után tűzijáték zárta a mulatságot, másnap további ifjúsági csoportok léptek fel. /S. B. Á. : Szépmívesek találkoztak Mákóban. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./

Szakmai fórummá és baráti találkozóvá lett az eredetileg népszerűsítő rendezvény, melyet Kalotaszegi csillagok néven szervezett a Kolozs megyei Sztánán a Bokréta Kulturális Egyesület a Kékiringó panzióval és a sztánai elöljárókkal karöltve. A jó idővel indokolta az érdeklődés hiányát a Bokréta Kulturális Egyesület elnöke, Kovács Pali Ferenc bútorfestő. Máté Lajos magyarországi népkutató tartott előadást, aki Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain elindult, hogy feltérképezze legközelebbi rokonainkat. „A Magyar Tudományos Akadémia a könyvekből tájékozódik, én a másik úton megyek. Részben a szájhagyomány alapján a magyarság gyökereit máshol keresem, mint a hivatalos akadémiai álláspont azt behatárolja” – fejtette ki a kutató. 35 kilónyi feljegyzésanyaggal tért vissza 21 éves expedíciós kutatóútjáról, ebből hatezer oldalnyi szájhagyományanyag, 341 ősmese, 250 eredetmonda, 9000 népdal és harmincórányi zenei, illetve harmincöt óra képanyag van. Elmondása szerint szándéka a Kárpát-hazában vetítéseket és előadásokat tartani, a rengeteg gyűjtött információ feldolgozásához munkatársakat, segítséget keres. Gaál János, a budapesti Néprajzi Múzeum restaurátora előadásában Kós Károlyt idézve értékelte a rendezvény jelentőségét: „»mert én csak folytatása akarok lenni apáimnak« – ez az, amit ti itt szerveztetek: folytatása és felelevenítése a hagyománynak. ” Kudor István fafaragó, a Bokréta Kulturális Egyesület alelnöke elmondta, a régiók találkozóját minden évben máshol szervezik. A kiállítás és az előadások révén a kiveszőfélben lévő népművészetet akarják ismertetni. Ehhez a törekvéshez csatlakozott Vas Géza kolozsvári fotóművész is, aki Kalotaszegi Madonnák címen állította ki 24 dokumentum-felvételét a kalotaszegi népviseletbe öltözött fiatal lányokról. /Varga Réka: Kalotaszegi csillagok. Szakmai fórummá alakult a Bokréta egyesület rendezvénye. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./

Nem csak a kalotaszegi, de a székely csillagok is jelen voltak Sztánán: a két régió népművészei igazi mesterműveket állítottak ki a találkozón. Különböző kalotaszegi és székely fafaragások, immár ritkaságnak számító horgolt csipkék, kalotaszegi festett bútordarabok és varrottasok, bujkák, kerámiák várták az érdeklődőket. Az esemény megnyitóján Kovács Pali Ferenc, a Bokréta Kulturális Egyesület elnöke mondott beszédet. Több előadás hangzott el. A megjelentek ellátogattak a kolozsvári Osváth Lajos műgyűjtő sztánai házához, ahol festett bútorok, valamint számos korabeli falusi használati eszközök sokaságának a látványában volt részük. Ezt követően Kós Károlyra emlékezve felkeresték a Varjúvárat, ahol Kovács Pali Ferenc tartott kiselőadást Kalotaszeg nagy emberéről. A Szentimrei-háznál a bánffyhunyadi fafaragó Kudor István által készített kaput is megnézték, este pedig a zsoboki színjátszó kör tagjai léptek fel. /Vas Géza: Régiók találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

A Mákófalvi Színjátszócsoport és az asszonykórus az október 14-én nyílt, Virágos Kalotaszeg elnevezésű kiállítás megnyitójának díszvendégeként érkezett Budapestre. Felléptek a Várban található Magyar Kultúra Alapítvány épületében. A kiállítás a lehető legátfogóbb képet akarta bemutatni hét művész munkáin keresztül. Mindehhez hozzájárult egy gyermekrajzpályázat, melyre több mint négyszáz alkotás érkezett az ország minden részéből. Az ünnepség fő attrakciója a mákófalvi színjátszók Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című előadása volt. /Osváth Diana: Virágos Kalotaszeg Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./

Népviseletes fiatalok fogadták Mákófalván a kalotaszegi Bokréta Kulturális Egyesület meghívottjait, akik az egyesület évi számadására gyűltek össze. A közgyűlést megelőzően László Miklós fényképkiállítását Kudor István, az egyesület alelnöke nyitotta meg. A népművészeti kiállítás elmaradhatatlan része volt a rendezvénysorozatnak. Az egyesület beszámolóját Kovács Pali Ferenc, az egyesület elnöke olvasta fel. /Vas Géza: Mákófalva – Bokrétás számadás. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./

Szeptember 20-án, vasárnap hatodik alkalommal szerveztek Amatőr Ifjúsági Színjátszó Találkozót Csíkvacsárcsiban. Öt színjátszó csoport jelentkezett az idei találkozóra. A rendezvényen meghívottként fellépett a csíkvacsárcsi Búzavirág, a csíkszentmihályi Kikerics és a marosfői Forrás együttes. A Szentmihály Ajnád Vacsárcsi Ifjúsági Szervezet (SZAVISZ) hagyományos rendezvényérte a legtávolabbról Mákófalváról érkezett a Bokréta Kulturális Egyesület. A rendezvény Zsók Levente humorestjével zárult. /Fodor Zoltán, Csíkvacsárcsi: A legjobbak Vacsárcsiban. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 7./

Régiók Találkozója, 13. alkalommal
Székelyföldi, mezőségi népművészeti és kulturális egyesületek képviselői, de magyarországi vendégek is részt vettek a Kalotaszegi Bokréta Kulturális Egyesület ez évi, immár hagyományossá vált rendezvényén, a Régiók Találkozóján, amelyet szeptember első hétvégéjén a kalotaszegi Mérában rendeztek.
Szabadság (Kolozsvár)

Bujka farmerrel, varrás örömmel – még két nap!
Még két napig tart a kalotaszegi népi mesterségek műhelyfoglalkozásainak sorozata a Szabadság szerkesztőségének is otthont adó Minerva-házban: a mákófalvi Gál Katalinnal ma bútorfestés, a magyarvistai Szallós Eszterrel holnap gyöngyfűzés lesz. Mindeközben megcsodálható a Bokréta Kulturális Egyesület tucatnyi tagjának, népi iparművészeknek a tárlata.
A foglalkozásokkal egybekötött kiállítás második hetében járunk, sok diákcsoport vett részt a programban, de egyénileg is érkeztek gyerekek, fiatalok, felnőttek, sok érdekes találkozás, hangulatos beszélgetés helyszíne volt a „dolgozóterem”. A gyékényfonó és fafaragó után bujkakészítővel is találkozhattak a vendégek, láthatták, hogyan készül a széki rámánvarrott hímzés, és Szilágyiné Kis Lukács Erzsébettől a nagyírásos titkait is elleshették. A különleges kalotaszegi világnak Kolozsváron még két napig bárki a részese lehet!
Szabadság (Kolozsvár)

Kék ujjakkal „hestünk” – bútorfestés Gál Katalinnal
Mindent tudnak Mákófalván, bútort festeni, hagyományosan varrni, gyöngyöt fűzni – mondja Gál Katalin bútorfestő, akinek a foglalkozására egymás után érkeznek a festékkel, színes ceruzával, ecsettel felszerelkezett csoportok. Holnap, a rendezvény utolsó műhelyfoglalkozásán Szallós Eszterrel gyöngyfűzést tanulhatunk.
Mákói szoknyában, hárászkeszkenőben fogadja a látogatókat Gál Katalin, és alig győzi, jönnek a zenelíceumból, a Ghibu-iskolából és az Apáczaiból, több osztállyal is, de Magyarkapusról is eljönnek tucatnyinál többen, gyerekek, felnőttek. Az asztalon kék szín, piros szín, fehér szín kellően tejfölösre kikeverve, víz, ecsetek, minták. Kartonra, deszkára festik a kék alapot, papíron gyakorolják a motívumokat. Ahány gyermek, annyiféle gyönyörű tulipán alakul, olyan is volt, hogy egyszerre negyvennél több. De egy nagymama is eljött, egyévesnél alig idősebb lánykaunokájának festene kis fiókos szekrénykét, a tetején lehajtható tükörrel, hogy most babaszobához, később majd ékszerdobozként szolgáljon emlékül, a nagyitól.
Gál Katalin két kézzel emeli pompásra festett ládikóját, ott mutatja a mákófalvi bútorfestés jellegzetes elemeit. Egyik a kék alapszín, másik a hervadozó hulló tulipán, de még valamiről megismerszik a festett bútorról, hogy mákófalvi: egyetlen szárról nyílik békés egyetértésben gyöngyvirág és szegfű, rózsa és tulipán. Az 1800-as évek végén már működött a faluban bútorfestő iskola egészen az 1950-es évek végéig. Katalin tanítómestere, a nagyapja is ott tanult. Merthogy a bútorfestés jellegzetesen a férfiak munkája volt.
Az alkotás az alapszínnel kezdődik: ultramarinkék porfestéket (ma már gyakran olajfestéket) kevernek ugyanannyi ragasztóval (Aracettel). Sorra jelennek meg a kékes-lilás színfoltok a munkaasztalokon: kisebb-nagyobb falapok, deszkadarabok öltöznek kékbe az ecsetvonások alatt. Amikor megszáradt a festék, csiszoló vászonnal (smirglivel) lecsiszolják, és újabb réteg festékkel lekenik. Megint csiszolás, megint festés. Az így előkészített felületre aztán felkerülhetnek a motívumok: háromszirmú tulipán, ötszirmú tulipán, kazettás rózsák, gyöngyvirágok, és az almázás is megvan (szegélyminta). Jó ecsettel, biztos kézzel. Csak alapszínekkel festenek: kék, piros, fehér, sárga, fekete, zöld. Ha elkészült a szalvétatartó, asztal, szekrény, pad, és megszáradt a festék, parafinolajjal lekenik, attól kap mélylila árnyalatot. Egyetlen órába mindez persze nem fér bele – egy padláda festése egy hétig is tart, egy fiók nagyságú ládikó egy nap alatt elkészül, ha az alapozás már megvan. A tanítónénik gondosan lemásolnak egy-egy motívumot, hogy majd az iskolában folytathassák a munkát. No meg aki megfertőződik, az keresheti az alkalmat, hogy Kati nénitől tanulhasson. Néhány éve visszatérő oktatóként megtaláljuk a válaszúti táborban, ahova eredetileg helyettesítőnek kérték fel az éppen ott zajló építkezésben dolgozó fia ajánlására, de nyáron a mákófalvi gyerekek is tanulhatnak tőle az egyhetes foglalkozás során.
Kati néni szemüvegtokokat is varr, finom bársonyból, szivaccsal puhára bélelve, gyönggyel díszítve. Még a hetvenes években vállfűs kézimunkával országos első lett egy versenyen – emlékezik. Írásost is varr, vagdalásost, vállfűset is, szüleiktől, de az iskolában is tanulták a lányok annakidején, amikor még Mákófalván is annyi volt a diák, hogy két váltásban jártak iskolába az I–VIII. osztályosok (ma csak összevont elemi működik). Mert Mákófalván mindent tudnak – mondja, és cseppet bosszankodik, amiért otthon nincs rá mód, hogy mindezt megéljék, átadják, mint ahogy teszik azt Válaszúton, pedig oda az ország minden tájáról kell hívniuk mestereket.
Fiai is tudnak bútort festeni. Három fiú unokájával is leülnek nyaranta „hesteni”, ahogy a most ötéves legkisebb szokta mondani, amikor még kicsi volt. De mást is tudnak a fiúk, hiszen a két gimnazista unoka nyáron segít a családi vállalkozásban: Katalin testvére, férje és fiai építkezési vállalkozók. Ők dolgoztak a hétvégén felavatott nagysármási szórványkollégiumnál, és amikor késik a pénz, késik az anyag, késik a munka, akkor az egész család segít, Katalin, a menye, de még az unokák is. Nagysármáson például a két fiú tette le a szalagparkettát három jókora teremben, az apjuknak még csak be sem kellett mennie.
A hetvenes évek közepén újra szokássá vált a festett bútort hozományba adni, ez jó tíz évig élt. Ma inkább csak megkeresésre fest bútort Katalin. A sajátja most éppen „ki van rakva”, mint sok más helyen, mert a ház minden helyiségét lakják, ott nem fér, de sokan megtartják, nem adják el. S bár kicsit maszatos munka a bútorfestés, a fiatalok cseppet sem bánták, hogy mind a tíz ujjuk kék lett. Kati néninek pedig még egy fontos tanítványa van: pár hónapos kislány unokáját immár nemcsak festeni, de varrni is bízvást megtaníthatja.
Október 2-án, csütörtökön, Szallós Eszterrel gyöngyözést tanulhatunk 10–19 óra között a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. szám). A Bokréta Kulturális Egyesület kalotaszegi népművészeti tárlatának utolsó napja.
Szabadság (Kolozsvár)

Táborozó – Fafaragó tábor Zsobokon
A kalotaszegi Bokréta Kulturális és Népművészeti Egyesület július 19.–26. között szervezte meg Zsobokon a XI. fafaragó táborát. Mint valamennyi eddigi alkalommal, a tábor szervezője és vezetője most is Gál Potyó István volt, a helyszín pedig a saját udvara és műhelye.
Eddig minden évben 10-12 felnőtt vett részt a táborban, sokan évente visszajártak, itthoniak és külföldiek (főleg magyarországiak) egyaránt. Sajnos az idén csupán négy felnőtt jelentkezett, kettő Debrecenből, kettő pedig Medgyesről, viszont sikerült beszervezni helybeli fiatalokat is. Hét tinédzser próbálta elsajátítani a fafaragás művészetét, némelyikük elég reménykeltően. A tábor szervezésének költségeit részben önerőből, részben támogatásból fedezték. Bár lenne igény a létszám bővítésére, a szervező elmondása szerint nagyon nehéz pénzhez jutni. A pályáztatás bonyolult és bürokratikus, a költségek pedig nőnek, mivel a fafaragáshoz alapanyagok és eszközök kellenek, amit a táborlakók nem hoznak magukkal. Ezért kétségessé válik a tábor jövőbeni megszervezése.
Sinkó Kalló Katalin Magyargyerőmonostor
Szabadság (Kolozsvár)

Kalotaszegi népművészek Szamosújváron
A népi iparművészeti tárgy csak akkor válik alkotássá, akkor töltheti be valódi társadalmi funkcióját, ha az igényes közösség elfogadja és besorolja általános értékei közé – hangzott el a hétvégén Szamosújváron, a 2004-ben alakult Bokréta Kulturális Egyesület Kalotaszegi Csillagok elnevezésű találkozóján.
Az egyesület már tizennegyedik alkalommal szervezte meg a Régiók találkozójaként is emlegetett rendezvényt, ahol népművészek gyűlnek össze, évről évre más-más helyszínen, eddig elsősorban kalotaszegi településeken. Szamosújvár – jelesül a Téka Alapítvány és Filep Erzsébet helyi népművész – először volt az esemény házigazdája. E rendezvény célja a személyes találkozáson túl bevonni értékmentő munkájukba a vendéglátó helyi közösségeket is. A találkozón népművészeti kiállítás is nyílt, a részvevők pompás népviseletekbe öltöztek.
FODOR EMŐKE
Szabadság (Kolozsvár)

Mérnök, művész, helytörténész
A Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány díját vehette át tavaly év végén Nagy Béla nyugalmazott mérnök, helytörténész, képzőművész, közíró. Kolozsváriként szenvedéllyel kutatja a város múltját.
– A díj átadásakor Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője „telepi gyereknek” nevezett. Hol is volt az a bizonyos telep, ahol felnőttetek?
– A város egyik legrégibb utcájában, a Király utcában születtem. A ház, amelynek egyik albérleti szobájában segített a világra egy Holdvilág utcai bábaasszony, az Apáczai Csere János Líceummal szemben ma is áll. Hétéves koromig ott éltünk, ám az ötvenes évek közepén, a Sztálin-korszakban édesapám kapott egy telket és állami kölcsönt, hogy családi házat építsen. A telek a Nagy Gábor-féle gyümölcsös helyén van, a Házsongárdi temető és a Tordai út között. Legtöbben munkások, de agrármérnökök, tanárok is építettek ott hasonló módon. Úgy hívtuk azt a negyedet, hogy a Telep. Nagyon vigyáztak akkoriban a nemzetiségi összetételre: magyarok, románok, németek, zsidók vegyesen éltünk ott.
– Milyen volt ott az élet?
– A Király utcához képest nekem valóságos Paradicsomnak számított, bár kisgyerekként a Király utcában is jól éreztem magam. A költözésre már nem emlékszem, viszont belecsöppentem a nagyobb telepi családba, ahol akkoriban mindenki ismert mindenkit. Reggeltől estig fociztunk, a szomszédunkban volt a temető, ahol szintén lehetett játszani. Rengeteg gyerek volt, és mindannyian magyarul beszéltünk, beleértve a románokat is. Persze mi is megtanultunk románul, úgyhogy nem volt semmilyen nézeteltérés közöttünk. A mostani balettiskola Petőfi utcai épületében működő magyar elemi iskolában jártam, majd 1959-től az Ady Endre Líceumba írattak, ott is érettségiztem.
– Mikor döntötted el, hogy a mérnöki pályát választod?
– Még a Király utcában volt egy gyergyói származású székely szomszédunk, Baricz bácsi, aki asztalosként dolgozott a Vasúti Javítóműhelyekben (Február 16.). Délutánonként otthon a saját műhelyében bütykölt ezt-azt. Négy-öt éves koromban beszabadultam a műhelyébe, az öreg mindig felállított egy kicsi ládára a gyalupadja mellé, és estig, amíg dolgozott, onnan lestem, mivel foglalkozik. Belém ívódott a fa és a csontenyv illata, annyira, hogy a mai napig szeretem a fát és a szerszámokat. Nem tudnám megmondani, ez is közrejátszott-e, de egyszer kijelentettem, gépészmérnök leszek. Érettségi előtt Kovács Mihály latintanárom eljött apámhoz, hogy rábeszélje, küldjön engem Brassóba az erdőmérnöki egyetemre. Ott szükség volt a latin nyelvre, és a tanárom szerint abból jó voltam. Idegen városba menni költséges lett volna, de már nem is nagyon tudtak volna lebeszélni a gépészmérnöki pályáról. Sosem bántam meg a választásomat, egész életemben tervezéssel foglalkoztam, ami élvezetes és valóban mérnöknek való munka.
– Napjainkban nehezebb munkát találni. Könnyű volt azokban az években elhelyezkedni a szakmában?
– Volt egy lista a munkahelyekkel, ezekből lehetett választani – természetesen az egyetemen elért eredmények alapján. Nem voltam a legelsők között, de azért elég közel Kolozsvárhoz, Zilahon kaptam állást. 1975-ben kerültem vissza a szülővárosomba, a Hőenergetikai Berendezéseket Kutató és Tervező Intézetbe, innen is mentem nyugdíjba 35 év után. Négyszázan dolgoztunk az intézetben, de az 1989 utáni években mintegy nyolcvanan maradtunk. Ebből már csupán 10–12 személy foglakozott tervezéssel. Energetikai berendezéseket terveztünk és gyártottunk, gyakorlatilag mindent, aminek a hőenergiához köze van.
– Az alternatív energiatermelők is beletartoztak?
– Már a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben kezdtek divatba jönni az úgynevezett megújuló energiaforrásokat hasznosító berendezések, a Ceauşescu-rendszer ezen a téren is meg akarta mutatni a világnak, mire képes. Intézetünk a szélerőműveket kapta feladatnak, másokkal együtt én is terveztem néhány kísérleti példányt, amelyek közül egy 30 kW-os szélturbinát a Dregan-völgyi gyűjtőtó szomszédságában szereltek fel. A rendszerváltás után már nem volt pénz kutatásra, tervezésre, pedig volt egy 400 kW-os szélturbinánk is, ami félig készen állt. Egyébként az egykori állami tervezőintézet – amelyik Ceauşescu feleségének közvetlen felügyelete alá tartozott, és amely 1994-ben az alkalmazottak részvénytársaságává alakult át – ma is működik, de már osztrák tulajdonban van.
– A művészetek mikor kerültek be az életedbe?
– A 60–70-es években egyes vállalatok otthonra adtak ki munkát, az egyik unokanővérem férje ezzel foglakozott. Nálunk a pincében folyt a „domcsizás” (így hívtuk akkoriban ezt a fajta bérmunkát), amelyből én is kivettem a részemet, többek közt forrasztani kellett különféle rézből készült dolgokat. Innen került rézlemez, és nekifogtam a rézlemez-domborításnak. Miután az egyetem után Zilahra kerültem, ott eléggé unatkoztam. Már nős voltam, de a feleségem Kolozsváron maradt, így elkezdtem gondolkodni, mit tehetek szabadidőmben. Magánszorgalomból megtanultam furulyázni, aztán falikárpitot készíteni. Sőt az amatőr színjátszásba is belekóstoltam. Komolyabban a 2000-es évek közepén kezdtem foglalkozni a művészetekkel. Akkor már jártam Mákóba és Zsobokra fafaragó táborokba, ott képeztem magam Gál Potyó István fafaragó szakavatott irányítása mellett. Az apatársam, Essig József és felesége Klára, rávettek, vegyek részt az általuk évek óta szervezett és nagy népszerűségnek örvendő zsoboki képzőművésztáborban. Kezdetben itt is csak fába véstem, közben az egyik táborozó képzőművésztől, Koncz Münich Judittól ellestem a linometszés technikáját. Ezt most is tanulom, úgy tűnik, kissé későn érő típus vagyok…
– Komoly munkát végzel helytörténészként is, Kolozsváron együtt emleget a szakma Asztalos Lajossal és Gaal Györggyel. Mi váltotta ki ez irányú érdeklődésedet?
– Ez kissé túlzás, hisz míg az ő munkásságuk évtizedekre nyúlik vissza, addig én csak az utóbbi hat-hét évben kezdtem el foglalkozni ezzel. Egyébként Gaal György osztálytársam volt. Nagy szeretettel és érdeklődéssel olvastam munkáit, és telenként, amikor a műhelyben nem lehetett faragni, beültem az egyetemi könyvtárba vagy a levéltárba, és régi újságokat, évszázados iratokat böngésztem. Ha már átnéztem őket és rengeteg érdekes dolgot találtam, jegyzeteltem is.
– A helytörténet melyik része érdekel?
– Az épületek története, illetve az emberek. Sok érdekes ember sorsát fedeztem fel. Az első, aki felkeltette érdeklődésemet, éppen Nagy Gábor volt, akinek az egykori telkén épült a házunk. Nagy Gáborról tudni kell, hogy pincérből vendéglős lett, a születési éve 1845, amelyet az Ellenzék egyik 1922-es lapszámából sikerült kiderítenem. Dúsgazdag ember lett, egy időben Kolozsváron neki volt a legtöbb földterülete, telke. Nagyon jól hegedült és foglakozott zenekutatással is. A mai Melody épületében – amelyet akkor a katolikus egyháztól bérelt – a külföldön is híres Központi szállodáját működtette, amelynek vendéglőjében még Ferenc Józsefnek is felszolgált. Az egykori Ellenzék című lap azt is megírta, hogy a császár busás borravalót hagyott a pincéreknek
– Érdekes írásod jelent meg a Széchenyi tér jellegzetes palotáiról, amelyek a 19. század végén épültek. Mi késztethetett egy akkori patikust vagy mészárost, hogy bérpalotát építsen?
– Mindenekelőtt megérte befektetetni a pénzt bérpalotákba, hiszen ebből komoly jövedelem származott. Ugyanakkor mind a négyen, akik a palotákat építtették, dúsgazdagok lettek. Az sem mellékes, hogy mind a négyen virilisként (a legtöbb adót fizető polgárból kikerülő tanácsos) vagy választott polgárként a város Törvényhozó Bizottságának tagjai voltak, és első kézből tudták meg, hogy a városrendezési tervben az újonnan felépítendő Szamos híd négy sarkára bérpalotákat terveznek. Az Ellenzék 1891. egyik februári lapszámában megjelent tudósítás szerint Benigni Sámuel, Széki Miklós, Varga Dániel és Oriold József telektulajdonosok palotákat készülnek építeni. Benigni és Széki három év alatt fel is építette, viszont Varga Dániel helyett üzlettársa, a dúsgazdag ékszerkereskedő, Babos Sándor készíttette el – sorrendben harmadikként – a Széchenyi tér sarkán lévő épületet, amely később a református egyház tulajdona lett.
– Az egyik palota földszintjén régóta működik gyógyszertár. Ez eredetileg így épült?
– A Malom utca sarkán lévő Széki-palota építtetője Széki Miklós patikus volt. Bútora, berendezése a mai napig ugyanaz, mint amikor megnyitották 1893-ban. Ezt barátja, B. Bak Lajos műbútorasztalos mester, bútorgyáros készítette, aki özv. Oriold Józsefnével, a negyedik palota építtetőjével még az építkezés során kötött házassága révén a mai Astoria melletti épület névadója lett. Sajnos ezt kevesen tudják, és teljesen helytelenül továbbra is Benigni- vagy Berde-palotaként említik az épületet.
– Írásaidban foglalkozol a Reményik család történetével is. Milyen érdekes dolgokat derítettél ki róluk?
– Kevesen tudják, hogy a költő édesapja volt az első okleveles építészmérnök Kolozsváron. Azelőtt a budapesti műszaki egyetemen nem osztottak diplomát, hét-nyolc egyetemi félév után elismerték, hogy az illető mondjuk mérnök. Ilyen volt Pákey Lajos, kora egyik legnagyobb építésze. Bár korábban fejezte be az egyetemet, mint Reményik Károly, végül csak utána szerzett diplomát, amikor az okleveles építészmérnöki cím megszerzését vizsgához kötötték. Pákey az önéletrajzában el is ismeri, hogy ő a második vagy a harmadik okleveles építészmérnök volt Kolozsváron. Kevesen tudják azt is, hogy a János Zsigmond Unitárius Kollégiumnak otthont adó épületet Pákey tervezte ugyan, de Reményik Károly cége építette fel. Abban az időben a tervezőn volt a hangsúly, így általában az ő neve maradt fent, aki pedig a munkálatokat elvégezte, az lassacskán feledésbe merült. De a Farkas utcai egyetem keleti és nyugati épületszárnyai, az egyetemi könyvtár, a klinikák épületei is Reményik nevéhez kötődnek. Jellegzetesen klinker téglával burkolta az általa épített épületek külső falait, mint ahogy a saját Szentlélek utcai egyemeletes családi házát is.
– Mi vár még feltárásra a te szempontodból?
– Nem kimondottan épületekről szóló téma, de szeretném feldolgozni a kolozsvári mészáros céh történetét. Sok irat található róla megalakulásától, az 1470-es évektől. Azért is szeretném ezt megörökíteni, mivel édesapám mészáros volt…
Nagy Béla
Kolozsváron született 1948. január 13-án. A Kolozsvári Műszaki Egyetem gépészmérnöki szakán diplomázott 1971-ben. 1971–1975 között a Zilahi Öntöttvas és Acél Ipari Csapszerelvény Gyárban (IAIFO), 1975–2009 között a Kolozsvári Hőenergetikai Berendezéseket Kutató és Tervező Intézetben (ICPET, ma SIETA SA) dolgozott. A Kalotaszegi Bokréta Kulturális Egyesület, a Romániai Magyar Kézművesek Szövetsége, a Kolozsvár Társaság és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság tagja.
Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Régiók találkozóját szerveztek Szamosújváron
A tavaly alakult Szamosújvári Népművészek Egyesületének egyik fontos célja a tárgyi népművészeti alkotások átörökítése, a hagyományos kézműves technikák átadása a fiatal generációknak. Eddigi tevékenységük kiállítások és interaktív foglalkozások szervezésében merült ki. Szeptember 17-én a szamosújvári Téka Alapítvány székhelyén megszervezték az I. Régiók Találkozóját, amelyen az Erdély más tájegységéről érkezett népművészekkel közös szakmai és kulturális programon vettek részt.
Filep Erzsébet az egyesület elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, széki viselete is azt tükrözte, hogy fontos számára ez a nap. Ezt követően Egri Hajnal számolt be a fiatal egyesület eddigi revékenységéről, majd Filep Bíborka ajkáról csendültek fel népdalok.
Az érdekfeszítő előadások sorát Szatmári Ferenc a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke kezdte, aki a kézművességről, néphagyományokról beszélt. Kovács Pali Ferenc, a kalotaszegi Bokréta Egyesület elnöke, főleg szűkebb pátriája hagyományait, anekdotáit ismertette a résztvevőkkel. Bálint Tibor bujkakészítő és Nagy Béla, kolozsvári fafaragó mutatták be munkájuk. A résztvevők munkáit a teremben berendezett kis kiállításon lehetett jobban szemügyre venni, így mindenki betekintést nyerhetett a csodálatos alkotó munka rejtelmeibe.
A találkozó résztvevői délután meglátogatták Szamosújvár egyik szimbólumának számító örmény székesegyházat, ahol Esztegár János a szamosújvári Örmény Szövetség elnöke a városalapító örmények múltjáról mesélt. Ezt követően a népművészetéről híres Székre utaztak, ahol megtekintették a felújított református templomot, a tájházat, a nádrezervátumot illetve a Viczei panzióban a széki zenét és táncot is megismerhették.
Az estet borkóstoló zárta, illetve az ördöngösfüzesi Hideg Anna néni pajzán meséin mulathattak. Természetesen a baráti beszélgetések is a találkozó szerves részét képezték.
Vasárnap délelőtt a találkozó résztvevői még felkeresték Rózsa Sándor sírját, majd hazaindultak. Az egyesületi tagok sikeres rendezvényt tudhatnak magukénak.
Fodor Emőke / Szabadság (Kolozsvár)