Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Bogdan Vodă Egyetem (Kolozsvár)
2 tétel
2011. január 28.
Magyar jogászképzés Kolozsváron
Fontos lépésre szánta el magát az intézményépítésben a Sapientia EMTE, amikor tavaly jogtudományi tanszéket alapított Kolozsváron, hiszen a magyar nyelvű jogászképzés 1959 óta szünetel Erdélyben. A fél évszázados kimaradás sajátos helyzet elé állította a tanári kart, amely a feladat megoldásához látott. Veress Emőd 33 éves adjunktus, az EMTE tanszékvezetője rövid politikai szereplés után lépett tudományos pályára és vette ki részét a hazai jogásztársadalom „képzéséből” - beszélgetés Veress Emőddel, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem jogtudományi tanszékének vezetőjével
Az 1872-ben létrehozott kolozsvári magyar tudományegyetem négy karán a jogászok alkották a hallgatók zömét, az 1906–1907-es tanévben például a 2242 diákból 1647-en jogi tanulmányokat folytattak. 1919-et követően két évtized kimaradt, utána 19 kegyelmi év következett, majd a Babeş- és a Bolyai-egyetem erőszakos egyesítése ismét kedvezőtlen fordulatot hozott. Az ön nemzedéke a rendszerváltás után egészen más helyzetben eszmélt magára. Közben az RMDSZ-nek annyit sikerült elérnie, hogy egy negyvenfős keretszámot különítsenek el magyarok számára az állami felvételin, de többre már nem futotta.
– Az 1959-es egyetemegyesítés után gyakorlatilag semmiféle önállósága, státusa nem volt a magyar jogászképzésnek, néhány segédtárgy kivételével mindent románul adtak elő. Az egykori Bolyai magyar professzorai részt vettek és kiemelkedő szerepet játszottak a román képzésben is, sőt hozzátenném: az impériumváltás előtt a kolozsvári volt a második egyetemi szintű intézmény, a budapesti egyetem számos professzora innen került át a fővárosba. A kapcsolat tehát hagyományos, s ez abban is megnyilvánul, hogy első egyetemközi megállapodásunkat éppen az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karával kötöttük meg. Projektünk nem gyökértelen, és a haladó hagyományokat vállaljuk fel. A gyökerek egyébként visszanyúlnak a Báthori István-féle 1581-es egyetemalapításra, van tehát egy legalább 430 éves, ha nem is folyamatos múlt, de előzmény. Idén májusban nemzetközi konferencia keretében dokumentum- és fényképkiállítást szentelünk a kolozsvári jogászképzés múltjának. Azért emelem ezt ki, mert Kolozsváron a BBTE mellett még két magánintézményben folyik jogászképzés, a Bogdan Vodă- és a Dimitrie CantEMIr-egyetemen, de e múltat egyik sem vállalja fel, ezeknek a folytatásra érdemes hagyományoknak mi vagyunk az egyetlen örökösei.
– Az 1959-es tannyelvváltás után a magyar hallgatók száma fogyott, a nyolcvanas években ideológiainak beállított szűrők tulajdonképpen szinte teljesen kizárták a magyarokat a jogi pályáról. Ezt ellensúlyozta valamelyest az említett 40-es felvételi keretszám. Elérkeztünk az ön indulásának körülményeihez: magyar joghallgatók tanulnak a másik három intézményben is?
– A jogászi hivatással foglalkozó személyek olyan tudás, információk birtokában vannak, amit sok szinten fel lehet használni a gazdasági érdekérvényesítéstől a kisebbségi jogvédelemig. A 80-as években nem volt cél, hogy ilyen személyeket jelentős számban neveljen ki az állam. A rendszerváltás után fokozatosan változott a helyzet. Én 1998-ban a Dimitrie Cantemir-magánegyetem kolozsvári jogtudományi karán kezdtem és a Bukaresti Egyetemen fejeztem be tanulmányaimat. A Cantemir oktatói gárdáját akkor még a BBTE-ről nyugdíjba ment professzori kör alkotta, ennek köszönhetően a színvonalra nem panaszkodhattunk. Úgy vélem, jól tettem, hogy nem mentem külföldre, mert a jog annyira országspecifikus ismeretekhez kötött, hogy visszatérnem már nemigen sikerülhetett volna. És miért kezdtem magánegyetemen? Akkor a felvételi jelentős mértékben az érettségire alapozódott, én a középiskolában lazábban kezeltem a tanulást, nálam később lett kedvező a „csillagállás”, ahogy mondani szokás. Az egyetemen viszont már maximális komolysággal viszonyultam a pályához, első perctől megkedveltem. Természetes folytatása volt a kitűnő eredménnyel végzett egyetemnek a mesteri és doktori képzés, a tudományos fokozat megszerzése. Ezt soha nem tekintettem nehézségnek, minden szakmai erőfeszítést szívesen vállaltam és vállalok.
– Oktatói pályáját a BBTE-n kezdte. Ott nem lehetett kifejleszteni a magyar nyelvű jogászképzést?
– Én is részt vettem a Babeş–Bolyain zajló magyar nyelvű képzés lehetőségeinek szélesítését célzó kísérletekben. Gyakorlatilag arra törekedtünk, hogy a szaktárgyak egy része átkerüljön a magyar vagy kétnyelvű oktatásba. Ezt több nekifutás ellenére sem sikerült keresztülvinni: noha összegyetemi kísérletként merült fel, és az egyetem magyar vezetői emellett maximálisan kiálltak, a jogi kari és a legfelső szintű ellenállás több rendben meghiúsította. Áttörés azóta sem történt, és ez rövid, sőt középtávon sem várható. A 40 hely megvan, de annak egy része tandíjas, a nemzetközi közjog és az európai közjog kivételével az összes szaktárgy oktatása románul folyik. Annyi változás történt, hogy a pécsi egyetemmel beindult együttműködés eredményeképpen lehetőség nyílt a magyar nyelvű mesteri képzésre európai magánjog szakon, ami persze hasznos és örvendetes, viszont az alapképzésben nem haladtunk előre egy jottányit sem. Mivel nem sikerült leküzdenünk az ellenállást, a magyar nyelvű jogászképzés továbbfejlesztése érdekében úgy döntöttünk, hogy ennek kereteit a Sapientia tudná megadni. Elképzelésünk találkozott az intézményével, a feltételek teljesültek, s ebben a nyolcvanas évek hiátusa is szerepet játszott. Meg kellett várni, amíg felnőnek azok, akik a rendszerváltás után magyarként ismét jogot végezhettek. Ma már egyre szélesedő rétegről van szó, ennek azonban csak kis hányada alkalmas vagy hajlandó tudományos pályára lépni. Össze kellett állnia egy fiatal oktatói csapatnak, mely publikált, fokozatokat szerzett, nemzetközi konferenciákon vett részt. Tíz évvel ezelőtt nem ment volna.
– És miként alakult ki a tanszék a Sapientián? Hogyan lehet elsajátítani a szaknyelvet anyanyelven és románul?
– Nem volt egyszerű, de végül engedélyeztettük a Sapientián a jogászképzést azzal a specifikummal, hogy ez kétnyelvű lesz. Sok vita folyt, de be tudtuk bizonyítani, hogy egy precízen megtervezett kétnyelvűségről van szó, melynek végeredménye az, hogy a hallgató mindkét szaknyelvet egyformán jól birtokolja. Hogyan érhető ez el? Pszichológiai közhely, hogy az oktatásnak akkor a legnagyobb a hatékonysága, ha anyanyelven folyik. A romániai munkaerőpiacon elhelyezkedni kívánó jogásznak mindenképpen jól kell beszélnie a román szaknyelvet is. Egyébiránt ez gazdasági és közigazgatási igény is, mert például 2001 óta a törvény elég széles körben biztosítja az anyanyelv-használati jogokat a közigazgatásban – csakhogy nincs, aki éljen vele, mert nincs még olyan tisztviselői réteg, mely ezt valóban felvállalja és fel is tudja vállalni. Részletesen megvitattuk, minden egyes tárgy esetében külön döntöttünk arról, milyen nyelven célszerű oktatni. Összeállt egy tanrend, melyben a tárgyak egy része román nyelven, a másik magyar nyelven hallgatható, mindegyikhez kapcsolódik egy román–magyar vagy magyar–román szakterminológiai kiegészítő képzés. Ez sok szempontból többletmunka, de most, hogy beindult, jöttünk rá, nem is annyira egyedi megoldás. Egy kollégánk nemrég vett részt egy spanyolországi egyetemközi találkozón, melyre meghívást az államnyelven kívül legalább még egy nyelven folyó képzést nyújtó jogi karok kaptak. Tizenvalahány intézmény képviseltette magát (mi még nem, mert akkor még nem rendelkeztünk a működési engedéllyel). Elvileg sem tartottuk célszerűnek, hogy a Bolyai mintájára csak magyar legyen a tannyelvünk, mi több, igyekszünk angol nyelvű tárgyat is bevezetni, a munkaerőpiac ugyanis ma már az egész Unió, s aki nemzetközi pályára szeretne lépni akár gazdasági, akár EU-s intézmények vonalán, annak angolul is tudnia kell érvényesülni. Erre a legtöbb egyetemen nincs stratégia, de például a temesvári egyetemen alakítottak ki olyan nyelvtanári csoportokat, melyek jogi végzettséggel is rendelkeznek, tehát le tudják adni a szaknyelvet is magas szinten. Tervezzük, hogy angolul hallgatható tárgyaink is lesznek, jövőre például az Amerikai Egyesült Államokból várunk vendégprofesszort.
– Az új szakon 15 tandíjmentes és 25 tandíjas helyet hirdettek meg, és noha nem mindegyiket sikerült betölteni, mégis belevágtak, hogy ne veszítsenek évet. Hogyan, kikből sikerült összeállítani a tanári gárdát?
– Dominánsan fiatalokból, bár vannak idősebbek is. A jogászképzés fő akadálya az volt, hogy egyes területeken hiányoztak a szakemberek, új gárdát kellett kinevelni. Ez most is folyik, egyes kollégákat ráállítottunk egy-egy pályára, hogy pótoljuk a hiányokat. Meghívtunk román kollégákat is, velük is hosszú távon kívánunk együttműködni, hiszen sok román nyelvű tárgyunk van. A BBTE-vel a viszony nem rossz, de alappolitikája az, hogy nem engedi oktatóit másutt tanítani. Ez alól a Sapientia egy ideig kivétel volt, az egyezséget azonban nem hosszabbították meg. Folyóiratunkat, mely 2003 óta megjelenik – réteglapnál komoly teljesítmény – most az új kar specifikumának megfelelően át fogjuk alakítani, két nyelven fog dolgozatokat közölni, és új formátumban jelenik meg. Hogy az engedélyt megkaphassuk, a teljes négyéves képzési ciklus minden egyes tárgyára meg kellett neveznünk, kik fognak előadni és szemináriumokat vezetni, be kellett nyújtanunk az egész dokumentációt is hozzá, a végzettséget igazoló papírokat, önéletrajzot, publikációs jegyzéket stb. Az első éven oktatók közül megemlíteném a polgári jogot oktató Lupán Ernőt és Sztranyicki Szilárdot, római jogra egy nagyon tehetséges magyarországi fiatal szakembert, Nótári Tamást hívtunk meg, általános jogelméletet és alkotmányjogot Varga Attila, a közigazgatási jog első részét én tanítom, a nemzetközi közjogot magyarországi tanszékvezető egyetemi docens, Pákozdi Csaba adja elő.
– Két ilyen nagy múltú jogászkultúra metszéspontján létezni nagy előnyökkel járhat.
– Szeretnénk, ha a mi képzésünk nemcsak nyelvi többletet nyújtana, hanem a nyugat-európai példákat követve sokkal modernebb, gyakorlatorientáltabb és hallgatóközpontúbb is lenne annál, mint ahogy az jelenleg Romániában folyik. Az előny nyilvánvaló. Amikor külföldi szakirodalmat olvasok, minél többet tudok az illető szakterület német, francia vagy magyar szabályozásáról, annál mélyebben értem a romániai jogszabályokat. Nem beszélve arról, hogy a román és a magyar is hivatalos nyelve az EU-nak, ráadásul az integrációs folyamatoknak köszönhetően a jog egyre jelentősebb része közös, fontos területek összeurópai szabályozásnak vannak alávetve. Külön érv egy ilyen képzés indokoltsága mellett. Modern és nyitott képzést akarunk megvalósítani.
– Marad a negyven meghirdetett hely a karon, nem terveznek több hallgatónak lehetőséget biztosítani?
– Hosszú távra eldöntöttük, hogy nem tömegképzésre törekszünk, és a 40 fős keretet nem kívánjuk növelni. Magasabb szintű oktatást szeretnénk, komoly tudományos kutatási háttérrel. Egészen más a nagy állami és magánegyetem, ahol több száz a hallgatói létszám egy-egy évfolyamon, és teljesen személytelen oktatás folyik. Nálunk hallgatóközpontú kurzus lesz, ahol a tanár és hallgató kapcsolata órán kívül is szoros lesz, a tanár figyelemmel kíséri a hallgató fejlődését és támogatja azt. A tandíjas és tandíjmentes helyek aránya persze változhat, előbbiek javára például. Stratégiai célunk, hogy olyan pályák számára készítsünk fel hallgatókat, melyeken a magyarság alulképviselt: alapvetően az ügyészi és bírói pályáról van szó. Mindenki egyéni döntése, hol kíván működni, ha ügyvéd akar lenni, abban is támogatjuk. De külön hangsúlyt helyezünk az említett kettőre, illetve a negyedéveseknek majd speciális felvételi felkészítőt is bevezetünk, mert az ügyészi vagy bírói pályára lépéshez egyetem utáni tanulmányokat is kell folytatni. Javítanunk kell a tehetséges hallgatók esélyeit. A két pálya megbecsültsége különben anyagi szempontból is elfogadható, már most is messze kiemelkedik a közalkalmazottaké közül. Az igazságszolgáltatás reformja jól felkészült, modern gondolkodású bírák és ügyészek nélkül lehetetlen. Miként a közigazgatást sem szabad elhanyagolnunk.
– Nem is beszélve a magyarul is értő jogi szakemberekről. No de a kolozsvári helyzet ismeretében: a négy jogi karon a több száz román mellett vajon hány magyar hallgató tanul évfolyamonként?
– Becslésem szerint mintegy 90–100 hallgató egy évfolyamon. Továbblépni az említett pályákra további kétévi képzés után lehet, felvételizni kell külön a bukaresti intézetbe, melynek nem feltétele a mesteri fokozat elvégzése. A verseny nagy, magyarok kevesen jelentkeztek eddig, bár van példa arra, hogy elsőnek jutott be egy magyar honfitársunk. Egyelőre a mélypontról kellene kiemelkednünk, évente legalább négy-öt embert erre a pályára állítanunk. Hallgatóink különben az alapképzés mellett három opcionális tárgyi csomagból választhatnak majd, ezek egyike erőteljes gazdasági szakirányt képvisel, a második közigazgatási, a harmadik pedig emberjogi, kisebbségjogi, nemzetközi jogi többletképzést nyújt. A hallgató tehát leendő karrierjét előkészítheti már az egyetemen a választható tárgyak segítségével, ha azokat mindenki saját céljai szerint állítja össze.
B. Kovács András. Krónika (Kolozsvár)
Fontos lépésre szánta el magát az intézményépítésben a Sapientia EMTE, amikor tavaly jogtudományi tanszéket alapított Kolozsváron, hiszen a magyar nyelvű jogászképzés 1959 óta szünetel Erdélyben. A fél évszázados kimaradás sajátos helyzet elé állította a tanári kart, amely a feladat megoldásához látott. Veress Emőd 33 éves adjunktus, az EMTE tanszékvezetője rövid politikai szereplés után lépett tudományos pályára és vette ki részét a hazai jogásztársadalom „képzéséből” - beszélgetés Veress Emőddel, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem jogtudományi tanszékének vezetőjével
Az 1872-ben létrehozott kolozsvári magyar tudományegyetem négy karán a jogászok alkották a hallgatók zömét, az 1906–1907-es tanévben például a 2242 diákból 1647-en jogi tanulmányokat folytattak. 1919-et követően két évtized kimaradt, utána 19 kegyelmi év következett, majd a Babeş- és a Bolyai-egyetem erőszakos egyesítése ismét kedvezőtlen fordulatot hozott. Az ön nemzedéke a rendszerváltás után egészen más helyzetben eszmélt magára. Közben az RMDSZ-nek annyit sikerült elérnie, hogy egy negyvenfős keretszámot különítsenek el magyarok számára az állami felvételin, de többre már nem futotta.
– Az 1959-es egyetemegyesítés után gyakorlatilag semmiféle önállósága, státusa nem volt a magyar jogászképzésnek, néhány segédtárgy kivételével mindent románul adtak elő. Az egykori Bolyai magyar professzorai részt vettek és kiemelkedő szerepet játszottak a román képzésben is, sőt hozzátenném: az impériumváltás előtt a kolozsvári volt a második egyetemi szintű intézmény, a budapesti egyetem számos professzora innen került át a fővárosba. A kapcsolat tehát hagyományos, s ez abban is megnyilvánul, hogy első egyetemközi megállapodásunkat éppen az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karával kötöttük meg. Projektünk nem gyökértelen, és a haladó hagyományokat vállaljuk fel. A gyökerek egyébként visszanyúlnak a Báthori István-féle 1581-es egyetemalapításra, van tehát egy legalább 430 éves, ha nem is folyamatos múlt, de előzmény. Idén májusban nemzetközi konferencia keretében dokumentum- és fényképkiállítást szentelünk a kolozsvári jogászképzés múltjának. Azért emelem ezt ki, mert Kolozsváron a BBTE mellett még két magánintézményben folyik jogászképzés, a Bogdan Vodă- és a Dimitrie CantEMIr-egyetemen, de e múltat egyik sem vállalja fel, ezeknek a folytatásra érdemes hagyományoknak mi vagyunk az egyetlen örökösei.
– Az 1959-es tannyelvváltás után a magyar hallgatók száma fogyott, a nyolcvanas években ideológiainak beállított szűrők tulajdonképpen szinte teljesen kizárták a magyarokat a jogi pályáról. Ezt ellensúlyozta valamelyest az említett 40-es felvételi keretszám. Elérkeztünk az ön indulásának körülményeihez: magyar joghallgatók tanulnak a másik három intézményben is?
– A jogászi hivatással foglalkozó személyek olyan tudás, információk birtokában vannak, amit sok szinten fel lehet használni a gazdasági érdekérvényesítéstől a kisebbségi jogvédelemig. A 80-as években nem volt cél, hogy ilyen személyeket jelentős számban neveljen ki az állam. A rendszerváltás után fokozatosan változott a helyzet. Én 1998-ban a Dimitrie Cantemir-magánegyetem kolozsvári jogtudományi karán kezdtem és a Bukaresti Egyetemen fejeztem be tanulmányaimat. A Cantemir oktatói gárdáját akkor még a BBTE-ről nyugdíjba ment professzori kör alkotta, ennek köszönhetően a színvonalra nem panaszkodhattunk. Úgy vélem, jól tettem, hogy nem mentem külföldre, mert a jog annyira országspecifikus ismeretekhez kötött, hogy visszatérnem már nemigen sikerülhetett volna. És miért kezdtem magánegyetemen? Akkor a felvételi jelentős mértékben az érettségire alapozódott, én a középiskolában lazábban kezeltem a tanulást, nálam később lett kedvező a „csillagállás”, ahogy mondani szokás. Az egyetemen viszont már maximális komolysággal viszonyultam a pályához, első perctől megkedveltem. Természetes folytatása volt a kitűnő eredménnyel végzett egyetemnek a mesteri és doktori képzés, a tudományos fokozat megszerzése. Ezt soha nem tekintettem nehézségnek, minden szakmai erőfeszítést szívesen vállaltam és vállalok.
– Oktatói pályáját a BBTE-n kezdte. Ott nem lehetett kifejleszteni a magyar nyelvű jogászképzést?
– Én is részt vettem a Babeş–Bolyain zajló magyar nyelvű képzés lehetőségeinek szélesítését célzó kísérletekben. Gyakorlatilag arra törekedtünk, hogy a szaktárgyak egy része átkerüljön a magyar vagy kétnyelvű oktatásba. Ezt több nekifutás ellenére sem sikerült keresztülvinni: noha összegyetemi kísérletként merült fel, és az egyetem magyar vezetői emellett maximálisan kiálltak, a jogi kari és a legfelső szintű ellenállás több rendben meghiúsította. Áttörés azóta sem történt, és ez rövid, sőt középtávon sem várható. A 40 hely megvan, de annak egy része tandíjas, a nemzetközi közjog és az európai közjog kivételével az összes szaktárgy oktatása románul folyik. Annyi változás történt, hogy a pécsi egyetemmel beindult együttműködés eredményeképpen lehetőség nyílt a magyar nyelvű mesteri képzésre európai magánjog szakon, ami persze hasznos és örvendetes, viszont az alapképzésben nem haladtunk előre egy jottányit sem. Mivel nem sikerült leküzdenünk az ellenállást, a magyar nyelvű jogászképzés továbbfejlesztése érdekében úgy döntöttünk, hogy ennek kereteit a Sapientia tudná megadni. Elképzelésünk találkozott az intézményével, a feltételek teljesültek, s ebben a nyolcvanas évek hiátusa is szerepet játszott. Meg kellett várni, amíg felnőnek azok, akik a rendszerváltás után magyarként ismét jogot végezhettek. Ma már egyre szélesedő rétegről van szó, ennek azonban csak kis hányada alkalmas vagy hajlandó tudományos pályára lépni. Össze kellett állnia egy fiatal oktatói csapatnak, mely publikált, fokozatokat szerzett, nemzetközi konferenciákon vett részt. Tíz évvel ezelőtt nem ment volna.
– És miként alakult ki a tanszék a Sapientián? Hogyan lehet elsajátítani a szaknyelvet anyanyelven és románul?
– Nem volt egyszerű, de végül engedélyeztettük a Sapientián a jogászképzést azzal a specifikummal, hogy ez kétnyelvű lesz. Sok vita folyt, de be tudtuk bizonyítani, hogy egy precízen megtervezett kétnyelvűségről van szó, melynek végeredménye az, hogy a hallgató mindkét szaknyelvet egyformán jól birtokolja. Hogyan érhető ez el? Pszichológiai közhely, hogy az oktatásnak akkor a legnagyobb a hatékonysága, ha anyanyelven folyik. A romániai munkaerőpiacon elhelyezkedni kívánó jogásznak mindenképpen jól kell beszélnie a román szaknyelvet is. Egyébiránt ez gazdasági és közigazgatási igény is, mert például 2001 óta a törvény elég széles körben biztosítja az anyanyelv-használati jogokat a közigazgatásban – csakhogy nincs, aki éljen vele, mert nincs még olyan tisztviselői réteg, mely ezt valóban felvállalja és fel is tudja vállalni. Részletesen megvitattuk, minden egyes tárgy esetében külön döntöttünk arról, milyen nyelven célszerű oktatni. Összeállt egy tanrend, melyben a tárgyak egy része román nyelven, a másik magyar nyelven hallgatható, mindegyikhez kapcsolódik egy román–magyar vagy magyar–román szakterminológiai kiegészítő képzés. Ez sok szempontból többletmunka, de most, hogy beindult, jöttünk rá, nem is annyira egyedi megoldás. Egy kollégánk nemrég vett részt egy spanyolországi egyetemközi találkozón, melyre meghívást az államnyelven kívül legalább még egy nyelven folyó képzést nyújtó jogi karok kaptak. Tizenvalahány intézmény képviseltette magát (mi még nem, mert akkor még nem rendelkeztünk a működési engedéllyel). Elvileg sem tartottuk célszerűnek, hogy a Bolyai mintájára csak magyar legyen a tannyelvünk, mi több, igyekszünk angol nyelvű tárgyat is bevezetni, a munkaerőpiac ugyanis ma már az egész Unió, s aki nemzetközi pályára szeretne lépni akár gazdasági, akár EU-s intézmények vonalán, annak angolul is tudnia kell érvényesülni. Erre a legtöbb egyetemen nincs stratégia, de például a temesvári egyetemen alakítottak ki olyan nyelvtanári csoportokat, melyek jogi végzettséggel is rendelkeznek, tehát le tudják adni a szaknyelvet is magas szinten. Tervezzük, hogy angolul hallgatható tárgyaink is lesznek, jövőre például az Amerikai Egyesült Államokból várunk vendégprofesszort.
– Az új szakon 15 tandíjmentes és 25 tandíjas helyet hirdettek meg, és noha nem mindegyiket sikerült betölteni, mégis belevágtak, hogy ne veszítsenek évet. Hogyan, kikből sikerült összeállítani a tanári gárdát?
– Dominánsan fiatalokból, bár vannak idősebbek is. A jogászképzés fő akadálya az volt, hogy egyes területeken hiányoztak a szakemberek, új gárdát kellett kinevelni. Ez most is folyik, egyes kollégákat ráállítottunk egy-egy pályára, hogy pótoljuk a hiányokat. Meghívtunk román kollégákat is, velük is hosszú távon kívánunk együttműködni, hiszen sok román nyelvű tárgyunk van. A BBTE-vel a viszony nem rossz, de alappolitikája az, hogy nem engedi oktatóit másutt tanítani. Ez alól a Sapientia egy ideig kivétel volt, az egyezséget azonban nem hosszabbították meg. Folyóiratunkat, mely 2003 óta megjelenik – réteglapnál komoly teljesítmény – most az új kar specifikumának megfelelően át fogjuk alakítani, két nyelven fog dolgozatokat közölni, és új formátumban jelenik meg. Hogy az engedélyt megkaphassuk, a teljes négyéves képzési ciklus minden egyes tárgyára meg kellett neveznünk, kik fognak előadni és szemináriumokat vezetni, be kellett nyújtanunk az egész dokumentációt is hozzá, a végzettséget igazoló papírokat, önéletrajzot, publikációs jegyzéket stb. Az első éven oktatók közül megemlíteném a polgári jogot oktató Lupán Ernőt és Sztranyicki Szilárdot, római jogra egy nagyon tehetséges magyarországi fiatal szakembert, Nótári Tamást hívtunk meg, általános jogelméletet és alkotmányjogot Varga Attila, a közigazgatási jog első részét én tanítom, a nemzetközi közjogot magyarországi tanszékvezető egyetemi docens, Pákozdi Csaba adja elő.
– Két ilyen nagy múltú jogászkultúra metszéspontján létezni nagy előnyökkel járhat.
– Szeretnénk, ha a mi képzésünk nemcsak nyelvi többletet nyújtana, hanem a nyugat-európai példákat követve sokkal modernebb, gyakorlatorientáltabb és hallgatóközpontúbb is lenne annál, mint ahogy az jelenleg Romániában folyik. Az előny nyilvánvaló. Amikor külföldi szakirodalmat olvasok, minél többet tudok az illető szakterület német, francia vagy magyar szabályozásáról, annál mélyebben értem a romániai jogszabályokat. Nem beszélve arról, hogy a román és a magyar is hivatalos nyelve az EU-nak, ráadásul az integrációs folyamatoknak köszönhetően a jog egyre jelentősebb része közös, fontos területek összeurópai szabályozásnak vannak alávetve. Külön érv egy ilyen képzés indokoltsága mellett. Modern és nyitott képzést akarunk megvalósítani.
– Marad a negyven meghirdetett hely a karon, nem terveznek több hallgatónak lehetőséget biztosítani?
– Hosszú távra eldöntöttük, hogy nem tömegképzésre törekszünk, és a 40 fős keretet nem kívánjuk növelni. Magasabb szintű oktatást szeretnénk, komoly tudományos kutatási háttérrel. Egészen más a nagy állami és magánegyetem, ahol több száz a hallgatói létszám egy-egy évfolyamon, és teljesen személytelen oktatás folyik. Nálunk hallgatóközpontú kurzus lesz, ahol a tanár és hallgató kapcsolata órán kívül is szoros lesz, a tanár figyelemmel kíséri a hallgató fejlődését és támogatja azt. A tandíjas és tandíjmentes helyek aránya persze változhat, előbbiek javára például. Stratégiai célunk, hogy olyan pályák számára készítsünk fel hallgatókat, melyeken a magyarság alulképviselt: alapvetően az ügyészi és bírói pályáról van szó. Mindenki egyéni döntése, hol kíván működni, ha ügyvéd akar lenni, abban is támogatjuk. De külön hangsúlyt helyezünk az említett kettőre, illetve a negyedéveseknek majd speciális felvételi felkészítőt is bevezetünk, mert az ügyészi vagy bírói pályára lépéshez egyetem utáni tanulmányokat is kell folytatni. Javítanunk kell a tehetséges hallgatók esélyeit. A két pálya megbecsültsége különben anyagi szempontból is elfogadható, már most is messze kiemelkedik a közalkalmazottaké közül. Az igazságszolgáltatás reformja jól felkészült, modern gondolkodású bírák és ügyészek nélkül lehetetlen. Miként a közigazgatást sem szabad elhanyagolnunk.
– Nem is beszélve a magyarul is értő jogi szakemberekről. No de a kolozsvári helyzet ismeretében: a négy jogi karon a több száz román mellett vajon hány magyar hallgató tanul évfolyamonként?
– Becslésem szerint mintegy 90–100 hallgató egy évfolyamon. Továbblépni az említett pályákra további kétévi képzés után lehet, felvételizni kell külön a bukaresti intézetbe, melynek nem feltétele a mesteri fokozat elvégzése. A verseny nagy, magyarok kevesen jelentkeztek eddig, bár van példa arra, hogy elsőnek jutott be egy magyar honfitársunk. Egyelőre a mélypontról kellene kiemelkednünk, évente legalább négy-öt embert erre a pályára állítanunk. Hallgatóink különben az alapképzés mellett három opcionális tárgyi csomagból választhatnak majd, ezek egyike erőteljes gazdasági szakirányt képvisel, a második közigazgatási, a harmadik pedig emberjogi, kisebbségjogi, nemzetközi jogi többletképzést nyújt. A hallgató tehát leendő karrierjét előkészítheti már az egyetemen a választható tárgyak segítségével, ha azokat mindenki saját céljai szerint állítja össze.
B. Kovács András. Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 22.
Így növelik profitjukat az erdélyi egyetemek
Hat erdélyi egyetem indít kollégiumi képzést érettségi diplomával nem rendelkező fiataloknak, a tandíj 1 300 lejnél kezdődik. Az intézmények így próbálják pótolni a kedvezőtlen demográfiai folyamatok és az érettségi szigorítása miatti diáklétszám-csökkenés okozta veszteségeket.
Valószínűleg elsősorban anyagi megfontolásból engedélyezte az oktatási minisztérium, hogy érettségi diplomával nem rendelkező líceumot végzettek is főiskolai tanulmányokat folytathassanak, ugyanis az utóbbi években tetemesen csökkentek a hazai egyetemek tandíjból származó bevételei.
Nagyot csökkent a diáklétszám
Az állami egyetemek hallgatóinak a száma a 2007/2008-as tanévben volt a legnagyobb, 526.844. A gazdasági válság, az érettségi vizsga megszigorítása és a kedvezőtlen demográfiai folyamatok (az iskoláskorú lakosság fogyása) miatt azóta ez a szám folyamatosan csökken: a minisztérium kimutatásai szerint a 2013/14-es tanévben már csak 341.560-en tanultak az állami felsőoktatási intézményekben.
A magánegyetemeken még drasztikusabb a visszaesés, tavaly a hallgatók száma alig haladta meg a 79 ezret, ami csupán egyötöde a 2008-as 410 ezernek. A diákok számának csökkenését főleg a magánegyetemek sínylették meg, mivel fő bevételi forrásukat a tandíj jelenti: az elmúlt öt évben nyereségük meredeken esett, egyesek veszteségessé váltak.
A legnagyobb magánegyetem, a bukaresti székhelyű Spiru Haret a gazdasági válság kitörésének évében még 180 millió lejes profitot könyvelhetett el, ami 2013-ra 2,7 millió lejre olvadt. Az aradi Vasile Goldiş Egyetem nyeresége négy év leforgása alatt 19,5 millió lejről 0,8 millió lejre csökkent. A bevételek visszaesése miatt a magánegyetemek megváltak alkalmazottaik mintegy negyedétől, egyes intézmények esetében azonban a leépítés mértéke meghaladta a 40 százalékot.
"Magyar" egyetemek nem indítanak képzést
Az egyetemek többsége egyelőre nem él a kormány által nyitott, a bevételeik növelését lehetővé tevő kiskapuval. A magyar nyelvű képzést kínáló hazai felsőfokú oktatási intézmények egyike sem indít idén kollégiumot érettségi diplomával nem rendelkező jelentkezők számára.
A lehetőséget kihasználó intézmények között hat erdélyi van: a Nagyváradi Egyetem, a kolozsvári Bogdan Vodă-, az aradi Aurel Vlaicu- és Vasile Goldiş-, a marosvásárhelyi Dimitrie Cantemir, valamint a nagyszebeni Román – Német Egyetem. Az induló egyetemi kollégiumok a képzések széles skáláját kínálják, reál, humán és művészeti területen egyaránt.
Éjjeliőrt egyelőre egyik egyetemi kollégiumban sem fognak képezni, ám az is vitathatónak tűnik, szükség van-e felsőfokú képzésre a kereskedelmi-, biztosítási- vagy ingatlanügynöki szakmákhoz. Az egyik aradi magánegyetemen ugyanakkor úgy vélik, lehet programozót vagy magándetektívet faragni olyan emberből is, aki számára az érettségi vizsga túl nehéz próbatételnek bizonyult.
Az éves tandíj is tág határok, 1 300 és 3 600 lej között mozog. Legolcsóbban a szebeni magánegyetemen, valamint az aradi Aurel Vlaicu humán szakjain lehet tanulni, míg legtöbbet azoknak kell fizetniük, akik a bukaresti Hyperion Egyetemen kívánják képezni magukat, fogászati asszisztens, vágó/operatőr vagy fotóművészet szakon. A képzések időtartama 1 és 3 év között változik. Az egyetemi kollégiumok többségére szeptember 30-ig lehet beiratkozni.
Pengő Zoltán, maszol.ro
Hat erdélyi egyetem indít kollégiumi képzést érettségi diplomával nem rendelkező fiataloknak, a tandíj 1 300 lejnél kezdődik. Az intézmények így próbálják pótolni a kedvezőtlen demográfiai folyamatok és az érettségi szigorítása miatti diáklétszám-csökkenés okozta veszteségeket.
Valószínűleg elsősorban anyagi megfontolásból engedélyezte az oktatási minisztérium, hogy érettségi diplomával nem rendelkező líceumot végzettek is főiskolai tanulmányokat folytathassanak, ugyanis az utóbbi években tetemesen csökkentek a hazai egyetemek tandíjból származó bevételei.
Nagyot csökkent a diáklétszám
Az állami egyetemek hallgatóinak a száma a 2007/2008-as tanévben volt a legnagyobb, 526.844. A gazdasági válság, az érettségi vizsga megszigorítása és a kedvezőtlen demográfiai folyamatok (az iskoláskorú lakosság fogyása) miatt azóta ez a szám folyamatosan csökken: a minisztérium kimutatásai szerint a 2013/14-es tanévben már csak 341.560-en tanultak az állami felsőoktatási intézményekben.
A magánegyetemeken még drasztikusabb a visszaesés, tavaly a hallgatók száma alig haladta meg a 79 ezret, ami csupán egyötöde a 2008-as 410 ezernek. A diákok számának csökkenését főleg a magánegyetemek sínylették meg, mivel fő bevételi forrásukat a tandíj jelenti: az elmúlt öt évben nyereségük meredeken esett, egyesek veszteségessé váltak.
A legnagyobb magánegyetem, a bukaresti székhelyű Spiru Haret a gazdasági válság kitörésének évében még 180 millió lejes profitot könyvelhetett el, ami 2013-ra 2,7 millió lejre olvadt. Az aradi Vasile Goldiş Egyetem nyeresége négy év leforgása alatt 19,5 millió lejről 0,8 millió lejre csökkent. A bevételek visszaesése miatt a magánegyetemek megváltak alkalmazottaik mintegy negyedétől, egyes intézmények esetében azonban a leépítés mértéke meghaladta a 40 százalékot.
"Magyar" egyetemek nem indítanak képzést
Az egyetemek többsége egyelőre nem él a kormány által nyitott, a bevételeik növelését lehetővé tevő kiskapuval. A magyar nyelvű képzést kínáló hazai felsőfokú oktatási intézmények egyike sem indít idén kollégiumot érettségi diplomával nem rendelkező jelentkezők számára.
A lehetőséget kihasználó intézmények között hat erdélyi van: a Nagyváradi Egyetem, a kolozsvári Bogdan Vodă-, az aradi Aurel Vlaicu- és Vasile Goldiş-, a marosvásárhelyi Dimitrie Cantemir, valamint a nagyszebeni Román – Német Egyetem. Az induló egyetemi kollégiumok a képzések széles skáláját kínálják, reál, humán és művészeti területen egyaránt.
Éjjeliőrt egyelőre egyik egyetemi kollégiumban sem fognak képezni, ám az is vitathatónak tűnik, szükség van-e felsőfokú képzésre a kereskedelmi-, biztosítási- vagy ingatlanügynöki szakmákhoz. Az egyik aradi magánegyetemen ugyanakkor úgy vélik, lehet programozót vagy magándetektívet faragni olyan emberből is, aki számára az érettségi vizsga túl nehéz próbatételnek bizonyult.
Az éves tandíj is tág határok, 1 300 és 3 600 lej között mozog. Legolcsóbban a szebeni magánegyetemen, valamint az aradi Aurel Vlaicu humán szakjain lehet tanulni, míg legtöbbet azoknak kell fizetniük, akik a bukaresti Hyperion Egyetemen kívánják képezni magukat, fogászati asszisztens, vágó/operatőr vagy fotóművészet szakon. A képzések időtartama 1 és 3 év között változik. Az egyetemi kollégiumok többségére szeptember 30-ig lehet beiratkozni.
Pengő Zoltán, maszol.ro