A kisbaconi református egyház, a Bodvaj Egyesület és az Erdővidék Egyesület rendezésében immár harmadik alkalommal került sor a Paprika Jancsi szín- és bábjátszó gyermektáborra. A marosvásárhelyi Ariel ifjúsági és gyermekszínház művésze, Cseke Péter a gyermekek hozzáállásáról elismerően nyilatkozott. Benedek H. Márta, a Bodvaj Egyesület elnöke reméli, hogy a táborban tanultak a gyermekek és ifjak szellemi gyarapodását szolgálták. /(hecser): Szín- és bábjátszótábor Uzonkafürdőn. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 23./

A civil szervezetek helyi önkormányzatokkal való kapcsolatáról, közösségre gyakorolt hatásukról tárgyaltak Kisbaconban a Demokratikus Állampolgárság című program keretében.  A megyei tanács művelődési, sport-, ifjúsági és egyházügyi osztályának vezetője, Ördög Gyárfás Lajos becslése szerint (hivatalos statisztikai adatok nincsenek) az országban mintegy negyvenezer egyesület, alapítvány vagy más nem kormányzati szervezetnek tekinthető intézmény működik, ebből mintegy 2500–3000 magyar érdeket vállal fel. Háromszéken a már meglévő 350 magyar szervezet mellé az elmúlt év folyamán továbbiak sorakoztak fel, de érdekes lenne megvizsgálni, hány működik folyamatosan. A megyei tanács pályáztatási rendszeréről szólva elmondta, hogy eddig közel 625 programot támogattak, s az összeg évről évre nő, de a jelenleg elosztásra váró 250 000 lej mégsem elég. Az adóalapból felajánlható egy százalékból 76 665 lej jutott Kovászna megyének, s ezzel országos szinten a tizenötödik helyen állnak.   A Civitas Alapítványt képviselő székelyudvarhelyi Csáki Rozália az önkormányzatokon belül létrehozott helyi fejlesztési ügynökségek fontosságát hangsúlyozta. Benedek Márta, a Bodvaj Ifjúsági Egyesület elnöke szerint az egyesületeknek azon feladatokat kellene átvállalniuk, amelyekre az önkormányzatoknak nincs megfelelő szakemberük, szervezési kapacitásuk, idejük és energiájuk. Farkas Vilmos kisbaconi lelkész szerint az egyház közösségben játszott szerepe folytonosan csökken.  Demeter László a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület /Barót/ honlapját (www.erdovidek.ro) mutatta be. A Dobó-Valál Egyesület /Barót/ elnöke, Derzsi Sámuel a szervezetek erőösszevonásában, Hoffmann Edit pedig az egymás közötti kommunikációban és együttműködésben látja a jövőt. /(hecser): Együtt gondolkodnak a civil szervezetek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 2./

A kisbaconi Bodvaj Ifjúsági Egyesület nevét a falu felső határában levő Bodvaj nevű erdőrészről kapta.  Az egyesület 2003-ban alakult, többnyire a református egyház köré csoportosuló fiatal bibliaórásokból. Az ifjúsági csapat tevékenysége évről évre újabb programokkal bővült. Júliusban ifjúsági táborozás lesz, augusztusban Paprika Jancsi színjátszó és bábos tábor a gyermekeknek. Megemlékeznek az összes történelmi évfordulóról, játszóházat szerveznek májusban, szeptemberben megemlékeznek a gyermekek Elek apójáról, ősszel megtartják a falunapot. Az egyesület célja az ifjak és gyermekek szabad idejének hasznos megszervezése a kevesebb mint ötszáz lelkes településen. Hetente megtartják az ifjúsági bibliaórát, a bábkört, gyermekeknek rendszeresen lehetőségük nyílik iskolán kívüli tevékenységekre, a fiatal lányok, nők számára elérhetővé vált a szervezett tornászás, kéthetente a felnőttképzésnek számító kismamaklub; a fiatal házasok megszervezik a hagyományos kosaras bált, nőnapi rendezvényt, szüreti bált; az idősekre is gondolnak, megszervezve az egyedül élők karácsonyát és a különböző délutáni foglalkozásokat. /Benedek H. Márta: Kisbaconban miből lesz a cserebogár? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 10./

Immár ötödik éve gyermektáborba gyűjtenek a kisbaconi református egyház és a Bodvaj Egyesület jóvoltából 36 kisbaconi gyermeket, akik bepillanthatnak a báb- és színművészet titkaiba, de alkalmuk lesz népdal és néptánc tanulására is. A kis táborlakók zöme már évről évre visszajár Uzonkafürdőre, a Kálvin-otthonba. Cseke Péter, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház színésze és neje, Cseke Erzsébet tanárnő már második alkalommal vállalták a gyermekcsapat szakmai irányítását. /(hecser): Paprika Jancsi öröme. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 23./

Az 560 lelket számláló Kisbacon a helyi Bodvaj Egyesület révén pályázta meg az ifjúsági információs és szolgáltató iroda létrehozását a Progressnél. A fiatalok szülőföldön való megmaradása, illetve a helyi közösség önszerveződésének támogatása céljából avatott e-Magyar pontot Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter Benedek Elek szülőfalujában. A Háromszéken nyolcadik, országos szinten több mint 170. e-Magyar pontot üzemeltető program a magyarországi Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a kolozsvári Progress Alapítvány partnerségével valósult meg. /Domokos Péter: E-Magyar pont Elek apó falujában. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./

Nagybacon községben tavalyig mindössze a Benedek Elek Művelődési Egyesület és a Bodvaj Ifjúsági Egyesület tevékenykedett mint civil szerveződés, az elmúlt időszakban viszont további három egyesületet is bejegyeztek. 2007 óta a Súgó Sportegyesület a község labdarúgásának fejlődéséhez járul hozzá, a Pásztortűz Egyesület az azonos nevű táncegyüttes működéséhez szükséges anyagiakat teremti elő, és szervez táborokat, kiszállásokat, a Nagybaconi Fúvószenekar Egyesületre pedig a zenei élet megszervezésének feladata hárul. Hogy az egyesületek és az egyházak munkáját segítse és bátorítsa, a baconi önkormányzat 60 000 lej értékben ír ki pályázatokat. /(hecser): Pénz Baconba. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 2./

Az erdővidékieken kívül a megyéből és határain túlról is népes közönséget vonzott Vargyason a Daniel-kastélyban és parkjában szombaton rendezett I. Erdővidéki Középkori és Reneszánsz Nap. A régizene mellett középkori harci jelenetek bemutatására, fényképkiállításra, mesemondásra, művészettörténeti előadásra és reneszánsz táncházra is sor került. A kisújszállási Szabad Lovagok Rendjének tagjai páncélba vagy bőrvértbe öltözötten egy- és kétkezi fegyvereket, kelevézt és egyéb, már a feledés homályába veszett fegyvert forgatva tartottak bemutatót. A Bodvaj Egyesület munkatársainak köszönhetően a gyermekek régi játékokban vehettek részt, mint a mocsárjárás, kápolna, likarézás vagy az ickázás. Utóbbiról a krónikák is megemlékeznek, egy 1510-es feljegyzés szerint már játszották ezt az ugráláson alapuló játékot. A sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány kézműves-foglalkozásaira is sokan elmentek. Fehér János művészettörténész A késő reneszánsz építészet Erdővidéken című előadásában a Daniel-kastélyról beszélt. Megnyílt Hlavathy Károly fotóművész Reneszánsz épített örökség Háromszéken című kiállítása. A baróti Kájoni Consort régizene együttes Zeneszerzők a budai udvarban a XV–XVII. században címmel tartott koncertet. /Hecser László: Virágdal és fegyverzörej (Reneszánsz Nap Erdővidéken). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 20./

Benedek Elek-emlékévet szervez idén a Kovászna megyei tanács a nagy mesemondó születésének 150., halálának 80. évfordulója alkalmából. A meseíró szülőfalujában, Kisbaconban, mesefalut hoznak létre. Az ötletet az erdővidéki Bodvaj Egyesület fogalmazta meg. A Szülőföld Alaptól kaptak 700 ezer forintot a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére. Létrehoznának egy központi épületet, ahol mintegy ötven gyereket lehetne vendégül látni, biztosítani a szállásukat és az étkezésüket. Kisbacon olyan, mint egy mesebeli falu. A faluban kovácsműhely működik, a kisbaconi asszonyok kemencében sütik a friss házikenyeret, az apróságok így valódi patkolást is láthatnak, és képet kaphatnak arról is, hogy készülhetett a mesében a hamuba sült pogácsa. A Benedek Elek Emlékház évek óta valóságos zarándokhely. /Bíró Blanka: Mesefalu a mesemondó falujában. = Krónika (Kolozsvár), jan. 14./

Benedek Elek meseillusztrációs kiállítás
Csütörtökön kerül sor a Benedek Elek meseillusztrációs kiállítás megnyitójára Kolozsváron. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Napsugár gyermeklap szerkesztősége és az Evangélikus-Lutheránus Püspökség Reményik Sándor Galériája minden érdeklődőt szeretettel meghív a megnyitóra. A magyarországi képzőművészek díjnyertes alkotásait tartalmazó kiállítás Kisbaconban állandó galériaként működik, és a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Kisbaconi Református Egyház, valamint a Bodvaj Egyesület összefogásának köszönhetően Erdély több városába ellátogat. A kolozsvári megnyitóra 2010. január 7-én, csütörtökön du. 6 órától a Reményik Sándor Galériában kerül sor.
Paprika Rádió. Forrás: Erdély.ma

Óriáspince-tető, a lovas zarándokhely (II. Székely Vágta)
Akár egy zarándokhely, úgy festett az elmúlt hét végén a Maksa szomszédságában emelkedő Óráspince-tető, ahová több ezren látogattak ki a Székely Vágta második rendezvénysorozatára.
Az igényes programkínálat, illetve a lovasbemutatók, megmérettetések mellett az ünnep látogatottságát emelte az is, hogy a szervezők fohásza idén meghallgatásra talált, a domboldalon gyalogolók pedig gyakran emlegették is: itt aztán nem lehet fázni… Szombat délelőtt verőfényes napsütésben az immár kétnaposra bővült Székely Vágta ünnepi megnyitóján Tamás SÁndor, a megyei önkormányzat elnöke, valamint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszöntötte a látogatókat, Orbán Viktor magyar kormányfő üdvözletét Horváth László miniszterelnöki megbízott tolmácsolta. Díjugratással indult a lovas esemény első napja, a pályán gyergyószentmiklósi, csíkdelnei, csíkszeredai versenyzők, köztük meglepően sok hölgy vette sorra az akadályokat lóháton, a nézők elismerő tapsa a nap folyamán nem csupán nekik, de a puszta ötös és csikós bemutató résztvevőinek, a díjlovaglóknak és a díjugratóknak is szólt. Sokan szurkoltak szombaton Kézdivásárhely ifjú versenyzőjének, az alig hat és fél éves Botondnak is, aki fogathajtásban indult.
Székely vágta harapnivaló
Tűző napsütésben igencsak nehéz volt egy-egy bemutatót, versenyszámot a nézőtérről végig követni, így sokan a domboldalon felállított három jurtához tartozó sátrak alatt kerestek menedéket. Szomjoltóként főként csapolt sört, üdítőt, vizet kínáltak a megfáradt, bágyadt közönségnek, s a bátrabbaknak egy jól ismert, mínusz húsz fokosra hűtött szeszes italból kupicányit is mértek. Harapnivalóból volt választék, aki a kánikula ellenére is enni tudott, rostonsültek, bográcsban készült ételek közül választhatott, egy óriási üstben hatalmas adag babgulyás rotyogott, hozzávalóit – a szakács pólóját díszítő felirat szerint – székely vágta, fűszerezte, sütötte-főzte. Kürtőskaláccsal, lángossal is csábították az éhes látogatókat, a maksai fiatalok pedig hatalmas fonott kosarukkal járták a sátrakat, frissen sült fánkot kínálva.
Vásárfia mindenkinek
Kézművesek munkájuk legjavát ajánlgatták a vágta egyik legsikeresebb rendezvényén, a népművészeti és lovastermékek vásárán. A székelyföldi termékmustrán székelyszenterzsébeti szíjgyártó, kőrispataki szalmafonó, nagykárolyi kötélfonó, szovátai ostorkészítő, sepsiszentgyörgyi nyeregkészítő, valamint rézműves is bemutatkozott. Ismerkedhettünk a tojáspatkolás türelmet próbáló munkafolyamatával, egy szomszédos asztalon pedig sepsiszentgyörgyi cipész kifényesített csizmái mellett sorakoztak a zetelaki szűcs, egy Fancsalról érkező kádár, illetve bodosi mézeskalácsos és viseletkészítők portékái egyaránt. Gyepre terített szőnyegen és asztalok mellett fehér, fekete és sárga lovacskák készültek az Ispiláng Egyesület sátrában, a gyermekeknek szánt foglalkozáson Péter Kinga nagy türelemmel igazította a kicsik mozdulatait, így rövid idő alatt életre keltek a lobogó sörényű bot-lovak. A Bodvaj Egyesület sátrában arcfestéssel, lovagi játékokkal várták a gyerekeket, a Sikló Egyesületnél puhakönyves meséket olvastak, a csernátoni Csiporkázó Játszóházasok ostor- és körmön-fonást, ügyességi játékokat tanítottak. Sokan ellátogattak a Székely Vágta vasárnapi kulturális kísérő rendezvényére, a Székely Székek találkozójára is. A történelmi székek szellemi, tárgyi és gasztronómiai hagyományainak seregszemléjén mások mellett a Sóvidék, Csíkszék, Gyergyó- és Kászonszék, Orbaiszék, Kézdiszék, valamint Erdővidék is bemutatkozott. Lovak szerelmesei
Bármerre fordultunk, mindig megakadt a szemünk egy-egy paripán az Óriáspince-tetőn, a sátrak közt árnyékot keresve pillantottunk meg egy póniló hátán érkező kislányt. A tizenegy éves Babos Edina magabiztosan szállt le a nyeregből, s ahogy azt illik, kikötötte lovát egy közeli bokorhoz. Szendvicsmajszolás közben mesélte: hat éve lovagol már, két éve lovas iskolába jár, Sári nevű lovát pedig öt éve kapta édesapjától, aki megjegyzi: lányának babája nem volt soha, mindig a lovak érdekelték. Hozzá hasonlóan lovak iránt vonzódó gyerekek tucatjai fordultak meg hét végén a Székely Vágta rendezvényein. Sűrűn váltották egymást a lovak kísérői az árkosi Barabás Lovarda számára kijelölt pályán, ahová – a kánikula ellenére – folyamatosan érkeztek lovagolni kicsik és nagyok egyaránt. Szombaton kora délutánig már több mint százan rótták a köröket lóháton náluk – mesélte Berde Orsolya, aki évek óta rendszeres látogatója a lovardának. Fiatal kora ellenére tapasztalt lovasnak számít, társaival együtt komolyan kivette részét a hét végi munkában is: jegyet vágott, kobakot osztott, vizet hordott az állatoknak, s közben megszállottan mesélt Barabásék kettőről 27 fősre gyarapodott lóállományáról is. S bár nem mondta ki, így is meggyőzött: amit a lovak iránt érez, az több, mint szeretet…
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hagyományőrzés korhatár nélkül (XXVI. Népzene- és néptánctalálkozó)
Gyermekeket és idős hagyományőrzőket egyaránt színpadra szólít a sepsiszentgyörgyi Háromszék  Táncegyüttes a jövő hétvégi  (november 7–9.) XXVI. Népzene- és néptánctalálkozón. Idén a Gyergyói-medence falvaiból érkező adatközlők fellépése számít újdonságnak, ennek a vidéknek a hagyományos tánca és zenéje kevésbé ismert még szakmai körökben is, de Sepsiszentgyörgyre érkezik gyimesiek egy csoportja is, valamint a nyárádszeredai Bekecs és a kosteleki Szellő Néptáncegyüttes, a gyermeknapon pedig háromszéki települések gyermektánccsoportjai mutatkoznak be.
Kodály Zoltán és Bartók Béla múlt század eleji gyergyói gyűjtéseiből következtetni lehetett, hogy ha a hanganyag olyan gazdag, akkor a táncnak is annak kell lennie – hangsúlyozza Ivácson László, a Háromszék Tánc­együttes művészeti vezetője, aki ismertette, hogy a korán polgárosodó vidék régi stílusú néptánchagyományairól csak egy 1953-as filmfelvétel maradt hátra, majd a jelenkori állapotokat Berecz András és Farkas Tamás kezdte rögzíteni, az ő gyűjtésük nyomán indult el a Háromszék Táncegyüttes is a Gyergyói-medence falvaiba. A hétvégi találkozóra autóbusznyi hagyományőrző érkezik többek között Gyergyóditróból, Alfaluból, Csomafalváról, Újfaluból, akiknek táncában régi és új stílusú elemek keverednek.
Az együttes gyimesi hagyományőrzőket is meghívott a szombat esti gálaműsorra, amelyen a házigazda társulaton kívül fellép a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes (a 2014-es Fölszállott a páva tehetségkutató vetélkedő különdíjasa), amely pénteken önálló produkcióval, a Hagyatékok című folklórműsorral mutatkozik be az új stúdióban, és színpadra hívják a kosteleki Szellő Néptáncegyüttest (a 2012-es Fölszállott a páva vetélkedőn a legjobb határon túli produkció díjat kapta). Zenél a Heveder zenekar.
Pénteken Ádám Gyula gyimesi fotóiból nyílik kiállítás, szombaton Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza gyergyóditrói születésű igazgatója tart előadást Gyergyóditró népzenéje címmel. Mindkét este táncházba várják az érdeklődőket, zenélnek a meghívott hagyományőrző zenészek, az Üver, a Zer­kula, a Folker és a Heveder zenekar.
Az új stúdióban és a színház előcsarnokában rendezendő gyermeknap kézműves-foglalkozásokkal kezdődik, közreműködik a Guzsalyas Alapítvány, a Bodvaj és a Zöld  Egyesület. A gyermekgálán gelencei, nagybaconi, sepsiszentgyörgyi, kézdiszentkereszti, erdőfülei és vargyasi tánccsoportok lépnek fel.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megfogalmazni az egységes székelyföldi kínálatot (Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetség)
Huszonöt turisztikai érdekeltségű szervezet írta alá Kovászna, Hargita és Maros megyéből a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetség létrehozására vonatkozó szándéknyilatkozatot május végén Székelyudvarhelyen. A száraz hír mögött újszerű, hosszú távra tervező, a térségi turisztikai vonzerőt szakszerűbben kihasználni kívánó gondolkodás sejlik fel. Mindezekről Albert Zoltánt, a készülő ernyőszervezet ideiglenes vezetőségének háromszéki tagját kérdeztük. A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületben már igyekeztünk ezt a szemléletet érvényesíteni, példa erre a Székelyföldi katalógusunk – mondta kérdésünkre a szakember. A turista ugyanis nem különálló szolgáltatást keres, hanem a térségben fellelhető programokat, vagyis összetett szolgáltatási csomagot. Albert Zoltán szerint a desztináció-menedzsment fejlesztése abban is áll, hogy minden, a turisztikában érdekelt szereplő bekapcsolódhat, a panzióstól az önkormányzatig, klaszterszerű képződmény alakul ki, ahol a funkciók jól kiegészítik egymást. Ha egy térség ilyen ajánlatokkal jelenik meg a piacon, sokkal nagyobb hatékonysággal értékesíthető turisztikai potenciálja – érvelt. Mindezen információkat persze a közös reklám juttathatja el a fogyasztóhoz, példa erre a svájci folyamatos reklámhadjárat, amely piros-fehérbe öltözteti a kínálatot.
Albert Zoltán úgy véli, hogy a kezdeményezésnek azért lehet sikere, mert alulról építkezik. Vagyis maguk a szereplők jutottak el oda, hogy szükség van egy ilyen, egyébként csak hosszú távon sikerekkel kecsegtető ernyőszervezet munkájára, amely az egész székelyföldi kínálatot igyekszik megfogalmazni és felmutatni. S bár régen él az igény, a tudatosítási szint most ért el oda, hogy ne egy-egy szelet jelenjen meg a piacon, hanem integrált megközelítés. Ez egyébként költségkímélő is, főként ami a reklámot illeti, nem beszélve a biztosítható magas szakmai színvonalról. A kezdeményezést a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, az Aquasic Egyesület, a Csomád-Bálványos Turisztikai Közösségfejlesztési Egyesület, a Bodvaj, valamint a Háromszéki Panziósok Egyesülete is támogatja, de nyitott minden, a turisztikában érintett szereplő számára. A székelyudvarhelyen megválasztott öttagú ideiglenes vezetőség, amelynek tagjai minden székelyföldi kisrégiót képviselnek, szeptemberig vállalta, hogy kidolgozza az alapszabályzatot, illetve tisztáz egy sor fontos működési kérdést, mint például a szövetség fenntartása. Ez utóbbi kérdés miatt fontos lenne, hogy az önkormányzatok is érdeklődjenek a szervezet iránt, hiszen például az úgynevezett hoteladót, amely a helyi költségvetést gazdagítja, ilyen közös célok megvalósítására lehetne használni. Albert Zoltán szerint ez a forrás nem csupán a felhasználás szempontjából, hanem önkorrekciós céllal is működtethető lenne, vagyis az a település, amely többet tud bevenni a turisztikai szolgáltatásokra kivetett hozzájárulásból, többet is költhetne például a turizmust erősítő infrastrukturális beruházásokra.
A székelyföldi turisztikai szervezetek, cégek, intézmények már 2009 óta foglalkoznak a közös, regionális turisztikai érdek-képviseleti csoport létrehozásának a gondolatával. A közös szervezet a turizmusban érdekelt egyesületek, alapítványok ernyőszervezete lesz, szövetségként tömöríti a két és fél megyében, Székelyföldön mint turisztikai desztinációban működő szakmai és vállalati, civil, valamint önkormányzati turisztikai szervezeteket. A Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetség célja tehát egy turisztikai együttműködési hálózat kiépítése és erősítése a romániai és a nemzetközi piacokon hasonló profilú, valamint ifjúsági, szociális, kulturális, vallási, gazdaságfejlesztési, környezetvédelmi és természetjárást pártoló civil szervezetekkel, de a tervek között szerepel a szakmai képzések támogatása és a turisztikai szolgáltatások minőségének javítása és bővítése.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megmutatni a helyi értékeket
A bibarcfalvi napok szervezői úgy állították össze a faluünnep programját, hogy a saját értékek kerüljenek előtérbe, s a legfiatalabbtól a legidősebbig mindenki találjon kedvérevalót.
Az esemény szombaton délután a magyarhermányi fúvószenekar és a baróti Princess mazsorettcsoport felvonulásával vette kezdetét, majd a helyi óvodások és a Bodosi Budai József Elemi Iskola tanulóinak műsora következett. Tapsot érdemelt a Búzavirág furulya- és néptánccsoport, a bibarcfalvi református egyházközség férfikórusa, a Gyöngyvirág Nyugdíjas Egyesület és a ba­róti Syncron táncegyüttes fellépése is. Köszöntötték az 1965 májusában házasságot kötött Fehér Andrást és Violát is. Az ünnepléstől meghatódott házaspár azt kívánta az egybegyűlteknek, minél többen érjék meg házasságuk fél évszázados évfordulóját.
Vasárnap reggel a labdarúgás szerelmesei gyülekeztek a pályán összemérni erejüket: hat csapat nevezett, a végső győzelmet Ürmös szerezte meg. A gasztronómia elkötelezettjei főzőversenyen bizonyíthatták „jó ízlelésüket”. Az alapanyagokat a szervezők állták, de az ízesítéshez szükségeseket, „a titkokhoz” valókat a versenyzőknek kellett biztosítaniuk. A legjobb pityókatokányt az Ozsváth Attila, Ozsváth Tímea és Virág Edina alkotta Ata és a csajok csapata készítette. Aki a legerősebb embernek járó címet meg akarta szerezni, annak követ kellett emelnie, illetve löknie, kereket húznia és felraknia az utánfutóra, majd mindezt meg is kellett mozdítania. Ezeket a feladatokat legjobban a vargyasi Pánczél Csaba teljesítette.
A gyermekek foglalkoztatását a Fehérváry Egyesület és a Bodvaj Egyesület önkéntesei vállalták. A helybeliek annyira népszerűek voltak, hogy alig bírtak eleget tenni az érdeklődők özönének – mindezt úgy, hogy az agyagozás oktatását a nagy meleg miatt csak egy napig vállalták –, és segítségükkel hetven kis kazettát festettek meg a két nap alatt. A kisbaconiak játékkészítésben voltak „erősek”: zászlócska, pillangó, szélforgó és lovacska készítésében segédkeztek, kérésre pedig arcot festettek. Az eseményt Metropolis-koncert és tábortűz zárta.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Együtt cimboráltak Kisbaconban
A kisbaconi Bodvaj Egyesület meghívására hétvégén magyarhermányi, bardoci, erdőfülei, miklósvári és az anyaországi, pontosabban sólyi gyermekek és fiatalok vettek részt a magyar népmese napján tartott „cimboráláson”. Néztek bábelőadást, kiállták a hét próbát, játszottak és táncoltak is – mulatság volt a javából.
Az ünneplés szombat délelőtt a Benedek Elek Emlékház udvarán vette kezdetét. A gyermekhadat köszöntötte Elek apó dédunokája, Szabó Réka, aki a nagy mesemondó életének néhány fontosabb momentumát is felelevenítette. A gyermekek meglátogatták és virággal borították be Elek apó és neje, Fischer Mária sírját. A kultúrotthonban a Cimborák Bábszínház A szegény ember királysága című előadása nagy sikernek örvendett, hasonló lelkesedés fogadta a Mit hoztam a vándortarisznyámban? címet viselő programpontot is, amelyben a gyermekcsoportok általuk választott Benedek Elek-mesét vagy verset adtak elő társaik örömére.
A közös ebéd után a cimborálók hétpróbás mesebarangolásra indultak. A tájházban az öreganyót keresték fel, akinek igencsak nagy tisztelettel kellett köszönni, s érdeklődni afelől, miként is szolgál egészsége. Fizetségképp pedig a rég nem használatos eszközökről – osztovátáról, köpűről, máktörőről, kenyérvető kasról, tekenőről, tulipános ládáról s számos, a régi paraszti világot idéző tárgyról – mesélt nekik. A csengő-bongó rézerdőn magukat átvágók a malomházhoz jutottak, ahol a malom kövén táncot járhattak, a mesefalutábla mellett a szerencsekőre lefestethették azt a mesehőst, akit szerettek volna barangolásuk közben maguk mellett társként látni... A mesebeli esemény záróakkordjaként a nagybaconi Pásztortűz néptánccsoport lépett fel, majd a Folker együttes közreműködésével táncházat tartottak.
:Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ezerkétszáz táncos ropta (Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozója)
Szombaton tizenegyedik alkalommal szervezték meg az Erdélyi Perkő Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóját, amely a kezdetektől ragaszkodik küldetéséhez: lehetőséget teremteni a székelyföldi gyermek- és ifjúsági néptáncegyütteseknek a megmutatkozásra, de hagy időt az ismerkedésre, kapcsolatteremtésre is. Idén rekordszámú jelenlétet jegyeztek, mintegy ezerkétszáz táncos lépett színpadra. Az immár hagyományos néptánctalálkozót közösen szervezte a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és Kézdiszentlélek Polgármesteri Hivatala. Az első találkozót 2005-ben tartották, majd 2009 kivételével azóta minden esztendőben megszervezték a Perkő zarándokhegyen. A XIV. századi Szent István-kápolna közelében felállított szabadtéri kőszínpad természeti szépségével ideális helyszínnek bizonyul.
A rendezvény a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Az én mesém című előadásával kezdődött, amelyet a meghívott táncegyüttesek gálaműsora követett. Ezt megelőzően Balogh Tibor, a vendéglátó község polgármestere köszöntötte a megjelenteket, Pál Ferenc római katolikus plébános pedig megáldotta a rendezvényt.
Idén a szervezők egyetlen határon túli együttest sem hívtak meg, házira tervezték a találkozót. Öt megyéből jöttek tánccsoportok, huszonhat Kovászna megyéből, nyolc Hargita, három Maros, egy Brassó és egy Bákó megyéből. Bemutatkozásukkal párhuzamosan a nyeregben kézművesvásár, népi játékok és kézműves-foglalkozások zajlottak, a tevékenységeket a Bodvaj Egyesület, a Guzsalyas Alapítvány, a Zöld Nap Egyesület munkatársai, valamint Péter Kinga, Gáspár Hanna és a Vöröskereszt elsősegélynyújtó önkéntesei biztosították. A Bertis cég munkatársai Tribel Sándor szakács irányításával már kora reggel nekiálltak 550 literes üstben elkészíteni az 1300 adag babgulyást, amelyhez 33 kg szalonnát, 30 kg hagymát, 25 kg paprikát, 35 kg kolbászt, 80 kg burgonyát, 120 kg babot és különféle fűszereket használtak. A babgulyás hat óra alatt készült el, és mindenkinek nagyon ízlett.
Virág Endre főszervező, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa elmondta: régi és új fellépők egyaránt vannak, mivel fontos, hogy lássák, megfigyeljék egymást, ki hogyan szerepel, nemcsak táncban, hanem viseletben, viselkedési formában; így tanulnak egymástól, az ügyesebbek pedig követendő példaként szolgálnak. Első alkalom, hogy vissza kellett mondani egypár tánccsoportot, mivel nem lett volna idő arra, hogy fellépjenek. A rendezvény hosszú távú célja hagyományaink, népszokásaink, népi kultúránk megőrzése, ápolása és éltetése, rövid távú célként pedig a következőket tűzték ki: a székelyföldi hagyományőrző táncegyüttesek munkájának támogatása, a székelyföldi és a szórványban tevékenykedő néptáncegyüttesek közötti testvérkapcsolatok megteremtésének elősegítése, az egymástól való tanulás, tapasztalatcsere, valamint barátságok, együttműködések kialakítása. Virág Endre egyik bánatának a kevés zenekart említette. Az előadásokat követően a meghívott szakember, Jánosi József, a találkozó elindítója tartott rövid kiértékelést a vezetőknek a csoportok műsorait, a viseleteket illetően. A neves táncoktató a találkozó színvonalát jónak ítélte, véleménye szerint a fellépők évről évre fejlődnek, gazdagodik repertoárjuk. Az esti záporeső után a rendezvény tábortűzzel és közös táncházzal zárult. A talpalávalót a Heveder zenekar biztosította.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyögy)

Zala és Kovászna kincsei
Érték az, amit a helyiek annak tartanak
Érték az, amit a helyi közösség annak tart – ez az alapelve a Kovászna megyei Értéktár összeállításának. Háromszék Zala megyével közösen nyert pályázatot az értéktár megvalósítására, a pályázat záró konferenciáját múlt pénteken tartották a Kovászna Megyei Művelődési Központban.
– A Kovászna és Zala megye közötti kapcsolat évezredes múltra nyúlik vissza, igazi testvérkapcsolat, közös értékeink is vannak, hiszen az Őrségben a nyugati székelyek, itt, Háromszéken a keleti székelyek védték Magyarország határát – mondta köszöntőjében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke úgy fogalmazott: itt, Kovászna megyében és Magyarországon is évtizedek óta folyik egyfajta értékmentés, viszont a hungarikum-törvénnyel megnyílt egy újfajta keretrendszer, amely végre lehetővé teszi, hogy sztenderdek, szabályok alapján, rendszerezve tudjuk nemzeti értékeinket lajstromozni.
Imreh-Marton István, a Kovászna megyei Művelődési Központ igazgatója elmondta: több síkon zajlott a korábbi években az értékmentés Kovászna megyében, például tíz éve sikerült a kúriákat feltérképezni, két éve a népi mesterségeket leltározták fel, összegyűjtötték a megyéhez kötődő történelmi személyiségek munkásságát.
A kisbaconi Bodvaj Egyesület egy taliándörögdi ifjúsági szervezettel partnerségben létrehozta a megye első települési értéktárát.
– Nyolcan utaztunk a Dunántúlra, ahol intenzív tanfolyamon ismerkedtünk a magyar értéktár-rendszerrel és a módszertannal: mit nevezünk értéknek, és hogyan kell gyűjteni. Dr. Horváth Zsolt, a Magyar Hungarikum Bizottság értéktárak kialakításáért felelős koordinátora itt mondta el az értékgyűjtés alaptételét: érték mindaz, amit a helyi közösség annak tart. Ez volt az a kedves mondat, amire azt mondtuk, hogy akkor ezt a munkát mi biztosan nem véthetjük el. Mert eszerint, ha mi a faluban azt mondjuk valamiről, hogy ez érték, akkor ezt senki más nem kérdőjelezheti meg! Innentől már csak az a kérdés, van-e bennünk elég tudás, akarat, lelkesedés, hogy ezt dokumentáljuk – vetette fel Benedek-Huszár Márta.
Volt. Eddig tizenegy települési értéket választottak ki, többek között Benedek Elek szellemi örökségét, a kenyér útja programot stb., amelyekről leírásokat, fotókat, kisfilmeket készítettek.
Szőts P. Zsuzsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ szakelőadója, a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság elnöke ismertette a www.repertorium.ro honlapot.
Kinda István néprajzkutató bemutatta a Hagyományos Székelyföldi Népi Mesterségek – revitalizálás, digitalizálás és népszerűsítés című projektet, majd A kürtőskalács passiója címmel tartott előadást Albert Zoltán, a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület ügyvezetője.
Varga Erika építész az Engem is érdekel az építészet – Épített örökségünk értékeinek felismerése, felfedezése, tudatosítása gyerekekkel című programot ismertette. A rendezvény a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával valósult meg.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A világ közepe
Erdővidék aprócska falujában, Kisbaconban nem csak Benedek Elek kultusza miatt lüktetőbb az élet. Az egykori fényesség, a büszkeség ugyanis nem elegendő a mai eredményességhez: az értékeiket szemmel tartó kisbaconiak azt tudják, és a jelek szerint igen alaposan, hogy számukra Kisbacon a világ közepe, az a hely, ahol érdemes élni.
Talán ez az egészséges öntudat – nevezhető akár lokálpatriotizmusnak is – alapoz meg minden egyéb törődést és figyelmet, munkát és elkötelezettséget, mely Erdővidék e kis szegletében fellelhető. A kisbaconiaknak ugyanis nem mindegy, mi és hogyan történik velük, értékeikkel, de legfőképp maguk tesznek azért, hogy az érték ne egy megfoghatatlan, vitatható jelentésű fogalom legyen, hanem tartalommal telített. Nemcsak értéket leltároznak, amolyan muzeális értéktárat készítenek, hanem elevenné teszik örökségüket: a falu lakói, a népi mesterségek őrzői, a Bodvaj Egyesület és a református egyházközség tagjai egyaránt azért cselekednek, hogy gazdag hagyatékuk portájukat ékesítse ma is, holnap is. E sajátos kisbaconi arculat egyrészt egyenesíti tartásukat, élhetőbbé és elviselhetőbbé teszi a hétköznapokat, másrészt érdeklődőket, látogatókat is vonz, vagyis mindannyian egy nagyobb, jelentősebb véráramba kerülnek. Amikor kisbaconi koordinátákat jegyzünk, nem csupán számokat rögzítünk, hanem főként azt a tényt, hogy a kistérség élhető és éltető hely. És hogy ilyen élhető és éltető helyeink, közösségeink legyenek, nem elég a kulturális és a természeti adottság. Emberek kellenek, fiatalok, középkorúak, idősebbek egyaránt, akik hatékonyan mozgatják a szálakat, akik tesznek azért, hogy a közösség ne süllyedjen, hanem emelkedjen. Ők lendítik előre Kisbacont is, kovászemberek kellenek Székelyföld minden szegletébe. Kik nemcsak kinyilatkoztatnak, hanem tettekkel bizonyítanak. Kik nemcsak álmodoznak, hanem álmaikat meg is valósítják. És bár sok múlik egy-egy önkormányzat, egy-egy intézmény támogatásán, nélkülük, kovászemberek nélkül egy kis vidéki közösség sorsa, jövője bizonytalanabb mArad. Székelyföldi tanyán, falucskában, községben egyaránt ott van, ott lesz élet, ahol a meglévő úton elindultak valamilyen irányba. Mert mind lehet tükörsima az aszfalt, ahol helyben állnak, ott helyben is mAradnak. Fő, hogy dolgozzanak, üzeni Kisbaconból rendületlenül Benedek Elek. De Erdővidékről üzennek maguk a kisbaconi atyafiak is, ki-ki a maga portájáról: érdemes élni, s tekintsünk tisztelettel, alázattal otthonunkra, szülőföldünkre; érdemes kézbe vennünk saját sorsunkat, érdemes magasra tekintenünk; de nem érdemes másokra várni, helyettünk soha senki nem cselekszik. És mindezt hitelesen mondják, példájuk, erejük egyaránt igazolja, hogy az a világ közepe, amit annak tartunk.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kisbacon nagy kincsei
A Bodvaj Egyesület az év elején fogott neki a Kisbaconi Települési Értéktár elkészítésének: tavasszal és nyáron anyaországi szakmai szervezetek támogatásával végzett dokumentáló munka során negyvenkét megőrzésre és ápolásra érdemes értéket azonosítottak. Hogy a félezer lelket sem számláló falu ilyen gazdagnak mondhatja magát, nem csoda! Ottjártunkkor csak falujuk múltjára, hagyományaira, szellemi örökségére és napjainkban végzett munkájára büszke emberrel találkoztunk. Olyanokkal, akik egyként vallották: számukra Kisbacon a világ közepe, érdemes ott élni. A múlt hónap végén otthonos környezetben, a volt paplakban fotók, kisfilmek, térkép, makett, illusztrációk és ízek révén mutatták be az értékeket: Benedek Elek szellemi hagyatékát, a kalákával létrehozott népi feredőt, a tájházat, a templomot, a párját ritkító vízimalmot, a helyi kezdeményezésként létrehozott Kenyér útja programot, a húsvét ünnepét megszépítő tojásírást, a sajtkészítést, mi pedig nyomukba eredtünk, azokat kerestük fel, akik továbbéltetik mindezt.
Elek apó ma is itt él
Benedek Elek és Kisbacon neve örökre összefonódott. Nem véletlen ez! A kis erdővidéki közösség még adott nemzetünknek okos embert, soraiból még emelkedtek ki olyanok, akik szélesebb körben elismerésnek örvendtek, de olyan nagy hatású szellemi óriás, mint Elek apó, addig sem, azóta sem. Napjaink Kisbaconja hálás is örökségéért, s olyannyira ragaszkodik Benedek Elekhez, mint Benedek Elek ragaszkodott szülőföldjéhez. Ez tetten érhető a 2009-ben felavatott, Vargha Mihály által készített, az Apó ölébe és karjába csábító szoborban, de abban is, hogy születésnapját szeptemberben évről évre a magyar népmese napjaként ünneplik, a művelődési házban megtekinthető állandó bábkiállításon meséinek szereplői elevenednek meg, kalauzolnak gyermekkorunk különleges világába. A mese varázslata széles körben érződik: éljünk bár modern korban, csábíthatnak úton-útszélen a technika vívmányai, a gyermekek ma is ragaszkodnak, most is rajonganak az okos lányokért, az öreg királyokért, a szegény legényekért, a tündérekért, és jóformán nem telik el nap, hogy a Mari-lak ajtaját ne lépnék át tucatjával – meséli Szabó Réka, Elek apó dédunokája, az emlékház vezetője. Jönnek a Székelyföldiek, az erdélyiek, az anyaországiak, s egyre több látogató érkezik a diaszpórából, távoli vidékekről. Szép számban akad visszatérő vendég is – olyan, ki gyermekként már megfordult a kisbaconi mesemondó hajlékában, most pedig gyermekével, unokájával járja végig a rég kitaposott ösvényt. A mese mindannyiunké, de a kisbaconiak kicsit mégis inkább magukénak vallhatják: mert míg máshol úgy tudják, Elek apó személyesen nem, csak művei által él, addig az otthoniak biztosak benne, „a visszatérő ember” rajtuk keresztül most is munkálkodik, most is éltet. Közösségük kovászai
Úgy tartjuk, nem üdvös az öndicséret, ám a Bodvaj Egyesület tagjainak elnézhetjük, hogy az értéktár összeállításakor magukat is lajstromba vették. Elnézhetjük, mert működésük tizenhárom esztendeje alatt nemcsak új programokat vittek falujukba, hanem csapatot alkottak, munkájukba bevonták a közösséget, erősítették, összekovácsolták. Nekik köszönhető és kezdetektől az egyesület szervezésében valósul meg a Paprika Jancsi szín- és bábjátszó tábor, közel tíz esztendeje évente negyven-ötven gyermek az Erdei Iskola sátortáborban ismerkedik a természetvédelem alapjaival, minden alkalommal hozzájárulnak falujuk szépítéséhez is valamilyen módon, például patakmedret tisztítanak, a központi parkba virágot ültetnek, rendszeresen játszóházat vezetnek, kézműves-tevékenységet tartanak, nemzetközi ifjúsági csereprogramokat és képzéseket bonyolítanak le. A közművelődésből is kiveszik részüket: néptáncelőadásokat, táncházat szerveznek, bábszínházi előadással rukkolnak elő, s hozzájárulnak, hogy a vendégrendezvények sikeresek legyenek. Az utóbbi időszakban szinte észrevétlenül a turizmusba is „belefolytak”. Benedek Elek olyan „reklámot” jelent a falunak, hogy hirdetésre nem kell költeniük, s mégis tódulnak a vendégek. Nem túlzás, tényleg tódulnak – mondotta Benedek Huszár Márta, az egyesület vezetője: nem számolják, de évente minden bizonnyal több ezren jönnek, hogy megtekintsék a Mari-lakot és elzarándokoljanak Elek apó sírjához. Csakhogy egy kis, alig hétágyas panziótól eltekintve nincs, aki vendégfogadással foglalkozna. A Határtalanul! program keretében érkezők közül többen is megkeresték a leginkább „látható” egyesületet, tudnának-e segíteni a nagy kirándulásban megéhezőknek, elfáradóknak. Bár nem vág tevékenységükbe, nem utasítják vissza a felkéréseket, s az otthon fellelhetőből, illetve falustársaiktól beszerzettekből készítenek hidegtálat. Arra is volt példa, hogy a nagyvárosi forgatagból az erdővidéki tájakra érkező gyermekek itt kóstoltak először házilag eltett lekvárt, sütöttek nyárson szalonnát, ettek frissen, az esztenáról hozott sajtot. Benedek H. Márta azt reméli, ebbe a munkába többen is bekapcsolódnak. Van tennivalójuk bőven: az elkezdett munkát folytatni kell, győzni kell azt. A ragaszkodás háza
Napjaink embere nem annyira vallásos érzületű, templomba egyre kevesebben járnak, mégis, bármely értéktárban helye van a templomnak. A kisbaconiak is bevették, de nem illendőségből: 220 éves falai közt nem a csend honol; kevés az a hét, hogy ne telne meg gyermekhanggal vagy felnőtteket megszólító rendezvényt ne fogadna be. Az egyházközség hagyományos tevékenysége mellett – vallás- és bibliaóra, az ökumenikus imahét alatt vendéglelkészek által tartott istentiszteletek, a vegyes kórus próbái és előadásai – szeretetvendégséget tartanak, ősztől tavaszig szervezik az anyák klubját, történelmi megemlékezéseknek adnak helyt, megtartják a magyar kultúra napját, anyák napi műsort állítanak össze, s a sort még lehetne folytatni.
Miért ragaszkodnak ennyire a kisbaconiak templomukhoz? – tettük fel a kérdést a lelkésznek, Farkas Vilmosnak. A tiszteletes szerint a válasz nem a jelenben, hanem a nagyon távoli múltban keresendő: templomukat – sorban a harmadikat – 1793–1796 között olyan időben emelték, amikor a világban békességből kevés, szegénységből sok volt, ám áldozatvállalásuk révén mégis célt értek. A közösséget alkotó ötvennyolc család nem várt pályázati pénzre, nem keresték a pénzes politikum barátságát, a nevüket történelembe írni kívánó üzletemberek támogatását, nem gyűjtöttek érdekükben külföldi hittestvéreik, hanem önmagukat megadóztatván, javaikat felajánlván, kalákát vállalván építették meg Isten hajlékát. Közös kincsnek tekintették a templomot, ragaszkodásukat pedig nemzedékről nemzedékre továbbadták – ez érződik mind a mai napig.
Kisbacon régi arca
Csupán a szülőföld iránti szeretetből, magánerőből valósult meg néhány éve a kisbaconi tájház. Létrehozója, Németh Erzsébet nyugalmazott tanítónő közel tíz esztendeje vásárolta meg a szülőházával szembeni, gyermekkora óta jól ismert épületet. A lelakott házra ráfért a felújítás, de mivel a régi, hagyományos módszert már senki sem ismerte pontosan, némi kísérletezésre is szükség volt, hogy megfelelő minőségű tapasztóanyag készüljön.
Lapunk munkatársa, Demeter Virág Katalin Tájház született Kisbaconban című riportjából idézünk: „Gyermekként az egyik kedvenc mesterség számomra a tapasztás volt. Engedték csinálni, ahogy tudtuk, s utánunk simították. Itt segítséget is kaptam. Kalibáskőről jártak hozzánk gyermekek, s mondták, ha félbehagyható lenne, akkor folytatnák a tapasztást. Gondolkodtam is, hogy a mai gyerek belenyúl-e majd abba az anyagba, amihez tehéntrágya is kell? Örömmel jöttek, lehúzták cipőjüket, lábbal dagasztották, ahogyan mi is annak idején, s utána kézzel tapasztottak – meséli. – Mi úgy mondjuk, szénamurha, azaz törmelék, agyag, homok és tehéntrágya elegyét használjuk. Az arányokat nem ismertem, aztán addig adagoltam, míg rájöttem a titkára, csupán annyit tudtam, hogy addig kell dolgozni vele, míg a kapától elválik.
Erzsike néni úgy véli, jó lett volna ismét kulimáncolni – ahogyan régen hívták ezt a munkát –, de egészsége nem tette lehetővé. Az 1920-ban készült kis épületet korábban háromszor tapasztották, kívül-belül, ahogyan a szoba földjét is, a konyháé azonban eredeti állapotban maradt – a tanítónő úgy véli, látniuk kell a mai gyermekeknek, milyen körülmények közt éltek a régiek.” Erzsike néni célt ért. A parasztház – talán régebb megszokott méretű volt, ma viszont picinek hat – igazi látványossággá nőtte ki magát. Az évek során a maga által gyűjtött régi tárgyakon kívül rengeteg ajándékot is kapott, hagyományos használati tárgyakat lehet megtekinteni. Mert hol is láthatnánk már „divatból” kiment mezőgazdasági felszerelést, gabonás szuszékot, ordafőzőt, dézsát, vajköpülőt, kézzel varrt, díszes falvédőt, gyapjúból szőtt szőnyeget, vagy tudnák meg, mi is az a perefernumlevél. Adjuk vissza a szót kollégánknak: „Kisbacon tájháza több hát, mint a kistérség hagyományos tárgyi emlékeinek gyűjteménye, ezzel a jóleső érzéssel távozom. Németh Erzsébet közösségét gyarapító, értékmentő munkához látott, mely számára egyben időutazás is, hisz – mint állítja – minden csoportvezetés a szüleihez, nagyszüleihez röpíti vissza az időben. Egy olyan korba, amikor a mindennapok talán küzdelmesebbek voltak, mint ma, ám a régiek pontosan tudták, munkájuknak úgy van értelme, eredménye, ha abban mindenki osztozik, s ha tisztességgel úgy végzik el, hogy örököseik számára is gyümölcsözzék. Meggyőződésem, a kisbaconi tájház megálmodója is valami hasonlóban hisz.”
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kisbacon nagy kincsei (2.)
Közösen, kalákában
A Kisbacon Magyarhermány felé vezető útjának csücskében elhelyezkedő feredő összefogás eredményeként született meg 2013-ban. A kaláka- és közösségépítő táborokat elindító Ars Topia Egyesület önkénteseihez csatlakoztak a kisbaconi fiatalok, támogatást nyújtott a közbirtokosság és a környékbeli vállalatok, több gazda telke tulajdonjogáról mondott le, hogy a beruházás megvalósulhasson, a falu gazdasszonyai pedig a munkálkodók számára biztosították a mindennapi betevőt. Az elvégzett munkával elégedett volt a magyarországi egyesület vezetője, Herczeg Ágnes is, aki az átadási ünnepségen úgy fogalmazott: Benedek Elek szellemisége munkálkodik a táj lakóiban.
Igaza lehetett, mert az elmúlt években a kisbaconiak nagyon megszerették feredőjüket, s nemcsak használják, de karbantartásáért is hajlandóak tenni. Tavasz végén kitakarítják a forrás környékét, megújítják a tél erejének magukat megadó részeit, s előkészítik a nyárra. Bővített mondatban, általánosító jelzőkkel könnyen leírható, mivel is jár a feredő fenntartása, de a valóságban jelentős erőfeszítést igényel: volt rá példa, hogy harmincnál több önkéntesnek jelentett többnapos munkát. A közös ügy, a látható – és élvezhető – értékteremtés felélesztette a kalákázást. Hogy viszonozzák az Ars Topia segítségét, a következő esztendőben részt vállaltak a zalánpataki feredő megépítéséből (szomorú, de Málnás volt községvezetése semmit sem tett az elkezdett munka befejezéséért, hogy teljes értékű legyen a csodás környezetben kialakított feredő és mofetta), majd otthon egymásnak és egymásért dolgoztak. Farkas Vilmos tiszteletes arról számolt be, örvendetes, hogy a ház körüli tennivalóktól a mezei munkáig mindenben segítik egymást a fiatalok. Lisztet jár a malom köve
Erdővidék egyetlen működésképes vízimalma Kisbaconban, Keresztesék tulajdonában van. Mestergerendáján a legkorábbi felirat 1714-ben arról tanúskodik, hogy a malom kilenc gazda összefogásával épült, második és harmadik felirata újjáépítéséről szól – „Építtetett Isten segedelméből 1835. esztendőben”, illetve „Építették ez házat, az malmot 1889-ben” –, azt pedig az egyik gazdától, Keresztes Domokostól tudjuk (a másik gazda testvére, Lajos), hogy 1952-ben modernizálták, serleges felvonóval és szitával szerelték fel, de szerkezete és működési elve a régi. A malmot 1963-ban kollektivizálták, jog szerinti tulajdonosainak 1992-ben sikerült árverésen visszavásárolniuk. Keresztesék szeretik a molnárkodást, ám manapság egyre kevésbé művelhetik: kenyeret kevesen sütnek, hiszen a boltban olcsón megkapható, nem kell vesződni vele, ráadásul az állatoknak sem őröltetnek, mert a legtöbb gazdálkodónak van már kalapácsmalma. Jobb lenne, ha több lenne, mégsem panaszkodnak. Az erdővidékiek mellett távolabbról, Brassóból, sőt, akad olyan is, aki Bukarestből jár őröltetni, a vámból kapott lisztet az állatokkal etetik fel, megélhetésük biztosított. És ott van még az is, hogy turisztikai látványosságként egyre inkább felkapottak lettek. A kis portára még a brit trónörökös, Károly walesi herceg, majd fia, Harry herceg is eljutott.
Lapunk néhai főmunkatársa, Sylvester Lajos 2010-ben Egy igazi siculicum: a kisbaconi vízimalom című írásában örökítette meg e neves látogatást: „(…) Aztán rácsodálkozom arra a csoportképre is, amely Károly herceg malomlátogatását örökíti meg. Az ifjabbik Kálnoky hívta fel az angol királyi család figyelmét erre az ipartörténeti csodára, aki nagy létszámú sleppjével együtt – magas ember lévén – meghajolt a malomház alacsonyabb emberekre szabott és ácsolt gerendázata előtt. Meghajolt az ipartörténeti kuriózum előtt is. Adományozott is eme kulturális csoda további üzemeltetésére azzal a feltétellel, hogy az összeget a malom további működésére fordítsák. Ehhez nem kellett nagy biztatás, a molnár a malomházban külön felhívta a figyelmemet arra, melyik hajtószíjat vásárolták abból az adományból. Mert a vászonalapú vagy műanyag összetételű hajtószíj nem bőr, tehát nem eredeti, és nem szíj, hanem valami bőrpótló műanyag. Mindezt vendéglátóm olyan természetes egyszerűséggel adja elő, nem kerül transzba, feltételezem, hogy ő is, Etelka néni (Keresztes Lajos édesanyja – szerk. megj.) is egyenrangú félként társalgott a magas rangú vendéggel meg az őt kísérő csapattal. Akárcsak egy népmesében, ahol János a királlyal parolázik.” A helyzet azóta sem változott: Keresztesék jó, dolgos molnárok, s jó vendéglátók, akikhez érdemes betérni szemlélődni, régi és új világról történeteket hallgatni – élmény Kisbacon egyik értékének közvetlen közelében lenni.
Az új kisbaconi íz
Keresztesék nemcsak molnárként vagy botcsinálta idegenvezetői munkájukból élnek, hanem sajtot is készítenek. Állatot régóta tartanak, ám manapság az nem olyan gazdaságos, mint lennie kellene, hát kicsikét továbbléptek. A család legfiatalabb tagja, Bíborka, vagy ahogy a faluban mindenki ismeri, Bibi volt az, aki egy táborból, ahova azért ment, hogy szövőszék felállításában segédkezzen, azzal jött haza: meg kellene próbálniuk a sajtkészítést, mert olyan finomat, mint ott, még nem evett, s úgy tűnik, nem olyan nagy ördöngösség. Hát, kicsit sem volt egyszerű a mesterség kitanulása, több évig kísérletezgettek kisebb-nagyobb sikerrel, amíg nemcsak ehető, de finom is lett a sajt. Állatállományuk csak két fejőstehénből és két borjúból áll, naponta 25–30 liter tejet fejnek, amiből megközelítőleg három kiló sajt készíthető. Nem sok ez, de legalább elfogy: kérik a szomszédok, és kerül belőle Barótra is. Olyan keletje van, ha valaki nem szól időben, nem is biztos, hogy kap belőle. A siker ellenére Keresztesék mégsem gondolnak bővítésre, ipari szintű termelésre. Okfejtésük szerint azért nem, mert a több állat több gonddal is jár; nem lenne elég már a ház tövében legelőnek bérelt terület, talán már nem is tudná a feldolgozást egy személy végezni, s nem utolsósorban a hivatalos ügyintézés is megszaporodna. Az pedig nagyon nem lenne jó, mert másra is kell az idő! Bibi nagymamájával együtt sokat sző. Az, hogy menyire szeretik, mennyire közel áll hozzájuk ez a régi mesterség, szemmel látható. Két évig vállalták, hogy maguk termesztik a kendert (éber őreink és egyéb hivatalosságok többször is ellenőrizték, nem a vadabbik fajta nő-e az orruk előtt), s maguk készítették el a fonalat is. Hogy jól dolgoztak, lemérhetjük a kezük alól kikerülő darabok szépségén, igényességén. Ha a kisbaconiak értéktárukat bővítik, ki ne hagyják, feltétlenül vegyék számba dolgos asszonyaik és lányaik eme újrateremtett foglalatosságát, szép hagyományát is!
Díszíti ünnepünk
Az elmúlt húsz esztendőben új szokás terjedt el Kisbaconban: az asszonyok és lányok húsvétkor közösen írnak tojást. Ezért a „felelős” a nagybaconi születésű Zsigmond Ibolya, aki a Gyimesekből származó nagynénjétől tanulta el a fogásokat, majd adta tovább az érdeklődőknek. Zsigmond Ibolya 1992-ben jött férjhez, s előbb csak saját kedvtelésére kezdett munkába, de hamar megjelentek az első tanulni vágyók is. Az első esztendőkben csak nála, otthon folyt a tanítás, de aztán Farkas Erzsébet tiszteletes asszony bátorítására 1998-ban megszervezték az első írott-tojás-kiállítást, székhelyüket pedig áttették a régi paplakba, amelynek kályhája köré még többen ülhettek le írókáikkal. A kisbaconi szép tojásoknak hamar híre ment, minek egyenes következményeként húsvét környékén egyre több helyre hívták, avassa be őket is e régi és szép szokás rejtelmeibe. A világháló új lehetőségeket tárt fel az érdeklődő asszony előtt, a könyvek is könnyebben beszerezhetőek lettek, így az öröklött minták, illetve saját gyűjtése mellé már távolabbi vidékek értékeit is megismerhette: ma már háromszáznál több mintából válogathatnak a feltámadás ünnepére készülők. Miként készül a kenyér
A Bodvaj Egyesület négy esztendeje találta ki A kenyér útja című, népi mesterségekre épülő, gyermekeknek és fiataloknak szóló programját. Céljuk az volt, hogy megmutassák, milyen eszközöket használtak eleink, s milyen fáradságos munkával jár a kenyér elkészítése. Az egész napos esemény reggel a falu központjában található Mesefalu táblánál kezdődik, ahol Kisbaconról hallhatnak rövid bemutatót, majd végigjárják azokat az állomásokat, amelyeket a falu határában megtermett búza is végigjár, amíg kenyérré válik. A vízimalomban megőrölik, a régi paplak udvarán kenyérsütő asszony mutatja meg, miként kell dagasztani, a tájháznál pedig a kemence behevítését tekintik meg. Amikor a kemence kimelegedett, áthozzák a kenyeres kosarakba szaggatott kenyereket, s bevetik. Amíg a kenyér sül, a mesefalu helyszíneit barangolják be: felkeresik a Benedek Elek-emlékházat, a kultúrházban meseillusztrációs és bábkiállítást tekintenek meg, és elzarándokolnak Elek apó sírjához. Visszatérve a tájházhoz, a kenyérsütő asszony kiszedi a kenyeret a kemencéből, és a gyermekek segítségével megveri. A kenyér útja a paplakon ér véget, ahol a friss kenyeret elfogyasztják.
Az elmúlt esztendőkben több száz városi gyermek volt szemtanúja ennek a csodának. Sokat jelent, folytatásra ösztönzi a szervezőket az Iskola másképp programban érkező gyermekeket elkísérő pedagógusok visszajelzése: igencsak tetszett – és ízlett! –, amit láttak és kóstoltak, élmény volt a javából a kis erdővidéki falu felkeresése. A Bodvaj Egyesület abban bízik, a jövőben erre a tevékenységükre is turizmus épülhet, ami hozzájárul fiataljaik itthon maradásához.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Értéktudatosítás Kisbaconban
A Nagybacon, Kisbacon és Szárazajta óvodáiban és iskoláiban dolgozó pedagógusok 2014-ben sikeres együttműködési programot valósítottak meg, ennek folytatásaként 2016-ban szűkebb körben is megpályáztuk a Bethlen Gábor Alapkezelő újabb hasonló kiírását. A kisbaconi iskola és óvoda eddig is jó kapcsolatban állt, de közös programjainkhoz sokszor szűkösnek bizonyult a keret.
Faluszinten azonban szükség van az egyre kisebb létszámú intézmények együttműködésére, az iskola-óvoda-család kapcsolat erősítésére. Célunk az volt, hogy az itt élők feltérképezzék a falu értékeit, ráébredjenek a helyi erőforrások adta lehetőségekre, és ne engedjenek az elvándorlási kényszernek. Pályázatunkat kedvezően bírálták el, így százezer forint állt rendelkezésünkre, amiből négy eseményt szerveztünk.
Október 15-én szüreti mulatságot rendeztünk: székely ruhában, szüreti dalokat énekelve felvonultunk a falu utcáin, majd az utcán körcsárdást jártunk élő zene kíséretében, este pedig táncházat tartottunk Lakatos Ágnes irányításával. Október 25-én a kenyér útját követtük a Bodvaj Egyesület támogatásával. A helybelieknek természetes, hogy van Benedek Elek-emlékház, működő vízimalom, tájház, meseillusztrációs kiállítás a faluban, de ritkán adódik alkalom megtekintésükre. E napon kenyérmadár és kürtőskalács sütésére is sort kerítettünk. Október 30-án gasztronómiai napot tartottunk: megtanultuk a hagyományos kisbaconi reszelt leves receptjét, a kürtőskalács eredetét, elkészítési módját. Kétméteres kürtőskalácsot sütöttünk, amelynek rúdját  külön erre az alkalomra, bérmentesen készítette két helybeli férfi. A református egyház jóvoltából a régi paplakban terítettünk meg.December 22-én karácsonyváró ünnepélyt tartottunk a kultúrotthonban. Részt vettek az óvodások, kisiskolások, pedagógusok, a gyerekek családjai, népi mesterek, a Népiskola hallgatói, a helyi szervezetek, támogatók képviselői, érdeklődők. Az óvodások és az iskolások külön gyermekjátékcsokrot adtak elő, Kolcza Judit tanítónő beszámolt a pályázatról, és bemutatta a Népi mester(ség)ek tárháza című kiadványt, amely négyhavi kérdőívezés eredménye. A gyermekek szüleikkel együtt közel 50 élő népi mestert kutattak fel a faluban. A gyűjtőmunka eredményeként egyedi, hiteles, írásos és igen sikeres dokumentum született. A műsor a kisiskolások karácsonyi összeállításával, kézműves-kiállítással és -vásárral zárult.Programjainkban 40 (óvodás és kisiskolás) gyermek, 3 pedagógus, 80 szülő, 10 nagyobb testvér és mintegy 100 más személy (népi mesterek, falubeliek, érdeklődők, turisták) vett részt. Tapasztalataink szerint igény van hagyományápoló és identitáserősítő programok szervezésére: nagyon sok pozitív visszajelzést, megerősítést kaptunk a családok, a faluközösség, az intézményvezetők és feletteseink részéről, ezért jövőben is szeretnénk folytatni, mert úgy érezzük, hogy a pedagógusnak a faluközösség lámpásának kell lennie, és tennie kell a közösség fejlődése és megmaradása érdekében.
Kolcza Judit tanítónő, 
Veres Ildikó óvónő
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Számba veszik Barót értékeit
A Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete (ZIKE) készíti el Barót Települési Értéktárát. Az elkövetkezendő hónapokban tagjaikkal és a feladat iránt érdeklődőkkel közösen – alapos módszertani felkészítőt követően – fényképek, filmek, rajzok, makettek segítségével tárják fel és dokumentálják mindazt, amit elődeink megvalósítottak és ránk örökítettek.
A hét elején jött haza Taliándörögdről és Halimbáról az a kisbaconi Bodvaj Egyesület és a ZIKE tagjaiból álló kis társaság, amely részt vett partnerszervezetük, a Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért (KÖSZI) által első alkalommal szervezett Értékek Ünnepén. Az eseményen a székelyföldi és anyaországi fiatalok közösen főztek, játszottak, hagyományaikról szóltak, megtapsolták a táncosokat, helyi kézművesek és alkotók ismerkedtek egymással, helyi viszonyokhoz igazították a kisbaconiak által kitalált mesebarangolást, s közben meg lehetett tekinteni a számba vett értékekről készült filmeket. A barótiak bemutatták az elmúlt esztendőkben végzett munkájukat, házilag főzött lekvárral, kürtőskaláccsal, házi kenyérrel és pálinkával viszonozták a kapott kedvességet, a helyi értékek közül Baróti Szabó Dávid és Gaál Mózes munkásságát ismertették, szóltak az 1755-ben épített, eredeti formájában fennmaradt Kisboldogasszony-kápolnáról, a Dénes István geológus által elért eredményekről és környezetvédő tevékenységéről, az Erdővidék regionális hetilapról és Kovács Béla bőrdíszművesről.
„Csak azt vittük, ami indulás előtt a kézügyünkbe került, de így is volt bőven, amit megmutatnunk, amit megőrzendő értékeink közé javasoljunk. Első lépésben csak Barót értékeit vesszük számba, majd azt követően – ha a helyiek részéről megfelelő az érdeklődés – jöhet szóba, hogy a falvakon is nekikezdjünk a munkának” – mondta a ZIKE elnöke, Egyed Emőke.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ezerszázan ropták a táncot (XII. Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Tánctalálkozó)
Szombaton verőfényes napsütésben tizenkettedik alkalommal tartották meg a Kézdiszentlélek fölötti szent hegyen a XII. Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Tánctalálkozót a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és Kézdiszentlélek Polgármesteri Hivatala közös szervezésében. A találkozó célja lehetőséget teremteni a székelyföldi gyermek- és ifjúsági néptáncegyütteseknek a megmutatkozásra, a kapcsolatteremtésre, hogy megélhessék a magyar néptáncörökség gazdagságát és sokszínűségét.
Nyolc megyéből 39 gyermek- és ifjúsági tánccsoport több mint ezerszáz – Kovászna, Hargita, Maros, Fehér, Brassó, Szeben, Kolozs és Bákó megyei – gyermek és ifjú táncos érkezett a Perkő hegyére, és ropta a táncot egész nap a kőszínpadon, három csoport objektív okok miatt nem tudott részt venni. A legtöbb táncossal, húsz csoporttal Háromszék képviseltette magát. A Bertis cég munkatársai – Tribel Sándor szakavatott irányításával – ezúttal sem kis feladatra vállalkoztak, amikor ennyi éhes szájnak egy 650 literes üstben ízletes sertéshúsos babgulyást készítettek, amelyet a jó szervezésnek köszönhetően rövid idő alatt fel is szolgáltak. A néptánctalálkozó a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Ludas Matyi című mesejátékával kezdődött, majd a tánccsoportok bemutatkozása következett. A huszárok megérkezése után házigazdaként Balogh Tibor, Kézdiszentlélek polgármestere köszöntője hangzott el, majd a perkői néptáncseregszemlét Pál Ferenc kézdiszentléleki római katolikus plébénos áldotta meg. Délután folytatódott a gyermek- és ifjúsági tánccsoportok fellépése, este pedig a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes bemutatta Táncoljatok című műsorát. Az előadás során gyimesi, nyárádmagyarósi, gyergyói, szentbenedeki, szatmári, mérai, buzai és vajdaszentiványi táncokat lát­hattak a nézők. 20 órától tábortűz melletti táncház zárta az egész napos programot, ugyanakkor Füzesi Albert és Ivácson László táncpedagógusok közreműködésével az együttesek vezetői értékelték a bemutatott műsorokat. A nap folyamán a nyeregben kézművesvásár, népi játékok és kézműves-foglalkozások zajlottak, a tevékenységeket a Guzsalyas Alapítvány és a Bodvaj Egyesület munkatársai, valamint Péter Kinga és Gáspár Hanna vezette. A résztvevők egészségügyi ellátását a megyei Vöröskereszt és a Salvatore Egyesület önkéntesei biztosították.
 Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A mese földjén Kisbaconban
A 158 esztendeje született Benedek Eleket és vele együtt a népmesét ünnepelték szeptember 30-án, szombaton Kisbaconban. A háromszáznál is több, Erdővidék minden sarkából érkezett gyermek élményként élte meg az együtt töltött órákat, lelkesen vettek részt a szervezést felvállaló Bodvaj Egyesület által előkészített „megmérettetésekben”.
A hagyományhoz híven a Mari-lak udvarán Szabó Réka, Elek apó dédunokája köszöntötte Meseország elkötelezett híveit, a gyermekeket. Felelevenítette a nagy mesemondó életpályájának néhány meghatározó fejezetét, kiemelte hazaszeretetét – akkor tért haza, amikor más elmenni készült –, és követendő példának mondta erkölcsi tartását, mely szerint mindig a gyengék, védtelenek pártján kell állni, mert az erősek oldalán harcolni nem jelenthet virtust. Benedek Márta, a Bodvaj Egyesület vezetője üdvözölte a gyermekeket, s arra kérte őket, higgyenek a mesék igaz­ságában, és cimborálására, mókázásra bátorított. Mielőtt játékba, mesebarangolásba fogtak volna, megkóstolhatták Elek apó almáját, majd a gyermekhad a temetőbe vonult, ahol az ősz legszebb virágaival borította be Benedek Elek és az őt a sírig követő felesége, Fischer Mária utolsó nyughelyét. A volt paplak udvarán Veres Kriszta mesét mondott az aranytojást tojó tyúkról, Benkő Évával és a Folker együttessel éneket és táncot tanultak, népi játékokat játszottak, a tájháznál megfestették a mesében szereplő tyúkot és szépen csillogó tojásait, majd rajzfilmet néztek. Az iskolánál kincset kerestek, a bálba készülő tanácstalan királylánynak ötletet adtak, mit öltsön magára, mivel cicomázza ki magát – vegyen fel bársonyruhát, tegyen fátylat, láncokat és fülbevalót válogattak számára, s arra bátorították, fejére tegyen tiarát –, de akár Toldi Miklóssal is megismerkedhettek. Az elbeszélő költemény felelevenítése nem feltétlenül „vágott témába”, de népmesei elemekben nem szűkölködik, amúgy meg Arany János-emlékév van, miért hagynák ki? – gondolták igencsak helyesen a szervezők. A jól végzett munka jutalma a marosvásárhelyi Ariel Bábszínház interaktív vásári bábjátéka, a Vándor Miska volt: a kultúrház kicsinek bizonyult, s habár a csillárról nem lógtak, de a székek mindegyikét megosztva kellett használniuk a gyermekeknek. A játékban elfáradt és megéhezett gyermekek megpihenve és a falu önkéntesei áldozatos munkájának köszönhetően teli hassal mehettek haza. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erősd, erősdi magyar nap
Negyedik esztendeje szervezi meg Kovászna Megye Tanácsa a Székelyföldi Magyar Napokat. S mert a hidvégi kultúrotthon épületét éppen javítják, idén kivételesen Erősdön és Árapatakon szólalt meg a magyar ének, a humor, ott léptek fel a néptáncosok és színjátszók. Mondanunk sem kell, az eltelt három év alatt a székföldiek tanúbizonyságát adták az összetartásnak.
Település szélárnyékban
Sajnos a közlekedés szempontjából kedvezőtlen Erősd helyzete. A Brassó felé irányuló közúti szállítás zöme az Árapatak melletti korszerű Olt-hídon történik, s így a három kilométerrel délebbre fekvő Erősd – úgymond – szélárnyékba kerül. Híd az Olton itt is van, de leromlott állapotban, személygépkocsik, szekeres fogatok ugyan közlekednek rajta, de súlyosabb gépjárművek nem. A híd Kovászna megye tulajdona, a megye feladata lenne vagy megerősíteni, vagy újat építeni helyette.– De nem fáj ez senkinek sem, csak az erősdieknek – jegyezte meg Ráduly-Baka Zsuzsanna, az erősdiek „magyar papja” –, mert a helyiek zöme, aki dolgozik, mind-mind Brassó megyében vagy Brassóban keresi a kenyeret, és ezt a hidat veszi igénybe, erre nagyon nagy szükség van. Brassó megye, illetve a szomszédos Botfalu önkormányzata, látva, hogy Kovászna megye évek óta semmit nem lépett az erősdi híd dolgában, rettentő leromlott állapotban hagyta a híd és Botfalu közötti útszakaszt, ez a másik akadálya, hogy az erősdi autósok ezen a szakaszon közlekedjenek. Nem igaz, hogy nem lenne jobb, ha az erősdi ember Árapatakon vagy Sepsiszentgyörgyön kereshetné meg a mindennapit, de Erősdről a megyeszékhely felé emberemlékezet óta nem közlekedik semmilyen közszállítási eszköz!
– Mit tett, milyen lépést tud tenni a helyzet megoldása érdekében az árapataki önkormányzat? – kérdeztük Kovács László községi polgármestert. – Tudjuk, hogy ez a mi feladatunk lenne, de eddig mindig a pénzhiány volt az akadály. Jelenleg keressük a céget, amely elkészítene nekünk egy szaktanulmányt, egy költségvetést, hogy mennyibe kerülne az önkormányzatnak, ha nem is egy új híd építése, legalább a jelenlegi megerősítése-javítása.
– Mi az a segítség, amit az erősdi ingázók kérnek az Olt-híddal kapcsolatosan? – kérdeztük Bernád Edittől, aki az utolsó helyhatósági választások óta képviseli Erősdöt a községi tanácsban. – Néhány szociális segélyben részesülő árapatakira lenne szükség – felelte. Fel kellene törni és az Oltba lapátolni azt vastag és megkeményedett földréteget, amely az évek során rárakódott a hídra, göröngyössé tette, s amiatt jobban inog, amikor rámennek a szekerek, kisautók. – Egyáltalán milyen fejlesztéssel tudná segíteni az önkormányzat Erősd falu lakhatósági szintjét? – tettük fel a kérdést Árapatak alpolgármesterének, Nicolaie Cucunak is. – Többször elhangzott tanácsülések alkalmával – felelte –, hogy sínen van már az a pályázat, amelynek segítségével Előpatakot és Árapatakot rákötnék a sepsiszentgyörgyi ivóvízhálózatra, és ebben a tervezetben szerepel az Erősd felé tartó fővezeték is. Reménykedünk, hogy a közeljövőben lefektetik, mert ez lenne a legfontosabb feltétele annak, hogy folytatni lehessen Előpatak korszerűsítését. De pályáztunk a község három kultúrotthonának főjavítására is, s ezek között ott van az erősdi kultúrház is.
Sínen az eklézsia nagy terve
Második esztendeje, hogy az erősdi református gyülekezet megkezdte egy közösségi ház, imaház építését a lelkészi lakás udvarán.
– Szépen haladtunk az építkezéssel – mondta Ráduly-Baka Zsuzsanna, a csupán százharminc lélekkel működő református gyülekezet lelkipásztora. – Büszke vagyok erősdi híveimre, akik a nagyon hasznos és szükséges kalákamunkával remekeltek. Amikor közmunkát hirdettünk, mindennap huszonöt-harminc személy jelentkezett és segített örömmel, s az egyházközség is hozzájárult szerény jövedelméből. Jól jött ez, mert kiegészítette a községi és a megyei tanácstól, a református egyházmegye tanácsától és az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott anyagi támogatást. Most a Gyülekezeti Ház belső munkálatai vannak soron. Ebben lesz egy imaterem, vendégszobák és egy állandó kiállítás, amely az országos, sőt, európai szinten ismert erősdi neolitikumi kultúrát-műveltséget mutatja be. A tárlat összeállításában segítségünkre lesz a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum régészközössége. Az említett őskori régészeti telep és rezerváció a falu keleti része fölé emelkedő Tiszk-hegyen van. A védőárokkal kerített, csiszolt kőkorszaki telephez piros háromszög jelzés vezet (menetidő: 20 perc). A festett kerámia tárgyi anyagának feltárását  László Ferenc, a Székely Nemzeti Múzeum régésze kezdte meg (1905–1925), majd a múzeum és a Jászvásári Egyetem közös régészcsoportja folytatta. A tárgyi anyag és a neolitikumi ősember rekonstruált lakása a Székely Nemzeti Múzeumban látható.
Van előzménye Erősdön a vagyonát gyarapítani akaró helyi gyakorlatnak. Erdélyi Lajos (1920–1970) lelkipásztor idejében a gyülekezet saját erejéből kijavíttatta templomát, újravakoltatta a tornyot, téglakerítéssel vették körül a cintermet – tudtuk meg az Adalékok az Erősdi Református Egyházközség XX. század közepi történetéhez című kiadványból, amelyet Kozma Csaba bodoki magyartanár-igazgató, a lelkész Erdélyi Lajos (1920–1970) unokája állított össze, és 2015-ben, az erősdi templom felújításának 50., a lelkipásztor nagyapa elhalálozásának 45. évében jelent meg Sepsiszentgyörgyön. Ha szélárnyékban is, de zajlik az élet Erősdön. November 5-én tartják a reformáció emlékünnepségét, de azt megelőzve az erősdiek is ott lesznek a sepsiszentgyörgyi nagy ünnepségen, s miként a lelkipásztor elmondta, az Illyefalva környéki alvégi és a székföldi egyházköz­ségek körzeti presbiteri találkozóját is Erősdön tartják november 11-én.
A kis falu látnivalói
Talál érdekes látnivalót az ideérkező vendég. Érdemes megtekinteni a falucska magyar és román templomát. A református templom építési idejére vonatkozó biztos adattal nem rendelkezünk. Erősd első írásos említése 1520-ból származik, 1613-tól neve már gyakrabban előfordul. Temploma a XVIII. századból való lehet, hisz ebből a századból származnak klenódiumai (1758, 1778) is, kis harangja pedig 1733-ból. Mennyezetkazettái ennél talán kissé későbbiek. Nemrég látogatta meg a templomot a nagyborosnyói Bartha család egy Svájcban élő kazettaszakértője, aki ezt a deszkamennyezetet különlegesen érdekesnek, egyedinek és értékesnek találta. Volt a faluban egy görögkeleti fatemplom, amely a román temetőben állott 1903–1957 között. Helyette a főút mellett 1958-ban újat építettek. Mindkettőnek védőszentje Nagyboldogasszony. Az új templom néhány ikonja még a régi templomból való, födémje bizánci kupolás. A templom előtti díszes troicát (keresztet) az árkosi származású de előpataki lakos, Molnár Sándor faragómester készítette. „Sok évvel ezelőtt félelmetes rablóbandák tanyája volt a Veczerkő környéke és a Veczerkői-barlang – jegyeztük le a helyi mondát néhai Berád Irén jóvoltából – Ők osztán lassacskán elmenekültek innen, de kincseiket biztos, hogy valahol elásták, elrejtették. A barlang Rózsa Sándor barlangja volt. Ő itt lakott, ezen a vidéken. A szegény embereket nem bántotta. Erősdöt azért szerette, mert itt nem volt gazdag földesúr.”
Magyar napok
A kétórás fergeteges, humoros és tanulságos színpadi műsort a gyerekeknek szánt kézműves-tevékenység előzte meg, amelyet az erdővidéki Bodvaj Egyesület szervezett, élén Benedek Mártával. A műsor zömét jobbára helyi gyerekek szolgáltatták. Aranyosi Rebeka és Róbert Móra Ferenc A cinege cipője című versét adták elő, A ló meg a kutya magyar népmesét pedig Kertész Mónika és Ráduly-Baka Boglárka. Három kislány – Aranyosi Rebeka, Joó Andrea és Ráduly-Baka Rubinka – tortás jelenete a sütéshez kevésbé értő kislányok jóakaratáról szólt, akik elfoglalt édesanyjukat szerették volna meglepni segítőkészségükkel. Kéri Ferenc Az alkohol öl... című humoros jelenetét a szotyori művelődési ház felnőtt színjátszó köre elevenítette meg. Közönségsikernek örvendett az a helyi, magyarlapádi és széki népdal-összeállítás, amelyet az erősdi Ráduly-Baka család zenekara és az erősdi lányok adtak elő. A legváltozatosabb vidékek néptáncait a közönség által már ismert sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes vitte színpadra. Olvasóink bizonyára érzik-látják, hogy a megye peremén élő magyar szórványban mit is jelent egy tevékeny lelkész család jelenléte, és az évente egy alkalommal megszervezett magyar nap. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ahány műhely, annyi szokás (Népi mesterségek vetélkedő)
A kisbaconi Reszeltesek csapat nyerte a Népi mesterségek vetélkedőt, amelyen a részt vevő kilenc település diákjai a legkülönfélébb ötletekkel, megoldásokkal rukkoltak elő a verseny négy szakaszában. A verseny célja az volt, hogy a diákok megismerjék a saját településükön élő népi mestereket, az általuk művelt mesterségeket, és lehetőségeik szerint népszerűsítsék azokat. A Kovászna Megyei Művelődési Központ pályázatának eredményhirdetését kedden tartották a sepsiszentgyörgyi megyei könyvtár Gábor Áron Termében.
Az első fordulóban a csapatoknak az általuk választott népi mesterség múltját kellett bemutatniuk egy leírásban, a második feladat egy rövidfilm elkészítése volt a mesterekről, a harmadik körben vetített képes bemutatót kellett beküldeniük, amelyben ismertetik az adott mesterség egy vagy több szakaszát. Az utolsó mozzanat egy rendezvény szervezése volt, amelyen a mesterséget kellett népszerűsíteni lehetőleg a mester jelenlétében. A díjkiosztón Kinda István néprajzkutató ismertette az elbírálás szempontjait, majd a kisfilmek bemutatása után a zsűri másik két tagjával – Haszmann Orsolya, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum vezetője és Vargyasi Levente filmes szakember – egyenként értékelték a csapatok munkáját. A kisbaconiak – Bedő Mátyás, Benedek Adrienn, Benedek Tamás János, Incze Gyopár, Kolcza Etele és Kosza Ottó, felkészítő tanár Kolcza Judit – plakátot készítettek, amelyet a falu több pontján függesztettek ki, segítségül hívtak nyugdíjas pedagógust, a helyi tiszteletes asszonyt, a Bodvaj Egyesületet, az Ifjúsági Keresztyén Egylet tagjait, iskolásokat, óvodásokat, a nőszövetséget, valamint az Erdővidék Térségi Televíziót az esemény dokumentálásához. A kovácsolást választó csapat a beszámolóban azt írja, hogy december 9-én nagy volt a sürgés-forgás a régi paplakon. „A fiúk beöltöztek kovácsnak, Ottó és Alpár illendően fogadta az érdeklődőket már a kapunál, kipróbálhatták erejüket azok, akik az üllőn szét tudtak kalapálni egy söröskupakot, vagy patkót tudtak dobálni Etele és Mátyás irányításával. A lányok székely ruhában fogadták a vendégeket. A gyerekek kézműveskedtek, a Bodvaj Egyesület tagjaival papírlovacskákat készítettek, színeztek. A terem egyik felében kiállítottuk az elmúlt évben összeállított, Népi mester(ség)ek tárháza című gyűjtőmunkánkat, Bakó László kovácsmester munkaeszközeit (reszelő, fogó, kalapács, bőrkötény), Baló Gyula kovácsmester kalapácsait, valamint egy olyan láncot, amit egy régi kisbaconi cigány kovács készített.” Az eseményen Baló Gyula kovácsmestert mézeskaláccsal ajándékozták meg.
Csog Jolán viseletkészítő és anyósa, Lídia néni elvarázsolta a hallgatóságot az erdőfülei egykori óvodában tartott törökbúzaesten – számoltak be a második helyezett Fülemüle csapat tagjai. „A régi óvoda épülete ismét megtelt élettel, sürgő-forgó diákok takarítottak, díszítettek, tüzet raktak. A régi, féltve őrzött szőttesek előkerültek, ki-ki elhozta dédije, nagymamája, édesanyja egy-egy féltett örökségét, emlékét. Az est legidősebb vendége a 82 éves Szőcs Sára Magdolna (Sári mámi) volt, aki elhozta a szövésre kapott okleveleit. A régen meszelt falakat színes szőttesek díszítették, ropogott a tűz, héjalt kukorica illata lengte be az óvoda termeit. Úgy éreztük, mintha visszarepültünk volna az időben.” Csog Jolán szövőmester segítségével a jelenlévők kipróbálták a szövést, régi viseleteket mutattak be, fellépett a Dobó Néptánccsoport, és természetesen nem maradt el a hajalt főtt kukorica és a kalács sem. „Közel három hetet vett igénybe a készülődés. Felkerestük Zsigmond Miklós kőfaragót, és megkértük, jöjjön el hozzánk az iskolába, beszéljen a kőfaragás mesterségéről, mutassa be eszközeit, adjon nekünk, tanulóknak ízelítőt arról, hogyan is kell a követ alakítani, faragni, életet vinni egy élettelen tárgyba” – számolt be a harmadik díjas Mi a kő nevű lemhényi csapat. A Bem József Általános Iskolában tartott mesterségbemutatóra a falu elöljáróit is meghívták, szép számban voltak jelen érdeklődők, a tombolához pedig a helyi Kéknefelejcs Egyesület járult hozzá. Bemutatták a Zsigmond Miklós kőfaragóról készített kisfilmet, majd a mester mesélt életéről, mesterségéről.
A zsűri gratulált a nyerteseknek és a többi csapatnak: a szövést választó ozsdolai Gyémántoknak és a bardoci Szorgos kezeknek, a mézeskalácsos árkosi Árkostolónak, a zsindelykészítést tanulmányozó gelencei Zsendelyezőknek, a kovácsolást felgyűjtő Felsőcsernátoni Aranypatkóknak és a baróti Bőrhegedűnek. Imreh István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója elmondta, a helyi DEPO cég által fődíjként felajánlott 1000 euró értékű vásárlási utalványt az első díjas csapat a mesternek vagy mestereknek nyeri, eszközökkel támogathatják munkájukat, a pályáztató által a második díjasnak felajánlott háromezer lejt pedig népszerűsítő anyagok készítésére lehet fordítani. A harmadik helyezett csapat könyvcsomagot kapott, és minden résztvevőt megajándékoztak a szervezők a Népi mesterségek Háromszéken című könyvvel és trikóval.
A Népi mesterségek vetélkedője több volt megmérettetésnél, igazi mozgalommá alakult. A több mint félszáz versenyzőnek és felkészítő tanáraiknak sikerült bevonniuk a települések lakóit, civil szervezeteit, és ami a legfőbb: azokra a népi mesterekre – és mesterségekre – irányították a figyelmet, akik közöttünk élnek, és gyakran közvetlen környezetükön kívül kevesen tudják, hogy munkájuk révén milyen értéket képviselnek. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)