Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Bodok Szálló (Sepsiszentgyörgy)
5 tétel
2009. szeptember 12.
Vetró Artúr (1919–1992) kolozsvári szobrászművész augusztus 30-án töltötte volna be 90. életévét. Szobrász, egyetemi tanár, művészeti író volt, Zsögödi Nagy Imre barátja. Temesváron, majd Budapesten végezte iskoláit, aztán hazajött, Kolozsváron egyetemi tanár, majd az intézet dékánja. 1954-ben részt vett a Velencei Biennálén. Étienne Hajduval találkozott Párizsban. Barcsay Jenővel levelezett. Nem tartozott a kor kegyeltjei közé. Nagyváradon Ady-, a kincses városban Eftimie Murgu-mellszoba áll, Sepsiszentgyörgyön a Bodok Szálló előtti Integető lány című szobra. /Vargha Mihály: Vetró Artúr emlékezete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 12./
2015. június 19.
Restitúciós kimutatás
Részletes kimutatást készíttet Antal Árpád polgármester a sepsiszentgyörgyi visszaszolgáltatásokról: hány államosított ingatlant kértek és hányat kaptak vissza a volt tulajdonosok vagy örököseik, hány esetben jár kárpótlás, mekkora a hiányos iratcsomók száma, és hányan perelnek még a várossal tulajdonjoguk érvényesítéséért.
Az elöljáró közölte: meglepte, hogy a Fogolyán-örökös Szotyori Nagy Áron a városháza előtt tüntetett, hiszen innen semmi követelnivalója nincs; a Bodok Szálloda előtti tér miatt ugyan több pert is indítottak, de az önkormányzat csak ezek lejárta után tudta megvásárolni a szállodát. A polgármester szerint a megyeháza mögötti udvarra vonatkozó rendezési terv „csak egy álom”, magánterületek kisajátításáról szó sincs – egy elképzelés van mindössze, amelynek megvalósítása attól függ, hogy az érdekelt hivatalok meg tudnak-e egyezni a tulajdonosokkal, ha tehát Szotyori nem kívánja eladni a területét, akkor megtartja, senki nem fogja elvenni tőle. (demeter)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Részletes kimutatást készíttet Antal Árpád polgármester a sepsiszentgyörgyi visszaszolgáltatásokról: hány államosított ingatlant kértek és hányat kaptak vissza a volt tulajdonosok vagy örököseik, hány esetben jár kárpótlás, mekkora a hiányos iratcsomók száma, és hányan perelnek még a várossal tulajdonjoguk érvényesítéséért.
Az elöljáró közölte: meglepte, hogy a Fogolyán-örökös Szotyori Nagy Áron a városháza előtt tüntetett, hiszen innen semmi követelnivalója nincs; a Bodok Szálloda előtti tér miatt ugyan több pert is indítottak, de az önkormányzat csak ezek lejárta után tudta megvásárolni a szállodát. A polgármester szerint a megyeháza mögötti udvarra vonatkozó rendezési terv „csak egy álom”, magánterületek kisajátításáról szó sincs – egy elképzelés van mindössze, amelynek megvalósítása attól függ, hogy az érdekelt hivatalok meg tudnak-e egyezni a tulajdonosokkal, ha tehát Szotyori nem kívánja eladni a területét, akkor megtartja, senki nem fogja elvenni tőle. (demeter)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 3.
Fokozódó magyarellenesség
Sepsiszentgyörgyön hetek óta egy csendőrségi terepjáró járőrözik. A benne ülők lépésben haladva róják vele a várost, ha éppen nem a Gróf Mikó Imre utcában vagy a Bodok hotel előtt kialakított pihenők valamelyikében állnak lesben. Ugyanakkor egy idő óta a rendőrség járművei is sűrűbben tűnnek fel, mint eddig, így ha valaki esti sétára indul, tekintete lépten-nyomon a karhatalmi szervek járműveibe botlik.
Mindezek láttán óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés, hogy mi lehet a készültségi állapot oka. Válasz híján azonban csak találgatni lehet, bár egy demokratikus államban az ilyen és hasonló intézkedések bevezetését nemcsak az érintettek tudomására hozzák, hanem meg is indokolják. Nálunk nem, főleg a szerintük nem is létező Székelyföldön, ugyanakkor viszont az is megtörténhet, hogy csak itt követelik meg a fokozott éberséget. Számtalanszor bebizonyosodott ugyanis, hogy Bukarest gyarmatként kezeli ezt a vidéket, őshonos lakóit pedig ellenségnek nézi. Így az sem véletlen, hogy mifelénk a rendőrség, csendőrség és titkosszolgálatok állományának létszáma jóval magasabb az országos átlagénál.
Az a tény pedig, hogy a fegyveres testületek nálunk szolgálatot teljesítő tagjai még veszélyességi pótlékot is kapnak, akárcsak afganisztáni küldetésük alatt, mindent elárul a nálunk betöltött szerepükről, illetve a hatalom szándékáról. És hogy ez számunkra semmi jót sem ígér, azt a velünk szemben tanúsított pökhendi viselkedésük, valamint arrogáns, olykor agresszív magatartásuk is bizonyítja. Gondoljunk csak a durván bántalmazott gidófalvi és szentléleki fiatalokra vagy a február 20-án Kézdivásárhelyen általuk elkövetett halálos gázolás elhallgatására. Legújabban pedig terrorista veszélyre hivatkozva fokozzák a magyarellenes intézkedéseket.
Minden jel arra mutat tehát, hogy kezdenek visszatérni a Ceauşescu-féle kommunista diktatúrának az erdélyi magyarság megfélemlítésére és megsemmisítésére irányuló gyakorlatához. Szándékuk megvalósítását azonban összefogással és bátor kiállással meg lehet akadályozni!
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Sepsiszentgyörgyön hetek óta egy csendőrségi terepjáró járőrözik. A benne ülők lépésben haladva róják vele a várost, ha éppen nem a Gróf Mikó Imre utcában vagy a Bodok hotel előtt kialakított pihenők valamelyikében állnak lesben. Ugyanakkor egy idő óta a rendőrség járművei is sűrűbben tűnnek fel, mint eddig, így ha valaki esti sétára indul, tekintete lépten-nyomon a karhatalmi szervek járműveibe botlik.
Mindezek láttán óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés, hogy mi lehet a készültségi állapot oka. Válasz híján azonban csak találgatni lehet, bár egy demokratikus államban az ilyen és hasonló intézkedések bevezetését nemcsak az érintettek tudomására hozzák, hanem meg is indokolják. Nálunk nem, főleg a szerintük nem is létező Székelyföldön, ugyanakkor viszont az is megtörténhet, hogy csak itt követelik meg a fokozott éberséget. Számtalanszor bebizonyosodott ugyanis, hogy Bukarest gyarmatként kezeli ezt a vidéket, őshonos lakóit pedig ellenségnek nézi. Így az sem véletlen, hogy mifelénk a rendőrség, csendőrség és titkosszolgálatok állományának létszáma jóval magasabb az országos átlagénál.
Az a tény pedig, hogy a fegyveres testületek nálunk szolgálatot teljesítő tagjai még veszélyességi pótlékot is kapnak, akárcsak afganisztáni küldetésük alatt, mindent elárul a nálunk betöltött szerepükről, illetve a hatalom szándékáról. És hogy ez számunkra semmi jót sem ígér, azt a velünk szemben tanúsított pökhendi viselkedésük, valamint arrogáns, olykor agresszív magatartásuk is bizonyítja. Gondoljunk csak a durván bántalmazott gidófalvi és szentléleki fiatalokra vagy a február 20-án Kézdivásárhelyen általuk elkövetett halálos gázolás elhallgatására. Legújabban pedig terrorista veszélyre hivatkozva fokozzák a magyarellenes intézkedéseket.
Minden jel arra mutat tehát, hogy kezdenek visszatérni a Ceauşescu-féle kommunista diktatúrának az erdélyi magyarság megfélemlítésére és megsemmisítésére irányuló gyakorlatához. Szándékuk megvalósítását azonban összefogással és bátor kiállással meg lehet akadályozni!
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. augusztus 20.
Hullámoktól védett helyen (Beszélgetés Vetró András Kézdivásárhelyi szobrászművésszel)
Hálás a sorsnak, hogy Kézdivásárhelyre vetette, még ha az utóbbi időben kegyvesztettnek is érzi magát. Vetró András szobrászművész, Felső-Háromszék tiszteletbeli székelye édesapjával, Vetró Artúrral vallja: az alkotói tett a lényeg, nem pedig az, hogy „látva lássanak”.
– Az tartják, csak az a szobrász „látszik” igazán, akinek köztéri szobrai vannak. Osztja ezt a nézetet? – Nem vagyok a nagy méretű szobrok gyakorlója, nincsenek is monumentális munkáim. Ezzel együtt, amikor 1973-ban Kézdivásárhelyre érkeztem, talán önző módon, de örömmel nyugtáztam, hogy itt egyetlen szabadtéri szobor van, a Gábor Ároné. Már korábban is hallottam szép dolgokat a városról, többek között apósomtól, aki a Herbák cipőgyár számára Felső-Háromszékről szerezte be a faanyagot. A végső lökést azonban az a Sepsiszentgyörgyi küldöttség adta – tagjai között Sylvester Lajossal –, amely 1973-ban bejött az egyetemre apám műtermébe. Valaki biztosan megsúghatta nekik, hogy ott van az Integető lány című szobor, amelyet egyszerűen elkértek a városnak. Sokáig állt a Bodok Szálló előtt, nemrég az EMŰK elé „költözött”. Akkor mondták nekem, gyere, mert szükség lesz rád.
– Mit kezdett a várossal, amelynek választásán a kihelyező bizottság tagjai is csak hüledeztek?
– Gyorsan feltérképeztem a tereket, az én javaslatomra kerültek ide-oda a későbbiekben a szobrok. Az első helyen, ahová a lábamat tettem Kézdin, az akkori autóbusz-állomáson – ma szépen kikövezett tér – áll most a Kossuth-szobor.
– Milyen élete volt addig a híres elődök, édesapja és nagyapja árnyékában?
– Ha mAradok az apám mellett inasként, bizonyára nehezen tudtam volna kilépni a nagy fa árnyékából. Apámnak nem esett jól, hogy otthagytam, hiszen nagy segítségére voltam, de továbbra is tanított. Hangkazettákra mondta az „intelmeit”, egyeseket le is írt. Évekkel később találkoztam például egy levéllel, amelynek címe: Andrásnak, a szobrásznak. „A szerszám, az ecset, a véső, a mintázó… Ha jó a szerszám, sokat segíthet. De végül is nem a szerszám dönt, hanem az a kéz, amely irányítja. És még a kéz sem a leglényegesebb, hanem a szem, amelyet a központi hatalmak, a fej és a szív vezérel” – ez állt többek között benne.
– Végbementek-e az apa és fia közötti „kötelező” generációs szakmai viták?
– Én legfeljebb hozzá tudtam szólni az apám monológjaihoz, vele ugyanis nem lehetett vitatkozni. Senkinek sem sikerült, annyira különleges kisugárzású, erős ember volt. Nem is voltam annyira felkészült, hogy vitatkozhassam vele. Hasonlóan sajnálom felkészületlenségemet a filozófiatanárommal, Bretterrel Zoltánnal való kapcsolatomban is. Rengeteget tanultam tőle, de legfeljebb húsz évvel később tudtam volna rákérdezni például, hogy is van az apriori, a különösség kategóriájával. – Milyen anyagba álmodta elsősorban a szobrait?
– Kőbe, ami mindig kéznél volt, ilyenkor úgy is kezeltem a születendő szobrot, hogy na, ez kő lesz. Az aprólékosabb, részletesebb kidolgozást igénylő tervek már bronzot igényeltek. Apámtól viszont favésőket is örököltem, bár ő soha nem faragott fába, máig sem tudom, miért. Tizenvalahány éve elővettem ezeket a vésőket, kezdtem barátkozni a fával, úgy gondolkodni, hogy ne sértsem meg az anyagszerűséget, ne uralkodjam rajta, hanem hagyjam beszélni.
– Az ön kedvéért hozták létre a Kézdivásárhelyi művészeti osztályokban a szobrászat szakot. Milyen tanárnak tartja magát?
– Alapvetően jónak. Felépítettem magamnak egy oktatási szerkezetet, amit máig követek. Másképp, mint ahogy a nagy könyvben van előírva. A gyereknek az elégtétel a legfontosabb, hogy öröme teljen a szobor felépítésében. Mindig úgy tekintettem a gyerekre, mint kis művészre. Sokan az esztétikai nevelést helyezik az előtérbe, nem művészt akarnak nevelni a gyerekből, hanem jó ízlésű, megfelelő arányérzékű embert. Én viszont valamennyi gyerekben a potenciális művészt láttam, az alkotói fázisokat tanítottam meg nekik. Szerencsém is volt azzal, hogy az itteni gyerek védett helyen él, ahová a hullámok később érnek el – jók és rosszak egyaránt.
– Kolozsvári születésű emberként hogyan sikerült „elsajátítania” a székely öntudatot?
– Az érkezésem tájékán, a hetvenes évek első felében nagyon sok máshonnan származó ember jött Háromszékre, többségük itt is ragadt. Nekem nem voltak különösebb gondjaim a beilleszkedéssel, a feleségem is csak a Nemerével nem tudott megbarátkozni. A talpra állás, a helyzetfelismerés tudását vettem át tőlük, ami nekem, a lágy svábnak mindenképpen hasznomra vált. Ma már szinte székelyként vágom ki magam, ha valahol beszorítanak. Egyszer Kovásznán volt egy találkozó, az asztalnál Farkas Árpád, Sylvester Lajos, jómagam, lent a közönség. Kérdem Árpitól: te, mit keresek én itt? Ő meg úgy mutatott be, mint Bánságban született székelyt. A hagyományőrzés iránti vonzalmam talán még onnan ered, hogy az ükapám, Alexy Lajos kassai puskaműves találta fel a hátultöltős puskát, a Hadtörténeti Múzeumban ma is láthatók az eredeti rajzok. Egy anyai ági nagyapám pedig huszárkapitány volt az első világháborúban. A két ősöm emlékére persze hogy elvállaltam, amikor megalakult a Székely Határőrezred második ezrede, és készítettem a fapuskákat. Corneliu Vadim Tudor feketelistájának az előkelő hatodik helyén álltam, büszke is vagyok rá. – Mit gondol, hálás Kézdivásárhely az ön „tanult” székelységéért?
– Fájdalmas kérdés ez, az utóbbi időben ugyanis itthon nem nagyon kellek. Mivel gyakorlatilag Sylvester Lajos ösztökélésére jöttem Háromszékre, amikor felmerült, hogy szobrot állítanak neki Csernátonban, rögtön jeleztem: erkölcsi adósságként kezelem az ügyet, én szeretném megcsinálni azt a szobrot. Haszmann Pál, a csernátoni tájmúzeum igazgatója azonban felvilágosított: Tata, nem te csinálod, mert akkor nem kapunk rá pénzt. Hogyan is állunk akkor a művész politikai besorolásával?
- Feuchtwangernek A hamis Néróban szereplő mondatát vallom: ha a politikai bosszú személyes bosszúvá válik, az már ízléstelen. Szerencsére azonban kellek máshol. Nemrég került egy Dsida Jenő-szobrom és egy Szent István-szobrom a Székelykocsárd közeli Székelyváralja templomába. A Kolozsvár iránti adósságaimat is igyekszem leróni, ott is lesz rövidesen egy Dsida-szobrom.
– Sok „gyereke” között van vállalt kedvence?
– Kicsit kitérek a válasz elől, de csak látszólag. Amikor Farkas Árpád először meglátta a Petőfi-szobromat, hosszasan nézte, szinte összeért az orruk. Aztán félhangosan ezt mondta: Petőfi szívarca lüktet, az ős-kamaszé.
– Témaválasztásában, inspirációban milyen mértékben érvényesülnek a művészetek, azok kölcsönhatása? – Nagyon, Bartóktól Pilinszkyig mindenki itt van körülöttem. Egy Tollas Tibor nevű börtönköltő A törpe hegedűs című versének olvasatán rögtön kész volt bennem a szobor. A történet ugyanis döbbenetes: egy gnóm ember csak úgy képes elviselni a börtönéveket, ha limlomból fabrikál magának egy hegedűt, és azt megszólaltatja. Amikor a börtönőr elveszi tőle és eltapossa, az alkotó öngyilkos lesz. Egyed Péternek a kurszki tengeralattjáró tragédiájából inspirálódott poémája, a Huszonhárom buborék felolvasása után rögtön mondtam: na, Péter, van három domborművem.
– Kettős, Kolozsvári-Kézdivásárhelyi identitással és gondolkodásmóddal rendelkező művészként létjogosultságát látja a formálódó Székelyföldi Művészeti Egyetemnek?
– Székelyföld egyértelműen megérdemelne egy ilyen intézményt. Sepsiszentgyörgyön kialakult az ehhez szükséges közeg – talán részben az én közreműködésemmel is. Azt is el tudnám képzelni, hogy tanítsak ezen az egyetemen. Amikor a Barabás Miklós Céh újraalakult, régiófelelősként megfogalmaztam egy javaslatot a nagy Kolozsvári öregek, Abodi Béláék felé, hogy tanítsanak a főiskolán önkéntes alapon, mert szükség lenne a tudásukra. Lehurrogtak. Pedig nekünk, öregeknek kellene segítenünk az alapok elsajátításánál, mert nem a bukfencezéssel kell kezdeni. Apám is azt mondogatta annak idején, hogy mindent elölről kell kezdenünk, az ábécétől. És azt a mondását sem felejtem, miszerint az alkotói tett a lényeg, nem pedig az, hogy „látva lássanak”. VETRÓ ANDRÁS
Szobrász, Temesváron született 1948. október 14-én Vetró Artúr szobrászművész fiaként. A Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán szerzett diplomát 1973-ban. Azóta Kézdivásárhelyen él és alkot, rajzot és mintázást tanít a Nagy Mózes Líceum képzőművészeti osztályaiban. Pályája kezdetétől érdeklődéssel fordult a történelmi és kultúrtörténeti témák felé. Körplasztikái és domborművei fában, kőben, patinázott gipszben és fémben (gyakran alumíniumban) készülnek. 1973-tól romániai és külföldi (Franciaország, Svájc) kiállítások résztvevője. Számos emlékplakett és köztéri szobor alkotója. A Képzőművészeti Szövetség Sepsiszentgyörgyi fiókjának és a Barabás Miklós Céh tagja. A Nagy Mózes Közművelődési Egyesület Hagyományőrző Társaságának keretében működő 15. Székely Határőr Gyalogezred I. Zászlóalja I. századának parancsnoka.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Hálás a sorsnak, hogy Kézdivásárhelyre vetette, még ha az utóbbi időben kegyvesztettnek is érzi magát. Vetró András szobrászművész, Felső-Háromszék tiszteletbeli székelye édesapjával, Vetró Artúrral vallja: az alkotói tett a lényeg, nem pedig az, hogy „látva lássanak”.
– Az tartják, csak az a szobrász „látszik” igazán, akinek köztéri szobrai vannak. Osztja ezt a nézetet? – Nem vagyok a nagy méretű szobrok gyakorlója, nincsenek is monumentális munkáim. Ezzel együtt, amikor 1973-ban Kézdivásárhelyre érkeztem, talán önző módon, de örömmel nyugtáztam, hogy itt egyetlen szabadtéri szobor van, a Gábor Ároné. Már korábban is hallottam szép dolgokat a városról, többek között apósomtól, aki a Herbák cipőgyár számára Felső-Háromszékről szerezte be a faanyagot. A végső lökést azonban az a Sepsiszentgyörgyi küldöttség adta – tagjai között Sylvester Lajossal –, amely 1973-ban bejött az egyetemre apám műtermébe. Valaki biztosan megsúghatta nekik, hogy ott van az Integető lány című szobor, amelyet egyszerűen elkértek a városnak. Sokáig állt a Bodok Szálló előtt, nemrég az EMŰK elé „költözött”. Akkor mondták nekem, gyere, mert szükség lesz rád.
– Mit kezdett a várossal, amelynek választásán a kihelyező bizottság tagjai is csak hüledeztek?
– Gyorsan feltérképeztem a tereket, az én javaslatomra kerültek ide-oda a későbbiekben a szobrok. Az első helyen, ahová a lábamat tettem Kézdin, az akkori autóbusz-állomáson – ma szépen kikövezett tér – áll most a Kossuth-szobor.
– Milyen élete volt addig a híres elődök, édesapja és nagyapja árnyékában?
– Ha mAradok az apám mellett inasként, bizonyára nehezen tudtam volna kilépni a nagy fa árnyékából. Apámnak nem esett jól, hogy otthagytam, hiszen nagy segítségére voltam, de továbbra is tanított. Hangkazettákra mondta az „intelmeit”, egyeseket le is írt. Évekkel később találkoztam például egy levéllel, amelynek címe: Andrásnak, a szobrásznak. „A szerszám, az ecset, a véső, a mintázó… Ha jó a szerszám, sokat segíthet. De végül is nem a szerszám dönt, hanem az a kéz, amely irányítja. És még a kéz sem a leglényegesebb, hanem a szem, amelyet a központi hatalmak, a fej és a szív vezérel” – ez állt többek között benne.
– Végbementek-e az apa és fia közötti „kötelező” generációs szakmai viták?
– Én legfeljebb hozzá tudtam szólni az apám monológjaihoz, vele ugyanis nem lehetett vitatkozni. Senkinek sem sikerült, annyira különleges kisugárzású, erős ember volt. Nem is voltam annyira felkészült, hogy vitatkozhassam vele. Hasonlóan sajnálom felkészületlenségemet a filozófiatanárommal, Bretterrel Zoltánnal való kapcsolatomban is. Rengeteget tanultam tőle, de legfeljebb húsz évvel később tudtam volna rákérdezni például, hogy is van az apriori, a különösség kategóriájával. – Milyen anyagba álmodta elsősorban a szobrait?
– Kőbe, ami mindig kéznél volt, ilyenkor úgy is kezeltem a születendő szobrot, hogy na, ez kő lesz. Az aprólékosabb, részletesebb kidolgozást igénylő tervek már bronzot igényeltek. Apámtól viszont favésőket is örököltem, bár ő soha nem faragott fába, máig sem tudom, miért. Tizenvalahány éve elővettem ezeket a vésőket, kezdtem barátkozni a fával, úgy gondolkodni, hogy ne sértsem meg az anyagszerűséget, ne uralkodjam rajta, hanem hagyjam beszélni.
– Az ön kedvéért hozták létre a Kézdivásárhelyi művészeti osztályokban a szobrászat szakot. Milyen tanárnak tartja magát?
– Alapvetően jónak. Felépítettem magamnak egy oktatási szerkezetet, amit máig követek. Másképp, mint ahogy a nagy könyvben van előírva. A gyereknek az elégtétel a legfontosabb, hogy öröme teljen a szobor felépítésében. Mindig úgy tekintettem a gyerekre, mint kis művészre. Sokan az esztétikai nevelést helyezik az előtérbe, nem művészt akarnak nevelni a gyerekből, hanem jó ízlésű, megfelelő arányérzékű embert. Én viszont valamennyi gyerekben a potenciális művészt láttam, az alkotói fázisokat tanítottam meg nekik. Szerencsém is volt azzal, hogy az itteni gyerek védett helyen él, ahová a hullámok később érnek el – jók és rosszak egyaránt.
– Kolozsvári születésű emberként hogyan sikerült „elsajátítania” a székely öntudatot?
– Az érkezésem tájékán, a hetvenes évek első felében nagyon sok máshonnan származó ember jött Háromszékre, többségük itt is ragadt. Nekem nem voltak különösebb gondjaim a beilleszkedéssel, a feleségem is csak a Nemerével nem tudott megbarátkozni. A talpra állás, a helyzetfelismerés tudását vettem át tőlük, ami nekem, a lágy svábnak mindenképpen hasznomra vált. Ma már szinte székelyként vágom ki magam, ha valahol beszorítanak. Egyszer Kovásznán volt egy találkozó, az asztalnál Farkas Árpád, Sylvester Lajos, jómagam, lent a közönség. Kérdem Árpitól: te, mit keresek én itt? Ő meg úgy mutatott be, mint Bánságban született székelyt. A hagyományőrzés iránti vonzalmam talán még onnan ered, hogy az ükapám, Alexy Lajos kassai puskaműves találta fel a hátultöltős puskát, a Hadtörténeti Múzeumban ma is láthatók az eredeti rajzok. Egy anyai ági nagyapám pedig huszárkapitány volt az első világháborúban. A két ősöm emlékére persze hogy elvállaltam, amikor megalakult a Székely Határőrezred második ezrede, és készítettem a fapuskákat. Corneliu Vadim Tudor feketelistájának az előkelő hatodik helyén álltam, büszke is vagyok rá. – Mit gondol, hálás Kézdivásárhely az ön „tanult” székelységéért?
– Fájdalmas kérdés ez, az utóbbi időben ugyanis itthon nem nagyon kellek. Mivel gyakorlatilag Sylvester Lajos ösztökélésére jöttem Háromszékre, amikor felmerült, hogy szobrot állítanak neki Csernátonban, rögtön jeleztem: erkölcsi adósságként kezelem az ügyet, én szeretném megcsinálni azt a szobrot. Haszmann Pál, a csernátoni tájmúzeum igazgatója azonban felvilágosított: Tata, nem te csinálod, mert akkor nem kapunk rá pénzt. Hogyan is állunk akkor a művész politikai besorolásával?
- Feuchtwangernek A hamis Néróban szereplő mondatát vallom: ha a politikai bosszú személyes bosszúvá válik, az már ízléstelen. Szerencsére azonban kellek máshol. Nemrég került egy Dsida Jenő-szobrom és egy Szent István-szobrom a Székelykocsárd közeli Székelyváralja templomába. A Kolozsvár iránti adósságaimat is igyekszem leróni, ott is lesz rövidesen egy Dsida-szobrom.
– Sok „gyereke” között van vállalt kedvence?
– Kicsit kitérek a válasz elől, de csak látszólag. Amikor Farkas Árpád először meglátta a Petőfi-szobromat, hosszasan nézte, szinte összeért az orruk. Aztán félhangosan ezt mondta: Petőfi szívarca lüktet, az ős-kamaszé.
– Témaválasztásában, inspirációban milyen mértékben érvényesülnek a művészetek, azok kölcsönhatása? – Nagyon, Bartóktól Pilinszkyig mindenki itt van körülöttem. Egy Tollas Tibor nevű börtönköltő A törpe hegedűs című versének olvasatán rögtön kész volt bennem a szobor. A történet ugyanis döbbenetes: egy gnóm ember csak úgy képes elviselni a börtönéveket, ha limlomból fabrikál magának egy hegedűt, és azt megszólaltatja. Amikor a börtönőr elveszi tőle és eltapossa, az alkotó öngyilkos lesz. Egyed Péternek a kurszki tengeralattjáró tragédiájából inspirálódott poémája, a Huszonhárom buborék felolvasása után rögtön mondtam: na, Péter, van három domborművem.
– Kettős, Kolozsvári-Kézdivásárhelyi identitással és gondolkodásmóddal rendelkező művészként létjogosultságát látja a formálódó Székelyföldi Művészeti Egyetemnek?
– Székelyföld egyértelműen megérdemelne egy ilyen intézményt. Sepsiszentgyörgyön kialakult az ehhez szükséges közeg – talán részben az én közreműködésemmel is. Azt is el tudnám képzelni, hogy tanítsak ezen az egyetemen. Amikor a Barabás Miklós Céh újraalakult, régiófelelősként megfogalmaztam egy javaslatot a nagy Kolozsvári öregek, Abodi Béláék felé, hogy tanítsanak a főiskolán önkéntes alapon, mert szükség lenne a tudásukra. Lehurrogtak. Pedig nekünk, öregeknek kellene segítenünk az alapok elsajátításánál, mert nem a bukfencezéssel kell kezdeni. Apám is azt mondogatta annak idején, hogy mindent elölről kell kezdenünk, az ábécétől. És azt a mondását sem felejtem, miszerint az alkotói tett a lényeg, nem pedig az, hogy „látva lássanak”. VETRÓ ANDRÁS
Szobrász, Temesváron született 1948. október 14-én Vetró Artúr szobrászművész fiaként. A Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán szerzett diplomát 1973-ban. Azóta Kézdivásárhelyen él és alkot, rajzot és mintázást tanít a Nagy Mózes Líceum képzőművészeti osztályaiban. Pályája kezdetétől érdeklődéssel fordult a történelmi és kultúrtörténeti témák felé. Körplasztikái és domborművei fában, kőben, patinázott gipszben és fémben (gyakran alumíniumban) készülnek. 1973-tól romániai és külföldi (Franciaország, Svájc) kiállítások résztvevője. Számos emlékplakett és köztéri szobor alkotója. A Képzőművészeti Szövetség Sepsiszentgyörgyi fiókjának és a Barabás Miklós Céh tagja. A Nagy Mózes Közművelődési Egyesület Hagyományőrző Társaságának keretében működő 15. Székely Határőr Gyalogezred I. Zászlóalja I. századának parancsnoka.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 22.
Milyen irányba tartson Sepsiszentgyörgy?
Harminchárom fő fejlesztési irányvonalat jelöl meg Sepsiszentgyörgy új, a 2014–2020-as időszakra vonatkozó fejlesztési stratégiája. A helyi tanács múlt heti rendkívüli ülésén elfogadott háromszáz oldalas dokumentumban új elemként szerepel többek között a Székely Nemzeti Múzeum, a Bodok Szálloda, a Vártemplom korszerűsítése, restaurálása, egy CityBike-rendszer kialakítása, az aktív életmódot szolgáló VeloPark, illetve egy kutatási és fejlesztési intézet létrehozása. Az elképzelések anyagi fedezetét nagyrészt uniós vagy kormánytámogatásokból tervezi megvalósítani az önkormányzat.
A korábban már összeállított és közvitára bocsátott tervezet az előzőkből már ismert fő irányvonalakat foglalja magában, az infrastrukturális fejlesztéseket – utak, utcák felújítását, a közszállítás, közvilágítás korszerűsítését, nehézforgalmi terelőút megépítését, parkolóházak létrehozását –, de szerepel benne egy agrárpark, további oktatási-nevelési intézmények létrehozása, a meglévők hőszigetelése, az ipari park beindítása, környezetbarát energia termelésére alkalmas beruházások, állatpark létrehozása, a szociális intézmények bővítése – multifunkcionális központ a Diakónia Keresztény Alapítvánnyal partnerségben, éjjeli menedék, öregotthon, roma gyerekek számára bentlakás étkeztetéssel –, helyi termékek feldolgozását végző üzem létrehozása. Emellett a Vártemplom restaurálása is szerepel az akciótervben.
A testületi ülésen Antal Árpád polgármester a dokumentumba frissen foglalt elképzelésekről beszélt, elsőként a Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttesének felújítását említette. Kovászna megye Tanácsa, az ingatlan tulajdonosa, gondnoka hamarosan pályázatot készül benyújtani, és a támogatás elnyeréséhez segítséget nyújthat, ha Sepsiszentgyörgy fejlesztési stratégiájában is szerepel a közismert műemlék felújítása – magyarázta. A polgármester elmondta: szintén újdonság a tervben a CityBike elnevezésű projekt, amely nyugati mintára biciklikölcsönzést tenne lehetővé a város bizonyos pontjain. Az elképzelés a Sepsi Bike Egyesülettel kötött partneri egyezség mentén valósulna meg. Az aktív életmódot támogatná a VeloPark, mely szintén része a stratégiának. A létesítmény egyszerre nyújtana szórakozási, sportolási és oktatási lehetőségeket. A két elképzelés költségei nagyjából 10 millió lejre rúgnának. Az aktív életmódot egyébként az önkormányzat további bicikliutak kialakításával, valamint a városi uszoda korszerűsítésével is igyekszik támogatni. Az infrastrukturális, gazdaságélénkítő beruházások közé tartozik a városközponti Bodok Szálloda felújítása is. Antal Árpád ennek kapcsán kifejtette: egyelőre még nem tudják pontosan, milyen forrásokból, illetve milyen formában valósul meg. Új elképzelésnek számít egy kutatási-fejlesztési központ létrehozása – akár a magánszféra bevonásával –, amely több ágazatban – számítástechnika, mezőgazdaság, gyógyturizmus, erdő- és vadgazdálkodás, kreatív iparágak – hozhat elsősorban szellemi, de gyakorlati többletet is. Az innovációt a Design Bank támogatásával erősítené az önkormányzat, ez szintén része a stratégiának. A felsoroltak jelentős része uniós és kormánytámogatásokból (országos programok) valósítható meg.
A testületi ülésen Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője felvetette: hasznos lett volna még pár elképzelést belefoglalni az akciótervbe. A politikus méltatta a stratégiának a megyeszékhely jelenlegi helyzetét bemutató részét, illetve kijelentette: a jelek szerint érdemes volt később elfogadni a dokumentumot, mivel így eléggé átfogó tervet sikerült kialakítani. József Álmos az RMDSZ-frakció részéről megemlítette: Sepsiszentgyörgy nem túl vonzó például a Székelyföldi irodalmárok számára, mivel a városban nincs egy komoly könyvesbolt. Az önkormányzatnak erre is koncentrálnia kellene, akár egy könyvesház létrehozását is tervbe vehetnék. Antal Árpád szerint közvetlenül ezt nem tudják megvalósítani, magánkezdeményezés eredménye lehet csak egy könyvesház létrehozása egy vállalkozás keretén belül. Az önkormányzat csak a gazdaságélénkítő intézkedésekkel tud ebben az irányban tenni valamit, de ahhoz először a magánszférának kell lépnie. A testület ellenszavazat nélkül fogadta el a stratégiát.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Harminchárom fő fejlesztési irányvonalat jelöl meg Sepsiszentgyörgy új, a 2014–2020-as időszakra vonatkozó fejlesztési stratégiája. A helyi tanács múlt heti rendkívüli ülésén elfogadott háromszáz oldalas dokumentumban új elemként szerepel többek között a Székely Nemzeti Múzeum, a Bodok Szálloda, a Vártemplom korszerűsítése, restaurálása, egy CityBike-rendszer kialakítása, az aktív életmódot szolgáló VeloPark, illetve egy kutatási és fejlesztési intézet létrehozása. Az elképzelések anyagi fedezetét nagyrészt uniós vagy kormánytámogatásokból tervezi megvalósítani az önkormányzat.
A korábban már összeállított és közvitára bocsátott tervezet az előzőkből már ismert fő irányvonalakat foglalja magában, az infrastrukturális fejlesztéseket – utak, utcák felújítását, a közszállítás, közvilágítás korszerűsítését, nehézforgalmi terelőút megépítését, parkolóházak létrehozását –, de szerepel benne egy agrárpark, további oktatási-nevelési intézmények létrehozása, a meglévők hőszigetelése, az ipari park beindítása, környezetbarát energia termelésére alkalmas beruházások, állatpark létrehozása, a szociális intézmények bővítése – multifunkcionális központ a Diakónia Keresztény Alapítvánnyal partnerségben, éjjeli menedék, öregotthon, roma gyerekek számára bentlakás étkeztetéssel –, helyi termékek feldolgozását végző üzem létrehozása. Emellett a Vártemplom restaurálása is szerepel az akciótervben.
A testületi ülésen Antal Árpád polgármester a dokumentumba frissen foglalt elképzelésekről beszélt, elsőként a Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttesének felújítását említette. Kovászna megye Tanácsa, az ingatlan tulajdonosa, gondnoka hamarosan pályázatot készül benyújtani, és a támogatás elnyeréséhez segítséget nyújthat, ha Sepsiszentgyörgy fejlesztési stratégiájában is szerepel a közismert műemlék felújítása – magyarázta. A polgármester elmondta: szintén újdonság a tervben a CityBike elnevezésű projekt, amely nyugati mintára biciklikölcsönzést tenne lehetővé a város bizonyos pontjain. Az elképzelés a Sepsi Bike Egyesülettel kötött partneri egyezség mentén valósulna meg. Az aktív életmódot támogatná a VeloPark, mely szintén része a stratégiának. A létesítmény egyszerre nyújtana szórakozási, sportolási és oktatási lehetőségeket. A két elképzelés költségei nagyjából 10 millió lejre rúgnának. Az aktív életmódot egyébként az önkormányzat további bicikliutak kialakításával, valamint a városi uszoda korszerűsítésével is igyekszik támogatni. Az infrastrukturális, gazdaságélénkítő beruházások közé tartozik a városközponti Bodok Szálloda felújítása is. Antal Árpád ennek kapcsán kifejtette: egyelőre még nem tudják pontosan, milyen forrásokból, illetve milyen formában valósul meg. Új elképzelésnek számít egy kutatási-fejlesztési központ létrehozása – akár a magánszféra bevonásával –, amely több ágazatban – számítástechnika, mezőgazdaság, gyógyturizmus, erdő- és vadgazdálkodás, kreatív iparágak – hozhat elsősorban szellemi, de gyakorlati többletet is. Az innovációt a Design Bank támogatásával erősítené az önkormányzat, ez szintén része a stratégiának. A felsoroltak jelentős része uniós és kormánytámogatásokból (országos programok) valósítható meg.
A testületi ülésen Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője felvetette: hasznos lett volna még pár elképzelést belefoglalni az akciótervbe. A politikus méltatta a stratégiának a megyeszékhely jelenlegi helyzetét bemutató részét, illetve kijelentette: a jelek szerint érdemes volt később elfogadni a dokumentumot, mivel így eléggé átfogó tervet sikerült kialakítani. József Álmos az RMDSZ-frakció részéről megemlítette: Sepsiszentgyörgy nem túl vonzó például a Székelyföldi irodalmárok számára, mivel a városban nincs egy komoly könyvesbolt. Az önkormányzatnak erre is koncentrálnia kellene, akár egy könyvesház létrehozását is tervbe vehetnék. Antal Árpád szerint közvetlenül ezt nem tudják megvalósítani, magánkezdeményezés eredménye lehet csak egy könyvesház létrehozása egy vállalkozás keretén belül. Az önkormányzat csak a gazdaságélénkítő intézkedésekkel tud ebben az irányban tenni valamit, de ahhoz először a magánszférának kell lépnie. A testület ellenszavazat nélkül fogadta el a stratégiát.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)