A Partiumi Füzetek sorozat nyáron megjelent 8., 9., 10., 11. kötete /Major Miklós Szilágyság című monográfiája, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán társszerkesztésében a Püspökfürdő, Dánielisz Endre Csonkatorony nyúlik a felhőbe... című kötete Nagyszalonta és környéke történetét ismerteti, Bunyitay Vince és Fodor József a Székesegyházi Bazilika, Nagyvárad első része Bunyitay Vince 1880-ban megjelent munkájának fakszimile kiadása, második része a székesegyház újabb száz évének történetét ismerteti/ után nyomdában van a 12. kötet. Ez a 12 kötet mindössze két év termése. A sorozatot a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság adja ki. 1997 őszén indították el a sorozatot, melynek célja a Partium és a Bánság települései helytörténetének, műemlékeinek, népszokásainak ismertetése. A sorozatot Dukrét Géza szerkeszti, aki egyben a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke is, s akinek nevéhez közel négyszáz helytörténeti, műemlékleírási, turisztikai, népismereti tanulmány fűződik. Dukrét Géza a Bihar megyei EKE /Erdélyi Kárpát Egyesület/ alapító tagja és országos elnöke, a Varadinum-ünnepségek kuratóriumi tagja, a történelmi ülésszak szervezője, a Kriza János Néprajzi Társaság, az EME, a Bihar Megyei Műemlékvédő Társaság és a Budapesti Magyar Néprajzi Társaság tagja. /Rekordkiadás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./

Bíró Rozália, nagyváradi alpolgármester bejelentette, hogy a városi és a Bihar megyei önkormányzat közösen műemlékvédelmi alapítványt hozott létre, amelynek célja elsősorban a vár védelme és megmentése, másrészt a szecessziós Várad építészeti örökségének megóvása. A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány 13 milliárd lejből gazdálkodhat, ebből 12-t beruházásokra fordíthatnak. A Bihar megyei RMDSZ-nek – Cseke Attila államtitkár közbenjárásra -, sikerült elérni, hogy az Európai Unió PHARE-projektje keretében tovább támogassa a nagyváradi közúti tranzitforgalmat elterelő körgyűrű megépülését. /Lakatos Balla Tünde: Alapítvány a műemlékvédelemért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./

Emlékmű felállítását tervezik a nagyváradi várban – jelentette be Mircea Bradu, a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány elnöke. A középkorban a városban létesített csillagvizsgáló munkájának köszönhetően számos, világszerte használt térképen mintegy kétszáz évig Nagyváradon vonult végig a kezdő délkör. Az emlékműállítással egy időben több, a város történelmével kapcsolatos kötetet is bemutatnak majd. Kiadják Rogerius váradi kanonok Carmen Miserabile című művét, amely az 1241-es tatárjárást örökíti meg, és az olvasók kezébe kerül a város barokk műemlékeit bemutató kötet is. Nagyvárad Mátyás király idején vált a „világ közepévé”, amikor Vitéz János váradi püspök udvarába hívatta Georg Peuerbach német csillagászt, hogy ott csillagvizsgálót hozzon létre. Peuerbach halála után munkáját tanítványa, a reneszánsz szokás szerint fölvett latin nevén Regiomontanusként ismert Johannes Müller folytatta, aki itt állította össze Tabulae Varadiensis néven ismertté vált tábláit. Ezeken a táblákon a kezdő délkört a nagyváradi várra helyezte a csillagász. A kezdő délkör 1464 és 1667 között szelte át a várost, ilyen térképet használt többek között Kolumbusz is az amerikai kontinens felfedezésekor, valamint Magellán a Föld körüli útján. /Balogh Levente: Emlékművel jelölik. = Krónika (Kolozsvár), szept. 25./

Jövő hét végéig felkerülnek Nagyváradon a háromnyelvű (román, magyar és angol nyelvű) táblák 25 váradi műemlék épületre – jelentette be Delorean Gyula RMDSZ-es tanácsos. A táblák összesen 75 ingatlanra kerülnek fel a jövőben. Első körben a városközpont és a sétálóutca épületeire rögzítik az emléktáblákat. A Fekete Sas-palota, a színház és a központban lévő templomok mellett a szecessziós stílusú bérházak falára kerülnek fel a háromnyelvű ismertetők, nyilatkozta Starmüller István, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány igazgatója. A kétnyelvű utcanévtáblák felszerelését is elkezdik 60 napon belül, ígérte Pásztor Sándor tanácsos. Emellett a magyar tagozattal is rendelkező iskolákra is szeretnének kétnyelvű táblákat szereltetni. /Fried Noémi Lujza: Három nyelven a műemlék épületekről. = Krónika (Kolozsvár), márc. 21./

Közigazgatási bíróságon pereli be Csehi Árpád Szatmár megyei RMDSZ-elnök a megyei műemlékvédelmi igazgatóságot, amennyiben az intézmény a műemlék épületekre kifüggesztendő táblákon a háromnyelvű feliratból kihagyja a magyart. George Vulturescu, a művelődési igazgatóság vezetője jelentette be, hogy készítik Szatmárnémeti és Nagykároly épületeire a táblákat, amelyek románul, angolul és franciául mutatják majd be a védendő műemlékeket. A Krónika kérdésére, hogy miért nem szánnak magyar feliratot is egy olyan város műemlék épületeire, amelynek 40 százaléka magyar, Vulturescu azt felelte, hogy ők csak a törvény előírásait tartják be. Ellentmond kijelentésének az a tény, hogy Nagyváradon elkezdik a táblák kihelyezését, itt viszont a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány a francia helyett magyar szöveget vésetett a szabvány szerint készülő táblákra. Delorean Gyula nagyváradi RMDSZ-es tanácsos kijelentette, hogy „Vulturescu állítása hazugság”. „Az EU-s előírás csak ajánlásokat tartalmaz, de nem kötelező érvényű. /Babos Krisztina: Nem lesz magyar felirat a műemlékeken? = Krónika (Kolozsvár), ápr. 9./

Feltárásokat végeztek az Adorján-várnál
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) pénteki konferenciáján sok érdekes előadást hallhattak az egybegyűltek. Izgalmas témának bizonyult Mihálka Nándornak, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány nagyváradi történészének Leletmentő feltárása a Szalárd melletti Adorján-várnál című előadása. Ehhez hasonlóan érdekes programokkal készül idén a PBMET, a kínálatot Dukrét Géza, a társaság elnöke ismertette.
Mihálka Nándor örömmel tájékoztatta a hallgatóságot, hogy néhány esztendőnyi küzdelem árán végre sikerült elérni, hogy ne rongálódjon tovább a Szalárd melletti Adorján-vár, ne dőljön le a torony maradványa. A nyolc méter magas csonkot gerendázattal támasztották ki.
A várat a tatárjárás után, 1246–1250 között építették fel a Geregye nemzetségbeliek. Utánuk Károly Róbert király birtokolta 1394-ig. Luxemburgi Zsigmond ezután a Csákyaknak adományozta – magyarázta Mihálka. Megjegyezte, valószínűleg azért kaphatták meg, mert csökkent a vár stratégiai értéke. Az erődítményt a feltételezések szerint 1711-ben rombolták le.
Azért, hogy megmentsék a műemléket, hogy megtörténjen a felfalazása, először meg kellett keresni a falsíkot, amit tégláról téglára vissza kellett állítani. Ehhez viszont ásásra volt szükség. Mivel A kategóriás műemlékről van szó, régészeti szakfelügyelet kellett a munkához. Doru Marta régésszel, a Körösvidéki Múzeum munkatársával kutatásokat végeztek. A Berettyó medrének szabályozása miatt rengeteg földet hordtak régen a várfalhoz. „Ha ez nem történt volna meg, elhordták volna a téglákat” – jelentette ki a történész. Így is sokat elvittek azokból. „Az 1700-as, 1800-as években valamiből fel kellett építeni Szalárdot. A történelmi adatok alapján a település templomának portikuszát is az erődítmény téglái alkotják.”
Sokan hiszik azt, hogy a torony Árpád-kori. Az ásatások során kiderült, hogy a kőből épített rész az, ami abból az időszakból való. A leletek, például a kályhacsempék arról árulkodnak, hogy nagy építészeti átalakításokat végeztek a váron. Mihálka hozzátette, hogy Bihar megyében a székelyhídi leleteken kívül a legnagyobb, teljesen összeilleszthető kályhacsempét Szalárdon találták. A váradi várban is csak szórványleletekre bukkantak. A csempén a fejedelmi kályhamester névjegye is megtalálható. A másik fontos lelet egy gótikus borda. Ez arról árulkodik, hogy a középkorban, amikor ez a művészeti irányzat uralkodott, a várat átépítették. 
A Csákyak 1394-ben kapták meg az erődítményt, s azzal együtt Szalárdot; 1405-ben kolostor építettek a ferenceseknek. Valószínűsíthető, hogy azok, akik felállították a szalárdi – jelenleg református – templomot, a várnál is szerkezeti változtatásokat végeztek.
Az előadások után Dukrét Géza a közgyűlésen egyebek mellett a társaság idei programjáról is beszélt. Elmondta, április 30-án a Varadinum-ünnepség keretében könyvbemutatóra kerül sor Váradon, május 9-én Bihardiószegen a 150 éve meghalt Széchenyi Istvánról tartanak megemlékezést. Nagyváradon, úgyszintén májusban, a 350 éve meghalt Lorántffy Zsuzsannáról emlékeznek meg. Kolozsváron emlékülést szerveznek Jubileumi Rákóczi évek: A kurucok üzenete a mához címmel, július 10-én Szatmárnémetiben Katona Mihály földrajztudós tiszteletére emléktáblát avatnak. 
A 225 éve meghalt Szilágyi Sámuel református püspökről is megemlékeznek, majd felavatják a szobrát Hegyközkovácsiban július 18-án. A megyeszékhelyen megszervezik szeptemberben a XVI. Partiumi Honismereti Konferenciát és a Bocskai István-emlékkiállítást. Az ötven éve meghalt Asbóth Oszkár repülőmérnökről, a helikopter feltalálójáról tartanak megemlékezést az Arad megyei Pankotán októberben, decemberben pedig a 150 éve megszületett és 75 éve meghalt Szádeczky Kardoss Gyula geológusról, mineralógusról lesz egy rendezvény Kolozsváron.
Ladányi Norbert
Erdély.ma

Visszahelyezett Bethlen-emléktábla
Nagyvárad – Kedden sajtótájékoztató volt az RMDSZ-nél. Biró Rozália alpolgármester a Művészeti Líceum magyar külsős osztályairól, Sárközi Zoltán helyi tanácsos pedig az újraavatott Bethlen-emléktábláról beszélt.
Biró Rozália alpolgármester, az RMDSZ nagyváradi elnöke kifejtette: a Művészeti Líceumban úgy alakult a helyzet, hogy túljelentkezés van a külső elsős magyar nyelvű osztályba, körülbelül 10-15 gyermekről van szó. Ennek tudatában meggyőzte Dorel Luca főtanfelügyelőt arról, hogy- habár kevés az esélye a sikernek- kérvényezzék a minisztériumnál, hogy indulhasson még egy osztály. Az indoklást a hét közepén fogalmazzák meg, az átiratot pedig pénteken adját át a Váradra érkező Király András szakállamtitkárnak. (Sürgösségi kormányrendelet kibocsátása szükséges a beiskolázási keretszám megváltoztatásához). Amennyiben negatív válasz érkezik a szaktárca részéről, két megoldás lehetséges: versenyvizsga alapján döntik el, hogy melyik gyermeket vegyék fel, vagy pedig mindenkit felvesznek, de akkor többletköltség hárul a szülőkre. Egyébként a többi osztállyal nincsenek problémák, valószínűleg szeptember 20-30. között hívják majd be a szülőket és a diákokat utóbbiak meghallgatása céljából, az időpontról a sajtón keresztül fogják értesíteni őket. Különben az RMDSZ székhelyén kedd délig 31 dossziét tettek le (24 elsős, 2 negyedikes, 4 hetedikes és 1 nyolcadikos), a kéréseket továbbították az iskola titkárságának. Egy jelentkező akadt volna kilencedikbe is, azonban országos szinten sem megengedett, hogy külsős középiskolai osztály induljon, a szaktantárgyak magas száma miatt. Őt arról próbálják most meggyőzni, hogy a belsős osztályba iratkozzon. Az idén amúgy 70 gyerekkel kevesebbnek a beiskolázását hagyta jóvá a minisztérium a váradi líceumba, mint tavaly, sajnos országos tendencia a művészeti oktatás elsorvasztása.
Magyarázó fölszöveg
Sárközi Zoltán önkormányzati képviselő, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány társelnöke tudatta: szeptember 18-án, szombat délelőtt 11 órakor a vár főkapujáról jobbra eső Bethlen-bástya sarkánál újraavatják az 1627-ben készült Bethlen-emléktáblát. Annak idején, négy-öt évvel ezelőtt Jakabbffy László és Emődi Tamás indította el az ehhez vezető folyamatot, és sokat segített Angela Lupşea, az alapítvány igazgatónője is. Sok ember munkája vezetett tehát a figyelemre méltó eredményhez, mely által lehetővé vált “múltunk egy darabjának újrafényezése”. Az öt négyzetméteres alapterületű (189×312 centiméter) kőtáblának hányattatott sorsa volt az évszázadok folyamán: harminc-negyven évvel a kihelyezése után török ágyúgolyó találta telibe (ekkor szenvedett szilánkos törést, mely sugárirányba továbbterjedt). Az 1700-as évek elején gaz és moha nőtte be az alkotást, 1806-ban pedig már hiányzott a Bethlen-család címere. A megtisztításra, renoválásra több mint 100 millió régi lejt költött az önkormányzat, az alapítvány és a szalárdi Constructorul cég, és a tábla latin nyelvű tartalmát a fordítással együtt egy magyarázó fülszöveggel ellátott pulpituson három nyelven (magyarul, románul és angolul) is feltüntetik. Az avatóünnepségen közreműködnek az állami színház magyar és román társulatának művészei, majd a leleplezés után Jakabffy László várlátogatásra invitálja az érdeklődőket.
Pannónia Gábrielje
Az 1627-ben készült kőemléktábla a vár utolsó, Bethlen Gábor által emeltetett, 1618-ban elkezdett bástyájának a befejezését jelzi, és a fejedelem érdemeit méltatja. A latin nyelvű szöveget a szaknyelv mitologikus metaforákkal tűzdelt manierista panegirisznek nevezi, mely Háportoni Forró Pál udvari történetíró dicsőítő verseinek hatására született. Hasonlóságot mutat Háportoninak a váradi vár befejezését megéneklő patetikus hangvételű soraival, melyeket Quintus Curtius Rufus Nagy Sándor-életrajzának magyar fordításához írt előszavába foglalt bele.
Az emléktábla fölé a fejedelem ellipszis alakú címere került annak idején, ez azonban a XIX. század elején eltűnt. Keresztúri József kanonok 1806-ban publikált leírása tette lehetővé a heraldikai kompozíció rekonstruálását: a négyelt pajzsban a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség címerképei, az Oppeln vagy Ratibor sziléziai hercegségek címeréből vett pajzs, középen pedig az iktári Bethlen-család címere kapott helyet. A kőtáblát Kiss Zoltán gyulafehérvári és Gere István kalotaszentkirályi mesterek restaurálták, a bronz relief pedig Fekete Tibor egyetemi oktatónak az alkotása.
A Bethlen-emléktábla szövegének parafrazált fordítása a következő: “Pannónia Gábrielje, Herkules ivadéka emelte hazaszeretetből e gigantikus erősségű falakat, melyek még a nagy mitológiai háborúk sorsát is képesek volnának megfordítani: Tróját, Tarpeia szikláját, Babilont. Az egek visszhangozzák érdemeit, isteni nevét csillagokból fogja kirakni az égbolt”.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

A székesegyház romjaira bukkantak Nagyváradon
A középkori székesegyház romjait találták meg Nagyváradon, a vár egyik épülete alatt – jelentette be tegnap Biró Rozália, a város alpolgármestere. Mint ismeretes, a jelentős középkori műemlék teljes restaurálása tavaly tavasszal kezdődött, és valamivel jobb tempóban haladt a tervezettnél, ezért nemrég a már elkezdett három mellett egy újabb épülettest, az egykori fejedelmi palota helyreállítását is elkezdték.
Mihálka Nándor történész, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány munkatársa a helyszínen elmagyarázta: amíg a palota pincéjét tisztították az évtizedek során ott felhalmozódott vagy odahordott piszoktól és földtől, a griffmadarakkal díszített terem melletti alagsorrészben a régészek rábukkantak egyebek közt az egykori nagyváradi székesegyház maradványaira. A szakember szerint mostanáig is tudvalevő volt, hogy a templom a fejedelmi palota alatt lehet. A székesegyház egyik jelentősége, hogy Székesfehérvár után a legtöbb magyar királyt itt temették el. Szent László király mellé hantolták 1235-ben II. Andrást, akit később átvittek Egresre. IV. Lászlót is itt helyezték örök nyugalomra, miután Körösszegen 1290-ben meggyilkolták. Szintén itt nyugszik Beatrix királyné, I. Károly (Róbert) király második felesége, valamint 1396-tól Mária királyné, akit férje, Luxemburgi Zsigmond magyar és cseh király, német-római császár követett 1437-ben. Mint ismeretes, a városalapítóként tisztelt szent király sírját később kifosztották, és az akkorra már újjáépített templomot is végleg lerombolták a 16. század második felében.
A mostani munkálatok során a régészek számos faragott követ találtak, amelyek mindegyikének hatalmas jelentősége van Mihálka szerint, hiszen azt a történészek sem tudják, pontosan hogyan nézett ki a középkori székesegyház. „Eddig 4 nagyobb kőtömböt sikerült kiemelni, amelyek valószínűleg egy hatalmas ablakkeret maradványai lehettek. A megtalált székesegyház falairól, illetve a padlózat mélységéből lehet következtetéseket levonni” – fogalmaz a történész a fontos leletet ismertető tanulmányában.
Nagy Orsolya, Krónika (Kolozsvár)

Emlékműrongálások Nagyváradon is
Kamerákkal őriztetné Nagyvárad köztéri műemlékeit, szobrait és emléktábláit Biró Rozália alpolgármester. Aradhoz hasonlóan a bihari megyeszékhelyen is jócskán megnövekedett az utóbbi hónapokban azoknak az eseteknek a száma, amikor magyar vonatkozású emlékműveket rongáltak meg, loptak el vagy festettek le ismeretlenek – legutóbb Szacsvay Imre szobrán fújta le valaki fekete dukkófestékkel a vésett feliratot.
Sárközi Zoltán RMDSZ-es helyi tanácsos, aki egyben a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány soros elnöke, szombaton a Nagyváradi Magyar Diákszövetség segítségével tisztította meg az Ezredévi emléktéren álló szobrot. A tanácsos azt mondja, 68 év alatt soha nem bántotta senki a szobrot, pedig időközben világháború dúlt, és a kommunizmus is több emlékművet semmisített meg, most azonban erre is sor került. Az elmúlt hónapokban több ilyen eset is volt: a Garasos hídon elhelyezett emléktábláról a bronzdíszítést lopták el valószínűleg színesfémtolvajok, a Ráduly Béla-emléktábláról úgyszintén. Biró Rozália azt mondja, mivel román vonatkozású emlékeket nem rongál senki, egyértelmű, hogy a magyar közösség elleni támadásról van szó.
Az elöljáró azt ígéri, a tanács RMDSZ-frakciója kezdeményezni fogja, hogy az eltűnt vagy megrongált elemeket városi költségvetésből javítsák ki. A Szacsvay-szoborra fújt festéket például csak egy speciális oldószerrel lehetett eltávolítani, ami négyzetméterenként csaknem 200 euróba kerül. A mostani esetben ingyen kapott az RMDSZ ilyen szert egy magyar vállalkozótól, Köteles Dieter mérnöktől, de a jövőben ezt kénytelenek lesznek az adófizetők pénzéből állni. Az alpolgármester szerint van rá esély, hogy az integrált városfejlesztési tervben, amelyet vissza nem térítendő támogatásból finanszíroznak majd, jelenjen meg 10-20 térfigyelő kamera megvásárlása és felszerelése is, amelyek az emlékhelyeket figyelnék. Eközben a Nagyváradi Várszövetség közleményben jelezte, hogy kifejezi csatlakozási szándékát az Emberi Méltóság Tanácsának felhívásához, amely – mint arról lapunkban beszámoltunk – kimondja: „magyar emlékhelyeink, szobraink közös történelmünket, kultúránkat szimbolizálják. Múltunk, nemzeti méltóságunk megőrzése mellett a nemzetiségek közti együttműködést is jelképezik.” Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Emlékműkataszter készül Nagyváradon
A köztéri szobrok és emlékhelyek biztonsági kamerákkal való őrzését javasolja a nagyváradi tanács RMDSZ-frakciója – jelentette be tegnap Biró Rozália alpolgármester.
Ugyanis míg az elmúlt hét és fél évben csak elvétve történt ilyesmi, az utóbbi fél esztendőben számos magyar vonatkozású emlékművet rongáltak meg Nagyváradon. „Ha román jellegű szobrokkal, emléktáblákkal is történt volna hasonló, azt gondolhatnánk, hogy véletlen a dolog, de mivel kizárólag a magyar közösség számára fontos emlékműveket rongáltak meg, jóindulattal is csak arra következtethetünk, hogy szándékos provokációról van szó, ami ellen hatékonyan fel kell lépnünk” – szögezte le Biró Rozália.
Összesen 29 váradi emlékmű szerepel az önkormányzat ingatlankezelőségétől kikért listán, és ezek közül mindössze öt magyar: Ady Endre és Szigligeti Ede mellszobra, a Szacsvay-szoborcsoport, Lorántffy Zsuzsanna szobra, illetve Petőfi Sándor mellszobra – mondta el Sárközi Zoltán helyi önkormányzati képviselő, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány soros elnöke. Látható tehát, hogy számos köztéri szobor és emléktábla nem szerepel a nyilvántartásban, ezért az alapítvány arra kéri a történelmi egyházakat és azokat a civileket, akik emlékműveket állítanak, segítsenek kataszterbe venni a náluk leltáron lévőket. A tervek szerint a félig városi, félig megyei tulajdonú alapítvány kapná meg a karbantartás és az őrzés jogát ezekre.
Első körben tíz magyar és tíz román köztéri emlékhelyet kameráznának be közpénzből, emellett a legfontosabbak esetében szó van arról is, hogy bevonnák őket egy olyan vegyi anyaggal, ami könnyen letörölhetővé tenné a festéket, ha valaki bemázolná. Ehhez azonban először is pontosan kell tudni, melyik szobor hová tartozik – érdekesség például, hogy amikor a Szent László-szobrot 1923-ban elszállították a főtérről, ki is került a városi adatbázisból, és valószínűleg jelenleg már a római katolikus püspökség leltárában szerepel. Azért is fontos tisztázni a tulajdonviszonyokat, hogy később a rongálások miatt feljelentést tehessenek a rendőrségen, magyarázta Sárközi Zoltán. Nem hivatalos értesülések szerint a rongálásokat az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) román szélsőjobboldali civil szervezet vállalta magára. Sárközi szerint nem az a lényeg, hogy a magyarság féljen tőlük, hanem hogy a maga útját járja.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Közös projekt a múltunkról
A Hajdú-Bihar Bihar Eurorégióban fellelhető levéltári dokumentumok digitalizálására vállalkozott
a két megye több közintézménye. A projektismertető sajtótájékoztatót tegnap tartották
A két megye archívumaiban fellelhető dokumentumok digitalizálását Hajdú-Bihar megyei önkormányzat kezdeményezte, míg román részről a nagyváradi Polgármesteri Hivatal, a Román Országos Levéltár Bihar megyei igazgatósága, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány és a Bihar Megyei Tanács vett részt a munkában. Az Európai Unió Románia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében 379.675 euróból megvalósuló projekt keretében a váradi önkormányzat költsége 73.091 euró volt. A projekt keretében eddig ötven kéziratos térképet digitalizáltak, és az elkövetkező öt évben további nyolcszáz térképet dolgoznak fel.
Honlap
Lakatos Péter történész ismertette a digitalizált dokumentumok gyűjtőhelyéül szolgáló honlapok struktúráját, mely hozzáférhető a nagyváradi Polgármesteri Hivatal honlapján – oradea.ro – is, a digitális örökség /patrimoniul digital/ menüpont alatt.
Eddig mintegy ötvenezer oldalt dolgoztak fel, és hátravan még mintegy hatvanezer oldal digitalizásása. Az iratokat a honlapon tematika szerint csoportosították, így lehet kutatni Bihar vármegye vízügyi iratait, Bihar vármegyei szabályrendeleteket, okleveleket, kéziratos térképeket és Bihar vármegye Református Egyházi Anyakönyvének iratait az 1826-1895-ös időszakból, továbbá nagyváradi városi jegyzőkönyveket is.
A program keretében a 16. és 20. század közötti dokumentumok feldolgozása folyik. Remélik, hogy a közös projekt keretében a 16. század előtti dokumentumokat fel lehet majd dolgozni.
Pap István. Bihari Napló (Nagyvárad)

A Kulturális Örökség Napjai zajlanak Erdély-szerte
Erdély és a Partium több városa is csatlakozik idén a Kulturális Örökség Napjai elnevezésű rendezvénysorozathoz. Az események sorában az érdeklődők idén többek között a bonchidai Bánffy-kastélyt látogathatják meg szeptember 18-án, vasárnap a Transsylvania Trust Alapítvány szervezésében.
Az érdeklődők díjmentesen járhatják be a kastély épületeit, az időszakos tárlatokat és a kastélyparkot, népi mesterségekkel ismerkedhetnek, egyben a kastélyhelyreállítást dokumentáló fényképkiállítást is megtekinthetik.
Kolozsváron szakértők kísérik majd az érdeklődőket a Sapientia-egyetemnek otthont adó Bocskai-házban, Mátyás király szülőházában, a ferences kolostorban és a Karolina téren szombaton és vasárnap.
A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány műemlék kapukat és ablakkereteket vett leltárba az idei műemlékvédelmi nap alkalmából. A tematika a kulturális minisztérium által megszabott témakörre rímel, idén ugyanis mindenhol a fából készült kulturális örökségre koncentrálnak ezen a napon. Nagyváradon fiatalokat bízott meg a városvezetőség azzal, hogy felmérje a megyében található értékes kapukat – mintegy nyolcvanat vettek leltárba. Ramona Novicov váradi műkritikus elmondta: a legtöbb portálé a huszadik század elejéről származik, sok közülük díszes kovácsoltvas elemeket tartalmaz, de olyan is van, amely a minimalista art deco stílusban készült. A váradi önkormányzat most azt tervezi, hogy helyi szinten védettnek nyilvánítja a nyilvántartásba vett kapukat. Egy másik terv szerint a váradi várban farestauráló műhelyt hoznának létre ezeknek a kincseknek a megőrzésére.
Pénteken 14 órakor a Fő utcai galériában fából épült templomokat, házakat ábrázoló fényképekből, illetve népi fatárgyakból nyílik kiállítás, valamint bemutatják a védettnek nyilvánítandó kapukról készült szóróanyagokat is.
Székelyudvarhelyen második alkalommal szerveznek programokat az örökségnapok keretében, pénteken Sz. Kovács Géza segesvári festőművész kiállítását nyitják meg, majd szombaton az érdeklődők szakértő vezetésével tekinthetik meg a belvárost és olyan műemlékeket, mint a református templom, Szent Miklós-hegyi templom, a polgármesteri hivatal vagy a ferences templom. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban ős- és családfakészítésre várják a gyerekeket és a felnőtteket. A kulturális örökség napjai tiszteletére szervezett programra szombaton 10 és 14 óra között kerül sor. 15 órától szervezett séta indul Boér Hunor vezetésével a múzeum, Lábas Ház, Gyárfás Ház, Gyulai-műterem, Magma és Gyárfás Jenő Képtár megtekintésére.
A kétórás sétaút végén, a Gyárfás Jenő Képtárban egy csésze tea mellett lehet megpihenni, a házigazda Sántha Imre Géza művészettörténész. Az érdeklődöket 18 órára visszavárják a múzeum főépületébe, Sztáncsuj Sándor József régész-muzeológus Őskori házak, háztartás a régészeti leletek tükrében címmel tart előadást. Szombaton 10–18 és vasárnap 10–14 óra között a Gyárfás Jenő Képtár és a Magma kortárs kiállítótér látogatása is ingyenes. Szombaton 12 órától a csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeum udvarán a famegmunkálás lépéseivel lehet megismerkedni, és bemutatókat tartanak a különböző, fa alapanyagú kézműves-foglalkozásokról.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ negyedik alkalommal szervez kirándulást, hogy felhívják a figyelmet a faszerkezetű épített örökségre és a fából készült használati tárgyakra. A kirándulást Tüzes István restaurátor vezeti, megtekintik a Székely Nemzeti Múzeum faházait, a kálnoki haranglábakat, a kökösi görögkeleti fatemplomot, a besenyői és torjai református templomot és a csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeumot. Krónika (Kolozsvár)

Tizenhárman a váradi magyar színházért
A Nagyváradi Szigligeti Színház első nagyszínpadi premierje előtt díjazták azokat, akik hozzájárultak az önálló váradi magyar színház létrejöttéhez.
A Szigligeti Színház díjait Czvikker Katalin menedzserigazgató adta át péntek délután a színház emeleti előcsarnokában. Az első díjazott Biró Rozália Nagyvárad alporgármestere volt, aki a színház zárkődokumentumának kiemelésében és felújitásában nyújtott támogatásával valamint a dokumentumok biztonságba helyezésével szerzett komoly érdemeket. Boka Lászlónak, a budapesti Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) tudományos igazgatójának a restaurálási folyamatban nyújtott áldozatos munkáért, Tóth Zsuzsannának, az OSZK szakrestaurátorának a magas szintű felújítási teljesítményéért ítélték oda a díjat. Jakabffy László – a folyamatos szakmai tanácsadás, illetve a premier előtt megnyitott kamarakiállitás kialakitásában nyújtott anyagi támogatása után vehette át az elismerést.
Politikusok
Sárközi Zoltán, a Műemlékvédő Alapítvány soros elnöke a Szigligeti – szobor körüli méltó környezet kialakitásában szerzett díjat érdelmlő érdemeket, Pető Csilla parlamenti képviselő érdeme pedig az, hogy már 2009-ben politikai nyilatkozatot tett a parlamentben, továbbá levélben fordult Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövetéhez a nagyváradi szinház ügyében, és már akkor szorgalmazta a társulat különböző anyaországi forrásokból való támogatását. Derzsi Ákos parlamenti képviselő anyagi és szakmai segítségnyújtásáért, Szabó Ödön megyei önkormányzati képviselő jogi támogatásáért kapott elismerést. Szabó volt az, aki a Bihar Megyei Tanács jogi bizottságának elnökeként újra és újra jogszerűnek tartotta az önnálló magyar szinház újraalapítását.
Civilek, művészek
Díjazták továbbá Kelemen Máriát, az Anna Nőszövetség elnökét, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi tagját és Nagy Bélát a Szigligeti Társulat egykori irodalmi titkárát, akik elsőként vetették, és karolták fel az önálló magyar színház gondolatát. Díjat kapott a Szigligeti Társulat három korábbi művészeti igazgatója, Hajdu Géza, Meleg Vilmos és Dimény Levente is, akik a maguk során és módján szintén hozzájárultak ahhoz, hogy létrejöjjön a váradi magyar színház. 
Pap István
erdon.ro

A Házsongárd Alapítvány segítségét kérték a nagyváradi Rulikowski temető megóvásához
Védetté nyilváníttatná a nagyváradi Rulikowski temető kilencven évnél régebbi sírhelyeit az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi szervezete – mondta el tegnap Csomortányi István regionális szervezési igazgató.
Óvnák. A nagyváradi Rulikowski temetőben is műemlékké nyilvánítanák a régi sírokat (fotó: Nagyvarad.ro)
 A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány munkatársa, Kordics Imre történész az RMDSZ kezdeményezésére már el is kezdte a régi sírhelyek számbavételét, és azt mondja, az egyetlen lehetőség arra, hogy megóvják őket az eltűnéstől az, hogy az alapítvány, a szövetség vagy esetleg a városi önkormányzat megvásárolja azokat. A műemlékké nyilvánításhoz ugyanis helyi tanácsi határozatra van szükség, amire nincs garancia, a magyar képviselők csak heten vannak a huszonhét fős testületben.
Csomortányi István azt mondja, a köztemető az utolsó olyan sírkertje a városnak, ahol még megmaradtak a magyar emlékek, az összes többit megszüntették, felszámolták az utóbbi évtizedekben. A váradőssi, a váradvelencei, az olaszi és a szőllősi temetők már nem léteznek: az előző kettőt beépítették, az utóbbiakat pedig parkosították. Az EMNP-s politikus szerint az utóbbi évtizedekben a köztemetőként funkcionáló Rulikowskiból is tömegével tűnnek el a száz évnél régebbi sírok.
Eltűnnek a régi sírok
Csomortányi állítását Kordics Imre helytörténész is alátámasztotta. Mint mondja, a temető szabályzata szerint azok a sírok, ahová harminc évnél régebben temettek utoljára, és a leszármazottak már nem igénylik, eladhatók. „Szinte észrevétlenül tűnnek el a sírhelyek” – mondja a szakember. Elmesélte: nemrég egy 1848-as hadnagy sírhelyét számolták fel a fenti okból. De a Sulyok István püspök sírhelyével szembeni soron is rengeteg száz évesnél régebbi sírhely volt, azokat is mind megvették. A történész szerint a lehető leghamarabb védetté nyilváníthatják négy-öt jelentős személyiség sírhelyét, és a leltár is rövid időn belül készen lesz.
Csomortányi István egyébként úgy tudja, a Rulikowski temető szabályzatát úgy módosítják, hogy jövőre már csak legtöbb hét évre lehet egy sírhelyet kibérelni. Az EMNP-s politikus szerint ez a sírok mielőbbi eltűnését szolgálja, és persze elsősorban a magyarok vesztesége, hiszen a temető régi részében elhantoltak mintegy nyolcvan százaléka magyar. Pásztai Ottó Zoltán, a temető gondnoka azonban azt mondja, az EMNP félreértette a szabályzatot. Elmagyarázta: csak a temetéskor kell hét évre bérelni a sírhelyet, később ezt – éppúgy, mint eddig – akár húsz–huszonöt évre is meg lehet hosszabbítani.
Tanácsok Kolozsvárról
A kolozsvári Házsongárd Alapítványtól kért tanácsot a partiumi EMNP a Rulikowski temető megmentéséért. Gergelyné Tőkés Erzsébet, az alapítvány elnöke a Krónikának elmondta: azt tanácsolta a hozzá fordulóknak, mielőbb végezzék el a temető pontos felmérését, és ha kell, kérjenek támogatást Kelemen Hunor művelődésügyi minisztertől – mint kijelentette, a tárcavezető minden segítséget megadott, hogy a Házsongárdban elkezdődhessen egyes sírok védetté nyilvánításának folyamata. A helyzetet nehezíti, hogy Kolozsváron az unoka a legtávolabbi rokon, aki még örökösödés címén igényelheti a sírhelyet, ám az is rengeteg papírmunkával jár, tehát sokkal könnyebb egy vadidegennek megvásárolni a sírt, mint az örökösnek átvenni.
Pásztai Ottó Zoltán azt mondja, Nagyváradon egyelőre nem ilyen súlyos a helyzet, itt ugyanis még negyedrendű leszármazott is lehet örökös, de végrendelet alapján vagy adományozással is könnyű megtartani a családi sírhelyet, így itt nincs szükség arra sem, hogy a minisztériumhoz forduljanak az értékmentők. Érdekesség, hogy bár a Rulikowski Várad legfiatalabb temetője, amelyet a hagyomány szerint Rulikowski Kázmér lengyel szabadságharcos és vértanú 1849-es temetésével nyílt meg, ennél valójában régebbi: a leltározás alatt már találtak 1786-os sírt is.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Füzetek a nagyváradi várról
Nagyvárad- A Várszövetség irányelveként, illetve munkájaként határozta meg, hogy azt javasolja a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítványnak: jelenjenek meg a várral kapcsolatos információs füzetek.
A Várszövetség idei terveiről az RMDSZ Sas-palotabeli székházában tartott szerda délelőtt sajtótájékoztatót Péter I. Zoltán helytörténész és Sárközi Zoltán önkormányzati képviselő, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány soros elnöke.
Péter I. Zoltán kifejtette: a Várszövetség célkitűzései közt szerepel, hogy A5-ös méretben a várral kapcsolatos, körülbelül 20-25 oldalas információs füzetek jelenjenek meg, hiánypótló szándékkal. Eddig három kézirat készült el, melyeknek egyaránt ő a szerzője, és az építészettel kapcsolatosak. Az első a kezdetektől a gótikáig bezárólag, a második a reneszánsztól a 20. század hajnaláig tárgyalja a várépítészet történetét, a harmadik pedig a valószínűleg elpusztult várbeli királyszobrokra vonatkozó tudnivalókat foglalja össze. Mint ismert, utóbbiak a Kolozsvári-testvérek alkotásai: Szent István, Szent Imre és Szent László állószobrai, illetve a lovagkirály lovasszobra. A felsorolt kiadványok tehát elméleti, vagyis főleg levéltárakban történő kutatások eredményeit ismertetnék, ezért ezeket kiegészítené egy negyedik, a gyakorlati feltárásokat bemutató könyvecske, mely Mihálka Nándor és Porsztner Kitti régészek munkáját mutatná be. A tervek közt szerepel még egy történelmi füzet, illetve egyéb témájú kiadványok is. A sorozat első része május környékén látna napvilágot, román nyelvre is lefordíttatnák és párhuzamosan forgalmaznák az egyéb várbeli promociós anyagokkal együtt. A címről még nem döntöttek, de olyat szeretnének, ami egyértelmű és románra is könnyen lefordítható.
Nyomdamúzeum
Sárközi Zoltán arról számolt be, hogy a Voiticsek-nyomdász-házaspár levelet küldött a Várszövetségnek, melyben azt kezdeményezték, hogy a várban létesüljön egy nyomdamúzeum. A kérést a megszólított entitás az idén megvalósítandó projektjei közé iktatta. A vallási turizmusra is gondolva, a tanácsos köszönetet mondott a katolikus püspökségnek, illetve Böcskei László megyés püspöknek, amiért úgy döntött, hogy havonta egyszer magyar nyelvű szentmisék legyenek a vártemplomban. A köszönetből a Közterület-fenntartó Zrt.-nek is jutott amiatt, hogy a volt olaszi temetőben felszínre került emberi maradványokat szakszerű módon akarják kezelni.
A Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány soros elnöke arról is beszélt, túl van második összejövetelén az a szakbizottság, melynek feladata Nagyvárad statutumának kidolgozása. A testületet Ionel Villa, a Polgármesteri Hivatal jegyzője koordonálja, a liberális pártot Dorel Tifor, dr. Ion Zaina és Gabriel Moisa, az RMDSZ-t pedig dr. Fleisz János, Sárközi Zoltán, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán képviselik. Az eddigi két tanácskozás jó hangulatban telt, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az elején megegyeztek abban, hogy a történelmi részt az utolsó találkozó során vitatják meg. A remélhetően tárgyszerű és objektív alapdokumentum szövege várhatóan február első hetében nyeri el „konyhakész” formáját.
Végezetül Sárközi Zoltán hangsúlyozta: azt szeretnék, hogy legalább annyi nagyváradi „turista” látogasson a várba, mint külföldi, hiszen jelenleg inkább az jellemző, hogy a határ túloldaláról érkeznek érdeklődők. Tudomása szerint csupán két váradi tanintézet szokott kihelyezett órákat tartani a létesítményben, ebből a szempontból kiemelendő Kecse Gabriella tanárnő tevékenysége. Történik mindez annak ellenére, hogy az idegenvezetés többnyelvű és ingyenes, s egyeztetést követően csoportok számára hétvégenként is igénybe vehető.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Műemlékvédők tanácskoztak
Nagyvárad- Szerda délután a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány a Műemlékvédelmi Világnap alkalmából kerekasztal-beszélgetést szervezett a városháza kistermében, a betervezett táblafelavatás viszont elmaradt.
A Műemlékvédelmi Világnapot -április 18-át – az UNESCO nemzetközi műemlékvédő világszervezete, az ICOMOS (Műemlékek és Műemlék-együttesek Nemzetközi Tanácsa) kezdeményezésére 1984 óta ünneplik szerte a Földön. Ez alkalomból szerda délután a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány kerekasztal-beszélgetést szervezett a nagyváradi városháza Rimler Károly termében. A Polgármesteri Hivatalt Florica Cherecheş alpolgármester asszony, illetve Benyovszki Tünde és Porsztner Béla ingatlanügyi aligazgatók képviselték, a magyar érdekeltségű civil szervezetek részéről pedig jelen volt Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság vezetője, Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke, Szebeni Lajos premontrei öregdiák, valamint Emődi Tamás, a Műemlékvédő Alapítvány igazgatótanácsi tagja.
Florica Cherecheş azt emelte ki, hogy a műemlékek hidat képeznek a múlt és a jövő között, ezért különös figyelmet kell fordítani a védelmükre. Megjegyezte: laikusként zavarják a szakszerűtlen beavatkozások, épületfelújítások. „Lehet, hogy a tulajdonosokat jó szándék vezérelte, de megfelelő szaktudás hiányában inkább kárt okoztak”, vélekedett.
Közösen aláírják
Adriana Lipoveanu városi főépítész arra hívta fel a figyelmet, hogy hamarosan közvitára bocsátják az Általános Városrendezési Tervet és a műemlékvédelmi szakemberek véleményére is számítanak. Ebből a célból az önkormányzat honlapján (www.oradea.ro) egy foldert is létrehoznak és kérdőíveket osztanak majd szét. Azon meggyőződésének adott hangot: a mostani építészgeneráció úgy kell majd letegye a névjegyét a város arculatára, hogy ez harmonikusan illeszkedjen a korábbi stílusokhoz.
Angela Lupşea, a Műemlékvédő Alapítvány ügyvezető igazgatója a megbeszélés fő céljáról beszélt, arra kérve a jelenlevőket, hogy minél hamarabb fogalmazzák meg a műemlékvédelemmel kapcsolatos gondolataikat, melyeket aztán egy dokumentumban fognak összegezni, amit közösen aláírnak majd. Ugyanakkor a következő hasonló tanácskozás időpontját is kijelölte, mint kiderült ez november 16-a lesz, a Japánban 1972-ben elfogadott Örökségvédelmi-konvenció 40. évfordulója okán. Arra is kitért: lobbizni kéne a szakminisztériumnál annak érdekében, hogy a 2014-2020 közötti uniós költségvetésben a műemléképületek felújítására is legyenek elkülönítve megpályázható pénzösszegek. Dr. Ramona Novicov műkritikus örvendetesnek nevezte, hogy az Iskola másként-hét keretében több ezer gyermek látogatta meg a városháza tornyát. Felvetette, hogy hosszabb távú stratégiát kellene kidolgozni annak érdekében, hogy a diákságot örökségvédelemre neveljék. Ezzel kapcsolatban Kecse Gabriella elmondta, hogy jelenleg is körülbelül 500 váradi elemista tanul helytörténetet magyarul, opcionális tantárgyként, mire többen a jelenlevők közül azt javasolták, hogy román nyelven is ültessék ezt gyakorlatba.
Ellentmondásos törvények
Többek közt elhangzott még, hogy ellentmondásosak a műemlékvédelemmel kapcsolatos törvények, össze kellene hangolni az ezzel kapcsolatos önkormányzati határozatokat a készülő Általános Városrendezési Tervvel (PUG), jobban meg kéne szólítani a szakembereket, illetve jó lenne hangsúlyozottabban felhívni az érintettek figyelmét arra, hogy a Műemlékvédő Alapítványtól ingyenes tanácsadást lehet igényelni. A tanácskozás végére tervezett táblaavatás a városháza falán objektív okok miatt elmaradt.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Kelemen Hunor: A kulturális örökségvédelem nem ismer határokat a Kárpát-medencében
A magyar Országgyűlésben mondott beszédet Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter az intézményes magyar örökségvédelem 140. évfordulója alkalmából rendezett konferencián. Kelemen Hunor szövetségi elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter pénteken, Budapesten részt vett a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által, a műemlékvédelmi világnap alkalmából szervezett bizottsági nyílt napon. Felszólalásában kiemelte, történelmi ez a pillanat, hogy a Magyar Parlament Felsőházi termében tart beszédet két magyar kulturális miniszter, hiszen mind Budapesten, mind Bukarestben magyar ember vezeti a kulturális tárcát.
„Az erdélyi magyarok számára hatványozottan fontos, hogy magyar minisztere van Romániában a kulturális tárcának, hiszen a rendszerváltás óta most először tudunk úgy foglalkozni az örökségvédelemmel, ahogyan ezt múltunk, jelenünk és jövőnk megkívánja. 1989 előtt Erdélyben a kulturális örökségvédelmet megszűntették, a kommunista rezsim a rá jellemző konoksággal gyakorlatilag megsemmisítette azt. 1990 után, 23 éves szünetet követően, újjászületett a romániai örökségvédelem. Létrehozták az Országos Műemlékvédelmi Bizottságot, létrejöttek az országos intézmények, beindultak a műemlék- helyreállítási programok, előbb a kulturális tárca támogatásával, majd ez kiegészült az előcsatlakozási alapok lehívásával, külföldi szervezetek támogatásával” – idézte fel beszédében Kelemen Hunor az örökségvédelem kiindulási pontjait Romániában.
„Úgy gondolom, hogy a 21. század egyik legnagyobb kihívása számunkra műemlékeink helyreállítása, hiszen mi a kulturális örökségünk védelmét jövőnk alapjának tekintjük. Példaértékű az az odaadás, amellyel az erdélyi magyar civil szervezetek végezték és végzik munkájukat. (...) Külön kiemelném a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságot, a Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaságot, a Transylvania Trust Alapítványt, az Erdélyi Műemlék-restaurátorok Egyesületét, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítványt, de említésre méltó a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány és még sokan mások” – mondta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke külön kiemelte a Magyar Kormány hozzájárulását az erdélyi magyar örökségvédelmi tevékenység beindításához, mert ezzel elősegítette a civil szervezetek működését, sőt, évente támogatott különböző helyreállítási terveket, felméréseket, kisebb mértékben kivitelezési munkálatokat. Ugyancsak kiemelendőnek tartotta a kulturális tárca vezetője az felleltározás támogatását, például az erdélyi magyar pusztuló örökség, falképek és kazettás mennyezetek felmérését. Az 1996 és 2000 között aláírt és érvényes román-magyar kulturális együttműködés volt az első olyan kezdeményezés, amelyben a két ország közösen vállalta bizonyos műemlékek helyreállítását.
„Az erdélyi magyar örökségvédelem területén az igazi áttörés azonban 2009 végén történt” – szögezte le Kelemen Hunor. „Ekkor áttekintettük a tárca addigi tevékenységét, majd átértékeltük az országos műemlék-helyreállítási tervet. A célunk az volt, hogy kiegyensúlyozzuk a tárca alapját képező tevékenységet. 2012-ben büszkén mondhatom, hogy a költségvetés 30 százalékát magyar műemlékek helyreállítására fordítjuk. Nekünk ehhez a román társadalmat, román partnereinket kellett meggyőznünk arról, hogy a magyar, a szász, a szlovák, a szerb vagy az ukrán épített örökség Romániát teszi gazdagabbá, megőrzésük pedig az állam feladata. Nem volt könnyű erről meggyőzni a román társadalmat, de azt gondolom, hogy nekünk sikerült. Számos olyan műemléket állítottunk helyre, amelyet sokan, sokszor ítéltek pusztulásra” – ismertette Kelemen Hunor a jelenlegi helyzetet.
Elmondta ugyanakkor azt is, hogy Romániában sem elegendőek a finanszírozási források, azonban az elmúlt három évben a gazdasági válság ellenére sem fogadta el a kulturális tárca költségvetésének csökkentését.
Befejezésül Kelemen Hunor ismertette a kulturális tárca által a közelmúltban elért eredményeket. „Szellemi és tárgyi örökségünk megőrzése érdekében, első erdélyi magyar szellemi örökségként, a tárca az idén felterjesztette a Csíksomlyói búcsút az UNESCO szellemi világörökség-listájára, ugyanakkor sikerült Torockót az UNESCO világörökségi várományosi listára is felterjesztenünk, Hollókő pozíciójának kiterjesztésével. Ez utóbbi nem valósulhatott volna meg Hollókő Önkormányzata valamint Réthelyi Miklós miniszter úr támogatása nélkül. Köszönettel tartozom a Magyar Kormánynak, a Magyar Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak és mindazoknak, akik segítettek abban, hogy a munkánk hatékony legyen. Ma, amikor a határok már átjárhatóak, a két kormány közötti jó kapcsolat lehetőségét maximálisan ki kell használnunk. Ez a mi felelősségünk, ezt a partnerséget ma is megerősítettük. A kulturális örökségvédelem nem ismer határokat a Kárpát-medencében” – zárta felszólalását Kelemen Hunor. Krónika (Kolozsvár)

Nagyvárad: állítsuk vissza a hagyományos magyar utcaneveket!
A nagyváradi önkormányzat nem engedélyezi, hogy magyar személyekről nevezzenek el utcákat. Az indoklás szerint a kisebbségi jogokat szavatoló törvény csak a helységnevekre vonatkozik, az utcanevekre viszont nem.
2006-ban a többségében román városi tanács megszavazta ugyan, hogy a román elnevezések mellé magyarul is felkerülhet a tér és utca felírt, de akkor pénzhiány miatt ez se valósult meg.
Nagyvárad magyar alpolgármestere az illetékes minisztériumtól remél segítséget az ügyben.
A Bihar megyei Műemlékvédő Alapítvány kezdeményezésére minden fontosabb nagyváradi műemlékre próbálnak kihelyezni többnyelvű táblákat. Eddig sikerült 20 darabot kihelyezni, a nyár folyamán a tervek szerint még 20-at helyeznek ki a román városvezetéssel együttműködve.
Ennek ellenére a magyar nyelvű utcanév táblákat a mai napig nem sikerült kihelyezni. A város lakosságának 24 százaléka magyar, a tábláknak mégis csupán az 5 százaléka viseli magyar személyiség nevét.
Ezt a problémát úgy az RMDSZ mint az EMNT felvetette. Az EMNT kizárólag a történelmi magyar nevek kihelyezését tartja indokoltnak, nem a jelenlegi román utcanevek magyar tükörfordítását. Erre az RMDSZ szerint nincs meg a törvényes keret Romániában és az önkormányzat sem szavazná meg. Így egyelőre marad a román nevek tükörfordítása, amelyet minden olyan utcára kihelyez az RMDSZ, ahol azt a magyarlakta polgárok kérik.
Duna Tv, Kárpát Expressz. Erdély.ma

Egy kimaradt tanácsosi beszámoló
A Bihari Napló 2012. április 23-i számának első oldalán a Váradi tanácsosjelölt-lista című írásban, amely az RMDSZ nagyváradi szervezetének küldöttgyűléséről tudósít, a következő, valós tartalmú szöveget olvashatjuk: „Valamennyi ismertetőt egyhangúlag elfogadtak, kivéve dr. Fleisz Jánosét, aki több mint 30 ellenszavazatot kapott. A távollévő tanácsos beszámolóját különben az említett kiadvány nem tartalmazza.”
„Némi töprengés után, mivel nem jelöltetem magam semmilyen pozícióba, úgy gondoltam, hogy szükséges a helyzetet röviden tisztázni. Valóban nem voltam jelen az illető ülésen, hogy miért, az rövidesen ki fog derülni. Az hogy egyedüliként, az én beszámolóm maradt ki az alkalmi kiadványból, annak az az egyszerű magyarázata, hogy tőlem nem kértek ilyet a kiadvány számára. Megpróbáltam a beszámolómat elküldeni, azzal a kéréssel, hogy ismertessék a küldöttgyűlés helyszínén. Erre azonban nem került sor, mindössze néhány példányban sokszorosították. Mindezek miatt úgy érzem kötelességem megismertetni szélesebb körben az RMDSZ küldöttgyűlésének szánt beszámolómat.
Beszámoló
Íme, az el nem hangzott rövid beszámoló teljes szövege:
2008-ban belső választásokon nyertem el a helyem az RMDSZ városi tanácsosi listáján, azzal a céllal, hogy szakmai felkészültségemet és tapasztalatomat a váradi magyar közösség érdekében hasznosítsam. Szemléletváltást terveztem, ami részben sikerült, hiszen hangsúlyt adtam annak, hogy a városi tanácsosok egy körzetért feleljenek, de újraindítottam a tanácsosi fogadóórákat is. Sikerült számos évtizedes problémát, köztük több utca aszfaltozását megoldani Várad-Velencén, sőt a Templom-tér rendezését is, annak ellenére, hogy ebben az alpolgármester asszony akadályozni próbált. A civil szervezetek szintjén több rangos eseményt, mint a magyar kultúra napja, a civil nap, a művelődés hete stb. szerveztem, részt vettem a Varadinum rendezvénysorozat megszervezésében, de kezdeményeztem a nagyváradi Civil Kerekasztal létrehozását is. Történészként próbáltam a város Statútumát a magyar közösség számára is elfogadhatóvá tenni.
Igyekeztem az önkormányzati feladatokban is aktívan részt venni, de kiderült, hogy a nagyváradi RMDSZ és a váradi frakció vezetését csak a pártérdek vezérli. Így, 35 éves tanári munkám ellenére az oktatási helyett a szociális bizottságba tettek be, 20 éves civil vezetői szolgálatom dacára, a civil támogatások bizottságába is találtak két megfelelőbbet, amikor pedig társelnöknek a Műemlékvédő Alapítványhoz kellett kinevezni egy tanácsost, akkor nem a történészt, hanem egy műkedvelőt választottak meg és sajnos még sokáig folytathatnám.
Számomra, aki alapító tagja vagyok –1989 decembere óta– a váradi RMDSZ-nek, nem volt könnyű a fentieket elviselni. Ennek ellenére sokszor megszavaztam még azokat a projekteket és határozatokat is, amelyeket egyébként gyakran titkoltak előlem, vagy megkerülésemmel, megkérdezésem nélkül terjesztettek elő. Nem vitatva az elért közös eredményeket, voltak azonban, olyan előterjesztések és határozatok is, amelyekben az RMDSZ párt és kampány érdekeit a váradi magyar közösség érdeke elé helyezték, emiatt ezeket, a párt szankciókkal való sorozatos fenyegetőzés ellenére sem szavaztam meg, itt csak például a Szent László-térnek a város hagyományaitól idegen módon való átalakítását, az utcanevek tükörfordítását, a civil rendezvények nem megfelelő támogatását említeném.
Mit nem tettem még? Például, nem koszorúztam hétszer a kampánycéloknak alárendelt nemzeti ünnepeken, egyszer sem vettem részt az október 12-i „városnapi” rendezvényeken, vagy a december 1-jei, április 20-i városi díszközgyűléseken. Nem vettem részt évek óta a kampány sajtótájékoztatók ígéret áradatában stb. Szót emeltem viszont a botrányos utcanévlista ellen, a civil szervezetek nem megfelelő és mutyiban elosztott támogatása ellen, vagy az elírásoktól hemzsegő váradi Statútum tervezete ellen. Mindezek miatt, természetesnek veszem, hogy a váradi küldöttgyűlés nem fogadja el a beszámolómat, de az csak megerősít abban, hogy nem egy párt, hanem az egész nagyváradi magyar közösség tanácsosa próbáltam lenni.
Megköszönve mindazoknak, akik támogatták munkámat, a végkövetkeztetés egyszerű, a mostani párttevékenységben, kampányban és hatalomban gondolkodó, az eredeti céloktól messzire eltávolodó nagyváradi RMDSZ-nek nem volt rám szüksége, magam pedig, amíg az RMDSZ érdekvédelmi szervezet helyett, kézi vezérlésű pártként működik, nem kívánok részt venni semmilyen RMDSZ-tevékenységben.
Dr. Fleisz János, nagyváradi városi önkormányzati képviselő. erdon.ro

Túl sok magyar érdek Nagyváradon? – Kizárták a Sárközi Zoltánt a műemlékvédelmi egyesületből
A városi testület RMDSZ-frakciójából így jelenleg senki nem tagja az egyesületnek, ami azt jelenti, hogy a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Egyesületben nincs egyetlen magyar tag sem – a megyei közgyűlésben, ahol az USL koalícióban kormányoz az RMDSZ-szel, még nem született döntés a kérdésben.
Nemcsak elnöki mandátumától, de tagságától is megfosztották Sárközi Zoltánt a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Egyesületben (BMME). A Bihar megyei és a nagyváradi önkormányzat által közösen létrehozott alapítványban az eredeti szabályzat szerint váltásban kapott volna elnöki tisztséget egy liberális párti és egy RMDSZ-es tanácsos – utóbbi volt Sárközi egészen mostanáig.
Az önkormányzati képviselő a Krónikának azt mondta, nem csodálkozna, ha az volna a döntés oka, hogy a helyi tanácsban kétharmados többséget szerzett Szociálliberális Unió (USL) szerint elnöksége idején túlságosan a magyar műemlékvédelmi problémákra koncentrált. A városi testület RMDSZ-frakciójából így jelenleg senki nem tagja az egyesületnek, ami azt jelenti, hogy a BMME-ben nincs egyetlen magyar tag sem – a megyei közgyűlésben, ahol az USL koalícióban kormányoz az RMDSZ-szel, még nem született döntés a kérdésben.
Sárközi Zoltán mindemellett azt mondja, a BMME által az ő elnöki mandátuma alatt felvállalt munka egy részét átveheti a tavaly tavasszal megalapított Nagyváradi Várszövetség. A jogi személyiséggel nem rendelkező ernyőszervezet a hagyományőrzéssel és műemlékvédelemmel foglalkozó váradi civil szervezetek jó részét tömöríti – tagja a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság, a Premontrei Öregdiákok Egyesülete, a Történelmi Vitézi Rend, az MM Pódium, a Tanoda Egyesület, a Pro Familia Alapítvány, a Pro Liberta Partium Alapítvány, illetve bírja a történelmi magyar egyházak támogatását is.
Tervei között szerepel például, hogy az épp helyreállítás alatt álló váradi várban idegenvezetős túrákat szervezzenek, és nem tesznek le arról sem, hogy hivatalosan „gazdát találjanak” a Váradon és a megyében fellelhető összes emlékmű és emléktábla számára. A leltár egyébként már elkészült, Sárközi Zoltán pedig magára vállalta, hogy képviseli a szövetség kezdeményezéseit a helyi tanács előtt. „Aktív civil kontrollt gyakorlunk, a politikai eszközöket is felhasználva” – fogalmazott lapunknak a tanácsos.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Gazdát találni minden egyes műemléknek
Nagyvárad- Dukrét Géza ny. tanár, helytörténész, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke a napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját. Ez alkalomból exkluzív interjút adott az Erdély Online-nak, melyben visszatekintett eddig pályájára és a terveiről is beszélt.
– Honnan ered a műemlékvédelem, illetve a honismeret iránti érdeklődése, szeretete?
– Gyakorlatilag onnan ered minden, hogy 23 évet Síterben tanítottam, 1965-től 1988-ig. Tulajdonképpen ez az az időszak, mely rányomja a bélyegét az egész életemre és tevékenységemre. Ott kezdtem el ugyanis foglalkozni a honismerettel olyan értelemben, hogy mint földrajz szakos tanár vittem a diákjaimat országos körutakra, különböző helyekre kirándulni, városokat megnézni. Már az elején úgy készültem, hogy bemutassam az illető településeknek a rövid történelmét, illetve főleg a műemlékeit. Ez aztán tovább fejlődött és elvezetett odáig, hogy 1990-től kezdve a műemlékekkel is foglalkoztam.
– A kommunista időszakban ez nem okozott gondot?
– Nem okozott különösebb problémát, ugyanis senki sem törődött azzal, hogy mit mondok a kiránduló gyermekeknek. Én már akkor, tehát 1965-től kezdve a legvadabb korszakban is elmeséltem a diákoknak az adott erdélyi települések valódi történelmét, bemutattam nekik a műemlékeket. Tudott dolog, hogy Erdélyben elsősorban magyar műemlékekkel találkozunk, de soha sem foglalkoztam azzal, hogy ez külön magyar, az meg román, számomra csak mind műemlék létezik. Próbáltam belenevelni a gyermekekbe a honismeretet, hogy ismerjék meg először a falujukat, aztán a várost, mármint Váradot, majd kiterjeszteni ezt a tudást az egész megyére, illetve országra. Ugyanakkor szintén Síterben kezdtem meg a néprajzi munkámat is, mert még a hetvenes évek elején meghirdettek egy kincskereső mozgalmat, aminek az volt a célja, hogy az iskolák egy kis néprajzi múzeumot hozzanak létre, tehát gyűjtsék össze a még fellelhető eszközöket a faluból. Elkezdtem a gyűjtést, és létre is hoztam egy közel 300 darabból álló múzeumot a síteri iskolában. Amikor leváltottak az igazgatói tisztségemből, az új igazgatót már nem érdekelte a néprajz, ki akarta dobni az iskolából, így hazavittem, főleg a cserépedényeket, melyek megalapozták a magángyűjteményemet. Inkább megmentettem az alkotásokat, mintsem kidobják ezeket a szemétbe. 1972-73-tól kezdve aztán tudatosan kezdtem el foglalkozni a néprajzzal, tanulmányoztam is, főleg a népi kerámiát. És a diákokat is próbáltam rávenni arra, hogy a népi eszközöket értékeljék. Elmagyaráztam a gyermekeknek, hogy mi mire való, bár egyik-másik eszközt ők is ismerték, de nem voltak tisztában a teljes munkafolyamattal. A hetvenes évektől kezdve tehát egyszerre foglalkoztam a honismereti neveléssel és néprajzi kutatással is. A nyolcvanas években nekiláttam az első, néprajzzal kapcsolatos tudományos dolgozatom megírásának és nyilván, hogy 1989 után érett be minden, mert akkortól kezdve már nyíltabban lehetett csinálni a dolgokat.
EKE
– Hogyan lett az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke?
– 1991-ben a kolozsváriakkal közösen újraalapítottuk az Erdélyi Kárpát-Egyesületet. Az újraalapító bizottságnak voltam a titkára, az elnök kolozsvári volt. Gyergyószárhegyen együtt létrehoztuk az országos EKE-t, és még abban az évben, rá vagy egy-két hónapra megalapítottam a váradi EKE-osztályt. Mint tudvalevő, az EKE turistaegyesület, és én voltam az, aki „bevittem” a honismeretet is. Az EKE ugyanis úgy indult el, mint bakancsos turizmus, de 1994-ben megválasztottak országos elnöknek- négy évig töltöttem be ezt a tisztséget- és ekkor én vezettem be az EKE-nél a honismeretet. Kirándulásokat szerveztem, melyeken be kellett mutatni az illető településeket és a műemlékeiket. Így hivatalosan az EKE egyik stratégiai célkitűzésének nyilvánítottam a honismereti tevékenységet, és ez mind a mai napig így van.
– Egy adott időszakban ugyanakkor ezzel párhuzamosan a PBMEB-t is vezette…
– Igen, 1993-ban megalapítottam a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottságot, akkor még nem hívták társaságnak. Úgyhogy 1994-ben az EKE országos elnöke és egyben a PBMEB elnöke is voltam. Mivel nagyon sok közös tagja volt a két szervezetnek, ezért a tevékenységek összefonódtak. Nem is lehetett külön választani ezeket, mert a Bihar megyei EKE ugyanúgy végezte a honismereti tevékenységeket, mint a Bizottság. Ennek előzménye, hogy 1988-ban visszakerültem Váradra, ahol 2000-ig tanítottam, és az itteni diákjaim rendszeresen jöttek velem kirándulni. Számtalan V-VIII. osztályos gyermek iratkozott be az EKE-be és járt velünk együtt kirándulni, miközben a honismereti nevelés is szigorúan folytatódott. Ezzel párhuzamosan 1992-től elindítottam a honismereti táborok szervezését, 2003-ig tizenhárom honismereti tábort rendeztem és vezettem le, melyeknek a célja a honismereti nevelésen kívül az volt, hogy állagmegőrző munkálatokat végezzünk a műemlékeknél. Templomromokat és síremlékeket tisztítottunk, dendrológiai parkokat takarítottunk.
Könyvkiadás
– Néhány évvel később a könyvkiadásba is belevágott…
– Azzal kezdeném, hogy 1993-ban elindítottam a Partium című időszakos lapunkat. Két-három szám jelenik meg belőle egy-egy évben, vagy az utóbbi időszakban csak egy, mert könyveket adunk ki. Ebben olvashatóak azok az anyagok, illetve cikkek, amelyek a konferenciáinkon elhangzanak, valamint különböző kutatómunkák eredményei. 1994-ben ugyanis elindítottam a Partiumi honismereti találkozóknak a sorozatát, melyek egynaposak tavasszal, és a Partiumi honismereti konferenciákat, melyek háromnaposak, mindig ősszel, vándorló helyszínekkel. A könyvkiadásunk tulajdonképpen 1997-ben indult el csak, mert addig csak terveztük, de nem tudtuk, hogy honnan szerezzünk rá pénzt. Ekkortól kezdve szereztünk pénzt, pályázatokon keresztül. Eleinte kevés ilyen pénz jött be, inkább a könyveladásból befolyt összegeket fektettem be a következő kötet megjelentetésébe. Aztán később, 2000 után az RMDSZ Bihar megyei szervezete Szabó Ödön ügyvezető elnök segítségével szponzorizálta a könyvkiadásunkat, a megyei önkormányzaton keresztül. De nem teljes egészében, csak azokat a könyveket, melyek Bihar megyével kapcsolatosak. Ugyanakkor a könyveladásból származó pénzösszegek segítségével szerveztük meg a konferenciákat is. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy 22 emléktáblát készítettünk el és avattunk fel, a kollégáim a szöveg összeállításában segítettek be.
A könyvkiadás annyiban fárasztó, hogy magát a sorozatot én szerkesztem. Ezt azt jelenti, hogy minden egyes könyvet el kell olvassak elejétől a végéig, és hát meg kell szerkeszteni, sőt az első korrektúrát is én végzem el. Ezután kinyomtatom, és elviszem Mihálka Magdolnának, a korrektorunknak. Ő aztán elvégzi a komolyabb korrektúrát, majd az anyag visszakerül énhozzám további javítás céljából, és ezután visszük csak a nyomdába. A tördelés után újabb korrektúra következik, mind a ketten újra átnézzük az anyagot, és csak ezután jöhet a nyomtatás. Tehát gyakorlatilag egy könyvnek legalább négyszer történik a korrektúrája, ezért található kevés helyesírási hiba a kiadványainkban. Nyilvánvaló, hogy ez egy nagyon nagy munka. Ezt érzem is abból a szempontból, hogy a saját munkáimat is elhanyagolom néha emiatt. Megírtam ugyan eddig hat könyvet, de többet is meg tudnék írni, csak egyszerűen nincs időm rá. Ugyanakkor a háromnapos konferenciáknak a megszervezése sem könnyű, és ehhez is sok idő szükséges tulajdonképpen.
– A legutóbbi „gyermeke” a Várszövetség. Kérem, mondjon erről is valamit!
– Tavalyelőtt ősszel tárgyaltunk arról a városházán, valamit tenni kéne annak érdekében, hogy a várban rendben folyjanak a munkálatok, legyenek programok és műemlékvédelem is. A Várszövetség azonban nem egy szimpla egyesület, hanem a különböző civil szervezetek összefogása. Öt-hat civil szervezet fogott össze Váradon, létrehozva a Várszövetséget, én pedig összeállítottam a működési szabályzatot, amit elfogadtak, és megpróbálunk ennek az alapján tevékenykedni. Nyilván segítséget nyújtunk a várban zajló munkálatokhoz is, amire mi képesek vagyunk. A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány éléről Sárközi Zoltán tanácsost elmozdították, így most a magyar civil szervezetek felelőssége, hogy folytatódjék a munka. Mivel maga a Várszövetség nem egy bejegyzett civil szervezet, hanem egy összefogás eredménye, ezért szükség van arra, hogy egy hivatalosan bejegyzett civil szervezet legyen a háttérben, amely aztán a hivatalos megfogalmazásokat és kéréseket le tudja adni a megfelelő helyekre. Most például arról van szó, hogy táblákat kellene elhelyezni a várban restaurált épületekre, két-három nyelven. A másik előttünk álló feladat pedig az, hogy mivel én összeállítottam Bihar megye műemlékeinek és emlékműveinek, emléktábláinak a kataszterét, ezt felhasználva itt, Váradon próbáljuk azt elérni, hogy a civil szervezetek, az egyházak, a magánszemélyek és a város vegyék be a leltárukba ezeket, mert talán 90 százalékuk sincs leltárba véve. Próbáljunk meg gazdát keresni minden egyes emléktáblának, szobornak, emlékműnek, mert másképp gond esetén nincs kihez fordulni, nincs egyszerűen, aki feleljen ezekért.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro.

Kegyeleti hely és adatőrző
Nagyvárad- Szerda délelőtt a Rulikowski köztemető főbejáratánál szabadtéri kiállítás nyílt azoknak a régi síremlékeknek egy részéről, melyeket Kordics Imre helytörténész leltározott fel, fényképezett le.
Körülbelül másfél évvel ezelőtt kezdődött el Kordics Imre helytörténésznek köszönhetően az az igényes, a síremlékek felleltározásán és lefényképezésén kívül leletmentést is feltételező munka, melynek egyik látható eredménye az október 31-én megnyílt és péntek estig megtekinthető kiállítás. A huszonhárom fénykép a Rulikowski temető legrégebbi, illetve legjellegzetesebb síremlékeit örökíti meg, az alkotásokat pedig egy-egy magyar és román nyelvű, a szerző gondolatait tartalmazó felirattal egészítettek ki, melyek a történelmi városrész és a történelmi temetőrész közötti kapcsolatra hívják fel a figyelmet.
A vernisszázson az érdeklődőket a helyi RMDSZ-frakció, illetve a Pro Liberta Partium Egyesület nevében Pásztor Sándor önkormányzati képviselő köszöntötte. Úgy vélte: a tárlattal Várad is csatlakozott a nagyobb nyugati városokhoz, ahol hagyománynak számít, hogy november 1-je környékén a világítással úgymond kompatibilis rendezvényeket szerveznek. Felidézte, hogy annak idején a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány kérte fel Kordics Imrét a síremlékek felleltározására, később azonban a finanszírozást megszüntette, viszont a munka így is folytatódhatott a Pro Liberta Partium Egyesületnek betudhatóan, melynek rajta kívül Sárközi Zoltán és Delorean Gyula RMDSZ-es tanácsosok a tagjai. Hozzátette: a terveik közt szerepel egy monográfia megjelentetése, mely tartalmazni fogja a most kiállított képeket is.
Sírkőszobrászat
A síremlékek felkutatására vonatkozó kezdeményezést a tárlatnyitón jelenlevő Liviu Andrica, a Közterület-fenntartó Zrt. (ADP) vezérigazgatója is üdvözölte, megítélésében a lakosság szempontjából hasznos a helytörténeti emlékek megismerése. Kordics Imre szerint azért fontosak az ilyen jellegű események, mert az emberek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a temető nem csupán kegyeleti hely, hanem az épített és kulturális örökség része, a történelmükre és a művészetünkre vonatkozó adatoknak az őrzője is. A helytörténész néhány érdekességre is felhívta a figyelmet, például a temetőben lévő legrégebbi, 1786-ból származó örmény síremlékre, valamint egy 1862-ből eredő obeliszkre. Megjegyezte: azt tapasztalta, hogy a sírkőszobrászat szegényes, a legkiemelkedőbb ezek közül talán Az anya fájdalma, melynek keletkezési éve 1920. Ezután Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke arról beszélt, hogy a PBMET-tag Kordics Imre a kétezres években felmérte a várad-olaszi temetőt is, az erről megjelent könyv pedig azért különösen értékes, hiszen ezt a sírkertet felszámolták.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

„Az építők felfelé, mi, régészek lefelé dolgozunk"
„Olyan munka a miénk, amit csak terepen lehet végezni, és ahol nincs két egyforma nap. Amikor nagyon melegem van vagy nagyon fázom, akkor arra gondolok, hogy amikor kész lesz, az én két kezem munkája is benne lesz. Ez a legnagyobb elégtétel." Beszélgetés Mihálka Nándor nagyváradi régésszel.
– Pályaválasztása összefügg-e azzal, hogy 1990 után sokan „vetették rá magukat" a történelemre, gondolván, hogy végre szabad a gazda?
– Jóval előbb, az általános iskolában szerettem meg a történelmet, illetve talán még hamarabb, hiszen édesapám is történelmet végzett, s ha később nem is gyakorolta, az otthoni könyveink jó része történelmi témájú. De ha pontosan meg akarnám ragadni a döntésem pillanatát, akkor az mindenképpen Gárdonyi regényének, az Egri csillagoknak az elolvasásához köthető. Az általános iskolában, a volt 9-es, jelenleg Szacsvay Imre nevét viselő iskolában nagy hangsúlyt fektettek és fektetnek jelen pillanatban is a történelemismeretre, de az igazi „sokkhatás" a gimnáziumban ért, ahol Anderkó Katalin tanárnő irányításával több vetélkedőn is részt vehettem, úgyhogy adódott az én pályaválasztásom. Mindehhez hozzájárult az is, hogy a szüleim rám bízták, azt mondták, legyen minden úgy, ahogy én döntöm el. Hogy részükről szabad kezet kaptam, föl sem merült, hogy az itthoni, nagyváradi egyetemen tanuljak tovább. Vagyis természetes választás volt Kolozsvár is.
– Az egyetemen azt kapta, amit várt, vagy megjelent a „nem ilyen lovat akartam" érzés?
– Mindenképpen azt kaptam, amit vártam, és örömmel vettem, hogy már az elején szűkíthettem az érdeklődésemet, ilyen tág területen ugyanis képtelenség mindennel foglalkozni, minden iránt érdeklődni: már az egyetemen is inkább a középkor felé fordultam. Hogy ez az Egri csillagok miatt volt-e, vagy mert a kollégák többségét a jelenkor, a mai problémák érdekelték, nem tudom, de azt hiszem, hogy engem elsősorban a középkor közhelyszerű „sötétsége" érdekelt, az, hogy a mai világnál meseszerűbb, ugyanakkor a középkori magyar világ mondhatni sokkal ismertebb, illetve megismerhetőbb. Mi még nem fogtuk ki a bolognai rendszert, de már mi is sokan voltunk, úgyhogy tanárainknak nem sok ideje jutott külön foglalkozni egy-egy diákkal. Majdnemhogy autodidaktaként készültünk, vagyis a tanároktól megkaptuk az irányelvet, a könyvészetet, az viszont már rajtunk múlt, hogy mennyire ássuk bele magunkat egy-egy témába, mennyit olvasunk hozzá. És természetesen voltak olyan igazi tanáregyéniségek is, akik nem engedték túl szabadon száguldozni a csikódiákokat, mindig a helyes irány felé tartották a gyeplőt. Így emlékszem vissza Tonk Sándor professzorra és Rüsz-Fogarasi Enikő tanárnőnkre. Nagyon sokat tanultam tőlük.
– Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy minden olajozottan, szinte magától értetődően alakult. A problémák a mai, szabadnak nevezett világban, a tanulmányok elvégeztével szoktak kezdődni. Életrajzi adataiból úgy tűnik, hogy e téren sem akadtak gondok.
– Friss végzettként az élet kapujában bizony én is nézelődtem erre meg arra, azt gondolván közben, hogy akkor most merre is? Egyetemistaként nem sokan töprengenek azon, milyen is lesz a munkahelyük, de a diákéveknek vége lett. Azokat az éveket jól meg kell élni, aztán meg...? Hát igen, megjelent előttem is a nagy kérdőjel. Egyben biztos voltam: tanár nem akarok lenni. Harmadéven tartottuk a pedagógiai gyakorlatokat és én már a második óra után tudtam, hogy nincs bennem egy szemernyi tanári véna sem. Tehát a végzés után szóba sem jött a tanítás, közbe jött viszont ismét a „törvényszerű véletlen": a váradi vár. Így kerültem a műemlékvédő alapítványhoz, ahol mai napig dolgozom. Egyébként a várral kapcsolatos első emlékeim a 90-es évek elejéhez kötődnek, amikor a barátaimmal arrafelé bicikliztünk, kívülről fel lehetett a falakon mászni és megnézni, mi is történik odabent. Jó nagy gödröket láttunk, illetve mi akkor gödröknek láttuk a már megkezdett ásatásokat. Tény, hogy bennem úgy maradt meg, mint valami nagyon furcsa, érdekes világ. És ez ma sincs másképp, amikor szinte-szinte ott lakom, mivel a nap nagy részét ott töltöm.
– Egy ideje egyre többet lehet hallani-olvasni a vár felújításáról, jobban mondva már 90 után beszéltek a szándékról, de rögtön a mondat végén arról is, hogy sajnos, nincs rá pénz. Ezek szerint lett pénz?
– Részben igen, vagyis az első, a legfontosabb alaplépések megtételéhez igen. Nagyon komoly, négy évig tartó dokumentáció után 2010-ben elnyertünk egy uniós pályázatot. Régészek, művészettörténészek, építészek, mérnökök dolgoztunk együtt a pályázat összeállításán, és nyertük el a 8 millió eurós támogatást. A teljes felújításra talán még ötször ennyi sem volna elég, de konkrétan megvan, mire lehet ezt felhasználni a 2015. augusztusi határidőig. A lényeg az, hogy sikerül megőriznünk a várat a pusztulástól, mert ha még sokáig tanakodunk, és várjuk a jó szerencsét, összedőlt volna. A cél, hogy minél előbb bekerüljön a turisztikai körforgásba, és lassan önfenntartóvá váljék, mint az egri és a gyulai vár. Ez a mi esetünkben kb. tizenöt-húsz év múlva jöhet számításba úgy, hogy közben folyamatosan nőjön a turisták száma. Nagyon jó példa számunkra az említett két vár, az egri és a gyulai, mert nagyon szépen felújították, nagyon jól karbantartják, és nagyon nagy turistaforgalmat képesek fogadni. Nálunk jelenleg a csatornázási munkálatok folynak, természetesen régészeti felügyelettel. A város vezetése igyekszik a figyelem előterében tartani a várat: a negyedévenkénti sajtótájékoztatóknak éppen az a céjuk, hogy a váradi polgárok is napirenden legyenek a felújítás ütemével. A munkálatokban nagyon sok intézmény vesz részt a befektető polgármesteri hivatal és a három kivitelező cég és a régészeti feltárásokat irányító múzeum mellett – márpedig ennek az egésznek olajozottan kell működnie, nehogy elakadjon a munka. A figyelemfelkeltés másik eszköze a különböző rendezvények: a várnapok (ez július elejéről az idén átkerült a Nagyváradi Ősz műsorkínálatába), a majálisok, ifjúsági és gyermekprogramok, újabban pedig a 2010-ben átadott nyári színház előadásai. A vársáncban szép parkot alakítottak ki, sokan viszik oda a városba látogató rokonokat, barátokat, de kellemes kikapcsolódásként is kezdenek odaszokni a váradiak. A színházat is szeretik, elsősorban a fiatalság, olyannyira, hogy bár 750 férőhelyes, legtöbbször százzal többen jönnek, felülnek a falakra, vagy ahová tudnak. Jómagam a felújítási munkában elsősorban a dokumentálással foglalkozom, részt veszek a régészeti feltárásokban és a nyári meleg, por, a téli nyirkosság, sár ellenére tiszta szívből mondom, hogy nagyon élvezem. Olyan munka a miénk, amit csak terepen lehet végezni, és ahol nincs két egyforma nap. Amikor nagyon melegem van vagy nagyon fázom, akkor arra gondolok, hogy amikor kész lesz, az én két kezem munkája is benne lesz. Ez a legnagyobb elégtétel. És a munkánk másik fontos jellemzője: az építők, felújítók felfelé dolgoznak, mi, régészek lefelé. Minket az a cél motivál, hogy a középkori várból a legtöbbet be tudjuk mutatni a közönségnek. A vár igazi értékei ugyanis a föld alatt vannak: eddigi legnagyobb elégtételünk volt a középkori püspöki székesegyház feltárásának az elkezdése. Mondogattuk is eleget, hogy ezért érdemes volt annyi port beszívni. Ezzel az épülettel kapcsolatban az az érdekesség, hogy a 16. századtól kezdve folyamatosan bontották, majd Bethlen Gábor döntötte el végleg, hogy le kell bontani. A vár új stratégiai elrendézésében nem lett volna szerepe, s egy ágyútüzes támadás esetén összedőlt volna. Az építőanyagot újra felhasználták a fejedelmi palota és a Bethlen-bástya megépítéséhez. 1912-ben készült egy összesítő rajz, mely a székesegyház addig feltárt és hipotetikus alaprajzát ábrázolja, de miután tavaly részlegesen feltártunk egy kápolnát, ezt újra kell gondolni. A kápolnát egyébként a 15. század második felében építették hozzá a székesegyház északnyugati tornyának északi oldalához. Jelenleg a középkori vár nyugati kapujának feltárásán dolgozunk, szeretnénk konkrétan megállapítani, hogy néztek ki a középkori védművek, hiszen ezeket ki kell majd rajzolni az új padozaton, a leletanyagot mentjük, fel szeretnénk tárni, milyen átépítések folytak, vagyis a szó szoros értelmében minél több információt akarunk „kibányászni" a régészeti szelvényekből, mert ahogy mondtam, a középkori püspökvár igazi értékei még a föld alatt vannak.
– Ez az úgymond „láthatatlanság" nem csapda? Gondolok itt ugyanannak a történelmi eseménynek a más és más szempontból való értékelésére.
– Szerencsére a váradi vár esetében ilyen „értelmezési" különbség szóba sem jöhet, semmit nem lehet eltussolni, megváltoztatni, mivel nagyon széles körben ismert tényekről-eseményekről kapunk újabb híreket a leletekből. Gondolok itt arra, hogy 1557-ig itt volt a püspöki székhely, majd a végvári rendszer legfontosabb erődítményeként átépítve működött tovább, 1660 és 1692 között török fennhatóság alatt állt, a Habsurg-uralom idején pedig kaszárnyává fokozták le. 1945 után a belügyminisztérium egysége lett, 1990 és 2006 között pedig megindult az enyészet rombolása. Már beszéltünk arról, hogy a felújítási szándék ellenére gyakorlatilag semmi sem történt – a pénzhiány miatt. A bérlők lelakták a várat, semmi érdekük nem lévén az állag megőrzésére. Na de ennek szerencsére vége, bátran mondhatom, hogy haladunk a munkával. A 2015-ös határidőig természetesen nem tudunk mindent feltárni, hiszen 9 hektár az összterülete, de a fontosabb helyszíneket megfigyeljük, dokumentáljuk, és ha lesz rá fedezet, a feltárást folytatni lehet.
– A várba látogató turisták milyen mértékben ismerik a történetét? Kapnak-e ismertetőket, reklámanyagokat?
– Ahogy az máshol is előfordul, egy-két tájékozott turista mellett a legtöbben tájékozatlanok. Egyelőre még nincsenek ismertető kiadványaink, majd ha az elsődleges felújitással végzünk, azok is lesznek. Sokszor kalauzolok én is csoportokat: körülbelül tiz percben elmondom a vár rövid történetét, kezdve onnan, hogy Szent László alapította, akit aztán itt temettek el, és avattak szentté, röviden összefoglalva a már említett fontosabb eseményeket.
– Az elmondottakból egy nagyon szép, változatos, inkább hivatásnak, mint szakmának mondható régészpálya körvonalazódott. Mégis megkérdezném, hisz fiatal emberrel beszélgetek, gondolt-e változtatásra, pályamódosításra?
– Voltak esetek, hogy átvillant: nem volna rossz az építőmunka sem, az építészet, az építőmérnökség, de ilyenkor mindig beugrik az ellenérv is, a számokkal való barátságtalan viszonyom. Soha nem értettem hozzá, annyira nem, hogy tudat alatt talán még ez is hozzájárult a pályaválasztáshoz. Nagy elvágyakozásra nincs is szükség, ugyanis a munkámnak a történelem mellett a művészettörténet és a régészet is szerves része, s bár ezek a szakterületek inkább csak járulékosak, de egyre járatosabb leszek a folyamatos, intenzív önképzésnek köszönhetően. Hosszabb távú terveim között szerepel, hogy a teljes felújítás alatti kutatásból egy nagyobb mérvű kiadványt állítanánk össze, a szakemberek és a nagyközönség számára.
– Ismer olyan frissen érettségizetteket, akik ugyanolyan elkötelezettek a középkori történelem iránt, mint amilyen elszántsággal Mihálka Nándor jelentkezett a kolozsvári egyetemre?
– Épp a napokban találkoztam egy jövendő kollégával: nálunk jártak a tamásváraljai IKE-sek, egyikük most jutott be a régészetre. Elmondtam neki, hogy én legelőször egy Nagykároly melletti ásatáson döbbentem rá, hogy ez a munka nem untatna soha, illetve azt is, milyen fontos az önképzés, s hogy nekünk milyen szerencsénk van a sok, könnyen hozzáférhető magyarországi és hazai bibliográfiával. Próbáltam fokozni a szakma iránt amúgy is meglévő érdeklődését azzal, hogy a bőséges leletanyagból egyre lejjebb és lejjebb haladva milyen sok új történet bontakozik ki, milyen analógiákkal dolgozunk, egyszóval milyen csodálatos világ bukkan elő munkánk nyomán – a föld alól.
Mihálka Nándor 1980. szeptember 8-án született Bukarestben, a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban érettségizett, 2004-ben pedig elvégezte a kolozsvári egyetem történelem szakát, azóta a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítványnál dolgozik.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Rimanóczy-leszármazottak jelenlétében adták át a Rimanóczy-díjat Nagyváradon
A Rimanóczy-család neve elválaszthatatlan Nagyváradtól, id. és ifj. Rimanóczy Kálmán a város máig emblematikus épületeinek tervezői és kivitelezői voltak. A róluk elnevezett díjat egyenesági leszármazottaik, Rimanóczy Kálmán és Péter jelenlétében április 18-án, a műemléki világnapon adták át Jakabffy László építészmérnöknek.
A díjátadónak az Ady Endre Emlékmúzeum adott otthont, ahol Imre Zoltán múzeumigazgató köszöntötte az egybegyűlteket majd átadta a szót Péter I. Zoltán helytörténésznek, aki megköszönte a Rimanóczy-testvéreknek – akik id. Rimanóczy Kálmánnak ük-, ifj,. Rimanóczy Kálmánnak dédunokái – hogy eljöttek ez alkalomra Nagyváradra, ezzel „hitelesebbé téve megemlékezésünket”.
Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, hagyományt szándékoztak teremteni a díjjal, és egyben emléket állítani azoknak, akik sokat tettek Nagyváradért. A 2016-os Rimanóczy-díjat adták át, pontosította az ügyvezető elnök, mivel tavaly választási év lévén nem akarták a kampánnyal egybemosni az ünnepséget. Szabó Ödön azt is elmondta: ettől az évtől kezdve a műemléki világnapon adják majd át a díjat.
Ifj. Rimanóczy Kálmán halálának századik évfordulóján, 2012-ben a Bihar Megyei RMDSZ eldöntötte, hogy Rimanóczy-díjat alapít, melyet egy szakmai zsűri évente a műemlékvédelem terén kimagasló teljesítményt nyújtó szakembernek ítél oda. Ekkor döntötték el azt is, hogy egy emléktáblával is leróják tiszteletüket idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán emléke előtt. Első alkalommal 2013. június elsején egy táblaavatóval egybekötött ünnepi rendezvény keretében idézték fel a mai városkép alakítóinak az emlékét. A díjat Ráday Mihály, a közismert magyarországi városvédő vehette át elsőként. 2014-ben Péter I. Zoltán, míg 2015-ben Dukrét Géza volt a díjazott.
„Számunkra volt megtiszteltetés a díjátadásra a meghívás, és a díj nekik dicsőség, hiszen megőrzi azoknak emlékét, akik Váradot építették” - mondta Rimanóczy Kálmán, míg öccse, Péter felidézte: annak idején a családban beszéltek az építészekről, azonban ezt például „az iskolában nem volt szabad mondani”. „Az én szívemben Várad a legszebb hely a világon” – mondta Rimanóczy Péter, és hozzátette: bár 1985-ben áttelepültek Magyarországra, most büszkén állnak itt, és örülnek annak, hogy ezt a nevet viselik.
„Jakabffy László építőmérnök Nagyvárad szülötte, aki egyetemi tanulmányait leszámítva eddigi élete során ebben a városban élt és dolgozott, tevékenykedett a város és a magyarság életében” – kezdte a díjazott laudációját Szabó Ödön. Jakabffy László volt többek között a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal ingatlankezelő igazgatóságának műszaki igazgatója, a Bihar megyei és Nagyváradi Műemlékvédő Alapítvány műszaki igazgatója, ebben a minőségében többek között a váradi vár felújítását felügyelte.
Részt vett 1991-ben a megkerült Petőfi-mellszobor felállításában a költőről elnevezett parkban, volt városi és megyei önkormányzati képviselői az RMDSZ színeiben, melynek bihari alapítói közé tartozik. Gazdag életpályája során volt főgondnok és presbiter, nevéhez fűződik a váradi Rulikowski-temetőben létesített háborús hősök obeliszkje, és kezdeményezte, hogy a vártemplomban egy majolika-plakettet helyezzenek el annak emlékére, hogy Mátyás király Vitéz János püspöksége idején járt az erődítményben. Ez a plakett egyébként a felújításkor elkerült onnan, a díjazott pedig elmondta, szeretné, ha visszakerülne. Jakabffy László vágya még, hogy a Bihar megyei műemléképületeket egy-egy tábla jelölje, hangzott el a laudációban, erre úgy tűnik, lesz lehetőség, mondta el azt est végén Péter I. Zoltán. „Amíg a Jóisten segít és erőt ad, addig próbálom folytatni ezeket a dolgokat” – ígérte a díj átvétele után Jakabffy László.
Fried Noémi Lujza / maszol.ro

Holnap Feszt volt Nagyváradon
Könyvbemutatók, performansz, koncert, érdekes beszélgetések – csütörtökön kezdődött és szombaton zárult az ötödik alkalommal megszervezett Holnap Feszt.
Csütörtökön, a magyar dráma napján Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében bemutatták Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című drámáját, pénteken pedig a nagyváradi Darvas–La Roche házban tartották a hivatalos megnyitót.
A szervezők, azaz a Holnap Kulturális Egyesület és a Várad Kulturális Folyóirat képviseletében Simon Judit köszöntötte az érdeklődőket, majd Angela Lupşea, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány vezetője elmondta, örül annak, hogy abban az épületben szervezték meg a fesztivált, és ígéretet tett arra, hogy két év múlva, a ház felújítása után már egy erre kialakított teremben várják a fesztiválozókat.
Elsőként Mátyás Imre Zsolt színművész Diógyerekek című rövidpróza kötetét mutatták be. A szerzővel Szűcs László beszélgetett az „elengedések könyvének” nevezett kötetről, mely a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában jelent meg, borítóját Benkő J. Zoltán tervezte.
Az elengedés sokféleképpen értelmezhető, mondta Mátyás Zsolt Imre, aki többek között elárulta: nem készült tudatosan a kötet megírására, de figyelt arra, hogy a párbeszédei „kimondhatók” legyenek, színészként ugyanis gyakran találkozik azzal, hogy hiába jó a leírt szöveg, nem lehet azt kimondani. A színművész szerző is elárulta, Temesvárról, Görgey Gábor Wiener Waltzer című stúdió-előadásának premierjéről érkezett haza a könyvbemutatóra. A Marosvásárhely–Nagyvárad–Temesvár háromszög abban segíti, hogy ne váljon belterjessé és ingerszegénnyé. Temesváron például látható a fejlődés már újítják fel az épületeket, új kulturális tereket hoznak létre, „pezseg a város”, készülnek 2021-re, mikor Temesvár lesz Európa Kulturális Fővárosa.
Rendhagyó verseskötet-bemutató és beszélgetés következett ez után. Athena Farrokhzad svéd költő Fehérfehérré című kötete 2015-ben jelent meg magyarul a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában, vele és magyar fordítóival, Sall Lászlóval és György Kamillával beszélgetett Simon Judit. A versekből Kovács Enikő (Szigligeti Társulat) és Ioana Dragoş Gajdó (Regina Maria Színház) színművészek magyarul és románul, a szerző svédül olvasott fel.
A kötet román fordítója, Svetlana Cârstean szebeni elfoglaltsága miatt nem volt jelen, azonban Athena Farrokhzad elmondta, 2012-ben a stockholmi Román Kulturális Intézet projektje keretében találkoztak, két hetet dolgoztak együtt, fordítottak egymás nyelvéről, úgy, hogy egyikük sem beszélte a másikét, a francia és az angol volt a közös nyelv. Egymás első kötetét is lefordították románra, illetve svédre.
A magyar fordítás kapcsán Sall László elmondta, kedvenc göteborgi könyvtárosa Malin Andersson révén kerültek a kezébe Athena Farrokhzad versei. György Kamilla nyelvésszel dolgoztak együtt, s nehéz volt fordítani a szöveget, például a szójátékok miatt.
Athena Farrokhzad Teheránban született, gyermekkorában települtek át szüleivel Svédországba, ő svédnek tartja magát. Költő, irodalomtörténész és fordít. Verseskötete 13 nyelven jelent meg, a magyar kiadás egyébként a svéd mása, a könyv tervezője, Pascal Prosek ingyen adta át a terveit.
A versekben a háború, a forradalom, a migráció, a rasszizmus jelenik meg, ugyanakkor intim közegbe akarta helyezni ezeket a témákat, ezért a családtagok szólalnak meg a könyvben, melyet Budapesten is bemutatták a Swedish Arts Council és a Szépírók Társasága támogatásával.
Pénteken az Aranyhal. Nyolc jókedvű diákok című performansszal zárult a program. A produkciót – mely Oberon Kulturalis Egyesület szervezésseben és a Bihar Megyei Tanács támogatásával valósult meg, az Éjszaka a Színházban programjai között már láthatta a közönség.
Arany életmű és erdélyi színjátszás
Szombaton délelőtt a Várad caféval folytatódott a program, a 15 éves Várad folyóiratról beszélgettek. Délután Közkinccsé lett az Arany életmű címmel Dánielisz Endre szalontai irodalomtörténésszel beszélgetett Szűcs László és Szilágyi Aladár. A tanár úr mesélt arról, hogyan lett diákként a magyarok nagyszalontai bevonulása után az Arany-múzeum teremőre – ő még látta azokat a darabokat, például Arany János epekövét – amelyeket 1944 októberében elraboltak. Vidáman, élvezetesen mesélt arról, hogy végezte el iskoláit, hiszen nemcsak tanítóként, de lévita lelkészként is dolgozott. Jelszavát “Hass, alkoss, gyarapíts” Kölcsey Ferenctől kölcsönözte, ennek jegyében dolgozik és dolgozik ma is Dánielisz Endre, aki többek között az Arany kritikai kiadás elkészítésében is részt vett.
Egy sorozat első alkalma következett ezután, a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) tagjaival, Hyross Ferenccel és Szőllőssy Balázzsal Tasnádi-Sáhy Péter és Bíró Árpád Levente beszélgetett irodalomról, annak esteleges definíciójáról és szerepéről, s természetesen a felolvasások sem maradtak el.
Váradról indult címmel Gáspárik Attila színművésszel, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház főigazgatójával előbb Simon Judit, majd a volt osztálytárs, Szűcs László beszélgetett. Gáspárik Attila – aki egy 1919-es nagyváradi színházi plakáttal is megajándékozta a szervezőket – elmondta, hogy egyik álma egy erdélyi színháztörténeti múzeum létrehozása. A színháznak hatalmas szerepe volt a nemzetté válás folyamatában 1848 után, azonban a színházművészet mintha háttérbe szorulna például az irodalommal szemben. Foglalkozik azzal is, hogyan befolyásolta 1989 előtt a szekuritáté a színházi vagy éppen a kulturális életet, ma már például tudható, hogy a Kolozsvár–Marosvásárhely szembenállás mesterségesen kreált konfliktus volt, a belügyesek mind Sütő Andrást, mind Panek Zoltánt tudtuk nélkül manipulálták. Gáspárik Attila beszélt arról is, hogy az általa vezetett marosvásárhelyi színháznál a magyar társulat minden évadban bemutat egy kortárs román, román társulat pedig egy kortárs magyar művet.
A Holnap feszt zenével, a Colombo`s Wife együttes (Nagy Orsolya ének, Imre Zoltán gitár, Emődi Tamás gitár, Antal János billentyűk, Herman Szabolcs basszusgitár, Makai-Dimény Zoltán dobok) koncertjével zárult.
Fried Noémi Lujza / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Akik szeretik a szót és a könyvet
Csütörtökön a Darvas-házban elkezdődött a Várad Kulturális Folyóirat és a Holnap Kulturális Egyesület által IX. alkalommal szervezett Nagyváradi Könyvmaraton Bazárral és Gyújtóponttal.
A Darvas-LaRoche-házban csütörtök este megjelent érdeklődőket a Holnap Kulturális Egyesület nevében Simon Judit köszöntötte. Angela Lupşea, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet: az épületet hamarosan bezárják, mert kívül-belül restaurálják, de reméli, hogy amikor újból kinyit majd, ismét számos kulturális rendezvény helyszínéül fog szolgálni. Hozzátette: örül a Könyvmaratonnak, és jó olvasást kívánva mindenkinek, gratulált a szervezőknek, mert szerinte amit csinálnak, az a város hasznára van.
Az Europrint Kiadót képviselő Derzsi Judit azt mondta: türelmetlenül várja, hogy bemutassa a kiadó elmúlt évi termékeit. Az idei Könyvmaraton programját Szűcs László, a Várad Kulturális Folyóirat főszerkesztője ismertette, kiemelve azt: úgy döntöttek, hogy ezúttal nem a klasszikus, megszokott könyvbemutatókat tartják, mert a szerzők joggal sérelmezték azt, hogy a nagy jövés-menésben, a futószalagon egymás után következő bemutatók miatt nem kapnak elég figyelmet. És egyébként is, vannak még olyan kiadványok, melyeken még dolgoznak, tehát csak ezután fognak megjelenni.
Könyvbazár
Simon Judit két kötetet ismertetett. Mátyás Zsolt Imre színművész Diógyerek című novelláskötetét már korábban bemutatták, míg Fazekas Csaba Protestantizmus és közélet a XIX. századi Bihar vármegyében: Szilágyi Lajos életútja című könyve aznap jött ki a nyomdából. Id. Szilágyi Lajos (1784-1865) Bihar vármegyei nemes, a Bihari Református Egyházmegye világi ülnöke nem volt különösebben jelentős közéleti személyiség, történelemformáló politikus, viszont érdeklődött a helyi és országos közélet iránt, a protestánsokat az 1830-as években ért sérelmek miatt felekezeti egyenjogúságot követelt, például a házasságkötéskor, többek közt erről is lehet olvasni a kiadványban. Derzsi Judit azoknak ajánlotta az Europrint által megjelentetett, vagy a kiadótól megrendelt köteteket, „aki szeretik a szót, a szépet és a könyvet”. Felmutatta például a Murádin László nyelvész: Az asszony nem ember?, Bihari Csaba: Falusi mesék, Nemlaha György: Kabaré A Holnap városában című kiadványokat. Szűcs László, Móra László A román kézilabda magyar legendái című könyvet és a már bemutatott Dánielisz-kötetet állította fókuszba, illetve jelezte: előkészületben Keresztesi József naplója, Mozog Nagy Imre postamester visszaemlékezése, az Élő Várad antológiája, a MÚRE riportkönyve és a Karácsony a Szilágyságban.
Gyújtópont
A könyvismertetők után a Gyújtópont című sorozat következő részével folytatódott a rendezvény. A Fiatal Írók Szövetsége elnökével, Korpa Tamással, és az élővárados Ozsváth Zsuzsával Tasnádi-Sáhy Péter beszélgetett, felolvasásokkal tarkítva. A Várad folyóirat egy hónappal ezelőtt Ady 140 címmel meghívásos pályázatot kezdeményezett Ady Endre születési évfordulójához kapcsolódva, a folyóirat szerzői holdudvarától versben vagy prózában kérve parafrázisokat, stílusgyakorlatokat, a költő életművéhez formai vagy tartalmi megközelítésből kapcsolódó szövegeket. A találkozó befejezéseként ezekből olvastak fel ízelítőt maguk a szerzők, valamint Mátyás Zsolt Imre színművész, a temesvári színtársulat tagja, aki maga is költeménnyel jelentkezett a játékos, díjak, versengés nélküli kihívásra. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro