"Júl. 21-én, szerdán, a harmadik napon Tusnádfürdőn a meghirdetett program szerint Belügyi és igazságügyi együttműködés az EU integráció jegyében címmel kellett volna előadást tartania többek között Constantin Dudu Ionescu belügyminiszternek, Kontrát Károly magyarországi belügyminisztériumi politikai államtitkárnak és másoknak. Õket hiába várták, nem jöttek. A szerdai nap egyetlen előadását Az átmenet politikai kultúrája, a politikai kultúra átmenete témakörben tartották. Az előadói asztal mellett Renate Weber, az Alapítvány a Nyílt Társadalomért, Bakk Miklós politikai elemző, Alexandru Cistelecan irodalomkritikus és Major Tamás fideszes országgyűlési képviselő, a külügyi bizottság tagja foglaltak helyet. Bakk Miklós előadásában jellemezte a hazai politikai életet, beszélt nyílt és rejtett politikai stratégiákról. A nyílt stratégiák közé olyan elemek tartoznak, amik olykor nem is tudatosak, de mozgató erejük van. A rejtett stratégiák fő jellemzője a bürokrácia, mint a doktrinális állam megőrzésére tett törekvés oly módon, hogy az elit megőrizze hatalmát. Az előadó a romániai pártokat posztkommunista, történelmi és RMDSZ kategóriákba sorolta. Az első csoportba olyan pártok tartoznak, amelyek nem tudnak szembenézni a változásokkal. A történelmi pártokat az állam iránti vonzódás motiválja. E pártoknál nem képzelhető el a szubszidiaritás elve. Az RMDSZ - Bakk Miklós szerint - saját társadalma fele fordul és három fő jellemzője van: politikai szervezet, a román politikai életben való részvétel biztosítása, ugyanakkor kezdetben a mozgalmi szerepe is igen fontos volt, és helyettesítette a romániai magyar civil szférát. Alexandru Cistelecan szerint az RMDSZ nagyon szerencsés helyzetben volt és van, ám az általa kidolgozott prioritások egy közösségre irányulnak és csak utána következnek az országos programok. Renate Weber előadásában kitért a titkosszolgálat legutóbbi néhány akciójára és elítélte a román sajtó azon részét, amely a székelyudvarhelyi ügy kapcsán azt tolta előtérbe, hogy magyarokat érintett. Szerinte a "vélemények nem lehetnek alkotmányellenesek, csak a cselekedetek. " Kiadják a tábori napilapot: Tusványos Press 99. /Jubileumi Bálványosi Nyári Szabadegyetem - szerda. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./"

Hivatalos látogatást tett Bukarestben Pintér Sándor magyar belügyminiszter. A román és a magyar belügyminisztérium együttműködése a legsikeresebbnek tekinthető térségünkben - jelentette ki febr. 16-án Constantin Dudu belügyminiszter megbeszélésük után. Az együttműködést bizonyítja: az elmúlt 10 évben román rendőrök 236 munkalátogatást tettek Magyarországon, magyar rendőrök 106 alkalommal mentek Romániába. Az elmúlt években különösen a határon átnyúló szervezett bűnözés elleni harcban erősödött az együttműködés. Az azonnali megoldást igénylő feladatok között a román belügyminiszter az államhatárokon lévő munkahelyek bővítését és korszerűsítését, a fegyver-, kábítószer- és emberkereskedelem, a műkincs- és gépkocsilopások, a csempészés, a pénzhamisítás és informatikai bűnözés elleni harcban megvalósuló információcsere bővítését említette. Szeretnének közös információs rendszert kialakítani a szervezett bűnözés és az illegális bevándorlás terén. /Román belügyminiszter és a román-magyar együttműködés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 18./

A magyar Belügyminisztérium Integrációs Osztályának vezetője, Berta Krisztina a elmondta, a szaktárca kilenc átkelőhely megnyitását tervezi, amelyek közül három prioritást élvez, vagyis ezeknek még az idén, de legkésőbb jövőre el kell készülniük. Mindhárom helység - Kiszombor, Nyírábrány és Vállaj - a román-magyar határon van. Nyírábrányon egy már működő határátkelőt alakítanak át a nemzetközi személyforgalom fogadására. /Magyar-román kapcsolatok- Kilenc új határátkelő. = Krónika (Kolozsvár), júl. 24./

"A Magyarországi Máltai Szeretetszolgálat vezetőjét, Kozma Imre atyát jan. 7-én hajnalban megtámadták a román-magyar határon, a borsi átkelőhelynél. Egy ismeretlen személy kirángatta kocsijából, többször megütötte, majd zavartalanul távozott, mivel a román hivatalos személyek közül senki nem lépett közbe. A borsi határrendőrség ügyeletes tisztje a BN-nek nyilatkozva azt mondta, hogy a hírügynökségi hír biztosan hazugság. Kozma Imre atya az MTI bukaresti tudósítójának elmondta, hogy jan. 6-án utazott egyik munkatársával Nagyváradra és Temesvárra, hogy hivatalos tárgyalásokat folytasson. Nagyváradon ellopták a táskáját, benne diplomáciai útlevelével, összes iratával és számottevő készpénzzel. Ezt azonnal bejelentették a nagyváradi rendőrségen. Ott azt mondták nekik, hogy a rendőrségtől kapott igazolással jan. 6-án este át tudja majd lépni a határt. Ezért nem is fordultak az illetékes magyar külképviselethez, hanem lebonyolították hivatalos programjukat. Jan. 6-án késő este Nagylaknál próbáltak hazautazni, de a román határőrök nem fogadták el a nagyváradi rendőrség igazolását. A szeretetszolgálat vezetője ekkor úgy döntött, hogy megpróbálkozik Borsnál. Hajnalban érkeztek az átkelőhöz. Miközben a románul tudó munkatársa a román határőrökkel próbálta tisztázni a helyzetet, Kozma atya a máltai szeretetszolgálat félreálltan parkoló gépkocsijában várakozott. Ekkor érkezett a helyszínre egy terepjáró, benne két fiatallal, egy férfival és egy nővel. A férfi kiugrott a dzsipből, a szeretetszolgálat gépkocsijához sietett, feltépte az ajtaját, kirángatta a vezető melletti ülésről Kozma atyát, és többször megütötte, miközben azt kiabálta: "Málta, mars, mars!″ A védekező Kozma atyának sikerült visszaülnie a kormányhoz, és besorolt az átlépésre várakozó járművek mögé. Támadója a terepjáróba ülve megpróbálta leszorítani az útról, mire az atya az egyik határőrfülkéhez állt az autóval. A támadó ezután visszafordult és elhajtott. A román határőrök "nem vettek észre″ semmit a hosszú percekig tartó dulakodásból, jelét sem adták annak, hogy közbe kívánnának lépni. Miután a támadó elhajtott, közölték a máltai szeretetszolgálat vezetőjével, hogy a román rendőrségi igazolás alapján nem engedhetik át, utazzon Kolozsvárra vagy Bukarestbe az utazási igazolványért. Kozma atya a történtek után nem volt hajlandó útnak indulni. Ekkor érkezett a határátkelőhöz Dávid Ibolya magyar igazságügy-miniszter, aki egy csíkszeredai rendezvényről utazott vissza Budapestre. A magyar Belügyminisztérium ügyeletéről faxon elküldték Kozma atya adatait és diplomáciai útlevelének fényképes másolatát, a határőrök ezt sem fogadták el. A kolozsvári magyar főkonzulátussal folytatott megbeszélés után az a megoldás született, hogy Budapestről azonnal a határra vitték Kozma atya turistaútlevelét, ezzel ismét beléptették az országba, s ezután azonnal ki is léphetett Romániából. Kozma Imre szerint feltehetőleg megszervezték ellene a támadást, mert a férfi néhány magyar szót is kiabált, például azt, hogy "könyv, könyv″. A magyar kormány tavaly az év végén több ezer millenniumi olvasókönyvet ajándékozott a határon túli magyaroknak, és Erdélybe a Magyarországi Máltai Szeretetszolgálat szállította a könyveket, a borsi határátkelőn keresztül. - Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul közölte, hogy a magyar fél diplomáciai csatornákon keresztül a történtek kivizsgálását kéri majd a romániai illetékesektől. A borsi határrendőrség ügyeletes tisztje, Domus őrnagy azt mondta, hogy találkozott Kozma atyával, de neki semmit sem mondtak az atrocitásról Az őrnagy hozzáfűzte, hogy a hírügynökségi hír biztosan hazugság. /Tóth Hajnal: Támadás Kozma atya ellen a román határon. = Bihari Napló (Nagyvárad), jan. 8."

"Az elmúlt évben összesen 7.923 külföldi személy kért magyar állampolgárságot, közülük 7.583 kérését teljesítették, s 385 kérelmet utasítottak el - közölte a magyar Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala. A legtöbb teljesített romániai (4.231), jelentős a jugoszláviai (1.623), illetve az ukrajnai (890) is. Tavaly 5.165 személy azért kapta meg a magyar állampolgárságot, mert származása magyar. /Hét és félezer új magyar állampolgár. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 24./"

"Júl. 23-án kezdődik a tusnádfürdői Univers Kempingben a XII. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor. Bencze Tibor főszervező szerint már a rendezvény nyitónapján ki lehet tenni a megtelt feliratot. Legkevesebb 1000 regisztrált résztvevő lesz ott a szabadegyetem megnyitóján. Az első napi előadások témája: Schengenen innen és túl, jelen lesz Berta Krisztina, magyar belügyminisztériumi államtitkár, Vasile Dancu román köztájékoztatási miniszter, Pavel Abraham, román belügyminisztériumi államtitkár, Túri-Kovács Béla magyar környezetvédelmi miniszter. Délután 50-es évek a Székelyföldön, Ifjúság-munkaerőpiac-elvándorlás, Csángókérdés, Bankrendszer román-magyar viszonylatban valamint a Média kihatása a román-magyar kapcsolatokra tematikákban tartanak előadásokat. /Orbán Ferenc: Mától a tusnádfürdői Univers Kempingben. XII. Bálványosi Szabadegyetem. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 23./"

"Székely Istvánt, a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) létrehozását segítő kolozsvári Felsőoktatás-fejlesztési Programiroda eddigi vezetőjét nevezte ki pályázati úton a státustörvényt felügyelő országos testület a kolozsvári központi iroda vezetőjévé. Az irodák csak információkat szolgáltatnak a kolozsvári magyar főkonzulátusnak és a bukaresti magyar nagykövetségnek, amelyek majd megteszik a magyar igazolvány kiállításához szükséges tényleges ajánlásokat a magyarországi Belügyminisztérium mellett működő, erre a célra létrehozott hivatal számára. Az irodavezető szerint a rendszer valószínűleg már januárban alkalmas lesz arra, hogy fogadja a kéréseket. /P. A. M.: Már januárban fogadják a kéréseket. Székely István a központi státusiroda vezetője. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./"

A magyar belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának menekültügyi statisztikája szerint tavaly a 9554 menedékjogot kérő személy közül 8119 érkezett illegálisan Magyarországra. Ezek közül a befogadó állomásokról 4565-en szöktek meg, jelentős részük eltávozott az országból. A menekült státust, amely a magyar állampolgársággal majdnem azonos jogokkal jár, összesen 174-en kapták meg. Az ennél kevesebb joggal járó, úgynevezett befogadottként elismert státusban, amely egy évre szól és meghosszabbítható, 290-en részesültek. Háromezer kérelmezőt elutasítottak, a többiek esetében megszüntették az eljárást, mert illegálisan elhagyták az országot. Az elmúlt évben a bevándorlási kérelmek száma csökkent 2000-hez képest. A kérést benyújtók között legtöbben román állampolgárok, őket az ukránok és jugoszlávok követik, elsősorban a magyar anyanyelvűek. Több mint 29 ezren kértek ideiglenes tartózkodási engedélyt, és szinte mindannyian meg is kapták, 34 ezer külföldinek pedig huzamos tartózkodást engedélyeztek. Tavaly 5400 külföldi ellen indult büntetőeljárás Magyarországon elkövetett bűncselekmények miatt. Közülük több mint kétezren román állampolgárok. Őket a sorban a jugoszlávok, majd a kínaiak követik. 2001-ben 14 ezer személyt utasítottak ki Magyarországról. Ez a kényszerintézkedés 8800 román állampolgárt érintett. Közel kilencezer esetben a kitoloncolásra is szükség volt. /8800 román állampolgárt utasítottak ki tavaly Magyarországról. A bevándorlási statisztikában is élen járunk. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 23./

A Romania Libera napilap ápr. 5-i száma egész oldalas összeállítást közölt az RMDSZ udvarhelyszéki szenátoráról, Verestóy Attiláról, akinek viselt dolgai immár a román közvéleményt is kezdik megdöbbenteni. A lap beszámolója szerint a székelyföldi szenátor "karrierje" tizenévesen kezdődött egy betörőbanda tagjaként: több udvarhelyszéki épületet rámoltak ki, mígnem megnövekedett étvágyuk Konstancára is elkalauzolta őket, itt azonban a társaság lebukott. Szerencséjére a tengerparti "bevetésben" a 17 éves fiatalember nem vett részt, azonban miután megtudta, hogy társait a milícia letartóztatta, hamarjában beutaltatta magát a marosvásárhelyi elmegyógyászati klinikára. Az újság szerint itt kezdődött el a fiatal Verestóy szoros kapcsolata a Szekuritáté tisztjeivel, amely későbbi életét is meghatározta. Az újság azt is tudni véli, hogy a magyar szenátor azért nem igényli a magyar igazolványt, mert talán meg sem kapná, hiszen az igazolványok odaítélése előtt a magyar belügyminisztérium is belepillant saját adatbankjába... A bukaresti napilap szerint Verestóy számos vállalkozása összfonódott sógorával, Ferenczy Károllyal, akivel közösen aprópénzért vásároltak meg sok tízmilliárdot érő több székelyföldi állami vállalatot, illetve az udvarhelyi kábeltévés cégeket különféle zsarolásos módszerekkel. Verestóy Attila összesen 11 kereskedelmi társaság kisebbségi vagy többségi tulajdonosa, amelyek az újság szerint napjainkban (legalábbis a könyvelési mérlegek szerint) sok profitot nem hoznak, azonban RMDSZ-forrásokra hivatkozva az újság úgy tudja, a magyar szenátornak csillagászati jövedelmei vannak, amelyek nyilván nem jelennek meg a könyvelésben. Mivel Udvarhely polgármestere nem volt hajlandó belemenni Verestóy Attila törvénytelenségeibe, kegyvesztetté vált, és elindult ellene a hajtóvadászat, közéleti ellehetetlenítése. Az újság szerint Verestóy számos megkérdőjelezhető ügyletét a legmagasabb kormányszinteken támogatják, személyesen jó barátja, Octav Cozmanca közigazgatási miniszter. Az újság szerint az RMDSZ-be befolyó pénzek, különféle támogatások "főkurátora" is Verestóy Attila. A pénzek elköltését feszegető kérdésekre azonban a kérdésfeltevők rendszerint nem kapnak választ. /Górcső alatt a Verestóy család. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 8./

"Júl. 24-én kezdődik el az oktatási-nevelési támogatások, illetve tankönyv-taneszköz támogatások folyósítása annak az 55 erdélyi család a számára, amelyeknek pályázatát a napokban pozitívan bírálta el az Illyés Közalapítvány. Egyelőre kísérleti jelleggel működik a rendszer; az első 55 családot a folyamat beindításának első lépcsőjeként kezelték. Márton szerint a legtöbben a Székelyföldről pályáztak, és az első ötvenöt család többsége szintén székelyföldi. Az Illyés Közalapítvány húszmillió forintot utalt át a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) számlájára erre a célra. A procedúrát az lassítja, hogy a magyar Belügyminisztériumnak minden esetben le kell ellenőriznie az igénylők magyar igazolványának számát. Az oktatási-nevelési támogatás legalább két, saját háztartásban nevelt, kiskorú, magyar nyelven tanuló gyermek után jár. A támogatási lehetőséget kiterjesztetik a nem intézményesített iskolákra is (vasárnapi iskolák, hittanoktatás, fakultatív magyar nyelvoktatás). A kérelmezőknek az iskolától kapott igazolást kell bemutatniuk, illetve a pályázatot kell elküldeniük a Teleki Oktatási Központhoz. A támogatás egy tanévre szóló összege gyermekenként húszezer forint, a tankönyv-, taneszköztámogatás - szintén egy évre - 2390 forint. /Salamon Márton László: Az első ötvenöt. Mától folyósítják az oktatási támogatást. = Krónika (Kolozsvár), júl. 25./"

"Nov. 30-án a Romániát és Magyarországot érintő természeti katasztrófák hatékony kivédésére dolgozott ki egyezményt Bukarestben a román és magyar belügyminisztérium szakértői csoportja. A készülő román-magyar katasztrófaegyezmény kitér a kétoldalú programokra és projektekre. A magyar minisztériumi csoport tagja lesz Salgó László országos rendőrfőkapitány is, aki a román országos rendőr-főkapitányság vezetőivel a két ország közti kormányközi egyezményben rögzített, bűnüldözési területen elért eredményeket, illetve a két állam hatóságai közti együttműködést tekinti át. /Incze Ferenc: Közös katasztrófavédelem= Krónika (Kolozsvár), jan. 31./"

"Márc. 22-én Nyílt fórum az önkormányzatokért címmel, közel hétszáz fő részvételével rendezett tanácskozást Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. A konferencián az RMDSZ önkormányzati képviselői, a szövetség színeiben megválasztott polgármesterek, tanácsosok, megyei önkormányzati vezetők, parlamenti képviselők és szövetségi vezetők vettek részt. Jelen volt Pál Tibor, a magyar Belügyminisztérium, illetve Marius Profiroiu, a román Közigazgatási Minisztérium politikai államtitkára. Markó Béla, az RMDSZ elnöke beszédében leszögezte: az elkövetkező időszakban a romániai magyarság szempontjából a legfontosabb feladatok azok lesznek, hogy felkészítsék ezt a közösséget az Európai Unióhoz való csatlakozásra, és folytassák az autonómia építését. Markó szerint 1918 után az erdélyi magyar közösség folyamatosan vesztes volt, de az egyéni és közösségi javak, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásával, az anyanyelvű oktatás megteremtésével, a művelődési intézmények visszaszerzésével egyértelműen visszafordult ez a folyamat. Szerinte mindazok, akik az elmúlt hetekben fórumokat szerveztek Erdélyben a szövetség ellen, azt próbálták elhitetni, hogy az RMDSZ jelene vitázik a jövővel. Ezek a fórumok a nosztalgia, a múlt fórumai voltak. Pál Tibor biztosította a résztvevőket arról, hogy Magyarország kész megosztani tapasztalatait, hozzájárulni a szakemberek képzéséhez. Marius Profiroiu az önkormányzatok reformjára kidolgozott román kormányprogramról adott tájékoztatást. /Esély az önkormányzati gondok rendezésére. Markó: Az egység olyan parancs, amelyet nem szeghetünk meg. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 24./"

400 székelyföldi középiskolás diáknak szerveztek magyarországi munkatábort székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi pedagógusok. Az utazást az utolsó pillanatban meghiúsította a magyar Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának döntése: ragaszkodnak a diákok munkavállalói vízumainak a kiváltásához. A tábor szervezőinek a Külügyminisztériumból korábban azt ígérték: lévén, hogy szerény anyagi körülményekkel rendelkező erdélyi diákokról van szó, eltekintenek a nem kis összegbe kerülő vízumoktól. Székelyudvarhelyen 250 tanuló számára Kovács Lajos, a Tamási Áron Gimnázium matematika szakos tanára szervezte a kukoricacímerező tábort. A székelyföldi diákokat a Hidasháti Rt. várta bakuci címerező táborába. A cég már 1990 óta foglalkoztatott erdélyi diákokat. A munkavállalói vízum július elsejétől 50 euróba kerül. A Profi Diák Iskolaszövetkezet a magyar külügyminisztériumhoz fordult, és kérték, hogy szerény anyagi körülmények között élő erdélyi diákokról lévén szó, álljanak el a vízumdíj megfizettetésétől. A Külügyminisztérium pozitívan bírálta el kérelmet. Az utazás előtt két nappal arról tájékoztatták a szervezőket, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal felülbírálta a külügyminisztériumi állásfoglalását, és ragaszkodik a munkavállalói vízum kiváltásához. /Kiss Edit: A magyarországi bürokrácia útvesztői. Meghiúsult címerező munkatábor. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 7./

  Wass Albert utóélete – Isten kenyere címmel jelent meg a Wass Albert életműve sorozatban a Kráter Műhely 36. kötete, Turcsány Péter szerkesztésében.  A kötet a sokak által a XX. század legolvasottabb magyar írójának minősített szerző holtában is folytatódó kálváriajárásának krónikája.  Wass Albert magyar állampolgárságának helyreállítása körül kialakult s alantas vita a napjainkban a kettős állampolgárság ürügyén kialakult magyar-magyar polémiának vihart kavaró előszele, állapította meg Sylvester Lajos.   Az 1946-ban Kolozsváron apjával együtt koncepciós perben halálra ítélt Wass Albertet a ’70-es években floridai otthonában a román szekuritáté bérgyilkosai akarták eltenni láb alól. Wass Albert 1996. június 24-én, Horn Gyula miniszterelnökségének idejében egykori magyar állampolgárságának elismeréséért és érvényesítéséért a magyar belügyminisztériumhoz fordult.  A 90. életévében járó Wass Albertet Kuncze Gábor belügyminisztersége idején 1997. június 26-án a következő megjegyzéssel fizetik ki: ,,...a bizonyítvány a kiállítástól számított egy évig érvényes”.  Wass Albert a megaláztatást nem tudta elviselni – sokak szerint 1998. február 17-én ezért lett öngyilkos. Mások szerint meggyilkolták. /Sylvester Lajos: Nagy emberek nagy vihart kavarnak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 27./

A magyar állampolgárságról, illetve a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvények módosításáról való szavazásra az Országgyűlésben várhatóan jövő héten kerül sor. A parlament legutóbbi vitáján Avarkeszi Dezső (MSZP), a javaslat egyik kidolgozója és Juhász Gábor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára hangsúlyozta, hogy a javaslat célja a szülőföldön boldogulás segítése a határon túli magyarság számára, illetve rövidebb honosítási, állampolgársági eljárás közülük azoknak, akik úgy döntenek, hogy Magyarországon kívánnak élni. Lezsák Sándor független képviselő azzal érvelt, hogy mindenkinek joga van a magyar állampolgárság visszavételére, akit 1948 és 1990 között önkényesen fosztottak meg attól. Erre nagy az igény a nyugat-európai és a tengerentúli magyarság körében is – mondta. A szintén független Körömi Attila azt szorgalmazta, hogy mindenki kapja vissza magyar állampolgárságát, akinek a felmenője magyar állampolgár volt. Körömi Attila a kormányt vádolta, hogy azzal riogatta a választókat, százezres nagyságrendben költöznek át Magyarországra a Kárpát-medence területeiről, holott szerinte a szülőföldön boldogulást éppen a kettős állampolgárság segítené. /Jövő héten szavaz az Országgyűlés a könnyített honosításról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./

Hetven-száz lakósátor beszerzését finanszírozza a romániai árvízkárosultak megsegítésére saját forrásból a magyar Belügyminisztérium. Lampert Mónika belügyminiszter azután döntött erről, hogy telefonon megbeszélést folytatott Nagy Zsolt román távközlési miniszterrel, aki a segítségét kérte. A belügyminiszter a Magyar Vöröskereszt vezetőivel közösen adománygyűjtő akció elindítását kezdeményezi. Mihai-Razvan Ungureanu román külügyminiszter levélben köszönte meg magyar kollégájának, Somogyi Ferencnek azt a segítséget, amit Magyarország nyújtott az árvíz sújtotta területeken. /Újabb magyar segítség az árvízkárosultaknak. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./

A magyar kormány és a főváros, több minisztérium, az Országos Mentőszolgálat, magyarországi testvérvárosok, több megye, a Budai Önkormányzat, a Magyar Televízió és több segélyszolgálat is segítséget nyújt a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére. Elindult az a konvoj Székelyudvarhelyre, amely a magyar kormány és Budapest 40 millió forint értékű gyorssegélyét szállította az áradás sújtotta Hargita megyei településre. A Honvédelmi Minisztérium élelmiszert, a Belügyminisztérium pedig 10 szivattyút indított útnak Székelyudvarhelyre. A kormány vasárnap újabb, elsősorban gyógyszereket tartalmazó szállítmányt küldött, és hétfőn 30 millió forintos pénzbeni segélyt is átutal Hargita megyének, az Egészségügyi Minisztérium 50 millió forint értékű gyógyszeradományt indít útnak Székelyudvarhelyre. A szállítmány kiegészül az Országos Mentőszolgálat gépkocsiparkjának három Mercedes mentőgépkocsijával is. /Folytatódik a segélyakció. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 29./

Október 20-án első alkalommal tartott együttes kormányülést Bukarestben a magyar és a román kabinet. A repülőtérről Gyurcsány Ferenc és kísérete Snagovba hajtatott, ahol a magyar kormányfő megkoszorúzta az 1956-os forradalom vezetői fogva tartásának színhelyén álló Nagy Imre-emékoszlopot. Az ünnepélyes fogadtatásra a bukaresti Victoria kormánypalota előtt került sor. Gyurcsány Ferenc és Calin Popescu Tariceanu rövid nyilatkozatait követően a két küldöttség megkezdte az együttes kormányülést, amelynek napirendjén fontos közös politikai, gazdasági, kulturális, környezet- és árvízvédelmi, diplomáciai, katonapolitikai, belügyi, határvédelmi és szociális kérdések szerepeltek. – Barátok között érzem magam, csakúgy, mint magyarországi látogatásom idején. Olyan barátok között, akik együtt dolgoznak egy projekt sikerén – ezekkel a szavakkal nyitotta meg az ülést Calin Popescu Tariceanu. Rámutatott: az ülés legfontosabb napirendi pontja a két ország nemzeti fejlesztési tervében szereplő tervek összehangolása. „Rendezni végre közös dolgainkat, ez a munkánk, és nem is kevés” – Gyurcsány Ferenc József Attilát idézve vezette fel mondanivalóját. Majd románul hozzátette: – Magyarok és románok sorsa közös, sorsunk az együttműködés. Markó Béla RMDSZ-elnök, a román kormány miniszterelnök-helyettese elmondta: a magyar érdekvédelmi szervezet kezdettől fogva a többség és a kisebbség állandó párbeszéde mellett szállt síkra, így sikerült az etnikumközi viszonyokat újragondolni. A két miniszterelnök sajtótájékoztatón elmondta: sikerült megállapodni, hogy a jövő év elején Magyarország Csíkszeredában, Románia pedig Gyulán főkonzulátust nyisson, Iasiban, illetve Győrött pedig tiszteletbeli konzulátusokat létesítsenek. Abban is egyetértettek, hogy jövőre újabb közös kormányülést tartanak. Tariceanu közölte: folynak a tárgyalások az amerikai Bechtel céggel, hogy az észak-erdélyi autópálya megépítésére vonatkozó szerződést a román kereskedelmi joggal összhangba hozzák. Ha ez megtörténik, azonnal újraindul a sztráda finanszírozása, és folytatják annak építését. Egyeztetés történt a Debrecen–Nyíregyháza–Szatmárnémeti gyorsforgalmi út megépítéséről. Verespatak ügyéről is tárgyaltak. A román kormányfő szerint Bukarestnek mindössze annyi a dolga, hogy magánprojekt esetében a törvények maradéktalan betartását kísérje figyelemmel, s nem pedig az, hogy a gazdasági terveket megakadályozzon. A kolozsvári magyar egyetemi karok, illetve az önálló állami magyar egyetem létrehozására vonatkozóan a román kormányfő kifejtette: a kormányprogramban szereplő vállalásokat teljesíteni szeretnék. Elismeri az anyanyelvű oktatás biztosításának fontosságát, úgy véli, Erdélyben elsősorban a sokszínűség gazdagítja a románok és a magyarok kulturális értékeit. Éppen ezért nem hisz az oktatás elkülönülésére vonatkozó követelések megalapozottságában. Gyurcsány Ferenc kijelentette: az Országgyűlés költségvetési vitája előtt az erdélyi magyarság programjainak és intézményeinek anyagi támogatásáról mindössze annyit mondhat, hogy a jövő évi költségvetési támogatás nagyságrendileg várhatóan azonos lesz az ideivel. Este a Román Atheneumban a két miniszterelnök és a többi hivatalos személy gálakoncerten vett részt. Az est a bukaresti magyar nagykövetség által a magyar nemzeti ünnep alkalmából adott fogadásával ért véget. A déli órákban a magyar kormányfő különrepülőgépén Nagyváradra indul. Tizenöt dokumentumot írtak alá az első magyar–román együttes kormányülésen. A „Bridges into the Future” (Hídak a jövőbe) című memorandum a két ország együttműködésének elveit és céljait rögzíti. Együttműködési memorandum jött létre a Romániai Kis- és Középvállalkozások és Szövetkezetek Országos Ügynöksége és a magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztérium között. Az információs társadalom fejlesztését célzó regionális programok kiszélesítéséről szóló négyoldalú nyilatkozatot a két kormány mellett az RMDSZ és a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata jegyzi. Jegyzőkönyv rendelkezik a román Távközlési és Információs Technológiai Minisztérium és a magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium között Budapesten, 2005. január 14-én aláírt együttműködési megállapodás végrehajtásáról. Kormányhatározat döntött a Magyar–Román Környezetvédelmi Vegyes Bizottság harmadik ülése jegyzőkönyvének jóváhagyásáról, a kormányközi környezetvédelmi együttműködési egyezmény előírásainak alkalmazására. Közös kormányfői nyilatkozat szól az árvízvédelmi együttműködésről. Államközi szociális biztonsági egyezményt írtak alá. Külön megállapodás szól a magyar–román államhatár rendjéről, amely rögzíti a két ország közötti együttműködést és a kölcsönös segítségnyújtást. A menekültügy kérdésében együttműködési jegyzőkönyv született a két belügyminisztérium között. Kormányhatározat rendelkezik a román–magyar Gozsdu Közalapítvány létrehozásáról. Ugyancsak kormányhatározat született a konzulátusi hálózat bővítéséről. Kormányközi egyezmény szabályozza mostantól a Magyar Köztársaság Bukaresti Kulturális Központja és a Budapesti Román Kulturális Intézet működését. Aláírták a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a román Kulturális és Egyházügyi Minisztérium közötti kulturális együttműködési munkatervet a 2006 és 2008 közötti időszakra. Technikai egyezményt írtak alá a katonai légiszállítás együttműködéséről. Adrian Nastase volt román miniszterelnök kijelentette: bántja, hogy nem kapott meghívást a kormányülésre. Nastase örömmel emlékezett vissza a Medgyessy Péterrel, és előtte Orbán Viktorral tartott találkozókra. Hasonlóan nyilatkozott György Ervin, Kovászna megye prefektusa is, aki sérelmezte, hogy nem hívták meg az együttes kormányülésre. Közölte: azért szeretett volna jelen lenni, hogy ismertesse Kovászna megye „valódi problémáit”. A magyar kormányfő erdélyi látogatása elleni tiltakozásra szólította fel tagjait és híveit külön közleményben a székelyudvarhelyi és a nagyváradi Magyar Polgári Szövetség (MPSZ). Az udvarhelyi MPSZ arra buzdította tagjait és szimpatizánsait, hogy „megfelelő módon” fogadják azt a magyar kormányfőt, aki megtagadta a határon túli magyarokat. – Amíg meg nem követik az elárult erdélyi magyarokat, a nemzeti összetartozást fontosnak tartó bihari magyarok nevében tiltakozunk Gyurcsány Ferenc nagyváradi kampányrendezvénye ellen, és elítéljük azt, hogy az RMDSZ felvállalta ennek megszervezését – áll a nagyváradiak közleményében. /Tibori Szabó Zoltán: Román–magyar kormányülés Bukarestben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

A „nemzeti tartózkodási vízum” csak 90 napig érvényes, e határidőn belül „nemzeti tartózkodási engedély”-t kell igényelni a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának területileg illetékes igazgatóságán, adott tájékoztatást Budapesten Egyed Zoltán, a BM Idegenrendészeti Igazgatóságának vezetője. Ha valaki már megszerezte a nemzeti vízumot és jelentkezik tartózkodási engedélyért, ezt még aznap kézhez veheti, díjmentesen. Az eljárás azért ilyen egyszerű – mondta Egyed Zoltán. Romániában 5 évre adják ki az útlevelet, így román állampolgár ideális esetben legtöbb négy és fél évre kaphat ún. nemzeti tartózkodási engedélyt Magyarországon. Ha valaki időközben munkát talál, annak nem kell hazautaznia munkavállalási vízumért, hanem azonnal kérhet ilyen célú tartózkodási engedélyt. /Guther M. Ilona: A nemzeti vízum legtöbb négy és fél évre lehet érvényes. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 6./

Az állampolgársági ügyek intézési időtartama az elmúlt évben már fél évvel csökkent, átlagosan 12 hónapig tartott, ami összhangban van a kormány nemzetpolitikai célkitűzéseivel – közölte Végh Zsuzsanna, a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának főigazgatója. A január 1-jén hatályba lépett állampolgársági törvény módosítása legfeljebb 12 hónapos ügyintézési időt tesz lehetővé a hivatal számára. A korábbi gyakorlat ennél legalább fél, esetenként több évvel is hosszabb időt vett igénybe. A hivatal arra számít, hogy januártól jelentősen megugrik a kérelmezők száma. Nagyon sokan vártak a kedvezőbb jogszabályi rendelkezések hatályba lépésére, ezért csökkent 2005 második felében a honosítási kérelmek száma – fűzte hozzá Végh Zsuzsanna. 2004-hez képest az elmúlt évben mintegy 30 százalékkal csökkent a honosítást és a visszahonosítást kérelmezők aránya, feltehetően az említett „kivárásnak” köszönhetően. Előbbiek száma 12 519, míg utóbbiaké 9938 volt. Magyar állampolgárságot legtöbben a szomszédos országokból kértek: 68 százalékuk román, 11 százalékuk szerb-montenegrói, 12 százalékuk pedig ukrán állampolgár volt. A kérvényezők változatlanul elsősorban a magyar származásra való tekintettel kérik a honosítást. /Rövidebb út a magyar állampolgárság felé. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 11./

A határon túli magyarokat több pontban is érinti a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvénytervezet, amelyet Gyurcsány Ferenc (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP) és Kuncze Gábor (SZDSZ) képviselők nyújtottak be az Országgyűlésnek. A tervezetről, amely a minisztériumok számát csökkenti – megszüntetéssel, összevonással, illetve hatáskörök átcsoportosításával -, május 30-án szavaznak a parlamentben. Ezek szerint a határon túli magyarok ügyeivel kapcsolatos feladatok ellátását, illetve a Határon Túli Magyarok Hivatala felügyeletét a továbbiakban a Külügyminisztérium helyett a Miniszterelnöki Hivatal fogja végezni. Alapítása óta a Határon Túli Magyarok Hivatala többször is gazdát cserélt a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) és a Külügyminisztérium (KM) között. A HTMH-t 1992-ben alapították, a 90/1992. (V. 29.) kormányrendelettel, a Miniszterelnöki Hivatal Határon Túli Magyarok Titkársága egyidejű megszüntetésével. Az Orbán-kormány idején felügyeletét áttették MeH-től a Külügyminisztériumhoz. A következő ciklusban, a Medgyessy-kormány idején újra MeH keretében működött, a Gyurcsány-kormány felállása után visszakerült a külügyhöz. Most ismét közvetlenül a MeH-nek lesz alárendelve. Az önálló Informatikai és Hírközlési Minisztérium megszűnése is kérdéseket vet fel a határon túli magyarok ügyével kapcsolatban, hisz az IHM évek óta több nagyszabású és sikeres programot futtat határon túl. Az IHM feladatköréből a közigazgatási informatikai feladatok ellátása a Miniszterelnöki Hivatalhoz kerül, minden más a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz. Határon túli szempontból fontos változtatás a magyar állampolgársággal, a külföldiek beutazásával és tartózkodásával, a menedékjoggal kapcsolatos feladatok áthelyezése az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz a megszűnő Belügyminisztériumtól. /Guther M. Ilona, Budapest: Tegnap aláírták a koalíciós szerződést, ma szavaznak a kormányátalakításról. HTMH – újra elveszik a külügytől. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 30./

Az 1989-es rendszerváltás után a romániai polgári titkosszolgálat folyamatosan követte az erdélyi magyar közösség megnyilvánulásait. Jelentéseiben visszatérő motívum a helyi radikális csoportok külföldről történő támogatása és irányítása. Ezen a héten mutatják be a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) székelyföldi jelentését a bukaresti törvényhozásban, Nicolae Popa konzervatív párti (PC) honatya kezdeményezésére. Tavaly december második felében kezdte meg az autonómiaigénylést felmérni szándékozó belső népszavazását a Székely Nemzeti Tanács. Hasonló alkalmat adott a SRI elszámoltatására idén március elején az ezúttal az RMDSZ nevéhez kötődő Szövetség Székelyföldért Egyesület megalakulása Gheorghe Funar Nagy-Románia párti (PRM) főtitkárnak. Az SRI közvetlenül az 1990 márciusában bekövetkezett marosvásárhelyi véres események után alakult meg hivatalosan. Addig nyílt titok volt, hogy nem hivatalosan ugyan, de már három hónapja működik a belföldi polgári hírszerzés a bukaresti Turisztikai Minisztérium egyik irodájában. Erről írt Radu Portocala, Franciaországban élő román származású újságíró Egy palotaforradalom anatómiája című könyvében a kilencvenes évek elején. Nicolae Ceausescu államfő és kommunista pártfőtitkár menekülése után négy nappal a Belügyminisztérium keretében működő Állambiztonsági Főosztályt (DSS) megszüntették, majd állományát és infrastruktúráját rendelettel átvette a Honvédelmi Minisztérium. Hivatalosan az állam és kormány vezetőit 1989. december 26-tól 1990. március 20-ig a belföldi katonai hírszerzés tájékoztatta az országban zajló eseményekről. A rendszerváltás utáni években a polgári titkosszolgálat arról számolt be a törvényhozásban ismertetett jelentéseiben, hogy idegen országok ügyködnek Románia területén. „A külföldi kémszolgálatok akcióinak célja volt a nemzeti kisebbségek körébe történő beszivárgás mesterséges feszültségek keltése céljából a kisebbségek és a többségi lakosság között” – olvasható az 1990. novemberi SRI-jelentésben. Egy évvel később, amikor a Katona Ádám nevéhez kötődő Erdélyi Magyar Kezdeményezés (EMK) nevű RMDSZ-platform székely népgyűlést hívott össze az autonómia kikiáltására a Hargita megyei Agyagfalvára, a honvédelmi tárca hadgyakorlatot tartott az októberre meghirdetett népgyűlés előtti hónapokban Székelyföld több településén. Stefan Gusa tábornok katonai vezérkari főnök 1991. július 18-án azt nyilatkozta a berepülések kapcsán a közszolgálati televízió Pro Patria című katonai műsorában, hogy a könnyen elzárható hágókat és szorosokat ismertették a parancsnokokkal. Egy nappal később a genfi nemzeti kisebbségi konferencia a záródokumentumában kiállt a nemzeti kisebbségek védelméért. Október 17-én a bukaresti parlament elfogadta a SRI működését szabályozó törvénytervezetet. 1993-as jelentésében a SRI az EMK-ról azt állította, hogy 1992-ben külföldről kapott anyagi támogatást és egyben „külföldi intézmények tisztségviselői koordinálják a romániai szélsőséges irányzatokat”. Iliescu elnök elsősorban az általa horthysta-nosztalgikus és újfasiszta köröknek nevezett nyugati magyar emigrációt bírálta a velük rokonszenvező erdélyi körök támogatásával. „Az egyik Romániában akkreditált külföldi képviselő az általa megfelelőnek talált személlyel igyekezett helyettesíteni a kisebbségi közösség vezetőjét” – olvasható továbbá a jelentésben. Nem változott a helyzet a kilencvenes évek derekán sem. Továbbra is külföldi ügynököket azonosított a SRI a „magyar autonomista-szeparatista és revizionista akciók” támogatásában. 1995 februárjában és márciusában ismét harci helikopterek és harci repülőgépek jelentek meg több székelyföldi település légterében. Az SRI részére készült katonai felderítési jelentés szerint „a magyar többségű településeken feszült hangulatot keltenek az RMDSZ-vezetők provokatív és agresszív nyilatkozataikkal”. Ion Iliescu államfő 1995. március 4-én elfogadhatatlannak nevezte „egyes magyarországi politikai erőknek azt az igényét, hogy ők irányítsák a más államok területén működő magyar kisebbségek politikai tevékenységét”. Kedvező konjunktúra esetén nyíltan veszélybe kerülne Románia területi épsége, ha a magyar és ukrán nemzeti kisebbségek szervezeteitől származó egyes akciók ellenőrizhetetlenné válnának – fogalmazott Ovidiu Soare, a SRI alkotmányvédelmi osztályának vezetője. Két hónappal korábban Constantin Degeratu dandártábornok, a védelmi miniszter első helyettese azután látogatott Székelyudvarhelyre, hogy véget ért a Kárpát-medencei térség magyar polgármestereinek konferenciája, illetve az előtt a polgári fórum előtt, melyen Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Németh Zsolt alelnök jelenlétében mutatta be a Temesvár szelleme című kötetét Tőkés László nagyváradi református püspök. 1997. szeptemberében ismertette Sergiu Nicolaescu szociáldemokrata szenátor Erdély militarizálási tervét, mellyel megelőzhető lenne a koszovóihoz hasonló helyzet megismétlődése. 1998 nyarán a román védelmi minisztérium fővezérkarának pszichológiai műveleti osztálya gyakorlatot tartott Kovászna és Hargita megye határában, Havasi Gyopár 98 elnevezéssel. A SRI 1999. évi jelentése megemlíti, hogy szélsőséges szervezetek és külföldi titkosszolgálatok arra tesznek kísérleteket, hogy alapítványok és egyesületek álcája alatt szélsőséges csoportokat alakítsanak, de nem nevesíti ezeket. A 2000. és 2001. évi összefoglalókban csak általánosságokban fogalmazza meg helyzetképét a SRI, a 2002. évi jelentésében már olyan régiós autonomista vagy föderalista műveletekről számol be, melyek a romániai gyakorlattól eltérő földrajzi, történelmi és felekezeti hagyományú modelleket vesznek alapul. Az SRI szerint külföldi támogatást élvező belföldi körök a Románia külföldi arculatát hátrányosan érintő megnyilvánulásokat próbáltak kezdeményezni. Autonomista-szeparatista műveletek megerősödéséről adott hírt a SRI 2003. évi beszámolója: „A romániai magyar radikális körök a szervezési, gyakorlatibb akciókra tették a hangsúlyt az etnikai alapú területi autonómia megszerzési folyamatában”. Az SRI szerint törvénytervezetek előterjesztésével igyekeznek legitimálni szeparatista és alkotmánysértő autonóm kormányzati szerkezeteket. Az etnikai alapú autonomista-szeparatista terveket támogató radikális csoportok agresszivitásáról számolt be 2004. évi jelentésében a SRI: „Propagandatevékenységükkel párhuzamosan az ügyben érdekelt, külföldi támogatást élvező radikális magyar körök biztosították a Székelyföld régió széles körű autonómiáját célzó szervezési formulák kikristályosodását és konszolidációját, és folytatták törvényhozási kezdeményezéseiket a kitűzött célok jogi feltételeinek elérésére. ” A 2005-ös és 2006-os évi jelentések még nem hozzáférhetők. Szinte minden évi dokumentumban az áll, hogy a csoportok nem élveznek tömegtámogatást, „ennek ellenére az autonómiaelvek radikális színezetű, következetes hangoztatása kockázatot jelent a társadalmi stabilitás rovására. ”A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ 1992-ben elfogadott törvénye szerint /7. cikkely/: „A SRI célja a Románia területén kezdeményezett, szervezett vagy létrejött, nemzetbiztonsági vonzatú adatgyűjtési struktúráknak, illetve az ezekhez történő csatlakozásnak, valamint a távközlések törvénytelen vételét lehetővé tevő eszközök gyártásának, birtoklásának vagy használatának felderítése és elhárítása. ” /Domokos Péter: A román hírszerzés jelenléte a Székelyföldön 1990 után. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), márc. 22./

Néhány évvel ezelőtt sorozatosan jelentek meg ügynöklisták Budapesten. Sokaknak feltűnt, hogy az első ügynöklistán szinte csak jobboldaliak szerepeltek: püspökök, papok, közéleti személyiségek. Az áldozatok, akiket beszerveztek, vagy megpróbáltak beszervezni, de mégsem sikerült. Nem jelentek meg ezen a listán azok, akik működtették a rendszert. Vajon miért? Kiszely Gábor történész, aki könyvet írt az ÁVH, a terrorszervezet történetéről, leszögezte: „egyetlenegy ügynöklista sem jelent meg. Szó sincs ügynöklistáról. Pusztán egy manipulatív szándékkal feldobott névsorról, amit nem nevezek ügynöklistának. Ilyen listát ugyanis bárki készíthet. ” „ Igazi ügynöklista nem látott napvilágot Magyarországon, annál inkább egy manipulatív, hírhedt lista, amelyet a közvélemény Antall-listának nevez. ” Ezen a listán szerepelnek valódi ügynökök, és olyan emberek, akiket be akartak sározni. Furcsa, hogy sokaknak, akik valóban együttműködtek a titkosszolgálattal, hiányzik a neve. Ez a lista tehát rágalomhadjárat, méghozzá alvilági módszerekkel. Sikerült elhitetni a közvéleménnyel, hogy ez ügynöklista. Kiszely elmondta, igaz, hogy a rendszerváltáskor az elvtársak iratokat égettek, de gondosan ügyeltek arra, hogy az elégetett iratok tartalmát rögzítsék mágneses szalagon vagy már számítógépen. A megsemmisített listák valamilyen formában továbbélnek, ezt biztosra vehető. Hogy ezek hol találhatók? Kiszely nem tartja valószínűnek, hogy ez a jelen titkosszolgálatoknál van, amelyek közül egyik sem jogutódja a feloszlatott III/III-nak. Hogy ezek a III/III archívumában találhatók, megint csak vélelmezhető. Azonban ez nem kutatható. A munkásőröknek és a párttagoknak kötelességük volt rendelkezésre állni informátorként. Érdekes: azt a témát, hogy vajon mennyiben volt segítőtársa a Munkásőrség a III/III-nak, soha senki még nem kutatta. Sokan dolgoztak úgy, mintha beszervezett ügynökök lennének, csak később szépen el lehetett tűnni, mert sehol nem regisztrálták őket. Kérdés: vajon hová kerültek a titkosszolgálattól elbocsátott emberek, kit integráltak közülük más titkosszolgálatokba mint szakembert. Hogyan kerültek ezek a tisztek a gazdasági életbe, hogyan találták meg ismét a kapcsolatot egymással? Erre sincs konkrét bizonyíték. A lehallgatást a BM III/IV-es részlege végezte. Ezek az iratok ma is nemzetbiztonsági rizikót, kockázatot jelentenek, tehát nem kutathatók. Egy lehetősége van a kutatónak: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába, az archívumban több kilométeren keresztül rághatja át magát az aktákon: ki mindenkit hallgattak le? Többtízezer embert hallgattak le, volt, akit csak időlegesen hallgattak le, aztán leszerelték nála a készüléket, majd a poloskarendszert rárakták másra. Elképzelhető, hogy egyes elbocsátott III/III-asoknál maradt lehallgató készülék. Hogy ezek a csoportok kiknek ajánlhatták fel szolgálataikat, és esetleg dolgoztak tovább illegálisan, ez nem bizonyítható. Az elmúlt években lejárattak közéleti személyiségeket, például Kondor Katalint vagy Kaposvár polgármesterét. /Frigyesy Ágnes: Hamis ügynöklisták a jobboldal lejáratására? Beszélgetés Kiszely Gábor történésszel, a Terror Háza szakmai igazgatójával. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 20./

Hargita megye kistérségi társulásainak vezetői találkoztak június 29-én Tusnádfürdőn. – Tíz évvel a kistérségek megalakulása után még ott tartunk, hogy keressük azok helyét és létjogosultságát a megye életének körforgásában – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke. A tanácskozáson mindegyik kistérségi ügyvezető beszámolt az általa vezetett társulás tevékenységéről. Az intézményvezetők nagy része nehezményezte a polgármesteri hivatalok és a helyi cégvezetők érdektelenségét tevékenységük iránt. – Egy személyben viszont nem lehet maradandót alkotni, ezért a közeljövőben legalább öt-öt emberrel kellene gyarapítani a kistérségi irodák személyzetét – javasolta Gál Kálmán, a Felcsík kistérség ügyvezetője. A beszélgetésen a jelenlevők ez évi terveikről is szóltak. Homoródszentmártonban például a községközpontot akarják korszerűsíteni, a Pogány-havas kistérségben pedig a régi épületek rekonstruálásán és azok karbantartásán dolgoznak. Alcsíkon az ottani egyesület a csíkszentimrei Büdösfürdőn egy tanulmányi ház felújításán fáradozik. A mostani összejövetelen Bogos Zsolt, a Belügyi és Közigazgatási Reform Minisztériumának vezérigazgatója az önkormányzati társulások pályázati lehetőségeiről tartott előadást. /Kozán István: Helykereső kistérségek. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 30./

Július 31-étől hivatalosan is Gáti István a Közigazgatási Reformok Országos Hatóságának az igazgatója. A volt Szatmár megyei alprefektust a miniszterelnök azt követően nevezte ki a Közigazgatási és Belügyminisztérium hatáskörébe tartozó intézmény élére, hogy két és fél hónapon át Vrancea megyében, Focsani-ban volt kormányzati felügyelő. /(fodor): Gáti igazgató lett. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 1./

Csík már „betelt”
A csíkszeredai magyar konzulátus kénytelen elutasítani azokat, akik időpontot kérnek a jövő évre állampolgársági kérvényük benyújtására. Eddig több mint hétezer időpontot pipáltak ki az előjegyzési naptárban, és június 30-a az utolsó dátum, amikor fogadni tudják a kérvényezőket – tudta meg lapunk a diplomáciai képviselet ügyfélszolgálatától.
A csíkszeredai magyar konzulátus kénytelen elutasítani azokat, akik időpontot kérnek a jövő évre állampolgársági kérvényük benyújtására. Eddig több mint hétezer időpontot pipáltak ki az előjegyzési naptárban, és június 30-a az utolsó dátum, amikor fogadni tudják a kérvényezőket – tudta meg lapunk a diplomáciai képviselet ügyfélszolgálatától. Az érdeklődőket egyelőre a kolozsvári és bukaresti konzulátusra, illetve Magyarországra irányítják.
„Nem tudjuk, mi történik majd június 30-a után, jelenleg Budapest utasításaira várunk” – magyarázta érdeklődésünkre a konzulátusi alkalmazott. A csíkszeredai diplomáciai képviselet külföldön tartózkodó ügyvivőjét, Balogh György konzult lapunk tegnap nem tudta elérni az ügyben.
A kolozsvári és a bukaresti konzulátus előrejegyzési naptárában még bőven van hely. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzultól megtudtuk, eddig több mint négyezren jelezték, hogy jövőre kérvényezni kívánják az állampolgárságot. „Akik most fordulnak hozzánk, azokat márciusban várjuk a kérvényükkel” – mondta a diplomata. Drávucz Herbert bukaresti főkonzul tájékoztatása szerint eddig több mint háromszázan keresték meg ügyfélszolgálatukat, a legutóbbi jelentkezőt március 4-re hívták be a diplomáciai képviseletre.
Wetzel Tamás miniszteri biztos tegnap igyekezett megnyugtatni az állampolgársághoz folyamodókat: december közepére minden készen áll az egyszerűsített honosítási eljárás januári bevezetéséhez. Az MTI-nek elmondta: minden személyügyi, infrastrukturális és informatikai fejlesztés ütemtervszerűen halad, sőt, a legtöbb fejlesztés jobban is áll, mint ahogyan azt eredetileg tervezték. Így semmi akadálya nincs annak, hogy december közepére minden készen álljon az egyszerűsített honosítási eljárás január 1-jei indulásához.
Tájékoztatása szerint a kormány 830 millió forintot biztosított az idei fejlesztésekre. A várhatóan nagyszámú kérelmek gyors elbírálása miatt pedig 170 embert vettek fel különböző szervezetekhez, akiknek természetesen a munkavégzéshez szükséges feltételeket is biztosítani kellett. Emellett az egyes külképviseletek bővítése is szükségessé vált. Ráadásul a gyors adattovábbítás és elbírálás érdekében a jelenlegi informatikai rendszereket is fejleszteni, illetve bővíteni kellett.
Jelenleg a „finomhangolásnál” tartanak, az egyes képzések ugyanis a napokban fejeződnek be, az informatikai rendszerek már a tesztelési folyamatban vannak, illetve a nagy érdeklődésre való tekintettel újabb ingatlanok átalakítása is szükséges három külképviselet (Csíkszereda, Kolozsvár, Szabadka) esetében.
A miniszteri biztos kitért arra is, hogy jövőre összesen, a három érintett tárcánál (Külügyminisztérium, Belügyminisztérium, illetve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) mintegy 2,4 milliárd forint áll rendelkezésre az egyszerűsített honosítási eljárásra. Hozzátette: minden fejlesztés ideiglenes jellegű, hiszen az első évben várható a legtöbb kérelem. Az igények függvényében pedig megtakarítások is elképzelhetők.
Wetzel Tamás elmondta, hogy december 8-10 között Erdélyben három tájékoztatót tart az Erdélyi Demokrácia Központok Hálózatának, amelyek helyben segítik az egyszerűsített honosítást.
Cs. P. T. Új Magyar Szó (Bukarest)

Az egyszerűsített honosítás tapasztalatait is megtárgyalják
Az egyszerűsített honosítás tapasztalatairól, a kisebbségi vegyes bizottságokról és a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) szakbizottságairól lesz szó a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság keddi ülésén – mondta el Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár.
Kifejtette: örömmel látják, hogy a kedvezményes honosítás ügyintézése problémamentesen zajlik, de az eddigi tapasztalatokat, fejleményeket szeretnék áttekinteni. Napirenden szerepel még a Bethlen Gábor Alap, amelyről december 23-án fogadott el törvényt az Országgyűlés. A bizottság tagjait az alap indulásáról tájékoztatják, illetve arról, hogyan alakul át az eddigi támogatási rendszer, milyen nyilvántartást működtetnek, hogyan szeretnék az adatszolgáltatást megvalósítani az egyes államtitkárságok között. Megjegyezte: az alaphoz kapcsolódó alapkezelő nonprofit zrt. létrehozása is folyamatban van, várhatóan egy hónapon belül megkezdheti munkáját.
Téma lesz a Máért szakbizottsági rendszere. A helyettes államtitkár felidézte, hogy tavaly a Máért ülésén négy szakbizottság felállításáról döntöttek, az oktatási és kulturális, a gazdasági és önkormányzati, a külügyi és jogi, illetve a szórványtestület. Utóbbinak két albizottsága lesz, az egyik a kárpát-medencei szórványmagyarsággal, a másik a nyugati diaszpórával foglalkozik majd. A diaszpóra szakbizottság kivételével mindegyik testület még januárban ülésezik, a diaszpóratestület pedig várhatóan februárban tanácskozik. A szakbizottság munkájában a Máért tagszervezetei mellett a kormányzat képviselői is jelen lesznek – hangsúlyozta.
A tárcaközi bizottság negyedik témája a vegyes bizottságok munkája lesz. Répás Zsuzsanna elmondta, hogy összesen hat kisebbségi vegyes bizottság ülése várható az első félévben, először a magyar–szlovák vegyes bizottság tart majd ülést.
A kormány augusztus 27-i hatállyal hozta létre a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottságot (NPTB) a kölcsönös felelősség és figyelem elvén nyugvó nemzetpolitikai tevékenység összehangolására. A testület elnöke Semjén Zsolt, a miniszterelnök általános helyettese, alelnöke pedig Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az NPTB feladata – a kormányhatározat szerint – egy, a kormány nemzetpolitikai tevékenységét segítő kölcsönös tájékoztatáson alapuló, egységes információs rendszer létrehozása, a nemzetpolitikai vonatkozású feladatok végrehajtásának koordinálása és értékelése, az egyes minisztériumok külhoni magyarokat érintő tervezési tevékenységének összehangolása, a központi államigazgatási szervek külhoni magyarokat érintő tevékenységének folyamatos figyelemmel kísérése, és javaslattétel a kormány számára a nemzetpolitikai vonatkozású feladatok végrehajtása során a forrásigény összehangolt tervezésére és a pénzfelhasználás ellenőrzésére.
A bizottságban képviselteti magát a Belügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Külügyminisztérium, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkári, illetve parlamenti államtitkári szinten. A bizottságban helyet foglal a KSH elnöke is. A kormány határozatában felkérte a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét, valamint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vezetőjét, hogy személyesen vagy delegáltja útján állandó meghívottként vegyen részt az NPTB munkájában. A testület legalább negyedévente tart teljes ülést.
MTI, Erdély.ma

Magyar-román állambiztonsági kapcsolatok (1945-1982)
A kezdeti fagyos viszony 1956 környékén engedett fel: leveleztek, találkoztak, együttműködtek, sőt, csereüdülési program is létezett.
Első rész
A kontextus
Jelen tanulmány a második világháború utáni magyar-román kapcsolatok egyik fontos területét, a belügyi és állambiztonsági területen kifejtett együttműködést rekonstruálja. Erősen rendszerspecifikus – a Szovjetunió által létrehozott birodalmi/szövetségi struktúrákhoz köthető – jelenségről van szó, amely évtizedeken át jelentős befolyást gyakorolt a két szocialista ország viszonyára. Ismert, hogy a második világháború utáni időszakban a szovjet tömb létrehozása szoros együttműködésre késztetett olyan állambiztonsági gépezeteket, amelyek 1918 óta békeidőben is létfontosságú feladatnak tekintették az egymás elleni elhárító és hírszerző munkát. Példaként említhetjük a magyar és a román, vagy a magyar és a csehszlovák állambiztonsági szervezetek között szorgalmazott együttműködést. A szocialista országok belügyi/állambiztonsági szervei közelmúltbeli kapcsolatának mélyebb ismerete hozzásegíthet ahhoz, hogy túllépve a párt- és államközi kapcsolatok szűk metszetét, tágabb összefüggéseiben értelmezzük a magyar államszocialista rendszer felső apparátusanak hozzáállását a kisebbségi kérdéshez és a határontúli magyarok ügyéhez.
Milyen formális és informális keretek között működtek együtt a térség állambiztonsági szervei, és mennyire volt sikeres és gördülékeny a kooperáció? A folyamat kezdete alighanem a szovjet hadsereg 1944-45-ben végrehajtott előrenyomulására datálható, amikor Kelet- és Közép-Európa felszabadításával egy időben új, kommunista befolyás alatt működő erőszakszervezetek jelentek meg a térség országaiban. Noha a szovjet típusú állambiztonságok szervezeti felépítésükben és ideológiai célkitűzéseikben is Moszkva irányítása alatt álltak, a szovjet tömb országai igyekeztek összekapcsolni saját rendszereiket a horizontális információcsere és az operatív együttműködés céljából. Feladatuk rendkívül nehéz volt, mivel a szocialista államközösség egyik íratlan szabálya az egymás belügyeitől való távolmaradás volt. Bár a nem diplomáciai típusú információszerzés „baráti” minőségben is tiltott volt, a legtöbb ország – közöttük főként Románia – egyre gyakrabban tért el az előírástól, és hagyományos nemzetállami szemlélettel irányította a kémelhárító és hírszerző szerveit.
Intenzív kapcsolattartás, gyümölcsöző együttműködés (1948–1963) 
A két világháború közötti időszakban, majd a második bécsi döntést követő háborús években Magyarország és Románia kapcsolatait alapvető geopolitikai ellentétek határozták meg. Az Erdély hovatartozásáról folytatott diplomáciai, kulturális és gazdasági versengésben a két ország titkosszolgálata kulcsszerepet vállalt. Az ellentétes politikai célok és hatalmi érdekek miatt az együttműködés kibontakozását a közös német érdekszférához tartozás sem tette lehetővé.
A helyzet nem változott a háborút követő koalíciós kormányok alatt sem egészen 1948-ig, amikor mindkét országban létrejöttek a szovjet belügyi szervek mintájára felálló, közvetlenül Moszkva irányítása és felügyelete alatt működő új állambiztonsági szervek. Igen kevés forrással rendelkezünk az együtműködés alapjait tekintve döntő fontosságú kezdeti időszakról (1948–56). A magyar Belügyminisztérium iratanyagának jelentős része megsemmisült az 1956-os forradalom alatt, míg a román állambiztonsági iratokat kezelő bukaresti szaklevéltárban a román hírszerzés magyarországi tevékenysége máig minősített, azaz nem kutatható információnak számít. A fennmaradt magyar iratanyag szerint 1956-ig a két állambiztonsági apparátus elsősorban határrendészeti feladatok ellátása során segítette egymás munkáját: az 1948 óta gyakorlatilag lezárt magyar-román határt sokan próbálták illegálisan átlépni, míg mások csempészettel próbálkoztak, és a határon át történő „átbeszélés” is tiltott tevékenységnek számított.
Románia és Magyarország kommunista pártjai, valamint a két államapparátus egymástól szigorúan elszigetelten működött, és az információcsere diplomáciai vonalon is minimális volt. Ezt a szakirodalom részben a szovjetek „közvetlen” hatalomgyakorlásának, részben a két politikai vezetés közötti történelmi gyökerű bizalomhiánynak tulajdonítja, melynek történelmi és pszichológiai okai voltak. Ez az államszocializmus korszakában végigkísérte a magyar–román kapcsolatokat. Részben a technikai feltételek hiányosságai, részben a kétoldalú együttműködés iránti politikai akarat hiányában a szocializmus első éveiben alig találkozunk közös nyomozással, bizalmas adatcsere alapján végrehajtott intézkedésekkel. Ez figyelemreméltó körülmény, mivel 1949-ben több olyan koncepciós eljárást indítottak a magyar és a román kommunista hatóságok, amelyeknek fontos szálait vélték felfedezni egymás országában. Az erdélyi származású Rajk László letartóztatását (1949. május 30.) követően a román hatóságok párhuzamos nyomozásba kezdtek. A román belügyi szervek megkísérelték összekapcsolni az 1949. június 21-én letartóztatott Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök, Rajk László és Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség volt elnökének ügyét egy, a magyar revizionisták ellen vizionált kirakatperben. Rajk bukását követően le is tartóztatták Székelyudvarhelyen élő sógorát, Soós Józsefet a Rajkkal való kapcsolata miatt. A Securitate átal összegyűjtött nyomozati anyagok alapján Rajkot azzal vádolta a román pártvezetés, hogy 1946-ban belügyminiszterként „sovinista” álláspontot képviselt a magyar-román területi vitában, 1948 nyarán pedig külügyminiszerként Székelyföldön járt magánlátogatáson, ahol több helyi magyar kommunista politikussal és értelmiségivel – köztük az 1949-ben szintén letartóztatott Méliusz József íróval – találkozott. Ennek ellenére a két országban zajló koncepciós eljárásokat nem kapcsolták össze. Arról sincs tudomásunk, hogy nyomozótisztek utaztak volna a másik országba, vagy hogy összekötőkkel rendelkezett volna a két belügyminisztérium. 
Az 1950-es évek elején a magyar és a román belügyi szervek konkrét együttműködése két területre korlátozódott: egyrészt a második világháború alatt kompromittált személyek, elsősorban az 1940-44 között Észak-Erdélyben aktív, majd onnan eltávozott és azóta Magyarországon vagy ismeretlen helyen tartózkodó volt csendőrök és katonatisztek felkutatására és kiadatására. Az együttműködés másik vetülete a volt hadifoglyok ellenőrzése volt. 
1950-51 között a magyar hatóságok több száz, a szovjet hadifogságból hazatérő magyar nemzetiségű román állampolgárt hallgattak ki, majd adtak át a román szerveknek. Kivételt képez Demeter János erdélyi politikus testvérének, Demeter Béla kolozsvári újságíró-politikusnak az esete, aki 1944-es Magyarországra történő áttelepedése után Tildy Zoltán köztársaság elnök tanácsadójaként, majd a Külügyminisztérium Béke-előkészítő Osztályának Erdély-szakértőjeként működött. 1944 és 1946 között Demeter jelentős szerepet játszott a magyar béke-előkészítésben, amennyiben bizalmas információkat gyűjtött és továbbított Budapestnek az ismét román fennhatóság alá került Észak-Erdély politikai és társadalmi helyzetéről. 
Demeter vizsgálati dossziéjából kiderül, hogy az 1945 óta Magyaroszágon élő újságírót, aki 1946 nyarán a párizsi békekonferencián is részt vett a magyar kormány képviseletében, 1947-ben előzetes letartóztatásba helyezte az Államvédelmi Hatóság. Április másodikai kihallgatása alkalmával részletes vallomást tett a háború utáni politikai-diplomáciai tevékenységéről, amely egyébként teljes összhangban volt a magyar kormány, valamint a Magyar Kommunista Párt álláspontjával: a trianoni határvonalat „etnikai elveken” részlegesen korrigálni kell. 
Demetert később szabadlábra helyezték, és megszüntették az ellene indított eljárást. Négy évvel később, 1951. március 15-én balatonlellei otthonában viszont ismét felkereste az Államvédelmi Hatóság a minden tisztségétől megfosztott, elszigeteltségben élő volt politikust. Letartóztatását házkutatás követte, Demetert azonban már ki sem hallgatták, hanem április 18-án átadták a román hatóságoknak, hogy támogassák annak bizonyítását, miszerint a romániai vádlottak (Teleki Béla mellett Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök, Venczel József egyetemi tanár, Demeter János és Balogh Edgár befolyásos baloldali politikus) Erdélyt el akarták szakítani Romániától. 
Demeter Béla 1952. december 24-én halt meg a Bukarest melletti Văcăreşti börtönben. Az ő esetében bizonyítottnak tekinthető a kétoldalú együtműködés, de az eljárás módja (a fogoly előzetes kihallgatás nélküli átadása) a már említett kapcsolat esetlegességére, gyengeségére utalhat. A kooperáció intézményesülése egyértelműen az 1956-os forradalomhoz köthető. 
A magyar események erdélyi visszhangja tüntetéskísérletben, szórólapok terjesztésében, széleskörű „politizálásban” nyilvánult meg. 1956-ban a romániai magyar nemzetiségű lakosság egy részében nemcsak a román kommunista rendszer, hanem a kisebbségi lét méltósága, elviselhetősége iránti hit is megingott. A román hatóságoknak rá kellett döbbenniük, hogy nem ismerik az erdélyi magyar lakosság és értelmiség közhangulatát. Válaszul intenzív állambiztonsági hálózatépítésbe kezdtek és kemény megtorlásban részesítettek mindenkit, aki szolidaritását fejezte ki a magyarországi forradalmárokkal. 1956 sokféleképpen hatott a szocialista országok, és különösen Magyarország és Románia kapcsolatára. Noha az újrainduló román nemzeti államépítési folyamat zavarta a szomszédos Magyarországgal való viszonyt, a magyar válság új integrációs folyamatok elindítására késztette a Szovjetuniót és a kelet-európai kommunista államokat. 
Ehhez a rendkívül fontos területhez tartozott a magyar-román belügyi és állambiztonsági kapcsolatok folyamatos fejlesztése. A szakmai közvélemény előtt ismeretes Ion Mihai Pacepa volt tábornok, hírszerzőtiszt állítása, mely szerint a Magyarországon zajló politikai eseményektől tartó román pártvezetés már a forradalom előtti hónapokban elhatározta, hogy magyar származású (vagy anyanyelvi szinten beszélő) felderítő tiszteket küld Magyarországra. Bár az eddigi kutatások nem támasztották alá Pacepa állítását a román tisztek „tömeges beáramlásáról” az 1956-os forradalom leverése után újjászerveződő magyar állambiztonsági gépezetbe, figyelemre méltó, hogy 1957 elején Románia Vilhelm Einhorn, azaz Einhorn Vilmos belügyi tisztet nevezte ki a budapesti román nagykövetség tanácsosává. Einhorn tényleges budapesti tevékenysége máig feltáratlan. Másfelől a gyakori politikai konzultációk és a Nagy Imre-ügy „megoldásában” tapasztalható együttműködés, valamint a román és a magyar belügyminisztériumban párhuzamosan történő átszervezések, fontos kinevezések egybeesése (a megtorlást levezénylő Biszku Béla és Alexandru Drăghici belügyminisztereket szinte egyszerre nevezték ki) arra engednek következtetni, hogy 1956 novemberétől a magyar-román belügyi együttműködés intenzívebbé, közvetlenebbé vált. 1957 és 1963 között a két társszerv érintkezésére már nem csak szovjet irányítás vagy közvetítés mellett került sor, noha a levelezés továbbra is orosz nyelven folyt. A kapcsolatfejlesztésben kulcsszerepet játszott a magyar forradalom részvevőinek felkutatása és elítélése. Az ÁBTL iratanyaga egyértelműen bizonyítja, hogy a két BM rendszeresen cserélt információt „ellenforradalmi” eseményekbe keveredett román állampolgárokról. Az intézkedés több esetben súlyos bírósági ítéletekhez vezetett. 1962. január 25-én a BM II/6-b alosztálya az NKO és a román állambiztonsági szervek együttműködését kérte Nagy Gyula, Budapesten élő volt köpeci főjegyző és István nevű fia elleni terhelő anyagok gyűjtéséhez. 1958-ban Nagy István Magyaroszágon élő apját látogatta meg, és „visszatérésekor 98 db ellenforradalmi sajtóterméket akart magával vinni. Kurticson a határőrizeti szervek lefoglalták.” A román belügyi szervek válasza szerint „az 1959. február 25-i 285. sz. bírósági határozat értelmében Nagy Istvánt 7 évi szigorított börtönbüntetésre ítélték”. A köpeci születésű Nagy István elítélésének ténye eddig semmilyen tudományos adattárban nem szerepelt. De a belügyi szervek tájékoztatták egymást a magyarországi kapcsolatokkal rendelkező, már letartóztatásban levő román állampolgárokról is. 1958. október 30-án Harangozó Szilveszter és a belső elhárítás akkori vezetője, Hollós Ervin kérésére a Securitate kihallgatói Lakó Elemért és Varró Jánost, a kolozsvári Bolyai Egyetem augusztus 26-án őrizetbe vett oktatóit faggatták Czine Mihály irodalomtörténészről, aki 1956-ban ösztöndíjas aspiránsként járt Kolozsváron, és megismerkedett a két fiatal erdélyi pályatárssal. A román fél válasza szerint Varrót nem sikerült kihallgatni „rossz egészségügyi állapota miatt”, viszont orosz fordításban csatolták Lakó Elemér 1958. november 15-én készült kihallgatási jegyzőkönyvét, melynek eredeti példánya a román állambiztonsági levéltárban található. A két irodalomtörténészt végül 1959-ben 18 és 16 év börtönre ítélték; ismereteim szerint Czine Mihályt ez ügyben nem zaklatta a magyar politikai rendőrség. 
Jóval intenzívebben működött együtt a két állambiztonság 1960-1962 között, amikor kétoldalú megfigyelés alá vonták Domokos Pál Péter, Bodor György, Vita Sándor és más „jobboldali”, „nacionalista” – erdélyi származású és 1944 óta Magyarországon élő – értelmiségieket. A jobboldali értelmiségi körök elleni eljárásokról a kora Kádár-korszakban Standeisky Éva írt figyelemre méltó esettanulmányt. Ebben kifejti, hogy az 1905-ben Kézdivásárhelyen született Bodor György jogtanácsos a volt középosztály reformok iránt elkötelezett és a nemzeti tradíciókat az 1945 után uralmon lévőktől eltérően értelmező nagyszámú rétegéhez tartozott, amelyet a kisebbségben élő magyarok sorsa és Erdély hovatartozásának esetleges rendezése különösen foglalkoztatott. Ez veszélyérzetet keltett a kádári hatalomban, és kemény válaszra késztette. Bodort Püski Sándorral és Zsigmond Gyulával együtt tartóztatták le 1962 márciusában. Az ezt követő perben Zsigmond Gyulát háromévi börtönbüntetésre ítélték, Bodor György három és fél évet kapott. A legsúlyosabb büntetést – négy és fél évet – Püski Sándorra mérték. Témánk szempontjából fontos rámutatni a román és a magyar állambiztonsági együttműködés szerepére az említett ügy felgöngyölítésében és „realizálásában.” Miután a román hatóságok letartóztatták és elítélték Bányai Miklóst, Domokos Pál Péter erdélyi kapcsolatát, 1961 márciusában Budapestre utazott Domokos másik kapcsolata, Paál Gábor csíkszeredai ügyvéd. Ekkor a román belügy arra kérte a magyarokat, hogy vegyék őt szoros megfigyelés alá Budapesten, amit a magyar fél teljesített is. 1961. május 30-án a BM II/5-a alosztálya a következő beszámolóval és javaslattal fordult Bukaresthez: „Közöljük a Román Állambiztonsági Minisztériummal, hogy feldolgozás alatt tartunk egy nacionalista illegális csoportot, akik kapcsolatban állnak román állampolgárokkal. A feldolgozás alatt álló csoport több vezető tagja Romániából települt át Magyarországra. Így pl. Domokos Pál Péter 60 éves, pártonkívüli, tanár, budapesti lakos, dr. Bodor György 54 éves, pártonkívüli, vállalati jogász, budapesti lakos, dr. Vita Sándor 60 éves pártonkívüli, alkalmi munkás, budapesti lakos. A csoport egyebek közt azzal foglalkozik, hogy ellenséges tartalmú tanulmányokat készítenek, amelyeken az ún. »erdélyi kérdést« is tárgyalják. Ezen »tanulmányokat« és más nacionalista jellegű könyveket illegális úton kijuttatják a Román Népköztársaságba élő kapcsolataiknak. A RNK-ban élő kapcsolataik közül eddig a következő személyek merültek fel: dr. Jakó Zsigmond kolozsvári lakos, volt »Magyar Párt« képviselője, Tankanicz Ádám személyigazolvány száma: CM – 423397, könyvtáros, Bányai Miklós elítélt, dr. Paál Gábor. Számunkra hasznosan a fent leírt ügyben már régóta működünk együtt a román elvtársakkal. Az ügy feldolgozásának előrehaladott állapota szükségessé tenné, hogy rövid időn belül tisztázzuk a RNK-ba irányuló tevékenységét [sic!]. Javasoljuk az elvtársaknak, hogy a két minisztérium megbízottai ezen ügyben az együttműködés jobb megszervezése érdekében találkozzanak. A személyes találkozás megoldható lenne részletes, kölcsönös tájékoztatás, közös operatív intézkedések megbeszélése, pl. ügynökök kölcsönös utaztatása a kapcsolatok jellegének felderítésére és a bűncselekmények dokumentálására stb. Amennyiben szükségesnek tartják a fenti ügyben a további közös munkát, javasoljuk, hogy a találkozó az elvtársak által megjelölt időben és helyen, vagy Budapesten jöjjön létre. Válaszukat várjuk.” 1962 márciusában Nagyváradon találkozott a két nyomozóhatóság. Noha az értekezlet eredményeiről nem maradt feljegyzés, Hollós Ervin osztályvezető előzetes emlékeztetője jól szemlélteti az együttműködés mélységét: „A megbeszélés során – többek között – a következő kérdéseket vetjük fel, amelyek esetleges dokumentálása számunkra – a már jelzett ellenséges tevékenység félbeszakítása érdekében – különös fontossággal bír: Domokos Pál Péter 1945 előtti magatartása, tevékenysége. /:VKF/2-es besúgó volt?:/ Bányai Miklós korábban vallotta, hogy Domokos Pál Péter egy magyarországi illegális szervezkedés tagja. Az ezzel kapcsolatos dokumentumok számunkra igen fontosak. Bányai Miklós letartóztatása alkalmával lakásán néhány könyvet is lefoglaltak, amelyeket – állítólag Domokos Pál Pétertől kapott. Az ezzel kapcsolatos dokumentációt is lényegesnek tartjuk. Adataink szerint Domokos Pál Péter kapcsolatot tart Antal Áron tanár, csíkszeredai, dr. Paál Gábor csíksomlyói és Erőss Mária brassói lakosokkal. A kapcsolat jellegének és formájának dokumentálását kérjük. Adataink szerint dr. Jakó Zsigmond volt ügyvéd, cluji lakos kapcsolatot tart Domokos Pál Péter köré csoportosult nacionalistákkal. Ezzel kapcsolatos esetleges dokumentumok tanulmányozását is szükségesnek tartjuk. A felsorolt kérdésektől függetlenül, a megbeszélések során felvetjük a magyarországi nacionalista csoportosulások és romániai kapcsolataik esetleges közös operatív feldolgozásának szükségességét, lehetőségét is.” Az 1957-1963 közötti időszakban a legtöbb információt a román állambiztonsági szervek azokról a Romániába utazó magyar állampolgárokról szolgáltatták magyar kollégáiknak, akik politikai múltjuk (volt katonatisztek) vagy származásuk (papi család, „volt kizsákmányoló”) miatt az elhárító szervek figyelmébe kerültek, és az erdélyi magyar kisebbség helyzetével kapcsolatosan „helytelenül” nyilatkoztak ismerőseik, rokonaik előtt. 
A magyarországi és erdélyi magyar „nacionalistákról” folytatott közös nyomozások érezhetően felerősítették a román vezetésben azt az 1956 óta széles körben osztott vélekedést, hogy az erdélyi kérdés körül erős érzelmek uralkodnak Magyarországon és az erdélyi magyarok körében is, ezt pedig határozott nemzetiségpolitikával kell orvosolni. Az 1960-as évek elején az állambiztonsági együttműködés legérdekesebb vetülete a személyes kapcsolatok kiépítése volt. 1960 áprilisában Budapestre látogatott a Kolozs tartományi állambiztonsági szervek korábbi parancsnoka, Mihai Nedelcu ezredes, aki fontos szerepet játszott az 1956-os forradalmat követő romániai megtorlásban. A vele tárgyaló magyar állambiztonsági tisztek első kézből értesülhettek a román BM-ben zajló átszervezésekről, a szovjet mintára megalakuló Román Állambiztonsági Bizottságról, a határőrség áthelyezéséről a Honvédelmi Minisztérium ellenőrzése alá, valamint egy volt belügyminiszter-helyettes, Alexandru Mureşanu (eredeti nevén Ady László) eltávolításáról és letartóztatásáról „multjára való tekintettel”. 1963 februárjában pedig egy magyar állambiztonsági tiszt, Simon Tihamér, a Vas megyei RFK Politikai Osztályának vezetőhelyettese és dr. Szabó Péter, a Vas megyei főügyész utaztak Romániába. A látogatásnak operatív célja volt: 
egy Balozsán István nevű, háborús bűnökkel vádolt személy felkutatása, akiről olyan információk érkeztek, hogy Nagyvárad környékén tartózkodik. Bukarestben Marton György alezredes, a román BM bukaresti tartományi vizsgálati osztályvezetője fogadta a magyar küldöttséget, majd Nagyváradra kísérte, ahol két magyar nemzetiségű román tiszt, Jakab József százados, a vizsgálati osztály vezetője és Buzás Imre beosztott segítette a magyar nyomozók munkáját.
Két hét alatt húsz személyt hallgattak ki, négy szembesítési jegyzőkönyvet és kilenc felismerési jegyzőkönyet készítettek, valamint 28 polgári személyről gyűjtöttek operatív információt. Noha az általam tanulmányozott iratokból nem derül ki, eredményes volt-e a Romániában végzett nyomozás, az említett személyre vonatkozóan további, eddig fel nem dolgozott iratcsomó kutatható az ÁBTL-ben. 1963-ban pedig a két BM csereüdülésről állapodott meg. A román BM húsz helyet biztosított a tengerparti Mangaliában, a magyar fél pedig ugyancsak 20 helyet Balatonlellén, összesen 23 napra, amiből három napot a fogadó ország fővárosában kellett tölteniük az üdülő tiszteknek. A részvevőknek nemcsak az utazási költségeket fizették, hanem üdítőitalt, cigarettakészletet, kulturális intézmények látogatását, kirándulásokat, saját nyelvén nyomtatott újságot, tolmácsot és költőpénzt (1185 Ft-ot, 750 lej megfelelőjét) is biztosítottak. 1962-1963 között a két állambiztonsági szerv igen intenzív levelezést folytatott; két év alatt közel 800 oldalnyi iratcsomó gyűlt össze. A felek osztályvezetői szinten tárgyaltak, de előfordultak miniszteri vagy miniszter-helyettesi szinten kezelt kérések is. A közösen feldolgozott ügyek között találunk a román-magyar határon történt tiltott „átbeszélés” felderítésére irányulót, egy közös intézkedési tervet a budapesti holland nagykövet ellenőrzésére, aki 1963. január 14-18. között Romániába utazott országa bukaresti képviseletének megnyitása alkalmával, és egy összehangolt akciót magyar és román állampolgárok letartóztatására, akiket szabálytalan devizagazdálkodással vádoltak. Még nagyobb hangsúlyt kapott azonban a háborús bűnösök és a Nyugatra disszidált személyek felkutatása, valamint – miután 1960-tól vízummal ismét lehetővé vált a két ország közötti utazás – a Romániába látogató magyar állampolgárokról folytatott információcsere, vagy a magyar-román határon folytatott csempészet elleni fellépés. 
Stefano Bottoni. Transindex.ro
Magyar–román állambiztonsági kapcsolatok (1945–1982) II.
Az Erdély visszacsatolásával kapcsolatos híreszteléseket követően Románia támadó pozíciók kiépítésére törekedett Magyarországon.
A kapcsolatok befagyasztásától a formális együttműködésig.
Földes György 2007-ben megjelent átfogó monográfiájában 1963–64-re datálja az első komolyabb konfliktust a második világháború utáni magyar–román viszonyban, melynek időzítése korántsem volt véletlenszerű. Mindkét országban lezajlott ugyanis a politikai konszolidáció, de gazdasági téren kifulladni látszott az extenzív fejlődésre alapozó, túlközpontosított tervutasításos irányítás, és a KGST belső piaccá való alakulásáról szóló fejlesztési tervek nem enyhítették a kelet-európai szocialista államok kettős (a Szovjetunióval és a fejlett nyugati/tőkes államokkal szembeni) függőségét. Ebben az egyébként is feszült helyzetben éleződött ki a romániai magyar kisebbség helyzetéről folytatott vita, amelyben mérföldkövet jelentett Illyés Gyula nagy visszhangot kiváltó interjúja a párizsi L’Express című hetilapban az erdélyi magyar kisebbség elnyomásáról, majd ezt követően az MSZMP PB 1964. januári ülése, amelyen Kádár tőle szokatlan módon kifakadt a határkérdésről és a trianoni békeszerződés fájdalmas következményeiről.
A magyar–román állambiztonsági kapcsolatok fejlődését azonban nem elsősorban az Illyés-interjú és az azt követő nemzetközi botrány, hanem a Román Munkáspárt által 1964 áprilisában kiadott „függetlenségi nyilatkozat” akasztotta meg. Noha a KGST átszervezése körüli viták már évek óta mérgezték a térség országainak kapcsolatait, Bukarest ideológiai fordulata egyenesen válságba taszította Románia kapcsolatát nemcsak a Szovjetunióval, hanem a többi „baráti” szocialista országgal is. Mivel a BM nemzetközi kapcsolatok osztályának iratanyaga az 1964 utáni időszakra vonatkozóan rendezetlen, ömlesztett formában érkezett az ÁBTL-be, a levéltári kutatást ez rendkívül nehézzé és körülményessé teszi. Nehéz tehát megállapítani, hogy 1964 után valóban megszakadtak-e román viszonylatban az állambiztonsági kapcsolatok. Tény azonban, hogy 1964 és 1966 között egyetlen utalást sem találni a két BM közötti együttműködésére. 
A román állambiztonsági levéltárból származó adatok szerint 1965–1966 körül, tehát közvetlenül Nicolae Ceauşescu pártfőtitkárrá választása után korszakos paradigmaváltás ment végbe a román belügyi stratégiában, amit a magyar társszerv nem vagy csak igen későn észlelt. 1964 tavaszán-nyarán Romániában nagy riadalmat keltettek azok a híresztelések, miszerint szovjet–magyar politikai egyezség körvonalazódik Erdély visszacsatolásáról. Az állambiztonsági szervek készültségét emelték, 1964 őszén több magyar nemzetiségű személyt őrizetbe vettek néhány napra, pl. Jordáky Lajos ismert kolozsvári szociáldemokrata politikust, akit a Securitate azzal gyanúsított, hogy más „jobboldali szociáldemokratákkal” (Bruder Ferenc, Pásztai Géza) memorandumot szerkesztett Erdély kérdéséről, amit az ENSZ-hez és a magyar kormányhoz kíván eljuttatni. 1966 januárjában a román BM egyik jelentése a magyar emigráció románellenes tevékenységéről számolt be, és néhány hónappal később Bukarestben már felső szintű állománygyűlést szerveztek „az egyes tartományokban tapasztalható magyar nacionalista megnyilvánulásokról”. Nicolae Pleşiţă, a BM Kolozs tartományi igazgatóság vezetője, később a hírszerzés magyarellenességéről ismert egyik irányítója kijelentette, hogy „lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy Magyarországra is ügynököket építsünk be, hogy ezek majd jelentsenek az ottani helyzetről, hogy felvegyék a harcot a magyarországi propagandától elvakult elemekkel, akik levelekkel és uszító anyagokkal bombázzák az itteni nacionalistákat, ellenséges cselekedetekre buzdítva őket”. 
Pleşiţă hozzászólása rendkívül fontos, mert arra enged következtetni, hogy Bukarest ekkor már szakítani készült a Varsói Szerződés azon alapelvével, hogy a tagállamok nem folytathatnak hírszerző vagy elhárító tevékenységet egymás ellen. Ezt az elhatározást erősítette meg az 1968-as csehszlovák válság. A prágai tavasz támogatása, majd augusztusban a szovjet bevonulás elítélése példátlan népszerűséget hozott a Román Kommunista Pártnak és személyesen Ceauşescunak. Ugyanakkor a háborús veszély riadalmat és pánikot okozott a lakosság körében. A magyar határőrség jelentése szerint szeptember elsején a Romániából visszatérő és a határon kikérdezett magyar turisták általános mozgósításról számoltak be: „Bukarestből Nagyvárad irányába páncélos és egyéb alakulatok vonultak. A vonatokon erős katonai ellenőrzés folyik, főleg röpcédulákat keresnek. A városokban megalakultak a munkás-milicia egységei, állítólag a helyi zavargások megakadályozására. A miliciában egyes források szerint csak román nemzetiségűek vehetnek részt. (...) Értesültünk arról, hogy Ceauşescu az erdélyi tartományokban előadásokat tart a magyarok megnyerése érdekében. Erdélyben elterjedt, hogy a szovjetek Erdélyt vissza akarják csatolni Magyarországhoz. A román fiatalok nagy része a hivatalos román állásponttal ért egyet. Romániában a 18 éven felüli lányok összeírása folyik azzal a céllal, hogy szükség esetén behívják őket katonai szakszolgálatra. A román szervek cseh és szlovák nyelvű propagandaanyagot adnak a csehszlovák turistáknak. Biharkeresztesen 12 darab ilyen röplapot találtak az egyik csehszlovák gépkocsiban, amelyet elkoboztak.” Ceauşescu lelkesedése Dubček különutas reformpolitikája iránt nem egyszerű taktikai fogás volt, hanem egy új nemzetpolitika szerves részét alkotta. Ennek legfőbb elemeit Románia 1967-ben fektette le, amikor a szovjet tömbben elsőként ismerte el az NSZK-t, és a „hat napos háború” után sem szakította meg diplomáciai kapcsolatait Izraellel. Ezek után logikus lépésnek tűnik az a Marius Oprea és Dennis Deletant által feltárt körülmény, hogy a prágai invázió napjaiban, 1968 augusztusában Románia új állambiztonsági operatív egységet létesített, melynek célja a többi VSZ-tag hírszerző szerveinek hárítása volt. 1972-ben 0920. sz. katonai egységre, 1978-ban 0110. katonai egységre keresztelték a növekvő létszámú, szigorúan titkos alakulatot, mely 1989-ben már több mint háromszáz operatív tiszttel rendelkezett. Bizonyítottnak tűnik tehát, hogy a hatvanas évek második felétől Románia támadó pozíciók kiépítésére törekedett Magyarországon. 
A többi VSZ-tagtól eltérően, akik legfeljebb „kémelhárító rezidentúrát” működtettek Budapesten, vagy – lásd a fent idézett 1968-as példát – a hazatérő állampolgáraikon keresztül próbáltak bizalmas értesülésekhez jutni, a hetvenes és nyolcvanas években a román állambiztonsági szervek ellenségként kezelték Magyarországot, kiképzett ügynöki hálózatot és számos technikai eszközt vonultattak fel ellene. A hatvanas évek második felétől paradox helyzet alakult ki a két állambiztonsági szerv kapcsolatában. Egyfelől Románia távol tartotta magát a szovjet tömb országainak katonai együttműködésétől, megnehezítve a többoldalú együttműködést: kilépett a Varsói Szerződés egyesített parancsnokságából, rendszertelenül vett részt a tagállamok többoldalú állambiztonsági egyeztetésein, vagy különvéleményt fogalmazott meg a vitatott kérdésről. Ennek következtében egyrészt magyar–román viszonylatban is megszűnt a rendszeres és ügyszerű együttműködés. Másrészt a prágai tavasz előtti időszakban többnapos konzultációt tartottak Bukarestben (1966. május 2–7.) és Budapesten (1967. május 10–15.) a két állambiztonsági apparátust érintő legfőbb kérdésekről (az Egyesült Államok és a NATO katonapolitikája, az enyhülés megítélése és az ideológiai diverzió elhárítása). 
A fennmaradt jegyzőkönyv szerint a két belügyminiszter, Benkei András és Cornel Onescu részletesen megvitatta az együttműködés megvalósításának általános feladatait: „– Az információkat a két szerv – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – futárposta vagy rejtjeles kapcsolattartás útján küldi meg egymásnak. – Kölcsönösen tájékoztatják egymást azokról az adatokról, amelyekből az állami és a társadalmi rend biztonságának veszélyeztetésére lehet következtetni. – A két ország illetékes szervei – szükség esetén – megtárgyalják az együttműködés folyamán felvetődött kérdéseket. – A MNK belügyminisztere és a RSZK belügyminisztere vagy azok helyettesei /helyettese/ évenként megbeszéléseket folytatnak a jelen Jegyzőkönyvben foglalt határozatok teljesítésének értékelése és a további együttműködés érdekében szükséges intézkedések foganatosítása céljából.” 
Az egyeztetések azonban elakadhattak. 1967. október 27-én Benkei már csak azt javasolta román kollégájának, hogy legalább „a polgári, családjogi és bűnügyi jogsegélyről szóló – 1958. október 7-i egyezményből adódó rendőri feladatok végrehajtására” kössenek kétoldalú megállapodást. Ez lehetővé tette volna, hogy az egymás országába beutazó egyes magyar, illetve román állampolgárok által elkövetett „törvénybe ütköző cselekedetekkel kapcsolatos eljárást” egységes szabályozás és eljárás szerint rendezzék. A magyar tervezet szerint nemcsak a kiadatási kérelmekről értesítették volna egymást a felek, hanem kölcsönös tájékoztatást vállaltak volna a másik fél állampolgárai ellen indított nyomozásokról. 1968. március 4-én Márkus Sándor rendőr ezredes, a BM Nemzetközi Kapcsolatok és Tájékoztató Osztály vezetője Onescu válaszát közvetítette Benkeinek: 
„Tisztelt Miniszter Elvtárs! Értesítem, hogy az egyik fél országából a másik fél országában tartózkodó állampolgárok által elkövetett törvényellenes cselekedetekkel kapcsolatos eljárás egyesítése tárgyában kötendő egyezménytervezetet megkaptuk. Az okmányt figyelmesen tanulmányoztuk. Az egyezménytervezet tartalmazza azt a helyzetet, amely megfelel a mi jelenlegi szükségleteinknek, azonban megköveteli az érvényben levő jogszabályozás megváltoztatását. Figyelembe véve az egyezménytervezet megszövegezését, amely szerint – a BM-on kívül – egy sor feladat hárul más állami szervekre is, továbbá figyelembe véve azt a tényt, hogy az egyezménytervezet egy sor olyan kérdést is tartalmaz, amelyek meghaladják ezen minisztériumok hatáskörét, úgy véljük, hogy a tervezetben szereplő kérdéseket csak a két állam között megkötött egyezménnyel lehet szabályozni.” 
A visszautasító román választ a csehszlovák események követték, amelyek néhány hónapig lehetetlenné tették a tárgyalások újrafelvételét. 1969. május 12–17. között aztán ismét Bukarestben egyeztettek a felek és – valószínűleg szovjet nyomásra – aláírtak egy, a diplomáciai protokollnak megfelelően immár nem oroszul, hanem magyarul

Háromszoros sikertörténet – Wetzel Tamás miniszteri biztos az egyszerűsített honosítás „kulisszatitkairól” is beszél
„Tavaly összesen négyezer állampolgársági kérelem érkezett a hatóságokhoz, az idén kilenc hónap alatt 150 ezer igénylés jutott el hozzánk. Eddig egy év volt az elbírálási határidő, most ez az idő három hónapra csökkent” – illusztrálta az egyszerűsített honosítási eljárásra vonatkozó törvény hatályba lépését követő helyzetet Wetzel Tamás miniszteri biztos, egy, a témának szentel szimpóziumon Budapesten a minap. Meglátása szerint a közigazgatás, a diplomácia és a nemzetpolitika szempontjából az egyszerűsített honosítási eljárás egyaránt sikertörténet.
A miniszteri biztos hangsúlyozta: az egyszerűsített honosítás kérelmezése zömmel szimbolikus döntés a határon túli magyarság számára, az igénylőket nem az áttelepülés vagy a konkrét haszonszerzés szándéka motiválja. „Vannak olyan határon túli magyar közösségek, ahol a kapcsolattartás szempontjából előnyt jelent, ha valaki rendelkezik magyar állampolgársággal is” – hangsúlyozta Wetzel Tamás előadásában, utalva arra, hogy a kárpátaljai magyarság talán még két évtizedet is kénytelen lesz várni, amíg az EU állampolgára lehet, s „Szerbiával kapcsolatban is komoly kétségek merülnek fel”. Emlékeztetett: a Délvidéken, a 2000-es évek elején vetődött fel először a határozott igény az áttelepülés nélküli magyar állampolgárság megadására. „Nem akarom elismételni, hogyan vezetett ez az út 2004. december 5-éig, ami óriási szégyen volt. Hatalmas seb keletkezett akkor az egész magyarság lelkében”.
A miniszteri biztos, aki tanulmányai végeztével a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ügyintézőjeként kezdett dolgozni, tehát személyes tapasztalatai is vannak a korábban érvényes jogszabályok alkalmazásával, tevékenyen részt vett a ma hatályos egyszerűsített honosítási törvény elkészítésében. „Nem lehetett várni, nem lehetett hónapokig érlelni a törvényt, annál sürgetőbb volt a helyzet megoldása. Az eddigi tapasztalatok szerint sikerült jó jogszabályt alkotni, az alkalmazás során is nagyon ritka a negatív visszajelzés” – hangsúlyozta Wetzel, emlékeztetve, hogy nagyon komoly koordinációt, előzetes összehangolást igényelt a jogszabály gyakorlati alkalmazása az államigazgatás számos területén, hiszen a korábban létező rendszer teljes mértékben alkalmatlan volt arra, hogy megfeleljen az új elvárásoknak. „Tavaly augusztusban Csíkszeredán két kiküldött volt a magyar konzulátuson. Egyértelmű volt, hogy ennyi emberrel nem lehet ellátni az új feladatokat. Ma már hatvanan dolgoznak ott, s hetente mintegy ezren teszik le az állampolgársági esküt” – illusztrálta a helyzetet a miniszteri biztos.
Wetzel felhívta a figyelmet, hogy a korábbi joggyakorlat meglehetősen súlyos nyomokat hagyott azokban, akiknek végig kellett járni az állampolgárság megszerzéséhez szükséges lépcsőfokokat, hiszen gyakran megalázó, felettébb költséges eljárásokról volt szó. „Drasztikus változtatásokra volt szükség az érintett dolgozók körében is, hiszen sokan meglehetősen maradi felfogást vallottak az állampolgársághoz szükséges feltételeket illetően”. Hangsúlyozta: ugyan az új jogszabály három hónapra csökkentette a beadott kérelmek elbírálási határidejét, de ebbe nem számít bele „az akta utazása”, tehát az az idő, amíg a kérelem a külügyi képviseletekről Budapestre vagy a hivatalok között „vándorol”. Így aztán általában négy-öt hónapig tart, amíg az egyének választ kapnak. „Rendszeresen ellenőriztetem a helyzetet, és a Belügyminisztérium legfrissebb statisztikái szerint a 2011 első három hónapjában beadott kérelmek közül 151-et még nem bíráltak el. Ez nagyon jó arány” – emelte ki Wetzel, hozzátéve, hogy a hagyományos köz-, illetve nemzetbiztonsági ellenőrzés nem változott a korábbi jogszabályokhoz képest. „Időzített bomba lehet és az egész ügyünket tönkreteheti, ha egy sokszorosan büntetett előéletű vagy a szervezett bűnözéshez, netán más titkosszolgálatokhoz tartozó embernek adunk állampolgárságot” – magyarázta a miniszteri biztos, hogy miért van szükség az ellenőrzésekre. Hozzátette: az sem kaphat állampolgárságot, aki korábban Magyarországon követett el súlyos bűncselekményt. „Nyilván nem egy tizenöt évvel ezelőtti szilveszteri ittas járművezetésre kell gondolni (mert ilyen is volt), hanem erőszakos bűnelkövetésre, ami miatt egyszerűen nem érdemli meg a kérelmező a magyar állampolgárságot” – magyarázta a hozzáállás lényegét a miniszteri biztos.
Számos apróságnak tűnő, ámde felettébb nagy gondokat okozó kérdést is meg kellett oldani ahhoz, hogy az igénylők mielőbb letehessék az állampolgársági esküt. „Kérdéses volt például, hogy a köztársasági elnök és az igazságügyminiszter hány honosítási okiratot tud naponta aláírni, ha ezer okirat kerül az asztalukra? De okozott nehézségeket az eskütételek lebonyolításának ügye a külképviseleteken: mi van, ha Csíkszeredán naponta öt-hat eskütételt kell szervezni, s minden egyes fogadalomtétel után a külképviselet vezetőjének pezsgőznie kell az új állampolgárokkal? Főleg azért, mert a helyiek is hoznak valami hazait, amivel szintén koccintani kell, s az ilyesmitől nem zárkózhat el egy igazi diplomata. Hosszabb távon mégsem tartható, hogy egy diplomatának napi öt-hat pohár pezsgő és ugyanennyi szilvapálinka legyen a „fejadagja” – mutatott rá Wetzel Tamás a témakör humorosabb részére.
Komolyra fordítva a szót viszont elmondta: a nagyobb külképviseleteken a jövő év februárjáig-márciusáig minden, a honosítási kérelem benyújtására vonatkozó időpont már foglalt. „Nem hullámzó az érdeklődés az egyszerűsített honosítás iránt, hanem tömeges, folyamatos és állandó” – hangsúlyozta a miniszteri biztos, kiemelve, hogy továbbra is kiemelt kormányzati prioritást élvez az állampolgárság ügye.
Mihájlovits Klára
Magyar Szó (Újvidék)

[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Mozaikok jelennek, jövőnek
Kedves Hillary Clinton Külügyminiszter Asszony! Elnézést kérek, amiért legutóbbi levelemben félrevezettem Önt, amikor megpróbáltam eloszlatni a magyar média sokszínűségével és a Klubrádió sorsával kapcsolatos aggodalmait.
Orbán igazság-levele Clintonnak
Bednárik Imre, Népszabadság
Kedves Hillary Clinton Külügyminiszter Asszony! Elnézést kérek, amiért legutóbbi levelemben félrevezettem Önt, amikor megpróbáltam eloszlatni a magyar média sokszínűségével és a Klubrádió sorsával kapcsolatos aggodalmait. A Klubrádióval kapcsolatban az elmúlt hónapokban született bírósági ítéletek, a pályáztatási eljárásról napvilágra került információk alapján arról kell tájékoztatnom, hogy korábbi levelem tartalmával ellentétben a médiahatóság mégsem tett meg mindent annak érdekében, hogy megőrizze ezt a fontos hírcsatornát. Sőt bizonyos jelek szerint arra törekszik, hogy elhallgattassa.
Engedje meg, hogy vázoljam a magyar médiahelyzetet. Az igazság az, hogy a rádiós és televíziós frekvenciákról döntő médiahatóság egyáltalán nem független a kormánytól. Hogy is lehetne, amikor magam neveztem ki az élére Szalai Annamáriát, pártom egykori tagját és parlamenti képviselőjét, aki médiaügyekben mindig is a Fidesz érdekeit képviselte. Ellenzéki időszakunkban is bizonyította ezt, amikor is sokat tett azért, hogy az amerikai tulajdonú Sláger és Danubius rádiók helyett a Fidesz-közeli Class FM és az MSZP-közeli Neo FM kapja meg kéz a kézben az országos kereskedelmi rádiók frekvenciáit.
Tudnia kell, hogy a sokat vitatott magyar médiaszabályozás célja az, hogy a Szalai Annamária által vezetett hatóság felügyelje a teljes írott, elektronikus és online sajtót, elfoglalhassuk a közszolgálati médiát, országos és helyi szinten is a konzervatív kormányhoz közel álló médiahálózatot hozzunk létre. A lehetetlenül magas bírságok kiszabásának lehetőségével sakkban tartsuk a kormánynyal vitatkozó, az ellenzék álláspontját is bemutató orgánumokat. A frekvenciaosztást állami monopóliumnak tekintjük, magunk a konzervatív rádiókat és televíziókat preferáljuk. A tenderek során csak akkor hivatkozunk a szabadpiacra, a versenyképes pénzügyi ajánlat szükségességére, ha azt akarjuk elérni, hogy a kormánnyal kritikus orgánumok elhallgassanak. Ez történt decemberben is, amikor a hatóság egy, a rádiós világban ismeretlen cég gyatra, helyesírási hibákkal teli pályázatát hirdette ki győztesnek a Klubrádió előtt, arra hivatkozva, hogy ők tették a legjobb pénzügyi ajánlatot. Ugyan a bíróság két perben (az egyikben jogerősen) is a Klubrádiónak adott igazat, a hatóság fellebbezéssel és időhúzással bizonytalanságban tartja a rádió dolgozóit és több százezer hallgatóját, ezzel figyelmezteti a többi független médiumot, hogy hasonló sorsra juthat.
Tisztelt Külügyminiszter Asszony! Tisztában vagyok azzal, hogy az új médiaszabályozás is hozzájárul ahhoz, hogy immáron két éve nem kapok meghívást a Fehér Házba, és egyre inkább elszigetelődöm az európai államok vezetőitől is. Ezt ugyan sajnálom, de számomra fontosabb, hogy akár kormányon, akár ellenzékben vagyok, én ellenőrizzem a magyar médiát.
Számítva diszkréciójára, megértésében bízva, üdvözlettel: Orbán Viktor, miniszterelnök
Véreskezű román kommunista pribék menedéke volt Magyarország
Jakab Attila, hvg.hu
A rendszerváltás utáni Magyarország haláláig bújtatta a román kommunista rezsim egyik legkegyetlenebb alakját, „a román Péter Gábort”. Alexandru Drăghici Antall Józsefnek és Boross Péternek köszönhetően halhatott meg ágyban, párnák közt – a román kormány 1992-ben hiába kérte Budapesttől a kiadatását.
Boross Péter volt miniszterelnök szerint az állampárti titkosszolgálatok ügynökeit ma bolygatni nem más, mint „sérült lelkek” ambícióinak a megnyilvánulása. Ő ezt a kérdést különösen bonyolultnak látja. Igaza van. Tényleg bonyolult. A kommunista állambiztonsági szervek ugyanis hatalmas információmennyiséget gyűjtöttek össze; és együttműködtek egymással (pl. a román Securitate és magyar ÁVH 1956-ban). Hálózato(ka)t építettek és működtettek. Még ma is érdemes a mozaik darabjait apródonként összerakni, habár elborzasztó képet kapunk. Ebben az esetben is kiderült ugyanis, hogy a de facto Boross Péter irányította magyar kormány annak idején egy prominens, véreskezű román kommunista pribéknek nyújtott menedéket, megmentve őt a román igazságszolgáltatás karmaitól.
Alexandru Drăghici (1913. szeptember 27.–1993. december 12., Budapest) Gheorghe Gheorghiu-Dej román kommunista pártvezető bizalmi embere és közvetlen munkatársa volt. 1952 és 1965 között belügyminiszterként – és az állambiztonsági erők (Securitate) vezetőjeként – irányította a lakosság bestiális terrorizálását és a Román Kommunista Párt teljhatalmának megszilárdítását. Szerepe volt a vezető román kommunista, Lucreţiu Pătrăşcanu halálra ítéltetésében (1954).
Gheorghiu-Dej halála után és Ceauşescu hatalomra kerülésével azonban háttérbe szorult. Gyakorlatilag azonnal leváltották a BM éléről (1965). A Központi Bizottság titkára, majd a minisztertanács alelnöke lett. Amikor a Párt Pătrăşcanut rehabilitálta (1968. áprilisában), Drăghici-ot minden funkciójától és rangjától megfosztották, kizárták a Pártból, és egyszerű közkatonaként helyezték tartalékba (1968. november 14.). 1969-ben egy állami gazdaság élére került, majd 1972-ben nyugdíjazták. Nyugdíjából, mondhatni, fényűzően élt, pazar villában. 1989-ben elutasította, hogy visszavételét kérje a Pártba. 1991-ben, amikor volt politikai foglyok a felelősségre vonását kezdeményezték, Drăghici a feleségével, Czikó Mártával, családegyesítés címén, a lányához menekült Magyarországra – miközben fia Romániában maradt.
1992-ben a román kormány kérte a kiadatását. A kérelmet az Antall-kormány azzal utasította el, hogy a magyar jog szerint Drăghici – többek között az erdélyi magyarság tagjai, intézményei, egyházai ellen is elkövetett – bűnei elévültek.
A magyar nemzeti-keresztény kormány jóvoltából Alexandru Drăghici ágyban és párnák között halt meg Budapesten, 1993-ban, morbid módon ugyanazon a napon, mint Antall József. Tetteiért soha nem kellett felelnie. Halála után a felesége valamikor visszatért Romániába a fiához. Drăghici Magyarországon minden interjútól elzárkózott, és soha semmiféle jelét nem adta annak, hogy bármit is megbánt volna egykori tetteiből. Ami Romániában közismert tény, arról a magyarországi közvélemény gyakorlatilag semmit nem tud. Talán ideje lenne, hogy az újságírók kicsikét behatóbban érdeklődjenek.
Elképzelhető, hogy Alexandru Drăghici olyan titkok tudója volt, ami nem tartozik a pórnépre? Márpedig, aki idős korában joggal számíthat életfogytiglanra egy bíróság előtt, könnyen válhat bőbeszédűvé. Egy politikailag érzékeny tárgyalás – különösképpen, ha nyilvános – mindig kiszámíthatatlan. Jobb tehát nem kockáztatni. Ki volt ebben az időszakban a magyar belügyminiszter? Boross Péter (1990. december 21.–1993. december 12). Külügyminiszter: Jeszenszky Géza (1990. május 23.– 1993. dec. 12.). Igazságügyminiszter: Balsai István (1990. május 23.–1993. december 12.). Azt sem lenne érdektelen kideríteni, hogy Alexandru Drăghici lánya (Alexandra) mikor és miért költözött Magyarországra a Kádár-korszakban. Érdemes lenne tudni, hogy itt vajon milyen életpályát/karriert sikerült befutnia.
Érthető, hogy Boross Péter nem híve annak, hogy a kommunista közelmúlt aktáit turkálják. Ki tudja? Lehet, hogy a Drăghici-ügyön kívül (amely gyakorlatilag a webről összeállítható) még más csontvázak is kiborulnának a szekrényből. Esetleg maga az egész szekrény a magyar nemzeti-keresztény politikai elitre borulhat.
Kövér László állapotai
Andrassew Iván, Népszava
Bár főszerkesztőnk kimerítően és pontosan reagált Kövér László szavaira, nem hagy nyugodni, hogy milyen kérdéseket vet föl, ha Kövér úr nyikhaj, senkiházi, utolsó tollforgató terroristáknak csúfolhatta azokat az újságírókat, akik teljesítették kötelességüket és az ország népe elé tárták az igazságot: Schmitt Pál lopott. Bukásáért nem a plagizáló volt elnököt, hanem az újságírókat gondolja felelősnek. A HVG.hu főszerkesztője szerint Kövér úr feszült lehetett, ezért nem gondolta át, mit mond.
Kövér László – megoszt, holott egyesítenie kellene
Az a baj, hogy az ideiglenes magyar országelnök szinte állandóan feszült, ami nem abban nyilvánul meg, hogy tikkel vagy malmozgat az ujjaival, netán a körmét rágja, hanem mond valami olyasmit, amit kulturáltabb körökben taplóságnak, bunkóságnak, búrparasztságnak szokás gondolni. Szinte minden családban vagy baráti körben előfordul ilyen ember: ha szeretjük, valami gyógyászhoz tereljük, aki aztán jó szóval, főzetekkel vagy gyógyszerekkel kihozza kínos állapotából. Igenis kell beszélni arról, hogy Kövér úr szemmel láthatóan és füllel hallhatóan horpadt mentális állapotban van, és igenis az országgyűlés tagjainak kötelessége lenne illő tisztelettel fölvetni: tartozna azzal, hogy egy orvos csapattal megnézesse magát. (Nyilván nem a Semmelweis Egyetemről, hiszen vélhetően Kövér úr számára az ottani professzorok is veszedelmes fölforgatók, netán terrorsegédek.) Vegyék azt is figyelembe, hogy Kövér úr rövidesen saját fegyveres erő fölött rendelkezik majd, amely nem csak az országgyűlés épületében, hanem a saját házunkban is erőszakot alkalmazhat ellenünk. Ha egy ilyen vizsgálat után a konzílium azt hozza ki, hogy Kövér László teljesen normális, tehát alkalmas az országgyűlés elnöki tisztére, akkor is marad a kérdés. Ha komolyan azt gondolja, hogy egyrészt egy lopáson kapott elnök elnök maradhat, másrészt az újságírónak – és minden állampolgárnak – nem hazafias kötelessége, hogy egy vezető politikusról a következmények mérlegelése nélkül leírja, kimondja, az ország népe elé tárja, ha olyan igazságot tud meg róla, amely fölveti a méltatlanság gyanúját, akkor még nagyobb a baj. Akkor Kövér László erkölcsi értelemben alkalmatlan. Ha ugyan érti még valaki, hogy ez mit jelent.
Egy mondat az igazságról
168 óra
A szerk.
Mi mindanynyian, akik megírtuk, mi a véleményünk Schmitt Pálról, a plágiumbotrány kipattanását követő szánalmas viselkedéséről, szóval mi, akik újságíróként kétségkívül hozzájárulhattunk a doktorátusától megfosztott államfő kényszerű távozásához, nem tűrhetjük, hogy Kövér László „nyikhaj, senkiházi, utolsó, tollforgató terroristának” nevezzen bennünket, ezért provokáló üzenetét vagy úgy fogjuk fel, mint primitív, paranoiás dühkitörést, vagy pedig azt mondjuk: Magyarország ideiglenes köztársasági elnöke terrortámadást indított a sajtószabadság ellen!
A lobbista
Lázár György, Élet és Irodalom
(A spin doktor az a politikai tanácsadó, aki a hírt úgy pörgeti, hogy az pozitív üzenetként jelenjen meg. Elsősorban a politikai kommunikációs lobbistákra használják a kifejezést az USA-ban.)
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Kurt Volker volt amerikai NATO-nagykövet nemrég elmondta Kálmán Olgának, hogy nincs nagy baj a magyar demokráciával, elvégre az sehol sem tökéletes. Vannak döccenők, de jó irányba mennek a dolgok, és a viták is hasznosak. A Heti Válasznak adott interjúban nem reagált Charles Gati professzor kritikáira, helyette elmondta, hogy Gati kiváló tanár, hazafias ’56-os magyar, a demokratikus értékek elkötelezettje, és joga van véleményéhez. Amerikában mindenki kimondhatja, amit gondol. A Magyar Külügyi Intézetben a John Hopkins Egyetem tudományos munkatársaként tartott előadást. Évekig élt Magyarországon, és ért „valamennyit az ország politikájához”. Magyarországon nem beszélhetünk Fehéroroszországhoz hasonló antidemokratikus lépésekről, és ő senkivel sem találkozott, aki szerint a kormány bárkit is elnyomna.
Volker kellemes, intelligens ember. Megnyugtató hallani, hogy „Magyarország nem tért le a helyes útról”, és az amerikaiak is azt akarják, mint a magyarok – „Igazságosság, jólét, biztonság, mely kiegészül a nemzeti büszkeséggel”. Nyugodt, mértékadó, független vélemény ez.
Legalábbis annak tűnik. Volker rutinos diplomata, valóban volt amerikai NATO-nagykövet, és tényleg a John Hopkins Egyetem tudományos főmunkatársa, de egy dolgot nem említ. Azt, hogy lobbista is, egy nagynevű washingtoni cég vezető munkatársa, feladata a Magyarországról alkotott kép „formálása”. Nem titok ez, Volker munkaadója, a BGR Group tavaly jelentette be, hogy Volker tevékenységét az Orbán-kormány olyan nagyra értékelte, hogy Schmitt Pál akkori államelnök személyesen adta át neki a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti-keresztjét.
Volker még felhívta a figyelmet arra, hogy „a Kárpát-medencében több toleranciára, alázatra és önkritikára van szükség”, majd elégedetten távozott. Budapesti missziója sikeres volt. A média sem szellőztette meg, hogy nem független vélemény az övé, hanem egy jól fizetett lobbista kommunikációs mutatványa. Új Magyar Szó (Bukarest)